BH+ 2007.5.202

A K.-i Városi Bíróság a 2006. május 9. napján meghozott és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével R. M. terheltet 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt - halmazati büntetésül - 6 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A 2001. június 3. napján B.-n született M. és a 2002. július 29. napján B.-n született A. utónevű gyermekei vonatkozásában a szülői felügyeleti jogát megszüntette.

Az eljárás során felmerült bűnügyi költségből 11 676 forint megfizetésére kötelezte.

A megállapított tényállás személyi része szerint a terhelt villanyszerelő szakképzettséggel rendelkezik, raktárosként betanított munkát végez, havi jövedelme 80-90 000 forint. Vagyonát képezi egy kb. 6 millió forint értékű ingatlan és egy személygépkocsi.

Nős családi állapotú, felesége rokkant nyugdíjas. Három kiskorú gyermekük van, akiket nem ők gondoznak. Büntetlen előéletű.

A terhelt és felesége 2000. június 10-én kötöttek házasságot; 2001. évben M., 2002. évben A. utónevű gyermekeik születtek.

A történeti tényállás ezt követően az alábbiakat tartalmazza:

"A család B.-ről 2002 márciusában Sz. községbe költözött, ahol közös családi házban laktak.

A gyerekekhez rendszeresen járt védőnő, akit a szülők eleinte készségesen fogadtak, azonban miután egyes kifogások merültek fel a gyermekek nevelésével kapcsolatban, egyre ellenségesebben és elutasítóan kezdtek vele bánni, később pedig már a lakásba sem engedték be, annak ellenére, hogy 2003. május 19-én a gyámhatóság a gyermekkorúakat védelembe is vette.

A szülők a gyermekeiket napi rendszerességgel ellátták, a szobájukat - ami egy, csupán az udvarról megközelíthető, a szülők tartózkodási helyétől teljesen különálló lakrészben volt - rendben, tisztán tartották, a gyermekeket etették, ruházták.

A vádlott és felesége azonban az ellátáson felül a gyermekekkel nem törődtek, nem játszottak, nem foglalkoztak velük, hozzájuk nem igazán beszéltek, irányukba érzelmi megnyilvánulás nem volt jellemző, melynek következtében a 2004. április 27-én történt átmeneti nevelésbe vételkor a nagyobbik, akkor már 3 éves Mózes még pár szót sem tudott kimondani.

A vádlott és felesége a kk. R. M.-t és A.-t rendszeresen, hosszabb-rövidebb időre felügyelet nélkül hagyták a különálló lakrészben.

A szülői magatartás a gyermekeknél, különösen M.-nél viselkedési zavarokat okozott. A gyermekeknek az egészséges személyiségfejlődését a vádlott és felesége nem biztosította, melynek következtében M.-nél az elhanyagolás jelei megmutatkoztak.

2004. február 6. napján fél 9 óra tájban az édesanya tudta nélkül M. cipő és kabát nélkül kiszökött az utcára."

Egy közelben lakó szomszéd találta meg őt, s miután nem ismerte a kisfiút, a házi orvoshoz vitte, aki kivizsgálásra a gyermeket kórházba utalta.

Ezt követően a jegyző 2004. február 9-én kelt határozatával a gyermekeket ideiglenes hatállyal nevelő szülőnél helyezte el.

A jogerős határozat ellen, a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjára alapozottan a terhelt felmentése érdekében a meghatalmazott védő nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Jogi okfejtésének lényege szerint a Btk. 195. §-ában meghatározott törvényi tényállás kimerítéséhez súlyos kötelességszegés, és ezzel okozati összefüggésben a kiskorút érintő konkrét veszély létrejötte szükséges.

Súlyos kötelességszegés a terheltnek nem volt felróható; az a körülmény, hogy a gyermekeket egy különálló lakrészben helyezték el, ilyenként még nem értékelhető. A szülői felügyelet ugyanis a kiskorú magatartásának rendszeres figyelemmel kísérését, ellenőrzését jelenti, de nem feltételezi a szülő állandó jelenlétét a gyermekek mellett. A gyermekek napokra nem maradtak egyedül; a pár órás felügyelet nélkül hagyás pedig a kialakult bírói gyakorlat szerint bűnösség megállapításához még nem vezethet.

A terhelt gyakorlatilag állandóan dolgozott; a család megélhetéséért túlmunkákat vállalt, miután a gyermekek édesanyja a betegsége (idegbetegsége) miatt munkába állni nem tudott. Távollétében a gyermekek felügyeletét az anya látta el, tehát azért, hogy 2004. február 6-án M. elkóborolt, a terhelt nem hibáztatható.

Ugyanekkor nem állapítható meg olyan konkrét veszély létrejötte sem, ami összefüggésben állna az apa magatartásával. Azt, hogy a gyermekek az apa magatartása következtében testileg elmaradottak lettek volna, nélkülözésnek lettek volna kitéve, az eljárás minden adata cáfolta.

Erkölcsi fejlődés veszélyeztetése pedig csak nagyobb korban lehetséges, amikor a sértett gyermek személyiségének fejlettsége már elért egy bizonyos szintet; ilyenről a jelen esetben nem beszélhetünk.

Végül, hogy a M. nevű gyermeknél megállapított viselkedési zavar milyen mértékben volt visszavezethető a terhelt kötelességszegő magatartására, az eljárásban felderítésre nem került.

Vitatta az indítvány az ügyben beszerzett pszichológusi szakértői vélemény megállapításait, és az okirati bizonyítékokra hivatkozva azt is, hogy a terhelt érzelmileg nem kötődött a gyermekeihez.

A Legfőbb Ügyészség az álláspontját írásban szintén részletesen indokolta.

Kifejtette, hogy a felülvizsgálati eljárásban kötelezően irányadó tényállásban olyan alapvető tények rögzítése maradt el, amelyek hiányában a terhelt bűnösségére aggálytalanul következtetni nem lehet.

Az ítélet ténymegállapításai semmitmondóan általánosak; részben iratellenesek; a releváns tények nem kellően felderítettek.

Az eljárt bíróság a tényállás rögzítése során teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy jogilag helyes értékelésre csak konkrétan körülírt magatartás adhat alapot.

Ehhez képest a tényállásból nem tűnik ki - a bűncselekmény folyamatos jellegéhez igazodva - az elkövetés időszaka, időtartama; a terhelt életmódja; mindennapi szokásai, így munkarendje, időbeosztása sem. Nem tisztázott tehát, hogy mikor volt alkalma és ideje gyermekeivel együtt lenni.

Nem tartalmazza a tényállás mennyi ideig, milyen időpontokban és milyen körülmények között voltak a kiskorúak a különálló lakrészben elhelyezve. Továbbá, hogy a terhelt konkrétan hányszor, milyen gyakorisággal, és mennyi időre - mely életkoruktól kezdve - hagyta felügyelet nélkül a gyerekeket.

Még utalás sem található az ítéletben a gyermekek személyiségére, továbbá, hogy viselkedési zavaraik milyen tünetekben nyilvánultak meg és ez a terhelti magatartással miként állt összefüggésben.

Nincs ténymegállapítás arra sem, hogy az anya hogyan tett eleget nevelési feladatainak, és a terhelt tudott-e arról, hogy felesége a betegsége miatt nem képes a gyermekekkel megfelelően foglalkozni.

De kimaradt a tényállásból a gyámhatósági határozatok, egyéb okirati bizonyítékok és szakértői vélemények releváns részeinek a rögzítése is.

Ebből következően a történeti tényállásból nem ítélhető meg a terhelti kötelességszegés foka, és az sem, hogy a sértettek érzelmi, lelki, értelmi és személyiség-fejlődését érintő konkrét veszélyhelyzet a terhelti magatartással állt okozati összefüggésben.

Indítványozta ezért a Legfőbb Ügyészség, hogy a súlyos kötelességszegés és az okozati összefüggés megállapíthatóságának hiányában - a Be. 4. §-a (2) bekezdésére is figyelemmel - a Legfelsőbb Bíróság a terheltet a vád alól mentse fel.

A nyilvános ülésen a felek az írásban kifejtett álláspontjukkal azonosan szólaltak fel.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta, az abban kifejtett jogi érveket és az ügyészi álláspontot is osztotta.

A felülvizsgálat - eltérően a fellebbezéstől - rendkívüli jogorvoslat. E jellege miatt arra csak a törvényben felsorolt okokból [Be. 416. § (1) bekezdése] és a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján kerülhet sor; e tényállás felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható [Be. 423. § (1) bekezdése].

Miután az idézett törvényi előírások miatt a Legfelsőbb Bíróság a tényálláshoz kötve van, azt, hogy megvalósult-e anyagi jogi jogsértés csak az ítéletben leírt tények alapján vizsgálhatja.

Minthogy az indítvány előterjesztője egyes bizonyítékok értékelésébe (pl. a pszichológus szakértői vélemény, a terhelt érzelmi kötődését igazoló okiratok) is belebocsátkozott, és ezek alapján a tényállásban nem rögzített adatokra is hivatkozott, indítványának ebbe a körbe sorolható részével a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozott, mivel az a törvénynél fogva kizárt volt.

A felülvizsgálati indítványnak az egyes tényállási elemek hiányára vonatkozó jogi érvei viszont helytállóak.

A Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott bűncselekményt az a kiskorú nevelésére, felügyeletére, vagy gondozására köteles személy követi el, aki e feladatából fakadó kötelességét súlyosan megszegi és ezzel a kiskorú testi, értelmi, vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti.

Az elkövetési magatartás megszövegezéséből kitűnik, hogy - eltérően a családjogi szabályoktól - büntetőjogi védelem csak a súlyos kötelességszegéshez kapcsolódik.

Általában véve súlyosnak az olyan kirívó kötelességszegést lehet tekinteni, amikor az elkövető a kiskorú felügyelete, nevelése, gondozása során az általános társadalmi felfogás szerint minimálisan elvárható követelményeket sem teljesíti.

A passzív alany - a kiskorú - életkorától, egészségi állapotától is függ azonban a konkrét kötelességek tartalma. Ez nyilvánvalóan mást jelent, ha csecsemőről, kisgyermekről, serdülőről, beteg, vagy egészséges kiskorúról van szó.

Együtt élő szülők esetében a törvényi tényállásban jelzett kötelességek mindkét szülőt külön-külön terhelik. Ebből következően a szóban lévő bűncselekményt is csak önálló tettesként valósíthatják meg. Társtettesség nem állapítható meg még akkor sem, ha szándékegységben tanúsítanak kötelességszegő magatartás. (BH 1997/263.)

A bíróságnak tehát mindegyik szülő vonatkozásában külön kell megállapítania a tettesi magatartásokat, és a jogi következtetést abból levonnia. Bár a jelen ügyben a bíróság önálló tettesi magatartást rótt fel a terheltnek, ezzel szemben ítéletének tényállásában nem önálló, csak a terheltet érintő, hanem mindkét szülőre vonatkozó közös, együttes magatartást rögzített.

Lényegében erre vezethető vissza mindaz a hiányosság, amelyet a Legfőbb Ügyészség a tényállást illetően felsorolt, s amelyekkel - azok megismétlése nélkül - a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett.

Tekintve, hogy a tényálláshoz annak hiányosságai és egyéb hibái esetében is a Legfelsőbb Bíróság kötve van, csak a leírt tények alapján vizsgálhatta, hogy a terhelt megvalósította-e a bűncselekményeket.

Az irányadó tényállásból is kitűnik, hogy a terhelt állandó munkaviszonyban állt, és lakóhelyétől távolabb dolgozott. Értelemszerűen távollétében a gyermekek felügyelete, nevelése és gondozása kizárólag az anya feladata volt. Az tehát, hogy a M. nevű gyermek az édesanya tudta nélkül a megjelölt februári napon cipő és kabát nélkül kijutott az utcára, a terhelt terhére kötelességszegésként nem értékelhető.

Az egy év körüli kislánynak és a két-két és féléves kisfiúnak egy teljesen különálló lakrészben történő elhelyezése és rendszeresen, hosszabb-rövidebb időre történő magukra hagyása, a gyermekek életkora miatt nyilvánvaló olyan kötelességszegés, ami az absztrakt veszély lehetőségét magában rejtette, s alapot adhatott a gyámhatósági védelembe vételükre.

Az ilyen általános (absztrakt) veszély azonban még nem tényállásszerű, a büntetőjogi felelősség megállapításához a súlyos kötelességszegéssel okozati összefüggésben a kiskorú konkrét veszélyeztetése szükséges.

Amint arra a felülvizsgálati indítvány helyesen hivatkozott, néhány órára történő "felügyelet nélkül hagyás" önmagában még nem tekinthető súlyos kötelességszegésnek.

Természetesen, ha ezek folyamatosan ismétlődnek, súlyos kötelességszegést eredményezhetnek. Konkrét időpontok és időtartamok nélkül azonban a tényállásból a terhelt ilyen fokú kötelességszegésére nem volt következtetés vonható, és az elhelyezés körülményeinek pontos ismerete nélkül az sem volt megítélhető, hogy a gyermekek testi épsége az absztrakt lehetőségen túl konkrét veszélynek is ki lett volna téve.

A tényállás szerint a terhelt gondozási kötelezettséget nem mulasztott; a gyerekeket rendben tisztán tartották, őket etették és ruhákkal is ellátták.

Az erkölcsi fejlődésük veszélyeztetése - életkoruknál fogva - szóba sem jöhetett.

Ugyanekkor nemhogy konkrét veszélyeztetésként, hanem már tényleges értelmi károsodásként értékelhető, hogy a 3 éves M. beszélni még nem tudott, ami arra volt visszavezethető, hogy a "vádlott és felesége" nevelési kötelességük elmulasztásával nem foglalkoztak a gyermekkel.

Az irányadó tényállásból azonban a terhelti kötelességszegés súlyossága a konkrét tények hiányában e vonatkozásban sem volt megítélhető, miként az sem, hogy a bekövetkezett károsodás a terhelt mulasztásával állt volna okozati kapcsolatban.

Ekként pedig a terhelt bűnösségének megállapítására, vele szemben büntetés kiszabására és szülői felügyeleti jogának a megszüntetésére a büntető anyagi jog szabályának megsértése miatt került sor.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítványnak helyt adva, a megtámadott határozatot a Be. 427. § (1) bekezdésének a) pontja alapján megváltoztatta, s a terheltet a 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól a Be. 6. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján - bűncselekmény hiányában - felmentette. (Legf. Bír. Bfv.I.1.077/2006.)