Pénzmosás

Pénzmosás

Btk. 399. § (1) Aki a büntetendő cselekményből származó vagyon eredetét, a vagyonon fennálló jogot, a vagyon helyét, ezek változását elfedi vagy elleplezi, pénzmosást követ el.

(2) Pénzmosást követ el az is, aki a büntetendő cselekményből származó vagyon eredetének, a vagyonon fennálló jognak, a vagyon helyének, ezek változásának elfedése vagy elleplezése céljából a vagyont mástól átveszi, elrejti, átalakítja, átruházza, elidegenítésében közreműködik, felhasználja, azzal összefüggésben pénzügyi tevékenységet végez, pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe, vagy arról rendelkezik.

(3) Pénzmosást követ el az is, aki a büntetendő cselekményből származó vagyon mástól való átvételével, elrejtésével, átalakításával, átruházásával, elidegenítésében való közreműködéssel, felhasználásával, az azzal összefüggésben végzett pénzügyi tevékenységgel, pénzügyi szolgáltatás igénybevételével, vagy az arról való rendelkezéssel

a) közreműködik a mással szembeni vagyonelkobzás, illetve vagyonvisszaszerzés meghiúsításában, vagy

b) a mással szembeni vagyonelkobzás, illetve vagyonvisszaszerzés meghiúsítására törekszik.

(4) Pénzmosást követ el az is, aki a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó vagyont

a) megszerzi, felette rendelkezési jogosultságot szerez, vagy

b) megőrzi, elrejti, kezeli, használja, felhasználja, átalakítja, átruházza, elidegenítésében közreműködik.

(5) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a pénzmosást jelentős értéket meg nem haladó értékre követik el.

(6) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a pénzmosást

a) különösen nagy értékre, vagy

b) jelentős értékre

ba) üzletszerűen,

bb) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott szolgáltatóként, annak tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként a szolgáltató tevékenységével összefüggésben, vagy

bc) hivatalos személyként

követik el.

(7) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a pénzmosást

a) különösen jelentős értékre, vagy

b) különösen nagy értékre

ba) üzletszerűen,

bb) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott szolgáltatóként, annak tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként a szolgáltató tevékenységével összefüggésben, vagy

bc) hivatalos személyként

követik el.

(8) Aki pénzmosásra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(9) Nem büntethető a felbujtó vagy a bűnsegéd, ha a (3) vagy a (4) bekezdésben meghatározott bűncselekményt az általa elkövetetett büntetendő cselekményből származó vagyonra követi el.

400. § (1) Aki a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó vagyont elrejti, átalakítja, átruházza, elidegenítésében közreműködik, felhasználja, azzal összefüggésben pénzügyi tevékenységet végez, pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe vagy arról rendelkezik, és gondatlanságból nem tud a vagyon eredetéről, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés vétség miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt

a) különösen nagy vagy azt meghaladó értékre,

b) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott szolgáltatóként, annak tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként a szolgáltató tevékenységével összefüggésben, vagy

c) hivatalos személyként

követik el.

(3) Nem büntethető az (1) és (2) bekezdésben meghatározott pénzmosás miatt, aki a hatóságnál önként feljelentést tesz, és az elkövetés körülményeit feltárja, feltéve, hogy a bűncselekményt még nem vagy csak részben fedezték fel.

[1] A törvényszék a 2019. január 25. napján kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki pénzmosás vétségében [Btk. 400. § (1) bek. b) pont II. ford.], ezért őt 1 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, azzal, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett a lefoglalt tárgyakról és a bűnügyi költség viseléséről is.

[2] Az ítélet ellen az ügyész által eltérő minősítés és a büntetés súlyosítása végett, valamint az I. r. terhelt és védője által elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért bejelentett fellebbezés alapján másodfokon eljárt ítélőtábla a 2019. október 18. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Az I. r. terhelt cselekményét társtettesként, folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntettének [Btk. 399. § (2) bek. a) pont] minősítette és a büntetését - melyet többszörös visszaesővel szemben kiszabottnak tekintett - 1 év 10 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra súlyosította, valamint 50 000 forint erejéig vele szemben vagyonelkobzást rendelt el. Megállapította, hogy az I. r. terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható és megszüntette a kerületi bíróság ítéletével kiszabott 10 hónap szabadságvesztés végrehajtása során alkalmazott feltételes szabadságot. Egyebekben az I. r. terhelt tekintetében helybenhagyta a törvényszék ítéletét.

[3] A jogerős ügydöntő határozat ellen az I. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt törvénysértőnek tartva bűnösségének megállapítását.

[4] Indokai szerint az elsőfokú bíróságnak bűncselekmény hiányában fel kellett volna mentenie őt az ellene emelt vád alól. Vitatta a másodfokú bíróság indokolásában foglaltakat, miszerint tudnia kellett a körülmények alapján a pénz bűnös eredetéről. Ez csupán feltételezés, a jogerős ítélet szerinti bűncselekmény csak egyenes szándékkal követhető el és akkor állapítható meg, ha mindez kétséget kizáróan bizonyított. A törvényszék következtetéseit tévesnek tartotta és indítványozta az ítéletek hatályon kívül helyezését, illetve felmentését.

[5] A Legfőbb Ügyészség átirata szerint a felülvizsgálati indítvány, amely tartalma alapján a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti felülvizsgálati okra hivatkozik, nem alapos.

[6] Kifejtette, hogy a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás nem támadható, azt a bizonyítékok téves értékelésére hivatkozva sem lehet kifogásolni.

[7] A terhelt büntetőjogi felelősségét illetően az eljárt bíróságok helytálló következtetést vontak le. A másodfokú bíróság pedig helyesen indokolta, hogy az I. r. terheltben fel kellett merülnie, hogy a folyószámlára utalt pénz bűncselekményből származik és arra is helyesen következtetett, hogy az I. r. terhelt legalábbis ebbe belenyugodva cselekedett. A gondatlan alakzat akkor állapítható meg, ha a körülményekből nem lehetett volna ilyen következtetést levonni.

[8] Kiemelte, hogy már önmagában az, hogy egy ismeretlen személy vállalkozói bevételét - folyószámláira bejegyzett inkasszóra hivatkozva - a terhelt és társai által megnyitott bankszámlára utaltatja, felveti, hogy a pénzösszegek büntetendő cselekménnyel (például költségvetési csalással) állnak összefüggésben. Ennél nagyobb jelentőségű az ismeretlen személy által megszervezett konspiráció jellege: a terhelt és társai a saját nevükre regisztrált mobiltelefonokon tudtak a megbízójukkal kapcsolatba lépni. Erre kizárólag akkor lehetett szükség, ha a pénzösszegeket annak átutalói nem az ismeretlen személynek szánták, tehát azok nem az ismeretlen személyt illették meg és az ismeretlen személy el akarta kerülni, hogy az átutalást kezdeményezők előtt személye ismertté váljon. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy a bankszámlára utalt pénzösszegek büntetendő cselekményből származnak.

[9] Nem értett egyet a Legfőbb Ügyészség a másodfokú bíróságnak a Btk. 402. § (2) bekezdésével összefüggésben kifejtettekkel, álláspontja szerint a lakossági folyószámláról történő pénzfelvétel is pénzügyi szolgáltatás igénybevétele.

[10] Mindezek alapján a Legfőbb Ügyészség indítványozta, hogy a Kúria a Be. 662. § (1) bekezdése alapján, a Be. 660. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen, a törvényszék és az ítélőtábla ítéletét az I. r. terhelt tekintetében hatályában tartsa fenn.

[11] Az indítványra tett észrevételében az I. r. terhelt vitatta a tudattartalommal kapcsolatos érvelés helyességét. Az indítványában foglaltakat megismételve kifejtette, hogy egyenes szándék nem vezette, legfeljebb gondatlansága állapítható meg. Álláspontja szerint a lakossági folyószámláról történő pénzfelvétel nem minősül pénzügyi szolgáltatásnak.

[12] Az I. r. terhelt felülvizsgálati indítványa nem alapos.

[13] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős, vádról rendelkező ügydöntő határozattal szembeni jogi - nem pedig ténybeli - kifogás lehetőségét biztosítja. A Be. 648. § a)-d) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok köre nem bővíthető.

[14] A felülvizsgálati indítványban azonban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.]. A bizonyítékok ismételt és eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.].

[15] Ez azt jelenti, hogy felülvizsgálatban a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése nem vitatható. A jogkövetkeztetések - így a bűnösség vagy a jogi minősítés megállapításának - helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

[16] Kétségtelen, hogy a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségét az anyagi jogi szabályok megsértésével állapították meg.

[17] Nem sértett azonban törvényt az eljárt bíróság az I. r. terhelt bűnösségének megállapításával.

[18] Az irányadó tényállás lényege a következő:

- Az állandó bejelentett munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező, ténylegesen hajléktalan életmódot folytató I. r. terhelt 2017 júliusában B.-n a pályaudvar környékén találkozott egy számára ismeretlen, magát J. néven azonosító személlyel, aki építési vállalkozóként mutatkozott be, és bankszámlái inkasszálására hivatkozva a terhelt segítségét kívánta igénybe venni.

- Az eljárás során ismeretlenül maradt férfi és az

I. r. terhelt megállapodtak abban, hogy a terhelt több, szintén hajléktalan életmódot folytató személlyel együtt, az ismeretlenül maradt férfi által rendelkezésükre bocsátott mobiltelefon készülékeket saját nevükre aktiválják, majd azok hívószámainak megadása mellett saját nevükre különböző pénzintézeteknél bankszámlákat nyitnak. Ezután a számlákra érkezett pénzösszegeket felveszik és az eljárás során ismeretlenül maradt személy részére átadják. Mindezért az eljárás során ismeretlenül maradt személy a bankszámlára érkezett összeg 10%-át ígérte.

- Ezt követően az I. r. terhelt a még aktiválatlan mobiltelefonokat átvette és azokat a II. r. terhelttel,

B. J.-vel és H. T.-vel a saját nevükre regisztrálták.

- Az I. r. terhelt 2017. július 21. napján a saját nevére bankszámlát nyitott a K. Bankban, amelyhez elérhetőségként a saját nevére regisztrált telefonszámot adta meg.

- A II. r. terhelt - az I. r. terhelttel történt megállapodását követően - 2017. július 21. napján az F. Banknál saját nevére bankszámlát nyitott, amelyhez azonban elérhetőségként az I. r. terhelt használatában lévő telefonszámot adta meg. Ezt követően a bankszámlához kiállított bankkártyát az I. r. terheltnek átadta, aki ezért a II. r. terheltnek 25 000 forintot adott.

- A terheltek megállapodtak abban, hogy amennyiben az I. r. terhelt használatában lévő mobiltelefonra értesítés érkezik arról, hogy a számlára készpénz érkezett és annak felvételére lesz szükség, I. r. terhelt értesítésére azt a II. r. terhelt végrehajtja.

- B. J. 2017. július 20. napján, míg H. T. 2017. július 28. napján az R. Banknál bankszámlát nyitott, melyekhez elérhetőségként, a saját nevükre regisztrált telefonszámokat adták meg.

- A bankszámlák megnyitását - és ezzel összefüggésben a SIM-kártyák aktiválását - követően az I. r. terhelt átadta az eljárás során ismeretlenül maradt személy részére az általa és társai által aktivált mobiltelefonokat, valamint a megnyitott bankszámlákhoz tartozó iratokat és bankkártyákat.

- Az I. r. terhelt az eljárás során ismeretlenül maradt személlyel először H. T. nevére regisztrált, majd N. R. nevére regisztrált telefonszámon tartotta a kapcsolatot.

- Az eljárás során ismeretlenül maradt személy a fentieken túl B. J. nevére aktivált, valamint az I. r. terhelt nevére regisztrált mobiltelefonokat is használta, illetőleg azokat további, az eljárás során szintén ismeretlenül maradt társainak is rendelkezésére bocsátotta.

- Az eljárás során ismeretlenül maradt személy R. J. adataival visszaélve 2017. június 3-án egy domain-nevet hozott létre, amellyel két e-mail-címet generált, majd az M. A. P. Zrt. fejlécét, cégadatait, illetőleg a gazdasági társaság korábbi munkavállalójának nevét felhasználva hamis termékajánlatot, valamint pro forma számla elnevezésű okiratot készített. Ezen okiratok egyrészt azt a látszatot keltették, hogy azokat az M. A. P. Zrt. állította ki, másrészt, hogy a feltüntetett (a terheltek által nyitott) bankszámlaszámok az M. A. P. Zrt.-hez tartozóak.

- Ezt követően az eljárás során ismeretlenül maradt személy 2017. augusztus 2. napján a B. J. nevére regisztrált, valójában azonban a terheltek eljárás során ismeretlenül maradt társa által használt telefonszámról felvette a kapcsolatot L. G.-vel, a P. S. Kft. ügyvezetőjével, akinek az M. A. P. Zrt. alkalmazottjának adta ki magát, és négykamionnyi raklapra összesen 4 754 880 forint áron vételi ajánlatot tett.

- A gazdasági társaság ügyvezetője az árajánlatot elfogadta, ezért az eljárás során ismeretlenül maradt személy az M. A. P. Zrt. nevében, e-mail útján megküldte a P. S. Kft. részére az általa készített valótlan termékajánlatot, valamint az I. r. terhelt nevére nyitott bankszámlaszámot tartalmazó hamis díjbekérő pro forma számlát. L. G. 2017. augusztus 7. napján észlelte, hogy a díjbekérőn található számlaszám nem az M. A. P. Zrt.-hez tartozik, ezért a kért összeget nem utalta át. A bűncselekménnyel okozni szándékozott kár 4 754 880 forint volt.

- Az eljárás során ismeretlenül maradt személy - további ismeretlen társával - 2017. augusztus 2. napján a B. J. nevére regisztrált telefonszámról felvette a kapcsolatot az A. Kft. munkavállalójával, C. Cs.-vel. Magát a M. A. P. Zrt. munkavállalójának kiadva 2800 darab raklapra adott vételi ajánlatot 4 622 800 forint összegben. A cég ügyvezetője, S. A. elfogadta az ajánlatot, ezért a terheltek eljárás során ismeretlenül maradt társa 2017. augusztus 3. napján az e-mail-címéről az M. A. P. Zrt. nevében az A. Kft. e-mail-címére megküldte az általa szerkesztett valótlan tartalmú termékajánlatot, továbbá a II. r. terhelt nevén lévő bankszámlaszámot tartalmazó valótlan pro forma számlát.

- A sértett gazdasági tárasaság munkavállalója 2017. augusztus 4. napján előlegként 2 311 400 forintot utalt a fenti bankszámlára és abban állapodott meg az eljárás során ismeretlenül maradt személlyel, hogy a megrendelés egyik részét 2017. augusztus 7. napján két telephelyükre szállítják, erre azonban nem került sor.

- L. G., a P. S. Kft. ügyvezetője még ezen a napon figyelmeztette a cég ügyvezetőjét, hogy a megrendelést nem fogják részükre teljesíteni. Ennek alapján az A. Kft. alkalmazottai megkísérelték felvenni a kapcsolatot az M. A. P. Zrt. nevében részükre ajánlatot tevő, az eljárás során ismeretlenül maradt személlyel, aki azonban ezt követően elérhetetlenné vált számukra. A bűncselekménnyel okozott 2 311 400 forint kár nem térült meg.

- Az eljárás során ismeretlenül maradt személy 2017. augusztus 3. napján a B. J. nevére regisztrált, azonban ténylegesen az eljárás során ismeretlenül maradt személy által használt telefonszámról felvette a kapcsolatot az R. Kft. munkavállalójával, Sz. A.-val, akinek az M. A. P. Zrt. munkavállalójának adta ki magát és 2800 darab raklapra, összesen 4 622 800 forint összegben adott vételi ajánlatot.

- A gazdasági társaság ügyvezetője az ajánlatot elfogadta, ezért az eljárás során ismeretlenül maradt személy a sértett gazdasági társaság e-mail-címére megküldte az általa szerkesztett valótlan tartalmú termékajánlatot, valamint a II. r. terhelt nevén lévő bankszámlaszámot tartalmazó szintén valótlan pro forma számlát.

- A sértetti gazdasági társaság munkavállalója 2017. augusztus 7. napján előleg címén 2 311 400 forintot utalt át a megadott bankszámlára és abban állapodott meg az eljárás során ismeretlenül maradt személlyel, hogy mindennap egykamionnyi árut fognak a Kft. telephelyére szállítani, de erre nem került sor.

- Az R. Kft. alkalmazottai megkísérelték felvenni a kapcsolatot az M. A. P. Zrt. nevében részükre ajánlatot tevő, az eljárás során ismeretlenül maradt személlyel, de ő ezt követően elérhetetlenné vált számukra. A bűncselekménnyel okozott 2 311 400 forint kár nem térült meg.

- A magát az M. A. P. Zrt. munkavállalójának kiadó, eljárás során ismeretlenül maradt személynek nem állt sem szándékában, sem módjában a megrendelések teljesítése, célja kizárólag a sértetti cégek munkavállalóinak megtévesztése útján jogtalan haszonszerzés végett az előleg címén utalt összegek megszerzésére irányult.

- A II. r. terhelt nevére az F. Bankban nyitott bankszámlára a sértetti gazdasági társaságok által átutalt összegeket a terheltek - az eljárás során ismeretlenül maradt férfi irányítása és utasítása szerint - 2017. augusztus 4-9. napjai között 13 alkalommal, részben bankautomatákból, részben ügyfélszámláról történő kifizetés útján összesen 4 598 000 forint összegben felvették, amelyet az I. r. terhelt az eljárás során ismeretlenül maradt férfinak átadott. Ezért az I. r. terhelt az első készpénzfelvételt követően az ismeretlen megbízótól 50 000 forintot kapott.

[19] A Kúria a következőkre mutat rá.

[20] A tényállásszerűség az úgynevezett tárgyi okozatosság, a bűnösség pedig az úgynevezett alanyi okozatosság. A kettő együtt adja ki, hogy az elkövető tehet arról, amit a terhére róttak, amivel vádolják, mert van olyan külvilágbeli magatartása (viselkedése), ami a büntetőtörvényi tényállás szerint elkövetői magatartás (mint szükséges ismérv a tárgyi oldalon), és mert tehet az ilyen magatartás tanúsításáról. Ez utóbbi az anyagi jogi bűnösség elengedhetetlen alapja, ami az alany tudati/gondolati világával függ össze (és mint ilyen szükséges ismérv az alanyi oldalon).

[21] Az I. r. terhelt indítványa a megállapított tényekből vont jogkövetkeztetés helyességét vitatja.

[22] Alapvető kérdés tehát az I. r. terhelt által kifejtett magatartás szándéka és az ebből fakadó jogi minősítés. A tudattartalom vizsgálata ekként perdöntő.

[23] Az elkövető tudatának tartalma törvényi tényállási elem, az ún. alanyi okozatosság: a tárgyi oldal elemeinek (elkövetési magatartás, eredmény stb.) külvilágban való megnyilvánulása, ténybelisége, és az elkövető ahhoz való akarati viszonyulása.

[24] Ez a viszonyulás az elkövetőn belüli, külvilágtól elzárt. Ezért az elkövetési magatartásról (eredményről stb.) való, tudatban előzetesen, illetve egyidejűleg meglévő képzet mindig csak valamely, a külvilágban megjelenő fizikai, illetve mérhető (számszaki stb.) tényből következtetéssel ragadható meg, s mint ilyen, ténykérdés. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a tudati tények (szándékosság, gondatlanság) bizonyítása közvetett bizonyítás.

[25] Ebből a szándékosságra, gondatlanságra, illetve annak mikéntjére, s a bűnösségre vont következtetés, jogi értékelés, ami viszont jogkérdés.

[26] A bíróság által megállapított tényállás azon tények leírását jelenti, amelyek a terhelt vád tárgyává tett elkövetési magatartására, és az annak büntetőjogi értékelése szempontjából releváns egyéb körülményekre vonatkoznak. Jelen ügyben az elsőfokú ítéletben, a másodfokú bíróság által tett kiegészítéssel és helyesbítéssel ezek maradéktalanul szerepelnek.

[27] A jogerős tényállásban ekként rögzített mindazon ténybeliség, amelyből kétséget kizáró következtetés vonható az I. r. terhelt szándékára, a magatartása tényállásszerű, a pénzmosás bűntettének tényállását kimerítő.

[28] Ehhez képest az irányadó tényállás tartalmazza a következőket: A hajléktalan I. r. terheltet egy ismeretlen személy kérte meg ellenszolgáltatás fejében, hogy a saját nevére bankszámlát nyisson és más hajléktalan személyekkel is bankszámlát nyittasson. Az ismeretlen személy megbízása alapján az I. r. terhelt saját valós szándék nélkül úgy rendelt meg banki szolgáltatást, hogy tudott róla és beleegyezett: jövőbeli, tisztázatlan eredetű, kifejezetten eltitkolandó pénzeszközök fogadására nyitott számlát és az arra érkező pénzösszeg nem őt illette meg. Nem kétséges, hogy ilyen ismérvek mellett maga a számlanyitás alkalmas volt az arra érkező pénz eredetének leplezésére, a megbízó személy névtelenségének megőrzésére, annak célja ez volt. Az I. r. terhelt ekként tisztában volt azzal, hogy ismeretlen eredetű, illegális pénzösszeg érkezik/érkezett a számlára, amelyet társával együtt azért vett fel, hogy megbízója részére átadja.

[29] A bűnös úton szerzett dolog (jellemzően pénz) pénzügyi (banki) művelet tárgyává válva különösképpen alkalmas a valós eredet leplezésére.

[30] Az I. r. terhelt cselekménye arra irányult, hogy az őt megbízó, háttérben, ismeretlenül maradó személy a terheltek számlájára érkező, illegális eredetű pénzösszeghez úgy jusson hozzá, hogy annak eredete és a megbízó személye ne legyen feltárható, és a terheltek a számlák nyitásával, a pénz felvételével és továbbadásával ezt az eredetet és kapcsolatot leplezték el. A terhelti cselekmények által a pénz birtokosa és az alapcselekmény közötti kapcsolat megszakad, a pénz útja nyomon követhetetlenné válik; így a megbízó a hozzá eljutott, bűncselekményből származó pénzösszeget - a terheltek cselekménye következtében - látszólag legális tulajdonaként birtokolhatja.

[31] A megalapozott tényállás alapján tehát kizárólag az I. r. terhelt akaratlagos magatartására és egyenes szándékára vonható következtetés. Jelen körülmények mellett nincs sem ténybeli, sem észszerű indoka a gondosság/gondatlanság felvetésének.

[32] Másként fogalmazva az I. r. terhelt ismeretlen személy általi megbízása bűnös eredetű pénz bűnös leplezésére és megszerzésére irányult. Az I. r. terheltnek pedig a pénz bűnös voltával, az ismeretlen személy általi informálása és az elkövetés konspiratív körülményei alapján tisztában kellett lennie, ehhez a konkrét (alap)bűncselekmény pontos ismerete nem szükséges. Az ezt követő cselekvése pedig kétségtelenül a megbízásnak megfelelő akaratlagos, célzatos elkövetői magatartás.

[33] Az I. r. terhelt által megvalósított cselekmény tehát a "klasszikus" pénzmosás, amely esetében az elkövető tudata mind a dolog bűnös eredetére, mind pedig a (származási) kapcsolat elleplezésének céljára kiterjed. Jelen ügyben pedig a nem másért, hanem kizárólag a leplezés céljából nyitott bankszámla a pénzügyi szolgáltatás igénybevétele, amely bankszámla nyitása szükségképpen megelőzte az arra teljesítendő utalásokat. A kifejezetten tudatos előkészítés, a konspiratív végrehajtás az I. r. terheltnek (és társainak) köszönhetően az ismeretlen megbízó számára eredményesnek bizonyult, a bűnös pénzösszeghez sikeresen és követhetetlenül hozzájutott. Ekként nincs alapja annak a terhelti érvelésnek, hogy mindez nem állt szándékában.

[34] Következésképpen a pénzmosás bűntettének valamennyi törvényi tényállási eleme megvalósult, a bűnösség megállapítása törvényes.

[35] A Be. 659. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati indítványt a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni.

[36] Az I. r. terhelt cselekményének minősítése helyesen a Btk. 399. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont szerinti pénzmosás bűntette.

[37] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen - egyéb esetek mellett - felülvizsgálatnak akkor van helye, ha a terhelt bűnösségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor. Az irányadó tényállás alapján az I. r. terhelt bűnösségének megállapítására nem a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor, mert büntetőjogi felelősségének megállapítása törvényes, csupán ugyanazon bűncselekmény eltérő minősítése szerinti.

[38] A helyes minősítéshez kapcsolódó - változatlan törvényi keretek között kiszabott - büntetés megfelel a büntető anyagi jog szabályainak.

[39] Minderre figyelemmel a Kúria - miután nem észlelt olyan egyéb eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat - a Be. 660. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva - a Be. 662. § (1) bekezdése alapján az I. r. terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 1.374/2020.)

II. Pénzmosást követ el az is, aki az általa elkövetett büntetendő cselekmény elkövetéséből származó dolgot ezen eredetének leplezése céljából gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználja, vagy a dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez, illetve pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe. A bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése megvalósulhat különböző bankszámlákra történő átutalásokkal, függetlenül attól, hogy az azokhoz kapcsolt bankszámlaműveletek átláthatóak. A jogtalan elsajátítás bűncselekményéhez azonban nem kapcsolódik a pénzmosás bűncselekménye, ha az elkövető a számlájára tévedésből utalt pénzösszeg továbbutalásával nem a pénz valós eredetének elfedésére törekedett, hanem azzal valósította meg a jogtalan elsajátítást [Btk. 378. § (1) bek. b) pont, 399. § (1) bek. a) pont aa) alpont, (3) bek. a) és b) pont].

[1] A törvényszék a 2016. június 1. napján kihirdetett ítéletével az I. és II. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett jogtalan elsajátítás vétségében [Btk. 378. § (1) bek. b) pont], ezért az I. r. terheltet két évre, a II. r. terheltet egy év hat hónapra próbára bocsátotta; az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 303. § (3) bekezdésének a) és b) pontjaiba ütköző, társtettesként elkövetett pénzmosás bűntettének vádja alól pedig mindkét terheltet felmentette. Rendelkezett a polgári jogi igényről, a zár alá vétel feloldásáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költségről.

[2] A kétirányú fellebbezések folytán eljárt ítélőtábla a 2017. február 17. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta azzal, hogy az I. r. terhelt terhére megállapított bűncselekmény jogszabályhelye: korábbi Btk. 325. § (1) bekezdés, vele szemben egy év tíz hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki és 49 000 000 forint összegben vagyonelkobzást rendelt el, a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette, megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtása esetén a büntetésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra; a II. r. terhelttel szemben a terhére megállapított bűncselekmény miatt kétszáz napi tétel pénzbüntetést szabott ki, a pénzbüntetés egynapi tételének összegét kétezer forintban állapítva meg, rendelkezett meg nem fizetés esetén a pénzbüntetés átváltoztatásról. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

[3] A jogerős ügydöntő határozatok ellen a fellebbviteli főügyészség felülvizsgálati indítványt terjesztett elő az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) 416. § (1) bekezdés a) pontjában írt okból. Álláspontja szerint az alapügyben eljárt bíróságok mindkét terheltet a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével mentették fel a pénzmosás bűntettének vádja alól. Kifejtette, hogy a pénzmosás nem eredmény-bűncselekmény, a terheltek tényállásban írt magatartását a pénzmosás bűntettévé annak célzata emeli, mivel az általuk jogtalanul megszerzett pénzösszeg megtartása érdekében végrehajtott fiktív átutalások célja a pénzeszköz megtartása mellett a pénz törvénysértő eredetének elleplezése volt. Ezért megítélése szerint a terheltek bűnösségének megállapítása indokolt a Btk. 399. § (3) bekezdésének a) és b) pontjába ütköző és eszerint minősülő pénzmosás bűntettében is.

[4] A kiszabott büntetéseket pedig törvénysértően enyhének találta arra tekintettel, hogy az alapügyben eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével mentették fel mindkét terheltet a pénzmosás bűntettének vádja alól, és így velük szemben csupán egy csekély tárgyi súlyú cselekmény, a jogtalan elsajátítás vétsége miatt szabtak ki büntetést.

[5] Mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Kúria a ítélőtábla ítéletét a korábbi Be. 428. § (1) bekezdése alapján helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására.

[6] A jogerős határozatokkal szemben az I. r. terhelt - védője útján - úgyszintén felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjában írt okból.

[7] Az indítványozó szerint bűnösségének megállapítására az anyagi jog szabályainak megsértésével került sor, mert az általuk átutalt összeg a számviteli bizonylatban foglaltak jogszerű teljesítése volt, a helyesbítő számlák megküldésétől kezdődően sem lett idegen dolog a megszerzett pénzösszeg, a díjfizetésről kiállított számla alapján csupán egy szolgáltató érvényesítette követelését egy fogyasztóval szemben, a sztornó számlák összegének fogyasztó részére történt visszautalása a hiteles számviteli bizonylatban szereplő szolgáltatói jognyilatkozattal egyezően történt. Mivel az átutalás nem tévedésen alapult, a tényállásban szereplő átutalt összeg neki, mint a W. Kft. képviseletében eljáró személy számára nem volt idegen dolog, ezért álláspontja szerint bűncselekmény nem valósult meg.

[8] A terhelt kifejtette azt is, hogy a vagyonelkobzás alkalmazására az irányadó tényállással ellentétesen és jogszabályi rendelkezés sérelmével került sor, ezért a korábbi Be. 417. § (1) bekezdés b) pontja szerint az intézkedés alkalmazása törvénysértő.

[9] Emellett felülvizsgálati indítványát a korábbi Be. 373. § III. a) pontjára figyelemmel a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában írt felülvizsgálati okra is alapította, mert álláspontja szerint az alapeljárásban eljárt bíróságok nem adtak számot a NAV nyomozó hatóság által beszerzett jogi állásfoglalásáról, a tényállásban szereplő számviteli bizonylatok jogkövetkezményeiről, az E. Kft. adóbevallásáról, továbbá a védelem által benyújtott szakértői állásfoglalásokról, ezzel megsértve az indokolási kötelezettségüket.

[10] Megkérdőjelezte az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének megsértésére hivatkozással a nyomozás felügyeletét ellátó és a vádiratot előterjesztő ügyész (a megyei főügyész) elfogulatlanságát is, mivel - állítása szerint - a nyomozást felügyelő ügyész hozzátartozója a sértett társaság vezető beosztású dolgozója, a megyei főügyész pedig az iparági sportrendezvényen évek óta a sértett társaság színeiben versenyez, egyúttal a sértett társaság tisztségviselőjével hozzátartozói viszonyban áll.

[11] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a korábbi Be. 427. § (1) bekezdése alapján az ítélőtábla ítéletét változtassa meg, őt mentse fel a jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vád alól, egyúttal - a vagyonelkobzás megkezdett végrehajtása miatt - a korábbi Be. 423. § (6) bekezdése alapján a jogerős határozat végrehajtásának felfüggesztését kérte.

[12] A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában írt - a korábbi Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontja szerinti - eljárási szabálysértésre hivatkozó részében a terhelt felülvizsgálati indítványa alaptalan, emellett a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában írt más eljárási szabálysértés sem valósult meg, így az érdemi felülvizsgálatnak nincs akadálya.

[13] A fellebbviteli főügyészség felülvizsgálati indítványát fenntartotta, és kifejtette, hogy a terheltek tudata a pénz bűnös eredetét átfogta, a pénz átutalásával leplezték a bűncselekménnyel szerzett pénzösszeg egyébként felismerhetően jogellenes voltát; a számlára érkezett pénzösszeg valós eredetének elfedését pénzügyi tevékenységgel kívánták biztosítani valamennyi esetben - így a negyvennyolcmillió forint I. r. terhelt magánszámlájára történő utalása esetében is -, ezzel a pénzmosás bűncselekményét maradéktalanul megvalósították.

[14] Álláspontja szerint a tévesen átutalt összegre a jogtalan elsajátítás elkövethető volt, mert a terheltek felismerték, hogy őket meg nem illető átutalás érkezett a társasághoz, ennek ellenére nem a pénz visszautalásáról rendelkeztek, hanem azt más célra használták, így bűnösségük megállapítására az anyagi jogi rendelkezések megsértése nélkül kerülne sor.

[15] Mindezekre figyelemmel azt indítványozta, hogy a Kúria a korábbi Be. 428. § (1) bekezdése szerint a megtámadott határozatot helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.

[16] Az I. r. terhelt védője a fellebbviteli főügyészség és a Legfőbb Ügyészség indítványaira észrevételt tett; a felülvizsgálati indítványát fenntartva az átutalt pénzösszegek visszafizetése tárgyában folyamatban volt polgári perben hozott jogerős ítélet rendelkezéseire és indokolására hivatkozott, arra, hogy az eljárt bíróságok nem jogalap nélküli gazdagodás, hanem áramdíjtartozás jogcímén ítélték meg az E. Kft. részére a tényállásban rögzített kártérítést.

[17] A II. r. terhelt védője pedig az általa előterjesztett észrevételében védencének a jogtalan elsajátítás bűntettében megállapított elkövetői minőséget sérelmezte, hivatkozással arra, hogy a II r. terhelt az I. r. terhelt utasítására, azaz nem társtettesként, hanem bűnsegédként követte el a cselekményt, a pénzmosás kapcsán pedig az eljárt bíróságok álláspontjával értett egyet.

[18] A Kúria a felülvizsgálati indítványokat a korábbi Be. 424. § (1) bekezdése alapján - mivel az ügyész a terheltek terhére jelentette azt be - nyilvános ülésen bírálta el.

[19] A nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője az indítvánnyal egyezően szólalt fel, azt kiegészítette azzal, hogy az I. r. terhelt védője által a nyomozást felügyelő ügyészt és a megyei főügyészt érintően bejelentett kizárási ok alaptalan. Álláspontja szerint - mivel az eljárás már jogerősen befejeződött, a kizárási okra pedig az eljárás során sem a terhelt, sem védője nem hivatkozott - a kizárási ok alaposságának vizsgálatára utóbb, a felülvizsgálati eljárásban már nincs lehetőség, emellett a megjelölt hozzátartozói viszony csupán általánosságokat tartalmaz, nem lehet megállapítani, hogy az milyen azonosítható személyt és hozzátartozói viszonyt érint, a sportrendezvényeken való részvétel pedig az elfogultságra nem ad okot.

[20] Ezért a felülvizsgálati indítványt fenntartotta, a korábbi Be. 428. § (1) bekezdése szerint a megtámadott határozat hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte.

[21] Az I. r. terhelt védője a nyilvános ülésen a felülvizsgálati indítványában részletesen kifejtett érveit megismételve azokat változatlanul fenntartotta, utalt továbbá arra, hogy az eljárt ügyész esetleges elfogultságának kérdését az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkének felhívásával csupán a tisztességes és pártatlan eljáráshoz való jog érvényesülése miatt vetette fel, mert álláspontja szerint a védencével szemben egyoldalúan véghezvitt bizonyítás a terhelti jogok sérelmével folyt.

[22] A nyilvános ülésen a II. r. terhelt védője írásban előterjesztett észrevételeit változatlanul fenntartotta.

[23] A felülvizsgálati indítványok nem alaposak.

[24] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelynek kizárólag a korábbi Be. 416. § (1) bekezdésében meghatározott okokból van helye.

[25] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a korábbi Be. 423. § (4) bekezdésében írtaknak megfelelően a felülvizsgálati indítványokban megjelölt okokra figyelemmel bírálta felül; emellett tekintettel volt ugyanezen törvényhely (5) bekezdése alapján a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező esetleges további eljárási szabálysértésekre is.

[26] A korábbi Be. 416. §-ának (1) bekezdés c) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bíróság határozatának meghozatalára a korábbi Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.

[27] A korábbi Be. terhelti indítványban felhívott 373. § (1) bekezdés III. a) pontja szerint hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés, ha a bíróság a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése, vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tesz eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan. Azonban ez csak akkor vezethet - felülvizsgálati eljárásban is - hatályon kívül helyezéshez, ha a mulasztás szoros összefüggésbe hozható a bűnösség megállapításával, a felmentéssel, az eljárás megszüntetésével, a jogi minősítéssel, a büntetés kiszabásával, illetve az intézkedés alkalmazásával.

[28] A jogi indokolás körében a hatályon kívül helyezés csak akkor következhet be, ha a jogi indokolás annyira hiányos, hogy nem állapítható meg belőle jogi következtetés útján sem, hogy milyen jogszabályon alapul valamely büntetőjogi főkérdésben hozott döntés (1. BK vélemény).

[29] Mindebből következően tehát nem vizsgálható a bűnösség megállapításának, a felmentésnek, az eljárásmegszüntetésnek, a jogi minősítésnek vagy a büntetéskiszabásnak, illetve az intézkedés alkalmazásának anyagi jogi alapossága, helyessége. Az indokolási kötelezettség megsértése akkor minősül - feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező - eljárási szabálysértésnek, ha a megtámadott határozat oly mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, mire alapította a bíróság döntését. E felülvizsgálati ok kapcsán nem vizsgálható a bűnösség megállapításának, a felmentésnek, az eljárásmegszüntetésnek, a büntetéskiszabásnak, illetve az intézkedés alkalmazásának anyagi jogi helyessége (BH 2012.32., 2017.48.).

[30] A felülvizsgálati indítványban megjelölt és a törvényben is szabályozott felülvizsgálati ok azonban a törvényszék és az ítélőtábla határozatát illetően nem állapítható meg.

[31] Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét teljesítette, hiszen a bizonyítékok értékelése körében kiemelte a sértett jogi képviselőjének vallomását, melyet az I. és II. r. terhelttel történő egyeztetések tekintetében valónak fogadott el; az egyéb tanúvallomásokkal összhangban állapította meg azt a tényt, hogy a terheltek a visszautalt pénzösszeg nagyságának téves voltáról tudomással bírtak és a visszautalás nem állt az E. Kft. szándékában. Mindemellett az ítélet tételesen és mindenre kiterjedően tartalmaz indokolást arra vonatkozóan, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat, jelesül a tanúvallomásokat, az okiratokat és a szakvéleményeket miként értékelte, azok egymással történő összevetése alapján mérlegelési tevékenységéről számot adott.

[32] A Kúria a védőnek az indokolást érintő kifogásai tekintetében kiemeli, hogy az igazságügyi szakértő meghallgatásakor a NAV állásfoglalása tartalmára észrevételt tett, az elsőfokú bíróság a szakértő véleményét ennek tükrében értékelte, emellett a védelem által becsatolt véleményt okirati bizonyítékként felhasználta, azt a kirendelt szakértő részére megismerhetővé tette.

[33] A vélemények bizonyítékként történt mikénti értékelése a tényállás tilalmazó támadása miatt azonban a felülvizsgálati eljárás tárgya nem lehet.

[34] Az E. Kft. adólevonási jogának gyakorlása, illetve a számviteli bizonylatok számviteli törvény szerinti jogkövetkezményei a védelem álláspontja szerint a terheltek azon tévedését igazolják, miszerint a terhelt által képviselt kft. számlájára a pénzösszeg jogszerűen érkezett, ezt azonban a bíróság indokolásában - a bizonyítékok értékelése során - elvetette.

[35] A másodfokú bíróság az indokolási kötelezettség tejesítését ellenőrizte, határozatának indokolásában az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás eredményét és az elsőfokú bíróság bizonyítékértékelő tevékenységét elemezte. Az indokolást az E. Kft. által lefolytatott fegyelmi eljárás adataival is kiegészítette, mely szerint a zárolás sikertelenségét eredményező magatartást a sértett szankcionálta.

[36] Ezért a védőnek az indokolást támadó eljárási szabálysértésre alapított indítványa nem foghatott helyt.

[37] Az ügyész kizárása kapcsán előterjesztett kifogással összefüggésben a Kúria álláspontja a következő:

[38] A korábbi Be. 31. § (1) bekezdés d) pontja szerint az ügyben ügyészként nem járhat el, akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható.

[39] A következetes bírói gyakorlat szerint a bíró, illetve az ügyész kizárásának lehetséges okát az ügyhöz kötötten kell vizsgálni, és esetileg kell tisztázni, hogy az eljárt bíró vagy ügyész esetében az elfogultság megállapítható-e. Az erre vonatkozó bejelentést ugyanakkor alapos és konkrét okokkal kell alátámasztani. Az elfogultság általános szinten történő megfogalmazása, amely közvetett összefüggésbe sem hozható a bíró személyével, nem alkalmas a kizárási ok megállapítására.

[40] Az Alkotmánybíróság a 25/2013. (X. 4.) AB határozatában mutatott rá arra, hogy a kizárási indítványok egyébként sem korlátlanul, hanem csak az eljárási törvény által előírt szigorúbb rendben gyakorolhatók; azaz a felülvizsgálati eljárás során is irányadó a korábbi Be. 23. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés, mely szerint a felülvizsgálati eljárásban is az elfogultság mint kizárási ok akkor áll fenn, ha a kérelmező első ízben olyan konkrét körülményt kíván érvényesíteni, melyről bizonyítja, hogy arról a jogerős ítélet meghozatalát követően szerzett tudomást.

[41] A korábbi Be. 32. § (1) bekezdése szerint az ügyész a vele szemben felmerült kizárási okot köteles az ügyészség vezetőjének bejelenteni, az (5) bekezdés értelmében az ügyész kizárásáról a főügyész, a főügyész kizárásáról pedig a legfőbb ügyész határoz. A Legfőbb Ügyészség nyilvános ülésen elhangzott tájékoztatása szerint ilyen kizárási ok bejelentése az ügyben nem történt.

[42] A nyomozás felügyeletét ellátó, valamint a megyei főügyész elfogultságára hivatkozással azonban a terhelt a büntetőeljárás alatt kizárás iránti kérelmet nem terjesztett elő, a rendelkezésre álló iratok alapján a kizárásnak sem objektív, sem szubjektív okokra visszavezethető megalapozottsága nem volt megállapítható. A sértettel való hozzátartozói viszony kapcsán konkrét adat az ügyben nem merült fel, a sértett által szervezett sportrendezvényen való részvétel pedig önmagában az elfogultság megállapítására nem ad alapot.

[43] Erre tekintettel a korábbi Be. 373. § (1) bekezdés II/b. pontja szerinti eljárási szabálysértés nem volt megállapítható.

[44] Az indítványban felsorolt további eljárási szabálysértések - bizonyítási indítványok elutasítása, nyomozati szabálytalanságok, zár alá vétel fenntartásának időtartama - nem szerepelnek a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt okok között, ezért nem szolgálhatnak a rendkívüli jogorvoslat alapjául.

[45] A felülvizsgálatot megalapozó egyéb szabálysértést pedig a Kúria nem észlelt a hivatalból történő vizsgálata során.

[46] Az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésével kapcsolatban a Kúria megjegyzi, hogy az erre való hivatkozás a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés g) pontja alapján és csak abban az esetben lehet a felülvizsgálat alapja, ha nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv megállapította, hogy az eljárás lefolytatása vagy a bíróság jogerős határozata megsértette a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés valamely rendelkezését. Ilyen határozatra az indítvány nem hivatkozott; ennek hiányában a sérelmezett, esetleges eljárási hibák - az előzőekben kifejtettekre figyelemmel - legfeljebb a felülvizsgálati eljárás alapjául nem szolgáló relatív eljárási szabálysértések lehetnek.

[47] Az I. r. terhelt felülvizsgálati indítványában anyagi jogszabálysértésként sérelmezte bűnösségének megállapítását a korábbi Btk. 325. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő jogtalan elsajátítás vétségében.

[48] A korábbi Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja szerint a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.

[49] A korábbi Be. 423. § (1) bekezdése szerint ugyanakkor a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó és a felülvizsgálati indítványban ez a tényállás nem támadható.

[50] Erre figyelemmel a Kúria a megállapított tényálláshoz még annak esetleges megalapozatlansága esetén is kötve van, és a felülvizsgálat során a vitatott jogkérdések kizárólag az alapeljárásban megállapított tényállás alapján bírálhatók el. Ebből következően a bizonyítékok eltérő értékelésére, eltérő következtetés levonására, bizonyításra, illetve ilyen célból az ítélet hatályon kívül helyezésére nincs törvényes lehetőség.

[51] A Kúria ezért a felülvizsgálati indítványnak a bizonyítékok bizonyító erejét, helytállóságát, azok mérlegelését vitató, a bizonyítékok hiányára hivatkozó érveivel érdemben nem foglalkozhatott. A törvényben kizárt ugyanis a felülvizsgálati indítvány azon részében, mely a bíróság mérlegelésének helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti értékelését vitatta, átértékelését célozta, a tényállástól eltérő körülményekre hivatkozott és ezen keresztül a tényállást támadva kifogásolta a bűnösség megállapítását.

[52] Az irányadó tényállás szerint az I. r. terhelt a 2010. február 21-én kelt, a sértettnek írt levelében javasolta a villamosenergia-számlázás kölcsönös kompenzálását 11 800 862 forint erejéig, mivel a gázmotoros erőműhöz tartozó segédberendezések villamosenergia-fogyasztása után járó, az általa képviselt kft. részéről meg nem fizetett díj és a reklamált rendszerhasználati díj különbözete összegszerűen megegyezett. Az elsőfokú határozat szerint az I. r. terhelt akkor, amikor az E. Kft. sértett a 2008. január 1. napja óta tévesen befizetett teljes áramdíjat visszautalta, annak tudatában, hogy ezen teljes összegre a W. Kft. nem jogosult, intézkedett arról, hogy a II. r. terhelt milyen összegeket, milyen számlákra és milyen jogcímen utaljon át. A tényállás azt is tartalmazza, hogy a helyesbítő számlák kiküldésére az ún. SAP könyvelési rendszer hibájából nem került sor, azonban a stornó számlákon szereplő összegre a W. Kft. nem volt jogosult.

[53] Ezért téves a felülvizsgálati indítványban az az érvelés, hogy a stornó számlák kiállítása nem tévedésből történt, és a számlákon feltüntetett összeg jogszerűen érkezett a W. Kft. számlájára. A felülvizsgálati indítvány szerinti okfejtése nem helytálló abban a tekintetben sem, hogy a terheltek tudattartalmának a tévesen átutalt összeg vonatkozásában nincs jelentősége, mert az átutalás jogcíme okirattal alátámasztott. A stornó számlák kiállításának és könyvelésének ténye nem kérdőjelezi meg azt, hogy a 120 477 111 forint összeget kitevő visszautalás a szolgáltató sértett szándéka ellenére történt és a terheltek ezzel tisztában voltak, mint ahogy az irányadó tényállás szerint azzal is, hogy a gazdasági társaságot jogszerűen 11 800 862 forint illette meg. Így a különbözet, azaz 108 676 249 forint a terheltek számára idegen dolog volt, azzal szabadon nem rendelkezhettek, a pénzösszeget nem használhatták fel.

[54] A Kúria a teljesség kedvéért megjegyzi, hogy a korábbi Btk. 325. § (1) bekezdése szerinti jogtalan elsajátítás lényeges tényállási eleme, hogy az utóbb eltulajdonított idegen dolog találás vagy véletlen folytán, illetve tévedésből kerül az elkövető birtokába, azaz általa megvalósított jogellenes magatartás hiányában. Ezért az okirattal alátámasztott, érvényes jogcím alapján történő átutalásra való hivatkozás - éppen az elsőfokú határozatban tényként rögzített, a terheltek által is felismert téves átutalásra tekintettel - nem eredményezheti annak megállapítását, hogy az átutalt pénzösszeg a terheltek számára nem volt idegen dolog.

[55] A terheltek a gazdasági társaságot meg nem illető, tévedésből hozzájuk került idegen dolog, a 108 676 249 forint saját célra történő felhasználásáról rendelkeztek, azt eltulajdonítva. Ekként a bűnösségük megállapítására nem a büntető anyagi jog megsértésével került sor.

[56] Az adott ügyben felmerült kérdés nem példa nélküli a bírói gyakorlatban sem, hiszen hasonló tényállás alapján az eljárt bíróságok által hivatkozott, a BH 2011.333. számú - továbbá a BH 2011.128. számú - eseti döntés szerint a jogtalan elsajátítás bűncselekményét követi el, aki a gazdasági társaság pénzgazdálkodásért felelős vezetőjeként felismeri ugyan, hogy a pénzösszeg téves átutalás alapján érkezett a gazdasági társasághoz, ám ennek ellenére nem annak visszautalásáról, hanem más célra történő felhasználásáról rendelkezik.

[57] A felülvizsgálati indítványban kifejtett érvek szerint az átutalás nem volt téves, mert a stornó számla az E. Kft. fizetési kötelezettségét tartalmazta, és az okirat által tanúsított gazdasági esemény alapján a számlák összegét a W. Kft. részére teljesíteni kellett. Az indítványozó hivatkozott a NAV azon állásfoglalására, mely szerint nem történt téves átutalás, emellett az E. Kft. áfabevallására, mely igazolja, hogy az átutalás nem tévedésen alapult. Ezzel azonban a törvényi tilalom ellenére valójában az eljárt bíróságok bizonyítékértékelő tevékenységét, ezen keresztül az irányadó tényállást támadta.

[58] Az I. r. terhelt tévedésre is hivatkozott. Azonban felülvizsgálat keretében a büntethetőséget kizáró okra vonatkozó következtetés helyessége vagy annak hiánya kizárólag az irányadó tények alapulvételével vitatható (EBH 2011.2395.). Az irányadó tényállás pedig a terheltek tévedésére utaló tényt nem tartalmaz.

[59] A fellebbviteli főügyészség felülvizsgálati indítványában okszerűen utal arra, hogy az időbeli hatály kérdésében eltérő döntés meghozatala nem indokolt. A jogtalan elsajátítás bűncselekménye mind a korábbi Btk., mind a 2012. évi C. törvény (Btk.) szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az elsőfokú bíróság szerint a jogtalan elsajátítás esetében - a 4. BK véleményre is figyelemmel - a Btk. feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezései a terheltek esetében az elbíráláskor hatályban lévő anyagi jogi szabályok alkalmazását indokolták. Utalt arra is, hogy a korábbi Btk. anyagi jogi rendelkezéseinek alkalmazására kizárólag a pénzmosás bűncselekményében történő bűnösség megállapítása esetén kerülhetne sor, a büntetési tételkeret súlyosbodására figyelemmel.

[60] Ehhez képest a másodfokon eljárt ítélőtábla határozata a Btk. 2. §-a vonatkozásában - a jogtalan elsajátítás elkövetéskor hatályos korábbi Btk. alkalmazása ellenére - érdemi indokolást nem tartalmaz.

[61] A pénzmosás a korábbi Btk. szerint öt évig, míg Btk. szerint egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ugyanakkor a felülvizsgálat a felmentő rendelkezést nem érintette. A büntetés kiszabása során a középmérték [korábbi Btk. 83. § (2) bek., Btk. 80. § (2) bek.] alkalmazása mindkét időpontban irányadó volt, emellett a fent hivatkozott büntetési tétel és a korábbi Btk. 47. § (2) bekezdése, valamint a Btk. 38. § (2) bekezdés a) pontja szerinti feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés azonosságára figyelemmel nem sértett anyagi jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor a korábbi Btk. alkalmazása mellett döntött.

[62] Töretlen ugyanakkor a Kúria gyakorlata abban a kérdésben, hogy a Btk. 2. §-ának téves alkalmazása csak akkor felülvizsgálati ok, ha kihatott a bűnösség megállapítására vagy törvénysértő büntetés kiszabását eredményezte (BH 2014.293.II.). Ilyen törvénysértésre azonban egyik felülvizsgálati indítvány sem hivatkozott.

[63] Az I. r. terhelt felülvizsgálati indítványában hivatkozott arra is, hogy a vagyonelkobzás alkalmazására az irányadó tényállással ellentétesen és a jogszabályi rendelkezés sérelmével került sor, mert az elkobzott 49 000 000 forinttal az I. r. terhelt nem gyarapodott, azt a gazdasági társaságok működésének finanszírozására fordította, ekként a bűnös úton történt vagyonszerzés megállapítása az irányadó tényállással és az iratok tartalmával ellentétesen történt.

[64] A felülvizsgálati eljárásban azonban a vagyonelkobzás nem támadható.

[65] A korábbi Be. 416. § (4) bekezdés c) pontja szerint kizárt a felülvizsgálat, ha a törvénysértés különleges eljárás (Be. XXIX. Fejezet I-II. Cím) lefolytatásával orvosolható.

[66] A korábbi Be. 570. § (1) bekezdés a) pontja szerint pedig különleges eljárásnak van helye, ha a bíróság a jogerős ügydöntő határozatában a vagyonelkobzásról nem, vagy nem a törvénynek megfelelően rendelkezett.

[67] Miután a törvény nem tesz különbséget az egyes különleges eljárások között, az idézett törvényi tilalom valamennyi, a XXIX. Fejezet I-II. Címében szabályozott különleges eljárásra vonatkozik (EBH 2017.B23.).

[68] A különleges eljárások általános szabályai szerint - eltérő rendelkezés hiányában - az eljárás hivatalból, vagy az ügyész, a terhelt, illetve a védő indítványára indulhat meg [Be. 555. § (2) bek. a) pont].

[69] Kétségtelen, hogy a korábbi Be. 570. §-a szerint a bíróság az ügyész indítványára, illetőleg hivatalból jár el a vagyonelkobzás kapcsán különleges eljárásban. Ugyanakkor azonban a korábbi Be. 43. § (2) bekezdés d) pontja a terhelt alapvető jogává teszi, hogy az eljárás bármely szakában indítványokat és észrevételeket tegyen, és a korábbi Be. 50. § (3) bekezdése a terhelt védőjének is biztosítja ezen alapvető jogosultságot, rögzítve, hogy a terhelt jogait a védője külön is gyakorolhatja, kivéve azokat, amelyek értelemszerűen kizárólag a terheltet illetik.

[70] Amennyiben a terhelt, illetve védője a vagyonelkobzás törvénysértő rendelkezéseit kifogásoló indítványt terjeszt elő, az ügyésznek, illetve a bíróságnak az 1998. évi XIX. törvény 6. § (1) bekezdésére figyelemmel azt érdemben meg kell vizsgálnia, és amennyiben a különleges eljárás feltételei fennállnak, az ügyésznek kötelessége az ilyen eljárás kezdeményezése, a bíróságnak pedig kötelessége hivatalból - azaz ügyészi indítvány hiányában is - lefolytatni az eljárást.

[71] Azaz az esetleges törvénysértés különleges eljárás lefolytatásával orvosolható, így erre tekintettel a felülvizsgálati eljárásban a vagyonelkobzás nem támadható. A korábbi Be. 423. § (6) bekezdésére figyelemmel ezért a vagyonelkobzás végrehajtásának felfüggesztésére sem kerülhetett sor.

[72] A II. r. terhelt védője észrevételében kifogásolta az elkövetői alakzat megállapítását is, mert álláspontja szerint a II. r. terhelt a cselekményt bűnsegédként követte el.

[73] A korábbi Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerint a büntető anyagi jog szabályának megsértése abban az esetben felülvizsgálati ok, ha a büntetés törvénysértő. A Btk. 14. § (3) bekezdése szerint azonban a részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tétel alkalmazandó, erre is figyelemmel a II. r. terhelttel szemben alkalmazott pénzbüntetés neme és mértéke is törvényes, ezért felülvizsgálatra a társtettesi elkövetés megállapítása miatt nem volt ok.

[74] A fellebbviteli főügyészség felülvizsgálati indítványában a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában írt okból a pénzmosás bűntettének vádja miatt történő felmentő rendelkezést azért támadta, mert álláspontja szerint az eljárt bíróságok mindkét terheltet a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével mentették fel, ekként a kiszabott büntetések is törvénysértően enyhék. A Legfőbb Ügyészség által is osztott álláspontja szerint a fiktív átutalások célja a pénz törvénysértő eredetének leplezése volt, és tévesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a terheltek cselekménye azért nem valósította meg a pénzmosás bűntettét, mert a banki átutalások követhetősége és átláthatósága miatt alkalmatlan volt a pénz eredetének leplezésére, ahogy nem helytálló a másodfokú bíróság álláspontja sem, miszerint a terheltek a banki tranzakciókkal nem a pénzösszeg eredetének leplezését, hanem különböző jogcímek kreálásával a jogszerűtlenül megszerzett összeg megtartását kívánták elérni. Megítélése szerint a pénz eredetének eredményes leplezése nem törvényi tényállási elem, az átutalt összeg eredetének elrejtése és a saját célra történő felhasználás célzata egymástól nem elválasztható, a terheltek célja pedig az volt, hogy több pénzforgalmi művelet közbeiktatásával a bűncselekmény és az abból befolyt pénz egymástól történő eltávolítását érjék el, ami a pénzmosás célzataként értékelendő. Ezzel - a fiktív jogcímű átutalásokkal - a pénz illegális eredete felismerhetetlenné vált, legális eredetűnek mutatkozott, így leplezhetővé vált a bűncselekményből származás ténye és lehetetlenné vált annak bűncselekményből származó eredetének azonosíthatósága.

[75] Az irányadó tényállás lényege szerint az I. r. terhelt 2002. szeptember 10. napjától 2002. december 17. napjáig, majd 2004. június 8. napjától a felszámolás elrendeléséig, 2011. július 18-ig volt a W. Kft. önálló képviseletre jogosult vezető tisztségviselője, mely társaság üzemeltette a tulajdonában álló R. Hotelt is. Az I. r. terhelt gazdasági igazgatóként alkalmazta a II. r. terheltet 2009. július 24. napjától kezdődően, feladatát az I. r. terhelt utasításai, iránymutatásai alapján látta el.

[76] A W. Kft. és az E. Kft. között 2003. évtől kezdődően villamosenergia-szolgáltatási szerződéses jogviszony állt fenn, melynek során a W. Kft. 2009. szeptember 10. napján számlareklamációval élt és elszámolási igényt jelentett be az E. Kft. felé, mivel az 2008. január 1. napjától kezdődően az energiafogyasztás ellenértékének meghatározásakor nem vette figyelembe a jogszabályi változás miatti kedvezőbb árszabást, így a 2008. január 1. napján hatályba lépett, a villamos energia rendszerhasználati díjakról szóló 119/2007. (XII. 29.) GKM rendeletben meghatározott, a kft. számára kedvezőbb közép-, kisfeszültségű transzformátorhoz történő csatlakozásra előírt díjszabás helyett az I. r. terhelt által üzemeltetett szálloda tekintetében a kisfeszültségű csatlakozás rendszerhasználati díját számolta el.

[77] Az E. Kft. a terheltekkel történt egyeztetések eredményeként a számlázás helytelenségét elismerve 2010. április 18-19-én megkezdte az érintett számlák törlését azzal, hogy egyidejűleg a helyesbítő számlákat is kiállítja. A kérdéses számlák törlése megtörtént, azonban ezt követően a helyesbítő számlákat a sértett társaság könyveléssel megbízott alkalmazottja kiállítani nem tudta, mivel a számlázáshoz használt ún. SAP-programban a 2008. évre alkalmazandó tarifa csak tájékoztató jelleggel volt rögzítve, azzal számlázni nem lehetett. A helyesbítő számlák hiányában a törölt számlákkal érintett teljes összeg, azaz 120 477 111 forint mint számlához nem rendelhető befizetés megjelent az I. r. terhelt által képviselt gazdasági társaság folyószámláján. A számlareklamáció alapján a kft. részére jogszerűen 11 800 862 forint járt volna vissza.

[78] Mivel a SAP-program - néhány napos türelmi idő után - automatikusan visszautalja a számlához nem rendelhető befizetést az ügyfél részére, a sértett alkalmazottai a folyószámla zárolása iránt intézkedtek a pénz visszautalásának megakadályozása érdekében, azonban az általuk elvégzett zárolás módja nem volt alkalmas a visszautalás megakadályozására. A fentiekre visszavezethetően az E. Kft. sértett SAP-rendszere további emberi beavatkozás nélkül automatikusan 2010. április 23. napján a jogszerűen járó 11 800 862 forint helyett - a sértett tényleges szándékával ellentétesen - a számlák törlésével érintett teljes összeget, 120 477 111 forintot visszautalt a kft. számlájára, és az 2010. április 26. napján a számlán jóváírásra is került.

[79] Az I. r. terhelt annak tudatában, hogy ezen teljes összegre a W. Kft. nem jogosult, 2010. április 26. napján felhívta a II. r. terheltet, majd tájékoztatta őt a jóváírásról, illetve arról, hogy ezen összeg terhére milyen átutalásokat kell végrehajtani. Ennek során a II. r. terhelt az I. r. terhelt utasítására 50 000 000 forintot utalt át az I. r. terhelt érdekeltségébe tartozó Y. Kft. számlájára, 25 000 000 forintot a W. Kft. zárolt projekt számlájára, 25 000 000 forintot az APEH beszedési számlájára, 12 160 052 forintot a G. S. gázszolgáltatónak.

[80] Az I. r. terhelt érdekeltségébe tartozó Y. Kft. részére átutalt 50 000 000 forinttal 2010. április 26-án, néhány órán belül a következő banki műveleteket végezték: az I. r. terhelt utasítására a II. r. terhelt a teljes összeget átutalta az I. r. terhelt magánbankszámlájára "lekötött tartalékelőleg visszafizetés" címén. Az I. r. terhelt ezen összegből 49 000 000 forintot átutalt a W. Kft. bankszámlájára "kölcsön visszafizetése" jogcímen, majd ezen számláról 48 000 000 forintot utalt tovább az érdekeltségi körébe tartozó W. C. Kft. számlájára "szállodai tartozás kiegyenlítése" megjegyzéssel, végül ugyanezen összeget rövid időn belül a magánbankszámlájára utalta.

[81] A terheltek az átutalt összeg eltulajdonításával a sértettnek 108 678 249 forint kárt okoztak.

[82] A Kúria nem találta alaposnak a fellebbviteli főügyészség indítványát és a Legfőbb Ügyészség érvelését, és nem értett egyet az eljárt bíróságok érvelésével sem.

[83] A pénzmosás megállapítása - elvileg - nem kizárt akkor sem, ha a terheltek pénzügyi tevékenysége, a bankszámlákra történő utalások folytán nyomon követhető, továbbá az azokhoz kapcsolt kreált jogcímek alapján történő bankszámlaműveletek átláthatók. A bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése megvalósulhat ugyanis a különböző bankszámlákra történő átutalásokkal, melyeknek sajátja, hogy a bankszámlaforgalom pontosan rekonstruálható, a pénz útja tételesen nyomon követhető.

[84] A pénz pénzügyi (banki) műveletek tárgyává válva különösképpen alkalmas a valós eredet leplezésére, ami önmagában veszélyes a társadalomra. A pénznek banki műveletek körében történő és fiktív jogcímen megvalósuló továbbutalása a külvilág szereplői számára alkalmas lehet az illegális eredet felismerhetetlenné tételére, legálisnak mutatkozó eredetet mutatva (BH 2014.7. számú döntés indokolása).

[85] A korábbi Btk. 303. § (3) bekezdés a) és b) pontjai szerinti pénzmosást az követi el, aki szabadságvesztéssel büntetendő cselekményének elkövetéséből származó dolgot ezen eredetének leplezése céljából gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználja, vagy a dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez, vagy pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe. [Ezt a tényállást a Btk. 399. § (3) bekezdés a) és b) pontja azonos módon tartalmazza.]

[86] A pénzmosás olyan bűncselekmény, mely arra irányul, hogy a bűnös úton szerzett pénz eredetét leplezze, egyúttal lehetetlenné tegye az illegálisan szerzett pénz eredetének azonosíthatóságát és azt legális forrásból származónak tüntesse fel. A pénzmosás nem önálló, hanem járulékos bűncselekmény, a bűnkapcsolat egy formája, így feltételezi azt, hogy megvalósulását megelőzi valamely másik bűncselekmény, amelyből származó jövedelem eredetét az elkövető a pénz bújtatása vagy integrálása révén próbálja leplezni, és a bűnös úton szerzett jövedelmét a legális gazdaságba visszaforgatni.

[87] A cselekménynek lényegében három fázisa különíthető el: az elhelyezés, a bújtatás és az integrálás. E három mozzanat együtt jelenti a pénz legalizálásának folyamatát. Olyan pénzügyi manőverek (átutalás, átváltás, befektetés stb.) sorozatáról van szó, amelyben a pénz eredeti bűnös származása követhetetlenné válik.

[88] A pénzmosás kapcsán - ahogy arra a BH 2006.143. számú eseti döntés is utal - önmagában a pénz átváltása eredetleplezési célzat nélkül nem valósítja meg a pénzmosást, és - ahogy azt a BH 2014.7. számú eseti döntésben is kifejtette a bíróság - a pénzmosás nem a csalás büntetlen utócselekménye, minthogy a törvény a pénzmosást kifejezetten kiemelte a lehetséges utócselekmények köréből. Az adott ügyben a csalás megvalósulását követően fiktív jogcím alapján végzett banki művelet már a csalással szerzett dologgal az eredet leplezése céljából végzett pénzügyi tevékenység volt, hiszen elkövetői oldalról létezett egy eleve fiktív lízingügylet, melyből származó pénznek a banki művelet körében fiktív jogcímmel történt továbbutalása a külvilág szereplői számára az illegális eredetet felismerhetetlenné tette, azaz legális eredetet mutathat.

[89] A pénzmosás tehát a bűncselekményből származó dologra elkövetett járulékos magatartásokat bünteti, így akkor tényállásszerű, ha azt megelőzi egy olyan cselekmény, mely a Btk. szerint valamely büntetendő cselekmény törvényi tényállását megvalósítja. Az alapbűncselekmény lehet befejezett, de a részcselekmények megvalósulását követően is lehet a pénzmosás tényállásszerű, így például akkor, ha az elkövető a kábítószer-kereskedésből éveken át szerzett jövedelmét használja fel gazdasági tevékenysége során, vagy azzal pénzügyi műveleteket végez. A pénzmosás nem csupán a legutolsó részcselekmény elkövetését követően, hanem már akkor megvalósul, amikor az elkövető a kábítószer-kereskedésből származó pénzt első ízben tisztára mossa, így teremtve lehetőséget arra, hogy a bűncselekményből származó, folyamatosan beáramló pénz eredetét elfedje.

[90] Mindezekből következően a pénzmosás alapbűncselekmény hiányában nem valósulhat meg, az csak akkor tényállásszerű, ha az elkövető az általa vagy a más által elkövetett bűncselekmény elkövetéséből származó dolog eredetét leplezi. Következésképpen az alapbűncselekmény és a pénzmosás esetében valóságos heterogén alaki halmazat általában nem jöhet létre, azaz egy elkövetési magatartás (vagy magatartássorozat) egyidejűleg az alapbűncselekmény és a pénzmosás törvényi tényállását nem merítheti ki.

[91] Jelen ügyben éppen maga az ügyészség által pénzmosásként értékelt magatartás az alapbűncselekmény.

[92] A terheltek által elkövetett jogtalan elsajátítás oly módon valósult meg, hogy az idegen dolog tévedésből került a birtokukba, azt a dolog felett rendelkezni jogosult sértett nem tudatosan, hanem tévesen juttatta oda. A tévedést nem az elkövetők idézték elő, a terheltek által felismert tévedés következményeként a dolog az I. r. terhelt birtokába került, ám önmagában a dolog birtokba kerülése (bankszámlán történt megjelenése) nem volt jogellenes. Tévedésből az elkövető birtokába került dolog tulajdonoshoz való visszajuttatása, visszaadása esetén ugyanis a bűncselekmény nem valósul meg.

[93] A tévedésből az elkövetőhöz került dolog eltulajdonítása (vagy nyolc napon belüli vissza nem adása) jogellenes. Az elkövető ugyanis, miután felismerte az átruházó tévedését, nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy birtokosi helyzete nem a tulajdonos akaratából való. Ehhez képest jogszerű magatartás csak a visszaadás lehet. Abban az esetben ugyanis, ha az elkövető felismeri, hogy a pénzösszeg téves átutalás alapján érkezett a bankszámlájára, de ennek ellenére nem annak visszautalásáról, hanem más célra történő felhasználásáról rendelkezik, elköveti a jogtalan elsajátítást (BH 2011.333.).

[94] Az eltulajdonítás pedig akkor következik be, amikor a tulajdonos a dolog feletti rendelkezési jogát gyakorolni nem tudja, a visszaadás elmulasztásával a dolog feletti rendelkezéssel az elkövető a tulajdonos számára a dolgot véglegesen hozzáférhetetlenné teszi.

[95] Ilyen rendelkezés volt az I. r. terhelt érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságok számlájára történő átutalás, a köztartozások kiegyenlítése érdekében az adóhatóság részére történő átutalás, a szolgáltató felé fennálló tartozás fedezetére történő felhasználás és ebbe a körbe tartozik a pénzösszeg egy részének magánbankszámlára történő átutalása is.

[96] Jelen ügyben a terheltek a tévedésből birtokukba került pénzösszeget néhány órán belül egységes akaratelhatározással végrehajtott átutalások révén tulajdonították el, melynek része volt az is, hogy az átutalásokhoz fiktív jogcímeket illesztettek. A tévedésből hozzájuk került pénzzel egy napon, néhány órán belül végzett műveletek a vagyon elleni bűncselekmény tényleges megvalósulásának minősülnek.

[97] Mindezekből következően a terheltek által elkövetett jogtalan elsajátítás bűncselekményéhez nem kapcsolódott a pénzmosás. Nincs az irányadó tényállás szerint olyan, az egységes cselekménysort követő magatartás, mely alapján meg lehetne azt állapítani, hogy a terheltek a bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése érdekében azt elhelyezték, bújtatták, rétegezték vagy integrálták volna, hiszen a pénzzel történő banki műveletek végzése, az átutalások sorozata volt maga a jogtalan elsajátítás.

[98] A fentiek miatt téves az az ügyészi álláspont, miszerint a terheltek a banki műveleteket eredetleplezési célzattal hajtották végre, mint ahogy az is, hogy a terheltek a pénzátutalásokkal a pénz valós eredetének elfedését pénzügyi tevékenységgel kívánták biztosítani.

[99] A fentiekre tekintettel helyesen jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy az irányadó tényállás alapján pénzmosás nem valósult meg, ezért a pénzmosás miatt emelt vád alól - bűncselekmény hiányában - történő felmentő rendelkezés törvényes.

[100] A Kúria olyan egyéb eljárási szabálysértést nem észlelt, amelynek vizsgálatára a korábbi Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból köteles, és amelyre az indítványozók nem hivatkoztak.

[101] Ezért a kifejtettekre tekintettel a felülvizsgálati indítványoknak nem adott helyt és a megtámadott határozatokat mindkét terhelt tekintetében a korábbi Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. I. 830/2017.)

A bíróság a 2011. február 14. napján kihirdetett ítéletével

az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) és c) pont, (7) bek. b) pont],

- 6 rendbeli - ebből 2 esetben felbujtóként elkövetett - közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pont],

- 13 rendbeli felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §) és

- 1 rendbeli felbujtóként elkövetett pénzmosás bűntettében [Btk. 303. § (1) bek., (2) bek. a) és b) pont],

s ezért őt halmazati büntetésül 7 év 6 hónap börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte;

a III. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) pont, (7) bek. b) pont],

- 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pont] és

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §),

s ezért őt halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte;

az V. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) és c) pont, (7) bek. b) pont] és

- 3 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §)

s ezért őt halmazati büntetésül 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte;

a VIII. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) és c) pont, (7) bek. b) pont] és

- 6 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §),

s ezért őt halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte;

a X. r. terheltet bűnösnek mondta ki

- 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) és c) pont, (6) bek. b) pont],

- 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pont],

- 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk. 276. §) és

- 1 rendbeli pénzmosás bűntettében [Btk. 303. § (1) bek., (2) bek. a) pont],

s ezért őt halmazati büntetésül 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Egyebekben az előzetes fogvatartásban töltött időt I. r., VIII. r. és X. r. terheltek tekintetében a szabadságvesztés tartamába beszámította; a korábban végrehajtásában felfüggesztettként kiszabott szabadságvesztés végrehajtását III. r. és X. r. terhelt tekintetében elrendelte; rendelkezett a lefoglalt dolgokról, valamint I. r., III. r., VIII. r. és X. r. terheltet külön-külön bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

A védelmi fellebbezések alapján eljárt ítélőtábla a 2012. február 28. napján kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet,

I. r. terhelt tekintetében

- a 6 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettét 4 esetben felbujtóként elkövetettnek,

- a 13 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségét folytatólagosan és 5 esetben felbujtóként elkövetettnek minősítette;

III. r. terhelt tekintetében

- az 1 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségét folytatólagosan elkövetettnek minősítette;

V. r. terhelt cselekményeit

- bűnsegédként elkövetett csalás bűntettének [Btk. 318. § (1) bek., (2) bek. a) pont, (6) bek. b) pont] és

- bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének minősítette;

VIII. r. terhelt cselekményeit folytatólagosan elkövetettnek minősítette; és

X. r. terhelt tekintetében

- a vagyon elleni (azaz csalási) cselekményét folytatólagosan elkövetettnek,

- a 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette esetében a bűnsegédi elkövetői minőségre utalást mellőzte,

- a 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségét folytatólagosan elkövetettnek minősítette.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r., az V. r., a VIII. r. terhelt védője, valamint a III. r. és X. r. terhelt közös védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Az I. r. terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdésének b) és c) pontjait megjelölve 3 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében törvényes vád hiánya miatt hatályon kívül helyezés és értelemszerűen az eljárás megszüntetése, egyebekben az indokolási kötelezettség megsértése miatt hatályon kívül helyezés és új eljárásra utasítás érdekében terjesztette elő az indítványát.

Az I. r. terhelt külön beadványában kérte, hogy a Kúria a Btk. 48. § (1) bekezdés 1. mondata alapján szüntesse meg a kiszabott 3 év szabadságvesztés kapcsán alkalmazott feltételes szabadságot. Őt ezen szabadságvesztésből 2011. június 6-án feltételes szabadságra bocsátották, ami 2012. június 5-én járt le, így a 2012. február 28-án ítéletet hozó másodfokú bíróságnak rendelkeznie kellett volna a feltételes szabadság megszüntetéséről.

A III. r. és a X. r. terhelt közös védője a Be. 416. § (1) bekezdésének a) és b) pontját megjelölve a III. r. és a X. r. terhelt csalási cselekményekben bűnösségének a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével történt megállapítása és a törvénysértő minősítés folytán törvénysértő büntetés miatt, a csalási cselekmények miatt emelt vád alóli felmentése, másodlagosan a fennmaradó bűncselekmények miatt enyhítés érdekében nyújtotta be az indítványát.

Az V. r. terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontját megjelölve az V. r. terhelt bűnösségének csalásban és magánokirat-hamisításban a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével történt megállapítása miatt, bűncselekmény hiányában, másodlagosan bizonyítottság hiányában felmentés érdekében nyújtotta be az indítványát.

A VIII. r. terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontját megjelölve a VIII. r. terhelt bűnösségének csalásban és magánokirat-hamisításban a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével történt megállapítása miatt, bűncselekmény hiányában, másodlagosan bizonyítottság hiányában felmentés érdekében nyújtotta be az indítványt.

A Legfőbb Ügyészség átirataiban a védők indítványait részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozat I. r., III. r., V. r., VIII. r. és X. r. terhelt tekintetében hatályában fenntartását indítványozta.

A Kúria a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.

A védők az indítványukban foglaltakat fenntartották, s annak megfelelően szólaltak fel.

A Legfőbb Ügyészség képviselője a felszólalásában az átirataikban foglaltakat fenntartotta. Részletezte, hogy a védői indítványok részben miért tekintendőek törvényben kizártnak. Szerinte a védők nem érzékelték, hogy a bizonyítékok értékelésén keresztül sem támadható a tényállás. A ténymegállapításnak pedig része az elkövetői tudattartalomra vont következtetés, még ha esetlegesen az indokolásnak a tényálláson kívüli része is tartalmazza ezt.

A felülvizsgálati indítványok nem alaposak.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős ügydöntő határozattal szembeni jogi - és nem pedig ténybeli - kifogás lehetőségét biztosítja.

Felülvizsgálatban a felülbírálat

- az indítványhoz [Be. 423. § (4) bek.],

- a jogerős határozatban megállapított, s nem támadható tényálláshoz [Be. 423. § (1) bek.] és

- főszabályként a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályokhoz [Be. 423. § (2) bek.] kötött.

Felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 419. § (1) bek., 388. § (2) bek.].

A jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.

Ezzel szemben valamennyi indítvány részben olyan eljárásjogi indokokat hozott föl, amelyek nem szerepelnek a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában konkrétan és kimerítően meghatározott, a felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértések között.

Valójában az irányadó tényállás, illetve a bíróság mérlegelésének helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti mérlegelését vitatta, átértékelését célozta, és ezen keresztül kifogásolta a bűnösség és a kiszabott büntetés megállapítását - ami felülvizsgálatban kizárt.

Az I. r. terhelt védője az indokolási kötelezettség megsértését helyezte indítványának a középpontjába.

A Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja alapján felülvizsgálati ok a Be. 373. § (1) bekezdés III. c) pontja szerinti eljárási szabálysértés, és - miként a Be. 428. §-ának (2) bekezdése folytán felülvizsgálatban is - feltétlen hatályon kívül helyezést von maga után, ha a bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan.

A Kúria előrebocsátja - és ebben osztotta a Legfőbb Ügyészség BF.2410/2012. számú átiratban kifejtett álláspontját -, hogy az eljárt bíróságok azonban a szükséges és elégséges mértékben eleget tettek az indokolási kötelezettségüknek. Az indítvány erre nézve téves.

Az indokolási kötelezettség megsértése akkor valósul meg, ha a megtámadott határozat oly mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, mire alapította a bíróság a döntését, ezáltal ugyanis az érdemi felülbírálat lehetősége hiúsul meg [1/2007. BK vélemény C. pont]. Az indokolási kötelezettség megsértése nem az indokolás bármely elemének hiányát, hibáját jelenti, hanem annál szűkebb terjedelmű, a törvény ugyanis csak a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében elmulasztott bírói indokoláshoz fűzi a hatályon kívül helyezés következményét [Be. 373. § (1) bek. III. pont], azonban ezen felülvizsgálati ok kapcsán nem vizsgálható ezek alkalmazásának anyagi jogi helyessége (BH 2012.32.).

A bírói értékelés eredménye az indokolási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos vizsgálatnak nem tárgya, azaz vitássá nem tehető, mivel a mérlegeléssel szembeni, eltérő értékelést célzó támadás ezúton sem lehetséges, illetve az a Be. 423. § (1) bekezdésének megkerülését jelentené (amint jelen ügyben is ezt célozta az I. r. terhelt védőjének az indítványa).

Ugyanis amíg a másodfokú és a harmadfokú bíróság a tényállást - ugyan korlátozottan és eltérő mértékben - kiegészítheti, s ehhez képest a bizonyítékokat mérlegelheti, a támadott határozatban megállapított tényálláshoz szigorúan kötött felülvizsgálat során erre nincs törvényi lehetőség.

Az I. r. terhelt védője szerint a bíróság törvényes vád hiányában mondta ki az I. r. terhelt bűnösségét 3 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében, mert az ügyész úgy emelt vádat, hogy az I. r. terhelt részéről elkövetési magatartást nem nevesített, így a bűncselekmények pontos körülírása hiányzik.

A Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja alapján felülvizsgálati ok a Be. 373. § (1) bekezdés I. pontjának c) alpontja szerinti eljárási szabálysértés, és - miként a Be. 428. §-ának (2) bekezdése folytán felülvizsgálatban is - feltétlen hatályon kívül helyezés mellett az eljárás megszüntetését eredményezi, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el.

A Kúria megállapítja, hogy - miként azt a Legfőbb Ügyészség kifejtette - az eljárt bíróságok nem jártak el törvényes vád hiányában. Az indítvány erre nézve sem alapos.

A Be. 2. § (1) bekezdése szerint a bíróság ítélkezése során törvényes vád alapján jár el. A Be. 2. § (2) bekezdése értelmében törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.

A főügyészség vádiratában felrótt cselekmények az elsőfokú bíróság ítélete alapját képezték, a vádirat pontosan körülírta a vád tárgyává tett magánokirat-hamisításban álló cselekményeket. A vádirat ezeket a cselekményeket felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségeinek minősítette, s az adott pontokat meg is jelölte a 22. oldalon.

A kifejtettek értelmében a benyújtott vádiratnak nemcsak a nem vitatott alaki legitimációja kétségtelen, hanem tartalmában eleget tett az alanyi, tárgyi és büntetőjogi meghatározottság, valamint személyre konkretizáltság törvényi követelményének is.

Az irányadó tényállás egyezik a vádbelivel és bevezető szövege - miként arra a másodfokú bíróság helytállóan utalt - tartalmazza, hogy a "vádlottak a pénz eredetének leplezése és tényleges útjának elfedése érdekében a háttérben gazdasági ügyletek látszatát keltve további banki műveleteket végeztek".

Az irányadó tényállásból továbbá egyértelműen kitűnik, miszerint a sértetti zrt.-től érkező pénzt fogadó IV. r. terhelt az I. r. terhelt útmutatásának megfelelően cselekedett, amikor a pénzt nemcsak fogadta, de minden esetben jórészt tovább is utalta fiktív, éspedig a fiktív adásvétel jogcímén. Vádon túlterjeszkedésről, azaz törvényes vád hiányában eljárásról tehát nem lehet szó.

A felülvizsgálati indítványok közül egyedül az I. r. terhelt védőjéé nem hivatkozott a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjára, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy e védő is áttételesen a bűnösséget vitatta.

A Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.

A Kúria előrebocsátja, hogy az alapügyben eljárt bíróságok nem sértettek törvényt, midőn megállapították a felülvizsgálattal érintett terheltek bűnösségét, és felrótt cselekményeiket is döntően a törvénynek megfelelően minősítették.

Az irányadó tényállás szerint

- a lízingtárgyak nem léteztek,

- a lízingkérelmek teljesítése, majd a lízingdíj fizetése alóli kibúvás érdekében esetenként a lízingbevevőként vagy szállítóként kiválasztott cégek képviselőivé csupán papíron lettek bizonyos személyek, s a vonatkozó áladatokat bejegyeztették a cégnyilvántartásba,

- a lízingkérelmekhez csatolt valótlan tartalmú magánokiratokban hamisan igazolták a lízingtárgyak meglétét, értékét, a szállító és a lízingbevevő cégek közötti átadás-átvételét, a lízingbevevő cégek részéről a lízingtárgyak értékéhez igazodó önrésznek a szállító cégek részére befizetését,

- a sértetti zrt.-t a lízingbevevő cégek fizetési képességére és fizetési készségére nézve megtévesztették, melynek következtében a sértetti zrt. a kérelmekben megjelölteknek megfelelően a szállító cégektől adásvételi szerződéssel a lízingtárgyakat megvásárolta, a lízingbevevő cégekkel lízingszerződést kötött,

- a sértetti zrt.-t kár érte, amikor a vételárat a szállító cégek által kiállított számlák alapján a szállító cégek bankszámláira átutalta,

- a lízingbevevő cégek a fizetési hajlandóságukat illetően a sértetti zrt.-t tévedésben is tartva a lízingdíjat részben és csak egy-két hónapig fizették, így a sértetti zrt. kára kisebb részben térült meg.

Az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény azonos tartalommal volt hatályban arra nézve, hogy

- csalást követ el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz [Btk. 318. § (1) bek.];

- magánokirat-hamisítást követ el, aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ (Btk. 276. §);

- közokirat-hamisítást követ el, aki közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba [Btk. 274. § (1) bek. c) pont].

A lízingszerződés az elkövetés és az elbírálás idején hatályos Ptk.-ban nem nevesített (atipikus) szerződés. Úgy írható körül, hogy lízingszerződés alapján a lízingbeadó köteles a lízingtárgy tulajdonjogát a lízingbevevő megbízásának megfelelően - adásvétel útján - megszerezni és meghatározott időtartamra a lízingbevevő használatába adni, a lízingbevevő pedig köteles a lízingtárgyat átvenni és lízingdíjat fizetni.

Tehát a lízingbeadó a szállítóval adásvételi szerződést, a lízingbevevővel pedig lízingszerződést köt.

A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre [Ptk. 205. § (1) bek.]. Ennek megfelelően a lízingszerződés esetében is az egymáshoz képest két oldal szerződési akaratainak találkoznia kell ahhoz, hogy a szerződés valóságos polgári jogi kötelemmé legyen, ellenben, ha az egyik oldalon hiányzik a szerződési akarat, az felvetheti a büntetőjogi felelősség kérdését.

Jelentősége az ügyletkötéskori szándéknak van, ez pedig a sértett megtévesztésében áll, aminek a célzata is kétségtelen. Csalás kapcsán a teljesítőképesség és a teljesítési szándék nem ugyanaz, a bűnösség kérdését ez utóbbi - az ügyletkötéskori akarati tényező - dönti el (BH 2011.160. jogeset I. pont).

A jelen ügyben az esetleges teljesítőképességnek szerepe nem volt, a lízingbevevő teljesítőképessége lehet valós is az igénylés idején, sőt, akár a lízingdíj fizetésére a szerződésben előírt időtartam alatt mindvégig, ám nem ez lesz a lízingbevételt igénylő, majd nem fizető szándéka megítélendőségének az alapja.

A lízingdíj nem fizetése önmagában büntetőjogi felelősség megállapításához nem vezethet, mert a büntetőjog nem a polgári jogi kötelezettség puszta nem teljesítését szank­cionálja.

A csalás kizárólag a jogtalan haszonszerzést célzó elkövetés. Egy lízingügylet kapcsán - mindkét oldalról - nyilvánvaló a haszonszerzést szolgáló cselekvés. A haszonszerzés azáltal válik jogtalanná, azaz a lízingbevevő cselekvése akkor irányul jogtalan haszonszerzésre, ha a szerződés megkötésével lezáruló lízingigénylési folyamat során eleve nincs teljesítési szándéka, és ennek folyományaként téveszti meg a lízingbeadót a teljesítési szándéka, és esetlegesen a teljesítési képessége tekintetében, majd jut a lízingbeadónál kárként jelentkező haszonhoz. A megtévesztéssel jogtalan haszonszerzést célzó és a megtévesztettnél kárt okozó csalárd (turpis) magatartás a büntetendő.

A jelen ügyben erről van szó, ami az irányadó tényállás alapján eredményesen nem vitatható.

Az elsőfokú ítélet irányadó tényállása ugyanis tartalmazza, hogy a sértetti zrt.-t az - e céggel kapcsolatot tartó, az e cég felé magát fiktív néven másnak kiadó - I. r. terhelt és egy esetben az V. r. terhelt tévesztette meg, valamint a további terheltek azzal működtek közre, hogy a III. r. terhelt bejegyeztette magát a lízingbevevő cég képviselőjeként, a VIII. r. terhelt közreműködése és segédkezése rendszeres volt a lízingügyletek lebonyolításában, beszerezte a nullás adóigazolást és a X. r. terhelt aláírta a lízingszerződést.

Mindezt meghaladóan az elsőfokú ítélet irányadó tényállása szerint az I. r. terhelt előzetesen megállapodott az elkövetésekben - másokon túl - a III. r. és a X. r. terhelttel, az V. r. terhelttel, a VIII. r. terhelttel.

Ezek egyértelmű tények, és a tényből tényre következtetéssel megalapozott tényállás megfelelő alapot ad a jogkövetkeztetések levonására is, így kétséget kizáró módon megállapítható cselekvőségük szándékossága, így valamennyi terhelt bűnössége a csalásban.

Az I. r. terhelt védője hivatkozott a 3/2009. BJE számú jogegységi határozatra, ami kimondja, hogy "nem állapítható meg a csalás (Btk. 318. §) bűncselekményében a bűnössége annak a terheltnek, akinek a kölcsön felvételekor szándékában áll a kölcsön visszafizetése, és ennek a reális lehetősége is adott, de a hitel megszerzése érdekében a piaci alapú kölcsön folyósításának feltételei tekintetében a hitelintézetet tévedésbe ejti és a pénzügyi intézmény e megtévesztése folytán folyósítja részére az igényelt kölcsönt. Az ilyen cselekmény a Btk. 297/A. §-ában foglalt feltételek (úgy, mint a gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitel nyújtása érdekében valótlan tartalmú okirat felhasználása) esetén hitelezési csalás bűntettének minősülhet" (1. pont). Továbbá a "hitelintézet megtévesztésével megszerzett pénzkölcsön rendszeres törlesztése, illetve visszafizetése általában a visszafizetési szándék komolyságára és a károkozási szándék hiányára utal" (2. pont, lásd BH 2010.268. jogeset).

A megjelölt jogegységi határozatban vázolt helyzet a jelen ügyben nem állt elő, mivel a sértetti zrt. tévedésbe ejtése jogtalan haszonszerzés érdekében, és éppen azáltal történt, hogy lízingtárgy sem volt, és eleve hiányzott a lízingdíj fizetésének a szándéka, ezáltal a sértett kára azonnal bekövetkezett a vételár összegének átutalásával. Ezt követően már csak a kár megtérülése/megtérítése kerülhet szóba.

A Btk. 297/A. §-a szerinti hitelezési csalás felvetése valójában tényálláson kívüli körülményre hivatkozás, hiszen az I. r. terhelt védője a csalás és a hitelezési csalás megkülönböztető kritériumainak megítéléséhez szükséges tényállás megállapítását hiányolja, ámde ez kizárt, merthogy a fiktív lízingügyletek révén az elkövetők a vételárhoz kívántak hozzájutni, nem pedig gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitelhez.

A VIII. r. terhelt védője felvetette, hogy a VIII. r. terhelt tekintetében összegzett kárt az elsőfokú bíróság és a másodfokú bíróság eltérő összegben jelölte meg, s abból következik, hogy a másodfokú bíróság nem állapította meg a VIII. r. terhelt bűnösségét a lízingcsalásban, bár fel sem mentette ezen vád alól.

Valójában a másodfokú bíróság az összegezésekor nyilvánvaló számolási hibát vétve figyelmen kívül hagyta az okozott 9 071 000 forint kárt.

A VIII. r. terhelt védője szerint a bírói gyakorlat alapján a csalás bűnsegélyéhez szükséges, hogy a bűnsegéd részesüljön a csalással megszerzett vagyoni előnyből, de ilyen megállapítás a tényállásban nincs.

Ez az álláspont téves. Ilyetén ítélkezési gyakorlat nincs. A csalás vonatkozásában sem a tettesnél, sem a részeseknél, így a bűnsegédnél sem követelmény a szerzett vagyoni előnyből részesedés, és legalábbis a minősítés szempontjából közömbös, hogy az elkövetés kapcsán ki gyarapodik.

Az elsőfokú bíróság hallgatólagosan, a másodfokú bíróság kifejezetten megfogalmazva a csalási ügyletek tényleges lebonyolítását tettesi magatartásként, és a lízingszerződés megkötésében formálisan résztvevőkét bűnsegédi magatartásként minősítette.

Ezzel az állásponttal a Kúria nem ért egyet. A szerződéskötés folyamatában meghatározó az annak eredményeként megkötött szerződés, merthogy a szerződés rögzíti (perfektuálja) a szerződő felek akaratát, s kizárólag a ténylegesen is megkötött szerződés következtében keletkezik jog és kötelezettség. Ezért a szerződéskötéssel megvalósuló csalás esetében tettes a szerződést csalárd (turpis) módon megkötő fél, ebből következően pedig az, aki a turpisan szerződő felet a megkötésre rábírta, az a felbujtó, míg a szerződéshez ugyancsak turpis módon segítséget nyújtó a bűnsegéd. Amikor pedig a csalást valamely terhelt egy lízingügylet kapcsán követte el, értelemszerűen nem lehet helytálló a folytatólagosság megállapítása.

Az I. r. terhelt a csalást rendre felbujtóként követte el azzal, hogy a felbujtásba az egyébkénti bűnsegédi magatartásai beleolvadtak, valamint, hogy az V. r. terhelt bujtotta fel a hozzáfordulással, és csak azután határozta el az I. r. és az V. r. terhelt az elkövetést, azaz itt két felbujtója van a csalásnak, merthogy a felbujtó felbujtója is felbujtó.

A I. r. terhelt egyedül a II. tényállási pontbeli csalás esetében bűnsegéd. A III. r. és a VIII. r. terhelt egyaránt bűnsegéd. A X. r. terhelt a szerződéseket a lízingbevevő cég részéről a szerződés aláírójaként társtettes, mert a lízingszerződés és az adásvételi szerződés a sajátos konstrukció miatt szerződési egységet képez, így az ő társtettese a szerződéseket a szállító cég részéről aláíró (IV. r. terhelt).

A különféle valótlan tartalmú magánokiratok felhasználása a sértetti zrt. felé a csalás elkövetése érdekében éppúgy megtörtént, miként az is, hogy az érintett terheltek közreműködtek valótlan tény és egyéb adat cégnyilvántartásba bejegyeztetésében.

Tehát a magánokirat-hamisítás és a - senki által nem támadott - közokirat-hamisítás egyaránt törvényi tényállásszerű, erre nézve a Kúria egyetért a bűnösség megállapításával, és döntően a minősítéssel is.

A Kúria észlelte, hogy a másodfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, miszerint a magánokirat-hamisítások rendbelisége a lízingügyletek számához igazodik.

A valótlan tartalmú magánokiratok felhasználásában álló cselekmények ugyanis az azonos sértett sérelmére folytatólagosan elkövetett csalás mellett helytálló minősítéssel folytatólagosan elkövetettek, és így 1 rendbeli magánokirat-hamisítás vétsége valósult meg.

Ugyanis: a magánokirat-hamisítás folytatólagosan elkövetett, ha a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú - ugyanazon vagy több - magánokiratot ugyanazon jogviszonyból származó jog vagy kötelezettség létezésének, megváltoztatásának vagy megszűnésének bizonyítására többször használják, és a folytatólagosság egyéb törvényi feltételei is fennállnak (BKv 36.).

A jelen ügyben ugyanazon "jogviszonyon" a sértetti zrt. megkárosítása értendő, ami a valamennyi lízingügylettel kicsalt és átutalt vételárak együtteséből tevődött össze.

Az I. r. terhelt védője az indítványában úgy vélte, hogy a pénzmosás valójában a csalás büntetlen utócselekménye.

Az I. r. terhelt védőjének hivatkozása mögött - aktuálisan - a BKv 29. számú vélemény I. pontja áll, miszerint "Az idegen vagyon kezelésével megbízott személy azzal, hogy a sikkasztás, hűtlen kezelés vagy a szándékos rongálás által okozott hiányt (kárt, vagyoni hátrányt) a sértett megtévesztésével utóbb eltünteti vagy csökkenti, a sikkasztás, hűtlen kezelés vagy szándékos rongálás mellett a csalást nem követi el".

A hivatkozás nem helytálló, mert a jelen ügyben a pénzmosás nem az idézett vélemény szerinti idegen vagyon kezelésével megbízott elkövetőknek lett felróva, akik nem is sikkasztást, hűtlen kezelést vagy szándékos rongálást, hanem csalást követtek el, s az ezáltal okozott kárt sem a sértett megtévesztésével leplezték.

A pénzmosás különben sem vagyon elleni bűncselekmény, mivel a gazdasági bűncselekmények, közelebbről a gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő [Be. XVII. Fejezet I. cím] bűncselekmények egyike.

A hivatkozásban megjelenő álláspont azért is tarthatatlan, mert a törvény a pénzmosást, mint valamely - az elkövetés idején saját elkövetésű - szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményből származó dolog valóságos eredetét leplező cselekményt kifejezetten kiemelte a lehetséges "utócselekmények" köréből. Éppen azért, mert pénzügyi (banki) művelet tárgyává válva különösképpen alkalmas a valós eredet leplezésére, ami önmagában veszélyes a társadalomra, ezért nem engedi a bűnös úton szerzett dolog (jellemzően pénz) "tisztára mosását".

Az I. r. terhelt védője szerint az átutalások jogcíme a lízingtárgyak beszerzésének ellenértéke volt, s így a bűncselekményből származó dolog eredetének leplezésére alkalmatlan volt a tanúsított magatartás.

Az I. r. terhelt védőjének álláspontja téves. A pénzmosás ugyanis éppen azzal valósult meg, hogy banki művelet tárgyává vált a IV. r. terhelt cégének bankszámláira a sértetti zrt.-től érkezett pénznek a továbbutalása fiktív jogcímen. A továbbutalásnak nem lehetett legális jogcíme a lízingtárgyak beszerzésének ellenértéke, merthogy az elkövetői oldalról eleve fiktív volt a lízingügylet.

A pénznek banki művelet körében történt fiktív jogcímű továbbutalása a külvilág szereplői számára az illegális eredetet felismerhetetlenné tette, azaz legálisnak mutatkozó eredetet keletkeztetett.

Ekként a Kúria - miután nem észlelt más olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványoknak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat az I. r., III. r., V. r., VIII. r. és X. r. terheltek tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. III. 1. 085/2012.)

Az elsőfokú bíróság N. B. M. I. r. vádlottat és D. F.-né II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettességben elkövetett jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettében, ezért őket egyezően 400 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét az I. r. vádlott vonatkozásában 2000, míg a II. r. vádlott vonatkozásában 250 forintban állapította meg.

Az I. r. vádlottal szemben így kiszabott összesen 800 000 forint, míg a II. r. vádlottal szemben kiszabott összesen 100 000 forint pénzbüntetést meg nem fizetés esetén egyezően 400 napi fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre rendelte átváltoztatni.

Az eljárás során lefoglalt 2 528 000 forintot, valamint 600 eurót elkobozta, ezt meghaladóan az eljárás során lefoglalt 111 940 forint értékű dinár, illetőleg az iratoknál kezelt többi bűnjel lefoglalását megszüntette és az I. r. vádlottnak rendelte kiadni.

A bíróság N. B. M. I. r. vádlottat az ellene üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:

N. B. M. I. r. vádlott grúz állampolgár, grúz anyanyelvű, a magyar nyelvet is beszéli, 14 éve él Magyarországon. Iskolai végzettsége egyetem, szakképzettsége nem ismert. Nős családi állapotú, kiskorú gyermeke nincs. Az I. r. vádlottal közös háztartásban élő eltartottak száma négy fő, jelenlegi jövedelme nem ismert, 2003. évben bruttó 6-700 000 forint adóköteles jövedelme volt. Vagyona a lakcíme szerinti ingatlan 1/1 tulajdoni illetősége, egy Mercedes típusú személygépkocsi és az E. Kft. 98%-os tulajdoni illetősége. Büntetlen előéletű.

D. F.-né II. r. vádlott magyar állampolgár, középiskolai végzettségű, pénztáros az E. Kft.-nél, havi jövedelme 53 000 forint. Özvegy családi állapotú. Eltartott hozzátartozója nincs, vagyona a lakcíme szerinti lakásingatlan 1/1 tulajdoni illetősége, mellyel összefüggésben havi 1480 forint hiteltörlesztő részletet fizet.

1. 1992. július hó 30. napján kelt társasági szerződéssel létrejött az akkor még R. székhelyű E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mely kft.-nek megalakulásától kezdődően képviseletre jogosult tagja volt N. B. M. I. r. vádlott.

Az E. Kft. bejegyzett tevékenységi körei között szerepelt 1996. november 15. napjától 2001. március hó 13. napjáig a "pénzügyi tevékenység máshová nem sorolt kiegészítő szolgáltatásai", míg 2001. március hó 13. napjától a "máshová nem sorolt egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység".

A megalapítását követően az E. Kft. működtette az R. községben működő T&T Áruházat a hozzá kapcsolódó gazdasági egységekkel együtt. Az áruház területén pénzváltási tevékenység is folyt, melyet kezdetben az E. Kft. saját jogon végzett.

A pénzváltási tevékenységet, mint kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet szabályozó jogszabályok 2002. január 1. napjától kezdődően megváltoztak, így a többször módosított a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3. § (2) bekezdés a) pontja szerint a pénzváltási tevékenység üzletszerű végzése kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak minősül, melyet a Hpt. 3. § (4) bekezdése szerint kizárólag a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) engedélyével lehet végezni.

A Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja szerint a PSZÁF engedélye szükséges a hitelintézet pénzügyi szolgáltatási tevékenységének pénzügyi szolgáltatás közvetítésére jogosult, azaz ügynök igénybevételével történő végzéséhez is.

Ezen megváltoztatott jogszabályi feltételek biztosítására az I. r. vádlott által képviselt E. Kft. 2002. április hó 29. napján megbízási szerződést kötött pénzváltási tevékenység ügynökkénti ellátására a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-vel.

A PSZÁF 2002. augusztus hó 16. napján kelt határozatával engedélyezte az E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. számára a kiegészítő pénzügyi szolgáltatás közvetítését, mely engedély azonban ún. üres engedély volt és tartalmazta azon kikötést, hogy a kft. ezen tevékenységet csak hitelintézettel kötött és a felügyelet által engedélyezett megbízási szerződés alapján végezheti.

A PSZÁF a 2002. augusztus hó 16. napján kelt határozatával engedélyezte a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. pénzváltási tevékenységének az E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. útján történő végzését, a 2002. április hó 29. napján megkötött megbízási szerződésre figyelemmel. Az I. r. vádlott által képviselt E. Kft. ezt követően a pénzváltási tevékenységet jogszerűen, a megfelelő engedély és szerződés birtokában végezte.

A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. élve a megbízási szerződésben biztosított lehetőségével 2003. március hó 12. napján kelt levelében közölte az E. Kft.-vel, hogy a közöttük lévő megbízási szerződést 2003. június hó 30-i hatállyal felmondja.

Ezt követően a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. a 2003. július hó 1. napján kelt levelében ezt megerősítette, egyben felhívta az E. Kft. ügyvezetőjét arra, hogy a szerződés megszűnésére figyelemmel számoljon el a kihelyezett pénzkészlettel. Ezen levél felhívta a Kft. figyelmét arra is, hogy 2003. július 1. napjától kezdődően a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. nevében pénzváltást nem végezhetnek.

2003. augusztus hó 7. napján megtörtént a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., illetőleg az E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. között az elszámolás, melynek során mindkét fél kijelentette, hogy a másik féllel szemben pénzügyi követelése nincsen. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 2003. augusztus hó 13. napján a PSZÁF Pénzpiaci Engedélyezési Főosztályát tájékoztatta arról, hogy a Kft.-vel kötött megbízási szerződés felmondásra került, erre figyelemmel a PSZÁF a 2003. szeptember hó 3. napján kelt határozatával megállapította, hogy az általa korábban kiadott felügyeleti határozatban foglalt engedély hatálytalanná vált. Ezen határozatot a visszaérkezett tértivevény tanúsága szerint az E. Kft. másik képviseletre jogosult tagja - C. V. - 2003. szeptember hó 9. napján átvette és 2003. szeptember hó 9. napján a határozat közzététele is megtörtént.

Ezt követően 2003. év folyamán az E. Kft. pénzváltói tevékenységet nem folytatott és a kft. fő tevékenységét adó áruház üzemeltetése is megszűnt 2003. év őszén.

2003. október hó 15. napjától kezdődően a cég székhelye az I. r. vádlott bejelentett lakcíme lett. Ezen időponttól kezdődően az E. Kft. ügyvezetőjeként a kft. képviseletére egyedül az I. r. vádlott volt jogosult.

2003. év őszétől 2003. év végégig a Kft. érdemi gazdasági tevékenységet nem folytatott és a T&T Áruház mellett üzemelő, azonban a kft. tulajdonát képező autómosó is értékesítésre került.

2003. év végén N. B. M. I. r. vádlott úgy döntött, hogy az E. Kft. tényleges működtetését újból folytatja, ebből a célból R. községben egy ideiglenes építményben pénzváltó helyet alakított ki és alkalmazta D. F.-né II. r. vádlottat valuta-pénztárosi munkakörben.

Mind az I. r., mind a II. r. vádlottak tudomással bírtak arról, hogy a pénzváltási tevékenység csak hitelbankkal kötött szerződés és a PSZÁF engedély birtokában végezhető, mellyel az E. Kft. nem rendelkezik. Ennek ellenére 2004. január hó 5. napjától kezdődően az R. községben kialakított ideiglenes helyiségben napi rendszerességgel pénzváltói tevékenységet folytattak, melynek során túlnyomórészt a Magyar Köztársaság területére belépő külföldiektől eurót illetőleg más valutát váltottak forintra, s csupán alkalmanként került sor euró értékesítésére.

2004. január 19. napján PSZÁF ellenőrzésre került sor az I. r. vádlott által működtetett pénzváltó helyiségben, ahol rögzítésre került, hogy az E. Kft. engedély hiányában végzi a pénzváltói tevékenységét. Erre figyelemmel a PSZÁF a 2004. január hó 30. napján kelt határozatával az E. Kft.-nek korábban kiadott engedélyt visszavonta. Az erről szóló határozat 2004. február hó 5. napján kézbesítésre is került, ennek ellenére az I. r. és a II. r. vádlottak az engedély nélküli pénzváltási tevékenységüket 2005. február 9-éig folytatták, amikor a nyomozó hatóság a pénzváltó helyiségben házkutatást tartott.

A házkutatás során lefoglalásra került D. F.-né II. r. vádlott táskájából különböző címletekben összesen 2 528 000 forint, melyet a II. r. vádlott a pénzváltás biztosítására tartott magánál, valamint lefoglalásra került N. B. M. I. r. vádlott ruházatából 600 euró, melyhez a korábbi napok pénzváltásából jutott az I. r. vádlott.

Ezen házkutatás alkalmával a különböző iratok mellett lefoglalásra került továbbá 111 940 dinár is, amely nem a pénzváltói tevékenységgel összefüggésben került a vádlottakhoz.

2. Az 1. pontban körülírt jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősülő pénzváltásból származó valutát N. B. M. I. r. vádlott az E. B. C. Kft.-nél három alkalommal forintra váltotta be. Ezen pénzváltásokat megelőzően az I. r. vádlott az E. B. C. Kft. alkalmazottjától megtudakolta hogyan tud az E. Kft. nevében pénzt váltani és az ügyintéző tájékoztatásának megfelelően az E. Kft. cégmásolatának, illetőleg az aláírási címpéldány bemutatásának megtörténte után került sor mindhárom esetben a pénzváltásra.

A fentieknek megfelelően 2004. január hó 9. napján 3225 eurót, 80 ausztrál dollárt, 200 svájci frankot, 210 angol fontot és 650 USD-t váltott forintra az I. r. vádlott 1 119 800 forint értékben. 2004. január hó 12. napján 10 525 eurót váltott át az I. r. vádlott 2 820 700 forint értékben, míg 2004. február hó 3. napján 7000 euró került beváltásra 1 855 000 forint értékben.

Az I. r. vádlott által a fenti három alkalommal beváltott összes valuta értéke 5 795 500 forint volt.

A 2004. január 9. és január 12-ei valuta-beváltással kapcsolatos bizonylatokat az I. r. vádlott átadta V. I.-nénak - aki 2004. év februárjától kezdődően az E. Kft. könyvelője volt - abból a célból, hogy azokat a kft. könyvelésébe állítsa be.

Az I. r. vádlott a fent említett 5 795 500 forintot részben a kft. tartozásainak kiegyenlítésére, részben a működés újraindítása, illetőleg a működtetés biztosítása érdekében használta fel.

Az I. r. vádlott a fent kifejtettek szerint a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenységből származó valutát nem az eredetének leplezése céljából váltotta át forintra, hanem a kft. működésének biztosítása érdekében.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezést jelentett be:

- az ügyész, az I. r. vádlott terhére az üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettében való bűnösségének megállapítása és halmazati büntetésként végrehajtandó szabadságvesztés büntetés, valamint a II. r. vádlott terhére végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében; illetőleg

- az I. r. vádlott és védője, a kiszabott pénzbüntetés enyhítése, továbbá a lefoglalt pénz elkobzásának mellőzése és az I. r. vádlott részére történő kiadása végett.

A fellebbviteli főügyészség a bejelentett fellebbezést fenntartotta és indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyészi fellebbezésnek megfelelően változtassa meg.

A bejelentett fellebbezések nem alaposak.

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást a Be. 348. § (1) bekezdése alapján felülbírálva lényeges eljárási szabálysértést, amely az ügy érdemére kihatott, nem észlelt.

Az elsőfokú ítélet tényállását a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával az I. r. vádlottnak a fellebbezési nyilvános ülésen tett nyilatkozata, valamint tényekből levont következtetés alapján az alábbiak szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette:

N. B. M. I. r. vádlott nyugdíjas, nyugdíjának összege 36 000 forint, jelenleg is az E. Kft. ügyvezetője.

Felesége háztartásbeli, jövedelemmel nem rendelkezik, eltartásáról az I. r. vádlott gondoskodik. Az I. r. vádlott a feleségén kívül más személyt nem tart el.

Az I. r. vádlott tulajdonában álló, 1997-ben épült ingatlan építéskori értéke 20 000 000 forint volt, a jelenlegi értéke ezt lényegesen meghaladja. A tulajdonát képező Mercedes típusú személygépkocsi 20 éves, értéke 300-400 000 forint, míg az E. Kft. jelenleg nem működik.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy N. B. M. I. r. vádlottnak az átlagosat lényegesen meghaladó mértékű, de pontosan meg nem határozható összegű jövedelme van.

Egyebekben az elsőfokú ítélet tényállása hiánytalan, azt az ítélőtábla a fenti helyesbítésekkel és kiegészítésekkel az ítélkezésének alapjául elfogadta.

Az elsőfokú bíróság az 1. pontban írt tényállását a rendelkezésére álló bizonyítékok mérlegelésével állapította meg. Bár az I. és II. r. vádlottak bűnösségüket nem ismerték el, a tárgyaláson vallomást sem tettek, azonban a nyomozás során elismerték, hogy hatósági engedély nélkül végeztek pénzváltói tevékenységet, amit az egyéb bizonyítékok is alátámasztottak.

Az ítélet 2. pontjában írt tényállását is a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján állapította meg az elsőfokú bíróság, azokat mérlegelési körébe vonta, figyelembe vette az I. r. vádlottnak a bűnösségét tagadó, azonban a valutaátváltások tényét elismerő vallomását is.

Az elsőfokú bíróság a logika szabályainak megfelelően értékelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat, és úgy ítélte meg, hogy azok az 1. pontban írt tényállás esetén az I. és a II. r. vádlott bűnösségét alátámasztják. Az általa megállapított tényállás iratszerű és megalapozott.

Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyes következtetést vont le az 1. pontban írt tényállás esetén az I. és II. r. vádlottak bűnösségére és a cselekményeiket is az ítélet kihirdetésekor hatályban lévő büntetőtörvénynek megfelelően minősítette.

Az ellenérdekű fellebbezések közül az ügyészi fellebbezés az elsőfokú bíróságnak kizárólag a 2. pontban írt tényállással kapcsolatos jogi álláspontját támadta.

A 2. pontban írt tényállás jogi következményeinek megítélésekor az ítélőtábla elsődlegesen azt kívánta feltárni, hogy milyen jogalkotói akarat okán került a pénzmosás bűntettének a Büntető Törvénykönyvben jelenleg hatályos - a Btk. módosításáról szóló 2001. évi CXXI. törvény 60. §-ával megállapított - törvényi tényállása megfogalmazásra.

Álláspontja szerint erre a kérdésre a legautentikusabb magyarázatot a Btk. jogalkotói értelmezése - a 2001. évi CXXI. törvény 60. §-ához fűzött miniszteri indokolás - adhatja. Eszerint a "bűnös úton szerzett pénznek jelentős részét a legális gazdaságban próbálják befektetni, amelynek célja, hogy a bűnös úton szerzett pénz azonosságát, eredetét elleplezzék, és legális forrásból származó eszköznek tüntessék fel. Ennek érdekében a »piszkos pénzek« megjelennek a bankok és egyéb pénzügyi intézmények hálózatában, ezért a pénzmosás büntetendővé nyilvánítása védi az előbb említett intézmények, illetve a legális gazdaság törvényes működésébe vetett bizalmat".

A miniszteri indokolás utal arra is, hogy a szabályozás jelenlegi kereteit Magyarország számára a pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló, Strasbourgban 1990. november 8-án kelt Egyezmény adja, amit a 2000. évi július 1. napján hatályba lépett 2000. évi CI. törvény hirdetett ki, és amelynek Magyarország ezáltal a részese.

Az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése kimondja, hogy a felek - a részes államok - megteszik a szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket aziránt, hogy belső joguk, szándékos elkövetés esetén bűncselekménynek minősítsék

a) a dolgok átalakítását, vagy átruházását annak ismeretében, hogy a dolgok jövedelemnek minősülnek, azzal a céllal, hogy a dolgok jogellenes eredetét eltitkolják, vagy leplezzék, vagy az alapbűncselekmény elkövetésében részt vevő személyt segítsék a tettéhez fűződő jogkövetkezmények elkerülésében;

b) dolgok valódi természetének, forrásának, helyének azzal rendelkezésnek, mozgásnak, az azon fennálló jogoknak, vagy tulajdonának eltitkolását, vagy leplezését annak ismeretében, hogy a dolgok jövedelemnek minősülnek.

Ugyanezen Cikk 2. bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a 6. Cikk 1. bekezdésének végrehajtása, vagy alkalmazása során a meghatározott bűncselekmények elemeként meghatározott tudomásra, szándékra, vagy célzatra, objektív, ténybeli körülményekből lehet következtetni.

Megállapítható, hogy mind a miniszteri indokolás, mind a Strasbourgi Egyezmény szubjektív tényállási elemként a leplezési vagy titkolási célzatot ezen bűncselekmény megvalósulásához kifejezetten megkívánja.

Ezzel ellentétes állásponton van Tóth Mihály, aki a Gazdasági bűnözés és bűncselekmények című könyvében azt fejti ki, hogy e bűncselekmény megvalósulásához a II. és III. fordulatban írt magatartások - a pénzügyi illetőleg a bankműveletek - esetén a jogalkotó nem kívánja meg az eredetleplezési célzatot.

Az ítélőtábla a határozata meghozatalakor a miniszteri indokoláson alapuló állásponttal egyezően foglalt állást a pénzmosás bűntettének megállapíthatóságát illetően. A nyelvtani és a rendszertani értelmezés alapján is jól érzékelhető - ezért elvi éllel kimondható - hogy a jogalkotó a Btk. 303. § (1) bekezdésében írt jogszabályhely szövegezésekor nem kívánt különbséget tenni az elkövetési magatartások között és a leplezési célzatot mindhárom elkövetési magatartásra egyezően megkívánja.

Rámutat az ítélőtábla arra is, hogy álláspontja kialakításakor a jogértelmezés során nem vette figyelembe a fellebbviteli főügyészség által hivatkozott PSZÁF ajánlásokat, mivel azok határozott véleménye szerint nem képezhetik e Büntető Törvénykönyvi norma értelmezésének alapját. Ezen ajánlások a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény szerint nem jogforrások és nem is az állami irányítás egyéb jogi eszközei, azok a hivatalos jogtárakban nem is érhetők el, egyébként pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény 9/C. § (1) bekezdés c) pontja szerint az e törvény hatálya alá tartozó pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szervezetekre és személyekre sem kötelezőek.

Az ítélőtábla megvizsgálta azt is, hogy az I. r. vádlottnál megállapítható lett volna-e a leplezési célzat a 2. tényállási pontban írt pénzösszeg eredete vonatkozásában.

E körben rámutat arra, hogy a főügyészség által benyújtott, majd a későbbiekben módosított vád nem tartalmaz a tényállásban írt pénzösszeg eredetének leplezésével kapcsolatban sem szándékot, sem célzatot, így már emiatt sem lehetett volna erre vonatkozóan pozitív tényállást megállapítani, hiszen az túlterjeszkedett volna a vádon.

A rendelkezésre álló adatokat egyébként az elsőfokú bíróság helyesen értékelte akkor, amikor azt állapította meg, hogy az I. r. vádlottnak a pénzek átváltásakor nem volt eredetleplezési célzata, hiszen az általa irányított kft. keretében üzemeltetett pénzváltó tevékenységéről könyvelést vezetett, a könyvelésben előtalálhatóak azok az adatok, amelyek a pénzváltói tevékenységgel kapcsolatosak és a pénzmozgás útját rögzítik. Az I. r. vádlott a kft. nevében történt valuta-átváltásokat igazoló bizonylatokat a könyvelőjének átadta, azokat nem kívánta elrejteni, vagy eltitkolni. Ezen adatok egyértelműen azt mutatják, ahogy azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította, hogy az I. r. vádlottnak még eshetőlegesen sem állt szándékában a pénzváltó működése körében használt pénz eredetének leplezése.

Az ítélőtábla álláspontja szerint az pedig már az I. r. vádlott érdekkörén kívül esik, hogy a vele kapcsolatban lévő bank a kétmillió forint feletti beváltást jelezte-e a megfelelő hatóságnak, vagy nem, ezért az ezzel kapcsolatos esetleges mulasztást a terhére értékelni nem lehet.

Mindezekből az következik, hogy az ítélőtábla álláspontja szerint helyesen mentette fel az elsőfokú bíróság az üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének vádja alól az I. r. vádlottat bűncselekmény hiányában.

Csupán megjegyzi az ítélőtábla azt, hogy azon ügyészségi jogértelmezés, amely az eredetleplezési célzat nélkül is megállapíthatónak tartja a pénzmosás bűntettét, akár oda is vezethetne, hogy ha pl. egy vagyon elleni bűncselekmény során valaki készpénzt tulajdonít el és ezt a későbbiekben külföldi fizetőeszközre váltja, amit egy külföldi utazás során kíván elkölteni, akkor ezzel a magatartásával megvalósítaná a pénzmosás bűntettét, ami az eredeti jogalkotói szándékkal mindenképpen ellentétes lenne.

Ami az elsőfokú bíróság által értékelt bűnösségi körülményeket illeti, azok azonban kiegészítésre, illetőleg helyesbítésre szorulnak.

Az I. r. vádlott vonatkozásában az ítélőtábla nem értékelte enyhítő körülményként a büntetlen előéletét, hiszen a cselekményét, mint az E. Kft. ügyvezetője követte el, mely tisztség betöltésének jogszabályi feltétele a büntetlen előélet. Ellenben enyhítő körülményként értékelte, hogy házastársa eltartásáról gondoskodik.

A II. r. vádlott esetében az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte azt a tényt, hogy a cselekményét az I. r. vádlott ráhatására, illetőleg befolyása alatt követte el, mint a kft. alkalmazottja. Ezzel szemben az I. r. vádlottnál súlyosító körülményként értékelte, hogy az 1. tényállási pontban írt bűncselekmény vonatkozásában megállapíthatóan kezdeményező, a II. r. vádlottat bűnelkövetésbe vivő szerepe volt.

Mindezeket is figyelembe véve az ítélőtábla álláspontja szerint nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési célok mindkét vádlott vonatkozásában az enyhítő szakasz alkalmazásával kiszabott pénzbüntetéssel is elérhetők.

Az I. r. vádlottnál az általa megvalósított bűncselekménnyel arányban állónak ítélte meg a pénzbüntetés napi tételeinek számát, és az egy napi tétel összegét is, hiszen az I. r. vádlott tudomással bírt a cselekménye elkövetésekor arról, hogy a pénzváltási tevékenységet csak és kizárólag hatósági engedéllyel, illetőleg hitelintézettel kötött megállapodás alapján végezhetné, ennek ellenére még a PSZÁF ellenőrzést követően is folytatta a pénzváltást, és csupán a nyomozó hatóság által foganatosított eljárási cselekményt követően hagyott fel azzal.

Mindezek alapján úgy ítélte meg az ítélőtábla, hogy nemcsak a rá vonatkozó jogszabályokat, hanem a vele szemben foganatosított közigazgatási hatósági intézkedés eredményét sem tekintette magára nézve kötelezőnek, így cselekményének társadalomra veszélyessége emiatt is fokozott és a vele szemben kiszabott büntetés ezért sem tekinthető eltúlzottnak.

Ezzel szemben - bár a II. r. vádlott vonatkozásában enyhítésre irányuló fellebbezés nem érkezett - az elsőfokú ítélettel kiszabott büntetést hivatalból vizsgálva az ítélőtábla a vele szemben kiszabott pénzbüntetés napi tételszámát aránytalanul súlyosnak találta.

A II. r. vádlott az I. r. vádlott alkalmazottja volt, a fentebb kiegészített bűnösségi körülményekből is kitűnik, hogy ő az I. r. vádlott kezdeményezésére követte el a cselekményét, így tehát vele szemben az ugyanolyan mértékű napi tételszámú pénzbüntetés aránytalanul súlyos, ezért azt az ítélőtábla 200 napi tételre enyhítette. Az egy napi tétel összegét az elsőfokú bíróság helyesen és arányosan, a II. r. vádlott jövedelmi viszonyaihoz képest állapította meg, így azt az ítélőtábla nem változtatta meg.

A II. r. vádlott vonatkozásában megváltozott pénzbüntetés napi tételszámára figyelemmel az ítélőtábla a másodfokú határozatában annak meg nem fizetése esetén történő átváltoztatásáról a Btk. 52. § alapján rendelkezett.

Ami az elsőfokú bíróság által elkobzott pénzösszegeket illeti, az ezzel kapcsolatos fellebbezésekre tekintettel rámutat az ítélőtábla arra, hogy az elsőfokú bíróság a tényállását a rendelkezésére álló bizonyítékok mérlegelésével állapította meg. Számot adott arról, hogy mely bizonyítékokra figyelemmel látta megállapíthatónak azt, hogy ezen összegek ténylegesen a valutaváltást szolgálták, és nem az autómosó értékesítéséből származnak, és ebből következően miért vetette el az I. és a II. r. vádlottak által előadottakat.

Mivel az elsőfokú ítélet tényállása megalapozott, ezért a másodfokú eljárásban is irányadó volt, emiatt azt eredményesen támadni fellebbezési szakban nem lehetett.

A megállapított tényállásból következően az elsőfokú ítéletben hivatkozott Btk. 77. § (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti elkobzás a törvény erejénél fogva kötelező, ezért azt helyesen alkalmazta az elsőfokú bíróság.

Az elsőfokú tárgyaláson eljáró ügyész végindítványában a lefoglalt pénzösszegek vonatkozásában vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt, azonban az elsőfokú bíróság - a törvénynek megfelelően - azok elkobzásáról rendelkezett.

Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. vádlott vonatkozásában a Be. 372. § (1) bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Szegedi Ítélőtábla Bf. I. 463/2005. sz.)

[1] A főügyészség a kerületi bíróságra 2013. november 29. napján érkezett vádiratában emelt vádat az I. r., a II. r., a III. r. vádlottakkal szemben 1 rendbeli a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő, jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt, melyet az I. r. és a II. r. vádlottak társtettesként, a III. r. vádlott bűnsegédként követett el, míg a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakkal szemben 1-1 rendbeli a korábbi Btk. 326. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt.

[2] A kerületi bíróság 2016. február 26. napján meghozott végzésében megállapította, hogy az I. r., a II. r., valamint a III. r. vádlottak vonatkozásában írt cselekmény a vádirati minősítéstől eltérően a korábbi Btk. 310. § (3) bekezdése szerinti adócsalás bűntettének; míg a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., valamint a VIII. r. vádlottak esetében meghatározott cselekmény a vádirati minősítéstől eltérően a korábbi Btk. 303. § (2) bekezdés a) pontja szerinti pénzmosás bűntettének is minősülhet, ezért megállapította hatáskörének hiányát, és az ügyet áttette a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező törvényszékhez.

[3] Az ügyészség a végindítványában a cselekmények minősítését akként módosította, hogy az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak cselekménye a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének minősül, melyet az I. r. és a II. r. vádlottak mint társtettesek, a III. r. vádlott mint bűnsegéd követte el. Egyebekben a vádiratban foglaltakat változatlanul fenntartotta.

[4] A törvényszék a 2019. december 13. napján kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki

- az I. r. és II. r. vádlottat társtettesként elkövetett a Btk. 376. § (1) bekezdés, (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntettében,

- a III. r. és IV. r. vádlottat a Btk. 376. § (1) bekezdés, (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében és a Btk. 399. § (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő pénzmosás bűntettében,

- az V. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottat a Btk. 379. § (1) bekezdés c) pontja, a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő orgazdaság bűntettében.

[5] A terhükre megállapított bűncselekmények miatt a bíróság

- az I. r. vádlottat 1 év 2 hónap - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre,

- a II. r. vádlottat 10 hónap - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre,

- a III. r. vádlottat halmazati büntetésül 10 hónap - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - fogház végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre és 250 napi tétel, napi tételenként 2000 forint, összesen 500 000 forint pénzbüntetésre,

- a IV. r. vádlottat halmazati büntetésül 1 év 2 hónap - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 250 napi tétel, napi tételenként 2000 forint, összesen 500 000 forint pénzbüntetésre,

- az V. r. vádlottat 10 hónap - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre és 250 napi tétel, napi tételenként 1000 forint, összesen 200 000 forint pénzbüntetésre,

- a VI. r. vádlottat 6 hónap - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre és 150 napi tétel, napi tételenként 2500 forint, összesen 375 000 forint pénzbüntetésre,

- a VII. r. vádlottat 6 hónap - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 150 napi tétel, napi tételenként 2500 forint, összesen 375 000 forint pénzbüntetésre,

- a VIII. r. vádlottat 10 hónap - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

[6] A kiszabott szabadságvesztés végrehajtását az I. és a IV. r. vádlott esetében 3-3 évi, a II., a III., az V., a VI., a VII. és a VIII. r. vádlottak esetében pedig 2-2 évi próbaidőre felfüggesztette; azok végrehajtási fokozatát fogházban határozta meg és akként rendelkezett, hogy a vádlottak a szabadságvesztésekből - azok végrehajtásának elrendelése esetén - legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra. Egyúttal valamennyi vádlottat előzetes mentesítésben részesítette.

[7] Az elsőfokú bíróság rendelkezett a III., a IV. az V., a VI. és a VII. r. vádlottak esetében a pénzbüntetés meg nem fizetése esetére annak szabadságvesztésre való átváltoztatásáról, az eljárás során lefoglalt iratanyagnak az iratok közötti kezeléséről és a bűnügyi költség viseléséről.

[8] A kihirdetett elsőfokú ítélettel szemben az ügyészség az I. r., a II. r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., a VIII. r. vádlott terhére anyagi jogszabálysértés okán, az I. r. és a II. r. vádlott esetében a kiszabott szabadságvesztés-büntetés, valamint annak próbaideje tartamának felemelése, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozatának börtön fokozatban történő megállapítása, pénzbüntetés kiszabása és az előzetes mentesítés mellőzése érdekében, míg a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottak esetében a kiszabott szabadságvesztés-büntetés, valamint annak próbaideje tartamának emelése, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozatának börtön fokozatban történő megállapítása és az előzetes mentesítés mellőzése érdekében jelentett be fellebbezést.

[9] Az I. r., a II. r., a IV. r., a VI. r. és a VIII. r. vádlottak védői az ítélet kihirdetésekor a tárgyaláson felmentés végett, az V. r. vádlott védője írásban felmentés, a VII. r. vádlott és védője írásban felmentés, illetve a kiszabott büntetés enyhítése céljából jelentettek be fellebbezést.

[10] Az elsőfokú bíróság ítéletét a kihirdetését követően a III. r. vádlott és védője tudomásul vette. A törvényszék ítélete a III. r. vádlott vonatkozásában 2019. december 17. napján jogerőre emelkedett.

[11] A másodfokon eljárt ítélőtábla a 2021. február 18-án tartott tanácsülésen meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezéssel érintett vádlottakkal szemben megváltoztatta: az I. r. és a II. r. vádlottat az ellene a Btk. 376. § (1) bekezdés és (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntette, a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottat az ellenük a korábbi Btk. 326. § (1) bekezdés és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő orgazdaság bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

[12] A III. r. vádlottal szemben az ítélőtábla ítéletében a törvényszék határozatának jogerejét felbontotta, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta: a III. r. vádlottat az ellene a bűnsegédként elkövetett a Btk. 376. § (1) bekezdés és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól és az ítéletben terhére rótt, a váddal nem érintett, a Btk. 399. § (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő pénzmosás bűntette miatt felmentette. Az eljárás során felmerült bűnügyi költséget az államra terhelte, míg egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[13] A másodfokú bíróság ítélete ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést valamennyi vádlott terhére felmentésük okán, bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.

[14] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbviteli főügyészség fellebbezését - annak indokaival egyetértve - változatlanul fenntartotta.

[15] A felülbírálat terjedelmét érintően előadta, hogy a bejelentett ügyészi fellebbezésre figyelemmel a felülbírálat terjedelme teljes körű, az eljárási szabálysértések vizsgálata körében pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy az első- és a másodfokú bíróság az eljárási szabályok megtartásával, hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés nélkül folytatta le az eljárást.

[16] A másodfokú bíróság által megállapított tényállás tekintetében úgy nyilatkozott, hogy az részben megalapozatlan, mivel a másodfokú bíróság a megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett, azonban a megalapozatlanság a ténybeli következtetések helyesbítésével, valamint a tényállás szükségtelen kiegészítéseinek és helyesbítéseinek mellőzésével, így az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással egyező tartalmú megállapításokkal kiküszöbölhető, amely a másodfokú bíróság tényállásbeli módosításának eljárásjogi szempontból történő felülbírálatát és a másodfokú eljárásban vétett törvénysértés orvoslását, nem pedig eltérő tényállás megállapítását jelenti.

[17] A tényállással összefüggésben utalt arra, hogy a másodfokú bíróság részben hiányosan állapította meg a tényállásban, hogy az I. r. és a II. r. vádlottak értékhatár nélkül írhattak alá, mivel nem rögzítette, hogy a terheltek vezérigazgató-helyettesként együttes képviseleti joggal rendelkeztek, így a társaság írásbeli képviseletére önállóan nem, hanem csak egy másik cégjegyzésre jogosult aláírásával együtt voltak jogosultak. Ugyancsak hiányosan és részben tévesen került az is megállapításra, hogy a II. r. vádlott aláírása csak azt igazolta, hogy a szerződéses összeg belefér az adott költségvetésbe; illetve az, hogy a II. r. vádlottnak szerződésellenőrzési szerepe nem volt, miután helyesen, a II. r. vádlott aláírása az F. Zrt. képviseletének törvényességéhez elengedhetetlen volt, aminek a másodfokú bíróság által rögzített korlátja nem volt.

[18] A másodfokú bíróság a tényállásban hibásan rögzítette azt is, hogy a szerződés dátumánál a II. r. vádlott nem észlelte az eltérő, lényegesen korábbi időpontot, illetve tévesen került sor annak törlésére, hogy az F. Zrt. működése szempontjából szükségtelen, fiktív kutatási szerződéseket kötöttek. Téves a kutatási szerződések visszadátumozott és fiktív meghatározásának törlése és az előkészítés dátumának 2009 őszére pontosítása, amelyre tényadatok nem állnak rendelkezésre. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság helytelenül mellőzte a tényállásból, hogy a visszadátumozott, fiktív szerződéseket aláíró I. r. és II. r. vádlottak már a tanulmányokkal kapcsolatos szerződések és megállapodások megkötésekor tudták, hogy a tanulmányok határidőben történő átadására nem fog sor kerülni, az egyesület részéről a teljesítés nem lesz valós, a tanulmányok semmilyen formában nem lesznek hasznosíthatóak, felhasználhatóak az F. Zrt. számára. Ezeknek megfelelően pedig az elsőfokú bíróság végkövetkeztetéseinek törlésére is tévesen került sor. A téves ténymegállapításokra az ítélőtáblának a helytelen ténybeli következtetése vezetett, amely a tényállást ezáltal részben megalapozatlanná tette, s melyre így a harmadfokú bíróság ítéletét nem alapíthatja, ezért a tényállásnak a helyesbítése szükséges.

[19] Kifejtette, hogy álláspontja szerint tévedett az ítélőtábla, amikor megállapította, hogy az F. Zrt. és az érdekképviselet, gazdasági és vezetéselmélet célját szolgáló egyesület (a továbbiakban: Egyesület) között megkötött szerződések nem voltak fiktívek. A másodfokú bíróság is rögzítette, hogy az I. r. vádlott az innovációs járulékként befizetett 20 millió forintos keret terhére kívánta az érintett sportszövetséget pénzügyi támogatásban részesíteni. Mivel az innovációs járulék sporttámogatásra nem volt fordítható, az I. r. vádlott szándéka jogtalan volt, erre tekintettel jogszerű ügyletet nem is köthetett és a szerződések valójában a rejtett szándék szerinti mögöttes jogügylet leplezésére szolgáló megoldások voltak. Utalt arra, hogy jogszabály megkerülésére irányul a szerződés, ha a felek látszólag jogszabályszerű szerződést kötnek, de a kötelem valójában az alkalmazott jog társadalmi rendeltetésével ellentétes célra irányul, mivel az a felek által közösen szem előtt tartott, eltitkolt cél megvalósításának eszköze. Ilyen esetben a felek színlegesen, csak látszólag tesznek eleget a jogszabályi követelményeknek.

[20] Hivatkozott a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 207. § (6) bekezdésére, mely szerint a színlelt szerződés semmis, hiszen a színlelt szerződési szándék a szerződő félnél akarathibát eredményez, ez pedig a szerződés érvényes létrejöttének akadálya. Kijelentette, hogy az I. r. vádlott ügyleti szándéka nem volt valós, innovációt tartalmazó tanulmányokat valójában nem várt, hiszen ilyenek elkészítésére december 22. és 30. napja közötti időben lehetőség sem lett volna, és az F. Zrt. illetékes szervezeti egységeit sem keresték meg adatkérés végett, melyről kapcsolattartóként az I. r. vádlottnak is tudnia kellett.

[21] A kapott anyagok - melyeket maga az I. r. vádlott is "kutatási anyagnak látszó tárgynak" nevezett - a másodfokú bíróság ítéletében foglaltaktól eltérően megfelelő tartalmúnak sem ítélhetők, mivel azok mindössze tényleges hozzáadott értéket nem tartalmazó, összeollózott és plagizált anyagok voltak, melyek felhasználására nem is került sor.

[22] A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a szerződések fiktív voltára lehet következtetést vonni abból a tényből, hogy az Egyesület a kapott 20 millió forintból 15 millió forintot szinte azonnal - 3 nap múltán - a tanulmányokkal való összefüggés nélkül tovább utalt a IV. r. vádlott által képviselt gazdasági társaságnak, mely összeg jelentős része egy fiktív szerződésláncon keresztül eljutott a sportszövetséghez.

[23] A Legfőbb Ügyészség kifejtette, hogy az érvénytelenség általános jogkövetkezménye, miszerint az ilyen ügyletre jogot alapítani nem lehet, az adótörvények alkalmazásában pedig nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés, amelynek célja az adótörvényben foglaltak megkerülése. Mindezek alapján pedig, mivel a kutatási szerződések megkötésének tényleges célja a sportszövetség pénzügyi támogatása, azaz az F. Zrt. által befizetendő innovációs járulék összegének a megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenység költsége címén történő csökkenthetőségére vonatkozó rendelkezés kijátszása volt, az is megállapítható, hogy mindez az adótörvények alkalmazásában nem minősülhetett rendeltetésszerű joggyakorlásnak, így az innovációs járulék a kutatási szerződések pénzügyi fedezetéül nem szolgálhatott.

[24] Kifejtette a Legfőbb Ügyészség, hogy álláspontja szerint tévedett a másodfokú bíróság akkor is, amikor az innovációs járulék költségvetésbe történő befizetése helyett nyújtott burkolt sporttámogatás alapján kizárta a hűtlen kezelés bűntettének megállapíthatóságát. Nem vette figyelembe azt a körülményt, hogy a fiktív kutatási szerződések alapján az F. Zrt. a kifizetést teljesítette, így a vagyoni hátrány megtörtént az átutalás pillanatában, amelynek csak elvi megtérülési lehetősége volt az innovációs járuléknak a szerződéses összegekkel történő csökkentésével, melyre ténylegesen már nem is került sor. Hangsúlyozta a Legfőbb Ügyészség, hogy a cselekményt nem az állami költségvetésbe befizetendő járulékra követték el, hanem az összeget a társaság vagyonából fizették ki, így a vagyoni hátrány a cégnél jelentkezett, melynek csupán az utólagos megtérülési lehetősége állt fenn, vagyis a vagyoni hátrány hiányának megállapítása nyilvánvalóan téves. A jelen ügy körülményei között a vagyon elleni bűncselekmény és a költségvetést károsító bűncselekmény valóságos anyagi halmazata lenne megállapítható, így a másodfokú bíróság tévedett, amikor kizárta a hűtlen kezelés megvalósulásának lehetőségét.

[25] Az I. r. vádlott idegen vagyon kezelésével megbízott személyként a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. § (2) bekezdésében és a munkaszerződésében foglalt kötelezettségeinek megszegésével visszadátumozott, fiktív és szükségtelen szerződéseket kötött az Egyesülettel, melynek következtében az F. Zrt.-t 20 millió forintos vagyoni hátrány érte, ezért a cselekménye jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megállapítására alkalmas.

[26] A II. r. vádlott felmentése tekintetében előadta, hogy a másodfokú bíróság elmulasztotta értékelni azt a körülményt, miszerint a II. r. vádlottnak a szerződés jogszerűtlen voltával - a szerződés aláírásának időpontjára tekintettel - még abban az esetben is tudatában kellett lennie, ha az egyértelmű visszadátumozást nem vette volna észre. Utalt rá, hogy a jelen ügyben mind az I. r., mind a II. r. vádlott együttes képviseleti joggal rendelkezett, ezért a II. r. vádlott aláírására nem csupán a pénzügyi fedezet igazolása miatt volt szükség, hanem a cég törvényes képviselete miatt, így a felelőssége - és a büntetőjogi felelőssége is - nem korlátozható a pénzügyi teljesítőképesség meglétére.

[27] Hivatkozott az elkövetéskor hatályos Gt. 30. § (2) bekezdésére: a 20 millió forint kifizetését eredményező szerződéseknek a II. r. vádlott által elismert módon, az elolvasásuk nélküli aláírása az elvárható gondosság követelményének abban az esetben sem felel meg, ha az alárendelt szervezeti egységek vezetői azokat szignójukkal ellátták, így a II. r. vádlott kötelességszegő magatartásának hiányára alappal következtetni nem lehet. Miután a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette a II. r. vádlott terhére is megállapítható, a cselekményt az I. r. vádlottal mint társtettesek követték el.

[28] A Legfőbb Ügyészség a IV. r. vádlott tekintetében kifejtette, hogy tévedett a másodfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a vádon és nincs ténybeli alapja annak, hogy a IV. r. vádlott vagyon elleni bűncselekményhez nyújtott bűnsegédi magatartást. Utalt arra, hogy amellett, hogy az elsőfokú bíróság a vádirattal egyezően állapította meg azokat a magatartásokat, amelyek a IV. r. vádlott közreműködését megalapozzák, a másodfokú bíróság mindössze annyi megállapítást tett, hogy a IV. r. vádlott és a II. r. vádlott egymással soha nem is találkozott, figyelmen kívül hagyva, hogy a társtettességhez kapcsolódó bűnsegélynél a bűnsegédi magatartásnak elegendő egy tettestárshoz kapcsolódnia, nem szükséges valamennyi társtettes elkövetési magatartását előmozdítania.

[29] A III-VIII. r. vádlottak bűnkapcsolati magatartása körében a Legfőbb Ügyészség arra utalt, hogy a III-VIII. r. vádlottak fiktív szerződési láncolat kialakításával, illetve az abban való részvétellel haszonszerzési céllal működtek közre az F. Zrt. sérelmére elkövetett hűtlen kezelés bűncselekményből származó összeg megszerzésében, ezért cselekményük - figyelemmel a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő enyhébb büntető törvénykönyvre - pénzmosás bűntettének minősül.

[30] A büntetés kiszabása körében utalt arra, hogy enyhítő körülményként értékelhető a jelentős időmúlás, valamint a III. r. vádlott idős kora és igazolt betegségei, továbbá a vádlottak büntetlen előélete és az okozott kár kis mértékű megtérülése, valamint a III. r. és IV. r. vádlottak esetében az, hogy a vagyon elleni bűncselekményt bűnsegédként követték el. Ezzel szemben súlyosító körülményként kell értékelni, hogy a bűncselekményeket vezető beosztásuk felhasználásával követték el, valamint I. r., a IV. r. és a VIII. r. vádlottak esetén a bűncselekmény elkövetésében betöltött kezdeményező, vezető szerepüket.

[31] Indítványozta, hogy a harmadfokú bíróság a fellebbviteli főügyészség fellebbezésének adjon helyt, az ítélőtábla ítéletét változtassa meg akként, hogy:

- az I. r. és a II. r. vádlottat mondja ki bűnösnek a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő, társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, és ezért ítélje őket börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, továbbá pénzbüntetésre, valamint gazdasági társaság vezető tisztviselője foglalkozástól eltiltás büntetésre, és állapítsa meg, hogy a vádlottak szabadságvesztésük végrehajtásának elrendelése esetén a szabadságvesztés-büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra;

- a III. r. és a IV. r. vádlottat mondja ki bűnösnek a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő bűnsegédként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, valamint a Btk. 399. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés szerint minősülő jelentős mértéket meg nem haladó értékre elkövetett pénzmosás bűntettében és ezért ítélje őket halmazati büntetésül börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, továbbá pénzbüntetésre és állapítsa meg, hogy a vádlottak szabadságvesztésük végrehajtásának elrendelése esetén a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra;

- az V. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottat mondja ki bűnösnek a Btk. 399. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés szerint minősülő jelentős mértéket meg nem haladó értékre elkövetett pénzmosás bűntettében, és ezért ítélje őket börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, továbbá pénzbüntetésre, és állapítsa meg, hogy a vádlottak szabadságvesztésük végrehajtásának elrendelése esetén a szabadságvesztés-büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra;

- a IV. r. és a VII. r. vádlottat ítélje továbbá gazdasági társaság vezető tisztviselője foglalkozástól eltiltás büntetésre is.

- A bűnügyi költség tekintetében kötelezze valamennyi vádlottat 178 744 forint egyetemleges megfizetésére, míg 216 975 forint bűnügyi költség tekintetében állapítsa meg, hogy azt a IV. r. vádlott viseli.

[32] A fellebbviteli főügyészség fellebbezésére és a Legfőbb Ügyészség átiratára az I. r., a II. r., a IV. r., az V. r., a VI. r. és a VIII. r. vádlottak védői írásbeli észrevételt tettek.

[33] Az I. r. vádlott védője írásbeli észrevételében a bejelentett fellebbezés elutasítását és a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

[34] Indokolása szerint a fellebbezés megalapozatlan, az ügyészség másodfokú bíróság által megállapított tényállást támadó megállapításai a másodfokú bíróság mérlegelési tevékenységét érintik, így azok a harmadfokú eljárásban nem foghatnak helyt.

[35] Az I. r. vádlott védője utalt rá, hogy az ügyészi érvelést alapul véve a jelen ügyben az történt, hogy a fiktív számla befogadója és a számla összegének kifizetője a számla összegének kifizetésekor befejezett hűtlen kezelést követ el, a költségvetési csalás elkövetési magatartását pedig az elkövető akkor tanúsítja, amikor a fiktív ügyletet utóbb az adóhatóságnak bevallásában szerepelteti, majd utóbbi bűncselekmény a befizetési kötelezettség jóváírásra kerülésével válik befejezetté.

[36] A jogalkalmazás számára teljességgel ismeretlen, hogy ilyen esetben a tettes terhére hűtlen kezelés és költségvetési csalás halmazatban megállapításra kerüljön. Minden olyan magatartást ugyanis, amelynek célja adójogszabály megsértése, az adójogviszonyok keretén belül és, ha bűncselekményt valósít meg, az adójogviszonyokat sértő cselekményként az adójogi kereteken belül; ha pedig az a költségvetés bevételeihez fűződő társadalmi érdeket veszélyezteti, akkor a költségvetést sértő bűncselekmények körén belül kell megítélni.

[37] A védő azt is kifejtette, hogy a motívum körében értékelhető az ügyésznek a jogszabály megkerülésével kötött szerződés semmisségével kapcsolatos érvelése, továbbá megalapozatlannak tartotta az ügyésznek az F. Zrt. és az Egyesület közötti szerződések "fiktivitása" kapcsán elfoglalt álláspontját. Ebben a körben kifejtette, miszerint annak megítélésében, hogy egy szerződés "fiktív" vagy nem "fiktív", a szerződő felek szerződéskötéskori akarata irányadó. Márpedig a másodfokú bíróság helyesen foglalt állást abban is, hogy alappal nem cáfolható az sem, miszerint az I. r. vádlott tanulmányok beszerzése iránti szándéka valós volt.

[38] A hűtlen kezelés és a költségvetési csalás törvényi tényállásainak elemzése körében rámutatott, hogy közös tényállási elemük a vagyoni hátrány, amelynek esetében a különbség csak a veszélyeztetett vagyonban van, és ez a tényállási elem az, amelyen keresztül a két bűncselekmény valóságos halmazata kizárható. Az elhatárolás szempontjából annak van jelentősége, hogy az elkövető szándéka mire irányult: a költségvetésben vagy a kezelt vagyonban bekövetkező hátrányra. A jelen ügyben az ügyészi érvelés, amely ebben a körben már nem vitatja a vád hiányosságát, nem cáfolja azt, hogy az elkövető célja az volt, miszerint az általa kezelt vagyon költségvetésbe befizetendő részét - az ügyész álláspontja szerint - a fiktív szerződések megkötésével és ellenértékük kifizetésével csökkentse.

[39] A II. r. vádlott védője írásbeli észrevételében a fellebbezést nem tartotta alaposnak. Hivatkozása szerint a részletes bizonyítási eljárást és a széles körű másodfokú felülbírálatot követően tényszerű, hogy a II. r. vádlott bizonyítottan nem ismert a kiválasztott céghez kapcsolódó egyetlen szakembert sem és nem is tartott velük kapcsolatot. A II. r. vádlottról bebizonyosodott, hogy az ügy tárgyát képező szerződést nem ő készítette elő, nem volt köze a teljesítés átvételéhez és nem is ő ellenőrizte azt. A II. r. vádlott a tanulmányokat nem látta, az ezekkel kapcsolatos teljesítésigazolást nem ő írta alá, nem írta alá a számlákat sem, és a számlák kifizetését sem kezdeményezte.

[40] A II. r. vádlott védőjének álláspontja szerint az ügyészségnek a másodfokú bíróság által megállapított tényállást támadó megállapításai a másodfokú bíróság mérlegelési tevékenységét érintik, mely a harmadfokú eljárásban a Be. 619. § (1) bekezdése alapján nem foghat helyt. Kifejtette, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet történeti tényállását az eljárási szabályokat betartva helyesen változtatta meg, és a korrigált tényállás alapján alapos ténybeli és jogi következtetéseket vont le a II. r. vádlott büntetőjogi felelősségének hiányára.

[41] A védő megjegyezte, hogy a Legfőbb Ügyészség álláspontjában a jelen ügyben központi szerepet játszó bizalmi elv nyílt félreértelmezése jelenik meg, ami ténylegesen azt jelenti, hogy a gazdasági vezérigazgató-helyettes a jelentős számú adminisztrációjának szakszerű, hozzáértő és jogszerű működésébe veti a bizalmát. Ezt igazolja az is, hogy a gazdasági vezérigazgató-helyettes csak az adminisztráció leszignálása után ír alá egy szerződést. A II. r. vádlott ekként cselekedett az ügy tárgyát képező szerződések esetében, amikor a megfelelő szignókat tartalmazó szerződéseket aláírta.

[42] A védő előadta, hogy határozott álláspontja szerint a II. r. vádlott esetében mind az önálló, mind a társtettesi alakzat megállapíthatóságának abszolút akadálya áll fenn; mivel ahhoz, hogy a terhelt a hűtlen kezelés tényállásának akár csak egy részét is megvalósíthassa, szükségszerűen megállapíthatónak kell lennie a vagyonkezeléssel kapcsolatos szabályok szándékos megszegésén túl az ezzel okozati összefüggésben bekövetkező vagyoni hátrányra kiterjedő, legalább eshetőleges szándéknak. Mindez pedig a többfokú eljárás adatai alapján nem kerülhetett megállapításra. A védő alaptalannak tartotta - korábbi indokai alapján - az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetés kiszabására és foglalkozástól eltiltás alkalmazására irányuló indítványát is.

[43] A IV. r. vádlott védője írásbeli észrevételében - utalva arra, hogy fenntartja az első- és másodfokú eljárásban előadottakat - a másodfokú határozat helybenhagyását indítványozta arra hivatkozással, hogy a másodfokú bíróság részére a döntése meghozatalához szükséges valamennyi adat és körülmény rendelkezésére állt.

[44] Az V. r. vádlott védője írásbeli észrevételében az ítélőtábla határozatával szemben alaptalan ügyészségi fellebbezés elutasítását és a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta azzal, hogy a másodfokú bíróság határozatával, annak helyes indokai alapján egyetért.

[45] A VI. r. vádlott védője szintén a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Indokai szerint osztotta a másodfokú bíróság azon megállapítását, amely szerint a VI. r. vádlott bűnösségének megállapítása attól függ, hogy a dolog, amelyre az elkövetési magatartást megvalósította, olyan bűncselekményből származik-e, amely a bűnkapcsolatot megalapozza. Miután pedig a VI. r. vádlott nem az orgazdaság törvényi tényállásában felsorolt valamely alapbűncselekményből származó dolgot szerzett meg, ily módon a VI. r. vádlott felmentésére levont jogi következtetés - a tényállási elem hiánya folytán - megalapozott.

[46] A VIII. r. vádlott védője írásbeli észrevételében kifejtette, hogy a védelem álláspontja szerint a másodfokú bíróság törvényesen, megalapozottan döntött és a büntetőeljárás szabályainak betartása mellett folytatta le az eljárást, melynek eredményeként az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A másodfokú bíróság helyes ténybeli következtetésekre épített ítéleti tényállása megalapozott, melyet indokolásában is teljes mértékben alátámasztott. Miután a fellebbezés alaptalan, a másodfokon eljárt bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

[47] A Legfőbb Ügyészség átiratában az I. r. és a II. r. vádlottak védői által tett észrevételekre reflektálva tévesnek minősítette a védőknek a másodfokú bíróság mérlegelési tevékenységét támadó ügyészségi tevékenységgel kapcsolatban kifejtett álláspontját azzal, hogy a megállapított tényekből további tényre helytelenül történő következtetésnek a helyes ténybeli következtetés levonásával való korrigálása nem esik a felülmérlegelés tilalma alá.

[48] Vitatta az I. r. vádlott védőjének azon álláspontját, mely szerint a szerződések megkötésének célja az F. Zrt. adófizetési kötelezettségének csökkentése lett volna, miután a vádlottak szándéka valójában a sportszövetség pénzügyi támogatásban részesítése volt az F. Zrt. vagyonából, az innovációs járulékként fizetendő összeg jogtalan csökkentésével történő utólagos megtérülésének elvi lehetőségével. Mindezen túl tévesnek minősítette az I. r. vádlott védőjének a hűtlen kezelés és a költségvetési csalás egymással általános és speciális tényállás viszonyában állására vonatkozóan kifejtett álláspontját is.

[49] A II. r. vádlott védőjének írásbeli észrevételét érintően úgy fogalmazott, hogy az együttes cégjegyzési joggal kapcsolatban a védő által előadottak sem a Gt. 29. § (3) bekezdésében foglaltaknak, sem az F. Zrt. alapszabályának nem felelnek meg, míg a bizalmi elv félreértelmezésének vonatkozásában a védő által írtak - álláspontja szerint - a cégjegyző személy felelősségének megállapítását, ezáltal pedig a Gt. 30. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazását zárnák ki.

[50] A Legfőbb Ügyészség 30. alszámú észrevételére az I. r. és a II. r. vádlottak védői írásban újabb észrevételt tettek.

[51] Az I. r. vádlott védője beadványában a felülmérlegelés tilalma, az ügy tárgyát képező szerződések megkötésének célja, a sportszövetségnek az F. Zrt. vagyonából való támogatására irányuló vádlotti szándék, továbbá a vagyon elleni és a költségvetést károsító bűncselekmények elhatárolása körében korábban előadottakkal egyező érvelését fogalmazta meg.

[52] A II. r. vádlott védője beadványában a II. r. vádlottnak a szerződések aláírásával összefüggő felelőssége körében továbbra is vitatta az ügyészségi álláspontot azzal, hogy ha a II. r. vádlott polgári jogi felelősséget felvető módon járt volna el, az önmagában nem vethetné fel a hűtlen kezelés, mint szándékos bűncselekmény gyanúját, hiszen a Gt. szabályainak megsértéséből nem vonható le analógia a vagyonkezeléssel kapcsolatos szabályok szándékos megszegésére, és az ezzel összefüggésben bekövetkező vagyoni hátrány tekintetében az elkövetéskor fennállni szükséges legalább eshetőleges szándékra sem.

[53] A Legfőbb Ügyészség 33. és 35. alszámú átiratában az I. r. és a II. r. vádlottak védői írásban benyújtott észrevételeire érdemben nem kívánt újabb észrevételt tenni, a korábban előterjesztett észrevételei és indítványai változatlan tartalommal való fenntartásáról nyilatkozott.

[54] A harmadfokú bíróság a másodfellebbezéseket a Be. 620. § (1) bekezdés zárófordulatára tekintettel nyilvános ülésen bírálta el.

[55] A harmadfokú bíróság a 2021. október 28-án meghozott végzésével megállapította, hogy - bűnösség megállapítása esetén - az I. r. vádlott cselekménye pénzmosás bűntettének is, az V. r. vádlott cselekménye pedig bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének minősülhet.

[56] A nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője az írásbeli átiratával egyező előadásában a fellebbviteli főügyészség másodfellebbezését, annak indokaival együtt fenntartotta. Hivatkozva az EBH 2019.B.9. számú határozatra, vitatta azt a védelmi állítást, mely szerint a bizonyítékok mérlegelését támadná. Kifejtette, hogy az ügyészség nem a bizonyítékok felülmérlegelését kívánja elérni, hanem a másodfokú bíróságnak a megállapított tényekből további tényre történő helytelen következtetését támadja, és ezek korrigálását kívánja elérni, amely nem esik a felülmérlegelés tilalma alá.

[57] Az I. r. vádlott védője az eltérő minősítés lehetőségét megállapító végzéssel összefüggésben tett írásbeli észrevételében részletes elemzését adta az eljárás tárgyát képező bűncselekményeknek az eddigi eljárás során felmerült lehetséges minősülése és az érdemi határozatokban megállapított minősítését érintően. Utalt arra, hogy az I. r. vádlott vonatkozásában az eljárásban ezidáig nem is merült fel az, hogy cselekménye pénzmosásnak is minősülhet, majd kifejtette, hogy az I. r. vádlott esetében a pénzmosás "saját" bűncselekményhez - akár vagyon elleni, akár költségvetést sértő bűncselekményhez - anyagi jogi okból sem kapcsolódhat, miután a vádirati tényállás alapján a védelem számára nem tárható fel olyan elkövetési magatartás, amely az I. r. vádlott vonatkozásában a pénzmosás megállapítására alapot adhatna.

[58] Az I. r. vádlott védője a nyilvános ülésen előadott perbeszédében - a harmadfokú eljárásban írásban benyújtott észrevételeit fenntartva - a másodfokú ítélet helybenhagyását kérte.

[59] A II. r. vádlott védője a nyilvános ülésen a fellebbezésre tett írásbeli észrevételében foglaltakat fenntartva kiemelte, hogy a másodfokú bíróság ítélete a II. r. vádlott vonatkozásában az igazságszolgáltatásba vetett hitet volt képes visszaadni, amely egyebekben a kétfokú eljárás során következetesen képviselt védői álláspont jóleső visszaigazolását is jelentette. Rámutatott arra, hogy az ítélőtábla helyesen ismerte fel, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőjogi főkérdésre is kiható hibákat ejtett, tényállása több helyen hiányos volt, iratellenes megállapításokat tett, és több esetben is tényből tényre helytelen következtetéseket vont le. Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság olyan kötelezettségrendszert kért számon a II. r. vádlotton, amelyek az ügyészség és az elsőfokú bíróság sajátos feltevésein alapultak. Így az ítélőtábla helyesen élt a rendelkezésére álló tényállás-javítási eszközökkel; ténybelileg megalapozott, jogilag pedig helyes következtetései alapján jutott el oda, hogy megállapította a II. r. vádlott büntetőjogi felelősségének hiányát, és megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, amelynek helyes indokai alapján annak helybenhagyását kérte.

[60] A III. r. vádlott védője a nyilvános ülésen hangsúlyozta, hogy a III. r. vádlott az elsőfokú ítélettel szembeni fellebbezési jogáról a kora, az egészségi állapota és a felesége halála miatt mondott le, de nagy örömmel vette a másodfokú bíróság ítéletét. A védő fenntartva az elsőfokú eljárásban előadott védőbeszédében foglaltakat, a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

[61] A IV. r. vádlott védője a nyilvános ülésen a másodfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.

[62] Az V. r. vádlott védője a nyilvános ülésen a harmadfokú eljárásban írásban előterjesztett észrevételeket változatlanul fenntartotta és a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. Hivatkozott arra, hogy az V. r. vádlott 2009 óta életének negyedét töltötte büntetőeljárás hatálya alatt, mely időmúlás során nemcsak a büntetőjogot, hanem a sportszövetség támogatását érintő jelentős jogszabályváltozások is bekövetkeztek. Erre, valamint az V. r. vádlott büntetlen előéletére, jogkövető magatartására és kisgyerekes családi állapotára figyelemmel másodlagosan megrovás alkalmazására tett indítványt.

[63] A VI. r. vádlott védője a nyilvános ülésen az írásban előterjesztett indítványát változatlanul fenntartva a másodfokú ítélet helybenhagyását kérte.

[64] A VII. r. vádlott védője a nyilvános ülésen az első- és a másodfokú eljárásban tett védőbeszédét fenntartva a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

[65] A VIII. r. vádlott védője a nyilvános ülésen kifejtette, hogy álláspontja szerint a másodfokú bíróság a kiegészített tényállásból helyes ténybeli következtetést vont le, így a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

[66] A II. r. vádlott az utolsó szó jogán előadta, hogy fenntartja a másodfokú eljárásban tett nyilatkozatait.

[67] A VII. r. vádlott az utolsó szó jogán úgy nyilatkozott, hogy az innovációs járulékról a büntetőeljárásban hallott először, az ügyben szereplő emberek kilencven százalékát nem is ismeri, és mindössze csak aláírt egy olyan szerződést, amelyet a IV. r. vádlott által képviselt cégcsoport jogásza küldött át. Méltánytalannak tartotta a gazdasági társaság vezető tisztviselője foglalkozástól eltiltásra irányuló ügyészi indítványt azzal, hogy az a jelenlegi helyzetét lehetetlenítené el.

[68] Az ügyészség másodfellebbezése valamennyi terhelt tekintetében alapos.

[69] A harmadfokú bíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a bejelentett fellebbezés alapján helye van-e harmadfokú eljárásnak. Ennek a törvényi előfeltétele - az elsőfokú és a másodfokú ítélet közötti eltérés a bűnösség kérdésében - teljesült [Be. 615. § (1)-(2) bek.]. Az elsőfokú bíróság a vád teljes terjedelmében mondta ki bűnösnek az I-VIII. r. vádlottakat, ezzel szemben a másodfokú bíróság teljes terjedelmében - az első fokon jogerősen elítélt III. r. vádlottra kiterjedően is, a jogerő feltörésével - valamennyi vádlottat felmentette, amellyel a törvényben írt ellentétes döntés, a harmadfokú eljárásnak a Be. 615. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés a) pontja szerinti törvényi alapja létrejött. Az ügyészség által bejelentett fellebbezés ezt az ellentétes rendelkezést támadja valamennyi vádlottat érintően, ekként a Be. 615. § (3) bekezdés a) pontjában, valamint (5) bekezdésében meghatározott feltétel is teljesült.

[70] A harmadfokú bíróság a Be. 618. § (1) és (2) bekezdése szerint teljes terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást. A felülbírálat tárgya értelemszerűen és főszabályként először az eljárási szabályok - azon belül az ún. abszolút, majd az ún. relatív hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályok - megtartása, ezt követően pedig - amennyiben az ítéletet nem kell hatályon kívül helyezni - a tényállás megalapozottsága.

[71] Ennek előrebocsátásával (és sorrendjében) a harmadfokú bíróság a felülbírálat során nem észlelt olyan, az egész ügydöntő határozatra kiterjedő - a Be. 607. § (1) bekezdése, illetve a Be. 608. § (1) bekezdése szerinti - eljárási szabálysértést, amely feltétlenül az elsőfokú és/vagy a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését eredményezi, az ügy érdemi elbírálását kizárja (ilyenre egyébként a felek sem hivatkoztak).

[72] A harmadfokú felülbírálat ezt követő szempontja, hogy a másodfokú bíróság által, az ítélkezésének alapjául elfogadott tényállás - amely jelen esetben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásnak egy jelentősen megváltoztatott változata - megalapozott-e.

[73] A Be. 619. § (1) bekezdése, illetve (3) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a határozatát akkor alapíthatja a másodfokú ítélet alapját képező tényállásra,

- ha az további bizonyítás felvétele nélkül is megalapozott vagy

- az iratok alapján azzá tehető, s ekként a helyes tényállás megállapítható, avagy a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölhető.

[74] A harmadfokú bíróság e körben értelemszerűen azt vizsgálja, hogy a másodfokú bíróság által - az általa tett kiegészítésekkel és helyesbítésekkel - irányadónak tartott tényállás megalapozott-e. Ezalatt értendő az elsőfokú ítélettel megállapított és a másodfokú bíróság által - akár javítás nélkül is - megalapozottnak tartott tényállás, valamint a másodfokú bíróság általi módosítás (javítás) helyénvalósága is. Főszabályként ugyanis a másodfokú bíróság határozatát az elsőfokú ítélettel megállapított tényállásra alapítja [Be. 591. § (1) bek.].

[75] A tényálláshoz kötöttség elvi indokát a Be. 167. § (3) bekezdése és (4) bekezdésében foglalt szabályozás adja. Az abban foglaltak szerint

- a bizonyítás eszközeinek és a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje,

- a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli és

- a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg.

[76] Ezáltal biztosított a bizonyítékok hitelt érdemlőségének meggyőződés szerinti szabad értékelése, és védett a mikénti mérlegelése.

[77] Kivételesen azonban a Be. felment e kötöttség alól és lehetővé teszi, hogy a másodfokú bíróság a tényállást kiegészítse vagy helyesbítse, avagy eltérő tényállást állapítson meg, és ez alapján határozzon. Ennek kereteit, korlátait a Be. 593-594. §-ai határozzák meg.

[78] A másodfokú bíróság általi tényjavítás elsődleges és általános feltétele, illetve indoka azonban, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozatlan. Ebben a kérdésben a másodfokú bíróságnak egyértelműen rögzítenie kell az álláspontját. Megalapozatlanság hiányában az elsőfokú ítéleti tényállás bármilyen helyesbítése, kiegészítése, avagy eltérő tényállás megállapítása a másodfokú bíróság által eljárási szabályba ütközik még akkor is, ha az a terhelt felmentéséhez vagy az eljárás megszüntetéséhez vezet. Következésképp a másodfokú eljárásban a tényjavítás feltétele minden esetben - így a Be. 593. § (1) bekezdés b) pontjában írt esetben is - az elsőfokú ítéleti tényállás megalapozatlansága.

[79] Ez a szabályozás a magyar eljárásjogban hagyományos. Az eltérő tényállás megállapításának úgyszintén az az alapvető feltétele, hogy a tényállás megalapozatlan legyen (BJD 8349.). Ha a tényállás megalapozott, akkor még felmentő határozat érdekében sem lehet eltérő tényállást megállapítani pusztán a bizonyítékok eltérő értékelésével (BJD 7761., 8377.).

[80] A harmadfokú bíróságnak ezért - mielőtt a másodfokú bíróság általi tényállás-módosítások megalapozottságát vizsgálja - először a tényállás-megállapítás eljárásjogi alapjának a mikéntjét, megvalósulását kell felülbírálnia. Ez a harmadfokú bíróság részéről nem tényjavítás, hanem a másodfokú ítélet eljárásjogi felülbírálatának része.

[81] Mindezek alapján, ha a harmadfokú bíróság azt állapítja meg, hogy a másodfokú bíróság megalapozatlanság hiányában indokolatlan tényállásváltoztatást eszközölt, úgy azzal, hogy a harmadfokú bíróság mellőzi a másodfokú bíróság tényállás helyesbítését, nem a megalapozottságot bírálja felül, hanem az eljárási feltétel hiányában megvalósult tényállás-helyesbítést mellőzi. Amennyiben viszont a másodfokú bíróságnak a tényállás korrekcióra alapos oka volt, akkor lehet azt megvizsgálni, hogy a tényállás-helyesbítés nem eredményezett-e megalapozatlanságot, azaz nem éppen a másodfokú bíróság általi változtatás-e az, amely hiányos, iratellenes, felderítetlen vagy téves ténybeli következtetésen alapul.

[82] Ezért perdöntő jelentősége van annak, hogy a harmadfokú bíróság lépésről lépésre végezze el ezt a vizsgálatot, azaz ellenőrizze: a másodfokú bíróság mit állapít meg az elsőfokú bíróság tényállásával kapcsolatban, megalapozottnak vagy megalapozatlannak tekinti-e azt, és utóbbi esetben milyen okokat, milyen ténybeli körülményeket sorol fel, hogy miért megalapozatlan az a tényállás vagy annak egyes megállapításai.

[83] Jelen esetben az állapítható meg, hogy a másodfokú bíróság összefoglalóan azt rögzítette, miszerint az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 592. § (2) bekezdés a), c) és d) pontjaiban írt okokból részben megalapozatlan: a tényállás hiányos, ellentétes az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmával, illetve az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett.

[84] Ennek megállapítását követően azonban ahelyett, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását alapul véve, az abban felfejtett megalapozatlansági ok pontos megnevezése mellett (azaz annak megjelölésével, hogy mi alapozza meg az általa végzett egyes helyesbítéseket) végezte volna el a tényállás megalapozottsága körében előírt törvényi feladatát, annak vizsgálatára helyezte a hangsúlyt, hogy a vádiratban megjelölt jogügyletek kapcsán valamely bűncselekmény törvényi tényállása - álláspontja szerint - megvalósult-e. Ennek keretében pedig az ítélete [53]-[72] bekezdésében a II. r. vádlott, az ítélete [73]-[104] bekezdésében pedig az I. r. vádlott büntetőjogi felelősségének kérdésével foglalkozva, vitatta az ebben a kérdésben elfoglalt elsőbírói álláspontot és a felmerült bizonyítékokat.

[85] Mindezek után a másodfokon eljárt bíróság az ítélet [105] bekezdésében azt a megállapítást tette, hogy a felülbírált ítéleti tényállás részbeni megalapozatlanságát a másodfokú eljárásban a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja értelmében részben az iratok tartalma, részben helyes ténybeli következtetések levonásával kiegészíti és pontosítja, amelyet konkrétan az elsőfokú ítélet oldalszámainak és bekezdéseinek pontos megjelölésével az ítélete [106]-[126] bekezdésében írtak szerint tett meg.

[86] A másodfokú bíróság tehát, terjedelmét tekintve is jelentős tényállás-változtatásba kezdett, azonban miután az egyes módosítások - a konkrétan beazonosítható megjelölések hiányában - nem párosíthatók a Be. 593. §-ában meghatározott megalapozatlansági okokkal sem, a másodfokú bíróság tényállásmódosító tevékenysége egy rendkívül nehezen áttekinthető tényállás végeredményével zárult, olyan tényálláséval, amely ebben a formában önellentmondó, lényegében pedig a büntetőjogi felelősség elbírálására alkalmatlan.

[87] Generális megközelítéssel kitűnik, hogy bár számos, a vádlottakra hátrányos ténymegállapítást kivett a másodfokú bíróság a tényállásból - indok és indokolás nélkül -, azonban mindezt úgy tette, hogy ugyanakkor a hátrányos következtetések alapjául szolgáló tényeket változatlanul hagyta. Ez kiemelt jelentőséggel két esetben érhető tetten.

[88] A másodfokú bíróság módosítás nélkül hagyta az elsőfokú ítélet 8-9. oldalának fordulójában szereplő, a szerződéskötési helyezettel összefüggésben rögzített megállapítást arról, hogy az I. r., a IV. r. és a VIII. r. vádlottak abban állapodtak meg, hogy az F. Zrt. az innovációs járulék felhasználásra vonatkozó szerződések kötésével, a kutatási tanulmányokért fizetett összeg egy részéből a IV. r. vádlott érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságokon keresztül támogatják a sportszövetséget, vagyis, hogy a szerződéses rendszer célja a sportszövetség támogatása volt. A tanulmányok beszerzésére irányuló szerződés kettős iránya: egyrészt a fizetés az egyik fél részéről, a másik fél részéről a tanulmány elkészítése. Az a tény, hogy ebben a folyamatban e két cégektől eltérő más cégek is becsatlakoztak és az egész ügymenet célja a tanulmányokhoz semmilyen módon nem kapcsolódó szervezet támogatása, már önmagában olyan, ami az egyes részletektől függetlenül a bűnösségre való következtetésnek lehet az alapja. Mindezen megállapítás pedig a tényállásban, annak jelentős módosítása ellenére is benne maradt.

[89] Ugyancsak érintetlen maradt az elsőfokú ítéletben a 13. oldal utolsó három bekezdése is, amelyek pontosan rögzítették a IV-VIII. r. vádlottak vonatkozásában, hogy mi volt a cél az egész "művelettel"; nevezetesen a pénz eredetének az elleplezése. E tényállásrész tartalmazza azt is, hogy melyik vádlott melyik szervezet részére kívánt pénzt szerezni ezzel összefüggésben, amely megint nincsen semmilyen összefüggésben azzal, ha az F. Zrt. valóban a működéséhez szükséges vagy azt segítő tanulmányokat akart volna készíttetni az Egyesület által.

[90] Mindezek után azt kell megállapítani, hogy ha és amennyiben a harmadfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedhetett volna, hogy ez a tényállás-kiegészítés indokolt, törvényes és megalapozott, akkor ez a másodfokú bíróság határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatására utasítását eredményezte volna, hiszen a tényállás alapján nem lehetne döntést hozni a vádlottak büntetőjogi felelősségéről; az egyszerre tartalmaz a terheltek bűnösségét alátámasztó és cáfoló olyan tényeket, melyek egymást kizárják, egyidejűleg fogalmilag nem valósulhatnak meg.

[91] A harmadfokú bíróság azonban a másodfokú bíróság ítéletének a megalapozottsággal összefüggő eljárásjogi felülbírálatának kétlépcsős vizsgálata alapján annak megállapítására jutott, hogy a másodfokú bíróság által végzett tényállás-helyesbítések túlnyomó többsége nem törvényes és nem is megalapozott.

[92] A harmadfokú bíróság ebben a körben a másodfokú bíróság tényállás-helyesbítésének négy csoportját azonosította.

[93] A legszűkebb körbe tartozik a helytálló és indokolt tényállás kiegészítés, amely megfelel az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmának és a rendelkezésre álló bizonyítékoknak is. Ide tartozik a másodfokú ítélet [106]-[107] bekezdésének tényállításai, valamint a [111] bekezdésében a IV. r. vádlottnak az Egyesületben betöltött tisztségének megszűnését megállapító tény.

[94] Az elsőnél jóval bővebb már az a csoport, amelybe a szükségtelen tényállási elemek beemelése tartozik, az olyan tényállási elemeké, amelyek a vádlottak bűnössége kapcsán nem hordoz többlettartalmat vagy negatív tartalmat. Fontos jellemzője az ilyen tényállás helyesbítéseknek, hogy a másodfokú bíróság igyekezett a megállapított tények kapcsán minden hátrányos jelzőt és - a köznapi értelemben - minősítést mellőzni. Ennek körébe tartozik, hogy következetesen mellőzte mindenhonnan a szerződések kapcsán a "visszadátumozott" és a "fiktív" jelzőt, de ugyanakkor azt változtatás nélkül a tényállásban hagyta, hogy a szerződések, amelyek aláírására 2009. december 22. és 29. között került sor, azonban azok keltezésként a 2009. szeptember 1-jei dátumot tartalmazzák. Ehhez képest viszont hiába került a tényállásból mindenütt mellőzésre a "visszadátumozott" szó, a megmaradt tények alapján a szerződések visszadátumozott volta a másodfokú bíróság által elfogadott tényállásból is kétségbe vonhatatlanul kitűnik. Hasonlóképp - amint arra a Kúria a korábbiakban már utalt - változatlanul a tényállás részét képezi az I., a II. és a VIII. r. vádlottak eredeti, a szerződésben foglaltaktól eltérő szándéka és az, hogy a szerződések ellenértéke e terheltek eredeti szándékának és a szerződés valódi, leplezett céljának megfelelően a többi vádlott tudtával a szerződésekben nem szereplő szervezetekhez jutott, miközben a szerződés szerinti teljesítésre nem került sor; ekként a szerződések fiktív volta e tényállásból is kitűnik. A másodfokú bíróság tehát e körben a tényállásból megalapozott, helyes megállapításokat mellőzött.

[95] Ezért a Kúria e szerződéseket érintően a "visszadátumozott" és "fiktív" szavaknak a másodfokú ítélet [113]-[114] és [116] bekezdésében megjelölt törlését, valamint a [116] bekezdésben ezzel együtt az "azonos módon dátumozottan" kiegészítést mellőzte.

[96] A "szükségtelen" tényállás-változtatások csoportjába tartoznak a másodfokú bíróság ítéletének [108]-[110] és [123] bekezdéseiben rögzített azon ténymegállapításai, amelyek a Gt. 30. § (2) bekezdésében meghatározott kötelezettség és a II. r. vádlott büntetőjogi felelősség alóli mentesülését célzandóan emelt be tényeket a céges működés és aláírás kialakult gyakorlatából és a [113] bekezdés azon része, amely az aláírás menetét rögzíti. Ezen tényállás-kiegészítéseket a harmadfokú bíróság mellőzte.

[97] A másodfokú bíróság tényállás-változtatásainak harmadik csoportja az iratellenes megállapítások köre.

[98] A másodfokú bíróság az ide tartozó helyesbítéseivel igyekezett a történetet és a tényállást úgy átalakítani, hogy a szerződések 2009. decemberi 22-i aláírását megelőzően a tanulmányok elkészítésével összefüggésben jelentős előkészületi munkák folytak; azok, de legalábbis közülük az egyik már jelentősen előrehaladott állapotban volt. Ezekből az a következtetés adódott volna, hogy a teljesítési határidő közeli volta ellenére nem volt objektíve lehetetlen a tanulmányok elkészítése a szerződés keltéből adódó legalább kettő, legfeljebb kilenc nap alatt.

[99] E tényállás-helyesbítések azonban túlnyomórészt az ügyiratok tartalmával ellentétesek.

[100] E körből a legjellemzőbb példaként emelhető ki, amikor a másodfokú bíróság külön megállapítást tett a tényállásban annak kapcsán, hogy a H. M.-féle tanulmány már elkészült állapotban volt a szerződések aláírását megelőzően is, sőt még lektorálták is. Ez a megállapítás egy O. D. által kiállított "teljesítésigazolás" elnevezésű okiraton alapult, ami rendelkezésre állt az iratok között. Ezen okirat szövege teljes egészében nyomtatott, azonban nyomtatott dátum nem szerepel rajta, hanem utóbb kézírással vezették rá, hogy "átvettem. 2009. december 15.". Az viszont elkerülte a másodfokú bíróság figyelmét, hogy ugyanezen okirat egy másik példányban is rendelkezésre állt az iratok között, ami formátumában és tartalmában azonos az előbbivel, azonban rajta nyomtatva a 2010. március 30-i dátum szerepel. A kézzel dátumozott okiratot az elsőfokú bíróság H. M. elé tárta, aki tanúvallomása során azt a nyilatkozatot tette, hogy a kutatási jelentést csak 2010 tavaszán adta át az V. r. vádlottnak, a lektorálásra pedig az átadást megelőzően maximum 2 héttel került sor. A kész tanulmány átadása a lektor és az erről igazolást kiállító O. D. jelenlétében történt, ami nem lehetett 2009-ben.

[101] Ezt követően a másodfokú bíróság H. M. tanúvallomása ellenére, a kézírással utólag megváltoztatott okiratra alapítva tüntette fel a tényállásban, hogy a tanulmány 2009. december 15-ére már elkészült és lektorálásra is került, anélkül, hogy H. M. ide vonatkozó vallomásának, illetve a szóban lévő okirat két különböző tartalmú példányának értékelésével elszámolt volna, sőt azokat meg sem említette. Ekként felülmérlegelte az elsőfokú bíróság értékelését H. M. vallomása kapcsán és nem adott választ arra sem, hogy a két okirat közül miért fogadta el azt, amelyet szemmel láthatóan - éppen a releváns dátumozását illetően - kézírással változtattak meg. Ekként a másodfokú bíróság ezen tényállás-változtatása teljes egészében iratellenes és megalapozatlan, így a másodfokú bíróság ítéletének [112] bekezdését is mellőzte a harmadfokú bíróság.

[102] Mellőzni kell az ítélőtábla ítéletének [114] bekezdését, amely - a [112] bekezdéshez hasonlóan - egyrészt szükségtelen, másrészt iratellenes megállapításokat tartalmaz. A másodfokú bíróság semmiféle tényalapját nem jelölte meg azoknak a dátummódosításoknak, amelyeket ebben a bekezdésben rögzített (2009 decembere helyett 2009 ősze, és a szerződés aláírásával összefüggésben a 2009. december 24-i időpont, mely utóbbi a [113] bekezdésben is szerepel).

[103] Az egyeztetések lefolytatásnak dátuma nem módosítható az elsőfokú bíróság által megállapított 2009 decemberéről 2009 őszére, miután az elsőfokú bíróság által bizonyítékként értékelt e-mail levelezésből a 2009. december 9-i e-mail, amelyet az V. r. vádlott a IV. r. és a VIII. r. vádlottaknak címzett, éppen arról számolt be, hogy "a mai találkozón" - vagyis 2009. december 9-én - "B.-vel és a gazd. ig.-val" végig beszéltek a lehetőségeket ("Keret 20 millió, 3-4 témát javasolt feldolgozni három költséghely van: Nonprofit szervezet - kutatási anyag készítője - atlétika szövetség" - nyomozati iratok IV. kötet 195. oldal).

[104] A szerződések aláírásának pontos időpontja nem, csak egy intervalluma állapítható meg, azonban annak végső dátuma az elsőfokú bíróság által bizonyítékként értékelt ügyiratok közül a levelezésből kitűnően 2009. december 29. napjában rögzíthető; az V. r. vádlott ezen a napon a IV. r. és a VI. r. vádlottnak megküldött e-mailjében számolt be arról, hogy az F. Zrt.-nél megtörtént a három szerződés aláírása és a számlát is "kiállítottuk".

[105] Az iratellenesség körébe tartozik a másodfokú bíróság ítélete [117]-[119] és [121] bekezdésében rögzített módosítás is, a "tanulmányok" elkészítéséről és átvételéről. Az elsőfokú bíróság ítélete 17-18. oldalán részletes elemzést adott a bizonyítékok alapján az ebben a körben általa megállapított tényekről, melyben arra a megállapításra jutott, hogy az I. r. vádlott nem mondott igazat, hiszen a tanulmányokat nem tarthatta kezében 2009. december 30. napján sem.

[106] A másodfokú bíróság azonban ezzel szemben egy, az elsőfokú bíróság bizonyítékértékelése során felvetett feltételezésre alapított, amely arról szólt, hogy az I. r. vádlott valamiféle vázlatokat mégis a kezében tarthatott.

[107] Márpedig az elsőfokú bíróság által bizonyítékként értékelt ügyiratokban szereplő e-mail levelezésből származó adatok nem cáfolhatóak, melyekre az elsőfokú bíróság is helytállóan utalt. Mindez az V. r. vádlott által K. Á., H. I.-né és E. M. részére 2010. január 5-én megküldött levelével még tovább erősíthető, amelyben az V. r. vádlott leírja, hogy a levelének melléklete az a három anyag, amelyek az F. Zrt. felé kerültek leadásra, és kéri a három "szerzőt", hogy nézzék át az anyagokat az arculati elemek beépítése után, hogy kell-e valahol javítani, igazítani azért, hogy aztán az nyomtatásra készek legyenek.

[108] Mindez egyértelművé teszi, hogy az F. Zrt. részére megküldött bármilyen anyagok 2009. december 30. előtt nyomtatásra készen, papír alapon biztosan nem álltak rendelkezésre.

[109] Ebben a körben jegyzi meg a harmadfokú bíróság, hogy a IV. r. vádlottól lefoglalt laptopon rögzített adatok alapján a legkorábban elkészült anyag az E. M.-től származó dokumentum, amely elkészültének időpontja 2009. december 30. napja 20 óra 46 perc, de ezen is történt egy utolsó mentés 2010. január 5-én, vagyis papír alapon ez sem készült el korábban. További adat, hogy az V. r. vádlott az I. r., a IV. r. és a VI. r. vádlottnak 2009. december 30-án címzett, de az I. r. vádlottat megszólító e-mailjében a teljesítésigazolás-minta megküldésekor jelezte, hogy a telefonon megbeszéltek szerint az anyagok másnap vagy legkésőbb hétfőn el fognak jutni hozzá.

[110] A fentiekhez és a tanulmányok fiktív voltához kötődően hasonlóan iratellenes a másodfokú bíróság [118] bekezdésében rögzített módosítása a "tanulmányok készítésével összefüggésben". Az elsőfokú bíróság a saját ténymegállapításának indokolása körében utalt a IV. r. vádlott által H. I.-né és E. M. részére 2009. december 30-án megküldött levelére, amelyben külön-külön, a konkrét cím megadásával utasítja őket, egy-egy 50 oldalas anyagnak az internet felhasználásával történő elkészítésére még a nap folyamán. Mindezek alapján mellőzendő a másodfokú bíróság ítéletének [118] bekezdése is.

[111] Végül a másodfokú bíróság általi tényállás-helyesbítések negyedik csoportját alkotják a téves ténybeli következtetések körébe tartozó megállapítások, amelyeket a másodfokú bíróság tekintett az elsőfokú bíróság téves következtetésének, holott valójában a másodfokú bíróság következtetése volt téves. Ez többnyire ott érhető tetten, ahol a másodfokú bíróság a vádlottak bűnös tudattartamára vonatkozó megállapításokat mellőzte a tényállásból, de ugyanakkor az azok alapjául szolgáló, a külvilágban észlelhető (primer) tényeket változatlanul hagyta a tényállásban. Ekként a másodfokú bíróság által megváltoztatott tényállásban szereplő eseménysor lényege sem más, minthogy történt egy szerződéskötés tanulmányok készítésére, ennek ellenére a tanulmányok nem készültek el, azonban azok ellenértékét kifizették, majd ez a pénz "elindult egy olyan hosszabb útra", ahol további cégeken keresztül haladva az összege mindig csökkent, majd végül a maradéka megérkezett egy sportszervezethez, amely az I. r. vádlott személyén keresztül szorosan köthető a kifizetőhöz, ellenben a tanulmányokhoz nem volt köze, akárcsak a láncban résztvevő egyéb cégekhez sem.

[112] Ilyen téves ténybeli következtetés a másodfokú ítélet [113] bekezdésében a II. r. vádlott tudati állapotára vonatkozó megállapítás, a [115] bekezdésben rögzített törlés, a [116] bekezdésben a közbeszerzési eljárással összefüggésben megtett törlés, a [118] bekezdésben az I. r. vádlottra tett ténymegállapítás, a [120] bekezdésben rögzített törlés és az I. r. vádlott tudatára tett ténymegállapítás, a [122] bekezdésében rögzített törlés és az ahelyett tett, az I. r. vádlottra vonatkozó ténymegállapítás, valamint a [124]-[126] bekezdésben rögzített törlések. Mindezeket a harmadfokú bíróság mellőzte.

[113] A fentiek alapján összegezve, a harmadfokú bíróság - mellőzve a kifejtettek szerint szükségtelen, iratellenes és a tényből tényre helytelen következtetéseket - az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást állítja vissza néhány helyesbítéssel.

[114] A tényállás legelején meghagyja a másodfokú bíróság ítéletének [106]-[107] bekezdésében írt tényállás-kiegészítést, miután egyetértett a tényállásnak az I. és a II. r. vádlottak munkaszerződésére és az abból rájuk háruló kötelezettségekre vonatkozóan a másodfokú bíróság általi kiegészítésével, ugyanakkor ezzel összefüggésben helytálló a Legfőbb Ügyészségnek a tényállás kiegészítése iránti indítványa az I. és a II. r. vádlott mint gazdasági vezérigazgató-helyettes együttes képviseleti jogára is. E kettős képviseletnek ugyanis megvan a ténybeli alapja a bizonyítás tárgyát képező ügyiratokban, ezért a harmadfokú bíróság az ehelyütt hiányos tényállást azzal egészíti ki, hogy az I. r. és a II. r. vádlottak vezérigazgató-helyettesként együttes képviseleti joggal rendelkeztek, így a társaság írásbeli képviseletére csak a másik cégjegyzésre jogosult aláírásával együtt voltak jogosultak.

[115] Az elsőfokú ítélet 8. oldalának utolsó bekezdésében a IV. r. vádlott Egyesületben elfoglalt pozíciójára tett másodfokú bírósági korrekció is helytálló, így ehelyütt a mondat úgy kezdődik, hogy "a IV. r. vádlott az Egyesület szakmai vezetője, 2009. május 21. napjáig elnöke, ezt követően társadalmi munkában az egyesület munkájának segítője…".

[116] Az elsőfokú ítélet ugyanezen bekezdését érintően módosítja a tényállást a harmadfokú bíróság a megegyezés dátuma tekintetében. A másodfokú bíróság az ítélete [111] bekezdésében - anélkül, hogy annak részletesebb magyarázatát adta volna - módosította az I. r., a IV. r. és a VIII. r. vádlottak megegyezésének az elsőfokú bíróság által 2009. év végében megállapított időpontját, 2009 kora őszére.

[117] Valójában - az elsőfokú bíróság által bizonyítás tárgyát képező ügyiratok alapján - az állapítható meg, hogy az első e-mail, amely már összefüggésbe hozható a jelen ügy tárgyát képező szerződéses folyamattal, 2009. november 18-i keltezésű és küldője a IV. r. vádlott. Ebből az derül ki, hogy ekkorra szóbeli tárgyalás vagy tárgyalások már biztosan lehettek, abban ugyanis a levél küldője egyértelműen utalt a tervezett projektre, abban a később megvalósuló eseménysor jó néhány részlete - így a sportszövetség támogatásának szándéka, a fejlesztési klaszter keretén belüli megvalósítás, a támogatási összeg nagysága, illetve az M. A. Kft. bevonása - már szerepelt.

[118] A klaszter megalakulásának időpontja a IV. r. vádlott vallomása alapján 2009 tavasza, a sportszövetség és az. M. A. Kft. közötti együttműködés kezdete pedig 2009 júliusa, az I. r. és a IV. r. vádlottak vallomása szerint közöttük személyes találkozásra 2009 nyarán került sor.

[119] Mindezen adatokból az biztosan megállapítható, hogy nem 2009. év végi, hanem annál korábbi volt az a dátum, amelyhez a vádlottak megállapodása köthető, így az elsőfokú bíróság által megállapított időpont valóban módosításra szorul. Azonban a másodfokú bíróság általi változtatásnak, a dátum 2009 kora őszére javításának nincs ténybeli alapja, a vádlotti megállapodás leginkább 2009 év második felére, a november 18-át megelőző időpontra datálható.

[120] A harmadfokú bíróság tehát az elsőfokú ítélet 8. oldala utolsó bekezdésének utolsó sorában a "2009. év végén megállapodott" részben a dátumot, 2009 második felében, pontosan meg nem határozható időpontban, de november 18. előtti időszakra pontosítja.

[121] Az elsőfokú ítélet 11. oldala negyedik bekezdése első sorának utolsó előtti - nyilvánvalóan elírt - szavát "gazdasági"-ra javítja ki.

[122] A IV. r. vádlott Egyesületben betöltött pozícióját érintő változtatással összefüggően a harmadfokú bíróság törli a IV. r. vádlottnak az Egyesületnél betöltött pozíciójára utaló részt az elsőfokú ítélet 11. oldala utolsó bekezdésének első sorában azt, hogy "mint az Egyesület elnöke".

[123] A harmadfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítélete 13. oldal 4. bekezdése 2. mondatának 9. fordulatát akként pontosítja, hogy az F. Zrt. és az Egyesület közötti szerződés alapján kiállított számlák az F. Zrt. által fizetendő innovációs járulék csökkentésére kerülnek felhasználásra. E pontosítás alapja az innovációs járulékkal kapcsolatos törvényi kötelezettség.

[124] A Kúria az elsőfokú ítélet 9. oldalának ötödik bekezdését is pontosítja, illetve kiegészíti azzal, hogy a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény 4. § (1) bekezdése határozza meg a járulék alapját, a (2) bekezdés a mértékét, míg (3) bekezdés szabályozza azokat a költségeket, amelyek a járulék éves bruttó összegéből levonhatók. Az 5. § (1) bekezdése alapján a járulékfizetésre kötelezett gazdasági társaság a járulék éves bruttó összegét, a 4. § (3) bekezdése szerint elszámolható módon és mértékben felmerült kötelezettségcsökkentő tételek éves összegét, ezen összegek különbözeteként megállapított éves nettó kötelezettségét maga állapítja meg és vallja be az állami adóhatósághoz az adóévet követő adóév ötödik hónapjának utolsó napjáig.

[125] A harmadfokú bíróság a Be. 619. § (3) bekezdése alapján a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan másodfokú ítélet megalapozatlanságát a fentiek szerint kiküszöbölte, mivel a helyes tényállás az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok, illetve a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölésével megállapítható volt. A Kúria az ilyen módon kialakított tényállást tekintette határozata alapjának.

[126] Ebből a tényállásból pedig valamennyi vádlott bűnösségére vonható le következtetés, amely egyrészt az ügy tárgyát képező folyamat teljes egészének, majd az egyes vádlotti magatartások vizsgálatát igényelte.

[127] A folyamat egészét vizsgálva kitűnik, hogy az ügyben a kiinduló pont egy olyan szerződéskötés, amelynek eredményeként mint szerződéses fél, az F. Zrt. vagyonából 20 millió forint került ki akként, hogy az döntő részében nem a szerződéssel érintett másik félhez, hanem szerződésen kívüli felekhez került úgy, hogy a teljes összeg alig több mint a fele a végső soron - ugyancsak szerződésen kívüliként - támogatni kívánt félhez jut. Ez a folyamat ebben a formában jogszerű magatartásnak semmiképp sem tekinthető, hiszen nyilvánvalóan hátrányos annak a részére, aki a kifizetést eszközölte, cserébe pedig semmilyen hasznosítható ellenszolgáltatásban nem részesült, ellentételként semmit nem kapott. Mindezt pedig az motiválta, hogy az I. r. vádlott a társaság vagyonából kívánta támogatni a sportszövetséget, amelyhez a személyében kötődött, azonban oly módon, hogy az ne terhelje meg a társaságot, azaz máshonnan megtérüljön. Erre pedig az innovációs járulék utólagos elszámolása vitán felül alkalmas lett volna, hiszen a kifizetett támogatás összege - azt hamisan kutatásfejlesztési költségként feltüntetve - a járulék bruttó összegéből leírható lett volna.

[128] Ebből jutott a másodfokú bíróság arra a köveztetésre, hogy a vádlotti magatartás költségvetést károsító bűncselekmény lehetne, azonban - ahogyan arra helyesen rámutatott - az a vád tárgyát nem képezte az I. és a II. r. vádlottak tekintetében, míg a többi vádlott pedig, azért mentesülne a büntetőjogi felelősség alól, mert az orgazdaság nem követhető el költségvetési csalás tekintetében; az orgazdaság - mint járulékos bűncselekmény - alapbűncselekményei között a költségvetési csalás sem a korábbi Btk. 326. §-ában, sem a Btk. 2021. január 1. napját megelőző szövege szerinti 379. §-ában nem szerepelt.

[129] Ez az álláspont azonban téves.

[130] A költségvetési csalás az innovációs járulék megfizetési kötelezettség beálltakor, 2010. évben merülhetett volna fel, azonban az már kétségkívül a vád körén kívül esik. Ugyanakkor az F. Zrt. vagyonában értékcsökkenés állt be a 20 millió forint banki átutalásakor, azaz 2010. január 4. napján, még jóval a gazdasági társaságot terhelő járulékfizetési kötelezettség törvényes határnapja, 2010. május 31. napja előtt. A megfizetendő innovációs járulék a vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének napján, valamint az ebből származó összeg továbbutalásakor még csak a várt bevétele volt az állami költségvetésnek, s ekként az F. Zrt.-nél sem volt esedékes kiadás.

[131] A vagyoni hátrány tehát a gazdálkodó szervezetnél, amely vagyonának kezelésével az I. r. és a II. r. vádlottak meg voltak bízva, abban a pillanatban jelentkezett, amikor a 20 millió forintot ellentételezés nélkül, a fiktív tanulmányok fejében kifizették. A cselekmény sikere esetén remélt későbbi megtérülés a vagyoni hátrány bekövetkezésének tényét nem teszi semmissé.

[132] Az I. r. vádlott esetében tény az, hogy a cég, amelynek a vagyonát kezelte, fizetett valamiért. Eleve olyat rendelt, ami a szerződésben foglaltak szerint, a rendelkezésre álló néhány nap alatt nem volt teljesíthető, és ami ezáltal nem volt felhasználható a cég működési körében sem. A pénz - ellenérték nélkül - az I. r. vádlotthoz erőteljesen kötődő szervezethez került, de nem csak oda. A folyamatban, amíg a pénz az F. Zrt.-től a sportszövetségig eljutott, több cégen keresztül haladt, és akik ebben részt vettek, azok hasznot realizáltak, a szerződés teljesítésében való közreműködés nélkül.

[133] Az I. r. vádlott esetében nyilvánvaló, hogy semmilyen gazdasági ok az ellentételezés nélküli kifizetés teljesítésére nem volt, ebből pedig az következik, hogy vagyoni hátrány érte az őt megbízó szervezetet. Az I. r. vádlott esetében van a kezelésére bízott idegen vagyon, ebből folyó kötelezettségszegés és az utóbbival összefüggésben bekövetkezett vagyoni hátrány is, melyek a hűtlen kezelés törvényi tényállási elemeinek felelnek meg.

[134] Az I. r. vádlott cselekvőségét érintő körben utal a harmadfokú bíróság arra, hogy e vádlott tekintetében megállapította az eltérő minősülés lehetőségét is, azonban végül a pénzmosás bűntettekénti minősítést - a hűtlen kezelés mellett - nem találta alkalmazhatónak. Ennek vizsgálata azonban nem volt alaptalan, és abban sem osztotta a Kúria az I. r. vádlott védőjének írásbeli észrevételében rögzítetteket, hogy a pénzmosás bűncselekménye az I. r. vádlott kapcsán az eljárás korábbi szakaszaiban fel sem merült.

[135] Az elsőfokú ítélet 65. oldalának második bekezdése kifejezetten részletes elemzést tartalmaz ebben a körben, amelynek során az elsőfokú bíróság indokolásában számot adott arról, hogy miért nem állapította meg e vádlott terhére a pénzmosást is, és végül a harmadfokú bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy a cselekmény azon szakaszában, amikor a pénzösszeg az F. Zrt.-től az Egyesületig jutott, pénzmosás nem valósult meg. A pénz átutalására ugyanis a szerződésben szereplő valós felek között került sor, így az utalással a vagyon eredetének elleplezése - mint a pénzmosás elkövetési magatartása - fel sem merülhet. Emellett az I. r. vádlott esetében az összeg bűncselekményből származó vagyonnak sem tekinthető, hanem éppen az elutalás által vált azzá akkor, amikor az utalás megtörtént és a pénz elkerült az F. Zrt. számlájáról, hiszen ezen a módon keletkezett a vagyoni hátrány. A pénzmosás egyes alakzatai elkövethetők a saját bűncselekményből származó dologra is, azonban mindig a vagyon elleni cselekményből befejezése, az abból származó haszon realizálása után; az alapbűncselekmény és a pénzmosás nem állhat egymással heterogén alaki halmazatban, egy elkövetési magatartás vagy magatartássorozat egyidejűleg az alapbűncselekmény és a pénzmosás törvényi tényállását nem merítheti ki (BH 2019.125.I.).

[136] A II. r. vádlott vonatkozásában a Kúria a következőkre utal. Amint az tényként megállapításra került, az F. Zrt.-nél kettős képviselet volt, ily módon a II. r. vádlott aláírása azért kellett a szerződésre, hogy a szerződés érvényes és kifizethető legyen. A Gt. 29. § (3) bekezdése szerint a gazdasági társaságot a társaság vezető tisztségviselője, valamint cégvezetője (Gt. 32. §) írásban cégjegyzés útján képviseli. Ha törvény vagy a társasági szerződés másként nem rendelkezik, a vezető tisztségviselők és a cégvezető cégjegyzési joga - a pénzforgalmi számla feletti rendelkezés tekintetében is - önálló, az egyéb képviselők cégjegyzésének érvényességéhez pedig két képviseleti joggal rendelkező személy együttes aláírására van szükség. A társasági szerződés úgy is rendelkezhet, hogy meghatározott munkakört betöltő munkavállaló cégjegyzési joga önálló, valamint, hogy a vezető tisztségviselő, illetve a cégvezető valamelyik képviseletre feljogosított munkavállalóval együttesen jogosult a gazdasági társaság cégjegyzésére.

[137] A Gt. 30. § (2) bekezdése alapján a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal - és ha e törvény kivételt nem tesz -, a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni.

[138] A II. r. vádlott gazdasági vezérigazgató-helyettesként - akinek vezetői beosztásához kötődő feladatkörét az elsőfokú ítélet 11. oldalának harmadik bekezdése tartalmazza - felelt a 2009. gazdasági év lezárásáért és az új, 2010. üzleti év tervezéséért, a gazdasági társaság költségvetési tervezéséért is pénzügyi-számviteli feladatkörében, melynek részét képezte az államot illető adók és járulékok felmérése, tervezése és év közbeni figyelemmel kísérése is. Miután az Egyesülettel kötendő szerződések az F. Zrt.-t terhelő járulékfizetési kötelezettséget, annak mértékét, annak csökkentésére irányulóan alapvetően érintette, ezért nem kétséges, hogy a szerződési tartalom is a II. r. vádlott felelősségi körébe is tartozott, éppen a gazdasági társaság vagyonát érintő pénzügyi-számviteli feladatköre okán.

[139] A jelen ügyben az I. r. és a II. r. vádlottak - a munkaszerződéseik alapján - együttes képviseleti joggal rendelkeztek, mely jogosultság nem szűkíthető le olyan szintre, hogy a II. r. vádlottnak kizárólag a pénzügyi fedezet rendelkezésre állását kellett igazolnia. Így jogellenes célra irányuló szerződést nyilvánvalóan nem írhatott alá pusztán amiatt, hogy annak fedezete rendelkezésre állna. Felelősség terheli így amiatt is, ha tud róla, hogy valójában olyan szerződést ír alá, amelyből a kezelt vagyon tulajdonosát vagyoni hátrány éri. Megállapítható és nehezen fogadható el egy vezető beosztású személytől az, hogy a szerződés jelentős visszadátumozását nem észlelte, de még ennek elfogadása mellett is tudnia kellett, hogy az innovációs járulék terhére történik a kifizetés, ennek a feltétele pedig a 2009. évben történő teljesítés. Ebben az esetben pedig a teljesítés a már említett 2-9 nap alatt (ami magában foglalta a karácsonyi ünnepeket is) objektíve lehetetlen.

[140] Az elsőfokú bíróság ebben a körben kifejtett indokolását, amely meghatározta az I. r. és a II. r. vádlottak esetében - a II. r. vádlott védőjének álláspontjával szemben - a bűnkapcsolati alakzatot, a harmadfokú bíróság osztja. Ami a társtettesi közreműködés tudati oldalát illeti, a társtettes tudatának a tettestárs által kifejtett elkövetési magatartás lényeges mozzanataira kell kiterjednie, amely nem azonos az elkövetés minden részletének ismeretével. A társtettesség törvényi fogalmának célja, hogy a bűncselekmény egészéért feleljenek azok is, akik saját magatartásukkal - tevésükkel vagy mulasztásukkal - annak egy részét megvalósították.

[141] Mindeközben a bűnsegéd a bűncselekmény elkövetéséhez másnak nyújt segítséget, amellyel hozzájárul - előremozdítja, megkönnyíti - a tettes tényállásszerű magatartását. Társtetteshez kapcsolódó bűnsegélynél a bűnsegédi magatartásnak elegendő egy tettestárshoz kapcsolódnia, nem szükségképpen kell valamennyi társtettes elkövetési magatartását előmozdítania, ezért sincs jelentősége annak, hogy az elkövetői körből a II. r. vádlott kivel és hogyan került vagy sem kapcsolatba.

[142] Jelen esetben mindkét vádlott tudta, hogy a szerződés érvényességéhez mindkettőjük aláírása szükséges, és azt is, hogy a másik az aláírását fogja adni. Ekként az egymás tevékenységének ismeretében kifejtett magatartásuk együttesen eredményezte a vagyoni hátrányt.

[143] Mindezen túlmutató más kérdés, hogy a II. r. vádlott az, akinek sem saját, sem esetleg általa képviselt valamely más szervezet anyagi haszna, sem pedig jelentős szervező tevékenysége nem érhető tetten. Ezt azonban a büntetés kiszabása körében lehet értékelni.

[144] A III. r., a IV. r. és az V. r. vádlottak szerepével kapcsolatban elmondható, hogy mindhárom vádlott részt vett azon fiktív szerződések előkészítésében, amelyek a 20 millió forintot "útjára indították". Ezen az alapon teljesen helytálló a III. r. és a IV. r. vádlottak tekintetében az elsőfokú bíróság által megtett azon megállapítás, miszerint az I. és a II. r. vádlottak cselekményét érdemben - büntetőjogilag értékelendő módon - segítették.

[145] Az III. r. és a IV. r. vádlottak nem voltak megbízva az F. Zrt. vagyonának kezelésével, ezért a - kezelésükre bízott vagyon, mint tényállási elem hiányában - a hűtlen kezelés bűntettében fel sem merülhetett a tettesi elkövetésük. Mivel azonban ugyanazon cél érdekében végeztek nem csak pszichikai, hanem kifejezett fizikai tevékenységet - azért, hogy ezek a szerződések létrejöhessenek és a pénz elindulhasson az F. Zrt.-től az Egyesület irányába -, ezért bűnsegédek voltak, a bűncselekmény elkövetéséhez való szándékos segítségnyújtásuk a törvényben írt feltételeknek megfelelően meríti ki ezt az elkövetői alakzatot.

[146] Mindez azonban a III. r. és IV. r. vádlottakon kívül az V. r. vádlottra is igaz.

[147] A harmadfokú bíróság által elfogadott tényállás alapján ugyanis egyértelmű munkamegosztás körvonalazódik a IV. r. és az V. r. vádlott viszonylatában; a IV. r. vádlott elképzeléseit az V. r. vádlott azok tényleges végrehajtásával váltotta valóra. Az V. r. vádlott volt ugyanis az, aki az I. r. által 2009. november 24-én e-mailben megjelölt három kutatási téma alapján kitalálta a tanulmányok pontos (vádban is szereplő) címeit és megállapította az időtervet, személyesen megbeszélte az F. Zrt.-Egyesület szerződés részleteit az I. r. vádlottal, utasította V. Cs.-t, hogy a három szerződést nyomtassa ki 4-4 példányban és vigye el a III. r., majd I. r. vádlottnak aláírásra, ő küldte el az I. r. vádlottnak a három teljesítési igazolást azzal, hogy azokat céges papírra kellene kinyomtatni, valamint kiadta feladatként K. Á., H. I.-né és E. M. részére, hogy az arculati elemek beépítése után javítsák az általuk elkészített anyagokat, hogy azok nyomtathatók legyenek. Mindezzel a közreműködéssel az V. r. vádlott a hűtlen kezelés elkövetésében segédkezett.

[148] A hűtlen kezelésben való közreműködés mellett e három vádlottat érintően külön vizsgálat tárgyát képezi, hogy a pénzösszeg megszerzése hogyan értékelhető. A III. r. és IV. r. vádlottak tekintetében sem az Egyesület általi pénzszerzést rótta az elsőfokú bíróság - helyesen - pénzmosásként a vádlottak terhére, hanem ennek a pénzösszegnek a továbbutalását.

[149] A pénzmosás alapfeltétele a büntetendő cselekményből származó vagyon; a büntetőjogilag értékelendő magatartás pedig ennek eredetének, a vagyonon fennálló jognak, a vagyon helyének és ezek változásának elfedése, elleplezése.

[150] Jelen ügyben a pénzmosás onnan kezdődik, amikor a büntetendő cselekményből származó pénzösszeg már nem a valós - a szerződésben szereplő - felek között mozog, hanem olyan szervezetek között, amelyeknek az alapszerződéshez nincs közük. A fiktív szerződéssel érintett pénzösszeg F. Zrt. és Egyesület közötti mozgását követően pedig ez a helyzet, hiszen már az Egyesület szerződése szerinti alvállalkozók sem voltak ténylegesen alvállalkozók. Nem ők, hanem - a másodfokú bíróság által sem megváltoztatott tényállás szerint - a IV. r. vádlott érdekeltségébe tartozó cégcsoport alkalmazottai, E. M., H. I.-né és K. Á. készítették el ötletszerűen az I. r. vádlott szóhasználatával "kutatási anyagnak látszó tárgyaknak" nevezett anyagokat, amelyek valamiféle tárgyi bizonyítékul akartak szolgálni arra, hogy a teljesítés mégis csak megtörtént.

[151] Az elsőfokú bíróság tehát ezt a további utalásban álló pénzmozgatást rótta a III. r. és a IV. r. vádlottak terhére amellett, hogy értékelte az alapbűncselekményben való közreműködésüket is, mellyel a harmadfokú bíróság is egyetért, hiszen - a jelenleg hatályos törvényi minősítés szerint - a pénzmosás ezen alakzatát elkövetheti valaki a saját maga által elkövetett bűncselekmény tekintetében is, amelyben bűnsegédként vett részt. Ekként e vádlottak esetében a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés és a pénzmosás halmazata valóságos.

[152] Az V. r. vádlottnak - eltérően a III. r. és a IV. r. vádlottaktól - az F. Zrt. és az Egyesület között megvalósult pénzmozgást követően azonban további, büntetőjogilag értékelhető szerepe nem volt. A tényállás szerint részt vett még a VI. r. vádlottal - a pénz további sorsát illetően - történt egyeztetéseken, de ezt a tényállás konkrétumokban kifejezve nem részletezi, mint ahogy eredendően a vád sem. Önmagában egyeztetéseken való részvétel olyan, meg nem határozható tartalmú magatartás, amely alapján további bűnösség a pénzmosás tekintetében nem állapítható meg.

[153] Az a körülmény pedig, hogy az V. r. vádlott bűnsegédletével is zajlott hűtlen kezelésből származó összeg ahhoz a céghez jutott, amelynek az V. r. vádlott volt a szakmai igazgatója, legfeljebb a Btk. 399. § (4) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti - a korábban orgazdaságként büntetett bűncselekmény helyébe lépő - pénzmosásnak felelhetne meg; ami viszont nem követhető el a saját maga által elkövetett bűncselekmény vonatkozásában.

[154] Az V. r. vádlott büntetőjogi felelőssége tehát kizárólag a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntette vonatkozásában áll fenn.

[155] A VI. és a VII. r. vádlottak vonatkozásában a III. és a IV. r. vádlottakhoz hasonló a helyzet; olyan pénzösszeghez jutottak hozzá, amiről tudták, hogy az F. Zrt. bűncselekményből származó pénze (hiszen fiktív szerződések alapján került hozzájuk), és azt utalták - ugyancsak valós jogcím nélkül - tovább. A bűnös tudattartam azon az alapon állapítható meg, hogy tisztában voltak azzal, hogy a rendelkezési joguk alatt álló céghez olyan pénzösszeg érkezett, amely nem illeti meg őket, az büntetendő cselekményből származik, nem volt arra valós jogcímük, hogy megkapják, de arra sem, hogy továbbutalják. Ez az a bizonyos eltitkolás, elleplezés - a továbbutalás folytán -, ami kimeríti a pénzmosás tényállását.

[156] A VIII. r. vádlott ugyancsak tudta, hogy bűncselekményből származó vagyont szerez meg. Az ő esetében merülhetne fel, hogy a pénzmosásnak az orgazdaságot felváltó Btk. 399. § (4) bekezdése szerinti esete valósult meg. A harmadfokú bíróság azonban az ő esetében sem tért el a többi vádlott kapcsán megállapított minősítéstől, mégpedig azon okból, hogy a VIII. r. vádlott tudattartama is átfogta az egész pénzügyi folyamatot, tudta, hogy honnan származik a pénz, milyen módon és hova fogják azt tovább utalni, amíg a sportszövetséghez megérkezik, vagyis a pénz elleplezésben a VIII. r. vádlott is részt vett.

[157] Ezért a VI-VIII. r. vádlottak esetében sem a pénzösszegek megszerzése, hanem annál több, az eredetük elleplezése róható fel.

[158] Az elsőfokú bíróság az alkalmazandó jogszabály kérdésében helyesen alkalmazta a Btk. 2. § (2) bekezdése alapján az elbíráláskor hatályos büntetőtörvényt. Álláspontja helytálló volt, az csupán a II. r. vádlott tekintetében, a harmadfokú bíróság által kiszabott büntetésre tekintettel szorult megváltoztatásra.

[159] A II. r. vádlotton kívül ugyanis valamennyi vádlott tekintetében az elbíráláskor hatályos jogszabály, a Btk. alkalmazása eredményez enyhébb elbírálást, részben a pénzmosás esetében - szemben a vele konkuráló orgazdaság egy évtől öt évig terjedő büntetési tételével - a büntetési tétel speciális alsó határának hiányára, részben a feltételes szabadságra bocsátás kedvezőbb szabályaira tekintettel (4/2013. BK vélemény).

[160] Annak ellenére, hogy a harmadfokú bíróság túlnyomórészt osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját az alkalmazandó anyagi jogi jogszabályt érintően, mégsem eredményezett minden vádlott esetében az elsőfokú bírósággal azonos bűncselekményi minősítést.

[161] Ennek oka, hogy az elsőfokú bíróság elbírálásának időpontjához képest a másodfokú, illetve a harmadfokú bíróság általi elbírálás idejére is változott az anyagi jogi jogszabály.

[162] A büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2020. évi XLIII. törvény 59. § c) és d) pontja 2021. január 1-jei hatálybalépéssel hatályon kívül helyezte a Btk. 379. §-át és az azt megelőző alcímét, amely az orgazdaságot - e névvel - önálló törvényi tényállásként szabályozta, egyúttal az orgazda jellegű elkövetési magatartásokat és az orgazdaság elkövetési tárgyait teljes egészében a Btk. 399. §-ában szabályozott pénzmosás alá vonta. Szó sincs arról, hogy a törvénymódosítás az orgazdaság mint büntetendő cselekmény megszüntetésére vezetett volna, mindössze az eddig széttagolt szabályozást az átláthatóság és normavilágosság követelménye érdekében egységesítette a jogalkotó, megteremtve a pénzmosás negyedik alapesetét, a kizárólag más alapbűncselekményéhez kapcsolódó, orgazda jellegű pénzmosást [Btk. 399. § (4) bek.].

[163] Az elkövetéskori vagy elbíráláskori anyagi jogi jogszabály alkalmazása szempontjából az elbírálás időpontja a rendes jogorvoslatban eljáró végső fórum elbírálásának időpontját jelenti, aminek a következtében - ha a bírósági eljárás idején az anyagi jogi jogszabály változik - az első fokon vagy másodfokon eljáró bíróság által alkalmazott elbíráláskori anyagi jogi jogszabály úgynevezett "köztes" jogszabállyá, a Btk. 2. §-a alkalmazásában irreleváns normává válik. Jelen esetben pedig ez történt, és ez vezetett arra, hogy annak ellenére, hogy az elsőfokú és a harmadfokú bíróság a bűnösség kérdésében egyező álláspontra jutott, az elkövetett bűncselekmények minősítésében részben, a III-IV. r. vádlottak esetében az elsőfokú bíróságtól eltérően minősítette. Az V-VIII. r. terheltek esetében pedig az eltérő minősítés indoka az orgazdaság helyébe lépő pénzmosás helyett a pénzmosás eltérő alakzatának megállapítása.

[164] A II. r. vádlott tekintetében - a büntetés kiszabása körében kifejtendő érvek alapján - a Kúria elegendőnek találta pénzbüntetés kiszabását. Ehhez képest az elbíráláskor hatályos törvény által biztosított feltételes szabadság lehetősége - ami e vádlott esetében az elbíráláskori törvény választását kizárólagosan indokolta - közömbössé vált. A bűncselekmény elkövetését 2010. január 1. napját megelőzően befejező II. r. vádlott esetében azonban a pénzbüntetés egy napi tételének összege az azonos napi tételszámok mellett jóval kedvezőbb az elkövetéskor hatályos törvény szerint [legkevesebb száz, legfeljebb húszezer forint - korábbi Btk. 2010. január 1. előtti szövege szerinti 51. § (2) bekezdés; szemben a hatályos Btk. 50. § (3) bekezdése szerinti legalább ezer, legfeljebb ötszázezer forinttal].

[165] A harmadfokú bíróság a fentiek alapján bűnösnek mondta ki

- az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett

a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntettében,

- a II. r. vádlottat társtettesként elkövetett a korábbi Btk. 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntettében,

- a III. r. és a IV. r. vádlottakat bűnsegédként elkövetett a Btk. 376. § (1) bekezdésbe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntettében és a Btk. 399. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés szerint minősülő pénzmosás bűntettében,

- az V. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntettében,

- a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat

a Btk. 399. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés szerint minősülő pénzmosás bűntettében.

[166] A bűnösség Kúria általi - a másodfokú bírósággal szembeni - megállapításra tekintettel a jogkövetkezmények alkalmazásáról a harmadfokú bíróságnak kellett dönteni. Mindez azt jelenti, hogy a harmadfokú bíróság nem az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseket bírálta felül, hanem a büntetéskiszabási körülmények számbavétele és értékelés után, önállóan szabott ki büntetést, így tehát a büntetés kisebb fokú megváltoztatásának tilalma sem kötötte [Be. 617. §; Be. 605. § (2) bek.].

[167] A büntetés kiszabása körében értékelendő körülmények közül a leghangsúlyosabban figyelembe veendő körülmény, amely valamennyi vádlottat érinti és nagy nyomatékkal az enyhítés irányába mutat, az eljárás jelentős elhúzódása. Az eljárás elhúzódása - ami nem azonos az időmúlással - mértékének megállapításakor a bűncselekmény tárgyi súlyának kiemelkedő jelentősége van, és nem vitás, hogy az ügy tárgyát képező vagyoni hátrány mértékére tekintettel, még a vádlottak számát figyelembe véve sem volt indokolt az, hogy a büntetőeljárás 12 évig elhúzódott. E körülmény pedig alapjaiban határozta meg valamennyi vádlottal szemben a szankciókiszabást.

[168] Az enyhítő körülmények körét bővíti és ugyancsak nagy jelentőséggel bír valamennyi vádlott személyét érintően a büntetlen előélet, melynek nyomatékát külön fokozza az a körülmény, hogy a - VI. r. vádlotton kívül - a vádlottakkal szemben a jelen eljárás több mint egy évtizede alatt további büntetőeljárás nem indult, életvitelük a társadalmi elvárásoknak megfelelő. Ugyancsak valamennyi vádlott tekintetében, bár a mértékére tekintettel kisebb nyomatékkal, de enyhítő körülményként értékelendő a kár részbeni megtérülése.

[169] A személyi körülmények körében a kiskorú gyermekek eltartásól való gondoskodás az I. r., a II. r., a IV. r., az V. r. és a VI. r. vádlott esetében, a megromlott egészségi állapot a III. r. vádlott esetében értékelendő személyi körülmény.

[170] Az enyhítő körülmények körében az I. r. vádlott tekintetében külön, további nyomatékos enyhítő körülmény a versenysportban elért kiemelkedő szakmai múlt és eredmények, valamint a társadalmi szervezetekben, a közérdekében, tartósan, ingyenesen végzett tevékenysége.

[171] A bűnösségi körben a vagyon elleni bűncselekmény elkövetői alakzata, a bűnsegédi minőség a III. r., a IV. r. és az V. r. vádlott tekintetében enyhítő körülmény.

[172] Mindezekkel szemben valamennyi vádlott esetében súlyosító körülményként kell értékelni a bűncselekmény vezető beosztás felhasználásával való elkövetését, a vagyon elleni bűncselekmények és a pénzmosás bűncselekményének az országosan tartós jellegű elszaporodottságát.

[173] További súlyosító körülmény az I. r., a IV. r. és a VIII. r. vádlottak tekintetében a bűncselekmény elkövetésében betöltött kezdeményező-vezető szerep, a IV. r. vádlott esetében a logisztikai és az egyes cégeket összekötő szerep is, valamint az I. r. és a II. r. vádlottak esetében a társtettesi bűnkapcsolat.

[174] A fenti bűnösségi körülményekre tekintettel a harmadfokú bíróság a Be. 564. § (1) bekezdése alapján - a III. r. és IV. r. vádlottak esetében a Btk. 81. § (1) és (3) bekezdésére is figyelemmel halmazati - büntetést szabott ki, és a vádlottakat - a II. r. vádlott kivételével - a Btk. 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján szabadságvesztés-büntetésre ítélte.

[175] A Kúria a szabadságvesztés mértékének megállapításakor különös figyelemmel volt a büntetéskiszabási körülményekre, így az enyhítő körülmények túlsúlyára és jelentőségére, különös tekintettel az eljárás elhúzódására. Ez pedig alapot adott a Btk. 80. § (2) bekezdésben meghatározott középmértéktől (ami az I. r. és az V. r. vádlottak esetében 3 év, a III. r. és a IV. r. vádlottak estében 4 év 3 hónap, a VI-VIII. r. vádlottak esetében 2 év 7 hónap 15 nap) való jelentős eltérésre.

[176] A büntetési tétel az I. r., a II. r. és az V. r. vádlott tekintetében egy évtől öt évig, a III. és a IV. r. vádlottak esetében egy évtől hét év hat hónapig, a VI-VIII. r. vádlottakat érintően 3 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztés. A bűnösségi körülményekből kiindulva, az eljárás elhúzódásának megfelelő ellentételezéseként az I. r. vádlott és - a halmazatra, valamint a vezető szerepre figyelemmel - a IV. r. vádlott tekintetében a büntetési tétel törvényi minimumával egyező mértékben volt indokolt a büntetés kiszabása. Ehhez arányosítva a többi, szabadságvesztéssel sújtott vádlott közül a III. r. és az V. r. vádlott büntetésének mértékét - előbbi esetében még a halmazat ellenére is, a nyomatékos enyhítő körülmények alapján - mód volt a törvényi minimum alá szálló tartamban megállapítani a Btk. 82. § (1) bekezdése és a (2) bekezdés d) pontjának alkalmazásával, míg a VI-VIII. r. vádlottak tekintetében a szabadságvesztés mértéke a generális minimumhoz közelít.

[177] A szabadságvesztésre ítélt vádlottak büntetőeljárás előtti és az azóta is társadalmilag elfogadott életvitele és büntetlen előélete - figyelemmel a rendkívüli időmúlásra is - alapot ad annak megállapítására, hogy a büntetés célja a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása nélkül is elérhető. Ezért a harmadfokú bíróság a Btk. 85. § (1) bekezdése alapján, a (2) bekezdés szerinti tartamban - valamennyi vádlottal szemben a kiszabott szabadságvesztés mértékével arányosan - próbaidőre felfüggesztette a szabadságvesztés végrehajtását.

[178] A harmadfokú bíróság a Btk. 38. § (2) bekezdésének a) pontja alapján állapította meg a szabadságvesztésre ítélt vádlottak tekintetében - a büntetés végrehajtásának elrendelése esetén - a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját.

[179] A Btk. 35. § (1) bekezdése szerint, ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, annak végrehajtását fogházban, börtönben vagy fegyházban rendeli végrehajtani.

[180] A Btk. 37. § (2) bekezdés a) pontja alapján a szabadságvesztés-büntetés végrehajtási fokozata börtön, ha azt bűntett miatt szabták ki. A Btk. 35. § (2) bekezdése ugyanakkor lehetőséget ad a végrehajtási fokozat törvény által előírt fajtájától való eggyel enyhébb vagy szigorúbb fokozattól való eltérésre a büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre tekintettel.

[181] A harmadfokú bíróság azonban a III. r. vádlott kivételével - szemben az elsőfokú bíróság döntésével - nem látott indokot az enyhébb végrehajtási fokozat megállapítására. A rendkívüli időmúlás tényét más, a büntetésben tett engedményekkel lehet és kell is megjeleníteni, az enyhébb végrehajtási fokozat alkalmazásának kizárólag a többi vádlottnál jóval idősebb és jelentős egészségi problémákkal küzdő III. r. vádlott esetében van helye, éppen ezen személyi körülményekre tekintettel.

[182] A harmadfokú bíróság a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát - a III. r. vádlott kivételével - a Btk. 37. § (2) bekezdés a) pontja alapján börtönben, a III. r. vádlott esetében a Btk. 35. § (2) bekezdése alapján fogházban állapította meg.

[183] A harmadfokú bíróság Btk. 50. § (2) bekezdésének kógens rendelkezése alapján a szabadságvesztére ítélt valamennyi vádlottat - szemben az elsőfokú bíróság egyes vádlottak tekintetében meghozott ilyen döntésével - a törvényi feltételek fennállása miatt pénzbüntetésre is ítélte, miután a bűncselekményt haszonszerzés céljából követették el és megfelelő jövedelemmel vagy vagyonnal is rendelkeznek. A Btk. 50. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott keretek szerint kiszabott pénzbüntetés mértéke arányos a vádlottak szabadságvesztés büntetésének mértékével, a napi tételek száma a bűnösségi körülményekhez, az egy napi tétel összege a személyi és vagyoni körülményekhez igazodik, míg a pénzbüntetés meg nem fizetése esetén annak szabadságvesztésre való átváltoztatása a Btk. 51. § (1) bekezdésén alapul.

[184] A Kúria a II. r. vádlott tekintetében, a büntetés kiszabása körében a már hivatkozott bűnösségi körülményeken túl azt emeli ki, hogy az ügy tárgyát képező cselekményben a II. r. vádlott bűnösségének foka a legkisebb, ezért esetében a korábbi Btk. 87. § (1) és (2) bekezdés d) pontja szerinti enyhítő rendelkezés alkalmazásával a harmadfokú bíróság a korábbi Btk. 38. § (1) bekezdés 3. pontja szerinti pénzbüntetést szabta ki. A pénzbüntetés mértékének megállapításakor a korábbi Btk. 51. §-a alapján a bűnösségi körülmények alapján határozta meg a pénzbüntetés napi tételeinek a számát, míg a II. r. vádlott vagyoni és személyi körülményei alapján az egy napi tételre jutó összegét, és a korábbi Btk. 52. §-ának megfelelően rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetése esetén annak szabadságvesztére való átváltoztatásáról.

[185] Az ügyészi indítványban foglaltakkal szemben a jelen esetben előállott időmúlás mértéke, az enyhítő körülmények száma és jellege, valamint nyomatékuk mértéke nem indokolta a foglalkozásól eltiltás alkalmazását az I. r., a II. r., a IV. r. és a VII. r. vádlottak esetében; ugyanakkor alapot adott valamennyi szabadságvesztésre ítélt vádlott esetében az előzetes mentesítés alkalmazására, amelyet a harmadfokú bíróság a 8/2015. (IV. 17.) AB határozatban megfogalmazott alkotmányos követelményre tekintettel is vizsgált.

[186] A Btk. 102. § (1) bekezdése alapján - ahogyan arra az elsőfokú bíróság is utalt - a vádlottak büntetlen előélete, az eljárás elhúzódása, a büntetőeljárást megelőző és az azóta sem kifogásolható életvitelük alapján a harmadfokú bíróság a vádlottakat előzetes mentesítésre érdemesnek találta.

[187] A harmadfokú bíróság az eljárás során a szakértői vélemény beszerzésével felmerült bűnügyi költségek megfizetésére a Be. 574. § (1) bekezdése és (4) bekezdésének zárómondata alapján az I-VIII. r. vádlottakat egyetemlegesen kötelezte, míg a IV. r. vádlott kirendelt védői díjával felmerült bűnügyi költségről a hivatkozott törvényhely első mondata szerint akként rendelkezett, hogy azt a IV. r. vádlott külön viseli.

[188] A másodfokú bíróság ítéletének egyéb - az elsőfokú ítéletnek a lefoglalás megszüntetésére vonatkozó rendelkezését helybenhagyó - rendelkezése törvényes, azt a harmadfokú bíróság nem érintette, ugyanakkor a rendelkezésre álló ügyiratok tartalma alapján pontosította a IV. és VI. r. vádlottak tévesen írt személyi adatait.

[189] A harmadfokú bíróság a fentebb írtakra figyelemmel a másodfokú bíróság ítéletét az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottak tekintetében a Be. 624. § (1)-(2) bekezdései alapján megváltoztatta, míg egyebekben a másodfokú ítéletet a Be. 623. §-a alapján helybenhagyta.

(Kúria Bhar.II.495/2021/41.)

Az elsőfokú bíróság N. B. M. I. r. vádlottat és D. F.-né II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettességben elkövetett jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettében, ezért őket egyezően 400 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét az I. r. vádlott vonatkozásában 2000, míg a II. r. vádlott vonatkozásában 250 forintban állapította meg.

Az I. r. vádlottal szemben így kiszabott összesen 800 000 forint, míg a II. r. vádlottal szemben kiszabott összesen 100 000 forint pénzbüntetést meg nem fizetés esetén egyezően 400 napi fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre rendelte átváltoztatni.

Az eljárás során lefoglalt 2 528 000 forintot, valamint 600 eurót elkobozta, ezt meghaladóan az eljárás során lefoglalt 111 940 forint értékű dinár, illetőleg az iratoknál kezelt többi bűnjel lefoglalását megszüntette és az I. r. vádlottnak rendelte kiadni.

A bíróság N. B. M. I. r. vádlottat az ellene üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:

N. B. M. I. r. vádlott grúz állampolgár, grúz anyanyelvű, a magyar nyelvet is beszéli, 14 éve él Magyarországon. Iskolai végzettsége egyetem, szakképzettsége nem ismert. Nős családi állapotú, kiskorú gyermeke nincs. Az I. r. vádlottal közös háztartásban élő eltartottak száma négy fő, jelenlegi jövedelme nem ismert, 2003. évben bruttó 6-700 000 forint adóköteles jövedelme volt. Vagyona a lakcíme szerinti ingatlan 1/1 tulajdoni illetősége, egy Mercedes típusú személygépkocsi és az E. Kft. 98%-os tulajdoni illetősége. Büntetlen előéletű.

D. F.-né II. r. vádlott magyar állampolgár, középiskolai végzettségű, pénztáros az E. Kft.-nél, havi jövedelme 53 000 forint. Özvegy családi állapotú. Eltartott hozzátartozója nincs, vagyona a lakcíme szerinti lakásingatlan 1/1 tulajdoni illetősége, mellyel összefüggésben havi 1480 forint hiteltörlesztő részletet fizet.

1. 1992. július hó 30. napján kelt társasági szerződéssel létrejött az akkor még R. székhelyű E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mely kft.-nek megalakulásától kezdődően képviseletre jogosult tagja volt N. B. M. I. r. vádlott.

Az E. Kft. bejegyzett tevékenységi körei között szerepelt 1996. november 15. napjától 2001. március hó 13. napjáig a "pénzügyi tevékenység máshová nem sorolt kiegészítő szolgáltatásai", míg 2001. március hó 13. napjától a "máshová nem sorolt egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység".

A megalapítását követően az E. Kft. működtette az R. községben működő T&T Áruházat a hozzá kapcsolódó gazdasági egységekkel együtt. Az áruház területén pénzváltási tevékenység is folyt, melyet kezdetben az E. Kft. saját jogon végzett.

A pénzváltási tevékenységet, mint kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet szabályozó jogszabályok 2002. január 1. napjától kezdődően megváltoztak, így a többször módosított a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3. § (2) bekezdés a) pontja szerint a pénzváltási tevékenység üzletszerű végzése kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak minősül, melyet a Hpt. 3. § (4) bekezdése szerint kizárólag a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) engedélyével lehet végezni.

A Hpt. 14. § (1) bekezdés h) pontja szerint a PSZÁF engedélye szükséges a hitelintézet pénzügyi szolgáltatási tevékenységének pénzügyi szolgáltatás közvetítésére jogosult, azaz ügynök igénybevételével történő végzéséhez is.

Ezen megváltoztatott jogszabályi feltételek biztosítására az I. r. vádlott által képviselt E. Kft. 2002. április hó 29. napján megbízási szerződést kötött pénzváltási tevékenység ügynökkénti ellátására a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-vel.

A PSZÁF 2002. augusztus hó 16. napján kelt határozatával engedélyezte az E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. számára a kiegészítő pénzügyi szolgáltatás közvetítését, mely engedély azonban ún. üres engedély volt és tartalmazta azon kikötést, hogy a kft. ezen tevékenységet csak hitelintézettel kötött és a felügyelet által engedélyezett megbízási szerződés alapján végezheti.

A PSZÁF a 2002. augusztus hó 16. napján kelt határozatával engedélyezte a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. pénzváltási tevékenységének az E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. útján történő végzését, a 2002. április hó 29. napján megkötött megbízási szerződésre figyelemmel. Az I. r. vádlott által képviselt E. Kft. ezt követően a pénzváltási tevékenységet jogszerűen, a megfelelő engedély és szerződés birtokában végezte.

A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. élve a megbízási szerződésben biztosított lehetőségével 2003. március hó 12. napján kelt levelében közölte az E. Kft.-vel, hogy a közöttük lévő megbízási szerződést 2003. június hó 30-i hatállyal felmondja.

Ezt követően a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. a 2003. július hó 1. napján kelt levelében ezt megerősítette, egyben felhívta az E. Kft. ügyvezetőjét arra, hogy a szerződés megszűnésére figyelemmel számoljon el a kihelyezett pénzkészlettel. Ezen levél felhívta a Kft. figyelmét arra is, hogy 2003. július 1. napjától kezdődően a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. nevében pénzváltást nem végezhetnek.

2003. augusztus hó 7. napján megtörtént a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., illetőleg az E. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. között az elszámolás, melynek során mindkét fél kijelentette, hogy a másik féllel szemben pénzügyi követelése nincsen. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 2003. augusztus hó 13. napján a PSZÁF Pénzpiaci Engedélyezési Főosztályát tájékoztatta arról, hogy a Kft.-vel kötött megbízási szerződés felmondásra került, erre figyelemmel a PSZÁF a 2003. szeptember hó 3. napján kelt határozatával megállapította, hogy az általa korábban kiadott felügyeleti határozatban foglalt engedély hatálytalanná vált. Ezen határozatot a visszaérkezett tértivevény tanúsága szerint az E. Kft. másik képviseletre jogosult tagja - C. V. - 2003. szeptember hó 9. napján átvette és 2003. szeptember hó 9. napján a határozat közzététele is megtörtént.

Ezt követően 2003. év folyamán az E. Kft. pénzváltói tevékenységet nem folytatott és a kft. fő tevékenységét adó áruház üzemeltetése is megszűnt 2003. év őszén.

2003. október hó 15. napjától kezdődően a cég székhelye az I. r. vádlott bejelentett lakcíme lett. Ezen időponttól kezdődően az E. Kft. ügyvezetőjeként a kft. képviseletére egyedül az I. r. vádlott volt jogosult.

2003. év őszétől 2003. év végégig a Kft. érdemi gazdasági tevékenységet nem folytatott és a T&T Áruház mellett üzemelő, azonban a kft. tulajdonát képező autómosó is értékesítésre került.

2003. év végén N. B. M. I. r. vádlott úgy döntött, hogy az E. Kft. tényleges működtetését újból folytatja, ebből a célból R. községben egy ideiglenes építményben pénzváltó helyet alakított ki és alkalmazta D. F.-né II. r. vádlottat valuta-pénztárosi munkakörben.

Mind az I. r., mind a II. r. vádlottak tudomással bírtak arról, hogy a pénzváltási tevékenység csak hitelbankkal kötött szerződés és a PSZÁF engedély birtokában végezhető, mellyel az E. Kft. nem rendelkezik. Ennek ellenére 2004. január hó 5. napjától kezdődően az R. községben kialakított ideiglenes helyiségben napi rendszerességgel pénzváltói tevékenységet folytattak, melynek során túlnyomórészt a Magyar Köztársaság területére belépő külföldiektől eurót illetőleg más valutát váltottak forintra, s csupán alkalmanként került sor euró értékesítésére.

2004. január 19. napján PSZÁF ellenőrzésre került sor az I. r. vádlott által működtetett pénzváltó helyiségben, ahol rögzítésre került, hogy az E. Kft. engedély hiányában végzi a pénzváltói tevékenységét. Erre figyelemmel a PSZÁF a 2004. január hó 30. napján kelt határozatával az E. Kft.-nek korábban kiadott engedélyt visszavonta. Az erről szóló határozat 2004. február hó 5. napján kézbesítésre is került, ennek ellenére az I. r. és a II. r. vádlottak az engedély nélküli pénzváltási tevékenységüket 2005. február 9-éig folytatták, amikor a nyomozó hatóság a pénzváltó helyiségben házkutatást tartott.

A házkutatás során lefoglalásra került D. F.-né II. r. vádlott táskájából különböző címletekben összesen 2 528 000 forint, melyet a II. r. vádlott a pénzváltás biztosítására tartott magánál, valamint lefoglalásra került N. B. M. I. r. vádlott ruházatából 600 euró, melyhez a korábbi napok pénzváltásából jutott az I. r. vádlott.

Ezen házkutatás alkalmával a különböző iratok mellett lefoglalásra került továbbá 111 940 dinár is, amely nem a pénzváltói tevékenységgel összefüggésben került a vádlottakhoz.

2. Az 1. pontban körülírt jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősülő pénzváltásból származó valutát N. B. M. I. r. vádlott az E. B. C. Kft.-nél három alkalommal forintra váltotta be. Ezen pénzváltásokat megelőzően az I. r. vádlott az E. B. C. Kft. alkalmazottjától megtudakolta hogyan tud az E. Kft. nevében pénzt váltani és az ügyintéző tájékoztatásának megfelelően az E. Kft. cégmásolatának, illetőleg az aláírási címpéldány bemutatásának megtörténte után került sor mindhárom esetben a pénzváltásra.

A fentieknek megfelelően 2004. január hó 9. napján 3225 eurót, 80 ausztrál dollárt, 200 svájci frankot, 210 angol fontot és 650 USD-t váltott forintra az I. r. vádlott 1 119 800 forint értékben. 2004. január hó 12. napján 10 525 eurót váltott át az I. r. vádlott 2 820 700 forint értékben, míg 2004. február hó 3. napján 7000 euró került beváltásra 1 855 000 forint értékben.

Az I. r. vádlott által a fenti három alkalommal beváltott összes valuta értéke 5 795 500 forint volt.

A 2004. január 9. és január 12-ei valuta-beváltással kapcsolatos bizonylatokat az I. r. vádlott átadta V. I.-nénak - aki 2004. év februárjától kezdődően az E. Kft. könyvelője volt - abból a célból, hogy azokat a kft. könyvelésébe állítsa be.

Az I. r. vádlott a fent említett 5 795 500 forintot részben a kft. tartozásainak kiegyenlítésére, részben a működés újraindítása, illetőleg a működtetés biztosítása érdekében használta fel.

Az I. r. vádlott a fent kifejtettek szerint a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenységből származó valutát nem az eredetének leplezése céljából váltotta át forintra, hanem a kft. működésének biztosítása érdekében.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezést jelentett be:

- az ügyész, az I. r. vádlott terhére az üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettében való bűnösségének megállapítása és halmazati büntetésként végrehajtandó szabadságvesztés büntetés, valamint a II. r. vádlott terhére végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében; illetőleg

- az I. r. vádlott és védője, a kiszabott pénzbüntetés enyhítése, továbbá a lefoglalt pénz elkobzásának mellőzése és az I. r. vádlott részére történő kiadása végett.

A fellebbviteli főügyészség a bejelentett fellebbezést fenntartotta és indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyészi fellebbezésnek megfelelően változtassa meg.

A bejelentett fellebbezések nem alaposak.

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást a Be. 348. § (1) bekezdése alapján felülbírálva lényeges eljárási szabálysértést, amely az ügy érdemére kihatott, nem észlelt.

Az elsőfokú ítélet tényállását a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával az I. r. vádlottnak a fellebbezési nyilvános ülésen tett nyilatkozata, valamint tényekből levont következtetés alapján az alábbiak szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette:

N. B. M. I. r. vádlott nyugdíjas, nyugdíjának összege 36 000 forint, jelenleg is az E. Kft. ügyvezetője.

Felesége háztartásbeli, jövedelemmel nem rendelkezik, eltartásáról az I. r. vádlott gondoskodik. Az I. r. vádlott a feleségén kívül más személyt nem tart el.

Az I. r. vádlott tulajdonában álló, 1997-ben épült ingatlan építéskori értéke 20 000 000 forint volt, a jelenlegi értéke ezt lényegesen meghaladja. A tulajdonát képező Mercedes típusú személygépkocsi 20 éves, értéke 300-400 000 forint, míg az E. Kft. jelenleg nem működik.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy N. B. M. I. r. vádlottnak az átlagosat lényegesen meghaladó mértékű, de pontosan meg nem határozható összegű jövedelme van.

Egyebekben az elsőfokú ítélet tényállása hiánytalan, azt az ítélőtábla a fenti helyesbítésekkel és kiegészítésekkel az ítélkezésének alapjául elfogadta.

Az elsőfokú bíróság az 1. pontban írt tényállását a rendelkezésére álló bizonyítékok mérlegelésével állapította meg. Bár az I. és II. r. vádlottak bűnösségüket nem ismerték el, a tárgyaláson vallomást sem tettek, azonban a nyomozás során elismerték, hogy hatósági engedély nélkül végeztek pénzváltói tevékenységet, amit az egyéb bizonyítékok is alátámasztottak.

Az ítélet 2. pontjában írt tényállását is a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján állapította meg az elsőfokú bíróság, azokat mérlegelési körébe vonta, figyelembe vette az I. r. vádlottnak a bűnösségét tagadó, azonban a valutaátváltások tényét elismerő vallomását is.

Az elsőfokú bíróság a logika szabályainak megfelelően értékelte a rendelkezésére álló bizonyítékokat, és úgy ítélte meg, hogy azok az 1. pontban írt tényállás esetén az I. és a II. r. vádlott bűnösségét alátámasztják. Az általa megállapított tényállás iratszerű és megalapozott.

Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyes következtetést vont le az 1. pontban írt tényállás esetén az I. és II. r. vádlottak bűnösségére és a cselekményeiket is az ítélet kihirdetésekor hatályban lévő büntetőtörvénynek megfelelően minősítette.

Az ellenérdekű fellebbezések közül az ügyészi fellebbezés az elsőfokú bíróságnak kizárólag a 2. pontban írt tényállással kapcsolatos jogi álláspontját támadta.

A 2. pontban írt tényállás jogi következményeinek megítélésekor az ítélőtábla elsődlegesen azt kívánta feltárni, hogy milyen jogalkotói akarat okán került a pénzmosás bűntettének a Büntető Törvénykönyvben jelenleg hatályos - a Btk. módosításáról szóló 2001. évi CXXI. törvény 60. §-ával megállapított - törvényi tényállása megfogalmazásra.

Álláspontja szerint erre a kérdésre a legautentikusabb magyarázatot a Btk. jogalkotói értelmezése - a 2001. évi CXXI. törvény 60. §-ához fűzött miniszteri indokolás - adhatja. Eszerint a "bűnös úton szerzett pénznek jelentős részét a legális gazdaságban próbálják befektetni, amelynek célja, hogy a bűnös úton szerzett pénz azonosságát, eredetét elleplezzék, és legális forrásból származó eszköznek tüntessék fel. Ennek érdekében a »piszkos pénzek« megjelennek a bankok és egyéb pénzügyi intézmények hálózatában, ezért a pénzmosás büntetendővé nyilvánítása védi az előbb említett intézmények, illetve a legális gazdaság törvényes működésébe vetett bizalmat".

A miniszteri indokolás utal arra is, hogy a szabályozás jelenlegi kereteit Magyarország számára a pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról szóló, Strasbourgban 1990. november 8-án kelt Egyezmény adja, amit a 2000. évi július 1. napján hatályba lépett 2000. évi CI. törvény hirdetett ki, és amelynek Magyarország ezáltal a részese.

Az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése kimondja, hogy a felek - a részes államok - megteszik a szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket aziránt, hogy belső joguk, szándékos elkövetés esetén bűncselekménynek minősítsék

a) a dolgok átalakítását, vagy átruházását annak ismeretében, hogy a dolgok jövedelemnek minősülnek, azzal a céllal, hogy a dolgok jogellenes eredetét eltitkolják, vagy leplezzék, vagy az alapbűncselekmény elkövetésében részt vevő személyt segítsék a tettéhez fűződő jogkövetkezmények elkerülésében;

b) dolgok valódi természetének, forrásának, helyének azzal rendelkezésnek, mozgásnak, az azon fennálló jogoknak, vagy tulajdonának eltitkolását, vagy leplezését annak ismeretében, hogy a dolgok jövedelemnek minősülnek.

Ugyanezen Cikk 2. bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a 6. Cikk 1. bekezdésének végrehajtása, vagy alkalmazása során a meghatározott bűncselekmények elemeként meghatározott tudomásra, szándékra, vagy célzatra, objektív, ténybeli körülményekből lehet következtetni.

Megállapítható, hogy mind a miniszteri indokolás, mind a Strasbourgi Egyezmény szubjektív tényállási elemként a leplezési vagy titkolási célzatot ezen bűncselekmény megvalósulásához kifejezetten megkívánja.

Ezzel ellentétes állásponton van Tóth Mihály, aki a Gazdasági bűnözés és bűncselekmények című könyvében azt fejti ki, hogy e bűncselekmény megvalósulásához a II. és III. fordulatban írt magatartások - a pénzügyi illetőleg a bankműveletek - esetén a jogalkotó nem kívánja meg az eredetleplezési célzatot.

Az ítélőtábla a határozata meghozatalakor a miniszteri indokoláson alapuló állásponttal egyezően foglalt állást a pénzmosás bűntettének megállapíthatóságát illetően. A nyelvtani és a rendszertani értelmezés alapján is jól érzékelhető - ezért elvi éllel kimondható - hogy a jogalkotó a Btk. 303. § (1) bekezdésében írt jogszabályhely szövegezésekor nem kívánt különbséget tenni az elkövetési magatartások között és a leplezési célzatot mindhárom elkövetési magatartásra egyezően megkívánja.

Rámutat az ítélőtábla arra is, hogy álláspontja kialakításakor a jogértelmezés során nem vette figyelembe a fellebbviteli főügyészség által hivatkozott PSZÁF ajánlásokat, mivel azok határozott véleménye szerint nem képezhetik e Büntető Törvénykönyvi norma értelmezésének alapját. Ezen ajánlások a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény szerint nem jogforrások és nem is az állami irányítás egyéb jogi eszközei, azok a hivatalos jogtárakban nem is érhetők el, egyébként pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény 9/C. § (1) bekezdés c) pontja szerint az e törvény hatálya alá tartozó pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szervezetekre és személyekre sem kötelezőek.

Az ítélőtábla megvizsgálta azt is, hogy az I. r. vádlottnál megállapítható lett volna-e a leplezési célzat a 2. tényállási pontban írt pénzösszeg eredete vonatkozásában.

E körben rámutat arra, hogy a főügyészség által benyújtott, majd a későbbiekben módosított vád nem tartalmaz a tényállásban írt pénzösszeg eredetének leplezésével kapcsolatban sem szándékot, sem célzatot, így már emiatt sem lehetett volna erre vonatkozóan pozitív tényállást megállapítani, hiszen az túlterjeszkedett volna a vádon.

A rendelkezésre álló adatokat egyébként az elsőfokú bíróság helyesen értékelte akkor, amikor azt állapította meg, hogy az I. r. vádlottnak a pénzek átváltásakor nem volt eredetleplezési célzata, hiszen az általa irányított kft. keretében üzemeltetett pénzváltó tevékenységéről könyvelést vezetett, a könyvelésben előtalálhatóak azok az adatok, amelyek a pénzváltói tevékenységgel kapcsolatosak és a pénzmozgás útját rögzítik. Az I. r. vádlott a kft. nevében történt valuta-átváltásokat igazoló bizonylatokat a könyvelőjének átadta, azokat nem kívánta elrejteni, vagy eltitkolni. Ezen adatok egyértelműen azt mutatják, ahogy azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította, hogy az I. r. vádlottnak még eshetőlegesen sem állt szándékában a pénzváltó működése körében használt pénz eredetének leplezése.

Az ítélőtábla álláspontja szerint az pedig már az I. r. vádlott érdekkörén kívül esik, hogy a vele kapcsolatban lévő bank a kétmillió forint feletti beváltást jelezte-e a megfelelő hatóságnak, vagy nem, ezért az ezzel kapcsolatos esetleges mulasztást a terhére értékelni nem lehet.

Mindezekből az következik, hogy az ítélőtábla álláspontja szerint helyesen mentette fel az elsőfokú bíróság az üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének vádja alól az I. r. vádlottat bűncselekmény hiányában.

Csupán megjegyzi az ítélőtábla azt, hogy azon ügyészségi jogértelmezés, amely az eredetleplezési célzat nélkül is megállapíthatónak tartja a pénzmosás bűntettét, akár oda is vezethetne, hogy ha pl. egy vagyon elleni bűncselekmény során valaki készpénzt tulajdonít el és ezt a későbbiekben külföldi fizetőeszközre váltja, amit egy külföldi utazás során kíván elkölteni, akkor ezzel a magatartásával megvalósítaná a pénzmosás bűntettét, ami az eredeti jogalkotói szándékkal mindenképpen ellentétes lenne.

Ami az elsőfokú bíróság által értékelt bűnösségi körülményeket illeti, azok azonban kiegészítésre, illetőleg helyesbítésre szorulnak.

Az I. r. vádlott vonatkozásában az ítélőtábla nem értékelte enyhítő körülményként a büntetlen előéletét, hiszen a cselekményét, mint az E. Kft. ügyvezetője követte el, mely tisztség betöltésének jogszabályi feltétele a büntetlen előélet. Ellenben enyhítő körülményként értékelte, hogy házastársa eltartásáról gondoskodik.

A II. r. vádlott esetében az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte azt a tényt, hogy a cselekményét az I. r. vádlott ráhatására, illetőleg befolyása alatt követte el, mint a kft. alkalmazottja. Ezzel szemben az I. r. vádlottnál súlyosító körülményként értékelte, hogy az 1. tényállási pontban írt bűncselekmény vonatkozásában megállapíthatóan kezdeményező, a II. r. vádlottat bűnelkövetésbe vivő szerepe volt.

Mindezeket is figyelembe véve az ítélőtábla álláspontja szerint nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési célok mindkét vádlott vonatkozásában az enyhítő szakasz alkalmazásával kiszabott pénzbüntetéssel is elérhetők.

Az I. r. vádlottnál az általa megvalósított bűncselekménnyel arányban állónak ítélte meg a pénzbüntetés napi tételeinek számát, és az egy napi tétel összegét is, hiszen az I. r. vádlott tudomással bírt a cselekménye elkövetésekor arról, hogy a pénzváltási tevékenységet csak és kizárólag hatósági engedéllyel, illetőleg hitelintézettel kötött megállapodás alapján végezhetné, ennek ellenére még a PSZÁF ellenőrzést követően is folytatta a pénzváltást, és csupán a nyomozó hatóság által foganatosított eljárási cselekményt követően hagyott fel azzal.

Mindezek alapján úgy ítélte meg az ítélőtábla, hogy nemcsak a rá vonatkozó jogszabályokat, hanem a vele szemben foganatosított közigazgatási hatósági intézkedés eredményét sem tekintette magára nézve kötelezőnek, így cselekményének társadalomra veszélyessége emiatt is fokozott és a vele szemben kiszabott büntetés ezért sem tekinthető eltúlzottnak.

Ezzel szemben - bár a II. r. vádlott vonatkozásában enyhítésre irányuló fellebbezés nem érkezett - az elsőfokú ítélettel kiszabott büntetést hivatalból vizsgálva az ítélőtábla a vele szemben kiszabott pénzbüntetés napi tételszámát aránytalanul súlyosnak találta.

A II. r. vádlott az I. r. vádlott alkalmazottja volt, a fentebb kiegészített bűnösségi körülményekből is kitűnik, hogy ő az I. r. vádlott kezdeményezésére követte el a cselekményét, így tehát vele szemben az ugyanolyan mértékű napi tételszámú pénzbüntetés aránytalanul súlyos, ezért azt az ítélőtábla 200 napi tételre enyhítette. Az egy napi tétel összegét az elsőfokú bíróság helyesen és arányosan, a II. r. vádlott jövedelmi viszonyaihoz képest állapította meg, így azt az ítélőtábla nem változtatta meg.

A II. r. vádlott vonatkozásában megváltozott pénzbüntetés napi tételszámára figyelemmel az ítélőtábla a másodfokú határozatában annak meg nem fizetése esetén történő átváltoztatásáról a Btk. 52. § alapján rendelkezett.

Ami az elsőfokú bíróság által elkobzott pénzösszegeket illeti, az ezzel kapcsolatos fellebbezésekre tekintettel rámutat az ítélőtábla arra, hogy az elsőfokú bíróság a tényállását a rendelkezésére álló bizonyítékok mérlegelésével állapította meg. Számot adott arról, hogy mely bizonyítékokra figyelemmel látta megállapíthatónak azt, hogy ezen összegek ténylegesen a valutaváltást szolgálták, és nem az autómosó értékesítéséből származnak, és ebből következően miért vetette el az I. és a II. r. vádlottak által előadottakat.

Mivel az elsőfokú ítélet tényállása megalapozott, ezért a másodfokú eljárásban is irányadó volt, emiatt azt eredményesen támadni fellebbezési szakban nem lehetett.

A megállapított tényállásból következően az elsőfokú ítéletben hivatkozott Btk. 77. § (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti elkobzás a törvény erejénél fogva kötelező, ezért azt helyesen alkalmazta az elsőfokú bíróság.

Az elsőfokú tárgyaláson eljáró ügyész végindítványában a lefoglalt pénzösszegek vonatkozásában vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt, azonban az elsőfokú bíróság - a törvénynek megfelelően - azok elkobzásáról rendelkezett.

Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. vádlott vonatkozásában a Be. 372. § (1) bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Szegedi Ítélőtábla Bf. I. 463/2005. sz.)

A törvényszék a vádlottat 6650 rendbeli csalás vétsége [Btk. 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont], 53 rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalás vétsége [Btk. 318. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont], folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette [Btk. 303. § (1) bekezdés, (3) bekezdés b) pont, II. fordulat] és magánokirat-hamisítás vétsége (Btk. 276. §) miatt 2 év 6 hónap börtön-büntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottal szemben 41 673 390 Ft erejéig vagyonelkobzást alkalmazott. Elrendelte a jogerősen kiszabott 1 év 6 hónap és 1 év 8 hónap börtön-büntetés végrehajtását.

1. Az irányadó tényállás szerint a vádlott két gazdasági társaságot alapított, amelyek felhasználásával - rendszeres haszonszerzés érdekében - 2007-ben több hirdetési újságban otthon végezhető bedolgozási munkát kínált, amelyből a jelentkezők komolyabb jövedelemre tehetnek szert, akár havi 300 000 Ft-ra is. A hirdetésre jelentkezők a vádlott által a tájékoztatóval egyidejűleg megküldött jelentkezési lap kitöltésével és a tájékoztatásban felsorolt munkaajánlatok közötti választással jelentkezhettek a munkára. A munka megkezdésének feltétele volt, hogy a vádlott egyik Kft.-jének a munkacsomagját meg kellett rendelni, mely utánvéttel megvásárolható munkacsomag útján juthattak hozzá a munkaleíráshoz, a munkaszerződéshez és a munkához szükséges anyagokhoz. A vádlott arról biztosította a megrendelőket, hogy a munkacsomagok ellenértéke - 3175 és 9900 Ft közötti összeg - a munkavégzés során megtérül.

A jelentkezőknek megküldött munkacsomagok ára a Kft.-hez folyt be - összesen 37 278 130 Ft összegben -, és azt a Kft. nevében a vádlott vette fel.

A munkacsomagokban elhelyezett együttműködési szerződés és munkaleírás szerint a jelentkezők feladata az volt, hogy saját szövegezésű hirdetéseket jelentessenek meg, majd a válaszlevelekre a csomagban lévő tájékoztatót postázzák. Ekkor szerezhettek arról is tudomást, hogy a vádlott gazdasági társaságától nem fognak díjazásban részesülni, semmilyen jogcímen nem tarthatnak igényt semmilyen összegre, a munkacsomagok ellenértékét sem követelhetik vissza. A társaság nem vállal garanciát arra, hogy a partner tevékenysége bármilyen jövedelmet biztosítana.

2008-ban a vádlott egy olyan Kft. nevében adott fel az előzőeknek megfelelő hirdetéseket, amelynek az ügyvezetője meghatalmazást adott a részére a bérelt postafiókba érkező küldemények, utalványok átvételére. A jelentkezőknek a munkacsomagok árát a vádlott saját Kft.-jének a számlájára kellett befizetniük, amelyre 2009. január 30. napjáig 13 373 575 Ft érkezett. Ezt az összeget a vádlott vette fel.

Valós munkalehetőséget a vádlott nem tudott biztosítani, de ez nem is állt a szándékában, ahogyan ez a hirdetés tartalma és a munkacsomagban közölt információkból kitűnik. 53 sértett több alkalommal is rendelt munkacsomagot. A további károsultak vonatkozásában a csalás vétségének rendbelisége a beazonosítható személyazonosságú sértettek számához igazodott.

2. Egy 2003-ban létrehozott alapítvány kuratóriumának elnöke a vádlott lett. Az alapítványt senki nem támogatta, és ténylegesen semmilyen tevékenységet sem folytatott. A vádlott az előző pontban írt cselekményéből a Kft.-je számlájára befolyt összegből - más bevétele a Kft.-nek nem volt - 2007-ben hat alkalommal, esetenként 500 000 Ft-ot, összesen 3 000 000 Ft-ot utalt át "adomány" jogcímen az alapítvány számlájára. A vádlott a bankszámlák közötti átutalással pénzügyi szolgáltatást vett igénybe. Az összeget az alapítvány számlájáról a vádlott vette fel.

3. A vádlott a Kft.-je képviseletében személygépkocsi finanszírozása érdekében egy lízing céggel lízingszerződést kívánt kötni. A vádlott, mint magánszemély készfizető kezességet vállalt. A kezességvállaló szerződéshez a vádlott adatlapot töltött ki olyan tartalommal, hogy a Kft.-től, mint ügyvezető igazgató évi nettó 3 000 000 Ft bérjellegű jövedelemben részesül.

A 2008. január 30. napján benyújtott adatlap tartalmával szemben 2007-ben bérjellegű jövedelme nem volt, a 2008-as évre 828 000 Ft összegű bruttó jövedelmet vallott be személyi jövedelemadó adónemben.

Az ítélet ellen a vádlott és a védő jelentettek be fellebbezést elsősorban felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében.

Az ügyész nem élt jogorvoslattal.

A fellebbviteli főügyészség a tényállást megalapozottnak, a vádlott bűnösségére vont következtetést okszerűnek tartva az elbíráláskor hatályos új büntetőtörvény alkalmazása és a jogi indokolás kiegészítése mellett az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.

A bejelentett perorvoslatok folytán az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást a Be. 348. § (1) bekezdése alapján teljes terjedelemben felülbírálta a 2013. szeptember 16. napján tartott nyilvános ülésen.

A felülbírálat során megállapította, hogy a törvényszék a bizonyítási eljárást a perrendi szabályok megtartásával folytatta le. Nem vétett sem feltétlen, sem olyan jellegű relatív perjogi hibát, amely a bizonyítás törvényességét érintené, vagy az érdemi felülbírálatot kizárná.

Az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett. Helyes és hiánytalan tényállást állapított meg, mely a Be. 351. § (1) bekezdés értelmében a másodfokú eljárásban is irányadó volt.

A 2. tényállás csak annyiban egészítendő ki, hogy a vádlott a 300 000 Ft készpénzt a csalásból származó jogtalan előny elleplezése érdekében fizette be az alapítványi számlára.

Kétségtelen, hogy a törvényi tényállás célzatát megvalósító tényállási elem részben tudati jellegű, a pénzmosás tényállása azonban olyan speciális, hogy a bűncselekmény egyértelmű megállapíthatósága érdekében szükséges a célzatot megalapozó körülmények tényállásba foglalása is.

Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségét is teljesítette.

Az ítélőtábla rögzíti, hogy a vádlott ügyében a másodfokú elbírálás idején hatályos új büntetőtörvényt (2012. évi C. tv., (a továbbiakban: Btk.) kell alkalmazni, mert egyes kardinális általános részi rendelkezések folytán az új anyagi jogi norma összhatásában enyhébbnek minősül, mint az 1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: régi Btk.). Az elkövetés óta jelentősen módosultak, enyhültek a felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének meghosszabbodásával kapcsolatos szabályok. A 2009. évi LXXX. tv. 28. §-a folytán 2010. május 1-jétől ugyanis már hatálytalan a Btk. 89. § (4) bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint felfüggesztett szabadságvesztések találkozása esetén, ha az elkövetőt a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt újabb felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik, a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje az újabb szabadságvesztés próbaidejének leteltéig meghosszabbodik. Ilyen rendelkezést az alkalmazott új Btk. sem ír elő. A régi szabály alkalmazása további két ügyben kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését is szükségessé tenné, melyre az új törvény már nem nyújt lehetőséget.

Ezen túlmenően megállapítható, hogy a feltételes szabadságra bocsáthatóság szabályai is az elkövető javára változtak. A régi Btk. rendelkezése szerint börtön fokozatú szabadságvesztésből a terhelt a büntetés háromnegyed részének letöltése után volt feltételes szabadságra bocsátható, míg a hatályos törvény 38. § (2) bekezdés a) pontja alapján ez a tartam kétharmad. A vádlott az új rendelkezés folytán hónapokkal korábban szabadlábra kerülhet feltételesen az elkövetéskor hatályos törvényen alapuló döntéshez képest, ez pedig olyan releváns körülmény, mely az új törvény alkalmazását teszi szükségessé.

Enyhébb továbbá az új törvény az értékhatárok változása folytán is. Szemben az elkövetéskor hatályos régi Btk. 138/A. § a) pontjában írt 20 000 forinttal, a szabálysértési érték felső határa jelenleg ötvenezer forint [ 459. § (6) bekezdés a) pont]. Az értékhatár emelkedése folytán a korábban bűntettként minősülő csalás már csak vétséget valósít meg.

Az elsőfokú bíróság törvényesen vont következtetést a vádlott bűnösségére. Az új törvény alkalmazása folytán azonban az ítéletet meg kellett változtatni. A magánokiratra elkövetett bűncselekmény más néven, hamis magánokirat felhasználásaként büntetendő, ezért a másodfokú bíróság e vétségnek minősítette a Btk. 345. § felhívásával.

Az 1. tényállásba foglalt nagyszámú csalás, illetve folytatólagos csalás vétsége a Btk. 373. § (1) bekezdése, és a (2) bekezdés bc) pontja alapján minősül. A vádlott a sértetteket egyértelműen jogtalan haszonszerzés céljából tévesztette meg és szabálysértési értékhatárt jelentő összegű kárt okozott a Btk. 459. § (1) bekezdés 28. pontjában meghatározott üzletszerű elkövetéssel, a fiktív munkalehetőséggel kapcsolatosan.

A 2. tényállásbeli pénzmosás új törvényhelye pedig a Btk. 399. § (3) bekezdés b) pont II. fordulata. Az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel, hogy a vádlottnak a csalásból származó 3 000 000 millió forint alapítványi számlára való befizetése a pénzmosás bűntettét valósította meg. A Btk. 399. § (3) bekezdése b) pontjának II. fordulata szerint az (1) bekezdésnek megfelelően öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő pénzmosás miatt, aki a bűncselekményének elkövetéséből származó dolgot ezen eredetének leplezése, titkolása céljából pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe. A bűncselekmény célzatos, egyenes szándékot feltételez (BH 2006.143.).

Az irányadó tényállásból levonható a vádlott tudattartalmára a következtetés, hogy a jogtalanul megszerzett készpénz eredetének leplezése céljából helyezte el az alapítványi számlán a nagyobb értéknek megfelelő összeget. Jelen esetben a tipikus elkövetési tárgyra, készpénzre követte el a vádlott a cselekményt, de megjegyzendő, hogy a Btk. 402. § (1) bekezdése szerint a 399-400. § alkalmazásában dolgon a vagyoni jogosultságot megtestesítő olyan okiratot, dematerializált értékpapírt is érteni kell, amely a benne tanúsított vagyoni érték, vagy jogosultság feletti rendelkezést önmagában, illetve dematerializált formában kibocsátott értékpapír esetén az értékpapírszámla jogosultjának biztosítja.

A számlára utalás a Btk. 402. § (2) bekezdése értelmében egyértelműen pénzügyi szolgáltatatási tevékenységnek minősül. Az idézett értelmező norma szerint ugyanis a 399-400. § alkalmazásában pénzügyi tevékenységen, illetve pénzügyi szolgáltatás igénybevételén a pénzügyi szolgáltatási vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási vagy befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatási, árutőzsdei szolgáltatási, befektetési alapkezelési, kockázati tőkealapkezelési, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél, vagy biztosítási, viszontbiztosítási vagy független biztosításközvetítői, illetve önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, magán-nyugdíjpénztári vagy foglalkoztatói nyugdíj-szolgáltatási tevékenységet, illetve annak igénybevételét kell érteni.

A kifejtettek miatt ezért a vádlott cselekvősége kimerítette a pénzmosás bűntettének a törvényi tényállását is. A bűncselekmény az elkövetési magatartás fő elemei, a más bűncselekményből származó dolog leplezése folytán valódi bűnhalmazatban áll a csalással.

A 3. tényállásbeli cselekmény a hamis magánokirat felhasználásának törvényi tényállását merítette ki (Btk. 345. §). A tényállási elemek teljesek, a vádlott bűnösségére vont következtetés törvényes. A büntetni rendelt cselekvőség köre a régi törvényhez képest nem változott, csak új megnevezést kapott az okiratra elkövetett cselekmény, ezért nem minősül olyan új deliktumnak, mely kizárná az elbíráláskor hatályos törvény alkalmazását.

A vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés és a közügyektől eltiltás törvényes, alkalmas a Btk. 79. §-ban írt büntetési célok eléréséhez, tett arányos és megfelel a Btk. 80. § (1) bekezdésében foglalt büntetéskiszabási elveknek is. Túl szigorúnak nem tekinthető, lényeges enyhítése nem indokolt, ezért az arra irányuló védelmi fellebbezés nem volt alapos. A büntetés, tekintettel a vagyon elleni bűncselekmények rendkívül nagy számára, inkább enyhe, súlyosítására azonban a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában nem kerülhetett sor. A büntetést érintő indokolás az új törvény alkalmazása folytán annyiban helyesbítendő, hogy a szabadságvesztés kiszabása a Btk. 33. § (1) bekezdés a) pontján alapul, a végrehajtási fokozata a Btk. 35. § (1) bekezdése, valamint 37. § (2) bekezdés a) pontja szerint börtön. A vádlott a már idézett törvényhely alapján bocsátható feltételes szabadságra. A közügyektől eltiltás mellékbüntetés törvényhelye a Btk. 61-62. § A beszámításra vonatkozó rendelkezés a Btk. 92. § (1) bekezdésén, a felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtásának elrendelése a Btk. 87. § b) pontján alapszik.

Az elkobzásról szóló döntés a Btk. 72. § (1) bekezdés a) pontján, a vagyonelkobzás pedig a 74. § (1) bekezdés a) pontján alapul.

Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján részben megváltoztatta, az egyéb rendelkezéseit pedig a Be. 371. § (1) bekezdés alkalmazásával helybenhagyta.

(Debreceni Ítélőtábla Bf.II.390/2013.)

Az elsőfokú bíróság K. K. vádlott bűnösségét pénzmosás vétségében állapította meg, ezért 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Egy napi tétel összegét 1000 forintban állapította meg, így a vádlottal szemben 100 000 Ft pénzbüntetést szabott ki, továbbá 60 000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás lényege a következő.

Az alkalmi munkát végző vádlott a szegényes környezetben élő lakószomszédján keresztül ismerkedett meg és került kapcsolatba társával (a továbbiakban: X. Y.).

X. Y. felhívására a vádlott 2014. november 3-án lakossági bankszámlát nyitott a K. Bank fiókjában. A számlanyitáshoz szükséges pénzt X. Y. biztosította.

E számlára még ugyanezen a napon 3 840 440 forint érkezett, melyet a vádlott másnap, 2014. november 4-én teljes egészében megpróbált felvenni. A készpénzes kifizetés után azonban a bank 78 022 forint jutalékot számolt fel, így végül 3 757 418 forinthoz jutott hozzá, amelyet átadott X. Y.-nak.

X. Y. felhívására a vádlott második alkalommal 2015. január 15-én kötött az R. bank fiókjában pénzügyi szolgáltatások nyújtásáról szóló keretszerződést. A megnyitott számlára 2015. január 19-én érkezett 5 139 400 forint összegű jóváírás, melyből a - 39 400 forint jutalék levonása után - fennmaradó 5 100 000 forintot még azon a napon készpénzben fel is vette, majd átadta X. Y.-nak.

X. Y. felhívására a vádlott harmadik alkalommal 2015. január 29. napján folyószámlát nyitott az O. bank fiókjában. A számlára 2015. január 30. napján 3 435 096 forint pénzutalás érkezett, amelyből a vádlott két részletben 3 200 000 forintot, illetve 184 000 forintot vett fel, míg a fennmaradó összeget a pénzintézet tranzakciós díjként levonta. A felvett 3 384 000 forintot a vádlott átadta X. Y.-nak.

X. Y. a számlanyitásra vonatkozó felkérést azzal indokolta, hogy takarmány és kukorica vételára érkezik majd a számlájára, azonban korábbi tartozás miatt inkasszó van a saját számláján, ezért szüksége lenne egy olyan személyre, akit hiteltartozás nem terhel. A vádlottban felmerült, hogy a számla nyitásával és az arra utalt pénz felvételével esetleg bűncselekményt valósít meg, X. Y. azonban megnyugtatta, biztosította arról, hogy a bankszámlanyitás és a készpénzfelvétel teljesen legális, a "nyakát tette rá", hogy a vádlottnak nem lesz baja.

A számlanyitásért X. Y. készpénzt ajánlott a vádlottnak, aki az ajánlatot elfogadta, és a számlanyitásokért 60 000 forintot kapott X. Y.-tól.

A szóban forgó számlákra történő átutalások hátterében ténylegesen büntetendő cselekmények elkövetése állott. Mindegyik esetben az, hogy fel nem derített személyazonosságú elkövetők tévedésbe ejtették a mezőgazdasági termékértékesítési szerződések résztvevőit, oly módon, hogy a megtévesztett vevők vagyonjogi rendelkezése folytán a kialkudott vételár végül a vádlott - különböző pénzintézeteknél nyitott - bankszámlájára érkezett meg.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész súlyosbításért, a cselekmény eltérő, szándékosan elkövetett pénzmosás bűntetteként történő minősítése végett, valamint súlyosabb büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést, melyet a fellebbviteli főügyészség fenntartott.

A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a régi Be. 348. § (1) bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül.

Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a régi Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel az iratok tartalma és ténybeli következtetés alapján részben kiegészítette. A kiegészített tényállás megalapozottá vált, így az a régi Be. 352. § (2) bekezdése értelmében irányadó volt a másodfokú eljárásban is.

A kiegészített ítéleti tényállás kapcsán a másodfokú bíróság az alábbiakra mutatott rá.

A régi Be. 2. § (3) bekezdése értelmében a bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény miatt, amelyet a vád tartalmaz. A (4) bekezdés szerint a bíróság köteles a vádat kimeríteni, a vádon túl nem terjeszkedhet.

A büntetőjogi felelősség kérdésében való bírósági döntés személyi és tárgyi kereteit rögzítő alapelvi jellegű fenti szabályozást azonban határozottan meg kell különböztetni a régi Be. 75. § (1) bekezdésének a bizonyítás tárgyát érintő rendelkezésétől, mely szerint a bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntető eljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek.

Mindezekből következően a hiánytalan, a büntetőjogi főkérdések szempontjából lényeges körülmények feltárása a jelen ügyben sem lett volna mellőzhető, az erre vonatkozó bizonyítékok ugyanis a nyomozati iratokban hiánytalanul rendelkezésre álltak.

Hasonlóképpen nem volt eljárásjogi akadálya más személy - így X. Y. - cselekvőségét érintő tények rögzítésének sem, a régi Be. 2. § (3) bekezdésének idézett rendelkezései ugyanis mindössze a meg nem vádolt személy büntetőjogi felelősségének a megállapítását, illetve vele szemben jogkövetkezmények alkalmazását zárják ki.

Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság - a régi Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felhatalmazás alapján - a tényállást kiegészítette a K. bank, valamint az R. bank fiókjaiban lebonyolított pénzügyi szolgáltatások leírásával, illetve azzal, hogy a bankszámlaszerződések megkötésére és a készpénzfelvételekre a vádlott X. Y. ráhatására vállalkozott.

Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. Az elkövetett cselekmény a minősítése azonban nem felel meg az anyagi büntető jogszabályoknak. E körben a másodfokú bíróság a következőket emelte ki.

A Büntető Törvénykönyv dogmatikai rendszerében különálló fejezetben szabályozott pénzmosás rövid lényege, hogy törvényi tényállása valamely előcselekményből származó dologra elkövetett járulékos magatartást rendel büntetni. Az előcselekményen diszpozíciószerű magatartás értendő, az tehát, hogy annak keretein belül olyan tevékenység vagy mulasztás történt, mely megfeleltethető egy különös részi tényállásnak. Nem szükséges azonban a minden részletre kiterjedő bizonyítás, elegendő annak igazolása, hogy büntetendő cselekmény valósult meg.

Ennek megfelelően az idegen dologra elkövetett - a Btk. 399. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott - pénzmosás vonatkozásában az elkövető büntetőjogi felelősségre vonásához e körben azt kell bizonyítani, hogy tudott az elkövetési tárgy "bűnös" eredetéről, pontosabban arról, hogy az büntetendő cselekményből származik.

Ezen túlmenően a törvényhozó büntetni rendelte a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó dologra megvalósított pénzmosást akkor is, ha az elkövető a dolog eredetével azért nincs tisztában, mert ebben a kérdésben gondatlanság terheli. Az elsőfokú bíróság a vádlott büntetőjogi felelősségét ebben a bűncselekményben, a Btk. 400. § (1) bekezdés b) pontjának II. fordulatában meghatározott pénzmosás vétségében látta megállapíthatónak, bűnösségének formáját pedig a gondatlanság enyhébb alakzatában (hanyagság) jelölte meg. Álláspontja szerint magatartásának lehetséges következményeit azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta (Btk. 8. § II. fordulat).

A gondatlanság enyhébb alakzata azonban a másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott esetében nem jöhet szóba. A kiegészített tényállás alapján ugyanis nyilvánvaló, hogy a vádlott tudatában felmerült annak lehetősége, hogy a számla nyitásával és az arra utalt pénz felvételével bűncselekményt valósít meg, hiszen erre vonatkozó kifejezett kérdést is intézett X. Y.-hoz, aki igyekezett őt megnyugtatni. A cselekmény helyes minősítése érdekében, a bűnösség formájával kapcsolatos eldöntendő kérdésként tehát azt szükséges megválaszolni, hogy a vádlott magatartásának következményeibe belenyugodva, vagy pedig az előre látott következmények elmaradásában könnyelműen bizakodva cselekedett-e. Következésképpen közreműködése eshetőleges szándékként vagy tudatos gondatlanságként értékelendő-e.

Egyes jogirodalmi álláspontok szerint a gondatlanságból elkövetett pénzmosás kizárólag a gondatlanság enyhébb alakzatával, a hanyagsággal követhető el (Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára, szerkesztő dr. Kónya István, 1612. oldal).

A több évtizede következetes ítélkezési gyakorlat szerint a tudatos gondatlanság megállapításának feltétele, hogy a bizakodás reális, ténybeli szempontból kellően alátámasztott várakozáson alapuljon; ellenkező esetben ugyanis a véletlenben való puszta reménykedés már a szándékosság enyhébb formáját, a lehetséges következmények elfogadását jelenti. A ténybeli alapokat nélkülöző bizakodás a magatartás hátrányos következményeibe belenyugvással azonos, ezért az eshetőleges szándék megállapítását vonja maga után.

Az alkalmi munkát végző vádlott a szegényes lakókörnyezetében élő szomszédjain keresztül ismerkedett meg X. Y.-nal, akinek a személyéről, életviteléről semmilyen információval nem rendelkezett. Ennek ellenére három alkalommal is eleget tett a kérésének és - esetenként néhány tízezer forint ellenében - különböző pénzintézeteknél számlát nyitott, majd az arra érkező pénzt felvette. Ennek során fel kellett figyelnie arra, hogy a bankszámlaszerződések megkötését szinte azonnal követte az átutalás is, így nyilvánvaló volt, hogy a nevén lévő folyószámla létesítésére kizárólag a pénz megszerzése érdekében került sor. Ezt támasztja alá az is, hogy azokon később már semmilyen forgalmazás nem történt, a vádlott még a számlavezetési díjat sem fizette meg.

A vádlott előadása szerint X. Y. a kérését a vállalkozásával szemben kezdeményezett végrehajtási eljárással, a jogosult által foganatosított azonnali beszedési megbízással magyarázta. Ez azonban legfeljebb egyetlen számla megnyitását indokolhatta volna, hiszen a különböző helyekről érkező átutalásokat - amennyiben azok egyébként jogszerűek voltak - már így is meg lehetett volna szerezni.

Az elbírált ügyben vizsgált harmadik számlanyitáskor ekként a vádlottnak nyilvánvalóan fel kellett ismernie azt, hogy nem pusztán más személy pénzügyi érdekeinek a kijátszására szolgáló ügyletben vállal közreműködést, hanem olyan jogellenes tevékenységben, melynek hátterében büntetendő cselekmény húzódhat meg. Ezt a felismerést igazolja, hogy a vádlott már a második alkalommal, az R. bank fiókjában való számlanyitáskor gyanakodni kezdett, és csak akkor mutatott hajlandóságot az együttműködésre, amikor őt X. Y. megnyugtatta. Később azonban ez is kevésnek bizonyult: az O. bank fiókjával kötött bankszámlaszerződés aláírása előtt már a vádlott volt az, aki - "baj esetén" - feljelentéssel fenyegetőzött.

Nem volt tehát olyan körülmény, mely a vádlott jóhiszemű bizakodását reálisan megalapozta volna. Semmi sem utalt arra, hogy a számára teljességgel ismeretlen X. Y. felkérésében, majd a megnyugtatásnak szánt közlésében előadottak hitelesnek mutatkoztak volna; különösen arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó személy legális üzleti vállalkozást folytatna. Ezek a kétségek a vádlottat is foglalkoztatták, ennek ellenére - a harmadik számlanyitáskor - teljességgel közömbösnek mutatkozott és belenyugodott abba, hogy az általa, más részére megszerzett pénz büntetendő cselekményből is származhat.

Ez okból a cselekményt a másodfokú bíróság a Btk. 399. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott pénzmosás bűntettének minősítette.

A cselekmény eltérő minősítése szükségessé tette a büntetőjogi jogkövetkezmények ismételt áttekintését.

A vádlottal szemben egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés volt kiszabható, melynek a Btk. 80. § (2) bekezdése szerinti középmértéke három év.

Súlyosító körülmény a büntetőeljárás hatálya alatti elkövetés, melynek nagyobb nyomatékot adott az, hogy több eljárás időközben a vádlott felelősségre vonásával fejeződött be.

Ez egyben a büntetlen előéletének a súlyát is jelentős mértékben csökkentette. További enyhítő körülmény a kiskorú gyermekről történő gondoskodás.

A bűncselekmény elkövetése óta hozzávetőlegesen három és fél esztendő telt el. Ezen időszak alatt a vádlottal szemben elfogatóparancsot kellett kibocsátani, mely közel négy hónapig volt érvényben. Ugyanakkor az ügyben eljáró hatóságokat nem terhelte mulasztás az eljárási cselekmények foganatosításakor, ezért az időmúláshoz enyhítő hatás nem kapcsolódott. Nem lehetett azonban figyelmen kívül hagyni a bűncselekmény absztrakt tárgyi súlyát, azt a tényt, hogy az elkövetés révén mintegy 3,4 millió forint csalásból származó jogtalan hasznot sikerült realizálni.

Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság - szem előtt tartva az enyhítő körülmények nagyobb számát - a büntetési tétel alsó határával egyező tartamú, egy évi szabadságvesztést szabott ki. Álláspontja szerint a Btk. 79. §-ában megfogalmazott célok eléréshez ez mindenképpen szükséges, más - a Btk. 82. § (3) bekezdésén alapuló - büntetési nem alkalmazása szóba sem kerülhetett.

A szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt vádlott méltatlan a közügyekben való részvételre, ezért a másodfokú bíróság - a Btk. 61. § (1) bekezdése, valamint a Btk. 62. § (1) bekezdése alapján - két évre eltiltotta annak gyakorlásától.

(Pécsi Ítélőtábla Bf.II.64/2017/6.)