Motozás

A motozás célja tárgyi bizonyítási eszköz vagy elkobozható tárgy felkutatása a terhelt vagy más személy ruházatának és testének átvizsgálásával.

Motozás a büntetőeljárásban

A motozás az ügyész vagy a nyomozó hatóság által bárkivel szemben elrendelt olyan kényszerintézkedés, amely az emberi méltóság alkotmányos jogát (Alaptörvény II. cikk) korlátozza, bizonyíték megtalálása érdekében.

A motozás feltételei

A motozás tárgyi bizonyítási eszköz vagy elkobozható, illetőleg vagyonelkobzás alá eső dolog megtalálása céljából a terhelt és az olyan személy ruházatának és testének átvizsgálása, akiről megalapozottan feltehető, hogy bizonyítási eszközt vagy elkobozható, illetőleg olyan dolgot tart magánál, amely vagyonelkobzás alá eshet. Lefolytatása során a motozás alá vont személy rendelkezése alatt álló jármű, csomag és más tárgy is átvizsgálható.

A motozás foganatosítása során az ún. kettős nemi szabály érvényesül, azaz a motozást csak a megmotozottal azonos nemű személy végezheti és egyébként is csak a megmotozottal azonos nemű személy lehet jelen (mindkét szabály alól csak az orvos jelent kivételt).

Ha a motozás során testüreg átvizsgálása szükséges, azt csak orvos végezheti. Az érintett testének átvizsgálását csak a megmotozottal azonos nemű végezheti, és csak ilyen személy lehet jelen. Halaszthatatlan nyomozati cselekményként határozat nélkül indokolt és halasztást nem tűrő esetben nyomban elvégezheti az ügyész és a nyomozó hatóság.

A büntetőeljárás eredményességét szolgáló kényszerintézkedés nem tévesztendő össze a büntetőeljárás keretein kívül történő, biztonsági célú „motozás”, vagyis a ruházat, a csomag vagy a jármű átvizsgálásra vonatkozó, bizonyos szerveket, személyeket megillető jogosultság eseteivel (pl. létesítményvédelem).

Motozás. Kérje konzultációnkat.
A hét minden napján -24/7 személyesen vagy online

A motozásra jogosult személyek

Az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság rendel el és hajt végre. Így végrehajthatja a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgatósága, valamint az ügyészség tagja. Más hatóságok, hivatalos személyek nem jogosultak büntetőeljárási motozásra.

Büntető ügyvédet keres?