BH+ 2010.4.147

A pótmagánvádló vádindítványa alapján eljáró városi bíróság a 2008. március hó 12. napján kihirdetett ítéletével a terheltet az ellene tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege szerint a rendőrkapitányság a terhelt ellen jelentős kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a 2006. szeptember hó 12. napján kelt határozatával - mert a cselekmény nem bűncselekmény - megszüntette. A városi ügyészség a 2006. október hó 12. napján kelt határozatával a nyomozást megszüntető határozat ellen bejelentett panaszt elutasította. E határozat ellen a Sz. Kft. sértett képviseletében eljáró pótmagánvádló a törvényes határidőben vádindítványt nyújtott be.

A terhelt 1999. augusztus 1. napjától 2003. szeptember hó 30. napjáig az O. T. Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. ügyvezetője volt. 2003. szeptember hó 30. napjával az O. T. Bt. átalakult, és beolvadt az O.-B.-H. Kft.-be. A terhelt 2004. január hó 29. napjáig tagja volt a kft.-nek, amelynek a felszámolását utóbb - 2005. év március hó 5. napjával - elrendelték.

A pótmagánvádló a Sz. Kft. ügyvezetője. E kft. 1998-tól 2003-ig üzleti kapcsolatban állt a terhelt által képviselt O. T. Bt.-vel, amely a kft.-től - ablakok gyártásához - üvegeket vásárolt. Ebből az ügyleti kapcsolatból 2003. év március hó 11. napján az O. T. Bt.-nek a Sz. Kft. felé összesen 5 711 196 forint tartozása keletkezett. Ezt a tartozást az O. T. Bt. a 2003. év március hó 11. napján kelt levelében elismerte és 2003. év március hó 31. napjáig 2,5 millió forint, míg a fennmaradó 3 211 196 forint megfizetésére 2003. év április hó 3. napjáig vállalt kötelezettséget.

A H. Városi Bíróság a 2005. március hó 8. napján jogerőre emelkedett ítéletével az O.-B.-H. Kft. alperest 3 779 640 forint tőke és kamatainak megfizetésére kötelezte a Sz. Kft. felperes javára.

A terhelt és férje 2000. június hó 30. napi keltezéssel 4 millió forint összegű kamatmentes kölcsönt vett fel K. M.-tól azzal, hogy azt 2003. december hó 31. napjáig visszafizeti. Miután a terhelt és férje a 4 millió forint kölcsönt K. M. részére a lejárati időpontban - 2003. év december hó 31. napjáig - nem fizette vissza, a kölcsönszerződésben rögzített megállapodásnak megfelelően a felek adásvételi szerződést kötöttek az adósok tulajdonában levő lakásingatlanra, amelynek vételárát - a haszonélvezeti jog alapítására is figyelemmel - 3 600 000 forintban állapították meg.

Az O. T. Bt. képviseletében eljáró terhelt 2000. június hó 30-i keltezéssel egy televíziókészüléket és egy DVD-t adott el 145 000 forint értékben K. M. részére, amely tárgyak a végrehajtási eljárás időtartama alatt a terhelt és házastársa által lakott ingatlanban voltak fellelhetőek.

E tényállás alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a terhelt a vádindítványban terhére rótt tartozás fedezete elvonásának bűntettét nem követte el. A tartozás fedezete elvonásának bűntette csak a tartozás fedezetéül konkrétan lekötött vagyonra követhető el, ám a terhelt és a házastársa által eladott ingatlanon fennálló tulajdoni hányad nem tekinthető a tartozás fedezetéül szolgáló vagyonnak.

A terhelt a Btk. 318. §-ának (1) bekezdése szerinti csalás bűncselekményét sem követte el. A csalás akkor állapítható meg, ha a megtévesztés és a bekövetkezett károsodás között okozati összefüggés áll fenn. Az irányadó tényállásból azonban teljes bizonyossággal és aggálymentesen nem volt megállapítható, hogy a terhelt a Sz. Kft. sértettet megtévesztette, illetve, hogy a szerződés megkötésekor azt kívánta volna, hogy jogtalan haszonhoz jusson. Az elsőfokú bíróság mindezek alapján a terheltet a vádindítványban terhére rótt, a Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól - a bűncselekmény hiányára tekintettel - felmentette.

A városi bíróság ítélete ellen a pótmagánvádló és képviselője által a terhelt terhére, felmentése miatt, bűnösségének megállapítása érdekében bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljárt megyei bíróság a 2008. szeptember hó 18. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az elsőfokú bírósággal egyetértésben a másodfokú bíróság is hangsúlyozta, hogy a terhelt által értékesített lakást nem kötötték le a számlatartozás fedezeteként, ezért a terhelt a tartozás fedezete elvonásának bűntettét nem követte el.

Kétségtelen tény, hogy a terheltet II. rendű alperesként kötelezték a polgári perben a számlatartozás megfizetésére, mivel az adós betéti társaság korábbi beltagjaként a gazdasági társaság tartozásaiért felelősség terheli. Amennyiben a terhelt e mögöttes felelősségének kijátszása érdekében idegenítette volna el a vagyontárgyait, a magatartása nem valósított volna meg bűncselekményt, hanem az elidegenítés olyan rosszhiszemű magatartásnak lett volna tekinthető, amelynek szankcióját nem a büntetőjog szabályozza.

A Ptk.-nak a fedezetelvonó szerződésekről szóló szabályai szerint [Ptk. 203. § (1) bek.] az a szerződés, amellyel a harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, a harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. A jelen ügyben azonban a számlatartozás - a kiegészített történeti tények szerint - 2002. december hó 10. és 2003. április hó 9. napja közötti időszakban keletkezett, míg a kölcsönszerződés, amelyben az ingatlant fedezetként a terhelt lekötötte, 2000. június hó 30. napján kelt. Ezen adatok tükrében az elsőfokú bíróság által vizsgált csalás bűntette sem jöhet szóba a megtévesztő magatartás hiányában, tekintettel arra, hogy a terheltnek azzal a szándékkal kellett volna vásárolnia a Sz. Kft-től, hogy később nem fogja kiegyenlíteni az árú vételárát.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a pótmagánvádló jelentett be felülvizsgálati indítványt jogi képviselője útján arra hivatkozással, hogy az eljárt bíróságok ítéletei megalapozatlanok és ennél fogva jogszabálysértők.

Az indítvány szerint az első fokon eljárt bíróság megsértette a mérlegelés szabályait, amikor a rendelkezésre álló bizonyítékokat nem okszerűen mérlegelte, a tanúvallomások között feszülő ellentmondásokat nem oldotta fel, valamint azzal, hogy a bizonyítékok mérlegelésével általa felállított történeti tényállás elemei nem alkotnak zárt logikai láncot.

A másodfokon eljárt bíróság ítéletének indokolásában a vádlói fellebbezésben részletesen kifejtett ellentmondások tekintetében, a kölcsönszerződés színlelt, antedatált voltát alátámasztó jegyzőkönyvi hivatkozásai vonatkozásában, az ezzel kapcsolatos tanúvallomások közötti ellentmondások feloldása tárgyában nem tett eleget indokolási kötelezettségének. A pótmagánvádló szerint egyértelműen megállapítható, hogy a terhelt, az ő házastársa, valamint K. M. ügyvédi közreműködéssel, kifejezetten abból a célból készítették el és dátumozták vissza 2000. év június hó 30. napjára a színlelt kölcsönszerződést, hogy alapot adjanak a 2004. év január hó 2. napján kelt adásvételi szerződésnek, amellyel teljes körűen kimerítették a Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, az (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős kárt okozó csalás bűntettének törvényi tényállását. Ezért a marasztaló jogerős döntés megváltoztatása érdekében a döntés hatályon kívül helyezése és új eljárás lefolytatása indokolt.

A terhelt a Legfelsőbb Bírósághoz intézett beadványában a jogerős döntés hatályában fenntartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a tényállást támadó részében a törvényben kizártnak, érdemben pedig alaptalannak találta.

A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelyre csak a törvényben pontosan meghatározott feltételek esetén nyílik lehetőség. A felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. A tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem vizsgálható, nem bírálható felül. A Be. 423. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint a felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem támadható.

A pótmagánvádló jogi képviselője elsősorban a tényállást támadta, amikor arra hivatkozott, hogy a terhelt, az ő házastársa, valamint K. M. ügyvédi közreműködéssel, kifejezetten abból a célból készítették el és dátumozták vissza 2000. év június hó 30. napjára a színlelt kölcsönszerződést, hogy alapot adjanak a 2004. év január hó 2. napján kelt adásvételi szerződésnek.

Miután azonban a felülvizsgálati indítványban a tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem vizsgálható, nem bírálható felül a Legfelsőbb Bíróság kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapulvételével foglalhatott állást abban a kérdésben, hogy a terhelt felmentésével az eljárt bíróságok megszegték-e a büntető anyagi jog szabályait.

A felülvizsgálati indítvány szerint a terhelt felmentésére a tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt e körben alaptalannak találta.

A Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tartozás fedezete elvonásának bűntettét az követi el, aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja.

Amint arra már az eljárt bíróságok is helyesen hivatkoztak, a vizsgált bűncselekmény - a következetes ítélkezési gyakorlat szerint - csak a fedezetként szerződéssel külön lekötött vagyon elvonása által valósulhat meg (BH 2000/140.). Az irányadó tényállás alapján azonban a vádindítvány és a felülvizsgálati indítvány szerinti színlelt szerződéssel elvont ingatlan fedezetül történő lekötésére a Sz. Kft. követelésének a biztosítására nem került sor. Ezt még a pótmagánvádló sem állította.

A vádindítványban megjelölt bűncselekmény hiányában az eljárt bíróságok vizsgálták azt is, hogy az általuk megállapított tényállás nem meríti-e ki valamely más bűncselekmény, jelesül a Btk. 318. §-ának (1) bekezdésében meghatározott csalás törvényi tényállását.

Abból indultak ki, hogy az adós(ok) tulajdonában álló lakásingatlan eladására a már 2000. június hó 30. napján megkötött kölcsönszerződés folyományaként került sor. A csalás bűntette azonban akkor sem valósult volna meg, ha e szerződés színlelt és 2004. január 2. napján megkötött ingatlan adásvételi szerződésnek nem lett volna ilyen előzménye. A csalás elkövetési magatartása ugyanis a megtévesztő magatartás. Az irányadó tényállás szerint azonban nem valósult meg olyan megtévesztő magatartás, amellyel okozati összefüggésben a kár bekövetkezett. Ez ugyanis azt feltételezte volna, hogy a gazdálkodó szervezet képviseletében eljáró terhelt eleve azzal a szándékkal vásárolt volna már 2002-2003-ban a Sz. Kft.-től, hogy később nem fogja kiegyenlíteni az árú vételárát. Erre azonban nem merült fel adat, a tényállás sem tartalmazza, és erre a pótmagánvádló sem hivatkozott.

Összességében tehát a sértett károsodásával okozati összefüggésbe hozható megtévesztés nem történt.

Mindemellett a másodfokú bíróság helyesen utalt arra is, hogy amennyiben a terhelt az adós betéti társaság korábbi beltagjaként a gazdasági társaság tartozásaiért őt terhelő mögöttes felelősségének a kijátszása érdekében idegenítette volna el a vagyontárgyait, ez a magatartása sem valósított volna meg bűncselekményt. Az ilyen elidegenítés olyan rosszhiszemű magatartásnak tekinthető, amelynek nincs büntetőjogi szankciója. Nem alkalmas a csalás megállapítására, csupán polgári jogi jogkövetkezményeket vonhat maga után.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványtól eltérően azt állapította meg, hogy az eljárt bíróságok mind a tényállás megállapításának, mind a jogi következtetések levonásának indokairól maradéktalanul számot adtak. E körben - az indokolási kötelezettség elmulasztására hivatkozással - a pótmagánvádló valójában a tényállást támadta. A már kifejtettek szerint azonban a terhelt bűnösségének megállapítása körében nincs is büntetőjogi relevanciája annak, hogy a korábban keletkezett tartozás lehetséges fedezetének az elvonása körében a terhelt tanúsított-e dolózus magatartást.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság - a védő indítványával egyezően - azt állapította meg, hogy az alapügyben eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül mentették fel a terheltet az ellene a Btk. 297. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt emelt vád alól.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.II.1.089/2008.)