EH 2004.1009

II. A tudatos gondatlanság alapvetően az érzelmi oldalon tér el az eshetőleges szándéktól. A luxuria esetében az elkövető felismeri magatartásának lehetséges következményeit, de - szemben az eventuális szándékot jelző belenyugvással - a jelentős kockázatot elvállalva abban reménykedik, hogy a súlyos eredmény mégsem következik be. Akkor viszont, amikor a bizakodás merőben alaptalan (mert az adott helyzetben szinte szükségszerű eredmény elmaradása csupán a véletlenek találkozása folytán történhetne meg), az eredménybe való belenyugvásról, tehát eshetőleges szándékról van szó [Btk. 13. §, 14. §, 15. §, 166. §, 175/A. §].

Az elsőfokú bíróság a 2002. április 5-én meghozott - és a Legfelsőbb Bíróság ítélete folytán 2002. október 8-án jogerőre emelkedett ítéletével - az I. r. terheltet emberölést is megvalósító emberrablás bűntette, aljas célból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és kifosztás bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre, valamint a Magyar Köztársaság területéről végleges kiutasításra ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 30 év elteltében határozta meg. Ugyanakkor az I. r. terheltet a szemérem elleni bűntett vádja alól felmentette.

A megállapított tényállás a következőket tartalmazza.

Az I. r. terhelt kínai állampolgár, Magyarországon büntetve nem volt. Z. G. 1991. óta élt Magyarországon feleségével, s 1994-ben született gyermekükkel, Z. J. K. sértettel. Ugyanebben a házban, az egy emelettel lentebb lévő lakásban lakott Z. G. unokahúga, a II. r. terhelt, akinek a sértett gyermek ellátása és felügyelete volt a feladata.

Az I. r. terhelt 1998-ban ismerkedett meg a II. r. terhelttel, s közöttük baráti, majd szerelmi viszony alakult ki. Az I. r. terhelt 1999 nyarán pénzzavarba került, amelyről a II. r. terhelt is tudott.

1999 nyarán a két terhelt között felmerült, hogy pénzszerzés céljából a II. r. terhelt gondjaira bízott gyermeket el kell rabolni, minthogy a családot jómódúnak tartották. Az I. r. terhelt - a II. r. terhelttől - tudott arról, hogy a kisfiú édesapja 1999. augusztus 30-án egy hétre Ukrajnába utazik, ismerte a család szokásait, többek között azt is, hogy a gyermeket reggel hozzák le az alsó lakásba, ahol W. D. X. is lakik. Megbeszélték, hogy az I. r. terhelt - a felismerés lehetőségét elkerülendő - csuklyát fog viselni.

Az I. r. terhelt - fekete csuklyával a fején - 1999. augusztus 31-én hajnali 4 órakor az erkélyen keresztül, a nyitva hagyott konyhaablakon át behatolt az alsó lakásba azzal a céllal, hogy a gyermeket elrabolja és szabadon bocsátása fejében a szülőktől váltságdíjat kérjen. Az ágyban fekvő W. D. X. nyakához kést tartott, s megfenyegette őt, hogy ha kiabál, megöli. Egyidejűleg ragasztószalaggal összekötözte, szemét, száját leragasztotta és a szobában fogva tartotta. Ezt követően a megkötözött W. D. X. táskájából elvett 140 000 forintot, 50 ezer USD-t, valamint elvette a mobiltelefonját is.

A II. r. terhelt reggel 8 óra után ment fel a fenti lakásba, s hozta le a gyermeket. A gyermek édesanyjának távozását követően az I. r. terhelt előjött a rejtekhelyéről, kést tartott a gyermek nyakához, összekötözte kezét és lábát, a száját ragtapasszal leragasztotta, majd a sértettet betette egy zipzáras bőröndbe úgy, hogy a gyermeket előbb még egy takaróba is betekerte. Ezután a bőrönd zipzárját elhúzta.

Az I. r. terhelt egy másik táskába tette Z. G. tulajdonát képező videorekordert és DVD lejátszót, amelynek összértéke 277 940 forintot tett ki. Távozva a két táskát a személygépkocsijába helyezte, majd elhajtott a helyszínről.

Augusztus 31-én 10 óra 57 perckor az I. r. terhelt telefonon felhívta Z. G.-ot és 100 000 USD-t követelt a gyermek szabadon bocsátásáért. A váltságdíjat követelő hívást szeptember 1-én 16 óra 2 perckor - jóllehet a gyermek akkor már halott volt - megismételte, majd szeptember 2-án még két esetben is.

Az I. r. terhelt a gyermeket összekötözve, a bezárt bőröndbe helyezve a gépkocsiban tartotta. A lélegző nyílások részleges elfedése miatti fulladás következtében a sértett a bőröndben meghalt. Halála legkorábban az utolsó étkezést követően másfél-két órával következett be. A fulladás legkevesebb 8-10 percig tartott. A sértett halálát észlelve az I. r. terhelt a bőröndben lévő holttestet 1999. augusztus 31-én 21 óra körül a Petőfi híd pesti hídfőjénél lévő északi stégről a Dunába dobta. Innen a holttestet 1999. szeptember 10-én fogták ki.

Az emberrablásként értékelt cselekmény jogi minősítése kapcsán az eljárt bíróságok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az I. r. terhelt e tevőlegessége nem a Btk. 175/A. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerinti halált okozó emberrablás bűntettének, hanem a Btk. 175/A. §-a (4) bekezdésében megjelölt emberölést is megvalósító emberrablás bűntettének minősül, minthogy az elkövetés körülményeiből az a helyes következtetés adódik, hogy a gyermek halála, mint eredmény tekintetében az I. r. terheltet nem csupán gondatlanság, hanem eshetőleges szándék terheli.

A Be. 405. §-a (1) bekezdése b) pontja alapján az I. r. terhelt védője nyújtott be a jogerős ügydöntő határozat ellen felülvizsgálati indítványt. Álláspontja szerint az I. r. terhelt terhére az eredmény, a halál bekövetkezése tekintetében csupán tudatos gondatlanság róható. Így a cselekmény helyesen enyhébben, a Btk. 175/A. § (3) bekezdésének b) pontja szerint minősül, amelynek folytán a büntetés is enyhítendő.

A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartva, a megtámadott határozatok hatályban fenntartására tett indítványt.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

Tekintettel arra, hogy az indítvány 2003. július hó 1. napján követően érkezett a Legfelsőbb Bírósághoz, annak elbírálására a jelenleg hatályos Be. - az 1998. évi XIX. törvény - XVII. Fejezetében foglalt szabályok alkalmazandók. A Be. 420. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. Ebből következően a nyilvános ülésen elhangzott azon védői érvelés, miszerint a bőröndbe helyezett gyermek szája nem volt leragasztva, a tényállással ütköző volta miatt a felülvizsgálat keretében egyrészt nem értékelhető, másrészt ellentétben is áll az I. r. terheltnek a nyomozás során gyanúsítottként előterjesztett nyilatkozatában tett foglaltakkal.

A Btk. 14. §-ának I. fordulatában írt tudatos gondatlanság alapvetően az érzelmi oldalon tér el az eshetőleges szándéktól. A luxuria esetében az elkövető felismeri magatartásának lehetséges következményeit, de - szemben az eventuális szándékot jelző belenyugvással - a jelentős kockázatot vállalva, abban reménykedik, hogy a súlyos eredmény mégsem következik be. Akkor viszont, amikor a bizakodás merőben alaptalan (mert az adott helyzetben szinte szükségszerű eredmény elmaradása csupán a szerencsés véletlenek kivételes találkozása folytán történhetne meg), az eredménybe való belenyugvásról, következésképpen eshetőleges szándékról van szó.

Az irányadó tényállásból kitűnően az I. r. terhelt a gyermek kezét, lábát összekötözte, száját ragtapasszal leragasztotta, majd takaróba tekerve a sértettet egy bőröndbe helyezte oly módon, hogy a bőrönd zipzárját is elhúzta. Végül a bőröndöt több órán keresztül a lezárt gépkocsijában tartotta. Nem kétséges, hogy az I. r. terhelt felismerte, miszerint az adott körülmények között a sértett fulladásos halála szinte elháríthatatlanul bekövetkezik, s tisztában volt azzal is, hogy ennek elkerülésére - figyelemmel arra, hogy az összekötözött gyermek önerőből képtelen kiszabadítani magát, s külső segítség igénybevételére sincs módja - gyakorlatilag nincs esély. Ekként tehát az I. r. terhelt esetében a könnyelmű bizakodás szóba sem kerülhet, éppen ellenkezőleg: a terhelt - ha a gyermek halálát nem is kívánta - ám abba belenyugodva cselekedett. A sértett sorsa iránti közömbösségét jelzi egyébként az a tény, hogy az I. r. terhelt a váltságdíj megszerzésére irányuló igényéről akkor sem mondott le, amikor a gyermek haláláról már megbizonyosodott.

Mindebből következően pedig az I. r. terhelt e cselekményének a Btk. 175/A. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdése szerint minősülő emberölést is megvalósító emberrablás bűntettekénti értékelése törvényes. Ezért a Legfelsőbb Bíróság - tekintve, hogy a Be. 405. §-a (1) bekezdésének b) pontjára épülő felülvizsgálati ok nem bizonyult alaposnak - az indítványnak nem adott helyt, így a megtámadott határozatokat az I. r. terheltet érintően a Be. 427. §-a értelmében hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. X. 410/2004. sz.)