BH 2011.7.184

Az első fokon eljárt megyei bíróság a 2009. május 21. napján kihirdetett ítéletével a bíróság korábbi ítéletével a terhelttel szemben alkalmazott 3 év próbára bocsátást kimondó rendelkezést hatályon kívül helyezte és a próbára bocsátást megszüntette. A terheltet bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettében [Btk. 170. § (1) bek. (5) bek. I. fordulata] és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében [Btk. 195. § (1) bek.]. Ezért, valamint a társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt őt - halmazati büntetésül - 2 év börtönre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás szerint az 1971-ben született terheltet korábban a bíróság a 2006. április 24-én jogerőre emelkedett ítéletével társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 3 évre próbára bocsátotta.

A terhelt 2006. április 3. napjától a Szociális és Munkaügyi Minisztérium K.-i Gyermekotthonában gyermekfelügyelőként dolgozik. 2007. február 19-én éjszakai ügyeletet látott el. Ezen a napon a 2. számú lakásotthonhoz tartozó vécéhelyiség takarítása az 1989. március 24. napján született P. G. sértett feladata volt.

Mivel a terhelt észlelte, hogy a fenti vécé helyiség piszkos, ezért 20 óra 45 perc körül felszólította a sértettet arra, hogy tegye azt rendbe. A sértett ennek nem tett eleget arra hivatkozással, hogy L. R. hányta össze és nem takarította fel maga után. A terhelt ekkor ismételten felszólította a takarításra, mire a sértett hangosan káromkodva kiment a szobából és dühösen elindult a vécé irányába.

A terhelt a sértett e magatartásán felháborodva utána ment. A folyosón utolérte és közepes erővel a hastájék bal oldalán megrúgta. A sértett fájdalmában a földre esett, ott a terhelt még egy-két alkalommal ugyancsak hastájékának bal oldalán, pontosan meg nem állapítható erővel megrúgta. A sértett ezután felkelt, s kezét a megrúgott testtájékra szorítva, összegörnyedve bemenekült a hátsó vécéhelyiségbe, miközben sírva azt kiabálta, hogy "Zoli bá, hagyjon békén, ne bántson, megcsinálom, kitakarítom!". A terhelt azonban utolérte. Tenyérrel, kis erővel még egyszer tarkón ütötte a sértettet és felszólította, hogy a takarítást végezze el. A sértett a hastájéki fájdalma miatt itt is a földre esett, a terhelt pedig visszament a közösen használt nappali helyiségbe. A sértett ezután felkelt, kitakarította a vécét, majd sápadtan, összegörnyedve, bal oldalát fogva visszament a nappaliba. Közölte a terhelttel, hogy elvégezte a munkát, továbbá, hogy nem érzi jól magát és szeretne aludni menni. A terhelt nem foglalkozott azzal, hogy a sértett milyen állapotban van.

A sértett lefeküdt és lakótársainak elmondta, hogy a terhelt megrúgta, ezért fáj az oldala. A két fiú még az este folyamán jelezte a terheltnek, hogy a sértett rosszul van. Gyógyszert is kértek a számára, de a terhelt ezzel sem törődött, semmilyen intézkedést nem tett.

A sértett az éjszaka folyamán egyre rosszabbul lett. Másnap, a reggeli tornán össze is esett, de a terhelt még ekkor sem fordult a gyermekotthon egészségügyi személyzetéhez, illetve nem hívott orvost, noha ez a kötelessége lett volna. A reggelit követően a csoportot elbocsátotta az iskolai foglalkozásra. Amikor a sértett az oktatásra megérkezett, az oktató azonnal látta, hogy rosszul van, ezért az ügyeletes ápolóhoz küldte, aki nyomban kórházba vitte. A laborvizsgálatokat követően, a délelőtti órákban a sértett állapota tovább rosszabbodott, ezért kora délután meg is műtötték.

A sértett a terhelt bántalmazása következtében a hastájék bal oldalának zúzódását szenvedte el. A rúgás eredményeképpen a sértett lépének állománya károsodott. Az abban keletkező vérzés folytán a lép tokja megrepedt, s emiatt alakult ki a hasűri vérzés. Ezért vált szükségessé a sürgősségi műtét, amelynek során a sértett lépét eltávolították.

A sértett sérülése ténylegesen 6 hét alatt gyógyult. A lép eltávolítása következtében a sértett 10%-os maradandó testi fogyatékosságot szenvedett el. A sérülés a hasűri vérzés folytán közvetlen életveszélyes volt. Azonnali orvosi beavatkozás nélkül a sértett halálához vezetett volna.

A bíróság az eljárása során vizsgálta, hogy amennyiben a vizsgálatok közül a hasi ultrahang korábban kerül elvégzésre, s azzal esetlegesen észlelésre kerül a tok alatti bevérzés, megmenthető lett volna-e a sértett lépe. Ítéletének indokolásában rögzítette: abban mindkét szakértő egyetértett, hogy a lép erőbehatás folytán történt roncsoló­dása indította el az okfolyamatot, amely a lép tokjának repedését eredményezte, s a lép eltávolítását elkerülhetetlenné tette. Ez az okfolyamat a lép kivételéig nem is szakadt meg.

A bíróság kifejtette, hogy a magatartás és az eredmény közötti okozati összefüggést nem szakítja meg, ha egyéb tényezők - mint pl. a megfelelő gyógykezelés hiánya vagy akár diagnosztikai tévedés - folytán későn kerül sor valamely beavatkozásra. E körülmény az elkövető büntetőjogi felelősségét nem zárja ki, legfeljebb a büntetés kiszabása körében lehet jelentősége. Jelen ügyben azonban ezt nem lehetett értékelni, mivel a sértett a terhelt magatartása folytán került a lép sérülését követően mintegy 12 órával később kórházba.

Az elsőfokú bíróság mindezek alapján a terhelt cselekményét 1 rb. a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (4) bekezdésének I. fordulata szerint minősülő és büntetendő életveszélyt okozó testi sértés bűntettének, valamint 1 rb. a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő kiskorú veszélyeztetése bűntettének minősítette.

A másodfokon eljárt ítélőtábla a 2009. október 9. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés kiszabására vonatkozó részében megváltoztatta. A börtönbüntetés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát egyezően 3-3 évre súlyosította és a terheltet további mellékbüntetésül a gyermek- és ifjúság-felügyelő foglalkozástól 3 évre eltiltotta.

Kifejtette, hogy a terhelt szándéka a testi épség elleni bűncselekmény esetében nem eshetőleges, hanem egyenes volt. Az az elkövető ugyanis, aki lábbal, nagy erővel, kétszer belerúg a fiatalkorú sértett oldalába, nyilvánvalóan kívánja a testi sérülés bekövetkezését. Abban viszont nem tévedett az elsőfokú bíróság, hogy az ebből kialakult életveszélyre a terhelt hanyag gondatlansága terjed ki. Emellett az irányadó tényállás maradéktalanul alapot ad mindkét bűncselekmény valóságos heterogén halmazatának a megállapítására.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontjára hivatkozással.

Az indítvány szerint a bíróságok tényállás-megállapító tevékenysége sértette a Be. 76. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 78. §-ának (3) bekezdésében foglalt eljárási szabályokat azáltal, hogy az írásban benyújtott igazságügyi orvos-szakértői véleményt nem vonták a bizonyítékok körébe. Ennél fogva tévesen minősítették az elkövetett cselekményt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a Btk. 170. §-ának (2) bekezdése szerint súlyos testi sértés bűntette helyett. Ha ugyanis az említett szakértői véleményt a bizonyítékok körébe vonták volna, úgy értékelni kellett volna azt a megállapítást, hogy "a maradandó fogyatékosság kialakulásában a nem teljesen korrekt orvosi tevékenység is szerepet játszott".

A védő mindezek alapján a marasztaló jogerős döntésben foglalt minősítés megváltoztatását és a büntetés enyhítését indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség átirata szerint a felülvizsgálati indítvány részben a törvényben kizárt, részben pedig alaptalan. A terhelt és a védő ugyanis nem hivatkozott olyan, a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában felsorolt eljárási szabálysértésre, amely a felülvizsgálatot megalapozhatná. Emellett nem is valós az a hivatkozás, hogy az eljárt bíróságok nem vonták a bizonyítékok körébe az igazságügyi orvos-szakértő írásbeli szakvéleményét.

A bíróságok sem a cselekmények minősítése és a büntetés kiszabása során nem sértették meg a büntető anyagi jog szabályait, ezért a Legfőbb Ügyészség azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a marasztaló jogerős döntést hatályában tartsa fenn.

A felülvizsgálati eljárásban meghatalmazott új védő a felülvizsgálati indítványt kiegészítette és módosította. Előadta és részletesen indokolta, hogy az elsőfokú bíróság nagyon rosszul lenyomozott, számos hibától terhes nyomozati anyagot kapott elbírálás céljából, amely hibák a bírósági eljárás szakaszában nem voltak orvosolhatók.

A korábban eljárt védő érvelésétől eltérően az új védő szerint a terhelt szándéka nem irányult testi sértés okozására. Erre oka sem volt. Cselekménye valójában a reá vonatkozó foglalkozási szabályok súlyos megsértéseként értékelhető.

A védő szerint a terhelt kétségtelenül felelős azért, hogy a sértett késedelmesen került kórházba. Késedelmét talán azzal lehet indokolni, hogy a gondjaira bízott fiatalok gyakran színlelnek betegséget annak érdekében, hogy a reggeli torna, még inkább a közös munka alól kivonják magukat.

Ennél azonban nagyobb felelősség terheli a kórházat, ahol az erős hasi fájdalommal beszállított sértett panaszát nem vizsgálták meg szakszerűen. Nem fektették azonnal be, és nem kezdték meg a lép megtartására vonatkozó gyógykezelést.

A védő mindezek alapján elsősorban a büntetés végrehajtásának a felfüggesztését, másodlagosan a büntetés mértékének a csökkentését indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a tényállást támadó részében a törvényben kizártnak, érdemében alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.

Felülvizsgálati indítványában a terhelt és a védő elsősorban a releváns bizonyítás anyagának értékelésén keresztül a megállapított tényállást támadta, a bizonyítékok értékelését sérelmezte.

A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelyre csak a törvényben pontosan meghatározott feltételek esetén nyílik lehetőség. A felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. A tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem vizsgálható, nem bírálható felül. A Be. 423. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható. A felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletben megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapítására ennél fogva nem kerülhet sor és ilyen eltérő tényállás megállapítása érdekében a jogerős döntés hatályon kívül helyezésére sincs törvényes lehetőség.

A felülvizsgálati indítvány szerint a tényállás téves megállapítása részben a rossz nyomozási anyagra, részben egyéb eljárási szabálysértésekre vezethető vissza. A bíróságok megsértették az in dubio pro reo elvét, mert kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket értékeltek a terhelt terhére és az ügyész sem gondoskodott a terheltet mentő, a büntetőjogi felelősségét enyhítő körülmények figyelembevételéről.

A Legfelsőbb Bíróság - előre bocsátva, hogy álláspontja szerint e körben a védő valójában ugyancsak a bíróságok bizonyítékokat mérlegelő tevékenységét támadta - arra mutat rá, hogy a bizonyítékok beszerzésének és felhasználásának törvényességét a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálhatta. A Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja ugyanis tételesen felsorolja azokat az eljárási szabálysértéseket, amelyekre hivatkozással felülvizsgálatnak helye lehet. A felülvizsgálati indítványban állított eljárási szabálysértések pedig nem esnek ebbe a körbe.

A védői hivatkozásra figyelemmel a tényállás-megállapítás vizsgálata körében utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az ítélkezési gyakorlatban az ok-okozati folyamatok értékelésének alapját a "conditio sine qua non", azaz a feltételek egyenértékűségének elve képezi. Ha a kiváltó okhoz az elkövető magatartásától független, további ok társul, amely lehet akár véletlenszerű is, az okozati összefüggés még nem szakad meg, legfeljebb lazábbá, közvetetté válik. Ezért meg kell állapítani a bántalmazás és az életveszélyes eredmény közötti okozati összefüggést akkor is, ha a bántalmazáshoz társuló további, együttható ok idézi elő ezt az eredményt (BH 1993/7., BH 2008/206.).

A Legfelsőbb Bíróság mindezekre figyelemmel a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapulvételével kell és lehet állást foglalni a rendkívüli jogorvoslat tárgyában.

A védő szerint az eljárt bíróságok tévesen állapították meg a terhelt bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, mert szándéka nem irányult testi sértés okozására. Munkaköri kötelességének súlyos megszegésére figyelemmel az általa megvalósított cselekmény - az irányadó tényállás alapján - valójában legfeljebb a Btk. 171. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének minősülhet. A védő a kiskorú veszélyeztetése bűntettének a megállapítását nem sérelmezte.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak. E rendelkezésre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ügydöntő határozat érdemi felülvizsgálatát elvégezte. Ennek során megállapította, hogy az eljárt bíróságok tévesen minősítették a terhelt tényállásban rögzített cselekményét az életveszélyt okozó testi sértés bűntette mellett, azzal halmazatban kiskorú veszélyeztetésének bűntetteként is.

A Legfelsőbb Bíróság a minősítés vizsgálata körében abból indult ki, hogy a bíróságok a terhelt egyetlen cselekményét minősítették két bűncselekménynek. Azt állapították meg, hogy ún. heterogén alaki (eszmei) halmazat valósult meg.

A Legfelsőbb Bíróság szerint azt helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a terhelt egyetlen, egységes cselekménye mindkét vizsgált bűncselekmény törvényi tényállási elemeit maradéktalanul megvalósította. Azt is helyesen állapították meg, hogy a terhelt testi épség sértésére irányuló szándékkal bántalmazta a sértettet és az életveszélyes, valamint a maradandó fogyatékosságot eredményező eredmény tekintetében a hanyag gondatlansága állapítható meg.

A terhelt súlyosan megszegte foglalkozásának alapvető szabályait. Munkakörében eljárva az volt a legalapvetőbb kötelessége, hogy a nevelésére, felügyeletére és gondozására bízott kiskorú sértettet a saját nevelési igényéből adódóan fokozott türelemmel nevelje, gondozza. A terhelt a sértett tettleges bántalmazásával e kötelességeit megszegte. Emellett - amint azt a bíróságok ugyancsak helyesen állapították meg - még az általános társadalmi felfogás szerint minimálisan elvárható követelményeket sem teljesítette azáltal, hogy a szemmel láthatóan rosszul lévő kiskorúhoz nem hívott egészségügyi segítséget, ami ugyancsak a munkaköréből adódó kötelessége volt. A terhelt mindezzel tehát maradéktalanul megvalósította a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetése bűntettének a tényállási elemeit (is). Bűnösségének megállapítására ez utóbbi bűncselekményben mégis a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor.

A cselekményegység (alaki vagy másként eszmei halmazat) keretébe tartozó cselekmény minősítése során a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy a többszörös tényállásszerűség önmagában soha nem elegendő a valódi halmazat megállapításához. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a bűncselekmény valamennyi ismérve valamennyi bűncselekmény tekintetében maradéktalanul megállapítható.

A terhelt a terhére rótt bűncselekményeket egyetlen személy sérelmére követte el. E bűncselekmények védett jogi tárgya ugyanannak a személynek a testi épségéhez és egészségéhez fűződő társadalmi érdek.

A terhelt cselekménye a kiskorú P. G. sértett testi épségét, egészségét egyrészről sértette, másrészről egyben veszélyeztette.

A veszély - legáltalánosabb értelemben - a sérelem bekövetkezésének a lehetősége. A veszélyeztető bűncselekményként meghatározott kiskorú veszélyeztetésének bűntette ugyanazon jogi tárgynak sérelmének a lehetőségét rendeli büntetni, mint amelyet a terhelt a magatartásával ténylegesen sértett.

Alapvető büntetőjogi elv, hogy amennyiben az elkövető az egységes magatartásával ugyanazt a jogi tárgyat enyhébben és súlyosabban is sérti, akkor - a legalább részben azonos jogtárgy-sértésre figyelemmel - büntetőjogi felelőssége kizárólag a súlyosabb jogtárgy-sértés szerint állapítható meg. Ehhez igazodóan ugyancsak alapvető büntetőjogi elv, hogy sértő szándék mellett a veszélyeztető szándék a minősítés körében figyelmen kívül marad. Másként fogalmazva, többszörös jogtárgy-sértés (materiális jogellenesség, illetve társadalomra veszélyesség) hiányában valódi halmazat megállapítása kizárt.

Utal végül e körben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az eljárt bíróságok kizárólag azokat a kötelességszegéseket rótták a nevelő foglalkozású terhelt terhére, amelyek egyrészről a testi sértés okozásával, másrészről pedig az okozott sérülés nem megfelelő ellátásával kapcsolatosak.

A vizsgált kérdéshez kapcsolódóan utal arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy amennyiben az eljárt bíróságok - a Legfelsőbb Bíróság értékelésétől eltérően - nem alaki, hanem ún. anyagi halmazatként értékelték volna a terhelt két bűncselekmény tényállásába ütköző elkövetési magatartását - tehát azt állapították volna meg, hogy először elkövetett egy életveszélyt okozó testi sértést, majd utóbb, ettől időben elkülönülten, egy másik cselekménnyel a kiskorú veszélyeztetésének a bűntettét -, az utóbbi bűncselekményben a terhelt bűnössége akkor sem lett volna megállapítható.

A Btk. 10. §-ának (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. E fogalom-meghatározásból kiindulva a bűncselekménynek a tényállásszerűségen felül további alkotóeleme a társadalomra veszélyesség és a bűnösség, ezek nélkül a büntetőjogi felelősség nem állapítható meg.

A bűnösségnek egyik alkotóeleme a normának megfelelő (a normaadekvát) magatartás elvárhatósága. A büntetendő cselekmények elkövetésétől mindenki köteles tartózkodni, vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben ez a büntetőjogi felelősség terhével nem várható el. Az elvárhatóság a bűnösség értékelő (normatív) eleme, és mindig az elkövető javára érvényesül. Az önfeljelentés "nem várható el", ezért a bűnösség hiányában bűncselekmény nem valósul meg.

Ez a jogértelmezés következetesen érvényesül a bírói gyakorlatban és megfogalmazást nyert már a BK 55. számú állásfoglalásban, majd utóbb a 2/2002. BJE döntésben is.

A kiskorú veszélyeztetése bűntettében való bűnösség megállapítása körében az eljárt bíróságok nem vizsgálták, hogy a terhelt miként tehetett volna eleget a munkaköré­ben előírt kötelezettségének. Miután az irányadó tényállás szerint a terhelt a sértettet a testi sértésre irányuló szándékkal bántalmazta, a gyógykezelése iránti esetleges intézkedése értelemszerűen önfeljelentést eredményezett volna. Az orvos előtt ugyanis szükségképpen elő kellett volna adni, hogy a sértett sérülése miként keletkezett, tehát szükségképpen fel kellett volna tárnia, hogy bűncselekményt követett el, amire azonban senki sem kötelezhető. A helyes jogértelmezés szerint tehát ilyen esetben az elkövető büntetőjogi felelőssége csak a testi épség elleni bűncselekményben állapítható meg, az anyagi halmazat csak látszólagos. Hangsúlyozza azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy a terhelt cselekménye - a rövid időn (mintegy fél napon) belül egységesen testi épség okozására irányuló magatartása - a cselekményegység körébe tartozik.

A Legfelsőbb Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata szerint (lásd a 3/2007. BJE és a BH 2010/60. számú döntés indokolásában) a törvényes vádban írt tényállás teljes kimerítése esetén annak eldöntése, hogy a több törvényi tényállás keretei közé illeszkedő egyetlen cselekmény valóságos vagy látszólagos alaki halmazatot valósít-e meg, valójában nem a bűnösségről, hanem a jogi minősítésről szóló állásfoglalást jelent. A törvénysértő minősítés megállapítása körében tehát a Legfelsőbb Bíróság az egységes cselekmény jogi következményeit értékelte az alapügyben eljárt bíróságoktól eltérően anélkül, hogy a bűnösségi kört érintette volna. Másként fogalmazva, az alaki halmazatban álló cselekmények eltérő minősítése a bűnösségi kört nem változtatta meg, és így nem szűkítette. Erre figyelemmel - a bűnhalmazat helyett 1 rb. bűncselekmény megállapítása ellenére - felmentő rendelkezés meghozatalának nem volt helye.

A minősítés változása, a törvénysértő minősítés megállapítása - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján - ugyanakkor megnyitotta a kiszabott büntetés érdemi felülvizsgálatának a lehetőségét is. A Legfelsőbb Bíróság ezért vizsgálta, hogy az immár némileg szűkült halmazati büntetési tételkeretre is figyelemmel indokolt lehet-e a kiszabott büntetés enyhítése.

A terhelt a munkaköri kötelességének többszörös és súlyos megsértésével, a gondozására bízott, intézetben elhelyezett, neki kiszolgáltatott helyzetben lévő kiskorú sérelmére, igen súlyos következményekkel és maradandó sérüléssel járó bűncselekményt követett el. A minősítés változása a jogerős ítéletben a terhelt terhére megállapított bűnösség körét valójában nem érinti. E körülményekre is figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság nem látott törvényes lehetőséget a jogerős döntésben kiszabott fő- és mellékbüntetések megváltoztatására, mérséklésére.

A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. II. 1172/2009.)