BH 2007.7.213

A városi bíróság 2005. május 31. napján meghozott ítéletével az I. r., a II. r. és a III. r. terhelteket társtettesként elkövetett állatkínzás vétsége miatt 3-3 hónap fogházbüntetésre és 1-1 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet tényállása szerint a III. r. terhelt 2004 év őszétől észlelte, hogy a telke hátsó kerítésén található résen keresztül egy nagy testű kutya jár az udvarába, illetve a szomszédos ingatlanokra élelmet keresve, veszélyeztetve a baromfikat. 2005. májusának végén megbeszélte az I. r. terhelttel, hogy az állatot valamilyen módon elpusztítják. Május 21-én ezért kerítésdrót-darabból hurkot készítettek és azt úgy rögzítették a hátsó kerítéshez, hogy abban a kutya fennakadjon. Másnap reggel a III. r. terhelt észlelte, hogy a kutya a nyakánál fogva a hurokban fenn­akadt és ott vergődik.

A kora délutáni órákban erről beszámolt az I. és a II. r. terhelteknek, és hívta őket, hogy a kutyát öljék meg. A még élő - de már erősen kifáradt - állatot a nyakán lévő hurokkal, egy fadarab segítségével a kerítésről leakasztották, a drótot meghosszabbították, majd az állatot a földön húzva levonszolták a kert végén található szilvásba. Míg a III. r. terhelt hátra maradt, addig az I. és II. r. terheltek az állatot egy kb. 2 méter magasban lévő faágra a drótnál fogva felakasztották, ezáltal a kutya fulladás következtében elpusztult.

A még élő állatnak a földön vonszolás következtében testfelülete nagy részén szőr- és hámhiány keletkezett, bal oldalán a III-IV. bordák között 1 cm széles, kb. 5-6 cm mély szúrt sérülés is volt. A terheltek a tetemet a fáról leakasztották, a közeli bozótosba vonszolták, és egy bokorba bedobták.

Az I. r. terhelt és a terheltek kirendelt védője által elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, valamint az ügyész által mindhárom terhelt javára enyhítés végett bejelentett fellebbezéseket elbírálva a megyei bíróság a 2006. január 31. napján meghozott ítéletével valamennyi terheltet az állatkínzás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

A terheltek terhére a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 405. § (1) bekezdés a) pontjában írt okból. Az indítványozó szerint a bíróság tévesen jutott arra az álláspontra, hogy az állat elpusztítása a terheltek részéről indokolt volt, ezért a Btk. 22. § i) pontjában írt büntethetőséget kizáró okra, de ezen túlmenően a Btk. 30. §-a szerinti végszükségre hivatkozás is téves. A terheltek felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. A Be. 425. § (1) bekezdés a) pontja alapján ezért a sérelmezett határozat hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - a megyei főügyészség törvényes határidőben előterjesztett felülvizsgálati indítványát fenntartotta. Indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a megtámadott határozatokat változtassa meg, és maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot.

A felülvizsgálati eljárásban kirendelt védők a megyei bíróság ítéletének hatályában fenntartását indítványozták.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta.

A Btk. 266/B. § (1) bekezdése szerint, aki

a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,

b) állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi

az állatkínzás vétségét követi el.

A törvényi tényállás nem ún. "kerettényállás", ezért nem az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Ávt.) tölti ki tartalommal, hanem a büntető norma maga határozza meg az elkövetési magatartásokat. A büntető törvény egyes fogalmai értelmezésénél azonban az Ávt. felhasználható információként szolgál.

A bűncselekmény elkövetési tárgya minden gerinces állat, így a kóbor kutya is. Az Ávt. 2. § (1) bekezdés i) pontjából is az következik, hogy a háziasított állatok gazdátlan egyedei, a kóbor állatok olyan gerinces állatok, amelyekre nemcsak az Ávt. szerinti, hanem a büntetőjogi védelem is kiterjed.

A Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott állatkínzás vétségének elkövetési magatartásai lényegében az Ávt.-ben tilalmazott magatartások legdurvább formáira vonatkoznak. Ez lehet olyan indokolatlan bántalmazás vagy bánásmód alkalmazása, amely alkalmas arra, hogy a gerinces állat maradandó egészségkárosodását vagy végső esetben pusztulását okozza.

A bántalmazásnak, bánásmódnak (ez utóbbi ismétlődő, huzamosabb magatartás) az Ávt.-ben tilalmazott módja az elkövető büntetőjogi felelősségét megalapozhatja, a jogszabály engedélye viszont kizárhatja.

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a kóbor kutya az I. és III. r terhelt által készített dróthurokban reggel fennakadt, és abban a délutáni órákig vergődött. A terheltek az ily módon kifáradt kutyát a kerítésről leakasztották, vonszolták, felakasztották, majd a kutya fulladás következtében elpusztult.

E tényállásból kitűnik, hogy a terheltek a kutyát szenvedést okozva bántalmazták, az általuk kifejtett magatartás alkalmas volt a pusztulás előidézésére, az állat végül elpusztult. E magatartás a törvényi tényállás szerinti pusztulás okozására alkalmas bántalmazásnak tekintendő. A bűncselekmény megvalósulásához ugyanis az eredmény bekövetkezése nem szükséges, elegendő a bántalmazásnak a pusztulás előidézésre való alkalmassága. Az állat életének kioltása nem önálló elkövetési magatartás, az eredmény bekövetkezése - mint jelen esetben is történt - súlyosító körülményként értékelhető.

A bűncselekmény megállapíthatósága érdekében azonban azt is vizsgálni kellett, hogy az állat pusztulását okozó bántalmazás indokoltan vagy indokolatlanul történt. Bűncselekménynek ugyanis csak az indokolatlan bántalmazás tekintendő.

Az eljáró másodfokú bíróság megítélése szerint a terheltek részéről a bántalmazás indokolt volt, hiszen az Ávt. 11. § második mondata szerint elfogadható oknak minősül a kártevők irtása. A 12. § (2) bekezdése pedig megengedi, hogy ha az állat életének kioltását szükséghelyzet indokolja, az kábítás nélkül történjék. Az indokoltság és a szükséghelyzet fennállása a Btk. 22. § i) pontjában meghatározott büntethetőséget kizáró ok, ezért a terheltek nem büntethetők.

A terheltek a kóbor kutya életét a háziállataik védelmében oltották ki. Az állatnak a pusztulását okozó bántalmazását azonban ez a körülmény sem indokolta. Ez a bántalmazás ugyanis nem tekinthető az Ávt. 11. §-a szerinti kártevő irtásának. A kóbor állat ugyanis nem kártevő, hanem az Ávt. 2. § (2) bekezdés i) pontja szerint olyan gazdátlan egyed, amelyre az Ávt. szerinti, de a büntető törvény szerinti védelem is kiterjed. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy amennyiben a háziállat védelmére hivatkozással az állat élete kioltásának a szükségessége megállapítható is lenne, a terheltek által alkalmazott akasztásos eljárás akkor sem lehetne indokolt bántalmazás. Ez a magatartás ugyanis az Ávt. 3. § 4. pontja szerinti állatkínzásnak minősülő olyan cselekmény, amelyet az Ávt. 12. § (2) bekezdése szerinti szükséghelyzet sem indokol. E rendelkezés szerint szükséghelyzet esetén is gondoskodni kell arról, hogy az állat életének kioltása szakszerű gyorsasággal és a legkisebb szenvedéssel járjon.

Az Avt. 11. §-ában meghatározott feltétel esetén sem a Btk. 22. § i) pontja szerinti büntethetőséget kizáró ok való­sulna meg, hanem a Btk.-án kívüli más jogszabály engedélye zárná ki a bántalmazás, az elpusztítás indokolatlanságának, így a cselekmény tényállásszerűségének a megállapítását.

A terhelteknek a kutya hurokba kerülését követően, de a terhelt és a szomszédok kertjébe történt korábbi bejárása során sem kellett közvetlen és másként el nem hárítható támadásától tartani, ezért a Btk. 30. §-ában írt végszükség sem állapítható meg. A terheltek nem végszükségben cselekedtek, javaik közvetlen veszélyben nem voltak, a kutya azonnali támadással nem fenyegetett. Mindebből következik, hogy a terheltek a Btk. 266. § (1) bekezdés a) pontja szerinti állatkínzás vétségét megvalósították, ezért a felmentésükre a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor [Be. 416. § (1) bekezdés a) pont]. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a megyei bíróság ítéletét megváltoztatta. Az I. r., a II. r. és a III. r. terhelteket bűnösnek mondta ki a Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző állatkínzás vétségében, melyet a Btk. 20. § (2) bekezdés szerint társtettesként követtek el.

A Btk. 37. §-ban írt büntetési célok szem előtt tartásával elegendőnek látta - a Btk. 72. § (1) bekezdésében írt törvényi feltételek meglétére figyelemmel - a Btk. 70. § 2. pontja szerinti próbára bocsátás intézkedés alkalmazását. Ennek időtartamát - mindhárom terhelt esetében - a Btk. 72. § (5) bekezdése alapján - 2 évben határozta meg.

(Legf. Bír. Bfv. II. 765/2006.)