Kényszerintézkedések/letartóztatás

A letartóztatás elrendelését minden esetben megelőzi az őrizetbe vétel. Az őrizetbe vétel ténylegesen nagyon hasonlít a letartóztatáshoz, hiszen akit őrizetbe vesznek, azt megfosztják a személyi szabadságától legfeljebb 72 órára. Ez az időszak egyben egy lehetőség is a gyanúsítottnak és a hozzátartozóknak arra, hogy felkészüljenek a letartóztatás elrendeléséről döntő bírósági ülésre (tárgyalásra). 

Ez a 72 óra a büntetőeljárás egyik legintenzívebb időszaka. A védő és a gyanúsított is ez alatt az idő alatt ismerheti meg a büntetőeljárás iratait. Ekkor válik nyilvánvalóvá számára, hogy mi alapján gyanúsítják őt bűncselekmény elkövetésével. Az ügyészség ebben a 72 órában készíti el az indítványát a letartóztatás elrendelésére, amelyről a nyomozási bíró dönt majd.

A hozzátartozók ebben a 72 órában tehetik a legtöbbet a letartóztatás elkerülése érdekében. A hozzátartozók egyik legfontosabb feladata hogy megtalálják a megfelelő büntető ügyvédet, és lehetőségük szerint segítsék a munkáját. 

A büntető ügyvédnek ebben az időszakban van lehetősége arra, hogy a hozzátartozók, a tágabb család és a barátok segítségével felkészüljön a bíróság letartóztatásról döntő ülésére. Ehhez számos okirat, dokumentum beszerzése szükséges lehet. A bíróság ugyanis csak azokat a körülményeket és tényeket tudja majd figyelembe venni a gyanúsított javára, amelyeket dokumentumokkal is alá lehet támasztani.

A letartóztatás az őrizethez hasonlóan szintén  a terhelt személyi szabadságának elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. A legfontosabb különbség azonban az időtartam. Ekkor ugyanis már harminc napra rendelhető el a legsúlyosabb kényszerintézkedés. Jelenleg is körülbelül 4.000.- ember áll a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás hatálya alatt.

Mi alapján dönt a bíróság arról, hogy elrendeli-e a gyanúsított letartóztatását?

Amikor a bíróság arról dönt, hogy szükséges-e valakit letartóztatni, nem foglal állást azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított elkövette-e a terhére rótt bűncselekményt, vagy sem. Ezt nem is teheti. Annyit tehet csupán, hogy arról döntsön, hogy a nyomozó hatóságnak vannak-e olyan bizonyítékai, amelyek a bűncselekmény elkövetésének gyanúját keltik. Ez ugyanis a letartóztatás általános feltétele.

Ha a bíróság szerint vannak ilyen bizonyítékok, akkor meg kell vizsgálnia azt is, hogy a letartóztatás különös feltételei is fennállnak-e vagy sem. Legalább egy különös feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy valakit le lehessen tartóztatni. Mindegyik különös feltétel egy-egy célt szolgál. 

• Ezek a célok:
  a gyanúsított jelenlétének a biztosítása
  a bizonyítás megnehezítésének a megakadályozása
  a bűnismétlés megakadályozása.

A jelenlét biztosítása érdekében akkor lehet elrendelni a letartóztatást, ha 

• a terhelt megszökött, szökést kísérelt meg, vagy a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy
• megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, így különösen megszökne, elrejtőzne.

Ebben a körben arról dönt a bíróság, hogy szerinte szükséges-e letartóztatni valakit annak érdekében, hogy le lehessen folytatni a büntetőeljárást vele szemben. Anélkül ugyanis, hogy a gyanúsított időről időre a hatóságok rendelkezésére álljon, nem lehet lefolytatni vele szemben a büntetőeljárást. Ilyenkor azt vizsgálja a bíróság, hogy mik azok a körülmények amelyek a szökés, elrejtőzés valószínűségét növelik, és mik azok, amelyek ezek ellen hatnak.

A bizonyítás megnehezítése érdekében akkor rendelhető el a letartóztatás, ha

• A terhelt a bizonyítás meghiúsítása érdekében a büntetőeljárásban részt vevő, vagy más személyt megfélemlített, jogellenesen befolyásolt, vagy tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot vagy vagyonelkobzás alá eső dolgot megsemmisített, meghamisított vagy elrejtett, vagy mindez
• megalapozottan feltehető.

A bíróságnak döntenie kell arról is, hogy veszélyezteti-e a büntetőeljárás eredményes lefolytatását, ha a terhelt szabadlábon marad. Talán ez a különös ok a legkevésbé kézzelfogható letartóztatási ok. Ez a veszély elméletileg minden büntetőeljárásban fennállhat. Ezért a bíróságnak a konkrét büntetőeljárásban kell alaposan mérlegelnie, hogy a gyanúsítottal szemben valóban szükséges-e erre a körülményre tekintettel a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése. 

Egyrészt azt kell vizsgálni, hogy a gyanúsítottnak valóban szándékában áll-e meghiúsítani a sikeres nyomozást, másrészt, hogy erre van-e objektív lehetősége.

A bűnismétlés megakadályozása érdekében akkor rendelhető el a letartóztatás, ha

• a gyanúsított kihallgatását követően az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatta, vagy a gyanúsítotti kihallgatását követően elkövetett újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, vagy
• mindez megalapozottan feltehető.

Ha valaki a kihallgatását követően elkövetett cselekmény elkövetésével válik megalapozottan gyanúsíthatóvá, az önmagában megalapozhatja a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését. 

A bűnismétlés veszélyét egy már előkészített bűncselekmény befejezésére, az eljárás tárgyát képező cselekmény folytatására, valamint egy újabb bűncselekmény véghezvitelére tekintettel állapíthatja meg a bíróság.

Minden ember számára az egyik legkedvesebb jog a szabadsághoz való jog, melyet Alaptörvényünk is mindenki számára garantál. Ez a jog azonban nem korlátozhatatlan jog. Ez az alapjog a büntetőeljárásban is korlátozható, amennyiben annak feltételei fennállnak. A korábban előzetes letartóztatásként ismert jogintézmény elnevezésének megváltozása is utal arra, hogy ez a kényszerintézkedés nem egy előzetes büntetés, hanem egy olyan kényszerintézkedés, amelyet a bíróság a törvényesség, szükségesség, arányosság és a fokozatosság elvének figyelembevételével kizárólag a törvényben meghatározott cél elérése érdekében alkalmazhatja akkor, ha a cél elérése érdekében enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása nem vezetne eredményre. Azt, hogy milyen okból és milyen eljárási szabályok alapján lehet megfosztani valakit szabadságától, az alábbiakban részletesen megismerheti.

A letartóztatást a nyomozati szakban az ügyész indítványára a nyomozási bíró, a vádemelés után az eljáró bíróság rendeli el. A Be. a személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedések (letartóztatás, bűnügyi felügyelet, távoltartás, előzetes kényszergyógykezelés) feltételeit együtt szabályozza.  A letartóztatásnak a többi bírói engedélyes kényszerintézkedéssel együtt közösen vannak általános feltételei.
 
A letartóztatás általános feltétele, hogy a terhelttel szemben szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetése miatt legyen folyamatban a büntetőeljárás, megalapozottan gyanúsítható legyen bűncselekmény elkövetésével, vagy vele szemben emeljenek vádat, illetve hogy a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés céljához ez szükséges legyen és a letartóztatással elérni kívánt célt távoltartással vagy bűnügyi felügyelettel nem lehessen biztosítani.

Szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárás

A letartóztatás elrendelésére kizárólag szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárásban van helye. A hatályos Btk. alapján elenyésző azoknak a bűncselekményeknek a száma, melynek elkövetését a törvény nem szabadságvesztéssel rendeli büntetni. (méreggel visszaélés, magántitok megsértése, levéltitok megsértése, minősített adattal visszaélés egyes esetei, hatóság félrevezetése egyes esetei, tanúvallomás jogosulatlan megtagadása, mentő körülmény elhallgatása bizonyos esetei, önkényuralmi
 jelkép használata, közokirat-hamisítás gondatlan alakzata). Amennyiben tehát a fenti bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás, nincs helye letartóztatásnak.

Bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja vagy a vádemelés

Az előzetes letartóztatás általános feltételét a megalapozott gyanú meglétén túl az új Be. egészítette ki a vádemelés tényével, mint általános feltétellel.
A megalapozott gyanú egyrészt annak a megalapozott gyanúja, hogy bűncselekmény történt, másrészt annak, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el. Egy gyanú akkor megalapozott, amennyiben 50 százaléknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy történt bűncselekmény és azt a gyanúsított követte el. A megalapozottság másrészt azt is jelenti, hogy van bizonyíték, amely a gyanú alapjául szolgál. Amennyiben nem áll rendelkezésre hiteltérdemlő bizonyíték, amiből a fentiekre lehetne következtetni, illetve a rendelkezésre álló bizonyítékokat törvénytelenül szerezték be, úgy nem állapítható meg az alapos gyanú. Az alapos gyanút pedig közölni kell a gyanúsítottal. Minél inkább halad előre a büntetőeljárás, annál inkább vizsgálandó a gyanú erőssége. A vádemelés ténye pedig a megalapozott gyanú meglétét pótolja.

A személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés céljának eléréséhez ez szükséges, és az elérni kívánt cél távoltartással, illetve bűnügyi felügyelettel nem biztosítható

Ennek a vizsgálatánál a bíróságnak tekintettel kell lennie a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, a terhelt személyi és családi körülményeire, a terhelt és a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személy viszonyára, a terhelt büntetőeljárás előtt és az eljárás során tanúsított magatartására. A fenti körülmények alapos vizsgálatát követően kerülhet a bíróság abba a helyzetbe, hogy megalapozottan állást tudjon foglalni abban a kérdésben, hogy a letartóztatással elérni kívánt cél enyhébb kényszerintézkedéssel (távoltartással, bűnügyi felügyelettel) biztosítható-e.
Fiatalkorú gyanúsítottak esetén a bűncselekmény különösen nagy tárgyi súlya.
 
Ez nem csupán akkor állapítható meg, ha a gyanúsításban szereplő bűncselekményre a Btk. súlyos büntetés kiszabását is lehetővé tesz, hanem akár akkor is, ha például a bűncselekményt a fiatalkorú például bűnszervezetben követte el, esetleg számos más büntetőeljárás hatálya alatt, stb. A bűncselekmény különös tárgyi súlyát a bíróságnak minden esetben meg kell indokolnia.

A terhelt letartóztatására az alábbi három cél elérése érdekében, a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében kerülhet sor.

A letartóztatással elérni kívánt egyes célok mellé a jogalkotó egy-egy különös feltételt rendelt. Valamennyi cél alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az egyes célok mellé rendelt két feltétel egyike teljesül. A két feltétel egyike mindig a múltban történt esemény megtörténte, a másik pedig akkor teljesül, ha megalapozottan feltehető, hogy egy jövőbeli esemény be fog következni, a terhelt egy bizonyos jövőbeli magatartást fog tanúsítani.  Az egyes célokhoz kapcsolódó valamely különös feltétel megléte esetén lehet helye letartóztatásnak.
 
A terhelt jelenlétének biztosításához kapcsolódó különös feltételek
Szökés, elrejtőzés, elérhetetlenné válás ténye (Be. 276.§ (2) a) pont aa) alpont):
A terhelt megszökött, szökést kísérelt meg, vagy a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság elől elrejtőzött.
 
Ez a pont a múltban bekövetkezett történések alapján biztosítja annak lehetőségét, hogy az egyéb feltételek megléte esetén a terhelt letartóztatását a bíróság elrendelhesse. Ha a gyanúsított, miután bűncselekményt követett el, korábbi lakóhelyét, tartózkodási helyét megváltoztatja, szokásos életterét elhagyja, ismeretlen helyre költözik, esetleg megválik korábbi munkahelyétől vagy a hatóságok számára elérhetetlenné válik, akkor abból a hatóságok nagy valószínűséggel arra fognak következtetni, hogy mindezt azért tette, hogy hatóságok ne folytathassák le vele szemben a büntetőeljárást.
Nyilvánvalóan nincs erről szó, ha a fenti magatartások valamelyikére más okból került sor és ezt a tényt a terhelt bizonyítani vagy valószínűsíteni is képes (például igazolja, hogy az elutazását már jóval korábban eltervezte). Nem tekinthetőek szökésnek a fenti magatartások akkor sem, ha a gyanúsított, miután tudomást szerzett arról, hogy a hatóságok vele szemben büntetőeljárást kívánnak folytatni, önként jelentkezik a hatóságoknál. Az elérhetetlenné válás magában foglal minden olyan magatartást vagy mulasztást, melynek következtében a hatóságok a terhelttel nem tudják felvenni a kapcsolatot, így pedig megnehezedik vagy ellehetetlenül a büntetőeljárás lefolytatása a terhelttel szemben.
 
Szökés, elrejtőzés veszélye (Be. 276.§ (2) a) pont ab) alpont)
Megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, így különösen megszökne, elrejtőzne.
Magyarországon erre való hivatkozással rendelik el a legtöbbször az előzetes letartóztatást, ráadásul ez ellen a különös ok ellen igen nehéz védekezni amiatt, mert nem kézzelfogható. Természetesen bármilyen bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban fennállhat annak bizonyos fokú valószínűsége, hogy a terhelt megszökjön, elrejtőzzön, vagy elérhetetlenné váljon. Ennél azonban jóval több szükséges ahhoz, hogy a terhelt letartóztatását erre a különös okra alapozva elrendelhessék. Egy jövőbeli esemény valószínűsítésének ugyanis mindig konkrét adatokon, tényeken kell alapulnia.
A szökés veszélyére utalhat többek között, ha a gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekménnyel válik gyanúsíthatóvá, kevés szállal kötődik lakókörnyezetéhez (nincs családja), nagyon gyakran változik a lakóhelye, kifejezetten erre utaló nyilatkozatot tesz, például hamis iratokkal rendelkezik, szervezett bűnözői kapcsolatai vannak stb.
Csökkenti a szökés, elrejtőzés veszélyét ugyanakkor, ha a gyanúsított rendezett személyi körülményekkel rendelkezik, büntetlen előéletű, családos, súlyos betegségben szenved, kisebb tárgyi súlyú bűncselekménnyel gyanúsítják, idős korú stb. Nem lehet ugyanakkor kizárólag a bűncselekmény különös tárgyi súlyára alapozni az előzetes letartóztatás elrendelését. Csak a büntetőeljárás és a terhelt valamennyi körülményének alapos vizsgálata után lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy fennáll-e a szökés vagy az elrejtőzés veszélye.
 
A bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozásához kapcsolódó különös feltételek:
Az összebeszélés ténye (kollúzió ténye) (Be. 276.§ (2) b) pont ba) alpont):
A terhelt a bizonyítás meghiúsítása érdekében a büntetőeljárásban részt vevő, vagy más személyt megfélemlített, jogellenesen befolyásolt, vagy tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot vagy vagyonelkobzás alá eső dolgot megsemmisített, meghamisított vagy elrejtett.
A bizonyítás meghiúsítása érdekében más személy megfélemlítése minden esetben jogellenes, a befolyásolás viszont nem minden esetben az. Emiatt szükséges a megkülönböztetés, hiszen nyilvánvaló, hogy a terhelt társakkal történő összebeszélés nem feltétlenül jogellenes. Az eljárás sikerének veszélyeztetésére miatt szintén elrendelhető a letartóztatás. Ahhoz, hogy erre a különös okra tekintettel lehessen elrendelni valakinek a letartóztatását, a bíróság rendelkezésére kell álljanak olyan adatok, tények, amelyekből megállapítható egyrészt az, hogy a terhelt a fenti magatartások egyikét tanúsította, másrészt igazolni szükséges azt is, hogy ennek a magatartásnak a célja az volt, hogy a bizonyítást meghiúsítsa.
 
Az összebeszélés veszélye (kollúzió veszélye) (Be. 276.§ (2) b) pont bb) alpont):
Megalapozottan feltehető, hogy a terhelt a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna, tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot vagy vagyonelkobzás alá eső adatot megsemmisítene, meghamisítana vagy elrejtene.
Az eljárás sikerének veszélyeztetésére tekintettel szintén elrendelhető az előzetes letartóztatás. Talán ez a különös ok a legkevésbé kézzelfoghatóbb letartóztatási ok, hiszen ez a veszély elméletileg valamennyi büntetőeljárásban fennállhat. Ezért a bíróságnak a konkrét büntetőeljárásban kell alaposan mérlegelnie, hogy a gyanúsítottal szemben valóban szükséges-e erre a körülményre a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése. Egyrészt azt kell vizsgálni, hogy a gyanúsítottnak valóban szándékában áll-e meghiúsítani a sikeres nyomozást, másrészt, hogy erre van-e objektív lehetősége.
 
 
A bűnismétlés lehetősége megakadályozásához kapcsolódó különös feltételek:
A bűnismétlés ténye (Be. 276.§ (2) c) pont ca) alpont):
A gyanúsítotti kihallgatását követően az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatta, vagy a gyanúsítotti kihallgatását követően elkövetett újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
E különös ok meglétét viszonylag egyszerű megállapítani. Ha valaki a kihallgatását követően elkövetett cselekmény elkövetésével válik megalapozottan gyanúsíthatóvá, az önmagában megalapozhatja a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését.
 
A bűnismétlés veszélye (Be. 276.§ (2) c) pont cb) alpont):
 
Megalapozottan feltehető, hogy a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatná vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. A bűnismétlés veszélyét egy már előkészített bűncselekmény befejezésére, az eljárás tárgyát képező cselekmény folytatására, valamint egy újabb bűncselekmény véghezvitelére tekintettel állapíthatja meg a bíróság. Ennek megállapításakor a bíróságnak meg kell indokolnia az alapos feltevését, legalább fajlagosan meg kell jelölnie a várható újabb bűncselekményt, valamint valószínűsítenie kell, hogy a gyanúsítottnak objektív lehetősége és az akarata egyaránt fennáll a bűnismétlésre. Ennek mérlegelése során a bíróság együttesen értékeli a gyanúsított eddigi előéletét, magatartást, személyiségét és a rendelkezésre álló egyéb adatokat

Elrendelése előtt a nyomozási bíró az ügyész jelenlétében a terheltet meghallgatja.
A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás első ízben az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 1 hónapig tart, amelyet a nyomozási bíró 3 hónaponként legfeljebb az elrendeléstől számított 1 évig meghosszabbíthat. Ezt követően a törvényszék egyesbíróként eljárva, alkalmanként legfeljebb 2 hónappal meghosszabbíthatja.
A vádirat benyújtása után az elsőfokú bíróság által elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart. Az elsőfokú bíróság által az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott, illetőleg a másodfokú bíróság által elrendelt előzetes letartóztatás a másodfokú eljárás befejezéséig, a másodfokú bíróság által az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott, illetve a harmadfokú bíróság által elrendelt előzetes letartóztatás a harmadfokú eljárás befejezéséig, de mindegyik esetben legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig tart.
Az ügydöntő határozat kihirdetésekor fenntartott előzetes letartóztatás az eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés kitöltéséig tart.
A bíróság előzetes letartóztatás helyett lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet vagy távoltartást is elrendelhet, illetve óvadékot fogadhat el.

A letartóztatás elrendeléséről - a vádemelés előtt az ügyészség indítványára - a bíróság határoz. A bíróság a vádemelés előtt letartóztatás helyett távoltartást, bűnügyi felügyeletet, vagy távoltartást és bűnügyi felügyeletet rendelhet el.

A bíróságnak, az ügyészségnek és a nyomozó hatóságnak arra kell törekednie, hogy a letartóztatás a lehető legrövidebb ideig tartson.
A letartóztatás megszűnik, ha a tartama meghosszabbítás vagy fenntartás nélkül lejárt, a nyomozás határideje lejárt és vádemelésre nem került sor, az eljárást megszüntették vagy felfüggesztették, az eljárást jogerősen befejezték.
A letartóztatást meg kell szüntetni, ha az elrendelésének oka megszűnt, helyette más személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedést rendeltek el, vagy más ügyben a terhelt letartóztatását vagy előzetes kényszergyógykezelését rendelték el.
A letartóztatást meg lehet szüntetni, ha a terhelt szabadságvesztést, elzárást vagy javítóintézeti nevelést tölt. A letartóztatást a bíróság szünteti meg, de a vádemelés előtt az ügyészség is megszüntetheti.

Az előzetes letartóztatás indokoltságát a bíróság az elrendelést követően rendszeresen felülvizsgálja. Ez a felülvizsgálat azonban már nem minden esetben olyan alapos, mint a letartóztatás elrendelésekor. A hosszabbításról ugyanis a bíróság az iratok alapján dönt, kivéve akkor, ha a meghosszabbítás okaként a korábbi határozathoz képest új körülményre hivatkoznak illetve, ha az indítvány tárgya a letartóztatásnak hat hónapot meghaladó meghosszabbítása.
A vádemelés előtt a bíróság legfeljebb egy hónapig rendelheti el a letartóztatást. A letartóztatást a bíróság a letartóztatás elrendelésétől számított egy év elteltéig alkalmanként legfeljebb három hónappal, ezt követően alkalmanként legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja. A vádemelés előtt a letartóztatás meghosszabbítása iránt az ügyészség a letartóztatás tartamának lejárta előtt legalább öt nappal tesz indítványt a bíróságnak. A vádemelést követően az elsőfokú vagy a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott letartóztatás legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig tarthat.

Attól függ, hogy milyen súlyú bűncselekmény miatt folyik a büntetőeljárás. Ha a bűncselekmény, ami miatt folyik az eljárás, 3 évnél nem súlyosabb, akkor 1 évig, ha 5 évnél nem súlyosabb, akkor 2 évig, ha 10 évnél nem súlyosabb, akkor 3 évig, ha pedig 10 évnél súlyosabb, akkor 4 évig tarthat a letartóztatás.

A letartóztatás legfeljebb egy évig tart, ha a terhelttel szemben három évnél nem súlyosabb, két évig tart, ha a terhelttel szemben öt évnél nem súlyosabb, három évig tart, ha a terhelttel szemben tíz évnél nem súlyosabb, négy évig tart, ha a terhelttel szemben tíz évnél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás.

A fentiek alól kivételt képeznek azok az esetek, amikor a terhelttel szemben életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, az ügydöntő határozat kihirdetése után rendelik el vagy tartják fenn a letartóztatást, ha a másodfokú vagy a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése elleni fellebbezés elbírálása iránti eljárás van folyamatban, illetve ha hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás van folyamatban.

A vádemelés előtt a nyomozó hatóság vagy az ügyészség, a vádemelés után a bíróság a terhelt letartóztatásának elrendelése esetén haladéktalanul értesíti a letartóztatás elrendeléséről és a fogva tartás helyéről a terhelt által megjelölt nagykorú személyt.
A letartóztatást büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. Kivételes esetben az ügyészség rendelkezése alapján a letartóztatást rendőrségi fogdában kell végrehajtani, ha a nyomozási cselekmények elvégzése ezt indokolttá teszi, ennek tartama legfeljebb összesen hatvan nap lehet. A gyanúsított rendőrségi fogdában történő elhelyezése tárgyában hozott határozat ellen panasznak nincs helye.

A letartóztatás megszüntetése, illetve enyhébb, a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelése iránt az ügyészség, a terhelt, illetve a védője terjeszthet elő indítványt.
A letartóztatás megszüntetése, illetve az enyhébb személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelése iránti indítványt a bíróság érdemben megvizsgálja, és erről határozatot hoz. Ha az indítványt nem az ügyészség terjesztette elő, a bíróság beszerzi az ügyészség észrevételét vagy indítványát.
A letartóztatás megszüntetése iránt, ismételten azonos tartalommal előterjesztett indítvány érdemi indokolás nélkül nem utasítható el, ha a letartóztatás elrendelése, meghosszabbítása vagy fenntartása óta három hónap eltelt.
A bíróság az indítvány elbírálását mellőzi, ha a terhelt már nem áll személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt, vagy más személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt áll.
Szintén mellőzi a bíróság az indítvány elbírálását a terhelt egyidejű értesítése mellett, ha az indítvány előterjesztése és az indítvány elbírálása között a letartóztatást meghosszabbította vagy fenntartotta.

A fiatalkorú letartóztatásának a fentiekben részletezett okok esetében is csak akkor van helye, ha az a bűncselekmény különös tárgyi súlya folytán szükséges.
A fiatalkorúak letartóztatása megszűnik, ha annak tartama a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét be nem töltő fiatalkorúval szemben az egy évet, a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét betöltött fiatalkorúval szemben a két évet
eléri. Ez a szabály nem érvényesül, az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott letartóztatás esetében továbbá, ha a másodfokú vagy a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése elleni fellebbezés elbírálása iránti eljárás van folyamatban vagy hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás van folyamatban.
A bíróság a fiatalkorú személyiségére és a terhére rótt bűncselekmény jellegére tekintettel törvényben meghatározottak szerint dönt a letartóztatás végrehajtási helyéről.
A fiatalkorú rendőrségi fogdában történő ideiglenes elhelyezéséről az ügyészség indítványára a bíróság dönt, e határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. A tizennegyedik életévét be nem töltött fiatalkorú rendőrségi fogdában nem helyezhető el.
A letartóztatás tartama alatt a bíróság a letartóztatás végrehajtásának helyét az ügyészség, a terhelt vagy a védő indítványára, vádemelés után hivatalból is megváltoztathatja.