ÍH 2022.104 SZEXUÁLIS ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS VISSZAÉLÉS ELHATÁROLÁSA

II. A polgári jog szabályai szerint cselekvőképességgel nem rendelkező sértettnek nincs büntetőeljárási cselekvőképessége. Ha a büntetőeljárásról szóló törvény személyes eljárási kötelezettséget nem ír elő: törvényes képviselője jár el. A tanúvallomás megtagadásának kérdésében is csak a polgári jog szabályai szerint korlátozottan cselekvőképes kiskorú járhat el és - a törvényes képviselőjével történt egyeztetés után - dönthet személyesen. [Btk.20.§ (1) bekezdés, Btk. 197.§ (2) bekezdés, (3) bekezdés b) pont és (4) bekezdés a) pont ab) alpont, Btk.198.§ (1) bekezdés,(3) bekezdés a) pont, Be.164.§ (1) bekezdés; Be. 69.§ (1) bekezdés, (4) bekezdés, (5) bekezdés a) pont.]

A törvényszék ítéletével a vádlottat a Btk. 197. § (2) bekezdésében meghatározott és - figyelemmel a (3) bekezdés b) pontjára - a (4) bekezdés a) pontjának ab) alpontja szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 9 év szabadságvesztésre, 10 év közügyektől eltiltásra, valamint végleges hatállyal bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől eltiltásra ítélte, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A szabadságvesztést a Btk. 35. § (2) bekezdése alapján - a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb végrehajtási fokozat szerint - börtönben rendelte végrehajtani, illetve megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Ezen túlmenően rendelkezett a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések - őrizet, letartóztatás és bűnügyi felügyelet - beszámításáról, valamint a bűnügyi költség viseléséről.

A megállapított tényállás szerint a nyolcvan éves, egyetemet végzett vádlott büntetlen élőéletű, beszámítási képessége teljes, azonban cukorbetegség, hasnyálmirigy gyulladás, magasvérnyomás, ideggyulladás megbetegedésekben szenved és mozgásszervi problémái miatt is rendszeres gyógykezelés alatt áll.

A vádlott 2014-ben egy internetes társkereső portálon ismerkedett meg a sértett édesanyjával, majd 2019. januárjában élettársi kapcsolatot létesítettek, együttélésük helye a vádlott lakása volt.

A sértett enyhe-középsúlyos autizmus miatt speciális iskolába járt és 2019. nyaráig az intézmény kollégiumában lakott, a hétvégeket, illetve a szünidőt azonban az édesanyja és a vádlott lakásában töltötte. A sértettet ebben az időszakban a pénteki napokon többször a vádlott vitte haza az iskolából, nevelésében, gondozásában az édesanyjával együtt vett részt, alkalmanként a felügyeletét is egyedül látta el.

2019. augusztus 30-át megelőzően - pontosabban meg nem határozható időpontokban - a vádlott a lakásban több esetben szexuális cselekményt végzett, illetve végeztetett az alacsony intellektusú, korához képest azonban fizikailag fejlett, tizenkettedik életévét be nem töltött sértettel. Többször együtt fürdött vele. Ilyenkor rávette arra, hogy a nemi szervét megérintse, illetve a sértett mellét simogatta, csókolgatta. Egy alkalommal pedig a meztelen alsótesttel kitárulkozó sértett nemi szervét nyalogatta.

A sértett édesanyja a gyermekével folytatott szexuális cselekményről 2019. augusztus 30-án, a vádlott másnak címzett, de tévedésből neki elküldött messenger üzenetéből szerzett tudomást. Feljelentést azonban csak 2020.szeptember 29-én tett.

Az abúzus a sértettnél regresszív állapotot idézett elő, azt ugyan nem traumaként élte meg, de a történtek hatására szexuális ösztöntörekvések árasztották el, melyeket kezelni, kontrollálni és elhárítani nem tud.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott a büntetőjogi felelősség megállapítása miatt, felmentés végett, valamint enyhébb jogkövetkezmények alkalmazása céljából, míg a védő felmentésért, továbbá a cselekmény szexuális visszaélés bűntetteként történő minősítése és - ezzel összefüggésben - enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség átiratában és a nyilvános ülésen jelenlévő képviselője útján az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.

A másodfokú bíróság a jogorvoslatokkal megtámadott határozatot a Be. 590. § (1) és (2) bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül; oly módon, hogy vizsgálta a tényállás megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását. Ezen túlmenően - a Be. 590. § (7) bekezdése értelmében - hivatalból döntött az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben is.

Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 592. § (2) bekezdés a) és c) pontjaiban írt okokból részben megalapozatlannak találta, mert az a cselekmények elkövetésének kezdetét és a vádlott - sértett életkorára vonatkozó - tudattartalmát érintően hiányos, míg a sértett születési időpontja tekintetében ellentétes a bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmával. Ezért a másodfokú bíróság - figyelemmel a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontjára - a tényállást a lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma és ténybeli következtetés alapján az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette:

A cselekmények elkövetésére 2019. június második felétől 2019. augusztus 30. napjáig terjedő időszakban - közelebbről azonban meg nem határozható időpontokban - került sor.

A sértett helyesen 2007. október 2-án született.

Azt nem lehetett megállapítani, hogy a cselekmények elkövetésének időpontjában - 2019 nyarán - a vádlott tisztában lett volna a sértett születési időpontjával, illetve azzal, hogy a tizenkettedik életévét még nem töltötte be. Azt azonban tudta, hogy általános iskolai tanulmányokat folytat és a tizennegyedik életévét nem töltötte be.

E kiegészítések és helyesbítés folytán az elsőfokú bíróság tényállása mentessé vált a Be. 592. § (2) bekezdésében felsorolt részbeni megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól: az hiánytalan és kellően felderített, nem tartalmaz az ügyiratok tartamával ellentétes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést.

Az elsőfokú bíróság az érdemi felülbírálatot akadályozó - a Be. 607. § (1) bekezdésében, a Be. 608. § (1) bekezdésében, illetve a Be. 609. § (1) bekezdésében írtak szerint hatályon kívül helyezéshez vezető - szabálysértést nem vétett. Ugyanakkor elkerülte a figyelmét, hogy a sértett 2020. szeptember 30-ai kihallgatásának foganatosításakor a nyomozó hatóság súlyosan megsértette a perrendi előírásokat.

Kihallgatásának időpontjában a tizenharmadik életévét be nem töltött sértett a Ptk. 2:13. §-a értelmében - kiskorúságánál fogva - cselekvőképtelen személynek minősült. Ebből következően a jognyilatkozata semmis és a nevében a törvényes képviselője jár el [Ptk. 2:14. § (1) bekezdés].

A Be. 69. § (4) bekezdése kizárólag a korlátozottan cselekvőképes kiskorú részére teszi lehetővé azt, hogy a tanúvallomás megtagadásának, illetve a szembesítéshez történő hozzájárulásnak a kérdésében - a törvényes képviselővel való egyeztetés után - érvényes nyilatkozatot tegyen. Ha a sértett cselekvőképtelen, úgy büntetőeljárási szempontból sincs cselekvőképessége, ezért a Be. 69. § (5) bekezdés a) pontja alapján is szükséges a törvényes képviselőjének a közreműködése.

A jelen ügyben a nyomozó hatóság a sértett részére - a Be. 73. § (1) bekezdés b) pontjában írtak szerint - ügygondnokot rendelt ki, mivel a törvényes képviselőjével (édesanyjával) szemben kizárási ok állt fenn. Az ügygondnokot a büntetőeljárásban a törvényes képviselő jogállása illeti meg [Be. 73. § (7) bekezdés].

A cselekmények elkövetésekor a vádlott és a sértett édesanyja közös háztartásban érzelmi és gazdasági közösségben élt, egymással - a Ptk. 6:514. § (1) bekezdése szerinti - élettársi kapcsolatot létesítettek. Ebből következően a sértett, mint az élettárs egyeneságbeli rokona, a vádlott hozzátartozója volt [Btk. 459. § (1) bekezdés 14. pont e) alpont].

A hozzátartozó a Be. 171. §-a alapján megtagadhatja a tanúvallomást, erre - a Be. 176. § (1) bekezdés a) pontjában írtak szerint - a kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell.

A Be. 82. § a) és c) pontjai alapján különleges bánásmódot igénylő sértett kihallgatásáról a nyomozó hatóság - szem előtt tartva a Be. 89. § (4) bekezdés b) pontjában írtakat - kép- és hangfelvételt, valamint a Be. 358. § (1) bekezdése alapján írásbeli jegyzőkönyvet készített. Ezek igénybevételével lehetett ellenőrizni, illetve számonkérni a szóban forgó eljárási cselekmény foganatosításának törvényességét.

A kép- és hangfelvételből megállapíthatóan a nyomozó hatóság kihallgatást vezető tagja a hozzátartozói viszony vizsgálatának és a vallomástétel akadályának semmilyen jelentőséget nem tulajdonított, e körülmény aktualitásáról és fontosságáról szót sem ejtett. Mindössze az történt, hogy a kihallgatás befejezését követően megkérte a sértettet az írásbeli jegyzőkönyv több helyen történő, útmutatása szerinti aláírására, majd az ügygondnokot is arra, hogy a kinyomtatott okiratot a kézjegyével lássa el.

A vallomástétel megtagadásának jogára való figyelmeztetés tehát elmaradt. Mindezt nyilvánvalóan nem pótolja az a tény, hogy a jegyzőkönyvnek ezt a részét a sértett külön is aláírta, azt a látszatot keltve, mintha a tanúvallomását a megtagadás jogára való figyelmeztetés jelentőségének az ismeretében, a hozzátartozói viszonyból eredő választási dilemma feloldását követően tette volna meg.

A sértett ebben a körben jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata - cselekvőképtelenségéből adódóan - egyébként is semmis, jogi értelemben azt úgy kell tekinteni, mintha nem létezne. A nyomozó hatóság akkor járt volna el helyesen, ha a vallomástétel megtagadásának jogára való figyelmeztetésre adott választ a sértett nevében eljáró ügygondnok nyilatkozatával pótolja, és annak tartalmától függően dönt a kihallgatás folytatása vagy berekesztése mellett. Ez teljes egészében elmaradt.

A Be. 169. § (3) bekezdése értelmében a vallomástétel akadályaira vonatkozó rendelkezések megsértésével kihallgatott tanú vallomása - az e törvényben meghatározott kivétellel - bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. Hasonló következtetés fogalmazható meg a Be. 167. § (5) bekezdése alapján is, mely szerint a büntetőeljárásban résztvevők eljárási jogainak lényeges sérelmével megszerzett, illetve biztosított bizonyítási eszközből származó tény bizonyítékként nem értékelhető.

Ez okból a sértett 2020. szeptember 30-án kép- és hangfelvétellel rögzített, illetve írásbeli jegyzőkönyvbe foglalt vallomását a rendelkezésre álló bizonyítási eszközök köréből ki kellett rekeszteni.

A sértett vallomásának a kirekesztése ugyanakkor nem befolyásolta az ügy felderítettségének a megítélését. Így nem merült fel a Be. 89. § (4) bekezdés e) pontjában írt rendelkezés alkalmazásának a szükségessége, az közelebbről, hogy a másodfokú bíróság a sértett részvételét igénylő eljárási cselekményt - a szabályszerű kihallgatását - kiküldött bíró vagy megkeresett bíróság útján végezze el. A vádlott ugyanis a szexuális cselekmény elkövetését következetesen elismerte, miután több alkalommal is úgy nyilatkozott, hogy a vele együtt tisztálkodó sértett mellét és nemi szervét megsimogatta, illetve csókolta, nyalogatta, továbbá rávette őt arra, hogy a hímvesszőjét megérintse.

Ezt meghaladóan a vádlott tudattartalmát érintő adatokat kellett volna körültekintően feltárni, és azt rögzíteni, hogy a sértett életkorával kapcsolatosan milyen ismeretekkel rendelkezett. Az erre vonatkozó ténymegállapításokkal azonban az elsőfokú bíróság adós maradt, és mindössze a határozatának a Be. 561. § (3) bekezdés d) és e) pontja szerinti részeiben - a bizonyítékokat mérlegelő bekezdésben, illetve a cselekmények minősítésére vonatkozó bekezdésben - tért ki az ezzel kapcsolatos következtetésének és álláspontjának a bemutatására.

Ebben a körben az elkövetési időpont kereteinek kézzelfoghatóbb, szorosabb meghatározására kellett volna törekedni. A vádlott szerint a szexuális cselekmények megvalósítására a közös lakásban került sor, abban a közel két és fél hónapban, amikor a sértett a kollégiumból hazaköltözött és tartósan velük lakott. Ez a 2018/2019-es tanév végén történhetett meg, legkorábban 2019. június második felében, mely egyben a cselekmények lehetséges kezdetét is jelenti.

Mindennek azért volt kiemelkedő fontossága, mert az ekként körülhatárolt elkövetési időszakban - 2019. június második fele és 2019. augusztus 30. napja között - a sértettet már csak legfeljebb három és fél hónap választotta el a tizenkettedik életévének betöltésétől. Márpedig ennek a körülménynek a jelentőségét a nyomozó hatóság egyáltalán nem ismerte fel, és - ebből következően - kísérletet sem tett azoknak az adatoknak a felderítésére és összegyűjtésére, melyek alapján a vádlott elkövetéskori ismereteire lehetett volna megnyugtató, okszerű következtetéseket levonni.

A sértett édesanyja a kompromittáló, gyanút ébresztő Messenger-üzenet elolvasása után több mint egy esztendeig várakozott a feljelentés megtételével. Így adódott elő az a helyzet, hogy a vádlott őrizetbe vétele és a cselekmények elkövetése között egy évnél hosszabb idő telt el, amikor végül - a Be. 385. §-a szerinti kihallgatásakor - közölték vele, hogy tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak elkövetésével gyanúsítják. Erre nyilatkozott úgy, hogy a sértett megtévesztő testi jegyeket mutatott, mivel már tizenegy évesen is teljesen fejlettnek tűnt és közel húsz éves lányhoz hasonlított. A kényszerintézkedés tárgyában tartott ülésen pedig mindössze azt tette nyilvánvalóvá, hogy akkor - 2020. október 2-án - már pontos ismeretekkel rendelkezett a sértett életkoráról, születési idejéről.

A bizonyítási eljárás során ezekre a bizonytalan, többféle értelmezési lehetőséget felvető kijelentésekre nem lehetett támaszkodni, már csak azért sem, mert a feltett kérdések közvetlenül nem is a vádlott elkövetéskori tudattartalmának, a sértett életkorával kapcsolatos ismereteinek a feltárása irányultak.

A sértett fizikai adottságai, testi fejlettsége és - nem utolsó sorban - szokatlanul nyitott, túlfűtött szexuális viselkedése ugyanakkor lényegesen érettebb, idősebb személy benyomását keltették, melyek folytán a vádlott megalapozottan gondolhatta azt, hogy a tizenkettedik életévén már túl van. E mellett azonban tudott arról, hogy általános iskolai tanulmányokat folytat és a közös háztartásukban való jelenléte kizárólag a kollégiumból való kiköltözésére, illetve a nyári szünetre vezethető vissza. Ebből következően tisztában kellett lennie azzal, hogy a sértett a tizennegyedik életkorát még nem haladta meg.

Ezekkel a körülményekkel - az elkövetés időbeli kereteinek meghatározásával, a vádlott elkövetéskori tudattartalmára vonatkozó következtetésekkel, valamint a sértett születési idejének pontosításával - a másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette, illetve helyesbítette. Így vált az - a Be. 593. § (3) bekezdése alapján - irányadóvá a másodfokú eljárásban.

E tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. Következésképpen az ezt sérelmező jogorvoslati kérelmek eredménytelennek bizonyultak.

A cselekmények minősítése ugyanakkor nem felel meg a büntető anyagi jogszabályoknak.

A tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel végzett vagy végeztetett szexuális cselekmény akkor is büntetendő, ha arra kölcsönös és önkéntes akaratnyilvánítás alapján, kényszerítés nélkül kerül sor. A büntetőjogi felelősségre vonáshoz azonban szükséges az, hogy az elkövető terhére a törvényi tényállás tárgyi elemének, a sértett életkorának - pontosabban tizenkettedik életévnél fiatalabb voltának - az ismerete is felróható legyen.

A Btk. 20. § (1) bekezdése szerint nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott. Ebből következően, ha az elkövető a tizenkét éven aluli sértettet alapos okkal magasabb korban lévőnek tartja, úgy a bűnössége - tévedés folytán - a Btk. 197. § (2) bekezdésében meghatározott szexuális erőszak bűntettében nem állapítható meg. Erről volt szó a jelen ügyben is, mégis azzal, hogy a vádlott ugyan a sértettet tizenkét éven felülinek vélte, miközben bizonyosan tudott arról, hogy a tizennegyedik életévét még nem töltötte be.

A vádlott ilyen körülmények között végzett - rövid időközönként, több alkalommal - a nemi vágy felkeltésére és kielégítésére alkalmas, illetve arra irányuló szexuális cselekményeket a hozzátartozójával, élettársának a gyermekével. Ekként a - Btk. 6. § (2) bekezdése értelmében folytatólagosan elkövetett - cselekményei a Btk. 198. § (1) bekezdés I. fordulatában meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő szexuális visszaélés bűntetteként értékelendők. Az ennek megállapítását célzó fellebbezést tehát a másodfokú bíróság megalapozottnak találta.

A minősítés megváltozása indokolttá tette a büntetőjogi jogkövetkezményeket meghatározó tényezők ismételt áttekintését is. Az alkalmazható büntetési tételkeret kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, melynek a Btk. 80. § (2) bekezdése szerinti középmértéke öt év.

Súlyosító körülmény a folytatólagosság, valamint az, hogy a vádlott a cselekményeit enyhe-középsúlyos autista állapota miatt fokozott védelmet és támogatást igénylő sértett sérelmére követte el. Ugyanakkor szükségtelen a cselekmények erkölcsileg mélyen megvetendő jellegére, kiemelkedő tárgyi súlyára utalni, miután ezek a tényezők a büntetési tétel meghatározásakor már szerephez jutottak.

Az előrehaladott életkorú, a másodfokú eljárás idején már nyolcvanegy esztendős vádlott korábban nem került összeütközésbe a törvénnyel, büntetlen előéletű. Ez nagy nyomatékkal értékelendő a javára, éppen úgy, mint a számos betegséggel jellemezhető megromlott egészségi állapota. További - kisebb súlyú - enyhítő körülmény a ténybeli beismerő vallomása.

Ez utóbbiak nagyobb számára és nyomatékára tekintettel a másodfokú bíróság a szabadságvesztés tartamát - a büntetési tétel középmértékét el nem érően - négy évre enyhítette. Ahhoz igazodóan állapította meg a közügyektől eltiltás tartamát, míg a Btk. 52. § (3) bekezdése alapján kötelezően alkalmazandó, végleges hatályú foglalkozástól eltiltást érintetlenül hagyta.

A szabadságvesztés végrehajtási fokozata a Btk. 37. § (2) bekezdés a) pontja értelmében börtön lenne, ám a büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre figyelemmel a másodfokú bíróság - a Btk. 35. § (2) bekezdésében írt rendelkezés alkalmazásával - eggyel enyhébb, fogház fokozatot határozott meg.

Mindezekből következően egyetértett a jogorvoslati kérelmek enyhítésre irányuló részével is.

A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság a bűncselekmény minősítésére és a büntetőjogi jogkövetkezményekre vonatkozó részében az elsőfokú bíróság ítéletét - a Be. 606. § (1) bekezdésében írtak szerint - megváltoztatta. Az egyéb rendelkezések törvényesek voltak, ezért azokat a Be. 605. § (1) bekezdése értelmében helybenhagyta.

A kiszabott szabadságvesztés tartamába - a Btk. 92. § (1) bekezdése folytán - az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől előzetes fogvatartásban töltött időt be kell számítani.

(Pécsi Ítélőtábla Bf.II.9/2022/18.)