Bűncselekmény elkövetésével vádolják?

Embercsempészés

Általánosságban el lehet mondani azt, hogy aki elkövet egy bűncselekményt, tisztában van azzal, hogy egyrészt bűncselekményt követ el, másrészt, hogy nagyjából milyen következményei lehetnek a magatartásának. Az embercsempészés irodánk tapasztalata szerint mindkét szempontból kivétel.

Az embercsempészés az a bűncselekmény, amellyel kapcsolatban a leginkább elmondható az, hogy még azok sincsenek pontosan tisztában elkövetésének következményeivel, akik ezeket a bűncselekményeket elkövetik,

Hogy az embercsempészés miatt milyen büntetést szabnak ki ma Magyarországon a bíróságok, és hogy pontosan mit is jelent büntetőjogi értelemben az embercsempészés, az emberek túlnyomó többsége számára nem ismert. Egészen addig, amíg büntetőeljárás alá nem vonják őt, esetleg hozzátartozóját.

Ebből a cikkből megtudhatja, hogy mit jelent az embercsempészés büntetőjogi értelemben, milyen minősített esetei vannak, illetve hogy milyen büntetésre lehet számítania annak, akinek a felelősségét a bíróság megállapítja.

Videó

Ki követ el embercsempészést ma Magyarországon?

Hatályos büntetőtörvényünk szerint embercsempészés bűntettét (Btk. 353. §) követi el az a személy, aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt.

Az embercsempészés Btk. szerinti tényállása

Paragrafus jel
Embercsempészés Btk. 353. §
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerint az Embercsempészés Btk. 222. § törvényi tényállása

Az embercsempészés (embercsempészet), bár bűnsegély szerű bűncselekmény, azonban a jogalkotó külön, önálló bűncselekményként nevesít a közigazgatás rendje elleni bűncselekmények között.

A bűncselekmény elkövetője, azaz az embercsempész bárki lehet, a bűncselekmény passzív alanya pedig az, akinek az elkövető az államhatár átlépéséhez jogszabályi rendelkezések megszegésével segítséget nyújt.

Ezt a tényállást azonban az emberek jelentős része félre értelmezi. Nem világos mindenki számára, hogy milyen magatartás kell ahhoz, hogy segítséget nyújtson valakinek az államhatár átlépéséhez. A segítségnyújtás ugyanis nem csak azt jelenti, amikor az elkövető járművével mást átszállít az államhatáron.

Ilyen jellegű segítségnyújtás lehet pl. az államhatáron történő átszállítás, az útbaigazítás, a tanácsadás, térkép átadása megrajzolt határátlépési útvonallal, valamint akár a határátlépés előtti éjszakán szállás biztosítása, élelmiszerrel vagy ruhával történő ellátás is, amennyiben az elkövető tisztában van azzal, hogy mit tervez az a személy, akinek segítséget nyújt.

Fontos kiemelni, hogy az embercsempészés nem csak az országhatár közelében, hanem az országban bárhol, sőt, az ország határain kívül is elkövethető.

Az embercsempészés minősített esetei

Kiemelkedő társadalomra veszélyessége miatt már a bűncselekmény alapesetét is akár egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény.

Súlyosabban minősül az embercsempészés (embercsempészet), ha azt vagyoni haszonszerzés végett (aminek anyagi jellegű ellenszolgáltatásban kell realizálódnia),

Szintén minősített eset valósul meg ha államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva (kettő vagy azt meghaladó számú személy) követik el az embercsempészést.

A harmadik minősítő körülmény, ha az embercsempészést az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény, illetve eszköz megsemmisítésével vagy megrongálásával követik el.

A fenti három minősített elkövetési mód esetén a törvény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a bűncselekmény elkövetőjét.

Még tovább súlyosítja a kiszabható büntetést az a tény, ha az embercsempészést a csempészett személy sanyargatásával, fegyveresen, felfegyverkezve, üzletszerűen, vagy bűnszövetségben követik el. Ilyen esetekben a kiszabható büntetés 5 évtől 10 évig tartó szabadságvesztésre emelkedik.

Embercsempészés. Kérje konzultációnkat.
A hét minden napján -24/7 személyesen vagy online

A csempészett személy sanyargatása alatt általában azt kell érteni, ha az embercsempész őt megalázásnak, testi vagy lelki kínzásnak teszi ki. Ezt a minősítő körülményt könnyen megállapíthatóvá teszi az a tény is, ha az embercsempészés elkövetésére olyan járművel kerül sor, amelynek rakterében rendkívül kis helyre kell sok személynek összezsúfolódnia. Ha ilyen esetben megállapítható, hogy a szállított személyek nem jutottak elegendő oxigénhez, könnyen e minősítő körülményt is megállapíthatják.

Fegyveresen az követi el a bűncselekményt, aki az embercsempészés során lőfegyvert, robbanóanyagot, robbantószert tart magánál. Ennek a minősítő körülménynek a megállapításához nem szükséges, hogy az embercsempész használja is a fegyvert.

Felfegyverkezve elkövetés a fentieken túl, bármely más – az élet kioltására alkalmas – eszközzel megvalósulhat. Ehhez az is szükséges, hogy azt az embercsempész az ellenállás megakadályozásának vagy leküzdésének a céljával tartsa magánál.

Üzletszerűen pedig az követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló bűncselekmények elkövetésével rendszeres haszonszerzésre törekszik.

A kiszabható büntetés 5 évtől 15 évig tartó szabadságvesztés is lehet, ha a csempészett személy sanyargatásával vagy a fegyveresen elkövetett embercsempészést a fenti minősítő körülmények közül még egynek a megvalósításával követik el. A fenti bűncselekmény szervezője vagy irányítója pedig akár 10 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

További elkövetési mód lehet a bűnszervezetben történő elkövetés. Azzal szemben, aki az embercsempészést bűnszervezetben követi el, a bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik, de a huszonöt évet nem haladhatja meg.

Az a személy pedig, aki embercsempészésre irányuló előkészületet követ el, az embercsempészés vétségét követi el. Az embercsempészés mindaddig előkészületi stádiumban marad, amíg pl. az államhatár illegális átlépését az átcsempészni kívánt személyek nem kezdik meg, de az embercsempész, azaz az elkövető már kifejtette az ahhoz szükséges előkészületi magatartást.

Mire számíthat, akit embercsempészés miatt elítélnek?

Tapasztalatunk szerint a legtöbb elkövető – amíg eljárás alá nem vonják ­– távolról sincs tisztában sem a tényállás valós jelentésével, sem pedig az ilyen bűncselekmények miatt kiszabható büntetések nagyságrendjével.

Az embercsempészés az utóbbi évek egyik leginkább elszaporodott bűncselekményévé vált. Többek között ennek köszönhetően szigorította a jogalkotó az embercsempészés Btk. szerinti törvényi tényállását. Az embercsempészések elszaporodott volta és a jelentős társadalomra veszélyessége pedig azt eredményezte, hogy az ítélkezési gyakorlat is.

Az ítélkezési gyakorlat és a tapasztalatunk szerint, amennyiben nem az alapeseti, hanem valamelyik minősített esetben állapítják meg az elkövető felelősségét akkor (különösen a déli megyékben) leginkább csak végrehajtandó szabadságvesztést szabnak ki a bíróságok.

Embercsempészéssel kapcsolatos bírói gyakorlat:

BH kisokos - Embercsempészés
A(z) Embercsempészés döntvények gyűjteménye
Az egyes ügyek pontos feltárásához szükséges a megfelelő Bírói határozatok áttekintése és a felkészülésben felhasználásuk a bíróságon. Az alábbi listában megtalálja az összes döntvényt az adott üggyel kapcsolatban.
Büntető ügyvédet keres?