BH 2011.6.157

Az embercsempészést a jogellenes tartózkodás elősegítésétől az határolja el, hogy amíg a jogellenes tartózkodás elősegítésének elkövetője jogtalan vagyoni haszonszerzés végett kizárólag a jogellenes belföldön tartózkodáshoz nyújt segítséget, de a törvényben meghatározott külföldi személynek az országba belépését semmiféle módon nem segíti; addig az embercsempész magatartása - mely nem feltétlenül jogtalan vagyoni haszonszerzést céloz - nem csak a belföldön tartózkodást, hanem akár az országba belépő, akár onnan kilépő oldalon az államhatár tiltott vagy meg nem engedett módon való átlépését segíti, és cselekménye akár olyan személy jogellenes határátlépését is segítheti, akinek a belföldön tartózkodása egyébként nem jogellenes [Btk. 214/A. §, 218. §].

II. Az embercsempészés nem csak az országhatár közelében, hanem az országban bárhol, sőt az ország határain kívül is elkövethető [Btk. 218. §].

A városi bíróság ítéletével 12 terhelt büntetőjogi felelősségéről döntött. A felülvizsgálattal érintett I. r. terheltet 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntette [Btk. 218. § (1) bekezdés b) pont, és (3) bekezdés c) pont], és 3 rendbeli embercsempészés előkészületének vétsége [Btk. 218. § (4) bekezdés] miatt halmazati büntetésül 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Megállapította, hogy a bűncselekményt bűnszervezetben követte el és kimondta, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Egyidejűleg elrendelte egy korábbi ítélettel kiszabott 8 hónapi börtönbüntetésének a végrehajtását is.

Az ítélet ellen az I. r. terhelt a jogi minősítés megváltoztatása, a bűnszervezetben elkövetés mellőzése, míg védője elsősorban felmentés érdekében fellebbeztek.

A terhelt fellebbezésének írásbeli indokolásában vitatta az eljáró bíróság hatáskörét; az eljáró bírósággal szemben kizárás iránti indítványokat terjesztett elő polgári perindításokra, büntető feljelentésekre hivatkozással; sérelmezte a kényszerintézkedés felülvizsgálatának elmaradását is.

A megyei bíróság a városi bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy az I. r. terhelt terhére megállapított folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettét társtettesként elkövetettnek minősítette; a rá kiszabott főbüntetést 6 év fegyházra enyhítette.

A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában részletesen foglalkozott az I. r. terhelt eljárásjogi kifogásaival, - ide értve a kizárás iránti indítványait is - azokat alaptalannak tartotta.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást - részben a terheltek előéleti adataira, kis mértékben pedig a történeti tényeket illetően is - helyesbítette, illetve kiegészítette.

Az így pontosított tényállás a következőket tartalmazza:

Az I. r. és a XI. r. terheltek egy embercsempészésre szakosodott nemzetközi bűnszervezet szervező tagjaként, anyagi haszonszerzés végett, harmadik országból származó személyek Magyar Köztársaság területére történő becsempészésének, majd a Magyar Köztársaság államhatárának meg nem engedett módon való átlépésével Nyugat-Európába történő kijuttatásának megszervezésében vettek részt.

A harmadik országból származó személyek érvényes úti okmányokkal, illetve a szükséges engedélyekkel a határátlépéshez nem rendelkeztek. Még az elindulás előtt különböző összegeket fizettek az embercsempészeknek, hogy az embercsempész hálózat működése révén hazájukból elindulva elérjék az úti céljukat.

Az I. r. terhelt ismeretlenül maradt ukrán társaival 2006. évben anyagi ellenszolgáltatásért, rendszeres haszonszerzésre törekedve folyamatosan szervezte a migráns személyeknek különböző létszámú csoportokban az Ukrán Köztársaságból a Magyar Köztársaság területére engedély nélkül, a zöldhatáron való átcsempészését, majd B.-re történő tovább utazásukat.

Az I. r. terhelt, mint az embercsempészésre szakosodott bűnszervezet magyarországi irányítója és szervezője az embercsempészésbe bevonta az V., IX., X., XII. r. terhelteket, továbbá két ny.-i lakost és a VII. r. terheltet is, aki egyébként az élettársa volt.

A vele együttműködő terhelttársaival a bűncselekmény előkészítése és végrehajtása során az I. r. terhelt közvetlen kapcsolatot tartott fenn a XI. r. terhelttel is, akinek feladata a migráns személyeknek B.-ről a nyugat-európai országokba történő továbbszállításának megszervezése és irányítása volt. Az ismeretlenül maradt ukrán szervezőkkel is kapcsolatban állt.

A terheltek a szervezeten belül a feladatokat előre megosztották, a szervezői-irányítói, valamint a végrehajtói tevékenység külön vált.

A szervezést-irányítást az I. és XI. r. terheltek végezték. A végrehajtásban több terhelt vett részt, éspedig oly módon, hogy az ukrán állampolgár IV. r. terhelt a IX. r. terhelttel a migráns személyeknek a zöld határon való átvezetését, a "sétáltatást" végezték. A többi terhelt a személyek szállítását végezték, melynek során a III. r. és VII. r. terheltek felvezetői feladatot láttak el.

Az I. és II. r. és a VII. r. terheltek - és további még érintett társaik is - valamennyien tisztában voltak azzal, hogy egy bűnszervezet keretein belül, annak szerves részeként követik el a bűncselekményeket.

A terheltek által elkövetett cselekményeket az elsőfokú bíróság hat tényállási pontban rögzítette a következők szerint:

2006. június 18-án 21 óra 30 perc és 22 óra 40 perc körüli időben négy palesztin nemzetiségű és két ismeretlen állampolgárságú személyt ismeretlen személyek Ukrajna irányából a zöldhatáron át Magyarország területére kísértek; az átkísérésben a XI. r. terhelt is részt vett.

Az éjszakai órákban az I. és XII. r. terheltek a migránsokat F.-ról B.-re szállították két gépkocsival azért, hogy őket a palesztin származású hontalan XI. r. terheltnek átadják, akinek feladata a hat fő Olaszországba történő illegális kijuttatása volt.

A továbbszállításban a VII. r. terhelt ún. felvezetőként vett részt.

A cselekmény során az I. r. terhelt a tényállásban írt hívószámú telefonokon kapcsolatot tartott a IX. r., a XII. r., a XI. r. terhelttársával, valamint az ismeretlenül maradt ukrán szervezőkkel.

Az I. r. terhelt 2006. június 25-éről 26-ára virradó éjjel anyagi ellenszolgáltatásért előkészítette és megszervezte 7 fő harmadik országbeli állampolgárnak a magyar-ukrán államhatár engedély nélküli, jogellenes módon, a zöldhatáron történő átlépését és B. határáig történő továbbszállítását.

A határátlépést követően a migránsokat a IX. r. terhelt I. r. terhelt T.-i lakóházáig kísérte, ahol jelen volt a VII. r. terhelt is. Az I. r. terhelt előzetes telefonhívására személygépkocsival odaérkezett az V. r. terhelt is.

T.-ról az I. r. terhelt a saját gépkocsiján három főt, az V. r. terhelt négy főt szállított az M3-as autópálya b.-i bevezető szakaszáig, ahol a hajnali órákban a migránsokat a gépkocsikból kiszállították. A VII. r. terhelt ez alkalommal is felvezetőként működött közre.

A IX. r. terhelt, aki az államhatártól a migránsokat az I. r. terhelt lakóházáig eljuttatta, folyamatosan telefonkapcsolatot tartott az I. r. terhelttel.

Az I. r. terhelt a cselekmény ideje alatt telefonkapcsolatban állt az ukrán szervezőkkel is.

A B. határáig szállított 7 fő tovább utaztatását XI. r. terhelt koordinálta, akivel az I. r. terhelt szintén telefonkapcsolatban állt.

2006. augusztus 19-én az I. r. terhelt telefonon az V. rendű terhelttől három személygépkocsit kért az ukrán-magyar zöldhatáron illegálisan átjuttatott személyeknek az ország belsejébe történő szállításához.

Az V. r. terhelt a szállításba bevonta a VI. és VIII. r. terhelteket, ezután három gépkocsival az éjszakai órákban V.-ba mentek. Az I. r. terhelt ugyanis azt az utasítást adta, ott várakozzanak, és amikor telefonon jelez, akkor induljanak a magyar-ukrán határ irányába.

2006. augusztus 20-án a hajnali órákban az I. r. terhelt telefonon közölte az V. r. terhelttel, hogy elmarad a szállítás, mert az ukránok nem tudták átjuttatni a határon az embereket.

A fentiek miatt az V., VI. és VIII. rendű terheltek hazamentek a lakásukra.

Az I. r. terhelt ez esetben és az esti óráktól folyamatosan telefonkapcsolatot tartott az ukrán szervezőkkel is.

2006. október 10-én az I. r. terhelt és az ukrán szervezők előzetesen megállapodtak, hogy az esti órákban anyagi ellenszolgáltatás fejében illegálisan migráns személyeket juttatnak Magyarországra, és az I. r. terhelt megszervezi a B.-re történő szállításukat.

Az I. r. terhelt előzetesen megbeszélte az V. r. terhelttel, hogy kilenc főt kell majd szállítaniuk, ezért az esti órákban személygépkocsikkal induljanak el a magyar-ukrán határra.

V. és VI. r. terheltek a megbeszélésnek megfelelően két autóval el is indultak, s már úton voltak, amikor az I. r. terhelt telefonon szólt az V. r. terheltnek, forduljanak vissza, nem lesz szállítás, mert az ukrán szervezők a migránsokat nem tudták az államhatáron átjuttatni.

A migráns személyek illegális átlépése azért maradt el, mert az ukrán határőrök megjelentek a határsávban. Az I. rendű terhelt ez esetben is az esti és éjszakai órákban telefonkapcsolatban állt az ukrán szervezőkkel, és az

V. rendű terhelttel is.

2006. október 12-én az I. r. terhelt az ukrán szervezőkkel telefonon nyolc fő migráns személynek a zöldhatáron történő átjuttatásában és azoknak B.-re szállításában állapodott meg, anyagi ellenszolgáltatás fejében.

Az I. r. terhelt a továbbszállításba a X. r. terheltet vonta be, aki a délutáni órákban gépkocsival már a határterület irányába tartott, amikor az I. r. terhelt - aki ez alkalommal is telefonkapcsolatban állt az ukrán szervezőkkel - arról értesítette, elmarad a szállítás, mert az ukránok nem tudták a migránsokat átjuttatni a zöldhatáron.

A szállítás amiatt maradt el, mert az államhatár közelében egy lövésszerű hangot hallottak, és a migránsok szétszaladtak.

Az ukrán határőrizeti szervek az esti órákban öt migráns személyt - három iraki, és két palesztin állampolgárt - fogtak el az ukrán oldalon a határsávban.

2006. október 25-én az esti órákban a II r. terhelt, a III. r. terhelt - valamint az ügyben még érintett két ny.-i lakos - F.-on találkoztak az I. r. terhelttel, akivel megegyeztek, hogy anyagi haszon ellenében közreműködnek a magyar államhatáron illegálisan átjuttatott személyeknek az ország belsejébe történő továbbszállításában.

A migránsok fejenként 2000-2500 dollárt fizettek az átlépésüket szervező, részben ismeretlenül maradt személyeknek azért, hogy őket Ukrajnán és Magyarországon keresztül az Európai Unióhoz tartozó országokba (Anglia, Olaszország) szállítsák.

A fenti összeg egy részét az I. r. terhelt és társai kapták volna.

2006. október 26-án éjjel egy és három óra körüli időben a II. r. terhelt, valamint a III. r. terhelt - akinek az I. r. terhelt előzetesen a migránsok érkezési helyét is megmutatta -, valamint az ügyben még érintett két ny.-i lakos, három személygépkocsival B.-G. térségébe mentek és ott várakoztak. Hajnali 4 óra körüli időben az ukrán állampolgár IV. r. terhelt hat indiai és két nepáli állampolgárt vezetett át a zöldhatáron Ukrajnából magyar területre.

Ezidő alatt az I. r. terhelt az ukrán szervező-irányító személyekkel telefonkapcsolatban állt, akik a tőle kapott útmutatás alapján irányították telefonon a IV. r. terheltet, milyen tájékozódási pontok szerint vezesse a migránsokat a rájuk várakozó gépkocsikhoz. Odaérve, a nyolc migráns személy közül öt személy a II. r. terhelt által vezetett gépkocsiba ült be, három fő a IV. r. terhelttel együtt az egyik ny.-i lakos gépkocsijába szállt be. A másik ny.-i lakos és a III. r. terhelt pedig előttük haladva a felvezetést végezték.

A ny.-i határőrök nem sokkal később a gépkocsikat ellenőrzés alá vonták.

A jogerős határozattal szemben az I. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Az I. r. terhelt a Be. 373. § (1) bekezdésének I. c), II. a)-c) és III. pontjában írt eljárási szabálysértésekre és a Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti anyagi jogi jogsértésekre hivatkozott.

Kifogásait a beadványában I-XII. jelű pontokban részletezte. Ezek lényege - indítvány sorrendjében - a következő:

A városi bíróság hatáskörét túllépte, amikor az ügyet elbírálta, mert a bűnszervezetben elkövetés miatt a Btk. 98. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a büntetési tételkeret 2-16 évig terjedő szabadságvesztésre módosult, erre figyelemmel pedig az ügy elbírálása első fokon megyei bíróság hatáskörébe [Be. 16. § (1) bekezdés a) pont] tartozott.

A bíróság által tévesen értelmezett hatáskör miatt a városi ügyészség vádemelésre nem volt jogosult, vagyis a bíróság törvényes vád hiányában járt el, amely szabálysértés eljárásjogi következménye az eljárás megszüntetése. Az indítvány elsődlegesen erre, míg a hatáskör túllépésének megállapítása esetén új eljárás elrendelésére irányult.

A kétszeres értékelés tilalmába ütközően minősítették a cselekményeit folytatólagosan és üzletszerűen elkövetettnek, mivel mindkét fogalom törvényi meghatározásában az "ugyanolyan" bűncselekmény szerepel, ebből következően törvénysértő a kiszabott büntetés; annak enyhítését kérte.

A másodfokú bíróság nem biztosította számára a hatékony ügyvédi védelmet, mert annak ellenére, hogy a kirendelt védő maga is kérte a felmentését, más ügyvéd kirendelésére vonatkozó indítványát a megyei bíróság elutasította.

Törvényt sértettek azzal is, hogy 30 000 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték, tekintve, hogy személyi költségmentességben részesült. Emellett irattanulmányozást sem engedélyeztek a részére, ezzel korlátozták a tárgyalásra való felkészülésben. Az ítélőtábla az eljáró megyei bíróság kizárását megtagadó végzésének felülvizsgálatát is kérte, mert álláspontja szerint a kizárás, - minthogy kizárási okként a Be. 21. § (1) bekezdésének c) pontját jelölte meg - nem lett volna megtagadható. A másodfokú eljárásban ugyanis bizonyítási indítványt terjesztett elő a megyei bíróság eljáró bíráinak, a fellebbviteli ügyésznek a tanúkénti kihallgatására vonatkozóan. Ezt a másodfokú bíróság jogsértő módon nem bírálta el, aminek következményeként az ítélőtábla sem volt abban a helyzetben, hogy a c) pont alapján döntsön a kizárási indítványáról.

Nézete szerint a másodfokú bíróság ügydöntő határozatot sem hozhatott volna, mert az ítélethozatalt néhány nappal megelőzően előterjesztett újabb kizárási indítványát maga az eljáró tanács, amelynek a kizárását célozta, nem utasíthatta volna el.

Előzetes letartóztatásának felülvizsgálata nem történt meg a törvényes határidőben. Emiatt a Be. 262/A. §-a alapján kifogással élt, amelyet azonban a másodfokú bíróság nem terjesztett fel az elbírálásra hatáskörrel rendelkező bírósághoz.

Kifogásolta azt is, hogy az eljárt hatóságok nem folytattak nyomozást arra nézve, a migránsok nem voltak-e a Genfi Egyezmény által védett személyek, ezért a tényállás, illetve az abból levont jogkövetkeztetés sem megalapozott.

Tévesnek tartotta a bűnszervezet megállapítását is, mert a terheltek alkalmi csoportokat alkottak csupán, csak egy személy állt kapcsolatban a másik csoport szintén egy tagjával.

A nyomozóhatóság a bűnszervezetre egyébként nem is folytatott bizonyítást, a rendelkezésre álló bizonyítékok pedig csak az alkalomszerű együttműködést igazolják.

Erre figyelemmel a bűnszervezetben elkövetés megállapítása törvénysértő, és a kiszabott büntetés is az.

Támadta a cselekmény jogi minősítését is. Ugyanis az eljárásban sem őrá, sem a terhelttársaira nézve nem merült fel olyan adat, amely a migránsok államhatár átlépéséhez lenne köthető.

Ebből következően az államhatár jogellenes átlépéséhez nem, hanem csak az ország területén történő jogellenes tartózkodásukhoz nyújtott segítséget.

A cselekmény törvényes minősítése ezért nem embercsempészés bűntette, hanem a Btk. 214/A. §-a szerinti jogellenes tartózkodás elősegítésének vétsége.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és a támadott ítéletek hatályban tartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítványok a felülvizsgálati okot jelentő eljárás és anyagi jogsértésre vonatkozó részükben alaptalanok; egyéb hivatkozásaikat tekintve a törvényben kizártak.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat. Felülvizsgálatnak csak a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében meghatározott okokból és a jogerős határozatban megállapított tényállás alapján van helye. A Be. 423. §-ának (1) bekezdése kötelező erővel írja elő, hogy a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó; ez a tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható. Ez azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Bíróság még az érdemi felülvizsgálat során is a jogerős ítéletben rögzített tényekhez kötve van; kizárólag azok alapulvételével vizsgálhatja azt, hogy valamely ügyben történt-e olyan büntetőjogi anyagi jogsértés, amelyet a törvény felülvizsgálati okként határoz meg. Azokat az indítványokat viszont illetve az indítványok azon részeit, amelyekben nem felülvizsgálati okra hivatkoznak, vagy a tényállást támadják, érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítania, illetve figyelmen kívül kell hagynia.

Az idézett eljárási szabályokból következett, hogy a Legfelsőbb Bíróság az I. rendű terhelt indítványának azon érveivel, amelyek a felülvizsgálati okok körén kívül estek, érdemben nem foglalkozott.

Az indítvány az itt megjelölt pontjaiban ugyanis olyan eljárási szabálysértéseket állított, amelyek a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában tételesen felsorolt eljárási szabálysértések között nem szerepelnek.

Felülvizsgálati okot e törvényhely szerint csak a Be. 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, a II-III-IV. pontjában megjelölt ún. feltétlen eljárási szabálysértések képeznek. Minthogy e törvényi felsorolás a tényállás megalapozottságát érintő, a Be. 351. §-ának (2) bekezdésében írt eljárási szabálysértéseket sem tartalmazza - összhangban azzal a rendelkezéssel, hogy a tényállás felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható - kizárt volt a felülvizsgálat azon érvek alapján is, hogy bizonyított-e az üzletszerűség, bűnszervezetben történt-e az elkövetés, felderítetlen-e, vagy sem a tényállás a tekintetben, hogy a migráns személyek rendelkeztek-e menekült státusszal.

Ez utóbbi körülmény - szemben az I. r. terhelt hivatkozásával - az embercsempészés szempontjából egyébként is teljesen közömbös, hiszen ez a bűncselekmény akkor is megvalósul, ha az embercsempész menekült státusszal rendelkező vagy utóbb menekültként elismert személy tiltott határátlépését segíti elő.

Ellenben az I. r. terhelt felülvizsgálati okra hivatkozott, amikor azt állították, hogy az elsőfokú bíróság hatáskö­rét túllépve hozott érdemi határozatot. Miután a szóban lévő, a Be. 373. § (1) bekezdésének II. c) pontja szerinti szabálysértés a támadott ítéletek feltétlen hatályon kívül helyezését vonja maga után, a Legfelsőbb Bíróság mindenek előtt ebben a kérdésben foglalt állást. Az indítványt azonban - egyetértve a legfőbb ügyészi állásponttal - alaptalannak, a felhozott jogi érveket tévesnek, a másodfokú ítélet vonatkozó indokolását pedig mindenben helyesnek találta.

Az I. r. terhelttel szemben emelt vád tárgyát képező bűncselekménynek a Btk. Különös Részében meghatározott büntetési tétele kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, s az I. r. terhelt esetében ilyen minősítésű a jogerős ítélet is.

Kétségtelen, hogy a vád és az ítélet szerint is a terheltek cselekménye bűnszervezetben elkövetett, s ennek büntetéskiszabási következménye - a Btk. 98. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel - a büntetési tétel felső határának a kétszeresére történő emelkedése.

A bíróság hatáskörét rendező eljárási szabályok [Be. 16. §-a (1) bekezdésének a) pontja] értelmében - egyebek mellett - azok a bűncselekmények tartoznak első fokon a megyei bíróság hatáskörébe, amelyekre a törvény tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi. A Be. 16. §-ában fel nem sorolt bűncselekmények elsőfokú elbírálására általános hatáskörrel a helyi (azaz városi) bíróság rendelkezik (Be. 15. §).

A Be. 601. §-ának (5) bekezdése tartalmaz egy általánosan érvényesülő értelmező rendelkezést. Eszerint: ahol a Be. a jogkövetkezményeket a törvényben meghatározott büntetéshez fűzi, ott ezen a Btk. Különös Részében meghatározott büntetési tételkeret felső határát kell érteni.

Miután a Be. 16. §-a (1) bekezdésének a) pontja a bíróság hatáskörét - mint a vádemelés eljárásjogi következményét - a törvényben meghatározott büntetési tételhez fűzi, a 601. § (5) bekezdése irányadó. Ennek pedig az a vitathatatlan nyelvtani értelme, hogy a bírósági hatáskör megállapítása szempontjából csakis a különös részi büntetési tételkeretnek lehet jelentőséget tulajdonítani, és nem lehet figyelembe venni a hatáskör szempontjából az Általános Részben található kerettágító rendelkezéseket, így a Btk. 98. §-ában írt bűnszervezetben elkövetésre vonatkozó rendelkezéseket sem.

Az I. r. terhelt mélyebb jogi ismeretek hiányában előadott okfejtése tehát nem alkalmas a Be. 601. §-a (5) bekezdésének eltérő értelmezésére. Az I. r. terhelt cselekménye különös részi büntetési tételkeretének speciális maximuma nyolc év, tehát az ügy elbírálása a városi bíróság hatáskörébe tartozott.

A hatáskör túllépésére vonatkozó téves érvelés vezetett ahhoz, hogy az ügyész legitimációját és erre tekintettel a vád törvényességét is megkérdőjelezték.

A bírósági hatáskör kérdésének és a vád törvényességének semmiféle belső logikai kapcsolata nincs. A vád akkor is törvényes lehet, mert megfelel a Be. 2. § (2) bekezdésében írt feltételeknek, ha azt nem a hatáskörrel rendelkező bírósághoz nyújtják be, és a bíróság nem észleli hatáskö­rének hiányát, és nem teszi át a hatáskörrel rendelkező bírósághoz az ügyet. Az ügyész (és bármelyik ügyész) közvádas ügyben vádemelésre jogosult, sőt magánvádas ügyben is vádat emelhet, átvéve a magánvád képviseletét; tehát alaki legitimációja van.

A törvényes vád hiánya címén ezért az ítéletek hatályon kívül helyezése és a büntetőeljárás megszüntetése szóba sem kerülhetett.

A Be. 373. § (1) bekezdésének II. b) pontja szerinti felülvizsgálati ok az is, ha az ítélet meghozatalában a törvény szerint kizárt bíró vett részt.

Indítványában az I. r. terhelt maga sem állította, hogy az ítélőtábla a kizárás iránti bejelentésének helyt adott, és a megyei bíróság bíráit az ügyből kizárta. Éppen ellenkezőleg, az ítélőtábla kizárást megtagadó végzését sérelmezte, és e végzés felülvizsgálatát kérte. Ily módon már magából az indítványból kitűnik, hogy sem az első-, sem a másodfokú határozat meghozatalában olyan bíró nem vett részt, akit az ügy elbírálásából - a Be. 21. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti okból - az ítélőtábla kizárt volna.

A kizárás megtagadásáról hozott határozat egyébiránt ügydöntő határozatnak nem tekinthető, emiatt pedig a Be. 416. § (1) bekezdésének rendelkezésénél fogva felülvizsgálati indítvánnyal sem támadható, még akkor sem, ha a kizárás megtagadása miatt a törvény önálló jogorvoslati jogot nem biztosít.

A Be. 423. §-ának (5) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján hivatalból akkor is felülbírálja, ha az indítványt nem ilyen okból nyújtották be.

Az az abszolút kizárási ok [Be. 21. § (1) bekezdésének c) pontja] azonban, amelyet az I. r. terhelt a felülvizsgálati kérelmében felhozott nem valósult meg, hiszen az eljáró bírák tanúkénti kihallgatására az előttük folyamatban lévő ügyben nyilvánvalóan nem került, és nem is kerülhetett sor.

Ezt - az indítványának tartalmából megítélhetően - még maga az I. r. terhelt is technikailag kivihetetlennek tartotta. Ehhez képest komolytalannak kell tekinteni nemcsak a bírák tanúkénti kihallgatására irányuló bizonyítási indítványt, hanem annak kifogásolását is, hogy azzal a megyei bíróság ítéletének indokolásában nem foglalkozott.

Ami a terheltnek a harmadik, a másodfokú ítélet meghozatalát megelőzően két nappal előterjesztett újabb - és különböző perindításokra, bírák elleni feljelentésekre alapozott - kizárás iránti indítványát illeti: nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor annak elbírálása nélkül ügydöntő határozatot hozott.

A Be. - kizárási indítvány előterjesztése idején hatályos - 24. §-ának (4) bekezdése értelmében a bíróság a kizárási indítvány elbírálása hiányában is ügydöntő határozatot hozhat, ha a kizárás megtagadása után ugyanaz a bejelentő a Be. 21. § (1) és (3) bekezdésének ugyanazon pontjára alapított újabb bejelentést (indítványt) tesz a bíró kizárása iránt.

Helyesen utalt a Legfőbb Ügyészség arra, hogy a kizárás iránti indítványt is a tartalma alapján kell elbírálni. Az I. r. terhelt ugyanilyen okra alapítva, nevezetesen, hogy a városi és megyei bírósággal is perben áll, már az elsőfokú eljárásban is elfogultsági kifogással élt, amelyet az ítélőtábla a kizárást megtagadva bírált el. A tartalmilag ugyanerre az okra - a Be. 21. § (1) bekezdés e) pontjára - alapozott ún. harmadik kizárási indítvány tehát az érdemi határozat meghozatalát a Be. 24. §-ának (4) bekezdésében írt rendelkezésnél fogva nem akadályozta.

Nem valósult meg az ügyben a Be. 373. § (1) bekezdés II. d) pontja szerinti eljárási szabálysértés sem.

Kétségtelen, hogy a Be. 48. §-ának (5) bekezdése indokolt esetben lehetőséget ad más védő kirendelésére, és a 48. § (6) bekezdése alapján a kirendelés alóli felmentését a védő is kérheti, mindkettő azonban az eljáró hatóság mérlegelésétől függ. Önmagában az, hogy az erre irányuló kérelmeknek a bíróság nem ad helyt, felülvizsgálati okot nem képez.

A fenti feltétlen eljárási szabálysértés csak akkor valósul meg, ha a kötelező védelem ellenére a védő jelenléte nélkül tartják meg a tárgyalást vagy nyilvános ülést. Erről a jelen ügyben szó sincs; ilyet még az I. r. terhelt sem állított.

Összegzésként leszögezhető: a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján előterjesztett indítványok nem alaposak. Így sem a támadott ítéletek hatályon kívül helyezésére, sem a büntetőeljárás megszüntetésére nem volt ok.

A felülvizsgálati eljárásban kötelezően irányadó tényállás alapján érdemben alaptalannak bizonyultak az I. r. terhelt részéről az ítéleteket az anyagi jogi okból ért támadások is.

Tévesen hivatkozott a terhelt arra, hogy cselekménye törvényes minősítése csupán jogellenes belföldi tartózkodás elősegítésének vétsége.

A Btk. 214/A. §-ában szabályozott jogellenes tartózkodás elősegítése és a Btk. 218. §-ában meghatározott embercsempészés szubszidiárius viszonyban van, erre utal az a rendelkezés, mely szerint a 214/A. §-a szerinti bűncselekmény csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. Ez a viszony bizonyos átfedést feltételez a törvényi tényállások között.

Az embercsempészés és a 214/A. §-ának tényállása annyiban azonos, hogy mindkettő sui generis bűnsegély, azaz az elkövetési magatartás segítségnyújtás.

A két bűncselekmény elválasztó ismérve az, hogy mihez történik a segítségnyújtás: az embercsempészésnél az államhatár engedély nélküli vagy meg nem engedett módon való átlépéséhez, míg a 214/A. § esetében - vagyoni haszonszerzés célzatával - a törvényben meghatározott külföldinek kizárólag a jogellenes belföldön való tartózkodásához.

Azaz a 214/A. § esetében a külföldi az elkövető segítsége nélkül jut be az országba; ott tartózkodik, amikor az elkövető segítségét élvezi; az elkövető pedig az országból engedély nélküli vagy meg nem engedett módon való távozását nem segíti elő.

Az embercsempészésnél a segítségnyújtás országon belüli konkrét helyszíne közömbös. Az lényeges csupán, hogy az elkövető a tevékenységével valakinek (aki lehet akár külföldi, akár belföldi, akár menekült) az államhatár tiltott módon való átlépését elősegítse.

Embercsempészés tehát nemcsak az államhatár közelében követhető el, hanem bárhol az országban, sőt az országon kívül is, feltéve, hogy e magatartás az országhatár jogellenes átlépését segíti elő.

A jelen ügyben az I. r. terhelt az irányadó tényállásban rögzített alkalmakkor az ott leírt magatartással egyfelől segítséget nyújtott ahhoz, hogy a migránsok az ukrán-magyar határon Magyarország területére engedély nélkül és meg nem engedett módon belépjenek. Az a körülmény ugyanis, hogy a Magyarországon helyismerettel nem rendelkező migránsokat az I. rendű terhelt a társaival a határ magyar oldalán már várja, és az ország belsejébe eljuttatja, nem más mint a tiltott (engedély nélküli) határátlépéshez nyújtott segítség, hiszen a segítségük nélkül a mig­rán­sok aligha jutottak volna be az ország belsejébe.

Azokban az esetekben pedig, amikor a külföldi állampolgárok részéről az országhatár átlépése az előzetes értesítés ellenére az ukrán határőrizeti szervek ténykedése miatt vagy más okból nem történt meg, a terhelti segítő magatartás (elindulás a határhoz) kísérlet.

Másfelől tény az is, hogy a külföldi állampolgárok célja egyik esetben sem magyarországi letelepedés volt, hanem Nyugat-Európa más országába akartak tovább jutni, és ehhez jogellenesen kívánták átlépni a magyar államhatárt. Az I. r. terhelt (valamint az ügyben résztvevő társaik) a tényállásbeli magatartásukkal (utazás szervezése, utaztatás, előfutári biztosítás) ehhez is segítséget nyújtottak; a kifelé irányuló határátlépést csak a tettenérés akadályozta meg. A tényállásszerűség szempontjából az országból kilépésük meghiúsulása közömbös, hisz a segítségnyújtás a terheltek részéről ehhez is megtörtént.

Egyértelmű tehát: a terheltek nem pusztán a külföldiek jogellenes belföldi tartózkodásához nyújtottak segítséget.

Cselekményüket az eljárt bíróságok az anyagi jogi szabályok megsértése nélkül és helyes jogi indokokkal értékelték embercsempészésként.

A terheltek az embercsempészés minősített esetét is több alkalommal, tehát többször valósították meg.

Az I. r. terheltnél pedig ezt meghaladóan az is kimutatható, hogy ilyen bűncselekmények elkövetése révén rendszeres jogtalan haszonszerzésre is törekedett, így a cselekményeket egyenként is üzletszerűen valósította meg. Ezért azok külön-külön is üzletszerűen elkövetettnek minősülnek.

Az eljárt bíróságok helyesen az embercsempészést megvalósító önálló bűncselekményeket a folytatólagosság törvényi egységeként, tehát egy rendbeli cselekményként értékelték, minthogy annak a törvényi előfeltételei fennállottak.

Téves az I. r. terheltnek az a hivatkozása is, miszerint az üzletszerű elkövetés és a folytatólagosság együttes megállapítása a kétszeres értékelés tilalmába ütközik.

Érveivel ellentétben ugyanis nem ugyanazon körülmények értékeléséről van szó.

A folytatólagossággal a többszöri bűnelkövetés kerül értékelésre, az tehát a bűnhalmazat kizárása.

Az üzletszerűség ezzel szemben az alanyi oldalon fennálló minősítő körülmény; megállapításával az nyer értékelést, hogy az elkövető szándéka az ugyanolyan (vagy hasonló jellegű) bűncselekmény elkövetésével a rendszeres anyagi haszonszerzés.

A bűnszervezetben elkövetés megállapítását az I. r. terhelt minden ténybeli és jogi alap nélkül kifogásolta.

Ténybelileg egyértelmű az I. r. terhelt kapcsolata az ukrajnai szervezőkkel, hiszen az irányadó tények szerint rendszeresen és pontosan értesült a migránsoknak a határhoz érkezéséről, sőt arról is, ha az átlépést gátló körülmény merült fel. De ugyanilyen rendszeres és közvetlen kapcsolatban állt a migránsok B.-ről történő továbbszállítását szervező-irányító XI. r. terhelttel is.

Tényként nyert rögzítést az is, hogy az I. rendű terhelt az országba bejuttatott külföldiek tovább utazásáról szervezetten - többnyire azonos személyek bevonásával - gondoskodott. Ebben esetenként nemcsak szervezői, hanem végrehajtói szerepet is vállalt, mely utóbbit egymás között szintén megosztottak, így a VII. r. terhelt biztosító, ún. előfutári feladatot látott el.

Mindezek egyértelműen azt tükrözik, hogy a harmadik országból származó személyek beléptetése, tovább utaztatása egy nemzetközileg is kiterjedő (határokon átnyúló) bűnszervezet keretében folyt.

Az elsőfokú ítélet ide vonatkozó jogi indokolása tehát maradéktalanul helyes, azzal a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett.

Ekként pedig az I. r. terheltnek az anyagi jogi felülvizsgálati okra alapozott felülvizsgálati indítványa is alaptalannak bizonyult; a támadott ítéletek megváltoztatására sem volt indok.

Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt. A sérelmezett ügydöntő határozatokat a Be. 426. §-a alapján a hatályukban fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. I. 456/2010.)