Üzleti titok megsértése

Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetének részben helyt adva megállapította, hogy az I. r. alperes a 2009. október 24-én közölt "Nem játék ez - X.: Partnerségből pereskedés" címmel megjelent írásában az I. r. alperes azon állításával, hogy "akadt olyan kizárt játszóház-üzemeltető, akinek az arcképét vámpírrá torzítva rakta fel a belső csevegő-fórumra B. B. marketingigazgató, a tulajdonos testvére imigyen kommentálva: "már nem X.. Szabad mondani, hogy hülye, sőt: idióta barom." Hasonló pedagógiai tanácsként felfogható gyöngyszem a X. által üzleti titokként védett fórumról, szintén a marketingvezetőtől: "Én azt olvastam, hogy mindig oda kell furakodni, ahol a bödön van. Amíg a komcsik és zsidók uralkodnak, nekik kommunikálok, amikor meg majd a nácik, akkor majd nekik. Arra kell csak vigyáznom, hogy mégse álljak kamerák elé, hanem majd mindig a háttérből mondja, hogy mikor, kinek, mire, mit, hogyan helye hazudni. 🙂 Szóval ne igyunk előre a medve bőrére! Előbb várjuk meg, hogy Orbán legyen a góré, majd utána nyalizunk.", megsértette az I. r. felperes magántitokhoz, a II. r. felperes üzleti titokhoz, továbbá a felperesek jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. Az I. r. alperest a további jogsértéstől eltiltotta és kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. r. felperesnek 300 000 forintot, a II. r. felperesnek 300 000 forintot, valamint ezen összegek után 2009. október 24. napjától a kifizetés napjáig, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező kamatot és az I. r. felperesnek 125 000 forint, a II. r. felperesnek 125 000 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az I. r. alperes által benyújtott fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, ítéletével annak fellebbezett részét megváltoztatta és a keresetet teljes egészében elutasította. Kötelezte az I. és II. r. felpereseket, hogy személyenként fizessenek meg az I. r. alperesnek 65 000 - 65 000 forint + áfa együttes első- és másodfokú perköltséget, valamint az államnak külön felhívásra személyenként 96 000-96 000 forint együttes kereseti és fellebbezési illetéket.

Az ítélőtábla a felperesek által állított magántitok, üzleti titok és jóhírnév sérelmével kapcsolatos személyiségi jogok tekintetében egyetlen jog sérelmének megállapítását sem tartotta indokoltnak. Megállapította, hogy a titokkal kapcsolatos védettségi igény alapvetően tartalmi szempont, a titokká minősítésnek nem elengedhetetlen feltétele az adott információközlés vagy gondolattartalom eleve zárt vagy részben zárt kezelése. Bizonyos adatok nyilvánosságtól való elzárásának szükségességét a tartalom konkrét ismerete nélkül, a kívülálló által is méltányolható érdek határozza meg. Tehát nem lehet meghatározó az, ha a védeni kívánt tartalom szóhasználata, megfogalmazása miatt kellemetlen vagy kellemetlenséget okozhat.

A Ptk. 81. § (2) bekezdése meghatározza az üzleti titok fogalmát, amely valamely gazdasági tevékenységhez köti ennek fennállását. A jogerős ítélet nem fogadta el a felperes álláspontját, miszerint a társaság és az egyes üzleti partnerek által megkötött szerződésnek részét képezte egy, az üzleti titokra vonatkozó kitétel is, ami igazolja a sérelmezett közlés nyilvánosságra kerülésével kapcsolatosan az üzleti titok jelleget. A II. r. felperes magának a szerződésnek a tartalmát és az ennek teljesítéséhez kötődő vagy a teljesítés során tudomására jutott adatokat tekinti üzleti titoknak, amelyek között megemlíti a szakmai marketing módszereket és technikákat. A szerződő partnerek közötti kommunikáció a szerződésben megfogalmazottak szerint sem képezheti az üzleti titok körét, függetlenül az egyéni minősítéstől.

Az I. r. felperes által viccesnek szánt megjegyzések nem tartoznak ebbe a körbe, mert nem tartoznak a II. r. felperes gazdasági tevékenységéhez. Tehát az I. és II. r. felperesek által sérelmezett közlés nem hordozott olyan tartalmat, amelynek szélesebb nyilvánosság elé kerülése bármilyen okból jogos érdeket sértett volna, függetlenül esetleges kellemetlen következményektől. Olyan adatokat sem tartalmazott, ami a II. r. felperes gazdasági társaság jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértette vagy veszélyeztette volna.

A lap szöveghűen jelenítette meg az I. r. felperes bejegyzését, így nem állapítható meg sem a valótlan jelleg, sem annak sértő volta. Az, hogy az I. r. alperes a levelező rovat előzményei és a későbbi hozzászólások közül kiemelte a nyilatkozatokat, nem bírt jelentőséggel. A peradatok szerint a felületen elhelyezett nyilatkozatokat sem mindenki tekintette humorosnak, bizonyos üzletfelek kifejezetten kifogásolták, ezért az eredeti közegüktől függetlenül sem kaptak eltérő színezetet. A közlések nyilvánosságra kerülése az I. r. felperest kellemetlenül érinthette, de önmagában ez nem eredményezi a jogsértés megállapítását.

A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélettel egyező határozat hozatalát kérték. Sérelmezték, hogy az ítélőtábla nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a per tárgyát képező cikkben, a zárt intranetes fórumon megjelent, I. r. felperestől származó bejegyzést az I. r. alperes a szövegkörnyezetből kiemelve, I. r. felperes tényleges szándékát elhallgatva közölte. Nem értékelte a másodfokú bíróság, hogy az I. r. alperes nem közölte: a bejegyzés az intranetes fórum Korcsma@lounge szekciójától származik, amelynek célja a feszültség levezetése. Ehelyett úgy tüntette fel, mintha az I. r. felperes pedagógiai tanácsot közölt volna. Így azt a látszatot keltette, mintha kétkulacsos politikai hitvallásáról lenne szó, holott ez a felvetés alaptalan, mert a felperesek távol tartják magukat a politikától. Nem közölte a cikk előzményeit, amelynek alapján látható, hogy az I. r. felperes a II. r. alperes provokációjára tette ezt a bejegyzést és egyértelművé válik, hogy komolytalankodásról van szó. Az I. r. alperes annak ellenére közölt részleteket a belső fórumról, hogy az jogszerűen csak egy zárt kör számára hozzáférhető.

Álláspontjuk szerint sérti az I. r. felperes jóhírnevét a cikk sérelmezett része, mert a bejegyzés szövegkörnyezetéből történő kiragadásával, azt pedagógiai tanácsként feltüntetve, a humorizálási szándék elhallgatásával azt a megtévesztő és kedvezőtlen látszatot kelti, hogy az I. r. felperes kétszínű, simulékony politikai elveket vall. Így az I. r. alperes az I. r. felperestől származó szöveget hamis színben tüntette fel. Érvelése szerint az I. r. alperes megsértette az I. r. felperes magántitokhoz fűződő jogát is, mert bejegyzéseit csak egy zárt közösség részére szánta, annak titokban maradásához pedig méltányolható érdeke fűződik. A cikk beállításából úgy tűnik ki, mintha I. r. felperes politikai hitvallásáról lenne szó, ami önmagában is magántitoknak minősül.

A II. r. felperest azáltal érte sérelem, hogy az I. r. alperes az üzleti titkait tartalmazó, több ezer oldalból álló fórumról két olyan részletet közölt, amely alkalmas arra, hogy a marketing igazgatót és ezzel magát az I. r. felperest is rossz színben tüntesse fel. Mindezt igazolják az elsőfokú eljárásban mellékelt bejegyzések, amelyekben szülők felháborodásuknak adnak hangot ezzel kapcsolatban.

Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.

A Ptk. 75. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani, e jogok a törvény védelme alatt állnak. A Ptk. 78. § (1) bekezdése kimondja: a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is. A (2) bekezdés alapján a jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel vagy való tényt hamis színben tüntet fel.

A felperesek alappal hivatkoztak arra, hogy az I. r. alperes által kiadott lapban megjelent írás azt a való tényt, hogy az I. r. felperes a X. Kft. intranetes hálózatán ténylegesen milyen szöveget tett közzé, hamis színben tüntette fel azzal, hogy azt szövegkörnyezetéből kiragadta, és ahhoz a "pedagógiai tanácsként felfogható gyöngyszem" megjegyzést fűzte.

A jogsértés miatt fennálló felelősség alól nem mentesíti az I. r. alperest, hogy az I. r. felperes által írtakat szó szerint jelentette meg, mert azt oly módon tette közzé, mintha a belső hálózaton folytatott beszélgetés ténylegesen a kft. és marketingvezetőjének gondolkodásmódját tükrözné. A cikk azt nem ismertette, hogy a marketingvezető a belső hálózaton zajló párbeszéd során humorosnak szánt módon reagált az egyik partner által írtakra, és milyen előzményei voltak a per tárgyát képező írásban szereplő válasznak. Ezzel az eljárásával pedig hamis színben tüntette fel a való tényeket.

Ebből következően az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a II. r. felperes üzleti tevékenységével foglalkozó cikk a közöltekkel megsértette a felperesek jóhírnevét.

A Ptk. 81. § (1) bekezdése szerint személyhez fűződő jogokat sért, aki a levéltitkot megsérti, továbbá aki a magántitok vagy üzleti titok birtokába jut és azt jogosulatlanul nyilvánosságra hozza vagy azzal egyéb módon visszaél. A (2) bekezdés akként rendelkezik, hogy üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult - ide nem értve a Magyar Államot - jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.

Az ítélőtábla helytállóan utasította el a II. r. felperes üzleti titok megsértésére alapított keresetét. A közzétettek ugyanis nem foglalnak magukba olyan információkat, adatokat, amelyek a Ptk. fenti rendelkezése alapján a II. r. alperes üzleti titkának minősülnek. Ezért jogszabálysértés nélkül jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli esetben üzleti titok jogosulatlan nyilvánosságra hozatala, illetve az üzleti titokkal való egyéb visszaélés nem valósult meg.

Ugyanakkor az nem lehet kétséges, hogy a belső hálózaton, kizárólag a feljogosított személyek számára hozzáférhető zárt rendszeren folytatott beszélgetés részleteinek engedély nélküli közzététele megvalósítja az I. r. felperes magántitokhoz fűződő jogának megsértését, mivel annak titokban maradásához az I. r. felperesnek méltányolható érdeke fűződik.

A jogsértések megállapítása miatt indokolt a Ptk. 84.§ (1) bekezdésének b) pontja szerinti, további jogsértéstől való eltiltás és az I. r. alperes nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezése {e) pont}.

A fentiekben kifejtettek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése szerint részben hatályon kívül helyezte, és a Pp. 253. § (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával az elsőfokú ítéletet helybenhagyta a magántitok- és jóhírnévsértés megállapítása, jogkövetkezményei és a perköltség tekintetében, míg az üzleti titok megsértése vonatkozásában a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Kúria Pfv. IV. 20.240/2012.)

A B.-i Bíróság a 2002. május 29-én kelt ítéletével az I. r. és II. r. terheltet mint társtetteseket, üzleti titok megsértésének bűntette miatt 2-2 évre próbára bocsátotta, emellett V. I. terheltet felmentette a 8 rb. szerzői és szomszédos jogok megsértésének vétsége miatt emelt vád alól.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállásnak a felülvizsgálat szempontjából jelentős része a következő:

K. Á. 1992-ben kikísérletezett egy - később "A" néven forgalmazott - gyógyhatású készítményt, amelyet először 1994-ben kísérelt meg szabadalmaztatni. Ekkor az I. r. terhelt rendelkezésére bocsátotta a készítmény recep­tú­ráját.

Az első szabadalmi bejelentés sikertelenségét követően a készítményre 1995. április 8-án ismét szabadalmi bejelentés történt, ez kizárólag K. Á.-ot jelölte meg feltalálóként.

K. Á. és a szabadalmi bejelentés tárgyát képező készítmény gyártásának és forgalmazásának a szervezésére alakult K. Bt. - amelynek egyik ügyvezetője az I. r. terhelt volt - valamint a forgalmazásra vállalkozó és a II. r. terhelt ügyvezetésével működő G. K. Kft. (előzőleg Cv. G. Sz. Nagykereskedelmi Kft.) között 1995. május 24-én "együttműködési és találmányhasznosítási (licencia) megállapodás" jött létre. Ebben a feltaláló a gyártási eljárás leírásának az átadására, meghatározott szárazanyag mennyiség szolgáltatására és betanításra vállalkozott; a K. Bt. kizárólagos jogot szerzett a készítmény gyártására; a G. Kft. pedig kizárólagos jogot nyert a termék kül- és belföldi forgalmazására.

Az I. terhelt 1997. április 12-én a K. Bt.-ben fennálló jogviszonyát megszüntette, ezután a G. Kft.-nál tevékenykedett. Egy hónappal később (1997. május 12-én) a K. Bt. a felek között létesült együttműködési és találmányhasznosítási megállapodást felmondta. A felmondást elszámolási célú eredménytelenül maradt egyeztetés követte.

A G. Kft. 1997. szeptember 4-én az A. Kft.-vel szerződött az "A" termék gyártására és kiszerelésére. A szerződésben vállalta, hogy a gyártáshoz szükséges tinktúrát, stb. a szükséges mennyiségben a vállalkozó rendelkezésére bocsátja. Ennek teljesítése érdekében az I. és a II. r. terhelt a G. Kft. nevében a S. és Sz. Kft. rendelkezésére bocsátotta az általuk már korábban megismert és a készítmény lényegét alkotó gyógynövény-összetétel felhasználásával készített gyógynövény-alapanyagot. Ekként az "A" termékből 3-4000 db került forgalomba.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint az I. és a II. r. terheltek azzal, hogy a szerződéses együttműködés során tudomásukra jutott, a termék anyagösszetételére és gyártási technológiájára vonatkozó adatokat haszonszerzés végett jogosulatlanul, egyben a feltalálónak és a K. R. Bt.-nek vagyoni hátrányt is okozva felhasználták, elkövették az üzleti titok megsértésének a bűntettét. A termék összetételére és technológiájára vonatkozó adatok ugyanis a Btk. 300. § (2) bekezdésében meghatározott üzleti titok fogalmának megfelelnek. Az elsőfokú bíróság a felhasználás jogtalanságát abban látta, hogy az együttműködési szerződés alapján a G. Kft.-nak csak a forgalmazásra, s nem a termék gyártására volt jogosultsága.

A megyei bíróság a 2003. november 20-án kelt ítéletével - a büntetőeljárás szabályainak időközben történt módosításával is összefüggésben - üzleti titok megsértésének bűntettében a terheltek bűnösségét megállapította, és emiatt a terhelteket megrovásban részesítette. Az I. r. terhelt tekintetében a szerzői és szomszédos jogok megsértésének vétségére vonatkozó részében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a büntetőeljárást megszüntette.

A másodfokú bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal érintett üzleti titok megsértésére vonatkozó körben kiegészítette az ítéleti tényállást azzal, hogy az 1995. május 24-én kelt együttműködési és találmányhasznosítási (licencia) szerződés 5. pontja szerint a hasznosító és forgalmazó kötelezte magát a titoktartásra, arra, hogy sem a termék összetételét, sem a gyártási technológiát nem szolgáltatja ki más személynek. A kiegészített adatok alapján is egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával. Kifejtette, hogy az elkövetés időpontjában hatályos Btk. 300. §-ának a (2) bekezdése az üzleti titokhoz fűződő büntetőjogi védelmet nem kötötte ahhoz a feltételhez, hogy a jogosult a titokban tartásához szükséges intézkedéseket is tegyen. Ennek azonban nem tulajdonított jelentőséget, tekintve, hogy a háttérjogszabá­lyok ezt a követelményt tartalmazták. A kiegészített ítéleti tényállásból pedig kiderül, hogy a titoktartási kötelesség kikötésével az ügy sértettjei, K. Á. feltaláló és a K. R. Bt. a szükséges intézkedést megtették az üzleti titok megőrzése érdekében. A terheltek - tekintve, hogy a G. Kereskedőház Kft.-nek a kizárólagos joga pusztán a találmány alapján gyártott termék forgalmazására terjedt ki - a receptúra és technológia haszonszerzési célú engedély nélküli, s vagyoni hátrányt is okozó felhasználással elkövették az üzleti titok megsértésének bűncselekményét.

A háttérjogszabályok - döntően az 1995. évi XXXIII. tv. - vonatkozó rendelkezéseinek ismertetésével kitért a másodfokú bíróság arra is, hogy kizárólag K. Á.-ot lehetett a szabadalmi bejelentéssel kapcsolatban feltalálónak tekinteni, ám az I. r. terhelt még társ-szabadalmasként sem lett volna jogosult önállóan rendelkezni a találmány egészével. Annak pedig, hogy a K. R. Bt. a találmányhasznosítási szerződést felmondta, a G. Kft. illetőleg a terheltek rendelkezési joga tekintetében nincs jogi jelentősége.

A jogerős ügydöntő határozat ellen az I. és II. r. terhelt, valamint védőjük nyújtott be felülvizsgálati indítványt, mert az üzleti titok megsértése bűncselekményében a bűnösség megállapítására anyagi jogszabály megsértésével került sor. Álláspontjuk szerint a feltaláló, illetőleg a K. R. Bt. részéről az üzleti titok védelme érdekében nem történt semmilyen intézkedés, s ezáltal a bűnösség megállapításához szükséges Btk. 300. § (2) bekezdésében meghatározott tényállási elem hiányzik.

Hivatkoztak arra is, hogy az ügynek büntetőjogi értelemben vett sértettje nincs, tekintve, hogy K. Á. üzleti tevékenységet nem folytató magánszemély, ezért nem is lehet sérthető üzleti titka, a K. R. Bt. pedig a találmány-hasznosítási szerződés felmondása miatt, az üzleti titoksértés "jogosultja" nem lett.

Az indítvány a szabadalomra vonatkozó jogszabály rendelkezéseinek, valamint a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó rendelkezéseinek a megsértésére hivatkozva felhozta azt is, hogy az I. r. terhelt, mint az "A" termék egyik megalkotója, jogosult volt a termék hasznosításáról rendelkezni, a hasznosítási szerződés 1996. december 13-i módosítása pedig feljogosította a G. Kft.-t e termék gyártására, tehát az üzleti titoksértés ez okból sem valósult meg.

A legfőbb ügyész az átiratában és a nyilvános ülésen a támadott határozatok hatályukban fenntartására tett indítványt, tekintve, hogy az eljárt bíróságok a háttérjogszabályok helyes alkalmazásával, anyagi jogszabálysértés nélkül állapították meg a terheltek bűnösségét az üzleti titok megsértésének bűntettében.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt:

A Be. 420. § (1) bekezdése értelmében, a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó. Ebből a rendelkezésből az következik, hogy kizárólag a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tények alapulvételével vizsgálható a felülvizsgálati eljárásban a terhelt bűnösségére vont következtetés helyessége vagy helytelensége. A felülvizsgálati indítványnak azok a hivatkozásai tehát, amelyek a jogerős ítéletben megállapított tények helyességét támadják, illetőleg azoktól eltérő tényekre alapozzák a bűnösség megállapításának anyagi jogszabálysértő voltára vonatkozó álláspontot, a felülvizsgálati eljárásban szükségképpen figyelmen kívül maradnak.

Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a tényállás felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadásának értékelte az indítványnak azt a hivatkozását, hogy: 1. az ügyben K. Á. és a K. R. Bt. nem sértett; 2. V. I. r. terhelt az "A" termék egyik megalkotója (feltalálója); és végül 3. a hasznosítási szerződés feljogosította a G. Kft.-t az "A" termék gyártására is.

A tényállás ugyanis a sértettek személyét egyértelműen rögzítette, továbbá a termék feltalálójaként kizárólag K. Á.-ot jelölte meg, s végül a hasznosítási szerződés 1996. december 13-i módosításaira vonatkozó tényt nem rögzített, így nem rögzítette azt sem, hogy a G. Kft. jogosult lett volna a termék gyártására.

Függetlenül a tényállás támadásától az irányadó tények figyelembevételével sem helytálló azonban a felülvizsgálati indítványnak a bűnösség anyagi jogszabálysértéssel történt megállapítására történt hivatkozása.

A Btk.-nak a cselekmény elkövetése időpontjában irányadó 300. § (2) bekezdése nem tartalmazta az üzleti titok fogalmával kapcsolatban azt a megszorítást, mely szerint a pénzügyi-gazdasági vagy piaci érdekkörbe tartozó tény, információ, megoldás vagy adat csak abban az esetben élvez az üzleti titok megsértésével összefüggő büntetőjogi védelmet, ha a jogosult a titokban tartása érdekében a szükséges intézkedéseket megtette. Ehhez képest tulajdonképpen büntetőjogilag közömbös körülmény lenne, hogy más (háttér) jogszabály az üzleti titok fogalmi körében titokvédelmi intézkedést előírt-e a "titok" jogosultjai, a sértettek számára.

Mindettől függetlenül az irányadó tényállásból megállapítható, a sértettek - K. Á., illetőleg a K. R. Bt. a termék gyártására vonatkozó üzleti titok védelméhez szükséges intézkedést megtették, amikor az együttműködési és találmányhasznosítási szerződésben az üzleti titok megtartásáról kifejezetten intézkedtek. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a vonatkozó szerződésben történt titokvédelmi rendelkezés maradéktalanul megfelel az elbíráláskor hatályos törvény 300. § (2) bekezdésében meghatározott titokvédelmi intézkedés követelményének. A feltaláló magánszemély, ezért a szerződéses titoktartási kötelezettség kikötésén túlmenő további titokvédelmi intézkedésekre gyakorlatilag nem is volt lehetősége.

Merőben téves és félrevezető a felülvizsgálati indítványnak az az érvelése, hogy a jogerős határozat nem a szerződéses titoktartási kötelezettség megsértését, hanem a termék jogosulatlan előállítását rótta a terheltek terhére. A tényállásból egyértelműen megállapítható, s erre a következtetésre jutott mind az első- mind a másodfokú bíróság, a terheltek azzal valósították meg az üzleti titoksértés bűncselekményét, hogy a termék anyagösszetételére és gyártási technológiájára vonatkozó, s titokká nyilvánított adat jogosulatlan felhasználásával intézkedtek a termék gyártásáról; ekként a Btk. 300. § (1) bekezdésében írt bűncselekmény az üzleti titok jogosulatlan felhasználásával valósult meg.

Anyagi jogi értelemben sem helytálló a felülvizsgálati indítványnak az a hivatkozása, hogy a cselekménynek K. Á. nem a sértettje, mert üzleti tevékenységet nem folytató magánszemély, ekként üzleti titoknak sem lehet a jogosultja.

A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a feltalálónak a találmánya hasznosításával kapcsolatos szervező-intézkedő tevékenysége, továbbá a találmány hasznosításával kapcsolatos jognyilatkozatai a tényállásszerűséghez megkívánt üzleti-gazdasági tevékenység fogalmi ismérveinek mindenben megfelelnek. Nem vonható le a törvény szövegéből olyan következtetés, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény, illetőleg az egyéni vállalkozókra vonatkozó jogszabályok hatálya alá nem tartozó magánszemély ennek a bűncselekménynek passzív alanya nem lehet.

A tényállásban ismertetett találmányhasznosítási megállapodás szerint a G. Kft.-nek csak a termék forgalmazására volt kizárólagos jogosultsága. Ennek a szerződésnek a felmondásával sem szerzett jogosultságot arra, hogy a termék gyártásáról az üzleti titok fogalmi körébe tartozó adatok felhasználásával rendelkezzék. Nem tévedett tehát a másodfokú bíróság akkor sem, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a licencia-szerződésnek a K. R. Bt. részéről történt felmondása a G. Kft. kizárólagos joga vonatkozásában, büntetőjogi értelemben irreleváns körülmény.

A másodfokú bíróság a háttérjogszabályok hiánytalan felhívásával és helyes érvekkel fejtette ki, hogy az I. r. terhelt miért nem tekinthető feltalálónak, s ezért a hasznosítás kérdésében e jogi pozíciója alapján önállóan miért nem rendelkezhet. A másodfokú bíróság ítéletének ide vonatkozó érveivel a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett.

Miután az üzleti titok megsértésének bűncselekményét illetően a bűnösség megállapítására az anyagi jogszabá­lyok megsértése nélkül került sor, a Legfelsőbb Bíróság a Be. 427. §-a alapján az indítványban támadott határozatokat a hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 358/2004. sz.)

A városi bíróság az 1999. február 4. napján kelt ítéletével az I. r. vádlott bűnösségét üzleti titok megsértésének bűntettében, valamint orgazdaság vétségében állapította meg, ezért a bíróság az I. r. vádlottat halmazati büntetésül 250 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 200 forintban állapította meg.

A megállapított tényállás lényege a következő.

Az I. r. vádlott üzletkötő, nőtlen.

A B-D. Kötöttárugyár Kft. amerikai-magyar érdekeltségű és tulajdonú cég, amelynek fő profilja az ún. márkás pólók gyártása. A márkás pólók közé tartozik a N. közismerten világcég számára készített póló. A póló gyártásához szükséges kelmét a B. gyár adja, a festékeket különféle beszállítóktól vásárolják. A pólók értékének csak egy kis részét teszi ki a felhasznált anyag, az érték nagyobb része külső megjelenésben és az N. céghez fűződő kapcsolatában rejlik. Üzleti titok folytán a jelen ügyben nem állapítható meg, hogy az elmondott értékek milyen arányban jelennek meg az áruban. A pólókat N. címkével látják el, ezeket részben maga a N. cég szállítja, részben pedig az általa kijelölt beszállítók. A B-D. Kötöttárugyár és a N. megállapodás részletei üzleti titok lévén, csak annyiban ismeretes, hogy a kifogástalan késztermék Magyarországon nem forgalmazható, azt az N. cég kiszállítja, és az értékesítéséről ő gondoskodik. A gyár az előbb írottak szerint lényegében csak bérmunkát végez.

A pólók külső megjelenéséhez tartozó jellemzők, így különösen a jelzés és a felirat, továbbá a nyakcímkék az N. jellemzői. Ahhoz, hogy a N. igényeinek megfeleljen a késztermék, szükséges, hogy az anyagjegyzék, a pólók technikai leírása és a szitanyomáshoz használatos filmek pozitívjai az N. cégtől származzanak, ezt a N. biztosítja is.

A már leírtakon kívül a pólógyártáshoz szükséges a megfelelő ún. N.-színek kiválasztása és összeállítása. A színek összeállítása kétféle módon történhet; egyrészt maga a N. cég állítja össze a színeket, másrészt megjelöli a festödei könyv kódszámai közül azokat, amelyek együttes használata az N.-származást bizonyítja.

A festödei könyv olyan üzletekben szerezhető be, ahol festékeket árulnak, itt bárki részére hozzáférhető. Az előbbiekből kitűnően nem maga a könyv testesít meg értéket, hanem a benne levő színek felhasználási módja, a színek mellett feltüntetett kódszámok alapján.

Összegezve tehát a technikai leírás, a szitanyomáshoz használt filmek pozitívja és a kódösszeállítás lehetővé teszi az N.-minőségnek megfelelő áru előállítását, az ilyen árura jellemző N. külső megjelenését. Amennyiben az így készült áru N. nyakcímkével van ellátva, hamisítvány is készíthető.

A gyártáshoz szükséges kellékek, melyeket az előbbiekben felsorolt a bíróság, a konkurenciának és a kívülállóknak nem nyilvánosak. Szigorú szabályok rögzítik, hogyan vihetők ki ezek a gyártási folyamatba, és hogyan kell ezeket visszaszállítani. Amennyiben a N. azt tapasztalná, hogy a gyár kereskedik a megtermelt áruval, vagy a gyártáshoz szükséges kellékeket illetéktelenek rendelkezésére bocsátaná, megszüntetné a szerződést. Ez a gyár számára nehézséget okozna, mert az N. a B-D. gyár termelése kapacitásának a felét köti le.

A N. által rendelt pólók külső megjelenési formája változó, és változó a szín is. A már nem használatos kellékek a B-D Kötöttárugyárban nyilván vannak tartva, és azt bármikor felhasználhatják. Erre a felhasználásra példa adódik gyakorta, amikor az addigi színeken a N. változtat, és több szín összetételével, illetve ezek megváltoztatásával ismételten gyártatja a korábban gyártásból kivont modelleket.

Az I. r. vádlott 1997. év elején került a B-D Kötöttárugyárba, ahol előbb a szitakészítő részleg vezetője volt, majd pontosan meg nem állapítható időpontban raktárosként foglalkoztatták az ún. osztályos raktárban, ahol másod- és harmadosztályú kész pólókat tároltak. Ezek a pólók a gyártási folyamat közben hibásodtak meg. A pólókból kivágták a nyakcímkéket, és mint osztályos árut értékesíteni lehetett.

Az I. r. vádlott 1998. április 9. és június 6. napja között 152 db ilyen osztályos pólót vásárolt a munkahelyén azzal a szándékkal, hogy a nyomás nélküli pólókra N.-emblémát nyom, pótolja a kivágott nyakcímkéket, és ezeket mint N.-gyártmányokat haszonnal értékesíti. Ezeket a pólókat az I. r. vádlott darabonként 400-500 forintért vette meg.

Az I. r. vádlott rendelkezett szitanyomó berendezéssel, de nem rendelkezett a N.-jelzések készítéséhez szükséges feltételekkel, ezért pontosan meg nem állapítható időpontban, feltehetően 1998. nyarán a B-D Kötöttárugyárból hazavitt 21 db. N.-filmet, 24 db. N.-műszaki leírást. Ez utóbbihoz tartozott az ún. festödei könyv is.

Az I. r. vádlott a gyárból elvitt technológiával 3 db. N.-fémvázas N.-sablont készített, mely sablonok egyszerűbb minták nyomására kifogástalanul alkalmasak lettek, nem voltak azonban alkalmasak arra, hogy több színből álló jelzést lehessen velük jó minőségben készíteni.

Az I. r. vádlott azért, hogy a pólók kifogástalan N.-megjelenését pótolja, ismeretlen, de a B-D gyárban dolgozó személytől 5822 db. N.-nyakcímkét vett 1 forintos áron darabonként. A nyakcímkék értéke egyébként darabonként 8 forint, összes értékük 46 576 forint. A nyakcímkék között pontosan meg nem állapítható arányban addig felhasználatlan és már felhasznált, pólóból kivágott címkék is voltak.

A II. r. vádlott révén jutott el az I r. vádlott ahhoz az asszonyhoz, akit megbízott azzal, hogy 150 db. pólóba a nyakcímkéket varrja bele. Ez az asszony erre vállalkozott, és a munkát darabonként 10 forintért teljesítette is.

1998. augusztus 12. napján az I. r. vádlott lakásán lefoglalásra került 5672 db. N.-címke, 2 db fémvázas N.-sablon, 21 db film és 24 db műszaki leírás, továbbá 142 db különféle színű és méretű N.-póló hamisítvány. A lefoglalt pólókon a nyomatot az I. r. vádlott készítette, de az értékesítésükre nem került sor.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére súlyosításért, míg az I. r. vádlott és a védője az üzleti titok megsértésének bűntette alól bűncselekmény hiányában, míg az orgazdaság vétsége vonatkozásában bebizonyítottság hiányában történő felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.

A megyei főügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Indítványozta, hogy a megyei bíróság az I. r. vádlottat főbüntetésként felfüggesztett szabadságvesztésre, mellékbüntetésként pénzmellékbüntetésre ítélje, és tekintse alaptalannak a felmentésért bejelentett fellebbezéseket.

A megyei bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást a megfelelő körben felvett bizonyítás eredményeként, a bizonyítékok logikailag kifogástalan értékelésével, eljárási szabálysértés nélkül, megalapozottan állapította meg. Így a tényállás a Be. 239. §-ának (1) bekezdése értelmében irányadó volt az ügy felülbírálatánál.

Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság mind az üzleti titok megsértésének bűntette, mind az orgazdaság vétsége vonatkozásában helyesen vont következtetést az I. r. vádlott bűnösségére, és cselekményeit ugyancsak helyesen, az anyagi jogszabályoknak megfelelően minősítette.

Az I. r. vádlott középvezetőként dolgozott a B-D Kötöttárugyár Kft.-nél. Így a munkakörénél, a bizalmi beosztásánál fogva szükségképpen tudnia kellett arról - amire józan életszemlélet alapján egyébként bárki következtethetett -, hogy az általa a gyárból kivitt technológiák, anyagjegyzékek nem uratlan, értéktelen, bárki által hozzáférhető dolgok, hanem az eladási árat lényegesen befolyásoló ún. referenciaanyagok. Olyan tényezők, melyek titokban maradásához az N. cégnek, illetve a B-D. Kötöttárugyárnak még azok időleges vagy akár végleges használaton kívülisége esetén is komoly és méltányolható érdeke fűződik.

A vádlottnak ugyancsak szükségképpen tudnia kellett arról is, hogy az általa megszerzett nyakcímkék részei az értékalkotó folyamatnak, ezáltal maguk is értéket képviselnek, valamint, hogy a normál áruforgalmat leszámítva e címkék csak bűncselekmény útján kerülhettek ki a gyárból.

Az elkövetéskor hatályos Btk. 300. §-ának (2) bekezdésében foglalt, az üzleti titok fogalmát meghatározó rendelkezés - mint ahogy erre az elsőfokú bíróság rá is mutatott - még nem tartalmazta azt az elsőfokú elbírálás idején és jelenleg is hatályos Btk. értelmező rendelkezésében már megtalálható szűkítő feltételt, mely szerint az információ, megoldás vagy adat üzleti titokként való értelmezéséhez más feltételek mellett szükséges az is, hogy azok titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedést megtegye. Így pusztán csak a két Btk. szövegét összehasonlítva az elkövetés idején hatályos büntetőjogi norma lényegesen szélesebb körű védelmet biztosított, mint a jelenlegi szabályozás. Az elkövetés idején azonban már hatályos volt (1997. január 1. napján lépett hatályba) az 1996. évi LVII. törvény (Tpt.), a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény, amelynek 4. §-a (3) bekezdésének a) pontja az üzleti titok fogalmát a jelenleg hatályos Btk. 300 §-ának (2) bekezdésében foglalt fogalom-meghatározással mindenben egyezően, a fenti szűkítő feltételt is tartalmazóan határozta meg. A Tpt. mint igazgatási norma az üzleti titok megsértése bűncselekményének háttérjogszabálya, mely törvényben foglaltak a gazdasági élet szereplői számára már kötelező érvényűek voltak az elkövetés idején is. Ennélfogva a tényleges jogi helyzet a háttérjogszabállyal együtt szemlélve lényegében megegyezett a jelenlegi szabályozással.

A konkrét ügyben megállapítható volt, hogy a B-D. Kötöttárugyár egyrészt minden szükséges intézkedést megtett az üzleti titok megőrzése érdekében, másrészt a vádlott vonatkozásában megállapítható volt az is, hogy ő mint a gyártási folyamatban részt vevő személy, szabadon hozzáférhetett az ügy tárgyát képező üzleti titoknak minősülő technológiákhoz. Azok engedély nélküli kivitele vagy más kívülálló személy részére való átadása tiltott volt a vádlott számára. Így a megállapítható tényállásból a városi bíróság az elkövetéskor hatályos szabályozáshoz képest is helyesen következtetett az I. r. vádlott bűnösségére az üzleti titok megsértése vonatkozásában, illetve a cselekménye a jelen szabályozás mellett is megvalósítja a bűncselekmény törvényi tényállását.

A kifejtettekre tekintettel a vádlott felmentését célzó, a helyes mérlegeléssel megállapított tényállást támadó fellebbezések nem bizonyultak megalapozottnak, ezért azoknak a megyei bíróság nem adott helyt.

A büntetés kiszabását felülvizsgálva a megyei bíróság megállapította, hogy a városi bíróság helyesen értékelte az I. r. vádlott javára a fiatalabb életkorát, tévedett azonban, amikor az általa hamisított termék forgalomba nem kerülését enyhítőként értékelte, mivel ez a körülmény a bűncselekmény megvalósulása szempontjából közömbös.

A megyei bíróság további enyhítő körülményként értékelte, hogy a cselekmények elkövetése óta hosszabb idő telt el. A megyei bíróság az enyhítő körülmények mellett súlyosító körülményként értékelte a halmazatot, valamint azt, hogy a vádlott az üzleti titok megsértése bűncselekményét bizalmi beosztása felhasználásával követte el.

Az így módosult bűnösségi körülmények mellett is a városi bíróság helyesen határozta meg az I. r. vádlottal szemben alkalmazott büntetés nemét. Ezért a megyei bíróság az ügyész által felfüggesztett szabadságvesztés érdekében bejelentett fellebbezésnek nem adott helyt.

A kiszabott pénzbüntetés napi tételeinek száma is igazodik a cselekmények konkrét tárgyi súlyához, valamint a bűnösségi körülményekhez, így az változtatásra ugyancsak nem szorult. A pénzbüntetés egynapi tételének összege azonban nem áll arányban a vádlott jövedelmi és személyi körülményeivel. Ezért a megyei bíróság a pénzbüntetés egynapi tételének összegét a - Btk. 2. §-ára figyelemmel az elkövetéskor hatályos - Btk. 51. §-ának (2) bekezdésében írt keretek között 400 forintra súlyosította.

(Bács-Kiskun Megyei Bíróság 1.Bf.30/1999. sz.)

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

A felperes:

A felperes képviselője: Dr. Kovács Attila Krisztián Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr. Kovács Attila Krisztián ügyvéd

Az alperes:

Az alperes képviselője: Dr. Szenthe Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr. Szenthe Zsolt ügyvéd

A per tárgya: üzleti titok megsértése

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes

A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Győri Ítélőtábla, Gf.IV.20.192/2019/6. számú ítélet

Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Veszprémi Törvényszék, 5.G.40.048/2018/30/I. számú ítélet

Rendelkező rész

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 19.050 (tizenkilencezer-ötven) forint felülvizsgálati eljárási költséget, továbbá az államnak - felhívásra - 70.000 (hetvenezer) forint le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes a perben nem álló U V I G Biztosító Zrt. (továbbiakban: Biztosító) vezérügynökeként 2009. szeptember 7-én határozatlan időre szóló alvállalkozói szerződést kötött az alperessel biztosításközvetítésre. A szerződés szerint az elektromos készülékeket forgalmazó alperes a szerződés mellékletében meghatározott biztosításokat közvetít és köt meg a szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelően.

[2] A szerződés 4.2. pontja alapján a felperes a szerződéses terméknek a végfelhasználók számára történő forgalmazása érdekében a szükséges iratokat és adott esetben a szoftvert az alperes rendelkezésére bocsátja és megad minden, a tevékenységéhez szükséges információt. A dokumentáció és a szoftver az alperes által csak a szerződés céljaira használható fel, az azok feletti szerzői jog a felperest illeti meg akkor is, ha azokat az alperessel közösen dolgozta ki. Az 5.1. pont alapján az alperes kötelezettsége volt, hogy kiskereskedelmi egységeiben a terméktájékoztatót és a biztosítási feltételeket jól látható helyen kifüggessze. Az 5.9. pont úgy rendelkezett, hogy az alperes a felperes és a Biztosító szellemi tulajdonát képező jogokat csak a szerződés keretein belül és csak a felperes rendelkezései szerint érvényesítheti. Nem érvényesíthet semmiféle oltalmi jogot, pl. nem jegyeztethet be, nem érvényesíthet olyan márkajogot, ami a felperes és/vagy a Biztosító szellemi tulajdonjogával megegyezik, vagy hasonló ahhoz.

[3] A 10. pont a szerződés megszüntetése esetére tartalmazott rendelkezéseket, miszerint ez esetben az alperes felhagy minden, a szerződéses termékre vonatkozó közvetítői és szerződéskötési tevékenységével, és egyéb tevékenységet sem folytat a felperes és Biztosító társaság számára; azonnal felhagy a felperes és a Biztosító szellemi tulajdonát képező jogok, illetve a terméknév használatával a szerződés megszüntetése esetén, megszünteti a tárgyi szerződéses jogviszonyt. Saját költségén visszaadja a felperes részére az összes, a szerződés felbontásakor nála lévő, a felperes által rendelkezésére bocsátott dokumentációt, adatállományt, szoftvert, okiratokat, terméktájékoztatókat, stb.

[4] A titoktartás címet viselő 12. pontjában a szerződéses partnerek vállalták, hogy nem közlik az üzleti titkokat más, a tevékenységük során megismert szerződéses partnerekkel, harmadik személyekkel. Ez akkor is érvényes, ha ezek az üzleti titkok már azért nem titkosak, mert az egyik szerződéses fél titoktartási kötelezettségének nem tett eleget. Elismerték, hogy a szerződés létrehozása és teljesítése keretében a másik féltől bizalmas és védett információkat kaptak, illetőleg kapnak. Ez elsősorban a jelen szerződésre, annak összes mellékletére, az értékesítési számokra és a pénzügyi és személyi adatokra vonatkozik. Kölcsönösen kötelezettséget vállaltak arra, hogy az ilyen jellegű információkat bizalmasan kezelik, harmadik személy számára nem teszik hozzáférhetővé, és kizárólag a jelen szerződés céljára használják. A szerződés D jelű mellékletét képezte a "Lebonyolítási alapelvek" elnevezésű okirat, amely egyebek mellett tartalmazta a biztosítási termékek értékesítésének leírását.

[5] A felek szerződését 2013. január 1-jén újabb, biztosításközvetítés tárgyában létrejött alvállalkozói szerződés váltotta fel, amelynek releváns rendelkezései megegyeztek a korábbi alvállalkozói szerződés fentebb ismertetett szabályozásával.

[6] A Biztosító és a felperes között a vezérügynöki jogviszony a Biztosító felmondása következtében 2017. december 31-én megszűnt. A felperes 2017. december 14-én egy másik biztosító társasággal kötött vezérügynöki szerződést, amelyben írtak szerint a "garancia termékbiztosítás és plusz védelmi termékbiztosítás" mint biztosítási termék nem szerepelt korábban e biztosító társaság kínálatában, valamennyi ezzel kapcsolatban tudomására jutott információ a felperes szellemi terméke.

[7] Az alperes 2018. január 1-jén közvetlenül szerződött a Biztosítóval a korábban az alvállalkozói szerződés tárgyát képező biztosítási termékek értékesítésére.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[8] Felperes módosított keresetében - más jogcímek megjelölése mellett - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: rPtk.) 81. §-ára alapítottan kérte, hogy a bíróság állapítsa meg az alperes jogsértését, valamint alkalmazza elsődlegesen az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Üzleti titok törvény) 7. § (1) bekezdésében, másodlagosan a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:51. § (1) bekezdés a), b), d), e) pontjaiban meghatározott további jogkövetkezményeket.

[9] Kereseti kérelmében arra hivatkozott, hogy kidolgozott egy olyan, üzleti titoknak, védett ismeretnek minősülő értékesítési megoldást, amellyel a piacon már meglévő kiterjesztett garancia biztosítási terméket könnyen eladhatóvá, egyszerűen regisztrálhatóvá és jelentősen jövedelmezőbbé tette a versenytársak termékénél, amely know-how szerint az alperes 2018 januárját követőn is változatlan formában értékesíti a biztosítási terméket. A felperes "a kiterjesztett garancia egyedi folyamatleírását" a jelen perben történő felhasználás céljából a keresetlevele F/4. számú mellékletében rögzítette. Előadta, a peres felek együttműködése a Biztosító belépése előtt létrejött, a vezérügynöki szerződéses jogviszony létesítésére a Biztosítóval kizárólag a felperes által kidolgozott értékesítési rendszer gazdaságos és jogilag megfelelő működtetése érdekében került sor. A szerződés megszűnése után az alperes köteles lett volna felhagyni a termék értékesítésével.

[10] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a perbeli biztosítási termék nem a felperes, hanem a Biztosító terméke. Vitatta, hogy a termék értékesítésének eljárása know-how-nak minősül, és azt is, hogy az a felperes szellemi terméke lenne. Előadta, ez az értékesítési metódus már a perbeli jogviszony létrejöttekor közkincs volt, ilyen vagy hasonló értékesítési technikával ilyen vagy hasonló biztosítási terméket a piacon már forgalmaztak. Az üzleti titok körét, a know-how leírását a szerződés, illetve más dokumentum nem, illetve csak általánosságban tartalmazza. A felek közötti jogviszony annak lehetetlenülése miatt megszűnt. A felperes tartozik bizonyítani, hogy az alperes azt követően a termék értékesítéséhez a felperes tulajdonát képező szoftvert használja.

Az első- és másodfokú ítélet

[11] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét - a Ptk. 2:47. §-a alapján elbírálva - ítéletével elutasította. Határozata indokolása szerint a felperes által alkalmazott értékesítési mechanizmus nem tekinthető üzleti titoknak, vagy azzal azonos védelem alá eső megoldásnak. A felperes személyhez fűződő jogai nem csorbultak, így az ilyen jellegű jogsértéshez kapcsolódó speciális szankciók iránti igény sem érvényesíthető. A felperes által know-how-nak minősített ismeret nem felelt meg a jogszabály által az oltalom érvényesíthetősége feltételéül szabott kívánalmaknak, ezért nem volt jelentősége annak, hogy ténylegesen ki a jogosultja a perbeli ismereteknek.

[12] A felperes által indítványozott tanúk meghallgatását az elsőfokú bíróság mellőzte, mert nem tekintette a kereset érdeme szempontjából jelentőséggel bírónak a velük igazolni kívánt azon részleteket, hogy miként alakultak a peres felek, valamint a felperes és a Biztosító közötti szerződéses kapcsolatok. A csatolt dokumentáció alapján az egyes szerződések konkrét tartalma megállapítható volt, a kereset szerinti adatok jogi minősítéséhez nem volt szükség sem tanúra, sem szakértőre.

[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - részben módosított indokolással - helybenhagyta.

[14] Az ítélőtábla elsődlegesen rögzítette, a felperes által állított üzleti titok, know-how 2014. március 15-e előtt, a Ptk. hatályba lépését megelőzően keletkezett, ezért a védelem feltételeire az rPtk. 81. és 86. §-ai és a Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. tvr. rendelkezései az irányadók. A jogsértés jogkövetkezményeivel összefüggésben és a jogsérelem elbírálása kapcsán alkalmazandók csak a Ptk. szabályai a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 8. § (1) és (2) bekezdése alapján.

[15] A jogerős ítéletben foglaltak szerint a biztosítási termék kapcsán az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt akként állást, hogy az üzleti titok sértés, a know-how sérelme nem állapítható meg. Maga a felperes is úgy nyilatkozott, a biztosítási termékkel kapcsolatban a jogosult személye egyértelműen nem határozható meg, erre figyelemmel a felperes anyagi jogi legitimációja saját pontosított nyilatkozata alapján sem igazolt. Ebből következően az eljárásban azt kellett érdemben vizsgálni, hogy az értékesítési mechanizmus képezheti-e üzleti titok, know-how tárgyát.

[16] Az ítélőtábla az rPtk. 81. § (2) bekezdésére, illetve 86. § (3) bekezdésére utalással kifejtette, a know-how az üzleti titok speciális fajtája (BDT2010.2328.). Az üzleti titok - és így a know-how - védelmének megállapíthatóságához az rPtk. szabályozása alapján is szükséges volt, hogy a felek rögzítsék a titokban tartandó tények, adatok, megoldások körét és szabályozzák azt is, hogy a szerződéses partner a titok birtokában milyen magatartásoktól köteles tartózkodni.

[17] Jelen perben az állapítható meg, hogy sem a felek szerződése, sem annak hivatkozott D jelű melléklete e feltételrendszernek nem felel meg, mert a titok tárgyát csak általánosságban határozzák meg. A mellékletben foglaltak - miszerint az eladott biztosítást a felperes rendszerében kell regisztrálni, ezzel jön létre az egyedi biztosítási kötvény, amelyet a folyamat végén az alperes a számlával együtt átad a végfelhasználónak, a biztosítási kötvényt a végfelhasználóval az alperes aláíratja, így győződik meg arról, hogy a végfelhasználó a biztosítási feltételeket megértette és elfogadta - semmilyen speciális tartalmi elemet, önálló szervezési ismeretet nem tartalmaz. Ennek a folyamatnak az alkalmazását nemcsak az alperesi dolgozó látja át és ismeri fel, hanem nyilvánvalóan a végfelhasználó is. A keresetlevélhez F/4. alatt csatolt, a felperes saját előadása szerint is utólag készült "Kiterjesztett garancia egyedi folyamatleírás" irat több kitétele az önálló szellemi termékként értékelhető szoftverhez, valamint az ugyancsak önálló szellemi termékként értékelhető biztosítási termékhez kapcsolódik. A szoftverrel kapcsolatban szerzői jogot a felperes nem érvényesített, és egyértelmű előadást nem tett arra vonatkozóan, hogy a szoftver feletti szerzői jogok kit illetnek meg. Ennek azért tulajdonított az ítélőtábla jelentőséget, mert az üzleti titokkal való rendelkezési jogosultság vizsgálata nem választható el attól a kérdéstől, hogy szerzői jogi szempontból az üzleti titok kit illet meg. A szoftverre vonatkozóan a felperes nem tett olyan részletes előadást, amiből az azonosítható lenne, vagy lehetővé tenné annak vizsgálatát, hogy a szoftverben alkalmazott megoldás milyen, az oltalom körébe vonható üzleti titoknak minősülő ismeretet, vagy know-how-ként értékelhető szervezési, gazdasági megoldást tartalmaz. Az F/4. alatti iratban megjelenő mechanizmus valamennyi eleme közvetlen érzékelhető a végfelhasználó számára, így az az ügylet megkötésekor azonnal közkinccsé válik, ezért amennyiben az el is érné a know-how megállapíthatóságához szükséges szintet a szervezési ismeret terén, az 1978. évi 2. tvr. 4. § (1) bekezdéséből következően védelem a közkinccsé válás folytán nem illeti meg.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[18] Felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetének helytadó döntés hozatalát kérte. Állította, a jogerős ítélet az rPtk. 81. § (2) bekezdésébe, az 1978. évi 2. tvr. 4. § (1) bekezdésébe, a Ptk. 2:47. §-ába, valamint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 276. § (5) bekezdésébe és a Pp. 279. § (1) bekezdésébe ütközik.

[19] Felperes előadta, az ítélőtábla a rendelkezésre álló adatokat egyoldalúan és hiányosan értékelve rögzítette a tényállást, a felajánlott bizonyítást egyik bíróság sem folytatta le, így nem is kaphattak objektív képet a felperes által kifejlesztett know-how üzleti jelentőségéről, annak rendelkezésére bocsátása előtt az alperes által folytatott üzleti gyakorlatról, és arról a konkrét versenyelőnyről, amit ennek eredményeként az alperes a mai napig realizál. Azt, hogy a know-how a jogerős ítéletben sommásan rögzítetteknél részletesebb - a 2018. december 14-én benyújtott előkészítő iratban bemutatott - üzleti ismereteket takar, a tanúk meghallgatása alapján lehetett volna felderíteni.

[20] A felperes idézte a hivatkozott előkészítő iratában is ismertetett, a know-how-ra vonatkozó tanulmányt, jogirodalmi álláspontot és kifejtette: A perbeli know-how a felperes által kidolgozott módon értékesített kiterjesztett garancia termék. Magában foglalja a felperes által kialakított kereskedelmi láncolatot, az általa kialakított tartalmú biztosítási kötvényt, a biztosítási termék árkategóriáinak kialakítását, a hozzá kapcsolódó nyilvántartási rendszer és szoftver alkalmazását, az alperes munkavállalóinak bérezésére és információkkal történő ellátására vonatkozó instrukciókat. Az lényeges, fontos és hasznos, mert ha a felperes által kialakított értékesítési mechanizmust kivonnák a rendszerből, az értékesítés meg sem közelítené a jelenlegi szintet. Az együttműködés kezdetén a felperes értékesítési módszere teljesen eredeti volt. Mind a 2009-ben, mind a 2013-ban megkötött szerződés 12. pontja tartalmazza az üzleti titok védelmére vonatkozó rendelkezést. A know-how átfogó leírását tartalmazzák az alvállalkozói szerződés 5.1., 5.9. és 12. pontjai, és a szerződés mellékletei. Az 5.9. pont utal a felperes szellemi tulajdonát képező jogokra, amely - más együttműködés hiányában - egyértelműen a kiterjesztett garancia értékesítésére kialakított know-how-ra vonatkozhat. Ezért téves a jogerős ítélet azon megállapítása, miszerint az 5.9. pont általánosságban beszél a felperes és a biztosító társaság szellemi tulajdonát képező jogokról, és nem írja körül, nem nevesíti azokat. Felperes hangsúlyozta, az alvállalkozói szerződés további pontjaiban (4., 10., 12. pontok) is szerepel a know-how leírása, így megvalósult a know-how-kénti minősítéshez szükséges azonosíthatóság és átfogó leírás követelménye is.

[21] Alperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem visszautasítását indítványozta annak elkésettségére hivatkozással, érdemi nyilatkozatában pedig a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Kiemelte, a felperes megsértett jogszabályként nem hivatkozott az rPtk. 86. § (4) bekezdésére, így a know-how-ra történő tartalmi hivatkozásai érdemben nem vizsgálhatók. A megjelölt anyagi és eljárási szabálysértések megalapozatlanok.

A Kúria döntése és jogi indokai

[22] A Kúria rögzíti, a felperes a felülvizsgálati kérelmét a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet 97. §-ában megállapított határidőn belül nyújtotta be, erre tekintettel az nem késett el, nem volt ezért eljárásjogi akadálya az érdemi elbírálásának.

[23] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és azt az abban megjelölt okokból nem találta jogszabálysértőnek.

[24] A felperes az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésként a bizonyítékok okszerűtlen értékelésével megállapított tényállásra és a bizonyítási indítványai megalapozatlan elutasítására hivatkozott.

[25] A Pp. 279. § (1) bekezdése körében a Kúria rámutat, következetes gyakorlata szerint a mérlegelési szabadság a felülvizsgálati eljárásban korlátozott. A Pp. 406. § (1) bekezdése szerint a jogerős ítélet felülvizsgálata csak jogszabálysértésre hivatkozással kérhető. Jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg (BH1999. 44.). Ez a joggyakorlat a Pp. szabályozása mellett is irányadó, mivel a vonatkozó szabályozás tartalmilag e tekintetben nem változott. Az adott ügyben pedig a Kúria ilyen jogszabálysértést nem észlelt.

[26] Mindkét fokú bíróság az okirati bizonyítékok értékelése alapján hozta meg a döntését. Az ítélőtábla ennek keretében hangsúlyosan az alvállalkozói szerződés D mellékletét vizsgálta, mivel a felperes perfelvételi tárgyláson tett nyilatkozata értelmében ez tartalmazta azt a folyamatleírást, amely a know-how-ot képezi. A felperes a felülvizsgálati kérelmében nem vitatta a jogerős ítéletben kifejtett álláspontot, illetve azzal maga is egyetértett, miszerint az adott ügyben e körben a felülvizsgálati kérelemben sem vitatottan alkalmazandó rPtk. szabályozása alapján is szükséges volt, hogy a felek azonosítható módon rögzítsék, átfogóan írják le mind az üzleti titok, mind a know-how tárgyát képező tények, adatok, megoldások körét és szabályozzák azt is, hogy a szerződéses partner a titok birtokában milyen magatartásoktól köteles tartózkodni. Az ítélőtábla e melléklet tartalmának elemzésével, értékelésével indokolta azon megállapítását, miszerint a felek szerződése és annak hivatkozott melléklete a titok tárgyát csak általánosságban határozta meg. A felülvizsgálati kérelemben a jogerős ítélet fenti megállapítása iratellenességének alátámasztásaként előadott, nem a perfelvétel során hivatkozott melléklet tartalmára, hanem a szerződés egyes pontjaira hivatkozás alapján a Kúria nem látott lehetőséget a felülmérlegelésre, különös tekintettel arra is, hogy azok egy része (például a biztosítási feltételekre utaló 5.1. pont) illetve a felülvizsgálati kérelemben a know-how leírása nem kizárólag az értékesítésre, hanem magára a biztosítási termékre vonatkozik. A jogerős ítélet arra vonatkozó megállapításait ugyanakkor, hogy a biztosítási termék vonatkozásában a felperes perbeli legitimációja sem igazolt, a felülvizsgálati kérelem nem támadta.

[27] Az ítélőtábla azon jogi álláspontjának helytállóságát, hogy a felperes által know-how-nak minősített ismeret nem felelt meg a jogszabály által az oltalom érvényesíthetősége feltételéül szabott kívánalmaknak, az rPtk. 86. § (4) bekezdésének mint megsértett jogszabálynak a feltüntetése hiányában nem volt vizsgálható. A Kúria e körben utal arra, a Pp. 413. § (1) bekezdés b) pontja szerint a felülvizsgálati kérelemnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés pontos megnevezésével, a jogszabályhely megjelölésével azt az eljárási, illetve anyagi jogi szabálysértést, amely kihatott az ügy érdemi eldöntésére, valamint annak indokait, hogy a fél az új határozat hozatalát vagy a határozat hatályon kívül helyezését milyen okból kívánja. Ez az eljárásjogi tárgyú elvi iránymutatásoknak az új Pp. hatálybalépése folytán történő felülvizsgálatáról szóló 1/2017. Polgári jogegységi határozat alapján a Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekintett, a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II.15.) PK véleményben írtak értelmében azt jelenti, hogy a fenti jogszabályi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt konkrétan megjelöli a megsértett jogszabályhelyet, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokát ismerteti. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell a fenti tartalmi követelményekkel.

[28] A korábban kifejtettek szerint a felperes maga is egyetértett a jogerős ítélet megállapításával, hogy az ismereteknek, a tapasztalatoknak ahhoz, hogy védelemben részesüljenek valamilyen megoldásban testet kell ölteniük. Ebből viszont okszerűen következik, ha e feltételt az eljárt bíróságok a felek által rendelkezésre bocsátott okiratok alapján nem látták megállapíthatónak, alappal tekintettek minden további, a know-how tartalmára vonatkozó bizonyítás lefolytatását indokolatlannak. Ezért nem sértették meg a Pp. 276. § (5) bekezdésében írtakat.

[29] Az ítélőtábla a döntését másodlagosan azzal is indokolta, ha a felperes által hivatkozott értékesítési mechanizmus el is érné a know-how megállapíthatóságához szükséges szintet a szervezetési ismeret terén, az 1978. évi 2. tvr. 4. § (1) bekezdéséből következően a védelem a közkinccsé válás folytán nem illeti meg. E rendelkezés értelmében ugyanis a személyeket a megkezdett, vagy tervbe vett hasznosítás esetén a közkinccsé válásig illeti meg a védelem.

[30] A felperes ezt a megállapítást alapvetően arra hivatkozással tartotta megalapozatlannak, hogy a know-how valójában az eljárt bíróságok által figyelembe vett ismereteken kívül további speciális, üzleti ismereteket is magában foglal, ezt kívánta tanúkkal, illetve szakvéleménnyel bizonyítani. Felperes azt maga sem tette vitássá a felülvizsgálati kérelmében, ha értékesítési mechanizmus csak annyiból állna, amit az ítélőtábla a szerződés rendelkezései alapján megállapított, az ügylet megkötésekor azonnal közkinccsé válna. Mivel a jogerős döntés felülmérlegelésére, ennek keretében a védett ismeret körébe tartozó további adatok, információk megállapítására a fentiekben írtak alapján nem kerülhetett sor, ezért az adott tényállás mellett az 1978. évi 2. tvr. 4. §-ának sérelme nem állapítható meg. A Kúria rámutat, az hogy az értékesítés adott folyamata közkinccsé vált-e, a felperes által állított jogsértés időpontjában (2018 januárjában, illetve azt követően), és nem a felek együttműködésének megkezdésekor kell vizsgálni.

[31] Felperes további megsértett anyagi jogszabályként egyrészt a Ptk. 2:47. §-át, másrészt az üzleti titokra vonatkozó rPtk. 81. § (1) bekezdését jelölte meg. A Ptk. 2:47. §-át az ítélőtábla nem alkalmazta, és a felperes nem tette vitássá a jogerős ítélet azon megállapítását, miszerint a felperes által állított jogsértés alapján a védelem feltételeire az rPtk. szabályai vonatkoznak. Ezért a Ptk. hivatkozott rendelkezése megsértésének vizsgálata nem volt lehetséges. A Kúria nem találta alaposnak az rPtk. 81. § (2) bekezdésének megsértésére való hivatkozást sem. A felperes felülvizsgálati kérelme az üzleti titoksértéssel kapcsolatos érvelést nem tartalmaz, az abban foglaltak szerint az értékesítés mechanizmusa know-how-nak minősül. A felperes a felülvizsgálati kérelmében továbbá nem fejtette ki, hogy a jogerős ítélet ezen rendelkezést mennyiben, milyen okból sérti.

[32] A Kúria mindezekre tekintettel a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján a jogerős határozatot hatályában fenntartotta.

[33] Az eredménytelen felülvizsgálati kérelemre tekintettel a Kúria a Pp. 81. §-a alapján kötelezte a felperest az alperes ügyvédi munkadíjából álló felülvizsgálati eljárási költége megfizetésére. Annak mértékét a 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet (3), (5) és (6) bekezdése alapján a kifejtett képviseleti tevékenységgel arányosan határozta meg, áfával növelt összegben. A felperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 62. § (1) bekezdés f) pontja alapján a meg nem határozható pertárgyérték szerint számított le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az 59. § (1) bekezdése alapján köteles az államnak megfizetni.

[34] A végzés elleni felülvizsgálatot a Pp. 407. § (1) bekezdés d) pontja zárja ki.

[35] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el.

A döntés elvi tartalma

[36] Jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg. A jogerős ítélet felülvizsgálata csak jogszabálysértésre hivatkozással kérhető.

Budapest, 2021. január 21.

II. Üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató jogi személyek esetén nem vagyoni, immateriális hátrányt jelent az üzleti-piaci lehetőségek kedvezőtlen megváltozása is. A nem vagyoni kártérítés összegét a bíróságnak a nem vagyoni sérelem jellegét, súlyosságát, fennálltának az időtartamát és az eset összes körülményét mérlegelve úgy kell megállapítania, hogy az alkalmas legyen a nem vagyoni kártérítés céljának megvalósítására, az okozott nem vagyoni, immateriális hátrány, sérelem kompenzálására [1959. évi IV. törvény (rPtk.) 84. § (1) bekezdés e) pont].

A felperes a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 2. §-ára, 3. §-ára, 4. § (1) bekezdésére, 6. §-ára, valamint 86. § (2) bekezdésére alapítva 2014. január 9-én előterjesztett keresetében azt kérte, a bíróság kötelezze az alperest az állított jogsértő magatartások abbahagyására és tiltsa el a további jogsértéstől; kötelezze elégtétel adására a honlapján a jogsértést elismerő nyilatkozat közzétételével; kötelezze kártérítésként a jogsértés következtében a felperesnél jelentkező 3 147 985 forint elmaradt vagyoni előny, továbbá a kár kiküszöbölésével felmerült 503 541 forint + áfa költség, valamint a jóhírnév sérelme miatt nem vagyoni kártérítésként 1 000 000 forint megfizetésére.

Az alperes az ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását, annak jogalapját és összegszerűségét is vitatta.

Az elsőfokú bíróság a 2016. március 2-án meghozott rész-közbenső ítéletével eltiltotta az alperest attól a magatartástól, hogy a felperessel szerződött ügyfelekre vonatkozó, a bíróság által meghatározott adatoknak a saját gazdasági tevékenysége során történő felhasználásával a felperessel szerződött ügyfeleket megkeresse abból a célból, hogy velük gazdasági kapcsolatot létesítsen; eltiltotta az alperest attól a magatartástól, hogy saját szolgáltatását a honlap 2013. június 5-én alkalmazott jellegzetes dizájnjával és a megjelölt szlogen alkalmazásával nyújtsa; kötelezte az alperest a fenti magatartások abbahagyására; kötelezte továbbá a honlapon a bíróság által meghatározott tartalmú közlemény elhelyezésére; megállapította az alperes teljes kártérítő felelősségét a fenti magatartásokkal okozati összefüggésben álló és a felperest ért károkért; a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.

A felperes és az alperes fellebbezései folytán eljárt ítélőtábla a 2017. február 14-én kelt - a Kúria mint felülvizsgálati bíróság 2018. március 6-án meghozott rész- és közbenső ítéletével hatályában fenntartott - rész- és közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta és az elsőfokú bíróság által megállapított közlemény szövegét kiegészítette annak megállapítását tartalmazó harmadik bekezdéssel, hogy az alperes tisztességtelen piaci magatartást valósított meg azzal is, hogy a felperes üzletfelei felé 2013. július és augusztus hónapokban azt a látszatot keltette, hogy vele álltak eddig is szerződéses kapcsolatban, továbbá megakadályozta a felperes hozzáférését az alperes által kezelt ügyféladatokhoz, amellyel veszélyeztette a felperes ügyfelek felé fennálló szerződéses kötelezettségeinek teljesítését; a nem vagyoni kártérítésre irányuló kereseti kérelmet elutasító részében az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította, egyebekben az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta. Az ítélőtábla a rész- és közbenső ítéletében a keresetnek helytadó rendelkezések tekintetében maradéktalanul egyetértett az elsőfokú határozat indokolásában foglaltakkal a peres felek egymás közötti, illetve a felperes és az ügyfelei közötti szerződéses jogviszony jogi minősítését, a peres felek versenytársi viszonyát, az ügyféladatok felperes üzleti titkának minősítését, az üzleti titok Tpvt. 4. §-ába ütköző alperesi felhasználását, a peres felek honlapjai megjelenésének hasonlóságát, a szlogen azonosságát, és ebből eredően az alperes Tpvt. 6. §-ába ütköző magatartásának megállapítását, valamint a jogkövetkezmények levonását illetően.

A kereset jóhírnév sérelmére alapított igény tekintetében történt elutasításának az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtett indokait annyiban osztotta, hogy a felperes által e körben nevesített jogsértés - az ügyféladatok kiadásának megtagadása, az ügyfelek 27/F/4. és 27/F/5. sorszám alatt csatolt megtévesztő tartalmú tájékoztatása - jellegénél fogva nem minősül a jóhírnév, hitelképesség Tpvt. 3. §-a szerinti veszélyeztetésének. Álláspontja szerint ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a felperes által a jóhírnév sérelmével összefüggésben kifogásolt - egyebekben az alperes által sem vitatottan megvalósított - alperesi magatartás sértette, de legalábbis veszélyeztette a felperes mint versenytárs törvényes érdekeit, ami alkalmas volt arra, hogy a peres felek közötti szerződéses jogviszony megszűnését követően ellehetetlenítse, illetve gátolja a felperes ügyfeleivel szemben fennálló szerződéses kötelezettségeinek teljesítését, illetve esetenként - a peranyag részévé tett nyomozati tanúvallomásokból megállapíthatóan - végső soron a felperes üzleti kapcsolatai felbontásához, megszűnéséhez is vezetett. Olyan többletmagatartást valósított meg, mely túlmutat az üzleti titoksértés törvényi tényállásán, és így az ügyféladatok kiadásának megtagadásával együtt a Tpvt. 2. §-a szerinti fejezeti klauzulába (generálklauzulába) ütközik, amely általánosan megfogalmazott tényállásként a Tpvt.-ben meghatározott típustényállások egyikének hatálya alá sem sorolható mindazon magatartásokra irányadó, amelyek sértik a társadalmi elvárásokat, a gazdasági életben érvényesülő jóhiszeműség és tisztesség követelményét. Erre tekintettel e magatartás vonatkozásában a keresetet elutasító részében a részítéletet megváltoztatta, az alperes elégtétel adásra kötelezése körében a Hirdetmény szövegét kiegészítette. A nem vagyoni kártérítésre irányuló kereseti kérelemre nézve az ítélőtábla rámutatott arra, tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt a cégértékkel kapcsolatos - a vagyoni kártérítésre irányuló kereseti kérelem részeként előterjesztett - kártérítési igénnyel azonosítva utasította el. E körben ezért az elsőfokú eljárás megismétlése szükséges, amelynek során az elsőfokú bíróságnak érdemben kell vizsgálnia a nem vagyoni kártérítésre irányuló igény megalapozottságát.

A felperes a folytatódó elsőfokú eljárásban - egyebek között a lefolytatott szakértői bizonyítás eredményére is hivatkozva - a keresetét akként módosította, hogy az alperes Tpvt.-be ütköző magatartása folytán az elmaradt vagyoni előnyt 6 076 196 forintra felemelte azzal, hogy annak megfizetésére az alperest elsődlegesen a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja alapján 2017. év végéig elért gazdagodás visszatérítése jogcímén, másodlagosan a Tpvt. 86. § (2) bekezdés e) pontja szerint alkalmazandó 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 339. § (1) bekezdése és 355. § (4) bekezdése alapján kártérítés, elmaradt vagyoni előny jogcímén kérte kötelezni. Ezenfelül kérte változatlanul az rPtk. 84. § (1) bekezdés e) pontja alapján a személyhez fűződő jogai megsértése eredményeként bekövetkezett nem vagyoni kár megtérítése jogcímén az alperes 1 000 000 forintban történő marasztalását. Az elért gazdagodás visszatérítése, illetve az elmaradt vagyoni előny megtérítése, valamint a nem vagyoni kártérítés iránti követelésének jogalapja körében a jogerős rész- és közbenső ítéletre hivatkozott.

Az alperes az ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását, vitatta a jogalapot és az összegszerűséget is. Véleménye szerint a felperes jogszabálysértően változtatta meg a keresetét az rPp. 146/A. §-a szerinti határidő lejárta után. Az elmaradt vagyoni előny megfizetése, illetve a gazdagodás visszatérítése iránti igény jogalapja körében a felperes csak azon ügyfelek vonatkozásában érvényesíthet igényt, akik az alperes Tpvt.-be ütköző magatartásával okozati összefüggésben nem vele kötöttek szerződést. Ezzel kapcsolatban a felperes nem tett eleget a bizonyítási kötelezettségének, ezért az összegszerűségre nézve nincs helye szakértői bizonyításnak. Állította, hogy a felperes legtöbb korábbi ügyfele csak azt követő huzamosabb idő - több hónap, fél év, egy év - elteltével kötött vele szerződést, hogy 2013. július 5-én megszűnt a közte és a felperes közötti szolgáltatási szerződés és hogy a 27/F/1. és 27/F/2. sorszám alatti tájékoztató leveleket 2013 augusztusában kiküldte a felperes ügyfelei részére. Véleménye szerint ez is azt bizonyítja, hogy a tájékoztató levél semmilyen hatással nem lehetett arra, hogy a korábbi felperesi előfizetők az új szerződést vele kötötték meg. Hivatkozott arra is, az általa és a felperes által csatolt kimutatások alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes díjai nagyságrendileg meghaladták az általa ajánlott szolgáltatási díjakat, ami ugyancsak azt támasztja alá, hogy az ügyfelek döntését nem a Tpvt.-be ütköző alperesi magatartás befolyásolta, hanem a felperes magasabb szolgáltatási díjai.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest a felperes javára 7 076 195 forint megfizetésére kötelezte. Határozata indokolásában rögzítette, a jelen per az 1952. évi III. törvény (rPp.) 23. § (1) bekezdés o) pontja és a Tpvt. 86. § (1) bekezdése alapján tartozik törvényszéki hatáskörbe, ezért az rPp. 73/A. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel a jogi képviselet nem kötelező és az rPp. 146/A. §-ának a keresetváltoztatásra határidőt meghatározó rendelkezése nem alkalmazható, így a felperes za rPp. 146. § (1) bekezdése szerint az elsőfokú tárgyalás berekesztéséig megváltoztathatta a keresetét. Mindebből következően az elsőfokú bíróság először a 6 076 196 forint megfizetése iránt a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja alapján, annak a 4. és a 6. §-aiba ütköző alperesi magatartással elért gazdagodás visszatérítése jogcímén előterjesztett elsődleges kereseti kérelmet vizsgálta. Kifejtette, a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja által meghatározott jogkövetkezmény olyan speciális objektív szankció, amelynek feltételei mind a kártérítés, mind a jogalap nélküli gazdagodás rPtk.-ban meghatározott feltételeitől különböznek. A szankció célja a jogsértő által a jogsértéssel összefüggésbe hozható elért gazdagodás, profit elvonása. A szankció alkalmazásának feltétele a Tpvt. 4., illetve 6. §-ába ütköző magatartás megállapítása és az, hogy a jogsértő vagyonában kimutatható vagyoni előny összefüggésben álljon a versenyjogi jogsértéssel. A perben korábban született jogerős rész- és közbenső ítélet megállapította azt, hogy a felperessel szemben az alperes a Tpvt. 4. és 6. §-aiba ütköző magatartást tanúsított, a rész- és közbenső ítélet rPp. 229. § (1) bekezdése szerinti anyagi jogereje kizárja, hogy a felek a versenyjogi jogsértést a továbbiakban vitássá tegyék.

A Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti szankció alkalmazása feltételei szempontjából a rész- és közbenső ítélet indokolásának az alperes által hivatkozott megjegyzése nem releváns, mert az a kártérítés jogalapja körébe tartozik. Nem volt szükség ezért annak vizsgálatára, hogy az egyes ügyfeleket konkrétan milyen motívumok vezették a szerződéskötés során.

Nem volt jelentősége annak sem, hogy a peres felek között mely ügyfelek tekintetében került sor fizetési meghagyás kibocsátására, mert a felek elszámolási vitája nem érinti a Tpvt. alapján a felperest megillető jogokat. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint abból a tényből, hogy az ügyfelekkel korábban nem szerződő alperes a felperes üzleti titkainak megsértésével és jellegbitorló módon lépett ki a piacra a felperes versenytársi pozíciójába, az következik, hogy a felperes volt ügyfeleitől származó bevétele a visszatérítendő gazdagodás körébe tartozik, függetlenül attól, hogy mi motiválta az egyes ügyfeleket az alperessel történő szerződéskötéskor. Az ellenkező értelmezés teljesen kiüresítené a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezményt és lehetetlenné tenné a sérelem orvoslását, a hatékony igényérvényesítést. A bizonyítás felvételére ezért abban a körben került sor, hogy az alperes az adott időszakban milyen összegű bevételre tett szert a megjelölt ügyfelektől azáltal, hogy jogsértő magatartása folytán a felperes korábbi ügyfelei vele kötöttek szerződést. Ennek megállapításához, a többéves időszakot és számos ügyletet érintő, könyvelési bizonylatokon alapuló vizsgálat elvégzéséhez olyan különleges szakértelemre van szükség, amellyel a bíróság nem rendelkezik, ezért a felperes által indítványozott igazságügyi könyvszakértői bizonyítás lefolytatása nem volt mellőzhető. A perben beszerzett aggálytalan, az alperes által kétségbe nem vont igazságügyi szakértői vélemény szerint az alperes 6 076 195 forint bevételre tett szert azon ügyfelektől, akik korábban a felperessel álltak szerződésben. Ugyanakkor az alperes nem hivatkozott olyan körülményre, amely ezt az összeget csökkentené, bírói kérdésre az összegszerűség körében is kizárólag az okozati összefüggés hiányát kifogásolta. Mindezek alapján megállapította, hogy a Tpvt. 4. és 6. §-ába ütköző magatartása folytán az alperes a fenti összeggel gazdagodott, ezért azt köteles a felperesnek visszafizetni. Az elsőfokú bíróság utalt arra is, a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény alkalmazásakor nincs jelentősége annak, hogy a felperes milyen bevételtől esett el, ezért a keresetváltoztatásra tekintettel nem volt szükség a szakvélemény kiegészítésére.

A nem vagyoni kártérítésre irányuló kereseti kérelemre nézve az elsőfokú bíróság rögzítette, a perben született rész- és közbenső ítélet anyagi jogerejére tekintettel a felek jogviszonyában már nem tehető vitássá, hogy az alperes megsértette a felperes üzleti titkait, jellegbitorló és a Tpvt. 2. §-ának generálklauzulájába ütköző magatartást követett el. Az üzleti titok a rPtk. 81. §-ában nevesített és védett személyhez fűződő jog, amelynek védelme a rPtk. 75. § (2) bekezdése értelmében a jogi személyeket is megilleti. A Tpvt. 86. § (2) bekezdésének e) pontja - a 2-7. §-okban foglalt rendelkezések megsértése esetén - a versenyjogi jogsértés jogkövetkezményeként a polgári jog általános szabályaira visszautalva a kártérítési igények érvényesítését is lehetővé teszi, így az rPtk. 355. § (1) bekezdése alkalmazásával a jogsértő nem vagyoni kártérítésre is kötelezhető. A nem vagyoni kártérítés jogintézményének célja a nem vagyoni sérelmekért, a pénzben ki nem fejezhető hátrányokért való kárpótlás a sérelmet szenvedett személy részére. Az összeg megállapításakor abból kell kiindulni, hogy a nem vagyoni kártérítés nem a károsult vagyoni helyzetének a helyreállítását szolgálja, hanem erkölcsi elégtételt nyújt az elszenvedett hátrány miatt. Az összegszerűség megállapításának ugyanakkor objektív mércéje nincs, az becslésen alapul. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az alperes oly módon élt vissza a felperes üzleti titkaival, hogy az ügyfelekre vonatkozó adatokat jogosulatlanul felhasználta annak érdekében, hogy a felperes ügyfelei a jövőben már vele szerződjenek; ez a tevékenysége eredményes is volt, a felperes több ügyfelében is azt a látszatot keltette, hogy valójában nem is a felperessel állnak üzleti kapcsolatban. Az üzleti titokkal való visszaélés nyomán továbbá a felperes nem fért hozzá saját ügyfeleinek adataihoz, ezáltal a felperes ellehetetlenülése, üzleti kapcsolatainak megszűnése fenyegetett. Mindezek olyan mértékű sérelmet eredményeztek a felperesnél, amelynek ellentételezésére arányos és megfelelő a keresetben megjelölt 1 000 000 forint összegű nem vagyoni kártérítés.

Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte elsődlegesen annak megváltoztatását és a kereset elutasítását; másodlagosan az rPp. 252. § (3) bekezdése alapján a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását.

A korábban már részletesen kifejtettek szerint továbbra is állította, a felperesi keresetváltoztatás jogszabálysértő, tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a gazdagodás visszatérítése jogcímén érvényesített felperesi igényt érdemben bírálta el, és megalapozottnak találta. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság kizárólag a jogerős közbenső ítélettel már megállapított jogalapon előterjesztett felperesi követelés összegszerűsége tekintetében dönthetett volna. A már ugyancsak részletesen kifejtettek szerint hangsúlyozta, a felperesnek azt is bizonyítania kellett volna, hogy az általa követelt összegű vagyoni előnytől a Tpvt.-be ütköző alperesi magatartással okozati összefüggésben esett el, a korábbi előfizetőinek egy része azért nem vele kötötte meg az új szerződést, illetve azért az alperest választotta, mert a Tpvt.-be ütköző magatartásával az alperes megtévesztette őket. E körben az elsőfokú bíróság által a bizonyítási teherre nézve a felperesnek adott, a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzített tájékoztatásra is utalt. Az alperes véleménye szerint miután a felperes nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, a vagyoni előnnyel kapcsolatos igény tekintetében a kereset elutasításának lett volna helye, az összegszerűsége nézve a szakértői bizonyítás lefolytatásának eljárásjogi feltételei nem álltak fenn, a szakértői bizonyítás e körben egyébként is szükségtelen volt.

Az ítélet indokolásában foglaltakkal szemben az elsőfokú bíróság nem mellőzhette volna annak vizsgálatát, hogy az egyes ügyfeleket konkrétan milyen megfontolások vezették a szerződéskötés során, különös tekintettel arra, hogy az alperes számos okirati bizonyítékot csatolt, amelyek azt támasztották alá, a felperes korábbi ügyfeleinek döntését nem az alperes Tpvt.-be ütköző magatartása befolyásolta, az nem állt okozati összefüggésben a felperes által állított elmaradt vagyoni előnnyel. Az elsőfokú bíróság ezeket a bizonyítékokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, továbbá semmilyen indokát nem adta annak, hogy a peres felek közötti szolgáltatási szerződés megszűnését követően hónapokkal, évekkel később kötött előfizetői szerződések milyen okozati összefüggésben vannak a felperest ért kárral, az alperesi magatartással.

Tévedett az elsőfokú bíróság akkor is, amikor azt állapította meg, hogy az alperes teljes közbeszerzés-figyelési tevékenységéből származó bevétele okozati összefüggésben van a felperest ért kárral, illetve a Tpvt.-be ütköző alperesi magatartással.

Iratellenesen tartalmazza az ítélet indokolása azt, hogy az alperes nem hivatkozott olyan körülményre, amely a perben kirendelt igazságügyi szakértő által megállapított összeget csökkentené, ezzel szemben az alperes csak ilyen körülményekre - az okozati összefüggés hiánya, a felperessel szemben az alperes javára jogerős fizetési meghagyásokkal megítélt összeg - hivatkozott.

Az elsőfokú bíróság a jogerős fizetési meghagyásoknak ugyancsak tévesen nem tulajdonított jelentőséget.

A nem vagyoni kártérítés tekintetében a felperes semmivel nem támasztotta alá a keresetét, a bizonyítási kötelezettségének e körben sem tett eleget. Semmi nem bizonyítja azt, hogy az alperes által küldött tájékoztató levél az ügyfelekben rosszallást keltett volna, ezzel szemben peradat, hogy számos ügyfél ismét a felperessel kötötte meg a szerződést. A nem vagyoni kárigény tekintetében az elsőfokú bíróság egyáltalán nem tárta fel a tényállást, az ítélet ebben a részében teljesen megalapozatlan.

A felperes a fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, lényegében helyes indokaira tekintettel.

A fellebbezés az alábbiak szerint megalapozatlan.

Az elsőfokú bíróság a kereset elbírálásához szükséges tényállást feltárta és abból helytálló következtetést vont le és megalapozott jogi indokolással adott helyt a felperes keresetének.

Az ítélőtábla a másodlagos fellebbezési kérelemre tekintettel először azt vizsgálta, hogy fennáll-e olyan ok, amely az rPp. 252. § (3) bekezdése szerint alapul szolgál az ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú eljárás megismétlésére, mivel ez kizárttá teszi az ítélet érdemi felülbírálatát. A per irataiból az volt megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a tényállás feltárása érdekében szükséges bizonyítást lefolytatta, a tényállás kiegészítésére és ennek érdekében a bizonyítási eljárás megismétlésére, illetve kiegészítésére nincs szükség, ezzel kapcsolatban az alperes a fellebbezésében tényállítást sem terjesztett elő, nem hivatkozott figyelmen kívül hagyott bizonyítási indítványra. Az ítélőtábla ezért az ítéletet érdemben bírálta felül.

A Tpvt. 2-7. §-aiban foglalt rendelkezések megsértése esetén a jelen perben alkalmazandó - 2013. november 21-ig hatályban volt - Tpvt. 86. § (2) bekezdése az a)-g) pontokban meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását tette lehetővé. Az e) pont a polgári jog szabályai szerint kártérítés követelésére is lehetőséget biztosított. A Tpvt. 86. § (3) bekezdésének a) pontja a 4. vagy 6. § rendelkezéseinek megsértése miatt indított perekben az érdekeltet feljogosította arra is, hogy a (2) bekezdésben foglaltakon túl a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését követelhesse. A Tpvt. 4. vagy 6. §-aiban foglalt rendelkezések megsértése esetén tehát a Tpvt. 86. § (2) bekezdés e) pontja szerinti kártérítési igény érvényesítése mellett, azzal párhuzamosan a 86. § (3) bekezdés a) pontja alapján a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése is követelhető volt.

A jogerős rész- és közbenső ítélet meghozatalát megelőző eljárásban a felperes módosított keresete az alperes vele szemben folytatott, a Tpvt. 2., 3., 4. és 6. §-aiba ütköző tisztességtelen piaci magatartásának a Tpvt. 86. § (2) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményei alkalmazására irányult, ennek keretében az e) pont alapján kártérítésként kérte az őt ért vagyoni és nem vagyoni sérelem orvoslását is. Vagyoni hátránya kompenzációjaként összesen 3 651 526 forint megfizetésére tartott igényt elmaradt vagyoni előny, illetve költség címén. A jogerős rész- és közbenső ítélet megállapította, hogy az alperes a Tpvt. 4. §-ába ütközően használta fel a felperes üzleti titkát képező ügyféladatokat, továbbá jellegbitorlásként értékelhető, a Tpvt. 6. §-ába ütköző magatartást tanúsított, mindezek mellett az ügyféladatok kiadásának megtagadásával és az ügyfelek megtévesztő tartalmú tájékoztatásával a Tpvt. 2. §-át is megsértette; e Tpvt.-be ütköző magatartások jogkövetkezményeként eltiltotta az alperest azok gyakorlásától és meghatározott tartalmú közlemény közzétételével elégtétel adására kötelezte; megállapította az alperes teljes kártérítési felelősségét a Tpvt. 4. és 6. §-aiba ütköző magatartásokkal okozati összefüggésben a felperest ért károkért.

A jogerős rész- és közbenső ítéletet követően folytatódó elsőfokú eljárásban a felperes 6 076 196 forintra felemelte a Tpvt.-be ütköző alperesi magatartások jogkövetkezményeként a vagyoni hátrány kompenzációjaként követelt összeget, egyúttal annak megfizetésére az alperest elsődlegesen a Tpvt.-be ütköző magatartással elért gazdagodás visszatérítése jogcímén kérte kötelezni a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja alapján, a jogerős közbenső ítélettel megállapított jogalapon fennálló kártérítési igényét pedig másodlagosan tartotta fenn.

Az ítélőtábla álláspontja szerint mindezek alapján megállapítható, hogy a felperes a jogerős rész- és közbenső ítélet hozatalát megelőzően előterjesztett keresete, majd a rész- és jogerős közbenső ítéletet követően módosított keresete egyaránt a Tpvt. 4. és 6. §-aiba ütköző alperesi magatartás jogkövetkezményeként az őt ért vagyoni és nem vagyoni sérelem orvoslására irányult, a keresettel érvényesített jogot a felperes a peres eljárás során nem változtatta meg.

Az alperes által előadottakkal szemben a kereset folytatódó eljárásban történt módosítása az elsőfokú ítéletben kifejtett helytálló indokok mellett ezért sem minősül a rPp. 146/A. §-ában tiltott keresetváltoztatásnak, így nem volt eljárásjogi akadálya annak, hogy a Tpvt. 4. és 6. §-ai megsértésével elért gazdagodás visszatérítésére irányuló igény tekintetében az elsőfokú bíróság a keresetet érdemben bírálja el.

A Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény (a 4. vagy a 6. §-ok megsértésével elért gazdagodás visszatérítése) az alkalmazása körében kialakult bírói gyakorlat (BDT 2019.3974.; 2008.1926.) és a kapcsolódó szakirodalom álláspontja szerint egyaránt olyan speciális objektív szankció, amelynek alkalmazásához nem szükséges további tények bizonyítása, így a jogsértő vétkességének, a jogsértő magatartás és az elért gazdagodás közötti közvetlen okozati összefüggésnek a bizonyítása sem, mivel e jogintézmény általános célja a jogsértő által a jogsértéssel összefüggésbe hozhatóan elért gazdagodás (profit) elvonása. A szankció alkalmazásának feltétele - amint azt ítélete indokolásában az elsőfokú bíróság is helytállóan rögzítette -, hogy a jogsértő magatartás megállapításra kerüljön és a jogsértő vagyonában kimutatható gazdagodás összefüggésben álljon a Tpvt. 4. vagy 6. §-ának a megsértésével. A gazdagodás mint eredmény és a jogsértő magatartás között nem kell közvetlen ok-okozati összefüggésnek fennállnia, a gazdagodás visszatérítésére kötelezést megalapozza, ha megállapítható, hogy az elért gazdagodás összefügg a jogsértéssel. Mindebből következően az alperes fellebbezésében előadottakkal szemben nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor mellőzte annak vizsgálatát, hogy az egyes ügyfelek konkrétan miért, milyen indokok, körülmények mérlegelése alapján döntöttek úgy, hogy az új szerződést nem a felperessel, hanem az alperessel kötik meg. Akkor sem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a rendelkezésre álló adatok, bizonyítékok, a jogerős rész- és közbenső ítélet ténymegállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy fennáll az összefüggés az alperes Tpvt. 4., illetve 6. §-ába ütköző magatartása és az általa elért, a kirendelt igazságügyi könyvszakértő által megállapított gazdagodás között. Megalapozatlanul hivatkozott az alperes a fellebbezésében arra is, hogy a jogsértéssel elért alperesi gazdagodás összegének megállapítása nem igényel olyan különleges szakértelmet, amellyel a bíróság nem rendelkezik, ezért a szakértői bizonyítás lefolytatására az eljárásjogi feltételek hiányában szükségtelenül került sor. Az ítélőtábla ebben a tekintetben maradéktalanul osztotta az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában kifejtett jogi álláspontját.

A per irataiból megállapítható, az alperes a jogsértéssel elért gazdagodás igazságügyi szakértő által megállapított összegét kizárólag arra hivatkozással vitatta, hogy a peres eljárás során csak a felperes két korábbi ügyfele esetében nyert bizonyítást az, hogy a Tpvt. 4. és 6. §-ába ütköző alperesi magatartás folytán kötöttek vele szerződést annak ellenére, hogy szándékuk a felperessel kötött korábbi szerződés meghosszabbítására irányult, ezért nem bizonyított, hogy a szakértő által kimutatott gazdagodás teljes összege az alperesi jogsértéssel áll okozati összefüggésben.

Tekintettel arra, hogy a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti szankció alkalmazásának a korábban már kifejtettek szerint nem feltétele, hogy közvetlen ok-okozati összefüggés álljon fenn a jogsértő magatartás és a jogsértő vagyonában kimutatható gazdagodás között, a visszatérítendő gazdagodás összegének megállapítása körében az alperes által előadottaknak nem volt jelentősége. Ugyanígy nem volt jelentősége az alperes által a felperes ügyfelei részére nyújtott szolgáltatással összefüggésben a felperest az alperes javára marasztaló jogerős fizetési meghagyásoknak sem, mivel a felek közötti elszámolási vita nem érinti a Tpvt. 86. § (3) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény alkalmazását.

Az összegszerűség körében az alperes nem hivatkozott olyan indokolt és észszerű költség felmerülésére, amelyet le kellene vonni a jogsértéssel elért bevétel összegéből. Mindezekre tekintettel nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a perben beszerzett aggálytalan igazságügyi könyvszakértői véleményt ítélkezése alapjául elfogadta és azt állapította meg, hogy a Tpvt. 4. és 6. §-ának megsértésével az alperes 6 076 195 forint gazdagodást ért el, és kötelezte ennek visszatérítésére.

A nem vagyoni kártérítési igény elbírálása körében az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában a Tpvt. 86. § (2) bekezdés e) pontjára, az rPtk. 75. § (2) bekezdésére, 84. § (1) bekezdésére, 355. § (1) bekezdésére utalva helytállóan fejtette ki azt, hogy az üzleti titok, mint a védett személyhez fűződő jog jogerős rész- és közbenső ítélettel megállapított megsértésének jogkövetkezményeként a felperest mint jogi személyt is megilleti az a jog, hogy az üzleti titok megsértésével neki okozott nem vagyoni sérelemért, hátrányért nem vagyoni kártérítést követeljen az alperestől. A nem vagyoni kártérítés jogintézménye alkalmazása körében kialakult bírói gyakorlat szerint a személyhez fűződő jog megsértése esetén a sérelmet szenvedő felet akkor illeti meg nem vagyoni kártérítés, ha megállapítható, hogy a személyhez fűződő jogát sértő magatartással okozati összefüggésben olyan nem vagyoni, immateriális sérelem, hátrány érte, amely a jogsértés objektív szankcióival nem hárítható el, nem küszöbölhető ki, így annak csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez nem vagyoni kárpótlás megítélése szükséges (EBH 2000.302.; BH 2001.12.; EBD 2014.P2.; Fővárosi Ítélőtábla 16.Gf.40.059/2009/7. és 16.Gf.40.037/2010/4). A nem vagyoni kártérítésre alapul szolgáló nem vagyoni sérelemnek, hátránynak minősül, ha a személyhez fűződő jogot sértő magatartás a sérelmet szenvedő fél életminőségének romlását, életviszonyai elnehezülését, mások általi megítélésének, értékelésének hátrányos megváltozását, kapcsolatainak megromlását eredményezi. Üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató jogi személyek esetén ilyen nem vagyoni, immateriális hátrányt jelent az üzleti-piaci lehetőségek kedvezőtlen megváltozása is. A nem vagyoni kártérítés összegét a bíróságnak a nem vagyoni sérelem jellegét, súlyosságát, fennálltának az időtartamát és az eset összes körülményét mérlegelve úgy kell megállapítania, hogy az alkalmas legyen a nem vagyoni kártérítés céljának megvalósítására, az okozott nem vagyoni, immateriális hátrány, sérelem kompenzálására.

A perbeli esetben a rendelkezésre álló adatok, bizonyítékok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az alperes személyhez fűződő jogot sértő magatartása a felperes üzleti-piaci lehetőségeinek kedvezőtlen megváltozását is eredményezte, az alperes magatartása a felperest mind az ügyfelekkel történő kapcsolatfelvételben, mind a folyamatos szolgáltatásnyújtásban nyilvánvalóan akadályozta és esetenként a felperes üzleti kapcsolatai felbontásához, megszűnéséhez is vezetett, amint azt az ítélőtábla a jogerős rész- és közbenső ítéletében megállapította. A nem vagyoni kártérítés jogalapjának fennálltát illetően ezért az elsőfokú bíróság helytálló álláspontra helyezkedett. Nem tévedett akkor sem, amikor a nem vagyoni kártérítés összegét az okozott nem vagyoni hátrány jellegére, súlyára tekintettel 1 000 000 forintban állapította meg. Ez az összeg az ítélőtábla álláspontja szerint sem eltúlzott, ugyanakkor alkalmas a felperest a korábban kifejtettek szerint ért nem vagyoni hátrány kompenzálására.

Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét - részben kiegészített indokolással - az rPp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.385/2019/3-II.)