Apai es anyai jogallas kinek a nevére kerülhet a gyermek

Mit jelent pontosan az apai és az anyagi jogállás? Milyen rendelkezések és milyen módon szabályozzák, hogy kinek a nevére kerülhet egy gyermek?

Az apai jogállás

Az új Ptk. szabályaiban az apaság vonatkozásában az apasági vélelmek rendszere áttekinthetőbbé és érthetőbbé vált.

Az apai jogállást első helyen továbbra is az anyával megkötött házassága keletkezteti a férj javára, ezt követően és élettársak – ténylegesen egymással élő, mással házassági kötelékben nem álló férfi és nő – esetén, az emberi reprodukcióra irányuló részvétele keletkeztet apaságot az élettárs férfi javára. Amennyiben egyik eset sem áll fenn, illetve az apaság vélelme megdőlt, a gyermek apjának azt a férfit kell tekinteni, aki a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak ismerte el. Ha így sem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ki az apa a végső eszköz  az apaság bírósági úton történő megállapítása.

Az apaság vélelmének megdöntése körében az új megoldások egyike a nemperes eljárásban történő megdöntés lehetősége közjegyzői eljárás keretében. Erre akkor van mód, ha az apai vélelem az anya férjével szemben áll fenn, a házastársak életközössége azonban legalább háromszáz napja megszűnt és az a férfi, akitől a gyermek valójában származik, a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak szeretné elismerni. A rendelkezés számol azzal a nem ritka helyzettel, amikor a házasság kötelékként még fennáll, de a házassági életközösség már megszakadt.

Apai es anyai jogallas kinek a nevére kerülhet a gyermek. Kérje konzultációnkat.
A hét minden napján -24/7 személyesen vagy online

Az anyai jogállás

A gyermek anyja az a nő, aki megszülte. 

Ha az anya személye nem állapítható meg, a gyermek kérheti annak bírósági megállapítását, hogy az anyja az általa megjelölt személy. Ha a gyermek meghalt, ez a jog a leszármazóját illeti meg. 

Az anyaság bírósági megállapítását az is kérheti, aki azt állítja, hogy ő a gyermek anyja. 

Ha a gyermek reprodukciós eljárásból származott, nem jogosult perindításra az a nő, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott.

A gyermek, a gyermek halála után leszármazója vagy a vér szerinti anya kérheti annak bírósági megállapítását, hogy a születési anyakönyvbe anyaként bejegyzett személy nem az a nő, aki a gyermeket megszülte, feltéve, hogy az anyaságra vonatkozó téves bejegyzés közigazgatási úton nem orvosolható.

Büntető ügyvédet keres?