BH 1966.11.5070

A katonai bíróság a vádlottat fiatalkorú öngyilkosságának kísérletében való közreműködés és önkényes eltávozás miatt fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

A katonai bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 1964 óta udvarolt a fiatalkorú B. Ilona sértettnek, akivel elhatározták, hogy miután katonai szolgálatát letölti, házasságot kötnek. Katonai szolgálata alatt a kapcsolatot levelezés útján tartották egymással, illetőleg a vádlott a sértettet eltávozásai során rendszeresen meglátogatta.

A sértett középiskolás, és szülei lakóhelyétől távol, albérletben lakik. Gyenge idegzetű, rapszodikus természetű, meggondolatlan, könnyelmű életmódot folytató személy. Bár a vádlottal való kapcsolatát komolynak tekintette, azonban más személyekkel is udvaroltatott magának, de a vádlottal való emiatti szakítástól félve többször foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, és azt két esetben eredménytelenül meg is kísérelte.

A vádlott a sértetthez hasonlóan kettejük kapcsolatát ugyancsak komolynak vette, de ennek ellenére egyidejűleg más leányokkal is levelezett. Tudomása volt arról, hogy a sértett öngyilkossággal foglalkozik, és ő is többször hangoztatott ilyen gondolatokat katonatársai előtt.

A vádlott és a sértett között fennálló nemi kapcsolat eredményeképpen a sértett 1965. decemberében teherbe esett. A vádlott, miután a fentiekről 1966 februárjában tudomást szerzett, arra az elhatározásra jutott, hogy nyomban házasságot kötnek. A sértett szülei, bár hozzájárultak a vádlott és leányuk házasságkötéséhez, a sértettet mégis rávették a terhesség megszakítására, melyről a vádlott nem tudott.

A vádlott, miután alakulatánál a házasságkötési engedélyt megkapta, a sértetthez utazott szabadságra. Tőle a terhesség megszakításáról értesült, amit nehezményezett, s ezért közölte, hogy a megváltozott körülményekre tekintettel az eredeti megállapodásuk szerint, csupán a leszerelés után kíván házasságot kötni.

A vádlott napközben részben barátaival szórakozott, részben pedig egy leányismerősével töltötte idejét. A sértett tudomást szerzett arról, hogy míg ő iskolában volt, a vádlott más lánnyal szórakozott, ezért szemrehányást tett neki, és arról is beszélt, hogy ezek miatt öngyilkos akar lenni.

Az esti és éjszakai órákat a sértett lakásán együtt töltötték. Együttlétük során a vádlott kezdetben igyekezett a sértettet az öngyilkosságról lebeszélni, azonban sikertelenül. Ezután egész nap az öngyilkosságról beszéltek, és a sértett már iskolába sem ment.

Időközben a vádlottnál is kialakult a közös öngyilkosság gondolata. Beszélgetéseik során a végrehajtás módjáról is szó esett. A sértett azt javasolta, hogy a vádlott őt az ágyban fekve iskola köpenyének az övével fojtsa meg, majd utána akassza fel önmagát. Ilyen előzmények után a vádlott az esti órákban több alkalommal kísérletet tett arra, hogy a sértettet megfojtsa, azonban félve a tényleges eredménytől, a kísérlettől - a nyaknak övvel való szorítása után - minden alkalommal elállt.

Miután képtelen volt a sértettet megfojtani, az öngyilkosság végrehajtásának más módjáról kezdtek beszélgetni. A vádlott ekkor azt ajánlotta, hogy vásároljanak nagyobb mennyiségű gyógyszert, valamint szeszesitalt, és a gyógyszerrel végezzenek magukkal.

A sértett a következő napon sem volt iskolában, de ekkor öngyilkossági szándékában már megingott. A vádlottat hosszabb időre egyedül hagyta a lakásban, ő pedig ideje nagy részét a vele egy házban lakó leányismerősénél töltötte.

A vádlott még ezen a napon a délutáni órákban 40 db karilt és 5 dl rumot vásárolt. A karilt a sértett lakásán egy pohár vízben feloldotta, majd mindketten fogyasztottak a rumból. Ezt követően a sértett a tömény gyógyszeroldatot tartalmazó vízből egy keveset ivott, de a további kísérletezést abbahagyta. Ezután a vádlott kb. 4 dl rumot fogyasztott el, majd a gyógyszeroldatot teljes egészében megitta. Az éjszakát ezután együtt töltötték. A gyógyszer káros hatása sem a vádlottnál, sem pedig a sértettnél nem jelentkezett.

Másnap reggel a sértett kijelentette, hogy öngyilkossági szándékáról lemond, és a vádlott térjen vissza alakulatához, mert a szabadsága lejárt. A vádlott azonban még két napon keresztül engedély nélkül távol maradt alakulatától, amikor is letartóztatták.

A katonai bíróság helyesen állapította meg, hogy a vádlottnak az alakulatától 24 órát meghaladó engedély nélküli távolmaradása megvalósítja a Btk. 314. §-ának (1) bekezdésébe foglalt önkényes eltávozást.

Tévedett azonban, amikor a vádlott bűnösségét - a fenti cselekményen túlmenően - a Btk. 255. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés a) pontja szerinti minősülő bűntettben is megállapította.

A katonai bíróság által megállapított tényállás szerint az együttes öngyilkosságot a vádlott és a sértett az utóbbi javaslata alapján határozták el. Első alkalommal a végrehajtási módot előzetesen akként beszélték meg, hogy a vádlott előbb megfojtja a sértettet, majd pedig felakasztja önmagát. A vádlott többször kiséletet is tett arra, hogy a sértettet megfojtsa. Ezzel azonban önként felhagyott, amikor a fuldokló leány eltorzult arcát látta; e cselekménytől tehát önként elállt.

Tévedett a katonai bíróság, amikor a vádlottnak azt a magatartását, hogy megkísérelte a sértett megfojtását, tehát megölését, öngyilkosságban való közreműködésként (Btk. 255. §) értékelte. A vádlottnak ez a cselekménye nem az öngyilkosság elkövetéséhez való segítségnyújtás. Az esetben ugyanis, ha az elkövetőnek a segítségnyújtásban megnyilvánuló tevékenysége már az emberölés tényállása alá vonható, úgy a Btk. 255. §-ban meghatározott bűntett alkalmazása - önként értetődően - szóba sem kerülhet. Öngyilkosságban való közreműködés csak akkor valósul meg, ha a cselekmény nem ment túl az öngyilkosság elkövetésére való rábíráson, illetve olyan segítségnyújtó tevékenységen, amely az emberölés elkövetésének vagy megkezdésének nem tekinthető.

Az e körben megállapított tényállás szerint tehát a vádlott a sértett fojtogatásával az emberölés kísérletét valósította meg. A bűntett végrehajtásától azonban önként elállott, és így e magatartásáért a Btk. 10. §-nak (3) bekezdésére figyelemmel nem büntethető.

Az irányadó tényállás további része szerint az öngyilkosságot utóbb akként szándékozták végrehajtani, hogy a vádlott által e célra vásárolt 40 db karil tablettát vízben feloldják és azt megisszák. A tömény gyógyszeroldatból azonban a sértett csak jelentéktelen mennyiséget fogyasztott.

Az orvosszakértő véleménye szerint a vádlott és a sértett által az öngyilkosság végrehajtásához felhasználni kívánt gyógyszer mennyisége egy személy számára sem elégséges az élet kioltására. Erről egyébként a sértettnek a korábbi eredménytelen öngyilkossági kísérletei során szerzett tapasztalatából tudomása volt, amelyre vonatkozóan a tárgyaláson vallomást is tett. Ekként tehát a sértett tisztában volt azzal, hogy a vádlott által vásárolt egész gyógyszermennyiség elfogyasztása sem lett volna alkalmas az öngyilkosság véghezvitelére.

Egyébként is azonban a sértett egész magatartásából az tűnik ki, hogy az öngyilkossági szándéka akkor már nem volt komoly, csupán a vádlott előtt szégyellte azt bevallani. Mindezekből azt a következtetést kell levonni, hogy amikor a sértettnek olyan mennyiségű gyógyszeroldat állt rendelkezésére az öngyilkosság elkövetésére, amely általa is tudottan nem elegendő a halálos eredmény előidézéséhez, és abból is csak jelentéktelen mennyiséget fogyasztott, e magatartásával az öngyilkosságot nem kísérelte meg.

A törvényi tényállás szerint pedig az öngyilkosságban közreműködés csak az esetben valósul meg, ha az öngyilkosságot elkövették vagy azt megkísérelték.

Mivel pedig a vádlottnak öngyilkosságban való közreműködésként számba jöhető e cselekményével kapcsolatban a sértett az öngyilkosságot nem kísérelte meg, ez utóbbi magatartásával sem követte el az elsőfokú bíróság által terhére megállapított büntettet. (Legf. Bír. Katf. II. 425/1966. sz.)