A Fővárosi Ítélőtábla Bf.199/2020/7. számú határozata

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság

5.Bf.199/2020/7. szám

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten a 2021. február 12. napján megtartott tanácsülésen meghozta a következő

V É G Z É S T:

A szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt vádlott ellen indított büntető ügyben a Fővárosi Törvényszék 2020. szeptember 1. napján kihirdetett 24.B.146/2020/15. számú ítéletét helybenhagyja.

A vádlott által az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja.

A végzés ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S

[1] Az elsőfokú bíróság a rendelkező részben megjelölt ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében (Btk. 197.§ (2) bekezdés) és folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében (Btk. 197.§ (2) bekezdés, (3) bekezdés b) pont III. fordulatára tekintettel a (4) bekezdés a) pont ab) alpontja). Ezért őt halmazati büntetésül 7 év 9 hónap fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 8 év közügyektől eltiltásra és bármely olyan foglalkozástól, vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll, végleges hatályú eltiltásra ítélte.

Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időnek a kiszabott büntetésbe történő beszámításáról. Az eljárás során lefoglalt bűnjel iratok között kezelését rendelte el, valamint kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 490.177 forint bűnügyi költség megfizetésére.

[2] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség a vádlott terhére súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

[3] A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.329/2020/9. számú átiratában a vádlott terhére bejelentett fellebbezést fenntartva kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezések tartalmára tekintettel a felülbírálat korlátozott, figyelemmel arra, hogy az ellentétes irányú fellebbezések a Be. 583.§ (3) bekezdés a) pontja értelmében kizárólag a kiszabott büntetés mértékét sérelmezik. Utalt arra, hogy a felülbírálat terjedelmét kiterjesztő ok nem állapítható meg, ezért a másodfokú eljárásban a felülbírálat alapjául Be. 590.§ (3) bekezdése értelmében kizárólag az elsőfokú ítélet fellebbezéssel sérelmezett rendelkezésére szolgál.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során a bűnösségi körülményeket bár helyesen vette számba, azonban azokat nem súlyuknak megfelelően értékelte.

Arra hivatkozott, hogy az időmúlást tévesen értékelte az elsőfokú bíróság a vádlott javára, mert az 1. pontban írt cselekmény nem szakadt meg, a 2. pont alatti, bár később elkövetett cselekmény hasonló, ezért a vádlott cselekményeit az időmúlás értékelése tekintetében nem lehet szétválasztani, és azt a korábbi cselekmény esetében enyhítő körülményként értékelni. Azzal sem értett egyet, hogy a vádlott cselekményei az adott bűncselekmény kategórián belül nem értékelhetők súlyosnak, figyelemmel arra, hogy a gyermekkorú sértett érzelmi és erkölcsi életét károsították.

Erre figyelemmel indokoltnak tartotta a vádlottal szemben a kiszabott szabadságvesztés törvényi középmértékhez közelítő súlyosítását azzal, hogy a vádlott teljeskörű beismerésére tekintettel a törvényi középmértéknél alacsonyabb tartamú büntetés alkalmazásával egyetért. A közügyektől eltiltás mellékbüntetés súlyosítására irányuló fellebbezést szintén fenntartotta.

[4] A védő a fellebbezés írásbeli indokolásában az elsőfokú bíróság ítélete ellen bejelentett enyhítést célzó fellebbezést fenntartotta, egyben hangsúlyozta a vádlott javára értékelhető enyhítő körülmények számosságát és súlyát, így a beismerő vallomására, büntetlen előéletére, megromlott mentális egészségi állapotára és megbánó magatartására tekintettel a kiszabott büntetés enyhítését kérte.

[5] A Fővárosi Ítélőtábla az ellentétes irányú fellebbezések egyikét sem ítélte megalapozottnak.

[6] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - a bejelentett fellebbezés tartalmára figyelemmel - a Be. 590. § (3) bekezdése alapján, a fellebbezéssel sérelmezett rendelkezés tekintetében bírálta felül, tekintettel arra, hogy a fellebbezéseket a Be. 583. § (3) bekezdés a) pontja alapján a kiszabott büntetés mértékére nézve jelentették be, illetve a Be. 590. § (7) bekezdése értelmében a felülbírálat hivatalból kiterjedt az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekre is.

[7] Az ítélőtábla megállapította, hogy olyan ok, amely a felülbírálat Be. 590. § (5) bekezdését megalapozó kiterjesztését indokolná, nem állapítható meg.

[8] A törvényszék a hatályos perrendi szabályokat betartotta. Az ügyben a Be. 499. § (1) bekezdésének megfelelően előkészítő ülést tartott, melyen a vádlottat az eljárási jogairól a Be. 185. § (1) bekezdésének megfelelően tájékoztatta, továbbá a Be. 500. §-ának megfelelően figyelmeztette az előkészítő ülés lényegére, a bűnösségének beismerése és a tárgyaláshoz való jogról lemondásának következményeire, illetve bizonyítási indítványai előterjesztésének lehetőségére, annak korlátaira. A vádlott a kioktatásokat megértette, tudomásul vette, bűnösségét a vádiratban foglaltakkal egyezően beismerte, és a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. A vádlott beismerő nyilatkozata elfogadásának feltételei bár fennálltak, az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ügy előkészítő ülésen nem fejezhető be, mert az ügyészség Be.502. § (1) bekezdése szerinti indítványa a büntetés tekintetében nem felel meg a törvényi rendelkezéseknek, ezért a beismerő nyilatkozat elfogadásának megtagadása mellett a Be. 505. § (4) bekezdése értelmében tárgyalásra tért át.

[9] A tárgyalás során a vádlott a bűnösségére kiterjedő beismerő vallomását fenntartotta, melyet az elsőfokú bíróság által ismertetéssel a bizonytás anyagává tett okirati bizonyítékok mindenben alátámasztottak.

[10] A tárgyalás során a védő új elmeorvosszakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványát az elsőfokú bíróság indokoltan utasította el, bár ezzel kapcsolatban az elsőfokú ítélet a Be. 561. § (3) bekezdés f) pontja ellenére részletesen nem tért ki, azonban az ítélet indoklásából feltárható, hogy az együttes igazságügyi elmeorvos-és orvosszakértői vélemény és pszichológus szakértői vélemény megállapításait aggálytalannak ítélve, az új szakértő kirendelésére vonatkozó indítványt, mint szükségtelent utasította el.

[11] A rendelkezésre álló és egyirányba mutató, a vádlotti vallomást minden tekintetben alátámasztó bizonyítékokra tekintettel az elsőfokú bíróság a Be. 508. § c) pontja alapján az ügyben a további bizonyítást indokoltan mellőzte, és az ítéleti tényállást a vádiratban foglaltakkal azonosan állapította meg, melynek megalapozottságát a másodfokú bíróság a Be. 591. § (2) bekezdés a) pontja értelmében nem vizsgálta, és határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította.

[12] Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét is a törvényi előírásoknak megfelelően, a Be. 562. § (2) bekezdésének megfelelően teljesítette, figyelemmel arra, hogy a fellebbezések kizárólag a kiszabott büntetés mértékére vonatkoztak.

[13] A fentiek szerint irányadó tényállás alapján a vádlott bűnösségének megállapítása okszerű, a bűncselekmények anyagi jogi minősítése pedig törvényes.

[14] A büntetés kiszabása során a bűnösségi körülményeket az elsőfokú bíróság körültekintően vizsgálta, és a másodfokú bíróság álláspontja szerint - a következő pontosítások ellenére is - súlyuknak megfelelően értékelte.

[15] A vádlott javára nyomatékos enyhítő tényező - különös tekintettel a tényállás 1. pontjában leírt bűncselekmény vonatkozásában - a feltáró jellegű beismerő vallomása, amely a bűncselekmény felderítéséhez nagyban hozzájárult, illetve megbánó nyilatkozata, amely valamennyi a büntetőeljárás során tett nyilatkozatában megjelent.

[16] Az időmúlás értékelésével kapcsolatban a másodfokú bíróság alapvetően a fellebbviteli főügyészség álláspontjával értett egyet.

[17] A büntetéskiszabási körülmények közül a Be. 564. § (4) bekezdés b) pontjában kiemeli a büntetőeljárás elhúzódásának enyhítő körülményként való értékelését, amely az Alkotmánybíróság 2/2017. (II. 10.) AB határozatában rögzített elveken alapul. Az AB döntése indokolásában rámutatott, hogy "A büntetőügyekben az EJEE 6. Cikkének 1. bekezdésében foglaltak (a tisztességes tárgyaláshoz való jog) célja, hogy a meggyanúsított személy ne álljon indokolatlanul sokáig a vád hatálya alatt. (2/2017. (II. 10.) AB határozat Indokolás IV/[67])

[18] A büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló 56/2007. BK. vélemény III/10. pontja a büntetés kiszabását befolyásoló tárgyi tényezők körében ugyancsak megjelöli enyhítő körülményként az időmúlást, amennyiben a bűncselekmény elkövetésétől hosszabb idő telt el annak megjegyzésével, hogy minél súlyosabb a bűncselekmény, annál hosszabb az az idő, amely enyhítőként értékelhető.

[19] Jelen ügyben a büntetőeljárás a 2. pontban írt bűncselekmény észlelésével kapcsolatban tett bejelentésre indult meg, így a vádlott esetében az időmúlás kizárólag ettől az időponttól nyerhet értékelést, hiszen ezt megelőzően a vádlott nem állt büntetőeljárás hatálya alatt, így ez az időtartam a javára enyhítő körülményként nem értékelhető. A büntetőeljárás megindulása, és az elsőfokú ítélet, majd a másodfokú határozat meghozatala között eltelt két évet sem elérő időmúlás az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére is figyelemmel nem tekinthető olyan súlyúnak, amely a büntetés kiszabása során a büntetés jelentősebb enyhítésére alapot adhatna.

[20] A bűncselekmény, adott bűncselekmény kategórián belüli tárgyi súlyával kapcsolatban a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy az nem tekinthető kiemelkedően súlyosnak. Kétségtelen, hogy az igazságügyi pszichológiai szakértő véleménye szerint a sértettnél szexuális traumatizációt okozott, érzelmi, erkölcsi fejlődésére hátrányosan hatott, azonban az elkövetés körülményei, módja tekintetében kirívóan durvának nem minősül.

[21] Ugyancsak nyomatékos enyhítő tényező a vádlott javára életkorára is tekintettel - ahogy erre az elsőfokú bíróság is utalt - büntetlen előélete.

[22] A bűnösségi körülmények pontosítása mellett is, az elsőfokú bíróság a bűncselekmények tárgyi súlyát, valamint a vádlott alanyi bűnössége fokát is helyesen értékelve jutott arra a következtetésre, hogy a büntetés kiszabása során irányadó büntetési tétel középmértékét (13 év 9 hónap) el nem érő, a büntetési tétel alsó határához közelebb álló tartamú szabadságvesztés szükséges, de egyben elegendő is a büntetési célok eléréshez, és arányban áll a vádlott javára értékelt nagyobb számú enyhítő körülménnyel is. Az ilyen módon meghatározott, 7 év 9 hónap szabadságvesztés lényeges súlyosítására ezért a másodfokú bíróság nem látott indokot.

[23] Helyesen észlelte az elsőfokú bíróság, hogy a Btk. 52. § (3) bekezdésének kötelező rendelkezése alapján a vádlottat végleges hatállyal el kell tiltani minden olyan foglalkozástól, vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18 év alatti személy felügyeletét, nevelését, gondozását, gyógykezelését végzi, attól függetlenül, hogy a vádlott ténylegesen ilyen foglalkozást nem gyakorolt. Tekintettel arra, hogy a Be. 565. § (2) bekezdése nem tette lehetővé ügyészi indítvány hiányában előkészítő ülésen e kötelezően alkalmazandó büntetés kiszabását, azonban az elsőfokú bíróság a tárgyalás eredményeként már a törvényi rendelkezéseknek megfelelő büntetést szabhatott ki.

[24] A mellékbüntetés alkalmazásának törvényi feltételei fennálltak, tartama megfelelően igazodik a szabadságvesztés elsőfokú ítéletben meghatározott tartamához.

[25] A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározása is megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek.

[26] Az elsőfokú ítélet járulékos kérdésekben hozott rendelkezései ugyancsak pontosak, a jogszabályi rendelkezéseknek mindenben megfelelnek, megváltoztatásukra nem volt törvényes ok.

[27] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét a Be. 598. § (2) bekezdése szerinti tanácsülésen a Be. 605. § (1) (4) bekezdése alapján hagyta helyben.

[28] A vádlott az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig letartóztatásban volt, ezért ezt az időtartamot a másodfokú bíróság a Btk. 92. § (1)-(2) bekezdésének megfelelően a kiszabott szabadságvesztésbe ugyancsak beszámítani rendelte.

Budapest, 2021. február 12. napján