BH 2008.7.177

II. A kiskorú nevelése, gondozása magában foglalja a kiskorú életkörülményeinek rendszeres figyelemmel kísérését, ellenőrzését, a pszichés testi veszélyek lehetséges elhárítását, kiküszöbölését [Btk. l95. § (1) bek.] - E kötelezettségeinek megsértését és ezáltal a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét valósítja meg a nevelőszülő, aki - tudomással bírva férje szokásairól - nem akadályozza meg, hogy az a nevelésére bízott gyermekkorú leányokkal kettesben maradjon és azokat szexuálisan zaklassa [Btk. 195. § (1) bek.].

A megyei bíróság a 2006. március 20. napján kihirdetett ítéletével K. B. I. r. terheltet nevelése alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntettében (tényállás 1. pontja), nevelése alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében (tényállás 2. pontja), nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében (tényállás 3. pontja), az elkövető nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett megrontás bűntettében (tényállás 6. pontja) és 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében (4., 5., 7. és 8. tényállási pontok) mondta ki bűnösnek.

Ezért őt halmazati büntetésül 7 évi börtönbüntetésre és 7 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

K. B.-né II. r. terheltet 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében (tényállás 1-3. pontja) találta bűnösnek, és ezért vele szemben halmazati büntetésként 1 év 8 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.

A megállapított - a másodfokú bíróság által is irányadónak tekintett - jogerős ítéleti tényállás lényege a következő:

A terheltek - akik házastársak - 1988. évtől kezdődően hivatásos nevelőszülőként több állami gondozott lánygyermek nevelését vállalták emeletes, kertes családi házukban.

A kiskorúakról való állami gondoskodásról szóló, akkor hatályos 51/1986. (XI. 26.) MT számú rendelet értelmében az állami gondozott gyermekek kihelyezése iránti eljárás a leendő nevelőszülők írásbeli kérelmére indult. Ezután az ún. nevelőszülői tanácsadó a helyszínen környezettanulmányt készített, amit a terheltek pszichológusi vizsgálata követett, s ilyen előzmények után került hozzájuk 1988-ban az első gyermek.

Később a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény úgy módosította a gyermekek kihelyezését, hogy csupán a házaspár egyik tagja lett nevelőszülő, - a K. házaspár esetében K. B.-né II. r. terhelt vállalta ezt, - ugyanekkor változatlanul vizsgálták a házastárs alkalmasságát is.

A terheltek nevelési elvei szigorúak voltak. A gyerekeknek az otthoni munkákban, állatok gondozásában, kerti munkákban részt kellett venniük. Nevelőszüleikkel együtt istentiszteletre is rendszeresen jártak. Taníttatásukról, orvosi ellátásukról a terheltek megfelelően gondoskodtak, és a szülői értekezleteken is mindig részt vettek.

Ezzel egy időben azonban K. B. I. r. terhelt rendszeresen szexuálisan zaklatta a nevelésére bízott lánygyermekeket.

1. L. E. sértett - aki 1981. november 14-én született - tizennégy éves korában, l995. november 11-én került a terheltekhez, mint nevelőszülőkhöz, akiknél ekkor már a sértett testvére, L. J. is nevelkedett. Nem sokkal később K. B. kettesben elment a sértettel a nyaralójukba azzal, hogy ott munkát végezzenek. A nyaralóban a sértettet először csiklandozta, majd melleit, combja belső részét fogdosta és felszólította, hogy vetkőzzön le, mert ellenkező esetben megveri. A megrémült kislány sírva levetkőzött; az I. r. terhelt is levette a ruháit, a sértettet az ágyra fektette és tiltakozása ellenére közösült vele.

Még ugyanebben az évben, szintén a d.-i nyaralóban, a vele kettesben ott lévő, alvó sértettet az I. r. terhelt felébresztette. Fogdosta a melleit, combját, levetkőztette és maga is levetkőzött. A sértett próbálta ellökni magától a terheltet, igyekezett az ajtón kimenekülni, de a terhelt elé állt, nem engedte ki. A sírva tiltakozó sértettel ez alkalommal is közösült.

Ezt követően 1995 decembere és 2001. december 5-e között az I. r. terhelt kb. háromhetente rendszeresen, - de volt olyan nyár, amikor egy héten át minden nap - közösült a sértettel annak tiltakozása ellenére. Őt mindannyiszor veréssel fenyegette meg arra az esetre, ha szólni mer a történtekről valakinek. L. E. kezdetben nem szólt senkinek, csak később, 2000-ben tett említést a testvérének, L. J.-nak, aki azt válaszolta, vele is ez történt.

2. L. J. sértett - aki 1978. június 4-én született - 1990. április 1. napján, tizenegy éves korában került a terheltekhez, mint nevelőszülőkhöz.

Őt az I. r. terhelt mintegy négy éven át, - a sértett 15 éves koráig - zaklatta szexuálisan oly módon, hogy a kislány bugyijába benyúlva a nemi szervét fogdosta, illetve meztelenre vetkőztette és úgy simogatta, fogdosta, miközben maga is levetkőzött. Többször próbálkozott azzal is, hogy nemi szervét a sértett nemi szervéhez érintse, de a sértett heves tiltakozása miatt ez nem sikerült neki. A sértett sikoltozására a ruháját visszaadta, de nadrágszíjjal megverte.

L. J. 14 éves volt, amikor közölte K. B.-né II. r. vádlottal, hogy "a papa molesztál engem". K. B.-né megpróbálta meggyőzni a sértettet arról, hogy a "papa ilyet nem tesz", s mivel ez nem sikerült, meg akarta verni a sértettet.

3. U. M. sértett - aki 1988. január 7-én született - 1998. március 10-étől, tízéves korától állt K. B.-né II. r. terhelt nevelőszülői gondozása alatt.

A sértett tízéves volt, amikor a családi ház mögötti fóliasátorban az I. r. terhelt felszólította, hogy vetkőzzön le. A megijedt sértett nem tudott elfutni, mert a terhelt a sátor ajtaját bereteszelte; a fürdőnadrágját letolta, és erővel a sértett ruháját is levette. A meztelen terhelt a sértettet simogatta, aki ránézni sem mert, annyira félt tőle. Kb. öt perc elteltével a többi lány hangját hallva sikerült a sértettnek kimenekülnie. Az I. r. terhelt ezt követően megfenyegette, hogy a történteket ne mondja el senkinek.

U. M. szemtanúja volt, amikor az egyik nyáron az I. r. terhelt a fóliasátorban L. E.-t levetkőztette és ráfeküdt meztelenül. U. M. annyira megijedt, hogy elszaladt, s a látottakat elmesélte B. Á.-nek, aki szintén a terhelteknél nevelkedett. Ezután L. E.-rel együtt beszámoltak a történtekről K. B.-né II. r. terheltnek, aki azonban azt mondta, hogy ezt csak kitalálták. Az I. r. terhelt megfenyegette őket, hogy el ne merjék mondani a történteket senkinek, mert megveri őket.

4. S. Zs. sértett - aki 1985. január 14-én született - 2000. április 3. napján került a terheltekhez. A nevelőszülő a II. r. terhelt volt. Kb. két hét elteltével egy éjjel a sértett arra ébredt fel, hogy az I. r. terhelt mellette ül az ágyon; combjának belső részét simogatja és keze egyre feljebb halad. Amikor az I. r. terhelt észrevette, hogy a sértett nézi, hirtelen felállt és kiment a szobából.

Másnap a sértett a II. r. terhelt jelenlétében jelezte a történteket H. J.-né nevelőszülői tanácsadónak, és máshová történő elhelyezését kérte, a II. r. terhelt azt állította, hogy a sértett nem mond igazat, el sem tudja képzelni, hogy a férje ilyet tegyen.

5. G. N. sértett - aki 1986. július 13-án született - 2000 júliusától állt a terheltek felügyelete alatt. 2000. július-augusztus hónapban, amikor a családi ház kertjében az I. r. terhelttel kettesben volt, kb. 5-6 alkalommal fordult elő, hogy az I. r. terhelt a nadrágját és alsónadrágját térdig letolta és nemi szervét hátulról a ruhában lévő sértetthez nyomkodta. Egy-egy ilyen eset kb. 15 percig tartott. Előfordult az is, hogy az I. r. terhelt reggelente bement a sértett szobájába és nemi szervét a sértett nemi szervéhez nyomta. Alkalmanként a hétvégi telken, amikor kettesben voltak, az I. r. terhelt elővette a nemi szervét, szemben állva a sértettel őt fogdosta, simogatta, a nemi szervét is a sértettéhez nyomkodta, akinek közben a nadrágját lehúzta.

6. P. V. sértett - aki 1986. szeptember 9-én született - 1999. április 28-án került a terheltekhez, a nevelőszülő a II. rendű terhelt volt.

Odakerülését követő két-három hónap elteltével, amikor kettesben volt K. B.-val a fóliasátorban, az I. r. terhelt felszólította a 13 éves kislányt, hogy vetkőzzön le, majd többször hozzáérintette a nemi szervét a meztelen sértett nemi szervéhez és fenekéhez. A sértett nem ellenkezett, nem tudta mi történik vele, csak sírt.

Ez az eset megismétlődött 3-4 alkalommal a fóliasátorban, egyszer a telken is, amelynek során a terhelt a sértettet levetkőztette és a nemi szervét addig dörzsölte a sértett testéhez, amíg el nem élvezett.

Más alkalommal a sértett ült a nappaliban a tévé előtt, amikor K. B. mellé ülve simogatta a sértett mellét és nemi szervét.

7. B. É. sértett - aki 1986. december 8-án született - 1988. év elejétől állt a terheltek nevelése alatt. A nevelőszülő a II. r. terhelt volt.

1998-1999-ben - miközben mászott fel a ház udvarán álló kisteherautóra - az I. r. terhelt a kislány alsóteste alá nyúlt és szexuális jelleggel megszorította a lába közét.

8. R. K. sértett - aki 1988. augusztus 16-án született - 2001 decemberében tizenhárom és fél évesen került a K. házaspárhoz. Ott tartózkodásának másfél éve alatt az I. r. terhelt heti rendszerességgel közeledett hozzá szexuálisan. Magához húzta, a ruhán keresztül fogdosta a mellét, fenekét, benyúlt a lába közé is. Ezekre a közeledésekre a hétvégi telken, vagy a családi ház konyhájában került sor.

Amikor S. Zs. a tényállás 4. pontjában írtak szerint jelezte H. J.-nének a sérelmére elkövetett cselekményt, H.-né felkereste az általános iskolában a terheltek nevelése alatt álló lányokat, akik a történtekről írásban nyilatkoztak, amelyek alapján a gyámhatóság vizsgálatot kezdeményezett.

A terheltek azonban minden lánnyal levelet írattak, amelyben visszavonatták az állításaikat azzal, hogy jól érzik magukat a K. családnál és nem érte őket semmiféle zaklatás.

A II. r. terheltnek L. E., U. M., L. J. jelezte a zaklatásokat, azonban a II. r. terhelt nem tett az érdekükben semmit, sőt közölte velük, hogy nem mondanak igazat. Ezzel súlyosan veszélyeztette a sértettek erkölcsi fejlődését.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, a terheltek és védőjük felmentésért jelentettek be fellebbezést.

Az ítélőtábla a 2007. március 1. napján kelt ítéletével a megyei bíróság határozatát annyiban változtatta meg, hogy azt az I. r. terhelttel szemben 1 rendbeli, a nevelése alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatti részében, valamint a II. r. terhelttel szemben 1 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatti részében hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette.

K. B. börtönbüntetését öt évre, K. B.-né börtönbüntetését pedig egy évre enyhítette.

A büntetőeljárás megszüntetésére mindkét terhelt esetében L. J. sértett sérelmére, a 2. tényálláspontban leírt cselekmények kapcsán és elévülés okából került sor.

A fellebbviteli főügyészség, valamint a védelem által felvetett eljárási szabálysértéseket megvizsgálva a táblabíróság ún. abszolút eljárási szabálysértést nem észlelt.

A felek előzetes értesítése nélkül a lakásán tanúként kihallgatott B. P. vallomását a Be. 78. § (4) bekezdése értelmében a bizonyítékok köréből kizárta. Megállapította, hogy a megyei bíróság a Be. 111. § (4) bekezdésének sérelmével nem szerzett be újabb igazságügyi szakértői véleményt az I. r. terhelt merevedési zavarára nézve. Ezt azonban az érdemi döntésre kiható szabálysértésnek nem tartotta, mivel az elsőfokú bíróság a védő által felkért szakértő véleményét, mint okirati bizonyítékot a mérlegelési körébe vonta.

A másodfokú bíróság a cselekmények jogi minősítését törvényesnek találta, azt érdemben csupán a 6. pontban írt cselekmény minősítésével - ami az elsőfokú ítéletből hiányzott - egészítette ki.

A fenti jogerős határozatok ellen az I. és a II. r. terheltek, valamint az alapügyben is eljárt közös meghatalmazott védőjük nyújtottak be felülvizsgálati indítványt, melyet az I. r. terhelt utóbb még kiegészített.

A terheltek - az alapügyben előterjesztett védekezésüket megismételve - arra hivatkoztak, hogy a terhükre rótt bűncselekményeket nem követték el. Koholt vádak, hamis tanúvallomások alapján ítélték el őket. 1988-tól kezdve tizenhárom állami gondozott lányt neveltek fel. Az ellenőrzések rendszeresek voltak, s mindig mindent rendben találtak. Az ellenőrzések feljegyzéseit azonban, - miként a védelmükre benyújtott beadványaikban foglaltakat - a bíróság figyelmen kívül hagyta. Nem tulajdonított jelentőséget az I. r. terhelt súlyos betegségeinek - köztük az 1982-óta fennálló impotenciájának - sem, holott az I. r. terhelt már csak emiatt is képtelen volt a cselekmények megvalósítására.

A védő a felülvizsgálati indítványában - majd utóbb a legfőbb ügyészi nyilatkozatra tett észrevételében - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) és c) pontjaiban meghatározott felülvizsgálati okokra alapozva támadta az ítéleteket, s mindkét terheltet érintően azok hatályon kívül helyezését és új elsőfokú eljárás elrendelését indítványozta.

Feltétlen eljárási szabálysértésnek tartotta, hogy a II. r. terhelt az elsőfokú eljárásban négy tárgyalási napon nem volt jelen [Be. 373. § (1) bek. II/d) pont]. Ezen túlmenően más, általa abszolút jellegűnek értékelt eljárási szabálysértésekre is hivatkozott, amelyek álláspontja szerint az ügy érdemi eldöntését - mindkét terheltre kihatóan - befolyásolták.

Ezek körébe sorolta, hogy az újabb igazságügyi orvos-szakértő kirendelésére vonatkozó, határidőben megtett indítványának az elsőfokú bíróság a Be. kötelező rendelkezése ellenére nem adott helyt. Ebből következően az eltérő vélemények ütköztetésére sem kerülhetett sor, holott az ügybe bevont szakértőnek nem álltak a rendelkezésére az I. r. terhelt egészségi állapotára vonatkozó azon orvosi adatok, amelyek - tekintettel a magas vérnyomására - az impotenciát döntően befolyásolják.

Sérelmezte B. P. helyszíni tanúkihallgatásáról szóló értesítés elmulasztását; nevezett vallomásának a bizonyítékok köréből történő utólagos kirekesztését.

Anyagi jogi jogsértésre, az I. r. terhelt bűnösségének téves megállapítására a tényállás 4-8. pontjaiban rögzített cselekmények kapcsán hivatkozott. Álláspontja szerint a terhelt egyik esetben sem követett el kiskorú veszélyeztetését, mert nevelőszülői mivolta 1999. március 1-je után megszűnt, ezt követően semmiféle státusa a gyermekvédelmi szolgálatnál már nem volt. A Csjt. 101. §-ának (2) bekezdésére utalva kifejtette: a gyámot az azzal járó kötelezettségek a kirendelő határozat kézbesítését követő naptól kezdve terhelik. Erre figyelemmel pedig - érvei szerint - az I. r. terhelt nemhogy vérségi, de jogi kapcsolat alapján sem volt jogosult és köteles a feleségének gyámsága alatt álló gyerekek nevelésére, gondozására, felügyeletére. Következésképpen e tényállási elem hiányában a terhére megállapított 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének a bűntette nem valósult meg.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványokat részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és a megtámadott határozatok hatályában történő fenntartását indítványozta.

A nyilvános ülésen a felek indítványaikat fenntartották; a terheltek szóban is az ártatlanságukat hangoztatták.

A Legfelsőbb Bíróság a terheltek felülvizsgálati indítványát egészében a törvényben kizártnak találta, ugyanekkor a védő indítványa részben a törvényben kizártnak, míg más részeiben alaptalannak bizonyult.

A felülvizsgálat - eltérően a fellebbezéstől - rendkívüli jogorvoslat. E jellegére figyelemmel a törvény - a Be. 416. §-ának (1) bekezdése - meghatározza azokat az anyagi jogi és eljárásjogi szabálysértéseket, amelyeknek a fennállása esetén felülvizsgálatnak van helye. A felülvizsgálat célja a felülvizsgálati okként meghatározott jogsértések orvoslása. A jogerős ítéletben előforduló lényeges ténybeli hibák, tévedések kiküszöbölésére másik rendkívüli jogorvoslat, a perújítás biztosít jogi lehetőséget. Ezzel összhangban a Be. 423. §-ának (1) bekezdése előírja: a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. Felülvizsgálati indítványban ez a tényállás nem támadható.

Mindez azt jelenti, a Legfelsőbb Bíróság kizárólag a jogerős ítélet tényeihez képest vizsgálhatja a bűnösség megállapításának, illetve a jogi minősítésnek a törvényességét, függetlenül attól, hogy ez a tényállás megalapozott-e vagy sem. Azokat az indítványokat pedig amelyek a tényállás helyességét kérdőjelezik meg, attól eltérő tényekre, vagy olyan okra hivatkoznak, amit a törvény felülvizsgálati okként nem határoz meg, érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítania.

A fentieket a benyújtott indítványokra vetítve leszögezhető, hogy a terheltek úgy írásban, mint a nyilvános ülésen történt szóbeli megnyilatkozásukban a jogerős ítéletben megállapított tényállást tartották tévesnek. Indítványuk ezért egészében a törvényben kizárt volt, azzal tehát érdemben a Legfelsőbb Bíróság nem foglalkozhatott és nem is foglalkozott.

Vonatkozik ez a megállapítás a védői indítvány azon részeire is, amelyekben tartalmilag a tényállás megalapozottságát, illetve az annak alapjául elfogadott bizonyítékok mikénti értékelését sérelmezte a védelem.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontjai ugyanis konkrétan és kimerítő jelleggel meghatározzák azokat az eljárási szabálysértéseket, amelyek felülvizsgálat alapját képezhetik. Ezek között a szabálysértések között a védő által hivatkozott Be. 78. §-ának (3) és (4) bekezdése, a Be. 111. §-ának (4) bekezdése - nyilvánvaló megegyezést mutatva a tényállás támadhatatlan voltával - nem szerepelnek. Ekként pedig felülvizsgálati ok hiányában felülvizsgálatra sem vezethettek.

Mindezek miatt a védői indítvány kapcsán - a Be. 416. §-ának (1) bekezdése c) pontjában meghatározott okból - a Legfelsőbb Bíróság a II. r. terhelt vonatkozásában csak azt vizsgálta, hogy a távollétében megtartott tárgyalások abszolút eljárási szabálysértést eredményeztek-e. Az I. r. terhelt esetében - a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján - az képezte felülvizsgálat tárgyát, hogy a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében a bűnösségének megállapítására valóban büntető anyagi jogi jogsértéssel, avagy anélkül került sor.

A felülvizsgálat eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a védelmi indítványt mindkét kérdésben alaptalannak találta.

A védő az ún. abszolút eljárási szabálysértést - a fellebbviteli főügyészségnek a másodfokú eljárásban tett írásbeli nyilatkozatára visszautalva - abban látta, hogy a II. rendű terhelt a 2005. november 3-án, november 7-én, november 24-én és november 28-án tartott elsőfokú tárgyaláson nem vett részt.

Ezzel kapcsolatban a következő megállapítások tehetők:

A 2005. november 3-án, november 7-én és november 28-án tartott elsőfokú tárgyaláson a szabadlábon lévő K. B.-né valóban nem volt jelen, azokon szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg. A vonatkozó tárgyalási jegyzőkönyvekből kitűnően 2005. november 3-án a bíróság K. Z. J.-nét, a terheltek nevelt lányát kívánta tanúként kihallgatni. Nevezett azonban a mentességi jogával élve nem tett vallomást. Ezután a védő az I. r. terhelt vonatkozásában bizonyítási indítványokat terjesztett elő; a II. r. terhelt távollétét pedig a következő tárgyalási napokra is kimentette.

2005. november 7-én és 2005. november 28-án a megyei bíróság tanúkat hallgatott ki. A tanúk arról nyilatkoztak, hogy az I. r. terhelt szexuálisan zaklató magatartásáról egyes sértettektől mit hallottak, másrészt arról, hogy a megindult gyámhatósági vizsgálatban milyen szerepet játszottak.

A táblabíróság tehát helyesen állapította meg, hogy a fenti tárgyalási napokon kihallgatott tanúk a II. rendű terheltre nézve nem tettek előadást; vallomásuk az ő bűnösségének körét közvetlenül nem érintették.

A megyei bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a II. r. terhelt távollétében kihallgatott tanúk közül többnek az ismételt idézése szükséges. Később őket a 2005. december 12-ei tárgyaláson, majd a 2006. január 30-ai tárgyaláson a II. rendű terhelt jelenlétében újra kihallgatta. A bizonyítás megismétlésével az eljárási szabálysértést kiküszöbölte.

Ekként pedig abszolút eljárási szabálysértés nem történt, így a II. r. terhelt vonatkozásában az ítélet hatályon kívül helyezésére sem a másodfokú, sem a felülvizsgálati eljárásban nem volt ok.

2005. november 24-én - amint azt a táblabíróság szintén helyesen rögzítette - a bíróság nem tartott tárgyalást, hanem kiküldött bíró útján tanúként hallgatta ki a lakásán B. P.-t. A tanú kihallgatásáról szóló előzetes értesítés elmaradása, majd erre figyelemmel vallomásának a bizonyítékok köréből történt utólagos kirekesztése felülvizsgálat tárgyát a fentebb már kifejtettek miatt nem képezte.

Ami az I. r. terhelt bűnösségének a megállapítását illeti, a Legfelsőbb Bíróság a védő anyagi jogi érveit nem osztotta.

A Btk. 191. §-ának (1) bekezdése értelmében kiskorú veszélyeztetésének bűntettét "a kiskorú nevelésére, felügyeletére, vagy gondozására köteles személy" követheti el.

A törvényben meghatározott háromirányú kötelesség fennállhat egy időben, de el is válhat egymástól. A szóban lévő kötelességek pedig egyaránt alapulhatnak családjogi rendelkezésen, hivatáson, szerződésen, kétoldalú megállapodáson, de akár a társadalomban általánosan elvárt erkölcsi követelményen is. Ez utóbbira figyelemmel ilyen feladat terheli azt is, aki kifejezett megbízás nélkül kerül olyan helyzetbe, hogy kiskorúról gondoskodnia kell.

Eleve téves tehát az a védői érvelés, amely szerint a törvény az alannyá válás feltételeként vérségi kapcsolaton, vagy más, konkrét családjogi rendelkezésen nyugvó kötelezettséget kívánna meg.

Helyesen fejtette ki tehát a Legfőbb Ügyészség, hogy a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint a kiskorú nevelésének, felügyeletének, vagy gondozásának kötelezettsége a szülővel, nevelőszülővel, örökbefogadó szülővel, vagy gyámmal közös háztartásban élő házastársat, élettársat is terheli, anélkül, hogy erre kifejezett jogi előírás lenne. (BH 1987/73; BH 1992/623; 1994/470; 1996/571.)

A fenti jogértelmezést tartalmilag a 2005. évi XCI. törvény 4. §-ával módosított Btk. 195. §-ának (5) bekezdése törvényi erőre is emelte. A 2005. szeptember 1-jétől hatályos (5) bekezdés szerint ugyanis az (1) bekezdés alkalmazásában a kiskorú gondozására, nevelésére, felügyeletére köteles személynek kell tekinteni a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él.

Az együtt élő házastársak, élettársak esetén ugyanis a kiskorú nevelésének a folyamata oszthatatlan.

A konkrét esetben is közömbös tehát, hogy 1999-től kezdődően a korábbi jogi helyzettel ellentétben a gyámhatóság már csak a II. terheltnek biztosított nevelőszülői jogállást. Ettől eltekintve is a tényállásból egyértelműen az tűnik ki, hogy a megváltozott jogi helyzetnek a terheltek maguk sem tulajdonítottak jelentőséget. A kiskorúakat egymással egyetértésben ténylegesen továbbra is ugyanúgy nevelték, felügyelték, mint ahogy azt korábban tették.

Nem sértettek tehát anyagi jogi szabályt az eljárt bíróságok, amikor az I. r. terhelt bűnösségét - a tényállás 4-8. pontjaiban írt cselekményei miatt - 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében is megállapították.

A Legfelsőbb Bíróság ezért a védő felülvizsgálati indítványának az I. r. terhelt vonatkozásában sem adott helyt, és a megtámadott határozatokat - mindkét terheltet érintően - a Be. 426. §-a alapján a hatályukban fenntartotta.

A II. r. terhelt bűnösségének megállapítása kapcsán már csupán a teljesség igénye miatt jegyzi meg a következőket:

Az eljárt bíróságok az ítéletből megállapíthatóan helyesen nem azt rótták a II. r. terhelt terhére a kiskorú veszélyeztetésében való bűnösség kimondása során, hogy nem jelentette fel a házastársát a tényállásban leírt magatartása miatt, hiszen erre nézve sem feljelentési kötelezettség, sem tanúzási kötelezettség őt nem terhelte.

A bűnösség-megállapítás alapja az, hogy a II. r. terhelt ezt meghaladóan sem tett semmit az I. r. terhelt részéről történő káros hatások kiküszöbölésére. Egyszerűen kellő alap nélkül nem vett tudomást a történtekről. Helytállóan jegyezte meg az elsőfokú ítélet: a gondozás-nevelés magában rejti a kiskorú körülményeinek rendszeres figyelemmel kísérését, ellenőrzését, a pszichés - testi veszélyek lehetséges elhárítását, kiküszöbölését.

Erre a II. r. terheltnek módja lett volna. (Pl. módja lett volna megakadályozni, hogy az I. r. terhelt a kiskorú lányokkal kettesben maradjon.)

(Legf. Bír. Bfv. I. 380/2007.)