BH 1989.8.306

A városi bíróság a terheltet tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt 10 hónapi - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, és kötelezte, hogy az ÁFÉSZ magánfél részére kártérítésként 45 753 forintot fizessen meg.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A terhelt szerződéses üzemeltetésre átvette az ÁFÉSZ egyik italboltját. A IV. osztályba sorolt egység létszámát egy főben állapították meg, és a tervezett évi árbevétel 1 240 000 forint volt. A terheltnek üzemeltetési díjként 1986-ban 100 000 forintot, míg 1987. első negyedére 22 000 forintot kellett befizetnie. A terheltnek a szerződés szerint az ÁFÉSZ bélyegzőjének felhasználásával részint szabadon, részint pedig az ÁFÉSZ-en keresztül volt módja az árubeszerzésre, a számlákkal minden hét pénteken tartozott elszámolni, majd az így beszerzett áru ellenértékét a következő hét szerdájáig kellett befizetnie.

A terhelt 1986. januárjától 1987. március végéig az üzemeltetési díjra vonatkozó, valamint az árubeszerzésekkel kapcsolatos fizetési kötelezettségének rendszertelenül és hiányosan tett eleget, annak ellenére, hogy az üzemeltetés során a saját részére rendszeres jövedelmet biztosított. A terhelt a szerződés tartama alatt összesen 114 056 forint összegű tartozását az ÁFÉSZ-nak nem teljesítette, annak ellenére, hogy a befizetésre a bruttó árbevétel megfelelő fedezetet biztosított. Ezáltal a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont csalárdul elvonta, az így szerzett pénzt folyamatosan a saját céljaira fordította, és ezáltal a fennálló tartozása kiegyenlítését meghiúsította.

Az ítéleti tényállás nem tartalmazza ugyan, de az iratokból megállapítható, hogy a terhelt az előző tartozásából 1987. november 17. napján 68 303 forintot az ÁFÉSZ részére megtérített.

A megalapozatlanság és törvénysértés miatt a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.

1. A jogerős ítéletben megállapított tényállás a büntető ügy érdemi elbírálása szempontjából jelentős tényekre nézve a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban írt okokból felderítetlen és hiányos, ennélfogva megalapozatlan.

Az ítélkezési gyakorlat szerint (BH 1987/7. szám 133. sorszám) a szerződéses üzemeltetés keretében az üzletvezető a nem készpénz ellenében történt árubeszerzés során birtokába került árun, illetőleg annak ellenértékén nem szerez tulajdont - az társadalmi tulajdon marad -, és az üzletvezető csak a jogszabályok és a szerződés alapján őt terhelő kötelezettségek teljesítése után fennmaradó jövedelemmel rendelkezik szabadon. Ezért olyan esetben,. amikor az üzletvezető az ilyen árut, illetve az annak értékesítéséből származó pénzt eltulajdonítja, vagy azzal, az üzletviteltől eltérően sajátjaként rendelkezik: a sikkasztás bűntettét követi el.

Az adott ügyben megállapított tényállásból nem állapítható meg, hogy a 114 056 forint összeget kitevő "tartozás" miből adódott, jóllehet a könyvszakértő ezzel kapcsolatos szakvéleményében rögzítettek szerint a fenti összegből 112 247 forintot tesz ki az árutartozás, míg a további 1809 forintot kitevő összeg a forgó- és fogyóeszköz használati díj, továbbá a víz- és áramdíj be nem fizetéséből adódott.

Annak ellenére, hogy a szakértői vélemény szerint a terhelt elszámolási hiánya úgyszólván teljes egészében abból keletkezett, hogy a beszerzett áruk ellenértékét nem fizette meg, a városi bíróság mégsem tett olyan ténymegállapítást, hogy a hiány abból keletkezett, hogy az áruk ellenértékét a terhelt eltulajdonította. Ez esetben ugyanis a cselekmény sikkasztást valósít meg.

Az ítéleti tényállás ebben a körben hiányos is, ugyanis nem tartalmaz közelebbi és részletező ténymegállapítást arra nézve, hogy mi volt az elszámolási hiány oka. Ennek kapcsán - egyebek mellett - figyelmen kívül maradt a terheltnek a nyomozás során tett az a vallomása, hogy csupán 68 302 forintot tesz ki a tartozása, amely árubeszerzési és raktár-készleti tartozásként őt terheli, s amely összeg "otthon van".

A terhelt a későbbi kihallgatása során arra is hivatkozott, hogy a hiány összege befizetésére azért nem volt lehetősége, mivel az üzlet veszteséges lett.

Az eljárás folyamán a terhelt által utóbb hivatkozott körülmények tisztázására nem került sor, jóllehet annak, hogy a terhelt a szóban levő áruk ellenértékét milyen okból nem fizette be, a cselekmény elbírálása szempontjából ügydöntő jelentősége van. Amennyiben ugyanis a terhelt védekezését kizáró tények alapján az elszámolási hiány keletkezésének egyéb lehetőségei kizárhatók, úgy a bíróságnak - egy esetleges újabb kiegészítő szakvélemény beszerzése útján - vizsgálnia kellett volna olyan ténybeli következtetés levonásának a lehetőségét, amely szerint a terhelt az áruk ellenértékét eltulajdonította. Enélkül ugyanis a bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy megalapozottan állást foglalhasson a terhelt bűnösségének és a cselekmény helyes minősítésének kérdésében.

2. A városi bíróság a terhelt cselekményét - a vádiratban foglalt, a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette helyett - az ügyészi vádmódosítással egyezően a Btk.-nak az 1987. évi III. törvény 36. §-ával kiegészített 330/A. §-a (1) bekezdésében meghatározott tartozás fedezetének elvonása bűntettének minősítette a Btk. 2. §-ára utalással.

Ez az álláspont téves.

Az előzőekben kifejtettekből következően a bűnösség megállapításának alapjául szolgáló egyes körülmények felderítetlenségére tekintettel nem lehet végérvényesen állást foglalni az egyes büntetőjogi főkérdések tekintetében, de a rendelkezésre álló adatok alapján - a bűnösség kimondása esetében - a sikkasztás megállapításának van helye.

A Btk. 330/A. §-a ugyanis olyan magatartást nyilvánít bűncselekménnyé, amely a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon csalárd elvonásával meghiúsítja annak kiegyenlítését. Ez a bűncselekmény a szerződéses üzemeltetés körében általában csak olyan vagyonra nézve követhető el, amelyre nézve sikkasztás (illetve csalás vagy hűtlen kezelés) nem valósult meg. Sikkasztás esetében az elkövető a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja vagy azzal sajátjaként rendelkezik. Ebből következik, hogy a tartozás fedezetének elvonása csak az elkövető saját vagyonának vagy olyan idegen vagyonnak az elvonását jelentheti, amely nem áll az üzletet szerződéses üzemeltetésbe adó vállalat (szövetkezet stb.) tulajdonában.

Az adott esetben sem a jogerős ítélet tényállásában megállapítottak, sem pedig az eljárás egyéb adatai nem adnak alapot olyan következtetés levonására, amely szerint a terhelt azt a vagyont vonta el rosszhiszemű, csalárd magatartással, amely az ÁFÉSZ-szel szemben fennálló tartozásának a kiegyenlítésére szolgál. A Btk. 330/A. §-ába ütköző bűncselekmény csak egyenes szándékkal valósítható meg, ennek hiányában tehát a tartozás fedezetének elvonása nem valósulhat meg.

Téves a Btk. 2. §-ában foglalt rendelkezésére utalás is.

A Btk. 330/A. §-ában írt tartozás fedezetének elvonása bűntettét az 1988. január 1. napján hatályba lépett 1987. évi III. törvény 36. §-a iktatta be, így az ebben szabályozott magatartás korábban nem volt bűncselekmény. Amennyiben az adott ügyben eljárt bíróság a sikkasztás tényállási elemeit nem látta megvalósultnak, úgy a terheltet fel kellett volna menteni az ellene emelt vád alól, és nem volt lehetőség a korábban nem pönalizált bűncselekmény megállapítására.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megalapozatlanságot és törvénysértést megállapítva, a törvényességi óvással megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte, és az ügyet új eljárásra a korábban eljárt városi bírósághoz visszaküldte.

(B. törv. I. 570/1988. sz.)