Tartozás fedezetének elvonása

Tartozás fedezetének elvonása

Btk. 405. § (1) Aki írásbeli szerződés alapján fennálló követelés fedezetéül szolgáló vagyont részben vagy egészben elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyonra követi el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt különösen nagy vagy azt meghaladó értékre követik el.

(4) Tartozás fedezetének elvonása miatt az elkövető nem büntethető, ha a tartozást a vádemelés előtt kiegyenlíti.

II. Az ún. intellektuális közokirat-hamisítás az olyan rendeltetésű közokiratra nézve is elkövethető, amely esetében az elkövetői közreműködés következményeként valamely jog vagy kötelezettség létezésére vonatkozóan olyan valótlan adat, tény vagy nyilatkozat közokiratba foglalására kerül sor, amelyet a közokirat közhitelűen bizonyít. A zálogjog alapítása a közokirat olyan adatára vonatkozik, melyet az teljes bizonyító erővel bizonyít, éspedig azt, hogy a terhelti cégek birtokában lévő személyautókra zálogjog alapítása történt [1978. évi IV. tv. 274. § (1) bek. c) pont].

[1] A járásbíróság a 2015. május 8. napján kihirdetett ítéletével a terheltet tartozás fedezetének elvonása bűntette [1978. évi IV. tv. 297. § (1) bek.] és 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette [1978. évi IV. tv. 274. § (1) bek. c) pont] miatt halmazati büntetésül

1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte. Rendelkezett az egyéb járulékos kérdésekről.

[2] A törvényszék a 2019. június 5. napján meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés tartamát 8 hónapra, a felfüggesztés próbaidejét 1 évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

[3] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 648. § a) pontjára, valamint a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára hivatkozással a terhelt felmentése érdekében. A védő kifejtette, hogy tartozás fedezetének elvonása bűntette csak a fedezetként szerződéssel érvényesen lekötött vagyon elvonása által valósulhat meg, jelen esetben azonban az F.-i Törvényszék polgári perben hozott ítéletének megállapításaira tekintettel, a tartozás fedezetéül érvényes polgári jogi szerződéssel vagyont nem kötöttek le, illetve amivel lekötötték, az semmis, joghatás kiváltására alkalmatlan. Álláspontja szerint a bűncselekmény tényállási eleme, az elkövetési tárgy hiányzik, ezért a cselekmény nem bűncselekmény.

[4] A történeti tényállást a másodfokú bíróság a polgári jogi ítélettel részben ellentétes megállapításokkal egészítette ki, a polgári ügyben született ítélet pedig része az irányadó tényállásnak. Hangsúlyozta, hogy a tartozás fedezetéül 20 gépjárműre kötött vételi jog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom csak a vételi jog gyakorlása után eredményezte volna azt, hogy a gépkocsik érvényesen tartozás fedezetévé váljanak. Erre azonban nem került sor, ezért a kérdéses gépjárművek a társaságok tulajdonában voltak, azokat jogszerűen értékesíthették, az értékesítések idején a gépkocsik érvényes szerződéssel nem voltak lekötve tartozás fedezeteként. A K. P. Zrt. nem élt opciós jogával a gépjárművek megvásárlása érdekében.

[5] Emellett a terhelt nem vett részt sem közvetlenül, sem közvetve a járművek értékesítésében, az értékesítést végző munkatársak pedig a bankkal történt egyeztetéseket követően a banktól kapták meg az autók értékesítéséhez nélkülözhetetlen járműkísérő lapokat. A polgári perben hozott ítéletből pedig kitűnik, hogy a tárolási megállapodás, a vételi jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozat, valamint a tartozást elismerő nyilatkozat és a tartozásrendezési megállapodás érvénytelen, így azok alapján a tartozás fedezetének elvonása nem valósulhatott meg.

[6] A közokirat-hamisítás vonatkozásában a védő kifejtette, hogy e bűncselekmény elkövetési tárgya az olyan közokirat, amelynek rendeltetése, hogy a benne foglalt adat valóságát teljes bizonyító erővel bizonyítsa. A közjegyzői okirat azt igazolja közhitelesen, hogy az a személy, aki a közjegyző előtt megjelent, milyen néven, milyen nyilatkozatot tett, de a nyilatkozat tartalmának valóságos voltát nem. Az ún. rendelkező közokiratok esetében annak eldöntése, hogy lehet-e elkövetési tárgy az adott közokirat, attól függ, hogy az elkövető közreműködésével a közokiratba foglalt valótlan gondolati tartalom a közokirat olyan adatára vonatkozik-e, amelyet a rendelkező közokirat is az ellenkezője bizonyításáig teljes bizonyító erővel bizonyít. Az olyan valótlan gondolati tartalomnak rendelkező közokiratba foglalásában való közreműködés, amelynek megfelelő okirati adat valódiságát rendeltetésénél fogva a közokirat nem igazolja, az intellektuális közokirat-hamisítást nem valósítja meg. Emellett e bűncselekményt az valósítja meg, aki a közokiratba foglalás érdekében a jogi jelentőséggel bíró tényt vagy nyilatkozatot a kiállító hatóság vagy az erre feljogosított személy tudomására hozza, azt szolgáltatja. Jelen ügyben azonban ezt nem a terhelt, hanem a bank alkalmazottai tették. A terhelt legfeljebb gondatlan volt, ami nem valósít meg bűncselekményt.

[7] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta. Kifejtette, hogy a gépjárművek az opciós jog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom kikötésével váltak a tartozás fedezetévé, melyek a vételi jog érvényesítésétől függetlenek, és a járművek jogszerű értékesítését kizárták. A gépkocsikat értékesítő gazdasági társaságok a terhelt ügyvezetése és irányítása alatt álltak, a járművek értékesítésére nem kerülhetett sor a terhelt tudta és beleegyezése nélkül, miként a befolyt vételárnak a sértett felé fennálló tartozás kiegyenlítése helyett más célra történő fordításáról, és így a tartozás kielégítésének meghiúsításáról is kizárólag a terhelt dönthetett.

[8] A két közjegyzői okirat kapcsán pedig kifejtette, hogy az eljáró felek nemcsak nyilatkozatot tettek, melyet a közjegyző okiratba foglalt, hanem a gépjárművekre vonatkozó jogot keletkeztettek, melyet a közokiratok közhitelűen bizonyítanak. A terhelt mindezt úgy tette, hogy tudta, a gépjárműveket az általa irányított gazdasági társaságok már értékesítették, így azokra idegen dologbeli jog már a részvételével nem alapítható, ennek ellenére aláírta az okiratot, ezzel közreműködött a valótlan adat közokiratba foglalásába. A védő érvelése az irányadó tényállástól részben eltérő ténybeli alapokon nyugszik, továbbá nem helytálló az a megállapítás sem a részéről, hogy a polgári ítélet része lenne az irányadó tényállásnak. Emellett a polgári ítélet nem tartalmaz a tartozás fedezetéül a gépkocsikat lekötő, a büntetőügyben releváns szerződések tekintetében érvénytelenségi megállapításokat.

[9] Erre tekintettel a megtámadott határozatok hatályban tartását indítványozta.

[10] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 660. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen bírálta el.

[11] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

[12] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős ítélettel szemben jogi - nem ténybeli - okból terjeszthető elő. Kizárólag a Be. 648. § a)-d) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok köre nem bővíthető.

[13] A Be. 650. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható. A Be. 659. § (1) bekezdése alapján pedig a bizonyítékok ismételt és eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó.

[14] Ez azt jelenti, hogy felülvizsgálatban a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése nem vitatható. A jogkövetkeztetések - így a bűnösség vagy a jogi minősítés megállapításának - helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

[15] Ezzel szemben a védő érvelése részben a felülvizsgálatban irányadó jogerős tényállástól eltérő ténybeli alapokon nyugszik. Nem helytálló az a védelmi álláspont, mely szerint a polgári ítélet része a büntetőügy irányadó tényállásának. A polgári perben hozott ítélet tárgyalás anyagává tétele, mely által a bizonyítás részét képezi, nem jelenti azt, hogy egyben a jogerős tényállás részévé is vált. A polgári perben hozott ítélet megállapításai annyiban képezik (képezhetik) a büntetőügyben megállapított tényállás részét, amennyiben azokat a büntetőbíróság az ítéleti tényállásba kifejezetten átemeli.

[16] Jelen ügyet érintően ez azt jelenti, hogy a polgári peres eljárásban hozott ítélet annyiban része a jogerős ítéleti tényállásnak, amennyiben azt a másodfokú bíróság a felülbírálat során, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásba, a részbeni megalapozatlanságát kiküszöbölve, a másodfokú ítéletbe beemelte.

[17] Mindez egyben azt is jelenti, hogy a felülvizsgálati indítványban hivatkozottak a felülvizsgálatban irányadó tényállástól eltérő ténybeli alapokon, a bizonyítékok eltérő értékelésén nyugszanak. Az indítvány a gépjárművek értékesítése tekintetében is a jogerős tényálláson kívüli, eltérő, részben ellentétes tényekre hivatkozik, amikor ezen értékesítéseket szabályszerűnek, a sértetti bank egyetértő közreműködésével történtnek tekintette. Emellett a védő a másodfokú bíróság tényállás-kiegészítését ellentétesnek tartotta a polgári ítéletben foglaltakkal.

[18] A felülvizsgálati indítvány ezen részében a tényállás megalapozottságát vitatta, a bizonyítást, a bizonyítékok értékelését kifogásolta. Következésképpen a védő a felülvizsgálatban irányadó jogerős tényállás megalapozottságát támadta eltérő tényállás megállapítását célozva. Erre felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség, az indítvány e részében törvényben kizárt.

[19] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét.

[20] A felülvizsgálatban irányadó jogerős tényállás lényege a következő:

- a terhelt a cselekmény idején ügyvezetője volt a G. A. C. Kft.-nek, valamint az érdekeltségi körébe tartozó Z. A. Kft.-nek, a D. Kft.-nek, valamint a D. A. Kft.-nek.

- A K. P. Zrt., valamint a G. A. C. Kft. és az érdekeltségi körébe tartozó kft.-k 2008. július 22. napján óvadéki kölcsönszerződést kötöttek, a szerződést valamennyi kft. nevében, illetve képviseletében eljárva a terhelt írta alá.

- A társaságok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a szerződés hatálybalépésétől számított 1 éves időtartam alatt a kölcsönnyújtó lízingcég részére közvetített és érvényesen létrejött kölcsön-, lízing- vagy bérleti szerződésekhez kapcsolódó kihelyezések együttes összege eléri a 800 000 000 forintot. A K. P. Zrt. a kötelezettség megvalósulása céljából a G. A. C. Kft. érdekeltségi körébe tartozó társaságok részére gépjárművek beszerzése és készleten tartása érdekében 2 728 513 CHF (akkori árfolyamon 400 000 000 forint) összegű kamatmentes kölcsönt nyújtott 2009. július 22-i lejárattal.

- A megállapodás IX. pontjában a szerződés alapján beszerzett gépjárművekre opciós jogot kötöttek ki a K. P. Zrt. javára. Ennek megfelelően a szerződés 5.1. pontjában rögzítették, hogy a kölcsönösszegnek a folyósítás időpontjában alkalmazott árfolyamon számított forintellenértékének megfelelő összegű óvadékot nyújtanak a kereskedő felek a kölcsönnyújtó javára, melynek terhére utóbbi a szerződésben foglaltak szerint jogosult a kölcsönből eredő követeléseit közvetlenül kielégíteni. Az óvadékba helyezett összeg a kölcsön és egyéb járulékos költségek fedezetéül szolgált.

- A szerződés 5.3. pontjában a felek elfogadták, hogy bármely kereskedő jogosult az óvadékba helyezett összeg terhére, az óvadéki fedezet pótlása mellett, készlet céljára beszerzett gépjárművek vételárát megfizetni. Az óvadéki fedezet pótlására a kölcsönnyújtó lízingcég az óvadékból igénybe vett összegből megvásárolt gépjárművön a kölcsönnyújtó javára alapított opciós jogot elfogadja.

- Az óvadéki kölcsönszerződés 5.4. pontja értelmében a gépjármű vételárának felszabadítása érdekében a kereskedő köteles eljuttatni a kölcsönnyújtó részére az igénybejelentést annak mellékleteivel együtt. Amennyiben a kereskedő kérelmének a kölcsönnyújtó helyt ad, az óvadéki kölcsönszerződés melléklete szerinti tartalommal külön Letétfelszabadítási megállapodást és Opciós szerződést kötnek. A kereskedő az óvadékba helyezett összeg terhére igényelt összeg felett az óvadéki kölcsönszerződés VI. pontjában rögzített feltételek megvalósulása esetén a Letétfelszabadítási megállapodásban foglalt feltételekkel és visszafizetési határidővel jogosult szabadon rendelkezni. E pont kikötése szerint a kölcsönnyújtó a visszafizetés megtörténtével adja ki a kereskedő részére a dokumentumait.

- A biztosíték pótlása kapcsán az óvadéki kölcsönszerződés 9.1. pontja akként rendelkezik, hogy a kereskedő a Letétfelszabadítási szerződés aláírásával az óvadéki letét felszabadításával csökkentett összegű óvadéki letét mint biztosíték pótlása érdekében a régi Ptk. 375. §-a szerinti vételi jogot alapít a kölcsönnyújtó javára, a felszabadított letétösszeg igénybevételével beszerzett, a Letétfelszabadítási szerződés 1.1. pontjában részletezett gépjárművön. A 9.2. szerződési pont alapján a kölcsönnyújtó az adott gépjárműre vonatkozó vételi jogát abban az esetben gyakorolhatja, ha a kereskedő a Letétfelszabadítási megállapodásban meghatározott időtartam lejártával a felszabadított letétösszeget nem fizeti vissza az óvadéki betétszámlára. A szerződés 9.5. pontja határozott időre szóló opciós jogot eredeztet, miszerint az opciós jog a letét felszabadításával egyidejűleg lép hatályba, és legkésőbb a kölcsön lejártát követő egy éven belül, azaz 2010. július 22. napjáig gyakorolható. Ezen túlmenően a lízingcég követelései biztosítékául a kereskedők pénzforgalmi bankszámláján azonnali beszedési megbízást létesített.

- Az óvadéki szerződés megkötését követő napon, 2000. július 23-án a K. P. Zrt. ügynöki kölcsönszerződést is kötött a G. A. C. Kft.-vel és az érdekeltségi körébe tartozó társaságokkal, a jogi ügylet során a társaságokat együttesen a terhelt képviselte. Ezen szerződésben a K. P. Zrt. arra vállalt kötelezettséget, hogy a G. A. C. Kft. részére új és használt gépjárművek, ezen belül elsődlegesen Opel típusú személy- és haszongépjárművek forgalmazásához 150 000 000 forint összegű likviditást biztosító kölcsönt nyújt kamatmentesen, míg a kereskedők együttesen arra vállalkoztak, miszerint a kölcsönszerződés 36 hónapos futamideje alatt a kölcsönnyújtó lízingcég részére közvetített és érvényesen létrejött kölcsön-, lízing-, vagy bérleti szerződésekhez kapcsolódó kihelyezések együttes összege eléri a 2 840 000 000 forintot. A szerződést a G. A. C. Kft. részéről a terhelt írta alá, a rendelkezéseivel tisztában volt. A kölcsön visszafizetésének végső határidejét a felek 2011. augusztus 20. napjában határozták meg.

- Az ügynöki kölcsönszerződésben biztosítékul a felek a szerződés megkötésével egyidejűleg jelzálogjogot alapítottak a G. A. C. Kft. tulajdonát képező sz.-i ingatlanon 150 000 000 forint és járulékai erejéig. A 2009. novemberi ingatlanforgalmi jelentés, értékbecslés az ingatlan hitelbiztosítási értékét 96 000 000 forintban, piaci forgalmi értékét 137 000 000 forintban határozta meg. Az ingatlan-nyilvántartásba 2008. augusztus 13. napján a teher 1. ranghelyre bejegyzésre került.

- A szerződő felek emellett 2008. augusztus 5. napján külön Óvadéki megállapodás elnevezésű szerződést is kötöttek, melyben megjelölték az óvadéki betét elhelyezésére szolgáló bankszámlát, az ún. óvadéki betétszámlát, egyúttal ismételten kijelentették, hogy a gépjármű vételárak felszabadítása érdekében külön Letétfelszabadítási megállapodást kötnek, illetve az óvadékból igénybe vett összegből vásárolt gépjárművön a kölcsönnyújtónak opciós joga keletkezik. A szerződést a kereskedők részéről a terhelt írta alá.

- A D. A. Kft. és a Z. A. Kft. 2008. augusztus 19. napján "kölcsönkérelmi adatlap" készletfinanszírozáshoz elnevezésű nyomtatványon alváz- és motorszám megjelölésével pontosan beazonosíthatóan 20 darab új Opel Vivaro személygépkocsi megvásárlásához összesen 139 937 679 forint óvadéki betétszámláról történő lehívására és ezen összegnek az importőr pénzforgalmi számlájára való elutalására kért jóváhagyást a K. P. Zrt.-től, mely kérelmeket a cégek képviseletében eljárva V.-né N. M. pénzügyi vezető látta el kézjegyével.

- A szerződő felek az óvadéki kölcsönszerződés 5.4. pontjának felhatalmazása alapján 2008. augusztus 21-én 19 darab, 2008. szeptember 8. napján 1 darab Letétfelszabadítási megállapodás készletfinanszírozási kölcsönt biztosító óvadéki megállapodáshoz elnevezésű szerződést írtak alá, melynek keretében az óvadéki betétszámlán elhelyezett összeg terhére 20 darab pontosan beazonosítható Opel Vivaro gépkocsi készletre történő megvásárlására a lízingcég a kereskedő számára engedélyt adott, egyúttal biztosítékul az óvadéki fedezet pótlása végett a gépjárművekre vételi jogot és ennek biztosítására terhelési és elidegenítési tilalmat kötött ki. A gépkocsik ezáltal a vételi jog alapításával a lízingcég által megvásárlásukhoz nyújtott 139 937 679 forint kölcsön fedezetéül szolgáltak. E kölcsönt a terhelt által vezetett cégeknek a Letétfelszabadítási szerződések értelmében legkésőbb 2009. május 21. napjáig kellett visszafizetniük, erre azonban nem került sor.

- A Letétfelszabadítási megállapodásban megjelölt 20 darab Opel Vivaro jármű teljesen új volt, a szerződés időpontjában rendszámmal, törzskönyvvel nem rendelkeztek. A járművekhez tartozó egy-egy járműkísérő lapot a szerződések aláírását követően, a finanszírozás megtörténtével az importőr a K. P. Zrt. részére megküldte, azok kézi zálogként a lízingcégnél lettek elhelyezve, a kereskedők birtokába egyáltalán nem kerültek. A járművek értékesítésére kizárólag a járműkísérő lapok birtokában és a K. P. Zrt. engedélyével, azaz tudtával és beleegyezésével kerülhetett volna sor.

- A terhelt által vezetett gazdasági társaságok és a K. Bank Zrt. között fennálló alapszerződések 2008. december 19. napján a K. Bank Zrt. érdekkörében felmerült, de neki, illetőleg egyik érintettnek sem felróható lehetetlenülés folytán megszűnt. A megszüntetésre tekintettel az akkor hatályos Ptk. 319. § (2) bekezdése értelmében aznap kellett volna pontosan elszámolni a korábbi szerződések alapján fennálló vagyoni követelésekkel. A vételi jog gyakorlásának időpontja 2008. december 19. napján nyílt meg, és azt 2009. december 19. napjáig lehetett volna gyakorolni. Erre a sértettnek reális esélye nem volt, mert a terhelt irányítása alatt álló cégek már aznap elkezdték a fedezetül szolgáló gépjárművek értékesítését (a másodfokú bíróság általi tényállás-pontosítás).

- A terhelt ügyvezetése, irányítása alatt álló cégek a terhelt által ismert szerződési biztosítékok, illetve szerződésben kikötött hitelezővédelmi rendelkezések ellenére a fedezetül szolgáló 20 darab Opel Vivaro gépkocsit az alábbiak szerint értékesítették:

1. a D. A. Kft. nevében 2008. december 22-én az É.-i Általános Iskola részére 8 207 200 forintért,

2. a D. Kft. nevében 2008. december 19-én a K.-i Önkormányzat részére 9 337 800 forintért,

3. a G. A. C. Kft. nevében 2008. december 19-én az N.-i Önkormányzat részére 7 795 200 forintért,

4. a Z. A. Kft. nevében 2009. március 20-án az S.-i Önkormányzat részére 7 582 000 forintért,

5. a D. A. Kft. nevében 2008. december 22-én az M.-i Önkormányzat részére 8 445 600 forintért,

6. a G. A. C. Kft. nevében 2008. december 19-én az Sz.-i Önkormányzat részére 7 495 200 forintért,

7. a D. Kft. nevében 2009. január 28-án a K.-i Önkormányzat részére 7 058 525 forintért,

8. a G. A. C. Kft. nevében 2009. május 20-án a P.-i Önkormányzat részére 7 235 530 forintért,

9. a Z. A. Kft. nevében 2008. december 20-án a B.-i Önkormányzat részére 8 325 000 forintért,

10. a Z. A. Kft. nevében 2009. április 28-án a B.-i Önkormányzat részére 7 562 000 forintért,

11. a G. A. C. Kft. nevében 2008. december 19-én az M.-i Önkormányzat részére 7 795 200 forintért,

12. a Z. A. Kft. nevében 2008. december 19-én az N.-i Önkormányzat részére 8 445 000 forintért,

13. a Z. A. Kft. nevében 2008. december 19-én az N.-i Önkormányzat részére 7 365 755 forintért,

14. a G. A. C. Kft. nevében 2008. december 30-án az S.-i Önkormányzat részére 7 795 200 forintért,

15. a Z. A. Kft. nevében 2009. március 20-án a B.-i Önkormányzat részére 8 022 000 forintért,

16. a G. A. C. Kft. nevében 2008. december 19-én az A.-i Önkormányzat részére 7 970 400 forintért,

17. a G. A. C. Kft. nevében 2008. december 19-én az Ó.-i Önkormányzat részére 7 795 200 forintért,

18. a G. A. C. Kft. nevében 2008. december 19-én a T.-i Önkormányzat részére 8 386 800 forintért,

19. a D. A. Kft. nevében 2008. december 22-én a B.-i Önkormányzat részére 7 795 200 forintért,

20. a D. Kft. nevében 2008. december 19-én az M.-i Önkormányzat részére 8 191 200 forintért.

- A gépjárművek vételi jog alapításával a szerződések alapján fedezetül voltak lekötve, a K. P. Zrt. felé, ezért azok eladására nem kerülhetett volna sor a terhelt ügyvezetése alatt álló cégek részéről. A gépjárművek értékesítése összesen 158 606 010 forint bevételt eredményezett, mely az óvadéki betétszámláról lehívott 139 937 679 forint hitelösszeg visszafizetését lehetővé tette volna, azonban a kölcsön törlesztésére nem került sor.

- A terhelt az érdekeltségi körébe tartozó társaságok és a K. P. Zrt. között 2009. június 3-án újabb megállapodás jött létre, mely az előbbi jogügyletekből eredő tartozásokat rendezte. A szerződést a terhelt írta alá, a tartalmát ismerte. A szerződésben rögzítették, hogy a G. A. C. Kft. érdekeltségébe tartozó társaságok tartozása az óvadéki kölcsönszerződésből fakadóan 335 742 727 forint, melyből 174 631 236 forint gépjárművekkel fedezett tartozás, 161 111 491 forint árfolyam-különbözet címén fennálló tartozás, míg a terhelti cégeket az ügynöki kölcsönszerződésből eredően 143 474 538 forint tartozás terheli.

- Emellett még ezen a napon, 2009. június 3-án a terhelt által elismert 335 742 727 forint követelés biztosításaképpen a G. A. C. Kft. mint zálogkötelezett és a K. P. Zrt. mint zálogjogosult között ingatlant terhelő jelzálogjogot alapító szerződés jött létre, melyben az sz.-i ingatlanra vonatkozóan fenti összeg és járulékai erejéig 2. ranghelyre jelzálogjogot alapítottak. A szerződés megkötésekor a zálogkötelezetti kereskedő képviseletében a terhelt járt el. A jelzálogjog 2009. július 9. napján az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került.

- A tartozásrendező megállapodáshoz köthetően a K. P. Zrt. és a terhelt érdekeltségi körébe tartozó társaságok újabb (dátumot nem tartalmazó, de 2009. augusztus 10. napját megelőző időben) megállapodást kötöttek, mely keretében a lízingcég megbízta a kereskedő társaságok képviselőjét, hogy egyebek mellett a Letétfelszabadítási szerződéssel érintett gépjárműveket őrizze és azokat felhívásra haladéktalanul adja át, melyre a kereskedők kötelezettséget vállaltak. A megállapodás szerint a kölcsönnyújtó a vételi jogát a szóban forgó gépjárművekre ezúton érvényesítette. A megállapodást és mellékleteit a kereskedők képviseletében eljárva a terhelt írta alá, annak tartalmával tisztában volt.

- A 20 darab Opel Vivaro típusú gépkocsira 2009. július 3-án kettő közjegyzői okiratba foglalva jelzálogjogot alapított H.-né dr. B. G. sz.-i közjegyző előtt a K. P. Zrt. és a terhelt. Ezek közül az egyik okirat 14 darab Opel Vivaro típusú és további más gépkocsira alapított jelzálogjogot 121 808 345 forint kölcsöntartozásra, míg a másik okirat 6 darab Opel Vivaro gépjárműre alapított jelzálogot 42 476 841 forint kölcsöntartozásra. E közjegyzői okiratok 6. pontjai tartalmazták, hogy a szerződő felek a személyautókra a kölcsönnyújtó javára vételi jogot és elidegenítési és terhelési tilalmat kötöttek ki.

- Ezen közjegyzői okiratokat a terhelt saját kezűleg írta alá a közjegyző jelenlétében, a közjegyző általi felolvasást, pontos ismertetést követően. A terhelt tisztában volt azzal, hogy a közjegyzői okiratokba foglalt 20 darab jármű már a közjegyzői okirat elkészültét megelőzően értékesítésre került, így azokra jelzálogjog nem alapítható, ekként valótlan tényadat közokiratba foglalásában működött közre.

- A K. P. Zrt. alkalmazottai, V. R. és Sz. J. készletellenőrök 5-6 hetente végeztek készletellenőrzést a szerződő kereskedők egyes telephelyein, ennek eredményeként 2009. június 1. és 2009. június 5. napja között, majd 2010. január 25. napján jelentést adtak le a lízingcég felé, melyben számos rendellenességről, így többek között eltérő futásteljesítményről, forgalomba nem helyezett - készletre beszerzett - új gépjárművek hitelező engedélye nélküli önkormányzati használatba vételéről/adásáról tettek említést.

- Időközben a terhelt 2010. május 26. napján a Z. A. Kft.-ben meglévő 50%-os üzletrészét G. T. b.-i lakosnak magát kiadó, annak személyi okmányait felhasználó ismeretlen személyre átruházta.

- A kölcsöntartozások rendezése végett 2010. június-július hónapban a terhelt a lízingcég alkalmazottjával, míg 2010 novemberében a terhelti cégnél könyvelőként, pénzügyi vezetőként dolgozó V.-né N. M. a kölcsönnyújtó másik képviselőjével folytatott elektronikus levelezést, azonban ezek végül megegyezés nélkül zárultak.

- A K. P. Zrt. 2010. november 22. napi megbízása alapján behajtóként eljáró cég 2010. december 3-án jelezte, hogy a gépkocsik visszaszármaztatására irányuló eljárásuk sikertelen maradt, a gépjárművek átadását a kereskedők megtagadták.

- A K. P. Zrt. többszöri felszólítása ellenére a terhelt a tárolási megállapodásban felsorolt gépjárműveket nem adta át a lízingcég részére, azok azonban ebben az időpontban már nem is voltak birtokában. Mindezek folytán a K. P. Zrt. az utóbb kötött megállapodásokat 2010. november 22. és november 30. napján felmondta.

[21] Ezen túlmenően a tényállást érintően a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása olyan ténymegállapítást tartalmaz, amely a tényálláshoz tartozónak tekintendő.

[22] Töretlen az ítélkezési gyakorlat a tekintetben, hogy az alapítéletben foglalt tényálláshoz tartoznak mindazok a történeti tények, amelyeket az ítéletben megállapítottak, függetlenül attól, hogy ítéletszerkesztési hiba folytán esetleg nem a történeti tényállásban kerültek leírásra, hanem az indokolás más részében, így a bizonyítékok értékelése vagy a jogi indokolás körében.

[23] Mindebből az következik, hogy akár a terhelt bűnösségének megállapítása, akár a bűncselekmény minősítése törvényességének megítélése során figyelembe kell venni az ítélet indokolásában, a bizonyítékok értékelése során rögzített tényeket is mint irányadó tényállást.

[24] Ellenben nem tekinthető a történeti tényálláshoz tartozónak a bizonyítási eszközök tartalmának egyszerű felsorolása, idézése, ha az nem párosul a bíróság részéről ténymegállapítással.

[25] Jelen esetben az elsőfokú ítélet indokolása tartalmazza azon megállapítást, mely szerint a készletfinanszírozott gépjárművek forgalomba helyezéséhez szükséges járműkísérő lapok mindvégig a lízingcég birtokában maradtak, azokon forgalomba helyezésre utaló bejegyzés nem szerepelt.

[26] Az 1978. évi IV. törvény 297. § (1) bekezdése szerint, aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntettet követ el.

[27] A védő érvelése szerint nem volt olyan érvényes polgári jogi szerződéssel lekötött vagyon, amely a tartozás fedezetéül szolgált volna, azaz tényállási elem hiányában nem valósult meg a bűncselekmény.

[28] Tartozás fedezetének elvonása bűntette valóban a fedezetként szerződéssel lekötött vagyon elvonása által valósulhat meg. A védő érvelésével szemben azonban a bűncselekmény e tényállási eleme nem hiányzik.

[29] Miként azt az alapügyben eljárt bíróság rögzítette, a bűncselekmény elkövetési tárgya a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló, a tartozás kiegyenlítésére lekötött vagyon, mely történhet zálogjog, óvadék, opció formájában és általában az adós vagyonának egy meghatározott, jól beazonosítható részét érinti. Az elkövetési magatartása pedig a vagyon elvonása, amely lehet a vagyon eladása.

[30] Jelen ügyben ez történt. A terhelt, illetve az ügyvezetése alatt álló társaságok a gazdasági tevékenységükkel összefüggésben a terhelt által kötött óvadéki, hitel- és azt követő Letétfelszabadítási szerződésekkel lekötött vagyontárgyakat, az opciós joggal, valamint terhelési és elidegenítési tilalommal biztosított 20 darab Opel Vivaro személyautót eladásukkal elvonták, és ezzel a fennálló hiteltartozás kiegyenlítését véglegesen meghiúsították.

[31] A másodfokú bíróság pedig a védő érvelésével szemben lényegre törően rámutatott arra, hogy a polgári perben hozott ítélet csupán a vételi jog gyakorlása körében tett az érvényességet érintő megállapítást, így sem az, sem az indítványban hivatkozottak nem bírtak büntetőjogi relevanciával.

[32] A tartozás nem volt vitatott, azt a felülvizsgálati indítvány sem kérdőjelezte meg. A terhelt büntetőjogi felelősségének megítélése körében pedig e bűncselekmény tekintetében három szerződés releváns, így a 2008. július 22. napján kelt óvadéki kölcsönszerződés, a 2008. július 23. napján kelt ügynöki kölcsönszerződés és a 2008. október 5. napján kelt óvadéki megállapodás, amelyek érvényességéhez nem fűződött kétség.

[33] A szerződés megszűnését követően a tartozás fedezetének elvonása, a gépkocsik eladása, így a 20 darabból 15 autóé lényegében azonnal, decemberben megtörtént, a további 5 autóé pedig májusig lezajlott. Mindez történt a felülvizsgálati indítvány érvelésével ellentétben a sértetti bank kijátszásával, csalárd módon, a járműkísérő lapok hiányában. E bűncselekmény ezen elkövetői magatartás kifejtésével, a tartozás kiegyenlítésének végleges meghiúsításával befejezetté vált, az ezt követő cselekmények valójában a látszat fenntartását szolgálták a terhelt részéről, az ezzel is összefüggő magánjogi vita a felek között a büntetőügy szempontjából emiatt (is) közömbös.

[34] A jogerős tényállás szerint pedig az ügyletek során a terhelt járt el, tisztában volt azzal, hogy milyen kötelezettségeket vállal, amely ténybeliség ellenében nincs észszerű alapja annak a védői érvelésnek, hogy a terhelt tudattartalma ne terjedt volna ki valamennyi cselekményre és a cselekmények tényállási elemeire. Az az elkövető ugyanis, aki ezen ügyletek levezénylésében mint ügyvezető, irányító részt vesz, eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy mindez nem állt szándékéban, arról nem tudott.

[35] A terhelt tudattartalmát illetően mindez vonatkozik a közokirat-hamisítás bűntettére is. A jogerős tényállásban rögzítettek alapján ugyanis nincs alapja annak a következtetésnek, hogy a terhelt a már befejezett gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmény elkövetését követően, ismerve valamennyi szerződési kikötést, a közjegyző előtt csupán gondatlanul járt volna el. Az irányadó tényállás kétségkívül tartalmazza a terhelt szándékára vont jogi következtetés ténybeli alapjait.

[36] A közokirat-hamisítás bűntette kapcsán az alapügyben eljárt bíróságok álláspontja szintén helytálló. Eszerint az ún. intellektuális közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési tárgya lehet minden olyan közokirat, melynek rendeltetése, hogy a benne foglalt adat valóságát teljes bizonyító erővel bizonyítsa. Jelen ügyre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a bűncselekmény az olyan rendeltetésű közokiratra nézve elkövethető, amely esetében az elkövetői közreműködés következményeként valamely jog vagy kötelezettség létezésére vonatkozóan olyan valótlan adat, tény vagy nyilatkozat közokiratba foglalására kerül sor, amelyet a közokirat közhitelűen bizonyít. A zálogjog alapítása ugyanis a kérdéses közjegyzői okiratba foglalt gondolati tartalmat illetően a közokirat olyan adatára vonatkozik, melyet az teljes bizonyító erővel bizonyít, éspedig azt, hogy a terhelti cégek birtokában lévő személyautókra zálogjog alapítása történt. Csupán utal arra a Kúria, hogy a terhelt figyelmetlenségére való hivatkozás az irányadó tényállás tükrében minden alapot nélkülöz.

[37] Ekként az alapügyben eljárt bíróság törvényesen minősítette a terhelt gazdasági és közbizalom elleni bűncselekményét, a bűnösség megállapítása nem törvénysértő, a felülvizsgálati indítvány alaptalan.

[38] Fentiekre tekintettel a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, melynek vizsgálatára a Be. 659. § (6) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján a megtámadott határozatokat hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. III. 1.288/2019.)

 

Abban az esetben azonban, ha a hitelezői követelések teljes kielégítése nélkül a közraktárba tett terményre újabb hitelt vesz fel, vagy e termények egy részét a gazdasági tevékenysége körében - annak megsemmisülését eredményezve - felhasználja, a tartozás fedezetének elvonása bűntettét elköveti [1978. évi IV. tv. 297. §].

A megyei bíróság a 2009. október 26. napján kihirdetett ítéletével

- a II. r. vádlottat a 3 rendbeli, társtettesként elkövetett tartozás fedezete elvonása bűntettének [1978. évi IV. tv. 297. § (1) bek.], valamint a társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének [1978. évi IV. tv. 319. § (1) bek., (3) bek. c) pont] vádja alól,

- a III. r. vádlottat a 3 rendbeli, felbujtóként elkövetett tartozás fedezete elvonása bűntettének [1978. évi IV. tv. 297. § (1) bek.] és felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének [1978. évi IV. tv. 319. § (1) és (3) bek. c) pont] vádja alól

felmentette, egyben az elrendelt zár alá vételt feloldotta.

Az ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a 2011. november 22. napján kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A fellebbviteli főügyészség által előterjesztett felülvizsgálati indítvány alapján eljárva a Kúria végzésével a másodfokú bíróság határozatának a II. r. és a III. r. vádlottakra vonatkozó részét hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította, mert a vád a terménynek közraktárba tételét tekintette befejezett bűncselekményt megvalósító elkövetési magatartásnak, ehhez képest nem nevesítette, hogy ki volt az, aki a közraktárba helyezett termény ismételt biztosítékkénti lekötésével az elvonást, mint tényleges elkövetési magatartást megvalósította.

A megismételt másodfokú eljárásban az ítélőtábla a 2013. április 19-én kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság határozatának a II. r., valamint a III. r. vádlottra vonatkozó részét megváltoztatta, e vádlottakat bűnösnek mondta ki 3 rendbeli, az 1978. évi IV. tv. 297. §-ában meghatározott tartozás fedezetének elvonása bűntettében, melyeket a III. r. vádlott felbujtóként követett el. Emiatt a II. r. vádlottat tíz hónapi - végrehajtásában kettő évi próbaidőre felfüggesztett -, míg a III. r. vádlottat egy év négy hónapi - végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A másodfokú bíróság ítéletével szemben a II. r. vádlott, valamint mindkét vádlott javára védőjük jelentett be fellebbezést.

A védő perorvoslati kérelmét a Be. 367/A. §-ának (4) bekezdésében írtaknak megfelelően írásban is indokolta, és abban arra tett indítványt, hogy a Kúria mindkét vádlottat mentse fel az ellenük emelt vád alól.

A Legfőbb Ügyészség a fellebbezéseket nem tartotta alaposnak, a vádlottak bűnösségének megállapítását és a cselekmények minősítését törvényesnek tartva indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében hagyja helyben.

A fellebbezések nem megalapozottak.

A Kúria, mint harmadfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet a Be. 387. § (1) bekezdésére figyelemmel az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül azzal, hogy a felülbírálat a Be. 387. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján nem terjedt ki az elsőfokú ítéletnek a hűtlen kezelésre vonatkozó felmentő rendelkezésére, miután azt a másodfokú bíróság sem vizsgálta ügyészi fellebbezés hiányában.

A felülbírálat alapján megállapította, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit.

A másodfokon eljárt ítélőtábla a Be. 351. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást az iratok tartalma, valamint ténybeli következtetés alapján kiegészítette, emellett a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően a tényállás részének tekintette az elsőfokú bíróság által az ítélet más részében rögzített tényeket, és határozatát a kiegészített, illetve helyesbített tényállásra alapította.

A Kúria az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által helyesbített, illetve kiegészített, a bizonyítékok indokolt mérlegelésén alapuló tényállást ugyancsak megalapozottnak találta, ezért határozatát a Be. 387. § (2) bekezdésére és 388. § (1) bekezdésére figyelemmel erre alapította.

Az ekként irányadó tényállásra figyelemmel a Kúria annak kapcsán, hogy mi képezte az eljárás alapjául szolgálóan a vád tárgyát, osztotta az ítélőtábla álláspontját.

A Be. 2. §-ának (2) bekezdése szerint a vádnak tartalmaznia kell meghatározott személy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekményét. A cselekmény megítélése szempontjából ezért elsődlegesen a vád szerinti tényállásának van jelentősége.

A megyei főügyészség vádirata, valamint annak a 61. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben rögzített, majd külön írásban is benyújtott kiegészítése a Be. 2. §-ában foglaltaknak megfelelően tartalmazta azokat a tényeket, amelyek megfelelnek a tartozás fedezete elvonása törvényi tényállási elemeinek, és amelyek így a vádlottak büntetőjogi felelősségének vizsgálatához szükségesek. Így a vád tartalmazza, hogy a Z. B. Kft.-nek 2005. február 10. napjáig összesen 45 607 551 forint kiegyenlítetlen tartozása halmozódott fel az A. Z. Kft.-vel szemben, és ennek biztosítékául kötötte meg az I. r. terhelt a Z. B. Kft. zálogkötelezett nevében a keretbiztosítéki jelzálogszerződéseket. Ebben a felek a tartozás és járuléka erejéig alapították a zálogjogot a Z. B. Kft. tulajdonában lévő termőföldeken 2004 őszén elvetett terményekre. A vád tartalmazza az A. Z. Kft. jogosulttal kötött keretbiztosítéki jelzálogszerződés megkötésének körülményeit és az R. F. Bt.-vel kapcsolatban megkötött szerződésekre vonatkozó tényeket is.

A vád szerint mind a II. r., mind a III. r. vádlottak tisztában voltak az A. Z. Kft., valamint az R. F. Bt. felé fennálló tartozással, ennek ellenére a közraktárban elhelyezett terményekre a B. Kft. hitelt vett fel három banktól, amit azonban nem az A. Z. Kft. és az R. F. Bt. felé fennálló tartozások kiegyenlítésére fordított.

A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy a vádirat eredetileg a fedezet elvonását a termények közraktárban való elhelyezésével látta megvalósultnak. Azonban az ügyész a vádat a Be. 310. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel kiegészítette, és így az már tartalmazza azt, hogy a közraktár-hitelek fedezetéül lekötött termények egy részét a II. r. és a III. r. vádlottak a B. Kft. működésével összefüggően - takarmányozásra - használták fel, emellett a II. r. vádlott a termés egy részét a G. Bt. részére értékesítette. A kiegészített vád a további értékesítéseket is rögzítette, valamint azt is, hogy a B. Kft.-nek 2006. április 3. napján már nem volt a közraktár-hitel fedezetéül le nem kötött és az A. Z. Kft. követelésének kielégítésére alkalmas, tehermentes terménye. Kiegészítette az ügyész a vádirati tényállást azzal is, hogy a vádlottak a fedezetül lekötött termények közraktárban elhelyezésével, az onnan kiváltott termények felhasználásával, illetve a fedezetül lekötött termények a II. r. vádlott általi részbeni értékesítésével meghiúsították azt, hogy az A. Z. Kft. és az R. F. Bt. követelése kielégítést nyerjen a fedezetül lekötött terményekből.

Az elsőfokú ügydöntő határozat meghozatalakor tehát a vád már nem a terménynek a közraktárban történt elhelyezést tekintette a fedezetet elvonó tevékenységnek.

Az 1978. évi IV. törvény 297. §-ának (1) bekezdése szerinti bűncselekményt az követi el, aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja. A tartozás fedezetének elvonása megítélésénél közömbös annak összegszerűsége, a részbeni meghiúsulása, is befejezett bűncselekmény megállapításához vezet.

A bűncselekmény elkövetési magatartása a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon elvonása. Elvonásnak minősül minden olyan magatartás, amely alkalmas a tényállásban írt eredmény, azaz a tartozás kiegyenlítésének részbeni vagy teljes meghiúsítására. Ilyennek minősül a vagyon megterhelése, illetve - mint jelen esetben - több hitelező részére történő lekötése.

Eredmény-bűncselekmény, tehát az elkövetési magatartás és a tartozás kiegyenlítésének egészben vagy részben történő meghiúsulása között okozati kapcsolatnak kell fennállnia.

Az irányadó tényállás szerint a jogosult követelése az adós rendes gazdálkodásának keretei között keletkezett, és az elvont vagyon ennek fedezetéül szolgált; azaz a vádlottak gazdasági tevékenységből származó, tartozás fedezetéül szolgáló vagyon tekintetében valósították meg a tényállásban írt cselekményeket, és a tartozás kiegyenlítése ennek eredményeként teljes egészében meghiúsult.

A védelem érvelésével szemben a fedezetül lekötött vagyonnal való rendelkezés a követelés lejárta előtt akkor minősül kizárólag szerződésszegésnek, ha az nem a kielégítés meghiúsításának szándékával történik, és a követelés lejártakor a fedezet maradéktalanul rendelkezésre áll.

Az irányadó tényállás szerint azonban ezek a feltételek nem voltak a vádlottak javára megállapíthatóak.

Kétségtelen, hogy a tartozás fedezetének elvonása szándékos bűncselekmény, elkövethető egyenes és eshetőleges szándékkal is. Az elkövetőnek így tudnia kell, hogy a vagyon le van kötve valamely tartozás fedezetéül, ahogy azt is, hogy magatartásával a fedezetet elvonja és ily módon a jogosult igényének kielégítését meghiúsítja.

A védő érvelésével szemben az erre vonatkozó bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg a bíróság, hogy a vádlottak mindezzel tisztában voltak.

Kiemelkedő jelentősége annak az irányadó tényállásban rögzített ténynek van, hogy a kiállított közraktárjegyek fedezete mellett a B. Kft. a III. r. vádlott utasítására ún. lombard-hiteleket vett fel, és ennek fedezeteként is az a termékmennyiség szolgált, amely az A. Z. Kft. és az R. F. Bt. követelésének biztosítására már korábban jelzálogjoggal volt megterhelve.

A kielégítési alap elvonása így megvalósult azzal, hogy a közraktárban elhelyezett terményre a zálogjegyek ellenében kölcsönt vettek fel.

Ezért az elsőfokú bíróság az általa egyébként helyesen megállapított tényekből helytelenül következtetett arra, hogy a fedezetül lekötött terménnyel a B. Kft. a rendes gazdálkodás körében gazdálkodhatott, azzal a megkötéssel, hogy az ügyvezetőknek figyelniük kellett arra: az adós kielégítési alapja ne sérüljön.

Helytállóan értékelte az elsőfokú bíróság azt, hogy a közraktárban elhelyezett terményekre a pénzintézeti kölcsönszerződéseket biztosító mellékkötelezettség alapítása, a közraktárjegyek fedezetként való lekötése óvadéki és letéti szerződéssel, illetve a termények egy részének értékesítése és az abból származó bevételnek nem a biztosított követelés kielégítésére történt felhasználása a hitel fedezetét elvonta.

Téves volt azonban az a következtetés, hogy azért, mert a biztosított követelés jogosultja zálogjogát nem kísérelte meg érvényesíteni, nem valósult meg a bűncselekmény; a törvényi tényállás elemeinek a megvalósulása ugyanis nem a sértetti magatartás függvénye.

Ezért - miután a vádlottak tudattartalmára vonatkozó következtetés helytállónak bizonyult - téves volt az első fokon eljárt bíróságnak az az álláspontja, miszerint a fedezetelvonó magatartás és az eredmény között nem volt okozati összefüggés.

A vádlottak cselekvőségét illetően a Kúria egyetértett az ítélőtábla azon megállapításával, amely szerint a keretbiztosítéki jelzálog-szerződéssel lekötött és közraktárban elhelyezett terményekre történő hitelfelvétel kapcsán a III. r. vádlott bűnösségét, míg a lekötött termények továbbértékesítése kapcsán pedig a II. r. vádlott bűnösségét kellett vizsgálni.

Ezen belül a másodfokú bíróság helyesen értékelte azokat a tényeket, amelyek a cég belső működésére, a II. r. és a III. r. vádlott viszonyára, illetve a a III. r. vádlott utasítási jogára vonatkoztak.

Helytállóan állapította meg, hogy a III. r. vádlott felbujtására került sor a keretbiztosítéki jelzálogszerződéssel lekötött és a közraktárban elhelyezett terményekre vonatkozó közraktári jegyeknek az ún. lombard-hitel és járulékai visszafizetéséig hitelfedezeti letétként történő átadására a pénzintézetnek, annak ellenére, hogy az A. Z. Kft. 45 607 551 forint és járulékai tekintetében fennálló követelése néhány nappal később esedékessé vált, és ezzel ennek a követelésnek a kielégítése meghiúsult. Ugyanez irányadó az R. F. Bt. 8 301 379 forintos követelésére.

Mindebből következik, hogy helytálló az ítélőtáblának az a következtetése is, amely szerint a II. r. vádlott fedezetelvonó magatartása a jelzálogjoggal biztosított mezőgazdasági termények értékesítése miatt volt megállapítható. E cselekményeket a vádlott tettesként valósította meg.

Így a II. r. és a III. r. vádlottak bűnösségének megállapítása megalapozott volt, és bűncselekményeik minősítése törvényes.

A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket a másodfokú bíróság maradéktalanul feltárta és súlyuknak megfelelően értékelte. Ezekre figyelemmel nem tévedett, amikor ugyan szabadságvesztést szabott ki mindkét másodfellebbezéssel érintett vádlottal szemben, azonban úgy találta, hogy az 1978. évi IV. tv. 37. §-a szerinti büntetési célok mindkét vádlott esetében elérhetők a büntetés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztése mellett is.

A vádlottak cselekvőségének eltérő volta miatt indokolt volt a velük szemben kiszabott büntetés eltérő mértéke is, a belső arányosságot mind a börtönbüntetés, mind a próbaidő tartamának különbözősége megfelelően szolgálja.

A Kúria ezért nemcsak a terheltek felmentésére, de a joghátrányok enyhítésére sem látott törvényes lehetőséget.

Ezért a megtámadott határozatot a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.

A fellebbezés kizártságára vonatkozó rendelkezés a Be. 3. §-ának (4) bekezdésén alapul.

(Kúria Bhar. I. 972/2013.)

 

A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a T. Betéti Társaságnak az I. rendű alperes a beltagja, míg a II. rendű alperes annak kültagja. Az I-II. rendű alperesek gyermeke a III. rendű alperes. A felperes 2000. december 12-én vonatszerelvények elektronikus, intelligens felügyeletére szolgáló berendezést vásárolt a T. Bt. jogelődjétől, melynek alapján megfizetett az eladónak 6 020 000 forintot. A rendszer azonban nem működött megfelelően, amelyről 2003. február 28-án egyeztetési jegyzőkönyv készült. Ebben az eladói oldalon felmerült hiányosságokat, valamint a vevő erre alapított elállási szándékát a T. Bt. részéről eljáró I. rendű alperes aláírásával elismerte. Miután a hiányosságok nem kerültek kiküszöbölésre és a berendezések is a javítással próbálkozó eladónál maradtak, a felperes az elállási jog gyakorlása és a vételár visszakövetelése iránt bírósághoz fordult. A T. Bt.-vel szembeni fizetési meghagyást 2004. április 2. napján kézbesítették a beltag I. rendű alperes B. város, T. u. 9. szám alatti lakcímére, aki ezzel szemben 2004. április 7. napján terjesztette elő ellentmondását. Az így megindult perben az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a T. Bt.-t mint egyenes adóst és az I. rendű alperest, mint érte mögöttesen felelős beltagot, hogy fizessenek meg a felperesnek 6 020 000 forint tőkét, valamint ennek 2003. január 12-tól a kifizetésig járó kamatait. Döntését a másodfokú bíróság helybenhagyta. Mindezek alapján végrehajtási eljárás indult, amely 2006. július 27. napja óta szünetel, mert az adós cég gazdasági tevékenységet nem folytat és végrehajtás alá vonható vagyonnal sem rendelkezik.

A B. város, T. u. 9. szám alatt elhelyezkedő, 673 m2 térmértékű ingatlan 4/6 hányadrésze korábban az I. és II. rendű alperesek tulajdonában állt. Az I. és II. rendű alperesek ezt az ingatlanilletőséget a 2005. február 14. napján kelt ajándékozási szerződéssel a III. rendű alperesre ruházták. Ezt követően a 2006. február 2. napján kelt megállapodással - az ajándékozás számukra kedvezőtlen illetékjogi következményei miatt - az ajándékozási szerződést közös megegyezéssel felbontották. Ezt követően még ugyanezen a napon az I-II. rendű alperesek, mint életjáradékra jogosultak, az ajándékozási szerződés felbontásával visszakapott ingatlanilletőségeiket életjáradéki szerződéssel ismét a III. rendű alperesre ruházták. A földhivatal a III. rendű alperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte.

Mindezek alapján a felperes egyrészt az ajándékozási és életjáradéki szerződések színlegessége, másrészt azok fedezetelvonó jellegére alapított vele szembeni hatálytalansága miatt terjesztett elő kereseti kérelmet az alperesek ellen.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperesek között 2006. február 2. napján létrejött életjáradéki szerződést érvénytelenné nyilvánította és rendelkezett az I-II. rendű alperesek tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásban történő helyreállításáról, és a perfeljegyzés tényének törléséről. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján azt látta igazoltnak, hogy az ajándékozási, majd pedig életjáradéki szerződés megkötésének nem volt ésszerű gazdasági indoka, annak célja kizárólag az ingatlanhányadnak a felperes által indított végrehajtás alóli kivonása volt. A II. rendű alperes felelősségét az I. rendű alperessel fennálló házassági vagyonközösségre figyelemmel, a Csjt. 27. § (1) bekezdése alapján látta megállapíthatónak.

Az ítélet ellen az I., II. és III. rendű alperesek fellebbezést terjesztettek elő, tartalmilag annak megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Kifogásolták, hogy az elsőfokú ítélet indokolásában keverednek a színlegességre, illetőleg a fedezetelvonásra alapított kereseti kérelmek elbírálásának szempontjai. Vitatták az ajándékozási és életjáradéki szerződés színleltségét, hangsúlyozták, hogy az előbbinek a megkötése és a tulajdon-átruházási szándék kialakulása idején a felperes perindításáról még nem volt tudomásuk. Az átruházás jogcímének megváltoztatására pedig a nagy összegű ajándékozási illeték mellett az vezette őket, hogy az I. rendű alperes munkanélkülivé vált és szüksége volt a III. rendű alperes támogatására.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy a 2006. február 2. napján kelt életjáradéki szerződés érvénytelenné nyilvánítását és a földhivatal megkeresését mellőzte, egyben megállapította, hogy ez a szerződés a felperessel szemben hatálytalan és kötelezte az I-VI. rendű a1pereseket annak tűrésére, hogy a felperes a jogerősen megítélt követelése behajtása során B. város, T. u. 9. szám alatti ingatlannak a III. rendű alperes tulajdonában álló 4/6 hányadrészéből kielégítést keressen. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg. Abból azonban csupán részben vont le helyes jogi következtetést és döntésének indokolása is pontosításra, valamint kiegészítésre szorul.

A felperes keresetét elsődlegesen arra alapította, hogy álláspontja szerint a 2005. február 14. napján kelt ajándékozási, majd a 2006. február 2. napján helyébe lépő életjáradéki szerződés színlelt, a felek valós szándéka nem az általuk megfogalmazott jogügylet létrehozására, hanem a tulajdonjognak a felperes adósának nevéró1 a III. rendű alperes nevére történő átírására irányult.

A Ptk. 207. § (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a színlelt szerződés semmis; ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni.

A törvény idézett rendelkezése által meghatározott színlegesség lényege abban jelölhető meg, hogy a felek valódi ügyleti akarata nem áll összhangban az általuk ténylegesen és jogilag releváns formában kifejezésre juttatott szerződési nyilatkozatokkal. Ez a perbeli esetben nem állapítható meg, mert a bizonyítási eljárás adatai egybehangzóan azt támasztották alá, hogy a keresettel támadott szerződésekkel kapcsolatban az alperesek ügyleti szándéka egységesen fennállt és összhangban volt az általuk kifejezésre juttatott nyilatkozatokkal. Ennek megfelelően mindhárom alperes közös és egybehangzó akarata átfogta az I. és II. rendű alperesek tulajdoni hányadának a III. rendű alperes részére történő átruházásának szándékát, ezért az színleltnek tekinthető nem volt.

A Ptk. 203. § (1) bekezdése értelmében azonban az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott.

A Ptk. 203. § (2) bekezdése kimondja, hogy ha valaki hozzátartozójával vagy olyan jogi személlyel, amellyel való viszonyában többségi befolyása áll fenn, továbbá ha a jogi személy a tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet vélelmezni kell. Ugyancsak vélelmezni kell a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet azonos természetes vagy jogi személy befolyása alatt működő jogi személyek egymás közötti szerződéskötése esetén, akkor is, ha közvetlen vagy közvetett többségi befolyás nem áll fenn.

A törvény idézett rendelkezéseinek az alkalmazásához a másodfokú bíróság a fent megállapított tényállásából kiemeli, hogy a felperesnek az I. rendű alperes közreműködésével kötött jogügyletből származó követelése 2000. december 12-én keletkezett. Ennek hibás teljesítésére nézve - a felperes elállás a és vételár visszakövetelése iránti igénye ismeretében - az I. rendű alperes 2003. február 28-án tett írásbeli elismerő nyilatkozatot. Ezt követően az ebből származó igény érvényesítése iránti fizetési meghagyást 2004. április 2. napján vette át, ellene 2004. április 7. napján nyújtott be ellentmondást. Ezen eseményeket követően, 2005. február 14. napján kötötte meg az I. és II. rendű alperes azt az ajándékozási szerződést, amellyel ingatlan-hányadukat a III. rendű alperesre ruházták. Ebből okszerűen az következik, hogy az átruházás idején már tudniuk kellett a felperes azon követeléséről, amelyért az I. rendű alperest - mint az adós betéti társaság beltagját - mögöttes felelősség terheli. Megállapítható továbbá, hogy az I. és II. rendű alperesek a III. rendű alperessel, mint leánygyermekükkel kötöttek az ingatlan átruházásáról szóló ingyenes szerződést. Mindez kellő alapul szolgál a Ptk. 203. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott tényállási elemek megvalósulásához és kiváltja az ott írt jogkövetkezmény - a relatív hatálytalanság - beállását.

Az ajándékozási szerződés felbontását és az elajándékozott vagyontárgynak életjáradéki szerződéssel történő átruházását illetően a másodfokú bíróság arra mutat rá, hogy ez a közeli hozzátartozók által kötött szerződést ugyan formálisan visszterhessé tette és megakadályozta a Ptk. 203. § (2) bekezdésében írt vélelem beállását, de az ügylet fedezetelvonó jellege továbbra is fennmaradt. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapítható ugyanis, hogy a III. rendű alperes az I. és II. rendű alperesek egyedüli törvényes örököse, aki az ajándékozási és életjáradéki szerződés megkötése előtti időben is támogatta szüleit mind anyagilag, mind pedig fizikailag. Ugyanakkor havi rendszerességgel és fix összegben az életjáradéki szerződés megkötését követően sem teljesítette e kötelezettségeit. Ebből okszerűen olyan következtetés vonható le, miszerint a szerződéskötéseknek nem volt olyan belső, családi-gazdasági indoka, mely a tulajdonjog átruházását akár általánosságban, akár a megkötés idején indokolta volna. Ugyanakkor tudták és ismerték a felperes követelését, az adós betéti társaság teljesítőképességének hiányát és az I. rendű alperesnek a mögöttes felelőssége fennállását. Mindezek alapján tudniuk kellett azt is, hogy a felperes követelésének egyetlen számba jöhető kielégítési alapja a mögöttesen felelős I. rendű alperesnek a házastársával közös ingatlanhányada. Ezeknek a körülményeknek a Pp. 206. § (1) bekezdésében írt mérlegelésével a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a keresettel támadott jogügyletek a Ptk. 203. § (1) bekezdésében meghatározott módon, a felperes kielégítési alapjának elvonását célozták és ezért a felperessel szemben hatálytalanok.

A fent kifejtettek eredményeként a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva és a Ptk. 203. § (1) bekezdésében írt jogkövetkezményt alkalmazva, a keresettel támadott szerződés érvénytelenné nyilvánítását és a földhivatal emiatt történő megkeresését mellőzte, helyette azt a felperessel szemben hatálytalanná nyilvánította.

A jogerős ítélet ellen az I., II. és III. rendű alperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek - annak tartalmát tekintve - elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan pedig a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt.

A felülvizsgálati kérelmük részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás iratellenes, a perben eljárt bíróságoknak az arra alapított érdemi döntése pedig a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 2. § (3) bekezdését, 9. § (1) bekezdését, 101. § (1) és (3) bekezdését és 90. § (1)-(2) bekezdését, a Ptk. 203. §-át és a Pp. 128. §-át sérti.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

Az V. és VI. rendű alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

I. A jogerős ítélet a peres felek egymással részben ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes, és a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történő értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a felek jogvitájának az érdemi elbírálásához szükséges tényállást.

Ennek során a bizonyítási teher Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt főszabályának, valamint a törvényes vélelmekkel szembeni bizonyítás Pp. 3. § (5) bekezdése szerinti speciális szabályának a helyes alkalmazásával értékelte az I., II. és III. rendű alperesek terhére egyrészt mindazon tények bizonyítatlanságának a következményeit, amelyek vonatkozásában az alpereseknek állt érdekében az, hogy a saját tényállításaikat a bíróság valónak fogadja el, másrészt az egymással közeli hozzátartozói kapcsolatban álló alperesek között létrejött ajándékozási, illetve életjáradéki szerződés vonatkozásában a III. rendű alperes rosszhiszeműségének és a szerződés ingyenességének a Ptk. 203. § (2) bekezdése szerinti törvényes vélelmével szemben a III. rendű alperes jóhiszeműségének és a szerződés ingyenességének a bizonyítatlanságát is.

Nem a jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás, hanem az alperesek felülvizsgálati érvelése iratellenes abban, hogy az ajándékozási szerződés 2005. február 14-én történt megkötésekor és a III. rendű alperes tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba 2005. február 28-án történt bejegyzésekor nem volt, és nem is lehetett tudomása arról, hogy az I. rendű alperessel, mint a T. Betéti Társaság (a továbbiakban: Bt.) beltagjával szemben a felperes igényt terjesztett elő, mert a korábbi perben a felperesnek az I. rendű alperessel, mint a Bt. beltagjával szemben előterjesztett keresete csak 2005. február 15-én érkezett a korábbi per bírósághoz és azt a bíróság csak 2005. április 6. napjával tekintette kézbesítettnek.

A felperes a Bt. nevében eljáró I. rendű alperessel kötött szerződésből eredő követelése ugyanis - a másodfokú bíróság helyes indokai szerint - 2000. december 12-én keletkezett, ennek a hibás teljesítésére vonatkozóan pedig a Bt. nevében eljáró I. rendű alperes - a felperes elállása és vételár visszakövetelése iránti igényének ismeretében - a 2003. február 28-án kelt jegyzőkönyvbe foglalt írásbeli elismerő nyilatkozatot tett, 2004. április 2-án átvette a felperes igényének érvényesítése iránti fizetési meghagyást, 2004. április 7-én a fizetési meghagyás ellen ellentmondást nyújtott be, az alperesek közötti ajándékozási szerződés pedig csak 10 hónappal ezt követően, 2005. február 14-én jött létre. Az I. rendű alperes az írásbeli elismerő nyilatkozatot kétségkívül nem magánszemélyi minőségében, hanem az önálló jogalanynak minősülő Bt. nevében eljárva, annak képviselőjeként tette meg. Mindez viszont nem változtat azon a tényen, hogy a felperes igényéről, illetve követeléséről, az említett időpontokban nem csupán mint a bt. képviselője, hanem magánszemélyi minőségében is egyaránt tudomást szerzett, a Bt. beltagi minőségéből következően pedig a Bt. teljesítőképességé­nek a hiányáról, valamint a felperes igényének a vele szembeni - a Bt. tartozásáért való közvetett (mögöttes) és korlátlan törvényi (beltagi) felelősségén alapuló - érvényesíthetőségéről pedig nyilvánvalóan tudomása volt.

A II. rendű alperes a perben maga sem vitatta, hogy a perbeli követelés bt.-vel szembeni érvényesítésének tényéről az I. rendű alperestől tudomást szerzett, ettől függetlenül is nyilvánvaló azonban az, hogy a II. rendű alperesnek a bt. kültagjaként és az I. rendű alperes házastársaként a bt. gazdálkodásáról és kötelezettségeiről tudomása volt.

A III. rendű alperes az I. és II. rendű alperesekkel gyermek-szülői, tehát olyan egyenesági rokonságban áll, amely a Ptk. 685. § b) szerinti közeli hozzátartozói kapcsolatnak minősül, a Ptk. 203. § (2) bekezdése alapján viszont a szerződő fél rosszhiszeműségét, illetve a szerződés ingyenességét vélelmezni kell - többek között - akkor, ha valaki a hozzátartozójával köt olyan szerződést, amely a hivatkozott § (1) bekezdése értelmében fedezetelvonó szerződésnek minősül, és a III. rendű alperes rosszhiszeműségének, valamint a perbeli életjáradéki szerződés ingyenességének a törvényes vélelmét az alperesek a perben nem döntötték meg, a közöttük korábban létrejött ajándékozási szerződés pedig a Ptk. 579. § (1) bekezdése szerint fogalmilag is ingyenes szerződésnek minősül.

A Pp. 270. § (2) és 275. § (3) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.

II.1. A gazdasági társaságokról szóló - perbeli időszakban hatályos - 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) - alperesek által hivatkozott - 2. § (3) bekezdése szerint a gazdasági társaság saját cégneve alatt jogképes, jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. A 9. § (1) bekezdése értelmében a tagok (részvényesek) e törvény rendelkezéseitől akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi. A 101. § (1) és (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a betéti társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a társaság tagjai üzletszerű, közös gazdasági tevékenység folytatására vállalnak kötelezettséget oly módon, hogy legalább egy tag (beltag) felelőssége a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségekért korlátlan s a többi beltaggal egyetemleges, és a betéti társaságra a közkereseti társaságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ha e fejezet másként nem rendelkezik. A 90. § (1) és (2) bekezdése pedig kimondja, hogy a társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel vagyonával, amennyiben a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek, és a társaság vagyonára a tagok perben állása nélkül is, a tagok saját vagyonára pedig csak perben állásuk esetén hozható marasztaló ítélet és vezethető végrehajtás.

Helyesen hivatkoznak az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben arra, hogy az idézett törvényhelyekből következően a betéti társasági beltagok társaság tartozásaiért való felelősségének a mögöttessége a végrehajtási eljárás során érvényesül, és abban nyilvánul meg, hogy a végrehajtást először a társasági vagyonra kell megkísérelni, és csak ennek eredménytelensége esetén fordulhat a jogosult a tag vagyona ellen.

Téves és a fentebb ismertetett álláspontjukkal is ellentétes viszont az az érvelésük, hogy a jogerős ítélet a Gt. idézett rendelkezéseit sértené azért, mert a beltagok betéti társaság tartozásaiért való korlátlan és egymással egyetemleges felelősségének a közvetett, mögöttes (másodlagos) jellegéből az következnék, hogy a felperes követelése a Bt.-vel és az I. rendű alperessel, mint a Bt. tartozásáért mögöttesen felelős beltaggal szemben különböző időpontokban vált volna esedékessé.

A Legfelsőbb Bíróság a mögöttes felelősségről szóló 1/2007. számú Polgári jogegységi határozatában már rámutatott arra, hogy a mögöttes felelősség egy másik személy (a főkötelezett) valamely vagyoni kötelezettségének a teljesítéséért való olyan másodlagos, közvetett helytállási kötelezettség, amely alapulhat szerződésen, vagyis a kötelezettség elvállalásán, vagy törvény rendelkezésén, és amely mindig feltételez egy elsődlegesen felelős személyt is. A mögöttes felelősség mindig járulékos jellegű, tehát mindig főkötelezettséget tételez fel, és mindig ehhez a főkötelezettséghez igazodik. A mögöttes felelős helytállási kötelezettsége nem önálló felelősség, a mögöttes felelős nem a saját, hanem a főkötelezett kötelezettségéért köteles helytállni. A mögöttes felelősséggel a törvény nem a követelést "többszörözi meg", hanem a követelésért helytállni tartozók körét. A mögöttes felelős tehát ugyanazért a követelésért felel, mint a főkötelezett, vele szemben a követelés jogcíme is ugyanaz, mint a főkötelezettel szemben. Mivel ugyanazon követelésről van szó, a követelés esedékessé válásának az időpontja, és így a Ptk. 326. § (1) bekezdés értelmében az elévülés kezdő időpontja is azonos mind a főkötelezett, mind a mögöttes felelős vonatkozásában. Az elévülés tehát a mögöttes felelőssel szemben is akkor kezdődik, amikor a követelés teljesítési határideje a főkötelezettel szemben lejár. Ez következik abból is, hogy a törvény a mögöttes felelőssel szembeni igényérvényesítéshez külön határidőt nem állapít meg. A mögöttes felelős lényegében annak a személynek a jogi pozíciójába kerül, akinek a kötelezettségéért helytállási kötelezettséggel tartozik. A főkötelezett és a mögöttesen felelős helyzetében mégis van egy alapvető különbség: a főkötelezettel szemben a követelés az esedékessé válástól kezdve a teljesítés követelésére is kiterjedően azonnal érvényesíthető, míg a mögöttes felelős teljesítésre csak akkor lesz kötelezett, ha a követelés a főkötelezettől igazoltan behajthatatlan (a mögöttes felelős ekkor lép a főkötelezett helyébe). A behajthatatlanság megállapíthatóságához nem a mögöttes felelőssel szembeni elévülés kezdő időpontja kapcsolódik, hanem annak más szempontból, az elévülés nyugvása szempontjából van jelentősége (LB 1/2007. PJE és Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30332/2004/4. - BDT 2005/3.).

A bt. és a beltag I. rendű alperes elkülönült jogalanyiságából és az I. rendű alperes Bt. tartozásáért való felelősségének a másodlagos, mögöttes jellegéből tehát nem az következik, hogy a felperes követelése az I. rendű alperessel szemben csak a bt.-vel szembeni végrehajtás eredménytelensége 2006. július 27-én történt igazolásának az időpontjában vált volna esedékessé, hanem az, hogy a bt.-vel és a beltag I. rendű alperessel szemben a Ptk. 280. § (1) bekezdése szerint ugyanazon időpontban esedékessé vált követelés teljesítése iránti igényét a felperes az I. rendű alperessel szemben csak a bt.-vel szembeni behajthatatlanság igazolása után érvényesíthette.

2. A Csjt. 30. § (1) bekezdése szerint a vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni vagy általában olyam vagyonjogi rendelkezést tenni, amely nem a házastársak különvagyonára vonatkozik. A (2) bekezdése értelmében bármelyik házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött, az előbbi rendelkezés alá tartozó visszterhes ügyletét - ide nem tartozó kivételektől eltekintve - a másik házastárs hozzájárulásával kötött ügyletnek kell tekinteni. A (3) bekezdése kimondja, hogy az előbbi rendelkezések alapján a másik házastárs felelőssége a házastársa által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig áll fenn, míg a (4) bekezdése úgy rendelkezik hogy a házastárs olyan tartozásáért, amely az előbbi rendelkezések szerint nem mindkét házastársat terheli, mind különvagyonával, mind a közös vagyonból reá eső résszel felel.

A II. rendű alperesnek, mint a bt. kültagjának a felelőssége a Gt. 101. § (1) bekezdésének főszabálya szerint kizárólag a társasággal szemben áll fenn és csak a vagyoni betétjének a szolgáltatására terjed ki, nem felelős viszont a Bt. tartozásaiért a társaság hitelezőivel, többek között tehát a felperessel szemben. A beltag I. rendű alperes házastársaként azonban a II. rendű alperest a Csjt. 30. § (1) bekezdése alapján az I. rendű alperesnek a vele közösen megkötött társasági szerződésen alapuló tartozásaiért - többek között tehát a Bt. társaság hitelezőivel szemben fennálló valamennyi tartozásáért - a közös vagyon reá eső részére korlátozott, járulékos jellegű és az I. rendű alperessel egyetemleges felelősség terheli.

A Legfelsőbb Bíróság ugyanis több eseti döntésében is rámutatott már arra, hogy az egyik házastárs kültagi és a másik házastárs beltagi részvételével működő (ún. házaspári) betéti társaság esetén a házasfeleknek, mint társasági tagoknak a társaság tartozásaiért való felelőssége a Gt. szabályai szerint a tagi minőségüktől függően alakul és a teljes magánvagyonukra korlátlanul kiterjed, házastársakként azonban a másik fél tartozásaiért - a társasági tagsági viszonyuk alapján keletkezett tartozásokat is beleértve - a Csjt. 30. § alapján mindkettejüket a közös vagyon reá eső része erejére korlátozott, egymással egyetemleges, járulékos jellegű felelősség is terheli a társaság hitelezőivel szemben. Minthogy pedig a kéttagú ún. házaspári bt. esetében a kültag házastársnak ez a felelőssége - a nem tag (másik) házastársétól eltérően - nem a visszterhes jellegű társasági szerződés beltag házastárs általi megkötéséhez való, a Csjt. 30. § (2) bekezdése által vélelmezett, hanem - a társasági szerződés megkötésében való részvétele folytán - a hivatkozott § (1) bekezdése szerinti tényleges hozzájárulásán alapul, nincs helye a hozzájárulás törvényes vélelme megdöntésének sem (BH 2006/82.).

3. Téves az alpereseknek az a felülvizsgálati érvelése, hogy a perbeli szerződések fedezetelvonó jellege és a felperessel szembeni relatív hatálytalansága megállapításának az együttes feltételei nem állnak fenn.

A Ptk. 203. § (1) bekezdése értelmében pedig az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott.

Az idézett törvényhelyekhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a hitelezőt károsító fedezetelvonó szerződés érvényes szerződés, és annak a hitelezővel szembeni relatív (viszonylagos) hatálytalansága csak akkor állapítható meg, ha a szerződés az adós vagyontárgyának az átruházására irányuló szándék tekintetében nem volt színlelt, tehát a másik szerződő fél valóban megszerezte az adósnak azt a vagyontárgyát, amely a hitelező követelésének a kielégítési alapja volt.

A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott már arra, hogy az idézett törvényhely szövegéből következően - az akár visszterhes, akár ingyenes jellegű - szerződés viszonylagos hatálytalanságának a megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha:

- a szerződés harmadik személy (a hitelező) igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonta, és

- az adóssal szerződő (jogszerző) másik fél rosszhiszemű volt vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott, azzal, hogy ha valaki a hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetve ingyenességet vélelmezni kell [Ptk. 203. § (2) bekezdés, BH 2001/2/62.], az 1040. számú Elvi Határozatának I. pontjában pedig kifejtette azt is, hogy:

- a Ptk. 203. §-ából következik, hogy a jogszerzővel szembeni fellépéshez a hitelező és az adós közötti jogviszonyból származó kötelezettségnek az igény állapotába kell kerülnie, azaz bírói úton kikényszeríthetőnek kell lennie (EBH 2004/1040.).

A nem vitás peradatok szerint az I. és II. rendű alpereseknek a közös tulajdonukban álló ingatlanhányad III. rendű alperesre történő átruházására irányuló szándéka sem az ajándékozási, sem az annak felbontása után létrejött életjáradéki szerződés megkötésekor nem volt színlelt, és a III. rendű alperes valóban megszerezte az I. és II. rendű alpereseknek mint a felperes adósainak azt az egyetlen vagyontárgyát, amely a hitelező felperes követelésének a kielégítési alapja volt. A fenti 1. és 2. pontban kifejtettekből pedig az következik, hogy az alperesek között létrejött ajándékozási és életjáradéki szerződések megkötésének az időpontjában a felperes nemcsak a bt.-vel, hanem az I. és II. rendű alperesekkel szemben is érvényes és lejárt, tehát bírói úton kikényszeríthető követeléssel (igénnyel) rendelkezett, a követelésének a Bt. tartozásáért mögöttesen felelős I. rendű alperes, az I. rendű alperes tartozásáért pedig járulékos jellegű felelősséggel tartozó II. rendű alperes általi, egymással egyetemleges teljesítését azonban csak a főkötelezett bt.-vel szembeni végrehajtás - egészbeni vagy részbeni - eredménytelensége esetén követelhette.

Téves ugyanis az alpereseknek az - a fentiekkel ellentétes - jogi álláspontja, mely szerint a Pp. 128. §-ának azon rendelkezéséből, hogy a perindítás hatályai a keresetnek, illetőleg a viszontkeresetnek (147. §) az ellenféllel való közlésével állnak be, az következnék, hogy a felperes a perbeli szerződés relatív hatálytalanságára csak akkor hivatkozhatna, ha a szerződés megkötésének időpontjában fennállott (érvényesített) igényének kielégítésére a perbeli ingatlan fedezetül szolgált volna, az említett időpontot megelőzően azonban a felperes még egyik alperessel sem terjesztett elő sem perben sem peren kívül semmiféle igényt, hanem a követelését kizárólag a bt.-vel szemben érvényesítette.

Az ítélkezési gyakorlat ugyanis a szerződés Ptk. 203. § szerinti fedezetelvonó jellegének megállapításához és az ebből eredő jogkövetkezmények levonásához nem a követelés szerződéskötéskori igény állapotába kerülésének (érvényességének és lejártának), és nem is az igény bírósági úton való érvényesítésének, vagy a keresetindítás hatályai kötelezettel szembeni beállásának, hanem csak a követelés érvényes létrejöttének tényét követeli meg. Az érvényesen létrejött követelés lejárata (esedékessége), tehát annak az igény állapotába kerülése csak a Ptk. 203. § (1) bekezdésére alapított kereset megindításához, tehát az igény bíróság előtti érvényesítéséhez szükséges.

A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Pfv. II. 21.871/2010.)

A pótmagánvádló vádindítványa alapján eljáró városi bíróság a 2008. március hó 12. napján kihirdetett ítéletével a terheltet az ellene tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege szerint a rendőrkapitányság a terhelt ellen jelentős kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a 2006. szeptember hó 12. napján kelt határozatával - mert a cselekmény nem bűncselekmény - megszüntette. A városi ügyészség a 2006. október hó 12. napján kelt határozatával a nyomozást megszüntető határozat ellen bejelentett panaszt elutasította. E határozat ellen a Sz. Kft. sértett képviseletében eljáró pótmagánvádló a törvényes határidőben vádindítványt nyújtott be.

A terhelt 1999. augusztus 1. napjától 2003. szeptember hó 30. napjáig az O. T. Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. ügyvezetője volt. 2003. szeptember hó 30. napjával az O. T. Bt. átalakult, és beolvadt az O.-B.-H. Kft.-be. A terhelt 2004. január hó 29. napjáig tagja volt a kft.-nek, amelynek a felszámolását utóbb - 2005. év március hó 5. napjával - elrendelték.

A pótmagánvádló a Sz. Kft. ügyvezetője. E kft. 1998-tól 2003-ig üzleti kapcsolatban állt a terhelt által képviselt O. T. Bt.-vel, amely a kft.-től - ablakok gyártásához - üvegeket vásárolt. Ebből az ügyleti kapcsolatból 2003. év március hó 11. napján az O. T. Bt.-nek a Sz. Kft. felé összesen 5 711 196 forint tartozása keletkezett. Ezt a tartozást az O. T. Bt. a 2003. év március hó 11. napján kelt levelében elismerte és 2003. év március hó 31. napjáig 2,5 millió forint, míg a fennmaradó 3 211 196 forint megfizetésére 2003. év április hó 3. napjáig vállalt kötelezettséget.

A H. Városi Bíróság a 2005. március hó 8. napján jogerőre emelkedett ítéletével az O.-B.-H. Kft. alperest 3 779 640 forint tőke és kamatainak megfizetésére kötelezte a Sz. Kft. felperes javára.

A terhelt és férje 2000. június hó 30. napi keltezéssel 4 millió forint összegű kamatmentes kölcsönt vett fel K. M.-tól azzal, hogy azt 2003. december hó 31. napjáig visszafizeti. Miután a terhelt és férje a 4 millió forint kölcsönt K. M. részére a lejárati időpontban - 2003. év december hó 31. napjáig - nem fizette vissza, a kölcsönszerződésben rögzített megállapodásnak megfelelően a felek adásvételi szerződést kötöttek az adósok tulajdonában levő lakásingatlanra, amelynek vételárát - a haszonélvezeti jog alapítására is figyelemmel - 3 600 000 forintban állapították meg.

Az O. T. Bt. képviseletében eljáró terhelt 2000. június hó 30-i keltezéssel egy televíziókészüléket és egy DVD-t adott el 145 000 forint értékben K. M. részére, amely tárgyak a végrehajtási eljárás időtartama alatt a terhelt és házastársa által lakott ingatlanban voltak fellelhetőek.

E tényállás alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a terhelt a vádindítványban terhére rótt tartozás fedezete elvonásának bűntettét nem követte el. A tartozás fedezete elvonásának bűntette csak a tartozás fedezetéül konkrétan lekötött vagyonra követhető el, ám a terhelt és a házastársa által eladott ingatlanon fennálló tulajdoni hányad nem tekinthető a tartozás fedezetéül szolgáló vagyonnak.

A terhelt a Btk. 318. §-ának (1) bekezdése szerinti csalás bűncselekményét sem követte el. A csalás akkor állapítható meg, ha a megtévesztés és a bekövetkezett károsodás között okozati összefüggés áll fenn. Az irányadó tényállásból azonban teljes bizonyossággal és aggálymentesen nem volt megállapítható, hogy a terhelt a Sz. Kft. sértettet megtévesztette, illetve, hogy a szerződés megkötésekor azt kívánta volna, hogy jogtalan haszonhoz jusson. Az elsőfokú bíróság mindezek alapján a terheltet a vádindítványban terhére rótt, a Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól - a bűncselekmény hiányára tekintettel - felmentette.

A városi bíróság ítélete ellen a pótmagánvádló és képviselője által a terhelt terhére, felmentése miatt, bűnösségének megállapítása érdekében bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljárt megyei bíróság a 2008. szeptember hó 18. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az elsőfokú bírósággal egyetértésben a másodfokú bíróság is hangsúlyozta, hogy a terhelt által értékesített lakást nem kötötték le a számlatartozás fedezeteként, ezért a terhelt a tartozás fedezete elvonásának bűntettét nem követte el.

Kétségtelen tény, hogy a terheltet II. rendű alperesként kötelezték a polgári perben a számlatartozás megfizetésére, mivel az adós betéti társaság korábbi beltagjaként a gazdasági társaság tartozásaiért felelősség terheli. Amennyiben a terhelt e mögöttes felelősségének kijátszása érdekében idegenítette volna el a vagyontárgyait, a magatartása nem valósított volna meg bűncselekményt, hanem az elidegenítés olyan rosszhiszemű magatartásnak lett volna tekinthető, amelynek szankcióját nem a büntetőjog szabályozza.

A Ptk.-nak a fedezetelvonó szerződésekről szóló szabályai szerint [Ptk. 203. § (1) bek.] az a szerződés, amellyel a harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, a harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. A jelen ügyben azonban a számlatartozás - a kiegészített történeti tények szerint - 2002. december hó 10. és 2003. április hó 9. napja közötti időszakban keletkezett, míg a kölcsönszerződés, amelyben az ingatlant fedezetként a terhelt lekötötte, 2000. június hó 30. napján kelt. Ezen adatok tükrében az elsőfokú bíróság által vizsgált csalás bűntette sem jöhet szóba a megtévesztő magatartás hiányában, tekintettel arra, hogy a terheltnek azzal a szándékkal kellett volna vásárolnia a Sz. Kft-től, hogy később nem fogja kiegyenlíteni az árú vételárát.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a pótmagánvádló jelentett be felülvizsgálati indítványt jogi képviselője útján arra hivatkozással, hogy az eljárt bíróságok ítéletei megalapozatlanok és ennél fogva jogszabálysértők.

Az indítvány szerint az első fokon eljárt bíróság megsértette a mérlegelés szabályait, amikor a rendelkezésre álló bizonyítékokat nem okszerűen mérlegelte, a tanúvallomások között feszülő ellentmondásokat nem oldotta fel, valamint azzal, hogy a bizonyítékok mérlegelésével általa felállított történeti tényállás elemei nem alkotnak zárt logikai láncot.

A másodfokon eljárt bíróság ítéletének indokolásában a vádlói fellebbezésben részletesen kifejtett ellentmondások tekintetében, a kölcsönszerződés színlelt, antedatált voltát alátámasztó jegyzőkönyvi hivatkozásai vonatkozásában, az ezzel kapcsolatos tanúvallomások közötti ellentmondások feloldása tárgyában nem tett eleget indokolási kötelezettségének. A pótmagánvádló szerint egyértelműen megállapítható, hogy a terhelt, az ő házastársa, valamint K. M. ügyvédi közreműködéssel, kifejezetten abból a célból készítették el és dátumozták vissza 2000. év június hó 30. napjára a színlelt kölcsönszerződést, hogy alapot adjanak a 2004. év január hó 2. napján kelt adásvételi szerződésnek, amellyel teljes körűen kimerítették a Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős kárt okozó csalás bűntettének törvényi tényállását. Ezért a marasztaló jogerős döntés megváltoztatása érdekében a döntés hatályon kívül helyezése és új eljárás lefolytatása indokolt.

A terhelt a Legfelsőbb Bírósághoz intézett beadványában a jogerős döntés hatályában fenntartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a tényállást támadó részében a törvényben kizártnak, érdemben pedig alaptalannak találta.

A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelyre csak a törvényben pontosan meghatározott feltételek esetén nyílik lehetőség. A felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. A tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem vizsgálható, nem bírálható felül. A Be. 423. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható.

A pótmagánvádló jogi képviselője elsősorban a tényállást támadta, amikor arra hivatkozott, hogy a terhelt, az ő házastársa, valamint K. M. ügyvédi közreműködéssel, kifejezetten abból a célból készítették el és dátumozták vissza 2000. év június hó 30. napjára a színlelt kölcsönszerződést, hogy alapot adjanak a 2004. év január hó 2. napján kelt adásvételi szerződésnek.

Miután azonban a felülvizsgálati indítványban a tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem vizsgálható, nem bírálható felül a Legfelsőbb Bíróság kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapulvételével foglalhatott állást abban a kérdésben, hogy a terhelt felmentésével az eljárt bíróságok megszegték-e a büntető anyagi jog szabályait.

A felülvizsgálati indítvány szerint a terhelt felmentésére a tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt e körben alaptalannak találta.

A Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tartozás fedezete elvonásának bűntettét az követi el, aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja.

Amint arra már az eljárt bíróságok is helyesen hivatkoztak, a vizsgált bűncselekmény - a következetes ítélkezési gyakorlat szerint - csak a fedezetként szerződéssel külön lekötött vagyon elvonása által valósulhat meg (BH 2000/140.). Az irányadó tényállás alapján azonban a vádindítvány és a felülvizsgálati indítvány szerinti színlelt szerződéssel elvont ingatlan fedezetül történő lekötésére a Sz. Kft. követelésének a biztosítására nem került sor. Ezt még a pótmagánvádló sem állította.

A vádindítványban megjelölt bűncselekmény hiányában az eljárt bíróságok vizsgálták azt is, hogy az általuk megállapított tényállás nem meríti-e ki valamely más bűncselekmény, jelesül a Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott csalás törvényi tényállását.

Abból indultak ki, hogy az adós(ok) tulajdonában álló lakásingatlan eladására a már 2000. június hó 30. napján megkötött kölcsönszerződés folyományaként került sor. A csalás bűntette azonban akkor sem valósult volna meg, ha e szerződés színlelt és 2004. január 2. napján megkötött ingatlan adásvételi szerződésnek nem lett volna ilyen előzménye. A csalás elkövetési magatartása ugyanis a megtévesztő magatartás. Az irányadó tényállás szerint azonban nem valósult meg olyan megtévesztő magatartás, amellyel okozati összefüggésben a kár bekövetkezett. Ez ugyanis azt feltételezte volna, hogy a gazdálkodó szervezet képviseletében eljáró terhelt eleve azzal a szándékkal vásárolt volna már 2002-2003-ban a Sz. Kft.-től, hogy később nem fogja kiegyenlíteni az árú vételárát. Erre azonban nem merült fel adat, a tényállás sem tartalmazza, és erre a pótmagánvádló sem hivatkozott.

Összességében tehát a sértett károsodásával okozati összefüggésbe hozható megtévesztés nem történt.

Mindemellett a másodfokú bíróság helyesen utalt arra is, hogy amennyiben a terhelt az adós betéti társaság korábbi beltagjaként a gazdasági társaság tartozásaiért őt terhelő mögöttes felelősségének a kijátszása érdekében idegenítette volna el a vagyontárgyait, ez a magatartása sem valósított volna meg bűncselekményt. Az ilyen elidegenítés olyan rosszhiszemű magatartásnak tekinthető, amelynek nincs büntetőjogi szankciója. Nem alkalmas a csalás megállapítására, csupán polgári jogi jogkövetkezményeket vonhat maga után.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványtól eltérően azt állapította meg, hogy az eljárt bíróságok mind a tényállás megállapításának, mind a jogi következtetések levonásának indokairól maradéktalanul számot adtak. E körben - az indokolási kötelezettség elmulasztására hivatkozással - a pótmagánvádló valójában a tényállást támadta. A már kifejtettek szerint azonban a terhelt bűnösségének megállapítása körében nincs is büntetőjogi relevanciája annak, hogy a korábban keletkezett tartozás lehetséges fedezetének az elvonása körében a terhelt tanúsított-e dolózus magatartást.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság - a védő indítványával egyezően - azt állapította meg, hogy az alapügyben eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül mentették fel a terheltet az ellene a Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.1.089/2008.)

Az elsőfokú bíróság a 2007. október hó 18. napján kihirdetett ítéletétével a terheltet bűnösnek mondta ki tartozás fedezete elvonásának bűntettében. Ezért őt 8 hónap fogházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte a bíróság korábbi ítéletével kiszabott 9 hónap börtönbüntetés végrehajtását.

A megállapított tényállás lényege szerint a terheltet 2000-ben csődbűntett és számviteli fegyelem megsértésének bűntette miatt pénzbüntetésre ítélték. A bíróság a 2004. február hó 9. napján jogerőre emelkedett ítéletével folytatólagosan elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt 9 hónap - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte.

A terhelt az alapításától kezdődően 2003. június hó 18. napjáig az önálló cégjegyzésre és képviseletre jogosult ügyvezető elnöke volt a S.-i Baromfinevelő Szövetkezetnek. Ezt követően, 2003. július hó 19. napjától a Szövetkezet felszámolásának a 2004. december hó 14-ei kezdőnappal történt elrendeléséig a szövetkezet elnöke Zs. F. volt. Ugyanakkor a Szövetkezet képviseletét, illetőleg gazdasági tevékenységének az irányítását a továbbiakban is a terhelt látta el.

A szövetkezet ügyvezető elnöke a 2003. augusztus hó 25. napján kelt meghatalmazásban - amelyet 2003. december 23-án közjegyző tanúsítvánnyal látott el - meghatalmazta a terheltet arra, hogy helyette és nevében teljes jogkörrel képviselje a Szövetkezetet. A meghatalmazás szerint a terhelt jogosult a Szövetkezetet képviselni igazságszolgáltatási és közigazgatási szervek előtt, illetőleg jognyilatkozatokat tehet, szerződéseket köthet, a szövetkezet bankszámlája felett rendelkezhet.

A terhelt 2002. október 21-én a szövetkezet képviselőjeként határozatlan időre szóló vállalkozási szerződést kötött a R. Kft.-vel, amely alapján a R. Kft. a szövetkezet megrendeléseinek megfelelően folyamatosan takarmányokat kevert, gyártott és szállított. Ebből a szerződéses kapcsolatból a szövetkezetnek 2004 januárjáig 21 136 781 forint összegű ki nem egyenlített számlatartozása halmozódott fel.

A terhelt e tartozás biztosítékkal történő megerősítésére a szövetkezet képviselőjeként 2004. január 23-án megállapodást kötött vételi jog alapításáról a R. Kft.-vel.

A megállapodás 1. pontja szerint a szerződés tárgyát a szövetkezet, mint eladó kizárólagos tulajdonát képező 1300 db, a R. Kft., mint vevő által megtekintett és megismert kifogástalan állapotban lévő hízósertés képezi.

A megállapodás 2. pontja szerint a szövetkezet az 1. pont alatt megjelölt hízósertésekre vételi jogot biztosít a R. Kft. részére 2004. január hó 23. napjától 2004. május hó 30. napjáig.

A megállapodás 3. pontja szerint a R. Kft. a vételi jogát a vételi jog érvényesítésének időpontjában érvényes EUROP minősítés szerinti vételáron jogosult gyakorolni, amely minősítésű ár az általános forgalmi adót nem tartalmazza.

A megállapodás 4. pontja szerint a vevő a vételi jogát az eladóhoz intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozatával gyakorolhatja.

A megállapodás 6. pontja szerint a megállapodás tárgyát képező sertésállomány a szövetkezetnek a R. Kft. felé fennálló tartozásának a fedezetéül szolgál. A szövetkezet az állományt nem terhelheti meg és elidegenítést is kizárólag a vevő engedélyével eszközölhet azzal, hogy az ily módon értékesített sertések vételára teljes egészében a vevőt illeti meg.

A R. Kft. e megállapodás alapján biztosított vételi jogával nem élt annak reményében, hogy amennyiben a Szövetkezet a gazdálkodó tevékenységét tovább tudja folytatni, akkor az időközben tovább növekedett számlatartozását pénzben fogja kiegyenlíteni.

2004. május hó 27. napján a R. Kft. és a szövetkezet között újabb megállapodás megkötésére került sor, amely a január 23-án kötött megállapodásban foglaltakkal egyező tartalommal rögzítette a vételi jog tárgyát, a vételi jog gyakorlásának feltételeit, a vételi jog gyakorlása során figyelembe veendő vételárat, a vételi jog tárgyát képező sertésállománnyal kapcsolatos elidegenítési és terhelési tilalommal kapcsolatos kikötéseket, illetve azt is, hogy a sertésállomány a tartozás fedezetének biztosítékául szolgál. E megállapodás a vételi jogot 2004. november hó 25. napjáig biztosította a R. Kft.-nek.

A szövetkezet sem 2004. január 23-án, sem 2004. május 27-én nem rendelkezett 1300 db hízósertés állománnyal. 2004. január 23-án 1100 db süldővel, május 27-én 1289 db sertéssel rendelkezett. A felek szemrevételezés útján állapították meg a fedezet tárgyát képező sertésállomány nagyságát és a megállapodások megkötésekor tisztában voltak azzal is, hogy a szövetkezet vegyes összetételű sertésállománnyal és nem kizárólagosan hízósertés állománnyal rendelkezik.

A szövetkezet mind a január 23-ai, mind a május 27-ei megállapodás megkötését követően a R. Kft. hallgatólagos hozzájárulásával folytathatta gazdasági tevékenységét, amelynek keretében jogosult volt arra, hogy a meglévő, részben a fedezet tárgyát képező sertésállományát folyamatosan értékesítse anélkül, hogy az abból származó bevétellel közvetlenül elszámolna a R. Kft. felé. Ugyanakkor a R. Kft. a megállapodások időtartama alatt folyamatosan figyelemmel kísérte a szövetkezet sertésállományának az alakulását annak érdekében, hogy a Szövetkezet gazdálkodása során ne állhasson elő olyan helyzet, amikor már nem áll rendelkezésre a R. Kft. számlakövetelését biztosító nagyságú fedezetként figyelembe vehető sertésállomány.

A szövetkezetnek a R. Kft. felé fennálló ki nem egyenlített tartozása 2004 júniusában 30 151 887 forint volt. A Kft. képviseletében eljáró ügyvéd a 2004. szeptember hó 13. napján kelt és a szövetkezetnek 2004. szeptember hó 18. napján szabályszerűen kézbesített felszólító levelében jelezte a szövetkezetet képviselő terhelt részére azt, hogy a kft. a fenti nappal élni kíván az 1300 db hízósertés vonatkozásában fennálló vételi jogával 315 Ft/kg + áfa EUROP minősítés szerinti vételáron. A felszólító levél rögzítette azt is, hogy a terhelt tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kft. a levél kézhezvételétől számított 5 napon belül elszállíthassa a sertésállományt.

A terhelt a fenti felhívásra nem reagált. A R. Kft. 2005. január hó 31. napján írásban megismételt vételi jog gyakorlásával kapcsolatos felhívására 2005. február 16-i keltezéssel a terhelt - többek között - azt jelezte, hogy a tartozás teljesítése érdekében újabb haladék biztosítása mutatkozik szükségesnek. Ugyanakkor a terheltnek 2004. december hó 13. napjára már nem állt módjában, hogy a szövetkezet részéről a vételi joggal felajánlott sertésállományt a R. Kft. rendelkezésére bocsássa, mert ekkor a szövetkezet kimutatható sertésállománnyal már nem rendelkezett.

A szövetkezetnek 2004. július hó 14-én még 1301 db, összesen 24 153 009 forint beszerzési értékű sertésállománya volt. Ezen kívül 2004. október 5. napján 15 864 160 forint beszerzési értékű sertésállományt vásárolt. Ezek együttes beszerzési értéke 40 017 169 forint volt. Ezen kívül a szövetkezetnek 2004. július hó 14. napjáig 2004. év vonatkozásában összesen 24 702 623 forint sertés értékesítéséből származó árbevétellel kellett rendelkeznie. Ugyanakkor a terhelt 2004. július 14. napjától már nem könyvelt le sertés értékesítéssel kapcsolatos dokumentumokat.

A szövetkezet képviseletében eljáró terhelt 2004. július hó 14. napjától az összesen 40 017 169 forint beszerzési értékű sertésállományt akként értékesítette, hogy az abból befolyó bevételeket nem könyvelte le, illetőleg a fenti értékesítésekből, valamint a korábbi 24 702 603 forint összegű sertés értékesítésekből befolyó összeget sem fordította a R. Kft. felé fennálló tartozás kiegyenlítésére.

E magatartásával a kft. felé fennálló tartozásának a 2004. május 27-ei vételi joggal kapcsolatos megállapodás alapján fedezetét biztosító sertésállományt úgy értékesítette, hogy a tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonva a tartozás kiegyenlítését meghiúsította.

A másodfokon eljárt bíróság a 2008. január hó 30. napján tartott meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a védője útján - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - arra hivatkozással, hogy bűnösségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.

Az indítvány szerint a szövetkezet és a R. Kft. között csak opciós szerződés köttetett, amely a származékos tulajdonszerzés, az átruházás egyik fajtája. A Ptk. 117. §-ának (2) bekezdése értelmében a tulajdonszerzéshez az átruházásra irányuló szerződésen felül a dolog átadása is szükséges, amely birtokbaadás útján mehet végbe. Az a körülmény, hogy a vételi jog bejelentését követően a dolog nem került a jogosult birtokába, önmagában legfeljebb polgári jogi szerződésszegésnek minősül, bűncselekménynek azonban nem.

A vételi jogra vonatkozó szerződés nem minősül fedezet lekötésnek. A fedezet lekötése azzal valósulhatott volna meg, ha a felek az opciós szerződést - a szerződésben konkrétan megjelölt vagyon vonatkozásában - jelzálogot biztosító szerződéssel, avagy külön elidegenítési és terhelési tilalommal egészítették volna ki. Mindezek hiányában fedezetül lekötött vagyonról nem lehet beszélni, következésképpen a bűncselekmény megállapítására az anyagi jogszabály megsértésével került sor.

A bíróság ítélete tévesen hivatkozott a bírói gyakorlatra és a szakirodalomra. Ellentétes a BH 2008/85. szám alatt közzétett határozattal is, amely szerint a vételi jog kikötése nem jelenti a vagyontárgy fedezetül történő lekötését.

Téves a bíróságoknak az a megállapítása is, hogy az opciós szerződés érvényesen létrejött a felek között. A Ptk. 375. §-ának (1) bekezdése értelmében a vételi jogra vonatkozó megállapodást a dolog és a vételár megjelölésével írásba kell foglalni. A felülvizsgálattal érintett ügyben az opciós szerződés e jogszabályi rendelkezéseknek nem felelt meg. A kötelező tartalmi elemek hiányában érvénytelen, mivel nem tartalmazza, hogy milyen darabszámú, súlyú stb. egyedekből tevődik össze az állomány, az milyen értékű, mely egyedekre vonatkozik az opció stb.

A vételár kikötése sem történt meg érvényesen, mivel az EUROP minősítés szerinti ár nem élő állat ára, nem élő állatra vonatkozik, hanem vágóhídi sertéshús árára. Az EUROP minősítés szerinti ár nem tekinthető a vegyes összetételű malactól, anyaállattól a hízósertésig terjedő élőállat állomány árának.

Érvényes opciós szerződés, valamint fedezet-lekötés hiányában a tartozás fedezete elvonásának a bűntette nem állapítható meg. Ezért a védő azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a marasztaló jogerős döntést változtassa meg és a terheltet az ellene tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól - a Be. 427. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - mentse fel.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, ezért azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - hatályában tartsa fenn.

A Legfelsőbb Bíróság a a védő felülvizsgálati indítványát alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát - az alább kifejtendők szerint - alaposnak találta.

A Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tartozás fedezete elvonásának bűntettét az követi el, aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja.

E bűncselekmény a hitelezők érdekeinek a védelmére szolgál azzal, hogy a hitelezés biztonságát a szerződések biztosítékainak a büntetőjogi védelme útján is garantálja. Elkövetési tárgya a rendes gazdálkodás keretei között folytatott gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyon. Lényeges körülmény azonban, hogy a tartozás fedezetéül lekötött vagyon ténye, és a lekötés oka megfelelően dokumentáltan megállapítható legyen. A tartozás fedezete elvonásának bűntette ugyanis a következetes ítélkezési gyakorlat szerint (BH 2000/140.) csak a fedezetként külön szerződéssel lekötött vagyon elvonása által valósulhat meg.

A fedezet biztosítására szolgáló szerződéseknek két jól körülhatárolható csoportja különböztethető meg: 1. a Ptk. XXIII. Fejezetében szabályozott dologi biztosítékok (úm. a zálogjog és az óvadék) nyújtására vonatkozó megállapodások; 2. a fedezet biztosítására szolgáló más szerződések.

Ez utóbbi külön szerződéseknek is két csoportja van: a tipizált szerződések (mint pl. az opciós szerződés) és az ún. atipikus szerződések, mert ez fakad a szerződési szabadság elvéből.

A védő indítványától eltérően az opciós szerződések a mai hazai gyakorlatunkban - főleg a gépkocsi-értékesítés körében - legtöbbnyire kifejezetten a fedezet biztosítására szolgálnak, és megkötésükre ebből a célból kerül sor.

Szerződési jogunk alapelve a szerződési szabadság. A felek főszabályként szabadon döntenek abban, hogy kívánnak-e szerződést kötni, és ha igen, akkor kivel és milyen tartalommal. A szerződéses szabadság polgári jogi alapelvének megfelelően mondja ki a Ptk. a 200. §-ának (1) bekezdésében, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.

Ennek megfelelően a felek szabad akarata érvényesül a szerződés tartalmának a meghatározásában is. A tartalom-meghatározás szabadsága kiterjed a típus-szabadságra, azaz a felek nem csak a törvényben külön nevesített szerződések valamelyikét választhatják, de több szerződés-típus elemeit vegyíthetik is (vegyes szerződések), illetve olyan megállapodást is köthetnek, amely sajátos elemei folytán egyik típusba sem sorolható (atipikus szerződés). A típusválasztás szabadsága a szerződésbe foglalt jogok és kötelezettségek szabad alakítását jelenti.

A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. §-ának 1) bekezdése alapján irányadó tényállás szerint a Szövetkezet képviseletében eljáró terhelt, valamint a R. Kft. képviselője a szabad, befolyásmentes akaratukból kötötték meg a fedezet biztosítására irányuló szerződést.

A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint: a szerződési nyilatkozatot (vita esetén) úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A jelen ügyben az állapítható meg, hogy a szerződés tartalmát a felek azonosan értelmezték.

A szerződésnek a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítása szempontjából lényeges tartalmát annak 6. pontja határozta meg. Aszerint a megállapodás tárgyát képező sertésállomány a szövetkezetnek a Kft. felé fennálló tartozásának a fedezetéül szolgál. A szövetkezet az állományt nem terhelheti meg és elidegenítést is kizárólag a vevő engedélyével eszközölhet azzal, hogy az ily módon értékesített sertések vételára teljes egészében a vevőt illeti meg.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felek között a fedezet biztosítására irányuló szerződés az egybehangzó akarat-kijelentésükkel és az írásba foglalt szerződési akaratuk aláírásával érvényesen létrejött. A vád tárgyává tett cselekmény elbírálása körében közömbös, hogy e megállapodás részét képező [a Ptk. 375. §-ának (1) bekezdésében szabályozott] opciós szerződés akár az adásvétel tárgyának, akár a vételárának a pontos meghatározása hiányában érvényesen létrejött-e vagy sem. A Legfelsőbb Bíróság azonban - figyelemmel a felülvizsgálati indítványra - a Legfőbb Ügyészség álláspontjával egyezően azt állapította meg, hogy az irányadó tényállás alapján a felek között az opciós szerződés is érvényesen létrejött. Azt a felek sem vitatták, sem a szerződés fennállása alatt, sem pedig az opció gyakorlásakor.

A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a terhelt a külön szerződéssel fedezetül érvényesen lekötött 40 017 169 forint beszerzési értékű állatállomány értékesítéséből befolyt árbevétel eltüntetésével egyrészről megszegte a felek között kifejezetten erre a vételárra vonatkozóan létrejött megállapodást, másrészről pedig e magatartásával a R. Kft. felé fennálló 30 151 887 forint lejárt és az adós által elismert tartozásának a kiegyenlítését a maga egészében meghiúsította.

A terhelt terhére megállapított bűncselekmény elkövetési magatartása a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyon elvonása. Elvonás minden olyan magatartás, amely a tényállásban írt eredmény előidézésére alkalmas. A vagyon eladása, megterhelése kétségtelenül ide sorolandó, de elvonásnak minősülhet a vagyon bármely, a felek megállapodásától eltérő hasznosítása, a titkolt, a színlelt vagyonátruházás, illetve a vagyon több hitelező részére történő lekötése egyaránt. Minden olyan szerződésellenes magatartás elvonásnak tekinthető, amelynek eredményeként a tartozás kiegyenlítése részben vagy egészben meghiúsul.

Helyesen állapították meg az eljárt bíróságok azt is, hogy a tartozás kiegyenlítésének a meghiúsításával a vizsgált bűncselekmény tényállásszerű eredménye bekövetkezett, s ezáltal a bűncselekmény valamennyi tényállási eleme maradéktalanul megvalósult.

A R. Kft. követelésének fedezetét a szövetkezet gazdálkodásával érintett, a felek által együtt megtekintett és megismert sertésállomány képezte, amelynek értékesítéséből befolyt vételárral a terhelt kizárólag a R. Kft.-vel kötött szerződésben foglaltaknak megfelelően rendelkezhetett volna.

A Legfelsőbb Bíróság mindezek ellenére úgy találta, hogy az eljárt bíróságok tévesen minősítették a terhelt cselekményét tartozás fedezete elvonása bűntettének. Álláspontja szerint az irányadó tényállásból a Btk. 290. §-ának az elkövetéskor hatályos (1) bekezdése a) pontjában meghatározott csődbűntett tényállási elemeire vonható következtetés.

Az elkövetéskor hatályos Btk. 290. §-ának (1) bekezdése szerint: aki a gazdasági tevékenysége körében bekövetkezett fizetésképtelensége esetén

a) a tartozása fedezetéül szolgáló vagyont elrejti, eltitkolja, megrongálja, megsemmisíti, használhatatlanná teszi,

b) színlelt ügyletet köt, vagy kétes követelést ismer el,

c) az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon veszteséges üzletbe kezd, azt tovább folytatja,

d) az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétesen vagyonát más módon ténylegesen vagy színleg csökkenti,

és ezzel a hitelezői kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A szövetkezetnek már 1993 évben (a tényállás szerint 2004 januárjáig) 21 136 781 forint összegű lejárt, elismert és ki nem egyenlített számlatartozása halmozódott fel. Ezért kötöttek szerződést a felek 2004. január 23-án a fedezet biztosításáról és a vételi jog alapításáról.

A lejárt és a szövetkezet adós által nem vitatott tartozás fennállt 2004. május hó 27. napján, az újabb biztosítéki szerződés megkötésekor is, és tovább nőtt 30 151 887 forintra, amelyet az adós gazdálkodó szervezet ugyancsak elismert.

Az adós szövetkezet tehát már hosszú hónapok óta fizetésképtelen volt [a Cstv. 27. §-a (2) bekezdésének a pontjára figyelemmel], amikor terhelt a tényállásszerű elkövetési magatartását tanúsította.

A tényállás szerint a szövetkezet képviseletében eljáró terhelt 2004. július hó 14. napjától az összesen 40 017 169 forint beszerzési értékű sertésállományt akként értékesítette, hogy az abból befolyó bevételeket nem könyvelte le. A befolyó összeget nem fordította a R. Kft. felé fennálló tartozás kiegyenlítésére. E magatartásával a R. Kft. irányába fennálló tartozásának a 2004. május 27-ei vételi joggal kapcsolatos megállapodás alapján fedezetét biztosító sertésállományt úgy értékesítette, hogy a tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonva a tartozás kiegyenlítését meghiúsította.

A terhelt tehát, mint az adós gazdálkodó szervezet vagyonával rendelkezni jogosult személy a fizetésképtelenség bekövetkezése után a hitelezői követelések fedezetéül szolgáló vagyon értékesítéséből befolyt vételárat nem vételezte be és nem könyvelte le a nyilvántartásokba, hanem a szövetkezet vagyonából kivonta és ismeretlen módon használta fel. Másként fogalmazva a tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elrejtette. Ezzel az adós vagyonát csökkentette és a R. Kft. hitelező 30 151 887 forint követelésének a kielégítését a maga egészében meghiúsította.

Az irányadó tényállás szerint 2004. december hó 14. napján a szövetkezet felszámolását is elrendelték, így a Btk. 290. §-ának a (6) bekezdésében meghatározott objektív büntethetőségi feltétel is megvalósult.

A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg tehát, hogy mind a Btk. 297. §-ában meghatározott tartozás fedezete elvonásának, mind a 290. §-a (1) bekezdése a) pontjában meghatározott csődbűntett tényállási elemei maradéktalanul megvalósultak. E két bűncselekmény az azonos jogtárgysértés folytán látszólagos alaki halmazatban áll egymással. A csődbűntett a speciális bűncselekmény a tartozás fedezete elvonásának bűntette, mint generális bűncselekményhez képest, mert csak a fizetésképtelenség bekövetkezése után valósulhat meg. Ezért ebben az ügyben a tartozás fedezete elvonásának bűntette helyett az ahhoz képest speciális bűncselekmény, a csődbűntett megállapításának lett volna helye.

E megállapítás irányadó a 2007. évi XXVII. törvény 17. §-ával módosított Btk. 290. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott csődbűntett és a 297. §-a szerinti tartozás fedezete elvonásának bűntette viszonyára is.

A Legfelsőbb Bíróság megállapította továbbá, hogy mindkét konkuráló bűncselekmény öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és a terhelttel szemben jogerősen 8 hónap szabadságvesztés kiszabására került sor. Ennél fogva a törvénysértő minősítés nem eredményezte törvénysértő büntetés kiszabását, ezért a jogerős ügydöntő határozat felülvizsgálatának a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a b) pontja alapján sincs helye.

A kifejtettekre figyelemmel - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 508/2008.)

Az elsőfokú bíróság a 2005. február 7. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki tartozás fedezete elvonásának bűntettében. Ezért őt 6 (hat) hónap - végrehajtásában 2 (kettő) évi próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte.

A megállapított tényállás lényege a következő:

A terhelt a 2002. július 17. napján kelt társasági szerződéssel létrehozott és a cégjegyzékbe 2002. július 22. napján bejegyzett Sz. Bt. beltagja volt. A társaság kültagja a terhelt élettársa, K. M. volt.

Terhelt a Sz. Bt. ügyvezetőjeként a társaság képviseletében első alkalommal 2002. július 20. napján kötött szállítási szerződést a P. Kft.-vel, annak árlistájában szereplő, meghatározott árú és választékú szénféleségek szállítására. A Sz. Bt. a leszállított szenet továbbértékesítési céllal rendelte meg. A fizetés módját átutalással határozták meg a teljesítéstől számított 8 napos határidőben.

A szállítási szerződés 7. pontja szerint, amennyiben a nyolcnapos határidőig vagy a számla kiállításától számított 30. napig a Sz. Bt. a tartozását nem egyenlíti ki, úgy a terhelt a tulajdonában levő BMW 316 típusú személygépkocsit, valamint az IFA W50 L/SP típusú tehergépkocsit a P. Kft. tulajdonába adja.

A terhelt 471 150 forint és 495 011 forint követelést tartalmazó számlákkal kapcsolatos és 2002. szeptember 11-én lejáró fizetési kötelezettségének nem tett eleget. 2002. augusztus 30. napján a BMW 316 típusú személygépkocsit J. L. IVECO típusú kisteher-gépkocsijára cserélte, majd azt testvérének adta át egy korábbi tartozása fejében.

A BMW 316 típusú személygépkocsi forgalmi értéke legalább 450 000 forint volt.

A terhelt 2002. szeptember 11. napján a betéti társaságból kilépett. A társaság új beltagja J. J. lett, akinek a tartózkodási helyét az eljárás során megállapítani nem lehetett.

2002. október 5. napján az IFA W50 L/SP típusú tehergépkocsit a terhelt a P. Kft. felhívásának megfelelően a Kft. részére átadta. A tehergépkocsi forgalmi értéke legalább 50 000 forint volt. Az Sz. Bt. ezt meghaladó tartozásának a kiegyenlítésére nem került sor.

A jogi indokolás körében az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a terhelt és a sértett között létrejött megállapodás a Ptk. 375. §-ában meghatározott opciós szerződés. A terhelt a BMW 316 típusú személygépkocsi helyébe lépő IVECO kisteher-gépkocsi elidegenítésével a szerződés fedezetéül lekötött vagyont elvonta, ezáltal a tartozás kiegyenlítését részben meghiúsította.

A terhelt és védője által felmentés végett bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljárt bíróság a 2005. június 2. napján kelt és jogerős végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Végzésének indokolásában az elsőfokú bíróság egyebekben helyes jogi indokolásából az opcióra való utalást mellőzte annak megállapításával, hogy a terhelt és a sértett által kötött megállapodás atipikus szerződésnek tekinthető. Ezért nem helyes a védőnek a szerződés érvénytelenségét hangsúlyozó jogi érvelése. A felek megállapodásában a BMW 316 típusú gépkocsit kifejezetten a tartozás biztosítékául kötötték le, és a terhelt azt teljesítés-képtelenségének biztos tudatában idegenítette el. Ezzel a kielégítés alapját szándékosan elvonta.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt és a védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - arra hivatkozással, hogy a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor.

A felülvizsgálati indítványban kifejtett álláspont szerint a Ptk. szabályaival ellentétes az a megoldás, hogy az adott szerződéstípusra (opciós szerződés) előírt alaki és tartalmi követelmények hiánya esetén a szerződést atipikusnak minősíti a bíróság ahelyett, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeit vonná le.

A tartozás fedezete elvonásának bűntette csak a fedezetként szerződéssel lekötött vagyon elvonásával követhető el. Mivel ebben az ügyben a felek között a vagyon lekötése tárgyában érvényes szerződés nem jött létre, hiányzik a bűncselekmény tényállási eleme, következésképpen a terheltet bűncselekmény hiányában fel kell menteni.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.

A Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tartozás fedezete elvonásának bűntettét az követi el, aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja.

E bűncselekmény a hitelezők érdekeinek a védelmére szolgál azzal, hogy a hitelezés biztonságát a szerződések biztosítékainak a büntetőjogi védelme útján is garantálja. Elkövetési tárgya a rendes gazdálkodás keretei között folytatott gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyon. A tartozás, és ahhoz kapcsolódóan a fedezet biztosítására irányuló megállapodás nem csupán a már megalakult vállalkozás működése során keletkezhet, hanem a vállalkozás beindítása, létrehozása, bővítése, fejlesztése, korszerűsítése kapcsán, sőt a rendes gazdálkodás menetében bekövetkezett veszteségek mérséklése során is. A vizsgált bűncselekmény megvalósulása szempontjából lényeges azonban, hogy a tartozás fedezetéül lekötött vagyon ténye, és a lekötés oka megfelelően dokumentáltan megállapítható legyen.

A tartozás fedezete elvonásának bűntette a következetes ítélkezési gyakorlat szerint (BH 2000/140.) csak a fedezetként külön szerződéssel lekötött vagyon elvonása által valósulhat meg.

A fedezet biztosítására szolgáló szerződéseknek két jól körülhatárolható csoportja különböztethető meg: 1. a Ptk. XXIII. Fejezetében szabályozott dologi biztosítékok (ún. a zálogjog és az óvadék) nyújtására vonatkozó megállapodások; 2. a fedezet biztosítására szolgáló más szerződések.

Ez utóbbi külön szerződéseknek is két csoportja van: a tipizált szerződések (mint pl. az opciós szerződés) és az ún. atipikus szerződések.

A védő - egyébként helyes - álláspontja az, hogy csak az érvényes szerződéssel lekötött vagyon képezheti a vizsgált bűncselekmény elkövetési tárgyát. Az elsőfokú bírósággal ellentétben - amely szerint a felek között létrejött szállítási szerződés 7. pontjában a terhelt vételi jogot biztosított a P. Kft. részére -, a védő úgy érvelt, hogy a vételár pontos meghatározásának hiányában a Ptk. 375. §-ának (1) bekezdése szerinti opciós szerződés érvényesen nem jött létre. Egységes ugyanis az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a vételár pontos meghatározásának, mint elengedhetetlen szerződési feltételnek a hiányában, az opciós szerződés semmis. A semmis szerződéshez pedig sem polgári jogi, sem büntetőjogi jogkövetkezmények nem kapcsolódhatnak.

A másodfokon eljárt bíróság álláspontja az volt, hogy nem helytálló a védőnek a szerződés érvénytelenségét hangsúlyozó jogi évelése. A bűncselekmény megállapíthatósága szempontjából ugyanis nem kell feltétlenül a Ptk.-ban nevesített szerződések alakiságának megfelelően eljárni a vagyoni fedezet lekötése során. Amennyiben a megállapodás a felek félreérthetetlen és egyértelmű akaratának megfelel, a szerződést érvényesnek kell tekinteni. Márpedig a felek megállapodásából egyértelműen megállapítható, hogy a kérdéses BMW gépkocsit kifejezetten a tartozás biztosítékául kötötték le.

A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a szállítási szerződés 7. pontjában a gyártmány, a típus, az évjárat és az azonosító adatok megjelölésével a pontos vételár meghatározása közvetett módon megtörtént, ezért az opciós szerződés érvényesen létrejött.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Sz. és a P. Kft. között 2002. július 20-án létrejött szállítási szerződés 7. pontjában megjelölt BMW 316 típusú személygépkocsi és IFA típusú tehergépkocsi fedezetként történő lekötése érvényesen megtörtént.

A Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A Ptk. e rendelkezése a szerződés létrejöttének szabályozásán keresztül meghatározza a szerződés fogalmát. A szerződést a felek akaratnyilatkozatának egyezősége hozza létre. A szerződés létrejöttéhez további aktusra (például a dolog átadására) nincs szükség. A Ptk. tehát a konszenzuál-szerződések elvi alapján áll. A mai magánjogban minden szerződés konszenzuál-szerződés.

Szerződési jogunk alapelve a szerződési szabadság. A felek főszabályként szabadon döntenek abban, hogy kívánnak-e szerződést kötni, és ha igen, akkor kivel és milyen tartalommal. A Ptk. 198. §-ának (2) bekezdése ezen elv alól tartalmaz kivételt, amikor rögzíti: törvény, kormányrendelet vagy törvény felhatalmazása alapján - és annak keretében - kiadott önkormányzati rendelet szerződés kötését kötelezővé teheti. Ilyen szerződéskötési kötelezettséget jogszabály jellemzően fogyasztóvédelmi megfontolásból ír elő.

A szerződéses szabadság polgári jogi alapelvének megfelelően mondja ki a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja. Ennek megfelelően a felek szabad akarata érvényesül a szerződés tartalmának a meghatározásában is. A tartalom-meghatározás szabadsága kiterjed a típus-szabadságra, azaz a felek nem csak a törvényben külön nevesített szerződések valamelyikét választhatják, de több szerződés-típus elemeit vegyíthetik is (vegyes szerződések), illetve olyan megállapodást is köthetnek, amely sajátos elemei folytán egyik típusba sem sorolható (atipikus szerződés). A típusválasztás szabadsága a szerződésbe foglalt jogok és kötelezettségek szabad alakítását jelenti.

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a Sz. Bt. képviseletében eljáró terhelt, valamint a P. Kft. képviselője szabad, befolyásmentes akaratukból kötötték meg a fedezet biztosítására irányuló szerződést.

A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint: a szerződési nyilatkozatot (vita esetén) úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A jelen ügyben az állapítható meg, hogy a szerződés tartalmát a felek azonosan értelmezték (lásd az IFA tehergépkocsi átadását) és utóbb sem hivatkozott egyik fél sem a szerződési akarat hiányára.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felek között a fedezet biztosítására irányuló szerződés az egybehangzó akarat-kijelentésükkel és az írásba foglalt szerződési akaratuk aláírásával érvényesen létrejött. A vád tárgyává tett cselekmény elbírálása körében közömbös, hogy a Ptk. 375. §-ának (1) bekezdésében szabályozott opciós szerződés a vételár meghatározásának hiányában érvényesen nem jött létre.

Mindezen indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a terhelt a külön szerződéssel fedezetül érvényesen lekötött BMW 316 típusú személygépkocsi helyébe lépő IVECO típusú kisteher-gépkocsi átruházásával megvalósította a terhére rótt bűncselekményt.

A terheltnek az a magatartása, hogy a BMW személygépkocsit egy másik - az IVECO - kisteher-gépkocsira cserélte, feltételezve, hogy annak értéke nem volt kisebb az elcserélt gépkocsinál, önmagában elvonásként még nem értékelhető. A felek ugyanis a közöttük létrejött szállítási szerződésben elidegenítési és terhelési tilalmat nem kötöttek ki. Ilyen esetben a szerződő felet továbbra is köti az a megállapodás, amely szerint a felek megállapodásához igazodó értékű dolgot továbbra is szerződéses kötelezettségének a fedezetéül tartja. A jóhiszemű joggyakorlás követelményéből az következik, hogy a szerződésben megjelölt fedezet - nem tiltott - elidegenítése esetén az eredeti fedezet helyébe az azzal értékarányos ellenértékű - adott esetben ugyancsak - gépjármű lép.

Az eredeti BMW gépkocsi cseréjét követően tehát a fedezet továbbra is megvolt. A csere a fedezet részbeni elvonásának csupán akkor lett volna értékelhető, ha a kisteher-gépkocsi értéke kisebb, mint eredeti szerződésben szereplő személygépkocsi szakértő által megállapított értéke. Ilyen ítéleti tényállás hiányában a Legfelsőbb Bíróság csak azt állapíthatta meg, hogy a tartozás fedezete elvonásának bűncselekményében megjelölt eredmény, a fedezet részbeni elvonása azáltal és akkor valósult meg, amikor terhelt az eredeti fedezet helyébe lépett IVECO kisteher-gépkocsit egy korábbi tartozása fejében testvérének a tulajdonába adta.

Egyebekben az eljárt bíróságok helytálló érvekkel mutattak rá, hogy a bűncselekmény elkövetési magatartása a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon elvonása. Elvonás minden olyan magatartás, amely a tényállásban írt eredmény előidézésére alkalmas. A vagyon eladása, megterhelése kétségtelenül ide sorolandó, de elvonásnak minősülhet a vagyon bármely, a felek megállapodásától eltérő hasznosítása, a titkolt, a színlelt vagyonátruházás, illetve a vagyon több hitelező részére történő lekötése egyaránt. Minden olyan szerződésellenes magatartás elvonásnak tekinthető, amelynek eredményeként a tartozás kiegyenlítése részben vagy egészben meghiúsul.

A fedezetül lekötött vagyon tartozhat a gazdálkodás körébe, és lehet a gazdálkodás körén kívül eső vagyon is. Ennek megfelelően a tartozás kötelezettje és a fedezettel rendelkezni jogosult személy egymástól elválhat, amint a jelen ügyben is. A terhelt a saját vagyonát kötötte le a gazdasági társaság tartozásának a fedezetéül, ezzel biztosítva a társaság tartozásának a kielégítését.

Végül helyesen állapították meg az eljárt bíróságok azt is, hogy a tartozás kiegyenlítésének részleges meghiúsításával a vizsgált bűncselekmény tényállásszerű eredménye bekövetkezett, s ezáltal a bűncselekmény valamennyi tényállási eleme maradéktalanul megvalósult.

Következésképpen a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül került sor.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - hatályukban fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 944/2006.)

Az elsőfokú bíróság a 2000. november 20. napján hozott ítéletével a terheltet tartozás fedezetének elvonása bűntette és felszámolás eredményének meghiúsításával járó csődbűntett miatt halmazati büntetésül 2 évi, 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 50 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.

A tartozás fedezetének elvonásával kapcsolatos tényállás lényege a következő:

Az egyéni vállalkozó, mint a L. E. Betéti Társaság beltagja, egyben kizárólagos képviselője, 1994. június 3-án két szerződést kötött a P. H. Kft.-vel. A terhelt - a szerződés szerint ingatlanvásárlás céljára, cége tevékenységéhez - az első szerződés alapján 1 980 000 forint, a második szerződéssel pedig 1 480 000 forint kölcsönt vett fel a P. Kft.-től. A terhelt a kölcsönök fedezeteként mindkét szerződésben - az 1994. július 25-én kelt jelzálog és vételi jog szerződéssel külön is megerősítve - a tulajdonát képező ingatlant jelölte meg. A jelzálog és vételi jog szerződés szerint a terhelt köteles volt a jelzálogjogot saját költségén az illetékes földhivatal nyilvántartásába a P. Kft. javára bejegyeztetni. Ugyanez a szerződés rögzíti, hogy a terhelt a szerződés érvénytartama alatt az ingatlant bérbe, albérletbe, haszonbérbe nem adhatja, nem terhelheti meg, továbbá visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy a részletfizetési kötelezettség akár egyetlen részletének 60 napot meghaladó késedelmes törlesztése esetén a P. Kft. vételi jogával élve az ingatlant a terhelthez intézett egyoldalú írásbeli jognyilatkozatával tőle megvásárolja. Mindezt a terhelt 1994. október 10-én nyilatkozatával is megerősítette.

A terhelt fizetési kötelezettségének többszöri felszólítás ellenére csak részben tett eleget. Ezt követően a terhelt 1995. augusztus 2-án közjegyzői okiratba foglalt tartozás elismerő nyilatkozatot tett, amelyben vállalta, hogy a kft. felé fennálló kölcsöntartozását 1995. december 31. napjáig kifizeti. A terhelt a kölcsönt nem fizette vissza, a jelzálogjogot nem jegyezte be, hanem a fedezetként lekötött ingatlant 1994. november 28-án eladta, ily módon a P. Kft., mint hitelező kielégítését meghiúsította.

A másodfokú bíróság a 2002. június 21. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a terheltet a folytatólagosan elkövetett tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A büntetés halmazati megjelölésének mellőzésével a börtönbüntetést 10 hónapra, a felfüggesztésének próbaidejét 2 évre mérsékelte. A magánfél polgári igényét elutasította.

A másodfokú bíróság a tényállást a következőkkel egészítette ki:

A szerződés második fedezetként a terhelt tartozására testvére 2 364 132 forint erejéig kezességet vállalt.

A P. Kft. 1994. július 28-án kérelmet nyújtott be a földhivatalhoz az ingatlanra vonatkozó jelzálogjog és vételi jog bejegyzése iránt. A kérelmet a földhivatal 2000. március 17-én elutasította azzal az indokkal, hogy a szerződést a L. E. Bt. kötötte, amely az ingatlannak nem volt tulajdonosa. A P. Kft. javára a jelzálogjog, terhelési tilalom és vételi jog széljegyként sem került bejegyzésre.

Az összes tartozásból a terhelt 1 253 968 forintot törlesztett.

A terhelt tehermentesen adta el az ingatlant 1994. november 28-án 5 000 000 forintért, amelyet a vevő 1994. december 8-án kifizetett.

Az első fizetési felszólítást a P. Kft. a terheltnek 1994. december 7-én küldte meg, a kezest is többször felszólította mindkét tartozás kifizetésére.

A másodfokú bíróság jogi álláspontja az volt, hogy "az ingatlanra vonatkozóan minden jogkövetkezményt csak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés eredeztet". "A Ptk. 266. § (2) bekezdése szerint a jelzálogjog alapításához a zálogszerződés írásba foglalása és a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges." Mivel a két tartozást biztosító terhelési tilalom, jelzálogjog és vételi jog, az ingatlan-nyilvántartásba még széljegyként sem került bejegyzésre "ez a jog nem létezik, így a tartozásnak ez a fedezete sem áll fenn, vagyis azt elvonni sem lehet".

A másodfokú bíróság jogerős ügydöntő határozat ellen a Fővárosi Főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt terhére a Be. 284. § (1) bekezdés a) pontja alapján a terheltnek a tartozás fedezete elvonásának bűntette vádja alóli felmentése miatt.

A felülvizsgálati indítvány szerint az a körülmény, hogy a jelzálogjog az ingatlan-nyilvántartásba nem került bejegyzésre, nem befolyásolja azt a tényt, hogy a terhelt a tartozásának fedezetéül szolgáló ingatlant a hitelező tudta nélkül értékesítette és ez által a tartozás fedezetét elvonta.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és az ügyész a nyilvános ülésen - a felülvizsgálati indítványt fenntartotta, a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány alapos.

Anyagi jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a terheltet a folytatólagosan elkövetett tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A másodfokú bíróság felmentő rendelkezése téves jogértelmezésen alapszik.

A Btk. 297. § (1) bekezdésében meghatározott tartozás fedezete elvonásának bűntettét az követi el, aki a gazdasági társaság tevékenységéből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja.

A tartozás fedezete elvonásának bűntette jogi tárgya a hitelezők érdeke. A Btk. 297. §-a büntetőjogi védelmet nyújt a tartozás kiegyenlítését, a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon elvonásával meghiúsító szándékos magatartásokkal szemben. A bűncselekmény elkövetési tárgya a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon, elkövetési magatartása minden olyan jogellenes (szerződés ellenes) magatartás, amelynek eredményeként a tartozás kiegyenlítése részben vagy egészben meghiúsul.

A szerződések alapvető rendeltetése az, hogy a szerződő felek a szerződéseket tartalmuk szerint teljesítsék. Ezt a célt szolgálja jelzálogjog is, mint szerződést biztosító mellékkötelezettség. Amennyiben szerződésben ingatlanvagyonnal biztosítják a tartozás fedezetét, a kötelezett nem teljesítése esetén a hitelező az ingatlanvagyonból kereshet kielégítést. Ezen kötelezettségvállalás azt jelenti, hogy az adós a hitelezőt olyan helyzetbe hozza és tartja, hogy a szerződésben megjelölt ingatlanból kielégítést keressen, ha az adós fizetési kötelezettségét nem teljesítette.

A Ptk. 266. § (2) bekezdésének azon rendelkezéséből, hogy a jelzálogjog alapításához a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges, nem következik, hogy e nélkül az adós szerződésben foglalt kötelezettsége nem létezik.

Az adós a tartozás fedezetéül szolgáló ingatlanvagyont akkor biztosítja, ha közreműködik abban, hogy a jelzálogjogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék és az ingatlant a tartozás kiegyenlítéséig sem a jelzálogjog bejegyzése előtt, sem azt követően nem idegeníti el. A tartozás fedezetéül a szerződésben megjelölt ingatlanvagyon elidegenítésére vonatkozó tilalom tehát nem a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével, hanem a szerződés létrejöttével kezdődik. Ellenkező álláspont elfogadása esetén ugyanis a tartozás biztosításával kapcsolatos kötelezettségvállalás az ingatlannak a jelzálogjog bejegyzése előtti értékesítésével kijátszható lenne.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt a L. E. Betéti Társaság beltagjaként, tehát a gazdasági tevékenységéből származó kölcsöntartozását a szerződésben vállalt kötelezettségével lakásingatlan vagyonával biztosította. A szerződésben azt is vállalta, hogy a jelzálogjogot a hitelező javára saját költségén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezteti. A terhelt azonban a lakásingatlant a tartozás megfizetése, a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése előtt harmadik személynek az ingatlant tehermentesnek feltüntetve értékesítette. A terhelt ezáltal a tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonta és a tartozás kiegyenlítését részben meghiúsította. Egyébként az ingatlan vételárát, amely jóval meghaladta a kölcsön összegét, 1994. december 8-án felvette, tartozását azonban ezt követően sem rendezte.

A terhelt cselekménye maradéktalanul kimeríti a tartozás fedezete elvonása bűntettének törvényi tényállási elemeit, tehát felmentésére - e bűncselekmény miatt - anyagi jogszabálysértéssel került sor.

A felülvizsgálati indítvány 2003. július 1-je előtt érkezett a Legfelsőbb Bírósághoz, ezért a Legfelsőbb Bíróság az 1998. évi XIX. törvény 603. § (6) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárást a korábbi törvény rendelkezései szerint folytatta le.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 291. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

A Be. 291. § (8) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli. (Legf. Bír. Bfv. II. 680/2003. sz.)

A megyei bíróság a vádlottat különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás büntette, 3 rb. jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás büntette és 4 rb. nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás büntette miatt - halmazati büntetésül - 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletben megállapítottak szerint a város vonzáskörzetében számos személy váltott ki vállalkozói engedélyt. Éltek azzal a lehetőséggel, hogy az engedély kiváltásához csupán a büntetlen előéletet kellett igazolni. Szakirányú képesítésre, megfelelő iskolai végzettségre, anyagi fedezetre nem volt szükség. A vállalkozókat vonzotta az a körülmény is, hogy a túlkínálat folytán az eladók fizetési könnyítést ajánlottak, és gyakorlatilag készpénzfizetés nélkül, hitelben lehetett vásárolni. A vásárlások során biztosítékot sem kértek, az esetek nagy többségében a vállalkozói engedély felmutatása és a személyazonosság igazolása elegendő volt a vásárláshoz. Erről a nagy haszonnal kecsegtető lehetőségről a vádlott is értesült. A reális lehetőségek számbavétele nélkül elhatározta, hogy vállalkozói engedélyt vált ki, bár az üzleti tevékenységhez szükséges legalapvetőbb feltételekkel sem rendelkezett, kereskedelmi ismeretei nem voltak, állandó lakással, telephellyel nem rendelkezett, nem ismerte a piaci viszonyokat, az értékesítés lehetőségeit, az induláshoz szükséges minimális tőkével sem rendelkezett, raktára, fuvareszköze, vevőköre nem volt.

Ilyen előzmények után váltott ki vállalkozói igazolványt, amely dohányáru, kávé, palackozott szeszes ital, üdítőital és divatáru árusítására vonatkozott. Telephelyül édesanyja lakását és volt élettársa lakását jelölte meg. Bélyegzőt csináltatott, számlát nyitott, amelyen azonban készpénz nem volt.

Az igazolvány birtokában a vádlott olyan gazdálkodóegységeket keresett fel, amelyek hajlandóak voltak hitelben, 1-20 napos fizetési határidővel az árut kiadni. Készpénzért soha nem vásárolt. A vásárolt árut részben egyedül, részben pedig általa meg nem nevezett társaival együtt - esetenként áron alul - különböző kereskedőknek értékesítette, és a tevékenységével rendszeres haszonszerzésre törekedett. A vásárolt áru ellenértékének befizetése a vásárláskor nem állott szándékában.

A vádlott 1990 szeptemberétől 1991 májusáig nyolc különböző vállalattól és gazdálkodóegységtől vett át hitelben összesen 2 732 092 forint értékben árut azzal, hogy legfeljebb 20 napon belül kifizeti a vételárat. A vádlott az árut értékesítette, a vételárat azonban egyetlen esetben sem fizette ki. Az eredetileg kikötött fizetési határidő módosítását nem kérte, minőségi kifogást egyetlenegy esetben sem emelt. A hozzá befolyt összegből mintegy 500 000 forintot költött szórakozásra, körülbelül 200 000 forintot ruházkodásra, 3-400 000 forintot gyermeke ruházkodására, körülbelül 100 000 forintot megélhetésre. A védő a jogi minősítést vitatva arra hivatkozott, hogy a kiskereskedői engedéllyel rendelkező és az árukat ténylegesen értékesítő vádlott cselekményei, a gazdasági életben bekövetkezett változásokra is figyelemmel, nem csalás, hanem a Btk. 330/A. §-ában meghatározott tartozás fedezetének elvonása bűncselekményének minősülnek.

A Legfelsőbb Bíróság ezzel a jogi állásponttal nem értett egyet.

Az 1987. évi III. törvénnyel 1988. január 1-jétől a Btk.-ba beiktatott 330/A. § szerint a védő által említett bűncselekményt az valósítja meg, aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont csalárdul elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését meghiúsítja. E törvényhez fűzött miniszteri indokolás szerint a gazdasági viszonyok változása és az egyéb jogi eszközök elégtelensége szükségessé teszi az olyan magatartás bűncselekménnyé nyilvánítását, amely a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon elvonásával meghiúsítja annak kiegyenlítését. Ennek a bűncselekménynek az elkövetője az a személy, aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont csalárdul elvonja. A tartozás fedezete elvonásának büntetőjogi fenyegetettsége akkor indokolt, ha a fedezet elvonása jogsértő eredménnyel járt, vagyis a tartozás kiegyenlítését meghiúsította.

A csalás és a tartozás fedezetének elvonása bűncselekményére vonatkozó törvényi tényállásokat összevetve nem kétséges, hogy a tartozás fedezetének elvonásával elkövetett bűncselekmény megállapítására áruk hitelben vásárlása esetén csak akkor kerülhet sor, ha az elkövetőt az áruk megszerzése során nem vezette csalási célzat, vagyis a csalás bűncselekményének törvényi tényállási elemeit ekkor még nem valósította meg, hanem tényleges jogszerű gazdasági tevékenységének folytatása során később vonta el csalárdul a tartozás fedezetéül szolgáló vagyont. A vádlott az egyes eladókat tévedésbe ejtve szerezte meg hitelben az árukat. Olyan látszatot keltett, hogy tényleges adásvételi szerződést kíván kötni. Ezek során nem tárta fel, hogy csupán kiskereskedői engedéllyel rendelkezik, de a kiskereskedelmi tevékenység folytatásához szükséges feltételei teljességgel hiányoznak. Értelemszerűen nem közölte azt sem, hogy tényleges szerződéskötési szándéka valójában nem áll fenn, mivel az áruk értékének kifizetése nincs szándékában. Azt sem tárta fel, hogy a korábban lejárt tartozások miatt teljesen fizetésképtelen. Egyik esetben 1 millió forintot meghaladó vételár kiegyenlítésére 24 órás határidőt vállalt, másik esetben pedig a vásárláskor fedezetlen csekket használt fel.

Ekként jogtalan haszonszerzés végett a sértetteket már az áruk megszerzése időpontjában tévedésbe ejtette, mivel a fenti körülmények ismeretében a sértettek árut nyilvánvalóan nem szolgáltattak volna ki a részére. Cselekményével pedig a hitelben megszerzett áruk értékének megfelelő kárt okozott.

Magatartása így - az okozott kártól és az üzletszerű elkövetéstől függően minősülő - 8 rb. csalás bűncselekményét valósította meg.

Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az eltérő minősítést célzó védői fellebbezést alaptalannak találta. (Legf. Bír. Bf. V. 47/1992. sz.)

A városi bíróság a terheltet tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt 10 hónapi - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, és kötelezte, hogy az ÁFÉSZ magánfél részére kártérítésként 45 753 forintot fizessen meg.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A terhelt szerződéses üzemeltetésre átvette az ÁFÉSZ egyik italboltját. A IV. osztályba sorolt egység létszámát egy főben állapították meg, és a tervezett évi árbevétel 1 240 000 forint volt. A terheltnek üzemeltetési díjként 1986-ban 100 000 forintot, míg 1987. első negyedére 22 000 forintot kellett befizetnie. A terheltnek a szerződés szerint az ÁFÉSZ bélyegzőjének felhasználásával részint szabadon, részint pedig az ÁFÉSZ-en keresztül volt módja az árubeszerzésre, a számlákkal minden hét pénteken tartozott elszámolni, majd az így beszerzett áru ellenértékét a következő hét szerdájáig kellett befizetnie.

A terhelt 1986. januárjától 1987. március végéig az üzemeltetési díjra vonatkozó, valamint az árubeszerzésekkel kapcsolatos fizetési kötelezettségének rendszertelenül és hiányosan tett eleget, annak ellenére, hogy az üzemeltetés során a saját részére rendszeres jövedelmet biztosított. A terhelt a szerződés tartama alatt összesen 114 056 forint összegű tartozását az ÁFÉSZ-nak nem teljesítette, annak ellenére, hogy a befizetésre a bruttó árbevétel megfelelő fedezetet biztosított. Ezáltal a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont csalárdul elvonta, az így szerzett pénzt folyamatosan a saját céljaira fordította, és ezáltal a fennálló tartozása kiegyenlítését meghiúsította.

Az ítéleti tényállás nem tartalmazza ugyan, de az iratokból megállapítható, hogy a terhelt az előző tartozásából 1987. november 17. napján 68 303 forintot az ÁFÉSZ részére megtérített.

A megalapozatlanság és törvénysértés miatt a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.

1. A jogerős ítéletben megállapított tényállás a büntető ügy érdemi elbírálása szempontjából jelentős tényekre nézve a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban írt okokból felderítetlen és hiányos, ennélfogva megalapozatlan.

Az ítélkezési gyakorlat szerint (BH 1987/7. szám 133. sorszám) a szerződéses üzemeltetés keretében az üzletvezető a nem készpénz ellenében történt árubeszerzés során birtokába került árun, illetőleg annak ellenértékén nem szerez tulajdont - az társadalmi tulajdon marad -, és az üzletvezető csak a jogszabályok és a szerződés alapján őt terhelő kötelezettségek teljesítése után fennmaradó jövedelemmel rendelkezik szabadon. Ezért olyan esetben,. amikor az üzletvezető az ilyen árut, illetve az annak értékesítéséből származó pénzt eltulajdonítja, vagy azzal, az üzletviteltől eltérően sajátjaként rendelkezik: a sikkasztás bűntettét követi el.

Az adott ügyben megállapított tényállásból nem állapítható meg, hogy a 114 056 forint összeget kitevő "tartozás" miből adódott, jóllehet a könyvszakértő ezzel kapcsolatos szakvéleményében rögzítettek szerint a fenti összegből 112 247 forintot tesz ki az árutartozás, míg a további 1809 forintot kitevő összeg a forgó- és fogyóeszköz használati díj, továbbá a víz- és áramdíj be nem fizetéséből adódott.

Annak ellenére, hogy a szakértői vélemény szerint a terhelt elszámolási hiánya úgyszólván teljes egészében abból keletkezett, hogy a beszerzett áruk ellenértékét nem fizette meg, a városi bíróság mégsem tett olyan ténymegállapítást, hogy a hiány abból keletkezett, hogy az áruk ellenértékét a terhelt eltulajdonította. Ez esetben ugyanis a cselekmény sikkasztást valósít meg.

Az ítéleti tényállás ebben a körben hiányos is, ugyanis nem tartalmaz közelebbi és részletező ténymegállapítást arra nézve, hogy mi volt az elszámolási hiány oka. Ennek kapcsán - egyebek mellett - figyelmen kívül maradt a terheltnek a nyomozás során tett az a vallomása, hogy csupán 68 302 forintot tesz ki a tartozása, amely árubeszerzési és raktár-készleti tartozásként őt terheli, s amely összeg "otthon van".

A terhelt a későbbi kihallgatása során arra is hivatkozott, hogy a hiány összege befizetésére azért nem volt lehetősége, mivel az üzlet veszteséges lett.

Az eljárás folyamán a terhelt által utóbb hivatkozott körülmények tisztázására nem került sor, jóllehet annak, hogy a terhelt a szóban levő áruk ellenértékét milyen okból nem fizette be, a cselekmény elbírálása szempontjából ügydöntő jelentősége van. Amennyiben ugyanis a terhelt védekezését kizáró tények alapján az elszámolási hiány keletkezésének egyéb lehetőségei kizárhatók, úgy a bíróságnak - egy esetleges újabb kiegészítő szakvélemény beszerzése útján - vizsgálnia kellett volna olyan ténybeli következtetés levonásának a lehetőségét, amely szerint a terhelt az áruk ellenértékét eltulajdonította. Enélkül ugyanis a bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy megalapozottan állást foglalhasson a terhelt bűnösségének és a cselekmény helyes minősítésének kérdésében.

2. A városi bíróság a terhelt cselekményét - a vádiratban foglalt, a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette helyett - az ügyészi vádmódosítással egyezően a Btk.-nak az 1987. évi III. törvény 36. §-ával kiegészített 330/A. §-a (1) bekezdésében meghatározott tartozás fedezetének elvonása bűntettének minősítette a Btk. 2. §-ára utalással.

Ez az álláspont téves.

Az előzőekben kifejtettekből következően a bűnösség megállapításának alapjául szolgáló egyes körülmények felderítetlenségére tekintettel nem lehet végérvényesen állást foglalni az egyes büntetőjogi főkérdések tekintetében, de a rendelkezésre álló adatok alapján - a bűnösség kimondása esetében - a sikkasztás megállapításának van helye.

A Btk. 330/A. §-a ugyanis olyan magatartást nyilvánít bűncselekménnyé, amely a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon csalárd elvonásával meghiúsítja annak kiegyenlítését. Ez a bűncselekmény a szerződéses üzemeltetés körében általában csak olyan vagyonra nézve követhető el, amelyre nézve sikkasztás (illetve csalás vagy hűtlen kezelés) nem valósult meg. Sikkasztás esetében az elkövető a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja vagy azzal sajátjaként rendelkezik. Ebből következik, hogy a tartozás fedezetének elvonása csak az elkövető saját vagyonának vagy olyan idegen vagyonnak az elvonását jelentheti, amely nem áll az üzletet szerződéses üzemeltetésbe adó vállalat (szövetkezet stb.) tulajdonában.

Az adott esetben sem a jogerős ítélet tényállásában megállapítottak, sem pedig az eljárás egyéb adatai nem adnak alapot olyan következtetés levonására, amely szerint a terhelt azt a vagyont vonta el rosszhiszemű, csalárd magatartással, amely az ÁFÉSZ-szel szemben fennálló tartozásának a kiegyenlítésére szolgál. A Btk. 330/A. §-ába ütköző bűncselekmény csak egyenes szándékkal valósítható meg, ennek hiányában tehát a tartozás fedezetének elvonása nem valósulhat meg.

Téves a Btk. 2. §-ában foglalt rendelkezésére utalás is.

A Btk. 330/A. §-ában írt tartozás fedezetének elvonása bűntettét az 1988. január 1. napján hatályba lépett 1987. évi III. törvény 36. §-a iktatta be, így az ebben szabályozott magatartás korábban nem volt bűncselekmény. Amennyiben az adott ügyben eljárt bíróság a sikkasztás tényállási elemeit nem látta megvalósultnak, úgy a terheltet fel kellett volna menteni az ellene emelt vád alól, és nem volt lehetőség a korábban nem pönalizált bűncselekmény megállapítására.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megalapozatlanságot és törvénysértést megállapítva, a törvényességi óvással megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte, és az ügyet új eljárásra a korábban eljárt városi bírósághoz visszaküldte.

(B. törv. I. 570/1988. sz.)

A városi bíróság az 1998. január 19-én kihirdetett ítéletével az I. r. és a II. r. terhelteket a tartozás fedezetének elvonása bűntette miatt ellenük emelt vád alól felmentette.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az I. r. vádlott mint vállalkozó élelmiszerüzletet vezet, melyből a havi jövedelme 16-18.000 forint. Általános és ipari iskolát végzett, férjezett, kiskorú gyermeke nincs, vagyontalan és büntetlen előéletű.

A II. r. vádlott esztergályosként dolgozik az I. r. vádlott alkalmazásában, a havi jövedelme 18.000 forint. Nős, a feleségétől különváltan, de közös lakásban élnek, két kiskorú gyermeke van, akiknek a tartásába besegít. Érettségivel rendelkezik, vagyontalan, büntetlen előéletű.

Az I. r. és a II. r. vádlottak - mint a betéti társaság (a továbbiakban: bt.) beltagjai - 1995. május 1-jén bérleti szerződést, 1995. május 2. napján pedig árubeszerzési szerződést kötöttek az rt.-vel. A szerződések szerint a bt. üzemeltette a tejdiszkontot úgy, hogy a tejipari termékeket kizárólag az rt.-től szerezték be. A tejipari termékeket az rt. szállítólevéllel küldte ki a bt.-hez, a számlázás pedig a szállítólevelek alapján 5 naponta történt.

A vádlottak az rt. számláit 1995 októberéig folyamatosan kiegyenlítették, 1995 novemberétől kezdődően azonban a bt.-nek az rt.-vel szemben a gazdasági tevékenységből folyamatosan, nagy összegű tartozása keletkezett, mely 1996. szeptember 5-én már 5.164.793 forintot tett ki. Az első jelentős tartozás az 1995. november 10. napján kiállított számlán szereplő 1.311.949 forint értékű árunak az ellenértéke volt. A vádlottak tudatában voltak annak, hogy 1995 augusztusában a szállítóikkal szemben már fizetési nehézségeik voltak, 1995. október közepétől pedig már a nagyobb összegű inkasszókat sem tudták teljesíteni. Azzal is tisztában voltak, hogy a bt. tartozásaiért teljes vagyonukkal mögöttes felelősséggel tartoztak.

Ennek ellenére az I. r. vádlott 1995. november 15. napján a mostohafia részére értékesítette az eddig 1/2 arányban tulajdonában levő lakásingatlanát 1 millió forintért, és a II. r. vádlott 1995. október 18. napján eladta az édesanyja tulajdonában levő lakásingatlant 1 millió forintért. Az I. r. és a II. r. vádlottak a lakások eladásából származott pénzösszegeket azonban nem a gazdasági tevékenységük során keletkezett tartozások kiegyenlítésére, hanem a saját céljaikra fordították.

Az rt. magánfél polgári jogi igényét a bírósági tárgyaláson 5.164.793 forint erejéig előterjesztette.

Az elsőfokú bíróság a terheltek felmentésével kapcsolatos jogi álláspontját az alábbiak szerint fejtette ki.

A tartozás fedezetének elvonása bűncselekményét az követi el, aki a gazdasági tevékenységéből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja.

A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 94. §-ának (1) bekezdése szerint a beltag felelőssége korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges a társaság kötelezettségeiért. Tehát a beltag a betéti társaság tartozásaiért saját vagyonával is korlátlanul felel. Ez azonban önmagában még nem alapozza meg a büntetőjogi felelősséget.

Ha az általános felelősség alapján büntetőjogilag felelősségre vonható lenne a vádlott, ez azt jelentené, hogy a betéti társaság megalakításával, annak gazdasági tevékenysége megkezdésével az ingatlanairól és ingó vagyontárgyairól nem rendelkezhetne szabadon a betéti társaság beltagja, mivel azok egy esetleges tartozásnak a kielégítését szolgálnák. Önmagában nem törvényszerű az sem, hogy ha egy betéti társaságnál a gazdálkodás során tartozás keletkezik, azt később a betéti társaság tevékenysége során nem gazdálkodhatja ki.

Párhuzamot vonva a vállalkozóknak a felelősségével - akik szintén az egész vagyonukkal felelnek a tartozásaikért -, szintén az általános felelősség alapján nem vonhatók büntetőjogilag felelősségre, ha a tartozás felmerülése után vagy akár a vállalkozás beindítása után ingó és ingatlan vagyontárgyaikat értékesítik.

A betéti társaság beltagja büntetőjogilag csak akkor vonható felelősségre, ha az általános, korlátlan felelősségét külön szerződéssel konkretizálják, azaz a jelen esetben az I. r. és a II. r. vádlottak ingatlanaira a már felmerült vagy ezt megelőzően az esetlegesen felmerülő tartozások fejében jelzálogjogot jegyeztek volna be az ingatlanaikra. Az adott esetben azonban ez nem történt meg. A tartozás felmerülését követően, 1996 januárjában akart az rt. zálogszerződést kötni a vádlottak ingatlanaira, ekkor azonban ők az ingatlant már eladták.

Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett a terheltek felmentése miatt, bűnösségük megállapítása és velük szemben büntetés kiszabása érdekében.

A megyei bíróság a városi bíróság által megállapított tényállást megalapozottnak találta, ezért azt ítélkezésének alapjául elfogadta.

E tényállás alapulvételével pedig a megyei bíróság az 1998. június 9-én meghozott ítéletével a városi bíróság ítéletét megváltoztatta, és mind az I. r., mind a II. r. terheltet bűnösnek mondotta ki tartozás fedezetének elvonása bűntettében, ezért a terhelteket egyaránt 6-6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását az I. r. és a II. r. terhelt tekintetében egyaránt 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

A megyei bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a "fedezetül szolgáló vagyon" meghatározása tekintetében tévedett. Az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, a fedezet elvonása csak akkor valósíthat meg bűncselekményt, ha a fedezetül szolgáló vagyont a jogosult részére külön szerződéssel biztosították, pl. az ingatlanra jelzálogjogot jegyeztek be.

Az nem vitás, hogy a vádlottaknak mint a bt. beltagjainak ún. mögöttes felelősségük van, tehát a bt. tartozásaiért saját vagyonukkal is korlátlanul felelnek. Ebből azonban nem következik az, amit az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtett, hogy eszerint a szóban forgó bűncselekmény minden olyan magatartással megvalósul, amikor a bt. beltagja valamilyen ingó vagy ingatlan vagyonát - ami végső soron majd a tartozásra fedezetül szolgálhat - értékesíti. Ha a bt.-nek nincs tartozása vagy a bt. beltagjának erről nincs tudomása, amikor a vagyontárgyait értékesíti, a tartozás fedezete elvonásának a bűncselekménye nem valósulhat meg, és akkor sem, ha elad ugyan valamilyen vagyontárgyat, de a tartozás fedezetéül egyéb vagyontárgyai még elegendők.

A Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében írt törvényi tényállás nem kívánja meg a tartozás fedezete elvonásának megvalósításához, hogy külön megállapodással lekötött fedezetet vonjon el az elkövető, és nincs ilyen értelmű bírói gyakorlat sem.

Az adott esetben a vádlottak - amikor a vagyonukat értékesítették - tudták, hogy tartozásuk van az rt.-vel szemben. Bár az eljárás során ezt ők tagadták, az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatosan a bizonyítékokat mérlegelve mégis azt állapította meg tényállásként, hogy a vádlottaknak erről tudomásuk volt. A tartozás fedezetéül szolgálható egyetlen vagyontárgyukat, az ingatlantulajdonukat értékesítették a családtagjaiknak, nem rendelkeztek az ellenértékkel sem, így nem volt olyan vagyontárgyuk, ami a tartozás fedezetéül szolgálhatna. A tartozás kiegyenlítése azóta sem történt meg. Ilyen körülmények között, figyelemmel az időbeli egybeesésre is - nevezetesen hogy az értékesítésre akkor került sor, miután a bt. jelentős összegű tartozásáról a vádlottak tudomást szereztek -, a megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlottaknak az elsőfokú ítélet tényállásában foglalt cselekménye megvalósította a Btk. 297. §-ának (1) bekezdésébe ütköző tartozás fedezete elvonásának a bűntettét, ezért mindkét vádlott bűnösségét ebben a cselekményben megállapította.

A jogerős határozatok ellen az I. r. terhelt és védője élt felülvizsgálati indítvánnyal, a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, a törvénysértő elítélés miatt, a jogerős határozatok hatályon kívül helyezése és a terhelt bűncselekmény hiányában felmentés érdekében.

A felülvizsgálati indítvány indokolása szerint tévedett a megyei bíróság, amikor az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, a terhelt bűnösségét megállapította. A megyei bíróság a terheltnek - mint a betéti társaság beltagjának - a magánvagyonát tévesen vonta az adott tényállás szempontjából a fedezetnek tekintendő fogalmi körbe. A gazdasági életben kialakult gyakorlatra figyelemmel ugyanis a törvény helyes értelmezése szerint fedezetnek csak azok a vagyontárgyak tekinthetők, amelyeket szerződéssel evégett lekötöttek.

A legfőbb ügyész - a felülvizsgálati indítványhoz csatlakozva - a terhelt felmentését indítványozta; egyben a II. r. terhelt vonatkozásában e terhelt felmentése érdekében, a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt okból a nevezett javára önálló felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. A legfőbb ügyész indítványának indokolása szerint helytállóan utalt az I. r. terhelt javára előterjesztett felülvizsgálati indítvány arra, hogy a Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tartozás fedezetének elvonása bűncselekmény tekintetében a fedezet fogalma miként értelmezendő. Ennek megfelelően amellett, hogy a betéti társaság beltagjai a betéti társaság tartozásaiért saját vagyonukkal korlátlanul felelnek, ezen vagyon vagy annak egy része csak akkor válik a bűncselekmény elkövetési tárgyává, ha azt a tartozás fedezetéül szerződéssel lekötötték; az irányadó tényállás szerint azonban fedezetként lekötésre egyik terhelt vagyona sem került.

A nyilvános ülésen az I. r. terhelt védője, valamint a legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványát változatlanul fenntartotta. A legfőbb ügyész a terhelteknek bűncselekmény hiányában való felmentését indítványozta, amelyhez a II. r. terhelt vonatkozásában a védő is csatlakozott.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványokat mind az I. r., mind a II. r. terhelt tekintetében alaposnak találta.

A Btk. 297. §-ának (1) bekezdése szerint a tartozás fedezete elvonásának bűncselekményét az valósítja meg, aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, vagyis kizárólag a fedezetként szerződéssel lekötött vagyon tekinthető az elkövetés tárgyának.

Az adott esetben nem kétséges, hogy a terheltek a betéti társaság tartozásainak ismeretében és mint a bt. beltagjai a mögöttes felelősségük kijátszása érdekében idegenítették el a vagyontárgyaikat, ez a magatartásuk azonban a fentiek szerint bűncselekményt nem valósít meg, hanem olyan rosszhiszemű magatartásnak tekintendő, amelynek szankcióját nem a büntetőjog szabályozza.

A Ptk.-nak a fedezetelvonó szerződésekről szóló szabályai szerint ugyanis [Ptk. 203. § (1) bekezdés] az a szerződés, amellyel a harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. Amennyiben pedig valaki hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell [Ptk. 203. § (2) bekezdés].

Ekként tehát a gazdasági életben is elvárható jóhiszemű joggyakorlás feltételeinek megfelelően helyesen tekintette elvárhatónak a megyei bíróság azt, hogy a betéti társaságok - teljes vagyonukkal a társaság tartozásaiért mögöttes felelősséggel tartozó - beltagjai a vagyonukat a felelősség köréből ne vonják ki, vagyis esetleges elidegenítés esetén más fedezetet létesítsenek.

Az ezzel ellentétes magatartás azonban a büntetőjogi felelősséget nem alapozhatja meg.

Vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság az is, hogy a vád tárgyává tett tényekre, illetve az eljárt bíróságok által rögzített tényállásra figyelemmel a terheltek cselekménye más bűncselekményt nem valósított-e meg. Ebben a vonatkozásban egyetértett a városi bíróság álláspontjával, amely szerint a sikkasztás bűncselekménye (Btk. 317. §) ugyancsak nem állapítható meg a terheltekkel szemben.

A fentieknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a Be. 291. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel az érintett jogerős határozatokat hatályon kívül helyezte, az I. r., valamint a II. r. terhelteket a Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tartozás fedezetének elvonása bűntette miatt ellenük emelt vád alól - mivel a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény - a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján felmentette.

(Legf. Bír. Bfv.V.1782/1998. sz.)