A büntetőeljárásban a határidőket általában órákban (például az őrizet esetében), napokban (lásd a jogorvoslatnál), hónapokban (így az egyéb, hosszabb időtartamú kényszerintézkedések esetében) vagy években határozzák meg. A napokban megállapított határidőbe nem számít be az a nap, amelyre a határidő kezdetére okot adó körülmény esik (kezdőnap).
A hónapokban vagy években – általában a hatóságok számára – megállapított határidő azon a napon végződik, amelynek száma a kezdőnapnak megfelel, ha pedig a hónapban nincs ilyen nap, a hónap utolsó napján. Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le.
A bírósághoz, az ügyészhez, illetőleg a nyomozó hatósághoz intézett beadványnak és az előttük teljesíthető eljárási cselekménynek a határideje a hivatali munkaidő végével jár le. Nem számít a határidő elmulasztásának, ha a beadványt a határidő utolsó napján postára adták.
A napokban megállapított határidőbe tehát nem számít bele a kezdőnap. Így például nyolc napi jogorvoslati határidő idő esetében a nyomozati határozat kihirdetését követő kilencedik napon is be lehet jelenteni a panaszt.
Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, akkor a jogszabály szerint a határidő a következő munkanapon jár le. Ez a szabály őrizetbe vétel és előzetes letartóztatás számítása esetén nem alkalmazható. Az eljárásjogi törvény rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából munkaszüneti napon az a nap értendő, amikor a hatóság (bíróság) előtt a munka szünetel.
E körbe nem értendő az ún. „törvénykezési szünetek” időtartama. Ezzel szemben a hétvégi és ünnepnapok munkaszüneti napoknak tekintendők annak ellenére is, hogy az előzetes letartóztatások intézésére, illetve – hosszabb ünnepek esetén – az elfogatóparancsok alapján kézre került terheltek ügyeinek intézése érdekében ügyeletes bírók eljárnak.
A beadványokat a határidő utolsó napján a hivatali munkaidő alatt, vagy ezt követően éjfélig postán is fel lehet adni, míg a hatóság előtt teljesíthető eljárási cselekményt a hivatalos munkaidő alatt lehet csak teljesíteni. A postai feladás esetén nem kötelező, de célszerű a beadványt „ajánlott” küldeményként feladni.
Az eljárási cselekmény elvégzésére meghatározott időpont a határnap, amelyet a bíróság, ügyész, illetve a nyomozó hatóság állapít meg.
2005-től a büntetőeljárásról szóló törvény bevezette a kötelező soron kívüli eljárást. A törvény szerint a büntetőeljárást soron kívül kell lefolytatni
Szintén soron kívül kell eljárni, ha a terhelt előzetes letartóztatásban van, ha távoltartást rendeltek el vele szemben, a megismételt eljárásban, a perújítási eljárásban, a mentelmi jog felfüggesztése esetén.
Az elsőfokú eljárás során a nyomozati és a tárgyalási szakaszban van jelentősége a határidőknek.
A nyomozati szakaszban az alábbi határidőkkel találkozhatunk:
Fontosabb jogorvoslati határidők:
A bírósági szakaszban a fellebbezési határidők a következőképpen alakulnak:
Ha az eljárásban részt vevő határidőt vagy határnapot önhibáján kívül mulasztott, főszabály szerint igazolásnak van helye. Az igazolási kérelmet az elmulasztott határidő utolsó napjától, illetőleg a határnaptól számított nyolc napon belül lehet előterjeszteni.
Ha a mulasztás később jutott a mulasztó tudomására, vagy az akadály később szűnt meg, az igazolási kérelem határideje a tudomásszerzéssel, illetőleg az akadály megszűnésével kezdődik. Hat hónapon túl igazolási kérelmet nem lehet előterjeszteni.
Az igazolási kérelemben elő kell adni a mulasztás okát és azokat a körülményeket, amelyek a mulasztás vétlenségét valószínűsítik. Határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelem előterjesztésével együtt az elmulasztott cselekményt is pótolni kell.
Az igazolási kérelemnek az eljárás folytatására, illetőleg a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. Ha az igazolási kérelem valószínűsíti a mulasztó vétlenségét, illetve azt, hogy az elmulasztott cselekmény pótlása megtörtént vagy megtörténik, az eljárási cselekmény vagy a határozat végrehajtása felfüggeszthető.
Az igazolási kérelemről a határidőt, illetve a határnapot megállapító hatóság határoz. Jogorvoslati határidő elmulasztása esetén a jogorvoslat elbírálására jogosult határoz az igazolási kérelemről. Ha a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság az igazolási kérelemnek helyt ad, az igazolást kérő által pótolt cselekményt olyannak kell tekinteni, mintha azt az elmulasztott határidőn belül teljesítette volna, az elmulasztott határnapon végzett eljárási cselekményt pedig a szükséges keretben meg kell ismételni.
Az igazolási kérelmet a hatóság érdemi vizsgálat nélkül kötelezően elutasítja, ha az igazolást a törvény kizárja, ha a kérelem elkésett, vagy ha a kérelmező a cselekményt egyidejűleg nem pótolta, holott erre lehetősége lett volna.
Az igazolási kérelemnek helyt adó határozat ellen nincs, míg az elutasítás esetén van helye jogorvoslatnak.