BH+ 2009.12.527

A városi bíróság a 2008. november hó 11. napján kelt alatti ítéletével a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és ezért őt halmazati büntetésül 1 év 6 hónapi, 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Egyben a bíróság a II. r. terhelt szülői felügyeleti jogát gyermekei vonatkozásában megszüntette.

A II. r. terhelt, valamint védője fellebbezése folytán eljáró megyei bíróság a 2009. január hó 21. napján kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A II. r. terhelt 1992-ben ismerkedett meg az I. r. terhelttel, majd élettársi kapcsolatot létesítettek. Kapcsolatukból 1993. január 29-én I., 1995. április 22. napján E., 1997. április 1. napján A. utónevű gyermekük született.

Az I. és II. r. terhelt közös gyermekeikkel egy két szobás családi házban élt, amelynek egyik szobájában az előző kapcsolatából született három felnőtt korú gyermeke és azok közül az egyik élettársa, míg a másik szobában ők ketten a három kiskorú gyermekkel laktak. A terheltek tartósan munkanélküliek voltak, a család szociális segélyből és családi pótlékból, valamint az I. r. terhelt által végzett alkalmi munkákból származó jövedelemből tartotta fenn magát.

A három kiskorú gyermek, az általános iskola tanulója volt. O. I. az 5. osztályt, míg O. A. a 2. osztályt ismételte meg háromszor. O. E. 6. osztályos tanuló nem ismételt évet. A szülők a gyermekeik iskolájával nem működtek együtt, szülői értekezleteken és fogadóórákon nem jelentek meg, a gyermekeik otthoni tanulásában nem segítettek. O. I. igazolatlan hiányzásainak a száma a 2006-2007. tanévben 39, a 2007-2008. tanévben 299 óra, O. A. igazolatlan mulasztása 2006-2007. tanévben 80, míg a 2007-2008. tanévben 216 óra volt. O. E. E. a 2006-2007. tanévben igazolatlanul nem hiányzott, a 2007-2008. tanévben viszont már 57 órát mulasztott igazolatlanul.

Az általános iskola vezetője a szülőket az önkormányzat jegyzőjénél O. I. esetében háromszor, O. a. esetében pedig négy alkalommal jelentette fel. Az önkormányzat jegyzője a szülőket pénzbírsággal sújtotta.

A gyermekeket többször vették védelembe, első ízben 1998-ban, amely gyakorlatilag 2006-ig folyamatosan fennállt. 2006-ban a védelembe vételük átmenetileg megszűnt, mivel annak szükségessége már nem állt fenn. Ezt követően az önkormányzat jegyzője 2007. április 26. napján kelt határozatával az igazolatlan hiányzások miatt mindhárom gyermeket ismételten védelembe vette.

A gyerekek az évszaknak megfelelő ruházatban jártak, ruházatuk azonban gyakran rendezetlen és koszos volt. Amikor ezt a nevelők szóvá tették, rendszerint tiszta ruhában jelentek meg az iskolában. Mindhárom gyereknél rendszeresen előfordult a fejtetvesség, amelyet a védőnő jelzett a szülők felé. A szülők együttműködésükről biztosították a védőnőt, azonban a gyerekek változatlanul tetvesek maradtak és ez tanévenként többször is előfordult.

A gyerekek gyakran jelentek meg a háziorvosnál általában szülők nélkül azzal, hogy betegek, a háziorvos egyes esetekben adott orvosi igazolást, de a legtöbb esetben nem és iskolába küldte őket.

A kiskorúak értelmi fejlettsége korosztályuk átlagától elmarad, s intellektusuk a normál övezeten belül alacsony színvonalat mutat. Ennek oka azonban több tényezőből állt össze, így különösen biológiai, genetikai, környezeti adottságokból, ingerszegénységből és hátrányos szociokulturális feltételekből. Ebben a családi neveltetési körülményeknek és a ráhagyó, elhanyagoló szülői magatartásnak egyaránt szerepe volt. Az I. és a II. r. terhelt a szülői feladatukból eredő kötelezettségeiket megszegték, gyermekeiket elhanyagolták és ezzel értelmi fejlődésüket veszélyeztették.

A jogerős ügydöntő határozatok ellen a II. r. terhelt pártfogó ügyvédje nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben arra hivatkozott, hogy az irányadó tényállás alapján a kiskorú veszélyeztetésének törvényi tényállási elemei nem állapíthatók meg. Az elkövetési magatartás törvényi megfogalmazása szerint kizárólag súlyos kötelezettségszegés lehet tényállásszerű. Az olyan kirívó kötelességszegést lehet súlyosnak tekinteni, amely arra mutat, hogy az elkövető a kiskorú nevelése, gondozása terén az általános társadalmi felfogás szerint minimálisan elvárható követelményeket sem teljesítette. Az elkövető csak akkor felelős a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődésének veszélyeztetéséért, ha az okozati összefüggésben áll a súlyos kötelességszegéssel. Egymagában a kiskorú veszélyeztetettsége vagy éppen fejlődésének tényleges károsodása nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a nevelésére, felügyeletére, gondozására köteles személy súlyos kötelességszegésére vezethető vissza. A konkrét esetben a család szegénysége, az általuk elfoglalt társadalmi helyzet, a megoldhatatlan szociális problémák a legfőbb okai magatartásuknak.

Az iskolával való kapcsolattartás és a szülői értekezletek látogatásának elmaradása olyan elemek, amelyekre vonatkozóan konkrét jogszabályok nem írnak elő kötelezettségeket és ez nem is lehet a törvényi tényállás alapja. Ugyanez a helyzet a gyermek otthoni tanulásában való segítésével is. Az ítéleti tényállás alapján egyértelmű, hogy a legsúlyosabban értékelt veszélyeztető cselekmény az iskola látogatás elmaradása volt. Etekintetben azonban a gyerekek legalább olyan felelősek, mint a szülők, ugyanis arra nem merül fel semmiféle adat, hogy a szülők szándékosan vissza tartották volna a gyerekeket az iskola látogatásától.

A védő törvényi tényállási elemek hiányában a terhelt felmentését kérte.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványt az E. utónevű gyermek sérelmére megvalósított cselekményt illetően alaposnak, egyebekben alaptalannak tartotta. A Legfőbb Ügyészség átirata utalt arra, hogy az ítéleti tényállás több megalapozatlanságot eredményező hibában is szenved. A tényállás hiányos. A releváns tények egy része nincs kellően felderítve, egyes ténymegállapítások oly mértékben általánosak, hogy konkrét körülírás nélkül jogilag nem értékelhetők.

Az ügyészi álláspont szerint a hiányos tényállás alapján is megállapítható, hogy a II. r. terhelt tisztában volt azzal, hogy I. és A. rendszeresen nem járnak iskolába, és az ezzel kapcsolatos kötelezettségeit súlyosan megszegte, abba a következménybe is belenyugodva, hogy a kifogásolható magatartása fokozatosan a gyermekek értelmi, szellemi fejlődését veszélyeztetheti és nem tett semmit annak érdekében, hogy a gyermekek ezen mulasztását megakadályozza. Ezért az ügyben eljárt bíróságok az irányadó tényállás alapján az anyagi jogszabályok sérelme nélkül állapították meg a II. r. terhelt büntetőjogi felelősségét a Btk. 195. § (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetése bűntettében I. és A. esetében.

Ugyanakkor viszont E. vonatkozásában megállapítható, hogy 2006-2007. tanévben egyáltalán nem, 2007-2008. tanévben pedig 57 órát mulasztott igazolatlanul. Az igazolatlan órák számát tekintve a II. r. terhelt azon mulasztásával, hogy E. iskolába járásának ellenőrzését elhanyagolta és a gyermek folyamatos iskola látogatását nem biztosította, kétségtelen, hogy kötelességszegést valósított meg, ez azonban a bűncselekmény szempontjából nem tényállásszerű, legfeljebb gyámhatósági intézkedés megtételére adhat alapot. Mindezekre tekintettel az ügyész a megtámadott határozat megváltoztatását, E. sértett vonatkozásában az 1 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában a II. r. terhelt felmentését, E. feletti szülői felügyeleti joga megszüntetéséről szóló rendelkezés hatályon kívül helyezését, egyebekben pedig az ítélet hatályában fenntartását indítványozta.

A nyilvános ülésen a védő és ügyész az írásbeli indítvánnyal azonos tartalommal szólalt fel.

A felülvizsgálati indítvány és az ügyészi indítvány az E. utónevű gyermek sérelmére elkövetett cselekmény alóli felmentésre vonatkozó részében nem alapos.

A felülvizsgálati eljárás során a Be. 423. § (1) bekezdése értelmében a jogerős határozatban megállapított tényállás annak megalapozatlansága esetén is irányadó. A jogkérdések az ítéletben rögzített tények alapján vizsgálhatók és dönthetők el. Kétségtelen, hogy a tényállás hiányos, nem minden részletre kellően felderített, ennek ellenére is tartalmazza mindazokat a releváns tényeket, amelyek a büntetőjogi felelősség eldöntése szempontjából feltétlenül szükségesek.

A Btk. 195. § (1) bekezdése szerint a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy követi el, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti.

Az irányadó tényállás és az indokolás alapján egyértelmű, hogy a három kiskorú esetében a bíróság kizárólag az értelmi fejlődés veszélyeztetését értékelte a bűnösség körében. Nem rótta a terheltek terhére a tisztálkodási hiányosságokat, illetve mindhárom gyermek esetében a visszatérő fejtetvességet.

A tényállás szerint a terheltek nem tartották a kapcsolatot az iskolával, nem jártak szülői értekezletre, nem kísérték figyelemmel a kiskorúak tanulmányi előmenetelét, sőt mindhárom kiskorú esetében hosszú időn keresztül eltűrték, hogy a gyermekek rendszertelenül látogatták az iskolájukat.

Nem helytálló azon védői hivatkozás, miszerint ilyen irányú kötelezettségeket jogszabály nem ír elő a szülők részére.

Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 75. § (1) bekezdése szerint a szülői felügyelet körében a szülők kötelessége, hogy a gyermeket gondozzák, tartsák, a gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődését elősegítsék.

Az 1993. évi LXXIX. törvény (Közokt. tv.) 14. § (2) bekezdés c) pontja szerint a szülő kötelessége, hogy figyelemmel kísérje gyermeke fejlődését, tanulmányi előmenetelét, gondoskodjon arról, hogy gyermeke teljesítse kötelességeit és megadjon ehhez minden tőle elvárható segítséget. Ugyanezen § d) pontja szerint kötelessége az is, hogy rendszeresen kapcsolatot tartson a gyermekével foglalkozó pedagógusokkal és részükre a szükséges tájékoztatást megadja.

A terheltek, így a II. r. terhelt is tisztában voltak ezirányú kötelességükkel, hiszen erre a családgondozók, a tanítók, az iskola rendszeresen felhívta a figyelmüket, sőt ezen kötelezettségek folyamatos elmulasztása miatt az önkormányzat jegyzője meg is bírságolta őket.

A terheltek ennek ellenére nem teljesítették azt a tőlük elvárható minimális kötelességüket sem, hogy figyelemmel kísérjék a kiskorúak iskolába járását, tanulmányi eredményeik alakulását. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint súlyos kötelességszegésnek minősül, ha a szülő hosszú időn keresztül eltűri, hogy a kiskorúak ne teljesítsék tanulmányi, iskolalátogatási kötelezettségeiket.

Jelen esetben ezzel okozati összefüggésben következett be az eredmény, mindhárom kiskorú értelmi fejlődésének a veszélyeztetése.

Ennek megfelelően az azonos családi környezetben élő, azonos iskolába járó, egységes szülői magatartással érintett három kiskorú esetében a terheltek mulasztása tényállásszerű volt.

Az ügyben eljáró bíróságok tehát a büntető anyagi jog szabályainak helyes alkalmazásával állapították meg a II. r. terhelt büntetőjogi felelősségét, így felmentésére nem kerülhet sor.

Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság az ügyész azon jogi érveivel, miszerint E. esetében a II. r. terhelt, bár megszegte kötelességét, bűncselekményt nem valósított meg, mivel a kiskorú mindössze 57 órát mulasztott igazolatlanul, ebből pedig nem lehet a kötelességszegés súlyos fokára, illetve a veszélyeztetésre következtetést vonni.

Az irányadó tényállás szerint a II. r. terhelt mindhárom kiskorú esetében egységes és azonos magatartást tanúsított, hosszú időn keresztül következetesen nem tartotta a kapcsolatot az iskolával, nem kísérte figyelemmel a gyermekek iskolalátogatását, sőt folyamatosan mindhárom gyereknél eltűrte a rendszeres igazolatlan mulasztásokat. E. esetében sem tett másként, amelyre a családgondozók, a nevelőtanárok rendszeresen felhívták a figyelmét.

A kizárólag mulasztással elkövetett súlyos kötelességszegés jelen esetben nem különíthető el annak függvényében, hogy melyik kiskorúnak hány igazolatlan óra mulasztása volt. Az igazolatlan órák száma ugyanis nem a bűncselekmény káros következménye, hanem olyan tényező, amelyből más körülményekkel egybevetve a veszélyhelyzet kialakulására lehet következtetni.

Ennek szem előtt tartásával vizsgálva megállapítható, hogy a II. r. terhelt E érdekében sem kereste fel az iskolát, a kiskorúnak is jelentős számú igazolatlan órája volt, és az önkormányzat 2007-ben az ő védelembe vételét is ismételten elrendelte. Mindezekből a körülményekből egyértelműen megállapítható, hogy E. kiskorú esetében ugyanúgy kialakult az értelmi fejlődés konkrét veszélyeztetése.

A Btk. 195. § (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetésének az elkövetési magatartás nem a veszélyeztetés, hanem a súlyos kötelességszegés. A terhelt büntetőjogi felelősségét nem az eredmény okozása, hanem annak el nem hárítása alapozza meg. Ennek megfelelően a mulasztással elkövetett cselekmény az azzal azonos módon érintett sértettek között fogalmilag nem bontható meg, kivéve, ha a konkrét veszély nem következett be és a kötelességszegő mulasztás az elkövetőn kívül álló okból az absztrakt veszély szintjén maradt.

Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság E. kiskorú vonatkozásában is tényállásszerűnek ítélte meg a II. r. terhelt magatartását, így a Be. 331. § (1) bekezdése szerinti felmentésére és ezzel összefüggésben a szülői felügyeleti jog megszüntetését kimondó ítéleti rendelkezés mellőzésére nem látott törvényes lehetőséget.

A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 426.§-a alapján - mivel a Be. 416. § (1) bekezdésének c/ pontját megalapozó eljárási szabálysértést sem észlelt - a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatokat hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.III.332/2009.)