Öngyilkosságban közreműködés

A megyei bíróság a fiatalkorú vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében és megrontás bűntettében, ezért halmazati büntetésül a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó 4 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre, valamint 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte a vádlottra korábban kiszabott, 2 évi próbaidőre felfüggesztett 8 hónapi szabadságvesztés végrehajtását. Ugyanakkor a vádlottat az ellene lőszerrel visszaélés miatt emelt vád alól - mert a vádlott e bűncselekményt nem követte el -felmentette.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A 17 éves vádlott egy évvel korábban ismerkedett meg barátjának húgával - a sértettel - aki 13 éves volt. Kettőjük között kölcsönös vonzalom, alakult ki, és közösültek is. Minthogy a sértett több alkalommal is felkereste a vádlottat, ezért az apja megrótta, sőt tettlegesen bántalmazta is, bár nem tudott arról, hogy lánya és a vádlott között milyen kapcsolat van. A sértett - aki egyébként cigányszármazású volt - elpanaszolta, hogy fél a szüleitől, s olyan kijelentést is tett, hogy öngyilkos lesz, a vonat elé veti magát.

A vádlott a sértettet az öngyilkossági szándékáról csak annyiban beszélte le, hogy arra kérte: ne kövesse el nyomban az öngyilkosságot, hanem majd együtt legyenek öngyilkosok, a vádlott által Csehszlovákiában vásárolt állatkábító-készülékkel. Ez a készülék nem lőfegyver, hanem ipari munkaeszköz. Nem sokkal ezután elutaztak a vádlott nővéréhez, itt búcsúlevelet írtak, majd a ház egy külön szobájában együtt töltötték az éjszakát. A vádlott és a sértett között ekkor tovább folyt a beszélgetés az öngyilkosságról. A vádlott elővette a korábban elrejtett állatkábító-készüléket és kipróbálta.

A reggeli órák előtt felébredtek. A vádlott a maga mellé helyezett állatkábító-készüléket felvette, azt azonban a sértett kérésére átadta. A sértett az állatkábító-készülékkel hanyattfekvő helyzetben a homloka közepébe lőtt, és nyomban eszméletét vesztette. Ezt követően a vádlott újra megtöltötte a készüléket, majd ugyanúgy a homloka középtáján fejbe lőtte magát. Mindketten eszméletlen állapotban voltak, amikor a vádlott rokonai rájuk találtak.

A sértett a szakszerű orvosi kezelés ellenére három hét múlva - anélkül, hogy az eszméletét visszanyerte volna - meghalt. Az orrgyök fölött 2 cm-re kb. 1 cm átmérőjű kerek sérülést szenvedett, a koponyacsont bezúzódott és a szilánkok bezúzták az agyállományt is. A sérüléssel kapcsolatban számos szövődmény alakult ki, így gennyes agyhártyagyulladás, az idegsejtek súlyos károsodása, tályogosan beolvadó gócos tüdőgyulladás, nagyfokú testi leromlás, amelyek együttesen okozták a sértett halálát.

A vádlott hasonló sérülést szenvedett: a homloka közepén 10 fillér nagyságú kerek, élesszélű csonthiány volt. A műtét során a koponyaüregben kisebb csontrészleteket találtak. A műtét után gennyes agyhártyagyulladás alakult ki, amely azonban az orvosi kezelés hatása alatt megszűnt. Végül is a vádlott gyógyultan hagyhatta el a kórházat.

Az első fokú bíróság a tényállást megalapozottan állapította meg, és ennek alapján okszerű következtetést vont le a vádlott bűnösségére. Tévedett azonban, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntetteként minősítette.

A Btk. az öngyilkosságot, illetőleg ennek megkísérlését nem tekinti bűncselekménynek. Minthogy azonban az öngyilkosságot a közfelfogás elítéli, és az az erkölcsi normákkal is ellentétes, ennek megelőzése érdekében a Btk. 168. §-a az ehhez kapcsolódó, járulékos jellegű magatartásokat - nevezetesen az erre való rábírást és az ehhez való segítségnyújtást - önálló (sui generis) bűncselekménynek nyilvánítja.

A cselekmény járulékos jellegéből következik, hogy a Btk. 168. §-a csak abban az esetben valósul meg, ha a cselekmény passzív alanya az öngyilkosságot legalább megkísérli, ehhez képest az öngyilkosságra rábírni törekvés, illetőleg az eredménytelen rábírás nem bűncselekmény.

a) Az öngyilkosságban közreműködés egyik elkövetési alakzata az öngyilkosságra rábírás. Rábíráson a Btk. 21. §-ának (1) bekezdése szerinti szándékos felbujtói magatartást kell érteni. Feltétele tehát, hogy a ráhatás váltsa ki az öngyilkosság elkövetésére irányuló szándékot, vagyis a rábíró nyilatkozat és az öngyilkos akaratelhatározása okozati összefüggésben álljon.

Öngyilkosságra rábírás megállapításának van helye abban az esetben is, ha a sértettben felmerült ugyan az öngyilkosság elkövetésének gondolata, de ezt a rábírást tartalmazó nyilatkozat érlelte szilárd akaratelhatározássá.

Az öngyilkosságban közreműködés passzív alanya bárki lehet, az öngyilkosságra rábírás szempontjából azonban jelentősége van a sértett beszámítási képességének. Ha ugyanis a felbujtó a beszámítási képességgel nem rendelkező gyermekkorút (Btk. 23. §) vagy olyan kóros elmeállapotban levő személyt bír rá az öngyilkosság elkövetésére, aki képtelen magatartása következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék [Btk. 24. § (1) bek.], nem öngyilkosságban közreműködés, hanem közvetett tettesként elkövetett emberölés megállapításának van helye. Ebben az esetben ugyanis a passzív alany maga hajtja végre a konkrét ölési magatartást, de ezt az elkövető pszichikai ráhatásának eredményeként teszi.

b) Az öngyilkosságban közreműködés másik elkövetési magatartása az öngyilkosság elkövetéséhez segítségnyújtás. Ez tartalmilag a Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegédi bűnrészesség megvalósulását jelenti, vagyis ez az elkövetési magatartás ugyancsak szándékos megvalósítást tételez fel.

Az öngyilkossághoz való segítségnyújtás állhat akár fizikai, akár pszichikai jellegű közreműködésben. A fizikai segítségnyújtás - az öngyilkosság elkövetésénél való puszta jelenléten túlmenően - általában az eszközök rendelkezésre bocsátásával vagy a véghezvitelnél való közreműködéssel valósul meg, míg a pszichikai segítségnyújtás a passzív alanynak az öngyilkosság véghezvitelére vonatkozóan kialakult végleges szándéka erősítésében vagy tanácsadásban jut kifejezésre.

Az öngyilkossághoz való segítségnyújtás esetében közömbös a sértett életkora, illetőleg a beszámítási képessége. Ha tehát gyermekkorú vagy a Btk. 24. §-ának (1) bekezdése szerinti beszámítási képességgel nem rendelkező kóros elmeállapotú személy elhatározza az öngyilkosság véghezvitelét, és a közreműködő ennek végrehajtásában nyújt fizikai vagy pszichikai segítséget - a közvetett tettesség feltételei hiányában -, nem emberölésért, hanem a Btk. 168. §-a szerinti bűncselekményért vonható felelősségre.

Az adott esetben a gyermekkorú sértett véglegesen elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el. Ennek az akaratelhatározásnak a kialakításában a vádlottnak nem volt szerepe. A sértett akaratelhatározásának végleges és szilárd voltát mutatja az is, hogy korábban a vasútállomáson a vonat elé akarta vetni magát, és ebben a vádlott akadályozta meg, majd az öngyilkosságnak egyéb módon történő, közös véghezviteléhez hozzájárult.

Minthogy tehát a sértettnek az öngyilkosság véghezvitelére vonatkozó akaratelhatározása kialakításában a vádlottnak nem volt szerepe, hanem közreműködése a gyermekkorú akaratelhatározásának erősítésében és az öngyilkosság véghezviteléhez szükséges eszköz rendelkezésre bocsátásban - vagyis tartalmilag fizikai és pszichikai segítségnyújtásban - állott, tévedett az első fokú bíróság, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntetteként értékelte.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét a cselekmény jogi minősítésére vonatkozóan részben megváltoztatta, és a vádlott cselekményét a Btk. 168. §-a szerinti öngyilkosságban közreműködés bűntettének minősítette,

Az első fokú bíróság egyébként a vádlott által elkövetett másik bűncselekményt törvényesen minősítette a Btk. 201. §-ának (1) bekezdése szerinti megrontás bűntettének.

A vádlott cselekményének részbeni téves jogi értékelése eltúlzott mértékű szabadságvesztés kiszabását eredményezte.

A büntetés kiszabásával összefüggő fellebbezések elbírálása során a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az első fokú bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó alanyi jellegű bűnösségi körülményeket helyesen állapította meg. A minősítés megváltoztatása miatt a cselekmények tárgyi súlyához igazodó új büntetést kellett megállapítani.

Ennek során - mérlegelve e bűncselekményeknek a társadalomra veszélyességét, a bűnösségi körülmények között pedig nagy nyomatékkal azt figyelembe véve, hogy a vádlott maga is öngyilkosságot kísérelt meg -a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy a büntetési cél eléréséhez 2 évi szabadságvesztés és ugyanilyen tartamú közügyektől eltiltás szükséges, egyszersmind elegendő. (Legf. Bír. Bf. II. 772/1981. sz.)

A s-i járásbíróság az 1972. július 26. napján kelt és ugyanakkor jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet az ellene tiltott határátlépés bűntettének előkészülete és öngyilkosságban közreműködés bűntettének vádja alól büntethetőséget kizáró ok folytán felmentette. Egyúttal elrendelte, hogy a kerületi bíróság korábbi ítéletével elrendelt kényszergyógykezelést az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell folytatni.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt többször elkövette a tiltott határátlépés kísérletét, illetve előkészületét. Többször folyt emiatt ellene eljárás. Legutóbb a kerületi bíróság büntethetőségét kizáró okból felmentette és kényszergyógykezelését rendelte el. Kimondotta, hogy ennek házi gondozásban való végrehajtása is lehetséges. A terhelt 1970. november 5. napjától kezdődően házi gondozásban volt.

Ilyen helyzetben 1971. március 11. napján elhatározta, hogy útiokmányok nélkül külföldre távozik. A s-i járás területén a határőrizeti szervek igazoltatták és mivel úticélját nem tudta elfogadhatóan megjelölni, a határőrségre szállították. A határőrségről a járási rendőrkapitányság fogdájába vitték. Itt egy zárkába került a fiatalkorú Sz. Lászlóval, aki elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el és ehhez a terhelt segítségét kérte. Ezután a fiatalkorú kibontotta a zárka ablakára elhelyezett, az ablak rácsát védő dróthálót, az inge egyik ujját rákötötte a rácsra, a másikat a nyakára hurkolta. Majd felállt egy felfordított vödörre, és kérte a terheltet, hogy a vödröt rúgja ki a lába alól. A terhelt ennek eleget tett. A fiatalkorú halála azért nem következett be, mert az ing elszakadt, a zuhanásakor keletkezett zajra a fogdaőr bement a zárkába, és a már eszméletlen fiatalkorút elsősegélyben részesítette.

Az ítélet ellen a kényszergyógykezelésnek az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben való folytatása elrendelése miatt emelt törvényességi óvás alapos.

A Btk. 61. §-ának (2) bekezdése szerint a kényszergyógykezelést a kijelölt egészségügyi intézetben vagy gyógykezeléssel egybekötött házi gondozásban kell foganatosítani.

A Btké. 21. §-ának (1) bekezdése - az 1971. évi 28. sz. tvr. 79. §-ának szövegezésében - a következőképpen rendelkezik "A kényszergyógykezelést az erre a célra szolgáló külön egészségügyi intézetben kell foganatosítani, ha az élet, a testi épség, az egészség vagy közbiztonság elleni, illetőleg egyébként erőszakos jellegű olyan cselekmény miatt rendelik el, amely a Btk. 21. §-ának (1) bekezdésében meghatározott büntethetőséget kizáró ok hiányában valamely bűntett tényállását valósítaná meg és egy évi szabadságvesztésnél súlyosabb szabadságvesztés kiszabását tenné indokolttá."

A Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiuma a 493. sz. állásfoglalásának indokaiban (II. rész 1/b. pont) a következőkre adott iránymutatást: "Abból, hogy a törvény "egyébként" erőszakos jellegű cselekményről szól, arra kell következtetni, hogy az élet, a testi épség, az egészség és a közbiztonság elleni bűncselekmények közül is csupán az erőszakos jellegűek jöhetnek a Btké. 21. §-a (1) bekezdésének alkalmazása körében figyelembe."

Az említett állásfoglalás további részében kifejtettek szerint erőszakos jellegű cselekményen mindenek előtt azt a cselekményt kell érteni, amelynél az erőszak alkalmazása törvényi tényállási elem. Ide kell azonban sorolni minden olyan egyéb cselekményt is, amelynek megvalósítása során az elkövető erőszakot fejtett ki".

A terhelt által elkövetett cselekmények, bár élet és közbiztonság elleniek, nem erőszakos jellegűek. Az előzőekben idézett jogszabályi rendelkezések folytán ezért nem volt helye a kényszergyógykezelés házi gondozásban való foganatosítása kizárásának.

Törvénysértő tehát a járásbíróság ítéletének az a rendelkezése, amely szerint a terhelt kényszergyógykezelését az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell foganatosítani.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a törvénysértést megállapította, az ítélet érintett rendelkezését hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy a kényszergyógykezelésnek házi gondozásban történő végrehajtása is lehetséges. (Legf. Bír. B. törv. IV. 310/1973. sz.)

A katonai bíróság a vádlottat fiatalkorú öngyilkosságának kísérletében való közreműködés és önkényes eltávozás miatt fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

A katonai bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 1964 óta udvarolt a fiatalkorú B. Ilona sértettnek, akivel elhatározták, hogy miután katonai szolgálatát letölti, házasságot kötnek. Katonai szolgálata alatt a kapcsolatot levelezés útján tartották egymással, illetőleg a vádlott a sértettet eltávozásai során rendszeresen meglátogatta.

A sértett középiskolás, és szülei lakóhelyétől távol, albérletben lakik. Gyenge idegzetű, rapszodikus természetű, meggondolatlan, könnyelmű életmódot folytató személy. Bár a vádlottal való kapcsolatát komolynak tekintette, azonban más személyekkel is udvaroltatott magának, de a vádlottal való emiatti szakítástól félve többször foglalkozott az öngyilkosság gondolatával, és azt két esetben eredménytelenül meg is kísérelte.

A vádlott a sértetthez hasonlóan kettejük kapcsolatát ugyancsak komolynak vette, de ennek ellenére egyidejűleg más leányokkal is levelezett. Tudomása volt arról, hogy a sértett öngyilkossággal foglalkozik, és ő is többször hangoztatott ilyen gondolatokat katonatársai előtt.

A vádlott és a sértett között fennálló nemi kapcsolat eredményeképpen a sértett 1965. decemberében teherbe esett. A vádlott, miután a fentiekről 1966 februárjában tudomást szerzett, arra az elhatározásra jutott, hogy nyomban házasságot kötnek. A sértett szülei, bár hozzájárultak a vádlott és leányuk házasságkötéséhez, a sértettet mégis rávették a terhesség megszakítására, melyről a vádlott nem tudott.

A vádlott, miután alakulatánál a házasságkötési engedélyt megkapta, a sértetthez utazott szabadságra. Tőle a terhesség megszakításáról értesült, amit nehezményezett, s ezért közölte, hogy a megváltozott körülményekre tekintettel az eredeti megállapodásuk szerint, csupán a leszerelés után kíván házasságot kötni.

A vádlott napközben részben barátaival szórakozott, részben pedig egy leányismerősével töltötte idejét. A sértett tudomást szerzett arról, hogy míg ő iskolában volt, a vádlott más lánnyal szórakozott, ezért szemrehányást tett neki, és arról is beszélt, hogy ezek miatt öngyilkos akar lenni.

Az esti és éjszakai órákat a sértett lakásán együtt töltötték. Együttlétük során a vádlott kezdetben igyekezett a sértettet az öngyilkosságról lebeszélni, azonban sikertelenül. Ezután egész nap az öngyilkosságról beszéltek, és a sértett már iskolába sem ment.

Időközben a vádlottnál is kialakult a közös öngyilkosság gondolata. Beszélgetéseik során a végrehajtás módjáról is szó esett. A sértett azt javasolta, hogy a vádlott őt az ágyban fekve iskola köpenyének az övével fojtsa meg, majd utána akassza fel önmagát. Ilyen előzmények után a vádlott az esti órákban több alkalommal kísérletet tett arra, hogy a sértettet megfojtsa, azonban félve a tényleges eredménytől, a kísérlettől - a nyaknak övvel való szorítása után - minden alkalommal elállt.

Miután képtelen volt a sértettet megfojtani, az öngyilkosság végrehajtásának más módjáról kezdtek beszélgetni. A vádlott ekkor azt ajánlotta, hogy vásároljanak nagyobb mennyiségű gyógyszert, valamint szeszesitalt, és a gyógyszerrel végezzenek magukkal.

A sértett a következő napon sem volt iskolában, de ekkor öngyilkossági szándékában már megingott. A vádlottat hosszabb időre egyedül hagyta a lakásban, ő pedig ideje nagy részét a vele egy házban lakó leányismerősénél töltötte.

A vádlott még ezen a napon a délutáni órákban 40 db karilt és 5 dl rumot vásárolt. A karilt a sértett lakásán egy pohár vízben feloldotta, majd mindketten fogyasztottak a rumból. Ezt követően a sértett a tömény gyógyszeroldatot tartalmazó vízből egy keveset ivott, de a további kísérletezést abbahagyta. Ezután a vádlott kb. 4 dl rumot fogyasztott el, majd a gyógyszeroldatot teljes egészében megitta. Az éjszakát ezután együtt töltötték. A gyógyszer káros hatása sem a vádlottnál, sem pedig a sértettnél nem jelentkezett.

Másnap reggel a sértett kijelentette, hogy öngyilkossági szándékáról lemond, és a vádlott térjen vissza alakulatához, mert a szabadsága lejárt. A vádlott azonban még két napon keresztül engedély nélkül távol maradt alakulatától, amikor is letartóztatták.

A katonai bíróság helyesen állapította meg, hogy a vádlottnak az alakulatától 24 órát meghaladó engedély nélküli távolmaradása megvalósítja a Btk. 314. §-ának (1) bekezdésébe foglalt önkényes eltávozást.

Tévedett azonban, amikor a vádlott bűnösségét - a fenti cselekményen túlmenően - a Btk. 255. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés a) pontja szerinti minősülő bűntettben is megállapította.

A katonai bíróság által megállapított tényállás szerint az együttes öngyilkosságot a vádlott és a sértett az utóbbi javaslata alapján határozták el. Első alkalommal a végrehajtási módot előzetesen akként beszélték meg, hogy a vádlott előbb megfojtja a sértettet, majd pedig felakasztja önmagát. A vádlott többször kiséletet is tett arra, hogy a sértettet megfojtsa. Ezzel azonban önként felhagyott, amikor a fuldokló leány eltorzult arcát látta; e cselekménytől tehát önként elállt.

Tévedett a katonai bíróság, amikor a vádlottnak azt a magatartását, hogy megkísérelte a sértett megfojtását, tehát megölését, öngyilkosságban való közreműködésként (Btk. 255. §) értékelte. A vádlottnak ez a cselekménye nem az öngyilkosság elkövetéséhez való segítségnyújtás. Az esetben ugyanis, ha az elkövetőnek a segítségnyújtásban megnyilvánuló tevékenysége már az emberölés tényállása alá vonható, úgy a Btk. 255. §-ban meghatározott bűntett alkalmazása - önként értetődően - szóba sem kerülhet. Öngyilkosságban való közreműködés csak akkor valósul meg, ha a cselekmény nem ment túl az öngyilkosság elkövetésére való rábíráson, illetve olyan segítségnyújtó tevékenységen, amely az emberölés elkövetésének vagy megkezdésének nem tekinthető.

Az e körben megállapított tényállás szerint tehát a vádlott a sértett fojtogatásával az emberölés kísérletét valósította meg. A bűntett végrehajtásától azonban önként elállott, és így e magatartásáért a Btk. 10. §-nak (3) bekezdésére figyelemmel nem büntethető.

Az irányadó tényállás további része szerint az öngyilkosságot utóbb akként szándékozták végrehajtani, hogy a vádlott által e célra vásárolt 40 db karil tablettát vízben feloldják és azt megisszák. A tömény gyógyszeroldatból azonban a sértett csak jelentéktelen mennyiséget fogyasztott.

Az orvosszakértő véleménye szerint a vádlott és a sértett által az öngyilkosság végrehajtásához felhasználni kívánt gyógyszer mennyisége egy személy számára sem elégséges az élet kioltására. Erről egyébként a sértettnek a korábbi eredménytelen öngyilkossági kísérletei során szerzett tapasztalatából tudomása volt, amelyre vonatkozóan a tárgyaláson vallomást is tett. Ekként tehát a sértett tisztában volt azzal, hogy a vádlott által vásárolt egész gyógyszermennyiség elfogyasztása sem lett volna alkalmas az öngyilkosság véghezvitelére.

Egyébként is azonban a sértett egész magatartásából az tűnik ki, hogy az öngyilkossági szándéka akkor már nem volt komoly, csupán a vádlott előtt szégyellte azt bevallani. Mindezekből azt a következtetést kell levonni, hogy amikor a sértettnek olyan mennyiségű gyógyszeroldat állt rendelkezésére az öngyilkosság elkövetésére, amely általa is tudottan nem elegendő a halálos eredmény előidézéséhez, és abból is csak jelentéktelen mennyiséget fogyasztott, e magatartásával az öngyilkosságot nem kísérelte meg.

A törvényi tényállás szerint pedig az öngyilkosságban közreműködés csak az esetben valósul meg, ha az öngyilkosságot elkövették vagy azt megkísérelték.

Mivel pedig a vádlottnak öngyilkosságban való közreműködésként számba jöhető e cselekményével kapcsolatban a sértett az öngyilkosságot nem kísérelte meg, ez utóbbi magatartásával sem követte el az elsőfokú bíróság által terhére megállapított büntettet. (Legf. Bír. Katf. II. 425/1966. sz.)

A törvényszék ítéletével B. Z. vádlottat előre kitervelten, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének a kísérlete miatt 10 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottal szemben megszüntette a korábbi szabadságvesztés után engedélyezett feltételes szabadságot, egyben megállapította, hogy a vádlott félételes szabadságra nem bocsátható.

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás lényege a következő.

A vádlott 2005 szeptemberében 22 évi együttélés után vált el feleségétől, a sértettől. A válás tényét a vádlott nem tudta elfogadni, volt felesége, illetve annak szülei sérelmére 2006-ban különböző bűncselekményeket követett el. A sértett szülei sérelmére elkövetett emberölés bűntettének a kísérlete miatt a bíróság 10 év szabadságvesztésre ítélte, amelyből 2014 márciusában feltételes kedvezménnyel szabadult. Szabadulását követően a sértett lakóhelyéhez közeli faluba költözött. A vádlott kezdeményezésére többször találkozott a sértettel azzal a céllal, hogy a kapcsolatukat helyre állítsa. A sértett azonban ezt minden alkalommal elhárította azzal, hogy nem tudja a sérelmére, valamint a szülei sérelmére elkövetett bűncselekményeket a vádlottnak megbocsátani. A vádlott ezt nem fogadta el, és kijelentette, hogy amennyiben a sértett nem lehet az övé, akkor másé se legyen, inkább megöli.

A vádlott és a sértett között 2014. év nyarán több alkalommal szexuális kapcsolat is volt, amely alkalmakkor a vádlott ismét kijelentette, hogy nem tudja feldolgozni, hogy a sértett nélküle kezdett új életet, és szorgalmazta az ismételt együttélést. A sértett ezt minden esetben elutasította, sőt a vádlottal szemben szexuális erőszak bűntette miatt feljelentést is tett. Az elrendelt nyomozás keretében a bíróság a vádlottal szemben 2014. július 23. napjától kezdődően 60 napi időtartamra távoltartást rendelt el, melynek értelmében a vádlott köteles volt a sértett lakóhelyétől távol tartani magát, valamint köteles volt tartózkodni attól, hogy a sértettel bármilyen módon érintkezésbe lépjen.

A kényszerintézkedés ellenére a vádlott 2014. augusztus 8-án az esti órákban felkereste a sértettet a lakásán és felszólította, hogy menjen ki vele a temetőbe közös lányuk sírjához, utána békén fogja hagyni. A felszólításnak a sértett nem akart eleget tenni, azonban a vádlott kijelentette, hogy jobb lesz, ha kimegy vele a temetőbe, különben az édesanyján áll bosszút. A sértett féltve édesanyját, a vádlottal az utcára ment, és a temető irányába indultak. Útközben a vádlott folyamatosan azt mondta a sértettnek, hogy még mindig szereti és vissza akarja kapni.

Amikor a vádlott szüleinek lakatlan házához értek, a vádlott - eredeti elképzelésének megfelelően - lökdösni kezdte a sértettet a ház irányába, majd megfogta a kezét és a lakatlan ingatlan nyitott ablakán keresztül a sértettet az ingatlanba belökte. A házban közölte a sértettel, hogy jobban teszi, ha azt csinálja amit mond, mert ő már mindent eltervezett, mindkettőjüknek meg kell halni, de főleg a sértettnek. Ezt követően mindketten megitták a vádlott által odavitt 1-1 doboz sört és 1 dl pálinkát, majd a vádlott és a sértett szexuális kapcsolatot létesített.

22.00 óra körüli időben a vádlott elővette a már korábban általa a házba vitt 2 dl "TOTAL" gyomirtó szert, amely méreg a halálos mennyiség 1/7-1/8 részét kitevő glifozat nevű hatóanyagot tartalmazott. Közölte a sértettel, hogy azt el kell fogyasztaniuk, majd először magának töltött a méregből egy műanyag pohárba amit elfogyasztott, majd kb. 1,5 dl mennyiséget műanyag pohárba töltve felszólította a sértettet, hogy igya meg. A sértett a felszólításnak nem akart eleget tenni, azonban a vádlott azzal fenyegette meg, hogy amennyiben nem issza meg a folyadékot, azt le fogja nyomni a torkán.

A sértett ezt követően megitta a kb. 1,5 dl mennyiségű gyomirtó szert, amitől rosszul lett, az éjszaka folyamán többször hányt.

2014. augusztus 9. napján a hajnali órákban a vádlott a sértettet felhívta, hogy akassza fel magát, mert ha nem lehet az övé, akkor senkié sem lesz. A sértetti könyörgés hatására a vádlott megengedte, hogy a sértett haza menjen, az ingatlanból mindketten eltávoztak. A sértett ezt követően hazament, az otthonában tisztálkodott és átöltözött, majd délelőtt 9,30 körüli időben K. város kórházában orvosi ellátásra jelentkezett, mert a torkában maró fájdalmat és nyelési nehezítettséget érzett, illetve hígabb székletürítést jelzett panaszként. A sértettet a kórházban ellátták, az elfogyasztott gyomirtó szer a sértettnél ténylegesen 8 napon belül gyógyuló mérgezést okozott.

A "TOTAL" gyomirtó szer gyenge méreg, engedély nélkül vásárolható, lenyelve az emésztőrendszerből nagyon rosszul szívódik fel, hatóanyaga a glifozat. A vádlott által is használt 35,5 tömegszázalékos gyomirtó szerből kb. 1,5-1,6 liternyit kellett volna a sértettnek elfogyasztani ahhoz, hogy életveszélyes, esetleg halálos mérgezés alakuljon ki.

A sértett nem szenved és a bűncselekmény elkövetésekor sem szenvedett olyan kóros elmeállapotban, amely képtelenné tette vagy korlátozta volna őt a cselekmény következményeinek felismerésében, illetve a felismerésnek megfelelő cselekvésben. Személyiségét megfelelő alkalmazkodási készség, a kötődési készség problematikussága, illetve olykor irreális önalávetés jellemzi.

A törvényszék ítélete ellen a vádlott és védője felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést. A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

Az ítélőtábla a védelmi fellebbezések alapján eljárva az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt, teljes terjedelmében felülbírálta és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat betartotta. A másodfokú bíróság által kiegészített tényállás a Be. 352. § (2) bekezdése alapján megalapozott, az irányadó volt a másodfokú eljárásban is.

A megalapozott tényállásból helyesen következtetett a törvényszék a vádlott büntetőjogi felelősségére, tévedett ugyanakkor a vádlott által elkövetett cselekmény minősítésekor.

A minősítés körében a fellebbviteli bíróság az alábbiakra mutatott rá.

Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét minősített emberölés bűntettének a kísérletében állapította meg, nem adta jogi indokát azonban annak, hogy miért ezen bűncselekmény elkövetését rótta a vádlott terhére. A cselekmény minősítésénél figyelmen kívül hagyta a törvényszék azt a lényeges körülményt, hogy a vádlott nem valósította meg a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott emberölés bűntettének a tényállási elemét, az ölési magatartást. Az emberölés tényállása nyitott tényállás, amely aktív vagy passzív magatartással egyaránt megvalósítható. Ez olyan magatartást jelent, amely az általános élettapasztalat szerint alkalmas a törvényi tényállásban meghatározott eredmény, a halál előidézésére.

Az irányadó tényállás szerint a vádlott azzal az elhatározással vitte a sértettet szülei lakatlan házába, hogy az általa korábban odakészített méregből mindketten isznak és meghalnak. A helyszínen tervét közölte a sértettel, tudomására hozta, hogy mindkettőjüknek meg kell halnia, de különösen a sértettnek. Elképzelésének megvalósítása érdekében először ő maga ivott a méregből, majd felszólította a sértettet, hogy ő is igyon belőle. Miután a sértett vonakodott meginni a mérget, a vádlott azzal fenyegette meg, hogy ha nem issza meg a gyomirtót, lenyomja a torkán. A sértett ennek hatására itta meg a mérget, annak tudatában és abba belenyugodva, hogy a várható következmény akár a halála is lehet. A sértett a méreg megivásával tehát tudomásul vette - a fenyegetéssel arányban nem álló következménybe belenyugodva - a halálos eredmény esetleges bekövetkezését.

A másodfokú bíróság által beszerzett elmeorvos-szakértői vélemény szerint a sértett nem szenvedett olyan kóros elmeállapotban, amely akár csak korlátozta volna abban, hogy felismerje magatartásának lehetséges következményeit, és hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen. Bármennyire okszerűtlennek is tűnik a sértett magatartása, a gyomirtó szert beszámítási képességének birtokában itta meg. Tudnia kellett tehát, hogy a méreg elfogyasztása milyen következményekkel jár, hátrányosabb következménnyel akkor sem kellett számolnia, ha nem tesz eleget a vádlott felhívásának. Ennek ellenére önként megitta a gyomirtó szert, tulajdonképpen saját maga tanúsította az ölési magatartást. Ebben szerepet játszott a szakértői véleményekben rögzített személyiségszerkezete - irreális önalávetés - is, továbbá a vádlott által a sértett szülei sérelmére korábban elkövetett bűncselekmény ténye.

A vádlott abban az esetben felelne az emberölés bűncselekményének az elkövetéséért, ha tényállásszerű magatartást tanúsított volna. Ilyennek minősül, ha a sértettet tévedésbe ejtve megmérgezi - italába, ételébe mérget kever stb. -, vagy a sértett akaratát fizikálisan megtörve - lekötözi, lefogja stb. -, erőszakkal itatja meg méreggel. Ezekben az esetekben az elkövető valósítja meg az ölési cselekményt. Jelen esetben a vádlotti tevékenység rábírásban merült ki, amelynek hatására a sértett a mérget megitta. A rábírás magában foglalhat bizonyos mértékű fenyegetést, de semmiképpen sem érheti el az akaratbénító szintet, mert akkor már nem beszélhetünk rábírásról. A vádlottnak ez a rábíró jellegű magatartása nem tekinthető ölési cselekménynek, így az elkövetett cselekmény tényállási elem hiányában nem minősülhet emberölés bűntettének, illetve kísérletének.

Erre tekintettel tévesen minősítette az elsőfokú bíróság a vádlott cselekményét előre kitervelten, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntette kísérletének.

Ugyanakkor - miután a cselekményt kísérletként értékelte - nem foglalkozott a törvényszék az alkalmazott eszköz alkalmasságával, annak ellenére, hogy az ítéletében megállapította, hogy "a sértett által a vádlotti fenyegetés hatására elfogyasztott "TOTAL" gyomirtó szer relatíve alkalmas az emberi élet kioltására."

A fenti - egyébként alapvetően helytálló - megállapítás kapcsán rámutatott a fellebbviteli bíróság, hogy az alkalmazott minősítés mellett a törvényszéknek vizsgálnia kellett volna a Btk. 10. § (3) bekezdésének alkalmazhatóságát és levonni e rendelkezésekből a megfelelő konzekvenciákat. A Btk. 10. § (3) bekezdése értelmében ugyanis "A büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el."

A kísérleti szakban maradt cselekmények esetében különbséget kell tenni az abszolúte és relatíve alkalmatlan eszközök között. Abszolúte alkalmatlannak tekinthető az eszköz, ha az a természeténél fogva alkalmatlan a törvényi tényálláshoz tartozó eredmény előidézésére, míg relatíve alkalmatlan, ha az az adott módon, mennyiségben, mértékben nem volt alkalmas a kívánt eredmény előidézésére.

Az irányadó tényállás szerint a sértett 1,5 dl "TOTAL" növényvédő szert ivott meg, a vádlott által előzetesen a helyszínre vitt mindösszesen 2 dl-nyi méregből. A szakértői vélemény szerint az ilyen 35,5%-os hatóanyag-tartalmú szerből a halálos dózis legalább 1,5-1,6 liter, a sértett által megivott mennyiségű gyomirtó szer - tekintettel a glifozát alacsony toxicitására is - a halálos eredmény előidézésére nem volt alkalmas.

Az elbírált ügyben tehát a vádlott a halálos eredmény előidézéséhez szükséges mennyiség töredékét tartalmazó gyomirtó szert használt, amely - az általa használt mennyiségben - nem volt alkalmas arra, hogy a sértett halálát okozza.

Amikor a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszköz - mint jelen ügyben is - bármely okból alkalmatlan a szándékolt eredmény előidézésére, az elkövető büntetőjogi felelősségét meg kell állapítani, a cselekmény minősítése a szándékolt bűncselekmény kísérleteként értékelendő, és csupán a büntetés kiszabása során van lehetőség a Btk. 82. § (5) bekezdésének alkalmazására.

A fentiek vizsgálatát az elsőfokú bíróság elmulasztotta, az ítélet jogi indokolása ezért nem volt teljes. A cselekmény jogi minősítése körében kifejtettek azonban csupán elvi jelentőséggel bírnak, miután a másodfokú bíróság a jogi minősítés körében nem értett egyet a törvényszék álláspontjával.

A vádlott által elkövetett cselekmény helyes minősítése körében a másodfokú bíróság az alábbiakat tartotta szükségesnek kiemelni.

Az irányadó tényállás szerint a vádlott 2014. augusztus 8. napján az esti órákban fenyegetéssel vette rá a sértettet arra, hogy vele menjen. A szülei lakatlan házába is lökdöséssel kényszerítette a volt feleségét, az ingatlanból csak a hajnali órákban engedte el. Ezzel a magatartásával a sértett személyi szabadságát korlátozta, illetve attól megfosztotta, cselekménye ezért a Btk. 194. § (1) bekezdésébe ütköző személyi szabadság megsértése bűntetteként értékelendő.

A vádlott szándéka arra irányult, hogy volt házastársával közösüljön, illetve rávegye arra, hogy vessenek véget életüknek. Ez a motívum megalapozza a személyi szabadság megsértése bűntettének a minősített esetét, az aljas indokból való elkövetést.

A másodfokú bíróság ezért a vádlotti magatartás ezen részét a Btk. 194. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő személyi szabadság megsértése bűntettének minősítette.

A vádlott a személyi szabadságától megfosztott sértettet arra is rávette, hogy a gyomirtó szerből igyon, illetve azt is mondta neki, hogy akassza fel magát. A vádlott szándéka tulajdonképpen arra irányult, hogy a sértettet öngyilkosság elkövetésére bírja rá. Az irányadó tényállás szerint a sértett nem akart meghalni, öngyilkosságot sem akart elkövetni, a vádlott pszichikai nyomására azonban megitta a gyomirtó szert, belenyugodva az esetleges következményekbe. A vádlott rábírására a sértett a méreg elfogyasztásával - a halálos eredmény bekövetkezésének a lehetőségével számolva - tulajdonképpen öngyilkosságot kísérelt meg.

A vádlottnak ez a magatartása a Btk. 162. § (1) bekezdésének I. fordulatában meghatározott öngyilkosságban közreműködés bűntettének megállapítására alkalmas. A bűncselekmény megvalósulása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az elfogyasztott méreg - csekély hatóanyag tartalmára tekintettel - nem volt alkalmas a halálos eredmény előidézésére. Ezt legfeljebb a büntetés kiszabása körében lehet értékelni.

A fentiekre figyelemmel a fellebbviteli bíróság a vádlott cselekményét a Btk. 194. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő személyi szabadság megsértése bűntettének és a Btk. 162. § (1) bekezdés I. fordulatába ütköző öngyilkosságban közreműködés bűntettének minősítette.

A minősítés változtatására figyelemmel a másodfokú bíróság átértékelte a büntetés kiszabását meghatározó tényezőket. A vádlottal szemben kiszabható szabadságvesztés büntetés tételkerete - a halmazati szabályokra figyelemmel - 1 évtől 7 év 6 hónapig terjed. Miután a vádlott különös visszaeső, esetében a Btk. 81. § (3) és (4), valamint a 89. § (1) bekezdésére tekintettel a büntetési tétel felső határa 11 év 3 hónap, annak középmértéke 6 év 1 hónap 15 nap.

A fellebbviteli bíróság a vádlott terhére értékelte, hogy nem sokkal a hosszabb tartamú szabadságvesztés-büntetéséből történt szabadulása után ismételten szándékos bűncselekményt követett el, mégpedig ugyanazon sértett sérelmére. A cselekmény jellegéből, az elkövetés körülményeiből, de különösen a vádlott személyiségéből fokozott mértékű társadalomra veszélyességére lehet következtetni. Az elkövetett bűncselekmény kategórián belül a vádlott magatartásának konkrét társadalomra veszélyessége kiemelkedő. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a vádlottal szemben halmazati büntetésül a középmértéket megközelítő, 6 év tartamú szabadságvesztést szabott ki és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát a minősítés megváltoztatására figyelemmel a Btk. 37. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel börtönben határozta meg.

Helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott feltételes szabadság hatálya alatt követte el a jelen eljárásban elbírált cselekményeket. A vádlott előéleti adataiból azonban az is megállapítható volt, hogy a vádlott nem csupán az élet elleni bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott 10 év fegyházbüntetés után alkalmazott feltételes szabadságot töltötte az elkövetés idején, hanem ezzel párhuzamosan a sértett sérelmére elkövetett testi épség elleni bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott 10 hónap börtönbüntetés után engedélyezett feltételes szabadságot is. Ezért a Btk. 40. § (1) bekezdés b) pontja alapján mindkét feltételes szabadságot meg kell szüntetni, és a vádlott a Btk. 38. § (4) bekezdés d) pontja alapján nem bocsátható feltételes szabadságra.

A fentiek szerint a másodfokú bíróság a Be. 372. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a bűncselekmény minősítése és a kiszabott büntetés tekintetében megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 371. § (1) bekezdése értelmében helybenhagyta.

(Pécsi Ítélőtábla Bf. I. 54/2015/15.)

Az első fokon eljárt törvényszék K. J. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének kísérletében [Btk. 160. § (1) bekezdés, (2) bekezdés k) pontja], ezért 4 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsáthatóságról, az előzetes fogvatartás beszámításáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költségről.

Az irányadó tényállás lényege szerint, a nyugdíjas vádlott élettársi kapcsolatban élt K. D. sértettel. Büntetlen előéletű. A vádlott hasadásos elmezavar miatt beszámítási képességében súlyos fokban korlátozva volt.

A vádlott és a sértett 2004-ben létesítettek élettársi kapcsolatot. A sértett, aki a cselekmény elkövetésekor 75 éves volt, 2004 óta több alkalommal agyvérzést kapott, melynek következtében először bal felső végtagján, majd a teljes bal oldalán bénulás következett be. Emiatt 2016. évben már ágyhoz kötött beteg volt, önállóan magát nem tudta ellátni, az ágyat sem volt képes egymaga elhagyni. Az állapotából kifolyólag állandó véralvadásgátló kezelésben is részesült, erről a vádlott tudomással bírt.

A vádlottat évekig injekcióval kezelték, azonban 2016. december 9. napjára tervezett injekció beadására nem került sor, mivel a vádlott nem jelent meg ennek érdekében. A vádlott részben az injekció elmaradásának, másrészt elmeállapotának köszönhetően, továbbá a sértett egészségi állapota miatt élethelyzetüket 2016. december hónapban kilátástalannak ítélte, ezért úgy határozott, hogy mind a sértett, mind a saját életének véget vet. A fenti elhatározásába a sértett nem egyezett bele.

A vádlott az elhatározása végrehajtása érdekében 2016. december 12. napján a sértett tulajdonát képező lakóház nyári konyhájában található tűzhelyen a gázcsapokat megnyitotta, előtte a lakóház padlásterében lévő könyveket gázolajjal lelocsolta, majd ezt követően a tűzhely mellett található propán-bután gázpalackot is megnyitotta, és az abból kiáramló gázt, azzal a céllal, hogy a házat felrobbantsa, meggyújtotta. A vádlott által meggyújtott gázpalackból kiáramló gáz fáklyaként elkezdett égni, és a nyári konyhában található bútorokat, mikrohullámú sütőt, valamint lámpát megperzselte, azonban robbanás nem következett be, és a padlástérben gázolajjal leöntött könyvek sem gyulladtak be, majd néhány perc égés után a gázpalack lángja elaludt. Amennyiben a gázpalack a vádlott szándékának megfelelően felrobbant volna, illetve a házban található éghető anyagok felgyulladtak volna, az ágyhoz kötött sértett élete közvetlen veszélyben lett volna, azonban a keletkezett tűz a környező lakóházakra, a házak között fennálló távolságra figyelemmel, nem terjedt volna át.

A vádlott ezt követően, 2016. december 13. napján, a reggeli órákban, az előszobában található szekrényből, elővett egy Wilkinson márkájú borotvapengét, majd továbbra is arra törekedve, hogy a sértett életét kioltsa, változatlanul a sértett beleegyezése nélkül, az akkor félálomban lévő, önmagát ellátni nem tudó, ágyhoz kötött sértett bal kezén, a csuklójánál található bőrt, legalább egy határozott mozdulattal, közepes erővel elvágta. A vádlott magatartásával 6 cm-es vágott sérülést okozott, és ezzel együtt a sértett orsócsont felőli csukló verőerét a bal kezén átvágta. Ezzel egyidejűleg a vádlott megvágta a sértett kezét a tenyerénél is. A csukló verőeret ért sérülés miatt a sértett bal kezéből a vér azonnal ömleni kezdett.

A vádlott magatartása következtében a sértett a verőér teljes átvágásával járó bal kéz csukló táján a középen futó alkar idegének 40-50%-os, a bal tenyérközép hosszú tenyéríny átvágásával járó, valamint a bal kéz vágott sebével járó sérüléseket szenvedett el, amelyek 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülések voltak, a tényleges gyógytartam 6 hét volt.

A sértettnél a vádlott magatartása által okozott sérüléssel összefüggésben közvetlen életveszélyes állapot alakult ki, mivel a sértett a verőér átvágása következtében olyan mértékű vérveszteséget szenvedett, ami miatt praesokkos állapotba került, és amely azonnali megfelelő orvosi ellátás nélkül rövid időn belül a sértett halálához vezetett volna.

A vádlott ezt követően, ugyanazon pengével, három alkalommal, kisebb erővel, a saját csuklóján található ereket is megvágta. A sértett a sérülésére tekintettel összevérezte a környezetét, ezért a vádlott egy törülközőt tekert a sértett karjára, amely azonban a vérzés megállítására és jelentős csillapítására nem volt alkalmas, különös figyelemmel arra is, hogy a vádlott által is tudottan a sértett véralvadásgátló kezelésben részesült.

A sértett halála kizárólag azért nem következett be, mert a lakóházban, a korábbi megbeszélésnek megfelelően egy ismerősük megjelent, aki a sértett állapotát látva értesítette a mentőszolgálatot, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek, a sértettet ellátták, kezére nyomókötést helyeztek, majd kórházba szállítottak az akkor már eszméletlen állapotban lévő sértettet, állapotát stabilizálták, sérülését műtétileg kezelték.

A vádlott a saját kezének három alkalommal történő kis erejű megvágása során 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedett el.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a védő jelentett be fellebbezést, elsődlegesen a vádlott felmentése, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében. A másodfokú eljárás során a fellebbezés irányát módosította, elsődlegesen azt indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a vádlott cselekményét a Btk. 162. § (1) bekezdése szerinti öngyilkosságban közreműködés bűntettének minősítse. Másodlagosan az elsőfokú ítélet tényállásának megalapozatlansága miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta.

A fellebbviteli főügyészség a védői fellebbezést nem tartotta alaposnak, azonban az általa részletesen kifejtett indokokra figyelemmel a cselekményt a Btk. 160. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a), d) és j) pontja szerint minősülő emberölés bűntette kísérletének indítványozta minősíteni.

Az ítélőtábla a védelmi fellebbezést alaptalannak találta.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a szükséges körben lefolytatta, beszerezte mindazon bizonyítékot, ami a tényállás teljes körű felderítéséhez szükséges volt. A bizonyítékokat egyenként és összességükben is megvizsgálta, és megalapozott indokát adta annak, hogy a vádlotti védekezéssel szemben miért az egyéb bizonyítékokat fogadta el a tényállás megállapításánál.

A tényállás megalapozottságára és arra figyelemmel, hogy az elsőfokú bíróság feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés nélkül folytatta le a bizonyítási eljárást, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezés alaptalan.

A vádlott felmentésére, a bűncselekmény eltérő minősítésére irányuló fellebbezés is a bizonyítékok mérlegelését támadta. Azt sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem fogadta el a vádlott azon védekezését, mely szerint a sértettel mindketten öngyilkosságot akartak elkövetni, és ebben csupán segítséget nyújtott a sértettnek.

Az elsőfokú bíróság a vádlott vallomásával szemben ítéleti tényállását döntően a sértett, valamint a helyszínen megjelenő tanú vallomására alapította. A sértett mind a nyomozás során, mind a bírósági eljárásban tett vallomásában határozottan cáfolta, hogy beleegyezett abba, hogy a vádlottal együtt kövessenek el öngyilkosságot. A sértett öngyilkossági szándékának hiányát az érdektelen tanú is alátámasztotta.

A bűncselekmény minősítésének megváltoztatására irányuló, de valójában a bizonyítékok mérlegelését támadó fellebbezésben hivatkozott Btk. 162. § (1) bekezdése szerinti bűncselekményt az követi el, aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, és az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik.

Az öngyilkosságban közreműködés 2. fordulata szerinti segítségnyújtás az elkövető részéről fogalmilag a bűnsegéllyel azonosítható magatartást feltételez. Ez lehet fizikai vagy pszichikai bűnsegély, és történhet az öngyilkosság megkezdése előtt vagy az önpusztító magatartás folyamatában. Fizikai segítségnyújtás lehet pl. az öngyilkosság elkövetéséhez szükséges eszköz beszerzése. A segítség azonban nem nyilvánulhat meg az öngyilkosság fogalmi ismérveit kimerítő magatartás részleges részbeni kifejtésében, mert az a cselekvőség emberölés (3/2013. BJE. III.4.). A konkrét ügyben a vádlott azon magatartásával, hogy borotvapengével elmetszette a sértett csuklóját, még a sértett öngyilkossági szándéka esetén is túllépett e bűncselekmény keretein, mert ezzel már az emberölés elkövetési magatartását valósította meg.

Az emberölés kapcsán nincs jelentősége a sértett beleegyezésének sem, mert Magyarországon csak jogszabályi feltételekhez kötötten, és igen szűk körben, gyógyíthatatlan betegség esetén van lehetőség az orvosi ellátásról való lemondásra.

Mindezekből következik, hogy a felmentésre, illetve a cselekmény eltérő minősítésére irányuló fellebbezések, melyek egyaránt a tényállás helyességét támadták, eredményre nem vezethettek. Megalapozott tényállás esetében ugyanis a bizonyítékok eltérő értékelésére a másodfokú elbírálás idején hatályban lévő eljárási törvény szerint sincs lehetőség.

A megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, a bűncselekmény minősítése azonban nem mindenben felelt meg a törvénynek.

Az irányadó tényállás szerint a vádlott 2016 decemberétől kilátástalannak érezte az életüket, ezért úgy határozott, mind a sértett, mind a saját életének véget vet.

2016. december 12. napján megkísérelte a házukat felrobbantani oly módon, hogy a nyári konyha tűzhelyének gázcsapjait megnyitotta, a mellette lévő propán-bután gázpalackot is kinyitotta, és az abból kiáramló gázt meggyújtotta. Ezenkívül ugyanezen alkalommal a lakás padlásterében lévő könyveket is lelocsolta gázolajjal. A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy a lakás helyiségei egymásba nyíltak, ezért amennyiben a konyhában tűz keletkezik, az átterjedhetett volna a lakás többi helyiségére, így arra a szobára is, amelyben az ágyhoz kötött sértett tartózkodott.

Miután a vádlottnak ez a cselekménye nem sikerült, mert a padlástérben lévő könyvek nem gyulladtak meg, a gázpalack lángja pedig elaludt, a vádlott másnap, ennél közvetlenebb módszert alkalmazott az élet kioltására, amikor a sértett bal csuklóját megvágta egy borotvapengével.

Az elsőfokú bíróság a vádlottnak ezt a magatartását nem a maga teljességében, folyamatában vizsgálta, ezért nem tulajdonított annak jelentőséget, hogy a vádlott 2016 decemberében, lényegében folyamatosan azt tervezgette, miként oltsa ki a sértett életét.

A 3/2013. BJE. II/1. pontja szerint az emberölés előre kitervelten történő elkövetése feltételezi, hogy az elkövető az ölési cselekmény véghezvitelének helyét, idejét és módját átgondolja, a végrehajtást akadályozó vagy segítő tényezőket felmérje, és a lényeges előkészületi, elkövetési és az elkövetés utáni mozzanatokat figyelembe vegye. A cselekvést tervszerű és céltudatos magatartás jellemzi. Ez az ölési cselekmény részleteinek átgondolását, viszonylag hosszabb időn át történő fontolgatását jelenti. E minősítő körülmény megállapításának nem akadálya, ha az ölés elhatározása és végrehajtása között viszonylag rövid idő telik el, és az sem, ha a terhelt az ölési cselekmény valamennyi részletét nem tervezi meg. A hangsúly azon van, hogy a terheltben kialakult az ölési szándék, ami eltökéltséggé válik.

A jogegységi határozat szerint nem zárja ki az előre kiterveltség megállapítását, ha az elkövető beszámítási képességében korlátozott, kóros elmeállapotú.

A vádlottban a 2016 decemberére kialakult ölési szándék első ízben, 2016. december 12. napján nyilvánult meg tevőleges magatartásban, amikor a vádlott megkísérelte a házat felrobbantani. Ezt a már részletezettek szerint több módon is igyekezett elérni. Magatartása egyértelműen azt mutatja, hogy a cselekményt átgondolta, aprólékosan megtervezte.

E kísérlet kudarca sem tántorította el a vádlottat elhatározásától. Másnap, december 13. napján, a reggeli órákban egy borotvapengével megvágta a sértett bal csuklóját, majd saját magát is kisebb erővel, három alkalommal. A vádlott tehát módszert váltott annak érdekében, hogy az ölési szándéka eredményre vezessen. Nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után a házukba betérő tanút igyekezett az erősen vérző, súlyosan sérült sértettől távol tartani.

A vádlotti magatartás ezen mozzanatai azt támasztják alá, hogy a vádlott a bűncselekményt eltervezte, annak részleteit átgondolta, és mindent megtett annak érdekében, hogy cselekményét sikeresen végrehajtsa.

Ezért az ítélőtábla a vádlott terhére a Btk. 160. § (2) bekezdés a) pontja szerinti előre kitervelten elkövetést is megállapította.

Töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy a tűzhalál az átlagosat meghaladó szenvedéssel járó halálnem, ami a különös kegyetlenséggel történő elkövetés megállapítását alapozza meg (BH 1984.387, BH 2001.255).

A vádlott a ház padlásterében az éghető anyagokat égésgyorsítóval locsolta le, egyúttal a gáztűzhely csapjait és a gázpalack csapját megnyitotta, az abból kiáramló gázt meggyújtotta. Szándéka egyértelműen arra irányult, hogy a házat felrobbantsa, és ennek következtében lángba borítsa. A vádlott tudta, hogy a robbanás folytán a sértett szobája is károsodhat, illetőleg a tűz átterjedhet abba a szobába is. A vádlott volt leginkább tisztában azzal, hogy az ágyhoz kötött, önálló mozgásra nem képes, bal oldalára teljesen lebénult sértett a házból nem tud kimenekülni, ezért a tűz a halálát okozhatja. A vádlott azonban közömbös volt az iránt, hogy ezzel a sértettnek az átlagost meghaladó fájdalmat okozhat.

Ezért a vádlottnak ez a magatartása a Btk. 160. § (2) bekezdés d) pontja szerinti különös kegyetlenséggel elkövetés, mint minősítő körülményt alapozza meg.

Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott terhére a Btk. 160. § (2) bekezdés k) pontja szerinti minősítő körülményt, azaz a bűncselekmény elhárítására, idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetést állapította meg. Tévedése arra vezethető vissza, hogy az előbb részletezett minősítő körülmények megállapíthatóságát nem vizsgálta.

Az tényként rögzíthető, hogy a ház felrobbantása, illetve felgyújtása esetén, a sértett az előzőekben felsorolt körülmények miatt, állapotából adódóan képtelen lett volna a házból kimenekülni. Mindebből az következik, hogy a vádlott a bűncselekményt védekezésre képtelen személy sérelmére követte el.

A vádlott cselekvőségét folyamatában és egységes egészként értékelve annak nincs jelentősége, hogy a december 13-i cselekmény elkövetésekor, azaz amikor a vádlott a sértett csuklóját átmetszette, az ágyban fekvő sértett az ép jobb kezével esetleg tiltakozni tudott volna ellene, vagy megpróbálta volna azt elhárítani.

A már többször hivatkozott jogegységi határozat II/10. pontja szerint a Btk. 160. § (2) bekezdés j) pontja szempontjából védekezésre képtelennek kell tekinteni, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére. Ez a minősítő körülmény akkor róható fel, ha a sértett védekezésre képtelensége az elkövetőtől függetlenül állt elő, vagy azt az elkövető az ölési szándék kialakulását megelőzően - az ölési cselekménytől függetlenül - idézte elő.

A jogegységi határozat II/11. pontja szerint a Btk. 160. § (2) bekezdés k) pontja szerinti minősített eset, vagyis az elhárításra korlátozottan képes személy sérelmére megvalósított emberölés csak akkor képez súlyosabban minősülő esetet, ha a korlátozottság a sértett idős korából vagy fogyatékosságából ered. Amennyiben a sértett idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva egyáltalán nem képes a bűncselekmény elhárítására, azaz védekezésre képtelen, a Btk. 160. § (2) bekezdés j) pontja alatti minősítő körülmény állapítandó meg. Ehhez képest az emberölés a (2) bekezdés j) és k) pontja szerint együttesen nem minősülhet.

Mindezek alapján az ítélőtábla a vádlott cselekményét a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a), d) és j) pontja szerint minősülő, a Btk. 10. § (1) bekezdésére is figyelemmel, emberölés bűntette kísérletének minősítette.

Az ítélőtábla helyesbítette a büntetés kiszabási körülményeket, de a minősítés változtatásra is figyelemmel alaptalannak tartotta a büntetés enyhítésére irányuló fellebbezést is.

A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezést minden irányban alaptalannak találta, de az elsőfokú ítéletet hivatalból felülbírálva, azt a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, egyebekben a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Szegedi Ítélőtábla Bf.I.231/2018.)