BH+ 2012.5.182

II. A csalás bűncselekménye a kár bekövetkezésével befejezetté válik [Btk. 318. §].

A városi bíróság a 2010. december 8-án - a tárgyalás előkészítése során - meghozott végzésével a közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt a terhelt ellen indított büntetőeljárást megszüntette.

Vádindítványában a pótmagánvádló közokirat-hamisítás bűntettével [Btk. 274. § (1) bek. c) pontja] és csalás bűntettével vádolta a terheltet azért, mert 2002. december 18-án színlelt haszonbérleti szerződést kötött H. T.-vel és S.-né H. H.-val. E tulajdonosok a szerződés szerint az őket illető ingatlanrészt haszonbérbe adták a terheltnek, aki az ingatlan tulajdonjogát így kívánta megszerezni. A szerződések alapján a földhivatal a terheltet a közhitelű földhasználati nyilvántartásba bejegyezte.

A haszonbérleti szerződés megkötésével a haszonbérbe adók megsértették a tulajdonostársak elő-haszonbérleti jogát.

A szerződés színlelt volt és azt a célt szolgálta, hogy az ingatlan adásvétele során a terhelt első helyre kerülhessen.

Ezután a hamis földhasználati nyilvántartási adat alapján a terhelt adásvételi szerződést kötött a korábbi haszonbérbeadókkal 150 000 forint vételár fejében, annak ellenére, hogy az ingatlan értéke 383 500 forint volt, így a terhelt a vádindítvány szerint 225 000 forint kárt okozott.

A rendelkezésére álló iratok alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy 2002. december 18-án haszonbérleti szerződés jött létre a terhelt és H. T. között a T. külterület 093. helyrajzi szám alatti erdő ingatlanra 10 évre. A haszonbérleti szerződés alapján a terhelt földhasználati joga 2003. január 31.-én került bejegyzésre a közhiteles ingatlan-nyilvántartásba.

Utóbb, 2003. március 17-én a korábbi bérbeadó és a terhelt a fenti ingatlanra adásvételi szerződést kötött, majd 2004. március 24-én H. T. és H. A. a fenti terület vonatkozásában fennálló más tulajdoni részüket is eladták a terheltnek.

Ezután polgári peres eljárások voltak folyamatban a bérbeadók (eladók), a pótmagánvádló és a terhelt között.

A bíróság megállapította továbbá, hogy a vádindítványban szereplő bűncselekmények elkövetése a pótmagánvádló szerint 2002-ben és 2003-ban történt.

Miután a haszonbérleti szerződés alapján a terhelt földhasználati joga 2003. január 31-én került bejegyzésre, a közokirat-hamisítás bűntette ekkor lehetne befejezett. A csalás bűntette pedig az ingatlan vételárának kifizetésekor, azaz 2004. március 24-én válhatott volna befejezetté.

A vád tárgyát képező és a Btk. 274. § (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettének büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés. A Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (4) bekezdésének a) pontja szerint minősülő csalás bűntettének büntetési tétele ugyancsak három évig terjedő szabadságvesztés.

A Btk. 33. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a büntethetőség a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább három év elteltével elévül.

Miután az elévülést nem szakította félbe semmilyen cselekmény, a bíróság azt állapította meg, hogy a vádindítványban foglalt bűncselekmények büntethetősége elévült, és már a nyomozás elrendelésére sem kerülhetett volna sor.

A Btk. 32. §-ának b) pontja szerint a büntethetőséget megszünteti az elévülés, ezért az elsőfokú bíróság az eljárást - a Be. 267. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján - a tárgyalás előkészítése keretében, elévülés címén megszüntette.

Az elsőfokú bíróság eljárást megszüntető végzése ellen a pótmagánvádló által bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljárt megyei bíróság a 2011. május 20-án tartott nyilvános ülésen meghozott végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

A megyei bíróság is úgy foglalt állást, hogy a csalás bűntette - valamennyi tényállási elem hiánytalan megvalósulása esetén is - legkésőbb 2004. március 24.-én válhatott volna befejezetté az ingatlan vételárának a kifizetésekor, ennél fogva az elévülés legkésőbb ekkor már elkezdődött.

A Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntette - eltérően a pótmagánvádló érvelésétől - nem állapot-bűncselekmény. Elkövetési magatartása, a közreműködés aktív magatartás, amelynek az elévülése az aktív magatartás kifejtésével megkezdődött.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a pótmagánvádló nyújtott be felülvizsgálati indítványt jogi képviselője útján - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - arra hivatkozással, hogy az elévülés megállapítására és ennek alapján az eljárás megszüntetésére mindkét bűncselekmény vonatkozásában a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.

A felülvizsgálati indítvány szerint a földhivatal által vezetett földhasználati nyilvántartás közokirat. Mindaddig, amíg a megyei bíróság a 2009. június 12. napján jogerős ítéletével a terheltet az ingatlan birtokba vételére fel nem jogosította, hamis adat szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban. Az elévülési idő kezdő időpontja mind a közokirat-hamisítás, mind a csalás bűncselekménye vonatkozásában 2009. június 12. napja, következésképpen mindkét fokú bíróság tévesen állapította meg a cselekmények elévülését.

A pótmagánvádló ezért az elsőfokú és a másodfokú bíróság végzésének a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta.

A terhelt és védője a felülvizsgálati indítványra tett észrevételében a jogerős végzés hatályában fenntartását indítványozta.

Álláspontjuk szerint a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntette akkor válik befejezetté, amikor a valótlan tartalmú adatok bekerülnek a közokiratba. A csalás befejezettsége pedig a kár bekövetkezéséhez kapcsolódik. A vádindítványban rögzített bűncselekmények ezért a vádindítvány benyújtásakor már elévültek. Valójában azonban a vádindítványban foglaltak nem is alkalmasak bűncselekmény megállapítására, ezért a bíróságoknak az eljárást már törvényes vád hiányában meg kellett volna szüntetnie.

A terhelt és a védő mindezek alapján a jogerős eljárást megszüntető végzés hatályában fenntartását indítványozta.

A Kúria a Be. 420. §-ának (1) bekezdése és a Be. 424. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen a pótmagánvádló jogi képviselője a felülvizsgálati indítványát fenntartotta. Kiemelte, hogy a közös tulajdonban álló ingatlan kijelölt erdőgazdálkodója a pótmagánvádló volt, a tulajdonközösséget ő képviselte. A valótlan adat bejegyzése a közokiratnak minősülő közhiteles nyilvántartásba jogellenes állapotot teremtett, amely mindaddig fennállt, amíg a polgári bíróság ítélete jogerőre nem emelkedett. Ugyanez irányadó a csalás elévülésének kezdő időpontja tekintetében is.

A védő az írásbeli észrevételében foglaltakkal egyező nyilatkozatot tett. Abból azt emelte ki, hogy a haszonbérleti szerződés nem volt színlelt szerződés. A vitatott szerződések tárgyát képező erdőingatlan több személy közös tulajdonában állt. Az a körülmény, hogy a tulajdonosokat a pótmagánvádló képviselte, még nem jelenti azt, hogy a tulajdon tárgyát csak ő birtokolhatta volna.

A Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapulvétele mellett egyrészt a felülvizsgálati indítványban megjelölt - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott - okból, valamint - a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt egyéb eljárásjogi felülvizsgálati okok tekintetében - hivatalból [Be. 423. § (4)-(5) bek.] bírálta felül.

Ennek során a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta az alábbiak szerint.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak akkor van helye, ha a bíróság határozatának meghozatalára a Be. 373. §-a (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja, illetve a Be. 373. §-a (1) bekezdése I. pontjának c) alpontja alapján feltétlen hatályon kívül helyezést és az eljárás megszüntetését eredményező eljárási szabálysértés, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el.

A törvényes vád fogalmát a Be. 2. §-ának (2) bekezdése - egyébként a korábbi ítélkezési gyakorlattal összhangban - határozza meg. Ennek értelmében törvényes az a vád, melyet a vádemelésre jogosult (alaki feltétel) konkrét személlyel szemben benyújtott, és tartalmazza e személlyel szembeni büntetőigény érvényesítésének ténybeli alapját, tehát eleget tesz az alanyi és tárgyi meghatározottság, valamint személyre konkretizáltság törvényi követelményének (tartalmi feltétel).

A Be. a pótmagánvád kapcsán az alaki feltételek körében - a Be. 53. §-a szerinti előfeltételeken túlmenően - annyi többletet tartalmaz, hogy a vádindítvány benyújtására eljárásjogi határidőt szab, valamint - amennyiben a természetes személy pótmagánvádló, illetve a nem természetes személy pótmagánvádló képviseletére jogosult jogi szakvizsgával nem rendelkezik - kötelezően előírja az ügyvédi képviseletet, s a vádindítvány ügyvéd útján való benyújtását [Be. 56. § (4) bek., 229. § (1) bek., 230. § (1) bek.].

Az alaki feltételek körében a Kúria vizsgálta, hogy a felrótt bűncselekmény miatt emelt vád az arra jogosulttól származik-e.

A Be. 53. §-ának (1) bekezdése alapján a sértett - a Be.-ben meghatározott esetekben - pótmagánvádlóként léphet fel. Ebből következően a sértett pótmagánvádlókénti fellépését a Be. eleve korlátok között engedi meg. A korlátok egy része értelemszerű, kifejezetten szabályozott.

A Be. azonban - eltérően a sértettnek biztosított magánvádlói (52. §) és magánféli (54. §) jogosultságra vonatkozó rendelkezésektől - nem határozza meg kifejezetten a sértett pótmagánvádlóként való igényérvényesítésének anyagi jogi kereteit (eltekintve a - jelen ügy szempontjából közömbös - 199. § (3) bekezdésében foglalt, valamint egyes, külön eljárásokra vonatkozó rendelkezésektől). Nem rendelkezik kifejezetten arról, hogy mely törvényi tényállások esetében van helye pótmagánvádnak. Ez azonban nem jelenti, hogy e vonatkozásban nincsenek - a Be.-ből levezethető - további korlátok.

Az 52. § és az 53. § összevetéséből következően ugyanis magánindítványra büntethető és egyben magánvádra üldözendő (tehát magánvádas) bűncselekmények esetében nincs helye pótmagánvádnak. Ehhez képest, valamint a Be.-nek a pótmagánvádra vonatkozó egyéb rendelkezései egybevetett értelmében, pótmagánvádnak csak a közvádra üldözendő bűncselekmények esetében van helye.

Pótmagánvádlóként a sértett (értelemszerűen az adott bűncselekmény sértettje) jogosult fellépni. A Be. 51. §-ának (1) bekezdése alapján sértett az, akinek a jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Sértett, s ekként [a Be. 474. § (5) bekezdése szerinti esetet kivéve] pótmagánvádló természetes vagy jogi személy egyaránt lehet.

A Btk. 10. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján a bűncselekmény fogalma önmagában is feltételez valamilyen jogsértést, illetve veszélyeztetést. Kétségtelen továbbá, hogy minden bűncselekménynek van valamilyen kihatása, következménye akár a szűkebb, akár a tágabb környezetre.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy minden bűncselekménynek feltétlenül van eljárásjogi (természetes, illetve jogi személy, ekként pótmagánvádlóként fellépésre jogosult) sértettje. Ez attól függ, hogy adott törvényi tényállás diszpozíciója tárgyi ismérvként tartalmaz-e akár passzív alanyt, akár eredményt; ami - értelemszerűen - a jogalkotó megítélésétől függ, és egyértelműen jelzi, hogy milyen, illetve melyik igény érvényesítésének van a büntetőjogban alapja.

Ezzel összhangban a Be. 54. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján a sértett (mint magánfél) a büntetőeljárásban csak azt a polgári jogi igényt érvényesítheti, amely a vád tárgyává tett cselekmény következtében keletkezett. A töretlen ítélkezési gyakorlat szerint pedig ennek értelmében csak a bűncselekmény sértettjénél és a bűncselekmény közvetlen következtében keletkezett polgári jogi igény érvényesíthető a büntetőeljárásban [BH 1974/294., 1978/66., 1984/439., 1989/383., 1989/393., 1990/328., 1997/429.].

Ha viszont a sértett polgári jogi igénye büntetőeljárásban való érvényesíthetőségének feltétele a sérelem közvetlensége, s a távoli következmény közömbös, akkor nyilvánvalóan büntetőigénye érvényesítésének lehetősége sem lehet ennél tágabb. Az ezzel ellentétes álláspont odavezetne, hogy a büntetőeljárásban a pótmagánvádló - közvetve, áttételesen ért sérelme alapján - büntetőigényt érvényesíthetne, viszont sérelméből fakadó polgári jogi igényt nem.

A büntetőjogi érdekkel szoros kötöttségre utal egyébként a Be. 229. §-ának (2) bekezdése is, amikor a sértettnek "az ellene elkövetett bűncselekményre" vonatkozó iratok megismerésének lehetővé tételét írja elő.

Ha a törvényi tényállás passzív alanyt (aki szükségképpen természetes személy) tartalmaz, akkor általában az őt ért sérelem egyben eljárásjogi sértetti jogosultságot is megalapozhat. S ugyanígy, ha a törvényi tényállás eredményt tartalmaz; ez esetben is (akár passzív alanyiság nélkül is) fennállhat a sértetti jogosultság, illetve a pótmagánvádlóként fellépés lehetősége.

Ha azonban a törvényi tényállás egyiket sem tartalmazza, akkor nyilvánvaló, hogy az adott bűncselekmény általi jogsértés, veszélyeztetés az állami, társadalmi, vagy gazdasági rend (mint jogtárgy) sérelmével jár, s esetleges következménye konkrét természetes, vagy jogi személyre nézve csupán áttételes.

Körültekintően kell tehát vizsgálni, különösen utóbbi esetben, hogy a sértetti igény alapja a személyében való érintettség nélkül csupán a károsulti, vagyonjogi érdek, avagy a bűncselekménnyé nyilvánításban megtestesülő, büntetőjogi érdekhez szorosan kötődő, abban gyökerező olyan jog- vagy jogos érdekbeli sértettség, illetve veszélyeztetettség, amely adott (természetes vagy jogi személy) sértettre konkretizált és közvetlen.

Kizárólag károsulti, vagyonjogi érdek, illetve igény érvényesítése ugyanis nem a büntetőeljárás feladata, a pótmagánvád nem a polgári jogi igény érvényesítésének újabb útja, hanem a büntetőigény érvényesítésének korrekciós eszköze.

Mindig (és valamennyi vádindítványban felrótt bűncselekmény esetében) a konkrét törvényi tényállás mentén vizsgálandó, hogy pótmagánvádnak, ekként a sértett általi büntetőigény érvényesítésének helye van-e. Ennek eredményeként dönthető el ugyanis, hogy az adott bűncselekmény esetében a vád jogosulttól származik-e [BKv 90., illetőleg EBH 1941., 1942., 2125.]. Különösen így van ez, ha jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet sértett lép fel pótmagánvádlóként.

Kétségtelen, hogy a Btk. 274. §-ának (1) bekezdése szerinti közokirat-hamisítás bűntettének törvényi tényállása nem tartalmaz passzív alanyt, sem eredményt; védett jogi tárgya a közhitelesség, a közokiratok alaki és tartalmi valódiságához fűződő közbizalom. Elkövetése pedig nem közvetlenül okozza konkrét személy tényleges és közvetlen jog- vagy jogos érdekbeli sérelmét, illetve nem közvetlenül vezet annak veszélyéhez, hanem közvetve, áttételesen. Az ún. intellektuális közokirat-hamisítás esetén a valótlan tartalmú közokirattal, illetve annak tartalmával, használatával érintett személy esetleges sérelme nem a közokirat kiállítójával, hanem mással való viszonyában keletkezhet.

Következésképpen a Btk. 274. §-a szerinti - bár közvádra üldözendő - bűncselekmény miatt nincs helye pótmagánvádnak. Ez azt jelenti, hogy e bűncselekmény miatt a sértett pótmagánvádlóként nem volt jogosult vádindítvány benyújtására. Ezért jelen ügyben a vád (alaki feltételek hiánya miatt) nem volt törvényes, a bíróság pedig törvényes vád hiányában járt el.

Az esetleges sérelem polgári jogi felróhatósága - értelemszerűen - független a bűnösség megállapítását célzó büntetőjogi igény érvényesíthetőségétől.

Az elsőfokú bíróság akkor és abban tévedett, hogy a pótmagánvádlóként fellépés lehetőségét, a jogosultságot tárgyi oldalról - az adott bűncselekmény szempontjából - nem vizsgálta. Ez a vád törvényessége kérdésében való döntés. A törvényes vád hiánya pedig kezdetben a vádindítvány elutasításának [Be. 231. § (2) bek. d) pont], utána pedig az eljárás megszüntetésének oka.

Figyelemmel arra, hogy az eljárt bíróságok a közokirat-hamisítása bűntette miatt a pótmagánvádló vádindítványa alapján indított eljárást - bár eltérő indokkal - már jogerősen megszüntették, a jogerős határozat megváltoztatásának szükségessége nem merült fel. A megszüntetés helyes indokait pedig a Kúria e döntése tartalmazza.

A csalás bűntettének elévülésével kapcsolatban a Kúria az eljárt bíróság álláspontjával egyetértve azt állapította meg, hogy a vádindítványban leírt cselekmény alapján a pótmagánvádló által állított bűncselekménnyel okozott kár 2004. március 24-én bekövetkezett. Ezzel a csalás bűncselekményének valamennyi tényállási eleme megvalósulhatott. Ezt követően - a vádindítványban leírt tényállás szerint - nem történt olyan esemény, amely a már befejezett csalás keretei között értékelhető volna.

A Kúria az eljárás iratanyaga alapján megállapította, hogy a pótmagánvádló 2010. március 10. napján tett feljelentést a rendőrségen, amely a nyomozást 2010. március 18. napján rendelte el. Nem tévedtek ezért az eljárt bíróságok, amikor a három éves elévülési időre is figyelemmel, a csalás bűntette miatt indított eljárást büntethetőséget megszüntető elévülés címén megszüntették.

Mindezekre figyelemmel - s miután nem észlelt olyan egyéb eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta. (Kúria Bfv.II.961/2011.)