Hűtlen kezelés

I. A vádelv sérelme nem valósul meg, ha a bíróság a vádiratban megnevezett terheltnek a vádiratban terhére rótt cselekmény elkövetési magatartását rögzíti, és a tettazonosság keretei között a sértett személyét - a vádiratban foglaltaktól - eltérően állapítja meg. Akkor sem valósul meg a vádhoz kötöttség sérelme, ha a bíróság ténymegállapítása szerint a vádiratban leírt és elbírált cselekménynek nem egy, hanem több sértettje van [Be. 2. § (2) bek.].

II. A hűtlen kezelés felbujtója vagy bűnsegéde olyan kívülálló személy is lehet, akinek nincs vagyonkezelői kötelezettsége, a vagyonkezelői megbízatás csak a tettesi elkövetői alakzat nélkülözhetetlen feltétele [1978. évi IV. tv. 319. §, 19. §, 21. §].

III. A hűtlen kezelés tettesi alanyiságához megkívánt vagyonkezelői kötelezettség nem korlátozható csak olyan tevékenységre, amely a vagyonban egyébként beálló értékcsökkenést hárítja el. A vagyonkezelés mint a gazdálkodás körébe tartozó tevékenység olyan magatartást is jelent, ami a vagyon jellegétől függően, annak hasznát, jövedelmét is biztosítja. A bűncselekmény eredménye ezért a károsult vagyonában beállott értékcsökkenés és az elmaradt haszon [1978. évi IV. tv. 137. § 5. pont].

[1]A törvényszék a 2012. március 28. napján kihirdetett ítéletével a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének kísérletében [1978. évi IV. tv. 319. § (1) bek., (3) bek. b) pont]. Ezért őt egyévi - végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre, háromszázezer forint pénzmellékbüntetésre, valamint az ügyvédi foglalkozástól háromévi eltiltásra ítélte. Rendelkezett a pénzmellékbüntetés meg nem fizetése esetén alkalmazandó jogkövetkezmények és a bűnügyi költség viselése felől.

[2]A másodfokon eljáró ítélőtábla a 2012. október 3. napján jogerőre emelkedett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a II. r. terhelt cselekményét a Btk. 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés c) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntette kísérletének minősítette, melyet bűnsegédként követett el. Az ügyvédi foglalkozástól eltiltás tartamát egy évre enyhítette, és mellőzte a pénzmellékbüntetésre vonatkozó rendelkezéseket. Pontosította az elsőfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség összegét, egyebekben az elsőfokú ítéletet a II. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.

[3]A jogerős ügydöntő határozat ellen a II. r. terhelt és védői terjesztettek elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) és c) pontjában írt okból, amelyben arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság törvényes vád hiányában járt el. Álláspontjuk szerint mind a vád, mind az ítélet sértettnek az önkormányzatot tartotta. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a bűncselekmény sértettje a gazdasági társaság volt. Erre figyelemmel az eljárt bíróságok korlátozták a váddal szembeni védekezés lehetőségét, míg a másodfokú eljárásban az ügyész - annak ellenére, hogy erre törvényes lehetősége nem volt - teljes mértékben megváltoztatta a vádat. Ily módon a másodfokú bíróság is törvényes vád hiányában járt el.

[4]Mindemellett kifejtették, hogy a II. r. terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor, ezért bűncselekmény hiányában kérték felmentő határozat meghozatalát.

[5]Álláspontjuk szerint elmaradt annak megállapítása, hogy a II. r., bűnsegéd terheltre pontosan és konkrétan milyen vagyonkezelési szabályok vonatkoztak. Vitatták a vagyoni hátrány mértékére tett ítéleti ténymegállapítást. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság tévedett, amikor a vagyoni hátrány mértékét a kikötött teljes vételárral egyezőnek tekintette, mert a megszerezni kívánt ingatlan forgalomképes, és értékkel bíró volt, amely becslés szerint is legalább 30 millió forintot meghaladó értékkel bírt.

[6]A Legfőbb Ügyészség átiratára tett védői észrevételekben a felülvizsgálati indítványban foglaltakat lényegében teljes terjedelmében fenntartották, és részben pontosították. Ismételten hivatkoztak arra, hogy nem a tényállás kiegészítésére, hanem új tényállásra - a vád cseréjére - került sor a másodfokú eljárásban, amikor is a sértett személyét eltérően határozták meg. Vitatták továbbra is az ingatlan alkalmatlanságára vonatkozó tényállásrészeket.

[7]Álláspontjuk szerint a tényállásban foglalt szerződés jellegét a bíróságok tévesen értelmezték, az ügyészi álláspont pedig tudatosan figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a szerződés egy ingatlan tulajdoni illetőségének átruházásáról, és nem telephelyről szólt.

[8]A felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára is kiterjesztették, mivel az eljárt bíróságok a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki. Hivatkoztak önkéntes elállásra, illetőleg az önkéntes eredményelhárításra is. Vitatták az ítéleti tényállás megállapítását abban, hogy elsődlegesen nem a terheltek magatartása szakította meg azt az okfolyamatot, amely egy esetleges bűncselekmény befejezéséhez vezetett volna, ugyanakkor sérelmezték, hogy a bíróságok pedig nem értékelték a II. r. terheltnek a szerződés felbontásában való közreműködését.

[9]A továbbiakban a felülvizsgálati indítványban foglaltakat fenntartva, elsődlegesen a megtámadott ítéletek hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését indítványozták. Másodsorban a II. r. terhelt felmentését, végül a megtámadott határozat megváltoztatását és az enyhítő szabályok figyelembevételével méltányosabb ítélet meghozatalára tettek indítványt. Ennek hiányában az előzetes mentesítés alkalmazását kérték.

[10]A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és indítványozta, hogy a Kúria - tanácsülésen eljárva - a megtámadott határozatot hatályában tartsa fenn.

[11]Kifejtette, hogy az I. r. terhelt a zrt. számára értéktelen ingatlan megszerzésével 75,6 millió forint összegű vagyoni hátrányt kívánt okozni, melyhez a II. r. terhelt szándékosan segítséget nyújtott. Az a körülmény pedig, hogy az eljárt bíróságok a vádtól eltérően határozták meg az ügy sértettjét, és ehhez képest a vagyonkezelési szabály megszegése eltérő jogi következtetésként, és nem a vádelv sérelmeként értékelendő. A II. r. terhelt az I. r. terhelt vagyonkezelői kötelezettségének megszegését felismerve szándékosan nyújtott segítséget, amikor a zrt. képviseletében ügyvédként eljárva adásvételi szerződést készített. Tekintettel arra, hogy a megszerezni kívánt ingatlan nem volt alkalmas telephely létesítésére, törvényes a vagyoni hátrány összegének meghatározása is.

[12]A II. r. terhelt és védői a kiegészítéssel kapcsolatban a Legfőbb Ügyészség átiratában a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján a felülvizsgálati indítványt törvényben kizártnak tartotta. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok törvényesen állapították meg, hogy az eredmény önkéntes elhárítása az irányadó tényállásra figyelemmel nem jöhet szóba, a szerződés felbontásának kezdeményezésére nem belső indíték, hanem a zrt. képviselő-testülete által soron kívül elrendelt pénzügyi, gazdasági ellenőrzés vezetett. Ily módon külső ok indította a terhelteket a szerződéstől való elállásra, ezért továbbra is a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

[13]A Kúria a megtámadott határozatok felülbírálata során - a Be. 423. § (4) bekezdésében írtaknak megfelelően - a felülvizsgálati indítványban megjelölt okokra volt figyelemmel, emellett tekintettel volt ugyanezen törvényhely (5) bekezdése alapján a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt és az indítványban nem hivatkozott feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértésekre is.

[14]A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság a határozatának meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.

[15]A Be. 373. § (1) bekezdés I. c) pontja alapján feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés valósul meg, és az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az eljárás megszüntetéséről kell rendelkezni, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el.

[16]A Be. 2. § (1) bekezdése alapján a bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el. A felhívott törvényhely (2) bekezdése szerint a vád akkor minősül törvényesnek, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.

[17]A fenti törvényhely helyes értelmezéséről az 1. számú BK vélemény ad iránymutatást. Eszerint a törvényes vád minimális tartalmi követelménye, hogy meghatározott személy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi. Ha ezek nem teljesülnek, a bírósági eljárás nem indulhat meg, illetve nem folytatható.

[18]A vád tárgyává tett cselekmény körülírása pedig akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket, az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét, idejét stb. Nem jelenti ugyanakkor a vádelv sérelmét, ha a bíróság ügydöntő határozatában megállapított tényállás ugyan nem fedi teljesen a vádiratban leírt tényeket, de a bűncselekmény törvényi tényállásának lényeges elemét alkotó tények tekintetében annak megfelel, ezért a tettazonosság keretein belül marad.

[19]A Kúriának ezért a fentiek figyelembevételével kellett vizsgálnia, hogy a fellebbviteli főügyészség indítványának megfelelően döntő másodfokú bíróság a vádelv sérelmével állapította-e meg, hogy az elbírált cselekménynek nem az önkormányzat, hanem a gazdasági társaság a sértettje.

[20]A Kúria a fenti kérdést nemlegesen válaszolta meg, és eljárási szabálysértést a törvényes vád vonatkozásában nem észlelt.

[21]A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy a vád törvényessége arra figyelemmel sem vitatható, hogy a folyamatban volt büntetőeljárásban az alaki legitimációval rendelkező vádló a bírósághoz benyújtott indítványában meghatározott személy Büntető Törvénykönyvbe ütköző konkrét cselekménye miatt kezdeményezte a büntetőeljárás lefolytatását. Az mind alaki, mind tartalmi szempontból az eljárásra alkalmas volt. Mind az első-, mind a másodfokú bíróság azt az elkövetési magatartást állapította meg - a tettazonosság szabályaira figyelemmel -, amelyet a vádirat tartalmazott.

[22]Ennek kapcsán nyomatékosan szükséges utalni arra, hogy az ügyészi vádiratnak - egyebek mellett - a vád tárgyává tett cselekmények leírását és azok Btk. szerinti minősítését kell tartalmaznia. A vád tárgyává tett cselekmények történeti tényállásának leírása határozza meg a vád kereteit (BH 2006.281.).

[23]Az eljárt bíróságok pedig azon megtörtént eseményeket állapították meg ítéleti tényállásukban, amelyet az ügyészség a vád keretei között előadott. Sem a terheltek személyében, sem az elkövetési magatartás vonatkozásában a vádtól nem tértek el, és a tettazonosságot ily módon nem sértették meg.

[24]Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a másodfokú eljárásban ugyan az elsőfokú ítéleti tényállás az irányadó; azt azonban a másodfokú bíróság kiegészítheti, illetve helyesbítheti; a tényállás ezekkel a kiegészítésekkel, illetve helyesbítésekkel irányadó a felülvizsgálati eljárásban is.

[25]Erre figyelemmel pedig nem értékelhető a törvényes vád hiányaként, vagy a vádon túlterjeszkedésként az, ha a bíróság egy bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító elkövetési magatartás kapcsán a tettazo­nosság keretei között a vádiratban le nem írt tényt is megállapít, és a cselekményt ennek figyelembevételével értékeli. A vádelv ugyanis nem jelent minden részletre kiterjedő szükségszerű azonosságot a vádban leírt és az ítéletben megállapított történeti tények között, annál is inkább, miután a bíróság nincs kötve a vádbeli minősítéshez, és az eltérő minősítés, eltérő tényelemek megállapítását is szükségessé teheti az ítéletben. A bizonyítás eredményéhez képest tehát, például az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka stb. tekintetében eltérhet a vádbeli ténymegállapításoktól anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené (EBH 2011.2385.).

[26]A felülvizsgálati indítványban foglaltakkal kapcsolatban szükséges utalni arra, hogy az előbbi döntésben megjelölt felsorolás (az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka stb.) nem kógens, és kizárólagos felsorolás. Amennyiben a bíróság a tettazonosság keretei között maradva a vádiratban megjelölt terheltnek az ott leírt elkövetési magatartását rögzíti az ítéleti tényállásban, úgy nem sérti a vádelvet akkor sem, ha a sértett személyét eltérően állapítja meg.

[27]A bírói gyakorlatban ilyen lehet például az az eset is, ha a bizonyítás eredményeként állapítják meg, hogy a vádiratban foglaltaktól eltérően a bűncselekménynek nem egy, hanem több sértettje lehet. A többrendbeli bűncselekmény megállapítása olyan minősítési kérdés, amely nem sérti a vádelvet, és nem érinti a tettazonosság kérdését sem.

[28]Mindezekre figyelemmel a Legfőbb Ügyészség átiratában okszerűen hivatkozott arra, hogy a megyei főügyészség vádiratának lényege szerint a terheltek az önkormányzat vagyongazdálkodásáról szóló rendeletének, valamint a zrt. beszerzési szabályainak a megszegésével kötöttek olyan adásvételi szerződést, amelynek folytán - a vételár kifizetése esetén - a zrt. a telephely létesítésére alkalmatlan ingatlant szerzett volna meg. Ezen cselekményhez a II. r. terhelt a szerződés elkészítésével szándékosan segítséget nyújtott. A terheltek pedig felismerték, hogy a cselekményükkel vagyoni hátrányt okoznak.

[29]Mindebből következően tehát, függetlenül attól, hogy a bűncselekmény sértettje a városi önkormányzat, vagy a gazdálkodó szervezet, illetve hogy a bűnösség kapcsán figyelmen kívül kell hagyni az önkormányzat vagyonkezelési szabályát, a bíróságok ténylegesen törvényes vád alapján eljárva a vádiratban megjelölt terheltek ott rögzített vagyon elleni bűncselekményét bírálták el.

[30]Nem találta alaposnak a Kúria a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára történő hivatkozást sem.

[31]Eszerint felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.

[32]A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó és a felülvizsgálati indítványban ez a tényállás nem támadható.

[33]Erre figyelemmel a Kúria a megállapított tényálláshoz még annak esetleges megalapozatlansága esetén is kötve van, és a felülvizsgálat során a vitatott jogkérdések kizárólag az alapeljárásban megállapított tényállás alapján bírálhatók el; a bizonyítékok eltérő értékelésére és eltérő következtetés levonására nincs törvényes lehetőség.

[34]A felülvizsgálati indítványt - a Be. 416. § (1) bekezdésének e) és f) pontjában meghatározott esetek kivételével - a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni [Be. 423. § (2) bek.]. A cselekmény elbírálásának időpontja alatt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének időpontja értendő (BH 2014.35.).

[35]A Kúria osztotta a Legfőbb Ügyészség álláspontját abban, hogy az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak sérelme nélkül állapították meg a II. r. terhelt bűnösségét a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntette kísérletében.

[36]Az 1978. évi IV. törvény 319. § (1) bekezdésébe ütköző hűtlen kezelést az követi el, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz.

[37]A hűtlen kezelés bűncselekménye akkor állapítható meg, ha a vagyonkezeléssel kapcsolatos szabályok szándékos megszegésén túlmenően az ezzel okozati összefüggésben bekövetkező vagyoni hátrány tekintetében az elkövető - legalább eshetőleges - szándékára vonható jogi következtetés (BH 1999.287.).

[38]A kötelességszegés akkor szándékos, ha az elkövető tudja, hogy őt milyen meghatározott - mérlegelést nem tűrő - kötelesség terheli, és felismeri, hogy magatartása folytán vagyoni hátrány következhet be, mely következményt kívánja vagy abba legalább belenyugszik. Az adott ügyben a II. r. terhelt bűnsegédi cselekvősége kapcsán mindez maradéktalanul megállapítható.

[39]Fentieken túlmenően az eljárt bíróságok azt is helyesen rögzítették, hogy a vagyonkezeléssel kapcsolatos szabályok szándékos megszegésén túlmenően az ezzel okozati összefüggésben keletkezett vagyoni hátrány tekintetében is fennállt a II. r. terhelt szándéka.

[40]A Kúria osztotta az ítélőtábla álláspontját, mely szerint a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 30. § (2) bekezdése alapján a gazdasági társaság vezető tisztségviselője a társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal, a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni. Ezt azonban az I. r. terhelt nem így tanúsította, a jogvégzett, ügyvédként tevékenykedő II. r. terhelt felismerve az I. r. terhelt cselekvőségét és szándékát, nyújtott mindehhez segítséget. A II. r. terhelt tehát tisztában volt azzal, hogy az I. r. terhelt a H. V. Zrt. beszerzési szabályzatának vonatkozó rendelkezését szegte meg, mely szerint beszerzés csak akkor végezhető a zrt. részéről, ha a szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel, vagy arra vonatkozó biztosítékkal rendelkezik, a teljesítés időpontjában az anyagi fedezet rendelkezésre áll. A jogi végzettségű II. r. terhelt mindezzel tisztában volt, és felismerte az I. r. terhelt szándékát.

[41]Mindezzel kapcsolatban a Kúria utal arra, hogy a hűtlen kezelés felbujtója vagy bűnsegéde olyan "kívülálló" személy is lehet, aki nem minősül vagyonkezeléssel megbízottnak. Kétségtelen tény, hogy a gazdálkodás körében sajátos problémaként jelentkezik a kockázatvállalás, miként az elbírált bűncselekmény vonatkozásában is. Egyes vagyonkezelői jogviszonyokban a kockázatvállalás a szokásos keretek között a kezelés lényegéhez tartozik. Erre általában akkor kerül sor, ha a megbízás a vagyonnal való teljes gazdálkodásra kiterjed. Amennyiben a gazdálkodás körében szokásos kockázatvállalást meghaladó módon jár el az elkövető, úgy a hűtlen kezelés bűncselekménye alappal vizsgálható. Nem állapítható meg abban az esetben a kötelességszegés, ha a vagyon kezelésének szándéka arra irányul, hogy a kockázatos intézkedéssel a megbízó számára kedvezőbb vagyoni helyzetet teremtsen, és az ehhez szükséges objektív és szubjektív körülményeket a megbízott kellő körültekintéssel vette figyelembe.

[42]Mindez a jelen ügyben nem állapítható meg. Az irányadó tényállás alapján a gazdálkodó szervezet korábbi telephelyével szemben a megvásárolni szándékozott ingatlan nem rendelkezett telephelyengedéllyel, a telephely egyetlen jogi vagy fizikai kritériumának sem felelt meg, az építési hatóság az ingatlanra a későbbiekben sem adott volna engedélyt.

[43]Mindebből következően a zrt. feladatainak ellátására nem volt alkalmas, a gazdasági társaság számára, mint tényleges telephely alkalmatlan volt.

[44]Mindezekre figyelemmel nem foghatott helyt a felülvizsgálati indítvány azon hivatkozása, hogy konkrét vagyonkezelési szabály hiányában nem lehet szabály megszegéséről mint elkövetési magatartásról beszélni, és ily módon tettesi cselekmény hiányában a bűnsegéd büntetőjogi felelőssége is kizárt. Az ítéleti tényállásban rögzítettekkel szemben a felülvizsgálati indítvány eltérő tényállás alapján látja megvalósulni a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felülvizsgálati okot, az valójában a tényállás - felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett - támadásának minősül.

[45]Nem találta a Kúria alaposnak a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára történő hivatkozást sem. Eszerint e rendkívüli jogorvoslatnak akkor van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.

[46]Törvénysértő minősítés hiányában a büntetés felülvizsgálatára nem kerülhet sor.

[47]Ugyanakkor a Kúria osztotta a felülvizsgálati indítvány álláspontját a vagyoni hátrány vonatkozásában.

[48]A megyei főügyészség vádirata, illetőleg az elsőfokú bíróság tényállása rögzítette pontosan és törvényesen a vagyoni hátrányt, amikor is azt az ingatlan valós forgalmi értéke, valamint a szerződéssel kifizetni kívánt összeg különbözetében határozta meg.

[49]A hűtlen kezelés materiális bűncselekmény, eredménye a vagyoni hátrány. A vagyoni hátrány fogalmába a kár mellett az elmaradt haszon is beletartozik. Mindebből következően nemcsak a ténylegesen bekövetkezett kárt kell figyelembe venni, hanem azt a körülményt is, hogy a sértett vagyona gyarapodott volna abban az esetben, ha a vagyonkezeléssel megbízott személy ebbéli kötelezettségét nem szegi meg.

[50]A vagyoni hátrány megfogalmazása lényegében a cselekmény jellegéből ered. A vagyonkezelői kötelezettség ugyanis nem korlátozható csak olyan tevékenységre, amely a vagyonban egyébként beálló értékcsökkenést hárítja el. A vagyonkezelés, mint egyfajta és egyes esetekben szó szerint vett gazdálkodás, olyan magatartást is takar, ami a vagyon jellegétől függően, annak használt jövedelmét is biztosítja. A bűncselekmény eredménye ily módon tehát a károsult vagyonában beállott értékcsökkenés (damnum emergens) és az elmaradt haszon (lucrum cessans). Ezért a fentiekre figyelemmel ugyan helytálló az a megállapítás, hogy a megszerezni kívánt ingatlan a zrt. feladatainak ellátására nem volt igénybe vehető, azonban az nem fogadható el, hogy a gazdasági társaság számára ne bírt volna valós értékkel.

[51]A Kúria álláspontja szerint önmagában nem annak van jelentősége, hogy az ingatlan nem volt alkalmas telephely létesítésére, hanem annak, hogy az ténylegesen értékkel bíró, forgalomképes ingatlan volt. Azzal a zrt. a továbbiak során - függetlenül a telephely létesítésétől - rendelkezhetett volna, a lehetősége arra is fennállt, hogy akár nagyobb haszonnal azt értékesítse. A szerződés hatályosulása esetén ezért a gazdálkodó szervezet mintegy 30 millió 300 ezer forint értékű ingatlan tulajdonosa lett volna. Ezt pedig a gazdálkodó szervezet tényleges vagyonában figyelmen kívül hagyni nem lehet. A tényleges értékre figyelemmel állapítható meg, hogy a vagyoni hátrány valós összege a szerződésben megjelölt ingatlan értéke és a tényleges értékkülönbözete szerint állapítható meg, mivel ennyivel csökkent volna ténylegesen a zrt. vagyona. A szerződést tehát - a bűncselekmény eredménye vonatkozásában - nem lehet kizárólag a szerződés célja szerint figyelembe venni, hanem a gazdálkodó szervezet teljes vagyoni helyzete vonatkozásában kell értékelni. Ez alapján pedig az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerinti minősítés a helytálló és törvényes.

[52]Mindez azonban nem eredményezhette a megtámadott határozat megváltoztatását.

[53]Az 1978. évi IV. törvény 138/A. § c) pontja alapján a vagyoni hátrány jelentős, ha kétmillió forintot meghaladja, de az ötvenmillió forintot nem haladja meg. A d) pont szerint pedig különösen nagynak minősül, ha az ötvenmillió forintot meghaladja, de az ötszázmillió forintot nem.

[54]Az 1978. évi IV. törvény 319. § (3) bekezdés b) pontja szerint a hűtlen kezelés bűntette miatt a szabadságvesztés tartama egy évtől öt évig terjed, ha a hűtlen kezelés jelentős vagyoni hátrányt okoz, míg a felhívott törvényhely c) pontja szerint két évtől nyolc évig terjedő, ha a hűtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt okoz.

[55]Az elsőfokú bíróság által alkalmazott helyes minősítésnek megfelelően a jogerősen kiszabott szabadságvesztés a büntetési tétel alsó határának felel meg.

[56]A másodfokú bíróság ugyanakkor a kiszabott egy­-évi szabadságvesztést az 1978. évi IV. törvény 87. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pontja alkalmazásával - az enyhítő szakaszra figyelemmel - tekintette kiszabottnak.

[57]A felhívott törvényhely szerint, ha a büntetési tétel legkisebb mértéke kétévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb egyévi szabadságvesztés szabható ki.

[58]A másodfokú bíróság törvénysértő minősítése ellenére is - az enyhítő szakasz alkalmazásával - törvényes büntetés kiszabására került sor. Erre figyelemmel pedig az ítélet megváltoztatására, illetve a büntetés enyhítésére a felülvizsgálatban nem kerülhetett sor.

[59]A felülvizsgálat során a jogerős határozatban megállapított büntetés önmagában nem, hanem csak akkor támadható, ha a cselekmény törvénysértő minősítése vagy más anyagi jogi szabálysértés miatt szabtak ki törvénysértő büntetést vagy alkalmaztak törvénysértő intézkedést. A büntetés kérdésében csak akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a kiszabott büntetés, illetve annak neme és mértéke a Büntető Törvénykönyv valamely mérlegelést nem tűrő rendelkezésébe ütközik (BH 2012.239.).

[60]Mindebből következően a törvénysértő minősítés csak akkor képezhet felülvizsgálati okot, ha helyes minősítéshez képest a kiszabott büntetés, illetve intézkedés törvénysértő. Értelemszerűen az előzetes mentesítés kérdésével a Kúria nem foglalkozhatott.

[61]Az 1978. évi IV. törvény 17. § (3) bekezdése alapján nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.

[62]A Kúria az előzőekben azonban már utalt arra, hogy valamennyi jogi következtetés - így a büntethetőség akadályául szolgáló okok is - kizárólag az irányadó tényállás alapján bírálhatók el. A tényállás pedig hiánytalanul és iratszerűen rögzíti, hogy a tervbe vett ügyletről 2008. június 4. napján a zrt. felügyelőbizottsága tudomást szerzett, majd a bizottság kezdeményezése alapján a képviselő-testület 2008. június 25. napján elrendelte a zrt. soron kívüli pénzügyi gazdasági ellenőrzését. 2008. augusztus 28. napján az adásvételi szerződést az eladó kezdeményezésére felbontották.

[63]Az irányadó tényállás tehát nem tartalmaz olyan terhelti cselekvőséget, amely az eredmény önkéntes elhárításának megállapítása alapjául szolgálna. A felülvizsgálati indítvány ezért az önkéntes eredmény-elhárításra történő hivatkozással lényegében az irányadó tényállást támadja, a bizonyítékok eltérő értékelése alapján, amely a törvényben kizárt.

[64]A Kúria mindezekre figyelemmel - a Be. 424. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva - a megtámadott határozatokat a Be. 426. § alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. I. 814/2014.)

A kerületi bíróság a 2005. december 6-án kelt ítéletében a II. r. terhelt bűnösségét jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében állapította meg. Ezért őt 7 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelyet 2 évi próbaidőre felfüggesztett.

Az ítélet tartalmazza az I. r. terhelt elítéltetésének tényeit is, őt azonban a felülvizsgálat nem érinti.

Az ítéleti tényállás szerint a II. r. terhelt 1995. és 1999. között a S. T. Műszaki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. ügyvezetője volt. Ebben az időben, s így a vádbeli időszakban is az I. r. terhelt az O. Rt. vezérigazgatója volt, amely a S. T. Kft.-nek kizárólagos tulajdonosa volt.

Az ítélet megállapítása szerint a II. r. terhelt, mint az általa vezetett kft. ügyvezetője az I. r. terhelt "rábírására" olyan szerződéseket kötött a V. Kft. képviselőjével, illetőleg a K. H. bank igazgatójával, amelyről tudta, hogy abból a kft.-nek vagyoni hátránya származik.

Az egyik ügylet során a kft. az ő irányításával vásárolt egy 17 000 000 forint értékű Mercedes típusú gépkocsit, melyet határozatlan időre szóló bérleti szerződéssel a V. Kft., vagy­is annak vezetője, rendelkezésére bocsátott. A lízingdíj havi 187 500 forint volt. A gépkocsit 1998. december 12-én eltulajdonították, a biztosító 11 500 000 forint kártérítést fizetett a S. T. Kft.-nek. Eddig az időpontig azonban a V. Kft. a bérleti díjaknak csupán egy részét térítette meg. Mindent összevetve a S. T. Kft. 5 évi megtérítési időt és 20% mértékű jegybanki alapkamatot feltételezve havi 346 078 forint ellenében adhatta volna bérbe gazdaságosan a gépkocsit, a tényleges feltételek folytán ehhez képest összesen 1 176 478 forint vesztesége keletkezett. Ez az összeg növekedett azzal, hogy a kft. a gépkocsiban a bérlő hibájából keletkezett károkat is magára vállalta, ekként a vagyoni hátrány összesen 1 412 473 forint volt.

1998 augusztusában a II. r. terhelt a S. T. Kft. képviseletében 20 000 000 forintért vásárolt egy r.-i ingatlant, amelyre lízingszerződést kötött az I. r. terhelt által kijelölt B. F.-el. Nevezett ebben az időben az O. Rt.-t tulajdonló K. H. Bank egyik ügyvezető igazgatója volt.

A lízingszerződésben 36 hónapos futamidő mellett összesen 12 000 000 forint lízingdíj volt kikötve, amelyből B. F. a szerződéskötéskor 6 000 000 forintot kiegyenlített, a lízingdíjak egy részével azonban a későbbiekben adós maradt. 1999. január 5-én 2 000 000 forint tartozása volt. Ekkor a II. r. terhelt felmondta a lízingszerződést, de nem követelte az elmaradt lízingdíj és kamata megfizetését, emiatt összesen a kft.-nek 3 412 473 forint vagyoni hátránya keletkezett.

Az ügyben másodfokon eljáró F. Bíróság a 2007. január 7-én hozott végzésében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Indokolásában rögzítette, hogy a védelmi érveléssel szemben egyértelműen megállapítható volt, hogy "a S. T. Kft. önálló gazdasági egység volt és ennek önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezetője a vádbeli időben a II. r. terhelt volt". A jogi indokolás körében pedig utalt arra, hogy a II. r. terhelt "az ésszerű gazdálkodás szabályaival ellentétes szerződéseket kötött, az a hivatkozása pedig, hogy utasításra cselekedett, a büntetőjogi felelősség alól nem mentesíti".

2. A jogerős ítélet ellen a II. r. terhelt meghatalmazott védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, amelyben a megtámadott ítéletek megváltoztatását és a II. r. terhelt felmentését indítványozta. Az indítvány indokolásának lényege szerint a II. r. terhelt vagyonkezelési kötelezettségei körében kötelességszegést nem követett el, miután a tulajdonos hozzájárulásával, illetőleg kifejezett utasítására kötötte meg a veszteséges ügyleteket, amelyek ekként - a tulajdonosi jogosultságokra figyelemmel - jogellenesnek nem tekinthetők. A II. r. terhelt bűnösségének megállapítására tehát az anyagi jogszabályok megsértésével került sor.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a védő felülvizsgálati indítványát alaptalannak tartva a megtámadott határozat hatályban tartására tett indítványt. Okfejtése szerint, a II. r. terhelt, mint az önálló gazdálkodó egységként működő kft. ügyvezetője az idegen vagyon kezelése körében az ésszerű gazdálkodás szabályaival ellentétes szerződéseket kötött és ezzel vagyoni hátrányt okozott. Ennek alapján bűnössége aggálymentesen megállapítható, így a sérelmezett döntések megváltoztatására indok nincs.

3. A Legfelsőbb Bíróság a védő felülvizsgálati indítványában vitatott jogkérdést - a II. r. terhelt vagyonkezelői jogainak és kötelességeinek a S. T. Kft. ügyvezetői munkakörében gyakorolható körét - a vádbeli időben hatályos és a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény rendelkezéseinek tükrében vizsgálta. A Btk. 319. § (1) bekezdésében megjelölt törvényi tényállás szerint ugyanis a hűtlen kezelés vétségét, illetve - súlyosabban minősülő esetekben: bűntettét - az követi el, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, s ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz. A cselekmény elkövetője tehát a rábízott vagyon kezelője, aki - gazdasági pozíciója függvényében - vagyonkezelési kötelezettségeit természetesen a rábízás mindenkori tartalma, megkötései szerint köteles teljesíteni. Hogy e viszonyban mely korlátok, jogi kötelmek érvényesülnek, alapvetően a rábízást szabályozó speciális jogszabályi előírások (adott esetben a hatályos Gt. rendelkezései), illetve a rábízást rendező esetleges szerződési kikötések határozzák meg.

A felülvizsgált ítélet tényállásából kitűnően a II. r. terhelt ügyvezető igazgatói irányítása alatt álló S. T. Kft. az O. Rt. kizárólagos tulajdonában állt. E cégiratok által is alátámasztott tényből a kft. gazdasági tevékenységének irányítását illetően számos sajátos, jogilag szabályozott következmény fakadt: a Gt. 171. § (1) bekezdésének értelmében a S. T. Kft. ún. egyszemélyes társaságként működött, melyben az ügyvezető hatáskörének korlátozására a mindenkori kizárólagos tulajdonos törvényi jogosultsággal bírt. A gazdasági társaságok ügyvezetőjének felelősségi körét a Gt. 22. § (2) és (4) bekezdései határozták meg, ám az (5) bekezdésben foglalt szabály értelmében e rendelkezések az egyszemélyes társaság esetében nem alkalmazhatók. "Az egyszemélyes gazdasági társaságnál a tag (részvényes) a vezető tisztségviselő hatáskörét elvonhatja és részére utasítást adhat. Ezekben az esetekben a tag (részvényes) döntése mentesíti a vezető tisztségviselőt a 29. §-ban meghatározott felelősség alól." (A hivatkozott 29. § a vezető tisztségviselő általános felelősségi körét jelöli meg.)

A vádbeli időben hatályos Gt. 171. § - 174. §-a az egyszemélyes társaság működésének főbb jogi szabályait részletesebben is rögzítette. A Gt. 171. § (3) bekezdése szerint "az egyszemélyes társaság tagjának felelősségére a 292. § (1) és (3) bekezdésének a közvetlen irányítást biztosító befolyáshoz kapcsolódó felelősségi szabályai megfelelően alkalmazandók. Az egyszemélyes társaság tagjával szemben nem alkalmazható a tartósan hátrányos üzletpolitika érvényesítésének tilalmára vonatkozó rendelkezés abban az esetben, ha az egyszemélyes társaság alapító tagja az alapító okiratban vagy annak módosításában az egyszemélyes társaság tartozásaiért korlátlan és teljes felelősséget vállal."

Mindebből következően az alapügyben felelősségre vont II. r. terhelt vagyonkezelői kötelezettségeit a ténykedésének idején hatályban volt Gt. korlátozta: a már idézett jogi rendelkezéseket tekintve helyénvaló volt az a hivatkozása, amely szerint a vezetése alatt álló S. T. Kft. irányítását annak kizárólagos (egyszemélyes) tulajdonosa, az O. Rt. - természetesen vezérigazgatóján, az I. r. terhelten keresztül - meghatározóan befolyásolhatta, döntési hatásköreit átvehette.

Megállapítható tehát, hogy az alapügyben eljárt bíróságok a II. r. terheltnek felrótt hűtlen kezelés bűntettének törvényi tényállását a vagyonkezeléssel kapcsolatos jogi előírások figyelmen kívül hagyásával tévesen értelmezték. Nem vették figyelembe a terhelt jogilag szabályozott, korlátozott vagyonkezelői jogosítványait, ebből adódóan tévesen következtettek a teljes vagyonkezelői felelősségre épülő büntetőjogi felelősségére is. Olyan veszteségesnek minősített ügyletek révén keletkező vagyoni hátrányok előidézését rótták terhére, amely ügyletek megkötésére - a kft. egyszemélyes jellegéből adódóan - az I. r. terhelt, mint a kft.-t kizárólagosan tulajdonló O. Rt. képviseletében eljáró vezérigazgatója őt tulajdonosi pozíciójából következően utasíthatta.

A vagyonkezelői kötelezettségek megszegése nélkül a Btk. 319. § (1) bekezdésében meghatározott hűtlen kezelés bűntette (vétsége) nem követhető el, ezért a Legfelsőbb Bíróság a II. r. terhelt büntetőjogi felelősségét nem látta megállapíthatónak. A felülvizsgált alapítéleteket így a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján megváltoztatta és a II. r. terheltet az ellene a Btk. 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontjába ütköző, folytatólagosan, jelentős hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének vádja alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján bűncselekmény hiányában felmentette.

(Legf. Bír. Bfv. II. 379/2007.)

A Sz.-i Városi Bíróság a 2004. január 23. napján kihirdetett ítéletével, illetve a megyei bíróság - mint másodfokú bíróság - a 2004. május 18. napján tartott tanácsülés alapján meghozott ítéletével K. A. terheltet különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, számviteli fegyelem megsértésének vétsége és magánokirat-hamisítás vétsége miatt - halmazati büntetésül - 1 évi börtönbüntetésre, és

200 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Az eljárás során felmerült 528 729 forint bűnügyi költségről akként rendelkezett, hogy abból 200 000 forintot az állam visel.

A másodfokú bíróság által irányadónak tekintett tényállás a következő:

K. A. terhelt az 1998. március 10. napján alakult "K. A. V. Transport Kft." (rövidítve: KAVT Kft.) ügyvezetője és 1998. március 11. napjáig egyszemélyes tulajdonosa volt.

Ekkor a társaság többszemélyes kft.-vé alakult, de 1999. július 13. napjáig továbbra is a terhelt látta el az ügyvezetői feladatokat.

I. A terhelt, valamint B. P. - a K. T. Kft. a részére 50 millió forintért 8 db nemzetközi fuvarozási engedélyt átad, noha a terhelt tisztában volt azzal, hogy a nemzetközi fuvarozási engedély forgalomképtelen.

A terhelt a megállapodás szerint 1998. július 13-án

6 626 547 forintot, továbbá 5 074 956 forintot utalt át a K. T. Kft. helyett a R. Lízing Rt. részére kezdő lízingdíjként.

Ezen túlmenően a terhelt 1998. június 5. napján 16 875 000 forintot, 1998. június 9-én 14 785 000 forintot, 1998. december 31-én 6 625 982 forintot utaltatott át a K. T. Kft. számlájára, míg 1998. szeptember 8-án 7 200 000 forintot átadott B. P.-nak.

A fenti magatartásával megszegte a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 29. §-ában foglalt rendelkezéseket és ezzel a magatartásával 57 187 485 forint vagyoni hátrányt okozott. Ebből 15 610 961 forint megtérült azzal, hogy a K. T. Kft. 1998. augusztus 3-a és 1998. december 15-e között a K. Kft. részére fuvarozást végzett, de az ellenértéket nem számlázta le.

II. A terhelt a K. Kft. ügyvezetőjeként nem gondoskodott arról, hogy valamennyi gazdasági tevékenység lekönyvelésre kerüljön a kft-nél. Ezért a kft. 1998. évre vonatkozó, 1999. május 31. napjáig benyújtott mérlegében a K. T. Kft.-vel szemben 38 285 982 forint követelést mutatott ki annak ellenére, hogy a K. Kft. ilyen összeggel a KAVT Kft.-nek nem tartozott.

A valótlan tartozás eltüntetésére a terhelt lekönyveltette az 1999. május 7. napjával kiállított, de 1998. évi teljesítésekkel jelölt - a tényállásban sorszám szerint feltüntetett - számlákat, noha tudta, hogy azok ténylegesen el nem végzett fuvarozási tevékenységről készültek.

Ezzel megszegte az 1991. évi XVIII. törvény (4) bekezdésében, valamint 82. §-ában foglalt rendelkezéseket, mellyel a társaság vagyoni helyzetének ellenőrzését, áttekintését megnehezítette.

A városi bíróság jogi indokolásának lényege szerint a nemzetközi fuvarozási engedély, mint okirat, a Ptk. 365. § (2) bekezdése értelmében adásvétel tárgyát nem képezheti, azaz forgalomképtelennek minősül.

Forgalomképtelen dolognak pedig nem lehet ellenértéke. Ekként a terhelt, amikor általa is tudottan olyan dologért utalt át ellenértéket, amely egyébként adásvétel tárgya nem lehet, a Gt. 23. és 29. § (1) bekezdésében foglalt elvárható fokozott gondosságot megszegve, a hűtlen kezelés elkövetési magatartását kimerítette.

Ítéletének indokolásában kifejtette még: a hűtlen kezelés befejezetté vált, amikor a pénz átutalása a forgalomképtelen dologért megtörtént. "A bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy a nemzetközi fuvarozási engedélyek felhasználásával a cég értéket termelt, haszonhoz jutott, egy a bűncselekmény befejezetté válása után bekövetkező olyan körülmény, amely a büntetés kiszabási körülmények között értékelendő."

A megyei bíróság a cselekmények jogi minősítését érdemben helyesnek találta; a hűtlen kezelést tekintve a városi bíróság által felhívott Btk. 319. § (1) és (2) bekezdésének c) pontját a (3) bekezdés c) pontjára helyesbítette; a Gt. 23. §-ában foglalt rendelkezésre történő utalást mellőzte.

A hátrány okozására eshetőleges szándékot állapított meg; egyben ezzel kapcsolatban az elsőfokú ítélet 5. oldal 1. bekezdéséből azt a megállapítást - miszerint a cég értéket termelt, haszonhoz jutott - kirekesztette.

A fenti jogerős határozatok ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, felülvizsgálati okként a Be. 405. § (1) bekezdésének a) és b) pontját megjelölve, s elsődlegesen a terhelt felmentését célozva.

Álláspontja szerint a terhelt a terhére rótt bűncselekmények egyikét sem követte el.

A hűtlen kezelés tényállási elemet, a vagyoni hátrány hiányában nem valósította meg, ugyanis - a városi bíróság szóbeli indokolása szerint - 1,5 milliárd forint hasznot termelt a K. Kft.-nek.

A hátrány okozását tekintve a megyei bíróság ítélete nem tényeken, hanem hipotéziseken alapszik.

A terhelt az egész K. Kft.-t meg kívánta vásárolni; a lízingdíj átutalás is ennek érdekében történt.

Az eljárt bíróságok azonban figyelmen kívül hagyták K. S.-né, valamint a fuvarozást végző gépkocsivezetők vallomását is. Ez utóbbiak azt igazolták, hogy a fenti vétel meghiúsulása után az átadott fuvarengedélyek és az átutalt összeg különbözetét tényleges fuvarokkal teljesítették.

A szakértő véleménye az ügyben szintén hipotézis, valótlan állítás, arra ítéletet alapozni nem lehet.

A terhelt a Gt. 29. § (1) bekezdésében foglaltakat sem szegte meg, mert szándéka nemhogy hátrány okozására nem irányult, hanem minden tevékenysége a cég hatékony működését szolgálta.

Vagyoni hátrányt a kft. nem is szenvedett, hanem - a bíróság által is elismerten - a cég értéke, forgalma a terhelt vezetése alatt jelentősen növekedett.

A számviteli fegyelem megsértésének alapjául szolgáló II. pont alatti tényállás téves.

Azt az eljárt bíróság több - az indítványban részletezett - bizonyíték figyelmen kívül hagyásával állapította meg. A cselekmény időpontjában pedig már nem is a terhelt volt a cég ügyvezetője.

A magánokirat-hamisítást illetően az eljárásra anélkül került sor, hogy e bűncselekménnyel a terheltet meggyanúsították volna; de ezt a cselekményt sem követte el.

Végül jogszabálysértő az ítéletnek a bűnügyi költségről rendelkező része is, mivel a jelen ügyben szakértő kirendelésére nem került sor, így bűnügyi költség sem keletkezhetett.

A Legfőbb Ügyészség az írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a hűtlen kezelést támadó részében tartotta alaposnak.

Jogi okfejtése szerint a terhelt azért vásárolta a fuvarozási engedélyeket, hogy azok felhasználásával eredményes gazdasági tevékenységet folytasson.

Az elsőfokú bíróság ítéletének 5. oldalán meg is állapította, hogy a cég az engedélyek birtokában értéket termelt, és haszonhoz jutott.

Az eljárt bíróságok mindezt azért nem vették figyelembe, mert téves jogi álláspontjukból adódóan úgy vélték, hogy az egységes gazdálkodás tranzakciók szerint felszabdalható; veszteséges részletei - elszakítva a gazdálkodás összességében eredményes voltától - külön értékelhetők.

Az eredményesség megítélése azonban soha nem az egyes tranzakcióktól, hanem a gazdálkodás összességétől függ.

A gazdálkodás mindig bizonyos kockázattal jár; a terhelt a megengedett kockázat határait nem lépte túl. Az, hogy jogszabály megsértésével vásárolt engedélyeket; igazgatási keretek között szankcionálható. Cselekményével okozati összefüggésben vagyoni hátrány nem következett be. Ha pedig mégis, e tekintetben legfeljebb tudatos gondatlanság lenne felróható; ám vagyoni hátrány gondatlan okozása esetén a hűtlen kezelés ugyancsak nem állapítható meg.

Mindezek miatt az ügyész indítványa arra irányult, a Legfelsőbb Bíróság maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot. Ennek során a terheltet a hűtlen kezelés bűntettének vádja alól bűncselekmény hiányában mentse fel. A fennmaradó bűncselekményei miatt új halmazati büntetést szabjon ki, és a bűnügyi költség összegét is mérsékelje.

A védő írásbeli észrevételében az ügyészi indítvány fenti érveivel egyetértve továbbra is a terhelt teljes felmentését kérte.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a Be. 422. § (1) bekezdése szerint nyilvános ülésen bírálta el, ahol az indítvány előterjesztője és az ügyész is az írásban kifejtetteknek megfelelő tartalommal szólaltak fel.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak és az azzal részben egyetértő ügyészi érveket sem osztotta.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat. E jellegéből adódóan csak a törvényben meghatározott okokból, [Be. 405. §-ának (1) bekezdése és 406. §-a] és kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján [Be. 420. §-ának (1) bekezdése] vehető igénybe.

Az idézett törvényi előírásokkal szemben az indítvány előterjesztője - valamennyi cselekményt tekintve - főként a megállapított tényállás helyességét támadta. Azt megalapozatlannak tartotta; a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységét kifogásolta, illetve a tényállásban nem szereplő tényekre alapozta a felmentést célzó érveit.

Miután ilyen okokból a felülvizsgálat a törvénynél fogva kizárt, a Legfelsőbb Bíróság az indítvány előterjesztőjének ebbe a körbe sorolható indokaival érdemben nem foglalkozott.

A magánokirat-hamisítás tekintetében még külön panaszolt eljárási szabálysértés nem szerepel a Be. 405. § (1) bekezdés c) pontjában kimerítő jelleggel és konkrétan megjelölt - felülvizsgálatra okot adó - szabálysértések körében, így felülvizsgálat tárgyát ez sem képezhette.

De kizártnak bizonyult az indítvány a bűnügyi költséget sérelmező részében is, minthogy a Be. 405. §-ának (2) bekezdése értelmében nincs helye felülvizsgálatnak akkor sem, ha a törvénysértés különleges eljárás (XXVIII. Fejezet I-II. Cím) lefolytatásával orvosolható. A bűnügyi költséggel kapcsolatos esetleges téves ítéleti rendelkezés pedig a Be.

578. §-a (XXVIII. Fejezet II. Cím) szerint ilyen eljárásban korrigálható.

Ekként az előterjesztett indítvány alapján végül is a Legfelsőbb Bíróságnak csak azt a jogkérdést kellett vizsgálnia, hogy a terhelt szándéka kiterjedt-e a hátrány okozására, illetve volt-e a részéről olyan vagyonkezelői kötelességszegés, amellyel okozati összefüggésben az 57 millió forintot meghaladó vagyoni hátrány jelentkezett, mely hátránynak a tényét az ítéleti tényállás egyértelműen tartalmazza.

Ez utóbbi körülményre figyelemmel az indítvány előterjesztője - de a Legfőbb Ügyészség is - tévesen hivatkozott arra, miszerint a terhelt tevékenysége a Kft. számára még a bíróság által is elismerten hasznot hajtó volt, mivel az elsőfokú ítélet 5. oldalának első bekezdésében szereplő erre történő utalást - amely helytállósága esetén egyébként valóban a tényállásba tartozott volna - a másodfokú bíróság mel­lőzte.

Az irányadó tényállás alapján nem kétséges, hogy a terhelt, mint a Kft. ügyvezetője, idegen vagyon kezelésével megbízott személy volt, s e tevékenysége során - a Gt. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében - az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal volt köteles eljárni.

Ezzel szemben a terhelt, nemhogy a tőle elvárható fokozott gondossági, hanem még a bármely szerződés megkötésekor elvárható általános gondossági követelményeket is megsértve tudatosan kötött jogszabályba ütköző, semmis szerződést. A terhelt tisztában volt azzal, hogy a nemzetközi fuvarozási engedélyek szigorú feltételekhez kötöttek, forgalomképtelenek, adásvétel tárgyát nem képezhetik, s a semmis szerződésből jogi kötelezettségek nem háramlanak. E kötelezettségszegés eredményeként fizetett ki több mint 57 millió forintot, ami a Kft.-nek ilyen összegű vagyoni hátrányt okozott.

A terhelt felismerte magatartásának jogilag tilalmazott voltát, azt is, hogy a semmis szerződés bármikor meghiúsulhat, és a Kft. vagyonában kár, hátrány keletkezhet. Ekként pedig előre látta a káros eredményt is, s ha azt kifejezetten nem is kívánta, ahhoz érzelmileg közömbösen viszonyult, bekövetkezésébe belenyugodott.

Ekként pedig nemcsak bűnösségének a megállapítása, hanem a cselekményének a minősítése is törvényes és az eshetőleges szándékra történő utalás is helyes.

Egyébiránt nem osztotta a Legfelsőbb Bíróság az ügyésznek azon érvelését sem, miszerint ha valamely gazdasági tevékenység egészében hasznos, akkor a részkárosításnak nincs jelentősége. Ez az okfejtés azért téves, mert elfogadása azt jelentené, mintha valamely egészében nyereséges gazdálkodás menetében már nem is lehetne részcselekményekkel hátrányt okozni, s hűtlen kezelést megvalósítani.

Az irányadó - bár meglehetősen szűkszavú - tényállásból az is kitűnik, hogy a terhelt a megállapodás tárgyát képező fuvarozási engedélyekkel fuvarozási tevékenységet egyáltalán nem végzett, következésképpen azok a Kft. számára hasznot nem is eredményeztek. Ezért a tudatos gondatlansága már csak amiatt sem jöhetett szóba, mert az eredmény elmaradásában való bizakodásának semmilyen alapja nem volt.

Márpedig ha a bizakodás alaptalan, az egyenértékű a következményekbe való belenyugvással, vagyis az eshetőleges szándékkal.

Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, hanem a megtámadott határozatokat a Be. 427. §-a alapján hatályukban fenntar­totta.

(Legf. Bír. Bfv. I. 710/2004. sz.)

A városi bíróság a 2001. március hó 5. napján kelt ítéletével H. J. terheltet hanyag kezelés vétségében mondta ki bűnösnek, s ezért őt 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte; az egynapi tétel összegét 500 forintban határozta meg.

A megállapított tényállás lényege a következő:

H. J. terhelt 1994 óta volt A. Nagyközség polgármestere. A nagyközségi önkormányzat a Szervezeti és Működési Szabályzatában úgy rendelkezett, hogy a polgármester az önkormányzati pénzek felhasználásáról 100 000 forint összegig dönthet önállóan, s e körben is utóbb be kell számolnia a képviselő-testületnek.

Az 1992. évi LIV. tv. rendelkezési szerint a belterületi földek fekvése szerinti önkormányzatok a területükön levő átalakuló vállalatok birtokában volt belterületi föld után megfelelően részesedtek a vállalatok tőkéjéből. Az önkormányzatokat ténylegesen megillető részről jogvita volt, melynek végső eldöntése érdekében jogegységi eljárás volt folyamatban.

Az Állami Privatizációs Vállalat RT. (ÁPV Rt.) 1998-ban körlevélben jelezte, hogy a jogegységi határozatban foglaltaknak megfelelően fogja kielégíteni az egyes önkormányzatok igényét. 1999-ben hasonló tartalmú közleményt tett közzé országos és helyi lapokban.

A Legfelsőbb Bíróság az 1999. június 14-én hozta meg a 3/1999. PJE határozatát, s az ÁPV Rt. ennek megfelelően megkezdte az egyes önkormányzatok igényeinek felülvizsgálatát.

A jogegységi határozatban foglaltak alkalmazásával az A.-i Önkormányzatnak - a már kifizetetten túl - további 38 732 587 forint jogos igénye volt. Ennek önkéntes teljesítésére - szükség esetén késedelmi kamattal együtt - a privatizációs szerv kötelezettséget vállalt.

H. J. a közzétett közlemények és tájékoztatók ellenére 1999. december 22-én a 38 254 540 forint behajtása érdekében a képviselő-testület hozzájárulása nélkül szerződést kötött a BRO C. Kft.-vel (Kft.).

A Kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy akár peres úton is, minél gyorsabban eljár az önkormányzat igényének érvényesítése végett. H. J. ennek fejében az önkormányzat számlájára befolyó összeg 8%-át és annak 25%-os áfáját ajánlotta fel sikerdíjként. H. J. az ÁPV Rt.-től egyetlen alkalommal sem kért tájékoztatást.

A Kft. keresetet nyújtott be az ÁPV Rt. ellen. Az ügyben ítélet is született (melynek tartalmát az ítéleti tényállás nem tartalmazza) 2000. szeptember 19-én. A privatizációs szerv azonban már ezt megelőzően - 2000. március 22-én - átutalta az önkormányzat számlájára a szóban lévő teljes összeget.

H. J. - a képviselő-testület előzetes tájékoztatása nélkül - 3 822 960 forint sikerdíjat átutalt a Kft.-nek. Ezáltal az SZMSZ-ben írt előírást megszegve az önkormányzatnak ilyen összegű vagyoni hátrányt okozott.

A városi bíróság jogi érvei szerint a terhelt az SZMSZ-ben foglalt - ezért törvényen alapuló - vagyonkezelői kötelezettségét megszegte, s ezáltal gondatlanságból eredően okozott vagyoni hátrányt az önkormányzatnak. Elkövette tehát a Btk. 320. §-a (1) bekezdésében meghatározott hanyag kezelés vétségét.

A másodfokon eljárt megyei bíróság a 2001. szeptember hó 4. napján kelt ítéletével a városi bíróság ítéletét úgy változtatta meg, hogy a terhelt cselekményét jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének minősítette és a büntetést 6 hó - a végrehajtásában kettő évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre súlyosította.

A megyei bíróság a városi bíróság ítéletében rögzített tényállást több részletében helyesbítette, illetve módosította.

E szerint a terhelt nem tudta, hogy az önkormányzatot - a már kifizetetten túl - milyen összegű járandóság illeti meg, mivel erről az ÁPV Rt. az önkormányzatot nem értesítette. A terhelt ennek megfelelően ismeretlen összeg behajtására kötött szerződést a Kft.-vel.

Mellőzte azt a megállapítást, mely szerint a sikerdíjat a terhelt utaltatta át a Kft.-nek, s e helyett azt állapította meg, hogy az átutalásra 2000. március 29-én, a képviselőtestületi ülést megelőzően került sor, az azonban nem volt bizonyítható, hogy a terheltnek ebben milyen szerepe volt.

A megyei bíróság a jogi indokolás körében állapította meg, hogy az ÁPV Rt. által átutalt összeget a sikerdíj átutalásakor még nem vételezték be a költségvetésbe.

A megyei bíróság jogi álláspontja szerint a terhelt az SZMSZ-ben írt szabály megszegésén túl más, az önkormányzatok vagyonkezeléséről és vagyongazdálkodásáról szóló jogszabályokban írt (1990. évi LXV. tv., 1992. évi XXXVIII. tv.) kötelezettségét is megszegte, mégpedig azáltal, hogy "Kft. képviselőivel történt első egyeztető tárgyalást követően nem vette fel a kapcsolatot az ÁPV Rt.-vel, s nem próbálta meg tisztázni azt, hogy milyen eljárás keretében, milyen feltételek mellett, milyen időben, milyen összegű többletigénye lehet az önkormányzatnak".

Kötelezettségszegésként értékelte azt is, hogy a terhelt a képviselő-testületet nem tájékoztatta az első tárgyalás eredményéről és nem kérte ki a véleményüket.

A megyei bíróság azt a végső következtetést vonta le, hogy a terhelt a tényállásban írt szerződés megkötésekor szándékosan szegte meg a vagyonkezelői kötelezettségét és felismerte azt is, hogy e magatartása következtében vagyoni hátrány keletkezhet, amelynek bekövetkezésébe belenyugodott.

Mindezek alapján a terhelt cselekményét a Btk. 319. §-a (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésként értékelte.

H. J. terhelt és a védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt az említett ítéletek ellen.

Az indítványban foglaltak szerint az eljárt bíróságok a büntető anyagi jogi rendelkezéseket megsértve állapították meg a terhelt bűnösségét. Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát magába foglaló rendelete szerint [1/1999. (I. 28.) számú rendelet 4. §-a (1) bekezdése értelmében] ugyanis az a korlátozás, mely szerint a polgármester 100 000 forint összeghatárig dönthet önállóan, kizárólag a jóváhagyott költségvetés bevételeinek és kiadásainak felhasználására vonatkozik, az ÁPV Rt. által átutalt összeg pedig a sikerdíj átutalásakor még nem volt az önkormányzat költségvetésének része, mert annak "a költségvetésbe való beemelésére" 2000. április 27-én került sor. Ebből pedig az következik, hogy a terhelt nem szegte meg az SZMSZ-ben írt kötelezettségét a sikerdíj átutalásával. Ezen túlmenően az ésszerű gazdálkodás szabályait sem sértette meg, mert a szakértő Kft. igénybevétele ésszerű és eredményes gazdasági döntés volt.

A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta és azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot hatályában tartsa fenn (Bf. 1172/2002.).

A felülvizsgálati indítvány 2003. július hó 1. napja előtt érkezett a Legfelsőbb Bírósághoz, s ezért a felülvizsgálati eljárást az 1998. évi XIX. tv. 603. §-a (6) bekezdése értelmében az 1973. évi I. tv. szabályai szerint kellett lefolytatni.

A felülvizsgálati indítvány alapos az alábbiak szerint.

Mind az első-, mind a másodfokú bíróság a büntető anyagi jogi rendelkezések téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a terhelt a tényállásban leírt magatartásával bűncselekményt valósított meg.

A Btk. 320. §-a (1) bekezdésében meghatározott hanyag kezelés vétségét az követi el, akit olyan idegen vagyon kezelésével vagy felügyeletével bíztak meg, amelynek kezelése vagy felügyelete törvényen alapul és ebből folyó kötelességének megszegésével vagy elhanyagolásával gondatlanságból vagyoni hátrányt okoz.

Az első fokon eljárt városi bíróság tévesen jutott arra a jogi következtetésre, hogy az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatában szabályozott vagyonkezelői kötelezettség esetleges megszegése megalapozza e vétség megállapíthatóságát. A helyes álláspont szerint - mint erre a Legfelsőbb Bíróság több határozatában (pl. Bfv. III. 1928/1999/4. sz.) rámutatott - csak a törvényben meghatározott, konkrétan körülírt vagyonkezelői vagy felügyeleti kötelezettség megszegésével követhető el a hanyag kezelés vétsége, s ehhez mind a vagyonra, mind a kezelő vagy felügyelő jogállására nézve törvényi előírás szükséges; ezt alacsonyabb rendű jogszabály vagy más norma nem pótolhatja.

A hanyag kezelés vétsége tehát semmiképpen sem valósult meg.

Ugyanígy téves azonban a másodfokú bíróság álláspontja is, mely szerint a terhelt cselekménye hűtlen kezelésként értékelhető.

A Btk. 319. §-a (1) bekezdése szerint ezt a bűntettet az követi el, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz.

A bűncselekmény megállapíthatóságához tehát az szükséges, hogy a vagyonkezelői kötelezettség megszegésével okozati összefüggésben vagyoni hátrány keletkezzen és az elkövető szándéka ez utóbbira is kiterjedjen.

A másodfokú bíróság nem vizsgálta azt a kérdést, hogy a terhelt tevékenysége (akár szabályszegő, akár nem) egyértelmű oki kapcsolatban áll-e a vagyoni hátránnyal.

A terhelt kétségtelenül úgy kötött szerződést a Kft.-vel az önkormányzatot esetleg megillető összeg behajtására, hogy arról a képviselő-testületet nem tájékoztatta, a véleményét nem kérte ki. Nem állítható azonban bizonyossággal, hogy ilyen tájékoztatás esetén a képviselő-testület nem járul hozzá a szerződés megkötéséhez. Ha pedig ez így van, nem állapítható meg a terhelti magatartás és a vagyoni hátrány bekövetkezése közötti oki összefüggés.

Ezen túlmenően az sem következik a tényállásból, hogy a terhelt más vagyonkezelői kötelezettséget szegett meg.

Elöljáróban le kell szögezni, hogy a hűtlen kezelés bűntette bizonyos szempontból ún. keretdiszpozíciónak tekinthető, melynek tartalmát egyéb jogszabályok, illetve más normák töltik ki.

Az adott esetben ilyennek tekinthető az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata. Az e szabályzatban foglaltak pontos megállapítása és értékelése ebből eredően nem ténykérdés, hanem jogkérdés.

Az elsőfokú bíróság a tényállás kereti között tévesen idézte az SZMSZ-t. Ennek helyes tartalma szerint ugyanis a polgármester 100 ezer forint összeghatárig dönthet indokolt esetben a testület által jóváhagyott éves költségvetési bevételek és kiadások felhasználásáról, átcsoportosításáról. Az e körben történő felhasználásokról, átcsoportosításokról kell a polgármesternek - az összeg nagyságrendjétől függetlenül - a felhasználást követő első testületi ülésen beszámolnia.

A Legfelsőbb Bíróság a jogkérdés eldöntésénél értékelte az SZMSZ tartalmát attól függetlenül, hogy azt az eljárt bíróságok tényállásként - tévesen - rögzítették.

Mint arra a másodfokú bíróság is a jogi indokolás körében rámutatott, a kérdéses összeg a terhelt intézkedésekor még nem volt az önkormányzat költségvetésének része. Az SZMSZ ismertetett előírása tehát e tekintetben nem alkalmazható, így a terhelt tevékenysége kötelességszegésként sem értékelhető.

Az sem róható fel kötelességszegésként, hogy a terhelt nem tájékozódott az ÁPV Rt.-nél. A kiegészített tényállásból kitűnik, hogy a terhelt - és a teljes önkormányzat - az ÁPV Rt. hibájából nem jutott kellő információkhoz, éppen ezért fordult szakértő gazdasági szervezethez annak érdekében, hogy az önkormányzat igényét a vonatkozó szabályoknak megfelelően, kellő szakszerűséggel érvényesítsék. Ebből eredően őt külön tájékozódási kötelezettség nem terhelte.

A szóban lévő bűntett tehát két törvényi tényálláselem (szabályszegés és okozati összefüggés) hiányában nem valósult meg.

Az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségét a büntető anyagi jogi rendelkezéseket megsértve állapították meg [Be. 284. §-a (1) bekezdés a) pontja].

A Legfelsőbb Bíróság ezért a megtámadott határozatokat a Be. 291. §-a (1) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot: H. J. terheltet a Be. 214. §-a (3) bekezdése a) pontja alapján - mert nem követett el bűncselekményt - az ellene emelt vád alól felmentette. (Legf. Bír. Bfv. III. 1202/2002. sz.)