Rongálás

Rongálás

Btk. 371. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.

(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) a rongálás kisebb kárt okoz, vagy

b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást

ba) falfirka elhelyezésével vagy

bb) bűnszövetségben

követik el.

(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) a rongálás nagyobb kárt okoz,

b) az elkövető

ba) védett kulturális javak körébe tartozó tárgyat, műemléket, régészeti lelőhelyet, régészeti leletet vagy külföldi védelemben részesített kulturális örökségi elemet,

bb) vallási tisztelet tárgyát vagy templomot, vallásgyakorlásra rendelt más helyet,

bc) temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetve temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyat

rongál meg.

(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) a rongálás jelentős kárt okoz,

b) az elkövető a (3) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely tárgyat, épületet, vagy helyet semmisít meg,

c) a rongálást robbanóanyag vagy robbantószer felhasználásával követik el.

(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás különösen nagy kárt okoz.

(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás különösen jelentős kárt okoz.

(7) E § alkalmazásában falfirka: festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges.

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a legfőbb ügyész előzetes döntéshozatali indítványa alapján lefolytatott jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1. A falfirkán értendő felületbevonat elhelyezése alapvetően a támadott idegen vagyontárgy külső megjelenésének háborítatlanságához fűződő érdek védelme szempontjából képez büntetendő magatartást.

2. A falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás tényállásszerű, ha az elkövető az elkövetési tárgy, így bármely köz- vagy magántulajdonban lévő idegen vagyontárgy - azaz pénzben kifejezhető értékű ingó vagy ingatlan dolog - felületén, a tulajdonos vagy vagyonkezelésre jogosult engedélye nélkül hoz létre változtatást, így például jelet, ábrát vagy feliratot helyez el [Btk. 371. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont ba) alpont].

3. A falfirka elhelyezése nem önálló elkövetési magatartás, hanem az elkövetés olyan módja, amelyet a törvény minősített esetként szabályoz, és amelynek a rongálás - egyébként a károkozás mértékéhez igazodó - minősítése kapcsán tulajdonít jelentőséget.

A falfirka esetében közömbös a vagyontárgyra felvitt ábrázolás tartalma, mibenléte, célja, önmagában a vagyontárgy felületén való elhelyezés ténye képez minősített esetet.

4. A firkálással, felfestéssel (lefestés), szennyezéssel (leöntés) elkövetett felületmegváltoztatás, a vagyontárgy állapotának megváltoztatása is állagsérelem, így a dologrongálás fogalma alá tartozik, mert megváltoztatja az eredeti felület megjelenését, és az eredeti állapot helyreállítása csak anyagi ráfordítás árán lehetséges. Ebben az esetben az eredeti állapot helyreállításának költsége a rongálással okozott kár [Btk. 371. § (1) bekezdés, (7) bekezdés, 459. § (1) bekezdés 16. pont.].

Indokolás

I.

[1] A legfőbb ügyész (a továbbiakban: indítványozó) a Bszi. 33. § (1) bekezdés c) pontjában írt jogkörében eljárva előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pont első fordulata alapján, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, mivel álláspontja szerint az ítélkezési gyakorlat megosztott a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 371. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontjában meghatározott falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétségének elkövetési tárgya és a rongálással okozott kár megítélésében.

[2] Az indítványozó e két kérdést illetően a bírósági döntésekben megjelenő álláspontokat a következők szerint csoportosította.

[3] I.

1. A Pesti Központi Kerületi Bíróság - megismételt eljárásban - a tárgyalás előkészítése során 2015. június 9. napján meghozott 12.B.V.11427/2015/3. számú végzésével a terhelt ellen rongálás vétsége [Btk. 371. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont ba) alpont] miatt indított büntetőeljárást megszüntette [a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) 6. § (3) bekezdés a) pont, 267. § (1) bekezdés a) pont], és az iratokat megküldte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szabálysértési Csoportjának.

A terhelt terhére irányuló ügyészi fellebbezés folytán másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék a 2015. augusztus 13. napján tartott tanácsülésen meghozott 32.Beüf.9915/2015/2. számú végzésével az elsőfokú végzést annyiban változtatta meg, hogy az iratok megküldésére vonatkozó rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú végzést helybenhagyta.

A vádirat történeti tényállása szerint a terhelt 2014. április 11-én részt vett az Sz. téren tartott "Tiltakozás a tervezett német megszállási emlékmű megépítése ellen" elnevezésű demonstráción. Ennek során festékszóróval az M. Kft. tulajdonát képező, 17.500 forint értékű védőponyvára "ITT ÉS SEHOL MÁSUTT NÁCI SZOBOR NEM ÉPÜL" feliratot fújt, s ezáltal a sértettnek a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozott.

A Kúria a felülvizsgálati eljárásban 2016. május 26. napján meghozott Bfv.II.398/2016/9. számú végzésével a fenti határozatokat hatályában fenntartotta. [BH 2016.325. szám]

A Kúria e határozata a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétételre került.

2. A Fővárosi Törvényszék a 23.Bf.V.5250/2015. számú határozta nyomán született, EBD 2016.B.5. szám alatt közreadott elvi döntés I. pontja szerint a falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás akkor tényállásszerű, ha az azzal érintett felület olyan végleges építmény része, amely állagsérelem nélkül nem távolítható el, ezért az emlékművön elhelyezett műanyag védőfóliára írás bűncselekményt nem valósít meg [Btk. 371. § (1) bekezdés, (2) bekezdés ba) alpont, (7) bekezdés].

Kifejtette, hogy a Btk. 371. § (7) bekezdése szerinti értelmező rendelkezés a falfirka - fenti minősítő körülmény alkalmazása során irányadó - fogalmát akként rögzíti, hogy az a festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a tárgy rendeltetésszerű használatához szükséges.

E fogalommeghatározás nyelvtani értelmezése eredményeképpen megállapítható, hogy a törvényhozó ezen elkövetői magatartás pönalizálása során ténylegesen nem a falfirka, hanem csupán a "firka" fogalmát határozta meg akkor, amikor azt bizonyos eszközökkel előállított, képi vagy szöveges megjelenítésű felületbevonatként definiálta. Emellett a hivatkozott értelmező rendelkezés a felület jellegére, annak jellemzőire semmilyen eligazítást nem ad, a "fal" fogalmát nem rögzíti.

A bűncselekmény megállapíthatósága a fentiek miatt indokolja a "fal" fogalmának meghatározását. A fal köznapi és nyelvtani értelemben egy végleges építmény része, amely állagsérelem nélkül nem távolítható el. A Btk. 371. § (2) bekezdés ba) alpontja szerinti törvényi tényállással megegyező szabályozást a 2010. évi CLXI. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta a korábbi Btk.-ba, az 1978. évi IV. törvénybe. E törvény magyarázata szerint az olyan graffiti lehet tényállásszerű, amely a házfal állagának sérelme nélkül nem távolítható el.

Hivatkozott arra, hogy a törvényi tényállás bevezetését és a hatályos Btk.-ban való elhelyezését nem vitásan a graffitik elhelyezésével megvalósított rongálási cselekmények igen elszaporodott volta indikálta, a törvényalkotó célja azonban - feltételezve a jogszabályoknak a józan ész és közjó szolgálatára vonatkozó alkalmasságát - nem lehetett valamennyi, bármely felületen megvalósított szöveges vagy képi felfestés büntetőjogi szankcionálása, ez ugyanis sértené az Alaptörvény Alapvetések XXVIII. cikkében is deklarált jogbiztonság követelményét, és a büntetőjogszabályok elfogadhatatlan kiterjesztő értelmezését eredményezné.

[4] 3. A Marcali Járásbíróság a 2018. november 19. napján meghozott és 2019. március 14. napján jogerőre emelkedett 2.B.68/2018/11. számú ítéletében a terheltet 6 rendbeli rongálás vétségében [Btk. 371. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont ba) alpont] való büntetőjogi marasztalása mellett, az ellene 2 rendbeli falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.

A felmentő rendelkezéssel érintett tényállásrészek (VII. tényállási pont) szerint a terhelt 2016 nyarán a takarékszövetkezet sértett tulajdonát képező építési területen egy építés alatt álló épület burkolatlan, alagsori betonfalát 180x450 cm-es területen, illetőleg 2016. év második felében a városi önkormányzat sértett épületének vakolatlan, nyers téglafalát 180x160 cm-es területen festékszóró spray-vel összefújta, továbbá 2016 nyarán a Magyar Telekom Nyrt. tulajdonában álló, a postaépület előtt elhelyezett telefonfülke ajtajának üvegét festék- és lakkfilctollal összefirkálta, amely cselekményeivel kárt nem okozott.

A járásbíróság kifejtette, hogy - az EBD 2016.B.5. és a BH 2016.325. számú határozatokból kiindulva, valamint a korábbi Btk. 324. § (2) bekezdés b) pontjához fűzött miniszteri indokolás alapján, amely szerint "a bepiszkítás, bemocskolás (...) csak akkor büntetendő, ha a dolog állaga is sérelmet szenvedett, ezért az olyan graffiti lehet tényállásszerű, amely a házfal állagának sérelme nélkül nem távolítható el" - a telefonfülke mint egy beton alapzathoz csavarokkal, vagyis állagsérelem nélkül eltávolítható módon rögzített dolog, nem tekinthető építménynek, így annak üvegfelülete nyilvánvalóan falfelületnek sem minősülhet. A terhelt cselekménye állagsérelmet nem okozott, mert a filctollas firkát a rendszeresen elvégzett normál takarítás útján el lehetett távolítani.

Az építési területen álló félkész, félbemaradt építésű épületek nyers beton-, illetve téglafala nyilvánvalóan építményfalnak minősül ugyan, azonban e falfelületek befejezése félbemaradt, azok további építési tevékenységet, vakolást és festést, vagy valamilyen más burkolást igényelnek. E munkálatok megtörténtéig a falfelület nem tekinthető véglegesnek, s amint a befejező munkálatokat elvégzik, a terhelt által felfestett ábrák minden további javítási tevékenység nélkül eltűnnek a falról. Ezért a terhelt cselekménye állagsérelmet e falfelületekben nem okozott.

A Magyar Telekom Nyrt. sérelmére megvalósított cselekménnyel kapcsolatban a bíróság az ítélet indokolásában rögzítette, hogy nem valósult meg bűncselekmény, mert a vádemelésre e cselekmény miatt - tévesen - a városi önkormányzat sértett sérelmére folytatólagos elkövetés alapján került sor, amely folytatólagos bűncselekmény e részcselekmény hiányában is megvalósult.

[5] II. Az indítványozó szerint eltérő véleményt fogalmazott meg az elkövetési tárgy és a rongálással okozott kár vonatkozásában a Kúria a 2017. október 18. napján meghozott Bfv.III.835/2017/9. számú ítélete, valamint a 2019. március 6. napján meghozott Bfv.III.1.408/2018/10. számú végzése [EBH 2019.B.12. szám]. Mindkét határozat a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétételre került.

[6] 1. Az Egri Járásbíróság a 26.B.688/2015/8. számú, az Egri Törvényszék Bf.156/2016/3. számú határozatával 2017. február 10. napján jogerőre emelkedett ítéletében a terhelt bűnösségét rongálás vétségében [Btk. 371. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont ba) alpont] állapította meg az alábbi tényállás alapján.

A terhelt közalkalmazottként dolgozott a rendőrkapitányság épületében, ahol 2013 nyarától 2016 áprilisáig kizárólagosan használta az egyik irodát. Ez idő alatt az - ügyfélforgalom számára nyitva nem álló - iroda falaira több, nagyobb méretű ceruzarajzot, egy barkacsokrot, egy karácsonyfát, egy pálmafát, 6 darab hullámvonalat, 3 darab embernagyságú virágot és egy nap alakú ábrát készített. A rajzok eltávolítása csak az 55,5 négyzetméter falfelületű helyiség újrafestésével volt lehetséges. A bűncselekménnyel okozott kár 48.000 forint.

A Kúria a felülvizsgálati eljárásban 2017. október 18. napján meghozott Bfv.III.835/2017/9. számú ítéletével a fenti határozatokat megváltoztatta, és a terheltet az ellene rongálás vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.

Határozatában rámutatott, hogy a falfirka nem önálló elkövetési magatartás, hanem az elkövetés olyan módja, amit a törvény minősített esetként szabályoz, és a rongálás - egyébként a károkozás mértékéhez igazodó -minősítése kapcsán tulajdonít neki jelentőséget.

A Btk. 371. § (7) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezéshez képest a falfirka kapcsán közömbös a vagyontárgyra felvitt ábrázolás tartalma, mibenléte, célja, önmagában a vagyontárgy felületén való elhelyezés ténye képez minősített esetet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a falfirka kapcsán nincs törvényi lehetőség arra, hogy a törvényi feltételek megléte esetén a falfirka büntetőjogilag közömbös magatartás legyen.

Ugyanakkor kétségtelen az is, hogy a falfirka alatt értendő felületbevonat alapvetően a támadott idegen vagyontárgy külső megjelenésének háborítatlanságához fűződő érdek védelme szempontjából képez büntetendő magatartást.

Ez alatt értendők a nyilvánosság számára - akár állandóan, akár időszakonként - nyitva álló kültéri és beltéri helyiségek. Ha azonban valamely helyiség, bár az elkövető számára idegennek tekintendő, viszont kizárólagos használatában áll, akkor az annak felületén való bevonat elhelyezése rongálás, de a falfirka szerinti minősített eset általában nem állapítható meg.

Ezért a terhelt cselekménye a Btk. 462. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel nem bűncselekmény, hanem szabálysértés; a Btk. 371. § (7) bekezdésében meghatározott értelmező rendelkezés fogalmi elemei ugyanis nem valósultak meg, így a terhelt cselekménye nem minősül a Btk. 371. § (2) bekezdése b) pont ba) alpontja szerint.

Megjegyezte ugyanakkor a Kúria, hogy az az álláspont viszont téves, miszerint a cselekmény azért nem rongálás, mert az a fal állagának sérelmét nem okozta. Valamely idegen vagyontárgy bepiszkítása, összekenése stb. akkor is dologrongálás, ha nem közvetlenül az okozza a dolog károsodását, hanem a tárgyra került, a rendeltetésszerű használatához nem szükséges anyag eltávolítása nem lehetséges állagsérelem okozása nélkül. A fal összefirkálása e feltételnek - az irányadó tényállás szerint - megfelel. Ha viszont e feltétel fennáll, nem szükséges a rongálást okozó anyag - szükségképpen állagsérelemmel járó - eltávolítása, hanem az eredeti állapot ráfestéssel is véglegesen és teljes mértékben helyreállítható; ennek költsége azonban a sértett vagyonában okozott értékcsökkenés, ami a Btk. 459. § (1) bekezdés 16. pontja szerinti kár.

[7] 2. A Szegedi Járásbíróság a 2017. január 18. napján kihirdetett és a Szegedi Törvényszék 2.Bf.397/2017/12. számú határozatával 2018. február 23. napján jogerőre emelkedett 7.B.2013/2016/7. számú ítéletében a terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett rongálás vétségében [Btk. 371. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont].

Az irányadó tényállás szerint a terheltek nyilvános helyen elhelyezett hét óriásplakátot diszperzites festékkel lefestettek vagy leöntöttek, illetve azok egy részére nagy betűkkel feliratokat helyeztek el. Ezáltal a plakáton lévő szöveg részben olvashatatlanná, részben nehezen olvashatóvá vált. A terheltek a plakátok ily módon történt megrongálásával összesen 137.655 forint kárt okoztak.

A Kúria felülvizsgálati eljárásban meghozott Bfv.III.1.408/2018/10. számú, 2019. március 6. napján kelt - EBH 2019.B.12. számon közzétett - határozatában utalt arra, hogy a Kúria Bfv.III.835/2017/9. számú felülvizsgálati határozata nem azért tartalmaz felmentő rendelkezést, mert az elkövetési magatartás a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kár okozásával nem lenne tényállásszerű, hanem a cselekmény azért minősülhetett szabálysértésnek, mert az elkövetés tárgyát képező falfelület az elkövető kizárólagos használatában állt. A Kúria következetes, a Bfv.III.835/2017/9. számú határozatban már kifejtett - egyébként kommentárból is kiolvasható - álláspontja szerint a falfirka büntetőjogilag nem közömbös magatartás, a rongálás tényállásszerűségének megállapítására adhat okot, és az elkövetési tárgy "bármely köz- vagy magántulajdonban lévő vagyontárgy felületén a tulajdonos engedélye nélkül létrehozott jel, ábra, vagy felirat" lehet (hivatkozott kommentár 1395. oldal). A falfirkával, felfestéssel, szennyezéssel elkövetett felületmegváltoztatás, a vagyontárgy állapotának megváltoztatása a dologrongálás fogalma alá tartozik, mert elcsúfítja az eredeti felület esztétikai megjelenését, és az eredeti állapot helyreállítása csak anyagi ráfordítás árán lehetséges, amely nem más, mint az anyagi jogi értelemben bekövetkező kár (vö. a Btk. kár fogalma).

"A vagyontárgy megrongálása esetén a kár az eredeti állapot helyreállításával kapcsolatban felmerült költség." (Magyar Büntetőjog - Kommentár a gyakorlat számára - HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2018. III. kötete 1938. oldal; valamint ugyanez az értelmezés olvasható a Belovics Ervin által szerkesztett Büntetőjog Különös Rész című tankönyv 691. oldalán is - kiadó: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2018.)

Ennél a fordulatnál nem feltétlenül szükséges, hogy a károsítás a vagyontárgy használhatóságára kihasson, azt kizárja, hanem az is elegendő, ha a fizikai behatás a dolog esztétikai megjelenését és ezáltal az értékét csökkenti (pl. gépkocsi fényezésének megsértése, épület falának festékkel történő elcsúfítása) (hivatkozott kommentár 1394-1395. oldal).

[8] 3. A fentiekkel egyező álláspontot foglalt el az eljáró bíróság:

a) a Budai Központi Kerületi Bíróság a 2018. október 17. napján meghozott és 2019. június 20. napján jogerős 25.Bpk.2034/2018/2. számú büntetővégzésében villamos megálló eső előli beállója üvegtáblájának, villamos szerelvény ablakainak,

b) a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2019. augusztus 2. napján meghozott és 2019. augusztus 29. napján jogerős 412.Bpk.41.122/2019/2. számú büntetővégzésében parkoló melletti zajvédő falnak,

c) a Budai Központi Kerületi Bíróság a 2019. december 4. napján meghozott és 2020. január 7. napján jogerős 9.Bpk.Xl.2131/2019/2. számú büntetővégzésében élelmiszerbolt cégtáblájának (I. tényállási pont), telefonfülke (II. tényállási pont), cipőbolt kirakat (III. tényállási pont) és buszmegálló oldala üvegének (V. tényállási pont), földgázhálózati kapcsolószekrénynek (VII. tényállási pont), hengeres hirdetőoszlopnak (IX. tényállási pont),

d) a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2020. július 8. napján meghozott és 2020. augusztus 4. napján jogerős 424 Bpk.51.256/2020/2. számú büntetővégzésében üzlet ajtaját fedő műanyag redőnynek (4. tényállási pont),

e) a Mohácsi Járásbíróság a 2021. június 15. napján meghozott és 2021. augusztus 5. napján jogerős 1.B.104/2020/26. számú ítéletében használtruha-gyűjtő konténernek (48. tényállási pont), köztéri padnak (49/b. tényállási pont),

f) a Szentesi Járásbíróság a 2019. január 29. napján meghozott és ugyanezen a napon jogerős 4.Fk.220/2018/14. számú ítéletében házon lévő ereszcsatornának és villanyóra szekrénynek (VII. tényállási pont),

g) a Szegedi Járásbíróság a 2019. május 14. napján meghozott és 2020. június 30. napján jogerős 32.Fk.2195/2018/39. számú ítéletében információs táblának (31. tényállási pont), elektromos kapcsolószekrénynek (32. tényállási pont), társasház kerítésének (63. tényállási pont), hulladékgyűjtőnek (64. tényállási pont),

h) a Győri Járásbíróság a 2021. június 25. napján meghozott és 2021. július 13. napján jogerős Bpk.624/2021/3. számú büntetővégzésében fa törzsének, tér járdájának, épület ablakának,

i) a Nyíregyházi Járásbíróság a 2018. december 14. napján meghozott és 2019. január 19. napján jogerős 93.Bpk.1413/2018/2. számú büntetővégzésében buszmegállóban lévő reklámtáblának (9. tényállási pont),

j) a Nyíregyházi Járásbíróság a 2018. január 4. napján meghozott és 2018. április 19. napján jogerős 21.Bpk.1754/2017/2. számú büntetővégzésében tehergépkocsi oldalának (2. tényállási pont), horgonyzott lemezkerítésnek (3. tényállási pont), fából készült buszmegállónak, járdaburkolatnak, kapcsolószekrénynek (5. tényállási pont),

k) a Budaörsi Járásbíróság a 2020. június 25. napján meghozott és 2020. július 17. napján jogerős 5.Bpk.144/2020/3. számú büntetővégzésében közterületen található villanyoszlopon elhelyezett távközlési szekrénynek (I. tényállási pont), ház falára kihelyezett tűzcsapot jelző műanyag tájékoztató táblának (II. tényállási pont),

l) a Paksi Járásbíróság a 2020. június 24. napján meghozott és a Szekszárdi Törvényszék 2.Bf.77/2020/6. számú határozatával 2020. október 16. napján jogerős 15.B.85/2019/9. számú ítéletében közterületre kihelyezett transzformátor szekrénynek (XV. tényállási pont),

m) a Szekszárdi Járásbíróság a 2019. február 25. napján meghozott és 2019. március 20. napján jogerős 17.Bpk.91/2019/3. számú büntetővégzésében újságos-lottózó pavilonnak (1. tényállási pont),

n) a Veszprémi Járásbíróság a 2020. szeptember 4. napján meghozott és 2020. november 4. napján jogerős 13.Bpk.1213/2020/9. számú büntetővégzésében közterületre kihelyezett távközlési nagyelosztó szekrénynek, szeméttárolónak,

p) a Pápai Járásbíróság a 2020. március 11. napján meghozott és 2020. április 3. napján jogerős 11.B.224/2018/65. számú ítéletében körforgalom melletti zajvédő plexi falának (1. tényállási pont), közterületen parkoló személygépjármű motorház tetejének (2. tényállási pont), épületre kihelyezett reklámtáblának (3. tényállási pont), ereszcsatornának (4. tényállási pont), épület ablakának és redőnyének (6. tényállási pont) filctollal, alkoholos filcekkel, festékkel és festékszóróval történt - a sértetteknek 50.000 forintot meg nem haladó kárt okozó - összefirkálása miatt falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétsége miatt is megállapította.

[9] Az indítvány III. pontja szerinti két döntés érdemét tekintve megfelel a II. pont alatt kialakított, továbbfejlesztett gyakorlatnak, mert büntetőjogi felelősséget állapított meg [Btk. 371. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont ba) alpont, szabálysértési értékre, falfirka elhelyezésével elkövetett] rongálás vétségében; az eltérés abban jelentkezik, hogy a határozatok a jogi indokolás körében tévesen (feleslegesen) hivatkoztak az a EBD 2016.B5. számú elvi döntésre, és a BH 2016.325 számú döntésre, illetve ezeknek a EH 2019.B12. számú határozattal való együtt alkalmazhatóságára.

[10] 1. A Miskolci Járásbíróság a 2020. június 24. napján kihirdetett és a Miskolci Törvényszék 1.Bf.416/2020/44. számú határozatával 2021. július 1. napján jogerőre emelkedett 14.B.131/2019/122. számú ítéletében a terheltek bűnösségét rongálás vétségében [Btk. 371. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont ba) alpont] mondta ki. A büntetőjogi marasztalás alapjául szolgáló tényállás lényege szerint a terheltek 2018. július 13. napján az üzletközpont oldalánál lévő beton támfalra, illetőleg az utolsó mondatot a támfal előtti aszfaltra, ezt követően a Centrum területén elhelyezett szökőkút mellett a térkőre a magukkal vitt kartonsablonokat felhasználva gyorsan száradó, sárga színű, fluoreszkáló speciális pigmenteket tartalmazó lakk jelölőfestékkel és ugyancsak gyorsan száradó, időjárásnak, kopásnak, mechanikai hatásoknak ellenálló, speciális akril alapú fehér szín jelzőfestékkel a "Magyarország Alaptörvénye jogilag érvénytelen!", "A magyar állam ma is Magyar Köztársaság!", a "www.alkotmanyos-ellenallas.hu" és az "Az alkotmányos rend védelme nem csak jog, hanem kötelesség is!" feliratokat festették.

A Városgazda Nonprofit Kft. dolgozói a felfestéseket többszöri oldószeres (nitrohigítós) lemosással, drótkefével történő súrolással, és az oldószeres semlegesítést szolgáló vizes ecsetes átmosással távolították el, legalább három munkaóra ráfordítással. A feliratok pusztán vízzel nem voltak az érintett felületekről lemoshatók.

A terheltek cselekményükkel a városi önkormányzat sértettnek 24.475 forint kárt okoztak.

[11] 2. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2018. december 21. napján bíróság elé állítás során meghozott és a Fővárosi Törvényszék 20.Bf.6906/2019/7. számú határozatával 2019. május 21. napján jogerőre emelkedett 9.B.V.12.053/2018/3. számú ítéletében a terheltet rongálás vétségében [Btk. 371. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont ba) alpont] mondta ki bűnösnek.

Az ítéleti tényállás lényege a következő.

A terhelt 2018. december 18. napján a Parlament előtt - ahol egy demonstráción vett részt - a téren elhelyezkedő 33 méter magas zászlórúdra a nála lévő festékszóró flakonból a talapzattól számított 145 centiméter magasságtól 220 centiméter magasságig körbe, 280 centiméter hosszan egy fekete színű "SZTRÁJK" feliratot helyezett el.

A rongálással okozott kár az 1 forintot meghaladta, az 50.000 forintot nem haladta meg.

A jogerős ítélet indokai szerint a falfirka egy elnevezés, nem szorosan kapcsolódik a falhoz, a terhelt festékszóróval helyezte el a feliratot a zászlótartó rúdra, amely köztudomású tény, hogy nem tartozik a rendeltetésszerű használatához. A saját tulajdonon kívül minden más jogviszonyba tartozó dolog rongálása e megítélés alá esik, a köztéren állandó jelleggel felállított zászlótartó rúd a terhelt számára nyilvánvalóan idegen dolognak minősült.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 2. § 8. pontja értelmében építmény az építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermékként az építési helyszínre szállított - rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül - minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre, azaz az építmény az épület és műtárgy gyűjtőfogalma. Az Étv. 2. § 10. pontja alapján épület a jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából, a 15. pontja szerint pedig műtárgy mindazon építmény, ami nem minősül épületnek és épület funkciót jellemzően nem tartalmaz. E törvényi meghatározások alapján a zászlórúd építménynek, azon belül műtárgynak minősül, ezáltal az EBD 2016.B.5. számú elvi döntés alapján annak állagsérelem nélkül el nem távolítható felülete falfirka elhelyezésére szolgálhat.

[12] Az indítványozó a falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétségének elkövetési tárgya és a rongálással okozott kár megítélésével összefüggésben a Kúria Bfv.III.835/2017/9. számú és Bfv.III.1.408/2018/10. számú (EBH 2019.B.12.) határozataiban követett álláspontot tartotta helytállónak.

[13] Mindezek alapján a Bszi. 32. § (1) bekezdése a) pont első fordulata alapján, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében ennek megfelelő tartalmú jogegységi határozat meghozatalát indítványozta.

II.

[14] A Bszi. 33. § (1) bekezdés c) pontja alapján a jogegységi eljárást le kell folytatni, ha azt a legfőbb ügyész indítványozza.

[15] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az ügyben - a figyelemmel Bszi. 35. §-ban írtakra a Büntető Kollégium kúriai bíró tagjaival kiegészülve, a 37. § (4)-(5) bekezdése szerint - ülést tartott; melyen a legfőbb ügyész képviselője az írásbeli nyilatkozatban foglaltakat fenntartotta és azzal egyező tartalommal szólalt fel.

III.

[16] Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése szerint a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz [ezzel egyezően rendelkezik a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja].

[17] Jogegységi igény érvényesítése - értelemszerűen - valamely elvi kérdésben követendő jogi álláspont kialakítását célozza.

[18] A Bszi. meghatározza, hogy mi lehet jogegységi igény tárgya [32. § (1) bekezdés], ki jogosult jogegységi igényt érvényesíteni [33. § (1) bekezdés], és rendelkezik az előzetes döntéshozatali indítványt elbíráló testületről, annak döntési jogköréről, határozathozataláról [35. §, 39-40. §, 41/A. § (1) bekezdés].

[19] Következésképpen a Jogegységi Panasz Tanácsnak érdemben először mindig arra kell választ adnia, hogy az indítványban foglaltak alapján van-e - a Bszi. alapján jogegységi igény tárgyát képező - eldöntendő elvi kérdés.

[20] E kérdésben a Jogegységi Panasz Tanácsot nem köti az indítványozó álláspontja. A jogegységi igény mibenléte, illetve annak alapossága a Jogegységi Panasz Tanács önálló elbírálásának tárgya [hasonlóképpen, mint a büntetőjogi felelősség önálló elbírálása; Be. 7. § (5) bekezdés].

[21] Jelen esetben az indítványozó által felvetett kérdés ilyennek minősül.

IV.

[22] Magyarország Alaptörvénye I. cikk (3) bekezdése szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg; s alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

[23] Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.

[24] Az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.

[25] Az Alaptörvény 28. cikke a bíróságok részére alkotmányos kötelezettségként írja elő, hogy az ítélkező tevékenységük során a jogszabályokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék (7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]; 28/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]; 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [17]).

[26] A bíróságnak a jogszabályok által kijelölt értelmezési kereteken belül kell azonosítaniuk az eléjük kerülő ügy alapjogi vonatkozásait, valamint a bírói döntésben alkalmazott jogszabályokat az érintett alapjog alkotmányos tartalmára tekintettel kell értelmezniük. (IV/3605/2021. AB határozat Indokolás [23])

[27] Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja, hogy minden személynek egyénileg és másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz; senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani. [Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 17. cikk (1) és (2) bekezdése]

[28] Az Emberi Jogok Európai Egyezményének az első kiegészítő jegyzőkönyve tartalmazza, hogy "Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik." [Emberi Jogok Európai Egyezménye 1. cikke]

[29] Az Európai Unió Alapjogi Chartájának szövege megerősíti, hogy mindenkinek joga van a jogszerűen szerzett tulajdona birtoklásához, használatához, azzal való rendelkezéshez és ahhoz, hogy örökül hagyja. Kimondja továbbá, hogy a tulajdontól senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát törvényben kell szabályozni. [Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 17. cikk (1) bekezdése]

[30] Az Alaptörvény nem határozza meg a tulajdon fogalmát, a tulajdonhoz való jog tartalmát az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban elemezte, az Alaptörvény hatályba lépése utáni gyakorlatában pedig több alkalommal is utalt rá, hogy ezek az értelmezések továbbra is irányadónak tekinthetők. [18/2015. (VI. 15.) és a 25/2015. (VII. 21.) AB határozatok]

[31] A rongálás törvényi tényállása a tulajdont védi, a tulajdonjog mint alapjog pedig felveti e védelmi viszony értelmezését. Az alapjogok ugyanis az államokat egyfelől tartózkodásra, másfelől az adott alapjog gyakorlása feltételeinek biztosítására kötelezik. Az államnak tehát negatív kötelezettsége van: tartózkodnia kell az állapot megzavarásától. Pozitív kötelezettség is társul mindehhez, amely magában foglalja a tulajdon védelmét, a tulajdonjog gyakorlásának biztosítását.

[32] A büntetőjog e védelmi kötelezettség részeként szankcionálja a vagyon ellen irányuló bűncselekményeket, így a rongálást, védve ezáltal a tulajdon háborítatlanságát. Amikor tehát a büntetőjog az idegen javakat érő támadásra reagál, intézményvédelmi feladatának tesz eleget; elsősorban a tulajdont mint intézményt védi, tekintet nélkül a konkrét tulajdoni formára és a tulajdon alanyaira.

[33] A tulajdonhoz kapcsolódó alapjog és számos tulajdonosi részjogosítvány viszont csak a tulajdon állagának épsége mellett gyakorolhatók teljeskörűen.

[34] Ekként magyarázható a tulajdonhoz való jog intézményvédelmi oldala, vagyis a tulajdon tárgyának állagvédelme, mely az Alaptörvény hivatkozott XIII. cikkéből vezethető le.

[35] A hazai jog, a nemzetközi és az európai uniós jogalkotás is erős szabadságjogként határozza meg a véleménynyilvánítás jogát. [Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 19. cikk, Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikk, Alapjogi Charta 11. cikk.] A véleménynyilvánítás szabadsága többféle további szabadágjognak, az ún. kommunikációs alapjogoknak az anyajoga. A véleménynyilvánítás szabadságának védelmi körébe esik a beszéd, a szólás, a vélemény, a gondolat és a kifejezés. Mindezek nem csupán szóban történő közlés által, hanem cselekvések, sőt, akár jelek, szimbólumok, különféle ábrák (rajz) révén is kifejeződhetnek.

[36] Az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás szabadságát érintően az 3322/2019. (XI. 26.) AB határozatában kifejtette:

"A véleménynyilvánítás szabadsága kommunikációs jog. Az alaptörvényi védelem tárgya elsődlegesen az információ: demokratikus társadalom csak abban az esetben jöhet létre és maradhat fenn, ha lehetőség van arra, hogy a különböző (gyakran egymással ellentétes) vélemények a társadalmat formálhassák.

Az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében biztosított szabadság egyaránt kiterjed a vélemény megformálására és e vélemény másokkal való megosztására. Az alaptörvényi védelem tárgya e vonatkozásban kettős: egyrészt az üzenet, a másokkal megosztott információ, másrészt pedig a vélemény megformálásának módja, azaz a kommunikációs csatorna. Nem csak azt biztosítja az Alaptörvény IX. cikke, hogy alkotmányos keretek között bármilyen tartalmú információ közölhető legyen, hanem arra is, hogy a véleménynyilvánító szabadon eldönthesse, hogy a véleményt milyen formában, milyen kommunikációs úton kívánja továbbítani." (Indokolás [17]-[18] bekezdés)

"Az Alkotmánybíróság gyakorlata egységes abban, hogy a közéleti közlésekhez (amikor a megosztott információ a közélethez kapcsolódik) fokozottabb alaptörvényi védelem kapcsolódik. A 7/2014. (III. 7.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.) rámutatott: "a szólásszabadság különleges védelmet követel akkor, amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti. A közhatalom gyakorlásában résztvevő személyek védelmében a véleménynyilvánítás szabadságának szűkebb körű korlátozása felel meg a demokratikus jogállamiságból adódó alkotmányos követelményeknek. (Indokolás [17])"" (Indokolás [20] bekezdés)

[37] A 3048/2022. (II. 4.) AB határozat indítványozója csatlakozott a "Nem hallgatunk el" elnevezésű gyűléshez, gépjárművel behajtott a Budapest I. kerület Clark Ádám téri körforgalomba, ott több kört haladt, miközben gépjárműve kürtjét használta. A szabálysértési hatóság álláspontja szerint az indítványozó magatartása a "közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megszegése", valamint a "veszélyhelyzetre meghatározott magatartási szabályok megszegése" tényállásokat merítette ki.

Az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy önmagában a közlés másokkal való megosztásához rendelkezésre álló eszközök sokfélesége nem eredményezi azt, hogy fogalmilag az Alaptörvény IX. cikke védelmi körén kívül esne. (Indokolás [22] bekezdés)

Ugyanakkor megállapította, hogy a vizsgált esetben az indítványozó magatartása (dudálás) nem élvezhet az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében foglalt véleménynyilvánítás szabadságának alapjoga keretében alapjogi jogvédelmet a közlekedés rendjét kisebb fokban sértő szabálysértési tényállást kimerítő olyan magatartás esetén, amelyet veszélyhelyzetben, jogszabállyal elrendelt általános gyülekezési tilalom időszakában, a gyülekezési törvénybe ütköző módon, előzetes bejelentés nélkül szervezett gyűlésen tanúsítottak, amelynek szervezői gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértését valósították meg. [Indokolás [30] bekezdés]

A határozatban megjelenített álláspont szerint - visszautalva a rongálást érintő korábbi AB határozatra - valamely magatartás bűncselekménnyé vagy szabálysértéssé nyilvánítása a véleménynyilvánításhoz való jog tekintetében az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében megjelenített korlátozást valósítja meg; vagyis a közérdekből tilalmazott - és büntetni rendelt - magatartások tanúsításával véleményt nyilvánítani, kifejezésre juttatni nem lehet. "Ha egy magatartás megvalósítja a Szabs. törvényben vagy a Btk.-ban tilalmazott valamely magatartást, a jogalkalmazó a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozással nem mellőzheti a Szabs. törvény vagy a Btk. alkalmazását. Ezzel ellentétes eljárás összeegyeztethetetlen lenne a törvények uralmának, a jogállamiságnak az elvével." (Párhuzamos indokolás [61] bekezdés)

[38] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépését követően számos alkalommal vizsgálta - a vagyon elleni bűncselekményeket érintően is - a tulajdonjognak a véleménynyilvánítás szabadságával való kollízióját.

[39] Az 1/2019. (II. 13.) AB határozat indítványozói a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet több alkalommal narancssárga színű festéket tartalmazó luftballonnal dobálták meg, ennek következtében pedig az emlékmű felszínén több festékfolt keletkezett.

Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy egy tett véleménynyilvánításként kezelésének szükséges, de nem elégséges feltétele az, hogy a magatartást elkövető a véleménye kifejezésének céljából cselekedjen. A véleményszabadság megállapításához az is kell, hogy a közlés választott formája objektív módon is alkalmas eszköz legyen gondolatok közlésére. Hangsúlyos az is továbbá, hogy jelentősége van a véleménynyilvánítás tartalma és formája közötti megkülönböztetésnek, hiszen egyes tettleges közlési formák jellegüknél fogva speciális mérlegelési szempontokat igényelnek. A feszültség feloldása során az Alkotmánybíróság szerint igen gondosan kell eljárni, figyelembe kell venni, hogy csak kivételes esetekben igazolható alkotmányosan az olyan véleménynyilvánítás, amely a tulajdon tárgyát rongálja. (Indokolás [32] és [36] bekezdése).

Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján figyelembe kell venni, hogy a tulajdonhoz való jog korlátozásának szükségessége tekintetében indokoltnak tekinthető-e a cselekvő véleményének tettleges magatartás által történő kifejezésre juttatása. (Indokolás [38] bekezdés)

Vizsgálandó, hogy az érintett személynek a véleménye közlésére szolgáló cselekménye nem korlátozza-e oly mértékben másnak a tulajdonhoz való jogát, amely a tulajdon öncélú, a vélemény közlésének kereteit túllépő, visszafordíthatatlan, vagy csak jelentős költségráfordítással visszafordítható károsodását eredményezi. Az Alkotmánybíróság megállapította: annak megítélése, hogy "adott esetben a véleménynyilvánítás szabadságának hatálya alatt vizsgálandó, erős alkotmányos védelemre igényt tartó cselekményről, avagy vandalizmusról van-e szó, az egyedi tényállás elemei alapján a bíróságok feladata". (Indokolás [44] bekezdése)

[40] A 14/2019. (IV. 17.) AB határozat indítványozói egy járdaszakasz berepedezett részeit színes festékkel festették be, mindezt balesetmegelőzési céllal, valamint azért, hogy felhívják a figyelmét a hatóságoknak a burkolat hibáira. A bíróság szerint abban a dilemmában kellett állást foglalni, hogy a járási hivatal vajon megfelelően döntött-e akkor, amikor a közterület tulajdonosa érdekének védelmét helyezte előtérbe a véleménynyilvánítás szabadságával szemben.

Az Alkotmánybíróság visszautalt az 1/2019. (II. 13.) AB határozatra: egy közterületi út vagy járdaszakasz olyan mértékű rongálása, amely a tulajdon tárgyában, azaz magában az út- vagy járdaszakaszban visszafordíthatatlan, vagy csak jelentős költségek árán visszafordítható, sérelmet okoz. Az egyedi tényállás elemei alapján kell és lehet csak eldönteni, hogy az adott tett alkotmányos védelem alá esik vagy pedig vandalizmusról van szó, ebben dönteni pedig a bíróság jogosult. Az alapjogok, úgy mint a véleménynyilvánítás szabadsága és a tulajdonhoz való jog kollíziójának feloldása során gondos körültekintéssel kell eljárni, s figyelembe kell venni, hogy a véleménynyilvánítás, amely a tulajdon tárgyát rongálja, csak kivételes esetben lehet alkotmányosan igazolt.

Vizsgálni kell tehát a kollízió során, hogy a tettleges magatartás indokolt volt-e, más eszközzel kifejezhető lenne-e az általa megnyilvánuló vélemény, s hogy az általa bekövetkezett tulajdonjog-korlátozás arányban áll-e a véleménynyilvánító cselekvés céljával. Az Alkotmánybíróság szerint ebben az esetben a véleménynyilvánításnak a tulajdonhoz való jogra tekintettel történő korlátozása aránytalan volt. A cselekmény beleillik azon magatartások körébe, amelyekhez a közterület tulajdonosa hallgatólagosan hozzájárul azáltal, hogy nem lép fel azokkal szemben a Szabs. tv. rendelkezései alapján. Egy ilyen ráutaló magatartással történő tulajdonosi hozzájárulás pedig egyenesen kizárja a cselekmény jogellenességét. (Indokolás [38]-[39] bekezdés).

[41] A 17/2020. (VII. 17.) AB határozat indítványozói a "Nemzeti Konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról" szóló, egy nagyvárosban elhelyezett óriásplakátot diszperzites festékkel festettek le.

A határozat szerint a Btk. az Alaptörvény XIII. cikkében foglalt intézményvédelmi oldalnak szerez érvényt. Az intézményvédelem jelenti a tulajdon tárgyának állagvédelmét, s legitim cél lehet más alapjog korlátozásához. Az Alaptörvényben nem olvasható olyan rendelkezés, melynek értelmében ne lehetne korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát olyan esetekben, amikor a tettleges véleménynyilvánítás útján valamely dolog megrongálódik. Az óriásplakátok üzenetek hordoznak, alkotmányjogi megítélésük viszont eltérő lehet. Általánosságban az mondható, hogy egy plakát megrongálásában megvalósuló véleménynyilvánítás csak kivételes esetben korlátozhatja az üzleti célból plakátot elhelyező jogalany vállalkozási szabadságát, vagy a politikai reklámot hirdető jogalany véleménynyilvánítási szabadságát, hiszen az más alapjogának gyakorlását korlátozza, lehetetleníti. Kétségtelen, hogy a plakátfestéssel véleménynyilvánítás kifejezése történt, de e szabadságnak szükséges korlátját jelenti a tulajdonhoz való jog intézményvédelmi oldala. (Indokolás [30]-[38] bekezdés)

[42] A felidézett határozatok közös eleme, hogy az alapjogi kollízió feloldása során elsősorban az ún. fair balance tesztet kell elvégezni - ez a teszt a versengő alapjogok közötti egyensúly kialakítására törekszik.

[43] "A védelmi kötelezettség teljesítése során mind a törvényhozónak, mind pedig a jogalkalmazónak figyelembe kell vennie azt, hogy egyik alapjog lényeges tartalma sem korlátozható, másrészt pedig arra kell törekedniük, hogy a konkuráló alapjogi pozíciók az arányosság elvének megfelelően kíméletes kiegyenlítésre, méltányos egyensúlyba kerüljenek." (3/2016. (VII. 18.) AB határozat Indokolás [55] bekezdés)

[44] Abban az esetben, amikor a jogvita során az egyik érintett alapjogának gyakorlása veszélyezteti a másik érintett alapjogának gyakorlását, akkor az "(...) érintett alapvető jogok védelmi körének feltárásával és az érintett alapvető jogok összemérésével ("kíméletes kiegyenlítésével és méltányos egyensúlyba hozásával") kell döntésüket meghozniuk. Ennek során a bíróságok számára lényeges szempont, hogy az érintett alapvető jogok lényeges tartalma nem üresíthető ki, és az alapvető jogoknak az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdéséből fakadó védelmi kötelezettségét biztosítani kell." (3/2016. (VII. 18.) AB határozat Indokolás [66]-[70] bekezdés)

[45] A fair balance teszt mellett megjelenik a szükségesség-arányosság követelménye is, hiszen az Alkotmánybíróság szerint a kollízió végső feloldása így valósulhat meg. Ennek kézzel fekvő mércéje a következő szempont: egyik alapjog sem üresedhet ki, illetve mindegyik csak az elkerülhetetlen korlátozást szenvedje el, s annál nem többet.

V.

[46] A véleménynyilvánítás szabadsága a büntetőjogi felelősségre vonás általános akadályának nem tekinthető. Alapjoggyakorlásra hivatkozás önkényt nem igazolhat, a véleménynyilvánítás pedig erőszakos magatartással, erőszakkal - nyilvánvalóan - nem gyakorolható [Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdés; Btk. 15. §; 20. §].

[47] Az indítványozó által megjelölt kérdések megválaszolása kapcsán ez a következőket jelenti.

[48] A Btk. 371. § (1) bekezdésében írt rongálás törvényi tényállása a tulajdont, annak állagát és értékét védi. Elkövetési tárgya az idegen, értékkel bíró vagyontárgy, amely ingó és ingatlan dolog egyaránt lehet.

[49] A rongálás törvényi tényállásában a Btk. közvetetten az Alaptörvény XIII. cikke intézményvédelmi oldalának szerez érvényt. "Az intézményvédelem alakítása során a tulajdoni formáktól, a tulajdon tárgyától és funkciójától is függően az állam által igénybe vehető tulajdonvédelmi eszközök eltérőek lehetnek. A tulajdonhoz való jog intézményvédelmi oldala (azaz a tulajdon tárgyának állagvédelme) legitim cél alapjog korlátozásához." (17/2020. (VII. 20.) AB határozat Indokolás [33]-[34])

[50] Az Alaptörvény a véleménynyilvánítás szabadságát, azaz valamilyen gondolat megfogalmazását és megosztását megjelenési formájára tekintet nélkül védi. Az Alaptörvényből nem következik, hogy ne lehetne korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát olyan esetekben, amikor a "tettleges véleménynyilvánítás" útján valamely dolog megrongálódik. (17/2020. (VII. 20.) AB határozat Indokolás [34])

[51] A cselekmény tényállásszerűsége ellenében pedig csak olyan körülmények zárhatják ki a társadalomra veszélyességet (jogellenességet), melyek folytán az elkövető magatartása a társadalom számára hasznos, de legalább tűrt.

[52] E körbe tartozhat valamely alapjog gyakorlása, kiváltképp és időtlenül ilyen az élethez való jog, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága [Alkotmány 54. § (1) bekezdés, 61. § (1) bekezdés; Alaptörvény II. cikk, IX. cikk].

[53] Ez azonban erőszakos magatartás csak akkor lehet, ha közvetlen jogtalan támadást, illetve annak közvetlen fenyegető veszélyét hárítja el, vagy közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből ment (Btk. 29. §, 30. §, 24/2012. Büntető Elvi Döntés).

[54] A véleménynyilvánítás pedig erőszakos magatartással, erőszakkal - nyilvánvalóan - nem gyakorolható.

[55] Mindez összhangban áll azzal, hogy a Btk. bárminemű motivációtól, indítéktól és célzattól függetlenül büntetni rendeli az erőszak kifejtését, ami, ha testi épség elleni, akkor a testi sértés, ha dolog elleni, akkor a rongálás bűncselekményét valósítja meg (Btk. 170. §, 324. §). Mindemellett a jogosnak vélt igény erőszakkal érvényesítése is bűncselekmény (Btk. 273. §).

VI.

[56] A jogegységi indítvány az alábbiak szerint alapos.

[57] Eldöntendő elvi kérdés a Btk. 371. § (2) bekezdése b) pont ba) alpontjában meghatározott falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétségének elkövetési tárgya és a rongálással okozott kár fogalmának miként értelmezése.

[58] Az indítvány elbírálásánál irányadó törvényi rendelkezések a következők.

[59] A Btk. 371. § (1) bekezdése szerint, aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.

A (2) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján bűncselekmény valósul meg, ha a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást falfirka elhelyezésével követik el.

A (7) bekezdés kimondja e § alkalmazásában falfirka: festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges.

[60] A Btk. 459. § (1) bekezdés 16. pontja szerint kár: e törvény eltérő rendelkezése hiányában a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés.

[61] A Btk. 371. §-ában meghatározott rongálás a Btk. XXXVI. Fejezetébe felvett vagyon elleni bűncselekmény, ami az idegen vagyonban való szándékos károkozást rendeli büntetni, és mint ilyen, jogi minősítése elsődlegesen az okozott kár mértékéhez igazodik. Az 50.000 forintot meg nem haladó mértékű szándékos károkozás - fő szabályként, a Btk. 462. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel - nem bűncselekményt, hanem szabálysértést valósít meg.

[62] Ugyanakkor a törvény meghatároz bizonyos körülményeket, amelyek megvalósulása esetén a szándékos károkozás - a rongálás módja, vagy a megrongált (megsemmisített) vagyontárgy jellege miatt - fokozottan veszélyes a társadalomra, és ezen esetekben a cselekményt értékhatártól függetlenül, eleve vétségként vagy bűntettként rendeli büntetni [Btk. 371. § (2) bekezdés b) pont, (3) bekezdés b) pont, (4) bekezdés b) és c) pont]. Ezekben az esetekben az 50.000 forintot meg nem haladó kár okozása is bűncselekményt valósít meg.

[63] A Btk. 371. § (1) bekezdésében írt rongálás törvényi tényállása a tulajdont, annak állagát és értékét védi. Elkövetési tárgya az idegen, értékkel bíró vagyontárgy, amely ingó és ingatlan dolog egyaránt lehet.

[64] A Jogegységi Panasz Tanács előrebocsátja, hogy a falfirka nem önálló elkövetési magatartás, hanem az elkövetés olyan módja, amit a törvény minősített esetként szabályoz, és a rongálás - egyébként a károkozás mértékéhez igazodó - minősítése kapcsán tulajdonít neki jelentőséget.

[65] A rongálás esetében ugyanis a törvény nem határozza meg konkrétan és kimerítően az elkövetési magatartást, hanem annak csupán két fajtáját, a rongálást és a megsemmisítést rögzíti. A dolog megrongálása és megsemmisítése azonban többféle - károkozó - magatartás révén történhet.

[66] Ugyanakkor kétségtelen az is, hogy a falfirka alatt értendő felületbevonat elhelyezése alapvetően a támadott idegen vagyontárgy külső megjelenésének háborítatlanságához fűződő érdek védelme szempontjából képez büntetendő magatartást.

[67] Ez egyben azt is jelenti, hogy a falfirka kapcsán nincs törvényi lehetőség arra, hogy - a törvényi feltételek megléte esetén - a falfirka büntetőjogilag közömbös magatartás legyen.

[68] A Jogegységi Panasz Tanács álláspontja szerint a falfirka a rongálás tényállásszerűségének megállapítására adhat okot, és az elkövetési tárgy, így bármely - köz- vagy magántulajdonban lévő - vagyontárgy felületén a tulajdonos engedélye nélkül létrehozott jel, ábra vagy felirat lehet (EBH 2019.B.12. II. pont).

[69] Idegen vagyontárgy bármely olyan dolog lehet, amelynek pénzben kifejezhető értéke van (például villamosmegálló üvegfelülete, telefonfülke, üzlet ajtaját fedő redőny, köztéri pad, ereszcsatorna, tér járdája, épület ablaka, hirdetőoszlop, reklámtábla, újságos pavilon, transzformátor szekrény, szeméttároló, zajvédő plexi fal, fából készült buszmegálló, villamos ablak, bolt cégtáblája, emlékmű stb.).

[70] Ez alatt értendő továbbá a nyilvánosság számára - akár állandóan, akár időszakonként - nyitva álló - az elkövető számára idegen - kültéri és beltéri helyiségek is. Az elkövető számára idegennek tekintendő, de csak a helyiség használói számára nyitva álló, még korlátozott nyilvánosság által sem látogatható helyiség falán elhelyezett firka viszont nem meríti ki a falfirka fogalmát.

[71] A Btk. 371. § (7) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezéséből következően a falfirka kapcsán közömbös a vagyontárgyra felvitt ábrázolás tartalma, mibenléte, célja, önmagában a vagyontárgy felületén való elhelyezés ténye képez minősített esetet.

[72] Ehhez képest téves az a - a Fővárosi Törvényszék 23.Bf.V.5250/2015. számú, 2016.B.5. elvi bírósági döntésben kifejtett - álláspont miszerint falfirkának csak valamely végleges építmény részeként, állagsérelem nélkül el nem távolítható részén elhelyezett - az értelmező rendelkezés további feltételeinek is megfelelő - felületbevonat tekinthető; vagyis az, hogy a falfirka elkövetési módot a "fal" fogalmának mikénti meghatározásához köti.

[73] Ebből következően téves azon jogértelmezés is, amely az elkövetési tárgy meghatározását az Étv. 2. § 8. és 10. pontja alapján vezeti le.

[74] A rongálással okozott kár meghatározása szempontjából kifejtett következetes kúriai álláspont szerint:

"Valamely idegen vagyontárgy bepiszkítása, összekenése stb. akkor is dologrongálás, ha nem közvetlenül okozza a dolog károsodását, hanem a tárgyra került, a rendeltetésszerű használathoz nem szükséges anyag eltávolítása nem lehetséges állagsérelem okozása nélkül. Ha viszont e feltétel fennáll, nem szükséges a rongálást okozó anyag - szükségképpen állagsérelemmel járó - eltávolítása, hanem az eredeti állapot ráfestéssel is véglegesen és teljes mértékben helyreállítható; ennek költsége azonban a sértett vagyonában okozott értékcsökkenés, ami a Btk. 459. § (1) bekezdés 16. pontja szerinti kár." (Bfv.III.835/2017/9.)

[75] Valójában a firkálással, felfestéssel, szennyezéssel (leöntéssel) elkövetett felületmegváltoztatás, a vagyontárgy állapotának megváltoztatása is az állagsérelem fogalma alá tartozik, mert megváltoztatja az eredeti felület megjelenését, és az eredeti állapot helyreállítása csak anyagi ráfordítás árán lehetséges, amely nem más, mint az anyagi jogi értelemben bekövetkező kár.

[76] Firkálással, festéssel, szennyezéssel történő felület megváltoztatás rongálást valósít meg, ebben az esetben az eredeti állapot helyreállításának költsége (anyagi ráfordítás) a rongálással okozott kár [Btk. 371. § (1) bekezdés, 459. § (1) bekezdés 16. pont, EBH 2019.B.12. I. pont].

[77] A Jogegységi Panasz Tanács mindezzel összhangban megerősíti a Kúria korábbi határozataiban megjelenített következő álláspontot.

[78] A büntető anyagi jog alkalmazhatósága szempontjából egyedül az irányadó tényállás szerinti magatartásnak van jelentősége, amellyel az elkövető számára idegen vagyontárgy károkozással járó megváltoztatását valósította meg.

[79] Idegen vagyontárgy megrongálásával kárt okozni pedig szükségképpen mások jogát sértő, ezért a Btk. 4. § (2) bekezdése szerint társadalomra veszélyes tevékenység. Ilyenként, mint a Büntető Törvénykönyvben tilalmazott magatartás a véleménynyilvánítás szabadsága gyakorlásának módjára vonatkozó törvényi korlát.

[80] A Btk. 4. § (1) bekezdése határozza meg a bűncselekmény fogalmát: Bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha e törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli.

[81] Mindezek alapján a rongálás tényállásszerűsége a magatartás okától és céljától független. Ha az elkövető magatartásának az indoka a véleménynyilvánítás szabadságára történő hivatkozás, akkor sem hagyható figyelmen kívül az idegen dolog tulajdonosának a tulajdona sérthetetlenségéhez (érintetlenségéhez) való joga.

[82] Míg a tulajdon sérelme minden esetben sérti a tulajdonos tulajdonhoz való alapjogát, addig a véleménynyilvánításnak számos más egyenértékű, szavak, képek, szimbólumok, jelképek használatával megvalósítható módja van, amely szabálysértésnek vagy bűncselekménynek nem minősül.

[83] Értelemszerűen - miként más bűncselekmény esetén is - a tulajdonos beleegyezése kizárja a cselekmény jogellenességét, így az a Btk. 15. § h) pontja szerinti büntethetőségét kizáró ok.

[84] A Btk. 64. § (1) bekezdése alapján, ha az elkövető cselekménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a Btk. szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása szükségtelen, megrovás alkalmazható.

[85] Mivel az előzőekben kifejtettek a Kúria korábban közzétett gyakorlatát is érintik, ezért a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Bfv.II.398/2016/9. számú határozatát - valamint a Fővárosi Törvényszék 23.Bf.V.5250/2015. számú, 2016.B.5. elvi bírósági döntését - nem tartja követendőnek, melyet a Bírósági Határozatok Gyűjteményében feltüntet.

VII.

[86] Ekként a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Bszi. 32. § (1) bekezdés a) pont első fordulata szerinti okból, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, a Bszi. 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján a legfőbb ügyész indítványára az előzetes döntéshozatali eljárást lefolytatta, a Bszi. 40. § (2) bekezdése alapján a jogegységi indítványnak helyt adott és a rendelkező részben írtak szerint határozott.

[87] A Jogegységi Panasz Tanács a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdésére figyelemmel a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.

Budapest, 2022. november 14.

A dolog elleni erőszakkal, továbbá a helyiségbe vagy az ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, valamint a hamis vagy lopott kulcs használatával vagy erdőben jogellenes fakivágással elkövetett lopás esetében

I. a keletkezett kár összege a lopás érték szerinti minősítése szempontjából nem vehető figyelembe;

 

II. a rongálás vagy a magánlaksértés a törvényi egység folytán a lopással bűnhalmazatban csak akkor állapítható meg, ha a rongálásnak, illetve a magánlaksértésnek valamennyi tárgyi és alanyi ismérve a lopástól elkülönülten megvalósult;

a) a tárgyi és alanyi ismérvek elkülönülésének hiányában is meg kell állapítani a lopás és a rongálás bűncselekményeinek bűnhalmazatát, ha a rongálásnak az 2012. évi C. törvény Különös Részében előírt büntetési tétele az adott esetben a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás büntetési tételénél súlyosabb;

b) míg a magánlaksértésnek az 2012. évi C. törvény 221. § (4) bekezdése szerinti bűntetti alakzata kerül bűnhalmazatba a lopás vétségével.

A bűnhalmazati minősítés említett eseteiben a lopás nem értékelhető dolog elleni erőszakkal elkövetettnek.

 

I. A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 370. § (2) bekezdésének bc), bf), bg), bi) pontjai a dolog elleni erőszakkal, valamint a helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, továbbá a hamis vagy lopott kulcs használatával (vagy erdőben jogellenes fakivágással) szabálysértési értékre elkövetett lopást vétségként rendelik büntetni.

Ugyanennek a törvényszakasznak a további rendelkezései - a Btk. (3) bek. b) pont bb) pontja a (4) bekezdés b) pont, az (5) bekezdés b) pontja, és a (6) bekezdés b) pontja - értelmében pedig, dolog elleni erőszakkal elkövetés esetén az érték szerinti minősítésre irányadó büntetési tételnél egy fokkal súlyosabb kerül alkalmazásra.

A törvény tehát a lopásnak a fenti elkövetési módjait, noha azok az esetek jelentős hányadában a rongálás vagy a magánlaksértés törvényi tényállását is megvalósítják, a lopás minősítő körülményeiként szabályozza.

Ezzel kifejezésre juttatja azt, hogy ilyenkor a rongálás, illetőleg a magánlaksértés önállóan nem jön létre, hanem az a lopás minősítő körülménye lesz. A törvény ugyanis az így minősülő lopás büntetési tételeinek meghatározásánál az említett cselekmények együttes megvalósulását figyelembe vette.

Ez a jogértelmezés a vizsgált cselekmények tárgyi és alanyi összefüggéseinek az elemzéséből következik.

Tárgyi oldalon a cselekmények időbeli és térbeli egybeesése, az eszköz-cél kapcsolata hoz létre jellegzetesen szoros belső kapcsolatot.

De a lopás meghatározó jelentőségére utal az alanyi oldalon fennálló összefüggés is. Az elkövető egységes elhatározás eredményeként valósítja meg az egész magatartást, annak indítéka azonban kizárólag az idegen dolog eltulajdonítása. A rongálás, illetőleg a magánlaksértés képét mutató cselekményre kizárólag azért került sor, mert az adott körülmények között az idegen dolog elvétele csak így lehetséges.

Mindezekből következik, hogy a Btk. 370. §-ának fenti rendelkezései szerint minősülő lopás törvényi egység. A dolog elleni erőszakkal, a helyiségbe vagy az ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, valamint a hamis vagy lopott kulcs használatával (vagy erdőben jogellenes fakivágással) elkövetett lopás esetében tehát a rongálás vagy a magánlaksértés a lopással bűnhalmazatban általában nem állapítható meg.

Az iménti jogértelmezés alapján az is kézenfekvő, hogy a törvényi egység csak akkor jön létre, ha a lopás és az egyébként a rongálás vagy a magánlaksértés tényállását megvalósító magatartások között az összefüggés a vázoltaknak felel meg. Amennyiben a lopási szándék a dolog elleni erőszak, illetőleg a jogtalan bemenetel után keletkezik, a magatartások önálló jogi értékelése és a bűnhalmazat megállapítása szükséges. A lopás ilyen esetekben nem minősíthető a 2012. évi C. törvény 370. § (2) bek. bc), bf), bg), bi) pontjai szerint.

 

II. Miként az eddigiekből is kiderül, a tárgyalt jogértelmezési kérdések szempontjából kiindulási alapként az olyan esetek szolgálnak, amelyekben a korábban vázolt alanyi és tárgyi tényezők nem különülnek el egymástól.

A dolog elleni erőszak esetén tehát a rongálási kár éppen azáltal jön létre, hogy az elkövető a lopást dolog elleni erőszakkal valósítja meg. Főszabályként ilyenkor nem létesül bűnhalmazat a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és a rongálás között.

Kivételesen azonban mégis előfordulhat, hogy megdől az az általános rendezési elv, amely ezt a megoldást diktálja: nevezetesen hogy a törvény a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás büntetési tételének megállapításánál a rongálást már figyelembe vette.

Ez pedig akkor következik be, amikor a rongálás törvényi büntetési tétele a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás büntetési tételénél súlyosabb. Ezt a súlyosabb büntetési tételt a törvényalkotó nyilvánvalóan nem vehette figyelembe a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás keretei között létrehozott törvényi egység - ennél enyhébb - büntetésében. Ilyenkor a törvényi egység felbomlik, a lopási és a rongálási cselekményt önállóan kell minősíteni, a szoros alanyi és tárgyi összefüggés ellenére is.

A Btk. 370. §-ának, valamint a 371. §-ának büntetési tételeit egybevetve, tételesen felsorolhatók azok az esetek, amelyek a bűnhalmazati értékelést igénylik.

Bűnhalmazat megállapításának van helye, ha:

 

a) A szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopáshoz kapcsolódó rongálás ötszázezer Ft-ot meghaladó kárt okoz, illetőleg a kár a kulturális javak körébe tartozó tárgyban, régészeti lelőhelyben vagy műemlékben keletkezik.

- Lopás: két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés Btk. 370. § (2) bek. bc) pont.

- Rongálás: három évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztés [Btk. 371. § (3) bek., (4) bek. b) pont, (5)-(6) bek.].

 

b) A kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás ötmillió Ft-ot meghaladó károkozással jár, illetőleg az elkövető a kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket rongál meg.

- Lopás: három évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 370. § (3) bek. b) pont, ba) pont].

- Rongálás: egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 371. § (4) bek.] vagy ennél súlyosabb [Btk. 371. § (5)-(6) bek.].

 

c) A nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás mellett a rongálás különösen nagy kárt okoz.

- Lopás: egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 370. § (4) bek. b) pont].

- Rongálás: két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 371. § (5) bek.].

 

d) A jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás mellett a rongálás különösen jelentős kárt okoz.

- Lopás: két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 370. § (5) bek. b) pont].

- Rongálás: öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés [Btk. 371 § (6) bek.].

 

Kiolvasható ebből, hogy olyan esetekben létesül bűnhalmazat, amikor a rongálás két érték- (kár-) fokozattal van a lopás felett (mivel a közöttük levő középső fokozatot a dolog elleni erőszak foglalja el).

Ennek folytán a különösen nagy értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette esetén a rongálás halmazati megállapítása már nem jöhet szóba.

A helyiségbe vagy az ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, valamint a hamis vagy lopott kulcs használatával (vagy erdőben jogellenes fakivágással) elkövetés a lopást csak a szabálysértési érték esetén minősíti.

Ennek következtében a magánlaksértés körében a bűnhalmazatnak egyetlen esete van: a Btk. 221. §-ának (4) bekezdése szerint minősülő magánlaksértés bűntette súlyosabban büntetendő, mint a lopás vétsége.

A kétszeres értékelés tilalma mind a rongálás, mind a magánlaksértés körében érvényesül.

Bűnhalmazat esetén a lopás ilyenkor sem minősíthető a Btk. 370. § (2) bekezdésének bc), bf), bg), bi) pontjai szerint (miután a törvényi egység felbomlott).

A lopás egyéb - tényszerűen megvalósuló - minősített esetei azonban megállapíthatók. Ezek az egyéb minősítő körülmények nem érintik a korábban az a)-c) pontokban adott súlybeli arányokat, mivel dolog elleni erőszakkal egyenlő értékűek.

[1] A törvényszék a 2018. június 7. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével a IV. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rendbeli garázdaság bűntettében [Btk. 339. § (1) bek., (2) bek. a) és d) pont] és 1 rendbeli rongálás vétségében [Btk. 371. § (1) bek., (2) bek. a) pont].

[2] Ezért őt - halmazati büntetésül mint többszörös visszaesőt - 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy legkorábban a (szabadságvesztés)-büntetés háromnegyed részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

[3] Az elsőfokú ítélet rendelkezett járulékos kérdésekről is.

[4] A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljárt ítélőtábla a 2019. február 5. napján tartott nyilvános ülésen meghozott és kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet a IV. r. vádlott tekintetében megváltoztatta: a rongálás vétsége [Btk. 371. § (1) bek., (2) bek. a) pont] miatt indult büntetőeljárást megszüntette és mellőzte a halmazati büntetésre utalást. Egyebekben az elsőfokú ítéletet a IV. r. vádlott tekintetében azzal hagyta helyben, hogy a terhére megállapított bűncselekmény megnevezése és jogszabályai alapja helyesen: társtettesként elkövetett garázdaság bűntette [Btk. 339. § (1) bek., (2) bek. a) és d) pont] és a feltételes szabadságra bocsáthatóságra vonatkozó rendelkezésből mellőzte a legkevesebb három hónap kitöltésére utalást.

[5] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal helyesbítette, hogy a IV. r. vádlott a III. r. vádlott személygépkocsijának első és hátsó szélvédőüvegét betörte, de a III. r. vádlott hatályos magánindítványt nem terjesztett elő a IV. r. vádlottal szemben.

[6] A III. r. és a IV. r. vádlott viszont testvérek, azaz hozzátartozók [Btk. 459. § (1) bek. 14. pont c) alpont], márpedig a rongálás vétsége (Btk. 371. §) csak magánindítványra büntethető [Btk. 382. § 2. fordulat], tehát e bűncselekmény kapcsán az eljárás lefolytatásának törvényes akadálya van.

[7] Egyébiránt a másodfokú bíróság felhívta a III. r. vádlottat a magánindítvány előterjesztésének lehetőségére, de ő azt a törvényes határidőn belül (sem) terjesztette elő.

[8] Mindezek miatt szüntette meg a IV. r. vádlottal szemben indult büntetőeljárást a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 567. § (2) bekezdés b) pontja alapján.

[9] A másodfokú ítélet tartalmazta, hogy azzal szemben a büntetőeljárás megszüntetése, továbbá az ezzel összefüggő ítéleti rendelkezés miatt az ügyész és a IV. r. vádlott védője fellebbezését nyomban bejelentheti vagy erre három munkanapot tarthat fenn, míg a IV. r. vádlott a kézbesítéstől számított nyolc napon belül fellebbezéssel élhet.

[10] A nyilvános ülésen az ügyész és a IV. r. vádlott védője jelen volt, míg azon a IV. r. vádlott szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg. Az arra jogosultak közül kizárólag a más ügyben fogvatartott IV. r. vádlott fellebbezett kézbesítési íven, indokolás nélkül.

[11] A Legfőbb Ügyészség a IV. r. vádlott másodfellebbezését a törvényben kizártnak találta.

[12] Nem vitatható, hogy formálisan a másodfokú bíróság részben eltérő döntést hozott, amikor a rongálás vétsége miatt az eljárást megszüntette.

[13] A garázdaság és a rongálás között alaki bűnhalmazat létesül, ha az elkövető a garázda, erőszakos cselekményével a garázdaság és a rongálás törvényi tényállását is megvalósítja.

[14] A IV. r. vádlott a rongálás vétségével időben egybeesve, ugyanazon tevékenységével tanúsította az erőszakos, garázda magatartást. Így az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által helyesbített és irányadónak tekintett tényállás a IV. r. vádlott egyetlen cselekményét tartalmazza, amelynek elbírálása már az elsőfokú bíróság részéről maradéktalanul megtörtént, különbség annak jogi megítélése terén van. A vádlott terhére megállapított bűncselekmények egymással alaki halmazatot alkotnak, azonban mint a másodfokú bíróság megállapította, rongálás vétsége miatt az eljárás lefolytatásának törvényes akadálya van.

[15] Ha a bíróság a törvényes vád alapján eljárva megállapítja, hogy a vád tárgyává tett cselekményt a terhelt elkövette, annak eldöntése, hogy a tényállás szerinti egyetlen cselekmény több törvényi tényállást is kimerített-e, és így a terhelt terhére megállapítható-e az alaki halmazat, valójában nem a bűnösségről, hanem a jogi minősítésről szóló állásfoglalást jelenti (3/2007. BJE határozat).

[16] A másodfokú bíróság döntése így valójában nem eltérő büntetőjogi felelősséget megállapító, hanem a vádlott terhére megállapított bűncselekmény tekintetében az eljárás lefolytatásához szükséges feltétel hiányának megállapításáról való rendelkezés.

[17] Miután pedig a másodfokú bíróság az alaki halmazatra tekintettel a bűnösség kérdésében nem foglalt eltérően állást az elsőfokú bírósághoz képest, annak ellenére, hogy a változtatás érdemi, az nem minősül olyannak, amely a Be. 615. § (2) bekezdés b) pontja alapján megnyitná a harmadfokú eljárás lehetőségét.

[18] Ezért tévedett a másodfokú bíróság, amikor fellebbezési lehetőséget biztosított a másodfokú határozat ellen, a fellebbezést mint törvényben kizártat a másodfokú bíróságnak el kellett volna utasítania.

[19] A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a tévesen biztosított fellebbezési jog nem nyitja meg a lehetőséget a fellebbviteli eljárásra, a fellebbezés elutasításának van helye (BH 2011.276.).

[20] A Legfőbb Ügyészség indítványozta a IV. r. vádlott másodfellebbezésének tanácsülésen történő elutasítását, és a Be. 458. § (2) bekezdés d) pontja alapján annak megállapítását, hogy az elutasítás napján a másodfokú bíróság ítélete a IV. r. vádlott tekintetében jogerős és végrehajtható.

[21] A IV. r. vádlott fellebbezése a törvényben kizárt.

[22] A Kúria egyetértett a Legfőbb Ügyészség indokaival.

[23] A Be. 615. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén. A (2) bekezdés szerint ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság b) az első fokon elítélt vádlottal szemben a büntetőeljárást megszüntette.

[24] Az elsőfokú bíróság a IV. r. vádlott bűnösségét állapította meg a rongálás vétségében. A másodfokú bíróság viszont az első fokon elítélt IV. r. vádlottal szemben a rongálás vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette. A két döntés tehát nyilvánvalóan egymással ellentétes. Ezért a Be. 615. § (2) bekezdés b) pont 2. fordulatának megfelelően formálisan (látszólagosan) fennáll a másodfellebbezés lehetősége.

[25] A másodfokú bíróság a IV. r. vádlottal szemben a rongálás vétsége miatt indult büntetőeljárást a Be. 567. § (2) bekezdés b) pontja alapján azért szüntette meg, mert a magánindítvány hiányzik, és az - mivel a felhívott III. r. vádlott nem terjesztette elő - nem volt pótolható.

[26] A másodfokú bíróság ítélete elleni fellebbezés sérelmezheti az ellentétes döntést, illetve kizárólag a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett [Be. 615. § (3) bek.].

[27] A jelen ügyben az ellentétes döntés mégsem sérelmezhető.

[28] Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által korrigált tényállás lényege a következő. Az I. r. és IV. r. vádlottak között nézeteltérés alakult ki, egymáshoz élet és testi épség elleni fenyegetéseket intéztek. A IV. r. vádlott a vitájuk rendezésére hívta fel az I. r. vádlottat. Egyfelől a III. r. vádlott tulajdonát képező személygépkocsival érkező I-III. r. vádlott, másfelől a IV. r. vádlott között zajlott le az esemény. Az I. r. vádlott az általa vezetett személygépkocsit az IV. r. vádlott felé kormányozta. A jármű elől kitérő IV. r. vádlott egy ütleggel ráütött az első és a hátsó szélvédőre, amivel 79 670 forint kárt okozott. A járműből kiszálló I-III. r. vádlott a menekülés közben eleső IV. r. vádlottat beérték, őt az I. r. vádlott a IV. r. vádlott elejtett ütlegével, a II. r. vádlott a magával vitt ütleggel ütlegelte, míg a III. r. vádlott fejen rúgta.

[29] A IV. r. vádlott bűnössége garázdaság bűntettében lett megállapítva.

[30] A 34. BK vélemény alapján valóságos alaki bűnhalmazat létesül, ha az elkövető egy cselekménnyel a garázdaság, valamint a testi sértés vagy a rongálás törvényi tényállását is megvalósítja, feltéve, hogy a testi sértés vagy a rongálás törvényi büntetési tétele nem súlyosabb, mint a garázdaságé.

[31] Az ismertetett tényállásból egyértelmű, hogy a IV. r. vádlott cselekménye azonos helyen, azonos időben megvalósított egyetlen cselekmény. A Btk. 339. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés a) és d) pontja szerinti garázdaság bűntette három évig, míg a Btk. 371. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés a) pontja szerinti rongálás vétsége egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[32] Ugyanakkor a rongálás miatt az elkövető csak magánindítványra büntethető, ha a sértett a hozzátartozója (Btk. 382. § második ford.). A III. r. vádlott mint hozzátartozó azonban nem terjesztett elő magánindítványt. A magánindítvány hiánya pedig a büntetőjogi felelősségre vonást akadályozza [Btk. 30. § a) pont].

[33] A másodfokú bíróság tehát mindössze azt állapította meg, hogy a garázdaság bűntette mellett kizárólag a magánindítvány hiánya miatt nincs helye a rongálás vétsége megállapíthatóságának.

[34] A IV. r. vádlott egyetlen cselekményét tehát a bíróságok egyaránt elbírálták, ily módon egyedül a valóságos alaki halmazat megállapíthatósága kérdésében volt közöttük eltérés, ám nincs eltérő döntés a IV. r. vádlott bűnössége kapcsán.

[35] Ezt meghaladóan a másodfokú bíróság ítéletének nincs is olyan rendelkezése vagy része, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett [Be. 615. § (3) bek. b) pont].

[36] A Be. 615. § (5) bekezdése - nyilvánvalóan az egyértelműsítés végett - rögzíti, hogy a másodfokú bíróság ítéletének a (3) bekezdésben meghatározottakon kívüli rendelkezése, illetve része ellen nincs helye fellebbezésnek.

[37] Kétségtelen, hogy a másodfokú bíróság a rongálás vétségét érintő büntetőeljárást megszüntető rendelkezésével szemben tévesen biztosította a fellebbezés lehetőségét. A bíróság által tévesen biztosított fellebbezési jog - ha azzal élnek is - nem jelent felülbírálati kötelezettséget (BH 2011.276.II.). Ennek indoka, hogy maga a törvény határozza meg a fellebbezési jog kereteit.

[38] A másodfokú bíróságnak a IV. r. vádlott törvényben kizárt fellebbezését el kellett volna utasítania [Be. 588. § (1) bek. első mondat első ford.]. Erre nyilvánvalóan azért nem került sor, mert álláspontja szerint a fellebbezésnek helye van.

[39] A másodfokú bíróság mulasztását pótolva a Kúria mint harmadfokú bíróság utasította el a IV. r. vádlott törvényben kizárt fellebbezését [Be. 597. § (1) bek.].

[40] A kifejtettek alapján a Kúria a IV. r. vádlott törvényben kizárt fellebbezését elutasította.

(Kúria Bhar. I. 995/2019.)

[1] A járásbíróság a 2017. január 18-án kihirdetett ítéletével az I. r. és a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett rongálás vétségében [Btk. 371. § (1) bek., (2) bek. a) pont] és ezért mindkettőjüket egy-egy évre próbára bocsátotta.

[2] Védelmi fellebbezések alapján eljárva a törvényszék 2018. február 23-án meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot a büntetést kiszabó részében annyiban változtatta meg, hogy az alkalmazott intézkedést mindkét terhelt esetében megrovásra enyhítette. Egyebekben a másodfokú bíróság a járásbíróság ítéletét az I. r. és a II. r. terhelt tekintetében érdemben helybenhagyta.

[3] Az irányadó tényállás szerint a terheltek közösen elhatározták, hogy a P. R. Kft. által "Nemzeti Konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról" szóló, Sz.-en elhelyezett óriásplakátokat diszperzites festékkel lefestik. Ezért festéket vásároltak, majd 2015. június 10-én hét óriásplakátot festékkel lefestettek vagy leöntöttek, illetve azok egy részére nagy betűkkel "Szégyen!", "Sz. nem kéri!", illetve "Sz. nem ilyen" feliratokat helyeztek el. Ezáltal a plakáton lévő szöveg részben olvashatatlanná, részben nehezen olvashatóvá vált. A terheltek a plakátok ily módon történt megrongálásával összesen 137 655 forint kárt okoztak a Miniszterelnökségnek.

[4] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a Legfőbb Ügyészség 2018. október 29-én a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára alapítva a terheltek javára terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.

[5] Indokai szerint a bíróság a büntetőjog anyagi szabályainak megsértésével állapította meg társtettesként elkövetett rongálás vétségében a terheltek bűnösségét azon tényállás alapján, hogy az Sz.-en kihelyezett hét óriásplakáton lévő feliratokat lefestették, ami miatt az azokra írt eredeti szöveg olvashatatlanná vagy nehezen olvashatóvá vált és a plakátok egy részére nagy betűkkel "Szégyen!", "Sz. nem kéri!", illetve "Sz. nem ilyen" feliratot festettek és ezzel összesen 137 655 forint kárt okoztak.

[6] Az indítvány szerint a terheltek terhére rótt cselekmény nem bűncselekmény, mivel magatartásuk a véleménynyilvánítás szabadságából fakadóan nem veszélyes a társadalomra, így a bűncselekmény Btk. 4. § (1) bekezdésében meghatározott egyik fogalmi eleme hiányzik.

[7] A véleménynyilvánítás szabadsága az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében garantált alapjog, amelynek korlátait az említett cikk (4) és (5) bekezdései határozzák meg. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság több döntésében is tükröződik az a felfogás, hogy a véleményszabadság kiemelt védelmet élvez. Így a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat szerint az adott alapjog alkotmányos határainak meghúzásakor a közélet demokratikus és szabad fejlődésének szempontjára is mindig kiemelt figyelmet szükséges szentelni. A közügyeket vitató közlésekkel szembeni állami büntetőhatalom gyakorlása, a büntetőjogi szankció súlyossága, stigma jellege, és öncenzúra kiváltására alkalmas hatása miatt ugyanakkor különösen érzékenyen érinti a véleményszabadságot és a szabadsággal élni kívánókat. A büntetőjogi jogszabályoknak éppen ezen okok miatt nem lehet olyan kiterjesztő értelmet adni, amely lerontaná vagy korlátozná az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében biztosított véleménynyilvánítás szabadságát. Ezzel összhangban pedig a közügyek vitatását érintő véleménynyilvánítás szabadsága alóli kivételeket jelentő büntetőjogi törvényi tényállásokat megszorítóan szükséges értelmezni. Ellenkező esetben a közügyeket vitató szólás kriminalizálása az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében garantált alapjog szabad érvényesülése ellen hatna.

[8] Ennek alapján a közéleti tartalmat hordozó plakátok olyan formában történő megváltoztatása, amely a plakátokon lévő eredeti üzenettel ellentétes véleményt jelenít meg, illetve a tartalom megjelenítését gátolja, nem veszélyes a társadalomra, ezért a bűncselekmény fogalmának egyik ismérve hiányzik, így a bűncselekmény megállapíthatóságát és az adott magatartást tanúsító terheltek büntetőjogi felelősségét kizárja.

[9] A Legfőbb Ügyészség indítványozta, hogy a Kúria a Be. 662. § (2) bekezdés a) pontja alapján változtassa meg a támadott határozatokat, a Be. 566. § (1) bekezdés a) pontja alapján mindkét terheltet mentse fel és állapítsa meg, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli.

[10] A II. r. terhelt védője - az ügyészi indítványra tett észrevételében - ugyancsak (bűncselekmény hiányában) felmentő rendelkezés meghozatalát tartotta indokoltnak. A jogerős határozat hatályon kívül helyezését kérte, mivel az egyaránt sérti az Emberi Jogok Európai Egyezménye X. cikkében és az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében biztosított véleménynyilvánításhoz való jogot.

[11] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem vizsgálta kellő alapossággal a terhelti védekezést és nem vetette egybe azt a plakátok eredeti tartalmával. A terheltek védekezése szerint, amikor a kormány által óriásplakátokon megjelenített, az emberekben gyűlöletet és félelmet keltő, a migrációból adódó tömeges feszültséget, gazdasági problémát felerősítő tartalommal próbáltak szembehelyezkedni, valójában az Egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban Ebktv.) 10. § (1) bekezdésében definiált zaklatással szemben éltek a véleménynyilvánítás szabadságával. Az Ebktv. hivatkozott szakasza szerint zaklatásnak minősül az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. Az Ebktv. 8. §-a alapján közvetlen hátrányos megkülönböztetés az olyan rendelkezés, amely eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt tulajdonsága (köztük nemzetisége, származása) miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne.

[12] A védő álláspontja szerint a másodfokú bíróság elvégezte ugyan a hazai és nemzetközi jogi alapvető szabályok tükrében a szabad véleménynyilvánításhoz való jog korlátainak elemzését, mégis téves jogi következtetésre jutott.

[13] A védő hivatkozott arra is, hogy a rongálás rendszertani elhelyezéséből fakadóan - tekintve, hogy a rongálás nem az erőszakos vagyon elleni bűncselekmények között, azaz a Btk. XXXV. Fejezetében került elhelyezésre - nem tekinthető a személy elleni erőszakossági elemeket is magában hordozó olyan bűncselekménynek (rablás, kifosztás, zsarolás, önbíráskodás), amelyre az EBH 2012.B24. büntető elvi határozat vonatkozik. Indokai szerint a nonverbális véleménynyilvánítás során kifejtett erőszakos magatartással összefüggésben a jogtalan támadás és végszükség értelmezhetetlen fogalmak.

[14] A felülvizsgálati indítványt a Kúria a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen bírálta el.

[15] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

[16] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a Be. 648. §-a valamennyi felülvizsgálati okra kiterjedően rögzíti, miszerint felülvizsgálatnak csak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen van helye, és kizárólag a Be. 648. § a)-c) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.

[17] Kétségtelen, hogy törvényes ok a felülvizsgálatra, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét [Be. 649. § (1) bek. a) pont aa) alpont].

[18] Nem sértett azonban törvényt az eljárt bíróság, amikor az I. r. és a II. r. terhelt bűnösségét a felrótt cselekmény miatt megállapította.

[19] A felülvizsgálati indítvány és az arra tett védői észrevétel vitatta, hogy a terheltek terhére rótt cselekmény kimerítette a rongálás tényállási elemeit.

[20] A Kúria korábbi ítéletében már kifejtett álláspontja szerint: "Valamely idegen vagyontárgy bepiszkítása, összekenése stb. akkor is dologrongálás, ha nem közvetlenül okozza a dolog károsodását, hanem a tárgyra került, a rendeltetésszerű használathoz nem szükséges anyag eltávolítása nem lehetséges állagsérelem okozása nélkül. A fal összefirkálása e feltételeknek - az irányadó tényállás szerint - megfelel. Ha viszont e feltétel fennáll, nem szükséges a rongálást okozó anyag - szükségképpen állagsérelemmel járó - eltávolítása, hanem az eredeti állapot ráfestéssel is véglegesen és teljes mértékben helyreállítható; ennek költsége azonban a sértett vagyonában okozott értékcsökkenés, ami a Btk. 459. § (1) bekezdés 16. pontja szerinti kár" (Bfv.III.835/2017/9. számú ítélet [24] bekezdése).

[21] A Btk. 459. § (1) bekezdés 16. pontja szerint ugyanis "kár: e törvény eltérő rendelkezése hiányában a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés".

[22] "A rongálás szándékosan megvalósítható, materiális bűncselekmény. Befejezetté az eredmény - a kár - bekövetkezésével válik. […] A dolog megrongálása esetén a kár a dolog eredeti állagának helyreállításával kapcsolatban felmerült költséggel azonos. […] A vagyontárgy megrongálása esetén a kár az eredeti állapot helyreállításával kapcsolatban felmerült költség." (Magyar Büntetőjog - Kommentár a gyakorlat számára - HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2018. III. kötete 1938. oldal; valamint ugyanez az értelmezés olvasható a Belovics Ervin által szerkesztett Büntetőjog Különös Rész című tankönyv 691. oldalán is - kiadó: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2018.)

[23] A hivatkozott felülvizsgálati határozat pedig nem azért tartalmaz felmentő rendelkezést, mert az elkövetési magatartás a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kár okozásával nem lenne tényállásszerű, hanem a cselekmény azért minősülhetett szabálysértésnek, mert - a határozat [21] bekezdésében foglaltak szerint - az elkövetés tárgyát képező falfelület az elkövető kizárólagos használatában állt.

[24] Kétségtelen, hogy az állagsérelem bekövetkezte a szándékos rongálás tudattartalmára vont következtetést félreérthetetlenné teszi, s az állagsérelemre hivatkozás ezért jelenik meg rendszerint a büntető határozatokban. Valójában azonban a falfirkával, felfestéssel, szennyezéssel elkövetett felületmegváltoztatás, a vagyontárgy állapotának megváltoztatása is e fogalom alá tartozik, mert elcsúfítja az eredeti felület esztétikai megjelenését, és az eredeti állapot helyreállítása csak anyagi ráfordítás árán lehetséges, amely nem más, mint az anyagi jogi értelemben bekövetkező kár (vö. a Btk. kár fogalma).

[25] A Kúria következetes - egyébként kommentárból is kiolvasható - álláspontja szerint a falfirka büntetőjogilag nem közömbös magatartás, a rongálás tényállásszerűségének megállapítására adhat okot, és az elkövetési tárgy "bármely köz- vagy magántulajdonban lévő vagyontárgy felületén a tulajdonos engedélye nélkül létrehozott jel, ábra, vagy felirat" lehet (hivatkozott kommentár 1395. oldal).

[26] A Btk. 371. §-ában meghatározott rongálás a Btk. XXXVI. Fejezetébe felvett vagyon elleni bűncselekmény, ami az idegen vagyonban való szándékos károkozást rendeli büntetni és jogi minősítése elsődlegesen az okozott kár mértékéhez igazodik. A kár a Btk. 459. § (1) bekezdés 16. pontjában írt definíciója szerint az 50 001 forintot elérő, de 500 000 forintot meg nem haladó mértékű károkozás [a Btk. 459. § (6) bek. a) pontjára tekintettel] a Btk. 371. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kisebb kárt okozó rongálás vétsége.

[27] A rongálás ún. nyitott törvényi tényállás, ami azt jelenti, hogy a törvény nem határozza meg kimerítően az elkövetési magatartást, hanem annak csupán két fajtáját, a rongálást és a megsemmisítést rögzíti. Az idegen vagyontárgy megrongálása és megsemmisítése azonban többféle - károkozó - magatartás révén történhet.

[28] "A megrongálás a dolog állagának olyan károsítását jelenti, amelynek folytán annak értéke az eredeti állapothoz képest csökken. Ennél a fordulatnál nem feltétlenül szükséges, hogy a károsítás a vagyontárgy használhatóságára kihasson, azt kizárja, hanem az is elegendő, ha a fizikai behatás a dolog esztétikai megjelenését és ezáltal az értékét csökkenti (pl. gépkocsi fényezésének megsértése, épület falának festékkel történő elcsúfítása)." (hivatkozott kommentár 1394-1395. oldal)

[29] A vagyontárgy felületén elhelyezett felületbevonat alapvetően a támadott idegen vagyontárgy külső megjelenésének, állapotának háborítatlanságához fűződő vagyoni érdek védelme szempontjából képez büntetendő magatartást.

[30] Az irányadó tényállás szerint a terheltek akarategységben, számukra idegen vagyontárgyon előidézett sérelemmel okoztak szabálysértési értékhatárt meghaladó kárt. Nem merülhet fel az alkalmatlan tárgyon elkövetés, s olyan megállapítás sem tehető, miszerint azon sérelem nem okozható. Következésképpen a nekik felrótt cselekmény tényállásszerű.

[31] A véleménynyilvánítás szabadsága a büntetőjogi felelősségre vonás általános akadályának nem tekinthető. Alapjoggyakorlásra hivatkozás önkényt nem igazolhat.

[32] A társadalomra veszélyességben tévedés [Btk. 20. § (2) bek.] ebben az esetben nem kerülhet szóba, mert csupán a rongálás tényállási elemeinek van jelentősége. Az pedig - az irányadó tényállás szerint - kétségtelen, hogy az elkövetők tisztában voltak azzal, hogy a plakátok számukra idegen vagyontárgyak, amelyeknek pénzben kifejezhető értékük van. Ehhez képest arra olyan fizikai ráhatást fejtettek ki, ami kárt okozott. A véleménynyilvánítás pedig bűncselekmény megvalósításával nem gyakorolható.

[33] A védőnek az egyenlő bánásmód sérelmére hivatkozása azért nem érinti a terheltek büntethetőségét, mert az Ebktv. 12. §-a teljeskörűen rögzíti, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti igények a II. fejezetben, valamint külön jogszabályokban meghatározott eljárások során - így különösen személyiségi jog érvényesítése iránti per, munkaügyi per, közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos per, valamint fogyasztóvédelmi, munkavédelmi vagy szabálysértési hatóságok eljárása során - érvényesíthetők. Ekként a törvény zaklatás esetén sem engedi meg a hatósági eljárás igénybevétele helyett a hatalmaskodást. Ekként a jogszabály engedélyéről [Btk. 15. § g) pont, 24. §] sincs szó.

[34] A büntető anyagi jog alkalmazhatósága szempontjából egyedül az irányadó tényállás szerinti magatartásnak van jelentősége, amely az elkövetők számára kétségtelenül idegen vagyontárgy károkozással járó megváltoztatását valósította meg. Idegen vagyontárgy megrongálásával kárt okozni pedig szükségképpen mások jogát sértő, ezért a Btk. 4. § (2) bekezdése szerint társadalomra veszélyes tevékenység. A társadalomra veszélyesség hiányára hivatkozásnak ezért nincs helye.

[35] A terhelteknek felrótt magatartás, a rongálásban részvétel jogellenes és társadalomra veszélyes. Cselekményük büntetendőségének, valamint büntethetőségüknek a törvényi feltételei hiánytalanok. Ezért a bűnösségükre vont következtetés, a felrótt cselekmény jogi minősítése és az alkalmazott intézkedés is törvényes.

[36] Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 659. § (6) bekezdése alapján hivatalból köteles - a terheltek javára bejelentett felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatot Be. 660. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva, a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján az I. r. és a II. r. terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. III. 1.408/2018.)

[1] A kerületi ügyészség falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétsége [Btk. 371. § (1) bek., (2) bek. ba) pont] miatt emelt vádat.

[2] A vádiratban körülírt cselekmény a következő: A terhelt 2014. április 11-én részt vett az Sz. téren tartott "Tiltakozás a tervezett német megszállási emlékmű megépítése ellen" elnevezésű demonstráción. Ennek során festékszóróval az M. Kft. tulajdonát képező, 17 500 forint értékű védőponyvára "ITT ÉS SEHOL MÁSUTT NÁCI SZOBOR NEM ÉPÜL" feliratot fújt, s ezáltal a sértettnek a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozott.

[3] A kerületi bíróság a 2015. február 2. napján tartott előkészítő ülésen meghozott és kihirdetett végzésével megszüntette a terhelt ellen rongálás vétsége [Btk. 371. § (1) bek., (2) bek. b) pont ba) alpont] miatt indított büntetőeljárást.

[4] A terhelt terhére irányuló ügyészi fellebbezés folytán másodfokon eljárt törvényszék a 2015. április 30. napján tartott tanácsülésen meghozott végzésével az elsőfokú végzést hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

[5] A kerületi bíróság - megismételt eljárásban - a tárgyalás előkészítése során 2015. június 9. napján meghozott végzésével ismételten megszüntette a terhelt ellen rongálás vétsége [Btk. 371. § (1) bek., (2) bek. b) pont ba) alpont] miatt indított büntetőeljárást [Be. 6. § (3) bek. a) pont, 267. § (1) bekezdés bek.) pont], és egyúttal az iratokat megküldte a kerületi bíróság szabálysértési csoportjának, mint elsőfokú "hatóságnak".

[6] Az elsőfokú bíróság idézte a falfirka fogalmát [Btk. 371. § (7) bek.], amit a fal fogalmának törvényi meghatározása nélkül ténylegesen firka-fogalomnak tekintett. A fal pedig értelmezése alapján "csak valamely elmozdíthatatlan, végleges építményt foglalhat magában, ami állagsérelem nélkül már nem távolítható el". A "takarófólia" (helyesen: ponyva), illetőleg az azzal borított kordon viszont nem ilyen jellegű, az lemosható vagy ki is cserélhető. Az elsőfokú bíróság utalt a véleménynyilvánítás szabadságára is, amit szerinte a terhelt nem lépett át. Következtetése szerint a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, hanem tulajdon elleni szabálysértés ["Sztv." 177. § (1) bek. b) pont].

[7] A terhelt terhére irányuló ügyészi fellebbezés folytán másodfokon eljárt törvényszék a 2015. augusztus 13. napján tartott tanácsülésen meghozott végzésével az elsőfokú végzést annyiban változtatta meg, hogy az iratok megküldésére vonatkozó rendelkezést mellőzte.

[8] A másodfokú bíróság azzal érvelt, hogy az építési területen ideiglenesen alkalmazott védőponyvára fújt felirat nem gátolta a védőponyva rendeltetésszerű használatát, tisztítási költsége nem tekinthető értékcsökkenésnek, továbbá károkozási szándék sem látszott felismerhetőnek. Ezen értelmezés alapján arra a következtetésre jutott, hogy a rongálás nem valósult meg. Ezt meghaladóan úgy látta, hogy - figyelemmel a véleménynyilvánítás szabadságára - a cselekmény társadalomra veszélyességének, mint a bűncselekmény egyik fogalmi elemének hiányában sem valósult meg bűncselekmény [Btk. 4. § (1)-(2) bek.]. Ugyancsak a társadalomra veszélyesség hiányában, ami a szabálysértésnek is fogalmi eleme, szabálysértés sem valósult meg [Szabs. tv. 1. § (1) és (2) bek.]. Ezért mellőzte az iratok - szabálysértési eljárást szolgáló - megküldésére vonatkozó rendelkezést.

[9] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt - a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján - a terhelt terhére, a büntetőeljárás törvénysértő megszüntetése miatt, a jogerős ügydöntő határozat hatályon kívül helyezése és új elsőfokú eljárás elrendelése érdekében.

[10] A főügyészség szerint törvénysértő az a bírói érvelés, hogy egy köztéri szobrot körülvevő ponyván festékszóróval történt felirat nem valósítja meg a falfirka elhelyezésével elkövetett rongálást és tévesen állapították meg a bíróságok, hogy ez az elkövetési mód csak akkor valósul meg, ha az elhelyezés valamely elmozdíthatatlan, végleges, állagsérelem nélkül el nem távolítható építményre történik.

[11] Érvelésének lényege szerint falfirka elhelyezésével valósul meg a rongálás akkor is, ha a falfirkát nem falon (épületen), hanem bármely köz- vagy magántulajdonban lévő vagyontárgy felületén helyezik el. Ennek jellemző példájaként említi a vonat külső felületét, ami nem a hétköznapi értelemben vett falfelület.

[12] Ebből a szempontból nincs jelentősége annak sem, hogy az adott vagyontárgy ideiglenesen, tartósan vagy véglegesen van azon a helyen, ahol arra nézve megvalósítják a firkálást. Így "nyilvánvalóan" megvalósulhat valamely közterületen ideiglenesen elhelyezett kiállítási tárgyra nézve is (pl. plakátkiállítás, festmény reprodukció, fényképkiállítás, ideiglenesen közszemlére tett tárgy stb.). A rongálás megvalósításának nem feltétele, hogy az elkövetés tárgya alkalmatlanná váljon funkciója ellátására, még az sem feltétele, hogy rendeltetésszerű használhatósága sérelmet szenvedjen (pl. az oldószerrel leöntött gépjármű lakkozása ugyan tönkremegy, de működőképes marad), továbbá megvalósulhat a dolog állagának csorbulása nélkül is (pl. az elkövető a dolgot szakszerűen szétszereli, de az eredeti állapot helyreállítása jelentős mérvű és jellegű ráfordítást igényel). A példák közé emelte azt is, hogy a gépkocsit védő, ugyancsak értékkel bíró vagyontárgyat képező ponyva festékszóróval lefújva szennyeződik és használódik, külső megjelenésének állagsérelmével kár keletkezik. A kár akkor is bekövetkezik, ha a tulajdonosa nem kívánja az állagsérelmet helyreállítani.

[13] A főügyészség kitért rá, hogy a rongálás a jelen ügyben is megvalósult, függetlenül attól, hogy a terhelt alapvető szándéka egy politikai demonstráción véleményének a kifejezése volt, melynek gyakorlása azonban bűncselekményt nem valósíthat meg, mivel gyakorolhatóságához nem feltétlenül szükséges mást tulajdonjogában korlátozni. A terhelt tehát túllépte a véleménynyilvánítás törvényi korlátait. A falfirka megítéléséhez nem kapcsolódik a véleménynyilvánítás szabadsága.

[14] A főügyészség jelezte, hogy a rongálás szándékos, de nem célzatos bűncselekmény. Megvalósításához elegendő a kár bekövetkezésének felismerhetősége, és a felismert következménybe való belenyugvás, az iránti közömbösség, azaz az eshetőleges szándék is.

[15] Mindezek alapján a bíróságok tévesen vontak következtetést a rongálási szándék hiányára éppúgy, mint a cselekmény társadalomra veszélyességének a hiányára is. A jelen ügyben legfeljebb a társadalomra veszélyesség csekélyebb foka juthat szerephez, de csak a joghátrány meghatározásánál.

[16] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt - annak indokaival egyetértve - fenntartotta. Azzal egyezően indítványozta, hogy a Kúria nyilvános ülésen helyezze hatályon kívül a támadott határozatot, és utasítsa az elsőfokú bíróságot új eljárásra.

[17] A védő az észrevételében jelen ügyet elsődlegesen alapjogi szempontok alapján vizsgálta. Kifejtette, hogy a terhelt egy politikai demonstráción a szabad véleménynyilvánítás jogával élt, ami konkurálhat szinte minden más alapjoggal, így például a - nem korlátozhatatlan - tulajdonhoz fűződő joggal is. Indokolatlan mértékben nem sértette a kft. tulajdonhoz fűződő jogát. Ebből következően a szabad véleménynyilvánítás tárgybeli módon való gyakorlása - amint az alapügyben eljárt bíróságok megállapították - nem veszélyes a társadalomra. Ellenkezőleg. Védelemben kell részesülnie, mert a véleménynyilvánítás szabadsága általában magában foglalja mindenféle közlés szabadságát, függetlenül a közlés módjától és értékétől, erkölcsi minőségétől és többnyire valóságtartalmától is [36/1994. (VI. 24.) AB határozat].

[18] A védő szerint a rongálás törvényi tényállásának több eleme is hiányzik, így nem történt falfirka, nem következett be kár és nem valósult meg szándékos rongálás.

[19] Az építési ponyva nem az épített környezet része. Funkciója az építési terület és a közterület elhatárolása. Ebből a szempontból nem kell esztétikusnak (szépnek) lennie: használat közben koszolódik vagy sérül, de tisztítható vagy kifordítva is betölti a funkcióját. A jelen ügyben a felirat nem csökkentette a ponyva használhatóságát és esztétikai megjelenését. A vádhatóság nem is bizonyította, hogy a ponyvában értékcsökkenés következett be. A vád alapján nem állapítható meg, hogy tisztításra szorult-e, s ha igen, az mennyibe került, bár az esetleges tisztítási költség büntetőjogilag kárként nem értelmezhető.

[20] A terhelt nem akart kárt okozni. Tudata nem fogta át, hogy kárt okozhat, a következményeket nem ismerte fel, illetőleg magatartásának szándékossága nem bizonyított. Erre figyelemmel a megtámadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.

[21] A terhelt nem tett észrevételt az ügyészi indítványra.

[22] A Kúria az ügyben nyilvános ülést tűzött ki, mert a felülvizsgálati indítványt a terhelt terhére nyújtották be [Be. 424. § (1) bek. 2. fordulat].

[23] A Legfőbb Ügyészség képviselője a nyilvános ülésen a felülvizsgálati indítványt változatlanul fenntartotta. Kifejtette, hogy a Btk. 371. § (7) bekezdése értelmében a falfirka fogalma körében közömbös az a felület, amire a graffiti kerül, hiszen erre nézve nincs törvényi meghatározottság. Ezért az EBD 2016.02.B5. számú elvi döntés törvényrontó értelmezésre jutott.

[24] Ugyanakkor nem kétséges, hogy a ráfújt felirat következtében a védőponyva állagsérelmet szenvedett, értékcsökkenés állt be, sőt a ponyva felhasználásra alkalmatlanná, használhatatlanná vált.

[25] A Legfőbb Ügyészség képviselője azt indítványozta, hogy a Kúria térjen el az elvi döntésben adott falfirka-fogalomtól, a támadott határozatot helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.

[26] A védő a támadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.

[27] A terhelt közölte, hogy a védői észrevétel az egyetértésével született, ezért ahhoz csatlakozott. A falfirka-fogalom értelmezését zsákutcának tartotta és hangsúlyozta, hogy magasabb rendű dologról, éspedig a véleménynyilvánítás szabadságáról van szó a jelen ügyben. Többekkel együtt a száztizennégy napig tartó demonstráción egy hazug, történelemhamisító, a zsidóságot sértő emlékmű ellen tiltakozott. Ezért cselekménye nem csak nem veszélyes a társadalomra, hanem kifejezetten pozitív, hasznos társadalmi célt, a tiltakozást szolgálta.

[28] A terhelt a Legfőbb Ügyészség képviselőjének felszólalására reagálva kijelentette, hogy demonstrációjuk során, a saját cselekményét követően a ráfújással érintett védőponyvát továbbra is használták, volt amikor kifordítva. A terhelt maga is a támadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.

[29] A Kúria azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati indítvány - az alábbiak szerint - alaptalan.

[30] Az ügyész azért emelt vádat, mert a terhelt festékszóróval a készülő emlékmű védőponyvájára fújt feliratot. Ezt falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás vétségének [Btk. 371. § (1) bek., (2) bek. ba) pont] minősítette.

[31] Az alapügyben eljárt bíróságok azt állapították meg, hogy az ügyész vádiratában részletezett cselekmény bűncselekmény megállapítására nem alkalmas.

[32] A büntetőtörvény alapján bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha e törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli [Btk. 4. § (1) bek.].

[33] A bűncselekmény fogalmának elemei tehát a következők: a tényállásszerűség (büntetendőség), a társadalomra veszélyesség és a bűnösség. A tényállásszerűség azt jelenti, hogy a vád tárgyává tett cselekményt meg kell feleltetni a Btk. Különös Részében meghatározott valamely bűncselekmény ún. törvényi tényállásának elemeivel, és ha a vádban körülírt cselekmény illeszkedik valamely bűncselekmény törvényi tényállásába, a bűncselekmény további fogalmi elemeinek vizsgálatára csak ezt követően lehet és kell sort keríteni.

[34] A bíróságok helyesen helyezték vizsgálódásuk középpontjába a falfirka fogalmát meghatározó törvényhelyet. A Btk. 371. § (7) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezés szerint falfirka: festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges [Btk. 371. § (7) bek.].

[35] A Kúria a falfirka fogalmának meghatározása során irányadónak tekintette az EBD 2016.02.B5. szám alatt közreadott elvi döntést.

[36] Az elvi döntés valamely alsóbb bíróságnak kiemelkedő jelentőséggel bíró, a Kúria elvi határozatára [Bszi. 31. § (2) bek.] vonatkozó szempontoknak megfelelő határozata, amelyet a Kúria elvi közzétételi tanácsa tesz közzé [Bszi. 31. § (3) bek.]. Attól - amint a Kúria elvi határozatától - a Kúria ítélkező tanácsa nem térhet el, illetőleg amennyiben mégis el kíván térni, ahhoz jogegységi eljárást kell kezdeményeznie [Bszi. 32. § (1) bek. b) pont].

[37] A Legfőbb Ügyészség képviselőjének a nyilvános ülésen kifejtett álláspontja szerint a falfirka fogalmát meghatározó Btk. 371. § (7) bekezdéséhez képest az EBD 2016.02.B5. számú elvi döntésnek az értelmezése törvényrontó.

[38] A Kúria eljáró tanácsa a Legfőbb Ügyészség álláspontjával nem értett egyet. Maradéktalanul helyesnek találta az elvi döntésben foglaltakat, ezért az eljárás felfüggesztése mellett a jogegységi eljárás kezdeményezésére nem volt törvényes indok. Ebben a helyzetben a Kúria az elvi döntéstől értelemszerűen nem térhet el.

[39] Az ítélkezési gyakorlat irányítására szolgáló elvi döntés I. pontja kimondja, hogy a falfirka elhelyezésével elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálás akkor tényállásszerű, ha az azzal érintett felület olyan végleges építmény része, amely állagsérelem nélkül nem távolítható el, ezért az emlékművön elhelyezett műanyag védőfóliára írás bűncselekményt nem valósít meg.

[40] Az elvi döntés ezen pontjának indokolása a következő [lásd: (12)-(17) bekezdés]: "E fogalommeghatározás nyelvtani értelmezése eredményeképpen megállapítható, hogy a törvényhozó ezen elkövetői magatartás pönalizálása során ténylegesen nem a falfirka, hanem csupán a »firka« fogalmát határozta meg akkor, amikor azt bizonyos eszközökkel előállított, képi vagy szöveges megjelenítésű felületbevonatként definiálta. Emellett a hivatkozott értelmező rendelkezés a felület jellegére, annak jellemzőire semmilyen eligazítást nem ad, a »fal« fogalmát nem rögzíti.

[41] A (…) magyar köznyelvben a graffiti szó falon elhelyezett felirat vagy ábraként használatos.

[42] A bűncselekmény megállapíthatósága a fentiek miatt indokolja a »fal« fogalmának meghatározását. A fal köznapi és nyelvtani értelemben egy végleges építmény része, amely állagsérelem nélkül nem távolítható el. A Btk. 371. § (2) bekezdés ba) alpontja szerinti törvényi tényállással megegyező szabályozást a 2010. évi CLXI. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta a korábbi Btk.-ba, az 1978. évi IV. törvénybe. E törvény magyarázata szerint az olyan graffiti lehet tényállásszerű, amely a házfal állagának sérelme nélkül nem távolítható el.

[43] Ezen értelmezés áll összhangban az Alaptörvény 28. cikkével, mely szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy azok a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

[44] A törvényi tényállás bevezetését és a hatályos Btk.-ban való elhelyezését nem vitásan a graffitik elhelyezésével megvalósított rongálási cselekmények igen elszaporodott volta indikálta, a törvényalkotó célja azonban - feltételezve a jogszabályoknak a józan ész és közjó szolgálatára vonatkozó alkalmasságát - nem lehetett valamennyi, bármely felületen megvalósított szöveges vagy képi felfestés büntetőjogi szankcionálása, ez ugyanis sértené az Alaptörvény Alapvetések XXVIII. cikkében is deklarált jogbiztonság követelményét és a büntető jogszabályok elfogadhatatlan kiterjesztő értelmezését eredményezné.

[45] Mindennek egybevetésével falfirkának csak valamely végleges építmény részeként, állagsérelem nélkül el nem távolítható részén elhelyezett - az értelmező rendelkezés további feltételeinek is megfelelő - felületbevonat tekinthető, így az emlékművön elhelyezett műanyag védőfóliára írás nem valósít meg bűncselekményt."

[46] Az elvi döntésben hol műanyag védőfólia, hol védőponyva gyanánt jelölt védőfelület között különbség akkor sem volna, amennyiben valóban eltérő felületről volna szó, hiszen mindkét védőfelületnek egyazon a funkciója: a védett más dolognak a megóvása. Egyébként pedig mind az elvi döntés alapjául szolgáló ügy tényállásában, mind jelen felülvizsgálat alapjául szolgáló ügyben azonos demonstrációról és ugyanazon védőfelületről van szó, ami egyértelműen beazonosítható a jelen ügyben, az elvi döntésben foglaltakból.

[47] Ennek kapcsán utal vissza a Kúria a Legfőbb Ügyészség képviselőjének a nyilvános ülésen tett azon állásfoglalására, mely szerint a terhelt 2014. április 11-i cselekménye a védőponyva használhatatlanná válását eredményezte. Ennek az álláspontnak a figyelembevétele esetén az elvi döntéssel elbírált 2014. április 15-i, majd a további határozattal elbírált ugyancsak 2014. április 15-i cselekményre vonatkozóan az ügyészség egy már használhatatlanná vált, s ekként tovább már nem károsítható védőponyva megrongálását tette ismételten is vád tárgyává újabb terheltekkel szemben.

[48] A Kúria utal arra is, hogy a rongálás elkövetési magatartása az idegen vagyontárgy megsemmisítése vagy megrongálása. A megsemmisítés az idegen vagyontárgy állagának fizikai megszüntetését jelenti, miáltal annak eredeti állapota nem állítható vissza. Ellenben a megrongálás az idegen vagyontárgy állagában beálló kár, mint a vagyonban okozott értékcsökkenés [Btk. 459. § (1) bek. 16. pont] előidézése, hiszen állagsérelem nélkül nincs rongálás (BH 2007.114.). A beszennyezést eredményező, és a törvény alapján, a szó szoros értelmében vett falfirka legfeljebb az idegen vagyontárgy állagsérelmeként értékelhető.

[49] A Kúria azt állapította meg, hogy a jelen bírósági eljárás alapjául szolgáló vádirat tényállása ún. kellékhiányban szenved, mert nem határozza meg legalább minimális mértékben az okozott kár összegét.

[50] A vádiratnak a Be. 217. § (3) bekezdés b) pontját sértő kellékhiányosságának a pótlása megtörténhetett volna az ügyész megkeresése útján [Be. 268. § (1) bek. 3. mondat 1. fordulat] azzal, hogy amennyiben a megkeresésnek az ügyész nem tett volna eleget, az eljárást meg kellett volna szüntetni [Be. 267. § (1) bek. k) pont].

[51] A hivatkozott elvi döntés II. pontja kimondja azt is, hogy a büntetőügyben eljáró bíróság szabálysértést csak tárgyaláson (annak eredményéhez képest) bírálhat el, a tárgyalás előkészítésének szakában erre nincs törvényes lehetőség. Ilyenkor a bírósági iratok szabálysértési hatósághoz megküldésének van helye.

[52] Az elvi döntés ezen pontja indokolásának (lásd [18] bekezdés) lényege megegyezik a jelen ügybeli helyzettel. A vádirati tényállás szerint a terhelt idegen vagyontárgyban szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozott. A felrótt cselekmény - a jogerős elbírálás idején még kifejezett rendelkezés nélkül, de szükségszerűen, majd 2016. január 1. napjától a Szabs. tv. 29. § (1) bekezdés j) pontjára is figyelemmel - megfelel a Szabs. tv. 177. § (1) bekezdés b) pontjában írt rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértésnek.

[53] A büntetőügyben eljáró bíróság szabálysértést csak a Be. 337. § (1) bekezdésében írt esetben bírálhat el, nevezetesen akkor, ha a tárgyalás eredményéhez képest úgy látja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény szabálysértés, és ezért a terheltet felmenti. A tárgyalás előkészítő szakaszában a szabálysértés elbírálására nincs törvényes lehetőség. Az alapügyben eljárt bíróságok ezért nem vizsgálhatták volna a vádiratban írt cselekmény bizonyítottságát, illetve annak társadalomra veszélyességét, miután arra a szabálysértés miatt eljáró bíróság [Szabs. tv. 41. § (1) bek.] jogosult.

[54] A Kúria észlelte, hogy a másodfokú bíróság a végzésében hivatkozott rá, s értékelés alá vonta az egyik tanú nyomozati vallomását. A tárgyalás előkészítése (Be. XII. Fejezet) során azonban bizonyítás nem vehető fel, melynek tilalma egyúttal azt is magában foglalja, hogy a bizonyítékok értékelése is megengedhetetlen. Vonatkozik ez mind az elsőfokú bíróságra, mind az elsőfokú bíróság határozatát felülbíráló bíróságra.

[55] A büntetőeljárási törvény - egyértelmű és parancsoló jellegű, eltérést nem engedő - rendelkezése alapján a bíróság tárgyalást tart, ha a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására bizonyítást vesznek fel [Be. 234. § (1) bek.].

[56] Tekintettel arra, hogy a szabálysértés elkövetésétől (2014. április 11.) számított két év elteltével - elévülés miatt - nincs helye szabálysértési felelősségre vonásnak [Szabs. tv. 6. § (6) bek.], a Kúria nincs abban a helyzetben, hogy az ügyiratokat megküldje a szabálysértés miatt eljárásra jogosult bíróságnak. Amennyiben pedig a Kúria maga szüntetné meg a szabálysértés miatti eljárást elévülésre alapozva [Szabs. tv. 83. § (1) bek. h) pont], megsértené a büntetőeljárási törvényt, hiszen azzal elbírálná a szabálysértést, amire a tárgyalás előkészítése keretében, felmentés hiányában nincs legális lehetősége.

[57] Az ügyészi felülvizsgálati indítvány önmagában helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, hogy festékszóróval lefújva az idegen vagyontárgy megrongálásával kár keletkezhet, ugyanakkor szem elől tévesztette, hogy ha a firka a törvényben adott fogalomnak meg nem felelve, "fal"-nak nem veendő felületre kerül, és a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó összegű kárt okoz, akkor rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés valósulhat meg.

[58] A kifejtettek alapján a Kúria - a Be. 424. § (1) bekezdés 2. fordulata alapján nyilvános ülésen, a Be. 420. § (1) bekezdés 1. mondat 1. fordulata szerinti összetételben eljárva - a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot - a Be. 426. §-a alapján - hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 398/2016.)

A városi bíróság a 2012. június 26-án kihirdetett és ugyanakkor jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki garázdaság vétségében [Btk. 271. § (1) bekezdés] és rongálás vétségében [Btk. 324. § (1) bekezdés és (2) bekezdés a) pont]. Ezért halmazati büntetésül 120 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egy napi tétel összegét 2500 forintban állapítva meg, és akként rendelkezett, hogy a pénzbüntetést - amennyiben azt a terhelt nem fizetné meg - 2500 forintonként egy-egy napi fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a terhelt javára, azt a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapozva.

Az indítványozó szerint a városi bíróság anyagi jogi szabály megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét rongálás vétségében, miután az ítélet meghozatalakor az 50 000 forintot meg nem haladó kárt okozó rongálási cselekmény már nem bűncselekménynek, hanem szabálysértésnek minősült. Emellett, minthogy az irányadó tényállás szerint a garázdaság vétsége dolog elleni erőszak alkalmazásával valósult meg, ezért a rongálás beleolvad a garázdaságba, így a rongálással megvalósult szabálysértés miatt nincs helye a terhelt felelősségre vonásának.

Ezért indítványozta, hogy a Kúria a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a városi bíróság ítéletét változtassa meg, és a vádlottat bűncselekmény hiányában mentse fel a rongálás vétsége miatt emelt vád alól, és mellőzze a halmazati büntetéskiszabásra való utalást.

A Legfőbb Ügyészség a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványát - annak helytálló indokaira figyelemmel - fenntartotta, és indítványozta, hogy a Kúria a Be. 427. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján a megtámadott ítéletet változtassa meg, és a terheltet az ellene rongálás vétsége miatt emelt vád alól - a Be. 6. §-a (3) bekezdésének a) pontjára figyelemmel - a Be. 331. §-ának (1) bekezdése alapján bűncselekmény hiányában mentse fel, az ítélet egyéb rendelkezéseit pedig hatályában tartsa fenn.

A Be. 416. § (1) bekezdésének - indítványban hivatkozott - a) pontja szerint felülvizsgálati ok, ha a terhelt bűnösségének megállapítására büntető anyagi jogi szabály megsértésével került sor. Az erre az okra alapított felülvizsgálati indítvány azonban - az abban írt indokainál fogva - nem megalapozott.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt a terhére megállapított cselekményeket 2011. november 5-én követte el, és a garázda cselekvőség folyamatában a rongálással okozott kár 39 468 forint.

A Btk. 138/A. §-ának ekkor hatályos a) pontja szerint a kár akkor minősült kisebbnek, ha az a húszezer forintot meghaladta, a kétszázezer forintot azonban nem. Így ebben az időpontban a terhelt terhére rótt rongálási cselekmény bűncselekménynek minősült.

Az idézett törvényi rendelkezést a 2012. évi II. törvény 2012. április 15. napjával kezdődő hatállyal módosította; a módosított rendelkezés szerint az ötvenezer forintot meghaladó kár minősül kisebbnek. Így az ügydöntő határozat meghozatalakor - azaz 2012. június 26-án - a terhelt cselekménye az általa okozott kár mértékére tekintettel már valóban nem a rongálás Btk. 324. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő vétségének, hanem a 2012. évi II. törvény (Sztv.) 177. § (1) bekezdés b) pontja szerinti tulajdon elleni szabálysértésnek minősült.

A Btk. 2. §-a szerint - ahogy arra az indítványozó is hivatkozott - a bűncselekményt az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény szerint kell elbírálni, ha aszerint a cselekmény már nem bűncselekmény.

Helytállóan hivatkozott arra is az indítványozó, hogy - amint azt a Legfelsőbb Bíróság a BK 34. számú véleményének III. 2. pontjában ki is fejtette - a garázdaság mellett a rongálás szabálysértésének megállapítására nem kerülhet sor, ha a garázdaságot dolog elleni erőszakos magatartással követik el, és ez utóbbi csupán szabálysértést valósít meg; a dolog elleni erőszakos magatartás fogalmába ugyanis a - csak szabálysértést megvalósító - csekélyebb károkozás, jelentéktelen állagsérelem beletartozik.

A rongálási cselekmény azonban - miután mindkét törvényi tényállást ugyanazon magatartással valósította meg a terhelt - alaki halmazatban állt a garázdaság vétségével.

Így az eljárt bíróság a terhelt bűnösségét a terhére rótt cselekményben megállapítva minősítette azt az egymással alaki halmazatban álló garázdaság vétsége mellett rongálás vétségének is.

Miután pedig a cselekmények egymással nem anyagi, hanem alaki halmazatot képeztek, a Btk. 2. §-ának figyelmen kívül hagyása, azaz az új törvényi rendelkezés visszaható hatályának mellőzése az irányadó bírói gyakorlatra figyelemmel nem a terhelt bűnösségének törvénysértő megállapítását, hanem a cselekmény törvénysértő minősítését eredményezte.

A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerint azonban a törvénysértő minősítés csak akkor felülvizsgálati ok, ha törvénysértő büntetést eredményezett.

A két évi szabadságvesztéssel fenyegetett garázdaság vétsége miatt a szabadságvesztés helyett a pénzbüntetés kiszabására a Btk. 38. §-ának - a bűncselekmény elkövetésekor és elbírálásakor egyaránt hatályos - alkalmazásával került sor, erre és a Btk. 51. §-ának rendelkezéseire figyelemmel a kiszabott büntetés neme és mértéke is törvényes.

Ezért a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a városi bíróság ítéletét a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. I. 1466/2012.)

 

A városi bíróság a 2012. május 17-én kihirdetett és ugyanakkor jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki garázdaság vétségében [Btk. 271. § (1) bekezdés], valamint rongálás vétségében [Btk. 324. § (1) bekezdés és (2) bekezdés a) pont]; ezért egy évre próbára bocsátotta és vele szemben 52 000 forint vagyonelkobzást rendelt el.

A megállapított tényállás lényege szerint a terhelt 2012. április 22-én 18 óra 30 perc körüli időben I.-n a presszóban ittasan arrébb lökte a csocsó-asztalt, amiért T. M. A. sértett rászólt. Erre a vádlott a sértettet jobb tenyérrel meg akarta ütni, aki azonban az ütés elől hátralépett. Ezt követően a vádlott a presszó elé ment, ahol beleütött, majd belerúgott a V. J. tulajdonában álló presszó két hirdetőtáblájába, valamint a presszóhoz tartozó, asztallal egybeépített fapadba, és ezzel azokat megrongálta. A cselekménnyel 52 000 forint kárt okozott, amely nem térült meg.

A jogerős ügydöntő határozat ellen a megyei főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott okból a terhelt javára.

Az indítvány lényege szerint a vagyonelkobzás célja a bűncselekményből eredő vagyon elvonása; miután azonban a rongálás elkövetésével a terheltnél nem következett be vagyonnövekedés, vele szemben a vagyonelkobzás alkalmazásának a Btk. 77/B. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétele nem állt fenn.

Miután az indítványozó a vagyonelkobzás alkalmazásának egyéb okát sem látta megállapíthatónak, a megtámadott határozat megváltoztatásával a törvénysértő intézkedés mellőzésére tett indítványt.

A Legfőbb Ügyészség a főügyészség felülvizsgálati indítványát fenntartotta.

A Be. 416. § (1) bekezdése b) pontjának - indítványban hivatkozott - II. fordulata szerint felülvizsgálati ok, ha a bíróság a büntetőjog valamely szabályának megsértése miatt törvénysértő intézkedést alkalmazott.

A felülvizsgálatot ezen ok alapján lefolytatva a Kúria az indítványt alaposnak találta.

A Btk. - az eljárt bíróság által is felhívott - 77/B. § (1) bekezdése szerint a vagyonelkobzást a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra [a) pont]; az elkövető által a bűnszervezetben való részvétele alatt szerzett vagyonra [b) pont]; a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon helyébe lépő vagyonra [c) pont]; a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy azt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltatott vagy arra szánt vagyonra [d) pont]; továbbá arra a vagyonra kell elrendelni, ami az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya volt [e) pont].

A Btk. 77/B. § (1) bekezdés a) pontja szerinti vagyonelkobzás alkalmazását önmagában a vagyon elleni bűncselekmény elkövetése nem alapozza meg; annak további feltétele a terhelt ezzel összefüggő vagyongyarapodása.

Az irányadó ítéleti tényállás szerint azonban a megrongálással a sértettnek 52 000 forint kárt okozott.

Ebből adódóan nála vagyongyarapodás nem következett be. Az a körülmény ugyanis, hogy a terhelt által elkövetett bűncselekmény miatt a sértettnek kára keletkezett, nem eredményezte azt, hogy a terhelt a rongálási kár összegének megfelelő vagyont szerzett a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben. Ennek megfelelően vele szemben a Btk. 77/B. § (1) bekezdés a) pontja alapján a vagyonelkobzás alkalmazásának nem volt helye.

Nem álltak fenn a terhelttel szemben a vagyonelkobzás alkalmazásának egyéb - fent felsorolt - okai sem.

Mivel a városi bíróság büntető anyagi jogi szabály - a Btk. 77/B. § (1) bekezdésének - megsértésével alkalmazott a terhelttel szemben vagyonelkobzást, a Kúria a megtámadott határozatot a Be. 427. § (1) bekezdés b) pontja alapján megváltoztatta, és mellőzte a törvénysértő intézkedés alkalmazását.

(Kúria Bfv. I. 1456/2012.)

 

A kerületi bíróság a 2010. február 2-án kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki az I. rendű terheltet társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó rongálás bűntettében [Btk. 324. § (1) bek., (4) bek. a) pont]. Ezért őt 500 napi tétel, napi tételenként 1000 forint, összesen 500 000 forint összegű pénzbüntetésre ítélte.

Kétirányú fellebbezések alapján eljárva a másodfokú bíróság a 2011. április 20-án meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot az I. rendű terhelt tekintetében annyiban változtatta meg, hogy

- bűncselekményének megnevezése társtettesként elkövetett rongálás bűntette;

- pénzbüntetése napi tételének számát 400-ra, egy napi tételének összegét pedig 500 forintra - ezáltal a pénzbüntetés összegét 200 000 forintra - enyhítette. Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet az I. rendű terhelt tekintetében helybenhagyta.

Az elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által kiegészített - tényállás, I. rendű terhelt magatartására vonatkozó lényege a következő.

A Budapest V. kerület, Szabadság téren lévő szovjet katonai emlékmű a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, kezelője pedig a Budapest Galéria.

2002. évben az emlékművet lebontották, majd eredeti formájában újraépítették, a cselekmény idején újszerű állapotban volt.

Az emlékművet korábban többször megrongálták, ezért a rendőrség fémkordonnal vette körbe.

2006. szeptember 18-án

- 22 óra 6 perc körüli időben a Budapest V. kerület, Kossuth téren tüntetők közül több ezren átmentek a Szabadság térre;

- 22 óra 17 perc körül a Szabadság téren a Magyar Televízió Zrt. székházánál több ezer fő demonstrált és oda folyamatosan érkeztek emberek.

A tömegből kivált mintegy 300 fő el kívánta foglalni a Magyar Televízió székházát és le akarta rombolni a szovjet katonai emlékművet.

Az emlékmű ellen forduló emberek

- egy része felmászva a rendőrségi fémkordonból rögtönzött állványra, hozzákezdett az emlékművön lévő szovjet címer lefeszegetéséhez,

- mások letépték a szovjet katonákra utaló feliratokat, továbbá

- voltak, akik leverték az emlékművet burkoló kőlapokat, az emlékművet összekenték festékkel, különböző feliratokat mázoltak rá.

Az elkövetők együttes magatartása az emlékmű részleges megrongálását eredményezte.

Az I. rendű terhelt 22 óra és 22 óra 30 perc között a Kossuth térről átvonuló tömeggel a Szabadság térre, ott pedig a szovjet katonai emlékműhöz ment.

Ekkor már mások hozzákezdtek a szovjet címer lefeszegetéséhez.

Az I. rendű terhelt egyetértett a cselekményt megkezdők céljával és maga is részt kívánt venni a cselekmény végrehajtásában.

Felmászott az emlékműnek támasztott kordonelemre és egy fémrúddal feszegetve próbálta eltávolítani a címert.

A címer lefeszítése kb. 1 óra elteltével sikerült. Ezalatt az I. rendű terhelt és a többi, részben ismeretlenül maradt elkövetők egymást váltották a cselekmény végrehajtá­sában.

Az I. rendű terhelt a címer lefeszítését követően az emlékmű további rongálásában nem vett részt.

A címer lefeszítésével összefüggésben az emlékművön 1 888 000 forint, az emlékmű dombormű részén a III. rendű terhelt és ismeretlen társai magatartása következtében pedig 1 128 000 forint kár keletkezett.

A terheltek és részben felderített, részben ismeretlen maradt társaik cselekményei folytán a szovjet katonai emlékmű egészén a következő károsodások keletkeztek:

- az emlékmű jobb és baloldali emelvényén, valamint középső részén a burkoló mészkőlapok, valamint az elesett katonák nevét feltüntető márványlapok kettétörtek, kicsorbultak, a szélek letöredeztek;

- az emlékmű elülső és hátsó oldalán elhelyezkedő domborművek kiszakadtak a helyükről és az emlékmű dombormű felülete a feszegetések miatt deformálódott, megrepedezett,

- lefeszegették az emlékművön elhelyezett aranyozott betűkből álló feliratokat,

- az emlékművet több helyen festékkel leöntötték és különféle feliratokat mázoltak rá,

- lefeszítették az emlékmű elülső részén elhelyezett aranyozott szovjet címert, amit ismeretlen személyek a helyszínről elszállítottak és a Margit-hídról a Dunába dobtak.

A terheltek és részben ismert, részben ismeretlen maradt társaik cselekménye az emlékműben összesen 7 200 000 forint kárt okozott.

Az elsőfokú bíróság az elkövetéskor hatályos büntetőtörvényt alkalmazta. Jogi értékelése szerint az I. rendű terhelt magatartásával megvalósította a társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó rongálás bűntettét.

Hivatkozott arra, hogy az emlékmű felállításáról rendelkező 1945. évi IX. törvényt a 2007. évi LXXXII. törvény hatályon kívül helyezte, így jelenleg már nem tekinthető annak, aminek az 1945-ös törvény célozta. Az emlékmű a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § (4) pontja alapján a kulturális javak körébe tartozik.

A helyreállítás teljes költsége 7 200 000 forint volt, azonban az egyes terheltek magatartásaikkal, és ismeretlenül maradt társaikkal együtt jóval alacsonyabb kárt okoztak az emlékmű egy-egy részében.

A rongálás törvényi tényállásában nincs olyan eset, ami kulturális javak körébe tartozó tárgy ilyen összegű megrongálására vonatkozik; a jelentős kárt okozó és a kulturális javak körébe tartozó tárgy megrongálása külön-külön pontba tartozik.

A rongálás materiális bűncselekmény, befejezettségéhez kár bekövetkezte szükséges, a kár a dolog eredeti állapotának helyreállítási költsége, amihez igazodik a minősítés.

A társtettességhez szükséges közös egyetértés létrejött akkor, amikor az egyik elkövető által már megkezdett cselekedethez kapcsolódva, a többiek vele szándékegységben működtek.

Az I. rendű (és III. rendű) terhelt tehát rongálási tevékenységet fejtett ki, amikor mások a szobor rongálását már megkezdték, de még nem fejezték be.

Az I. rendű terhelt a címer leverését vitte véghez, míg a III. rendű terhelt a szintén felderítetlenül maradt társaival az emlékmű egyik domborművét ütötte.

Az elsőfokú bíróság szerint a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadsága erőszakos magatartásban nem ölthet formát; ha mégis, az már társadalomra veszélyes.

A másodfokú bíróság szerint a bűnösségre vont következtetés okszerű és a jogi minősítés törvényes.

Az emlékmű hatályos jogszabályi háttere kapcsán hivatkozott

- a 2006. évi CIX. törvénnyel módosított, a szovjet-orosz katonai emlékművek és hősi temetők kegyeleti gondozásáról szóló 1947. évi XIX. törvényre;

- a 104/1996. (VII. 16.) Korm. rendeletre; ami kihirdette a Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről szóló, Moszkvában, 1995. március 6-án aláírt Megállapodást;

- az 1997. évi XLII. törvényre, ami kihirdette a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság között Moszkvában, 1991. december 6-án aláírt, a baráti kapcsolatokról és együttműködésről szóló Szerződést és a Szerződés szerves részét képező 1992. január 29-i és 1992. február 5-i külügyminiszteri levélváltást.

Hivatkozott továbbá

- a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Főosztályától és

- a Honvédelmi Minisztérium Hadisír Gondozó Hivatalától

kapott tájékoztatásra.

A másodfokú bíróság szerint az emlékmű nem a kulturális javak körébe tartozik, hanem a 104/1996. (VII. 16.) Korm. rendelet alapján, mint emlékművet és kegyeleti létesítményt kell figyelembe venni.

A felrótt cselekmény társadalomra veszélyessége pedig abban áll, hogy az adott jogszabályi háttér mellett, amennyiben a Magyar Állam eltűri az emlékmű megrongálását, akkor fennáll a veszélye, hogy a másik fél sem tartja magára kötelezőnek a megállapodást a magyar hadisírok és magyar emlékművek vonatkozásában.

A felrótt magatartás, a rongálásban részvétel tényállásszerű, jogellenes és társadalomra veszélyes.

A címer eltávolításával maga az emlékmű sérül, mivel azzal együtt képez egységet.

A társadalomra veszélyességben tévedés sem helytálló. Nem lehet kérdéses a terheltek (így az I. rendű terhelt) tényszándéka.

Fel kellett ismerniük, hogy a rendőri kordonnal ellátott, újraépített emlékmű csoportos rongálása jogellenes. Ezt nem teszi kétségessé, hogy nem történt beavatkozás, vagy felszólítás a kivezényelt, közelben álló rendőri erők részéről.

Az összes körülmény figyelembevételével ugyanis fel sem merülhetett az elkövető részéről, hogy az erőszakos cselekmény rendőri, vagy hatósági jóváhagyás mellett zajlik.

A terheltek (így az I. rendű terhelt) a más elkövetőkkel együtt társtettesek.

Tárgyi feltétel, hogy közösen ugyanazt a szándékos bűncselekményt, alanyi feltétel pedig, hogy egymás tevékenységéről tudva, teljes akarategységben valósítsák meg.

A társtettesnek egészben vagy részben törvényi tényállási elemet kell megvalósítania. Nyitott törvényi tényállás esetében pedig mindazok társtettesek, akik részt vesznek az elkövetési magatartás kifejtésében, attól függetlenül, hogy megállapítható-e a bekövetkezett eredmény okozójának személye, vagy az abban való közrehatás mértéke.

Társtettesség jön létre, ha az egyik elkövető már megkezdett tevékenységéhez, ennek ismeretében kapcsolódik - vele szándékegységben - a másik elkövető. Az emlékműnél történteket pedig mindegyik terhelt észlelte.

A társtettesség megállapításának nem feltétele a valamennyi elkövetővel szembeni vádemelés.

Nem merülhet fel az alkalmatlan tárgyon elkövetés, az elkövetők általi rongálás nem rekedt meg kísérleti szakban. Az emlékmű értékkel bíró vagyontárgy, az elkövetőkre nézve idegen, s olyan megállapítás sem tehető, miszerint azon sérelem nem okozható.

Mindemellett a másodfokú bíróság szerint adott ügyben nem volt alkalmazható a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 2011. évi XVI. törvény, mivel

- a törvény meghozatalakor nincs jogerős ítélet,

- a felrótt cselekmény nem rendőri tömegoszlatáshoz kapcsolódott,

- az elítélés alapja nem kizárólag a rendőrség által szolgáltatott bizonyíték.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. rendű terhelt védője terjesztett elő - a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt

- elsődlegesen a 2011. évi XVI. törvény alkalmazása iránt, valamint a Btk. 27. § (2) bekezdésére hivatkozással felmentés,

- másodlagosan törvénysértő minősítés miatt, megváltoztatás érdekében.

Indokai szerint a 2011. évi XVI. törvény 2. § a) pontja alapján mód van a méltányolható körülmények között elkövetett, de nem a törvény 1. §-ának hatálya alá tartozó bűncselekmények miatt történt elítélés semmissé tételére.

Jelenleg ugyanis már van jogerős ítélet.

A 2006 őszén történtek pedig különös elbírálást igényelnek, amit a semmisségi törvény megalkotása igazol.

A méltányosságból semmissé nyilvánítás kapcsán tisztában kell lenni azzal, hogy az I. rendű terheltnek felrótt 2006. szeptember 18-i cselekmény szerves részét képezte a Szabadság téren történt, rendőri túlkapásokkal övezett, kormánnyal szembeni tiltakozásnak. Ennek előzménye a szeptember 17-én kiszivárgott, egész országot megrázó beszéd, ami alapjaiban rendítette meg a fennálló kormányba vetett közbizalmat.

Mindemellett az I. rendű terhelt abban a téves feltevésben volt, hogy cselekménye társadalomra nem veszélyes, és erre alapos oka volt.

Az I. rendű terhelt cselekménye az adott történelmi helyzetben kialakuló forradalmi hangulat velejárója, egyenes következménye volt. E körülmények, valamint a mellette állomásozó rendőri egységek be nem avatkozása alapján alapos okkal hihette, hogy cselekménye - ami az elnyomó hatalom szimbólumának tekintett címer ellen irányult - adott helyzetben nem veszélyes a társadalomra.

Ezt támasztja alá, hogy a címer leverése után, célját elérve, cselekményét befejezettnek tekintette és eltávozott az emlékműtől.

Az indítvány szerint a társtettesség nem állapítható meg, mert bár az objektív feltételei adottak, azonban szubjektív ismérvei hiányoznak.

Az I. rendű terhelt célja csak a címer eltávolítása volt, amit a térre érkezésekor, másokkal való akarategység nélkül szándékozott végrehajtani.

Így tudata nem foghatta át, hogy mindezt másokkal együtt, szándékegységben hajtja végre. Másoktól függetlenül is véghezvitte volna a címer eltávolítását, nem csupán mások cselekményének hatására, azok segítése céljából.

A társtettesség időben körülhatárolható, tudatilag egyértelműen átfogható cselekmény vonatkozásában valósulhat meg.

A címernek az emlékműtől elválasztása után az I. rendű terhelt a helyszínről eltávozott, nem szándékozott az emlékművel kapcsolatos, más elkövetőkhöz társuló cselekményt végrehajtani.

A címer levétele jelentékeny kárral nem járt, eltűnéséért az I. rendű terhelt felelőssé nem tehető. A címer teljes értéke tehát nem minősíthető a rongálással okozott kárként.

Ehhez képest az I. rendű terhelt önálló tettes, cselekménye pedig csupán a címer eltávolítására, azzal okozott kárra, négy rögzítő kampó kimozdítására korlátozódik. Ehhez kell igazodnia a jogi minősítésnek és jogkövetkezménynek.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat I. rendű terhelt tekintetében hatályban tartását indítványozta.

Indokai szerint a 2011. évi XVI. törvény alapján az elsőfokú bíróság hatáskörébe tartozik a semmissé nyilvánítás, ez tehát nem felülvizsgálati ok.

A társtettesi minősítés elleni, a büntetés enyhítését célzó kifogás pedig törvényben kizárt, mivel az irányadó tényállást támadja. Az irányadó tényállás ugyanis rögzíti a társtettesség megállapításának ténybeli alapját.

A tévedésre, mint büntethetőséget kizáró okra hivatkozás nem alapos. Az I. rendű terheltet az általa forradalminak vélt hangulat sem jogosította fel arra, hogy a jól láthatóan fémkordonnal védett, egyértelműen felismerhető köztéri emlékművet megrongáljon.

Nem volt olyan körülmény, ami miatt az I. rendű terhelt alappal következtethetett volna az emlékmű megrongálási lehetőségének megnyílására, továbbiakban nem tilalmazott voltára.

Más tulajdonának megkárosítása társadalomra veszélyes, tényállásszerű magatartás. Az emlékmű a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, önhatalmúlag nem rombolható le, nem távolítható el.

Az emlékmű védelme a Magyar Állam nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettsége.

A Legfőbb Ügyészség hivatkozott

- az 1947. évi XIX. törvény 2. §-ára, mely szerint "minden község (város) köteles a területén lévő szovjet-orosz katonai emlékművet, hősi temetőt és sírokat költségvetésé­nek terhére gondozott állapotban tartani";

- az 1989. évi 20. tvr.-rel kihirdetett, a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. kiegészítő Jegyzőkönyvének 34. cikkére, mely szerint "[Elhunytak maradványai]

1. A megszállással összefüggő okból, vagy a megszállás és az ellenségeskedések miatt fogságba került és ezalatt elhalálozott személyek, továbbá az olyan személyek maradványait, akik nem az elhalálozás helye szerinti ország állampolgárai, tiszteletben kell tartani és sírjaikat a Negyedik Egyezmény 130. Cikke szerint kell tiszteletben tartani, karbantartani és megjelölni, amennyiben maradványaik, illetve sírjaik az Egyezmények és a jelen Jegyzőkönyv értelmében nem esnek kedvezőbb elbírálás alá.

2. Mihelyt a körülmények és a szembenálló Felek közötti viszony lehetővé teszik, a Magas Szerződő Felek - amelyek területein az ellenségeskedések következtében a megszállás során, vagy fogságban elhalálozott személyek sírjai, illetve maradványaik más nyughelyei találhatók - megállapodásokat tartoznak kötni annak érdekében, hogy:

a) megkönnyítsék a síroknak az elhunytak hozzátartozói és a hivatalos sírnyilvántartó szolgálat képviselői részéről történő felkeresését és hogy szabályozzák annak gyakorlati módozatait;

b) biztosítsák az ilyen sírok állandó védelmét és karbantartását;

c) megkönnyítsék az elhunytak maradványainak és személyi dolgainak hazájuk, vagy amennyiben az nem emel kifogást, legközelebbi hozzátartozóik kérelmére történő hazaszállítását.

3. A 2. bekezdés b) vagy c) pontjára vonatkozó megállapodások hiányában, és ha az ily módon elhunytak állama nem hajlandó a sírjaik karbantartásáról saját költségén gondoskodni, az a Magas Szerződő Fél, amelynek területén a sírok találhatók, ajánlatot tehet az elhunytak maradványai hazaszállításának megkönnyítésére. Az ajánlat elutasítása esetén a Magas Szerződő Fél - az ajánlattételtől számított öt év elteltével és az érintett ország kellő értesítése után - a temetőkre és sírokra vonatkozó saját jogszabályainak megfelelő intézkedéseket foganatosíthatja.

4. Az a Magas Szerződő Fél, amelynek területén a jelen Cikkben említett sírok találhatók, csak abban az esetben hantolhatja ki a maradványokat, ha:

a) a 2. c) és a 3. bekezdés alapján jár el, vagy

b) a kihantolást fontos közérdek - ideértve az egészségügyi és vizsgálati szükségességet - indokolja, mely esetben a Magas Szerződő Fél köteles mindenkor tiszteletben tartani a maradványokat és az érintett országgal közölni kihantolási szándékát és az újratemetés tervezett helyére vonatkozó adatokat."

- a 104/1996. (VII. 16.) Korm. rendelet 2. cikk 4. pontjára, mely szerint "A Felek biztosítják a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció területén levő, orosz, illetve magyar katonai temetkezési helyek, beleértve az emlékművek és más kegyeleti létesítmények védelmét és korlátlan időre szóló megőrzésük jogát."

A Kúria az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott. A védő felszólalásában a felülvizsgálati indítványt fenntartotta; álláspontja szerint

- egyrészt helye van a 2011. évi XVI. törvény alapján a jogerős ítélet semmissége megállapításának;

- másrészt megállapítható a terhelt esetében a társadalomra veszélyességben tévedés;

- harmadrészt nem lehet szó társtettességről, egymás melletti tettesi elkövetésről. A Legfőbb Ügyészség képviselője ennek ellenében, az írásbeli nyilatkozatában foglaltakat fenntartva, a terhelt pedig a védővel egyező tartalommal szólalt fel.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

Felülvizsgálatnak van helye

- a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor, valamint

- a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján, ha bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki.

A Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható; felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 419. § (1) bek., 388. § (2) bek.]. A jogkövetkeztetések - így a bűnösség megállapításának - helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

Az I. rendű terhelt irányadó tényállás szerinti magatartása alapján a bűnösségére vont következtetés, a felrótt cselekmény jogi minősítése, továbbá a kiszabott büntetés is törvényes. Az I. rendű terhelt magatartása büntetendőségének, valamint a terhelt büntethetőségének törvényi feltételei hiánytalanok.

A Btk. 324. § (1) bekezdése szerint rongálást követ el, aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz.

Következésképpen a rongálás tárgya értékkel bíró dolog meglévő állaga, elkövetési magatartása pedig olyan állagváltoztatás, ami értékcsökkenéssel vagy értékvesztéssel jár. A dolog állaga a dolog fizikai - adott esetben részekből, elemekből álló - egésze által alkotott egysége,

- aminél fogva történik a dolog birtokban tartása,

- ami alapja és feltétele a dolog helyes, rendeltetésszerű funkcionálásának, illetve használatának, és

- ami a dolog értékét képezi.

Ehhez képest a dolog elkövető számára idegensége azt jelenti, hogy a dolog bármely eleme, része idegen.

A rongálás tehát a dolog fennálló állagának egységét bontja meg. Ekként pedig a dolog állagát képező bármely részének, elemének leválasztása, ha akár a leválasztás helye, akár a leválasztott rész sérelmével jár, akkor ez a dolog állagsérelme, rongálása.

Az irányadó tényállás alapján - és egyébként köztudomású - tény, hogy az érintett szovjet katonai emlékmű állaga (többek között) a rajta lévő címerrel alkot egységet.

Következésképpen az emlékmű egyéb módon rongálása közbeni címert eltávolító - irányadó tényállás szerinti - magatartás eleve nem tekinthető (tárgyi oldalról sem) címerre korlátozott cselekvésnek. Általa ugyanis maga az emlékmű sérült, mivel azzal együtt képezett egységet.

Mindemellett kétségtelen, hogy a tudattartalom vizsgálata perdöntő.

Az elkövető tudatának tartalma törvényi tényállási elem, az ún. alanyi okozatosság: a tárgyi oldal elemeinek (elkövetési magatartás, eredmény stb.) külvilágban való megnyilvánulása, ténybelisége és az elkövető ahhoz való akarati viszonyulása.

Ez a viszonyulás az elkövetőn belüli, külvilágtól elzárt. Ezért az elkövetési magatartásról (eredményről stb.) való, tudatban előzetesen, illetve egyidejűen meglévő képzet mindig csak valamely, a külvilágban megjelenő fizikai, illetve mérhető (számszaki stb.) tényből következtetéssel ragadható meg, s mint ilyen ténykérdés. Mindez egyben azt is jelenti, hogy mindig közvetett bizonyítás a tudati tények (szándékosság, gondatlanság) bizonyítása.

Ebből a szándékosságra, gondatlanságra, illetve annak mikéntjére, s a bűnösségre vont következtetés jogi értékelés, ami viszont jogkérdés.

Ha az irányadó tényállás valamely külvilágban megjelenő tényt és abból vont ténybeli következtetést ("tisztában volt", "tudata átfogta") egyaránt rögzíti, és utóbbi helyes, akkor a jogi értékelésnek, s ekként a törvényi tényállás adott eleme megállapításának alapja van.

Ha azonban az irányadó tényállás ilyen tényt, ténybeli következtetést, illetve azok valamelyikét nem tartalmazza, vagy a ténybeli következtetés helytelen, akkor a jogi értékelésnek nincs alapja, s ekként az adott törvényi tényállási elem (a szándékosság) sem állapítható meg.

Jelen ügyben azonban az irányadó tényállás tartalmazza az I. rendű terhelt társtettesi szándékegységére vont jogi következtetés ténybeli alapjait.

Az irányadó tényállás szerint az I. rendű terhelt tudata átfogta, hogy

- megkezdődött, folyik az emlékmű általános, nem csupán a címerre vonatkozó, állagsérelemmel járó rongálása;

- mindeközben ő a címert feszíti le, 1 órán át; s

- amikor sikerrel járt és abbahagyta a címer lefeszítését, akkor a többiek folytatták az emlékmű általános, állagsérelmet okozó magatartásukat.

Ha pedig megkezdett a sérelemokozás, tehát az állag megbontása megtörtént, folyamatban van, akkor abba kapcsolódó magatartása egyben az adott állag egésze elleni cselekményhez kapcsolódik, nem csupán az általa kiválasztott részhez. Magatartása az állag egésze elleni magatartás jogi sorsát osztja, nem csupán különálló, elszigetelt.

Kétségtelen, hogy mindig az elkövető választja meg magatartásának módját, ami - értelemszerűen - helyzeti előnyéből fakadó lehetőség. Ha pedig nem korlátozza a külvilág számára világosan és másik elkövető számára kifejezetten saját magatartása hatókörét, akkor az egyidejű, azonos térben, egymás észrevehető, elérhető - ekként közvetlen - közelségében kifejtett elkövetői magatartások kölcsönösen szándékegységben vannak.

Ilyen külvilágbeli fizikai feltételek mellett ugyanis - önmagában az érzékszervek természetes működése általi (s ekként szubjektíve sem befolyásolható) felfogóképességből adódóan - nincs ésszerű alapja és ennélfogva indoka annak a következtetésnek, hogy az elkövető magatartásának tudattartalma nem fogta át a másik elkövető magatartását. A tudomásszerzés nélküli észlelés eleve szűk körben lehetséges, jelen ügyben pedig utóbbi közömbös.

Mindezek folytán a szándékegységben álló magatartások egymás jogi következményeit osztják.

Kétségtelen, hogy a végsérelem bekövetkeztekor (ami a 7 200 000 forint kár alapja) az I. rendű terhelt nem volt ott.

Tudatában volt viszont annak, hogy olyan állagsérelembe kapcsolódott be, ami nem határolt, nem limitált, sem általa, sem más által. Erre vonatkozó, külvilágban felismerhető magatartás ugyanis sem részéről, sem más részéről nem történt. Ilyen a tényállásban nincs.

Ha pedig az elkövető nem jelöli ki világosan magatartása módját és határait, akkor ez utóbb számára - értelemszerűen - nem lehet mentség.

Ehhez képest közömbös - egyoldalú - részéről az a hivatkozás, hogy csupán a címert szándékozott leszedni. Magatartásával ténylegesen az egész emlékmű megrongálásához csatlakozott.

A kifejtettek azonos elvi alapon állnak a kísérlet esetében az elállás, önkéntes eredményelhárítás mögött meghúzódó törvényi megfontolással, aminek lényege, hogy az elkövetőnek a külvilágban érzékelhetően tennie kell azért, hogy utóbb csak a közbenső stádiumra kiterjedő szándéka miatt feleljen.

A Budapest V. kerület, Szabadság téren lévő szovjet katonai emlékmű a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, kezelője pedig a Budapest Galéria. Az I. rendű terhelt és részben ismert, részben ismeretlen maradt társai cselekménye az emlékműben összesen 7 200 000 forint kárt okozott.

Következésképpen a felrótt cselekmény tényállásszerű.

A cselekmény tényállásszerűsége ellenében pedig csak olyan körülmények zárhatják ki a társadalomra veszélyességet (jogellenességet), melyek folytán az elkövető magatartása társadalom számára hasznos, de legalább tűrt.

E körbe tartozhat valamely alapjog gyakorlása, kiváltképp és időtlenül ilyen az élethez való jog, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága [Alkotmány 54. § (1) bek., 61. § (1) bek.; Alaptörvény II. cikk, IX. cikk].

Ez azonban erőszakos magatartás csak akkor lehet, ha közvetlen jogtalan támadást, illetve annak közvetlen fenyegető veszélyét hárítja, vagy közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből ment [Btk. 29. §, 30. §]. Jelen esetben azonban egyikről sincs szó. Az I. rendű terhelt - irányadó tényállás szerinti - magatartása esetében a jogos védelem, vagy végszükség megállapításának törvényi feltételei nem állnak fenn.

Az emlékmű léte önmagában - értelemszerűen - nem ad erre alapot; az egyébként a magyar fél részéről nemzetközi szerződés és a kölcsönösség elve alapján - tehát nem egyoldalú alapon - fenntartott. A véleménynyilvánítás pedig erőszakos magatartással - nyilvánvalóan - nem gyakorolható.

Mindezzel összhangban áll, hogy a Btk. bárminemű motivációtól, indítéktól és célzattól függetlenül büntetni rendeli az erőszak kifejtését, ami ha testi épség elleni, akkor a testi sértés, ha dolog elleni, akkor a rongálás bűncselekményét valósítja meg (Btk. 170. §, 324. §). Mindemellett a jogosnak vélt igény erőszakkal érvényesítése is bűncselekmény (Btk. 273. §).

Közömbös tehát, hogy az I. rendű terhelt erőszakos magatartása milyen - adott esetben a társadalmi viszonyok megváltoztatására törekvő - megfontolásból eredt.

A kifejtettek egyben azt is jelentik, hogy közömbös az eljárt bíróságoknak az emlékmű jellegét illető álláspontja is.

Az elsőfokú bíróság szerint az emlékmű a kulturális javak körébe tartozik. Ezzel szemben a másodfokú bíróság szerint, mint emlékmű kegyeleti létesítmény veendő tekintetbe, s ehhez képest a nemzetközi szerződésből fakadó viszonosság zavartalanságához fűzött érdekkel ellentétes - és ekként társadalomra veszélyes - az I. rendű terhelt magatartása.

A lényeg azonban az irányadó tényállás szerinti magatartás mibenléte, ami kétségtelenül - az elkövetők (így az I. rendű terhelt számára) egyaránt idegen emlékműre (egyidőben és együtt) kifejtett - erőszak, és aminek következménye a kár.

Önmagában ezért nincs helye a társadalomra veszélyesség hiányára hivatkozásnak.

Megjegyzi a Kúria, hogy az adott emlékműnek az I. rendű terhelt által célzott címere - köztudomásúan - a Btk. 269/B. § (1) bekezdése szerinti önkényuralmi jelképet hordoz, ami nem tekintendő hatályban lévő hivatalos állami jelképnek; és nem vonható a Btk. 269/B. § (2) bekezdése hatálya alá sem. Ugyanakkor egyértelmű, hogy az ottlétének alapját a Legfőbb Ügyészség által is hivatkozott hatályos jogszabályok biztosítják. Ekként - büntetőjogi szempontból - valójában a jogszabály engedélye az, ami azt lehetővé teszi.

Utóbbi viszont szintén azt jelenti, hogy a fennálló helyzettel szemben fellépésnek nincs sem jogi, sem méltányolható alapja.

Ehhez képest pedig a társadalomra veszélyességben tévedésnek valójában azért nincs helye, mert e körben csupán a rongálás tényállási elemeinek van jelentősége. Az pedig - az irányadó tényállás szerint - kétségtelen, hogy az elkövetők (közte az I. rendű terhelt) tisztában voltak azzal, hogy az emlékmű számukra idegen vagyontárgy, aminek pénzben kifejezhető értéke van, magatartásuk pedig arra fizikai ráhatást, erőszakot fejt ki, ami károkozásra alkalmas volt.

A védő hivatkozott a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 2011. évi XVI. törvényre.

Előrebocsátja a Kúria, hogy a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető. A jogkövetkeztetések - így a bűnösség megállapításának - helyessége pedig kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

A 2011. évi XVI. törvény viszont a felülvizsgálat törvényi okai körébe nem vonható körülményekről rendelkezik. A felülvizsgálat és a semmisség okai különbözőek.

Kétségtelen, hogy felülvizsgálat tárgyát képezi a büntetőjogi felelősségre vonás valamely anyagi jogi akadályának kérdése [Btk. III. Fejezet]. A 2011. évi XVI. törvény azonban nem erről, hanem az elítélés semmisségéről (semmissé nyilvánításáról) rendelkezik. Egyébként pedig úgy tűnik, hogy az I. rendű terhelttel szemben alapügyben hozott jogerős ítélet vonatkozásában sem alkalmazható.

A 2011. évi XVI. törvény 1. §-a a törvény erejénél fogva, a 2. §-a pedig a bíróság belátásától függően rendelkezik a semmisségről.

Ehhez képest a 2011. évi XVI. törvény 1. §-a szerint a semmisség törvényi feltétele, hogy

- a 2006. szeptember 18. és október 24. között,

- Magyarország területén,

- tömegoszlatásokhoz kapcsolódóan elkövetett

- hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, illetve garázdaság miatti elítélés, továbbá a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése elkövetésének megállapítása;

- amennyiben az elítélés vagy a megállapítás alapját kizárólag rendőri jelentés, illetve rendőri tanúvallomás képezte.

Tehát az I. rendű terhelt esete - az alapügyben terhére rótt rongálás bűncselekménye folytán - tárgyi szempontból eleve a 2011. évi XVI. törvény 1. §-a hatálya alá tartozik.

A törvény 1. §-ához fűzött indokolás szerint "A törvény szerint azonban ez a pozitív szabályozás nem alkalmazható az olyan terheltek vagy szabálysértési eljárás alá vont személyek javára, akik a más - így a többi között képfelvételek, civil tanúk vallomásai, továbbá saját ténybeli, a bűnösséget beismerő vallomásuk - bizonyítékokra alapított tényállás szerint a gyülekezés, az emberi és politikai és alapvető szabadságjogok alkotmányos kereteiből erőszakos cselekvésükkel kiléptek. Ők ezzel ugyanis büntető anyagi jogilag büntetendő, a büntetőeljárás során történt bizonyítás szempontjából pedig aggálytalanul megállapítható, erőszakos magatartást tanúsítottak."

Az iratokból kitűnően kétségtelen, hogy az alapügyben eljárt bíróság bizonyítékként vette figyelembe - többek között - az I. rendű terhelt ténybeli beismerő vallomását, valamint egy tanú vallomását, ami ellentétes a 2011. évi XVI. törvény 1. § zárófordulatával.

A 2011. évi XVI. törvény 2. § a) pontja ehhez képest lehetővé teszi a semmissé nyilvánítást

- a 2006. szeptember 18. és október 24. között,

- Magyarország területén,

- a tömegoszlatással közvetlen összefüggésben

- méltányolható körülmények között elkövetett

- más bűncselekmény, továbbá a bíróság hatáskörébe tartozó szabálysértés miatti elítélés és megállapítás

esetében.

Az I. rendű terhelt esete azonban a 2011. évi XVI. törvény 2. § a) pontja alá nem vonható, mivel utóbbi hatálya kizárólag az 1. §-ában meghatározotthoz képest "más" bűncselekményre terjed ki. A 2. § a) pontjának rendeltetése, hogy "amennyiben az 1. §-hoz kapcsolódó, de az annak hatálya alá nem, azonban bírósági hatáskörbe tartozó más bűn-, vagy szabálysértő cselekmény elkövetését illető méltányolható körülmények merülnének fel, az arra jogosultak indítványára, illetve kérelmére a bíróság korábbi döntését, az eset összes körülményének alapos mérlegelését követően, semmisnek nyilváníthatja." [2011. évi XVI. törvény 2. § a) pontjához fűzött indokolás]

Másrészt a 2011. évi XVI. törvény 1. § és 2. § a) pontjának összevetéséből az is következik, hogy az 1. § zárófordulata érvényes a 2. § a) pontjára is. Ellenkező esetben valójában bármely esetben - tehát az 1. § zárófordulata szerinti feltétel hiányában is - önmagában méltányosság alapján lehetősége lenne a bíróságnak az adott elítélés semmissé nyilvánítására.

Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat az I. rendű terhelt tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. III. 1.480/2011.)

A városi bíróság a pótmagánvádló vádindítványára lefolytatott eljárása eredményeként a 2008. szeptember 18-án meghozott ítéletével - melyet a megyei bíróság végzésével 2009. március 17-én helybenhagyott - a terhelt bűnösségét rongálás büntettében [Btk. 324. § (1) és (3) bekezdés a) pont] állapította meg, ezért őt három évre próbára bocsátotta és - egyéb járulékos kérdésekről történt rendelkezések mellett - egyben a pótmagánvádló magánfél részére 1 881 000 forint kártérítés megfizetésére is kötelezte.

A történeti tényállás szerint:

A Sz.-i, Sz. úti ingatlan a terhelt ügyvezetése alatt álló kft. tulajdonát, míg a közvetlenül szomszédos ingatlan a pótmagánvádló tulajdonát képezte a vádbeli időben.

A pótmagánvádló még 1996-ban a két telek közös határára a saját telkén, annak teljes hosszában tujákat telepített, amit a szomszédos ingatlan akkori tulajdonosával egyeztetett. Amikor a terhelt a telket megvásárolta, a tujafák már több mint öt éve a telekhatáron álltak.

A terhelt a tulajdonát képező ingatlanra az általa benyújtott kérelemnek megfelelő építési engedélyt nem kapott, ezért az ingatlant el kívánta adni. Az adásvételi szerződés megkötése során a vevővel abban állapodott meg, hogy a rendezetlen telket kitakarítja.

A terhelt a telkének pontos határait földmérővel kitűzette, melynek során megállapította, hogy a pótmagánvádló tujafáinak egy része az ő telkén áll. A tereprendezési munkákat a terhelt alkalmazottai végezték el. A munkálatok során a terhelt rendelkezésének megfelelően a telekhatár utcafrontról számított első húsz méterén lévő 30 db oszloptuját is kivágták és azokat szeméttelepre szállították. A kivágott fák értéke 1 881 000 forint volt, amely kár az eljárás során nem térült meg.

A jogerős ügydöntő határozatok ellen a bűnösség törvénysértő megállapítása miatt, a terhelt meghatalmazott védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt felmentése - másodlagosan a támadott határozatok hatályon kívül helyezése és új eljárás elrendelése - érdekében. Az indítvány szerint a rongálás törvényi tényállási elemei nem valósultak meg maradéktalanul, mert az alapügyben eljárt bíróságok a Ptk. 95. § (1) bekezdésének téves értelmezésével hoztak a terhelttel szemben marasztaló határozatot. Az itt megjelölt polgári jogi szabály értelmében ugyanis a fák, mint alkotórészek, a fődolog jogi sorsát osztják; a fa azt a földtulajdonost illeti meg, akinek a földjén áll. Miután az oszloptuják kizárólag a terhelt által felméretett területen belül, tehát a kft. tulajdonában álló földterületről kerültek eltávolításra; azok nem minősülhettek idegen dolognak, hanem a kft. tulajdonát képezték. Azzal, hogy a pótmagánvádló idegen tulajdonra ültette a növényzetet, annak gyökeresedése után a tulajdonjogát elvesztette, a fák feletti rendelkezési jog ezt követően a terheltet illette meg.

A fenti okfejtésből adódóan vitatta az indítvány a kártérítés jogalapját, de önmagában a kár összegszerűségét is, amit állítása szerint az eljárt bíróság - a kérelemben részletezett okokból - iratellenesen, megalapozatlanul állapított meg.

A pótmagánvádló írásbeli nyilatkozatában a megtámadott határozatokat törvényesnek tartotta és hatályukban történő fenntartásukat indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.

Előre bocsátja, hogy a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelyre külön eljárási szabályok vonatkoznak. A Be. 423. §-a (1) bekezdésének kötelező előírása szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozat által megállapított tényállás az irányadó; a tényállás a felülvizsgálati indítványban nem támadható.

Erre tekintettel azzal a kérdéssel, hogy az okozott kár összegét tekintve a tényállás megalapozott-e vagy sem, a Legfelsőbb Bíróság nem foglalkozott, mivel az indítvány ebben a részében a törvénynél fogva kizárt volt.

Ami az ügy érdemének jogi megítélését illeti, a Legfelsőbb Bíróság az alapügyben eljárt bíróságok jogi álláspontjával értett egyet.

A Btk. 324. § (1) bekezdése értelmében rongálást követ el az, aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével, vagy megrongálásával kárt okoz. A törvényi tényállás a tulajdonjog elleni olyan támadásokkal szemben nyújt büntetőjogi védelmet, amelyek az értékkel bíró vagyontárgy állagát megsemmisítik vagy károsítják.

A cselekmény elkövetési tárgya csak az "idegen vagyontárgy" lehet: utóbbi fogalom mind az ingót, mind az ingatlant magába foglalja.

A vagyontárgy idegen volta az elkövető szempontjából azt jelenti, tisztában van azzal, hogy az elkövetési tárgy nem az ő, hanem meghatározott természetes vagy jogi személy tulajdona. Ezért a jelen ügyben a büntetőjogilag releváns kérdés az volt, a terhelt tudta-e, hogy az értékkel bíró tujafák nem az ő, hanem a pótmagánvádló tulajdonát képezik, és tulajdonjogából eredően azzal rendelkezni is a pótmagánvádló jogosult.

Az alapul szolgáló tényállás szerint, amikor a terhelt az ingatlant megvásárolta, az oszloptuja fasor már több mint öt éve a telekhatáron állt, azt oda a sértett jóhiszeműen, az előző tulajdonos hozzájárulásával ültette.

A terhelt tisztában volt azzal, hogy az értékkel bíró fákat a szomszédja telepítette és gondozza, azok a számára idegen dolgot jelentenek. Amikor a tulajdonjog tekintetében tévedésben lévő alkalmazottainak utasítást adott a fasorból 30 db fának az eltávolítására és a szeméttelepre történő elszállítására, feltétlenül felismerte azt is, hogy e cselekményével a fákat megsemmisíti, a sértettnek kárt okoz, a szándéka is - éspedig egyenes szándéka - erre irányult.

A terhelt tehát - amint ezt a városi bíróság helyesen kifejtette - közvetett tettesként a rongálás törvényi tényállását maradéktalanul kimerítette.

A felülvizsgálati indítvány a bűncselekmény megvalósítását azért vitatta, mert - álláspontja szerint - a megsemmisített vagyontárgyak a terhelt tulajdonába kerültek, ezért cselekményének a jogellenességét a Ptk. vonatkozó szabálya kizárta.

Érveinek jogi lényege abban összegezhető, hogy miután a terhelt telkének határait földmérővel kitűzette, s annak alapján egyoldalúan megállapította, hogy a fasor egy része az ő telkén áll, önmagában a Ptk. 95. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabály alapján, - tehát a törvény erejénél fogva - a tujafával beültetett terület már az ő tulajdonába került. Erre figyelemmel pedig az alkotórészt jelentő fákkal is jogszerűen rendelkezhetett.

Elkerülte azonban a védelem figyelmét, hogy a tulajdonjog szerzéshez jogcím és ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szükséges. A korábban fennálló telekhatárt pedig csak az ingatlanügyi hatóság vagy a bíróság változtathatja meg. [a földmérési tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény 11. § (7) bekezdése, 12. § (6) bekezdése]

Ezért a terhelt akkor járt volna el jogszerűen, ha a tulajdoni igényét, illetve a telekhatár kiigazítási igényét a pótmagánvádlóval szemben bírói úton, vagy más hatósági úton érvényesíti. Ehelyett a terhelt a szomszédjának értesítése, vele való egyeztetés, és a hivatalos út igénybevétele nélkül, a már több éve fennálló birtokállapotot önkényesen, a sértettnek kárt okozó módon megváltoztatta, amely magatartása nem kétségesen jogellenes.

Nem tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapították. A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt; a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján a hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. I. 573/2009.)

A városi bíróság a 2006. július 6. napján hozott ítéletével T. J.-né terheltet rongálás bűntette miatt 300 napi tétel, napi tételenként 200 Ft pénzbüntetésre ítélte.

A megállapított tényállás a következő.

A terhelt 2003. március 1. és 3. között - pontosabban meg nem állapítható napon - 10.00 óra körüli időben a Sz., D. a Cs. vendéglő tulajdonosa által a telekhatárra felépített zajvédő falat szétverte, majd annak darabjait a vendéglő udvarára átdobálva egy ipari hűtő aggregátort és 2 db ipari olajsütő kosarat is megrongált.

Az okozott 373 000 Ft kár nem térült meg.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása (elsőfokú ítélet 3. oldal 7. és 8. bekezdés) tartalmazza a tényálláshoz tartozó azon megállapítást, hogy a vendéglő tulajdonosa szakszerűen építette meg a zajvédő falat, amely a terhelt kertje felől, illetőleg a sértett területéről volt csak megközelíthető, valamint hogy a cselekmény elkövetésének idején és helyén nem volt olyan nyomatékú szél, vihar, amely a zajvédő falat emberi közreműködés nélkül lerombolta volna.

A megyei bíróság a 2007. június 8. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a pénzbüntetés napi tételeinek számát 200 napra enyhítette, a napi tétel összegének változatlanul hagyása mellett.

A jogerős ügydöntő határozat ellen védője útján a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a), b) és c) pontja alapján.

A felülvizsgálati indítvány szerint a bíróság törvényes vád hiányában járt el. A vádirat ugyanis nem jelölte meg az elkövetés konkrét időpontját, ennek hiányában pedig a terheltnek a Be. 5. §-ában írt garanciális jogának gyakorlására és védekezésének kifejtésére sem volt esélye. Ezzel összefüggésben az eljáró hatóságok a Be. 28. §-ában foglaltakat is megsértették.

A vádirat kellékhiányos is, mert nem tartalmazza a Be. 217. § (3) bekezdés b) és h) pontjában foglaltakat, nem írja le kellő részletességgel a büntetőjogi felelősség megállapításával összefüggő lényeges tényeket, nem tünteti fel a védelem tanúit.

A bizonyítás során az eljáró bíróságok a Be. 75. § (1) bekezdését is megsértették, a tényállás alapos és hiánytalan feltárása az elkövetés módjára, tárgyára, eszközére és eredményére vonatkozóan sem történt meg. Az elkövetési tárgy felderítésének hiányában további sorsának vizsgálata nélkül a kár bekövetkezése és annak összegszerűsége sem állapítható meg. Nem tisztázták, hogy a kár összege - amely a megrongált dolog helyreállítási költségével egyezik meg - meghaladja-e a szabálysértési értékhatárt.

Az eljáró bíróságok Be. 4. § (2) bekezdését is figyelmen kívül hagyták.

Sérelmezte, hogy az eljáró bíróság a terhelt számos bizonyítási indítványát elutasította, a szakvélemény kiegészítésére vonatkozó védői kérelemnek sem adott helyt, a szakvélemény pontatlanságai ellenére új szakértőt nem rendeltek ki és mindennek a határozatban indokát sem adták.

A bíróságok ítéleteinek indokolása sem felel meg a Be. 258. § (3) bekezdésében foglaltaknak.

Nem vizsgálták az eljárt bíróságok azt sem, hogy a terhelt szándéka kiterjedt-e a zajvédő falon túl elhelyezett dolgok megrongálására, amennyiben a terhelt el is követte volna a terhére rótt bűncselekményt, a zajvédő falon túl lévő tárgyak megrongálása tekintetében csak gondatlanság terhelné, ezért az azokban okozott kár mértéke nem lehet része az elkövetési értéknek. Ennek felderítetlensége miatt a bűncselekmény minősítése is jogszabálysértő.

A Legfőbb Ügyészség átiratában és az ügyész a nyilvános ülésen is a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta és a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. § (1) bekezdése értelmében a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, annak megalapozottsága nem vitatható. A bizonyítási eljárás és a tényállás felderítésének esetleges hibái, hiányosságai nem vizsgálhatók. Ezért az indítványnak az elkövetés idejével, eszközével, módjával, az elkövetés tárgyával és értékével kapcsolatban a megalapozatlanság körébe tartozó - a törvényes vád hiányára visszautaló - kifogásai nem képezhetik a felülvizsgálat tárgyát.

A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja eljárási okból a felülvizsgálatot kizárólag akkor teszi lehetővé, ha a bíróság határozatának meghozatalára a Be. 373. §-ának (1) bekezdés I.b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjainak valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.

A bizonyítási indítványok elutasítása, az arra vonatkozó indokolás elmulasztása, a szakértői vélemény kiegészítésének, újabb szakértő bevonásának elmaradása, valamint a Be. 4. § (2) bekezdésének a Be. 5. §-ának, a Be. 28. §-ának és a Be. 75. §-ának esetleges megsértése sem tartozik a felülvizsgálatot megalapozó eljárási szabálysértések közé.

A törvényes vád hiánya a Be. 373. § (1) bekezdés I.c) pontjára figyelemmel a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja értelmében felülvizsgálati ok.

A felülvizsgálati indítvány erre hivatkozó érvei azonban nem alaposok.

A Be. 2. § (2) bekezdése szerint törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénykönyvbe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.

E követelményeknek a vádirat megfelel.

Jelen esetben a vádemelésre jogosult közvádló konkrétan megjelölt személy ellen kezdeményezte a bírósági eljárás lefolytatását. A vádirat tartalmazza a terhelt terhére rótt rongálás bűntettét megalapozó valamennyi szükséges tény leírását. Megjelölte az elkövetés helyét, az elkövetés tárgyát, annak megrongálásának módját, az okozott kár összegét és pontosan körülhatárolt időpontot rögzítve a cselekmény elkövetési idejét is.

A vád tárgyává tett cselekmény szűkszavú megfogalmazása, a védelem tanúinak vádiratból kimaradása a vád törvényességét nem érinti és a vádiratot kellékhiányossá sem teszi.

A Be. 4. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a vád bizonyítása a vádlót terheli, e körben pedig jogosult eldönteni, hogy mely bizonyítékot használja fel a vádban foglaltak alátámasztására. Ez azonban nem zárja el a terheltet és védőjét attól, hogy a védelem tanúinak megidézésére bizonyítást terjesszen elő.

A zajvédő fal mögötti tárgyak megrongálásában a szándékosság hiányára hivatkozás is alaptalan.

Az irányadó tényállás szerint a zajvédő falat a terhelt szétverte, majd annak darabjait a vendéglő udvarára átdobálta és ezzel egy ipari hűtő aggregátort és 2 db ipari olajsütő kosarat is megrongált.

A tényállásból kitűnően a terhelt szándékosan verte szét a zajvédő falat, annak megrongálását, megsemmisülését akarta. Nem kétséges az sem, hogy a zajvédő fal darabjainak a sértett telkére átdobálása is szándékos magatartás. A terheltnek e cselekménye során számolnia kellett azzal, hogy a vendéglő udvarán tárolt gépeket, eszközöket a súllyal bíró, lendületben lévő, bizonytalan mozgású fadarabok eltalálják és azokban kárt okozhatnak. Bár ezt kifejezetten nem kívánta, de a várható következményekbe belenyugodott. Ezért a zajvédő fal megrongálása tekintetében a terheltet direkt szándék, míg a fal túloldalán lévő tárgyakkal kapcsolatban eshetőleges szándék terheli.

Mindezekre tekintettel nem sértettek anyagi jogszabályt az eljárt bíróságok, amikor a terhelt bűnösségét megállapították. Törvényes a cselekmények jogi minősítése is.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.III.87/2008.)

Az elsőfokú bíróság a 2007. február 2. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki könnyű testi sértés vétségében, rongálás vétségében és garázdaság vétségében. Ezért őt, mint különös visszaesőt - halmazati büntetésül - 5 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte. Egyben megszüntette a városi bíróság ítéletével megállapított szabadságvesztés végrehajtása során alkalmazott feltételes szabadságot; s megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

Kétirányú fellebbezés alapján eljárva a megyei bíróság a 2007. szeptember 28. napján meghozott végzésével az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Az elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által kiegészített - tényállás lényege a következő.

A városi bíróság a 2004. április 21. napján jogerős ítéletével összbüntetésbe foglalta a terhelttel szemben garázdaság vétsége, lopás vétsége és más bűncselekmények miatt kiszabott büntetéseket; az így megállapított 1 év 7 hónapi börtönbüntetéséből a terhelt 2005. november 16. napján feltételes kedvezménnyel szabadult, azzal hogy a feltételes szabadság letelte 2006. november 15.

2006. február 22. napján kora délután egy T.-i házban a terhelt és édesanyja, B. L.-né sértett szóváltásba keveredett; a terhelt a sértettet először a házban, utána a házból kifelé lökdösni kezdte, egyszer ököllel mellkason ütötte.

A sértett távozásával egyidejűleg a terhelt a sértett használatában lévő és a ház előtti úton parkoló személygépkocsira lapáttal ráütött és a jobb első szélvédőt téglával betörte.

A sértett a bántalmazás következtében baloldali mellkasán 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett.

A sértett 2006. február 22. napján magánindítványt terjesztett elő.

A gépkocsiban 187 200 Ft összegű kár keletkezett, amit a sértett térített meg a gépkocsi tulajdonosának.

A terhelt magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkoztatást keltsen.

Az irányadó tényálláshoz tartozó, az indokolás más részében lévő ténymegállapítás szerint a terhelt a sértettet a lakásból kilökdöste, melynek során a sértett egy alkalommal az ajtó élének esett és megütötte az oldalát, továbbá a terhelt ököllel megütötte.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt, védője útján terjesztett elő - a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt a garázdaság bűncselekménye kapcsán a bűnösség megállapítása miatt, hatályon kívül helyezés, felmentés és ennek következményeként enyhébb büntetés kiszabása érdekében.

Az indítvány szerint a terhelt egyik magatartása sem valósított meg garázdaságot; s az irányadó tényállásból sem derül ki, hogy a terhelt mely magatartása ad alapot a garázdaság megállapítására.

Ehhez képest, ha a garázdaság megállapítására

- a lakáson belül történtek adnak alapot, akkor - a BH 1985. 174. számú jogesetre figyelemmel - a könnyű testi sértés mellett; míg amennyiben

- az utcán történtek adnak alapot, akkor - BH 1992. 83. számú jogesetre figyelemmel - rongálás vétsége mellett

a garázdaság halmazatban való megállapítására nincs lehetőség.

Ezen túlmenően az indítvány szerint

- a sértett provokatív, erőszakos magatartása miatt a terhelt felindult állapotba került; s a gépkocsi megdobása, megütése kapcsán még eshetőleges szándéka sem irányult megbotránkozás, riadalom keltésére;

- a megbotránkozás, riadalom keltésére reális lehetőség sem volt, mivel az adott helyen és időben senki nem volt észlelhetőségi határon belül.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.

 

A Legfőbb Ügyészség szerint az eljárt bíróság a terhelt cselekvőségének egészét - beleértve a bántalmazást és rongálást - értékelte garázdaságnak.

Az indítvánnyal szemben ugyanis - az irányadó tényállás szerint - a terhelt nem csupán a házban, hanem a házból kifelé haladva, tehát az udvaron is lökdöste a sértettet, ahol már reális esélye volt a kívülálló személy észlelésének. Ehhez képest az indítvány eltérő körülmények alapján hivatkozott a BH 1985. 174. számú jogesetre.

Az utcán parkoló gépkocsi lapáttal megütése, ablakának téglával betörése pedig az ezt esetlegesen észlelőben ijedtséggel vegyes, érzelmi elutasítást válthat ki, amit a terheltnek fel kellett ismernie; mégsem győződött meg előzetesen arról, hogy bárki van-e a közelben. Utóbbi elmulasztása pedig legalább eshetőleges szándék megállapítására alapot ad. Így a BH 1992. 83. számú jogesetre hivatkozás sem helytálló.

A Legfőbb Ügyészség szerint a kihívó közösségellenesség sem zárható ki. Kétségtelen, hogy - a BH 1983. 479 BH 2005. 13.; BH 1973. 108. jogesetekre figyelemmel - a garázdaság bűncselekménye nem állapítható meg, ha az adott magatartás a körülményei, jelentéktelensége, csekély intenzitása folytán kizárható a köznyugalom veszélyeztetése.

Ugyanakkor az, hogy a nyilvánosan, megbotránkoztató módon elkövetett tettlegességnek személyes indítéka is van önmagában nem zárja ki a garázdaság megállapítását. Ilyenkor az elkövető magatartásának különösen durvának, megbotránkoztatónak, riadalmat keltőnek kell lennie [BH 1983. 434.].

Jelen ügyben pedig a terhelt cselekménye e követelményeknek maradéktalanul megfelelt.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott; melyen a védő a felülvizsgálati indítványt fenntartotta és azzal, az ügyész pedig az írásbeli nyilatkozatában foglaltakkal egyező tartalommal szólalt fel.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.

A Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható. Ez azt jelenti, hogy nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének vitatására sem.

A Btk. 271. § (1) bekezdése szerint garázdaság vétségét követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkoztatást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.

Ennélfogva a bűncselekmény megvalósulásának 3 együttes (konjunktív) feltétele az elkövetési magatartás kihívó közösségellenessége, erőszakos jellege, valamint annak másokban megbotránkoztatás vagy riadalom keltésére való alkalmassága.

Az irányadó tényállás alapján a terheltnek felrótt magatartásnak két helyszíne, két mozzanata volt.

A lakáson belül, nem nyilvános helyen, családi kapcsolatban történt támadó fellépés - e körülmények folytán - általában nem, így jelen esetben sem adnak alapot a köznyugalom megzavarásának (megbotránkoztatásra, riadalom keltésre alkalmas kihívóan közösségellenesség) megállapítására.

Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság - ennyiben osztva a védő nyilvános ülésen kifejtett álláspontját -, hogy a Legfőbb Ügyészség indítványában, miszerint a bántalmazás és a rongálás együttvéve valósította meg a garázdaságot, valójában az irányadó tényállásból ki nem tűnő, abból nem következő körülményekre hivatkozott.

Ugyanakkor - szemben a felülvizsgálati indítvány álláspontjával - nincs törvényi akadálya a garázdaság megállapításának a terheltnek az utcán, a gépkocsival szemben kifejtett magatartása alapján. E körben az indítványnak a BH 1992. 83. számú eseti döntésre való hivatkozása figyelmen kívül hagyja, hogy a garázdaság vétsége és a rongálás halmazata - törvény erejénél fogva - csak akkor kizárt, ha az elkövető a rongálás 2 évi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő esetét valósítja meg. Jelen esetben azonban erről nincs szó.

Következésképpen azt kell vizsgálni, hogy a terhelt által -az irányadó tényállás szerint, adott körülmények között - utcán történtek önmagában megvalósítják-e a garázdaság bűncselekményét.

A település belterületén, kora délután, utcán álló gépkocsira lapáttal való ráütés, a gépkocsi szélvédőjének téglával betörése nyilvánvalóan olyan, dolgot támadó, erőszakos (fizikai) ráhatás, amely már külön-külön, és egy gépkocsi esetében is - a benne értelemszerűen megnyilvánuló intenzitás révén - megbotránkoztatás, riadalom kiváltására alkalmas.

Az ilyen magatartásban nem csupán a rongálás egyenes szándéka, hanem a kihívóan közösségellenesség elkerülésével szembeni legalább közömbösség is megnyilvánul; s ekként a garázdaság valamennyi feltétele tényállásszerűen megvalósul.

Ezen túlmenően - az indítvány szerinti - azon kifogás, hogy a terhelt garázda magatartása mögött a sértettel kapcsolatos személyes motivációja húzódott meg, illetve hogy a megbotránkozás, riadalom keltésére reális lehetőség nem volt, önmagában külön-külön és együttesen sem zárja ki a garázdaság megállapítását.

A garázdaság által jogilag védett érdek sérelme - az egyébként tényállásszerű magatartás esetében - vagyis nem tehető függővé a terhelt szubjektív értékelésétől. A megbotránkoztatás, riadalom keltésre alkalmasság pedig nem a jelenlévő "mások" általi észlelés tényét, hanem annak akár távoli esélyét feltételezi, amire a kora délután, belterületi utcán végrehajtott cselekmény esetében nyilvánvalóan számítani lehet, s ezzel a terheltnek is számolnia kellett.

Ekként a Legfelsőbb Bíróság - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

A végzés elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 3. §-ának (4) bekezdése, felülvizsgálatát pedig a Be. 416. § (4) bekezdésének b) pontja kizárja. Az esetleges újabb indítvánnyal kapcsolatos figyelmeztetés a Be. 418. §-ának (3) bekezdésén alapul, azzal hogy a bíróság - a Be. 421. §-ának (3) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén - az elutasító határozat hozatalát is mellőzheti. (Legf. Bír. Bfv.III:992/2007.)

A városi bíróság a 2007. február 2. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki könnyű testi sértés vétségében, rongálás vétségében és garázdaság vétségében. Ezért őt, mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 5 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte. Egyben megszüntette a Sz.-i Városi Bíróság ítéletével megállapított szabadságvesztés végrehajtása során alkalmazott feltételes szabadságot; s megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

Kétirányú fellebbezés alapján eljárva a megyei bíróság a 2007. szeptember 28. napján meghozott végzésével az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Az elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által kiegészített - tényállás lényege a következő.

A Sz.-i Városi Bíróság a 2004. április 21. napján jogerős ítéletével összbüntetésbe foglalta a terhelttel szemben garázdaság vétsége, lopás vétsége és más bűncselekmények miatt kiszabott büntetéseket; az így megállapított 1 év 7 hónapi börtönbüntetéséből a terhelt 2005. november 16. napján feltételes kedvezménnyel szabadult, azzal hogy a feltételes szabadság letelte 2006. november 15.

2006. február 22. napján kora délután egy t.-i házban a terhelt és édesanyja, B. L.-né sértett szóváltásba keveredett; a terhelt a sértettet először a házban, utána a házból kifelé lökdösni kezdte, egyszer ököllel mellkason ütötte.

A sértett távozásával egyidejűleg a terhelt a sértett használatában lévő és a ház előtti úton parkoló személygépkocsira lapáttal ráütött és a jobb első szélvédőt téglával betörte.

A sértett a bántalmazás következtében baloldali mellkasán 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett.

A sértett 2006. február 22. napján magánindítványt terjesztett elő.

A gépkocsiban 187 200 forint összegű kár keletkezett, amit a sértett térített meg a gépkocsi tulajdonosának.

A terhelt magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkoztatást keltsen.

Az irányadó tényálláshoz tartozó, az indokolás más részében lévő ténymegállapítás:

Amikor a terhelt a sértettet a lakásból kilökdöste, a sértett egy alkalommal az ajtó élének esett és megütötte az oldalát, továbbá a terhelt ököllel megütötte.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt, védője útján terjesztett elő - a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt a garázdaság bűncselekménye kapcsán a bűnösség megállapítása miatt, hatályon kívül helyezés, felmentés és ennek következményeként enyhébb büntetés kiszabása érdekében.

Az indítvány szerint a terhelt egyik magatartása sem valósított meg garázdaságot; s az irányadó tényállásból sem derül ki, hogy a terhelt mely magatartása ad alapot a garázdaság megállapítására.

Ehhez képest, ha a garázdaság megállapítására

- a lakáson belül történtek adnak alapot, akkor - a BH 1985. 174. számú jogesetre figyelemmel - a könnyű testi sértés mellett; míg amennyiben

- az utcán történtek adnak alapot, akkor - BH 1992/83. számú jogesetre figyelemmel - rongálás vétsége mellett

a garázdaság halmazatban való megállapítására nincs lehetőség.

Ezen túlmenően az indítvány szerint

- a sértett provokatív, erőszakos magatartása miatt a terhelt felindult állapotba került; s a gépkocsi megdobása, megütése kapcsán még eshetőleges szándéka sem irányult megbotránkozás, riadalom keltésére;

- a megbotránkozás, riadalom keltésére reális lehetőség sem volt, mivel az adott helyen és időben senki nem volt észlelhetőségi határon belül.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség szerint az eljárt bíróság a terhelt cselekvőségének egészét - beleértve a bántalmazást és rongálást - értékelte garázdaságnak.

Az indítvánnyal szemben ugyanis - az irányadó tényállás szerint - a terhelt nem csupán a házban, hanem a házból kifelé haladva, tehát az udvaron is lökdöste a sértettet, ahol már reális esélye volt a kívülálló személy észlelésének. Ehhez képest az indítvány eltérő körülmények alapján hivatkozott a BH 1985/174. számú jogesetre.

Az utcán parkoló gépkocsi lapáttal megütése, ablakának téglával betörése pedig az ezt esetlegesen észlelő személyben ijedtséggel vegyes, érzelmi elutasítást válthat ki, amit a terheltnek fel kellett ismernie; mégsem győződött meg előzetesen arról, hogy bárki van-e a közelben. Utóbbi elmulasztása pedig legalább eshetőleges szándék megállapítására alapot ad. Így a BH 1992/83. számú jogesetre hivatkozás sem helytálló.

A Legfőbb Ügyészség szerint a kihívó közösségellenesség sem zárható ki. Kétségtelen, hogy - a BH 1983/479; BH 2005/13.; BH 1973/108. jogesetekre figyelemmel - a garázdaság bűncselekménye nem állapítható meg, ha az adott magatartás a körülményei, jelentéktelensége, csekély intenzitása folytán kizárható a köznyugalom veszélyeztetése.

Ugyanakkor az, hogy a nyilvánosan, megbotránkoztató módon elkövetett tettlegességnek személyes indítéka is van önmagában nem zárja ki a garázdaság megállapítását. Ilyenkor az elkövető magatartásának különösen durvának, megbotránkoztatónak, riadalmat keltőnek kell lennie (BH 1983/434.).

Jelen ügyben pedig a terhelt cselekménye e követelményeknek maradéktalanul megfelelt.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.

A Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható. Ez azt jelenti, hogy nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének vitatására sem.

A Btk. 271. § (1) bekezdése szerint garázdaság vétségét követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkoztatást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.

Ennélfogva a bűncselekmény megvalósulásának 3 együttes (konjunktív) feltétele az elkövetési magatartás kihívó közösségellenessége, erőszakos jellege, valamint annak másokban megbotránkoztatás vagy riadalom keltésére való alkalmassága.

Az irányadó tényállás alapján a terheltnek felrótt magatartásnak két helyszíne, két mozzanata volt.

A lakáson belül, nem nyilvános helyen, családi kapcsolatban történt támadó fellépés - e körülmények folytán - általában nem, így jelen esetben sem adnak alapot a köznyugalom megzavarásának (megbotránkoztatásra, riadalom keltésre alkalmas kihívóan közösségellenesség) megállapítására.

Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság - ennyiben osztva a védő nyilvános ülésen kifejtett álláspontját -, hogy a Legfőbb Ügyészség indítványában, miszerint a bántalmazás és a rongálás együttvéve valósította meg a garázdaságot, valójában az irányadó tényállásból ki nem tűnő, abból nem következő körülményekre hivatkozott.

Ugyanakkor - szemben a felülvizsgálati indítvány álláspontjával - nincs törvényi akadálya a garázdaság megállapításának a terheltnek az utcán, a gépkocsival szemben kifejtett magatartása alapján. E körben az indítványnak a BH 1992/83. számú eseti döntésre való hivatkozása figyelmen kívül hagyja, hogy a garázdaság vétsége és a rongálás halmazata - törvény erejénél fogva - csak akkor kizárt, ha az elkövető a rongálás 2 évi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő esetét valósítja meg. Jelen esetben azonban erről nincs szó.

Következésképpen azt kell vizsgálni, hogy a terhelt által - az irányadó tényállás szerint, adott körülmények között - utcán történtek önmagában megvalósítják-e a garázdaság bűncselekményét.

A település belterületén, kora délután, utcán álló gépkocsira lapáttal való ráütés, a gépkocsi szélvédőjének téglával betörése nyilvánvalóan olyan, dolgot támadó, erőszakos (fizikai) ráhatás, amely már külön-külön, és egy gépkocsi esetében is - a benne értelemszerűen megnyilvánuló intenzitás révén - megbotránkoztatás, riadalom kiváltására alkalmas.

Ezen túlmenően - az indítvány szerinti - azon kifogás, hogy a terhelt garázda magatartása mögött a sértettel kapcsolatos személyes motivációja húzódott meg, illetve hogy a megbotránkozás, riadalom keltésére reális lehetőség nem volt, önmagában külön-külön és együttesen sem zárja ki a garázdaság megállapítását.

A garázdaság által jogilag védett érdek sérelme - az egyébként tényállásszerű magatartás esetében - vagyis nem tehető függővé a terhelt szubjektív értékelésétől. A megbotránkoztatás, riadalom keltésre alkalmasság pedig nem a jelenlévő "mások" általi észlelés tényét, hanem annak akár távoli esélyét feltételezi, amire a kora délután, belterületi utcán végrehajtott cselekmény esetében nyilván­valóan számítani lehet, s ezzel a terheltnek is számolnia kellett.

Ekként a Legfelsőbb Bíróság - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. III. 992/2007.)

Az elsőfokú bíróság a 2006. május 18-án kelt ítéletében a terhelt bűnösségét folytatólagosan elkövetett rongálás bűntettében állapította meg. Ezért őt 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ügyben másodfokon eljáró bíróság a 2006. november 2-án jogerős ítéletével az elsőfokú határozatot részben megváltoztatta; a terheltet 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 500 forintban állapította meg.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt egy Cs.-i ingatlan tulajdonosa. Ingatlanának közelében található a sértett ingatlana. 2003 áprilisában a sértett drótkerítéssel bekerítette ingatlanát. A terhelt ezt kifogásolta, mivel korábban azon a területen járt át, amely a sértett tulajdonát képezi, ebben pedig őt a kerítés megakadályozta. Kénytelen volt ezért az önkormányzat által kialakított új utat igénybe venni. A terhelt a kerítés elkészülte után, 2003-ban 3-4 felállított kerítésoszlopot kiásott, azokat kidöntötte, a gödröket betemette, a kerítést tartó vezérdrótokat fogóval elvágta és a kész kerítést mintegy 30 méteres szakaszon lebontotta. A sértett megjavította a szétbontott kerítést, ezt azonban a terhelt újra lebontotta. Kijelentette, hogy azt akárhányszor megjavítják, ő mindig le fogja bontani, mert neki "joga van" a telken átjárni. Ilyen módon 2003. és 2004. évben több alkalommal szétbontotta a kerítést, 2005-ben pedig további 6 alkalommal azt megrongálta. Ezzel az első két évben 100 000 Ft, a harmadik évben 169 000 Ft kárt okozott a sértettnek, amely nem térült meg.

Az elsőfokú ítélet jogi indokolása körében a terhelt védekezését érintően a bíróság megállapította, hogy állításával ellentétesen a sértett tulajdonát képező telek átjárási szolgalommal nem terhelt, ilyen azon korábban sem volt. Utalt az ítélet egy, a telekhasználat tárgyában lefolytatott polgári perben hozott ítéletre is, amely rögzítette, hogy a terhelt a sértett telkén átjárási szolgalmat elbirtoklással sem szerzett, birtokvédelemre tehát semmilyen formában nem jogosult. Az alapügyben hozott másodfokú ítélet mindezeken túlmenően indokolásában hangsúlyozta azt is, hogy a terhelt magatartása abban az esetben is jogellenes lett volna, ha őt valóban törvényes szolgalmi jog illette a sértett ingatlanán, mert a szolgalmi jog is csak törvényes hatósági, bírósági út betartásával érvényesíthető, a szándékos rongálás bűntette a birtokvédelemnek nem eszköze.

A jogerős bírói határozat ellen a terhelt jelentett be felülvizsgálati indítványt. Első beadványában a másodfokú határozatban kiszabott pénzbüntetést sérelmezte, hangsúlyozva, hogy anyagi helyzetét tekintve ez ránézve súlyosabb, hátrányosabb, mint az elsőfokú ítéletben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés. Indítványának kiegészítő írásbeli indokolásában azonban a büntetést sérelmező érveken túl már az ítélet tényállását és jogszerűségét is vitatta. Okfejtése szerint az ellene emelt vád nem törvényes, mert a hasonló bűncselekmény miatt vele szemben korábban folyamatban volt rendőrségi eljárást a rendőrkapitányság 2003 augusztusában megszüntető határozattal befejezte, az új vádemelés ezért vélekedése szerint törvénysértő.

Mindezeken túl az ítéleti tényállás a terhelt szerint valótlan tényeket rögzít, a bizonyítékok, főként azonban az ő terhelti nyilatkozata e megállapításokkal ellentétes adatokat tartalmazott. Állításának alátámasztására több személy aláírásával egy ún. tanúsítványt csatolt, amelyben az aláírók arról nyilatkoztak, hogy az ügyben a sértett járt el jogtalanul, amikor a közutat elzárta, továbbá nincs tudomásuk arról, hogy a kerítést a terhelt elbontotta volna. A terhelt egyebekben beadványában részletesen leírta azt a közigazgatási, majd polgári perben lefolytatott vitát, amely az önkormányzat telekrendezési határozatával összefüggésben lezajlott: érvelése szerint az önkormányzat alkotmányellenes jogszabályban rendezte a telekhatárokat, s minthogy e jogszabály érvénytelen, a sértettnek eladott telken vélekedése szerint "a közérdekű útszolgalom" változatlanul fennáll. Szerinte ekként semmis az a szerződés, amellyel a sértett a telkét megvásárolta, minthogy pedig a közérdekű útszolgalom védelmében járt el, őt birtokvédelem illeti meg. E jogával élt, amikor az útszolgalom érvényesítését biztosítandó a jogtalan akadályt elhárította. A birtokvédelem érdekében alkalmazott önhatalom érvelése szerint büntetőjogilag nem értékelhető, ezért a sérelmezett határozatokat - az eljárásjogi és anyagi jogi törvénysértéseket figyelembe véve - hatályon kívül kell helyezni és az ügyben új eljárást kell elrendelni.

A Legfőbb Ügyészség szerint a terhelt érvelése téves, a kerítés többszörös megrongálásával a terhelt elkövette az ítéletben neki felrótt bűncselekményt. A Legfőbb Ügyészség indítványozta a törvényes határozat hatályban tartását.

A Legfelsőbb Bíróság a terhelt felülvizsgálati indítványát a Be. 416. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban megjelölt felülvizsgálati okok tükrében vizsgálta. E rendkívüli jogorvoslati eljárás keretében az indítvánnyal megtámadott jogerős ítélet érdemben ugyanis csak akkor vizsgálható felül, ha e jogi támadás indokai a hivatkozott törvényi szabályozás keretei közé illeszthetők.

- A felülvizsgálat törvényi okait tekintetbe véve eljárásjogilag kizárt, sőt tilalmazott a jogerős ítélet tényállásának felülvizsgálata, az annak alapjául szolgáló bizonyítékok mérlegelése. A felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás irányadó [Be. 423. § (1) bekezdés]. Ehhez képest nem volt figyelembe vehető a terhelt egyetlen tényállást támadó érve sem, melyekkel azt kívánta alátámasztani, hogy a sértett kerítését nem, vagy nem az ítéletben leírt módon és mértékben rongálta meg.

- Nem foghatott helyt a terheltnek az ügyben emelt vád törvényességével kapcsolatos kifogása sem. A Be. 428. § (1) bekezdésében megjelölt - és felülvizsgálati okot képező - abszolút hatályon kívül helyezési okok közt szerepel ugyan a törvényes vád hiánya, ez azonban kizárólag a Be. 2. § (2) bekezdésében megjelölt kritériumok szerint bírálható el. Nem törvényes az a vád, amelyet nem az arra jogosult emel a büntetőtörvényben pontosan körülírt cselekmény miatt. A terhelt azon érve, amely szerint elbírált cselekményének egy része miatt korábban nyomozást megszüntető határozatot hoztak, a vád törvényességét - fentiekből kitűnően - nem érinti.

- Nem nyújtott eljárásjogi alapot a jogerős ítélet érdemi felülvizsgálatához a terheltnek a másodfokú bíróság által kiszabott pénzbüntetés súlyosságával összefüggő kifogása sem. Önmagában a büntetés mértéke felülvizsgálati eljárásban nem támadható, és nem sértette a megyei bíróság a Be. 354. § (1) és (4) bekezdésében szabályozott súlyosítási tilalmat sem, amikor az elsőfokú ítéletben kiszabott - próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés-büntetés helyett - a törvény szerint enyhébb büntetési nemet alkalmazva - pénzfőbüntetést szabott ki.

- A terhelt büntetőjogi felelősségét vitatva elsősorban a telki szolgalomhoz kapcsolódó birtokvédelmi jogaira hivatkozott. Az alapeljárásban előadott védekezésével összhangban hangsúlyozta elbírált magatartása jogszerűségét, miután vélekedése szerint őt és másokat a sértett telkén elbirtokolt útszolgalom illette meg, s ő a kerítés lebontása során ennek védelmében lépett fel.

A Legfelsőbb Bíróság e kérdésben azonban osztotta a felülvizsgált jogerős ítélet jogi álláspontját. Tény, hogy a terheltet az alapeljárás során figyelembe vett bizonyítékok alapján semmiféle szolgalmi jogosultság nem illette, s ezen mit sem változtatnak a terhelt jogi természetű feltételezései, amelyek az önkormányzati intézkedések alkotmányosságával, a sértett tulajdonszerzésének jogi akadályaival, a közút megszüntetésével kapcsolatosan vélt közigazgatási törvénysértésekkel függtek össze. A büntetőeljárást megelőzően, illetve annak ideje alatt sem folytak ugyanis olyan hatósági eljárások, amelyek eredménye a terhelt e jogi feltételezéseit megerősítette volna. Nincs tehát egyetlen olyan jogérvényes döntés sem, amely a terhelt hivatkozását bármilyen formában alátámasztaná. Mindettől függetlenül helytállóan rögzítette az ügyben eljárt megyei bíróság azt, hogy még az útszolgalommal kapcsolatos jogi igény megalapozottsága sem nyújthat alapot más személy tulajdonának szándékos és sorozatos, bűncselekményt megvalósító megrongálására.

Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a terhelt felülvizsgálati indítványát a vád törvényességét, a tényállás megalapozatlanságát és a büntetés súlyosságát kifogásoló részében a törvényben kizártnak, a büntetőjogi felelősséget támadó érvei tekintetében pedig alaptalannak találta, így a kifogásolt első- és másodfokú ítéletet a Be. 426. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.1.093/2006.)

A S.-i Városi Bíróság a bíróság elé állítás keretében 2005. május 25-én tartott tárgyaláson kihirdetett, és erre irányuló perorvoslatok hiányában első fokon jogerőre emelkedett ítéletével J. P. terheltet garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt, halmazati büntetésül 6 hó - végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte, és kötelezte a felmerült 3750 Ft bűnügyi költség megfizetésére.

A városi bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a terhelt az általános iskola 4 osztályát végezte el. Munkanélküli, havi jövedelme 17 200 Ft szociális járadék. 4 kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Büntetett előéletű, legutóbb lopás vétsége miatt 6 hónapi, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre és 30 000 Ft pénzmellékbüntetésre, majd garázdaság vétsége miatt napi tételes pénzbüntetésre ítélték.

A terhelt 2005. május 18-án dél körül T. községben a egy sörözőben egy nyerőgépen játszott. Ennek során összegyűrten helyezett be a gépbe egy 2000 Ft-os bankjegyet, amelyet a gép befizetettként nem jelzett ki, egyben játékot sem engedélyezett.

A terhelt a fentiek miatt előbb a pultosnál reklamált, majd, amikor a pénzét nem kapta vissza, dühös lett, a játékgépbe egyszer belerúgott, majd azt kézzel rángatta. Ennek következtében az a köves padlózatra leborult és darabokra tört. A terhelt a nyerőgép megrongálásával a Kft. sértettnek 500 000 Ft kár okozott, amely nem térült meg.

A cselekmény idején a sörözőben többen tartózkodtak, akikben a terhelt magatartása riadalmat váltott ki.

Ezen jogerős határozat ellen a megyei főügyészség a terhelt terhére hatályon kívül helyezés és új eljárás elrendelése érdekében felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. A Be. 405. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján 2005. november 11-én - a törvényes határidőn belül - benyújtott indítvány lényege szerint a terhelt cselekményének minősítésénél anyagi jogszabályt sértett a városi bíróság. A cselekmény ugyanis a Btk. 324. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, de a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő rongálás bűntettét valósítja meg, mivel az azzal okozott kár a 200 000 Ft-ot meghaladja. E cselekmény büntetési tételének felső határa 3 évig terjedő szabadságvesztés, ezért a rongálás bűntettével halmazatban a garázdaság vétsége nem állapítható meg. Mindez törvénysértő büntetés kiszabását eredményezte. Figyelemmel ugyanis arra, hogy az elbírált cselekmény bűntett, a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön [Btk. 43. § a) pont], a próbaidő legrövidebb tartama pedig 2 év [Btk. 89. § (3) bekezdés].

A Legfőbb Ügyészség átiratában a megyei főügyészség indítványát indokai alapján fenntartotta.

A nyilvános ülésen a legfőbb ügyész képviselője átiratukkal egyezően nyilatkozott. Az indítványhoz a terhelt és védője is csatlakozott, ugyanakkor kiemelték, hogy a megismételt eljárásban is csak végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés alkalmazása lehet indokolt.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyet - a jogerős határozatban rögzített tényállás alapulvételével - a Be. 420. §-ának megfelelően egyrészt a felülvizsgálati indítvány keretei között a Be. 405. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt okból, másrészt - hivatalból - a Be. 405. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt eljárásjogi okból felülvizsgálta.

Ennek során, az indítványban helytállóan és kellő részletességgel kifejtett jogi indokokkal egyező okokból - azzal a kiegészítéssel, hogy a tényállásban rögzített 500 000 Ft összegű kár a Btk. 138/A. §-ának b) pontja szerint tekintendő nagyobb kárnak - megállapította, hogy az elsőfokú bíróság törvénysértő minősítést alkalmazott, és emiatt törvénysértő büntetést szabott ki.

Ezért a városi bíróság ítéletét a Be. 425. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, hatályon kívül helyezte és a városi bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

A felülvizsgálati eljárásban a Be. 420. §-a (1) bekezdésének megfelelően a megállapított tényállás maradéktalanul irányadó. A felülvizsgálati oknak az adott tényállás alapulvétele melletti megállapítása után azonban a Legfelsőbb Bíróság nem látta akadályát, hogy a megismételt eljárásra nézve felhívja az elsőfokú bíróság figyelmét a következőkre. Időközben a kérdéses játékgépet nyilvánvalóan kijavították. Erre is figyelemmel a javítás előtti sértetti - és egy, a játékgépek javításával foglalkozó általános eseti szakértői - nyilatkozaton túl a kár pontos összegének tisztázására indokolt a javítási számlák beszerzése is.

A felülvizsgálati eljárás során kirendelt védői díjként felmerült 7200 forint bűnügyi költséget a Be. 428. §-a szerint az állam viseli.(Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.1211/2005.)

II. A tárgyalásról a tanú kihallgatásának tartamára eltávolított vádlott joga nem sérül, ha a tanú vallomását, utóbb a jelenlétében ismertetik [Be. 292. § (2) bek.].

Az elsőfokú bíróság a 2005. május 17. napján hozott ítéletével a terheltet súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt halmazati büntetésül 1 évi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte, 1 rendbeli ittas járművezetés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege a következő:

A terhelt hat alkalommal állt bíróság előtt, ittas járművezetés vétsége, önbíráskodás bűntette, súlyos testi sértés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt ítélték el.

1. A terhelt 2003. június 21-én 02 óra körüli időben, a tulajdonában lévő gépkocsival a városban közlekedett, utasként barátnőjét szállítva. Amikor a K. utcába befordult, az ittas állapotban lévő K. R. sértett majdnem az autó elé lépett. Ezért a terhelt a nyitott ablakon keresztül kiszólt "mi az, meg akarsz halni?" K. R. visszaszólt, mire a terhelt a gépkocsival megállt, kiszállt, visszament a sértetthez. Kölcsönösen szidalmazták egymást, majd a terhelt egy ízben tenyérrel arcul ütötte K. R.-t, ezután lábait kirúgta alóla. Ettől a sértett elesett, a fejét a betonba ütötte, amitől eszméletét vesztette.

A sértett a bal járomív felett 2 Ft-nyi duzzanatot, a jobb tarkó táján bőr alatti bevérzést, valamint agyrázkódást szenvedett. A sérülések gyógytartama 8 napon belüli. A bal szem alatti területet ért közepes erejű tompa erőbehatás 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörés keletkezésének reális lehetősége miatt alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.

2. A terhelt 2004. június 23-án 12.30 perc körüli időben, K. városban a K. Gy. úton haladt a körforgalmú csomópont felé a tulajdonában lévő személygépkocsival a külső forgalmi sávban. A belső forgalmi sávban mellette közlekedett azonos irányban a munkásokat szállító autóbusz. A terhelt be akart sorolni balra a belső forgalmi sávba az autóbusz elé, mivel a körforgalmú csomópont előtt a külső forgalmi sáv megszűnik. Tekintettel arra, hogy a belső forgalmi sávban közlekedő járműveknek van előnye, az autóbuszt vezető K. Cs. nem akarta beengedni maga elé a terhelt által vezetett személygépkocsit. A terhelt ezért, amikor a külső forgalmi sáv véget ért, felhajtott a füves útpadkára és erőszakosan a busz elé vágott, majd megállt. A gépkocsiból kiugorva az autóbuszhoz ment, K. Cs.-val kiabálni kezdett, ekkor kölcsönösen szidalmazták egymást. A terhelt eközben egy alkalommal, ököllel az autóbusz jobb oldali szélvédőjének az alsó részére ütött, amitől a ragasztott szélvédő külső üvege betörött, és ezáltal a 30 810 forint kárt okozott, ami nem térült meg.

A másodfokú bíróság a 2005. október 20. napján hozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt meghatalmazott védője által nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Arra hivatkozott, hogy abszolút eljárási szabályt sértett az eljáró bíróság, amikor a tanúkat a terhelt távollétében hallgatta meg, azonban vallomásukat a terhelttel nem ismertette.

Álláspontja szerint a terhelt bűnösségének megállapítása - mindhárom cselekmény esetében - anyagi jogszabályt is sért.

Tévesen minősítette a bíróság a terhelt cselekményét súlyos testi sértés bűntette kísérletének, mert a bűncselekmény alanyi oldalának felderítése nélkül csupán az orvos-szakértői véleményre támaszkodva vont le következtetést a terhelt szándékára. Az arcra tenyérrel mért közepes erejű ütés önmagában nem ad alapot a súlyos testi sértés bűntette kísérletének megállapítására. A terhelt K. R. sérelmére elkövetett cselekménye 8 napon túl gyógyuló sérülés okozásának szándéka hiányában könnyű testi sértés vétségének minősül. Tekintettel arra, hogy a sértett magánindítványt nem terjesztett elő, a terhelttel szemben e cselekmény miatt az eljárás megszüntetésének van helye.

Büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a 2. tényállási pontban foglalt garázdaság vétségében és rongálás vétségében is. A garázdaság törvényi tényállási elem, a kihívó közösségellenesség hiányában nem állapítható meg. A terhelt és a buszvezető közötti közlekedési konfliktus nem irányult más kívülálló személyek ellen, nem volt alkalmas a nyugodt társadalmi légkör megzavarására, veszélyeztetésére.

A terhelt a rongálást nem szándékosan követte el, mert "megfeledkezett a kezén lévő pecsétgyűrűről," amely a szélvédő irányába történő legyintés következtében annak a berepedését okozta. A terheltet csak gondatlanság terheli, így e bűncselekmény sem valósult meg.

A büntetés kiszabása során sem értékelték az eljáró bíróságok kellő súllyal a terhelt javára írható jelentős számú enyhítő körülményt, ezzel megsértették a Btk. 83. §-ában foglalt rendelkezéseket, és eltúlzottan súlyos büntetést szabtak ki.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában és az ügyész a nyilvános ülésen is a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A felülvizsgálati indítvány a Be. 373. §-ának (1) bekezdés II/d) pontjában meghatározott abszolút eljárási szabálysértésre hivatkozó részében alaptalan.

Az iratokból kitűnően a bíróság a 2004. szeptember 30-án megtartott tárgyaláson két tanút a Be. 292. §-ának (2) bekezdése alapján a terhelt távollétében - a terheltnek a tárgyalóteremből való kiküldése után - hallgatott ki. A tanúk kihallgatása után a terheltet beszólították, és az eljáró bíró ismertette a terhelt távollétében felvett jegyzőkönyvet.

A Be. 292. §-ának (2) bekezdése értelmében a tanács elnöke a tanú kihallgatásának tartamára a tárgyalóteremből eltávolíthatja azt a vádlottat, akinek jelenléte a tanút a kihallgatása során zavarná. Az eljáró bíró a megjelölt két tanút ez irányú kérésüket elfogadva, a Be. rendelkezéseinek betartásával hallgatta ki a terhelt távollétében. A terhelt jelenléti és védekezési joga azonban nem sérült, hiszen a tanúk kihallgatását követően az eljáró bíró ismertette a távollétében felvett jegyzőkönyvet, amire a terhelt érdemi észrevételt is tett. A bíróság eljárása megfelelt a Be. rendelkezéseinek, a felülvizsgálati indítványban kifogásolt eljárási szabálysértés tehát nem valósult meg.

Az eljáró bíróságok az anyagi jogszabályoknak megfelelően minősítették a terhelt cselekményét súlyos testi sértés bűntette kísérletének.

A könnyű testi sértés és súlyos testi sértés kísérletének elhatárolásánál nem a magatartás eredményének, hanem az elkövető tudattartalmának van jelentősége. Azt kell vizsgálni, hogy a véghezviteli magatartás kifejtésének időpontjában az elkövető tudata átfogta-e a hosszabb gyógytartamú sérülés bekövetkezésének lehetőségét és ezt kívánta, vagy ebbe belenyugodott. Az elkövetéskori tudattartalomra, az elkövetés konkrét körülményeinek elemzése alapján lehet következtetést levonni. Ehhez nem csupán a cselekmény egyes mozzanatait kiragadva, hanem egészét kell értékelni.

A sértett arcára mért, orrcsonttörés veszélyével járó ütés, az ittas sértett lábának kirúgása, - amely elesésével, fejének betonba beütésével járt, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket, agyrázkódást és eszméletvesztést is eredményezett, - a közönséges élettapasztalat szerint is alkalmas volt a ténylegesen okozottnál súlyosabb sérülés előidézésére. Ezt a terhelt is felismerte.

Jelen esetben az elkövetés helye, a bántalmazás módja, a sérülés jellege alapján - az orvosszakértői véleményre is figyelemmel - arra kell következtetni, hogy a terhelt tudatában felmerült a 8 napon túl gyógyuló sérülés bekövetkezésének lehetősége, ha azt nem is kívánta, de abba belenyugodva, eshetőleges szándékkal cselekedett.

Az anyagi jogszabályok sérelme nélkül állapították meg az eljárt bíróságok a terhelt büntetőjogi felelősségét garázdaság és rongálás vétségében is.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt napközben, forgalmas közterületen munkásokat szállító - elsőbbségi helyzetben közlekedő - autóbuszt kényszerített megállásra, majd az autóbusz vezetőjét hangosan szidalmazta, közben az autóbusz szélvédőjét ököllel betörte. A terhelt állagsérelemmel járó dolog elleni erőszakot megvalósító provokatív, agresszív, a közösségi együttélés szabályait durván sértő, a közlekedési normákat is figyelmen kívül hagyó magatartása nem nélkülözi a kihívó közösségellenességet, amely az adott helyen és körülmények között alkalmas volt arra is, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. Így a Btk. 271. §-ában meghatározott garázdaság vétségének valamennyi törvényi tényállási eleme megvalósult.

A felülvizsgálati indítvány a tényállásban megállapítottaktól eltérő tényekre hivatkozva vitatta a rongálás szándékos elkövetését. A felülvizsgálati eljárásban azonban a tényállás nem támadható.

Az irányadó tényállás alapján arra kell következtetni, hogy a terhelt által a szélvédő üvegére ököllel mért ütés szándékos magatartás volt. A terhelt a garázdaságot megvalósító cselekményével idegen vagyontárgyban kárt okozott és ezzel megvalósította a Btk. 324. § (1) és (2) bekezdés a) pontja szerinti rongálás vétségét is, amely a bírói gyakorlat értelmében a garázdaság alapesetével halmazatban áll.

A terhelt bűnösségének megállapítása és cselekményeinek jogi minősítése tehát törvényes.

A felülvizsgálat során a büntetés kiszabása körébe irányadó tényezők újraértékelésére és a törvényes büntetési keretben kiszabott büntetés megváltoztatására sincs lehetőség.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, a megtámadott határozatokat a Be. 427. § alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 1202/2005.)

A városi bíróság a 2003. november 21. napján tárgyalás mellőzésével meghozott - és 2003. december 10. napján jogerőre emelkedett - végzésével M. J. I. r. terhelttel szemben társtettesként elkövetett garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt - halmazati büntetésül - 200 napi pénzbüntetést, M. J. II. r. terhelttel szemben társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt ugyancsak 200 napi, napi tételenként 100-100 forint pénzbüntetést szabott ki. A pénzbüntetést meg nem fizetése esetén napi tételenként rendelte egy napi szabadságvesztésre átváltoztatni.

A történeti tényállás lényege szerint a terheltek 2003. augusztus 31-én, a késő esti órákban, M. községben I. r. terhelt lakásán italoztak. Az ittas állapotba került terheltek összevesztek, majd éjfél körüli időben II. r. terhelt lakására indultak, azonban útközben az utcán a veszekedést tovább folytatták, egymást hangosan szidalmazták és lökdösték.

Amikor az I. r. bántalmazni akarta a II. r. terheltet, az elszaladt, mire az I. r. terhelt mérgében az út szélén elhelyezett virágtartókat kezdte rugdosni. Ennek következtében egy vessző fonatú virágtartó a benne levő virággal együtt az árokba borult, és összetört.

A terheltek cselekménye megbotránkozás és riadalom keltésére alkalmas volt.

Az I. r. terhelt cselekményével a helyi polgármesteri hivatalnak 14 000 forint kárt okozott, mely kár nem térült meg.

A jogerős végzés ellen a terheltek javára - a Be. 408. § II/a pontja alapján és a Be. 405. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott anyagi jogszabálysértésre hivatkozással - a legfőbb ügyész nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Álláspontja szerint az eljárt bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a terheltek cselekményükkel megvalósították a Btk. 271. §-a szerinti garázdaság törvényi tényállását. Ugyanis I. r. terheltet az erőszakos magatartás megvalósításában személyes ok motiválta - a fölötti mérge, hogy II. r. terhelt elszaladt, ezért nem tudta folytatni vele a veszekedést - és szándéka még eshetőlegesen sem irányult megbotránkozás és riadalom keltésére. A II. r. terhelt pedig sem dolog, sem pedig személy elleni erőszakos magatartást nem tanúsított, éjszakai hangoskodása legfeljebb szabálysértésként lett volna értékelhető.

Mindezekre figyelemmel indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a végzést a Be. 426. § (1) bekezdésének a.) pontja alapján helyezze hatályon kívül és az I. r. terhelt cselekményét rongálás vétségének minősítse, amely miatt bocsássa próbára, míg a II. r. terheltet az ellene emelt vád alól mentse fel, bűncselekmény hiányában.

A Legfelsőbb Bíróság a Be. 422. § (3) bekezdésének alkalmazásával az ügyben nyilvános ülést tartott.

Ennek során az ügyész a felülvizsgálati indítványát fenntartotta.

A terheltek védője a legfőbb ügyészi indítvánnyal egyetértett és kérte annak megfelelő határozat meghozatalát. Ugyanezt kérték beadványaikban a terheltek is.

A felülvizsgálati indítvány alapos.

Az indítvány alapján a Legfelsőbb Bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy a terheltek magatartásával maradéktalanul megvalósultak-e a garázdaság törvényi tényállási elemei.

A Btk. 271. § (1) bekezdésében meghatározott garázdaság bűncselekményét az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. Elkövetője tehát körülményeire és jellegére tekintettel olyan provokatív, kihívó magatartást tanúsít, amivel az általánosan elvárt társadalmi normákkal szembehelyezkedik, s az a közösségi szabályok nyílt semmibevételét is jelenti, és amelyre a társadalom tagjai általában megbotránkozással, félelemmel reagálnak. A bűncselekmény megvalósulásához legalább eshetőleges szándék fennállása szükséges.

A Btk. 271. §-ának (1) bekezdése a bűncselekmény motívumát - a kihívóan közösségellenesség beiktatásával - a törvényi tényállás elemévé tette. Az I. r. terhelt cselekményét pedig nem a társadalmi együttélés szabályaival való tudatos, és nyílt szembehelyezkedés motíválta. E magatartássorozat összességében sem értékelhető kihívóan közösségellenesnek.

Az irányadó tényállásból kitűnően ugyanis a terheltek csupán veszekedtek, amelyet az utcán is folytattak, úgy, hogy egymást szidalmazták, lökdösték. Az I. r. terhelt afölötti dühében, hogy a II. r. terhelt elszaladt, az út szélén elhelyezett virágtartókba rúgott. Terheltek magatartása nem irányult mások zaklatására, megalázására, illetve a közösségi szabályok szándékos semmibevételére. A cselekmény konkrét tárgyi súlya ezért nem érte el a garázdaság megvalósulásához szükséges közösségellenesség mértékét.

A II. r. terhelt ugyanakkor semmilyen erőszakos magatartást nem tanúsított, cselekménye a szóbeli szidalmazásban és a lökdösődésben kimerült.

Ekként a terheltek büntetőjogi felelőssége a garázdaság vétségében - a törvényi tényállási elemek hiányában - nem állapítható meg.

A Legfelsőbb Bíróságnak azt is vizsgálnia kellett, hogy I. r. terhelt magatartása - a maradékcselekményre figyelemmel - a rongálás vétségét kimeríti-e.

Figyelemmel arra, hogy az irányadó tényállás alapján I. r. terhelt a virágtartókat rugdosta, melynek következtében egy az árokba borult, összetört és így 14 000 forint kárt okozott, cselekménye megvalósította a rongálás vétségét.

A kifejtettekre figyelemmel a támadott végzést - a terheltek bűnösségét garázdaság vétségében megállapító és büntetést kiszabó részében - a Legfelsőbb Bíróság a Be. 426. §-a (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásával hatályon kívül helyezte és a terhelteket az ellenük a Btk. 271. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő, s a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerint társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vád alól - mert a cselekményük nem bűncselekmény - a Be. 331. §-ának (1) bekezdése alapján felmentette.

A részbeni felmentés mellett ugyanakkor törvénysértővé vált a I. r. terhelt tekintetében a halmazati büntetésként kiszabott pénzbüntetés.

A Legfelsőbb Bíróság összességében úgy ítélte meg, hogy I. r. terhelt cselekménye már az elkövetéskor is olyan csekély mértékben volt veszélyes a társadalomra, amiért a Btk. 28. §-ára figyelemmel a legenyhébb büntetés kiszabása sem indokolt.

Erre figyelemmel I. r. terheltet rongálás vétsége miatt - a Btk. 71. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával - megrovásban részesítette.

A terheltek részére a pénzbüntetésre befizetett összegeket vissza kell téríteni (Be. 585. §- a). (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.739/2004.)

Az elsőfokú bíróság a terheltet bűnösnek mondta ki rongálás bűntettében, és emiatt pénzbüntetésre ítélte. A magánfél polgári jogi igényét a törvény egyéb útjára utasította.

Az ítélet tényállása szerint a terhelt leszázalékolt nyugdíjas, havi jövedelme 5400 forint. Vagyona egy 168 négyszögöles telek fele része. A terhelt és a sértett között évek óta telekhatár vita áll fenn. A terhelt a 3747 helyrajzi számú telekről - amely a sértett tulajdona - 60 méter hosszan a szőlőtőkéket kivágta, és annak a helyére a kerítést átrakta. A rongálással okozott kár 16 088 forint.

A bíróság a cselekményt a Btk. 324. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdésének a) pontja szerint rongálás bűntettének minősítette.

Az ítélet ellen - megalapozatlanság miatt - emelt törvényességi óvás alapos.

Az elsőfokú bíróság nem derítette fel, hogy a rongálás elkövetési tárgya idegen vagyon volt-e, ezenkívül a terhelt idegbetegségére utaló adatokat sem tisztázta.

A terhelt a nyomozás során és a tárgyaláson is azzal védekezett, hogy az ingatlannak az a sávja, amelyről ő a szóban levő szőlőtőkéket kivágta és onnan a sértett kerítését 60 cm-re áthelyezte, nem a sértett, hanem a saját tulajdona volt. Előadta, hogy a telekhatár vita kérdésében a földhivatal jogerős határozatában már döntött, és az ő területi igényét elismerte. Ezt a határozatot a nyomozás során az iratokhoz csatolta, de a nyomozó hatóság - anélkül, hogy az iratokban rögzítette volna a határozat tartalmát - azt visszaadta a terheltnek.

A községi tanács vb szakigazgatási szervéhez címzett kérelmében a terhelt az említett földhivatali határozatra hivatkozva kérte a tanács intézkedését. Ugyancsak az iratoknál található az ügyvédi felszólítás is, melyben kérték a sértettet, hogy a köztük levő vitát peren kívül rendezzék. Mindezeket a lényeges kérdéseket a bíróság a büntető eljárás során nem derítette fel, ezeket a körülményeket nem tisztázta, a bizonyítás csupán arra terjedt ki, hogy a szőlőtőkék kivágásával a sértettet milyen anyagi kár érte. Miután ezt a mezőgazdasági igazságügyi szakértővel tisztázta, a bizonyítást befejezte, s a vádlottal szemben 70 napi tétel (1 nap - 70 forint) pénzbüntetést szabott ki. Az ítélet nyomban jogerőre emelkedett.

Mindezeken túlmenően a terhelt arra is hivatkozott, hogy 10 éve idegosztályon áll kezelés alatt. Erre figyelemmel tisztázni kellett volna, hogy nincs-e szükség elmeorvosszakértői vizsgálatra, amelytől függően esetleg a védő részvétele is kötelező lett volna a tárgyaláson [Be. 47. § c) pontja].

A fentiekben részletezett megalapozatlanság miatt a Legfelsőbb Bíbíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyette, és az ügyet új eljárás lefolytatására visszaküldte. (B. törv. II. 1964/1986. sz.)