- Sikkasztás Btk szerinti tényállása
- A sikkasztás elkövetési tárgya
- Előleg és bizomány
- A sikkasztás elkövetési magatartása
- A sikkasztás megvalósulása
- A sikkasztás súlyosabban minősülő esetei
- A sikkasztás elhatárolása más bűncselekményektől
- Magánindítvány, tevékeny megbánás
- Sikkasztással kapcsolatos bírói gyakorlat:
Sikkasztás Btk szerinti tényállása
Sikkasztás Btk szerinti tényállása:
Sikkasztás
Btk. 372. § (1) Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el.
(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást kisebb értékre vagy
b) a szabálysértési értékre elkövetett sikkasztást
ba) bűnszövetségben,
bb) közveszély színhelyén,
bc) üzletszerűen
követik el.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást nagyobb értékre,
b) a kisebb értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely módon, vagy
c) a sikkasztást védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra, régészeti leletre vagy külföldi védelemben részesített ingó kulturális örökségi elemre
követik el.
(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást jelentős értékre,
b) a nagyobb értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meg határozott valamely módon, vagy
c) a sikkasztást a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére
követik el.
(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást különösen nagy értékre vagy
b) a jelentős értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely módon
követik el.
(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást különösen jelentős értékre vagy
b) a különösen nagy értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely módon
követik el.
A sikkasztás vagyon elleni bűncselekmény. A sikkasztás során az elkövető a rábízott idegen dolgot tulajdonítja el jogtalanul, vagy azzal sajátjaként rendelkezik. A cselekmény a tulajdonjogot, ezen belül a tulajdonos, birtokos rendelkezési jogosultságát támadja. Ugyanakkor az elkövető azzal a bizalommal is visszaél, amely a sértett részéről felé irányul.
Nagyon fontos, hogy a bűncselekmény elkövetője, azaz tettese csak olyan személy lehet, akire az adott dolgot rábízták. Így, ha a szerszámgépet nem az, akire rábízták, hanem az erről nem tudó feleség adja kölcsön, sikkasztásért nem felelhet.
A sikkasztás elkövetési tárgya
A bűncselekmény elkövetési tárgya itt is az idegen ingó, értékkel bíró dolog. E tekintetben a cselekmény megegyezik a lopás kapcsán leírtakkal. Lényeges különbség azonban, hogy a sikkasztás esetében az elkövetőre rábízott dologról van szó, amely a bűncselekmény elkövetése előtt jogszerűen az elkövető birtokába került. Tehát nem az elkövető emeli ki az adott dolgot a korábbi tulajdonos, birtokos érdekköréből, hanem azt önkéntesen, szabad akaratából a tulajdonos teszi.
E feltétel kapcsán nincs jelentősége a rábízás formájának, körülményeinek, céljának vagy időtartamának. Lehet írásba foglalt – ha a polgári törvénykönyv az adott rábízási formához írásbeliséget követel – csakúgy, mint szóbeli. Így például, ha az elkövető a gépkocsi vásárlása során a járművet próbaútra kapja meg és azt tulajdonítja el, ugyanúgy megvalósítja a bűncselekményt, mintha a sértett kérésére szívességből a négy hónapja az udvarában tárolt gépkocsit adná el – megszorult helyzete miatt – harmadik személynek.
Nincs jelentősége annak sem, mennyire volt körültekintő a sértett, milyen viszony állt fenn közöttük, illetve hogy a rábízás mennyire volt megalapozott a sértett részéről. Ha a sértett a pályaudvaron jegyet kíván vásárolni és a mellette álló szimpatikus fiatalembert kéri meg, hogy nézzen már rá a holmijaira, míg ő elszalad a pénztárhoz, rábízás valósul meg, így az elkövető sikkasztást valósít meg.

Előleg és bizomány
Speciális helyzet áll fenn az olyan szerződések (például vállalkozási szerződés) vagy egyéb tartós jogviszonyok esetén, amelyek keretében előleg átadására-átvételére kerül sor. Ezt követi rendszerint a vállalt tevékenység teljesítése. Nemteljesítés és a pénz visszafizetésének elmaradása esetén a cselekmény megítélése többféle lehet az előleg szerepétől függően.
Ha az összeg az átvevőhöz (például a vállalkozóhoz) későbbi munkadíjának részeként került, nem valósul meg bűncselekmény (a pénz polgári per keretében visszaigényelhető). Ha azonban az előlegként átvett pénzösszeget az átvevő – akár a felhasználó érdekkörébe tartozó – dolgok, anyagok vásárlására költi, nemteljesítés esetén megvalósítja a sikkasztást. A pénzzel sajátjaként rendelkezett anélkül, hogy a teljesítést megkezdte volna.
A bizományosi szerződés keretében a megbízottól átvett dolgok felett a bizományos tulajdonjogot nem szerez. Célja és feladata az adott dolog, áru értékesítése. Ha ez nem történik meg, és a dolgot sem szolgáltatja vissza, vagy az értékesítést követően annak ellenértékét nem fizeti meg a megbízónak, a bizományos megvalósítja a sikkasztást. Ha azonban a szerződésben a megbízó által kikötöttnél alacsonyabb áron értékesíti az átvett árut, nem követ el bűncselekményt.
A sikkasztás elkövetési magatartása
A sikkasztás elkövetési magatartása a dolog jogtalan eltulajdonítása vagy az azzal sajátként történő rendelkezés. Az eltulajdonítás lényege, hogy eredményeként harmadik személy számára az elkövető mint a dolog tulajdonosa jelenik meg, mindazokat a jogokat gyakorolva és tevékenységeket folytatva, amelyek a tulajdonos rendelkezési körébe tartoznak. Ilyen, ha a dolgot elajándékozza vagy eladja.
De véglegesen kizárja a tulajdonost a dolog felett rendelkezés, illetve a dolog feletti birtokállapotot visszaállításának lehetőségéből, ha letagadja, hogy a dolog nála van, vagy azt a tényt, hogy korábban milyen módon került hozzá. Nem büntető-, hanem polgári eljárás keretében kell a kérdést tisztázni, ha az elkövető elismeri ugyan, hogy a dolog nála van, azonban vitatja a sértett vonatkozásában a dologgal kapcsolatosan fennálló bármilyen kötelezettségét.
A dologgal sajátjaként rendelkezés esetén az elkövető nem törekszik a tulajdonos jogainak végleges kizárására, azonban olyan jogokat gyakorol vagy olyan tevékenységet folytat, melyek a tulajdonos rendelkezési körébe tartoznak. Ilyen, ha az adott dolgot kölcsönadja, például ha a régi barát, akinek hetek óta a pincéjében áll a tulajdonos szerszámgépe, jó ismerősének kölcsönadja azt, mondván, úgyis ott áll, nyugodtan használhatja.
Speciális megítélést jelent, ha a rábízás tárgya pénz vagy egyéb helyettesíthető dolog. Ezekben az esetekben még felhasználás mellett sem valósul meg a bűncselekmény, ha a tulajdonos részére az bármikor visszaszolgáltatható. Így, ha a tulajdonosok által korábban vásárolt több kilogramm cukrot „D” megőrzésre veszi át és a kamrájában tárolja, majd utóbb annak egy részét sütéshez felhasználja, azonban amikor a tulajdonosok visszakérik, azt más forrásból – például a boltból – pótolja. Ebben az esetben ugyanis nem ugyanazt, hanem ugyanannyit kell visszaszolgáltatni.
A sikkasztás megvalósulása
A bűncselekmény a jogtalan eltulajdonítással, illetve a sajátként történő rendelkezéssel befejezetté válik. Nem feltétel, hogy a magatartással a tulajdonost tényleges kár is érje.
Az elkövető a bűncselekményt csak szándékosan valósíthatja meg, azaz tisztában kell lennie azzal, hogy az adott dolgot a tulajdonos rábízta, és a rábízás milyen körre terjed ki, illetve azzal, hogy tevékenysége a tulajdonosi jogokat korlátozza vagy kizárja, és e következményt kívánnia kell, vagy ezekbe bele kell nyugodnia.
Nem valósul meg a bűncselekmény, ha az elkövető nem a saját, hanem a tulajdonos érdekében cselekszik úgy, hogy sajátjaként rendelkezik a dologgal. Így akkor sem, ha a nagy vihar közeledtével azért használja az udvarán tárolt járművet a tulajdonos felhatalmazása nélkül, hogy védett helyre vezesse azt.
A sikkasztás súlyosabban minősülő esetei
Súlyosabban minősül a cselekmény, ha bűnszövetségben, közveszély színhelyén vagy üzletszerűen követik el. A minősítés szempontjából itt is jelentősek az értékhatárok, amelyek a lopásnál leírtak szerint alakulnak.
Akkor is súlyosabb a cselekmény megítélése, ha védett kulturális javakhoz tartozó tárgyra vagy régészeti leletre történik a megvalósítás. Új minősített eset 2013. július 1-jétől, ha a – különösen nagy kárnál kisebb értékre elkövetett – sikkasztást a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el.
A jogalkotó ezzel is a szigorúbb büntetőjogi fellépés lehetőségét kívánta megteremteni az utóbbi időben elszaporodó, az idősebb személyek ellen elkövetett visszaélésekkel szemben. A törvény nem határozza meg konkrét életkor alapján, hogy ki tekintendő „idős” személynek, ezt a gyakorlatnak kell kialakítania.
A sikkasztás elhatárolása más bűncselekményektől
Bár a tulajdonos mind sikkasztás, mind csalás esetén maga adja át a dolgot, a csalásnál az elkövető megtévesztő magatartása eredményeként jut erre a döntésre, míg sikkasztásnál önszántából, saját elhatározásából teszi ezt. Hűtlen kezelés esetén az elkövetés tárgyát szintén az elkövetőre bízta annak tulajdonosa, azonban míg sikkasztásnál eltulajdonítja azt az elkövető, addig hűtlen kezelés esetén azokat a jogosítványokat sérti meg, amelyek az adott rábízott vagyontárgy kezeléséhez kötődnek.
A sikkasztásnak szabálysértési alakzata is van. Ha az érték, amelyre a sikkasztást elkövették nem haladja meg az ötvenezer forintot, az elkövető nem bűncselekményért, hanem szabálysértésért felel.
Magánindítvány, tevékeny megbánás
Speciális szabály, hogy ha a sikkasztás sértettje az elkövető hozzátartozója, akkor a bűncselekmény csak magánindítványra büntethető, kivéve ha az elkövető egyben a sértett gyámja vagy gondnoka. Ez esetben a sértett dönti el, hogy a történteket a büntető igazságszolgáltatás elé kívánja-e vinni vagy sem.
Nagyon fontos szabály, hogy az elkövető nem büntethető vagy büntetése korlátlanul enyhíthető, ha a sikkasztás elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben az azzal okozott sérelmet jóvátette.
Sikkasztással kapcsolatos bírói gyakorlat:
1/2005. Büntető-Polgári jogegységi határozat sikkasztás, csalás bűncselekményeinek egyes kérdéseiről
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető és polgári közös jogegységi tanácsa Budapesten, a 2005. évi november hó 28. napján tartott nyilvános ülésen a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma vezetőjének indítványára meghozta a következő
jogegységi határozatot:
1. A sikkasztás bűncselekményének (Btk. 317. §-a) el-I követési tárgya mind az eltulajdonítás, mind pedig a sajátjakénti rendelkezés elkövetési magatartást illetően kizárólag ingó dolog lehet.
2. Más ingatlanának csalással történő elidegenítésekor a vagyon elleni bűncselekmény sértettje a kárt szenvedő eredeti tulajdonos. Az ingatlan továbbértékesítése során a jóhiszemű harmadik személlyel szembeni károkozó magatartás az előbbi bűncselekménnyel csupán látszólagos - alaki vagy anyagi - halmazatot alkot akkor, ha az elkövető az ügylet révén nem törekszik további, a már realizáltat meghaladó jogtalan haszon megszerzésére. Ellenkező esetben a különbözetként elért további haszon a jóhiszemű szerző oldalán bekövetkező újabb kár, amely a bűnhalmazat megállapítását indokolhatja.
INDOKOLÁS
I.
A Baranya Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a Btk. 317. §-ában írt sikkasztás elkövetési tárgyának fogalmára vonatkozóan jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte, tekintettel arra, hogy részint a Baranya Megyei Bíróság, részint más megyei bíróságok ítélkezési gyakorlatában ellentétes jogértelmezést tapasztalt.
A kezdeményezés, annak eldöntésére irányult, hogy a sikkasztás elkövetési tárgyaként megjelölt dolog alatt ingó dolog és ingatlan egyaránt értendő-e.
A kezdeményező álláspontja szerint a sikkasztás egyik elkövetési magatartásaként szereplő eltulajdonítás valóban csupán ingó dolgokra követhető el, a sikkasztás másik fordulata - a sajátjakénti rendelkezés - esetében viszont nem indokolt az elkövetés tárgyát csak az ingó dologra korlátozni. Akkor ugyanis, amikor az elkövetőre a tulajdonos a dolgot- akár ingót, akár ingatlant - rábízza, felhatalmazva, hogy annak kapcsán eljárjon, azt kezelje, hasznosítsa, használja stb., és e felhatalmazással - annak kereteit túllépve - a tulajdonos nevében az elkövető a rábízott ingatlant megterheli (haszon élvezetet vagy zálogjogot létesít rajta), esetleg harmadik személlyel adásvételi szerződést köt (ráadásul ingatlan esetében e szerződéssel a vevő a tulajdonjogát be is jegyezteti az ingatlan-nyilvántartásba, s így a jóhiszemű harmadik személy az ingatlanon tulajdont is szerez), a rábízott ingatlannal - amelynek birtokba vétele ezen elkövetési formákhoz még nem is szükséges - sajátjaként rendelkezik és ezzel sikkasztást követ el.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 31. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, illetve a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 440. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jogkörében, a Bszi. 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja, illetve a Be. 439. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, az alábbi 1. és 2. pontban felsorolt elvi kérdésben jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta azzal, hogy a Bszi. 30. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel a jogegységi tanácsban a polgári szakág két bírája is vegyen részt.
1. Az ítélkezési gyakorlat eddigi egységességét megtörő értelmezést tapasztalt ugyanis annak megítélésénél, hogy a sikkasztás bűncselekményének elkövetési tárgyaként meghatározott dolog ingatlan lehet-e.
Az e kérdésben kialakult joggyakorlatot az alábbi döntésekkel szemléltette:
a) Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét sikkasztás bűntettében, csalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében állapította meg a következő tényállás alapján:
A vádlott édesapjától használatra kapta az annak tulajdonát képező tanya ingatlant, amelyet ezt követően - apja beleegyezése nélkül, a valós tulajdoni helyzetet elhallgatva- harmadik személynek, mint sajátját eladott. A vevőtől a vételárat átvette, az adásvételi szerződést édesapja nevében eladóként aláírta, majd e szerződés alapján a földhivatal a tulajdon átruházását az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság a 2.Bf.636/1987. számú (a Bírósági Határozatokban 1988/176. szám alatt közzétett) ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a vádlottnak a sikkasztás bűntettében történt bűnössége megállapítását mellőzte. Indokolásként kifejtette: a sikkasztás bűntettének elkövetési tárgya az idegen dolog, amely a törvény helyes értelme szerint - épp úgy, mint a lopásnál - ingatlan nem, hanem csak ingó dolog lehet.
b) A Pécsi Városi Bíróság az 1.B.182/2002/42. számú, 2004. február 24-én kihirdetett ítéletével az első és másodrendű vádlott bűnösségét egyaránt 2 rendbeli, társtettesként elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettében, 2 rendbeli - egy esetben társtettesként megvalósított- magánokirat-hamisítás vétségében és társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg.
Az ide vonatkozó tényállás az alábbiakat tartalmazza: Az I. és II. rendű vádlott a harmadik testvérük tulajdonában lévő lakásba - annak beleegyezésével - beköltözött, majd a hitelezőjükkel megállapodtak, hogy a lakást - a hitelező haszonélvezeti jogának biztosításával - elidegenítik. Ennek érdekében az I. rendű vádlott hamis meghatalmazást készített, amely szerint a tulajdonos megbízza őt a lakás értékesítésével, s ennek felhasználásával az ingatlant - a hitelező haszonélvezeti jogával terhelten - eladta a II. rendű vádlottnak. A tulajdonjog-bejegyzés iránti kérelem széljegyzetként rákerült a lakás tulajdonlapjára.
Ezt követően a II. rendű vádlott mint tulajdonos és a hitelező mint a haszonélvezeti jog jogosultja a lakást eladásra hirdette meg, majd a vevőkkel adásvételi szerződést kötött, mely szerint az ingatlan tulajdonjogát per- és tehermentesen ruházzák át. A földhivatal a vevők tulajdonjog bejegyzési kérelmét elutasította, így a lakás az eredeti tulajdonos nevén maradt.
Az ítéletben kifejtettek értelmében a bűncselekmény sértettjei azok a személyek, akik adásvételi szerződést kötöttek, de tulajdonjogot nem szereztek, ezáltal a kifizetett vételár folytán 5 800 000 forint - meg nem térült - káruk keletkezett.
A Baranya Megyei Bíróság a 2004. július 1-jén meghozott 2.Bf.275/2004/3. számú ítéletével a vádlottakat az
1rendbeli jelentős kárt okozó csalás bűntettének vádja alól felmentette, a közbizalom elleni bűncselekményeket pedig
2 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette kísérleteként minősítette.
A másodfokú ítélet felmentő rendelkezése azon alapult, hogy a lakásingatlan tényleges tulajdonosa sérelmére a csalás bűntette nem valósult meg, ugyanis e bűncselekmény sértettje az, akinél a tévedésbe ejtés következtében a kár bekövetkezik. Ez pedig jelen esetben a vételárat kifizető, ám tulajdonjogot nem szerző vevő.
A megyei bíróság a vagyon elleni cselekmény Btk. 317. §-a (1) bekezdésének II. fordulata szerinti sikkasztásként történő minősítésére vonatkozó ügyészi indítványt-a BH. 1988/176. szám alatti eseti döntésre utalva - az alábbi indokok alapján nem látta teljesíthetőnek:
"Sajátjakénti rendelkezés, mint elkövetési magatartás minden olyan végleges eltulajdonítási szándékot nélkülöző magatartás, ami a tulajdonos rendelkezési jogosultságának sérelmével vagy e jog csorbításával jár. Ebben az esetben az elkövető a tulajdonos engedélye nélkül tulajdonosi jogosítványokat gyakorol, ilyen például a dolog birtokának, használatának időleges átengedése, zálogba adása, egyéb módon megterhelése stb. Lényeges eleme az elkövetési magatartás e fordulatának, hogy az elkövető szándéka nem a dolog végleges eltulajdonítására, hanem a rendelkezési jogok egy részének időleges gyakorlására irányul. Ellentétben a főügyészség álláspontjával, a vádlottak a vád tárgyát képező ingatlant nem megterhelték, hanem elidegenítették, amely a tulajdonosi jogok végleges elvonását jelentette volna, gyakorlatilag az eltulajdonítással egyenértékű. Ingatlanra nézve pedig a sikkasztás ilyen módon nem követhető el. Másrészt a vádlottak e körben a sikkasztás tényállási elemeként értékelt magatartásának tanúsítása a csalás törvényi tényállását valósította meg, hiszen azzal, hogy az ingatlannak nem voltak tulajdonosai és a tulajdonos beleegyezése nélkül azt hamis okiratokkal elidegenítették, a vevőként jelentkező sértetteket megtévesztették és ezzel nekik kárt okoztak.
Ezért a lakástulajdon sérelmére a sikkasztás bűncselekménye már csak azon oknál fogva sem valósulhatott meg, hogy a két vagyon elleni bűncselekmény halmazata látszólagos, egyazon dologra megvalósított elkövetési magatartás alapján csak a csalás megállapításának lehet helye."
c) A fentiekben részletezett elvi állásponttal ellentétes jogértelmezést tartalmaz a Bírósági Határozatokban 2003/54. szám alatt közzétett döntés.
A városi bíróság a 2001. július 21-én kihirdetett ítéletével az I. rendű vádlottat nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt 8 hó - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.
A tényállás lényege a következő:
Az I. rendű vádlott - az N.Bt. beltagja - a tulajdonában lévő, 2 000 000 forintra értékelt ingatlant apportként bevitte a betéti társaság tulajdonába. Az ingatlan cégbírósági bejegyzése megtörtént, a tulajdonos változtatási kérelmet azonban a földhivatalhoz nem nyújtották be.
3 évvel később az I. rendű vádlott a betéti társaságba bevitt ingatlant 500 000 forint ellenében adásvételi szerződéssel a testvérének - akit nem tájékoztatott arról, hogy az ingatlan a betéti társaság tulajdonában van - adta el. Ezt követően a Bt. végelszámolása megindult, s ennek keretében a végelszámoló keresetet nyújtott be az adásvételi szerződés semmisségének megállapítása iránt. Erre tekintettel az I. rendű vádlott és testvére az egymás között kötött adásvételi szerződést felbontotta, így a Bt. felszámolója az ingatlant (amelynek valós értéke 1 100 000 forintot tett ki) árverésen értékesítette, ezzel a Bt. kára megtérült.
A másodfokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság a 2.Bf.957/2001. számú ítéletével az I. rendű vádlott cselekményének jogi értékelését megváltoztatta, s azt a Btk. 317. §-a (1) bekezdésének II. fordulata szerinti sikkasztás bűntettének minősítette a következő indokok alapján:
A sikkasztás második elkövetési fordulata (a sajátjakénti rendelkezés) nem kizárólag ingó dolog tekintetében követhető el. A tényállásban rögzített történeti eseményekből kitűnően a vádlott a vádbeli ingatlannal, amelyet a társasági szerződés (az alapító okirat) rábízott mint beltagra és üzletvezetőre, úgy rendelkezett, mintha az a sajátja volna, őt illetné meg kizárólag a rendelkezési jog, és ebben a helyzetben az ingatlant adásvételi szerződéssel a testvérének elidegenítette. Cselekménye tehát a Btk. 317. §-a (1) bekezdésének II. fordulatába ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettét tekintve tényállásszerű.
2. A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a Be. 439. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében indítványozta továbbá, miszerint abban - az előzőekben vázolttal összefüggő - elvi kérdésben is hozzon jogegységi határozatot a jogegységi tanács, hogy az ingatlanra elkövetett csalás esetén kik a bűncselekmény sértettjei.
a) Az I.b) alatt ismertetett ügyben a Baranya Megyei Bíróság a 2.Bf.275/2004/3. számú ítéletében tévesnek tartotta a vádlottak bűnösségének 2 rendbeli jelentős kárt okozó csalás bűntettében történt megállapítását, ezért őket az 1 rendbeli jelentős kárt okozó csalás büntette miatt emelt vád alól felmentette. Álláspontja szerint ugyanis a vádlottak csak a vevőként jelentkező sértetteket tévesztették meg és okoztak nekik kárt. A lakás tényleges tulajdonosát ellenben nem érte sérelem, hiszen a vádlottak által készített szerződések "ipso iure semmisek, következésképpen a vevők az ingatlanon tulajdonjogot nem szerezhettek. A lakás tulajdonosa továbbra is az eredeti tulajdonos maradt, ezen üggyel kapcsolatban őt kár nem érte."
b) Ezzel ellentétes jogi értékelésre került sor a Siklósi Városi Bíróság 3.B.192/2004. számú ügyében. A városi bíróság a vádlott bűnösségét közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg, s ezért vele szemben 5 hó börtönt és 1 évi közügyektől eltiltást szabott ki, ellenben a csalás bűntette miatt emelt vád alól őt felmentette.
A tényállás lényege az alábbi:
A vádlott felajánlotta T. J.-né sértettnek, hogy az ingatlanára 500 000 forintért vevőt szerez. Megszerezte a sértettől az ingatlan adatait, majd T. J.-né hamisított névaláírásával az ingatlant a saját nevére "megvásárolta". Időközben ugyanis azt ígérte T. J.-nének, hogy a telket az említett összegért maga veszi meg. A vételárat - amely a hamis szerződésben 1 000 000 forintban volt megjelölve - a sértettnek nem fizette meg. T. J.-né a földhivatal leveléből értesült arról, hogy az ingatlanát a vádlott nevére átjegyezték, az ő tulajdonjogát pedig törölték.
A vádlott ezt követően a nevére került ingatlant 1 000 000 forint vételárért értékesítette, a földhivatal pedig a tulajdonjogot a vevőkre átjegyezte, egyben a vádlott tulajdonjogát törölte.
A Pécsi Városi Bíróság utóbb jogerős ítéletével megállapította, hogy a szóban lévő ingatlan T. J.-né sértett tulajdonában áll, mivel a vádlott által aláírt, illetve a vádlott és a vevő között megkötött adásvételi szerződés érvénytelen. A földhivatal T. J.-né sértett tulajdonjogát visszajegyezte.
A felmentő rendelkezést indokolva a városi bíróság kifejtette: a vádlott nyilvánvalóan jogtalan haszonszerzés végett cselekedett, s T. J.-nének - az ingatlan elvesztése folytán - kárt is okozott, vele szemben azonban megtévesztő magatartást nem tanúsított. A hamis okirat benyújtásával a földhivatalt ejtette tévedésbe, a megtévesztettnek viszont a tévedésbe ejtés következtében vagyoni joghatású cselekményt vagy intézkedést kell végeznie, amelynek következtében kár keletkezik. Mivel a vádlott tulajdont ténylegesen nem szerzett, s nem is szerezhetett, a földhivatal bejegyző határozata vagyoni joghatású intézkedésnek nem tekinthető és ennek folytán kár sem állt be. Ehhez képest a vádlott T. J.-né sérelmére vagyon elleni bűncselekményt nem valósított meg.
A Baranya Megyei Bíróság a 2.Bf.7/2005/3. számú ítéletével mellőzte a felmentő rendelkezést, a vádlott bűnösségét nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében is megállapította, a főbüntetés tartamát pedig 1 évre súlyosította.
A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a vádlott egyrészt - valótlanul azt állítva, hogy maga fogja az ingatlant megvásárolni - megtévesztette T. J.-nét, másrészt a hamis adásvételi szerződés benyújtásával a földhivatal képviseletében eljáró természetes személyt is. "Miután ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez az is szükséges, hogy a tulajdonos változás az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön, a földhivatali bejegyzés már vagyonjogi rendelkezésnek minősül. Ebben az esetben elválik egymástól a sértett és a megtévesztett személye, a megtévesztett tesz vagyoni joghatású nyilatkozatot, a bűncselekmény sértettje pedig az, akinek a kára ténylegesen bekövetkezett, azaz T. J.-né sértett, aki a tulajdonosváltozás bejegyzése következtében ingatlanát elvesztette. Ebben az esetben az elkövetési érték meghatározásánál az ingatlan forgalmi értéke az irányadó. Az a körülmény, hogy a sértett az ingatlan tulajdoni jogának visszaszerzése érdekében pert indított és pernyertes lett, csak a kár megtérüléseként értékelendő."
II.
A Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetője a I/1. és I/2. pontban vázolt elvi jogalkalmazási kérdésben az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása érdekében annak kimondását indítványozta, hogy:
1. A sikkasztás bűncselekményének (Btk. 317. §-a) elkövetési tárgya mind az eltulajdonítás, mind pedig a saját-jakénti rendelkezés elkövetési fordulatokat illetően kizárólag ingó dolog lehet;
2. Abban az esetben, ha valaki más ingatlanát csalással elidegeníti és ennek során az ingatlan-nyilvántartásba a földhivatal megtévesztésével a jóhiszemű szerződő felet tulajdonosként bejegyzik, majd a bűncselekmény felderítése folytán utóbb e szerződésre az érvénytelenség következményeit alkalmazzák, a megtévesztés következtében kárt szenvedő tényleges (korábbi) ingatlantulajdonos és a sikeres törlési per eredménye miatt károsodó új "tulajdonszerző" egyaránt sértettje a csalás bűntettének, amely így 2 rendbelinek minősül, illetve a sértettek száma szerint halmazatot alkot.
A legfőbb ügyész a BF.979/2005. számú nyilatkozatában jelezte, hogy a felvetett elvi kérdésekben maga is szükségesnek tartja jogegységi határozat hozatalát, s a jogegységi indítványban foglalt javaslatokkal egyetért.
III.
Az indítvánnyal érintett kérdésekkel kapcsolatosan a jogegységi tanács álláspontja a következő:
1. Az 1878. évi V. törvénycikk (Csemegi Kódex) 355. §-a a sikkasztás - a 333. §-a pedig a lopás-elkövetési tárgyaként az idegen ingó dolgot jelölte meg. Ennek nyomán töretlen joggyakorlat alakult ki, s a Kúria azt is kimondta (K.208/1935.), hogy jogok - beleértve a követelési jogot - a sikkasztásnak nem lehetnek tárgyai.
A Csemegi Kódexet felváltó 1961. évi V. törvény a lopás (291. §) és a sikkasztás (292. §) tényállásából az "ingó" jelzőt elhagyta abból a megfontolásból, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat alapján egyértelmű, miszerint az elkövetési magatartás megvalósítása ingatlanra nézve fogalmilag kizárt, ennél fogva a szóban lévő jelző felesleges. A két törvényhely együttes említése a tradíciókkal összhangban azért történt, mert a sikkasztás elkövetési tárgyát a jogalkotó a lopásból vezette le, kiemelve a kettő szükségképpeni azonosságát, azt tehát, hogy az csak ingó dolog lehet.
A sikkasztás elkövetési tárgyát érintő ilyen értelmezésen az 1978. évi IV. törvény (hatályos Btk.) sem változtatott, azt ugyanúgy vette át, ehhez igazodóan az ítélkezési gyakorlat a legutóbbi időkig töretlenül arra az álláspontra helyezkedett, hogy a sikkasztás elkövetési tárgya kizárólag ingó dolog lehet.
A jogegységi tanács szerint e gyakorlat megváltoztatására nincs ok, hiszen az ellenkező álláspont a vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai rendszerét bontaná meg.
A Btk. a dolog fogalmát nem határozza meg, hanem - a 333. § (1) pontjában - csupán kiterjeszti azt a villamos és gazdaságilag hasznosítható más energiára, valamint a vagyoni jogosultságot megtestesítő okiratra, dematerializált értékpapírra is.
A Ptk. 94. §-ának (1) bekezdését alapul véve dolog az, ami birtokba vehető és tulajdonjog tárgyát képezheti, így rendeltetése szerint dolog az ingó és az ingatlan is.
A sikkasztás elkövetési tárgya az elkövetőre - a jogszerű tulajdonos vagy birtokos által - rábízott idegen dolog. A rábízás, amely a dolog birtokba adását jelenti, bármilyen jogcímen történhet, annak időtartama, csakúgy mint a rábízás jogcíme közömbös. A rábízás tartalmát tekintve lehet őrizet, felügyelet, használat, gondozás stb.
A sikkasztás elkövetési magatartása egyfelől, a jogtalan eltulajdonítás, amely a tulajdoni állapot végleges szándékú megváltoztatását jelenti (ilyen a dolog eladása, elcseré-lése, el- vagy felhasználása, eltagadása) másfelől a sajátja-kénti rendelkezés, mely a tulajdonosi jogok időleges gyakorlására irányul (tipikusan ilyen a zálogba adás, kölcsönbe vagy bérbe adás) .
Az nem lehet kétséges, hogy a sikkasztás elkövetési tárgyaként megjelölt idegen dolog fogalmának értelmezése csupán egységesen, mindkét elkövetési magatartásra nézve érvényesen történhet.
Az ingó dolog - mint fizikai, tárgyi valóság - helyéből károsodás nélkül elmozdítható, áthelyezhető, elrejthető. Az ingó dolog birtokba adása esetén a rábízónak - mindaddig, amíg a megbízott visszaélésnek minősülő magatartást nem tanúsít - lehetősége nyílik arra, hogy a dolog felett felügyeletet gyakoroljon. A sikkasztás büntetőjogi következmények alkalmazását indokoló veszélyessége éppen abban rejlik, hogy az elkövetési magatartások bármelyikének - akár az eltulajdonításnak, akár a sajátjakénti rendelkezésnek - kifejtésével a tulajdonos számára a dolog további sorsa követhetetlenné válik vagy válhat.
Ingatlan esetében azonban ez a helyzet nem áll fenn, mivel az elmozdíthatatlan, elrejthetetlen, tulajdonosa elől el nem tagadható. Éppen ezért ilyenkor a rábízás értelemszerűen nem birtokba adást, hanem birtokba engedést jelent.
Az ingatlanon fennálló tulajdonosi rendelkezési jogot sértő támadások tehát minősülhetnek más büntető anyagi jogi szabály szerint, birtoksértés esetén polgári jogvita tárgyát is képezhetik, esetleg utat engedhetnek a jogos önhatalomnak, de a sikkasztás elkövetési tárgyává nem tehetik az ingatlant, következésképpen ingatlanra a sikkasztás bűncselekménye nem követhető el.
Az ingatlantól elvált dolog, az ingatlan tartozéka vagy alkotórésze - amennyiben azt leválasztják - ingóvá válik, így ingó dologként természetesen már lehet a sikkasztás elkövetési tárgya.
Lényeges körülmény, hogy a sikkasztás tényállásában szereplő rábízás nem azonos a vagyonkezelői megbízással. Amíg ugyanis a sikkasztás elkövetőjét az idegen dolog birtokban tartásának, megőrzésének kötelezettsége terheli, a vagyonkezelői megbízás esetén a vagyonkezelőnek -meghatározott szabályok szerint teljesítendő - gazdálkodási, vagyonműködtetői feladata van, beleértve abba a tulajdonost megillető rendelkezési jogok gyakorlását is.
Ha tehát a vagyonkezelő a rábízott idegen vagyon részét képező ingatlanra nézve követ el - annak átruházásában, megterhelésében vagy másként megnyilvánuló - kötelességszegő magatartást és ezzel vagyoni hátrányt okoz, cselekménye egyértelműen hűtlen kezelésként (Btk. 329. §-a) értékelendő.
Amennyiben a vagyonkezelési kötelezettség körén kívül a megbízott az ingatlanra nézve a tulajdonosi jogosítványokat sértő - szükségszerűen tévedésbe ejtő vagy tévedésben tartó - magatartást tanúsít (ide értve az ingatlan elidegenítését is) az ingatlan tulajdonosa sérelmére csalást, s ezzel halmazatban magánokirat-hamisítást, illetve intellektuális közokirat-hamisítást valósít meg.
2. A sértett eljárásjogi fogalmát a Be. 51. §-ának (1) bekezdése határozza meg akként, hogy sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. A sértettet perjogi jogosultságok illetik meg, közöttük az, hogy a büntető eljárásban magánféllé válhat, amennyiben polgári jogi igényt érvényesít.
A Btk. 318. §-ában körülírt csalás elkövetési magatartása a tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás. E bűncselekmény passzív alanya (anyagi jogi értelemben vett sértettje) tehát az, akivel szemben az említett elkövetési magatartás megvalósul, akit a megtévesztés vagyoni kihatású intézkedés megtételére késztet. Eljárásjogi szempontból sértettje viszont a csalás bűncselekményének az, aki ennek következtében kárt szenved. A passzív alany és a károsult személye egybe eshet, de el is válhat.
Akkor, amikor az elkövető a vagyonkezelési kötelezettséggel nem járó - az ingatlan őrizetében, felügyeletében, használatában, gondozásában jelentkező - megbízást eleve azzal a szándékkal fogadja el, hogy jogtalan haszonszerzés céljából az ingatlannal visszaéljen (így például azt jogosulatlanul megterhelje, bérbe adja vagy elidegenítse) a megbízót tévedésbe ejti, tévedésben tartásról van viszont szó, ha e szándéka később - a rábízás tartama alatt - alakul ki. Amennyiben ennek következtében a megbízót kár éri, a csalás bűncselekményének befejezett alakzata valósul meg.
Minthogy az ingatlanra vonatkozó adásvételi (csere, ajándékozási) szerződés írásba foglalása kötelező, a tulajdonjogot pedig annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése keletkezteti, a szükségszerűen hamis magánokiratnak a földhivatali bejegyzés kieszközlése végett való elkerülhetetlen benyújtása folytán az elkövető megvalósítja a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt közokirat-hamisítás bűntettét is, mely a csalással bűnhalmazatban állapítandó meg.
Amennyiben a hamis okirat alapján az ingatlan eredeti tulajdonosának tulajdonjogát a földhivatali nyilvántartásban törlik, az új tulajdonos tulajdonjogát pedig bejegyzik, az ingatlan eredeti tulajdonosa az ingatlan értéke erejéig károsodik (s ezzel a sérelmére megvalósult csalás bűncselekménye befejezetté válik), hiszen az ingatlan feletti rendelkezési jogát elveszti mindaddig, amíg a bejegyzés érvénytelenségére alapított törlési per eredményeként az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítására sor nem kerül. Ennek eredményessége az okozott kár megtérüléseként értékelendő.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 63. §-ának (1) bekezdése értelmében érvénytelen bejegyzés törlése iránti keresetet azzal szemben, aki közvetlenül a bejegyzés folytán szerzett jogot vagy mentesült kötelezettség alól, addig lehet megindítani, amíg a bejegyzés alapjául szolgáló jognyilatkozat érvénytelensége megállapításának helye van. Azzal szemben azonban aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a törlési keresetet a kézbesítéstől számított 60 nap, illetve 3 év alatt lehet megindítani, attól függően, hogy az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedett félnek kézbesítették-e vagy sem [Inytv. 63. § (2) bek.], e határidők jogvesztők. Ez tehát azt jelenti, hogy csalás következményeként az ingatlan végleges elvesztése sem kizárt, hiszen további szerző belépése esetén a törlési per megindítására nyitva álló határidő letelte után az eredeti állapot visszaállítására már nincs mód, az eredeti tulajdonos ezt követően csupán a kötelmi jogi igényét érvényesítheti. A jóhiszemű (harmadik) szerző oldaláról nézve pedig mindez azt eredményezi, hogy jogszerzése az előző szerzés érvénytelensége - nem tulajdonostól származó volta - ellenére bekövetkezhet.
Hasonlóképpen csalást visz véghez az elkövető akkor is, ha az ingatlan nincs rábízva, ám azt elidegeníti vagy azzal más - turpis - módon visszaél.
Abban az esetben ugyanis amikor az elkövető - magát szükségszerűen az ingatlan tulajdonosának tüntetve fel -hamis adásvételi, csere vagy egyéb más szerződéssel az eredeti tulajdonos tulajdonjogát a földhivatali nyilvántartásból törölteti, s azt a saját, vagy más -jóhiszemű - személy javára bejegyezteti, jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztő magatartást tanúsít. A jogtalan haszonszerzési célzat ilyenkor az ingatlanhoz kapcsolódik, s a tévedésbe ejtett passzív alany a bejegyzést eszközlő hivatalos személy, a kárt szenvedő (sértett) pedig az ingatlan eredeti tulajdonosa. Ha a tulajdonjog változás bejegyzése megtörténik, a csalás befejezetté válik, ugyanis az ingatlan eredeti tulajdonosát az ingatlan értékével azonos összegű kár éri, mert tulajdonjogának elvesztése folytán a vagyonában a bűncselekmény ilyen mértékű értékcsökkenést okozott (Btk. 137. §-ának 5. pontja) . A törlési per eredményessége ez esetben is a kár utólagos megtérülését jelenti csupán.
A csalás bűncselekménye mellett - a jogi tárgy eltérő voltából fakadóan - azzal valóságos halmazatban a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt intellektuális közokirat-hamisítás ilyenkor is megállapítható.
Az így megszerzett ingatlan továbbértékesítése esetén a megtévesztett és kárt szenvedő jóhiszeműen szerződő fél sérelmére elkövetett csalás halmazati bűncselekménykénti felrovására általában nincs lehetőség, hiszen ekkor a bűncselekménnyel (csalással) megszerzett dologból származó előny elkövető általi biztosításáról van szó, amely büntetlen utócselekmény (ez értelemszerűen nem zárja ki a jóhiszemű szerző kötelmi jogi igényének érvényesíthetőségét) . Az elkövető ugyanis a célzott jogtalan hasznot - az értékkel bíró ingatlant - az eredeti tulajdonos tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási törlésével szerzi meg, így amikor azt oly módon materializálja, hogy jóhiszemű személy részére (az ügyletkötési jogosultsága tekintetében őt tévedésbe ejtve) ellenérték fejében átruházza, további jogtalan haszonszerzési célzatról többnyire már nincs szó. Nem zárható ki ellenben a jóhiszeműen szerződő és az ingatlant végül meg nem szerző fél sérelmére megvalósított csalás önálló, az előbbivel valóságos anyagi halmazatban történő megállapítása akkor, ha az elkövető az ügylet révén további - a már előzőleg realizáltat meghaladó -jogtalan haszon megszerzésére törekszik. Ide értendő az az eset is, amikor az elkövető ugyanazon ingatlant többször, különböző jóhiszemű személyek részére "értékesíti".
Amennyiben az ingatlan jogosulatlan megterhelése más - jogtalan haszonszerzést célzó - megtévesztő magatartás részét képezi (például az elkövető az ingatlant a visszafizetés szándéka nélkül felvett hitel fedezetéül ajánlja fel) a bűnhalmazat megállapításának természetesen ugyancsak nincs akadálya.
Az előzőekben kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa a jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bszi. 27. §) a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, s döntését a Bszi. 32. §-ának (4) bekezdése alapján közzéteszi.
Budapest, 2005. november 28.
BH 2020.10.290 Elköveti a sikkasztás bűntettét, aki az őrizetében levő, de a sértett tulajdonát képező takarmányt elszállíttatja, és állataival feleteti. Ez esetben a sikkasztás nem sajátjaként rendelkezéssel, hanem eltulajdonítással valósul meg [Btk. 372. §].
[1] A járásbíróság a 2018. szeptember 26. napján meghozott ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki sikkasztás bűntettében [Btk. 372. § (1) bek., (4) bek. a) pont], ezért 1 év - börtön fokozatú - szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette és megállapította, hogy a terhelt a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának elrendelése esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
[2] A másodfokon eljárt törvényszék a 2019. február 19-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a terhelt cselekményének jogi minősítését a Btk. 372. § (1) bekezdés 2. fordulat, (4) bekezdés a) pontja szerint határozta meg, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] A jogerős ítélet tényállása szerint 2013. április 16. napján az R. Kft. sértett és a terhelt megállapodást kötöttek, miszerint a sértett 10 millió forint összegű hitelkeretet biztosított a terhelt részére input anyagok vásárlására, melyek fizetési határideje 2013. november 30. napja volt. A megállapodásban a terhelt vállalta, hogy betárolási nyilatkozattal a 2013. évi kukorica terményből 250 tonna mennyiséget ad a sértett tulajdonába legkésőbb a 2013. november 30. napjában megjelölt fizetési határidőig. A megállapodás alapján az R. Kft. sértett vetőmagot, műtrágyát és növényvédő szert szállított ki a terhelt részére 10 millió forintot meghaladó értékben.
[4] 2013. október 10. napján a terhelt mint eladó és az R. Kft. sértett mint vevő között írásban adásvételi szerződés jött létre 150 tonna GMO-mentes takarmánykukorica értékesítésére, összesen 6 millió forint értékben. Ezen adásvételi szerződéssel a terhelt a fenti, 2013. április 16. napján kötött megállapodás szerint leszállított műtrágya és input anyagok ellenértékét fizette volna meg terményben. Ezt követően a sértett képviselője és a terhelt 2013. november 29. napján takarmánykukorica-betárolási nyilatkozatot írtak alá, mely szerint a kft. által megvásárolt 150 tonna takarmánykukoricát a terhelt 2014. március 1. napjáig díjmentesen tárolja saját raktárában, majd ezt követően a kft. 65 forint/tonna/hét tárolási díjat fizet a terhelt részére. Ezen nyilatkozatban a terhelt büntetőjogi felelőssége tudatában kijelentette, hogy a betárolás időpontjától a termény a kft. tulajdonába kerül, azzal köteles az adásvételi szerződés szerint elszámolni. A nyilatkozatban foglaltak ellenére a terhelt a síktárolóba betárolt 150 tonna kukoricát 2013. november és december hónapokban a tulajdonos R. Kft. tudta és engedélye nélkül elszállította, majd ott a saját gazdaságában tartott állatokkal feletette, ily módon a sértett által tárolás céljából rábízott 6 millió forint értékű takarmánykukoricát jogosulatlanul felhasználta.
[5] A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt védője a Be. 648. § a) pontjára és a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára alapítva terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.
[6] Ebben kifejtette, hogy a terhelt és az R. Kft. sértett között ténylegesen kölcsönszerződés jött létre, amelyre vonatkozóan sikkasztás megvalósítása kizárt. A megállapodás szerint a sértett 10 000 000 forintos hitelkeretet biztosított a terhelt részére, aki 250 tonna kukoricát ad el a sértettnek, azonban ez ettől még nem adásvételi szerződés és az összeg nem vételár volt. A felek a korábbi megállapodás után - 2014. április 1-jén - tartozáselismerésről rendelkeztek, amely az indítványozó álláspontja szerint szintén arra utal, hogy a felek között tulajdonátruházásra irányuló szerződés nem jött létre, illetve az egyébként is semmissé tette a korábbi megállapodásokat. Mindezek alapján a termény a terhelt szemszögéből nem minősült idegen dolognak, így a sikkasztás tényállási eleme hiányzik, a bűncselekmény megállapítására nincs törvényes lehetőség.
[7] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a jogerős határozatot változtassa meg és a terheltet az ellen sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól mentse fel.
[8] A Legfőbb Ügyészség szerint a Be. 650. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás az irányadó, az nem támadható, ebből következően nem vitatható a tényállás megalapozottsága, és nem kifogásolható a tényállás megállapítását eredményező bizonyítékértékelő tevékenység mikéntje sem. A tényálláshoz kötöttségből következően a bűnösség is csak az ítéleti tényekkel mindenben összhangban álló tényállítások alapján vitatható. A tényállástól eltérő ténybeli alapokon álló jogi érvek a felülvizsgálat során nem vehetők figyelembe. Törvényben kizártak ezért a felülvizsgálati indítványnak a terhelt és a sértett közötti jogviszonyra vonatkozó megállapításokat támadó, bizonyítékértékelő, mérlegelő tevékenységre vonatkozó kifogásai.
[9] A felülvizsgálati indítványban kifejtettek egyébként sem alaposak, mivel a bűncselekmény nem a felek között 2013. április 16. napján létrejött megállapodásra, hanem a 2013. október 10. napján kelt adásvételi szerződésre figyelemmel valósult meg, melyre tekintettel a takarmánykukorica a 2013. áprilisi megállapodás jogi megítélésétől függetlenül a terhelt számára idegen dolognak minősült. Ezt támasztja alá az adásvételi szerződésen és a betárolási nyilatkozaton kívül a terhelt által 2014. január 14. napján kiállított számla is. Az ezt követően keletkezett tartozást elismerő megállapodás az adásvétel megtörténtét nem teszi semmissé, és utólagosan a már megvalósult bűncselekmény büntetendőségét nem befolyásolja.
[10] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a felülvizsgálati indítványt utasítsa el.
[11] A terhelt védőjének észrevétele szerint nem minősül a bírói mérlegelést támadónak a felülvizsgálati indítvány, amikor a sikkasztás törvényi tényállásának egyik elemét - az idegen dolgot - megalapozó mögöttes polgári jogi szerződés tartalmi, valóságos minősítését vitatja az indítványozó. Az első- és a másodfokú bíróság tévesen minősítette adásvételi szerződésnek a létrejött jogügyleteket és ez alapján állapította meg, hogy a terhelt szemszögéből a takarmány idegen dolognak minősül. A felülvizsgálati eljárásban a mögöttes jogügylet jogi besorolásának vitatása nem minősülhet a bírói mérlegelést támadó indítványnak.
[12] A hiteljogügyletet követő tartozáselismerés - amely jogcím nélküli egyoldalú kötelezettségvállalás - megszünteti az előtte lezajlott jogügyleteket, hiszen a felek a tartozáselismerést ebből a célból hozták létre. Ellenkező esetben a terhelt több jogcímen többszörös teljesítésre lenne köteles. A történeti tényállás jogi megítélésében nem a hitelező (sértett) nyilatkozata az irányadó, hanem a keletkezett teljes bizonyító erejű magánokiratok. A hitelezőknek vagy a sértetteknek nincs arra törvényes lehetőségük, hogy egy későbbi, a gazdasági kapcsolatot lezáró tartozáselismerést követően visszatérjenek az eredeti jogügyletre annak érdekében, hogy büntetőeljárást tudjanak kezdeményezni.
[13] A Kúria a felülvizsgálati indítvány elbírálására a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülést tűzött ki, melyen a megtámadott határozatokat a Be. 659. § (5) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati indítványban meghatározott okok alapján bírálta felül, emellett vizsgálta a Be. 659. § (6) bekezdésében meghatározott esetleges eljárási szabálysértéseket is, ilyet azonban nem észlelt.
[14] A felülvizsgálati indítványnak a tényállást támadó része a törvényben kizárt, a terhelt bűnösségének a büntető anyagi jog szabályai megsértésével történt megállapítására hivatkozó része alaptalan.
[15] A felülvizsgálat alapvető szabálya, hogy a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.]. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.].
[17] Ezzel összefüggésben helytálló a Legfőbb Ügyészség nyilatkozata, mely szerint a törvényben kizártak a terhelt és a sértett közötti jogviszonyra vonatkozó megállapításokat támadó és ezzel összefüggésben a bírói mérlegelés helyességét vitató kifogások.
[18] Az indítvány előterjesztője a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatára tett észrevételében arra hivatkozott, hogy a felülvizsgálati indítványban nem támadta sem a bíróság bizonyítékértékelő tevékenységet, sem a tényállást.
[19] Ennek azonban ellentmond a felülvizsgálati indítványnak a már hivatkozott része, melynek első mondata éppen azt tartalmazza, hogy az elsőfokú tényállásban megállapítottak törvénysértőek.
[20] Mindezen túl az indítvány előterjesztője az észrevételében azt adta elő, hogy az első- és másodfokú bíróság tévesen minősítette adásvételi szerződésnek a létrejött jogügyletet és ez alapján állapította meg, hogy a terhelt szemszögéből a takarmány idegen dolognak minősül.
[21] A büntetőügyben eljárt bíróság minősítő tevékenységet kizárólag a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapításával összefüggésben végezhetett, azt állapította meg, hogy a felek között adásvételi szerződés jött létre.
[22] Ezt a tényt az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése során állapította meg, erről számot is adott, ítéletének indokolása tartalmazza, hogy a 150 tonna takarmánykukorica értékesítéséről szóló adásvételi szerződésen a terhelt aláírása szerepel. Ezt a tényt egyébként az eljárás során maga a terhelt sem vitatta.
[23] Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy nem helytálló a terhelt arra való hivatkozása sem, hogy a kérdéses takarmánykukorica nem képezte a sértett tulajdonjogát, hiszen arra a fentiek szerint érvényes adásvételi szerződést kötöttek és a bíróság álláspontja szerint függetlenül attól, hogy a sértett a betárolási nyilatkozattal ideiglenesen a terhelt őrzésében hagyta a megvásárolt kukoricát, annak átadása is megtörtént.
[25] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára alapítva felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét.
[26] Az indítvány előterjesztőjének az anyagi jogszabálysértésre történő hivatkozása alaptalan.
[27] A bűncselekmény tényállása azáltal valósult meg, hogy a terhelt a tulajdonos által megvásárolt és a betárolási nyilatkozat alapján a síktárolóba betárolt 150 tonna kukoricát 2013. november és december hónapokban a tulajdonos - jelen eljárásban a sértett - tudta és engedélye nélkül jogosulatlanul elszállította és a saját gazdaságában tartott állatokkal feletette.
[28] A Btk. 372. § (1) bekezdésébe ütköző sikkasztás bűntettét az követi el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik.
[30] Ezzel a magatartásával a terhelt megvalósította a sikkasztás törvényi tényállásának - helyesen - az első fordulatát.
[32] A másodfokon eljárt törvényszék ítéletének indokolásában helytállóan fejtette ki, hogy az esetben, ha egy törvényi tényállás több elkövetői magatartást is szabályoz, úgy a történeti tényállásban megállapított elkövetői magatartásra a bűncselekmény jogi minősítése körében a fordulat feltüntetésével kell utalni.
[33] Ugyanakkor azonban tévesen jutott arra a következtetésre, hogy jelen esetben a sikkasztás tényállásának a második fordulata valósult meg.
[34] Az eltulajdonítás kétmozzanatú cselekmény. Az első mozzanat a jogosult kizárása a tulajdonjogának a gyakorlásából, a második mozzanat a jogosítottat megillető tulajdonosi részjogosítványok tényleges gyakorlása. Az eltulajdonítás a dolog feletti tényleges uralom végleges megszüntetését célozza. Ez esetben az elkövető a birtokban tartás tényén felül olyan tevékenységet fejt ki, amely objektíve valamely tulajdonosi részjogosítvány funkcióját fejezi ki.
[35] Sikkasztás esetén a sajátjaként rendelkezés - mint elkövetési magatartás - általában átfog minden olyan, a végleges eltulajdonítási szándékot nélkülöző magatartást, amely a tulajdonos rendelkezési jogosultságának sérelmével vagy e jogai csorbításával jár (BH 1999.493.).
[36] Jelen esetben azáltal, hogy a terhelt a sértett tulajdonát képező és rábízott, ezáltal általa megőrzési célból tárolt kukoricát a raktárból a tulajdonos (a sértett) tudta és beleegyezése nélkül, azaz jogosulatlanul elvette és az állataival feletette, véglegesen megfosztotta a sértettet a tulajdonától, így e magatartásával a sikkasztás bűncselekményének [Btk. 372. § (1) bek.] első fordulatát valósította meg.
[37] A jogerős ítélet egyebekben helyesen minősítette a terhelt cselekményét a Btk. 459. § (6) bekezdés c) pontjára figyelemmel a Btk. 372. § (4) bekezdés a) pontja szerint sikkasztás bűntettének.
[38] A bűncselekmény a tényállás szerint legkésőbb 2013 decemberében befejezetté vált, így annak a büntetőjogi felelősség szempontjából nincs jelentősége, hogy azt követően a terhelt és a sértett között milyen további - a történeti tényállásban nem szerepelő - jogügyletekre került sor.
[39] Mindezekre tekintettel a felülvizsgálati indítvány nem megalapozott.
[40] Ezért a Kúria a terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványt elbírálva a megtámadott határozatokat hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 741/2019.)
BH 2019.4.99 A csalás sikkasztástól történő elhatárolásának döntő szempontja a tettes birtokosi helyzetének létrejötte. Sikkasztás valósul meg és nem csalás, ha a dolog birtokába jutás, a dolog megszerzése jogszerű - megtévesztés nélküli - rábízás következménye, ekként a dolog megtévesztés nélkül is jogszerűen az elkövetőhöz kerülne, vagy már egyébként is nála van. Közömbös, hogy az elkövetni szándékolt sikkasztás fondorlatos módon (trükkösen) előkészített, a dolog eltulajdonításának leplezésére a tettes már előre megteremti a feltételeket [Btk. 372. §, 373. §].
[1] A járásbíróság a 2015. december 15. napján meghozott ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 3 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. bc) pont, (5) bek. b) pont; III., VIII. és X. tényállási pontok], 2 rendbeli csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. bc) pont, (4) bek. b) pont; I. és II. tényállási pontok], 4 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. bc) pont, (4) bek. b) pont; IV., V., VII. és IX. tényállási pontok] és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében [Btk. 372. § (1) bek., (2) bek. bc) pont, (4) bek. b) pont; VI. tényállási pont]. Ezért a terheltet halmazati büntetésül 3 év 5 hónap szabadságvesztés-büntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön, és abból a terhelt a kétharmad rész letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A terheltet az okirattal visszaélés vétsége [Btk. 346. § (1) és (3) bek.] vádja alól felmentette. Rendelkezett a polgári jogi igények elbírálásáról, az eljárás során lefoglalt tárgyak sorsáról és a bűnügyi költség viseléséről, továbbá a terheltet 550 000 forint erejéig vagyonelkobzásra is ítélte.
[2] Kétirányú fellebbezés alapján eljárva a törvényszék a 2018. január 25. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta; a terhelt II. tényállási pontban írt cselekményét további 1 rendbeli csalás bűntettének [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. bc) alpont, (5) bek. b) pont] is minősítette; a IV. tényállási pontban írt cselekményét folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. bc) alpont, (5) bek. b) pont], míg a VI. tényállási pontban írt cselekményét csalás bűntettének [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. bc) alpont, (5) bek. b) pont] minősítette. A halmazati büntetés mértékét 5 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra súlyosította azzal, hogy a terhelt a kiszabott szabadságvesztés-büntetésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A polgári jogi igények tekintetében az elsőfokú ítélet egyes rendelkezéseit módosította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] Az irányadó tényállás szerint a terhelt 2003 júniusától 2011 márciusáig az egyébként őt kezelő dr. Sz. J. által vezetett H. Kft.-nél 4 órás üzletkötő adminisztrátor munkakörben dolgozott havi nettó 30 000 forintért. Gyermeke apjától különböző összegű, nem rendszeres tartásdíjat kapott. 2008-ban önálló tevékenységéből 3 960 000 forint jövedelme volt, melyből 828 000 forint bérjövedelem; 2009-ben önálló tevékenységéből származó 3 960 000 forint jövedelme volt, 858 000 forint bérjövedelme, 2010-ben 1 920 000 forint önálló tevékenységéből származó jövedelme, bérjövedelme 882 000 forint volt, 2011-ben 1 920 000 forint önálló tevékenységéből származó jövedelme, bérjövedelme 220 500 forint volt. Ezen időszakban a terhelt adótartozása jelentős, így például 2010. adóévben 9 937 162 forint volt. A terhelt t.-i ingatlanban - amely gyermeke nevén volt lakott, luxus felszerelésekkel, berendezési tárgyakkal volt ellátva, nagy értékű, márkás autókkal közlekedett, 2005 és 2012 között többször járt külföldi exkluzív utazásokon. 100 000 forint, illetve 1 000 000 forint hiteltartozása volt két hitelintézetnél. A terhelt ingatlanokat nem bérelt, széles ismeretségi, baráti köre volt, azonban olyan kapcsolatokkal, amelyekre az egyes sértetteknél hivatkozott, nem rendelkezett. A terhelt P. I. nevű ismerősének - aki Magyarországon több alkalommal volt büntetve és vele szemben elfogatóparancsot is bocsátottak ki - A.-D.-ben volt bejelentett lakása, bizonytalan üzleti vállalkozással és meg nem határozható kapcsolatokkal rendelkezett. Magyarországon semmilyen gazdasági társaságban vezető tisztséget nem töltött be. Ezen anyagi helyzete nem tette lehetővé azt, hogy a terhelt az átlag feletti megélhetéséről gondoskodni tudott volna. Így jövedelmét rendszeres haszonszerzésre törekedve bűncselekmények elkövetéséből egészítette ki.
[4] A felülvizsgálati indítvánnyal támadott VI. pont alatti tényállás a következő. A terhelt baráti kapcsolatban állt hosszabb ideje K. T.-vel, ezért egymás életvitelét ismerték. 2010-ben - ma már pontosabban meg nem határozható időpontban - K. T. jelezte a terheltnek, hogy nagyobb összegű megtakarítása van, amelyet szeretne befektetni. A terhelt azt ajánlotta, hogy egy ingatlant vásároljanak meg közösen, amelyből hasznuk származhat, K. T. csak a tőkét kell, hogy biztosítsa. A terhelt számára K. T. két részletben átadott 6 000 000 forintot (egyszer 2,5 millió, egyszer pedig 3,5 millió forint összegben) azzal, hogy egy orvosi rendelő épületét fogják megvásárolni. A terhelt egy ingatlant, amely a B. utcában helyezkedett el, meg is mutatott K. T.-nek. A terhelt azonban a pénzből A.-D.-be utazott, az ingatlan megvásárlása érdekében egy lépést sem tett. K. T. - mivel a terhelt hosszabb időn keresztül csak hitegette az ingatlan megvételével kapcsolatban - több alkalommal felhívta a terhelt figyelmét, hogy más befektetési lehetősége van, ezért kellene neki vissza a pénz. Erre figyelemmel 3,5 millió forintot a terhelt több részletben visszafizetett 2010. év végétől 2012 tavaszáig. A terhelt a 6 000 000 forinttal sajátjaként rendelkezett, a B. utcai ingatlan megvásárlása érdekében egy lépést sem tett. Így a sértettnek okozott 6 000 000 forint kárból 2,5 millió forint megtérült.
[5] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője - az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) 416. § (1) bekezdés b) pontját megjelölve - a tényállás VI. pontja tekintetében, az e pontban írt cselekmény törvénysértő minősítése miatt, ennek következtében a kiszabott büntetés enyhítése érdekében terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Indokai szerint a VI. tényállási pontban írt tények alapján nem vonható le következtetés a terhelt elkövetéskori csalárd szándékára; épp ellenkezőleg, az állapítható meg, hogy maga K. T. sértett jelezte a terheltnek, hogy nagyobb összegű megtakarítása van, amit szeretne befektetni. A terhelt nem ejtette tévedésbe a sértettet, csupán a közös üzlet reményében átvett pénzzel nem tudott elszámolni. A védő álláspontja szerint az állapítható meg, hogy a terhelt 2,5 millió forinttal sajátjaként rendelkezett, ezért terhére e cselekménnyel összefüggésben az elsőfokú bíróság jogi álláspontjának megfelelően sikkasztás bűntette állapítható meg. Erre tekintettel kérte, hogy a cselekmény helyes minősítése [Btk. 372. § (2) bek. bc) pont és (4) bek. b) pont] alapján a Kúria a kiszabott büntetést jelentősebb mértékben enyhítse, mivel e cselekmény lényegesen enyhébben, 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
[6] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt törvényben kizártnak tartotta. Az ügyészi álláspont szerint a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjából következően a megtámadott határozat megváltoztatására csak abban az esetben van lehetőség, ha a törvénysértő minősítés vagy más anyagi jogszabály sértés állapítható meg, és mindez egyúttal törvénysértő büntetés kiszabásához vezetett. A terhelttel szemben kiszabható büntetési tételkeret a sokszoros halmazatra figyelemmel (2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztés) abban az esetben sem változna, ha a VI. tényállási pont jogi minősítése csalás helyett sikkasztás lenne. Utalt arra is, hogy a másodfokú bíróság helyesen minősítette a VI. tényállási pontban írt cselekményt csalás bűntettének, mivel a tényállás szerint a terhelt semmilyen intézkedést nem tett az adott ingatlannak a sértettel történő közös megvásárlása érdekében, így a sértettet jogtalan haszonszerzési célzattal tévedésbe ejtette. Mindezek alapján a felülvizsgálati indítvány elutasítását indítványozta.
[7] A terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítvány nem alapos.
[8] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős ügydöntő határozattal szembeni jogi - és nem pedig ténybeli - kifogás lehetőségét biztosítja. A 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 648. § a)-c) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
[9] Kétségtelen, hogy a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja lehetővé teszi a felülvizsgálatot, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt, illetve a Btk. más szabályainak megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki.
[10] A Btk. 373. § (1) bekezdése szerint aki jogtalan haszonszerzés érdekében mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.
[11] A Btk. 372. § (1) bekezdése pedig kimondja, hogy aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el.
[12] A sikkasztás törvényi tényállása kétféle elkövetési magatartást ír körül: a jogtalanul eltulajdonítást és a sajátjaként rendelkezést. A két elkövetési magatartás között a határ úgy vonható meg, hogy eltulajdonításon a szó köznapi értelmének megfelelően a végleges megtartásra irányuló magatartás és az elidegenítés értendő, míg sajátjaként való rendelkezésnek tekinthető minden más magatartás, amely a rábízás tartalmától a tettes érdekeinek irányába eltér, akár saját nevében, akár a tulajdonos nevében cselekszik.
[13] A csalás sikkasztástól történő elhatárolásának döntő mozzanata a tettes birtokosi helyzete. Ha a tettes a dolog birtokában van, arra nézve általában sikkasztás követhető el. Igaz ez akkor is, ha a dolog eltulajdonításának leplezésére már előre megteremti a feltételeket, de a dolog megtévesztés nélkül is jogszerűen az elkövetőhöz kerülne, vagy nála van. Lényeges tehát, hogy az elkövető igen gyakran fondorlatos módon készíti elő a később elkövetni szándékolt sikkasztást, de a dolog birtokába jutás, a birtok megszerzése - a rábízásból következően - jogszerűen történik.
[14] Az irányadó VI. tényállási pontból kitűnően:
- K. T. sértett jelezte a terheltnek, hogy nagyobb összegű megtakarítása van, melyet szeretne befektetni;
- a terhelt azt ajánlotta, hogy egy ingatlant vásároljanak meg közösen, amelyből hasznuk származhat, a sértett csak a tőkét kell, hogy biztosítsa;
- a sértett két részletben átadott a terhelt számára 6 000 000 forintot azzal, hogy közösen egy orvosi rendelő épületét fogják megvásárolni;
- a terhelt azonban a pénzből A.-D.-be utazott, az ingatlan megvásárlása érdekében egy lépést sem tett.
[15] A tényállás szerint a terhelt és a sértett közös akarata volt egy ingatlan megvásárlása, amelynek érdekében a sértett 6 000 000 forintot bízott rá a terheltre. E tényállás alapján nem vonható le következtetés arra nézve, hogy a 6 000 000 forint terhelt részére történő átadására a sértett megtévesztésével, vagy annak következtében került volna sor; ezzel összefüggő tényt a tényállás nem tartalmaz - és ilyen kiegészítést a másodfokú bíróság sem tett -, ezért nincs ténybeli alap a terhelt sértettel való megállapodása időpontjában fennálló megtévesztő szándékára való következtetés levonására. A tényállás nem rögzített továbbá konkrét időpontot sem a pénzátadások, sem pedig a terhelt A.-D.-be történő utazása tekintetében. Mindezekből pedig csupán az állapítható meg, hogy a terhelt a birtokába került pénzösszeget jogtalanul eltulajdonította, és legfeljebb ennek leplezésére a szükséges feltételeket fondorlatos módon megteremtette. Nincs kellő ténybeli alap arra nézve sem, hogy a terhelt a jogtalan eltulajdonítás elkövetési magatartását rövid időn belül kétszer valósította volna meg - hiszen a tényállás csupán azt tartalmazza, hogy a terhelt a részére átadott 6 000 000 forintból külföldre utazott, az ingatlan megvásárlása érdekében egyetlen lépést sem tett -, ezért a Btk. 6. § (2) bekezdése szerinti folytatólagosság megállapításának sincs helye.
[16] A Btk. 459. § (1) bekezdés 28. pontja szerint üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén haszonszerzésre törekszik.
[17] Akár ugyanolyan, akár hasonló jellegű több bűncselekmény üzletszerű megvalósítása esetén bűnhalmazatot kell megállapítani a vagyon elleni bűncselekmények körében egyebek mellett lopás, sikkasztás, csalás esetében (37. BK vélemény).
[18] Az üzletszerűség megállapítása szempontjából alanyi feltételként annak van jelentősége, hogy a bűncselekményből származó (bármekkora haszon saját célú) elérésére törekvésnek egyben át kell fognia az ugyanolyan (vagy hasonló) jellegű bűncselekmény e célból történő ismételt (illetve ismétlődő) elkövetésére vonatkozó akaratelhatározást is.
[19] Ezen szándék megállapítására következtetési alapot adhat az elkövető életvitele, jövedelmi helyzete, illetve a bűncselekményből származó haszon abban betöltött vagy betölteni szándékolt szerepe, aránya. Ha a haszon reményében (s egyébként hasznot is realizálva) az ugyanolyan (hasonló) bűncselekmény hónapok múlva ismétlődő elkövetése bekövetkezett, akkor e körülményből már következik, hogy a magatartás szándéka az üzletszerű elkövetést is átfogta. Az üzletszerűség esetében - szemben a folytatólagossággal - nem a rövid időközökben való elkövetésnek, hanem a rendszerességnek van jelentősége. Ehhez képest pedig az ismétlődésig eltelt idő hossza önmagában véve közömbös.
[20] A tényállás szerint a terhelt anyagi helyzete nem tette lehetővé azt, hogy átlag feletti megélhetéséről gondoskodni tudott volna, így jövedelmét rendszeres haszonszerzésre törekedve bűncselekmények elkövetéséből egészítette ki; ezért cselekménye üzletszerűen elkövetettnek minősül.
[21] Jelen ügyben tehát a VI. tényállási pontban írt cselekmény törvényes minősítése 1 rendbeli, a Btk. 372. § (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdés bc) alpontjára figyelemmel az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő, - szemben a védői állásponttal, 6 000 000 forint elkövetési érték alapulvételével - jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette.
[22] A Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerint a büntetés (illetve az intézkedés) törvényessége esetében a felülvizsgálat oka a Btk. - adott büntetés kiszabása (intézkedés alkalmazása) anyagi jogi alapjára, valamint a nemére, mértékére vonatkozó - mérlegelést nem tűrő rendelkezésének megszegése.
[23] Konkrét ügyben a büntetés (intézkedés) anyagi jogi alapja
- részint a helyes minősítést meghatározó,
- részint az adott büntetés kiszabására (intézkedés alkalmazására), valamint nemére, mértékére vonatkozó anyagi jogi rendelkezés.
[24] A minősítés azonban nem önmagában oka a felülvizsgálatnak. Kizárólag minősítésre vonatkozó kifogás esetében felülvizsgálatnak nincs helye. Felülvizsgálatnak akkor van helye, ha a minősítés mellett egyben a kiszabott büntetés is sérelmezett. Ha pedig törvénysértő a minősítés, akkor vizsgálandó, hogy helyes minősítés esetében mennyiben helytálló a kiszabott büntetés.
[25] Jelen ügyben az eljárt bíróság helyesen alkalmazta a büntetés kiszabása során a 2012. évi C. törvény rendelkezéseit. A terhelt terhére rótt bűncselekmények közül több, így 3 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntette [Btk. 373. § (1) bek., (2) bek. bc) pont, (5) bek. b) pont], 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, miként a VI. tényállási pont szerinti cselekmény helyes minősítése szerinti sikkasztás bűntette is [Btk. 372. § (1) bek., (2) bek. bc) pont, (5) bek. b) pont]. A terhelttel szemben kiszabható büntetési tételkeret a halmazati szabályok folytán tehát 2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztés lehet.
[26] Ennélfogva a terhelttel szemben halmazati büntetésül alkalmazott 5 év szabadságvesztés nem tekinthető törvénysértőnek.
[27] A Kúria a Be. 649. § (2) bekezdése szerinti olyan további felülvizsgálati okot, melynek vizsgálatára a Be. 659. § (2) bekezdése alapján hivatalból köteles, nem észlelt.
[28] Ekként a Kúria a terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva, a megtámadott határozatot a Be. 660. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján a terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 538/2018.)
BH 2018.11.300 Sikkasztást és nem lopást követ el az a gépkocsivezető, aki a munkáltatója tulajdonát képező és munkavégzés eszközéül rábízott gépjármű üzemanyagtartályából a munkáltatója által biztosított üzemanyagkártyával vásárolt gázolajat eltulajdonítja [Btk. 370. §, 372. § (1)-(2) bek., (4) bek.].
[1] A járásbíróság a 2016. szeptember 13. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki lopás bűntettében [2012. évi C. tv. (Btk.) 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bb) alpont, (5) bek. b) pont].
[2] Ezért őt 1 év 6 hónap börtönfokozatú szabadságvesztésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett a szabadságvesztés utólagos végrehajtása esetére a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, a magánfél által érvényesített polgári jogi igényről, a le nem rótt eljárási illetékről, és a bűnügyi költségről.
[3] A terhelt és védője által felmentés végett bejelentett fellebbezés folytán eljáró törvényszék a 2017. június 8. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott és kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta annyiban, hogy a terhelt cselekményét folytatólagosan elkövetett lopás bűntettének [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bb) alpont, (4) bek. a) pont] minősítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[4] Az elsőfokú bíróság által megállapított, és a másodfokú bíróság által pontosított tényállás lényege a következő.
[5] A terhelt 1998. május 25. napjától 2011. szeptember 8. napjáig T.-n a C. G. K. Zrt. sértett alkalmazásában állt mint anyagbeszerző, gépjárművezető. 2009. május 25. napjától 2011. szeptember 8. napjáig a munkája elvégzéséhez a sértett tulajdonát képező tehergépkocsit használta, amellyel árut szállított a zrt. üzleti kapcsolatban álló ügyfelei részére. A teherautó használatával összefüggésben a munkában töltött minden napon menetlevél került kiállításra, amely pontosan tartalmazta a gépjármű használatának megkezdésekor és a befejezésekor megállapított kilométeróra állásokat.
[6] Az áruszállítási feladatok ellátásához a sértett ehhez a tehergépkocsihoz az M. Nyrt. által kibocsátott üzemanyagkártyát biztosított, amelyet a tehergépjárművet használó személy kizárólag a tehergépjármű üzemanyagtartályába kerülő gázolaj és a tehergépjárműhöz szükséges autópálya-matrica vásárlásához használhatott.
[7] A terhelt 2009. szeptember 15. napja és 2011. szeptember 8. napja között a munkavégzése során B.-n az üzemanyagtöltő állomáson több alkalommal vásárolt a sértett által biztosított üzemanyagkártya felhasználásával gázolajat úgy, hogy azt az üzemanyagtartály térfogatára, a megelőző üzemanyag-vásárlásra és a tankolás előtt megtett kilométerre tekintettel nem tudta a tehergépjármű üzemanyagtartályába tölteni.
[8] A terhelt a 2009. szeptember 15. napja és a 2011. augusztus 31. napja között minden egyes alkalommal a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékben vásárolt gázolajat, amelyet a vásárlást követően ismeretlen módszerrel eltulajdonította.
[9] A terhelt a vásárlások során a sértettől összesen 6 890 677 forint értékben tulajdonított el gázolajat, amely összegre a sértett képviselője polgári jogi igényt jelentett be.
[10] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt és meghatalmazott védője nyújtottak be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a), b), c) pontja alapján.
[11] A felülvizsgálati indítványban a védő sérelmezte, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására, és vele szemben büntetés kiszabására a büntető anyagi jogszabályok sérelmével került sor. Kifejtette, hogy az ügyben eljárt bíróságok az indokolási kötelezettségüknek nem tettek eleget, mert nem indokolták meg, hogy a védő bizonyítási indítványait miért utasították el.
[12] Sérelmezte azt is, hogy az ügyben eljárt első- és másodfokú bíróság becsléssel állapította meg a terhelt által eltulajdonított gázolaj mennyiségét annak ellenére, hogy a rendelkezésre álló szállítólevelek alapján pontosan meg lehetett volna határozni, van-e tényleges üzemanyaghiány, illetve normahiány vagy nincs.
[13] A védő ezért elsődlegesen a terhelt felmentését, másodlagosan jogerős marasztaló döntés hatályon kívül helyezését, és az ügyben eljárt bíróságok új eljárásra utasítását indítványozta.
[14] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta.
[15] Utalt arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ezért a felülvizsgálati indítvány a tényállás megalapozottságát vitató részében a törvényben kizárt.
[16] Az indítvány csupán megjelölte felülvizsgálati okként a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontját, azonban arra vonatkozó okfejtést nem tartalmazott, hogy miben áll az a törvénysértő minősítés vagy más büntető anyagi jogi jogszabálysértés, amely törvénysértő büntetés vagy intézkedés kiszabását eredményezte. Márpedig önmagában a felülvizsgálat törvényi okára való hivatkozás - az azt alátámasztó adatok, tények hiányában felülvizsgálatot nem tesz lehetővé (EBH 2007.1596, Bfv.I.207/2012/5.), így a felülvizsgálati indítvány e részében szintén a törvényben kizárt.
[17] A Legfőbb Ügyészség szerint nem állapítható meg az indokolási kötelezettség megszegése sem, mivel a felülvizsgálati indítványban foglaltakkal szemben mind az első-, mind a másodfokú bíróság megindokolta, hogy miért utasította el a szállítólevelek beszerzésére irányuló védői bizonyítási indítványt. A felülvizsgálati eljárásban az indokolási kötelezettség megszegésének vizsgálata során az indokolás helyessége pedig már kívül esik a feltétlenül hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések körén (BH 2017.48.).
[18] Miután a Legfőbb Ügyészség egyéb ún. abszolút eljárási szabálysértést sem észlelt, ezért a megtámadott határozatok hatályban fenntartását indítványozta.
[19] A terhelt a Legfőbb Ügyészség átiratára nem tett észrevételt.
[20] A védő a Legfőbb Ügyészség átiratára tett észrevételében részben megismételte a felülvizsgálati indítványában már felhozott indokokat. Előadta továbbá, hogy a szakértői vélemény adását megelőző bizonyítási kísérleten a terhelt, illetve a védő nem vehetett részt, illetve szerinte ellentétes az in dubio pro reo elvvel az, hogy a szakértő találomra, feltételezésekre alapozva adott szakvéleményt, amely a terheltre terhes megállapításokat alkalmaz.
[21] A Kúria azt állapította meg, hogy a terhelt és a védő felülvizsgálati indítványa részben a törvényben kizárt, részben alaptalan.
[22] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdés a)-g) pontjaiban tételesen felsorolt esetekben vehető igénybe, és e felülvizsgálati okok köre tovább nem bővíthető.
[23] A felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. A felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 423. § (1) bek.]. A felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyításnak [Be. 419. § (1) bek., 388. § (2) bek.].
[24] A felülvizsgálati eljárásban nemcsak maga a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan. Így a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonylatában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, és ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a - minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül - kiszabott büntetés, illetve annak mértéke vitatására.
[25] A védő a felülvizsgálati indítványában és a Legfőbb Ügyészség átiratára tett észrevételében a bíróság által a jogerős ítéletben megállapított tényállást, illetve a bizonyítékok mérlegelésének a helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti értékelését vitatta, azok átértékelését célozta, és mindezeken keresztül kifogásolta a bűnösség megállapítását, ami a törvényben kizárt.
[26] Erre figyelemmel a terhelt és a védő indítványa abban a részében, amelyben a terhelt által eltulajdonított gázolaj mennyiségének a becsléssel történt megállapítását sérelmezte, e körben az in dubio pro reo elv sérelmét állította és a szállítólevelek beszerzését hiányolta, a törvényben kizárt felülvizsgálati indítvány.
[27] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjának II. fordulata, illetve b) pontjának I. fordulata alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor; továbbá ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályainak megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki. Felülvizsgálati indítványában azonban a védő csupán a felülvizsgálat törvényi okát képező törvényhelyekre hivatkozott, anélkül azonban, hogy ahhoz bárminemű indokolást is kapcsolt volna, amely alapján megállapítható lenne, hogy a jogerős ítélet vonatkozásában e két jogszabályhely megsértését mire alapozta.
[28] Az ítélkezési gyakorlat töretlen abban, hogy önmagában - az azt alátámasztó adatok, tények, indokok hiányában - a felülvizsgálat törvényi okára való hivatkozás esetén is kizárt a felülvizsgálat (EBH 2007.1596., Bfv.I.207/2012/5.).
[29] A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerint akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bíróság határozatának meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdés I/b) vagy I/c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott ún. feltétlen (más megjelöléssel: ún. abszolút) eljárási szabálysértéssel került sor. A Be. 373. § (1) bekezdés III/a) pontja alapján ilyen abszolút eljárási szabálysértésnek kell tekinteni, ha a bűnösség megállapítása, a cselekmény minősítése vagy a büntetés kiszabása tekintetében a bíróság indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan.
[30] Felülvizsgálati indítványában a védő arra hivatkozott, hogy az ügyben eljárt bíróságok az indokolási kötelezettségüket is megszegték.
[31] Az indokolási kötelezettség megsértése csak akkor értékelhető - feltétlenül hatályon kívül helyezést eredményező - eljárási szabálysértésként, ha a megtámadott határozat indokolása olyan mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, mire alapította a bíróság a döntését, ezáltal ugyanis az érdemi felülbírálat lehetősége hiúsul meg. Az indokolási kötelezettség megsértése nem az indokolás bármely elemének hiányát, hibáját jelenti, hanem annál szűkebb terjedelmű. A törvény ugyanis csak a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése vagy büntetés kiszabása tekintetében elmulasztott bírói indokoláshoz fűzi a hatályon kívül helyezés következményét (BH 2012.32.).
[32] A felülvizsgálati indítvány e körben kizárólag azt sérelmezi, hogy a bíróságok ítéleteikben (csupán) azt nem indokolták meg, hogy miért nem találták szükségesnek a szállítólevelek beszerzését. Ezzel szemben megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság az ítéletében indokát adta annak, miért utasította el a védelemnek az erre irányuló bizonyítási indítványát. Ezt az indokolást a másodfokú bíróság megvizsgálta és azzal maga is egyetértett.
[33] Az eljárt bíróságok ítéleteiből megállapítható volt, hogy a tényállást milyen bizonyítékokra alapozva állapították meg, és a mérlegelő tevékenységük is ellenőrizhető volt. A felülvizsgálati eljárásban az indokolási kötelezettség megszegésének vizsgálata során az indokolás helyessége viszont már kívül esik a feltétlenül hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések körén (BH 2017.48.).
[34] Az irányadó tényállás alapján a terhelt több éven keresztül naponta ismétlődő rendszerességgel a munkáltatója - a sértett - tulajdonát képező gépjárműbe tankolt üzemanyagot jogtalanul eltulajdonította. A terhelt által egy-egy alkalommal eltulajdonított gázolaj értéke - a gépjármű üzemanyagtartályának űrméretére figyelemmel - a szabálysértési értékhatárt, azaz az 50 000 forintot [2012. évi II. tv. 177. § (1) bek. a) pont 1. ford.] biztosan nem haladta meg. A hosszú időn át (2009. szeptember 15-től 2011. augusztus 31-ig) nagy számban végrehajtott önálló bűncselekménynek is minősülő elkövetési magatartásokra figyelemmel a Btk. 459. § (1) bekezdés 28. pontja szerinti üzletszerű elkövetést helyesen állapították meg a bíróságok. A lényegében folyamatos jellegű elkövetés folytán a Btk. 6. § (2) bekezdésében meghatározott folytatólagosság feltételei is fennálltak. A folytatólagosság egységébe azonban csak önmagukban is bűncselekményt megvalósító magatartások foglalhatók.
[35] Az eljárt bíróságok szerint a terhelt a bűncselekményt minden esetben ötvenezer forintot meg nem haladó - azaz szabálysértési - értékre [Btk. 462. § (2) bek. a) pont 1. ford.] követte el. Magatartása valamennyi elvétel kapcsán az üzletszerű elkövetés folytán bűncselekménynek minősül. A kialakult ítélkezési gyakorlat szerint azonban, amennyiben az üzletszerűség értékelése egyszer már megtörtént - miután az üzletszerűség megállapítása folytán minősültek a szabálysértési értékre elkövetett egyes terhelti részcselekmények bűncselekménnyé -, akkor az már a kétszeres értékelés tilalmába ütközik, ha a folytatólagosság egységébe vont ilyen bűncselekményt az üzletszerűség még egyszer súlyosabban minősítené (EBH 2013.B.18. indokolás).
[36] Az a jelen ügyben kétségtelenül megállapítható, hogy a terhelt ugyanolyan bűncselekményeket egységes akaratelhatározással azonos sértett sérelmére, rövid időközönként, többször követett el. Az üzletszerűség értékelésére a bűncselekménnyé minősülés körében már sor került, ezért nem lehet ugyanezt az üzletszerűséget ismét, a folytatólagosság keretében egységesen értékelt egy rendbeli bűncselekményt felminősítő körülményként értékelni. Ez a kétszeres értékelés tilalmába ütközik. Erre tekintettel volt helytálló a terhelt cselekményének minősítése körében a másodfokú bíróság által elfoglalt jogi álláspont.
[37] Megjegyzi ugyanakkor a Kúria, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a terhelt a bűncselekmény elkövetésének a kezdetétől a heti pihenőnapok (szombat és vasárnap) valamint a munkaszüneti napok kivételével lényegében minden munkanapon tulajdonított el üzemanyagot. Gyakorlatilag mindennapi tankolásához kapcsolódott az eltulajdonítás. Ez technikailag azt jelenti, hogy ennél gyakrabban - értsd rövidebb időközökben - nem is tudta volna elkövetni a bűncselekményt. Különösen szembetűnő ez azokban az esetekben, amikor a munkanap végén, majd másnap reggel, a munka kezdetén is tankolt.
[38] Az ilyen folyamatos elkövetés az ún. természetes bűncselekmény-egység egyik tipikus esete. A terhelt egységes magatartása ebben az esetben a folyamatos elkövetés folytán képez bűncselekményegységet és nem a folytatólagosság törvényi egysége folytán. Az összesen 6 890 677 forint (azaz jelentős) értékű üzemanyag eltulajdonítására nem kétségesen üzletszerűen került sor. A jelentős értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette pedig a Btk. 370. § (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő - két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett - bűncselekmény megállapítására alkalmas, amint azt az elsőfokú bíróság minősítette, bár - a kifejtettek szerint - ettől eltérő jogi indokok alapján.
[39] A Kúria észlelte továbbá, hogy a bíróságok tévesen minősítették a terhelt cselekményét a Btk. 370. § (1) bekezdésében meghatározott lopás bűncselekményének.
[40] A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a megvásárolt gázolajat a vásárlást követően ismeretlen módszerrel eltulajdonította. A rábízott üzemanyagkártyával történt tankolás eredményeként az üzemanyag jogszerűen a birtokába került és utóbb az így rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonította.
[41] A Btk. 372. § (1) bekezdésében írt sikkasztás bűncselekményét követi el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja (vagy azzal sajátjaként rendelkezik).
[42] A lopás és a sikkasztás elkövetési tárgya egyaránt az elkövető számára idegen dolog. A két bűncselekmény megkülönböztető sajátossága azonban, hogy sikkasztás esetében az idegen dolgot az elkövetőre bízták, aki azt így jogszerűen tartja a birtokában. A lopás bűncselekményének megállapítására ezzel szemben jogszerűen akkor kerülhetett volna sor, ha a terhelt által megvalósított cselekménysorban nincs olyan időpillanat, amikor jogszerűen van a terhelt birtokában a sértett tulajdonát képező, de a terhelt által használt gépkocsiban lévő üzemanyag.
[43] A rábízás a jelen ügyben munkajogi jogviszonyon alapult. A terhelt a sértett cég munkavállalójaként, munkaviszony keretében, a munkaeszközeként tartotta a birtokában a gépjárművet, azzal közlekedve, különböző árukat szállítva végezte a munkáját. A sértett által történt rábízás tartós jellegű volt. Kiterjedt a gépjármű tartozékaira, alkatrészeire, s így a gépjármű üzemanyagtartályában lévő üzemanyagra is. A gépjárműbe tankolt üzemanyag ugyancsak a sértett tulajdonát képezte. A sértett nevére kiállított üzemanyagkártyával került megvásárlásra, és a vásárlás összegét az M. Nyrt.-vel történő elszámolás keretében a sértett fizette.
[44] A terheltnek a gépjárműbe tankolt gázolajat a munkavégzése során, a fuvarozási tevékenysége kapcsán kellett (volna) elhasználnia. Ő azonban a jogszerű vásárlást követően - ismeretlen módszerrel - eltulajdonította az akkor már a birtokában lévő gázolajat. Erre tekintettel cselekménye helyesen a Btk. 372. § (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés b) pont bc) alpontjára figyelemel az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő sikkasztás bűntettének a megállapítására alkalmas. Mindezekkel a kigészítésekkel a terhelt bűnösségének a kimondására - bár téves minősítés alapján - a bíróságok részéről törvénysértés nélkül került sor.
[45] A lopás és a sikkasztás büntetési tételei azonosak. A terhelt büntetésének mértéke a súlyosabb büntetési tétel keretei között sem (abszolút) törvénysértő [Be. 416. § (1) bek. b) pont 1. ford.]. Kellő időben előterjesztett ügyészi indítvány hiányában egyébként is súlyosítási tilalom áll fenn a felülvizsgálati eljárásban.
[46] A büntetés önmagában csak akkor eshetne felülvizsgálat alá, ha a minősítésen túl a büntetőtörvény valamely mérlegelést nem tűrő rendelkezésébe ütközve volna a nemében vagy mértékben törvénysértő (BH 2012.239.) A terhelttel szemben kiszabott 1 év 6 hónap szabadságvesztés ilyennek nem minősül, így a büntetés tartamát a Kúria a felülvizsgálat során nem érintette.
[47] A kifejtettek értelmében a Kúria - a Be. 424. § (1) bekezdés 1. fordulata alapján tanácsülésen, a Be. 420. § (1) bekezdés 1. mondat 1. fordulata szerinti összetételben eljárva, s miután hivatalból vizsgált feltétlen eljárási jogszabálysértést [Be. 423. § (5) bek.] nem észlelt - a terhelt és a védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 1.466/2017.)
BH 2017.10.321 Elköveti a sikkasztás bűncselekményét az a társasházi közös képviselő, aki felhatalmazás nélkül vesz fel pénzt a társasház bankszámlájáról, azt az általa vezetett kft. házi pénztárába helyezi el, és felszólításra nem számol el azzal [Btk. 372. § (1) bek., (2) bek. a) pont].
[1] A kerületi bíróság a 2015. november 30. napján megtartott tárgyaláson kihirdetett ítéletében a terheltet bűnösnek mondta ki sikkasztás bűntettében [2012. évi C. tv. - a továbbiakban: Btk. - 372. § (1) bek., (3) bek. a) pont], amiért őt 350 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetés egynapi tételének összegét 1000 forintban állapította meg. Az így kiszabott 350 000 forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén a napi tételek számának megfelelően rendelte 1-1 napi fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre átváltoztatni. A magánfelet polgári jogi igényével a törvény egyéb útjára utasította és a terheltet kötelezte bűnügyi költség megfizetésére.
[2] A kerületi bíróság ítélete ellen a terhelt és védője által bejelentett fellebbezések alapján másodfokon eljáró törvényszék a 2016. április 27. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a kerületi bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a terhelt terhén értékelt bűncselekményt folytatólagosan elkövetettnek minősítette, a polgári jogi igénnyel kapcsolatos rendelkezést mellőzte, egyebekben a támadott határozatot helybenhagyta.
[3] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Indítványában a terhelt amellett érvelt, hogy cselekménye a sikkasztás bűntettét nem valósítja meg, ekként az indítványa tartalmilag a felmentésére irányult.
[4] A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt felülvizsgálati indítványát részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak jelölte meg és a támadott határozat hatályában fenntartására tett indítványt. Az átiratban kifejtettek szerint a felülvizsgálati indítvány azon részeiben a törvényben kizárt, amelyben hivatkozásai a jogerős határozat tényállásában foglaltakkal ellentétesek. Az irányadó tényállásban foglaltak alapján a terhelt bűnösségére vont következtetés viszont okszerű, a büntető anyagi jogi szabályokkal összhangban álló.
[5] A terhelt felülvizsgálati indítványa alapján eljárva a Kúria a Be. 420. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen, a Be. 423. § (4) és (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a terhelt által a felülvizsgálati indítványban megjelölt okokból, valamint a hivatalból vizsgálandó, a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt feltétlen eljárási szabálysértések szempontjából bírálta felül a támadott határozatot.
[6] Felülbírálata során a Kúria az utóbb említett körbe eső eljárási szabálysértést nem észlelt, a terhelt felülvizsgálati indítványát pedig - teljes mértékben egyezően a Legfőbb Ügyészség átiratában kifejtettekkel - részben a törvényben kizártnak, részben pedig alaptalannak találta.
[7] A terhelt felülvizsgálati indítványában foglaltakra figyelemmel elöljáróban szükséges rögzíteni, hogy a büntetőeljárási törvényben a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, mely - szemben pl. a fellebbezéssel, mely bármely okra alapítható - érdemben kizárólag a törvényben meghatározott okokból megengedett. A Kúriának ekként elsődlegesen abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a felülvizsgálati indítványban foglaltak érdemben vizsgálhatók-e.
[8] A felülvizsgálat okai az eljárási törvényben tételesen megjelöltek, azokat a Be. 416. § (1) bekezdése sorolja fel. A felülvizsgálati okok itteni köre teljes, az egyéb okkal nem bővíthető.
[9] A Be. 423. § (1) bekezdésében írtak értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozatban megállapított tényállás nem támadható.
[10] A Be. 419. § (1) bekezdése értelmében irányadó Be. 388. § (2) bekezdése a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítás lehetőségét kizárja.
[11] E szabályokból következően a felülvizsgálati eljárásban csakis jogkérdések vizsgálhatók, melyek tényalapját kizárólag a jogerős határozat tényállásában megállapítottak képezhetik. Az ítéletben rögzített tényállás, az annak megállapításához vezető út, a bizonyítás teljessége, a bizonyítékok mikénti értékelése és elfogadása e jogorvoslati eljárásban vitássá nem tehető.
[12] Az ismertetett törvényi rendelkezésekből következően a Kúria nem vizsgálhatta érdemben a terheltnek azokat az állításait, amelyek a neki felrótt bűncselekménnyel kapcsolatos történésekre vonatkoztak, így amelyek a közös képviselői tevékenységének időtartamával kapcsolatos megállapításokat vitatták, összegszerűségeket vont kétségbe, kiadásai bizonylatokkal alátámasztását állította.
[13] Mivel a felülvizsgálati eljárásban kizárólag jogkérdések vizsgálhatók és azok is kizárólag a jogerős határozat tényeinek alapulvétele mellett, a Kúria érdemben egyetlen kérdést bírálhatott felül: a jogerős ítéletben rögzített tényállás alapulvétele mellett a sikkasztás bűncselekményének terheltnek történt felrovása a büntető anyagi jog szabályaival összhangban álló-e.
[14] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja értelmében ugyanis felülvizsgálati ok, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
[15] A Btk. 372. § (1) bekezdésében megfogalmazott sikkasztás bűncselekményét az követi el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja vagy azzal sajátjaként rendelkezik.
[16] Azt a tényt felülvizsgálati indítványában a terhelt sem vonta kétségbe, hogy a neki felrótt összegek közös képviselői tisztségével összefüggésben és a társasház érdekében kerültek hozzá, ekként azok a terheltre rábízottnak tekintendők. A vitatott mozzanat a pénzösszegek társasház bankszámlájáról közgyűlési határozat nélküli felvétele és a terhelt által vezetett kft. házi pénztárába helyezése, majd a későbbi elszámolás hiánya.
[17] A Kúria e körben maradéktalanul egyetértett a jogerős határozatot hozó bíróságok álláspontjával: a terhelt e cselekmények vonatkozásában a sajátjakénti rendelkezése egyértelműen megvalósult, az megállapítható. A terhelt ugyanis e körben fel nem jogosított tulajdonosi részjogosítványt gyakorolt, amely a társasház érdekében kifejtettnek semmiképp sem tekinthető, a pénz felvételével és a kft. házi pénztárába helyezéssel az a társasház érdekköréből kikerült, oda már csak a terhelt kifejezett rendelkezése alapján kerülhetett volna vissza. A sikkasztás bűncselekménye ekként már a pénz felvételével és házi pénztárba helyezésével befejeződött.
[18] A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a terhelt felülvizsgálati indítványában foglaltaknak nem adott helyt és a támadott határozatot a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 1.805/2016.)
BH 2017.9.292 A polgári jogi igény érvényesítését nem lehet egyéb törvényes útra utasítani, ha a bíróság a sikkasztás elkövetési értékét határok között állapította meg, hanem azt a megállapított legkisebb összeg mértékéig el kell bírálni [Be. 335. § (2) bek.; 81. BK vélemény].
[1] A járásbíróság a B. Szolgáltató Korlátolt Felelősségű társaság (a továbbiakban: B. Kft.) pótmagánvádló vádindítványa alapján lefolytatott eljárást követően a 2015. április 27. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki sikkasztás bűntettében [Btk. 372. § (1) bek., (3) bek. a) pont]. Ezért őt 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Egynapi tétel összegét 2000 forintban állapította meg. Rendelkezett arról, hogy a 600 000 forint összegű pénzbüntetést meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni. A B. Kft. magánfél polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította. Kötelezte a terheltet az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
[2] A pótmagánvádló által súlyosításért, a terhelt és védője által felmentés érdekében bejelentett fellebbezés alapján eljáró törvényszék a 2016. június 20. napján megtartott tárgyaláson meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] A jogerős ítélet ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének a) és c) pontja alapján.
[4] A felülvizsgálati indítványban a védő sérelmezte, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. A bíróság ugyanis nem tisztázta a terhelt által elszállított bor tulajdonjogát, ennek hiányában pedig a büntetőjogi felelősség tekintetében állást foglalni nem lehet. A védő szerint a terhelt nem idegen dolgot, hanem a saját szőlőjéből készült bort szállította el, ezért a sikkasztás fogalmilag kizárt.
[5] Az eljárt bíróságok az indokolási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Az elsőfokú bíróság ítélete nem tartalmazza a pótmagánvádlói vádindítvány lényegének az ismertetését, jogi minősítését. Ezen túl az elsőfokú ítélet olyan bizonyítékokra is hivatkozik, amelyeket a bíróság nem tett tárgyalás anyagává és több olyan bizonyítékot nem vett számba, amelyet a tárgyalás anyagává tett. A másodfokú bíróság pedig indokolásában jogszabálysértően foglalt állást a tényálláshoz kötöttség kérdésében.
[6] A pótmagánvádló jogi képviselője a felülvizsgálati indítványra tett észrevételében kifejtette, hogy nincs ellentét az elsőfokú bíróság határozatának rendelkező része és indokolása között, mert a bíróság kellően megindokolta, hogy a terhelt tudatában volt annak, hogy rábízott idegen dolgot tulajdonított el. Az első- és a másodfokú bíróság a bizonyítékokat a szükséges mértékben és megfelelően értékelte. A Kúria azt állapította meg, hogy a védő felülvizsgálati indítványa részben a törvényben kizárt, részben nem alapos.
[7] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely csak a Be. 416. § (1) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okokból, és kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapulvételével vehető igénybe.
[8] A Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontja az anyagi jogszabálysértésekre alapított felülvizsgálati okokat határozza meg, míg az (1) bekezdés c) pontja a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjában pontosan meghatározott feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező (ún. abszolút) eljárási szabálysértések esetén biztosítja a felülvizsgálat lehetőségét. A felülvizsgálati okok köre nem bővíthető.
[9] Emellett a Be. 423. § (1) bekezdése kötelező erővel írja elő, hogy a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ez a tényállás felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható; felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye.
[10] A tényállás irányadósága azt jelenti, hogy a felülvizsgálat során nemcsak maga a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan. Ennek megfelelően a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a - minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül - kiszabott büntetés, illetve annak mértéke vitatására.
[11] Az ily módon irányadó tényállás szerint a terhelt a 2011. évi szüretet követően, november hónapban, a B. Kft. pincészetéből a pincemesterként rábízott teljes bormennyiségből 145 hektoliter bort a saját pincészetébe szállított át és ezzel véglegesen kivonta azt a tulajdonos rendelkezése alól. Ezen magatartásával a 145 hektoliternek megfelelő 3 770 000 és 5 000 000 forint közötti értékű bort eltulajdonította.
[12] A terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítvány a tényállástól eltérően azt tartalmazza, hogy az eljárt bíróságok a terhelt által elszállított bor tulajdonjogát nem tárták fel kellő alapossággal, vagyis nem nyert bizonyítást az, hogy a B. Kft. pincészetében elhelyezett, a terhelt saját szőlőjéből készített bor a terhelt számára idegen dolog lett volna.
[13] A Kúria e körben azt állapította meg, hogy a védő ezen érvekkel valójában nem büntető anyagi jogszabálysértést sérelmez, hanem a jogerős ítéletben megállapított tényállás megalapozottságát, és a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységét támadja, ami a felülvizsgálati eljárásban kizárt.
[14] Hasonlóképpen nem vezethetett eredményre az indokolási kötelezettség elmulasztására hivatkozás sem. Az indokolási kötelezettség megszegése ugyanis csak akkor eredményez feltétlen hatályon kívül helyezést és felülvizsgálatot is megalapozó eljárási szabálysértést, ha a megtámadott határozat indokolása tény vagy jogkérdés tekintetében oly mértékben hiányos, hogy abból nem állapítható meg, a bíróság mire alapozta a döntését (EBH 2011.2387., EBH 2010.2210.).
[15] A bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége, az értékelés eredménye kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása (BH 2013.10.).
[16] Az eljáró bíróságok a szükséges és elégséges mértékben eleget tettek indokolási kötelezettségüknek: a tényállás megállapítása, a bizonyítékok számbavétele, egyenként és összességükben való értékelése megtörtént, felvázolták az alkalmazott anyagi és eljárásjogi szabályokhoz vezető következtetéseiket, jogi álláspontjukat. Okfejtésük minden releváns tekintetben követhető, ezáltal ellenőrizhető volt.
[17] Az első- és másodfokú határozatokból kitűnik, hogy a B. Kft. és az L. Kft. 2010. június 29. napján azzal a céllal egyesült beolvadással, hogy a tagok saját területéről származó szőlőből közösen készítsenek bort és azt közösen értékesítsék. Az eljáró bíróságok megállapították, hogy a B. Kft. pincészetébe bekerült szőlő és az abból készített bor a társaság tulajdonát képezte, azzal rendelkezni a terhelt pincemesterként nem volt jogosult. A terheltre rábízott bormennyiség a terhelt számára, mint magánszemély számára idegen dolognak minősült.
[18] Minderre figyelemmel a terhelt bűnössége nem tehető kétségessé az indokolási kötelezettség megsértése történő hivatkozással, valójában azonban a bűnösség megállapítását sérelmező indítványok útján.
[19] A Kúria észlelte, hogy a bíróság a jogerős határozatában a sértett magánfél polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította azzal az indokkal, hogy az elkövetési érték olyan pontossággal nem volt megállapítható, hogy a sértett bejelentett polgári jogi igénye alapján a bíróság határozott kötelezést állapítson meg az ítéletben. A bíróság kifejtette, hogy a büntetőjogi tényállás megállapításához elégséges az elkövetési érték tól-ig határ szerinti meghatározása, azonban a polgári jogi igény megítéléséhez már további, polgári jellegű bizonyítást kellett volna lefolytatni az egyes szőlőfajták mennyiségére vonatkozóan, amely azonban az eljárás elhúzódásához vezetett volna.
[20] Tekintettel arra, hogy felülvizsgálati eljárásban polgári jogi igény érdemi elbírálására nincs érdemi lehetőség (BH 2011.58.), a Kúria csak arra szorítkozhat, hogy felhívja a figyelmet a Be. 335. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésre. Aszerint, ha a bíróság az ítéletében megállapítja a bűncselekménnyel okozott kár, vagyoni hátrány, adóbevétel-csökkenés, vámbevétel-csökkenés összegét, illetve a bűncselekmény elkövetési értékét, ezen összeg mértékéig az előterjesztett polgári jogi igényt érdemben el kell bírálni, kivéve, ha az okozott kár vagy a vagyoni hátrány megtérítése iránti igény az 54. § (2a) bekezdése szerinti polgári jogi igény része.
[21] E rendelkezés értelmében tehát a bíróságnak a polgári jogi igényt érdemben el kellett volna bírálnia. Amennyiben - mint ahogy azt jelen esetben is tette - a bíróság az okozott kár mértékét a minősítéshez szükséges tól-ig határok között határozza meg, és a pontos összeg rögzítésére a bizonyítás terjedelmes volta miatt a tényállásban nem kerül sor, a sértett kárigényét az alsó határ mértékéig érdemben el kell bírálni és csak az azt meghaladó részében lehet a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasítani. A másodfokú bíróságnak az ítélet felülbírálata során hivatalból észlelnie kellett volna, hogy a járulékos kérdésben nem megfelelő döntés született és a Be. 348. § (1) bekezdése szerint hivatalból döntenie kellett volna érdemben a polgári jogi igényről (81. BK vélemény).
[22] Kúria mindezekre figyelemmel a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és - miután a hivatalból lefolytatott vizsgálata eredményeként nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amelynek vizsgálatára a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a megtámadott határozatokat - a Be. 424. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva, a Be. 426. §-a alapján - hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 1.496/2016.)
BH 2017.7.214 I. A sikkasztás tényállásszerűségéhez megkívánt rábízás nem a dolog tulajdonjogának átruházását jelenti; a jogszerű rábízó a tulajdonjog gyakorlásának egyes részjogosítványait engedi át annak, akire a dolgot rábízza. Így a dolog birtokba adásával átengedi a birtoklás jogát, ezen túlmenően pedig - saját rendelkezési jogából fakadóan, és annak terjedelmét meg nem haladóan -, amennyiben szándékában áll, a használat és a rendelkezés jogát is átruházhatja. Az átengedett részjogosítványok körét és kereteit azonban - azaz azt, hogy akire a dolgot rábízták, mit tehet azzal - mindig a rábízó határozza meg, mivel a dolog másra bízásakor az átadott dolog feletti rendelkezés jogának ő a jogszerű jogosultja [Btk. 372. § (1) bek.] II. Sikkasztást követ el az egyéni vállalkozó gépkocsivezető beosztásban lévő alkalmazottja, ha a munkáltatója által részére átadott és kizárólag a fuvarozással kapcsolatos költségek fedezésére szolgáló fuvarellátmányt eltulajdonítja, és azt saját céljaira fordítja [Btk. 372. § (1) bek.].
III. A sikkasztás bűncselekményében bűnösség megállapítását nem befolyásolja az a körülmény, hogy a terhelt - a munkaviszonyával összefüggésben - a sértettel szemben anyagi követelést támasztott. A terhelt és a sértett közötti elszámolási vita - függetlenül a terhelt követelésének alapos vagy alaptalan voltától - nem teszi jogszerűvé a sértett által a terheltre meghatározott rendeltetéssel rábízott dolog eltulajdonítását.
A büntetőeljárási törvény pedig kizárja a szándékos bűncselekmény elkövetési értékének terhelti követelésként a magánféllel szemben beszámítási kifogásként történő érvényesítését [Btk. 4. §, 7. §; Be. 54. § (7) bek.].
[1] A terheltet a járásbíróság ítéletével bűnösnek mondta ki sikkasztás vétségében [Btk. 372. § (1) bek. és (2) bek. a) pont] és ezért 2 év időtartamra próbára bocsátotta.
[2] A terhelt és védőjének fellebbezése alapján eljárva a törvényszék végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő.
[4] A terhelt és É. J. közúti árufuvarozó kisiparos 2014. június 16-án megállapodtak abban, hogy É. J. egyéni vállalkozó a cégében a terheltet gépkocsivezetőként alkalmazni fogja. Ennek során É. J. közölte a terhelttel, hogy a fuvarozási feladatok ellátása során 40 000 forintot és 500 eurót járatellátmányként ad át részére a cége, és azt csak a fuvarozással kapcsolatos költségekre - például autópályadíjra, parkolási díjra, közlekedési bírságokra - fordíthatja a fuvar teljesítése során. Közölte azt is, hogy a fuvarfeladat teljesítése után a gépjárművet a vállalkozó telephelyére köteles visszavinni, a járatellátmánnyal pedig tételesen el kell számolnia. Még ugyanezen a napon munkaszerződés jött létre a felek között, mely tartalmazza, hogy a munkáltató a munkavállalót határozatlan időtartamra alkalmazza nemzetközi gépjárművezető beosztásban, valamint azt is, hogy a terhelt havi bére 118 000 forint. A munkaszerződéshez kapcsolódóan a terhelt több nyilatkozatot is aláírt, melyek egyikében a terhelt akként nyilatkozott, hogy "a kamion-szerelvénnyel a telephelyről elindulok, és köteles vagyok ide visszahozni minden fuvarfeladat befejeztével", továbbá "a felvett valutával, bélyegzővel, valamint az összes fuvarhoz tartozó okmánnyal köteles vagyok a fuvarfeladat teljesítése után azonnal elszámolni".
[5] Az egyéni vállalkozás szakmai vezetését É. J. felesége végezte. A munkaszerződés aláírását követően É. J.-né átadta a terhelt részére a fuvarfeladat teljesítéséhez szükséges okmányokat, valamint a külföldi autópályadíjak és tankolások fizetésére rendszeresített DKV-kártyát, továbbá készpénzben átadott részére 40 000 forintot és 500 eurót, annak ismételt közlése mellett, hogy azt fuvarellátmányként kapja, csak a fuvarozással kapcsolatos költségekre fordíthatja, továbbá azzal a fuvar teljesítését követően a cég telephelyén köteles elszámolni. A terhelt ezt az összeget átvette, majd a telephely irodahelyiségében egy kockás füzetben aláírta a "K. Zs. 40 000 forint, 500 euró felvét: 2014.06.16." bejegyzést.
[6] Ezt követően a terhelt 2014. június 16. napjától kezdődően, összesen 11 napon keresztül, négy fuvart teljesített Ausztria, Olaszország és Németország területén, melynek során telefonon tartotta a kapcsolatot a céggel, többnyire R. P. fuvarszervezővel. R. P.-nek azonban tudomására jutott, hogy a terhelt az egyik olaszországi felrakóhelyen túlsúlyra hivatkozva nem kívánja az árut felrakni és továbbfuvarozni, ezért felvette a kapcsolatot a külföldi céggel, és annak képviselője arról tájékoztatta, hogy a terhelt által hivatkozott túlsúly nem áll fenn. R. P. ekkor közölte a terhelttel, hogy nincs túlsúlyveszély, ezért az árut rakja fel és fuvarozza tovább, aminek a terhelt eleget tett és a fuvarfeladatot teljesítette. Útközben azonban telefonon azt közölte R. P.-vel, hogy "túlsúlyt nem vagyok köteles felpakolni", és "innentől kezdve nem vagyok hajlandó veletek dolgozni, így több fuvart nem is adhattok". Ezért a fuvarszervező és É. J.-né is közölte telefonon a terhelttel, a gépjárművet a cég telephelyére vigye vissza, és a részére átadott okmányokkal számoljon el.
[7] Ezután R. P. és É. J.-né a GPS-rendszeren keresztül figyelték a terhelt által vezetett kamion mozgását, és ennek során észlelték, hogy a terhelt - a fuvarfeladatból való visszahívását követően - nem a cég f.-i telephelye felé tart, hanem M.-en, a Tesco Áruház környékén lévő Shell benzinkút parkolójában tartózkodik. Utóbb a terhelt telefonon azt közölte R. P.-vel, hogy "a kocsit leteszi a kútnál". É. J.-né ekkor rendőri intézkedést kért, és vejével együtt maga is a megjelölt helyre ment. 2014. június 26-án 16 óra 40 perc körüli időben a terhelt a Shell benzinkút parkolójában a kiérkező rendőr jelenlétében átadta É. J.-nének a kamionszerelvényt és annak kulcsait, továbbá a gépjárműhöz, valamint a fuvarhoz kapcsolódó okmányokat és a DKV-kártyát. É. J.-né megkérdezte a terhelttől, hogy "hol van a fuvarellátmány", amire a terhelt többször is azt közölte vele, miszerint "értsd már meg, hogy elköltöttem, vond le a fizetésemből".
[8] Így a terhelt a részére járatellátmányként átadott készpénzzel nem számolt el, azt nem adta át É. J.-nének. Ezzel É. J. egyéni vállalkozó cégének összesen 193 530 forint kárt okozott, ami nem térült meg.
[9] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt - védője útján - terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melynek a törvényi okát nem jelölte meg; érdemben a jogerős ítélet megváltoztatását és az ellene emelt vád alóli felmentését kérte.
[10] Indokai szerint a sikkasztásnak a jogerős ítéletben a terhelt terhére rótt elkövetési magatartása - a jogtalan eltulajdonítás - jelen ügyben nem valósult meg. Hivatkozott arra, hogy az M.-i Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem jogerős ítéletében már megállapította, miszerint a sértett cég 266 330 forint összegű elmaradt munkabért, szabadságmegváltást nem fizetett ki a terhelt részére, ami meghaladja a büntetőítéletben terhére rótt elkövetési értéket.
[11] Az indítvány szerint az eljárás során nem került hitelt érdemlően bizonyításra, hogy a sértett által követelt 193 530 forintot a terhelt átvette volna. Arról a számviteli szabályoknak megfelelő átvételi elismervény vagy kiadási pénztárbizonylat nem készült, a becsatolt kockás füzetben lévő bejegyzés ilyennek nem tekinthető, és azt sem lehet tudni, hogy az mikor, milyen körülmények között készült.
[12] A terhelt utalt rá, hogy a sértett állításait kizárólag családtagjainak a tanúvallomásai támasztják alá, érdektelen tanúk nem. Álláspontja szerint a rendőri jelentés sem bizonyítja, hogy a neki felrótt összeget átvette. A jelentés készítésekor ugyanis átadás-átvétel nem történt, de nem került sor a rendőr jelenlétében munkaügyi elszámolásra sem; arra a rendőrnek hatásköre sem lett volna, és a sértett is csak azért kért intézkedést, mert azt hitte, hogy a terhelt a kamiont nem fogja visszaadni.
[13] Az indítvány szerint tévedtek az eljárt bíróságok, amikor arra az álláspontra helyezkedtek, miszerint nincs jelentősége annak, hogy az összeg átvételéről kiadási pénztárbizonylat nem készült; a terhelt álláspontja szerint annak kellene bíróság előtt állnia, aki kockás füzetben vezeti, és nem szoros elszámolású bizonylatokkal végzi a pénzmozgásokat.
[14] Az indítvány szerint eljárási szabályt is sértett a bíróság, amikor a büntetőeljárást nem függesztette fel a munkaügyi per jogerős befejezéséig. Ennek következtében az a helyzet állt elő, hogy jelen ügyben a bíróság ugyanazt a polgári jogi igényt ítélte meg a sértett javára, amit a munkaügyi bíróság is megítélt számára a nem jogerős ítéletében. Ekként kétszeresen kötelezte a terheltet a bíróság ugyanazon követelés megfizetésére; ezt pedig a sértett - álláspontja szerint - emiatt kétszeresen fogja érvényesíteni vele szemben.
[15] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
[16] Indokául kifejtette: az indítvány - tartalma szerint - a Be. 416. § (1) bekezdés a) és c) pontján alapul. Azonban a terhelt bűnösségének megállapítására - az ügyészi álláspont szerint - a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül került sor. A jogerős ítéleti tényállás ugyanis rögzíti, hogy a terhelt a fuvarellátmányként, meghatározott célra kapott pénzösszeggel nem számolt el, hanem úgy nyilatkozott, hogy azt elköltötte. Ezért a meghatározott rendeltetéssel rábízott összeg céltól eltérő felhasználásával a jogtalan eltulajdonítás megvalósult. E részében tehát az indítvány nem alapos.
[17] Az indítványnak a tényállás megalapozottságát (felderítettségét), valamint a bizonyítékok elfogadását és mérlegelését támadó része pedig a Be. 423. § (1) bekezdésébe ütközik, ezért törvényben kizárt. Ennélfogva a kiadási pénztárbizonylat és az érdektelen tanúk hiányának, valamint a rendőri jelentés felhasználásának vitatása a felülvizsgálat során nem vehető figyelembe.
[18] Az átirat szerint az eljárás felfüggesztésének elmulasztása pedig nem tartozik a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, felülvizsgálatot lehetővé tevő eljárási szabálysértések közé; így a támadott határozatok felülvizsgálatának ez okból nincs helye.
[19] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (1) bekezdés első fordulata szerint tanácsülésen bírálta el.
[20] A terhelt felülvizsgálati indítványa nem alapos.
[21] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, ami kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe; a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
[22] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján valóban felülvizsgálati ok, ha a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt kerül sor. A felülvizsgálati eljárás során azonban további, megkerülhetetlen szabály, miszerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéleti tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítványban nem támadható [Be. 423. § (1) bek.].
[23] Ez pedig azt jelenti, hogy felülvizsgálatban a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének és a bűnösség kérdésének ezen keresztül való vitatására sem; a jogkövetkeztetések helyessége - így a büntetőjogi felelősség fennállására vonatkozó következtetés jogszerűsége is - csak a jogerős ítéleti tényállásban szereplő tények alapján ítélhető meg.
[24] Mindezek tükrében az indítvány kizárólag azon hivatkozása felel meg a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában írt felülvizsgálati oknak, miszerint jogtalan eltulajdonításra azért nem került sor, és így a sikkasztás ezen törvényi tényállási eleme azért hiányzik, mert a terheltnek a sértettel szembeni, ugyancsak a munkaviszonyból eredő követelése meghaladja a jogerős ítéletben terhére rótt sikkasztással általa a sértettnek okozott kár összegét.
[25] E hivatkozás viszont nem alapos. A Btk. 372. § (1) bekezdése szerinti sikkasztást az követi el, aki a rábízott idegen dolgot eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik. A sikkasztás törvényi tényállási eleme tehát az ún. speciális alany; azaz e bűncselekményt csak az követheti el, akire idegen dolgot bíztak.
[26] A rábízás - értelemszerűen - nem a dolog tulajdonjogának átruházását jelenti; a jogszerű rábízó (általában, de nem szükségszerűen a tulajdonos) a tulajdonjog gyakorlásának egyes részjogosítványait engedi át annak, akire a dolgot rábízza. Így a dolog birtokba adásával átengedi a birtoklás jogát, ezen túlmenően pedig - saját rendelkezési jogából fakadóan, és annak terjedelmét meg nem haladóan -, amennyiben szándékában áll, a használat és a rendelkezés jogát is átruházhatja. Az átengedett részjogosítványok körét és kereteit azonban - azaz azt, hogy akire a dolgot rábízták, mit tehet azzal - mindig a rábízó határozza meg, mivel a dolog másra bízásakor az átadott dolog feletti rendelkezés jogának ő a jogszerű jogosultja.
[27] Amennyiben pedig az a személy, akire a dolgot rábízták, a jogszerű rábízó által meghatározott kereteket szándékosan, jogellenesen, a sértett hátrányára áthágja, már legalábbis a sajátjaként rendelkezéssel elköveti a sikkasztást (EBH 2006.1394.). Ha pedig ezt oly módon teszi meg, hogy annak folytán a tulajdonos teljességgel elveszti a dolog feletti tényleges hatalmát, míg az elkövető azon egyidejűleg tényleges hatalmat szerez, akkor a sikkasztás eltulajdonítással valósul meg (EBH 2001.399., EH 2000.284.).
[28] Jelen esetben - az irányadó tényállás szerint - a munkáltatói cég vagyonának kezelésére jogosult É. J.-né kétségkívül rábízta a terheltre a fuvarellátmány összegét; azt a terhelt birtokába adta, az afeletti rendelkezési jogot pedig azzal a meghatározott céllal, rendeltetéssel engedte át, hogy az ellátmányt csak a fuvarozással kapcsolatos költségekre fordíthatja, és hazaérkezésekor azzal elszámolni köteles. A terhelt pedig nemcsak hogy áthágta e kereteket, hanem maradéktalanul kimerítette a sikkasztás jogtalan eltulajdonítással megvalósított elkövetési magatartását is azzal, hogy a részére átadott fuvarellátmányt - a tényállásból kitűnően - ismeretlen, azaz a rábízó által meghatározottól eltérő célra fordította (EBH 2003.839.).
[29] A terhelt fenti magatartása miatti büntetőjogi felelőssége kapcsán teljességgel közömbös, hogy a terhelt is támasztott - munkaviszonyával összefüggésben - követelést a sértettel szemben, amit az indítvány szerint az általa eltulajdonítottat meghaladó összegben, nem jogerősen, meg is ítélt számára a munkaügyi bíróság (ugyanakkor az indítványból az is kitűnik, hogy a jelen eljárás tárgyát képező összeget viszont a polgári bíróság is a munkáltató javára ítélte meg). Mindez azonban nem érinti a rábízónak a rábízás kereteinek meghatározására vonatkozó jogát; a terhelt és a sértett közötti elszámolási vita - függetlenül a terhelt követelésének esetleges alapos vagy alaptalan voltától - nem teszi jogszerűvé a sértett által a terheltre meghatározott rendeltetéssel rábízott dolog eltulajdonítását.
[30] A terhelt bűnösségének megállapítására sikkasztás vétségében tehát a büntető anyagi jog szabályainak sérelme nélkül került sor.
[31] Az indítvány e körben előterjesztett további indokai - így a fuvarellátmány átvételének és a bíróság ezzel ellentétes megállapításának a vitatása, továbbá a számviteli szabályoknak megfelelő okirati bizonyítékok és az érdektelen tanúk hiányának, valamint a rendőri jelentés bíróság általi értékelésének sérelmezése - a jogerős ítéletben megállapított tényállás, és az ahhoz vezető bírói mérlegelés támadását jelentik, ami a korábban írtak szerint, a Be. 423. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálat során törvényben kizárt.
[32] Azon eljárási szabálysértéseket pedig, melyek alapján - az ún. súlyosítási tilalom megsértésén túlmenően - felülvizsgálatnak van helye, a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja kimerítően felsorolja. E felsorolás bővítésének sincs helye. A hivatkozott törvényhely szerint azonban felülvizsgálatra kizárólag a Be. 373. § (1) bekezdés I. pont b) és c) alpontjában, valamint a II-IV. pontjában meghatározott eljárási szabálysértések miatt kerülhet sor; ezek között az eljárás felfüggesztésének elmulasztása nem szerepel.
[33] Mivel az eljárás fel nem függesztését az indítvány az ítélet polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezésével összefüggésben kifogásolta, a Kúria utal arra is, hogy a Be. 416. § (5) bekezdése szerint a büntetőügyben hozott jogerős határozatnak kizárólag a polgári jogi igény kérdésében hozott rendelkezése ellen a polgári perrendtartás (2017. december 31-ig az 1952. évi III. törvény, a továbbiakban: Pp.) szabályai szerint van helye felülvizsgálati kérelem előterjesztésének.
[34] Megjegyzi ugyanakkor a Kúria azt is, hogy az indítványból kitűnően a jelen ügyben támadott határozat jogerőre emelkedésekor a munkaügyi bíróság határozata még nem volt jogerős. Következésképp a büntetőbíróságnak a sértett (magánfél) által előterjesztett polgári jogi igényről akkor is érdemben rendelkeznie kellett volna, ha a munkaügyi bíróság nem jogerős ítéletéről, illetve annak tartalmáról tudomással bír. Így kétszeres kötelezésre legfeljebb utóbb, az időben később meghozott jogerős ítéletben kerülhetett esetlegesen sor, ami ellen - ha a perben hozott ítéletet megelőzően ugyanarra a jogra nézve már korábban jogerős ítéletet hoztak - a Pp. 260. § (1) bekezdés c) pontja szerint a munkaügyi perben lehet perújításnak helye.
[35] A kifejtettek alapján a Kúria a terhelt által benyújtott felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és miután egyéb, a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból vizsgálandó eljárási szabálysértést nem észlelt, a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 1.143/2016.)
BH 2016.7.165 I. Szövetkezet igazgatóságának elnökét terhelő vagyonkezelői kötelezettség e tisztség betöltésével megkérdőjelezhetetlenül együtt járó kötelem, ezért az ilyen tisztséget betöltő szövetkezeti tag a hűtlen kezelés alanya lehet. Az e beosztásból eredő feladatok ellátása során a meghatározott célra felvett pénzösszeg egy részének más célra történő felhasználása a sikkasztás megállapítására lehet alkalmas.
A gazdálkodó szervezet vezetője által ugyanazon szervezeti vagyonra nézve eltérő jogviszonyból, különböző magatartással több vagyon elleni bűncselekmény is elkövethető, ezért a sikkasztás és a hűtlen kezelés egymással valóságos anyagi halmazatot alkothat [1978. évi IV. tv. 317. § (1) bek., (6) bek. a) pont, 319. § (1) bek., (3) bek. d) pont].
II. A tőkebefektetési csalás csak elnevezésében csalás, ugyanis nem vagyon elleni, hanem gazdasági bűncselekmény, amely a csaláshoz képest előrehozott büntetőjogi védelmet létesít, s befejezettségéhez a befektetők tényleges megkárosítása nem szükséges [1978. évi IV. tv. 299/B. §].
[1] A törvényszék a 2012. március 23-án kelt ítéletével az I. r. terheltet az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés d) pontja szerint minősülő társtettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, a korábbi Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, a korábbi Btk. 299/B. § a) pontjába ütköző folytatólagosan, társtettesként elkövetett tőkebefektetési csalás bűntette, és a korábbi Btk. 289. § (1) bekezdés a) és b) pontjába ütköző és a (3) bekezdés a) és b) pontjai szerint minősülő számvitel rendje megsértésének bűntette miatt halmazati büntetésül 8 évi börtönbüntetésre és 8 évi közügyektől eltiltásra, valamint gazdálkodó szervezet vezetésétől mint foglalkozástól végleges eltiltásra ítélte.
[2] Az ügyész az I. r. vádlott terhére a büntetés súlyosítása végett, míg az I. r. vádlott és védője az ok megjelölése nélkül jelentett be fellebbezést.
[3] A bejelentett fellebbezések folytán másodfokú bíróságként eljáró ítélőtábla a 2013. április 16. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság határozatát a polgári jogi igények, továbbá a zár alá vételt fenntartó rendelkezés tekintetében megváltoztatta, a bűncselekmények megnevezésének alapjául szolgáló törvényhelyek felhívását, valamint a zár alá vett vagyontárgyak felsorolását illetően az ítéletet pontosította, egyebekben azt az I. r. terhelt vonatkozásában helybenhagyta.
[4] A jogerős határozattal szemben az I. r. terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjaira hivatkozással nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
[5] A felülvizsgálati indítvány szerint az alsó fokú bíróságok indokolási kötelezettségüknek nem tettek kellő mértékben eleget, mivel nem a releváns tényállást vizsgálták, aminek keretében a törvényi tényállási elemeket nem vagy nem megfelelően értékelték. Emiatt az ítélet eleve felülbírálatra alkalmatlan és ellentétes a rendelkező résszel (I. pont).
[6] Az alapügyben eljárt bíróságok ezenfelül helytelenül alkalmazták a büntető anyagi jogi szabályokat a hiányosan megállapított tényállás alapján (II. pont). Tévesen rótták fel a rendelkező rész szerinti, csak szándékosan elkövethető hűtlen kezelést, ugyanis az indokolásból legfeljebb a gondatlanság olvasható ki (I. 1. pont).
[7] A másodfokú bíróság egyéb okokból is törvénysértő büntetést szabott ki, mivel számos súlyosító körülményt tévesen vett figyelembe, míg az indokolásból egyébként megállapítható enyhítő körülményeket nem értékelte a büntetés kiszabása során (III. pont).
[8] A felülvizsgálati indítvány szerint értelmezhetetlen, hogy mit jelentene a másodfokú bíróság olvasatában a "lényegében piramis elven" fordulat, valamint az, hogy ennek milyen jelentősége lenne a hűtlen kezelés vonatkozásában. Ugyanez vonatkozik a "hitelezők nem voltak kielégíthetők" fordulatra is. A "felróhatóság" miatti "sikertelenség" pedig egyenesen polgári jogi, és nem büntetőjogi kategória.
[9] E két körülmény egybevetéséből megállapítható, hogy a másodfokú bíróság által leírt tényállás nem a hűtlen kezelés, hanem adott esetben például a csalás tényállási elemeivel foglalkozik (vö. "csalogatás"), amely viszont ismételten csak minden konkrétumot és alapot nélkülöz, hiszen a terheltek nem állítottak valótlanságot a szövetkezet tagsága felé, ugyanis pusztán látványterveket készítettek. Azt azonban sosem állították, hogy ezek a beruházások már elkészültek.
[10] A bíróságok tehát azt sem állapították meg egyértelműen, hogy a szövetkezettel vagy annak tagjaival szemben terhelte-e vagyonkezelői kötelezettség a terhelteket.
[11] A P.-I. Szövetkezet tagjai ugyanis egyrészt egy 5000 forint értékű részjegyet jegyeztek a szövetkezetnél, majd ún. "célrészjegy-megállapodás" keretében gyakorlatilag kölcsönt nyújtottak a szövetkezetnek, amit az kamatokkal együtt ígért visszafizetni a tagjainak. Az e módon "célrészjegy" keretében a szövetkezet részére folyósított pénzkölcsön tehát nem jelent valódi részjegyet, mivel ahhoz semmilyen egyéb tagsági jogviszony nem kapcsolódik. Valójában az 5000 forint értékben jegyezett "részjegy" célja az volt, hogy az így taggá váló személy helytelenül "célrészjegy" alapján pénzkölcsönt tudjon folyósítani a szövetkezet részére.
[12] A terhelteket tehát a szövetkezet irányában terhelhette vagyonkezelői kötelezettség, amelynek a tartalmát a bíróságok egyáltalán nem is vizsgálták.
[13] Az alsó fokú bíróságok azonban ennek ellenére semmilyen módon nem indokolták meg, hogy e terhelti védekezést mi alapján utasították el, és mi alapján lett volna az megállapítható, hogy a küldöttgyűlési felhatalmazások és jóváhagyások nem jelentik a szövetkezet beleegyezését az I-III. r. terheltek által előterjesztettekhez.
[14] Úgyszintén nem vizsgálták a bíróságok az egyes gazdasági döntések tartalmi előkészítettségét, ugyanis maguk ismerik el, hogy ez "szükségtelen", amikor az I. r. terhelt bizonyítást ajánlott a megvalósíthatósági tanulmányok beszerzésére.
[15] Eszerint pedig a csalás és a tőkebefektetési csalás között a releváns különbség csupán a kár mint eredmény hiánya az utóbbinál.
[16] Ettől függetlenül azonban a tőkebefektetési csalás is eredmény-bűncselekmény, ahol az eredmény a tőkebefektetés. Az eredmény és az elkövetői magatartás között pedig ok-okozati összefüggésnek kell fennállnia, amelyet az adekvát kauzalitás tana szerint szükséges lett volna vizsgálni. E vizsgálat viszont teljes egészében elmaradt a bíróságok részéről.
[17] A jelen esetben a bíróságok semmilyen mértékben nem vizsgálták azt, hogy milyen alapon, milyen mélységű és mértékű tájékoztatási kötelezettsége állt volna fenn a terhelteknek.
[18] A "készletre felvett előleg" címkével a terheltekhez juttatott összegek viszont semmiképpen sem azonosíthatóak a szövetkezet pénzkezelési szabályzata által említett "előleggel".
[19] A fent leírt esetekre érvényes pénzkezelési szabályzat nem vonatkoztatható az olyan esetekre, amikor a P.-I. Szövetkezet polgári jogi és nem munkajogi kapcsolatban áll bárki mással, legyenek azok akár a terheltek. Ilyenkor nyilvánvalóan a polgári jogi jogviszony vizsgálata lett volna szükséges, ami viszont ismét teljes egészében elmaradt.
[20] A másodfokú bíróság ekként a terheltek által megvalósított eredményre vonatkozóan maga is nem büntető-, hanem polgári jogi fogalmakat használ, amely értelmezhetetlen.
[21] Ennek ellenére - a rendelkező részben foglaltak szerint - szándékos materiális bűncselekmény miatt ítélte el a terhelteket. Ilyennél viszont szükséges lett volna rögzítenie, hogy szándékuk miként hatott ki magára az eredményre és az okozati összefüggésre is.
[22] A terheltek cselekvősége - még ha "értelmetlen", "észszerűtlen", "tervezetlen" vagy "felelőtlen" is volt - éppen a szövetkezet vagyonának megmentését és általuk megfelelőbbnek vélt struktúra kialakítását célozta. A terheltek tehát semmiképpen sem voltak közömbösek a szövetkezet vagyona tekintetében. Éppen ellenkezőleg, valószínűleg a túlzott emocionalitás jellemezte őket, amikor felelőtlen döntéseket is meghoztak. A terheltek aktivitása és döntések sorozatának meghozatala - még ha azok helytelenek is voltak - éppen az eredmény iránti közömbösség ellen szólnak és egyértelművé teszik, hogy csupán az eredmény elmaradása iránti könnyelmű bizakodás jellemzi a terheltek érzelmi oldalát.
[23] Az érzelmi oldalt vizsgálva tehát a terheltek részéről legfeljebb a veszélyeztetési szándék megléte jöhet szóba, de nem az, hogy luxuriózus magatartásuk ténylegesen elő is fogja idézni az általuk nem kívánt érdeksérelmet.
[24] Összefoglalva: a másodfokú bíróság által az érzelmi oldallal kapcsolatban tett fenti megállapítások alapján a terheltek részéről legfeljebb könnyelmű bizakodás, azaz luxuria állapítható meg.
[25] Még az első- és másodfokú bíróság által meghatározott bűncselekményi minősítés esetén sem törvényes azonban a bíróságok által kiszabott büntetés mértéke, de törvénysértő a tőkebefektetési csalás folytatólagosként történő minősítése is.
[26] Enyhítő körülményként értékelendő továbbá - amit a bíróságok elmulasztottak figyelembe venni - egyrészt az eshetőleges szándék, másrészt a károsultak felróható közrehatása, különösen a tőkebefektetési csalás esetében.
[27] Ezenfelül a bíróságok nem értékelték kellő súllyal az időmúlást. Hivatkoztak ugyan arra, hogy az időmúlás "jelentős", azonban a Legfelsőbb Bíróság BK 154. számú állásfoglalása szerint az elévülést megközelítő időtartamnak "különösen nagy a nyomatéka". Nyilvánvalóan még inkább vonatkozik ez arra az esetre, ha az időtartam már meg is haladta az elévülési időt.
[28] A védő álláspontja szerint megalapozatlanul hivatkozott mindkét bíróság a bűncselekmények elszaporodottságára, mint súlyosító körülményre.
[29] Összefoglalva tehát több tévesen értékelt súlyosító tényező nem kerülhet értékelésre, míg több figyelmen kívül hagyott enyhítő tényező utólagos értékelése szükséges. Így jóval enyhébb büntetés kiszabására lett volna lehetőség a terheltekkel szemben.
[30] A Legfőbb Ügyészség átiratában az I. r. terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben pedig alaptalannak tartva a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.
[31] A Legfőbb Ügyészség átiratában írtakra a védő észrevételt tett, amelyben sérelmezi, hogy a vádhatóság a tényálláshoz kötöttségre hivatkozással nem tartja indokoltnak a jogkérdések vizsgálatát. Álláspontja szerint a felülvizsgálati indítványban felvetett olyan jogkérdések, mint a szándékosság, gondatlanság, vagyis a bűnösség, a vagyonkezelői kötelezettség, az okozott vagyoni hátrány mértéke, a megengedett kockázat kérdése, a készletre felvett előlegek jogi természete, az ok-okozati összefüggés megléte, illetve a releváns tények hiánya, a bűnösségi körülmények teljes körű feltárásának elmaradása változatlan tényállás mellett is vizsgálhatók és vizsgálandók.
[32] A felülvizsgálati indítvány és a kiegészítő észrevétel az alábbiak szerint nem alapos.
[33] A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amely a bíróság jogerős ügydöntő határozatával szemben kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében tételesen felsorolt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe. A felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető, következésképpen e törvényi kereteken kívül eső anyagi vagy eljárásjogi szabálysértések még valóságuk esetén sem képezhetik felülvizsgálat tárgyát.
[34] Ezzel szemben a felülvizsgálati indítvány annak ellenére, hogy a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjaira is hivatkozott, valójában a bűnösség megállapításának és a cselekmények minősítésének sérelmezését valamennyi bűncselekmény esetében, kivétel nélkül egyaránt a tényállás megalapozatlanságára alapozta.
[35] Ez állapítható meg a hűtlen kezelés esetében, ugyanis mind a vagyonkezelési kötelezettség, a vagyoni hátrány nagysága, a tőkebefektetési csalás esetében az elkövetési magatartás és az okozati összefüggés, a sikkasztás bűntette esetében a készletre felvett előleg sorsának alakulása és a szövetkezet pénzkezelési szabályzata mind olyan ténykérdés, amelyet az irányadó tényállás rögzít, s amely a felülvizsgálat keretében nem kérdőjelezhető meg és nem vitatható.
[36] A Be. 423. § (1) bekezdésben írtak szerint ugyanis a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás sem közvetlenül, sem közvetve, a bizonyítékok felülmérlegelése útján nem támadható még akkor sem, ha az esetlegesen téves, vagy részben nincs felderítve, illetve ellentétes az iratok tartalmával, vagyis megalapozatlan.
[37] Ennek következtében az indítványban felvetett jogkérdések is kizárólag változatlan tényállás mellett válaszolhatók meg, következésképpen azon felvetések, amelyek valójában nem jog-, hanem ténykérdések a felülvizsgálat során figyelembe nem vehetők.
[38] Mindezek előrebocsátást követően a Kúria megjegyzi, hogy a hűtlen kezelés esetében a vagyonkezelői kötelezettségek megszegése és a szövetkezet vagyonvesztése között a közvetlen okozati összefüggés megállapítható, a vagyonkezelési kötelesség terjedelme pedig a szövetkezet igazgatóságának elnöke esetében nem kérdőjelezhető meg.
[39] Ugyancsak a büntető anyagi jogszabályok helyes alkalmazásával állapította meg a bíróság, hogy a meghatározott célra felvett pénzösszeg egy részének más célra történő felhasználása, illetve eltulajdonítása sikkasztás megállapítására alkalmas, és nem tévedett a bíróság akkor sem, amikor a sikkasztást és a hűtlen kezelést valóságos anyagi halmazatban megállapította, ugyanis ugyanarra a vagyonra egymástól eltérő jogviszonyból, különböző magatartással több vagyon elleni bűncselekmény is elkövethető.
[40] A tőkebefektetési csalás csak elnevezésében csalás, ténylegesen a csaláshoz képest előrehozott büntetőjogi védelmet létesít. A befektetők tényleges megkárosítása már alkalmazási körén kívül esik.
[41] E bűncselekmény az egyes befektetők érdekein túl a tőkepiac biztonságos működését is védi. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a befektetők a valós és hiteles információk alapján döntsenek a befektetésről.
[42] A csalástól való elhatárolás alapja az, hogy ha a gazdasági tevékenység valótlan állítása kizárólag jogtalan haszonszerzésre irányul - például fiktív cég állítása jogtalan haszonszerzés végett -, úgy vagyon elleni bűncselekmény, a csalás bűntette valósul meg.
[43] Jelen ügyben azonban a szövetkezet részéről az I. r. terhelt a szövetkezet valós gazdasági helyzetét eltitkolta és különböző módokon, tömegtájékoztatási eszközök útján, kiemelkedő hozamot ígért és ezzel a magatartással másokat tőkebefektetésre ösztönzött.
[44] Ilyen körülmények között mind a bűnösség megállapítása, mind a cselekmény jogi értékelése megfelelt a büntető anyagi jogszabályoknak.
[45] Ugyanakkor helytálló az az ügyészi megállapítás, miszerint tévesen minősítette a bíróság a tőkebefektetési csalást folytatólagosan elkövetettnek, de figyelemmel arra, hogy az a kiszabott büntetés nemére és mértékére, vagyis annak törvényességére nem hatott ki, ezért ez a felülvizsgálati eljárás keretében a jogerős ügydöntő határozat megváltoztatását nem tette lehetővé.
[46] A felülvizsgálati indítvány eljárási szabálysértésre is hivatkozott, amely szerint az alapügyben eljárt bíróságok indokolási kötelezettségüket sem teljesítették.
[47] Kétségtelen, hogy a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerint a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság határozatának meghozatalára a 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.
[48] A felülvizsgálati indítvány a Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontjaira hivatkozással állította, hogy az első- és a másodfokú fokú bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan, illetve az elsőfokú ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes.
[49] A védő álláspontja szerint az I. r. terhelt fellebbezésében számos olyan bizonyítási indítványt terjesztett elő, amelyekkel a másodfokú bíróság még csak nem is foglalkozott, ezen túlmenően az indokolásból teljesen hiányoznak a releváns tények, ezek hiányában pedig nem volt lehetőség a történeti tényállás és a törvényi tényállás egybevetésére.
[50] A felülvizsgálati indítvány ezen hivatkozása azonban nem alapos.
[51] Az indokolási kötelesség felülvizsgálati eljárásra okot adó megsértése ugyanis nem állapítható meg, ha az ügydöntő határozatokból kitűnik az eljárt bíróságoknak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésben kifejeződő jogi álláspontját - a bűnösséggel, a minősítéssel, a büntetéssel és/vagy intézkedéssel kapcsolatban - mire alapozta.
[52] A bizonyítékok értékelése körében levont következtetések helyessége, az értékelés eredménye kívül esik a feltétlen eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása (BH 2013.10.).
[53] Az indokolási kötelezettség megszegése csak akkor eredményez feltétlen hatályon kívül helyezést és felülvizsgálatot is megalapozó eljárási szabálysértést, ha a megtámadott határozat indokolása tény- vagy jogkérdés tekintetében oly mértékben hiányos, hogy abból nem állapítható meg, a bíróság mire alapozta a döntését (lásd EBH 2010.2210.; EBH 2011.2387.).
[54] Az indokolási kötelezettség elmulasztása révén azonban nem vizsgálható a bűnösség megállapításának, a felmentésnek, az eljárás megszüntetésének, a büntetéskiszabásnak, illetve az intézkedés alkalmazásának anyagi jogi helyessége, azaz a bírói értékelés eredménye az indokolási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos vizsgálatnak nem tárgya, mivel a mérlegeléssel szembeni, eltérő értékelést célzó támadás ezúton sem lehetséges, illetve az a - tényállás támadhatatlanságát előíró - Be. 423. §-a (1) bekezdésének megkerülését jelentené (BH 2012.32.).
[55] A Kúria megállapította, hogy az eljárt bíróságok az alapítéletből kitűnően messzemenően eleget tettek az indokolási kötelezettségüknek: a vádhoz kötöttség keretein belül a lefolytatott bizonyítás alapján állapították meg a történeti tényállást, a bizonyítékokat számba vették, egyenként és összességében értékelték, az alkalmazott anyagi és eljárási jogi szabályhoz vezető következtetéseiket, azaz jogi álláspontjukat is kifejtették. Okfejtésük mindenekben követhető, ezáltal ellenőrizhető volt, így - szemben az indítványban foglaltakkal - eleget tettek indokolási kötelezettségüknek.
[56] A felülvizsgálati indítvány a Be. 373. § (1) bekezdés III. b) pontjára, vagyis a rendelkező rész és az indokolás ellentétére azonban ezzel kapcsolatosan semmi olyan konkrét érvet nem hozott fel, amelynek érdemi vizsgálata indokolt lett volna, ezért a Kúriának az ezzel kapcsolatos érveinek kifejtésére sem volt lehetősége.
[57] Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan, az indítványban nem kifogásolt eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - annak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 424. § (1) bekezdés d) pontja szerinti tanácsülésen eljárva, a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 505/2015.)
BH 2015.12.325 Amennyiben a lízingbeadó tulajdonjoga fennmarad, és a lízingszerződés csak a használati jog "időleges átengedését" teszi lehetővé, a gépkocsi használatának tartós, és oly módon történő átengedése, amely megszünteti a lízingbevevő ellenőrzési lehetőségét, alapot adhat sikkasztás megállapítására [1978. évi IV. tv. 317. §].
[1] A városi bíróság a 2012. június 12. napján meghozott és kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki hitelsértés vétségében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 330. §]. Ezért őt 6 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 200 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
[2] Az L. Lízing Zrt. sértett-magánfél képviseletében előterjesztett polgári jogi igényt elutasította.
[3] Elrendelte a T. Városi Bíróság 2007. szeptember 11. napján jogerős ítéletével adócsalás bűntette és más bűncselekmény miatt kiszabott 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetés utólagos végrehajtását.
[4] Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a terhelt terhére téves minősítés miatt, a kiszabott büntetés súlyosítása végett, míg a terhelt és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.
[5] A törvényszék mint másodfokú bíróság a 2012. november 29. napján tartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta azzal, hogy a terhelt terhére rótt bűncselekményt sikkasztás bűntettének [korábbi Btk. 317. § (1) bek., (5) bek. a) pont] minősítette. Ezért a terheltet 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a közügyektől eltiltás mellékbüntetés érintetlenül hagyása mellett. Mellőzte a pénzmellékbüntetésre vonatkozó ítéleti rendelkezést. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[6] A városi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapított tényállásában a személyi körülmények összefoglalását követően a következőket rögzítette:
[7] A terhelt mint lízingbevevő 2008. október 6. napján pénzügyi lízingszerződést kötött az L. Zrt.-vel mint lízingbeadóval egy személygépkocsi vételárának finanszírozására.
[8] A szerződés szerint a gépjármű tulajdonjoga a szerződés teljes tartama - 100 havi futamidő - alatt a lízingbeadó tulajdonát képezte. A szerződés IV/3/d. pontja szerint a futamidő alatt a lízingbevevő jogosult a lízingtárgy kizárólagos és rendeltetésszerű használatára. A lízingbevevő a használati jogot csak időlegesen engedheti át harmadik személynek, de nem jogosult azt hitel fedezetéül biztosítékként, illetve zálogul lekötni. A lízingtárgy zár alá vétele, lefoglalás vagy azt érintő végrehajtási eljárás esetén köteles a lízingbeadót haladéktalanul értesíteni.
[9] A terhelt a személygépkocsit 2009. április 22. napján K. E.-nek jogosulatlanul a visszavétel lehetőségének ellenőrzése és biztosítása, illetve a pénzintézet hozzájárulása vagy tájékoztatása nélkül tartós használatra átadta, ily módon azt mind a saját ellenőrzése, mind a pénzintézet látóköréből kivonta, tudva, hogy a pénzintézet fedezetből való kielégítését ily módon meghiúsítja.
[10] Az eljárás tárgyát képező gépjármű id. K. E. birtokából 2009. június 1. és június 25. napja között ismeretlen időpontban és ismeretlen módon kikerült, majd 2009 decemberében Romániában foglalták le.
[11] A személygépkocsi forgalmi értéke 2009. április 22. napján 4 020 000 forint volt.
[12] A bűncselekménnyel okozott kár az eljárás során lefoglalással megtérült.
[13] A törvényszék az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 352. §-a (1) bekezdésének a) pontjára figyelemmel - az iratok tartalma alapján - annyiban pontosította, hogy a terhelt és K. E. a "kölcsönszerződés" megkötésekor megállapodtak abban, hogy az esedékessé váló lízingdíjrészletek megfizetését K. E. magára vállalja. Egy esetben, 2000. május 25. napján - ismeretlen személy általi befizetés útján - ez teljesítésre került. Mellőzte ugyanakkor a Törvényszék az elsőfokú ítéleti tényállásából azt a mondatrészt, hogy "a pénzintézet fedezetéből való kielégítését ily módon meghiúsítja". Emellett ugyanezen mondatrészt kiegészítette azzal, hogy ily módon sajátjaként rendelkezett vele.
[14] A jogi indokolás körében a másodfokú bíróság megállapította, hogy a lízingszerződés tárgyát képező gépkocsi nem a hitel fedezetéül szolgáló dolog volt, hiszen az nem került a terhelt tulajdonába, annak tulajdonosa a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a sértett lízingcég volt. Az időleges átengedés definícióját a kizárólagos és rendeltetésszerű használat definíciójával összevetve, az időleges átengedés nem jelentheti a meghatározatlan tartamú kölcsönadást, hiszen ez a lízingtárgynak egyrészt a lízingbevevő, másrészt a lízingbeadó látóköréből való kivonását is jelentené. Ebből következően az időlegességre való utalás nyilvánvalóan az eseti, átmeneti jellegű kölcsönadásra vonatkozhat, azonban ennek sem tartalmi eleme a lízingdíj átvállalása és a hosszabb tartamú használat. Ezért a terhelt azon magatartásával, amikor a rábízott, de az L. Zrt. lízingbe adó sértett tulajdonát képező személygépkocsit 2009. április 22. napján K. E.-nek tartós használatra átadta, a sajátjaként rendelkezett a lízingtárggyal, és ezzel megvalósította a korábbi Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettét.
[15] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt meghatalmazott védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt az 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: Be.) 416. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjára hivatkozva.
[16] Az indítvány szerint a bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a terhelt bűncselekményt követett el. A lízingszerződés mellékletét képező általános üzletszabályzatban foglaltak ugyanis lehetővé tették a terhelt részére a gépkocsi időleges átengedését harmadik személy részére, így a terhelt magatartása nem minősülhet jogellenesnek, ezért a cselekmény nem bűncselekmény.
[17] A lízingszerződésben foglaltakkal kapcsolatban még azt is kifejtette, hogy semmilyen bizonyíték nem merült fel arra vonatkozóan, hogy a terhelt és a lízingbeadó közötti szerződés megkötése során a korábbiakban már felhívott időleges átengedés pontos jelentésének megmagyarázására, az időleges átengedés feltételeinek pontosítására, esetleg előzetes engedélykérésre, vagy utólagos bejelentésre vonatkozó kötelezettség meghatározására sor került volna. Ezek hiányában viszont nem cáfolható, hogy a terhelt az Üzletszabályzat ismeretében abban a feltevésben volt, hogy nem követ el szerződésszegést, és a magatartása nem minősülhet jogellenesnek, ha a gépkocsit időlegesen egy olyan személy használatába adja, akiben teljes mértékben megbízik.
[18] A védő mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott jogerős határozatot változtassa meg akként, hogy a terheltet az ellene 1 rendbeli, a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő sikkasztás bűntettének vádja alól mentse fel.
[19] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta.
[20] Kifejtette, hogy a terhelt a rá bízott, számára idegen gépkocsival a sajátjaként rendelkezett, amikor a lízingszerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a sértett előzetes tájékoztatása és beleegyezése hiányában tartósan, határozatlan időre harmadik személyre ruházta át, belenyugodva abba, hogy a lízingbeadó a szerződés felmondása esetén a visszavétel lehetőségétől elesik. A terhelt magatartását ezért tényállásszerűnek, bűnösségének megállapítását törvényesnek ítélte meg.
[21] Erre figyelemmel azt indítványozta, hogy a Kúria a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, a megtámadott bírósági határozatokat hatályában tartsa fenn.
[22] A Kúria a felülvizsgálati indítványt - a Be. 424. §-a (1) bekezdésének első fordulata szerint - tanácsülésen bírálta el.
[23] A Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapulvétele mellett egyrészt a felülvizsgálati indítványban megjelölt - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott - okból, valamint - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt egyéb eljárásjogi felülvizsgálati okok tekintetében - hivatalból [Be. 423. § (4) és (5) bek.] bírálta felül.
[24] Ennek során a felülvizsgálati indítványt az irányadó tényállás megalapozottságát támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.
[25] Elöljáróban jegyzi meg a Kúria, hogy a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, ebből következően kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében tételesen felsorolt okok miatt van helye. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria a Be. 423. §-ának (4) bekezdésére tekintettel csak az indítványban megjelölt felülvizsgálati okra, valamint - a hivatkozott rendelkezés (5) bekezdése alapján hivatalból folytatandó vizsgálat keretében - a 416. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontja szerinti eljárási szabálysértésekre lehet figyelemmel.
[26] A felülvizsgálat szabályrendszere értelmében a tényállás helyessége a felülvizsgálat tárgya nem lehet. A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. §-a (1) bekezdésének törvényi előírása szerint a tényálláshoz kötöttség érvényesül. Ebből következően a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ez a tényállás felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható. Annak vizsgálatánál tehát, hogy a bűnösség megállapítása vagy a cselekmény jogi minősítése törvényes-e, csak a jogerős határozatban megállapított irányadó tényállás vehető figyelembe.
[27] A Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye, ha a terhelt felmentésére vagy az eljárás megszüntetésére, illetve a terhelt bűnösségének megállapítására, továbbá kényszergyógykezelésének elrendelésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértés miatt került sor.
[28] Az irányadó tényállás szerint a terhelt a személygépjárművet az L. Zrt.-vel kötött pénzügyi lízingszerződés útján vásárolta. A szerződés értelmében a gépjármű tulajdonjoga a szerződés teljes időtartama, a 100 havi futamidő alatt a pénzintézet részére fenn volt tartva. Az Üzletszabályzat kimondja, hogy a lízingbevevő a használati jogot csak időlegesen engedheti át harmadik személynek, de nem jogosult azt hitel fedezetéül biztosítékként, illetve zálogul lekötni. Az Üzletszabályzat szerint a felmondás időpontjában a lízingbevevő használati jogosultsága a lízingtárgy tekintetében megszűnik és köteles azt haladéktalanul rendeltetésszerű használatra alkalmas, tiszta állapotban valamennyi tartozékával és okiratával együtt a lízingbeadó által megjelölt helyen a lízingbeadó képviselőjének átadni. Rögzíti az Üzletszabályzat azt is, hogy a lízingbevevő a lízingszerződésből származó jogait és kötelezettségeit harmadik személyre csak a lízingbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával ruházhatja át.
[29] Jelen ügyben a tényállásban írtak szerint a terhelt az általa lízingelt gépkocsit K. E.-nek tartós használatra adta át. A közöttük létrejött "kölcsönszerződés" keretében K. E. vállalta, hogy az esedékessé váló lízingdíjrészleteket megfizeti. Ennek azonban - ismeretlen személy által történt egyszeri befizetésen túlmenően - nem tett eleget.
[30] A terhelt tehát akkor, amikor a lízingbeadó megkeresése nélkül, a lízingbeadó hozzájárulását nem kérve a lízingszerződésből származó jogait és kötelezettségeit határozatlan időre átruházta, megszegte az Üzletszabályzatban foglaltakat. Nem szerzett ugyanis jogot arra, hogy a gépjárművet a lízingbeadó külön engedélye nélkül meghatározatlan időre használatba, "kölcsön" adja.
[31] Egyetértett a Kúria a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában e körben kifejtettekkel. Eszerint a lízingbeadó azért kötötte meg a pénzügyi lízingszerződést a terhelttel, mert őt hitelképesnek tartotta. A lízingbeadó érdekeit lényegesen sérti, ha a gépjármű tényleges üzembentartója személyében olyan változás következik be, akinek jövedelmi, vagyoni viszonyairól nincs tudomása, vagyis nem állt módjában vizsgálni adott személy teljesítőképességét, illetve készségét.
[32] Az a szerződési kikötés, amely szerint a lízingbevevő jogosult a lízingtárgy kizárólagos használatára, a lízingbeadó, vagyis a tulajdonos érdekeit védi, mivel a szerződés felmondása esetén a lízingbevevő köteles a lízingtárgyat a lízingbeadó képviselője részére átadni. Ebből a szempontból az a szerződéses rendelkezés, hogy a lízingbevevő a használati jogot időlegesen, de átengedheti harmadik személynek, csak úgy értelmezhető, hogy a lízingbevevőnek ilyen esetben is ellenőrzése alatt kell tartania a lízingtárgyat, a visszavétel reális lehetősége mellett. Ez a rendelkezés hivatott megelőzni a jelen ügyben bekövetkezett azt a helyzetet, hogy a lízingbeadó tulajdonát képező gépkocsi a lízingbeadó látóköréből kikerüljön, megfosztva a tulajdonost a lízingtárgy birtokbavételétől.
[33] Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a terhelt Kanadába távozott hosszabb időre, de nem véglegesen, ily módon a lízingszerződésből eredő jogait és kötelezettségeit nem is állt szándékában személyesen gyakorolni. Mindebből következően helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a terhelt mint lízingbevevő a tulajdonkörébe tartozó olyan rendelkezési jogot gyakorolt, amelyet a tulajdonos szándékán kívül, annak engedélye nélkül senki más nem gyakorolhatott volna, ekként a terhelt sajátjaként rendelkezett a lízingtárggyal.
[34] A Kúria mindezek alapján megállapította, hogy a terhelt cselekménye kimerítette a sikkasztás bűntettét.
[35] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt és a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott első- és másodfokú határozatot - a Be. 426. §-a alapján - hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 1.134/2014.)
BH 2013.4.86 A kölcsönként felvett pénzösszegre - mivel az az átvevő tulajdonába megy át - sikkasztás nem követhető el. Ha azonban a pénz szolgáltatására nem kölcsönügylet keretében, hanem célzott felhasználásra kerül sor, annak jogtalan eltulajdonítása sikkasztást valósít meg [Btk. 317. §].
A megyei bíróság a 2011. szeptember 2-án kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki sikkasztás bűntettében [Btk. 317. § (1) bekezdés és (6) bekezdés a) pont]. Ezért őt 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte; a magánfél polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.
A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az eljárt bíróság az elkövetéskor hatályos büntetőtörvényt alkalmazta; a terhelt magatartására vonatkozó jogi értékelésének lényege a következő.
Az elsőfokú bíróság szerint a terhelti magatartás megítélésénél azt kellett értékelni, hogy a sértett a terhelt részére átadott összeget meghatározott célra - az s.-i ingatlan megszerzésére - nyújtotta; ugyanakkor a terhelt ezt az összeget e céltól teljesen eltérően - magánbankszámlára utalással, készpénzfelvétellel, a terhelt személyéhez köthető hiteltörlesztéssel - a sértett hátrányára, érdekeit sértő módon használta fel. A megbízónak tényleges vagyoni hátrányt eredményező, a hozzájárulásának hiányában jogellenesen végrehajtott terhelti sajátjaként való rendelkezés sikkasztás megállapítására ad alapot.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság adós maradt a pénzátadás magánjogi hátterének vizsgálatával. Ezt pótolva rögzítette, hogy a büntetőeljárás tárgyát képező összeget a sértett megbízási jogviszony [Ptk. 474. § (1) bekezdés] keretében bocsátotta a terhelt, illetve az általa irányított gazdasági társaság rendelkezésére, a felhasználási cél - az s.-i ingatlanok megszerzése - konkrét meghatározásával. Amikor a terhelt a pénzösszeg vonatkozásában nem a sértett - azaz a megbízó - utasítása szerint járt el, megsértette a Ptk. 474. § (2) bekezdésében írt kötelezettségét.
A terhére megállapított sikkasztás bűntettét a sajátjaként történő rendelkezéssel valósította meg; nem volt jogosult a pénzösszeg szabad felhasználására. Az eltulajdonításra, azaz a végleges elvonás szándékára nincs adat; a terhelt az összeget a konkrét céltól eltérően azért használta fel egyéb gazdasági tevékenysége körében, mert bízott abban, hogy azt a későbbiekben a sértett részére vissza tudja fizetni.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bek. a) pontjának megjelölésével, a bűnösség megállapítása miatt, felmentés érdekében.
Indokai szerint a cselekmény nem tényállásszerű; sem a rábízás, sem a sikkasztás valamely elkövetési magatartása nem állapítható meg.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.
A Kúria az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
Felülvizsgálatban a felülbírálat az indítványhoz [Be. 423. § (4) bekezdés], a jogerős határozatban megállapított tényálláshoz [Be. 423. § (1) bekezdés] és főszabályként a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályokhoz [Be. 423. § (2) bekezdés] kötött.
Felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 419. § (1) bekezdés, 388. § (2) bekezdés].
A jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.
A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálati ok, ha a bűnösség megállapítása a büntető anyagi jog megsértésével történt.
Jelen ügyben azonban erről nincs szó.
Az eljárt bíróság nem sértett törvényt, amikor a terhelt bűnösségét megállapította, és a felrótt cselekmény minősítése, valamint a kiszabott büntetés is törvényes.
A Btk. 317. § (1) bekezdése szerint sikkasztást követ el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik.
Idegennek az a dolog tekintendő, ami - a rábízáskor és az elkövetési magatartás kifejtésekor is - nem az elkövető, hanem más (természetes vagy jogi) személy tulajdonában áll.
Rábízottá pedig akkor válik az ilyen dolog, ha a rábízás folytán annak birtokbavétele, az átvétele, illetve a dolog feletti tényleges hatalom megszerzése megtörténik. A rábízással a dolog tulajdonosa az őt megillető egyik részjogosítványt, a birtoklás jogát ruházza át más személyre. Ebből következően a rábízásnak kifejezettnek, közvetlennek és személyre szólónak kell lennie.
Ehhez képest sikkasztás tettese (társtettese) kizárólag az lehet, akire a dolgot rábízták; sértettje pedig - értelemszerűen - a tulajdonos.
Sikkasztás esetében - egyezően a lopással - a tényállási elem nem az okozott kár, hanem annak a dolognak, amelyre nézve a bűncselekményt elkövették az elkövetéskori (s nem pedig rábízáskori) értéke.
Nem tényállási eleme a sikkasztásnak a károkozási vagy jogtalan haszonszerzési célzat, sem pedig a károkozás vagy vagyoni hátrány bekövetkezte.
A sikkasztás az ingó dolog feletti tényleges, s egyébként jogszerű hatalom (birtoklás) kihasználása, visszaélés a tulajdonos bizalmával.
A sikkasztás elkövetési magatartása egyrészt a jogtalan eltulajdonítás, ami a birtokláson kívüli tulajdonosi jogosítványok jogellenes gyakorlását jelenti; másrészt pedig a sajátjaként rendelkezés, ami a rábízó akaratával szembeni, az elkövető akarata szerinti magatartás. Utóbbi minden olyan - az eltulajdonításon kívüli - magatartás, amikor az elkövető tulajdonosként viselkedik, azt a látszatot kelti harmadik személy, vagy akár maga a tulajdonos előtt, mintha tulajdonos lenne [BJD 3111.].
A sikkasztás tárgya lehet pénz.
Rámutat a Kúria arra, hogy a pénz, mint helyettesíthető dolog átadása esetében - amennyiben az kölcsön címén történik - valóban nem lehet szó sikkasztásról. Ez esetben ugyanis a kölcsönösszeg átmegy a tulajdonba, és ilyenkor legfeljebb csalás bűncselekménye jöhet szóba.
Ha azonban az átadott pénz nem kölcsön, akkor annak eltulajdonítása sikkasztást valósít meg.
Önmagában, az elkövetői szándék szempontjából közömbös a visszatérítés megtörténte. A sikkasztás esetében ugyanis - a már kifejtettek szerint - nem tényállási elem a jogtalan haszonszerzési és a károkozási célzat, sem pedig a károkozás bekövetkezte. Ekként az a bűnösség, illetve tényállásszerűség megállapításának sem lehet feltétele. A lényeg, hogy az elkövető tisztában van a tulajdonosi akarattal, és szándéka átfogja, hogy magatartása azzal ellentétes.
A tényállás szerint tény a terhelt a sértettől pénzt kapott, s azt saját célra használta.
Tény, hogy amikor a terhelt és a sértett utólagos írásbeli megállapodást kötöttek, akkor a pénz nem volt meg, és hogy a terhelt ezen írásbeli megállapodás megkötésekor az általa átvett pénz sorsáról kérdező sértettet nem tájékoztatta.
Tény továbbá, hogy a sértett a pénzét akarta befektetni, és hogy a pénz átadásának - a terhelt számára meghatározottan - közvetlen célja: konkrét ingatlan megszerzése volt.
Ugyanakkor a közvetett cél - az ingatlanfejlesztés, értékesítés, ennek révén valamely projekt egésze - nem került meghatározásra. Nincs meghatározva, hogy a megszerzendő konkrét ingatlan ténylegesen kinek a nevére kerül megvételre, az azonban igen, hogy a pénzt az ingatlan megvételre lehet felhasználni.
Ehhez képest - és a sikkasztás megvalósulása szempontjából - valójában közömbösek a fenti határozatlanságok; azok ugyanis nem jelentik, hogy a terhelt szabad kezet kapott volna az összeg felhasználására; a sértett pénzének meghatározott célja volt.
Mindezek - tehát a fentebb hivatkozottak - a szóbeli ügylet tartalmát képezték.
Ehhez képest valójában abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az első, szóbeli, avagy az utólagos írásbeli ügyletnek kell jelentőséget tulajdonítani.
Rámutat a Kúria arra, hogy a büntetőjog szerinti büntetendőség és büntethetőség lényege a bűnösség. Ebből a szempontból pedig közömbös, hogy valamely magatartás milyen polgári jogi szerződéstípusba tartozik.
Márpedig a felülvizsgálati indítvány egyoldalúan csupán a polgári jog oldaláról vizsgálta a történteket, és ezen keresztül kifogásolta a terhelt bűnösségének megállapítását.
Azon túlmenően, hogy a büntetőügyben eljáró bíróság a Be. 10. §-a alapján a büntetőjogi felelősséget önállóan állapítja meg, a Kúria megjegyzi, hogy sikkasztás esetében az eltulajdonítás, sajátjaként rendelkezés jogtalansága éppen abban érhető tetten, hogy annak nincs a jog szerint elismert "jogcíme".
A terhelt magatartása a sértett pénzének megszerzésére irányult, melyhez egyébként nem lett volna jogcíme. Büntetőjogi szempontból nem önmagában a sértett kára bekövetkeztének van jelentősége - sikkasztás esetében a károkozás egyébként sem tényállási elem - hanem annak, hogy a terhelt a sértetti akarat ellenére rendelkezett, minek következtében pedig a sértett károsodott.
Nyilvánvalóan különböző tehát a polgári jogi és büntetőjogi megítélés alapja.
A felülvizsgálati indítvány álláspontjától eltérően közömbös a választott szerződés polgári jogi formája, fajtája.
Vagyon elleni bűncselekmény - így például csalás, sikkasztás - esetében általában mindig valamilyen kötelmi ügylet áll a háttérben, s a sértett kötelmi igény jogosultjává válik. Így csalás esetében a megtévesztett sértett egyben gyakorlatilag mindig követelés, ekként kötelmi igény jogosultja lesz [BH 2012.5.]; míg sikkasztás kapcsán a rábízó sértett válik igényjogosulttá.
Mindez azonban nem jelenti, hogy ez a jogcím az ügylet megítélésének alapja lehetne, hiszen az - tehát a visszatérítési igény - mindkét esetben éppen a bűncselekmény folytán keletkezik.
A jelen ügyben az irányadó tényállás szerinti célzott felhasználásra átadott pénzeszköz nem kölcsön volt, annak utólagos - az elkövetési magatartást követő - ekkénti szerződésbe foglalása az eredeti és valós terhelti-sértetti szándékon, akaraton már nem változtat [EBH 2323.; BH 2012.17.]; visszamenőleg nem közömbösíti a sikkasztás megvalósulását.
Összességében az irányadó tényállásból csupán az a következtetés vonható, hogy a jelen esetben a sértett a terhelt cégének adott célra juttatta a kérdéses összeget. Semmi alapja nincs annak, hogy mindezt akár kölcsönnek, akár megbízásnak lehetne tekinteni; egyszerűen rábízás történt, amit a terhelt nem tartott be.
A terhelt büntetőjogi felelősségének sikkasztás bűntettében való megállapítása ebből következően helyesen történt [BH 1999.247; BH 2006.180; BH 2006.181.].
Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése szerint hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 300/2012.)
BH 2012.6.146 I. A rábízott dolognak a tulajdonos beleegyezése nélkül történő elidegenítésével - minthogy az a tulajdon végleges elvonását eredményezi - a sikkasztás bűncselekménye jogtalan eltulajdonítással valósul meg [Btk. 317. §].
II. Az üzletszerű elkövetés nem szükségszerűen feltételezi a saját vagyon gyarapítására törekvést; megállapítható akkor is, ha más vagy mások jogtalan haszonszerzése érdekében követnek el ugyanolyan vagy hasonló bűncselekményeket [Btk. 137. § 9. pont].
III. Az üzletszerű elkövetés nem teremt bűncselekményegységet; a bűncselekménynek minősülő önálló részcselekmények folytatólagosságának törvényi egységét azonban nem zárja ki [Btk. 12. § (2) bek.].
A megyei bíróság ítéletével a terheltet a Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontjára tekintettel a (7) bekezdés b) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért két év hat hónap börtönre, valamint három év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen a kiszabott büntetés súlyosítását célzó ügyészi fellebbezést, valamint a felmentés végett bejelentett védelmi fellebbezéseket elbírálva az ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a bűncselekmény megnevezésének pontosítása mellett [a bűncselekményt a Btk. 317. § (1) bekezdés II. fordulatába ütköző és a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel a (7) bekezdés b) pontja szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének nevezte meg] annyiban változtatta meg, hogy a börtönbüntetés tartamát három év hat hónapra súlyosította.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített és helyesbített tényállás lényege a következő:
Az agrármérnök szakképzettségű terhelt az A. Kft. ügyvezetőjeként 1993. július 24-én traktorok viszonteladókénti forgalmazására szerződést kötött a finnországi székhelyű V. Inc. céggel. Szerződés szerint a terhelt által irányított kft. mint forgalmazó saját néven és számlájára megvásárolja, majd eladja a finn cég által gyártott traktorokat. A traktorok eladását követő 30 napon belül kellett a traktorok ellenértékét kifizetnie. A szerződés alapján a gyártó a tulajdonjogát a kft. által forgalmazott traktorokon a vételár teljes kifizetéséig fenntartotta. A szerződéses kapcsolat keretében a később leszállított traktorok a vevő megrendelésére készültek el.
2003. évre a terhelt által képviselt kft. működésében gazdasági nehézségek jelentkeztek, a kft. a V. cég felé a traktorok forgalmazásával kapcsolatban 900 000 eurót meghaladó tartozást halmozott fel. Erre tekintettel a V. Inc. - a korábbi gyakorlattól eltérően - a vevők által megrendelt traktorokat csak azt követően szállította a forgalmazó kft.-nek, miután az a vételárat előzetesen kifizette.
A V. Inc. az általa gyártott traktorokat Magyarországon különböző szakipari, mezőgazdasági kiállításokon is bemutatta. Az itt bemutatott traktorok részben vevői megrendelés alapján legyártott, részben pedig kifejezetten a bemutató céljából Magyarországra beszállított traktorok voltak. A bemutató céljára beszállított traktorok ún. proforma számlával, A.T.A. igazolvány mellett, vámhatósági nyilvántartásba vétellel érkeztek be. A bemutató céljára beszállított traktorokról kiállított proforma számla rögzítette a traktorok értékét, továbbá azt is, hogy a V. Inc. cég a traktorokon a tulajdonjogát - azok esetleges értékesítése esetén - a vételár kifizetéséig fenntartja. Ezeket a traktorokat ezekkel az okmányokkal Magyarországon értékesíteni nem is lehetett, amennyiben azokat értékesíteni kívánták, úgy megelőzően le kellett folytatni a vámeljárást.
Bár az A. Kft. a traktorok belföldi értékesítését területi képviselők hálózatán keresztül végezte, a megrendelések teljesítéséről, az érvényesített eladási árról és a traktorok átadásáról minden esetben a terhelt döntött.
2003 nyarát követően a V. Inc. proforma számlával 11 traktort szállított Magyarországra különböző szakipari vásárokon történő kiállítás céljából. Ezeket a traktorokat a terhelt által képviselt cég kizárólag a gyártó előzetes értesítése és végleges számla alapján lefolytatott vámeljárást követően értékesíthette volna. Ennek ellenére az A. Kft. a terhelt előzetes hozzájárulásával, de a V. Inc. tudta és beleegyezése nélkül az alábbi 10 traktort értékesítette:
1.) 2003. augusztus 21-én B. G.-né gazdálkodó részére értékesítette a vámhivatalnál a 2003. augusztus 19-i dátummal 14 645 663 forintra kiállított proforma számlával nyilvántartásba vett T-180 típusú traktort. Ekkor került sor a traktor átadására is. A vevő részéről a traktor vételárának a kifizetése megtörtént.
A terhelt 2004. június 6. napján kezdeményezte ennek a traktornak a forgalomba helyezését. Az értékesítés megtörténtét követően a V. Inc. 2005. június 16. napján állította ki a számlát 56 641 euróra, ami ekkor 14 645 663 forintnak felelt meg.
2.) A V. Inc. 2003. december 2. napján szállított proforma számlával Magyarországra egy 81-50 Ht. típusú traktort, amelynek nyilvántartásba vétele a vámhivatalnál megtörtént. Ezt a traktort a terhelt B. A. gazdálkodó részére rendelte eladni, aki a megrendelését 2003 májusában már leadta, ezzel egyidejűleg 3 900 000 forint előleget ki is fizetett. A traktor átvétele 2003. december 5. napján a vevő részéről megtörtént, az átvételről készült jegyzőkönyv azt rögzítette, hogy a traktor átadása bemutatás, kipróbálás céljából történt. B. A. még a traktor átvételét megelőzően a traktor teljes vételárát kiegyenlítette. Ezt követően, csak 2004. június 2. napján kezdeményezte a terhelt által irányított kft. a traktor üzembe helyezését.
Erre a traktorra a V. Inc. sértett 2005. június 16-án a 11 016 730 forintnak megfelelő 41 049 euróról állított ki számlát és küldött meg a terhelt által irányított kft. részére.
3.) 2004. február 17-én proforma számlával került nyilvántartásba vételre Magyarországon egy, a V. Inc. által kiállításra megküldött T-180 típusú traktor, amelyet 2004. február 25-én a terhelt Cs. I. részére 20 625 000 forint vételárért értékesítette anélkül, hogy a végleges vámkezelés megtörtént volna és ehhez a szállító cég hozzájárult volna. A 2004. február 25. napján a traktor átadásáról jegyzőkönyv készült, amely szerint a traktor kipróbálás céljából került átadásra. A traktor végleges vámkezelése csak 2004. november 30-án történt meg. A vételár meg nem fizetett 15 625 000 forintot kitevő része a büntetőeljárás során 2005. december 20. napján került kiegyenlítésre, így a sértett kára megtérült.
4.) A V. Inc. által 2004. február 12. napján proforma számlával és vámhivatali nyilvántartásba vétellel Magyarországra szállított 855-HT típusú traktort a terhelt 2004. március 18-án D. J. részére értékesítette. A vevő a traktor átvételéig több részletben 14 000 000 forintot fizetett a terhelt által irányított kft. részére. A fennmaradó vételár rendezése lízing-konstrukcióban történt. A traktor 2004. március 26. napján kipróbálás, bemutatás céljára történő átadási jegyzőkönyvvel került a vevő birtokába. A traktor vámkezelése a belföldi forgalom számára csak 2004. július 5. napján történt meg.
A traktor értéke 15 894 705 forint volt, az erre vonatkozó számlát a V. Inc. 2005. június 16. napján állította ki.
5.) A proforma számlával 2004. február 17-én Magyarországra szállított és magyarországi nyilvántartásba vett T-160-as típusú traktort a terhelt a V. Inc. előzetes értesítése és tájékoztatása nélkül adta el G. L.-nek, aki a 21 millió forintot meghaladó vételárat 2004. október 7-ig részben önerőből, nagyobb részt pedig banki hitelből fedezte. A traktort csak 2004. november 30. napján vámkezelték a belföldi forgalom számára és december 2. napján helyezték forgalomba.
A V. Inc. 2005. június 16-án állította ki e traktorra nézve 14 016 161 forintra a számlát.
6.) A V. Inc. által 2003. augusztus 19. napján Magyarországra szállított, és 14 569 198 forint összegre kiállított proforma számlával vámhivatali nyilvántartásba vett T-180 típusú traktort a terhelt rendelkezésére a kft. H. M. részére értékesítette. Még a traktor Magyarországra érkezését megelőzően a vevő részére kiállította a bruttó 22 035 000 forintra vonatkozó eladási számlát, a vételárat a vevő 2003. szeptember 17. napjáig kiegyenlítette. A traktor vámkezelése 2004. június 2. napját követően történt meg.
A traktorra vonatkozó értékesítési számlát a V. Inc. 2005. június 16-án állította ki.
7.) A V. Inc. által 2004. február 17. napján Magyarországra szállított, és 6 311 887 forintnak megfelelő euró-összegre kiállított proforma számlával Magyarországon vámhatósági nyilvántartásba vett A-85 típusú traktort a terhelt 2004. március 23-án értékesítette M. J. részére. A traktor átadásakor a vevő a traktor vételárát megfizette.
A traktorra vonatkozó végleges számlát a V. Inc. 2005. június 16-án állította ki.
8.) A 2004. február 17. napján a V. Inc. által Magyarországra szállított 6750-HT típusú traktort 9 932 896 forint értékre kiállított proforma számla alapján a vámhatóság nyilvántartásba vette. Ezt a traktort 2004 augusztusában - már pontosan meg nem állapítható időpontban - a 2004. október 26. napjával keltezett és 14 800 000 forint + áfa vételárat tartalmazó adásvételi szerződéssel átadta M. J.-nek.
A traktor belföldi forgalom számára 2004. december 1-jén lett vámkezelve. A V. Inc. a traktorra nézve a számlát 2005. június 16-án állította ki.
9.) A 2004. február 17. napján Magyarországra szállított 6650-HI típusú traktorra 11 092 948 forintnak megfelelő euró összegre állított ki proforma számlát a V. Inc. A traktor vámhivatali nyilvántartásba került.
A traktort 2004. február 25-én - az AGRO-MASH kiállítást követően - a terhelt által irányított kft. a Gy. Mezőgazdasági Kft. részére értékesítette. A vevő a vételár pénzügyi rendezését használt eszközeinek beszámításával biztosította. A traktor átadásáról készült jegyzőkönyv kipróbálás céljára történt átadást rögzített, annak ellenére, hogy a felek szándéka tulajdonátruházásra irányult.
A traktor belföldi forgalom számára történt vámkezelését a terhelt csak 2004. június 6-án kezdeményezte. A V. Inc. a traktorra vonatkozó számlát a terhelt által irányított kft. részére 2005. június 16-án állította ki.
10.) A V. Inc. 2004. február 12-én 12 337 938 forintnak megfelelő euró összegre kiállított proforma számlával szállította Magyarországra a 8550-HI típusú traktort, amely vámhatósági nyilvántartásba került.
Az AGRO-MASH kiállításon bemutatott traktort a kiállítást követően 2004. március 3-án értékesítette az A. Kft. Ekkor megtörtént a traktor átadása is. A traktor vételárából 2 957 250 forintot a vevő önerőként fizetett meg a terhelt kft.-je részére.
A traktor belföldi forgalom számára történő vámkezelé-sét a kft. csak 2004. november 30. napján kezdeményezte. A V. Inc. a traktorra 2005. február 10. napján állította ki a végleges számlát.
Az eljárt bíróságok a fenti 1-10. pontokban részletezett cselekményeket összegezve megállapították: a terhelt azzal, hogy a traktorok értékesítését, átadását engedélyezte, azokkal sajátjaként rendelkezett, s ezáltal a sértett V. Inc.-nek összesen 120 497 986 forint kárt okozott. Rögzítették azt is, hogy a terhelt a cselekményeket rendszeres haszonszerzésre törekedve követte el, és a fenti, bűncselekmények útján szerzett összeget a már tartósan veszteséges A. Kft. működésére fordította; az összkárból 26 539 625 forint térült meg.
Bár nem a tényállás körében, de tényként rögzítette a bíróság, azt is, hogy a terhelt az értékesített traktorokat a finn partnernek az értékesítést követően is raktáron levő készletként jelentette le.
A jogerős ítélet ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Érvei szerint a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével értékelték az eljárt bíróságok a terhelt cselekményét üzletszerűen elkövetettként, mivel a folytatólagosság egységébe foglalt bűncselekményeket a terhelt nem a saját vagy üzlettársai haszna, bűnöző életvitelük biztosítása érdekében, hanem az általa irányított kft. működésének biztosítása, talpra állítása érdekében követte el. A törvénysértő minősítés miatt törvénysértő büntetés kiszabására került sor. Kitért az indítvány arra is, hogy a folytatólagosság helytálló megállapítása mellett az üzletszerű elkövetési mód megállapítása a kétszeres értékelés tilalmába ütközik.
Sérelmezte azt is, hogy a büntetés kiszabása során nem a súlyuknak megfelelően értékelték az eljárt bíróságok a súlyosító és enyhítő körülményeket, és a törvénysértő minősítés mellett erre is visszavezethető az eltúlzottan súlyos büntetés.
A legfőbb ügyész az írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak és a támadott ítéletek hatályában fenntartását indítványozta.
Rámutatott arra, hogy az üzletszerűség megállapításának mindkét feltétele - tárgyi oldalon a hasonló vagy ugyanolyan jellegű bűncselekmények megvalósítása, alanyi oldalon pedig az ennek révén rendszeres haszonszerzésre törekvés - a cselekményben felismerhető; nem feltétele az üzletszerűség megállapításának az, hogy a bűncselekménnyel elért hasznot bűnözői életmód kialakításához használja fel az elkövető. Utalt arra is, minthogy az üzletszerűség a jelen esetben nem az alaptényállás eleme, hanem minősítő körülmény, ez a folytatólagosan elkövetett cselekmény üzletszerűen elkövetettkénti minősítését nem zárja ki.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A felülvizsgálat jogorvoslati jellegéből következik, hogy az azt megalapozó, a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okok köre jogértelmezéssel sem bővíthető. Önmagában tehát a törvényi büntetési tételkeretek között történt büntetéskiszabás nem lehet alapja a felülvizsgálatnak. Emiatt az indítványnak azokat az érveit, amelyek a jogi minősítés támadásától függetlenül, illetve ún. más anyagi jogszabálysértésre hivatkozás nélkül, az irányadó enyhítő és súlyosító körülmények téves értékelését állítva tartotta eltúlzottnak a terhelttel szemben kiszabott büntetést, a Kúria a felülvizsgálat során figyelmen kívül hagyta, miután erre alapítottan a felülvizsgálat a törvényben kizárt.
A felülvizsgálati indítvány egyéb részeiben a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozott, miszerint felülvizsgálati ok, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. Az indítványozó azonban a terhelt bűnösségének megállapítását nem tette kifogás tárgyává, ezzel kapcsolatos anyagi jogi szabálysértésre nem is hivatkozott. Az indítvány tartalmát tekintve valójában a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontjának I. fordulatán alapult; eszerint pedig akkor kerülhet sor felülvizsgálatra, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése vagy a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetés kiszabására került sor.
Azt az indítványozó sem vitatta, hogy a terhelt jogszerűen került a finn cég tulajdonában levő és kiállítás céljára Magyarországra szállított traktorok birtokába, ezért a traktorok ránézve "rábízott idegen dologként" a sikkasztás bűncselekményének elkövetési tárgyai lehettek. Azt sem tette vitássá az indítvány, hogy ezekkel a traktorokkal a terhelt jogtalanul rendelkezett, és ezzel elkövette a Btk. 317. § (1) bekezdésében meghatározott sikkasztás bűncselekményét, továbbá a tényállásban felsorolt, a sikkasztás bűncselekményeként minősülő részcselekmények a Btk. 12. §-ának (2) bekezdésében írt feltételek megvalósulása folytán folytatólagosan elkövetett és az összegezett elkövetési érték szerint minősülő sikkasztás bűntetteként értékelendők.
A minősítés körében azonban az eljárt bíróságok tévedtek a részcselekmények elkövetési magatartásának törvényes meghatározását illetően. A tényállásban feltüntetett esetekben ugyanis a bűncselekmény nem sajátjaként rendelkezéssel [Btk. 317. § (1) bek. II. elkövetési fordulata], hanem a rábízott dolog jogtalan eltulajdonításával [Btk. 317. § (1) bek. I. elkövetési fordulata] valósult meg. Az ítélkezési gyakorlat töretlen abban [lásd: HGY 284.; BH 1984/390.; 2000/47.; 2009/100.], hogy a sikkasztás bűncselekménye esetén a sajátjaként rendelkezés a tulajdonost megillető jogosultságok időleges jogellenes elvonása. Sajátjaként rendelkezéssel a sikkasztás bűncselekménye akkor valósul meg, ha az elkövető a rábízott dologra nézve - a tulajdon végleges elvonásának szándékát nélkülöző - olyan, egyébként csak a tulajdonost megillető rendelkezést tesz, ami a tulajdonos rendelkezési jogát csak időlegesen sérti. Sajátjaként rendelkezés eszerint pl. a dolog birtokának időleges jogosulatlan átengedése, a dolog zálogba adása, vagy másként való megterhelése.
Azokban az esetekben, amikor az elkövető a rábízott idegen dologról - a tulajdon végleges elvonásának szándékával - úgy rendelkezik, hogy ezzel a tulajdonos a dolog feletti uralmát végérvényesen elveszti, a sikkasztás nem sajátjaként rendelkezéssel, hanem jogtalan eltulajdonítással valósul meg.
Az irányadó tényállás szerint a terhelt a birtokába került traktorokat a tulajdonos engedélye nélkül eladta, majd azokat az értékesítést követően is, mint raktári készleten levőt jelentette a tulajdonosnak. Az eladás kereskedelmi forgalomban történt (a vevők tulajdont szereztek), ezért a tulajdonos végérvényesen elvesztette a traktorokon a tulajdonjogát. Egyértelműen következik ebből, hogy a terhelt a sikkasztás bűncselekményét a tényállásban felsorolt valamennyi esetben jogtalan eltulajdonítással valósította meg.
Az indítványozó álláspontjával szemben azonban az eljárt bíróságok helyesen minősítették a folytatólagos egységet alkotó részcselekményeket üzletszerűen elkövetettnek, tehát a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésébe ütköző sikkasztás a (2) bekezdés c) pontjára és a különösen nagy elkövetési értékre tekintettel a (7) bekezdés b) pontja szerint minősül.
Az egyes részcselekmények a traktorok eladásával befejezettek, ennélfogva az eladás révén befolyt vételár jogtalan haszon. Az értékesítések gyakoriságát tekintve alappal nem vitatható, hogy a terhelt ugyanolyan bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekedett. Az üzletszerűség ugyanis nem feltételez szükségszerűen saját vagyoni haszonszerzésre törekvést, megállapítja ezt a minősítő körülményt az ítélkezési gyakorlat akkor is, ha mások (pl. az elkövető által képviselt gazdasági társaság) jogtalan és rendszeres vagyongyarapodása érdekében követnek el többször ugyanolyan vagy hasonló bűncselekményeket [HGY 1678.].
A Btk. 137. § 9. pontjában az üzletszerűség megállapításához szükséges ismérvek a történeti tényállásban hiánytalanul felismerhetők.
Közömbös az üzletszerűség szempontjából, hogy a terhelt az értékesítésből befolyt vételárat mire fordította. Így az üzletszerűség megállapítását nem zárja ki az sem, ha az eltulajdonítással keletkező jogtalan hasznot a terhelt a traktorok tulajdonosával szemben fennálló más, korábbi ügyletekből származó tartozásának részbeni kiegyenlítésére fordította.
Helytállóan utalt az indítványozó álláspontjával szemben a legfőbb ügyész arra, hogy az üzletszerűség megállapításának nem kizárólagos ismérve, mert nem törvényi előfeltétele a bűnöző életmódra berendezkedés. Az állandó bírói gyakorlat szerint abból, ha valaki a bűnöző életmódjának kialakítása, vagy rendszeres kiegészítő jövedelem érdekében követ el rendszeresen ugyanolyan vagy hasonló bűncselekményeket, valóban alappal lehet következtetni az üzletszerűségre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez egyben szükségszerű feltétele is az ilyen következtetés levonásának; az üzletszerűség a bűnözői életmódra berendezkedés hiányában is megállapítható [BH 2006/6.].
Az üzletszerű elkövetés egyébként nem a sikkasztás alapeseti tényállásának eleme, következésképpen az üzletszerű elkövetés nem teremt bűncselekmény-egységet; a cselekmények számához igazodó rendbeliségű bűncselekményeknek a folytatólagosság egységeként történő értékelését - amint a jelen esetben - a Btk. 12. §-ának (2) bekezdése rendeli el. Ekként pedig nincs alapja annak az indítványbeli hivatkozásnak, hogy a folytatólagosnak értékelt bűncselekmény üzletszerűen elkövetettkénti minősítése sérti az ugyanazon körülmény kétszeri értékelésének tilalmát.
A kifejtettek folytán anyagi jogszabálysértés nélkül minősítették az eljárt bíróságok a terhelt cselekményét. Miután a kiszabott büntetés a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tételkeretek között történt, a kiszabott büntetés arányosságának vizsgálatába - a Btk. 416. § (1) bekezdésének b) pontjában írt együttes feltételek hiányában - a Kúria nem bocsátkozhatott.
Megjegyzi azonban, hogy a szóban lévő felülvizsgálati ok akkor sem valósulna meg, ha egyébként a cselekmény jogi minősítése az üzletszerű elkövetés jogszabálysértő megállapítása miatt tévesnek bizonyult volna. Ebben az esetben ugyanis a terhelt különösen nagy értékre elkövetett cselekménye a Btk. 317. §-a (6) bekezdésének a) pontja szerint két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntetendő; következésképpen a középmértéket el nem érő tartamú szabadságvesztés ekkor sem lenne törvénysértően eltúlzott.
Miután a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, a támadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 1.469/2011.)
BH 2012.4.89 A sikkasztást sajátjakénti rendelkezéssel elköveti a megbízott, aki miután a lopott gépkocsi birtokát visszaszerezte, a megbízó tiltása ellenére az általa rendelkezésre bocsátott pénzből a tolvajok részére kifizetést teljesít [Btk. 317. §].
A városi bíróság ítéletével a terheltet a Btk. 317. § (1) bekezdésében meghatározott és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt egy évi, végrehajtásában kétévi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és kötelezte a magánfél részére hatmillió forint kártérítés és kamatai megfizetésére.
A bűnpártolás vétsége miatt emelt vád alól a terheltet felmentette.
A sikkasztás vádja alóli felmentés érdekében bejelentett védelmi fellebbezéseket elbírálva a megyei bíróság végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet történeti tényállásának lényege a következő:
A sértett S.-O. Kft. tulajdonában állt egy BMW típusú, 25 millió forint értékű személygépkocsi, amelyet a kft. résztulajdonosa, és ügyvezetője, Cs. I. használt. I. E. néhai házastársa szintén résztulajdonosa volt a kft.-nek; halála után a cég 40%-át az ő kiskorú gyermeke örökölte, I. E. a kft. telephelyére rendszeresen bejárt, ahhoz kulccsal rendelkezett.
2008. május 22-én Cs. I. 11 óra 30 perc körül érkezett meg a gépkocsival a kft. telephelyére, ahol a járművet leállította, lezárta és bement az irodába. Oda érkezett I. E. is.
12 óra 15 perc és 12 óra 40 perc közötti időben ismeretlen személy a BMW gépkocsit a Kft. irodájában elhelyezett és ismeretlen személy által már korábban ellopott indítókulcs használatával a kft. iroda helyisége elől elvitte.
A terhelt, aki a kft. alkalmazásában állt, és a cég által forgalmazott termékek értékesítését végezte, ezen a napon gépjárművel a telephelytől távol eső városokban tartózkodott.
A gépkocsi "ellopását" észlelve I. E. jelezte ezt Cs. I.-nek és közölte vele, hogy a terhelt rendelkezik olyan ismerősökkel, akik segíteni tudnak a gépkocsi töredék áron történő visszavásárlásában. Ehhez Cs. I. elvi hozzájárulását adta, ugyanakkor a gépkocsi eltulajdonítását bejelentette a rendőrségnek; a nyomozók 13 óra 45 perctől 15 óráig helyszíni szemlét tartottak a telephelyen. A helyszíni szemle ideje alatt I. E. és a terhelt között, majd a terhelt és az ismeretlenül maradt "közvetítő" között több telefonhívásra került sor, melynek végén a terhelt azt közölte, hogy az elkövetők hatmillió forintért hajlandók a gépkocsit visszaadni. Cs. I. erről telefonon személyesen is beszélt a terhelttel. Ennek során hozzájárult a gépkocsi hatmillió forintért történő visszavásárlásához, egyben megbízta a terheltet az ügylet lebonyolításával, kijelentve: "Jó, menjen! Inkább bukok hatmilliót, mint huszonhatot".
A terhelt ekkor megkérdezte, ennyi készpénz rendelkezésre áll-e, mire Cs. I. azt a választ adta, hogy a kft. páncélszekrényéből azt kiveszi, és a magánvagyonából visszapótolja. A terhelt közölte, a gépkocsit "nem kispályások" lopták el, s felhívta az ügyvezető figyelmét, a rendőrségnek a visszavásárlásról ne tegyen említést, mert akkor az ügylet meghiúsul.
A helyszíni szemle befejezése után Cs. I. a rendőrkapitányságra ment, ahol tanúként hallgatták ki, telefonja kikapcsolt állapotban volt, ezen nem volt elérhető. Kihallgatása után is a rendőrség épületében tartózkodott.
A terhelt 18 óra 30 perc körül érkezett meg a telephelyre, és az ott jelenlévőket arról tájékoztatta, hogy a visszavásárlást még az este folyamán le kell bonyolítani, mert később nem lesz rá lehetőség.
A kft. széfjének kulcsa ugyanis Cs. I.-nél volt, de I. E.-nek eszébe jutott, hogy néhai házastársának is volt kulcsa a széfhez. Ezért azt a lakásáról a terhelttel együtt a telephelyre vitték, ahol I. E. a széfet kinyitotta, abból kivett hatmillió forintot, amit a terheltnek átadott.
A terheltet egy ismerőse P.-re fuvarozta, ahol egy telefonfülkéből telefonon felhívta a "közvetítőt", aki tájékoztatta, hogy a gépkocsi P.-n a K. út 45. szám előtt áll lezárt állapotban, és bal hátsó gumiabroncsán van az indítókulcs elhelyezve.
A megjelölt helyen a terhelt megtalálta a gépkocsit és a kulcsot magához vette. Ezután ismét felhívta a "közvetítőt", aki közölte, hogy a pénzt hol, kinek kell átadnia. Időközben S. A. 20 óra 30 perc körüli időben a rendőrkapitányság épületében elmondta Cs. I.-nek, hogy a terhelt hatmillió forinttal P.-re ment a gépkocsit visszaszerezni.
20 óra 53 perckor Cs. I. mobiltelefonon felhívta a terheltet és indulatosan számon kérte tőle, hogy a távollétében miért vitte el a készpénzt.
A terhelt ebben az időpontban már az indítókulcs birtokában volt, de a pénzt még nem adta át. Erről Cs. I.-t is tájékoztatta. Cs. I. ekkor megtiltotta, hogy a pénzt a távollétében átadja. Ennek ellenére a beszélgetésük után a terhelt a "közvetítő" által megjelölt helyre ment és ott egy ismeretlenül maradt személynek a hatmillió forintot "vételárként" odaadta.
Időközben - a terhelt felhívására - ugyancsak ismeretlenül maradt személy értesítette a rendőrséget a gépkocsi feltalálási helyéről; azt 21 óra 15 perctől már az akciócsoport munkatársai megfigyeléssel biztosították.
A gépkocsit a szemle lefolytatása után a rendőrség a kft. képviselőjének kiadta, azonban a hatmillió forint kár nem térült meg; amelyre nézve Cs. I. polgári jogi igényét előterjesztette.
A jogerős ítéleteknek a sikkasztás bűntettében történt bűnösséget megállapító rendelkezése ellen, a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában írt okból, a terhelt felmentése, és a polgári jogi igény elutasítása érdekében a védő nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Álláspontja szerint a büntetőjogi felelősség megállapítása anyagi jogi szabályt sért, mert a terhelti magatartás nem felel meg a sikkasztás törvényi tényállásának. A Btk. 317. § (1) bekezdésének II. fordulatában meghatározott "sajátjakénti rendelkezés" elkövetési magatartás fogalmán - amelyet az eljárt bíróságok a terheltnek felróttak - a HGY 2006. évi 1394. számú elvi határozatban kifejtettek szerint olyan elkövetési magatartások értendők, amikor az elkövető a rendelkezési jogot szándékosan jogellenesen, a sértett hátrányára gyakorolja, és a rendelkezés az elkövetőnek vagyoni természetű előnyt biztosít.
Ebből következően az a magatartás, amelyből a dolgot őrző személynek semmiféle vagyoni előnye, haszna nem származik, s ténylegesen nem éri vagyoni hátrány a megbízót sem, a megbízó hozzájárulásának hiányában sem tekinthető jogellenes rendelkezésnek, ezért a sikkasztás megállapítására nem alkalmas.
Az ítélet szerint a sértett a beleegyezését adta a visszavásárláshoz és megbízta a terheltet az ügylet lebonyolításával. A terhelt az önvallomásában és az eljárás későbbi szakaszában is következetesen állította, hogy a sértett utasításának a megváltoztatására már azután került sor, hogy az összeget átadta az ismeretlen személyeknek, tehát a megbízást már teljesítette. Ezt a nyilatkozatát számos más körülmény is alátámasztotta, így pl. teljesen életszerűtlen, hogy az indítókulcsot már azt megelőzően megszerezte, hogy a pénzt átadta volna.
Azonban a bíróságoknak még ez a vitatott megállapítása sem alapozza meg a terhelt büntetőjogi felelősségét. Amennyiben ugyanis a sértett hívásakor az indítókulcs már a terheltnél volt, de a pénz még nem került átadásra, úgy a terhelt már nem volt abban a helyzetben, hogy a pénz kifizetését az elkövető részére megtagadja, mert ekkor már nem volt elvárható tőle, hogy életét, testi épségét kockáztassa, hiszen köztudomású tény, hogy az átadás megtagadása ilyen veszéllyel járt volna. Ezért magatartása bűncselekményt nem valósított meg. Bűncselekmény csak olyan cselekmény lehet, amely tényállásszerű, társadalomra veszélyes és bűnös is. A terhelti cselekményből viszont az utóbbi kettő hiányzik.
A terhelt csupán segíteni szeretett volna a sértettnek. A pénz átadásával vagyoni hátrány nem érte a kft.-t, abból csak előnye származott; a terhelt a vagyoni hátrány enyhítésében működött közre, s abból a saját maga számára vagyoni előnyt nem biztosított.
Mindezekre figyelemmel a terheltnek a sikkasztás vádja alóli felmentését és a polgári jogi igény elutasítását kérte.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában arra utalva, hogy az indítvány a tényállást támadja, annak mint törvényben kizártnak az elutasítását indítványozta.
Ugyanakkor jelezte azt az álláspontját is, hogy az irányadó tényállás alapján a sikkasztás valamennyi törvényi tényállási eleme megállapítható. (BF 1754/2011.)
A Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülésén a védő a felülvizsgálati indítványt az írásbelivel egyezően indokolta.
A legfőbb ügyész képviselője álláspontját azzal indokolta, hogy az indítvány valamennyi érvét a terheltnek az el nem fogadott védekezésére alapozta, ekként az a törvénynél fogva kizárt.
A védői érvekkel érdemben sem értett egyet.
Jogi megítélése szerint a terhelt a kft. tulajdonát képező pénzösszeget a rendelkezésre jogosult kifejezett tiltása ellenére adta át, ami jogellenes magatartás. A sikkasztás törvényi tényállásának a vagyoni előny nem tényállási eleme, a sértettet viszont több millió forintos kár érte, a cselekmény tehát tényállásszerű.
A terhelt a védőjéhez csatlakozva szintén a felmentését kérte.
A felülvizsgálati indítvány részben a törvényben kizárt, érdemben pedig nem megalapozott.
Annak elbírálására a Legfelsőbb Bíróság a Be. 425. §-a szerint nyilvános ülést tűzött ki, mivel az indítványozó - az indokokból megítélhetően - az irányadó tényállást elfogadva is támadta a jogerős ítéletet éspedig felülvizsgálati okból, a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapozva.
Tartalmilag azt így ítélte meg a Legfőbb Ügyészség is, mert bár az írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványnak mint törvényben kizártnak az elutasítására tett indítványt, mégis kitért arra, azt érdemben mely okokból nem tartja helytállónak.
Mindemellett a legfőbb ügyészi indítvány helyesen fejtette ki, hogy az indítványozó az érveit részben eltérő tényállásra (pl. már az ügylet lebonyolítása után tiltotta meg a sértett a pénz átadását, a terhelt élete, testi épsége veszélyben volt) alapozta, ezért az a vonatkozó hivatkozásait tekintve a törvényben kizárt volt.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslati jellegéből következően ugyanis a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozat által megállapított tényállás kötelezően irányadó, a tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható [Be. 423. § (1) bekezdése].
Az itt idézett eljárási szabályhoz nemcsak az indítvány előterjesztője, hanem a Legfelsőbb Bíróság is kötve van, azt tehát, hogy valamely ügyben törvénysértő-e a bűnösség megállapítása, kizárólag a támadott ítéletben rögzített tények alapulvételével vizsgálhatja.
Ezért az indítvány azon jogi okfejtésével, amelyek a terheltnek az elvetett védekezésén alapultak, a Legfelsőbb Bíróság nem foglalkozott.
Jóllehet a jogerős ítéleti tényállás több tekintetben is életszerűtlen, (pl. hogy a visszavásárlási összeg átadása előtt a gépkocsitolvaj a terhelt rendelkezésére bocsátotta a gépkocsit) a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot kizárólag erre alapozhatta.
Az irányadó tényállást tekintve nem tévedtek az eljárt bíróságok, amikor arra a megállapításra jutottak, hogy a terhelt a rábízott hatmillió forinttal sajátjaként rendelkezett, és a sikkasztás törvényi tényállási elemeit maradéktalanul megvalósította.
A jogerős tényállás azt tartalmazza, hogy a sértett kft. jogi képviselője, mint megbízó és a terhelt között szóbeli megbízás alapján megbízási jogviszony létesült. A törvény azt nem tiltja, hogy a tulajdonos az ellopott dolgot a tolvajtól úgy szerezze vissza, hogy visszaszolgáltatásért ellenszolgáltatást teljesít. Tehát a megbízás nem ütközött jogszabályba, nem semmis. Más kérdés, hogy miután a lopás tulajdonszerzést nem eredményez, a teljesítés jogalap nélküli gazdagodás, így utóbb visszakövetelhető. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a Ptk. szabályai értelmében a megbízott a megbízó érdekeinek a szem előtt tartásával köteles eljárni. A megbízott a szakszerűtlen, a megbízó érdekeit sértő utasításra köteles a megbízó figyelmét felhívni, de ha azt a megbízó fenntartja, köteles az utasítását teljesíteni.
Az irányadó tények szerint a sértett képviselője az indítókulcs birtokában lévő terheltnek telefonon kifejezetten megtiltotta, hogy az ügylet lebonyolítása céljából rábízott összeget a távollétében átadja annak a személynek, aki a gépkocsi visszaszolgáltatásában közreműködött (s akinek a személyét a terhelt a büntetőeljárásban sem tárta fel).
A terhelt a megbízó akarata (utasítása) ellenére a megjelölt helyre ment, és ott egy ugyancsak ismeretlenül maradt személynek a nála lévő összeget átadta.
Azzal, hogy a visszavásárlási árat a tiltás ellenére kifizette, olyan rendelkezést tett a reá bízott dologgal, amit jogszerűen csak a tulajdonos (illetve annak képviselője) tehetett volna. Márpedig az ilyen rendelkezés a rábízott dologgal jogszerűtlen, sajátjakénti rendelkezés.
Az adott - a terhelt által telefonon közölt - szituációban a sértetti képviselő ragaszkodása a pénz jelenlétében történő átadásához logikus, és érthető utasítás volt. Ezzel a kikötéssel annak a kockázatát kívánta elkerülni, hogy a távollétében történő kifizetés esetén ne érje további vagyoni hátrány azáltal, hogy még a több millió forintját is elveszti. Számára a tolvaj személye ismeretlen volt, és semmi garanciát nem látott arra sem, hogy esetleg a hatmillió forintot a terhelt nem a maga számára tartja meg (eltulajdonítja).
Ez okból és a tolvajok, illetőleg a "közvetítő" személyének a fel nem fedése miatt a terhelt alappal nem hivatkozhat arra, hogy a pénzátadás megtagadása esetén életveszélytől, bántalmazástól tarthatott volna. Ehhez minimálisan annak feltárása lett volna szükséges, hogy ki a "közvetítő".
Helyesen fejtette ki az elsőfokú bíróság, miszerint a sikkasztás bűncselekményének nem törvényi tényállási eleme, hogy a sajátjakénti rendelkezéssel az elkövető a maga számára vagyoni hasznot szerezzen.
Következésképpen a nem saját haszonszerzésre történő hivatkozás, mint a bűnösséget kizáró körülmény nem foghat helyt.
Ugyanekkor miután (a megbízás folytán) a sértetti kft. birtoka a tulajdonában lévő gépkocsin helyreállt - az indítókulcs és a gépkocsi is a megbízott terhelt birtokába került - a hatmillió forint ezt követő kifizetésével a sértett károsodott, vagyoni hátrányt szenvedett.
Erre az összegre ugyanis a tolvaj jogszerű igényt nem támaszthatott, mert ellenszolgáltatásként olyan dolgot adott (a lopott gépkocsit) amelynek nem ő, hanem a sértett a tulajdonosa.
Az indítvány indokaival szemben tehát a terhelti magatartás a kft. számára nemhogy előnyt biztosított volna, hanem annak a vagyoni érdekeit kifejezetten sértette, hiszen annak következményeként a gazdasági társaság vagyona ténylegesen több millió forinttal csökkent. Erre figyelemmel pedig az indítványban megjelölt elvi határozatban kifejtettek (HGY 2006/1394. számú eseti döntés) sem voltak a védői érvek megerősítésére alkalmasak.
A terhelt a magatartásának jogellenességét felismerte. Tudta, hogy a sértetti képviselő a pénz átadását a személyes jelenléte nélkül megtiltotta, és tisztában volt azzal is, hogy a jogtalanul eltulajdonított gépkocsi visszaszolgáltatásáért jogszerűen pénzt a sértettől senki nem követelhet.
Mindezekre figyelemmel nem sértettek anyagi jogi szabályt az eljárt bíróságok, amikor a terhelt bűnösségét a sikkasztás bűntettében megállapították.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt; a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján a hatályukban fenntartotta.
E végzés elleni fellebbezést a Be. 3. §-ának (4) bekezdése, felülvizsgálatát a Be. 416. § (4) bekezdésének b) pontja kizárja.
Az ismételt felülvizsgálati indítvánnyal kapcsolatos tájékoztatás a Be. 418. §-ának (3) és 421. §-ának (3) bekezdésén alapszik.
(Legf. Bír. Bfv. I. 561/2011.)
BH+ 2012.1.12 Aki a rábízott dologgal a rábízó érdekében rendelkezik, nem követ el sikkasztást [Btk. 317. §].
A pótmagánvádló vádindítványa alapján eljárt városi bíróság a 2010. február 8. napján kihirdetett ítéletével a terheltet az ellene sikkasztás bűntette [Btk. 317. § (1) bekezdés, (4) bekezdés a) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
A megállapított tényállás lényege szerint a pótmagánvádló alapította a P.-i székhelyű betéti társaságot 1997. szeptember 15-én, amelynek egyben beltagja és a cégjegyzésre önállóan jogosult tagja ő maga, míg felesége a terhelt a cég kültagja volt.
Elgondolásuk szerint családi ingatlant kívántak építeni, ahol a Bt. is folytatta volna a tevékenységét, ezért egy ingatlanon az építkezéshez szükséges téglákat is tárolták. Az építkezésre azonban nem került sor, sőt a cégnek egyre nőtt a tartozása. Ezért a téglák eladásáról döntöttek, amellyel előbb a pótmagánvádló próbálkozott. Ennek érdekében újsághirdetést adott fel, és "eladó tégla" felirattal egy táblát is kihelyezett. Az értékesített 900 db porotherm tégla árával a Bt. beltagjaként a pótmagánvádló rendelkezett.
2006 tavaszán a Bt. - a házaspár lakcímén, ami egyben a Bt. székhelye is volt - taggyűlésén arról döntöttek, hogy a téglák további értékesítéséből rendezik a fennálló céges tartozásokat. A pótmagánvádló nem akart ezzel foglalkozni, ezért szóban engedélyt adott feleségének, a terheltnek arra, hogy ő bonyolítsa a téglák értékesítését a pénzügyi helyzet rendezése érdekében. A téglák minimum eladási árában nem állapodtak meg. A terhelt ezt követően előbb hirdetést adott fel, végül pontosan meg nem állapítható részletben, pontosan nem ismert darabonkénti áron csaknem a teljes mennyiséget eladta. Az összesen kb. 5-6 vevő az évek óta szabadon tárolt 6600 db téglát darabonként 200-240 forintos áron vásárolta meg.
Az egyes eladásokról írásbeli szerződés, számla nem készült, a vevők készpénzzel fizettek, a befolyt összegről a terhelt a férjét minden esetben tájékoztatta. Az eladásból származó 1 456 834 forintot az adósságok törlesztésére fordította.
E tényállás alapján a bíróság a terheltet a Btk. 317. § (1) bekezdésében meghatározott és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól - a Be. 331. §-ának (1) bekezdése alapján, mert bűncselekményt nem követett el - felmentette.
A bíróság határozatának indokolásában kifejtette, hogy a terhelt egy szóbeli felhatalmazás alapján értékesítette a régóta eladásra kínált téglákat. A téglák értékesítéséből több részletben befolyt összeget nem saját céljaira, hanem a Bt. tartozásainak kiegyenlítésére fordította.
A pótmagánvádló által a terhelt bűnösségének megállapításáért bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljárt megyei bíróság 2010. szeptember 9. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezést mellőzte, és a terhelt személyi adatait pontosította, egyben helybenhagyta.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a pótmagánvádló a 2010. december 18. napján, benyújtott felülvizsgálati indítványában a felmentő ítéleti rendelkezést vitatta. Álláspontja szerint a terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor [Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja]. Mindemellett sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok az általa előterjesztett bizonyítékokat nem vették figyelembe, tévesen állapították meg, hogy a terhelt az összeget nem a Bt. számlájára utalta, az valójában az OTP-nél vezetett számlára került. Ő maga azonban a bankszámlán lévő inkasszó miatt a pénzt nem ott, hanem ügyvédi letétben kívánta helyezni.
A Legfelsőbb Bíróság a Be. 420. §-ának (1) bekezdése és a Be. 424. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen a pótmagánvádló jogi képviselője a felülvizsgálati indítványt fenntartotta. Felszólalásában kifejtette, hogy a terhelt cselekménye a sikkasztás törvényi tényállását maradéktalanul kimerítette, mert az általa értékesített tégla számára idegen vagyon volt, a Bt. és a közötte lévő jogviszony alapján nem volt jogosult az eladásra, és végül a terhelt döntött arról is, hogy az eladásból származó bevételt nem adta át a Bt.-nek, a rábízott idegen dologgal sajátjaként rendelkezett.
A terhelt kirendelt védője a megtámadott határozat hatályában fenntartására tett indítványt. Álláspontja szerint a pótmagánvádló jogi képviselője a felülvizsgálati indítványban - és a nyilvános ülésen felszólalásában is - a jogerős ítéletben megállapított tényállást, a bizonyítékok mikénti értékelését támadja, ami a felülvizsgálati eljárásban kizárt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.
A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelynek a törvényben rögzített szigorú korlátai vannak. A felülvizsgálati indítványban a jogerős határozatban megállapított tényállás nem támadható [Be. 423. § (1) bekezdés].
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül, ami egyben azt is jelenti, hogy a jogkérdésben a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapulvételével kell és lehet állást foglalni.
A jogerős ítéleti tényállásban rögzítettektől eltérő körülményeket az előzőekben idézett törvényi rendelkezések miatt a Legfelsőbb Bíróság nem értékelhette. Így érdemben nem foglalkozott a felülvizsgálati indítványnak azon részeivel, amelyek a jogerős határozatban megállapított tényállást (a téglák eladásáról megbeszélés, a szóbeli felhatalmazás hiányára hivatkozással) a bíróság ténybeli következtetéseit, a megállapított tényállás megalapozottságát támadták.
Az irányadó tényállás szerint a terhelt, a pótmagánvádló volt felesége a közös családi Bt. megbeszélésén kapott szóbeli felhatalmazás alapján foglalkozott a meghiúsult építkezésre vásárolt és feleslegessé vált téglák eladásával. Mindezt annak érdekében tette, hogy a Bt. tartozásait ki tudják egyenlíteni. Az eladásból több részletben befolyt pénzt ugyan nem adta át a férjének, azonban azt a cég tartozásainak kifizetésére fordította, illetve a bankszámlára befizette.
Az 1978. évi IV. törvény (Btk.) 317. § (1) bekezdésében meghatározott sikkasztást az követi el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik.
A sikkasztás elkövetési magatartása egyfelől a jogtalan eltulajdonítás, amely a tulajdoni állapot végleges szándékú megváltoztatását jelenti (ilyen a dolog eladása, elcserélése, el- vagy felhasználása, eltagadása), másfelől a sajátjaként rendelkezés, mely a tulajdonosi jogok időleges gyakorlására irányul.
A terheltre a pótmagánvádló, a tőle kapott szóbeli felhatalmazása alapján az eladásra szánt téglákat rábízta, mégpedig azzal, hogy az eladásból származó összeget a Bt. tartozásainak kiegyenlítésére fogják fordítani.
A terhelt a megállapodásnak megfelelően cselekedett, az eladásokról a férjét szóban tájékoztatta.
A sikkasztás bűntette megállapításához a "sajátjaként rendelkezést" tekintve olyan elkövetési magatartás nyújt alapot, amely során a megbízott személy a tulajdonjog egyik részjogosítványát, a rendelkezési jogot szándékosan jogellenesen, saját javára, a sértett hátrányára, vagyis annak érdekét sértő módon gyakorolja (BH 2006/181. szám).
Nem volt jogellenes, sőt a terhelt és a pótmagánvádló megállapodásában foglaltakhoz igazodó volt a terheltnek azon magatartása, hogy az eladásból befolyt összeget közvetlenül a tartozások kiegyenlítésére fordította, illetve egy jelentős részét a bankszámlára befizette. E magatartásával a Bt. beltagjának rendelkezési jogát gyakorolta, ám a pótmagánvádlónak érdeksérelmet nem okozott. A terhelt elbírált magatartásában sem a jogellenesség, sem a pótmagánvádló sértett vagyoni érdekeinek sérelme nem ismerhető fel. A tulajdonjog rendelkezési részjogosítványának - a dologgal a rábízó hozzájárulása nélkül való rendelkezése - csak akkor alkalmas a sikkasztás bűntettének megállapítására, ha e rendelkezés a megbízó vagyoni érdekeit szándékosan - akár ideiglenesen is - sérti.
A fentiek alapján a terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül került sor.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.213/2011.)
BH 2012.2.29 I. Sikkasztást és nem csalást valósít meg a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, aki a részvénytársaság határidős hiányait az ügyfelei tulajdonában lévő és náluk letétbe helyezett értékpapírok, illetve készpénz jogosulatlan értékesítésével, elköltésével rendezi [Btk. 317. § (1) bek., 318. § (1) bek., 1996. évi CXI. tv., Épt.].
II. Az üzletszerűen elkövetéshez megkívánt rendszeres haszonszerzési célzat abban az esetben is megállapítható, ha a rábízott vagyonnal sajátjaként rendelkezések sorozatával megvalósított cselekmények a gazdasági társaság tulajdonosainak, így a terhelt érdekét is szolgálták [Btk. 137. § 9. pont].
Az elsőfokú bíróság a 2007. március 3. napján kihirdetett ítéletével a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki
7 rb. különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
23 rb. jelentős értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
130 rb. nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
404 rb. sikkasztás bűntettében, mint társtettest,
16 rb. sikkasztás vétségében, mint társtettest és
1 rb. számviteli fegyelem megsértésének vétségében, mint bűnsegédet.
Ezért őt - halmazati főbüntetésül - 4 év börtönre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő:
A W. Bróker Értékpapír-forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság átalakításával 1997. december 15. napján a II. r. terhelt és dr. Z. Cs. zártkörű részvénytársaságot alapított W. Értékpapír-forgalmazó Részvénytársaság (a továbbiakban: W. Rt.) név alatt. A W. Rt. bejegyzésére 1998. március 12. napján került sor.
A W Rt. igazgatósága három főből állt. Mindhárom tag önálló cégjegyzési joggal rendelkezett. Az igazgatóság elnöke és a társaság vezérigazgatója a II. r. terhelt lett, aki utóbbi tisztségében vezette a társaság munkaszervezetét, és döntési jog illette meg minden olyan kérdésben, amely nem tartozott az igazgatóság hatáskörébe.
A jogelőd W. Kft. az Állami Értékpapír és Tőkepiaci Felügyelet (a továbbiakban: Felügyelet) határozata alapján befektetési szolgáltatási tevékenységként bizományosi tevékenységet, kiegészítő befektetési szolgáltatásként értékpapír-letéti, őrzési, befektetési tanácsadói, értékpapír számlavezetési, ügyfél számlavezetési, valamint az értékpapír törvény hatálya alá nem tartozó értékpapírokkal kapcsolatos tevékenységet végezhetett.
1998. december 22. napjától a W. Rt. tevékenységi körét máshova nem sorolt egyéb pénzügyi tevékenység, értékpapír-ügynöki tevékenység (főtevékenység) és egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység képezte. Ezt követően a Felügyelet 1999. szeptember 21. napján engedélyezte a W. Rt. módosított üzletszabályzatát.
Az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapír tőzsdéről szóló 1996. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Épt.) rendelkezései szerint a befektetési szolgáltató az ügyfelének az ügyfélszámláján lévő pénzeszközét banknál vezetett letéti vagy tőzsdeforgalmi-számlán tarthatja és azt kizárólag az ügyfél rendelkezése szerinti célra használhatja fel [Épt. 100. § (1) bek.]. Az ügyfelei befektetési eszközeit saját befektetési eszközeitől elkülönítetten köteles kezelni, a rendelkezésére álló ügyfélkövetelést nem terhelheti meg, nem kölcsönözheti saját maga vagy másik ügyfele érdekében, átmenetileg sem használhatja. Köteles biztosítani, hogy az ügyfél az értékpapírjáról, illetve pénzeszközéről bármikor rendelkezni tudjon. Az ügyfél értékpapírját kizárólag - az ügyféllel kötött szerződés alapján - értékpapírügylet teljesítéséhez lehet felhasználni [Épt. 100. § (2) bek., 101. § (1)-(2) bek.].
A W. Rt. a felfüggesztéséig mintegy háromezer ügyféllel volt érvényes keretszerződéses kapcsolatban és hatvan határidős ügyfélnek nyitott ügyfélszámlát. Ezen túlmenően 804 "aktív" befektetővel, vagyis olyan ügyféllel is rendelkezett, akiknek ügyfélszámlán, illetve értékpapír letéti számlán nyilvántartott követelése vagy tartozása volt.
A Felügyelet 1999 októberében vizsgálatot és helyszíni ellenőrzést tartott a W. Rt.-nél. Megállapította, hogy a W. Rt. a kötelezettségeinek megfelelő pénzügyi fedezettel nem rendelkezik, így az ügyfelek felé fennálló kötelezettségeit biztonsággal, maradéktalanul teljesíteni nem tudja. Ezért az 1999. november 1. és 2. napján kelt határozatával a W. Rt. befektetési szolgáltatási tevékenységét felfüggesztette. Az Rt.-nek a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.-nél vezetett számláit zárolta és felügyeleti biztosokat rendelt ki.
Az 1998 augusztusában lezajlott tőzsdei árzuhanás hozzájárult ahhoz, hogy a W. Rt. a kötelezettségeit teljesíteni nem tudta. Ezzel a II. r. terhelt és társai is tisztában voltak. A tőzsdei árzuhanás a W. Rt. ny.-i irodájánál mintegy 120 millió forint, a d.-i irodánál mintegy 40 millió forint veszteséget jelentett az ügyfelek határidős számláján.
A határidős hiányok kialakulása sok esetben visszavezethető volt az ügyfél és a W. Rt. között kötött szerződések hiányosságaira is. A szerződések eltértek a W. Rt. tőzsdeszabályzatában foglalt határidős ügyletekre vonatkozó tartalmi követelményektől. Az írásos szerződések hiányosságai miatt az ügyfelek nem kívánták a veszteséget kifizetni, sőt egyes esetekben még az ügylet létrejöttét is tagadták.
Mivel az ny.-i irodánál a több mint 120 millió forintos hiány keletkezésében az iroda alkalmazottai is közrejátszottak, az ügyészség hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az ny.-i iroda három alkalmazottja ellen, amely ügyben jogerős marasztaló határozat is született.
A II. r. terheltnek, mint az igazgatóság elnökének és az I. r. terheltnek, mint a W. Rt. tényleges irányításban ugyancsak aktívan részt vevő igazgatósági tagnak - az üzletszabályzat, valamint az Épt. előírásai alapján - az lett volna a kötelezettsége, hogy a W. Rt. felfüggesztését kérje, vagy a felszámolását kezdeményezze. E terheltek azonban az ügyfelek értékpapírjainak felhasználásával igyekeztek a hiányt eltüntetni. Sem a II. r., sem az I. r. terhelt - mint az igazgatóság önálló cégjegyzésre jogosult tagjai - nem jelentették a veszteséget, az ügyféltartozást a Felügyelet felé, hanem különböző pénzügyi tranzakciók lebonyolításával igyekeztek elkerülni, hogy a W. Rt. fizetésképtelensége nyilvánosságra kerüljön.
A C. Rt. (mint a W. Rt. tőzsdepartnere) által 1998. szeptember 16-án és 17-én készített összesítő jelentések a W. Rt. határidős árkülönbözeti számlájának záróegyenlegén összesen 157 598 648 forint kötelezettséget mutattak ki. A W. Rt. ezért a vele ugyancsak szerződéses kapcsolatban álló tőzsdepartner brókercégektől, az E. Rt.-jétől, illetve a P. Rt.-jétől a C. Rt.-hez 20 000 db 10 millió forint névértékű, valamint 20 000 db 2 millió forint névértékű részvényt, továbbá 3339 db kincstárjegyet transzferált. A II. r. terhelt arra adott megbízást, hogy ezen értékpapírokat a W. Rt. nevében az ügyfelek tudomása nélkül értékesítsék. Az értékpapírok értékesítéséből befolyt 89 345 930, illetve 29 974 250 forintot a II. r. terhelt a W. Rt.-nek a C. Rt.-nél meglévő hiánya csökkentésére fordította.
A határidős hiány rendezése a C. Rt. felé minden alkalommal - N. Cs. ügyvezető aláírásával ellátott - fiktív adásvételi szerződésekkel bonyolódott.
Az I. r. terhelt megállapodott a felszámolás alatt álló H. Rt. felszámoló biztosításával, dr. P. T.-vel abban, hogy utóbbi a H. Rt. felszámolás alatt lévő vagyonának egy részét a W. Rt.-nél helyezi el. A megállapodásnak megfelelően 1999. augusztus 11-én a H. Rt. nevében dr. P. T. az I. Bank Rt. d.-i fiókjánál vezetett számlájáról 100 millió forintot átutalt a W. Rt. bankszámlájára, amely augusztus 12. napján jóváírásra is került. Az augusztus 11-én készült megbízási szerződés szerint a W. Rt.-nek 10 520 db 10 000 forintos alapcímletű diszkont kincstárjegyet kellett volna vásárolnia. A W. Rt. által készített "vételi megbízás elszámolás" szerint a W. Rt. teljesítette a megbízó által adott értékpapír-vásárlásra vonatkozó rendelkezéseket és elszámolt a megbízó, azaz H. Rt. által befizetett 100 millió forinttal. Ennek igazolására 1999. augusztus 11-i dátumozású és a II. r. terhelt által aláírt letéti szerződés készült, amelynek alapján a W. Rt. arra vállalt kötelezettséget, hogy a letevő által átadott értékpapírokat a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően őrzi. A szerződés tartalmazta továbbá azt is, hogy a letétes jogosult a letétbe helyezett értékpapírt a K. Rt.-be beszállítani, és ott őriztetni. A letéti szerződés azonban fiktív volt. A 100 millió forint már másnap felvételre került, amelyből 80 millió forintot az I. r. és a II. r. terhelt a W. Rt. működési költségeire, illetve a W. Rt. egyéb kötelezettségeire költött, míg a fennmaradó kb. 20 millió forint további sorsa ismeretlen.
1999. szeptember 9. napján a H. Rt. 3984 db 990825 típusú és 5873 db 000112 típusú diszkont kincstárjegy áttranszferálását kérte a W. Rt. számlájára. Az áttranszferált értékpapírok őrzésével a H. Rt. mint letétezőt a W. Rt.-t bízta meg. A W. Rt. azonban a diszkont kincstárjegyeket a szerződésben foglalt kötelezettségének megfelelően nem kezelte letétként, hanem azokat már másnap a II. r. terhelt utasítására a H. Rt. tudta és rendelkezése nélkül értékesítette a C. Rt. részére 58 730 000, illetve 39 840 000 forintért.
A felsorolt pénzügyi tranzakciókkal a II. r. és az I. r. terhelt megsértette az elkövetés idején hatályos számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Szvt.) 14. §-ának (1) bekezdését és 83. §-ának (1)-(2) bekezdését, az Épt. előírásait, valamint a befektetési vállalkozások éves beszámoló-készítési és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 197/1996. (XII. 22.) Korm. rendeletben foglalt szabályokat is.
A Felügyelet a W. Rt. tevékenységét 1999. november 1. napjával felfüggesztette. A W. Rt. a befektetők 515 742 228 forint követeléseit nem tudta a rendelkezésükre bocsátani, ezért a W. Rt.-nél fennállt valamennyi befektetői követelés befagyott. A befektető-védelmi alap (BEVA) igazgatósága a kártalanítási eljárást megindította és az ügyfeleket 215 188 294 forint összegben kártalanította.
A W. Rt. működése során az Épt.-ben, az Szvt.-ben, valamint kapcsolódó rendeletekben - így különösen a befektetési vállalkozások éves beszámoló-készítési és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 197/1996. évi Korm. rendeletben - előírt - az elsőfokú ítéletben részletezett - jogszabályi előírásokat sorozatosan megszegte. A jogszabályi előírások figyelmen kívül hagyása és a mulasztások hozzájárultak ahhoz, hogy a W. Rt. az 1999. november 1. napján történt felfüggesztését követően az ügyfelek pénz- és értékpapír állományában feltárt hiány kialakulásának a tisztázása megnehezült.
A W. Rt. könyvelésével az M. Bt. volt megbízva, amelyet mint beltag a II. r. terhelt képviselt, és amelynek székhelye megegyezett a W. Rt. székhelyével. A W. Rt. könyvelését a Bt. alkalmazottjaként ténylegesen a III. r. terhelt végezte gyakran nyilvánvalóan hiányos, vagy fiktív bizonylatok alapján. A könyvelést végző III. r. terhelt mellett a II. r. terhelt, mint a W. Rt. vezérigazgatója is mulasztott a számviteli előírások betartása kapcsán. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 242. és 244. §-a alapján az Szvt. szerinti beszámolónak az előterjesztése és az üzleti könyvek szabályszerű vezetése az igazgatóság, illetve a vezérigazgató feladata volt. A W. Rt.-ben a számviteli rendért felelős vezető a II. r. terhelt volt, ő azonban a számviteli szabályok és egyéb rendeletek betartásának az ellenőrzését elmulasztotta.
A II. r. és a III. r. terheltek magatartásukkal a beszámolási, könyvvezetési, illetve egyéb kötelezettségeiket, valamint a bizonylati fegyelmet megszegték. Ezáltal a W. Rt. vagyoni helyzetének áttekintése ellenőrizhetetlenné vált.
A kölcsönösen bejelentett fellebbezések folytán másodfokon eljárt bíróság a 2009. április hó 9. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. terheltre vonatkozó részében megváltoztatta.
A II. r. terhelt cselekményeit társtettesként elkövetett
564 rb. csalás bűntettének [7 esetben Btk. 318. § (1) bek, (6) bek. a) pont; 23 esetben Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. c) pont, (6) bek. b) pont; 404 esetben Btk. 318. § (1) bek. (2) bek. c) pont, (4) bek. c) pont],
16 rb. társtettesként elkövetett csalás vétségének [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. II. fordulat c) pont], valamint
1 rb. bűnsegédként elkövetett számviteli fegyelem megsértése vétségének (Btk. 289. §) minősítette.
A II. r. terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 3 évre enyhítette, és kimondta, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. terheltet érintően helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a sikkasztásként értékelt cselekmények csalásnak minősülnek. Miután a W. Rt.-nél hiány keletkezett, a terheltek ahelyett, hogy a W. Rt. felfüggesztését vagy felszámolását kérték volna, az ügyfelek értékpapírjainak a felhasználásával igyekeztek a hiányt eltüntetni. A Felügyeletnél sem a veszteséget, sem az ügyféltartozást nem jelentették. A társaság saját vagyonnal nem rendelkezett és kizárólag a kisbefektetők értékpapírjaival végzett bizományosi tevékenységet. A terheltek károkozási szándékkal és jogtalan haszonszerzési célzattal működtették tovább a W. Rt.-t. A likviditás látszatának megőrzése érdekében tévedésben tartották az ügyfeleket abban, hogy legálisan és a velük kötött szerződéseknek megfelelően működnek, és az ügyfelek az értékeiket bármikor visszavehetik. A terheltek ezt saját anyagi érdekeltségük folytán is el kívánták kerülni. Függetlenül attól, hogy az így végrehajtott tranzakciókra fordított idegen értékekből saját juttatásuk volt-e a munkabér és a jutalék, akkor is fennáll a jogtalan haszonszerzési célzat, ha a cselekményükkel a cég működését, továbbélését szolgálták.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított elkövetési értékek szerint és az elkövetéskor hatályos jogszabálynak megfelelően minősítette a csalás bűntettének ugyanazon alakzataiként a II. r. terhelt cselekményeit, amelyekre az I. fokú bíróság sikkasztást állapított meg.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a II. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a bíróságok a bűnösségét a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével állapították meg, emellett a bűncselekmények minősítése is törvénysértő.
Az indítvány szerint a jogerős ítélet nem rögzíti sem a sikkasztás, sem a csalás bűncselekményének a tényállási elemeit, és nem állapítja meg azokat a tényeket sem, amelyek a cselekmények üzletszerű elkövetését megalapozzák. Kifogásolta továbbá, hogy a másodfokú bíróság ítélete 130 rb. cselekmény jogi minősítését nem tartalmazza.
A Legfőbb Ügyészség szerint a felülvizsgálati indítvány alaptalan.
A II. r. terhelt bűnösségére az irányadó tényállás alapján a büntető anyagi jogszabály sérelme nélkül következtettek az eljárt bíróságok.
A II. r. terhelt a cselekményeivel az elsőfokú bíróság ítéletében meghatározott rendbeliségű és elkövetési értékű, valamint az üzletszerű elkövetési módra tekintettel különböző büntetési tételkeret szerint büntetendő sikkasztás bűntettét, illetve sikkasztás vétségét valósította meg. Az üzletszerűség megállapítása is megfelel a következetes ítélkezési gyakorlatnak. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a másodfokú bíróság a II. r. terhelt sikkasztásként értékelt cselekményeit törvénysértően minősítette ugyanazon rendbeli és ugyanazon büntetési tételkeret szerint minősülő csalás bűntettének, illetve csalás vétségének és a minősítéssel kapcsolatos jogi állásfoglalásának indokai sem helytállóak.
A bűncselekmények törvénysértő minősítése nem vezetett törvénysértő büntetés kiszabásához, ezért a Legfőbb Ügyészség a marasztaló jogerős döntés hatályában fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.
A Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy a másodfokú ítélet 130 rendbeli csalás bűntetteként értékelt bűncselekmény konkrét jogi minősítését nem határozta meg. Csupán az ítélet indokolásában utalt arra, hogy lényegében a csalás bűntettének ugyanazon alakzatait állapította meg, amelyeket az elsőfokú bíróság sikkasztásként értékelt.
Állásfoglalásának kialakításakor a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy a másodfokú bíróság az ítéletének rendelkező részében - egyéb cselekmények mellett - 564 rb. társtettesként elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a II. r. terheltet. Ehhez kapcsolódóan 434 rb. cselekmény Btk. szerinti minősítését konkrétan is megjelölte, 130 rb. cselekmény Btk. szerinti minősítését azonban elmulasztotta. Ugyanígy járt el az ítélet indokolásában részletezett jogi minősítés kapcsán is.
Tény tehát, hogy a másodfokú bíróság 130 rb. társtettesként elkövetett, a Btk. 318. §-a (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel az (5) bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megjelölését, feltüntetését az ítélete rendelkező részében és indokolásban egyaránt elmulasztotta.
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában azonban azt is rögzítette, hogy a csalás bűntettének ugyanazokat az alakzatait állapította meg, amelyet az elsőfokú bíróság sikkasztásként értékelt.
A bűnösség kimondása tehát a most vizsgált 130 rb. bűncselekményben mind az ítélet rendelkező részében, mind annak indokolása szerint is megtörtént, továbbá az is kétségtelenül megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel az (5) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének minősített 130 rb. bűncselekménynek a Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel az (5) bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének minősített 130 rb. bűncselekmény felel meg. A Be. 373. §-a (1) bekezdésének III.a) és b) pontja szerinti eljárási szabálysértés ezért e körben nem valósult meg.
A felülvizsgálati indítvány szerint a másodfokon eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállás alapján azt állapította meg, hogy a II. r. terhelt a sikkasztás bűncselekményét nem követte el. A Legfőbb Ügyészség is rámutatott arra, hogy a vizsgált cselekmények csaláskénti minősítése törvénysértő. A II. r. terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására ezért az 580 rb. csalás bűncselekményében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor.
Mivel II. r. terhelt a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felülvizsgálati okra hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozat érdemi felülvizsgálatát elvégezte. Ennek során abból indult ki, hogy a másodfokú bíróság azonos tényállás alapján minősítette a II. r. terhelt cselekményét sikkasztás helyett csalásként. Nem állapított meg eltérő tényállást és nem állapította meg, hogy a II. r. terhelt cselekménye a sikkasztás törvényi tényállási elemeit nem valósította meg. Nem állapította meg azt a magatartást, amellyel a II. r. terhelt tévedésbe ejtette az ügyfeleket és azt sem, hogy a tévedésbe ejtéssel az egyes ügyfeleknek milyen kárt okozott. Ez annál is inkább lényeges, mert a sikkasztás elkövetési értéke és csalással okozott kár fogalmilag sem azonos.
A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a másodfokú bíróság tévesen minősítette a II. r. terhelt 580 rb. cselekményét sikkasztás helyett csalás bűncselekményének.
A II. r. terhelt és társa a csalást - a másodfokú bíróság gondolatmenete alapján - a W. Rt. sérelmére követte el. A másodfokú bíróságnak a Legfelsőbb Bíróság BKv. 29. számú véleményére alapozott jogi érvelése akkor lett volna helyes, ha az irányadó tényállás alapján a W. Rt. az a sértett, amelynek -, mint egyúttal tévedésbe ejtett passzív alanynak a megtévesztésével - a II. r. terhelt és társa kárt okozott. A történeti tényállás azonban nem ezt tartalmazza. A terheltek semmilyen megtévesztést nem alkalmaztak. Egyszerűen az Épt. szabályainak megszegésével és az ügyfelekkel kötött szerződések rendelkezéseinek a megsértésével jogosulatlanul rendelkeztek az ügyfelek rájuk bízott, ingó dolognak minősülő értékpapírjával.
A sikkasztás minősítése a sajátjaként rendelkezéssel érintett ingó dolog értékéhez igazodik. A felülvizsgálati indítványban említett érvek lényegében azzal kapcsolatosak, hogy milyen módszerrel, milyen eljárás eredményeként és milyen összegben határozta meg a bíróság az értékpapírok elkövetéskori értékét. A felülvizsgálati ügyben eljáró Legfelsőbb Bíróság azonban a tényálláshoz kötöttség folytán e ténykérdést nem vizsgálta.
A tényállás azt viszont félreérthetetlenül tartalmazza, hogy a W. Rt. a határidős hiányainak a csökkentésére az ügyfelek tulajdonában álló és a W. Rt.-nél letétben lévő értékpapírok jogosulatlan értékesítésével került sor. Más esetben a II. r. terhelt a nála (a H. Rt. által) letétbe helyezett készpénzt és értékpapírt használta fel jogtalanul azzal, hogy elköltötte, illetve eladta.
Helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy az Épt. szerint a befektetési szolgáltató az ügyfelének az ügyfélszámláján lévő pénzeszközét banknál vezetett letéti vagy tőzsdeforgalmi-számlán tarthatja és azt kizárólag az ügyfél rendelkezése szerinti célra használhatja fel [Épt. 100. § (1) bek.]. A befektetési szolgáltató az ügyfelei befektetési eszközeit saját befektetési eszközeitől elkülönítetten köteles kezelni. A befektetési szolgáltató a rendelkezésére álló ügyfélkövetelést nem terhelheti meg, nem kölcsönözheti saját maga vagy másik ügyfele érdekében és átmenetileg sem használhatja. A befektetési szolgáltató köteles biztosítani, hogy az ügyfél az értékpapírjáról, illetve pénzeszközéről bármikor rendelkezni tudjon. Az ügyfél értékpapírját kizárólag - az ügyféllel kötött szerződés alapján - értékpapírügylet teljesítéséhez lehet felhasználni [Épt. 100. § (2) bek., 101. § (1)-(2) bek.].
A II. r. terhelt a W. Rt. nevében az ügyfelek tudomása nélkül adott megbízást az ügyfelek tulajdonában álló értékpapírok eladására és a letéti szerződés megszegésével, tehát jogtalanul használta fel a letevők nála letétbe helyezett pénzét.
Ezek a cselekmények a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott sajátjaként rendelkezéssel megvalósított sikkasztás bűncselekményének a megállapítására alkalmasak. A Legfelsőbb Bíróság ezért - a Legfőbb Ügyészség indítványával egyezően - azt állapította meg, hogy az első fokon eljárt bíróság minősítette helyesen a sikkasztás különböző alakzataiként a II. r. terhelt cselekményeit és a másodfokon eljárt megyei bíróság tévesen minősítette azokat csalásként.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította továbbá, hogy az eljárt bíróságok törvényesen minősítették a II. r. terhelt vagyon elleni bűncselekményeit üzletszerűen elkövetettnek. Az irányadó tényállás szerint a terhelt a rábízott vagyonnal történő rendelkezések sorozatával több, mint egy éven keresztül hajtotta végre a terhére rótt bűncselekményeket. Formálisan is több (nagyszámú) bűncselekményt követett el (ám a következetes ítélkezési gyakorlat szerint az üzletszerűség akkor is megállapítható, ha a cselekmények sorozatát a folytatólagosság törvényi egységbe vonja).
Nem kétséges, hogy a II. r. terhelt a W. Rt. fizetőképességének és működőképességének a fenntartása, biztosítása érdekében rendelkezett sajátjaként az ügyfelek rábízott értékpapírjaival. Az üzletszerűség azonban akkor is megállapítható, ha a terhelt cselekményét kizárólag a társaság gazdaságos működésének a garantálása vezérelte volna. A II. r. terhelt magatartása azonban nem csupán önmagában a társaság hasznának a biztosítását szolgálta. A W. Rt. ugyanis ún. gazdasági társaság, amely a tagjainak (tulajdonosainak) az üzletszerű gazdasági tevékenységét volt hivatott szolgálni. A II. r. terhelt nem csak tagja, hanem emellett igazgatósági elnöke és egyúttal vezérigazgatója is volt a társaságnak. Ezek pedig ugyancsak olyan tisztségek, amelyek fenntartásához a terheltnek közvetlen anyagi érdeke fűződött. Nem sértettek tehát törvényt a bíróságok az üzletszerű elkövetés megállapításával.
A Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen - egyebek mellett - akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.
A Legfelsőbb Bíróság fentebb megállapította, hogy a másodfokú bíróság a jogerős ítéletében a II. r. terhelt 580 rb. bűncselekményét a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével minősítette sikkasztás helyett csalásként. A II. r. terhelt cselekményeinek törvénysértő minősítése azonban - az azonos büntetési tételekre is figyelemmel - nem eredményezte törvénysértő büntetés kiszabását.
Mindezek alapján - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a II. r. terheltet érintően hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 1056/2009.)
BH 2011.3.57 Sikkasztással halmazatban nem állapítható meg a számvitel rendjének megsértése, ha a gazdasági társaság ügyvezetője a sikkasztással eltulajdonított készpénzbevételről szóló bizonylatokat nem szerepelteti a társaság könyvelésében [Btk. 12. § (1) bek., 289. § (1) bek., 317. § (1) bek., 2/2002. BJE].
Az elsőfokú bíróság a 2005. szeptember hó 8. napján kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki jelentős kárt okozó csalás bűntettében, jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében, számvitel rendjének megsértése vétségében, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért őt - halmazati büntetésül - 1 év 10 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság korábbi határozatával az I. r. terhelttel szemben kiszabott 5 hónap börtönbüntetés végrehajtását elrendelte. A megállapított tényállás lényege szerint az I. r. terhelt korábban négy alkalommal volt büntetve. Ezek között a bíróság a 2002. április hó 29. napján jogerőre emelkedett határozatával közokirat-hamisítás bűntette miatt végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 5 hónap börtönbüntetésre ítélte.
A K.-Fa Kft. az I. r. terhelt, valamint B. S. és N. G.-né tagságával 2001. március hó 2. napján jött létre. A kft. cégjegyzésére ettől kezdve az I. r. terhelt és B. S., majd 2002. május hó 15. napjától kizárólag az I. r. terhelt, mint ügyvezető volt jogosult.
Sz. M.-né tulajdonában volt B. község határában a 11/E. jelű, 3,5 hektár területű akácos erdő. A tulajdonos azt ki kívánta termelni, és ennek érdekében az erdész B. S. segítségével és közreműködésével erdőgazdálkodási tervet nyújtott be az illetékes erdészeti szolgálathoz, amely azonban 2001. július 6. napján annak jóváhagyását megtagadta.
B. S., mint a K.-Fa Kft. egyik ügyvezetője Sz. M.-né lányának, D. E.-nének felajánlotta a K.-Fa Kft. közreműködését a 11/E. jelű erdőterület kitermelésében, de ebben a kérdésben közöttük megállapodás nem jött létre. Ennek ellenére a kft. másik ügyvezetője, az I. r. terhelt megbízásából G. N. és A. I. vállalkozók a Sz. M.-né tulajdonát képező erdőterületet a tulajdonos tudta és engedélye, továbbá érvényes vágási engedély nélkül 2001. május első napjaiban elkezdték kitermelni, és azt 2001. május 23. napján be is fejezték.
A tulajdonosok 2001. május 18-án szereztek tudomást az erdőrész kitermeléséről. Sz. M.-né május 21-én az Erdőfelügyeletnél, valamint a rendőrkapitányságon bejelentést tett, majd a K.-Fa Kft. képviseletében eljáró I. r. terheltet kereste meg az erdő vételárának a kifizetése érdekében.
A kitermelt fa területről történő elszállítása 2001 augusztusában kezdődött meg, amikor I. r. terhelt ígéretet tett a sértettnek arra, hogy az elszállított famennyiség kifizetésre kerül. Fizetési szándékának az alátámasztására az I. r. terhelt 200 000 forint előleget adott át D. E.-nének, azonban a teljes vételárat az ítélet meghozataláig sem fizette meg.
A bíróság a bizonyítékok értékelése körében tényként rögzítette, hogy az I. r. terhelt a kitermelésről utóbb tudomást szerző sértettek megtévesztése céljából adott át 200 000 forintot D. E.-nének. Sz. M.-né ezért járult hozzá a területről kitermelt fa elszállításához, biztosítékot látva arra, hogy az előleg megfizetése után a vételár-hátralék is kifizetésre kerül részére, vagyis I. r. terhelt a fát ténylegesen meg kívánja vásárolni.
A bíróság megállapította, hogy a K.-Fa Kft. 2001. második félévében, illetve 2002. első félévében eredményesen működött, szerződéseket kötött, azok teljesedésbe mentek, az értékesítésekből bevételei származtak, beruházásai voltak, tehát az anyagi lehetősége meg lett volna a fa ellenértékének a megfizetésére. 2001 augusztusa, illetve a teljesítésre nyitva álló határidő után még több év állt rendelkezésre, hogy I. r. terhelt az általa is elismert vételárnak megfelelő összeget megfizesse, azonban erre nem került sor.
Az I. r. terhelt a cselekményével a sértetteknek összesen 9 083 750 forint kárt okozott, amelyből csak az előlegként kifizetett 200 000 forint térült meg. [1. rb. a Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős kárt okozó csalás bűntette.]
A K.-Fa Kft. tényleges gazdasági irányításába B. S. nem folyt bele, azt kezdettől fogva az I. r. terhelt intézte. Ő volt az, aki, mint a kft. ügyvezetője, a kft. által értékesített - az ítélet tényállásában részletezett - termékek, fűrészáruk összesen 8 646 811 forint ellenértékét átvette, azonban ezen összegekkel nem számolt el, hanem a saját céljaira fordította.
Az I. r. terhelt a készpénzbevételekről szóló bizonylatokat a K.-Fa Kft. könyvelésében nem szerepeltette, 2001. illetve 2002. évben a gazdasági társaság vagyoni helyzetét befolyásoló gazdasági eseményeket nem rögzítette annak ellenére, hogy e kötelezettségeinek teljesítésére a kft. tagjai is többször kérték. E cselekményével a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 12. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 165. §-ának (1) és (3) bekezdésében rögzített bizonylati elvet, a bizonylati fegyelem elvét, illetve a könyvvezetési kötelezettségét megszegte és ezáltal a K.-Fa Kft. vagyoni helyzetének az áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsította, lehetetlenné tette.
Az I. r. terhelt a kft. pénzét a saját céljaira fordította, ezért a bíróság azt állapította meg, hogy azzal a sajátjaként rendelkezett.
[1. rb. a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, valamint 1. rb. a Btk. 289. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott és aszerint büntetendő számvitel rendje megsértésének vétsége.]
Az I. r. terhelt, mint a K.-Fa Kft. ügyvezetője 2002. február 12. napján a S. Bt.-től (amelynek 2001. szeptember 18. napjáig ügyvezetője volt) 1 687 500 forintért megvásárolt egy 300 000 forint valós értékű villástargoncát. Vagyonkezelési kötelezettségének a megszegésével a K.-Fa Kft.-nek 1 387 500 forint vagyoni hátrányt okozott, amely nem térült meg.
A bizonyítékok értékelése körében rögzítette: a bíróság nem tudta elfogadni az I. r. terhelt azon védekezését, miszerint a vásárolt gép vételárát az I. r. terhelt arányosnak, illetve a gép állapotával egyenértékűnek ítélte. Ő évek óta faipari tevékenységgel, fűrészáru gyártással foglalkozott, tehát a gazdasági élet résztvevője volt. Megfelelő rálátással kellett bírnia arra, hogy a különböző műszaki berendezések milyen értéket képviselnek. Mint a K.-Fa Kft. ügyvezetőjének, kellő körültekintéssel kellett a rábízott vagyont kezelnie.
A K.-Fa Kft. az I. r. terheltet, mint a gazdasági társaság ügyvezetőjét megbízta a kft. vagyonának kezelésével. Ily módon, jogává és ezzel együtt feladatává tette a kft. üzleti tevékenységének a bonyolítását. A terhelt e vagyonkezelési tevékenységek körében - vagyonkezelési jogával visszaélve - megvásárolta a gazdasági társaság részére a villástargoncát amellett, holott tudta, e berendezés vételára nem áll arányban annak tényleges értékével [a Btk. 319. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (3) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette.]
A S. Bt. ügyvezetője 1997. június 9. napjától 2001. szeptember 18. napjáig az I. r. terhelt volt. 2001. és 2002. évben a S. Bt. a K.-Fa Kft. felé több alkalommal értékesített fűrészárut. Az I. r. terhelt, mint a S. Bt. ügyvezetője 2001. második negyedévében az áfa adónemre vonatkozóan tett bevallásában az ítéletben részletezett értékesítések után felszámított általános forgalmi adót nem szerepeltette, és ezzel a központi költségvetés bevételét áfa adónemben 2 636 235 forinttal csökkentette. A bűncselekmény végrehajtása során valótlan tartalmú adóbevallást készített, tehát valótlan tartalmú okiratot használt fel. [1. rb. a Btk. 310. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (3) bekezdés szerint minősülő és büntetendő adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette és 1. rb. a Btk. 276. §-ában meghatározott és aszerint büntetendő magánokirat-hamisítás vétsége.]
A másodfokon eljárt bíróság a 2007. november hó 28. napján megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a az I. r. terheltre vonatkozó részében akként változtatta meg, hogy börtönbüntetésének tartamát 1 évre enyhítette, egyebekben helybenhagyta.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r. terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján, amelyben - az adócsalás bűntettét kivéve - a terhelt bűnösségének a megállapítását sérelmezte, és részfelmentését indítványozza.
Az indítvány szerint a bíróságok iratellenesen határozták meg a csalással okozott kár összegét 9 837 500 forintban, mert az utóbb lefolytatott polgári perben a bíróság azt 5 608 200 forintban állapította meg. Emellett a bizonyítás anyagából a sértettek megtévesztése és a jogtalan haszonszerzés sem következik, ezért a terhelt marasztalására a csalás bűntettében e tényállási elemek hiányában került sor.
A bíróság a bizonyítás anyagával ellentétesen rögzítette, hogy az I. r. terhelt a hozzá befolyt, általa átvett pénzeszközöket a saját céljaira költötte. Ő valójában készpénzes elszámolásra vette fel a pénzt, és a területen közvetlenül kifizette a munkabéreket, a vállalkozói díjakat, illetve a megvásárolt erdőt. Nem bizonyított, hogy a kft. pénzével a sajátjaként rendelkezett volna. A terhelt védekezésével szemben a szakértői vélemény ennek bizonyítására nem alkalmas.
Az I. r. terhelt felelőssége a számvitel rendjének megsértése vétségében ugyan megállapítható, de a munkáltatói jogokat G. S.-né pénztáros felett B. S. gyakorolta. Az ő feladata lett volna, hogy ellenőrizze a munkáját, és ennek az ellenőrzésnek az elmulasztása eredményezte, hogy a számlaadást a pénztáros tőle nem követelte meg.
A bíróságok a hűtlen kezelés bűntettében is megalapozatlan tényállás alapján állapították meg az I. r. terhelt büntetőjogi felelősségét, mert a szakértői bizonyítás nem volt alkalmas annak bizonyítására, hogy kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okozott volna. A kft.-nek a működéséhez múlhatatlanul szüksége volt a targoncára és egy használt eszköz értéke relatív.
Végül a magánokirat-hamisítás vétségét ítéleti tényállás nélkül állapította meg a bíróság.
Mivel mindezek folytán a terhelt felelőssége csak az adócsalás bűntettében állapítható meg, ezért a terhelt és a védő a marasztaló jogerős döntés megváltoztatását, az I. r. terhelt részben felmentését és a büntetés jelentős mértékű enyhítését indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt a tényállást támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében pedig alaptalannak találta.
A bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül állapították meg az I. r. terhelt bűnösségét. Az ügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal támadott jogerős határozatot - a Be. 426. §-a alapján - hatályában tartsa fenn.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt, a tényállást és a bizonyítékok mérlegelését támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a Be. 423. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel, a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. Ennélfogva a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapulvételével kell és lehet állást foglalni a rendkívüli jogorvoslat tárgyában.
A tényállást támadta a felülvizsgálati indítvány, amikor arra hivatkozott, hogy a terhelt cselekményével okozott kár nem 9 837 500 forint, hanem 5 608 200 forint, ahogyan azt az utóbb lefolytatott polgári perben eljárt bíróság jogerősen megállapította. A bíróság jogerős ítéletével elbírált ügyben megállapított tényre vonatkozó ilyen új bizonyíték - a Be. 408. §-ában foglalt egyéb feltételek megléte mellett - másik rendkívüli jogorvoslat, a perújítás elrendelését alapozhatná meg, a felülvizsgálat körében azonban nem vehető figyelembe.
A terhelt és a védő azonban nem csupán a tényálláson keresztül támadta a csalás bűntettének a megállapítását, hanem a megtévesztés - és azzal együtt a jogtalan haszonszerzés - tényállási elemének hiányára hivatkozással is.
A bíróságok azonban megállapították, hogy a már kivágott fa eladása körében a terhelt a fizetési szándékát illetően megtévesztette az eladókat. Az általa utóbb megvásárolt és ténylegesen elszállított fa vételárának a megfizetése valójában nem állt szándékában. Az eljárás során elvetett és a felülvizsgálati indítványban megismételt védekezésével ellentétben tehát a vételár megfizetése nem a K.-Fa Kft. megromlott anyagi kondíciói miatt maradt el.
A terheltet a sértettek megtévesztése során - amint ezt az elsőfokú bíróság már a jogi indokolás körében helyesen megállapította - az ellenérték nélküli "vásárlás" során a jogtalan haszonszerzés célzata vezérelte, ezért az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül állapították meg a bűnösségét és minősítették cselekményét jelentős kárt okozó csalás bűntettének.
Ugyancsak a megállapított tényállástól eltérően hivatkozott a terhelt és a védő arra, hogy az I. r. terhelt a hozzá befolyt, általa átvett pénzeszközöket nem a saját céljaira költötte, hanem kizárólag a Kft. rendeltetésszerű működése körében használta fel; abból fizette ki a munkabéreket, a vállalkozói díjakat, abból vásárolt erdőt stb. A bíróság ezt a védekezését kifejezetten elvetette, és határozottan megállapította, hogy az ítélet tényállásában részletezett termékek, fűrészáruk általa átvett összesen 8 646 811 forint ellenértékét a saját céljaira fordította.
Bár a védő a nyilvános ülésen maga is előadta, hogy a társaság könyvelése rendezetlen volt, arra tévesen hivatkozott, hogy adott esetben nem a sikkasztás bűntette, hanem a számvitel rendje megsértésének a vétsége valósult meg.
Hangsúlyozva, hogy a felülvizsgálat körében kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállásból kiindulva vizsgálható a terhelt bűnösségére vont következtetés helyessége, a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az I. r. terhelt marasztalására a számvitel rendje megsértésének vétségében a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
Az eljárt bíróságok azt helyesen rögzítették, hogy I. r. terhelt a számvitelről szóló törvény tényállásban megjelölt rendelkezéseinek megsértésén keresztül megvalósította a számvitel rendje megsértése vétségének a törvényi tényállását. A Legfelsőbb Bíróság azonban azt állapította meg, hogy adott esetben a bűncselekménynek a Btk. 10. §-ának (1) bekezdésében előírt valamennyi fogalmi eleme nem valósult meg.
A Btk. 10. §-ának (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. E fogalom-meghatározásból kiindulva a bűncselekménynek a tényállásszerűségen felül további alkotóeleme a társadalomra veszélyesség és a bűnösség, ezek nélkül a büntetőjogi felelősség nem állapítható meg.
A bűnösségnek egyik alkotóeleme a normának megfelelő magatartás elvárhatósága. A büntetendő cselekmények elkövetésétől mindenki köteles tartózkodni, vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben ez a büntetőjogi felelősség terhével nem várható el. Az elvárhatóság a bűnösség értékelő (normatív) eleme, és mindig az elkövető javára érvényesül. Az önfeljelentés "nem várható el", ezért a bűnösség hiányában bűncselekmény nem valósul meg.
Ez a jogértelmezés következetesen érvényesül a bírói gyakorlatban is és megfogalmazást nyert már a BK 55. számú állásfoglalásban, majd utóbb a 2/2002. BJE döntésben is.
A számvitel rendjének megsértése vétségében való bűnösség megállapítása körében az eljárt bíróságok nem vizsgálták, hogy a terhelt miként tehetett volna eleget a jogszabályban előírt kötelezettségének. Miután az irányadó tényállás szerint az általa átvett pénzösszegeket a saját céljaira költötte, az átvételükről szóló bizonylatok lekönyvelése önfeljelentést jelentett volna. A számviteli törvényben előírt magatartás esetén szükségképpen fel kellett volna tárnia, hogy bűncselekményt követett el, amire azonban senki sem kötelezhető. A helyes jogértelmezés szerint tehát ilyen esetben az elkövető büntetőjogi felelőssége csak a vagyon elleni bűncselekményben állapítható meg, a halmazat csak látszólagos.
Az eljárt bíróságok kizárólag az ügyvezető terhelt által elsikkasztott pénzösszegek lekönyvelésének elmulasztásával összefüggésben állapították meg a számviteli szabályok megszegését, egyéb szabályszegést nem róttak a terhére. A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján e cselekmény tekintetében a marasztaló jogerős döntést - a Be. 427. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - megváltoztatta és a terheltet az ellene 1. rb. a Btk. 289. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja szerint minősülő és büntetendő számvitel rendje megsértésének vétsége miatt emelt vád alól - a Be. 6. §-a (3) bekezdése a) pontjának I. fordulata és a 331. §-ának (1) bekezdése alapján - felmentette.
A terhelt és a védő a tényállást támadta akkor is, amikor arra hivatkozott, hogy a targonca értékét tévesen állapították meg a bíróságok.
Az irányadó tényállás szerint a terhelt a 300 000 forint értékű targoncát 1 687 500 forintért vásárolta meg. Az ítélet azt is rögzíti, hogy ennek tudatában volt.
A Legfelsőbb Bíróság fontosnak tartja azt hangsúlyozni, hogy a feltűnő értékaránytalanságot kizárólag az ítéletben rögzített adatok alapján vizsgálhatta. A terhelt az eljárásban nem hivatkozott arra és ilyet a tényállás sem tartalmaz, hogy a felek a vételár meghatározása során bármely (más) korrekciós tényezőt is érvényesíteni kívántak volna.
A terheltnek, mint a gazdasági társaság ügyvezetőjének a jó gazda gondosságával kellett a vagyonkezelői feladatait ellátnia. E vagyonkezelői kötelességét a feltűnően értékaránytalan szerződés megkötésével nyilvánvalóan megszegte és ezzel a sértett társaságnak vagyoni hátrányt okozott, ezért a nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében történt marasztalása sem sértette a büntető anyagi jog szabályait.
Végül a jogerős ítélet tényállása tartalmazza azokat a tényadatokat, amelyek alapján a bíróságok a terhelt bűnösségét a magánokirat-hamisítás vétségében is megállapították.
A Legfelsőbb Bíróság a felmentő rendelkezésre figyelemmel vizsgálta továbbá azt is, hogy nem szükséges-e a kiszabott büntetés enyhítése. Megállapította, hogy adott esetben a számvitel rendje megsértésének vétsége érdemben nem befolyásolta a terhelttel szemben a többszörös halmazatban álló bűncselekmények közül a legsúlyosabbra irányadó büntetési tétel minimumában meghatározott főbüntetés tartamát, ezért a jogerősen kiszabott büntetést nem érintette.
A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felmentő rendelkezést meghaladóan a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 779/2009.)
BH 2010.8.209 A sikkasztást sajátjaként rendelkezéssel valósítja meg a felszámoló biztos, aki a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonából pénzkölcsönt nyújt [Btk. 317. § (1) bek. II. ford.].
Az elsőfokú bíróság a 2007. október hó 30. napján kihirdetett ítéletéve a terheltet bűnösnek mondta ki jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében. Ezért őt végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett 1 év 2 hónap börtönre, mellékbüntetésül a felszámolói foglalkozás gyakorlásától 5 év eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás szerint a terhelt a T. Kft. felszámolóbiztosa, büntetlen előéletű.
A T. Kft. felszámolását a bíróság 2003. április hó 7-ei kezdő időponttal rendelte el. Felszámolóként a K. Kft.-t jelölte ki, a felszámolóbiztos a terhelt volt.
A T. Kft. ügyvezetője és a terhelt 2003. május hó 8-án megállapodást kötöttek, amely szerint a felszámolás alatt álló kft. az U. Kft.-vel kötött korábbi alvállalkozói szerződés alapján tevékenységét a felszámolóbiztos hozzájárulásával tovább folytatja a vállalkozás működőképességének a helyreállítása érdekében. E megállapodás alapján a T. Kft. a gazdasági tevékenységét tovább folytatta, és az elvégzett munka alapján az U. Kft. 2003. év folyamán - március hónaptól december 11-éig - több részletben, összesen 13,3 millió forintot fizetett ki a T. részére.
Ezt követően a terhelt 2004. április hó 7. napján kölcsönszerződést kötött a Cs. Rt.-vel. A szerződés alapján a T. Kft. kölcsönad a Cs. Rt. részére 10 millió forintot átmeneti finanszírozási problémáinak a megoldására. A kölcsön 2004. április 7-től állt rendelkezésre, annak lejárata 2005. december 31. A kikötött kamat a kölcsönadó számlavezető bankjának mindenkori folyószámla kamata. A kölcsön fedezete a kölcsönvevő teljes árbevétele a lejárat alkalmával.
A kölcsönszerződést mind a kölcsönadó, mind a kölcsönvevő részéről a terhelt írta alá, aki egyben a Cs. Rt. felszámolóbiztosa is volt.
2005. március hó 15. napján a terhelt újabb kölcsönszerződést kötött. Aszerint a T. Kft. 3 millió forint összegű kölcsönt nyújtott a D. Rt. részére. A kölcsön 2005. április hó 15-étől áll rendelkezésre, annak lejárata 2005. december 31. A kamat a kölcsönadó számlavezető bankjának mindenkori folyószámla kamata. A kölcsön fedezete a kölcsönvevő teljes árbevétele a lejárat alkalmával.
E szerződést kölcsönadóként a terhelt, míg kölcsönvevőként a D. Rt. részéről B. I.-né írta alá. A D. Rt. képviseletre jogosult vezérigazgatója a terhelt volt.
A bíróság a 2005. december hó 18. napján kelt végzésével a T. Kft. felszámolási eljárását befejezettnek nyilvánította és elrendelte a gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetését, valamint a cégjegyzékből való törlését.
E nem jogerős végzés szerint a felszámolt kft. vagyonából valamennyi hitelező kielégítést nyert, továbbá a tulajdonosok is részesedtek a záró pénzkészletből.
A jogi indokolás körében kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a terhelt a felszámolói kötelezettségét kizárólag a két kölcsön nyújtása során szegte meg. Egyebekben felszámolói tevékenységét a Csődtörvényben foglaltaknak megfelelően folytatta. Arra a tényre is figyelemmel, hogy a hitelezők kielégítése sem egészben, sem részben nem hiúsult meg, nem valósította meg a Btk. 290. §-a (1) bekezdésének d) pontjába ütköző és aszerint büntetendő csődbűntettet.
A terhelt anélkül, hogy erre akár a felszámolás alatt álló cég volt vezetője, tulajdonostársa, vagy a törvény feljogosította volna, a felszámolási eljárás alatt a kezelésében lévő cég pénzeszközeivel a sajátjaként rendelkezett, amikor a saját érdekeltségi körébe tartozó cégeinek abból 13 millió forintot kölcsönadott.
Az elsőfokú bíróság e tényállás alapján a terhelt cselekményét a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének minősítette.
A másodfokon eljárt bíróság a 2008. március hó 20. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A folytatólagosság mellőzésével a sikkasztás bűntettét 2 rendbelinek minősítette [Btk. 317. § (1) bek., (5) bek. a) pont]. A mellékbüntetés tartamát 2 évre mérsékelte és rögzítette, hogy a kiszabott főbüntetés halmazati büntetés. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság szerint miután a két kölcsönnyújtás között csaknem egy év telt el, a két cselekmény nem foglalható a folytatólagosság egységébe, ezért a terhelt terhére megállapított sikkasztás bűntettét 2 rendbelinek minősítette, rámutatva arra, hogy e két cselekmény miatt kiszabott büntetés halmazati büntetés.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt nyújtott be védője útján felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy bűnösségének a kimondására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.
A védő a felülvizsgálati indítványában rámutatott arra, hogy a terhelt, mint felszámoló, a felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyonával a Cstv. rendelkezései alapján szabadon rendelkezhetett. A Cstv. vagy más jogszabály sem tiltja azt, hogy a felszámoló a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonát vagy annak részét kölcsönadja. Azt a követelményt támasztja a felszámolóval szemben, hogy mint vagyonkezelőnek, az ésszerű gazdálkodás szabályai szerint kell eljárnia.
A terhelt a két kölcsön nyújtásával a jogszabály rendelkezéseit, a vagyonkezelő kötelezettségét nem szegte meg, és a hitelezők kielégítését nem veszélyeztette. A felszámolási eljárás eredményeként a hitelezők a törvényben meghatározott módon teljes körűen kielégítést nyertek.
A védő mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat változtassa meg és a terheltet a terhére megállapított 2 rb. jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentse fel.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.
A terhelt, mint felszámoló a felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyonával a sajátjaként rendelkezett, amikor a felszámolás alatt lévő kft.-hez befolyt 13,3 millió forintból a tényállásban írtak szerint két alkalommal más gazdasági társaságnak kölcsönt folyósított.
A Legfőbb Ügyészség ezért azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a megtámadott határozatokat a hatályában tartsa fenn.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt - a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatával egyezően alaptalannak találta.
A Btk. 317. §-ának (1) bekezdése szerint sikkasztást követ el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik.
A Legfelsőbb Bíróság a sikkasztás megvalósulásának vizsgálata körében mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy sikkasztás nem ún. kerettényállás. Az idegen dolog eltulajdonításának, illetve az azzal sajátjaként rendelkezés tilalmát - az alapvető erkölcsi parancs törvénybe iktatásával - maga a Btk. létesíti és határozza meg.
Az eljárt bíróságok helyesen állapították meg - s ezt a terhelt és a védő sem vonta kétségbe -, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyona a felszámolóra rábízott vagyon, ezért a sikkasztás elkövetési tárgya lehet.
A sikkasztás elkövetési magatartása a jogtalan eltulajdonítás és a sajátjaként rendelkezés.
A dologgal való sajátjaként rendelkezés átfog minden cselekményt, amellyel az elkövető az erre jogosult engedélye nélkül, időlegesen tanúsít olyan magatartást, amely a tulajdonost megillető rendelkezési jog gyakorlását jelenti (BH 1984/390). Lényege tehát, hogy nem a dolog végleges eltulajdonítására, hanem a tulajdonost megillető jogok időleges gyakorlására irányul.
A megbízott, akire a tulajdonos dolgát rábízzák, a tulajdonost megillető jogokat a rábízás keretei között gyakorolhatja. Annak megítélése körében tehát, hogy a sajátjaként rendelkezés meddig jogos és mettől jogtalan, a rábízást létesítő aktus releváns.
A terhelt felszámolóbiztosként rendelkezett a T. Kft. vagyonával. Esetében az idegen vagyonnal való rendelkezési jogosultság egyrészről a felszámolást elrendelő bíróság jogerős végzésén, másrészről a felszámolószervezet kijelölő aktusán alapult. Jogkörét, rendelkezési jogosultságának a kereteit pedig törvény, az elkövetéskor hatályos, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) határozta meg. A Legfelsőbb Bíróság továbbra is irányadónak tekinti a BH 2004/174. számú döntés I. pontjában foglalt iránymutatást, amely kimondja, hogy a felszámoló a cég vagyonával csak azt teheti, amire a jogszabály feljogosítja.
A Cstv. 1. §-ának (3) bekezdése szerint a felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek.
A felszámolási eljárás tehát a hitelezők kielégítésére szolgáló eljárás. Az a rendeltetése, hogy az adós fizetésképtelenségének beállását követően a hitelezők a törvény által meghatározott rendben hozzájussanak a követelésükhöz, akár az adós gazdálkodó szervezet megszüntetése árán is.
A bíróság az adós felszámolását akkor rendeli el, ha az adós fizetésképtelenségét állapítja meg [Cstv. 27. § (1) bek.].
A fizetésképtelenség eseteit a Cstv. 27. §-ának (2) bekezdése határozza meg. Az ott meghatározott okok lényege, hogy az adós likviditási gondokkal küszködik, és a fizetésképtelenség megállapításának attól függetlenül is helye lehet, hogy az adós gazdálkodó szervezettel szemben támasztott követelések fedezete egyébként biztosított.
A felszámoló feladata, hogy feltérképezze az adóssal szemben támasztott hitelezői igényeket, felmérje az adós vagyonát, behajtsa az adós követeléseit, elkészítse javaslatát az adós vagyonának a felosztására és mindezek során folyamatosan biztosítsa az adós és a hitelezők közötti egyeztetés lehetőségét. A Cstv. e feladatok eredményes ellátása érdekében jogosítja fel a felszámolót az adós vagyonával való rendelkezésre.
Tévesen állította a terhelt, hogy a felszámoló teljes jogkörrel rendelkezhet a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonával és a rendelkezési jogát nem korlátozza a törvény. Helytelenül hivatkozott a védő is arra, hogy a felszámoló mindent megtehet a gazdálkodó szervezet vagyonával.
A Cstv. valóban úgy rendelkezik, hogy a felszámolás kezdő időpontjában megszűnnek a tulajdonosnak a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos külön jogszabályokban meghatározott jogai [Cstv. 34. § (1) bek.]. Az elmélet és a gyakorlat ugyanakkor egységes abban, hogy a Cstv. nem foszthatja meg a tulajdonosokat általános jelleggel a tulajdonjoguk gyakorlásától, ezt csak jól körülhatárolt körben teheti meg. A tulajdonosok személye a felszámolás elrendelésével nem változik, ezért a cégbírósági gyakorlat szerint nincs akadálya annak, hogy az adós gazdálkodó szervezet tulajdonosa az üzletrészét a felszámolási eljárás alatt elidegenítse, feltéve persze, ha talál rá vevőt. Emellett is a tulajdonos a tulajdonában álló cég vonatkozásában minden olyan intézkedést megtehet, amely nem érinti a cég vagyoni helyzetét.
A Cstv. 34. §-ának (2) bekezdése ennek megfelelően rendelkezik úgy, hogy a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. E rendelkezés alapján a felszámoló az adós vagyona felől valóban széles mérlegelési jogkörben dönthet, döntési kompetenciájának azonban több korlátja is van.
Miután a felszámolási eljárás célja és rendeltetése, hogy a hitelezők a Cstv.-ben meghatározott módon kielégítést nyerjenek, az a legáltalánosabb korlát, hogy a felszámoló a hitelezők érdekeit sértő vagy veszélyeztető vagyoni hatású intézkedést nem tehet. Ennek érdekében konkrétan ki is mondja a törvény, hogy a felszámoló a felszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni az adós vagyonának a megóvásáról, megőrzéséről [Cstv. 48. § (3) bek.].
A felszámoló - 1986 óta fokozatosan bővülő - jogkörének gyakorlása - amely alapján dönthet arról, hogy az adós a tevékenységét folytatja-e, indít-e pert az adós képviseletében, értékesít-e egyes vagyonelemeket stb. - attól függően lehet jogsértő, hogy sérti-e, illetve veszélyezteti-e a hitelezők vagyoni érdekeit, vagy sem.
A hitelezői érdekek mellett a felszámolónak másodlagosan figyelembe kell vennie az adós gazdálkodó szervezet gazdasági érdekeit is. Különösen így van ez - mint a felülvizsgálat alapjául szolgáló ügyben -, ha az adós a likviditási zavar elhárítását követően tovább kívánja folytatni a tevékenységét, és erre reális lehetősége volna.
A Cstv. 45. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a felszámolási eljárásban a hitelezőkkel kötött egyezség folytán a gazdálkodó szervezet fizetésképtelensége megszűnik, és az egyezség megfelel a jogszabályoknak, akkor a bíróság az egyezséget jóváhagyja. Az egyezséget jóváhagyó végzésben dönt a felszámolási eljárás befejezéséről stb. [Cstv. 60. § (2) bek.]. E rendelkezések is alátámasztják, hogy a felszámolási eljárás elsődleges célja a hitelezői igények kielégítése és nem az adós gazdálkodó szervezet megszüntetése.
Nem kétséges, hogy a kölcsönnyújtás kockázatos tevékenység. Ez indokolja, hogy aki azt vállalkozásszerűen (üzletszerűen) végzi, ezt csak a törvényben szigorúan meghatározott garanciális (prudenciális) szabályok között teheti, másrészről a pénzkölcsönért fizetett kamat a pénz használatának ellenértéke mellett a kölcsönnyújtás kockázataira is fedezetet kíván biztosítani.
Miután a pénzkölcsön nyújtása mindig tartalmaz kockázati elemet, az adós gazdálkodó szervezet vagyonából pénzkölcsön nyújtása mindig veszélyezteti a hitelezőknek azt az érdekét, hogy a felszámolási eljárásban befogadott követelésüket a lehetséges legnagyobb mértékben kielégítsék. Ez a kockázat független a kikötött kamat mértékétől.
A felülvizsgálat alapjául szolgáló ügyben a kikötött és végül meg is fizetett kamat azonos volt a kölcsönt nyújtó adós számlavezető bankjának mindenkori folyószámla kamatával, tehát a futamidő végén az adós úgymond a pénzénél maradt. A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza azonban, hogy a kölcsönnyújtás akkor is veszélyezteti a hitelezők érdekét, ha pozitív hozamot eredményez a futamidő végén és ezzel mintegy megnöveli a hitelezői igények fedezetét.
Különösen fokozza a kockázatot, ha a pénzkölcsön nyújtása felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet adós részére történik, ez aligha igényel bővebb magyarázatot. Köztudomású és a terhelt előtt is ismert (volt), hogy a hitelezés kockázatát egyébként üzletszerűen vállaló intézmények nem is nyújtanak hitelt (kölcsönt) felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a már hivatkozott rendelkezések alapján is megállapítható, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonából pénzkölcsön nyújtására a felszámolónak nincs törvényes lehetősége, ilyen cselekményre a Cstv. által adott felhatalmazása nem terjed ki. E cselekmény a megbízás kereteinek túllépése folytán jogellenes.
Tévesen alapította tehát felülvizsgálati indítványát a terhelt és a védő arra, hogy a magyar jogrendszerben nem létezik olyan jogszabály, amely a felszámolónak megtiltaná, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonából pénzkölcsönt nyújtson.
Ennek megfelelően helyes és továbbra is irányadó a BH 2004/174. szám alatt közzétett döntés II. pontjának második mondatában foglalt iránymutatás, amely szerint a gazdálkodó szervezet vagyonával sajátjaként rendelkezik, s ezáltal sikkasztást követ el, aki azt gazdaságilag kockáztatja.
A felszámoló foglalkozású terhelt számára az említett rendelkezésekből - a contrario - kétségtelen és nyilvánvaló volt, hogy a Cstv. a felszámoló számára kifejezetten megtiltja pénzkölcsön nyújtását az adós gazdálkodó szervezet vagyonából bármilyen feltételek mellett. Az egyetemi végzettségű és 1994 óta felszámolóként dolgozó terhelt maga sem hivatkozott arra, hogy nem ismerte a foglalkozásának gyakorlásához nélkülözhetetlen jogszabály rendelkezéseit, illetve a jogszabály alkalmazása során nélkülözhetetlen joggyakorlatot.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság - a Legfőbb Ügyészség indítványával egyezően - azt állapította meg, hogy a bíróságok - az elkövetési értékre is figyelemmel - a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül mondták ki a terhelt bűnösségét 2 rb., a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettében. Megállapította továbbá, hogy a törvényes keretek között kiszabott fő- és mellékbüntetés sem törvénysértő.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 763/2008.)