BH+ 2005.9.390

A M. Városi Bíróság mint fiatalkorúak bírósága, a 2002. március 18. napján kihirdetett ítéletével O. M. I. r. terheltet kiskorú veszélyeztetésének bűntette és jármű önkényes elvétele bűntettének kísérlete miatt halmazati büntetésül - mint különös visszaesőt - 1 év 10 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Felmentés érdekében bejelentett védelmi fellebbezés alapján eljárva a megyei bíróság mint másodfokú bíróság a 2002. október 2. napján meghozott végzésével a városi bíróság ítéletét helybenhagyta azzal a megállapítással, hogy az I. r. terhelt a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében visszaeső, míg a vagyon elleni bűncselekmény vonatkozásában különös visszaeső.

Fk. L. I. II. r. terhelt 1985. május 18-án született.

A másodfokú eljárásban nem érintett jogerős történeti tényállás a következő:

"2001. május 19. napján fk. II. r. vádlott az I. r. vádlott lakásán tartózkodott, ahol italoztak. Az esti órákban elhatározták, hogy elindulnak szórakozni a belvárosba.

Útközben az I. r. vádlott mondta a II. r. vádlottnak, hogy mivel esik az eső és nincs kedve gyalogolni, vigyenek el egy autót. A II. r. vádlott először tiltakozott és megpróbálta az I. r. vádlottat eme szándékáról lebeszélni, végül azonban az I. r. vádlottal tartott.

Az I. és II. r. vádlott 20 óra körül egy lezárt állapotban parkoló, Lada típusú személygépkocsihoz mentek azért, hogy azt jogtalanul használják.

Az I. r. vádlott a nála lévő késsel próbálta kinyitni a gépkocsi jobb oldali ajtaját, eközben fk. II. r. vádlott szorosan mellette állt, hogy az I. r. vádlottat a cselekménye közben.

Az I. r. vádlottnak sikerült a gépkocsi ajtaját kinyitni, azonban az időközben a helyszínre személygépkocsival érkező egyik szomszéd őket a bűncselekmény elkövetése közben megzavarta, a vádlottak a gépkocsi mellől eltávoztak és a környékbeli házak között bújtak el, ahol a kiérkező rendőrjárőrök megtalálták és előállították őket a rendőrkapitányságra.

A gépkocsiban rongálási kár nem keletkezett."

A városi bíróság a jogi minősítés körében a kiskorú veszélyeztetésének bűntette kapcsán mindössze arra utalt, hogy az I. r. terhelt "18 éven aluli személyt bírt rá bűncselekmény elkövetésére", s ezzel megvalósította a Btk. 195. § (2) bekezdésében meghatározott, de az (1) bekezdés szerint büntetendő bűntettet.

A megyei bíróság a jogi minősítést, e cselekményt és a jármű önkényes elvételét tekintve is törvényesnek találta; azzal külön nem foglalkozott; ugyanekkor részletesen megindokolta, hogy az I. r. terhelt miért tekinthető különös visszaesőnek.

A fenti jogerős határozatok ellen - mindkét cselekményben - a bűnösségének megállapítását sérelmezve, felmentése érdekében az I. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Érvei szerint a kiskorú veszélyeztetését azért nem valósíthatta meg, mert a vele lévő személy tudomása szerint már betöltötte a 17. életévét és közel volt a 18. életévéhez; és nem állt fenn olyan helyzet sem, amely akár őrá, akár a fiatalkorúra nézve veszélyes lett volna.

A jármű önkényes elvételét tekintve vitatta az elvételi szándékot. Hivatkozott arra, miszerint vezetni sem tud, továbbá kétségbe vonta, hogy az elkövetés kellően bizonyított lett volna. Sérelmezte továbbá különös visszaesőkénti minőségének megállapítását is, mivel "ilyen cselekménye sosem volt".

A Legfőbb Ügyészség részletesen indokolt írásbeli nyilatkozatában mindenekelőtt azt fejtette ki, hogy a terhelt a bűnösségének megállapítását a tényálláson keresztül támadta; erre pedig nincs törvényi lehetőség. Egyebekben a jogi minősítést mindkét cselekményt illetően törvényesnek tartotta, részletesen megokolta azt is, miért tekinthető az I. r. terhelt különös visszaesőnek. Mindezekre figyelemmel a megtámadott határozatoknak a hatályukban történő fenntartását indítványozta.

A nyilvános ülésen a terhelt s a védő felmentést kértek, míg az ügyész az átiratnak megfelelő tartalommal szólalt fel.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt részben találta alaposnak.

Egyetértett az ügyészi állásponttal annyiban, hogy az I. r. terhelt a jármű önkényes elvétele kapcsán egyértelműen a jogerős ítéleti tényállás megalapozott, felderített voltát kifogásolta. Ezért ebben a részében az indítvány a törvényben kizárt volt, minthogy a jogerős ítéleti tényállás a Be. 420. § (1) bekezdésének előírása értelmében a felülvizsgálat során kötelezően irányadó.

Ugyanekkor a kiskorú veszélyeztetése kapcsán úgy ítélte meg, hogy a terhelt tartalmilag anyagi jogi szabálysértés miatti [Be. 405. § (1) bekezdés a) pontja] törvénysértő elítélést sérelmezett.

A Btk. 195. §-ában meghatározott kiskorú veszélyeztetésének büntette szándékos bűncselekmény, és három önálló elkövetési magatartással valósítható meg.

A Btk.195.§ (2) bekezdésében meghatározott bűntettet - amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg - az a nagykorú személy követi el, aki kiskorút bűncselekmény elkövetésére (vagy züllött életmód folytatására) rábír, vagy rábírni törekszik.

Elkövetője csak olyan nagykorú személy lehet, aki nem köteles a kiskorú felügyeletére, nevelésére, vagy gondozására, mert az első alakzat [a 195. § (1) bekezdése] és a második alakzat kizárják egymást.

Miután a (2) bekezdés szerinti elkövetési magatartás is csak szándékosan követhető el, a cselekmény akkor tényállásszerű, ha a szándék átfogja a tényállás minden elemét. Az elkövető tehát egyfelől tisztában van azzal, hogy bűncselekmény az, amire a kiskorút rábírja, másfelől tudatában van a rábírt személy kiskorú mivoltának, és annak is, hogy a magatartása a kiskorú erkölcsi fejlődését veszélyezteti.

A cselekmény jogi tárgyára figyelemmel azonban a passzív alany csak olyan, már bizonyos értelmi fejlettséget elért kiskorú lehet, akinek erkölcsi fejlődését az elkövetési magatartás károsan befolyásolhatja, azaz ha maga a kiskorú is felismeri cselekményének társadalomra veszélyességét.

Mindezeket az irányadó tényállásra vetítve az kétségtelen, hogy az I. r. terhelt bűncselekmény elkövetésére, jármű önkényes elvételében történő bűnsegédi közreműködésre bírta rá fiatalkorú II. r. terheltet, aki felismerte cselekményének társadalomra veszélyes voltát, hiszen először még maga igyekezett az I. r. terheltet a gépkocsi elviteléről lebeszélni.

Az azonban az ítéleti tényállásból már nem tűnik ki, miszerint az I. r. terhelt tudta volna, a vele lévő személy kiskorú, vagyis a 18. életévét még nem töltötte be.

Kétségkívül objektív tény, hogy a II. r. terhelt kiskorúnak volt tekinthető, és fiatalkorúként jelöli őt meg az ítélet, ez azonban az I. r. terhelt szándékos bűnösségének a megállapításához nem elégséges.

Hiányoznak ugyanis az ítéletből azok a ténymegállapítások amiből arra lehetne következtetést vonni, miszerint az I. r. terhelt kétségkívül tisztában volt a II. r. terhelt kiskorú mivoltával, és ennek ismeretében vette rá őt a bűncselekményben történő közreműködésre.

Az irányadó tényállás ugyanis mindössze annyit tartalmaz, hogy a vádbeli napon a fk. II. r. az I. r. terhelt lakásán tartózkodott, italoztak, majd szórakozni indultak, és útközben került sor az I. r. terhelt részéről a bűncselekményre történő "rábírásra".

Az eljárt bíróságok ekként valójában nem az I. r. terhelt szándékos bűnösségét, hanem az "objektív felelősségét" állapították meg azon puszta tény miatt, mert a vele lévő személy büntetőjogilag fiatalkorú, 18 év alatti, tehát egyben kiskorú személy is volt.

Ebből a szempontból pedig nincs jelentősége annak sem, hogy utóbb - már a peranyag ismeretében - a felülvizsgálati indítványában az I. r. terhelt a II. r. terhelt életkorát miként jelölte meg.

Ily módon tehát a kiskorú veszélyeztetése bűntettében az I. r. terhelt bűnösségének a megállapítására szándékosság hiányában, a büntető anyagi jog sérelmével került sor.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat az e bűncselekményben bűnösséget megállapító részében a Be. 426. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és az I. r. terheltet a Btk. 195. § (2) bekezdésében meghatározott bűntett vádja alól - a Be. 331. § (1) bekezdése alapján, a Be. 6. § (3) bekezdésének a) pontja alá eső okból - bűncselekmény hiányában felmentette.

Arra már csak a teljesség igénye miatt utal, hogy a rendelkezésre álló iratanyag szerint a fiatalkorú II. r. terhelt az I. r. terhelt egyik rokonának volt az ismerőse; ezzel a rokonnal és eseti jelleggel jött a városba, továbbá 16 éves életkorához képest testileg jól fejlett, erős testalkatú volt.

A részbeni felmentés miatt az I. r. terhelttel szemben alkalmazott büntetés is törvénysértőnek bizonyult, minthogy immár nem halmazati büntetés - egy évtől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés, - hanem a terhére fennmaradó jármű önkényes elvétele miatt csupán három évig terjedő szabadságvesztés volt vele szemben alkalmazható.

Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, miszerint az I. r. terhelt az utóbb említett bűncselekményben - a legfőbb ügyészi indítványban helyesen kifejtettek miatt - különös visszaeső volt.

Erre a tényre, továbbá az alapügyben még felsorolt súlyosító és enyhítő tényezőkre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság egy évi szabadságvesztést látott arányban állónak az I. r. terhelt cselekményének tárgyi súlyával, és személyének társadalomra veszélyességével. Előélete, és a cselekmény jellege indokolta a főbüntetéssel arányban álló közügyektől eltiltás kiszabását [Btk. 53. § és 55. § (1) bekezdése].

Egyebekben a megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.292/2004.)