A hamis tanúzás Btk. szerinti tényállása:
A hamis tanúzás Btk. szerinti tényállása:
Hamis tanúzás
272. § (1) A tanú, aki hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.
(2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni arra, aki
a) mint szakértő hamis szakvéleményt vagy mint szaktanácsadó hamis felvilágosítást ad,
b) mint tolmács vagy fordító hamisan fordít,
c) a 268. § (1) bekezdésének b) pontja esetén kívül büntető- vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat.
(3) * A (2) bekezdés c) pontja alapján nem büntethető a büntetőügy terheltje.
(4) * Aki a hamis tanúzást büntetőügyben követi el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a hamis tanúzás olyan bűncselekményre vonatkozik, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
(5) Aki a hamis tanúzást polgári ügyben követi el, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a polgári ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték vagy különösen jelentős egyéb érdek, a büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
(6) Aki a hamis tanúzást gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
273. § Aki a hamis tanúzást szabálysértési vagy egyéb hatósági eljárásban, illetve fegyelmi eljárásban követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
274. § Hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az az alapügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették, nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis tanúzás büntethetőségének elévülése az alapügy befejezésének napján kezdődik.
275. § (1) Nem büntethető hamis tanúzásért,
a) aki a valóság feltárása esetén önmagát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná,
b) aki a vallomástételt egyéb okból megtagadhatja, de erre kihallgatása előtt nem figyelmeztették, vagy
c) akinek a kihallgatása törvény alapján kizárt.
(2) * A büntetés korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető azzal szemben, aki az alapügy jogerős vagy végleges befejezése előtt az eljáró hatóságnak az általa szolgáltatott bizonyítási eszköz hamis voltát bejelenti.
Hamis tanúzásra felhívás
276. § (1) Aki mást hamis tanúzásra rábírni törekszik, büntető ügyben történő elkövetés esetén bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel, polgári ügyben történő elkövetés esetén vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt szabálysértési vagy egyéb hatóság, illetve a fegyelmi jogkör gyakorlója előtt folyamatban lévő ügyben követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hamis tanúzással kapcsolatos bírói gyakorlat:
BH 2023.3.59 Az az elkövető, aki akár büntető-, akár polgári perben hamis bizonyítási eszközt, ezen belül okiratot szolgáltat, és annak hamis voltáról tudomással bír, megvalósítja a hamis tanúzás hamis okirat szolgáltatásával elkövetett bűncselekményét, és a bűncselekmény ezen fordulat szerinti elkövetési magatartása független attól, hogy a perben szolgáltatott hamis bizonyítási eszköz az ügy lényeges körülményeire vonatkozik-e [Btk. 272. § (2) bek. c) pont].
[1] A kerületi bíróság a 2020. június 30. napján, előkészítő ülésen kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki hamis tanúzás bűntettében [Btk. 272. § (2) bek. c) pont, (5) bek. I. ford.] és hamis tanúzás bűntettében [Btk. 272. § (2) bek. c) pont, (4) bek. I. ford.]. Ezért a többszörös visszaeső terheltet halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztés-büntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház, és a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. Rendelkezett továbbá az előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztés-büntetésbe történő beszámításáról és a bűnügyi költségről.
[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva a törvényszék mint másodfokú bíróság a 2021. március 5. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetést 2 év 6 hónapra súlyosította, rendelkezett a járulékos kérdésekről.
[3] Az irányadó tényállás lényege a következő.
1. tényállási pont:
A terhelt 2016. február 10. napján a D. I. P. felperes és A. A. alperes között házasság felbontása és járulékai tárgyában a kerületi bíróságon folyamatban volt polgári perben az alperes jogi képviseletére vonatkozóan egy - általa tudottan - hamis "Megbízás" elnevezésű ügyvédi meghatalmazást csatolt be, melyet a dr. S. A. és Társai Egyéni Ügyvédek Irodája képviselőjeként, ügyvédi minőségben, a saját nevében aláírt. Az okiraton az alperes jogi képviseletének ellátására jogosultként feltüntetett ügyvéd és az ügyvédjelöltek, közöttük a terhelt a Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásában nem szerepelnek, ügyvédi tevékenység folytatására, illetve a hivatkozott polgári perben jogi képviselet ellátására nem jogosultak.
2. tényállási pont:
A terhelt a lopás bűntette miatt B. I. és társai ellen az S.-i Járásbíróság előtt folyamatban volt büntetőügyben 2016. szeptember 9. napján B. I. terhelt védelmében, általa tudottan hamis, 2016. szeptember 1-jei keltezéssel ellátott "Tisztelt Bíróság! Tisztelt Bírónő!" kezdetű beadványt, 2016. augusztus 30-i keltezéssel ellátott "Meghatalmazás" elnevezésű okiratot és 2016. szeptember 1-jei keltezéssel ellátott "Enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére kérelem" elnevezésű okiratot csatolt be, melyeket valótlanul a "B. és Társai Egyéni Ügyvédek Irodája" fejléccel és képviseletében, B. I. terhelt védőjeként ügyvédi minőségben mint dr. B. L. ügyvéd írt alá.
A terhelt 2016. szeptember 16. napján B. I. terhelt védelmében, általa tudottan hamis, 2016. szeptember 15-i keltezéssel ellátott "Tisztelt Járásbíróság! Tisztelt Bírónő!" kezdetű beadványt csatolt be, melyet valótlanul, a "B. és Társai Egyéni Ügyvédek Irodája" fejléccel és képviseletében, B. I. terhelt védőjeként ügyvédi minőségben mint dr. B. L. ügyvéd írt alá.
A terhelt 2016. szeptember 29. napján B. I. terhelt védelmében, általa tudottan hamis, 2016. szeptember 26-i keltezéssel ellátott "Tisztelt Járásbíróság!" kezdetű bejelentést csatolt be, melyet valótlanul, a "B. és Társai Egyéni Ügyvédek Irodája" fejléccel és képviseletében, a terhelt védőjeként ügyvédi minőségben mint dr. B. L. ügyvéd írt alá.
A terhelt 2016. november 16. napján B. I. terhelt védelmében, általa tudottan hamis, 2016. november 14-i keltezéssel ellátott kérelmet csatolt be B. I. terhelt vonatkozásában elrendelt személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés enyhítése érdekében, melyet valótlanul, a "B. és Társai Egyéni Ügyvédek Irodája" fejléccel és képviseletében, B. I. terhelt védőjeként ügyvédi minőségben mint dr. B. L. ügyvéd írt alá.
A terhelt 2016. december 6. napján B. I. terhelt képviseletében, általa tudottan hamis, 2016. december 6-i keltezéssel ellátott "Tisztelt Bíróság!" kezdetű értesítést csatolt be, melyet valótlanul, a "B. és Társai Egyéni Ügyvédek Irodája" fejléccel látott el és mint az ügyvédi iroda tanácsadója írt alá. Ugyanezen a napon, azonos tartalommal e-mailt is küldött a bíróság részére, melyet valótlanul dr. B. L. ügyvéd helyett, az iroda alkalmazottjaként írt alá.
A terhelt által az okiratokon B. I. terhelt jogi képviseletének ellátására jogosultként feltüntetett ügyvéd, dr. B. L. a Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásában 2016. évben nem szerepelt, ebben az időben ilyen elnevezésű személy ügyvédi tevékenység folytatására, illetve a hivatkozott büntetőügyben jogi képviselet ellátására nem volt jogosult. "B. és Társai Egyéni Ügyvédek Irodája" elnevezésű ügyvédi iroda a fenti cselekmények ideje alatt nem létezett.
[4] A bíróság jogerős, a vádról rendelkező ügydöntő határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt - a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára és a Be. 649. § (2) bekezdés d) pontjára alapítottan - az első- és a másodfokú határozat hatályon kívül helyezése, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében.
[5] Indokai szerint semmilyen hatóság előtt nem követett el hamis tanúzást, és nem található az ügyiratban olyan irat, ahol ő akár büntető-, akár polgári ügyben tanúvallomást tett volna.
[6] Kifejtette, hogy a bíróság nem foglalkozott azzal, hogy a cselekmény az ő, és a sértett gyógykezelése alatt történt.
[7] Álláspontja szerint törvényt sértett az eljárt bíróság, mert mértékes indítvány hiányában hozta meg az ítéletet az előkészítő ülésen, így neki az ügyészi indítvány megismerése nélkül kellett a bűnösség elismeréséről és a tárgyalásról való lemondásról nyilatkoznia. Kifogásolta, hogy az előkészítő ülésen a tárgyaláshoz való jogáról lemondó terhelt esetében a bíróság nem vizsgálja a bűnösséget vagy az ártatlanságot, melyet alaptörvényellenesnek tartott.
[8] Hivatkozott arra is, hogy a másodfokú bírósághoz bejelentette: részt kíván venni a tárgyaláson, azonban a sajtóból úgy értesült, hogy a Covid-vírus okozta járvány miatti lezárások okán a bíróságra nem lehet bemenni, ezért nem ment el. Kifogásolta, hogy a nyilvános ülésen megjelent védőjével soha nem beszélt, és soha nem is látta. A másodfokú bíróság pedig az ügyészi indítványnak megfelelően, a többszörösen büntetett előéletére figyelemmel annak ellenére súlyosította a büntetését, hogy az ítéletében a kétszeres értékelés tilalmára tekintettel a többszörös visszaesői minőséget a súlyosító körülmények közül mellőzte.
[9] A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában a terhelt felülvizsgálati indítványát - más indokból - alaposnak tartotta.
[10] Kifejtette, hogy a Btk. 272. § (1) bekezdése szerinti hamis tanúzás akkor valósul meg, ha a valótlan tartalmú vallomás az ügy lényegi körülményeire vonatkozik. Mivel a Btk. 272. § (2) bekezdése a hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezések alkalmazását írja elő a hamis szakvéleményt vagy hamis felvilágosítást adó szakértőre, szaktanácsadóra, a hamisan fordító tolmácsra vagy fordítóra, illetve a hamis okirat vagy tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltató elkövetőre, ezen elkövetési magatartásoknak is az ügy lényegi körülményeire kell vonatkoznia.
[11] Ennek megfelelően az 1. tényállási pontban írt cselekmény esetében a terhelt nem tett mást, mint hogy a polgári ügyben egy hamis meghatalmazást csatolt, így nem készített okiratot, beadványt az ügy érdemére vonatkozóan, az ügyben ténylegesen nem járt el. A kereset mikénti elbírálását mindez nem befolyásolta, a hamis meghatalmazás becsatolása önmagában nem érintette a polgári eljárási szabályok alkalmazása szempontjából jelentős körülményeket. Az általa csatolt okirat hamis volt ugyan, hiszen az alperesi képviseletre való jogosultságát kívánta ezzel igazolni, ez azonban nem vonatkozott a polgári ügy lényeges körülményeire. Ekként a terhelt ezen cselekménye a hamis tanúzás bűntette helyett hamis magánokirat felhasználása vétségének minősül.
[12] A 2. tényállási pontban írt cselekmény ehhez képest annyiban eltérő, hogy a terhelt nem csupán a hamis ügyvédi meghatalmazást nyújtotta be a bíróságon, hanem beadványokat, indítványokat is megfogalmazott a bíróságnak címezve, mintha az alapügy egyik terheltjének védője lenne. A beadványainak tárgya tekintetében az irányadó tényállásból azonban csak az állapítható meg, hogy ez két alkalommal, a 2016. szeptember 9. napján és a 2016. november 16. napján benyújtott beadványok esetében irányult a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés enyhítésére, egyebekben a beadványok tárgyára, tartalmára nézve az ítélet további ténymegállapítást nem tartalmaz. A 2016. szeptember 16. és 29. napján, valamint a 2016. december 6. napján benyújtott, ám konkrétan meg nem jelölt tárgyú beadványok esetében tehát nem lehet következtetést vonni arra, hogy azok a büntetőügy lényeges körülményeire vonatkoznának.
[13] Állápontja szerint a hamis okirat szolgáltatásával elkövetett hamis tanúzás bűntette akkor valósult volna meg, ha a terhelt álnéven eljárva nemcsak a kényszerintézkedés megszüntetésére tett volna indítványt B. I. terhelt tekintetében, hanem ezt valótlan tartalmú okiratok csatolásával kívánta volna alátámasztani. Ebben az esetben ugyanis a kényszerintézkedés indokoltsága szempontjából jelentős tényekre vonatkozott volna a hamis okirat. Ilyen tényeket azonban a jogerős ítélet nem tartalmaz.
[14] Az irányadó tényállásban pedig nincs adat arra, hogy a terhelt bármelyik beadványát, így akár az enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére irányuló indítványát is valótlan adatokkal kívánta volna alátámasztani. Az általa benyújtott okiratok hamis volta egyedül abban nyilvánult meg, hogy álnéven, egy nem létező ügyvédi iroda nevében azokat aláírta.
[15] Ezen túl az ügy - akár anyagi, akár eljárásjogi szempontból - lényeges körülményeire vonatkozóan a beadványok az irányadó tényállás szerint valótlan adatot nem tartalmaztak.
[16] Ezért a terhelt 2. tényállási pontban írt cselekménye hamis tanúzás bűntette helyett folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének minősül.
[17] Következésképpen a többszörös visszaesőnek minősülő terhelttel szemben a helyes minősítés mellett kiszabható halmazati büntetési tételkeret felső határa 2 év 3 hónap szabadságvesztés, azaz a jogerős ügydöntő határozattal kiszabott 2 év 6 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztés törvénysértő.
[18] Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria az első- és a másodfokú bíróság ítéletét változtassa meg, a terhelt cselekményét 2 rendbeli - egy esetben folytatólagosan elkövetett - hamis magánokirat felhasználása vétségének minősítse, a kiszabott szabadságvesztés-büntetés tartamát enyhítse, annak végrehajtási fokozatát börtönben határozza meg és állapítsa meg, hogy a terhelt legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
[19] A védő a felülvizsgálati indítványra és a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatára tett észrevételében egyetértett a cselekmény minősítésével kapcsolatos ügyészi állásponttal, illetve a terhelt azon kifogásával, hogy az eljárás során nem vizsgálták az elmeállapotát. Álláspontja szerint nem az ő hibájára vezethető vissza, hogy a terhelt nem tudta vele felvenni a kapcsolatot tekintettel arra, hogy szabadlábon védekezett, és ismerte az elérhetőségeit.
[20] A Legfőbb Ügyészség álláspontjára tett észrevételében a terhelt akként nyilatkozott, hogy azzal egyetért. Indítványozta, hogy a büntetés kiszabása során a Kúria nyomatékos enyhítő körülményként értékelje a nagyfokú időmúlást, a megromlott egészségi állapotát, illetve azt, hogy betegségei elviselését a fogvatartási körülmények jelentősen nehezítik.
[21] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
[22] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely a jogerős, a vádról rendelkező ügydöntő határozattal szembeni jogi - nem ténybeli - kifogás lehetőségét biztosítja.
[23] A Be. 648. §-a valamennyi felülvizsgálati okra kiterjedően rögzíti, hogy felülvizsgálatnak csak a bíróság jogerős, a vádról rendelkező ügydöntő határozata ellen van helye, és a jogerős bírósági határozatban rögzített tényállás alapulvételével, kizárólag a Be. 649. §-ában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
[24] A Be. 649. § (2) bekezdés d) pontja alapján felülvizsgálati ok, ha a bíróság a határozatát a Be. 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéssel hozta meg. Ilyen feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés a Be. 608. § (1) bekezdés d) pontja értelmében, ha a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek a jelenléte a törvény értelmében kötelező.
[25] Értelemszerűen e körbe tartozik, ha a bíróság a tárgyalást (nyilvános ülést) a terhelt távollétében úgy tartotta meg, hogy azon a jelenléte kötelező lett volna.
[26] A Be. 599. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság a fellebbezés elintézésére nyilvános ülést tart, kivéve, ha az ügy tanácsülésen intézhető el, vagy tárgyalást kell tartani. A Be. 599. § (4) bekezdése szerint a nyilvános ülésen az ügyész és a vádlott jelenléte nem kötelező, kivéve, ha a bíróság az ügyben a vádlottat a büntetéskiszabási körülmények további tisztázása érdekében meghallgatja. A Be. 599. § (5) bekezdése alapján a fellebbezés a szabályszerűen idézett vádlott távollétében akkor is elbírálható, ha a nyilvános ülés eredményeként megállapítható, hogy a meghallgatása nem szükséges.
[27] Mindezekből következően jelen ügyben a felülvizsgálati indítvány által hivatkozott abszolút eljárási szabálysértés fel sem merül tekintettel arra, hogy a szabályszerűen értesített terhelt a nyilvános ülésen nem jelent meg, és meghallgatását a másodfokú bíróság sem tartotta szükségesnek.
[28] A nyilvános ülés elmulasztása miatt pedig utólag nincs helye igazolásnak [Be. 425. § (3) bek., Be. 600. § (4) bek.].
[29] A Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja értelmében a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét, a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerint pedig akkor is, ha a bíróság a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt, illetve a Btk. más szabályának megsértésével szabott ki törvénysértő büntetést.
[30] A terhelt a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatára tett észrevételében az abban foglaltakkal egyetértett, és az enyhítő körülmények felsorolásával valójában a továbbiakban a kiszabott büntetés felülvizsgálatát is kérte, ezért a felülvizsgálati indítvány a Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti okból is előterjesztett.
[31] A Btk. 272. § (1) bekezdés szerint hamis tanúzást követ el az a tanú, aki hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja.
[32] A 272. § (2) bekezdése szerint a hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni arra, aki
a) mint szakértő hamis szakvéleményt vagy mint szaktanácsadó hamis felvilágosítást ad,
b) mint tolmács vagy fordító hamisan fordít,
c) a 268. § (1) bekezdés b) pontja esetén kívül büntető- vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat.
[33] A Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványra tett észrevétele szerint a Btk. 272. § (2) bekezdése visszautal az (1) bekezdésre, ekként a (2) bekezdésben írt elkövetési magatartások is csak akkor minősülnek bűncselekménynek, ha azok az ügy lényeges körülményére vonatkoznak. Ekként ez irányadó jelen ügyben is a terhelt terhére rótt, a Btk. 272. § (2) bekezdés c) pontja szerinti cselekményekre is.
[34] Ez az álláspont azonban téves.
[35] A Btk. 272. § (2) bekezdése a hamis tanúzásnak tekintendő más cselekményeket önállóan határozza meg, amelyek a hamis vallomástételtől, és ekként a hamis vallomástétel büntethetőségének törvényi feltételeitől is függetlenek.
[36] A Btk. 272. § (1) bekezdésében meghatározott elkövetési magatartás a tanú által tett valótlan vallomás vagy a való elhallgatása, amely a törvény kifejezett rendelkezése alapján csak akkor büntethető, ha az lényeges körülményekre vonatkozik. A Btk. 272. § (2) bekezdése azonban ettől eltérő, és nem utal a lényeges körülményre. Az a megfogalmazás, mely szerint a (2) bekezdésben meghatározott elkövetési magatartásokra is a hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, a cselekmény minősítésének és a jogkövetkezmények azonosságát jelenti.
[37] Ez pedig jelen esetben azt jelenti, hogy a Btk. 272. § (2) bekezdés c) pontja szerinti bűncselekmény megállapításának feltétele a szolgáltatott okirat hamis volta, az, hogy azt polgári vagy büntetőperben szolgáltassák, és a bizonyítási eszköz hamis voltáról az elkövető tudomással bírjon. Ekként minden további törvényi feltétel nélkül, a hamis okirat szolgáltatásával a hamis tanúzás bűntette befejezetté válik azzal, hogy a hamis okiratról a bíróság tudomást szerez.
[38] Így tehát az az elkövető, aki akár büntető-, akár polgári perben hamis bizonyítási eszközt, ezen belül okiratot szolgáltat, és annak hamis voltáról tudomással bír, megvalósítja a tanúzás hamis okirat szolgáltatásával elkövetett bűncselekményét, és a bűncselekmény ezen fordulat szerinti elkövetési magatartása független attól, hogy a perben szolgáltatott hamis bizonyítási eszköz az ügy lényeges körülményeire vonatkozik-e (EBH 2016.B.10. [28], [29]; Bfv.I.1773/2015.; Bfv.I.1751/2015.).
[39] Ehhez képest az irányadó tényállás rögzíti azt, hogy
- a terhelt 2016. február 10. napján házasság felbontása és járulékai tárgyában folytatott polgári perben az alperes jogi képviseletére vonatkozóan a bíróságra egy általa tudottan hamis "Megbízás" elnevezésű ügyvédi meghatalmazást csatolt be;
- a terhelt a lopás bűntette miatt B. I. terhelt és társai ellen folyamatban volt büntetőügyben, e terhelt védelmében a bíróságra 2016. szeptember 9. napján három, 2016. szeptember 16. napján, 2016. szeptember 29. napján, 2016. november 16. napján és 2016. december 6. napján további egy-egy, általa tudottan hamis okiratot csatolt be.
[40] Nem tévedett tehát az eljárt bíróság, amikor a terhelt cselekményeit polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettének [Btk. 272. § (2) bek. c) pont, (5) bek. I. ford.] és büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettének [Btk. 272. § (2) bek. c) pont, (4) bek. I. ford.] minősítette, és ekként törvényes a terhelttel szemben kiszabott büntetés is.
[41] A terhelt indítványában azért kifogásolta a hamis tanúzás bűntettének megállapítását, mert sem büntető-, sem polgári ügyben nem tett vallomást.
[42] A kifejtetteknek megfelelően azonban nyilvánvaló, hogy hamis tanúzást nem csupán hamis vallomástétellel lehet elkövetni, hanem hamis okirat szolgáltatásával is, mint ahogyan az jelen ügyben is történt.
[43] A Be. 659. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó.
[44] Ez azt jelenti, hogy felülvizsgálatban a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a minősítéssel kapcsolatos vagy más büntető anyagi jogszabály sérelme nélkül a kiszabott büntetés, illetve annak mértékének vitatására. A jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.
[45] Az indítvány valójában a jogerős ítéleti tényállást támadta, amikor kifogásolta, hogy a bíróság nem foglalkozott azzal, hogy a cselekmény elkövetésekor a terhelt pszichiátriai kezelés alatt állt. Ily módon valójában tényálláson kívüli körülményekre hivatkozással eltérő tényállás megállapítását szorgalmazta. Erre azonban felülvizsgálati eljárásban nincs mód. A Be. 650. § (2) bekezdése szerint ugyanis a felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható.
[46] A Kúria megjegyzi, hogy a terhelt erre sem az első-, sem a másodfokú eljárás során nem hivatkozott.
[47] A felülvizsgálati indítvány enyhébb büntetés kiszabását is célozta, azonban felülvizsgálat alapjául ez nem szolgálhat.
[48] A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy konkrét ügyben, illetve adott terhelt esetében mit tekint enyhítő vagy súlyosító körülménynek, s azt miként értékeli.
[49] Ennek során a bíróságnak figyelemmel kell lennie a büntetés törvényben rögzített céljára (Btk. 79. §) és a büntetés kiszabásának elveire (Btk. 80. §), valamint a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló 56/2007. BK véleményben foglaltakra. Nyilvánvaló, hogy ezek a büntetéskiszabási tevékenység mérlegelendő, mérlegelésre váró szempontjai. Miután pedig az anyagi jogi felülvizsgálat tárgyát sem a bíróság bizonyítékokat mérlegelő tevékenysége, sem a büntetéskiszabási tényezők értékelése nem képezheti, így felülvizsgálatban az sem támadható, hogy az eljárt bíróság miként vette figyelembe a Btk. 79. és 80. §-ait, valamint az 56/2007. BK véleményben foglaltakat.
[50] A felülvizsgálati indítványban a terhelt hivatkozott arra is, hogy az előkészítő ülésen úgy tett beismerő vallomást és úgy nyilatkozott arról, hogy lemond a tárgyaláshoz való jogáról, hogy az ügyészség a vádiratban nem tett indítványt a büntetés vagy intézkedés mértékére arra az esetre, ha az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, és ilyen indítvány megtételére az előkészítő ülésen sem került sor. Ez azonban felülvizsgálat alapjául nem szolgálhat.
[51] A Kúria rámutat arra, hogy a Be. 422. § (3) bekezdése és a Be. 502. § (1) bekezdése szerint az ügyészség a vádiratban, illetve az előkészítő ülésen az előkészítő ülésen történő beismerés esetére indítványt tehet a büntetés vagy intézkedés mértékére, az azonban nem törvényi kötelezettség, csupán lehetőség. A törvényszék ezt rögzítette is a másodfokú határozatában.
[52] Nem felülvizsgálati ok az előkészítő ülés törvényi szabályozása sem.
[53] A terhelt védelme az eljárás során biztosított volt, abszolút eljárási szabálysértés ennek kapcsán nem merült fel.
[54] A felülvizsgálati eljárásban a kirendelt védőt az észrevételért felkészülési díj illeti meg, amennyiben a felülvizsgálati indítványt nem ő készítette és eljárási cselekményre (nyilvános ülés tartására) nem került sor (BH 2020.287.IV.). A felülvizsgálati indítványra észrevételt szerkesztő kirendelt védő felkészülési díját a Kúria a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható díjról szóló 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet 7. § (3) bekezdésére figyelemmel állapította meg.
[55] Ekként a Kúria a terhelt által előterjesztett felülvizsgálati indítványt elbírálva - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 659. § (6) bekezdése alapján hivatalból köteles - a megtámadott határozatot a Be. 660. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva, a Be. 662. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv.III.317/2022/18.)
BH 2018.6.158 A hamis magánokirat felhasználása vétségének és a hamis tanúzás bűntettének halmazata látszólagos, ha a tanúként kihallgatott terhelt a hamis tanúzást polgári ügyben, hamis magánokirat szolgáltatásával valósítja meg. Az ingatlan öröklés jogcímén történő megszerzésének szükségszerű következménye az, hogy a közjegyző a hagyatéki eljárásban hozott hagyatékátadó végzés végleges hatályúvá válását követően hivatalból intézkedik a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése iránt. Ezért akkor, ha a polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás - a "perbencsalás" - célja az, hogy a hagyatéki eljárásban a hamis végrendelet benyújtásával a terhelt végrendeleti öröklés címén megszerezze az elhunyt ingatlanvagyonát, közreműködik abban is, hogy közhitelű nyilvántartásba valótlan adat kerüljön be, így az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmény mellett elköveti az intellektuális közokirat-hamisítás bűntettét is; az egymástól időben is elkülönülő, más-más jogtárgyat sértő két bűncselekmény egymással nem alaki, hanem - valódi - anyagi halmazatban áll [Btk. 272. § (1) bek., (2) bek. c) pont, (5) bek. 1) tétele, 342. § (1) bek. c) pont].
[1] A járásbíróság a 2016. október 5. napján meghozott ítéletében bűnösnek mondta ki a II. r. és a III. r. terheltet felbujtóként elkövetett hamis tanúzás bűntettében [Btk. 272. § (1) bek., (2) bek. c) pont, (5) bek. 1) tétel] és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bek. c) pont]. Ezért
[2] - a II. r. terheltet két év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a terhelt a szabadságvesztés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, továbbá vele szemben 7 000 000 forint összegben vagyonelkobzást rendelt el;
[3] - a III. r. terheltet egy év tíz hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását négyévi próbaidőre felfüggesztette.
[4] A kétirányú fellebbezések alapján eljárt törvényszék a 2017. március 29. napján kihirdetett ítéletével a III. r. terhelt büntetésének tartamát egy év két hónapra enyhítette, mellőzte azonban a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztését, a terheltet mellékbüntetésül két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és rendelkezett arról, hogy a terhelt a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[5] A jogerős határozatok ellen a II. és III. r. terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjára hivatkozva.
[6] Indokai szerint a terheltek terhére megállapított, polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette csak látszólagos alaki halmazatban állhat a közokirat-hamisítás bűntettével, mivel a hagyatéki eljárásnak velejárója, hogy az ingatlan-nyilvántartás ingatlanhagyaték esetén módosul. Arra hivatkozott, hogy egyik terheltnek sem volt aktív magatartása az ingatlan-nyilvántartást érintően, azaz nem a terheltek nyújtották be a végintézkedést az ingatlan-nyilvántartási eljárásban, hanem a közjegyző. Véleménye szerint annak elvárása, hogy a hamis végrendelet hagyatéki eljárásban történő felhasználását követően bármely terhelt az ingatlan-nyilvántartási eljárást megelőzően önfeljelentéssel éljen, életszerűtlen, és mivel a tényállás szerint a terheltek cselekvősége nem az ingatlan-nyilvántartás adatainak változására irányult, a hamis okirat felhasználása legfeljebb nem büntethető eszközcselekmény lehetett. Hivatkozott e körben az EBH 2014.B14. számú elvi bírósági határozatra, mely szerint a magánokirat-hamisítás vétségének és a hamis tanúzás bűntettének alaki halmazata látszólagos, ha a tanúként kihallgatott személy a hamis tanúzást büntetőügyben, a hamis magánokirat szolgáltatásával valósítja meg. Hivatkozott továbbá a BH 1988.131. számon közzétett eseti döntésre is, mely szerint a hamis tanúzás e változata speciális tényállás, azzal halmazatban a csalás és a magánokirat-hamisítás bűncselekménye nem állapítható meg. Utalt arra, hogy a végrendeletet kizárólag a hagyatéki eljárásban használták fel és a terheltektől függetlenül, jogszabályi rendelkezések alapján került sor a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási átvezetésére, így ez a terhelteknek nem róható fel.
[7] Sérelmezte, hogy a rendelkezésre álló írásszakértői vélemény szerint az örökhagyónak az aláírása volt a végrendeleten, ennek ellenére az eljárt bíróságok a többi kétséges és ellentmondásos bizonyíték alapján állapították meg a tényállást, és azt is, hogy a másodfokú bíróság nyomatékos súlyosító körülményként értékelte a 18 000 000 forintot meghaladó kárt. Álláspontja szerint ugyanis az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmény esetén nincs kár, és a Btk. 272. § (5) bekezdése szerint az érték kizárólag akkor bír jelentőséggel, ha az meghaladja a különösen nagy mértéket. Törvénysértőnek tartotta továbbá a másodfokú bíróság azon megállapítását is, mely szerint a bűncselekmények elkövetésére fondorlatos módon került sor, amely nemcsak büntetőjogilag, de erkölcsileg is elítélendő. Véleménye szerint a bűncselekmények erkölcsileg elítélendő volta jogi evidencia, ezért azt külön súlyosító körülményként nem lehet értékelni.
[8] Mindezek alapján álláspontja szerint a halmazati büntetés kiszabására törvénysértő módon került sor.
[9] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat változtassa meg, a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntette miatt a terheltek ellen az eljárást szüntesse meg, a törvénysértő halmazati büntetés helyett szabjon ki enyhébb büntetést és a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre függessze fel. Indítványozta továbbá, hogy a Kúria a felülvizsgálati indítvány elbírálásáig a megtámadott ítéletek végrehajtását függessze fel.
[10] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt a tényállást támadó részében a törvényben kizártnak, érdemben pedig alaptalannak tartotta.
[11] Álláspontja szerint a hagyatéki eljárás során becsatolt végrendelet hamissága ténykérdés és az nem az indítvány szerinti "valónak elfogadható" feltételezés; az irányadó tényállás szerint a II. és III. r. terhelt azzal a határozott indítékkal bírták rá az I. r. terheltet a cselekmények elkövetésére, hogy ezáltal jogtalanul megszerezzék az elhunyt ingó és ingatlanvagyonát.
[12] Megítélése szerint mindkét terhelt tudata átfogta, hogy a célzott eredményhez vezető folyamat második fázisában a törvény kötelező rendelkezése értelmében a közjegyző a hagyatéki eljárás eredményeként, a terheltek további közreműködése nélkül, hivatalból köteles intézkedni a tulajdoni változásbejegyzések iránt, ezért cselekményük nem csak abban nyilvánult meg, hogy a hagyatéki eljárás során hamis okirat került felhasználásra, de szükségszerűen minden további közreműködés nélkül abban is, hogy hamis adatok kerüljenek bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. Ezért véleménye szerint az egymástól térben és időben elkülönülő két cselekmény bűnhalmazatban történő megállapítása törvényes.
[13] Mindezek alapján alaptalannak tartotta a büntetés mértékének, a súlyosító körülmények mibenlétének és nyomatékának támadását, ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatot a II. r. és a III. r. terhelt tekintetében hatályában tartsa fenn.
[14] A védő a Legfőbb Ügyészség indítványára írásbeli tett észrevételében kifejtette, hogy a büntetlen utócselekmény kapcsán írtakat az anyagi halmazat esetén is fenntartja.
[15] A felülvizsgálati indítvány elbírálására a Kúria a Be. 424. § (1) bekezdése alapján tanácsülést tűzött ki, melyen a megtámadott határozatot a felülvizsgálati indítvánnyal érintett terheltek tekintetében a felülvizsgálati indítványban meghatározott ok alapján bírálta felül; emellett vizsgálta a Be. 423. § (5) bekezdésében meghatározott esetleges eljárási szabálysértéseket is, ilyet azonban nem észlelt.
[16] A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, az nem támadható és az a Kúriát is köti. Ezért az indítványnak az a része, amely az eljárt bíróságok határozatainak a végrendelet hamisságára vonatkozó megállapítását támadja, a törvényben kizárt.
[17] A felülvizsgálati indítvány a büntető anyagi jogszabálysértésre hivatkozó részében pedig alaptalan.
[18] Az irányadó tényállás szerint a II. és III. r. terhelt 2013 őszén, pontosabban már meg nem állapítható időben együtt keresték fel az I. r. terheltet és együtt vették őt rá arra, hogy valótlanul Ny. L. örökhagyó végrendeleti örököseként jelentkezzen a hagyatéki eljárás során. A II. r. terhelt elkészítette az I. r. terheltet örökösnek megnevező, a 2006. szeptember 7-i dátummal ellátott hamis végrendeletet. Ezen okirat másolata a II. r. terhelt közreműködése folytán egy e-mail-mellékleteként 2014. január 13-án jutott el a közjegyzőhöz, az I. r. terhelt nevében, tudtával és e-mail-fiókja jelszavának felhasználásával. A hamis végrendelet eredeti példányát az I. r. terhelt a II. r. terhelttől vette át és azt a 2014. február 5. napján tartott hagyatéki tárgyaláson a közjegyzőnek átadta.
[19] A tényállás rögzítette azt is, hogy a hamis végrendelet alapján a közjegyző a hagyatékátadó végzésével néhai Ny. L. hagyatékát végrendeleti öröklés címén az I. r. terheltnek adta át, és miután az ideiglenes hagyatékátadó végzés 2014. március 17. napján végleges hatályúvá vált, a közjegyző a végrendeleti öröklés tényéről egyebek mellett értesítette az illetékes földhivatalt, ahol az I. r. terhelt javára az ingatlan-nyilvántartásba az örökhagyó ingatlanára 2014. április 15-én öröklés jogcímén a tulajdonjogot bejegyezték.
[20] E tényállás alapján helyesen vontak következtetést az eljárt bíróságok arra, hogy a polgári (hagyatéki) ügyben az I. r. terhelt hamis tanúzást követett el, melynek felbujtója a II. r. és a III. r. terhelt volt.
[21] Megjegyzi a Kúria, hogy a II. r. terhelt a felbujtói magatartás mellett fizikai bűnsegélyt is megvalósított, amit azonban a felbujtás elnyelt, emellett ennek a felülvizsgálati indítvány elbírálása szempontjából nincs jelentősége.
[22] A hamis végrendelet elkészítése mellett annak felhasználása valóban alkalmas lenne a hamis magánokirat felhasználása bűncselekményének megállapítására; azonban az eljárt bíróságok - helyesen - e bűncselekmény megállapítását mellőzték, mivel az valóban csak látszólagos halmazatban áll a hamis tanúzással, a hamis magánokirat felhasználásának vétsége beolvad a hamis tanúzás bűntettébe.
[23] A védő által hivatkozott EBH 2014.B14. számú elvi határozat sem azt mondja ki, hogy a polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás látszólagos alaki halmazatban áll az intellektuális közokirat-hamisítás bűntettével, hanem azt az állandósult bírói gyakorlatot erősíti meg, hogy a hamis tanúzás bűntettének az a fordulata, amikor a tanúként kihallgatott személy hamis magánokirat szolgáltatásával valósítja meg az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekményt, valóban elnyeli a magánokirat-hamisítást (1978. évi IV. tv. 276. §, Btk. 345. §). Ennek megfelelően határoztak az eljárt bíróságok az adott ügyben is akkor, amikor a hamis végrendelet szolgáltatását a hagyatéki eljárásban hamis tanúzásnak minősítették.
[24] A BH 1988.131. számon közzétett döntés pedig - értelemszerűen - az 1978. évi IV. törvényhez kapcsolódóan az előzőekben rögzítettekhez hasonlóan azt mondta ki, miszerint akkor, ha az elkövető hamis végrendeletet készít és használ fel a közjegyző előtt azért, hogy az örökséget jogtalanul megszerezze, a polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette valósul meg, és emellett a csalás bűntettének megállapítására nincs mód.
[25] Azonban a polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás - a "perbencsalás" - arra szolgált, hogy az I. r. terhelt végrendeleti öröklés címén megszerezze az elhunyt ingó és ingatlanvagyonát, az ingatlan megszerzésének pedig szükségszerű következménye az, hogy a közjegyző a hagyatéki eljárás során hozott hagyatékátadó végzés végleges hatályúvá válását követően hivatalból intézkedjen a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése iránt.
[26] Ezzel pedig a terheltek közreműködtek abban, hogy közhitelű nyilvántartásba valótlan adat kerüljön be, így elkövették a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntettét.
[27] Az egymástól időben is elkülönülő, más-más jogtárgyat sértő két bűncselekmény egymással nem alaki, hanem - valódi - anyagi halmazatban áll. Mindezt egyébként az elsőfokú bíróság az ítéletének 19-20. oldalán helytállóan ki is fejtette.
[28] Az 1/2005. BPJE határozatában a Legfelsőbb Bíróság kifejtette: "Abban az esetben ugyanis, amikor az elkövető - magát szükségszerűen az ingatlan tulajdonosának tüntetve fel - hamis adásvételi, csere vagy egyéb más szerződéssel az eredeti tulajdonos tulajdonjogát a földhivatali nyilvántartásból törölteti, s azt a saját, vagy más - jóhiszemű - személy javára bejegyezteti, jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztő magatartást tanúsít. A jogtalan haszonszerzési célzat ilyenkor az ingatlanhoz kapcsolódik, s a tévedésbe ejtett passzív alany a bejegyzést eszközlő hivatalos személy, a kárt szenvedő (sértett) pedig az ingatlan eredeti tulajdonosa. Ha a tulajdonjog-változás bejegyzése megtörténik, a csalás befejezetté válik, ugyanis az ingatlan eredeti tulajdonosát az ingatlan értékével azonos összegű kár éri, mert tulajdonjogának elvesztése folytán a vagyonában a bűncselekmény ilyen mértékű értékcsökkenést okozott (Btk. 137. §-ának 5. pontja). A törlési per eredményessége ez esetben is a kár utólagos megtérülését jelenti csupán. A csalás bűncselekménye mellett - a jogi tárgy eltérő voltából fakadóan - azzal valóságos halmazatban a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt intellektuális közokirat-hamisítás ilyenkor is megállapítható."
[29] Jelen ügyben is erről van szó, azzal a különbséggel, hogy a perbencsalási cselekményt hagyatéki eljárásban hamis végrendelet benyújtásával követték el, így az nem vagyon elleni, hanem az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekményként minősül.
[30] Az eljárt bíróságok ezért törvényesen minősítették a II. és III. r. terhelt cselekményeit felbujtóként elkövetett hamis tanúzás bűntettének és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének.
[31] A Kúria állandó gyakorlata szerint a törvényes minősítés mellett a büntetési tételkereten belül kiszabott büntetés a felülvizsgálati eljárásban nem támadható. Figyelemmel arra, hogy a halmazati szabályok szerint a terheltekkel szemben három hónaptól négy év hat hónapig terjedő szabadságvesztés szabható ki, a kiszabott büntetés törvényes, és a törvényesen kiszabott büntetés esetén az eljárt bíróságok által súlyosító vagy enyhítő körülményként figyelembe vett tényezők támadására sincs mód (BH 2005.337.).
[32] A Kúria minderre figyelemmel a Be. 426. §-a alapján a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat a II. és III. r. terheltek esetében hatályukban fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 1.090/2017.)
BH 2018.9.241 Hamis tanúzás miatt büntetőeljárás megindítására vonatkozóan az alapügy befejezését követően már nem érvényesül az a törvényi korlátozás, mely szerint erre csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése esetén van lehetőség, ezért nem valósul meg törvénysértés, ha a városi rendőrkapitányság által megszüntetett nyomozást követően az abban az eljárásban elkövetett hamis tanúzás miatt utóbb a megyei főkapitányság tesz feljelentést [1978. évi IV. tv. 240. §; Btk. 274. §].
[1] A IV. r. terheltet a járásbíróság a 2015. május 18. napján kihirdetett ítéletével bűnsegédként elkövetett hamis tanúzás bűntette [1978. évi IV. tv. 238. § (2) bek. c) pont, (4) bek.] és ügyvédi visszaélés bűntette [1978. évi IV. tv. 247. § (1), (2) bek.] miatt, halmazati büntetésül 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
[2] A törvényszék mint másodfokú bíróság a 2017. február 24. napján meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[3] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a IV. r. terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt az első- és másodfokú határozat hatályon kívül helyezése és az eljárás megszüntetése érdekében. Kifejtette, hogy a jelen ügyben nem az alapügyben eljárt hatóság, hanem a más ügyben nyomozást végző megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya tett feljelentést, ezért a benyújtott vád sem volt törvényes. A nyomozó hatóság így törvénysértően járt el, amikor az alapügy hatósága feljelentésének hiánya ellenére a IV. r. terheltet gyanúsítottként kihallgatta, majd különböző eljárási cselekményeket foganatosított. A törvénysértően beszerzett bizonyítékok alapján törvénysértő a vádemelés.
[4] Az alapügy nyomozását 2010. február 8. napjától a bűncselekmény elkövetésének helye szerint illetékes kerületi rendőrkapitányság végezte 2014. november 5. napjáig, a nyomozást megszüntető határozat meghozataláig. Jelen ügyben sem a nyomozást végző ügyészség, sem a bírósági eljárásban a vádat képviselő ügyészség, sem az elsőfokú bíróság nem kereste meg a kerületi rendőrkapitányságot, hogy kíván-e hamis tanúzás miatt feljelentést tenni. A törvény által megkívánt feljelentés hiányában benyújtott vád a terhelt eljárási jogainak lényeges korlátozásával is járt, amely hibát nem lehet azzal orvosolni, hogy a bíróság felfüggesztette eljárását az alapeljárás befejezéséig.
[5] A védő álláspontja szerint a másodfokú bíróság e körben kifejtett álláspontja meghaladott, ennek igazolására hivatkozott egyebek mellett a BH 2016.55. számú határozatra.
[6] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak. Kifejtette, hogy az alapügyben az Sz.-i Rendőrkapitányság 2008. november 4. napján kelt határozatával a csalás bűntette miatt indult nyomozást megszüntette. A megyei rendőr-főkapitányság az alapügy befejezését követően, 2009. július 8. napján tett feljelentést. A nyomozás folytatására az alapügyben 2009. december 19. napján került sor. Ez alapján az eljárás törvényes volt. Kifejtette továbbá, hogy a védő által hivatkozott eseti döntés eltérő ténybeli alapokon nyugszik, ugyanis a Kúria azon eset kapcsán azt tartotta törvénysértőnek, hogy az alapügy befejezése előtt nem az alapügyben eljáró hatóság tette a feljelentést. Jelen ügyben pedig az alapügy jogerős befejezéséig a bíróság felfüggesztette az eljárást, amelyet csak az alapügy ismételt megszüntetését követően folytatott. A bíróság eljárása ekként törvényes volt, nem vétett abszolút hatályú eljárási szabálysértést, ezért indítványozta, hogy a Kúria a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és az első- és másodfokú határozatokat hatályában tartsa fenn.
[7] A legfőbb ügyészi indítvány megismerését követően a IV. r. terhelt írásban közölte észrevételeit. Ebben a védő felülvizsgálati indítványában foglaltakhoz hasonló érvek mentén fejtette ki, hogy a Kúria BH 2016.55. számú eseti döntésében foglaltak jelen ügyre is vonatkoztathatók, azaz feltétlen eljárási szabálysértést megvalósítva jártak el a bíróságok, amikor az eljárás lefolytatásához szükséges feljelentés hiányában hoztak ítéletet.
[8] Mindezek alapján a IV. r. terhelt maga is indítványozta, hogy a Kúria a hamis tanúzás miatt indított büntetőeljárást a Be. 267. § (1) bekezdés j) vagy k) pontja alapján szüntesse meg.
[9] A Kúria a felülvizsgálati indítványokat a Be. 424. § (1) bekezdés I. fordulata szerint tanácsülésen bírálta el.
[10] A felülvizsgálati indítványok nem alaposak.
[11] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős ítélettel szembeni jogi - nem ténybeli - kifogás lehetőségét biztosítja. Kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
[12] A IV. r. terhelt és védője a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontján alapuló felülvizsgálati indítványt terjesztett elő.
[13] A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján valóban felülvizsgálatnak van helye akkor, ha a bíróság határozatának meghozatalára a 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor. A Be. 373. § (1) bekezdés I. b) pontja szerint, ha az elsőfokú bíróság az eljárás lefolytatásához szükséges feljelentés hiányában hozott ítéletet, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az eljárást megszünteti.
[14] Az elkövetéskor hatályban volt 1978. évi IV. törvény 240. §-a szerint hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették (alapügy) nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható.
[15] Az iratok alapján a következők állapíthatók meg:
[16] Az Sz.-i Rendőrkapitányság N. S. 2008. június 17. napján tett feljelentése alapján rendelt el nyomozást az alapügyben, majd utóbb, a 2008. november 4. napján kelt határozatával a nyomozást megszüntette.
[17] Ezt követően a megyei rendőr-főkapitányság 2009. július 8. napján tett feljelentést a jelen ügyben.
[18] A kerületi ügyészség határozatával 2009. december 19. napján a nyomozás folytatását rendelte el az alapügyben. Az Sz.-i Rendőrkapitányság 2010. február 8-án áttette az ügyet a kerületi rendőrkapitánysághoz. A nyomozás ismételt megszüntetésére 2014. november 5. napján került sor.
[19] Mindezen időpontok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a feljelentés megtételére 2009. július 8-án, az alapügy 2008. november 4. napján történő befejezését követően került sor, ekként annak megtételére a megyei rendőr-főkapitányság is jogosult volt.
[20] Annak eldöntésénél, hogy adott eljárási cselekmény - így jelen ügyben a feljelentés megtétele - törvényes vagy sem, a megtörténtének időpontja az irányadó. A jogszabályban előírt feltételeknek ezen időpontban kell megfelelni. A törvény az alapügy befejezését követően már nem kívánja meg az alapügyben eljárt hatóság kizárólagos feljelentését, ekként eljárási szabálysértés nem történt.
[21] A hatóság nyomozást megszüntető határozata alaki jogerővel bír, a Be. 191. §-a szerinti rendelkezések alapján a nyomozás megszüntetése nem akadálya annak, hogy ugyanabban az ügyben utóbb az eljárást folytassák.
[22] Ez a körülmény - nyomozás folytatásának elrendelése - nem teszi azonban törvénysértővé a korábbi, jogszabálynak mindenben megfelelő feljelentés megtételét, a törvény nem ír elő újabb feljelentési kötelezettséget sem, tekintettel arra, hogy az ügyben ez már megtörtént.
[23] A két ügyben folyó párhuzamos nyomozást a törvény nem zárja ki. Ez abban az esetben is így van, ha az alapügy befejezése előtt az alapügyben eljárt hatóság él a kizárólagos feljelentési jogosultságával. Ekként az eljárás lefolytatása sem törvénysértő.
[24] Mindezek alapján a Be. 373. § (1) bekezdés I. b) pontja szerinti abszolút eljárási szabálysértés nem valósult meg, a bíróság eljárása törvényes volt.
[25] Fentiekre tekintettel a Kúria - miután nem észlelt olyan más eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a IV. r. terhelt és a védő felülvizsgálati indítványának nem adott helyt és a megtámadott határozatokat a IV. r. terhelt tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 1.069/2017.)
BH 2018.6.157 A terhelt azzal a magatartásával, hogy az ellene tartás elmulasztásának vétsége miatt folyamatban lévő büntetőügyben hamis átutalási megbízást szolgáltatott, nem a magánokirat-hamisítás vétsége bűncselekményét valósította meg. A magánokirat-hamisítás vétsége és a hamis tanúzás törvényi tényállásának látszólagos halmazata folytán az ilyen cselekmény a speciális törvényi tényállás, azaz a hamis tanúzás megállapítására lenne alkalmas. Ugyanakkor a hamis okirat szolgáltatásával elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt az 1978. évi IV. törvény 238. § (3) bekezdése szerint a büntetőügy terheltje nem büntethető [1978. évi IV. tv. 276. §, 238. § (2) bek. c) pont].
[1] A kerületi bíróság a 2013. január 15. napján kelt ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki magánokirat-hamisítás vétségében (1978. évi IV. tv. 276. §), és ezért 6 hónap fogházbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte.
[2] Kétirányú fellebbezés alapján eljárva a törvényszék a 2013. december 13. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A kerületi bíróság ítéletének a terheltet érintő, próbára bocsátó rendelkezését hatályon kívül helyezte és a próbára bocsátást megszüntette. A terhelt halmazati büntetését az 1978. évi IV. törvény 276. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétsége miatt is kiszabottnak tekintette azzal, hogy a terhelt a szabadságvesztés- büntetés kétharmad részének letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] Az eljárt bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt ellen tartás elmulasztása miatt a kerületi ügyészség vádiratot nyújtott be a kerületi bíróságra. A 2011. február 25. napján tartott tárgyaláson a terhelt felmutatott egy hamisított, G. J. aláírással ellátott átutalási megbízást, mely szerint a terhelt G. J. folyószámlájának terhére megfizetett 510 000 forint elmaradt gyermektartásdíjat a jogosultnak. A kerületi bíróság a bemutatott okirat alapján végzésével a terhelt ellen tartás elmulasztásának vétsége miatt folyamatban lévő büntetőeljárást megszüntette. A terhelt a tartásdíjat nem fizette meg. G. J. az átutalási megbízásról nem tudott, azt a terhelt töltötte ki és írta alá a számlatulajdonos helyett.
[4] A másodfokú bíróság a történeti tényállást kiegészítette a kerületi bíróság - a törvényszék határozata folytán - 2013. február 19-én jogerős ítéletével megállapított tényállás I. pontja szerinti (a próbára bocsátás megszüntetésével összefüggő) történeti tényekkel.
[5] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a terhelt javára a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapítottan. Indokai szerint amennyiben az elkövető a hamis magánokiratot büntető- vagy polgári perben szolgáltatja, úgy függetlenül attól, hogy a hamisító és a felhasználó személye azonos vagy különböző, valós bűnhalmazat nem jön létre a hamis tanúzás és a hamis magánokirat felhasználása között, a halmazat csupán látszólagos. Ugyanakkor az 1978. évi IV. törvény 238. § (3) bekezdése szerint - a hatályos szabályozással egyezően - a büntetőügy terheltje nem büntethető hamis tanúzás miatt. Mindezekből következően, amennyiben a terhelt az ellene tartás elmulasztása miatt folyamatban lévő büntetőügyben hamis magánokiratot szolgáltat a gyermektartásdíj megfizetésének igazolására, büntetőjogi felelőssége sem a közbizalom elleni, sem az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményben nem állapítható meg (EBH 2016.B10.). Erre figyelemmel az eljárt bíróság ítéletének megváltoztatását és a terhelt magánokirat-hamisítás vétsége miatti vád alóli felmentését indítványozta.
[6] A Legfőbb Ügyészség átiratában az indítványt fenntartotta azzal, hogy egyidejűleg a próbára bocsátás megszüntetésével kapcsolatos rendelkezés hatályon kívül helyezését is indítványozta.
[7] A felülvizsgálati indítvány alapos.
[8] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja szerint felülvizsgálatnak van helye a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.
[9] Az irányadó tényállás szerint a terhelt az ellene tartás elmulasztásának vétsége miatt folyamatban volt büntetőügyben a 2011. február 25. napján tartott tárgyaláson felmutatott egy hamisított átutalási megbízást, mely szerint G. J. folyószámlájának terhére megfizetett 510 000 forint elmaradt gyermektartásdíjat. A bíróság a bemutatott okirat alapján a terhelttel szemben tartás elmulasztásának vétsége miatt folyamatban lévő büntetőeljárást megszüntette; a terhelt a tartásdíjat azonban nem fizette meg, G. J. az átutalási megbízásról nem tudott, azt a terhelt töltötte ki és írta alá a számlatulajdonos helyett.
[10] Tévedett az eljárt bíróság akkor, amikor e tények alapján a terhelt büntetőjogi felelősségére következtetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt.
[11] Az 1978. évi IV. törvény 238. § (2) bekezdés c) pontja szerint - amint a Btk. 272. § (2) bekezdés c) pontja szerint is - hamis tanúzást valósít meg, aki büntető- vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat.
[12] Az 1978. évi IV. törvény 238. § (3) bekezdése szerint - egyezően a Btk. 272. § (3) bekezdésével - a (2) bekezdés c) pontja alapján nem büntethető a büntetőügy terheltje.
[13] A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a hamis okirat felhasználása és a hamis okirat szolgáltatásával megvalósuló hamis tanúzás bűntettének alaki halmazata látszólagos; a cselekmény a speciális törvényi tényállás, azaz a hamis tanúzás szerint minősül (EBH 2016.B10.; EBH 2015.B14.; BH 2014.9.).
[14] Ez irányadó a jelen ügyben is. Tehát azzal, hogy a terhelt az ellene tartás elmulasztásának vétsége miatt folyamatban lévő büntetőügyben hamis átutalási megbízást szolgáltatott, nem magánokirat-hamisítás vétsége bűncselekményét valósította meg; a magánokirat-hamisítás vétsége és a hamis tanúzás törvényi tényállásának halmazata csupán látszólagos, a cselekmény a speciális törvényi tényállás, azaz a hamis tanúzás megállapítására lenne alkalmas.
[15] Ugyanakkor - miként arra felülvizsgálati indítványában az ügyész is helytállóan hivatkozott - a hamis okirat szolgáltatásával elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt az 1978. évi IV. törvény 238. § (3) bekezdése szerint a büntetőügy terheltje nem büntethető.
[16] A hamis tanúzás kapcsán fennálló büntethetőségi akadályra tekintettel - amint azt a Kúria a hivatkozott elvi határozatában is korábban kifejtette - a terhelt a magánokirat-hamisítás vétsége miatt sem büntethető.
[17] Így a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályának megsértésével került sor.
[18] Ezért a Kúria a terheltet az 1978. évi IV. törvény 276. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádja alól - az 1978. évi IV. törvény 22. § i) pontjára és a 238. § (3) bekezdése szerinti büntethetőséget kizáró okra tekintettel - a Be. 331. § (1) bekezdés és a Be. 6. § (3) bekezdés c) pontja alapján felmentette.
[19] A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak, illetve a büntetés végrehajtását a Btk. 86. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel.
[20] A büntetés (illetve az intézkedés) törvényessége esetében a felülvizsgálat oka a Btk. - adott büntetés kiszabása (intézkedés alkalmazása) anyagi jogi alapjára, valamint a nemére, mértékére vonatkozó - mérlegelést nem tűrő rendelkezésének megszegése.
[21] A próbára bocsátás alkalmazásának és a próbára bocsátás megszüntetésének egyaránt vannak mérlegelést nem tűrő törvényi feltételei, melyek megsértése felülvizsgálati okot alapoz meg.
[22] Az 1978. évi IV. törvény 73. § (2) bekezdése szerint a próbára bocsátást meg kell szüntetni, ha a terheltet a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt, valamint ha a próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt a próbaidő alatt elítélik.
[23] A felmentés értelemszerű és szükségszerű következménye, hogy megszűnt a kerületi bíróság ítéletének (terheltet érintő) próbára bocsátó rendelkezését hatályon kívül helyező és a próbára bocsátást megszüntető - a terhelttel szemben további 1 rendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt is büntetést kiszabó - rendelkezés törvényi [1978. évi IV. tv. 73. § (2) bek. szerinti] feltétele. Ezért e rendelkezést a Kúria mellőzte.
[24] Ekként a Kúria a Be. 424. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva a Fővárosi Főügyészség által előterjesztett felülvizsgálati indítványt elbírálva, a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a kerületi bíróság, valamint a törvényszék ítéletét fentiek szerint megváltoztatta.
[25] Megjegyzi a Kúria, hogy a felmentés nyilvánvaló következménye, hogy a bűnösség megállapítása alapján kiszabott büntetés (mellékbüntetés) jogalapja megszűnt. Ez jelen esetben értelemszerűen egyben azt is jelenti, hogy a próbára bocsátást kimondó jogerős határozat alapján ugyancsak nincs jogalapja jelen alapügy folytán büntetésnek. A Kúria határozatának (jelen perjogi helyzetben) további értelemszerű következménye, hogy a terhelt ügyei egyesítésének - Be. 265. § (2) bekezdése szerinti - törvényi oka is megszűnt. Ezért a Kúria a terhelt ellen a kerületi bíróság előtt magánokirat-hamisítás vétsége miatt folyamatban volt, s próbára bocsátással zárult büntetőügyét elkülönítette (54. BK vélemény III/5. pont).
(Kúria Bfv. III. 808/2017.)
BH 2016.3.55 I. A hamis tanúzás az alapügy jogerős befejezése előtt csak az alapügyben eljáró hatóság vagy bíróság feljelentése esetén büntetendő. E feljelentési jogot nem veheti át a rendőrség személyi állománya tekintetében bűnfelderítési jogosultsággal rendelkező szervezet [Btk. 272., 273., 274. §]. II. A vád törvényességet nem érinti, ha a hamis tanúzás miatt az alapügy befejezése előtt benyújtott vádirat nem tartalmaz a feljelentés megtörténtére vonatkozó adatot. Ez a hiányosság a vád ún. kellékhiánya, amely pótolható, ennek elmaradása azonban első fokon az eljárás megszüntetéséhez, másodfokon történő észlelése esetén, amint a felülvizsgálati eljárásban is, az ítélet e részének hatályon kívül helyezéséhez és az eljárás megszüntetéséhez vezet [Be. 2. § (2) bek., 217. § (3) bek., 267. § (1) bek., 373. § (1) bek. I.b) pont, 428. § (2) bek.].
[1] A rendőr törzszászlós I. rendű terheltet a törvényszék a 2014. szeptember 30. napján meghozott ítéletével bűnösnek mondta ki hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 305. § a) pont] és hamis tanúzás vétségében [Btk. 272. § (1) bek., Btk. 273. §], ezért őt halmazati büntetésül négyszáz napi tétel, napi tételenként 1200 forint, összesen 480 000 forint pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy azt a meg nem fizetése esetén négyszáz napi, fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni.
[2] A védelmi fellebbezés alapján eljáró ítélőtábla a 2015. január 26. napján kihirdetett végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] A jogerős határozatok ellen az I. rendű terhelt védője terjesztett elő a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjára alapítottan, a Be. 373. § (1) bekezdés I/c., - helyesen - II/c. és III/a. pontjára hivatkozással felülvizsgálati indítványt.
[4] Álláspontja szerint a nyomozó ügyészség 2012. december 27. napján kelt vádirata, melyben az I. rendű terheltet az 1978. évi IV. törvény 238. § (1) bekezdésében meghatározott, azonban a 239. §-a szerint minősülő hamis tanúzás vétségével vádolta, nem volt törvényes, mivel a nyomozó ügyészség az alapügyben eljárt szabálysértési hatóság feljelentésének hiányában járt el.
[5] Kifejtette, hogy az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény 240. §-a, továbbá a jelenleg hatályos Btk. 274. §-a értelmében hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették (alapügy) nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. A Be. 6. § (3) bekezdés c) pontja alapján büntetőeljárást nem lehet indítani, vagy a már megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, ha büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok áll fenn.
[6] A Be. 217. § (3) bekezdésének d) pontja szerint a vádiratnak tartalmaznia kell többek között az eljárás megindításához szükséges külön törvényi feltételek - magánindítvány, feljelentés, kívánat, mentelmi jog vagy mentesség felfüggesztése, hozzájárulás a büntetőeljárás megindulásához - meglétét. Álláspontja szerint a H. Rendőrkapitányságon indult szabálysértési eljárásban az I. rendű terhelt ugyan valótlan tanúvallomást tett, azonban a szabálysértési hatóság e hamis tanúzás miatt feljelentést nem tett, így a bíróságnak a terhelttel szemben a hamis tanúzás vétsége miatt indított büntetőeljárást a Be. 267. § (1) bekezdés k) pontja alapján meg kellett volna szüntetnie.
[7] Felülvizsgálati indítványában támadta az eljárt bíróságok határozatait azért is, mert álláspontja szerint a bíróságok az eljárást hatáskörük hiánya ellenére folytatták le.
[8] E körben arra hivatkozott, hogy a vádirat benyújtását követően a 2013. évi CLXXXVI. törvény 66. §-a módosította a Be. 470. § (1) bekezdés c) pontját, melynek így a 2014. január 1. napjától hatályos szövege szerint katonai büntetőeljárásnak van helye a rendőr által a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett nem katonai bűncselekmények miatt is. Mivel a Be. 11. §-a alapján a büntetőeljárást a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő törvény szerint kell lefolytatni, a büntetőügyet a törvényszék katonai tanácsához kellett volna áttenni.
[9] A Kúria EBH 2014.10.B19 számú elvi határozatának a Be. 605. § (3) bekezdése értelmezésére vonatkozó álláspontjától eltérő álláspontot foglalt el. Eszerint a 605. § (3) bekezdésének szövegezése az 1998. évi XIX. törvény, mint új büntetőeljárási törvény hatálybalépésére vonatkozott. Másrészt pedig a Be.-t utóbb módosító 2013. évi CLXXXVI. törvény 120. § (2) bekezdése speciális szabályként a katonai büntetőeljárás kiszélesítését tartalmazó rendelkezést 2014. január 1. napján léptette hatályba.
[10] A védő végezetül a felülvizsgálati indítványát az indokolási kötelezettség [Be. 373. § (1) bek. III/a. pont] megsértésére is alapozta, melynek lényege az, hogy az eljárt bíróságok nem tisztázták megnyugtatóan, miszerint a rendőr törzszászlós I. rendű terhelt körzeti megbízottként a tudomására jutott közlekedési szabálysértésről tett-e jelentést a H. Rendőrkapitányság ügyeletére. Álláspontja szerint a Magyar Köztársaság Rendőrsége körzeti megbízotti szabályzata kiadásáról rendelkező 11/1995. (VIII. 30.) ORFK utasítás 46. pontja alapján a fenti jelentési kötelezettség megszegése fegyelmi eljárás alapjául szolgálhat. Az elsőfokú eljárás során a bíróság nem tisztázta, hogy a terhelt az őt terhelő jelentési kötelezettségnek mikor és hogyan tett eleget, ám, mivel vele szemben fegyelmi eljárás nem indult, egyértelmű, hogy a jelentést a terhelt megtette. Ezt azonban sem a híváslista, sem az ügyeleti telefonnal való beszélgetés hanganyagát rögzítő kazetta nem tartalmazza. Az elsőfokú bíróság elmulasztotta beszerezni a rendőrség szerveinél rendszeresített Egységes Digitális Rádiórendszer által forgalmazott tárolt, és visszahallgatásra alkalmas hanganyagát; az első fokon eljárt törvényszék azon álláspontja, miszerint az e bizonyítási indítványnak való helyt adás az eljárás elhúzódását eredményezhette volna, elfogadhatatlan.
[11] Emellett szintén az indokolási kötelezettség megsértése körében hivatkozott arra, hogy amennyiben az I. rendű terhelt a vádirati tényállásnak megfelelően a közlekedési szabálysértési ügyet tényleg nem jelentette, azzal az előbbiek szerint intézkedési és jelentési kötelezettséget is mulasztott, ezért a szabálysértési eljárásban tanúkénti kihallgatása során a valóság feltárásával önmagára terhelő nyilatkozatot lett volna kénytelen tenni. Ugyanakkor a Btk. 275. § (1) bekezdés a) pontja szerint nem büntethető hamis tanúzásért, aki a valóság feltárása esetén önmagát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná. Jogirodalmi álláspontot ismertetve, álláspontja szerint e büntethetőséget kizáró ok alapján a tanú akkor is mentesül a felelősségre vonás alól, ha a figyelmeztetés ellenére nem tagadja meg a vallomástételt, majd hamis vallomást tesz.
[12] Álláspontja szerint e mentességi ok meglétére vagy hiányára az ügyben eljárt bíróságok nem adtak indokolást.
[13] Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatokat helyezze hatályon kívül és a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező törvényszék katonai tanácsát utasítsa új eljárásra.
[14] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt a büntető anyagi jogszabály megsértését kifogásoló részében alaposnak, míg a feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértésekre hivatkozó részében megalapozatlannak tartotta.
[15] Álláspontja szerint a védő tévesen hivatkozott a törvényes vád hiányára, az ítélőtábla azonban helyesen utalt rá, miszerint az 1/2007. számú BK vélemény szerint a törvényes vád követelménye a vád tárgyává tett cselekmény pontos körülírása, vagyis az, hogy a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket. A D. Nyomozó Ügyészség vádirata a törvényes vád követelményének megfelel. Ezt pedig nem befolyásolja a vád - a Be. 217. § (3) bekezdés d) pontjára való utalás hiányában - kellékhiányos volta. A BH 1986.134. számú eseti döntésre hivatkozva kifejtette, hogy a hamis tanúzás miatt a büntetőeljárás megindításának csupán időleges akadálya az alapügyben eljáró bíróság részéről a feljelentés hiánya.
[16] A H. Rendőrkapitányság K. D.-vel szemben közúti közlekedés rendje megzavarásának szabálysértése miatt 2013. február 12. napján hozott marasztaló határozatot, amely a járásbíróság 2013. október 3. napján meghozott végzésével emelkedett jogerőre. Ekként a bírósági eljárásban a büntetőeljárás megindításának időleges akadálya a szabálysértési ügy jogerős befejezésével megszűnt.
[17] A felvetett hatásköri problémát illetően a Legfőbb Ügyészség kifejtette, hogy a Be. 605. § (3) bekezdésében írt rendelkezéshez kapcsolódó állandó kúriai gyakorlatnak megfelelően nem tévedett a törvényszék, amikor a 2014. január 1. napján bekövetkezett hatásköri változás miatt az előtte folyamatban lévő ügyet nem tette át a törvényszék katonai tanácsához.
[18] A Legfőbb Ügyészség, osztva a védő érvelését, azt az álláspontot foglalta el, hogy az I. rendű terhelt a szabálysértési eljárásban a kihallgatása során a valóság feltárásával önmagára terhelő nyilatkozatot tett volna. A valóság, vagyis a terheltnek a balesettel kapcsolatos tényleges tevékenységének feltárása esetén az általa elkövetett hivatali visszaélés bűntettének célzatát leplezte volna le, vagyis azt, hogy K. D. számára jogtalan előnyt biztosítson oly módon, hogy a szabálysértési felelősségre vonás alól mentesüljön.
[19] A szabálysértési törvény 60. § b) pontja szerint, ha a valóság feltárásával a tanú önmagát vagy az ügyben nem terhelti pozícióban szereplő hozzátartozóját vádolná bűncselekménnyel, a vallomást megtagadhatja. A Btk. 275. § (1) bekezdés a) pontja szerinti büntethetőséget kizáró ok megállapítása nem függ attól, hogy a mentességi jogra történt-e figyelmeztetés.
[20] Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott bírósági határozatokat az I. rendű terhelt tekintetében változtassa meg, a terheltet az ellene hamis tanúzás vétsége miatt emelt vád alól a Btk. 15. § h) pontja és 275. § (1) bekezdés a) pontja alapján mentse fel, a halmazati büntetésre történt utalást mellőzze, egyebekben a támadott bírósági határozatokat hatályában tartsa fenn.
[21] A Be. 423. § (4) bekezdése szerint a Kúria a megtámadott határozatokat - az (5) bekezdés szerinti kivétellel - csak a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében és csak a felülvizsgálati indítványban meghatározott ok alapján bírálja felül.
[22] A Kúria - e szabály betartása mellett - a következetes gyakorlatának megfelelően a felülvizsgálati indítványt minden esetben tartalma alapján bírálja el, és nem csupán arra figyelemmel, hogy az indítványozó abban melyik, a felülvizsgálatot megalapozó eljárási rendelkezést hívta fel.
[23] Ennek alapján megállapítható volt, hogy a védelmi felülvizsgálati indítvány ténylegesen a törvényes vád hiányára való hivatkozás helyett a Be. 373. § (1) bekezdés I/b) pontja - az eljárás lefolytatásához szükséges jogi előfeltétel hiánya - szerinti eljárási szabálysértésre, a 373. § (1) bekezdés II/c) pontja - a hatásköri szabályok megsértése - szerinti eljárási szabálysértésre, és a 373. § (1) bekezdés III/a) pontja - az indokolási kötelezettség elmulasztása - szerinti eljárási szabálysértésre, továbbá ez utóbbin keresztül ténylegesen a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja - a bűnösség törvénysértő megállapítása - szerinti anyagi jogi felülvizsgálati okra hivatkozik.
[24] A felülvizsgálati indítvány elbírálására a Kúria a Be. 424. § (1) bekezdése alapján tanácsülést tűzött ki, melyen a megtámadott határozatot a felülvizsgálati indítvánnyal érintett terhelt tekintetében a felülvizsgálati indítványban meghatározott ok alapján bírálta felül. A Be. 423. § (5) bekezdése alapján azonban a Kúria nemcsak a felülvizsgálati indítványban hivatkozott eljárási szabálysértésre, hanem a 416. § (1) bekezdésének c) pontjában felsorolt valamennyi eljárási szabálysértés hivatalbóli felülvizsgálatára is köteles.
[25] A Kúria mindezek alapján azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati indítvány részben, az alábbiak szerint alapos.
[26] Jelen ügyben a vád tárgyává tett cselekmények elkövetésére az I. rendű terhelt részéről 2011. október 12. és 27. napján került sor, ez utóbbi időpontban a H. Rendőrkapitányságon közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének szabálysértése miatt már szabálysértési eljárás volt folyamatban K. D.-vel szemben.
[27] A rendőr törzszászlós terhelt ellen az 1978. évi IV. törvény 225. §-a szerinti hivatali visszaélés bűntette miatt a Nemzeti Védelmi Szolgálat 2011. december 28. napján tett feljelentést, amelyben azonban szerepel a következő mondat: "A szabálysértési eljárásban tanúként lett meghallgatva, ahol, az ügy releváns körülményeire hamis tanúvallomást tett, így megalapozott a gyanú arra nézve, hogy a hivatali visszaélés bűncselekményt az r. tzls. elkövette."
[28] A nyomozó ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján hivatali visszaélés bűntette miatt a nyomozást 2012. január 2. napján rendelte el.
[29] A terhelt gyanúsítotti kihallgatására első ízben a nyomozó ügyészségen 2012. június 25. napján került sor, ekkor az eljáró ügyész a terhelttel szemben az 1978. évi IV. törvény 225. §-ában meghatározott hivatali visszaélés bűntette és a 238. § (1) bekezdésében meghatározott, de a 239. § szerint minősülő hamis tanúzás vétsége miatt közölte a megalapozott gyanút.
[30] A lefolytatott nyomozás eredményeként a terhelttel szemben a nyomozó ügyészség 2012. december 28-i dátummal készítette el a vádiratot, az a törvényszékhez 2013. január 4. napján érkezett meg.
[31] A vádiratban az ügyész nem tért ki arra, hogy a Be. 217. § (3) bekezdésének d) pontja szerinti külön törvényi feltétel - az alapügyben eljáró hatóság feljelentése - fennáll-e.
[32] Az I. rendű terhelt a törvényszékhez a 2012. február 11. napján érkezett beadványában előadta, hogy a szabálysértési eljárás mint alapügy még nem fejeződött be, a Be. 217. § (3) bekezdésének d) pontja szerintieket a vele szemben benyújtott vádirat nem tartalmazza, ezért indítványozta, hogy vele szemben a hamis tanúzás vétsége miatt indult büntetőeljárást a bíróság a Be. 267. § (1) bekezdés k) pontja alapján szüntesse meg.
[33] A törvényszék eljárt tanácsának elnöke 2013. március 11-én intézkedett a H. Rendőrkapitányságon folyamatban lévő szabálysértési irat beszerzése iránt, figyelemmel arra, hogy az ügyben a törvényszék 2013. március 13. napján tárgyalást tartott.
[34] A szabálysértési ügyben 2013. február 12. napján kelt, K. D.-t közlekedés rendjének megzavarása és engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt elmarasztaló határozatot az eljárást lefolytató H. Rendőrkapitányság megküldte.
[35] A szabálysértési ügyet jogerősen a járásbíróság a 2013. október 3. napján meghozott végzésével fejezte be.
[36] E végzés indokolása szerint a bíróság az ügyben tanúként hallgatta ki a terheltet, aki - a szabálysértési hatóság előtt tett vallomásával egyezően - előadta, "hogy szolgálatban voltak aznap, 19 óra előtt 5 perccel jött váltani H. F. a szolgálatukat, a baleset helyszínére a szolgálatot követően 19 óra 20 perc körül érkezett. Kiérkezésükkor K. D. eljárás alá vont személy K. J. és egy általa ismeretlen személy volt a helyszínen. A helyszínen K. D. eljárás alá vont személy azt nyilatkozta, hogy K. J. - az édesapja - vezette a balesetben érintett gépjárművet. Releváns információval a balesetről nem tudott szolgálni, a balesetet nem látta."
[37] Az ügy további iratai alapján az állapítható meg, hogy sem a szabálysértési ügyben elsőként eljárt H. Rendőrkapitányság, sem az érdemi határozatot meghozó H. Rendőrkapitányság, sem a szabálysértési kifogást elbíráló járásbíróság - ha egyáltalán észlelte is, miszerint a rendőr törzszászlós a szabálysértési eljárásban hamis tanúvallomást tett - vele szemben feljelentést soha nem tett.
[38] Ugyanakkor tényként állapítható meg az is, hogy az elsőfokú bírósági eljárás során sem az I. r. terhelt, sem védője nem kifogásolták sem a feljelentés hiányát, de nem hivatkoztak a hamis tanúzás bűncselekményéhez kapcsolódó különös büntethetőséget kizáró okra sem. Ez azonban természetesen nem zárja ki, hogy a védő a felülvizsgálati indítványban erre az eljárási szabálysértésre és anyagi jogi jogszabálysértésre hivatkozzon.
[39] Az elkövetéskor hatályban volt 1978. évi IV. törvény 240. §-a szerint hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették (alapügy) nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis tanúzás elévülése az alapügy befejezésének napján kezdődik.
[40] Lényegében ugyanezt a rendelkezést tartalmazza az elbírálás idejére hatályba lépett és az eljárt bíróságok által alkalmazott új Btk. is, annyi különbséggel, hogy szemben a korábbi törvénnyel, a büntetőjogi felelősség egyéb akadályai címmel önálló fejezet rendelkezik azokról a kettős természetű jogintézményekről, amelyek anyagi jogi szempontból büntethetőségi akadályok, eljárásjogi szempontból azonban az eljárás lefolytatásának időleges vagy végleges akadályát képezik (Btk. VI. Fejezet). Így a Btk. 32. §-a szerint a törvényben meghatározott esetekben a bűncselekmény elkövetője csak az arra jogosult által tett feljelentésre büntethető.
[41] A fentiek alapján megállapítható, hogy az I. rendű terhelt által a szabálysértési ügyben elkövetett hamis tanúzás miatt sem az alapügyben eljárt szabálysértési hatóságok, sem a szabálysértési ügyben eljárt bíróság nem tett feljelentést hamis tanúzás miatt. A feljelentést ezzel szemben olyan szerv tette meg, amelyik az ügyben a rendőr törzszászlóssal szemben bírói engedély alapján vesztegetés bűntette, hivatali visszaélés bűntette, jövedéki orgazdaság bűntette és csempészet bűntette miatt folytatott bűnügyi felderítést, és az engedélyezett telefonlehallgatások eredményének értékelése alapján jutott tudomására az I. r. terhelt által elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény.
[42] Semmilyen adat nincs tehát arra, hogy a szabálysértési ügyben eljárást folytatott hatóságok, illetve bíróság egyáltalán észlelte volna az I. rendű terhelt által előttük elkövetett bűncselekményt.
[43] Sem az ügyész legkésőbb a vádemeléskor, sem a bírósági szakaszban a bíróság, vagy a vádat képviselő ügyészség - a rendelkezésre álló adatok alapján - nem tett lépéseket azért, hogy az addig be nem szerzett, de a Be. 217. § (3) bekezdésének d) pontja alapján a vádirat kötelező elemeként szerepeltetni előírt feljelentést az eljárás során bármikor pótolják.
[44] Tény, hogy a Btk. 274. §-a szerinti büntethetőségi akadály feltételes, mert az alapügy befejezését követően a törvény már nem kívánja meg az alapügyben eljárt hatóság kizárólagos feljelentését.
[45] A Kúria álláspontja szerint azonban a büntetőtörvény és Be. vonatkozó rendelkezései nem játszhatók ki akként, hogy a rendőrség személyi állományával összefüggő belső bűnfelderítése kapcsán titkos felderítést végző Nemzeti Védelmi Szolgálat tegyen feljelentést az alapügyben eljáró hatóság helyett, mégpedig úgy, hogy az alapügy a feljelentés megtételekor még nem fejeződött be, e feljelentés alapján pedig - ami a büntetőeljárás megindítása szempontjából irreleváns -, vádat lehet emelni és bírósági eljárást folytatni.
[46] Ettől függetlenül a védelmi felülvizsgálati indítvány téves annyiban, hogy a Be. 217. § (3) bekezdés d) pontja által előírt feltételek fennállását nem tartalmazó vádirat nem a Be. 2. § (2) bekezdése szerinti törvényes vád fogalmának nem felel meg, hanem kellékhiányos.
[47] "Ha a vád törvényes, azonban a vádirat a Be. 217. §-a (3) bekezdésének a), illetve c)-j) pontja szerinti valamely (az adott ügy elbírálása szempontjából jelentőséggel bíró) kelléket nem tartalmazza, akkor a bíróságnak először a Be. 268. §-ának (1) bekezdése értelmében hivatalból intézkednie kell. Ehhez képest az ügyész bíróság általi megkeresése a vádirat (kellék)hiányosságainak pótlása végett valójában nem lehetőség, hanem törvényi előírás. Ha az ügyész a bíróság megkeresésében foglaltaknak nem tett eleget, akkor a bíróságnak az eljárást meg kell szüntetnie [Be. 267. § (1) bek. k) pont]." [1/2007. BK vélemény II/2-3. pont].
[48] Bár a felülvizsgálati indítvány e körben tett kifogása helytálló ugyan, de abból téves jogi következtetést vont le, továbbá a Legfőbb Ügyészség is helytállóan mutatott rá, hogy a védő által felhozottak nem a vád törvényességét érintik, a Kúria a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból észlelte, hogy a 373. § (1) bekezdésének I/b) pontja szerint feltétlen eljárási szabálysértést megvalósítva jártak el a megtámadott határozatokat hozó bíróságok, amikor az eljárás lefolytatásához szükséges feljelentés hiányában hoztak ítéletet.
[49] Ennek következménye pedig a Be. 428. § (2) bekezdésének első fordulata alapján az I. rendű terhelt tekintetében megállapított hamis tanúzás vétségét érintő részükben a megtámadott határozatoknak hatályon kívül helyezése mellett az eljárás megszüntetése.
[50] A Kúria a felülvizsgálati indítványnak az eljárt bíróságok hatáskörét megkérdőjelező álláspontját alaptalannak tartotta.
[51] Tény, hogy a vádirat benyújtását követően a 2013. évi CLXXXVI. törvény 66. §-a módosította a Be. 470. § (1) bekezdés c) pontját, melynek így a 2014. január 1. napjától hatályos szövege szerint katonai büntetőeljárásnak van helye a rendőrség hivatásos állományú tagja által a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett nem katonai bűncselekmények miatt is.
[52] Téves következtetést vont le azonban a Be. 11. §-a és 605. § (3) bekezdésének értelmezése kapcsán.
[53] A Kúria - általa is hivatkozott - EBH 2014.10.B19 számú elvi határozata éppen a katonai és a nem katonai büntetőeljárás hatályában bekövetkezett, 2014. január 1. napján hatályba lépett módosulására adott elvi jelentőségű állásfoglalást. Ennek az a lényege, hogy ha a hatáskört módosító törvény nem tartalmaz más rendelkezést, akkor elsősorban a már "betárgyalt" ügyek kímélete miatt az a bíróság jár el, amelyiknek a vádirat benyújtásakor az ügy elbírálására hatásköre volt. Itt más rendelkezésen nem a védő által hivatkozott eltérő hatálybalépési időpontot, hanem azt kell érteni, hogy a folyamatban lévő ügyek intézésére a módosító törvényben nincs külön rendelkezés. Jelen ügyben pedig a vádirat benyújtásakor a katonai büntetőeljárás hatálya kizárólag a rendőrség hivatásos állományú tagjainak katonai bűncselekményeire terjedt ki. Ezért a Be. 373. § (1) bekezdés II/c) pontjában foglalt eljárási szabálysértésre való hivatkozás téves.
[54] Nem volt eredményes az eljárt bíróságok által az indokolási kötelezettség megsértésére történő hivatkozás sem.
[55] A védő a felülvizsgálati indítványban ugyan a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott eljárási szabálysértésre, ezen belül is a Be. 373. § (1) bekezdésének III/a) pontjára, azaz az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozott, tartalma szerint azonban ezen keresztül azt támadta, hogy az eljárt bíróságok milyen bizonyítási eszközöket szereztek be, és melyek beszerzését mellőzték.
[56] A felülvizsgálati indítvány tehát a törvényi tilalom ellenére a bizonyítékok helytállóságát, az eljárt bíróságok bizonyítékértékelési tevékenységét, ezen keresztül pedig a jogerős ítéletben megállapított tényállás megalapozottságát támadta.
[57] Emellett a Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontja szerint az indokolási kötelezettség - felülvizsgálati indítványban hivatkozott - megsértése egyébként is kizárólag akkor eredményezhetne felülvizsgálati eljárást is megalapozó, feltétlen hatályon kívül helyezéssel járó eljárási szabálysértést, ha a megtámadott határozat indokolása - tény- vagy jogkérdés kapcsán - oly mértékben lenne hiányos, hogy abból nem lenne megállapítható, mire alapozta a bíróság a döntését (1/2007. BK, BH 2010.117.).
[58] Ilyen fokú hiányosság azonban nem állapítható meg akkor, ha az ügydöntő határozatokból kitűnik az eljárt bíróságoknak a tényállás megállapításával összefüggő tényfeltáró és értékelő tevékenysége, továbbá az, hogy az érdemi döntésekben kifejeződő jogi álláspontjukat a bíróságok mire alapozták (BH 2013.10., BH 2009.352.). Önmagában tehát az, hogy a terhelt a felülvizsgálati indítványában a törvényi okot megjelöli, azonban nem arra, hanem más indokokra figyelemmel támadja a jogerős határozatokat, a felülvizsgálati indítvány elbírálását a törvényben kizárttá teszi (EBH 2007.1596.).
[59] Ahogy a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatok esetében is, a bizonyítékok elfogadása és értékelése alapján levont következtetések helyessége már kívül esik a feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések körén, az tartalmilag az ügydöntő határozat megalapozottságának a felülvizsgálati eljárásban meg nem engedett támadása; ez pedig a fent kifejtetteknek megfelelően a felülvizsgálati eljárásban kizárt.
[60] Mindemellett pedig a jogerős ügydöntő határozat felülvizsgálata - függetlenül a hivatkozás alaposságától vagy alaptalanságától - kizárt abból az okból, hogy a titkos információgyűjtés anyagát a büntetőeljárásban bizonyítékként felhasználták (BH 2012.186.).
[61] Ugyanakkor a Kúria megjegyzi: mind az I. rendű terhelt, mind védője a fellebbezésében hivatkozott a Btk. 275. § (1) bekezdés a) pontja szerinti büntethetőséget kizáró okra. A másodfokon eljárt ítélőtábla a helybenhagyó végzésében erre nem reagált. Az indokolási kötelezettség ugyanakkor nemcsak azt jelenti az eljáró bíróság részéről, hogy saját álláspontját az üggyel kapcsolatban kifejti, hanem - a tisztességes eljárás követelményéből fakadóan - azt is, hogy érdemben választ ad a felek, különösen a fellebbezést előterjesztő felek olyan érveire, amelyek az addigi eljárás során - nyilván a védelmi taktika folytán - nem kerültek elő.
[62] A másodfokú bíróság tehát abban a körben, amelyben a Be. annak hiányát hatályon kívül helyezési okként szabályozza, eleget tett ugyan az indokolási kötelezettségének, azonban határozatának indokolása hiányos abban a tekintetben, hogy a fellebbezésben hivatkozott jogkérdéssel - nevezetesen a terheltnél esetlegesen megállapítható büntethetőséget kizáró okkal - kapcsolatosan az álláspontját nem fejtette ki. Ez azonban nyilvánvalóan nem vezet a büntetőjogi főkérdésekben a határozat felülbírálatra alkalmatlanságához.
[63] A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a hamis tanúzás vétsége miatt a megtámadott határozatok bűnösséget kimondó rendelkezését hatályon kívül helyezte és az eljárást e tekintetben megszüntette. Ezt meghaladóan azonban a felülvizsgálati indítvány megalapozatlannak bizonyult, ezért a megtámadott határozatokat egyebekben hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 779/2015.)
BH 2014.11.328 A büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette elkövetésének megállapíthatósága szempontjából a büntetőügy lényeges körülménye mindaz, amelyre a bizonyításnak ki kell terjednie, tehát a bűncselekmény törvényi tényállási elemeit alkotó (releváns) történéseken túl az a körülmény is, ami a büntető anyagi és eljárásjogi jogszabályok alkalmazása szempontjából az ügy eldöntésére befolyással lehet [1978. évi IV. tv. 238. § (1), (4) bek.; Be. 75. § (1) bek.].
[1] A terheltet a járásbíróság a 2013. április 23. napján meghozott ítéletével hamis tanúzás bűntette [1978. évi IV. tv. 238. § (1) bek., (4) bek. 1. tétel] és 2 rendbeli hamis tanúzásra felhívás bűntette [1978. évi IV. tv. 242. § (1) bek. 1. tétel] miatt halmazati büntetésül két év börtönre ítélte, melynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette.
[2] A védelmi fellebbezések alapján eljárt törvényszék a 2013. október 31-én meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a börtönbüntetés tartamát egy évre, felfüggesztésének próbaidejét két évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] A jogerős határozatok ellen a terhelt és védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozással.
[4] Indítványukban kifejtették, hogy a nyomozó hatóság előtt az képezte a nyomozás tárgyát, hogy a végrendeletet végrendelkezőként valóban V. S.-né írta-e alá, és így az hamisnak tekintendő-e. Miután azonban bebizonyosodott, hogy a végrendeletet a végrendelkező írta alá, a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették. Erre tekintettel álláspontjuk szerint az ügy érdemi elbírálása szempontjából a kérdés csak az volt, hogy az okiratot a végrendelkező írta-e alá, és erre nézve, azaz az ügy lényeges körülményére vonatkozóan a terhelt nem tett hamis vallomást.
[5] Hivatkoztak a Gy. Városi Ügyészség nyomozás megszüntetése miatti panaszt elutasító határozatának indokolására is, amely szerint a tanúk aláírásával összefüggő körülményeknek egy végrendelet érvénytelensége iránti - polgári - eljárásban lehetne jelentősége, ennek megállapítására azonban a büntetőügyben nincs lehetőség.
[6] Mindezekre figyelemmel szerintük az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségét a büntető anyagi jogi szabályainak megsértésével, a bűncselekmény megvalósulásához szükséges tényállási elem fennállásának hiányában állapították meg.
[7] Kifogásolták továbbá az eljárt bíróságok határozataiban a terhelt bűnösségére és cselekményének jogi minősítésére tett megállapításokat, elégtelennek ítélve e körben a határozatokban kifejtett indokolást.
[8] Indítványozták ezért, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat változtassa meg, és a terheltet az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentse fel.
[9] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartva arra tett indítványt, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn.
[10] Álláspontja szerint büntető, fegyelmi és szabálysértési ügyekben lényeges minden olyan körülmény, amely kihat a büntetőjogi főkérdésre, azaz arra, hogy bűncselekmény megvalósult-e; lényegesek továbbá a bizonyítékok bizonyító erejét, hiteltérdemlőségét, valamint a tudomásszerzés módját érintő körülmények is.
[11] Miután a nyomozás tárgya a végrendeleten szereplő aláírás eredete volt, az aláírás körülményei a büntetőügy lényeges kérdései voltak, így a terhelt bűnösségére levont következtetés és a cselekmények jogi minősítése törvényes.
[12] Ezért arra tett indítványt, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat hatályukban tartsa fenn.
[13] A Kúria a Be. 423. § (4) bekezdésére figyelemmel a megtámadott határozatokat a felülvizsgálati indítványban meghatározott ok alapján bírálta felül. Emellett a hivatkozott törvényhely (5) bekezdésére tekintettel a 416. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező esetleges eljárási szabálysértésekre is figyelemmel volt; ilyen eljárási szabálysértést azonban a felülbírálat során nem észlelt.
[14] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
[15] A hamis tanúzás törvényi tényállása akkor valósul meg, ha a tanú az ügy lényeges körülményére tesz valótlan vallomást. Az ügy lényeges körülménye pedig nem csupán annak a bűncselekménynek a törvényi tényállási eleme lehet, amely miatt a büntetőeljárás megindult. A büntetőeljárásban ugyanis a bizonyítás mindazon tényekre kiterjed, amelyek a büntető anyagi és eljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából jelentősek [Be. 75. § (1) bek.].
[16] A büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás kapcsán az a körülmény, amely alkalmas az eljárás bármely - így a nyomozati - szakaszában hozott vagy hozható érdemi határozatot befolyásolni, lényegesnek tekintendő.
[17] A hamis tanúzás törvényi tényállása az 1878. évi V. törvénybe foglalt első büntető törvénykönyvtől tartalmazza tényállási elemként, hogy a hamis vallomásnak az ügy lényeges körülményére kell vonatkoznia.
[18] A Kúria már a Csemegi Kódex hatályban léte alatt több határozatában foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mi tekinthető az ügy lényeges körülményének. Így már 1897-ben kimondta: "A hamis tanúzás büntethetőségéhez az effektív jogsértés nem szükséges, e tekintetben elég a potencialitás, ezért a tanú által hamisan vallott körülményt az esetben is, mint a sérelem előidézésére alkalmasat, lényegesnek kell tekinteni. Ha a vallomás sérelmet okozható, tehát lényeges körülményre vonatkozik, a büntethetőséget nem zárja ki az, hogy az illető ügy, amelyre vonatkozik, még nem került, és esetleg nem is fog ítélet alá kerülni. A törvény nem azt kívánja, hogy a hamis vallomásból joghátrány származzék, csak azt, hogy a tanú az ügy lényeges körülményeire tegyen valótlan vallomást. Az, hogy a hamis tanúkkal bizonyítani kívánt körülményt a bíróság utóbb nem fogadja el, nem szünteti annak lényeges természetét; mert ez nem az egyes perbeli momentumok bebizonyításától, hanem a per kimenetelére gyakorolható befolyásától függ" (Királyi Kúria 4623/1897.).
[19] Egy másik, 1928-ban hozott határozata szerint: "Az a kérdés, hogy a tanú által vallott tény az ügy lényeges körülményére vonatkozik-e, nem függ a vallomás bizonyítékul való elfogadásától, szükséges voltától, vagy attól, hogy az ügyben a vád alapjául szolgáló tény a vádlott érdekben tett hamis vallomásra tekintet nélkül különben sem bizonyítható, hanem kizárólag attól, hogy a hamis vallomás az ügy jogi alapját alkotó tényállással való vonatkozásánál fogva az ügy eldöntésére befolyással lehet, és ezáltal jogsérelmet okozhat vagy sem" (Királyi Kúria 4448/1928.).
[20] A bírói gyakorlat ebben a körben azóta is a fent kimunkált elveket követi. Így valamely tanúvallomás lényeges részének tekinti az eljárás tárgyát képező bűncselekmény jogilag releváns körülményeire (az alanyi és tárgyi oldal elemeire), az elkövető büntethetőségével és bűnösségével (szándékosságával vagy gondatlanságával) összefüggő kérdésekre, a büntetés kiszabását érintő tényekre, illetve - a büntetőeljárás kapcsán - a felderítés és bizonyítás eredményességét alapvetően érintő, a cselekmény miatti felelősségre vonás lehetőségét befolyásoló körülményekre vonatkozó elemeit. Lényeges körülményre vonatkozik a valótlan vallomás akkor is, ha a hatóság döntését ténylegesen nem befolyásolta, elég, ha elfogadása esetén alkalmas lett volna a sérelem előidézésére.
[21] Az adott ügyben a nyomozás során ugyan azt kellett tisztázni, hogy a kérdéses végrendeleten szereplő örökhagyói aláírás valódi-e. Erre nézve ugyan nem, de a végrendelet érvényességéhez elengedhetetlen további feltétel kapcsán a végrendelet aláírásának körülményeiről azonban a terhelt objektíve valótlan, a történteknek meg nem felelő hamis vallomást tett, amikor azt állította, hogy a végrendelkező az okiratot az azt tanúként aláírók előtt írta alá, továbbá arra hívta fel az utóbbi ügyleti tanúkat, hogy ugyanilyen tartalmú hamis vallomást tegyenek ők is a nyomozó hatóság előtt.
[22] Ez pedig - a felülvizsgálati indítványban kifejtettekkel szemben - nem csak a végrendelet érvénytelensége iránti esetleges polgári perben, hanem a végrendelet bűncselekmény útján való keletkezésének lehetőségét vizsgáló nyomozásban is az ügy lényeges körülményének minősül.
[23] A felülvizsgálati indítványban hivatkozott, a BH 2012.281. számon közzétett eseti döntés az adott ügyben nem tekinthető irányadónak. Az annak alapjául szolgáló ügyben objektíve hamis magánokiratot használt fel az elkövető. A jelen ügyben azonban az elkészített magánvégrendelet ugyan nem volt hamis tartalmú, azonban az érvényességi kellékeknek nem felelt meg; miután a végrendeletet a végrendelkező nem az azt tanúként aláírók jelenlétében írták alá, és így az okiratot aláíró tanúk nem tanúsíthatták azt, amit nekik mint okirati tanúknak igazolni kellett volna, az okirat tartalmilag hamis volt.
[24] Mindezekre figyelemmel a Kúria - a Be. 424. § (1) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva - a Be. 426. § alapján a megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 209/2014.)
EH 2014.09.B14 I. A magánokirat-hamisítás vétségének és a hamis tanúzás bűntettének alaki halmazata látszólagos, ha a tanúként kihallgatott személy a hamis tanúzást a büntetőügyben a hamis magánokirat szolgáltatásával valósítja meg. Ez esetben csak a hamis tanúzás bűntettének megállapítása indokolt [1978. évi IV. tv. 276. §, 238. § (2) bek. c) pont, 12. § (1) bek.]. II. A hamis tanúzás bűntette miatt azonban az ügy terheltje nem büntethető. E büntethetőséget kizáró ok akkor is megilleti, ha a hamis magánokirat szolgáltatásakor formálisan még nincs terhelti pozícióban, mert a szabad védekezés joga már akkor is megilleti, ha a nyomozóhatóság az ügyben még tanúként hallgatja meg. A hamis tanúzás tekintetében fennálló büntethetőségi akadály miatt a büntetőjogi felelősség a magánokirat-hamisítás vétségében sem állapítható meg [1978. évi IV. tv. 238. § (3) bek.].
[1] A terheltet a járásbíróság a 2013. november 5-én meghozott és ugyanakkor jogerőre emelkedett ítéletével bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett lopás vétségében [1978. évi IV. tv. 316. § (1) bek., (2) bek. I. fordulat] és magánokirat-hamisítás vétségében (1978. évi IV. tv. 276. §), ezért őt halmazati büntetésül nyolc hónapi fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette.
[2] A jogerős ítélettel megállapított tényállás szerint a terhelt 2012. május 20. és június 5. között - pontosan meg nem határozható időpontban - ismeretlen társával a H., R. út 5. szám alatti használaton kívüli lakóház udvaráról eltulajdonított egy raklapnyi tetőcserepet és egy raklapnyi tetőkúpot, összesen 88 880 forint értékben.
[3] E cselekménnyel kapcsolatban a rendőrkapitányság bűnügyi osztályán 2013. szeptember 14-én a terheltet tanúként hallgatták ki; a terhelt a kihallgatása során azzal védekezett, hogy az eltulajdonított tetőcserepeket egy általa M. F. néven ismert személytől vásárolta, és erről elismervény is készült, amit állítása igazolására a jegyzőkönyvhöz csatolt.
[4] A becsatolt adásvételi szerződés szerint a terhelt 2012. április 16-án 35 000 forintért vásárolt 48 db kúp- és 450 db tetőcserepet M. F.-től. A valótlan tartalmú okiratot azonban a terhelt írta, beleértve az okiraton szereplő "M. F." névaláírást is.
[5] A jogerős ítélet ellen a megyei főügyészség terjesztett elő a terhelt javára - a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjában hivatkozva - felülvizsgálati indítványt.
[6] A Legfőbb Ügyészség által módosított tartalommal fenntartott indítvány szerint a hamis magánokiratnak a büntetőügyben bizonyítási eszközként történő szolgáltatása a tanúként kihallgatott személy részéről ugyan kimeríti mind az 1978. évi IV. törvény 276. §-ába ütköző magánokirat-hamisítás vétségének a tényállását, ahogy 238. § (2) bekezdés c) pontjában írt hamis tanúzás bűntettének tényállását is, mivel az utóbbi törvényhely szerint az, aki bíróság vagy más hatóság előtt büntetőügyben hamis okiratot szolgáltat, hamis tanúzást követ el.
[7] A halmazat azonban látszólagos; a specialitás elvére figyelemmel a terhelti cselekmény helyesen a Btk. 238. § (2) bekezdés c) pontjában írt hamis tanúzás bűntettének minősül. Mivel azonban az ilyen bűncselekmény miatt a Btk. 238. § (3) bekezdése szerint nem büntethető a büntetőügy terheltje, a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor a magánokirat-hamisítás vétségében.
[8] Mindezek alapján a Legfőbb Ügyészség arra tett indítványt, hogy a Kúria a járásbíróság ítéletét változtassa meg, a vádlottat az ellene magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól mentse fel, mellőzze a büntetés halmazati jellegére történő utalást, és a terhelttel szemben kiszabott büntetést társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt tekintse kiszabottnak.
[9] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja szerint felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. Miután az indítvány ilyen szabálysértésre utalt, a megtámadott határozatokat a Kúria - a Be. 423. § (4) bekezdésében írtaknak megfelelően a felülvizsgálati indítványban megjelölt ok alapján - felülbírálta; emellett figyelemmel volt ugyanezen törvényhely (5) bekezdésére tekintettel a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező esetleges eljárási szabálysértésekre is. Ilyen eljárási szabálysértést azonban a bíróság eljárásában nem észlelt.
[10] A felülvizsgálati indítvány megalapozott.
[11] Ahogy arra az indítványozó is helyesen hivatkozott, az ítéleti tényállás szerinti magatartás kimeríti mind a magánokirat-hamisítás vétségének, mind a hamis okirattal elkövetett hamis tanúzás bűntettének törvényi tényállását; e cselekmények azonban egymással látszólagos alaki halmazatot képeznek, és a specialitás elve folytán a hamis tanúzás bűntette [1978. évi IV. tv. 238. § (2) bek. c) pontja] megállapításának van helye.
[12] Az utóbbi bűncselekmény miatt azonban az 1978. évi IV. törvény 238. § (3) bekezdése szerint a büntetőügy terheltje nem büntethető.
[13] Helytállóan fejtette ki a felülvizsgálati indítvány előterjesztője azt is, hogy ez a büntethetőséget kizáró ok a büntetőügy terheltjét akkor is megilleti, ha a hamis okirat szolgáltatásakor még nincs formálisan terhelti pozícióban; a szabad védekezés joga - ideértve a hamis okirati bizonyíték szolgáltatását is - a büntetőügy terheltjét nem attól kezdve illeti meg, hogy vele szemben a nyomozóhatóság a megalapozott gyanút közölte, hanem már akkor is, amikor még tanúként hallgatja ki.
[14] Amennyiben pedig a terhelttel szemben a hamis tanúzás tekintetében büntethetőségi akadály áll fenn, büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg a magánokirat-hamisítás vétségében sem; így a terhelt bűnösségének megállapítására a hamis okirat kapcsán büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
[15] Ezért a Kúria a Be. 424. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva a Be. 427. § (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásával a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot megváltoztatta, és a terheltet az ellene - egyébként tévesen - magánokirat-hamisítás vétségeként minősített bűncselekmény vádja alól felmentette, a halmazati büntetésre utalást mellőzve.
[16] Az egyébként törvényes keretek között kiszabott büntetés törvényes, annak megváltoztatására nem látott okot, és a nyolc hónapi, végrehajtásában két évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést a lopás vétsége miatt tekinti kiszabottnak.
(Kúria Bfv. I. 162/2014.)
BH 2014.5.128 A védő sem nyújthat segítséget védencének hamis tanúzás megszervezéséhez. A legális védői tevékenység határai [Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bek.; 1978. évi IV. tv. 21. § (2) bek., 238. §; Be. 50. §].
A kerületi bíróság a 2009. október 1. napján megtartott tárgyaláson kihirdetett ítéletében hét terhelt ügyét bírálta el. Közülük a felülvizsgálati indítvánnyal érintett II. r. terhelt bűnösségét 2 rb. bűnsegédként elkövetett hamis tanúzás bűntettében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: Btk.) 238. § (1) bek., (4) bek. I. tétele] állapította meg, és ezért őt halmazati büntetésül 350 napi tétel, napi tételenként 800 forint, összegében 280 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
Az ügyész által a II. r. terhelt terhére, valamint a terhelt és védője által felmentésért bejelentett fellebbezés alapján másodfokon eljárt F. Bíróság a 2010. október 6. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a kerületi bíróság ítéletét a II. r. terhelt tekintetében helybenhagyta azzal, hogy a terheltet további 1 rb. felbujtóként elkövetett hamis tanúzás bűntette [Btk. 238. § (1) bek., (4) bek. I. fordulat] miatt emelt vád alól felmentettnek tekintette.
A jogerős ítélet tényállásának a II. r. terheltet érintő részének lényege az alábbiakban foglalható össze:
A jelen ügy I. r. terheltjét az F. Bíróság a 2008. február 15. napján kihirdetett - és az F. Ítélőtábla mint másodfokú bíróság ítélete folytán 2008. október 29. napján jogerőre emelkedett - ítéletével 7 rb. bűnsegédként elkövetett csalás bűntette, 7 rb. banktitok megsértésének bűntette és 7 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A terhelt elítélésének alapját az képezte, hogy 2003 márciusától 2004 márciusáig egy bank account managereként egyes számlákhoz kapcsolódó olyan adatokat szolgáltatott ki az eljárás során ismeretlenül maradt társainak, akik e számlákról jogtalanul átutalásokat tudtak indítani.
Az I. r. terhelt abban az ügyben 2004. május 20. napjától előzetes fogvatartásban volt. Védelmét a 2004. május 22-én adott meghatalmazás alapján jelen ügy II. r. terheltje látta el a védelemből 2006. július 10. napján történt kizárásáig.
A II. r. terhelt helyetteseként esetenként a jelen ügy VII. r. terheltje járt el ügyvédjelöltként (A VII. r. terhelttel szemben indított eljárás a másodfokú eljárásban - halála miatt - megszüntetésre került.)
Az ellene indított másik ügyében az I. r. terhelt 2004. május 20-án (tehát az őrizetbe vétele napján és kettő nappal a II. r. terheltnek adott meghatalmazás kelte előtt) olyan tartalmú vallomást tett, hogy az általa szolgáltatott banki adatokat külföldi személyek fenyegetésének a hatására adta ki részükre és anyagi ellenszolgáltatást ezért nem kapott. A bankszámlájára befizetett 12 500 000 forint eredetéről a 2004. július 18-án történt folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatásán úgy nyilatkozott, hogy azt egy megnevezni nem kívánt ismerőse bízta rá azzal, hogy helyezze el a számláján.
A II. r. terhelt a 2004. június 4. napján tartott ügyvédi beszélőn közölte az I. r. terhelttel, hogy korábban tett vallomása nem lesz elegendő, ezért kellene keresni bizonyos embereket, akik az abban foglaltakat alátámaszthatják. Az ügyből úgy tud kijönni legjobban, ha talál ilyen embereket. A II. r. terhelt tisztában volt azzal, hogy I. r. terheltnek a fegyveres fenyegetésre vonatkozó kijelentései nem valósak. A II. r. terhelt tanácsolta továbbá, hogy a IV. r. terheltet jelölje meg 10 000 000 forint kölcsönadójaként, így azt a pénzt az eljárás alól ki lehet vonni.
Annak tanúvallomásokkal történő igazolását, hogy a bűncselekmény elkövetésére fenyegetések hatására került sor és az eljárás során lefoglalt pénzösszeg nem a bűncselekmények elkövetéséből származik, az I. r. terhelt a II. és VII. r. terhelt tanácsai alapján a III. r. terhelten keresztül szervezte meg, részben a II. és VII. r. terheltek által, részben pedig ismeretlen módon a III. r. terhelthez juttatott leveleken keresztül. A tényállás részletezi a III. r. terhelthez kijuttatott levelek tartalmát, a III. r., továbbá a IV. r. és az V. r. terheltek hamis tartalmú tanúvallomása megszervezésének és megtételének körülményeit. A tényállás szerint a II. r. terhelt tájékoztatta az I. r. terheltet arról is, hogy V. r. és IV. r. terheltek a tanúskodást vállalták.
A II. r. terhelt az I. r. terhelt 2004. szeptember 15-ei folytatólagos kihallgatásán jelen volt. Azt követően indítványozta a IV. r. és az V. r. terhelt tanúkénti kihallgatását, majd e tanúk meghallgatásán részt is vett. Ugyancsak jelen volt a III. r. terhelt tanúkénti kihallgatásán is.
A II. r. terhelt mindezen tevékenységét a kerületi bíróság akként összegezte, hogy aktívan részt vett az I. r. terhelt védekezésének megfelelő, azt alátámasztó történet kidolgozásában. A III. r. terheltnek írt levelek - amelyekben az I. r. terhelt a hamis tartalmú tanúvallomások megszervezésére adott iránymutatást - a II. r. terhelt tudtával íródtak, és azokat részben a II. r. terhelt juttatta el a III. r. terhelthez.
A másodfokon eljárt F. Bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ténymegállapító és a II. r. terhelt cselekményének jogi értékelését elvégző tevékenységével egyetértett. Külön is kiemelte, hogy a körülményekből következően II. r. terhelt tudta és átlátta a történet lényegét, valamint annak következményeit. Ezért az elsőfokú ítélet jogi indokolásának kiegészítése mellett a terhelt érdekében bejelentett fellebbezéseknek nem adott helyt.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen meghatalmazott védője útján a II. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a jogerős ítélet tényállásának leíró része a terheltre vonatkozóan tényállásszerű elkövetési magatartást nem tartalmaz, ezért a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. Erre figyelemmel elsődlegesen a jogerős határozat megváltoztatásával a terhelt felmentését, másodlagosan a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és az eljárt bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte.
A indítvány arra hivatkozik, hogy a II. r. terhelt az alapügyben mint ügyvéd, az I. r. terhelt védőjeként járt el. E minőségéből eredő - törvényen alapuló - jogosítványait az eljárása során nem lépte túl.
Az indítvány szerint nem bűncselekmény, ha egy ügyben eljáró védő bár tudja, hogy védencének előadása nem valós, ennek ellenére őt védői tanácsokkal látja el, védekezését segíti, tanúk meghallgatására tesz indítványt, a tanúkihallgatásokon védőként jelen van. Mindezen tevékenységek bűncselekmény elkövetéséhez nyújtott segítségként nem értékelhetők. (Megjegyzendő, hogy a felülvizsgálati indítvány a terheltnek az ítéletben felemlített tevékenységei között nem tér ki a III. r. terheltet a hamis tanúzások megszervezésére felkérő I. r. terhelti leveleknek a büntetés-végrehajtási intézetből a III. r. terhelthez történő kijuttatására.)
A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt felülvizsgálati indítványát a törvényben kizártnak jelölte meg arra hivatkozással, hogy a felülvizsgálati indítvány a tényállást támadja. Ezen túlmenően a büntetőeljárási törvény egyes rendelkezéseinek a felhívásával idézi, összegzi a tényállásban rögzítetteket, és arra a megállapításra jut, hogy az ott írtak a terhelt részesi minőségének megállapítását megalapozzák. Erre tekintettel a terhelt indítványának tanácsülésen történő elutasítását indítványozta.
A Kúria a Be. 420. §-ának (1) bekezdése és a Be. 424. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a védő a felülvizsgálati indítványt változatlan tartalommal fenntartotta és indokolta. A Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálati indítvány nem a felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállást támadja, hanem azt kifogásolja, hogy az ítélet nem rögzíti, a terhelt mely magatartásával valósította meg a terhére rótt bűncselekményt. Álláspontja szerint bűncselekmény elkövetése egyetlen rögzített terhelti magatartás-részlet tekintetében sem állapítható meg. A védő a levelek kijuttatása kapcsán sem látott az irányadó tényállásban rögzített olyan konkrét körülményt, amely ellentétes következtetés levonására adhatna alapot. Minderre tekintettel elsődlegesen a terhelt felmentését, másodsorban a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta.
A legfőbb ügyész képviselője a nyilvános ülésen az ügyészi átiratban foglaltakat változatlanul fenntartotta. Az indítványt az irányadó tényállás támadására figyelemmel továbbra is törvényben kizártnak, a jogerős döntés érdemi felülvizsgálata esetén pedig alaptalannak tartotta. A terhelt bűnösségének megállapítása, a cselekmény minősítése és a kiszabott büntetés egyaránt törvényes.
A Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapulvétele mellett bírálta felül.
A Kúria a terhelt felülvizsgálati indítványát alaptalannak találta.
A Kúria jogi értékelésében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásnak az ítélet 7. oldalának 3. bekezdésében rögzített részletei voltak meghatározóak. Ez alapján összevetve az ítélet egyéb helyein tett megállapításokkal is - a Kúria által a tényállás rövid összefoglalásaként rögzítettek ítéleti megállapítása egyértelmű. Nem vonja ezt kétségbe a felülvizsgálati indítvány sem. A terhelt és védője is kitér arra - talán nem véletlenül, legkevésbé a levelek kijuttatásával kapcsolatban -, hogy álláspontjuk szerint az egyes részmozzanatok miért nem értékelhetők bűncselekményként.
Kétségtelenül van alapja annak a védelmi észrevételnek, hogy a jogerős határozat nem rögzíti egyértelműen II. r. terheltnek az eseményekben játszott szerepét és azt, hogy cselekményét mely mozzanataiban értékeli bűncselekményként. Az egyébként színvonalas indokolással ellátott másodfokú ítélet sem tér ki arra, hogy a II. r. terhelt büntetőügyben védőként járt el, és e tisztéhez olyan jogosítványok kapcsolódnak, amelyek tevékenységének egyedi megítélését teszik szükségessé.
A Kúria maga is rendkívül lényeges kérdésnek tekinti, miként lehet megvonni a védő büntetőeljárásbeli közreműködésének a kereteit. Azt, hogy a terhelt védelmében mit tehet meg törvényesen a jogosítványaiból fakadóan, és melyek azok a határok, amelyeket már nem léphet át büntetőjogi következmények nélkül. A kérdés megválaszolása egyúttal közvetlenül kapcsolódik annak meghatározásához is, miként vonjuk meg a büntetőeljárás alá vont személy, azaz a terhelt alapvető jogának, a védekezéshez való jogának a kereteit.
A büntetőeljárásban a védő önálló szereplő. Funkciójának érvényesülése az igazságszolgáltatás rendeltetésszerű működésének és egyben a védelemhez való jog érvényesülésének nélkülözhetetlen előfeltétele. A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság pedig köteles biztosítani, hogy az, akivel szemben a büntetőeljárást folytatják, a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott módon védekezhessék [lásd Be. 5. § (3) bekezdésének 2. mondata].
Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy a büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez és a védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt [lásd XXVIII. cikk (3) bekezdésében].
Az Alaptörvényben biztosított alapjogok kereteit egyéb törvények vonják meg. A védelem jogához kapcsolódóan e körben a büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései az irányadók. A Be. az V. Fejezetében a büntetőeljárásban résztvevő személyek között határozza meg a védő jogait és kötelességeit, vonja meg tevékenysége határait, ami egyben a terhelt védőként kifejtett jogosultságaira is értelemszerűen kihat. A Be. 50. §-ának (1) bekezdése értelmében a védő köteles
a) a terhelttel a kapcsolatot késedelem nélkül felvenni,
b) a terhelt érdekében minden törvényes védekezési eszközt és módot kellő időben felhasználni,
c) a terheltet a védekezés törvényes eszközeiről felvilágosítani, a jogairól tájékoztatni,
d) a terheltet mentő, illetőleg a felelősségét enyhítő tények felderítését szorgalmazni,
e) akadályoztatása esetén - előre nem ismert elháríthatatlan akadály felmerülése kivételével - helyettesítéséről gondoskodni, amennyiben az eljárási cselekményen védő részvétele kötelező,
f) az akadályoztatás tényéről - ha ez lehetséges - az eljárást folytató bíróságot, ügyészt, illetőleg nyomozó hatóságot az eljárási cselekmény megkezdése előtt értesíteni, amennyiben az eljárási cselekményen védő részvétele kötelező és előre nem ismert elháríthatatlan akadály miatt helyettesítéséről nem tud gondoskodni.
Az 50. § (2) bekezdése értelmében a védő a védelem érdekében az ügyben tájékozódhat, a jogszabályokban biztosított lehetőségek és feltételek keretei között adatokat szerezhet be és gyűjthet. A (3) bekezdés szerint a terhelt jogait a védője külön is gyakorolhatja, kivéve azokat, amelyek értelemszerűen kizárólag a terheltet illetik.
A büntetőügy terheltjének nincs igazmondási kötelezettsége. A védelem joga valamennyi büntetőeljárás alá vont személyt megillet, így helytálló a II. r. terhelt védőjének az az érvelése, amely szerint a védő nem valósít meg bűncselekményt azzal, ha tudja, hogy védencének előadása nem valós, ennek ellenére védekezéséhez segítséget nyújt.
A terhelt törvényes védekezésének korlátja, hogy azzal bűncselekményt nem követhet el; mást bűncselekmény elkövetésével nem vádolhat, mást bűncselekmény elkövetésére nem bujthat fel. Ezek a korlátok a védő feladatellátása során is fennállnak. A Be. 50. § (1) bekezdése b) és c) pontjának megfogalmazása sem hagy kétséget afelől, hogy a törvényes védekezési eszközök és módok igénybevételére jogosítja és kötelezi a védőt.
Mivel a büntetőügy terheltje újabb (tehát az ellene indított eljárás tárgyát képező cselekménytől eltérő) bűncselekményt nem követhet el, ilyen bűncselekmény elkövetéséhez a védő sem nyújthat segítséget. Mindez a védekezés jogának és védelemnek egyaránt a korlátját jelenti.
A védőnek a törvényből fakadó kötelessége, hogy vizsgálja védence előadásának valós vagy valótlan voltát, ugyanakkor a terhelt védekezéséhez kötve van, és ahhoz a törvényes keretek között minden támogatást meg is kell adnia.
Ezen szempontokat szem előtt tartva vizsgálta a Kúria a II. r. terhelt tényállásban rögzített teljes tevékenységét és foglalt állást abban a kérdésben, hogy az irányadó tényállás alapján bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megtartásával vagy megsértésével került-e sor.
A terhelt tevékenységének megítélése körében jelentős tevékenységsor első releváns mozzanata az I. r. terheltnek az első meghallgatásakor, 2004. május 20-án (az őrizetbe vétele napján) előadott védekezése. E védekezés alátámasztására szolgáltak ugyanis azok az utóbb előadott hamis tanúvallomások, amelyek a jelen eljárás tárgyát képezték.
Az I. r. terhelt első vallomástételének időpontjában a II. r. terhelt az I. r. terhelt védelmét még nem látta el. Kapcsolatukra a bíróságok a védői meghatalmazását megelőző időszakra semmilyen megállapítást nem tettek. Az ügyvéd meghatalmazására két nappal később, 2004. május 22-én került sor. Ezen időpontok egybevetéséből az következik, hogy az I. r. terhelt a védekezésének lényegét a II. r. terhelttől függetlenül alakította ki. Utóbb adott ügyvédi, védői tanácsaival a II. r. terhelt e védekezési stratégia sikerességét igyekezett előmozdítani. Ennek igazolásában segédkezett, ezt támogatta, ennek elfogadtatása érdekében nyújtott felvilágosítást.
A védői jogok gyakorlásaként értékelendő az a tájékoztatása, hogy az I. r. terhelt védekezése önmagában nem lesz elegendő. Sikerre csak abban az esetben vezethet, ha azt egyéb bizonyítékok is alátámasztják. Teljes mértékben reálisnak tűnhet a védőnek az a feltételezése, hogy az I. r. terhelt úgy tud eredményesen védekezni (azaz úgy tud az ügyből legjobban kijönni), ha talál a vallomását alátámasztó embereket. A védőnek ez a felvilágosítása, ez a tanácsa, tippje - a védekezés valótlanságának ismeretében - ugyan már a törvényesség határait feszegeti, de a Kúria álláspontja szerint önmagában még nem alkalmas bűncselekmény elkövetésének megállapítására.
A továbbiakban II. r. terhelt védőkénti részvételét az egyes eljárási cselekményeken, az ítéletben részletezett bizonyítási indítványait, valamint szóban kifejtett védői közreműködését - melyeket ugyancsak rögzítettek a bíróságok az ítélet tényállásában - a Kúria ugyancsak a terhelti védekezés törvényes keretek közötti támogatásaként értékelte.
Meghaladta viszont már a törvényes védelem határait és bűncselekményt valósított meg a II. r. terhelt azzal a fizikai közreműködésével, hogy bár tudta, az I. r. terhelt több személyt is védekezése valótlan tartalmú tanúvallomásokkal történő alátámasztására igyekezett más személyeken keresztül rábírni, részt vett és segítséget nyújtott annak megszervezésében, amikor védence erre irányuló egyes leveleit - azok tartalmának ismeretében - a további szervezést biztosító III. r. terhelthez - a büntetés-végrehajtási intézetből kijuttatta, ekkor kétségtelenül a törvényes védelem biztosításán túlmenő és a védő fentebb már ismertetett törvényi kötelezettségeit sértő magatartást tanúsított. Ezzel az I. r. terheltnek újabb bűncselekménye elkövetéséhez fizikális segítséget nyújtott.
Erre figyelemmel foglalt állást a Kúria akként, hogy a II. r. terhelt bűnösségének a megállapítása és cselekményének jogi értékelése összhangban áll a büntető anyagi jog szabályaival.
Nem értett egyet e körben a Kúria a védőnek azzal a felvetésével sem, hogy a tényállás nem kellően konkrét. Az eljárt bíróság valóban nem tudta egyértelmű pontossággal meghatározni, hogy az eljárás során lefoglalt levelek közül pontosan hányat és melyeket juttatta ki a II. r. terhelt, de a vázolt körülmények között - az I. r. terhelt védekezésének teljes tisztánlátása mellett - ennek a II. r. terhelt bűnösségének megállapítása körében nincs is jelentősége.
A kifejtettek alapján a Kúria a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta, ezért annak nem adott helyt, és a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatot - a Be. 426. §-a alapján - hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 436/2013.)
BH 2013.10.263 A hamis tanúzásra felhívás olyan időpontban is elkövethető, amikor még meg sem indult az az eljárás, amelyben a felhívott személynek egyébként tanúskodniuk kellene [1978. évi IV. tv. 242. §]. Több személy eredménytelen felhívása valótlan vallomástételre homogén halmazat, akkor is, ha a felhívás azonos alkalommal, együttesen jelen levő személyek irányában történik [1978. évi IV. tv. 12. §].
A törvényszék a 2012. szeptember 12. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében [Btk. 166. § (1) bekezdés, (2) bekezdés d) pont]. Ezért őt - mint többszörös visszaesőt - húsz év fegyházbüntetésre és a közügyektől tíz évi eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője által enyhítés érdekében bejelentett fellebbezés folytán az ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a 2013. január 8. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta; a vádlott bűnösségét egy rendbeli hamis tanúzásra felhívás bűntettében [Btk. 242. § (1) bekezdés I. fordulat] is megállapította, és a vádlott büntetését halmazati büntetésként tekintette kiszabottnak.
A másodfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be - indokolás nélkül - fellebbezést.
A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában a tényállást lényegileg megalapozottnak, a vádlott bűnösségére vont jogkövetkeztetést helyesnek tartotta, és a másodfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. Egyetértett az ítélőtábla jogi indokolásával, és abban is, hogy a megállapított tényállás alapján a vádlott bűnössége a hamis tanúzásra felhívás bűntettében is megállapítható.
A Kúria nyilvános ülésén a vádlott és védője a fellebbezést a szabadságvesztés enyhítéséért tartotta fenn.
Kifejtették, hogy a vádlott a hozzátartozóit nem akarta hamis tanúzásra rábírni, csupán azt akarta elkerülni, hogy a környéken megtudják, hogy bűncselekményt követett el.
A Kúria a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet a Be. 387. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel az azt megelőző első-, és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy a perrendi szabályokat mind az első-, mind a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta, eljárási szabályt nem sértettek.
A harmadfokú eljárás során a Kúria az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által pontosított tényállást alapvetően az iratok tartalma alapján végrehajtott szűk körű kiegészítéssel megalapozottnak találta.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott az ölési cselekményre vonatkozó alibijének igazolását szolgáló felhívást 2011. július 7. napján 6 óra és 6 óra 30 perc közötti időben F. B.-néhez, és a fiához, F. T.-hez intézte. Azt kérte, hogy az esetleges rendőrségi kihallgatások alkalmával mondják azt, hogy az élettársának megölése időpontjában a vádlott ott aludt F. B.-né lakásán. A vádlott kérését elutasították.
A főügyészség vádirata pedig rögzíti, hogy a vádlott F. B.-nével és a fiával is közölte, hogy megölte élettársát, és őket arra kérte, hogy a rendőröknek majd mondják azt, hogy ott aludt náluk.
A vádlotti nagyszámú, és kitartó bántalmazás következtében testszerte elszenvedett sérülések miatt előállt sokkhoz társuló keringés összeomlása miatt következett be a sértett halála. Az elszenvedett sérülések és a halál között közvetlen okozati összefüggés volt megállapítható.
Ezért az eljárt bíróságok az irányadó tényállás alapján okszerűen következtettek a vádlott bűnösségére és hibátlan jogi indokolással, törvényesen minősítették az emberölés bűntettét különös kegyetlenséggel elkövetettnek [Btk. 166. §-ának (1) bekezdés, (2) bekezdés d) pontja].
A Kúria vizsgálta a hamis tanúzásra felhívás bűntette tekintetében történt bűnösség megállapításának törvényességét is, és megállapította, hogy az ítélőtábla tévesen jutott arra a következtetésre, miszerint a hamis tanúzásra rábírás bűncselekménye kizárólag F. B.-né tekintetében állapítható meg. Nem vitás, hogy a vádlott fia a bíróság előtt élt mentességi jogával, ekként a nyomozás során tett vallomása bizonyítékként nem vehető figyelembe.
Azonban a vádlott terhére rótt igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény rendbelisége nem F. T. vallomás megtagadásán alapszik, hanem az F. B.-né vallomásának elfogadásán alapuló tényálláson.
F. B.-né vallomásából kétséget kizáróan megállapítható, hogy a vádlott nem csak őt, hanem fiát, F. T.-t is arra kérte, hogy az esetlegesen meginduló büntetőeljárásban hamis vallomást tegyenek, amely kérésnek nevezettek nem tettek eleget.
A Btk. 242. § (1) bekezdés I. fordulatába ütköző hamis tanúzásra felhívás elkövetési magatartása a valótlan vallomás tételére rábírni törekvés. Ez lehet rábeszélés, komoly kérelem vagy éppen csak puszta felszólítás. Azonban célzatos magatartás, melynek során az elkövető célja az, hogy a tanú hamis vallomást tegyen. A cselekmény olyan időpontban is elkövethető, amikor még meg sem indult az az ügy, amelyben a felhívott személyeknek egyébként tanúskodniuk kellene. Tekintettel arra, hogy a tanúvallomás megtételére nem került sor, a cselekmény a Btk. 242. §-a szerinti hamis tanúzásra felhívás bűntettét megvalósítja. Több személyt érintő törekvés valótlan vallomás megtételére homogén halmazat, többrendbeli bűncselekmény.
Amennyiben a harmadfokú eljárás lehetőségét a másodfokú bíróságnak a bűnösséget kimondó rendelkezése nyitotta meg, a teljes körű felülbírálat követelményére tekintettel a harmadfokú bíróság a bűnösség törvényes megállapítása esetén sincs elzárva attól, hogy a cselekmény jogi minősítése vagy a jogkövetkezmények alkalmazása körében észlelt anyagi jogszabálysértést - az esetleges súlyosítási tilalom korlátai között - a másodfokú határozat megváltoztatásával kiküszöbölje [EBH. 2012.B.11].
A fentiekre figyelemmel a Kúria a vádlott terhére rótt hamis tanúzásra felhívás bűntettét kettő rendbelinek minősítette.
A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az eljárt bíróságok hiánytalanul felsorolták, és azokat a súlyuknak megfelelően értékelték.
A vádlott jelenleg jogerős büntetését tölti, amelyet korábban a jelen ügy sértettje sérelmére valósított meg.
A Kúria nem látott megállapíthatónak olyan, a büntetés enyhítése irányában ható körülményt, amely a kiszabott büntetés enyhítését indokolná.
A vádlott által elkövetett élet elleni cselekmény tárgyi súlya, a személyében rejlő társadalomra veszélyesség kiemelkedő, ezért a határozott idejű fegyházbüntetés maximális tartamában meghatározott fegyházbüntetés a büntetési célokat kellően szolgálja.
A Kúria ezért a Be. 398. §-ának (1) és (2) bekezdésének alkalmazásával az ítélőtábla ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a vádlott terhére rótt hamis tanúzásra felhívás bűntettét kettő rendbelinek minősítette. Egyebekben a másodfokú bíróság határozatát a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar. I. 157/2013.)
BH+ 2013.3.90 A büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás szempontjából az alapügy későbbi sorsának nincs jelentősége, így a megszüntető határozat a nyomozás során tett hamis tanúvallomás miatti büntetőjogi felelősségre vonást nem zárja ki [Btk. 238. § (4) bek.].
A városi bíróság a 2011. március 29-én kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki 4 rb. magánokirat-hamisítás vétségében [Btk. 276. §] és ezért őt halmazati büntetésül 100 napi tétel, napi tételenként 400 forint, összesen 40 000 forint pénzbüntetésre ítélte. Egyben az ellene folytatólagosan, büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette [Btk. 238. § (1) és (4) bek.] miatt emelt vád alól felmentette, akként rendelkezett, hogy a bűnügyi költséget az állam viseli.
Kétirányú fellebbezés alapján eljárva a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta. A felmentő rendelkezést mellőzve a terhelt cselekményét egységesen hamis tanúzás bűntettének [Btk. 238. § (1) bek. c) pont, (4) bek.] minősítette; a pénzbüntetés napi tételeinek számát 300-ra, így a pénzbüntetés összegét 120 000 forintra súlyosította; végül a terheltet kötelezte a bűnügyi költség viselésére.
Az eljárt bíróság az elkövetéskor hatályos büntetőtörvényt alkalmazta; a terhelt magatartására vonatkozó jogi értékelésének lényege a következő.
A vád azt rótta a terhelt terhére, hogy hamisan tanúskodott egy olyan bűncselekménnyel kapcsolatban, amely a valóságban meg sem történt; vallomása hamis a tekintetben, hogy ismeretlenek erőszakkal órákat vettek el tőle.
A hamis tanúzás nem valósulhat meg akkor, ha ügy - büntető eljárás - van ugyan, azonban az annak alapjául szolgáló bűncselekmény nincs. Alap-bűncselekmény hiányában nincs azzal összefüggő lényeges körülmény; nincs annak elkövetője (azaz a hamis tanúzás passzív alanya); tárgy hiányában tartalmilag ügy sem. A terheltet ezért bűncselekmény hiányában felmentette az ellene hamis tanúzás bűntette miatt emelt vád alól.
A vád lényege szerint a terhelt meg nem történt bűncselekményről tett közvetítő személyek - az őt megtaláló szomszéd és annak felesége - útján bejelentést. Nem lehetett kétséget kizáróan állást foglalni azonban sem abban a kérdésben, hogy a terhelttel szemben történt-e erőszak, sem pedig, hogy tőle órákat vettek el. Így a hatóság félrevezetése vétségének megállapítására sincs mód bizonyítottság hiányában.
Az viszont megállapítást nyert, hogy a terhelt a nyomozás során az órák eredetét és értékét igazolandó, 4 darab általa is tudottan hamis számlát adott át a nyomozó hatóságnak, cselekménye így 4 rb. magánokirat-hamisítás vétségét valósítja meg.
A másodfokú bíróság szerint a jogi minősítés és a terhelt részbeni felmentése téves. A 10 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt folyó büntetőügyben a terhelt - tanúként - általa is tudottan hamis számlákat nyújtott be a nyomozó hatóságnak.
E cselekmény egységesen a Btk. 238. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző, és a (4) bekezdés szerint minősülő hamis tanúzás bűntetteként értékelendő.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra alapozottan felülvizsgálati indítványt a bűnösség megállapítása miatt felmentés érdekében.
Indokai szerint a hamis tanúzás nem tényállásszerű, a magánokirat-hamisítás pedig nem bizonyított.
Egyrészről arra hivatkozott, hogy amennyiben a terhelt ellenében valójában nem történt bűncselekmény, akkor mind az erre vonatkozó bejelentés, mind az elkövetőkre vonatkozó személyleírás a hatóság félrevezetésének megállapítására alkalmas.
Ha viszont a terhelt sérelmére történt bűncselekmény, akkor az előbbi magatartások tartalma valós, az okiratok pedig nem lényeges körülményre vonatkoznak, tehát mindenképp kizárt a hamis tanúzás.
Másrészről: kétséget kizáróan nem bizonyított, hogy a terhelt valótlanul nyilatkozott az órák vásárlása kapcsán, és annak feltételezése is életszerűtlen, hogy hamis számlákkal próbálta az órák eredetét legalizálni.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.
Álláspontja szerint a hamis tanúzás jogi tárgya az igazságszolgáltatás, a jogalkalmazás rendje; megvalósulása szempontjából közömbös, hogy utóbb az adott hatósági eljárás milyen eredménnyel zárult.
A terhelt a rablás bűntette miatt elrendelt nyomozás során a saját vallomása hitelét igazolandó, általa is tudottan hamis számlákat adott át a nyomozó hatóságnak; ezzel kimerítette a Btk. 238. § (2) bekezdés c) pontja szerint tanúsított magatartással elkövetett, a másodfokú bíróság által helyesen terhére rótt bűncselekményt.
A Kúria az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott; melyen a védő az indítványában foglaltakat maradéktalanul fenntartotta, míg a Legfőbb Ügyészség képviselője is az írásbeli nyilatkozatával egyező tartalommal szólalt fel.
A terhelt - védőjéhez csatlakozva - akként nyilatkozott, hogy nem volt tudomása a számlák hamis voltáról, azért is szerepeltek azok a könyvelésében. Életszerűtlen, hogy tudottan hamis számlák alapján lopott órák után adózni akart volna.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
Felülvizsgálatban a felülbírálat az indítványhoz [Be. 423. § (4) bek.], a jogerős határozatban megállapított tényálláshoz [Be. 423. § (1) bek.], és főszabályként a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályokhoz [Be. 423. § (2) bek.] kötött.
A Be. 423. §-ának (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható; felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 419. § (1) bek., 388. § (2) bek.].
A jogkövetkeztetések - így a jogi minősítés - helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.
A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálati ok, ha a bűnösség megállapítása a büntető anyagi jog megsértésével történt; a b) pont szerint pedig, ha a törvénysértő minősítés miatt a kiszabott büntetés törvénysértő.
Jelen ügyben azonban egyikről sincs szó.
Nem sértett törvényt az eljárt bíróság, amikor a terhelt bűnösségét megállapította és a felrótt cselekmény - másodfokú bíróság általi - minősítése, valamint a kiszabott büntetés is törvényes.
A Btk. 238. § (2) bekezdés c) pontja szerinti hamis tanúzás bűntettét követi el, aki büntető- vagy polgári ügyben - az ügy lényeges körülményére vonatkozóan - hamis okiratot vagy hamis bizonyítási eszközt szolgáltat, feltéve, hogy a hamis vád esete nem valósul meg. (Ezt az elkövetői magatartást nevezik polgári ügyben elkövetve perbencsalásnak.)
A jelen irányadó tényállás szerint:
- 2008. szeptember 4-én a terhelt elmondása alapján más személy bejelentést tett, aminek - valamint helyszíni szemle - alapján aznap rablás bűntette miatt nyomozást rendeltek el;
- 2008. szeptember 4-én, 8-án, 10-én, 15-én és 2009. február 23-án a terhelt tanúként azt vallotta, hogy ismeretlen személyek tőle erőszakkal elvettek karórákat, amelyek eredetét a terhelt általa is tudott hamis számlákkal igazolta;
- utóbb a nyomozást - bűncselekmény hiányában - megszüntették.
Következésképpen büntetőügyben elrendelt nyomozás folyt, melynek során a terhelt hamis okiratokat adott át a nyomozó hatóságnak.
Lényeges körülmény mindaz, ami a bűnösség megállapítása, a minősítés, vagy a büntetés szempontjából jelentőséggel bír.
Ilyen a vagyon elleni bűncselekmények körében általánosságban az elkövetési érték; a jelentős értékre elkövetés ténye a rablás esetében - is - önálló minősítő körülmény [Btk. 321. § (3) bek. b) pont].
Jelentős körülmény az is, ha a bizonyíték - így a tanú saját vallomása - bizonyító erejét, hitelt-érdemlőségét érinti.
A hamis tanúzásnak ez az esete a hatóság félrevezetéséhez [Btk. 237. §] és a magánokirat-hamisításhoz [Btk. 276. §] képest speciális.
Nincs jelentősége a büntetőügy későbbi sorsának; a büntetőeljárás ugyanis e tekintetben nem eredmény-érdekelt; és ha utóbb annak megszüntetésére kerül sor, attól még a nyomozás során történtek következményeket vonnak maguk után.
Annak viszont van jelentősége, hogy akit a Be. 79. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében tanúként megidéztek, köteles vallomást tenni a bizonyítandó tényről való tudomásáról, ennek értelmében az általa tapasztaltakról valósághűen kell számot adnia.
A Be. 67. § (5) bekezdése szerint pedig a megidézett felhívható arra, hogy az ügyre vonatkozó iratain kívül a bizonyításnál felhasználható feljegyzéseit vagy egyéb tárgyait hozza magával.
A fentiekből következően a terheltnek felrótt cselekmény tényállásszerű; a felülvizsgálati indítvány ezzel ellentétes érve nem alapos.
Az egyéb kifogások pedig kifejezetten a tényállást támadták, ezért törvényben kizártak.
Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése szerint hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
A végzés elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 3. §-ának (4) bekezdése, felülvizsgálatát pedig a Be. 416. § (4) bekezdésének b) pontja kizárja.
Az esetleges újabb indítvánnyal kapcsolatos figyelmeztetés a Be. 418. §-ának (3) bekezdésén alapul azzal, hogy a bíróság - a Be. 421. §-ának (3) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén - az elutasító határozat hozatalát is mellőzheti. (Kúria Bfv.III.297/2012.)
BH 2010.9.242 I. A hamis tanúvallomás az érintett számára akár előnyös, akár hátrányos határozat meghozatalához is vezethet, ezért ez a személy a bűncselekmény sértettjének sem tekinthető. II. Sértetti jogállás hiányában a hamis tanúzás miatt benyújtott vádindítvány nem törvényes vád, s ez a vádindítvány elutasítását, illetőleg, ha a törvényes vád hiányát a másodfokú bíróság észleli, az elsőfokú érdemi határozat hatályon kívül helyezése mellett a büntetőeljárás megszüntetését eredményezi [Be. 2. § (2) bek., 231. § (2) bek. d) pont, 373. § (1) bek. I. pont c) alpont, Btk. 238. §].
Az elsőfokú bíróság a 2009. május 15. napján kihirdetett ítéletével a terheltet az ellene a pótmagánvádló által hamis tanúzás bűntette [Btk. 238. § (2) bekezdés a) pontja] miatt emelt vád alól felmentette.
Az ítélet ellen a pótmagánvádló és jogi képviselője jelentettek be fellebbezést a terhelt bűnösségének megállapítása érdekében.
A fellebbezéssel megtámadott ítéletet az azt megelőző eljárással együtt felülbírálva, a másodfokú bíróság 2009. június 30. napján meghozott végzésével a kerületi bíróság felmentő ítéletét hatályon kívül helyezte és a büntetőeljárást megszüntette.
Indokolásában kifejtette, hogy a sértett az ügyészségnek azon határozatát, amellyel a nyomozás megszüntetése miatti panaszát elutasította, 2006. május 4-én vette kézhez. A határozat tartalmazta, hogy a közléstől számított harminc napon belül léphet fel a sértett pótmagánvádlóként. Ehhez képest a jogi képviselőjét 2006. június 2-án hatalmazta meg a pótmagánvádas eljárásban való képviseletre, a vádindítványt pedig csak 2006. június 6-án adták postára.
Minthogy a sértettnek pótmagánvádlóként történő fellépésére 2006. június 5. (hétfő) napjáig volt lehetősége, és a postára adásra a jogvesztő határidő lejárta után került sor, a vádindítvány elkésett, következésképpen azt már az elsőfokú bíróságnak a Be. 231. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt okból el kellett volna utasítania. Utalt a másodfokú bíróság arra is, hogy a Be. szabályai visszaható hatállyal nem bírnak. A másodfokú felülbírálat idején hatályos Be. 229. §-ának (1) bekezdése egyébként - ami a vádindítvány benyújtására lényegesen kedvezőbb hatvan napos határidőt állapít meg -, amiatt sem alkalmazható, mert ez a határidő még a módosító rendelkezések hatályba lépése előtt letelt.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a vádindítvány a Be. 2. § (2) bekezdésében meghatározott törvényes vád kritériumainak, ezen belül a Be. 230. §-ának (2) bekezdésében felsorolt követelményeknek sem felelt meg mindenben. Az ugyanis a terhelt lakcímén kívül más, a terhelt azonosításához szükséges - a Be. 117. § (1) bekezdése szerinti - személyi adatokat sem tartalmazza.
Továbbá annak indítványozása is elmaradt, hogy tárgyalás tartása esetére a pótmagánvádló kiket kíván megidézni, illetve értesíteni.
Ennélfogva a vádindítvány a [Be. 231. § (2) bekezdés, d) pontjának] második fordulatában megkívánt törvényes vád kellékeinek sem mindenben felel meg, amely miatt ugyancsak a vádindítvány elutasításának van helye.
Mindezekre figyelemmel a Be. 373. § (1) bekezdésének I/c. pontjában írt okból - mivel az elsőfokú bíróság törvényes vád hiányában járt el - került sor a fellebbezési eljárásban az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és a büntetőeljárás megszüntetésére.
A másodfokú bíróság eljárást megszüntető határozata ellen, annak hatályon kívül helyezése, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében - 2009. október 21-én - jogi képviselője útján a pótmagánvádló nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Ebben konkrét felülvizsgálati ok megjelölése nélkül arra hivatkozott, hogy a vádindítványa határidőben benyújtásra került, hiszen - az indítványhoz mellékelt okiratból megállapíthatóan - 2006. június 4-e és 5-e egyaránt ünnep (Pünkösdvasárnap és Pünkösdhétfő) volt, amelyre tekintettel az eljárási cselekményre nyitva álló határidő csak e munkaszüneti napokat követő első munkanapon, tehát 2006. június 6-án járt le. Törvényt sértett tehát a másodfokú bíróság, amikor a vádindítvány elkésettsége miatt a büntetőeljárást megszüntette, és az elsőfokú ítéletet érdemben nem bírálta felül, elzárva a pótmagánvádlót attól a lehetőségtől, hogy fellebbezését megindokolja.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelynek csak a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében meghatározott büntető anyagi jogi és a büntető eljárásjogi jogsértések fennállása esetén van helye.
A Be. 417. § (1) bekezdésének I/b) pontja szerint a pótmagánvádló a terhelt terhére felülvizsgálati indítványt nyújthat be a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, felmentés, vagy az eljárás megszüntetése esetén, még pedig a törvényes határidőn, a jogerős ügydöntő határozat közlésétől számított hat hónapon belül [Be. 418. § (1) bek.].
Leszögezhető: a pótmagánvádló ezzel a lehetőséggel élve a törvényes határidőn belül élt felülvizsgálati indítvánnyal, amelyben azonban felülvizsgálati okot nem jelölt meg.
A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja értelmében felülvizsgálati okot jelent, ha a bíróság jogerős ügydöntő határozatának a meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.
Figyelemmel arra, hogy az indítványozó tartalmilag az indítványát a Be. 373. § (1) bekezdésének I. c) pontjára alapozta, vagyis a törvényes vád hiányának megállapítását tartotta törvénysértőnek, a Legfelsőbb Bíróság a támadott másodfokú határozatot ebből a szempontból vizsgálta felül. A felülvizsgálat a Be. 424. § (1) bekezdésének c) pontja alapján tanácsülésen történt.
Az indítvány helytállóan hivatkozik arra; a másodfokú bíróság figyelmét elkerülte az - az okirattal igazolt - tény, miszerint a vádindítvány benyújtására a munkaszüneti napot követő első munkanapon sor került, így az elkésettnek - a Be. 64. §-ának (3) és (4) bekezdésében írtakra figyelemmel - nem volt tekinthető.
A támadott másodfokú határozat idevonatkozó indokolása valóban téves, s egyetértett a Legfelsőbb Bíróság az indítványozó álláspontjával abban is, a határidő elmulasztás szempontjából az a körülmény, hogy a pótmagánvádló mikor adott meghatalmazást a jogi képviseletére, közömbös tényezőnek tekinthető.
Ugyanakkor a másodfokú bíróság nemcsak az elkésettségre, hanem másik elutasítást eredményező okra, a Be. 231. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatára, vagyis a vádindítvány kellékhiányaira is hivatkozott.
Ezzel az elutasítási okkal szemben azonban a felülvizsgálati indítvány nem hozott fel semmilyen ellenérvet vagy kifogást. A másodfokú határozatban hivatkozott kellékhiány a vádindítvánnyal kapcsolatban tényszerűen megállapítható.
A támadott határozat tehát ebben a részében mindenképpen törvényes, és hatályon kívül helyezésére nincs alap.
A felülvizsgálati indítvány mindezen felül más indokokból is alaptalan.
A büntetőeljárásban főszabályként az állam büntető igényét az ügyész, mint közvádló képviseli, amelyhez képest a pótmagánvád (és magánvád egyaránt) kisegítő jellegű jogintézmény. A Be. - szemben a magánvádra üldözendő bűncselekményekkel - nem sorolja fel azokat a közvádas bűncselekményeket, amelyek a sértett számára a pótmagánvádra lehetőséget biztosítanak. Bűncselekményenként kell ezért vizsgálni, hogy annak van-e pótmagánindítvány előterjesztésére jogosult sértettje.
Általában kizárt a pótmagánvád akkor, ha a közvádas bűncselekmény alapvetően az állami, társadalmi vagy gazdasági rendet sérti, veszélyezteti s a természetes, vagy jogi személyt érintő sérelem csak áttételesen következik be (Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye: 1942. sz.).
A jelen eljárás tárgyát képező, a Btk. 238. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hamis tanúzás bűntettének jogi tárgya: az igazságszolgáltatás rendje, a hatóságok törvényes működése.
Az ügy lényeges körülményére nézve tett hamis tanúvallomás közvetlenül ezt a jogi tárgyat sérti.
Az adott ügy jellegétől függően a hamis tanúvallomás az érintett számára előnyös, de hátrányos határozat meghozatalára is vezethet. Ez utóbbi esetben azonban a természetes vagy jogi személyt ért jog vagy érdeksérelem nem közvetlen, hanem áttételes, amely pótmagánvádlói fellépést nem alapoz meg.
Mindebből következően érdemben helyesen döntött a másodfokú bíróság, amikor a törvényes vád hiánya miatt az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a büntetőeljárást megszüntette, mivel a sértett - az ügyészi tájékoztatás ellenére - vádlói jogosultsággal nem rendelkezett.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt; a megtámadott másodfokú határozatot a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. I. 1045/2009.)
EH 2010.2125 Hamis tanúzás miatt pótmagánvádnak nincs helye; az erre alapított vádindítvány vádlói legitimáció - sértetti pozíció - hiányában nem felel meg a törvényes vád követelményének, mert a vádindítvány ténybeli tartalmának valósága esetén sem közvetlen, hanem áttételes az a jog- vagy érdeksérelem, amelyet a vallomás előidézhet [Be. 2. § (2) bek., 231. § (2) bek. d) pont, Btk. 238. §].
Az elsőfokú bíróság a 2009. május 15. napján kihirdetett ítéletével a terheltet az ellene a pótmagánvádló által hamis tanúzás bűntette [Btk. 238. § (2) bekezdés a) pontja] miatt emelt vád alól felmentette.
Az ítélet ellen a pótmagánvádló és jogi képviselője jelentettek be fellebbezést a terhelt bűnösségének megállapítása érdekében.
A fellebbezéssel megtámadott ítéletet az azt megelőző eljárással együtt felülbírálva, a másodfokú bíróság 2009. június 30. napján meghozott végzésével a kerületi bíróság felmentő ítéletét hatályon kívül helyezte és a büntetőeljárást megszüntette.
Indokolásában kifejtette, hogy a sértett az ügyészségnek azon határozatát, amellyel a nyomozás megszüntetése miatti panaszát elutasította, 2006. május 4-én vette kézhez. A határozat tartalmazta, hogy a közléstől számított harminc napon belül léphet fel a sértett pótmagánvádlóként. Ehhez képest a jogi képviselőjét 2006. június 2-án hatalmazta meg a pótmagánvádas eljárásban való képviseletre, a vádindítványt pedig csak 2006. június 6-án adták postára.
Minthogy a sértettnek pótmagánvádlóként történő fellépésére 2006. június 5. (hétfő) napjáig volt lehetősége, és a postára adásra a jogvesztő határidő lejárta után került sor, a vádindítvány elkésett, következésképpen azt már az elsőfokú bíróságnak a Be. 231. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt okból el kellett volna utasítania. Utalt a másodfokú bíróság arra is, hogy a Be. szabályai visszaható hatállyal nem bírnak. A másodfokú felülbírálat idején hatályos Be. 229. §-ának (1) bekezdése egyébként - ami a vádindítvány benyújtására lényegesen kedvezőbb hatvannapos határidőt állapít meg -, amiatt sem alkalmazható, mert ez a határidő még a módosító rendelkezések hatálybalépése előtt letelt.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a vádindítvány a Be. 2. § (2) bekezdésében meghatározott törvényes vád kritériumainak, ezen belül a Be. 230. §-ának (2) bekezdésében felsorolt követelményeknek sem felelt meg mindenben. Az ugyanis a terhelt lakcímén kívül más, a terhelt azonosításához szükséges - a Be. 117. § (1) bekezdése szerinti - személyi adatokat sem tartalmazza.
Továbbá annak indítványozása is elmaradt, hogy tárgyalás tartása esetére a pótmagánvádló kiket kíván megidézni, illetve értesíteni.
Ennélfogva a vádindítvány a Be. 231. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatában megkívánt törvényes vád kellékeinek sem mindenben felel meg, amely miatt ugyancsak a vádindítvány elutasításának van helye.
Mindezekre figyelemmel a Be. 373. § (1) bekezdésének I/c. pontjában írt okból - mivel az elsőfokú bíróság törvényes vád hiányában járt el - került sor a fellebbezési eljárásban az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és a büntetőeljárás megszüntetésére.
A másodfokú bíróság eljárást megszüntető határozata ellen, annak hatályon kívül helyezése, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében - 2009. október 21-én - jogi képviselője útján a pótmagánvádló nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Ebben konkrét felülvizsgálati ok megjelölése nélkül arra hivatkozott, hogy a vádindítványa határidőben benyújtásra került, hiszen - az indítványhoz mellékelt okiratból megállapíthatóan - 2006. június 4-e és 5-e egyaránt ünnep (pünkösdvasárnap és pünkösdhétfő) volt, amelyre tekintettel az eljárási cselekményre nyitva álló határidő csak e munkaszüneti napokat követő első munkanapon, tehát 2006. június 6-án járt le. Törvényt sértett tehát a másodfokú bíróság, amikor a vádindítvány elkésettsége miatt a büntetőeljárást megszüntette, és az elsőfokú ítéletet érdemben nem bírálta felül, elzárva a pótmagánvádlót attól a lehetőségtől, hogy fellebbezését megindokolja.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelynek csak a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében meghatározott büntető anyagi jogi és a büntető eljárásjogi jogsértések fennállása esetén van helye.
A Be. 417. § (1) bekezdésének I/b. pontja szerint a pótmagánvádló a terhelt terhére felülvizsgálati indítványt nyújthat be a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, felmentés, vagy az eljárás megszüntetése esetén, mégpedig a törvényes határidőn, a jogerős ügydöntő határozat közlésétől számított hat hónapon belül [Be. 418. § (1) bek.].
Leszögezhető: a pótmagánvádló ezzel a lehetőséggel élve a törvényes határidőn belül élt felülvizsgálati indítvánnyal, amelyben azonban felülvizsgálati okot nem jelölt meg.
A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja értelmében felülvizsgálati okot jelent, ha a bíróság jogerős ügydöntő határozatának a meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.
Figyelemmel arra, hogy az indítványozó tartalmilag az indítványát a Be. 373. § (1) bekezdésének I. c) pontjára alapozta, vagyis a törvényes vád hiányának megállapítását tartotta törvénysértőnek, a Legfelsőbb Bíróság a támadott másodfokú határozatot ebből a szempontból vizsgálta felül.
A felülvizsgálat a Be. 424. § (1) bekezdésének c) pontja alapján tanácsülésen történt.
Az indítvány helytállóan hivatkozik arra; a másodfokú bíróság figyelmét elkerülte az - az okirattal igazolt - tény, miszerint a vádindítvány benyújtására a munkaszüneti napot követő első munkanapon sor került, így az elkésettnek - a Be. 64. §-ának (3) és (4) bekezdésében írtakra figyelemmel - nem volt tekinthető.
A támadott másodfokú határozat idevonatkozó indokolása valóban téves, s egyetértett a Legfelsőbb Bíróság az indítványozó álláspontjával abban is, a határidő elmulasztás szempontjából az a körülmény, hogy a pótmagánvádló mikor adott meghatalmazást a jogi képviseletére, közömbös tényezőnek tekinthető.
Ugyanakkor a másodfokú bíróság nemcsak az elkésettségre, hanem másik elutasítást eredményező okra, a Be. 231. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatára, vagyis a vádindítvány kellékhiányaira is hivatkozott.
Ezzel az elutasítási okkal szemben azonban a felülvizsgálati indítvány nem hozott fel semmilyen ellenérvet vagy kifogást. A másodfokú határozatban hivatkozott kellékhiány a vádindítvánnyal kapcsolatban tényszerűen megállapítható.
A támadott határozat tehát ebben a részében mindenképpen törvényes, és hatályon kívül helyezésére nincs alap.
A felülvizsgálati indítvány mindezen felül más indokokból is alaptalan.
A büntetőeljárásban főszabályként az állam büntetőigényét az ügyész, mint közvádló képviseli, amelyhez képest a pótmagánvád (és magánvád egyaránt) kisegítő jellegű jogintézmény. A Be. - szemben a magánvádra üldözendő bűncselekményekkel - nem sorolja fel azokat a közvádas bűncselekményeket, amelyek a sértett számára a pótmagánvádra lehetőséget biztosítanak. Bűncselekményenként kell ezért megvizsgálni, hogy annak van-e pótmagánindítvány előterjesztésére jogosult sértettje.
Általában kizárt a pótmagánvád akkor, ha a közvádas bűncselekmény alapvetően az állami, társadalmi vagy gazdasági rendet sérti, veszélyezteti s a természetes vagy jogi személyt érintő sérelem csak áttételesen következik be (Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye: 1942. sz.).
A jelen eljárás tárgyát képező, a Btk. 238. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hamis tanúzás bűntettének jogi tárgya: az igazságszolgáltatás rendje, a hatóságok törvényes működése.
Az ügy lényeges körülményére nézve tett hamis tanúvallomás közvetlenül ezt a jogi tárgyat sérti.
Az adott ügy jellegétől függően a hamis tanúvallomás az érintett számára előnyös, de hátrányos határozat meghozatalára is vezethet. Ez utóbbi esetben azonban a természetes vagy jogi személyt ért jog- vagy érdeksérelem nem közvetlen, hanem áttételes, amely pótmagánvádlói fellépést nem alapoz meg.
Mindebből következően érdemben helyesen döntött a másodfokú bíróság, amikor a törvényes vád hiánya miatt az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a büntetőeljárást megszüntette, mivel a sértett - az ügyészi tájékoztatás ellenére - vádlói jogosultsággal nem rendelkezett.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt; a megtámadott másodfokú határozatot a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. I. 1045/2009.)
BH 2006.6.176 A hamis tanúzás - célzatosan és egyenes szándékkal - úgy is megvalósítható, ha a "rábírási törekvés" nem kijelentő vagy felszólító módban történő rábeszéléssel vagy felszólítással, hanem kérdés formájában fogalmazódik meg [Btk. 13. §, 242. §].
A városi bíróság a 2004. december 16-án kihirdetett és másodfokon 2005. június 14-én jogerőre emelkedett ítélete a dr. R. G. II. r. terheltre vonatkozó részében a II. r. terhelt bűnösségét 1 rendbeli büntetőügyben elkövetett hamis tanúzásra felhívás vétségében állapította meg. Ezért őt megrovásban részesítette.
Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás szerint dr. Á. B. I. r. terhelt ellen zsarolás és más bűntettek miatt büntetőeljárás volt folyamatban az ügyészségi nyomozó hivatalnál. Az ügy egyik sértettje B. I. volt, akit a nyomozó hatóság több ízben tanúként kihallgatott.
Az I. r. terhelt 2000. június 7-én, ügyvédje, R. G. II. r. terhelt pedig 2000. év folyamán pontosan meg nem határozható időben - több esetben telefonon, illetőleg személyesen arra kívánták rávenni B. I. sértettet, hogy a büntetőeljárás során ne tegyen terhelő vallomást az I. r. terheltre, illetőleg kihallgatásakor - a valósággal ellentétben - közölje azt, hogy az I. r. terheltre vonatkozó korábbi terhelő vallomásait néhai K. M. rendőr-alezredes sugallatára tette.
B. I. a felhívásoknak nem tett eleget.
Az I. tényállásrészt illetően a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet azzal a lényeges körülménnyel egészítette ki, hogy a B. megyei rendőr-főkapitányság előtt folyt két különböző nyomozásban, amelyben B. I.-t tanúként kihallgatták, az ügyek jellegét és a történéseket tekintve kizárt volt, hogy B. I. gyanúsítottá nyilvánítására sor kerülhetett volna.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a II. r. terhelt meghatalmazott védője útján terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 405. § (1) bekezdés a) pontjára alapozottan, anyagi jogszabálysértés miatt.
Álláspontja szerint a megállapított tényállásban írt cselekmény nem bűncselekmény, mert nem tartalmazza annak valamennyi törvényi tényállási elemét. A történeti tényállásnak ugyanis tartalmaznia kell a vallomás objektív valótlanságára vonatkozó szándékosságot, az elkövetési magatartás rögzítését, s a gondatlanság elvetését.
Emellett a hamis tanúzásra felhívás elkövetési magatartása nem valósítható meg kérdés felvetése útján. A bűncselekmény elkövetési magatartása ugyanis a rábírni törekvés, azaz az elkövetésre felhívás, amely egyenes szándékot feltételez. Kérdés feltevésével az egyenes szándékú elkövetés kizárt.
A bíróság által megállapított tényállásban leírt cselekmény azért sem valósít meg bűncselekményt, mert a bíróság nem állapította meg a II. r. terhelt terhére, hogy tudott volna arról: amit Á. B. I. r. terhelt vele közölt és amit ő B. I. sértettnek továbbított, valótlan. Mivel az ítélet nem állapítja meg az objektív valótlanságra vonatkozó szubjektív tudatot - szándékosság megállapításának hiányában - bűncselekmény nem valósult meg. A másodfokú bíróság a terhelt gondatlanságát fel sem vetette, amelynek a fennállása ugyancsak a terhelt felmentését eredményezte volna.
Hangsúlyozta a védő: a másodfokú bíróság anélkül, hogy erre eljárásjogi lehetősége lett volna (a bizonyítékok mérlegelésének hiányát valamelyest pótolva, és ezáltal a bűnösség kérdésében való állásfoglalást egyszintűvé téve) a tényállást nem érintve, egy a tényállásba be nem került, tehát kétséget kizáróan bizonyítottként el nem fogadott adatot mérlegelt. Ennek eredményeként kizárta azt, miszerint a részére adott tájékoztatás alapján a II. r. terhelt abban a meggyőződésben lett volna, hogy K. M. ténylegesen szerepet játszott az ügyben. Ez a megállapítás semmiképpen nem pótolhatja a tényállásnak azt a hiányosságát, hogy nem tartalmazza a bűncselekmény megállapításához szükséges alanyi oldalt, az objektív valótlanságra vonatkozó szándékosságot. Miután a bíróságok által rögzített tényállás nem tartalmazza az adott bűncselekmény valamennyi elemét, a bűnösség megállapítása anyagi jogszabálysértéssel történt, ezért bűncselekmény hiányában a II. r. terhelt felmentése indokolt.
A Legfőbb Ügyészség a megtámadott határozatok hatályban fenntartását indítványozta.
A védő felszólalásában hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény megállapításához két tényállási elem hiányzik: alanyi oldalon a szándékosság, valamint az elkövetés idején fennálló konkrét tudattartalom vizsgálata. Hiányzik a hamis tanúzásra felhívás, amelynek felszólító módban kell elhangoznia a tanú irányába.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A felülvizsgálati indítvány olyan rendkívüli jogorvoslat, amely a Be. 420. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás alapján, a Be. 405. és 406. §-aiban írt okokra hivatkozással vehető igénybe. A Be. 405. § (1) bekezdés a) pontjában írtakra hivatkozás felülvizsgálati ok ugyan, ám a felülvizsgálati indítvány tartalma nem alapozza meg az anyag jogszabálysértést.
Amikor a felülvizsgálati indítványban a védő azt állítja, hogy a II. r. terhelt csak kérdést intézett a sértetthez akként, "mi lenne, ha K. M.-ra terelnék a gyanút", amely kérdés - szerinte - hamis tanúzásra felhívásnak nem tekinthető magatartás lényegében, ha burkolva is, a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállást támadja.
Az irányadó tényállás ugyanis egyértelműen és félreérthetetlenül nem "kérdés feltevéseként" tartalmazza a II. r. terhelt által B. I. sértetthez intézett kijelentést. Eszerint ugyanis dr. R. G. II. r. terhelt 2000. év folyamán - pontosan meg nem határozható időben - több esetben telefonon és személyesen is arra kívánta rávenni a sértettet, hogy az ügyészségi nyomozó hivatalnál folytatott büntetőeljárás során ne tegyen terhelő vallomást az I. r. terheltre, illetőleg a kihallgatásakor közölje azt, hogy - a valósággal ellentétben - az I. r. terheltre tett korábbi terhelő vallomásait néhai K. M. rendőr-alezredes sugallatára tette. A felhívás azonban eredménytelen maradt.
A Btk. 242. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik; aki mást büntetőügyben hamis tanúzásra rábírni törekszik, bűntettet követ el és 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Fogalmilag előkészületi jellegű magatartásról van tehát szó (eredménytelen felbujtás), amely sui generis bűncselekményként büntetendő.
Az elkövetési magatartás - a valótlan tartalmú vallomás megtételére rábírni törekvés - célzatos, erre tekintettel a bűnösség formája csak egyenes szándék lehet. Csak olyan személlyel szemben követhető el, akinek a büntetőügyben történő kihallgatására várhatóan tanúként kerül sor.
Az irányadó ítéleti tényállásból - annak a megfogalmazásából - egyértelműen az következik, hogy a II. r. terhelt arra irányuló egyenes szándékkal követte el a cselekményét azért, hogy a sértett az ügyészségi nyomozó hivatalnál az ügy I. r. terheltjére valótlan tartalmú tanúvallomást tegyen, tehát a sértettet valótlan vallomás megtételére rábírni törekedett.
Mindebből következik, hogy az eljárt bíróságok helytálló következtetést vontak le a II. r. terhelt bűnösségére és törvényes a cselekmény jogi minősítése, valamint az alkalmazott joghátrány is.
A felülvizsgálati indítványban felhozott indokokkal kapcsolatban a fentieken túlmenően a Legfelsőbb Bíróság a következőkre kíván rámutatni: Mindenben osztja a másodfokú bíróság határozatában kifejtett azon álláspontot, miszerint adott körülmények között a hamis tanúzásra felhívás - célzatosan és egyenes szándékkal - úgyis megvalósítható, ha a "rábírni törekvés" nem kijelentő vagy felszólító módban történt rábeszéléssel vagy felszólítással, hanem kérdés formájában fogalmazódik meg. Ennek az érvnek azonban a Be. 420. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezés folytán különösebb jelentősége a jelen ügyben nincs.
Továbbmenően alaptalan a felülvizsgálati indítványban írt az az állítás, miszerint a másodfokon eljárt megyei bíróság a bizonyítékok tiltott felülértékelésével, a tényállás kiegészítése nélkül állapította meg azt, hogy a II. r. terhelt objektíve valótlan vallomástételre törekedett rábírni a sértettet, s a tényállásban nincs adat sem a (tényállásszerűséget megalapozó) objektív valótlanságra, sem a (szándékosság alapjául szolgáló) szubjektív valótlanságra.
Az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállás idevonatkozó részét elsősorban B. I. sértett következetes vallomására alapozta. A sértett pedig azt állította a nyomozás során, miszerint a II. r. terhelt tartalmilag arra hívta fel őt, hogy tanúkénti meghallgatása alkalmával mondja azt; őt K. M. kérte meg, tegyen az I. r. terheltre hamis vallomást. Mivel K. M. meghalt, őt úgysem lehet megkérdezni a történtekről. A sértett a tárgyaláson arról is nyilatkozott, hogy a II. r. terhelt részéről olyan kijelentés is elhangzott, miszerint "mi volna, ha K. M.-ra terelnénk a gyanút?"
Mindebből az következik: a másodfokú bíróság nem bizonyítékot mérlegelt felül, hanem a büntetőeljárási szabályoknak megfelelően - az elsőfokú bíróság által elfogadott sértetti vallomásnak megfelelően - az elsőfokú ítéleti tényállást tömör formában kiegészítette. A "valósággal ellentétben" szavakkal kiegészített tényállásból az objektíve valótlan vallomástételre törekvés ténye kitűnik. A sértetti vallomás elfogadottsága folytán pedig a II. r. terhelt tekintetében a szubjektív hamisság-tudat sem kérdőjelezhető meg.
A kifejtettekből következik, hogy az eljárt bíróságok büntető anyagi jogszabályt nem sértettek, amikor a II. r. terhelt bűnösségét megállapították és vele szemben megrovást alkalmaztak. A határozatok mentesek a Be. 405. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt úgynevezett abszolút eljárási szabálysértésektől is.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt és a megtámadott határozatokat dr. R. G. II. r. terheltre vonatkozó részében a Be. 427. §-a alapján hatályukban fenntartotta.
Az indítvány megismétlésének tilalmára vonatkozó figyelmeztetés a Be. 410. §-ának (3) bekezdésén és 417. §-ának (2) bekezdésén alapszik.
(Legf. Bír. Bfv. III. 998/2005. sz.)
BH+ 2006.1.8 Hamis vádat, illetve hamis tanúzást nem valósít meg az ittas járművezető miatt indult eljárásban, a terheltnek az a védekezése, mely szerint a gépjárművet nem ő, hanem más, józan személy vezette. E tényállítás tartama ugyanis nem bűncselekményről szól, és az alapügy terheltje a saját ügyében hamis tanúzást nem követhet el, mivel a Btk. 238. §-a szerint ennek tettese kizárólag a tanú, a szakértő, a tolmács, a szaktanácsadó és a fordító lehet [Btk. 238. §, 242. §]
A városi bíróság a 2004. június 11-én meghozott ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki hamis tanúzás bűntettében, ezért 10 hónap börtönre ítélte, s ennek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélet vele szemben első fokon jogerőre emelkedett.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint 1997-ben a rendőrkapitányság ittas járművezetés vétsége miatt nyomozást folytatott a II. r. terhelttel szemben. A terhelt, amikor gyanúsítottként kihallgatták, tagadta a bűncselekmény elkövetését, s valótlanul azt állította, hogy 1997. február 22-én, amikor vele szemben a rendőri intézkedés megtörtént, nem ő vezette a személygépkocsit, hanem egy ismerőse, B. G., a tanúként kihallgatott B. G. ugyanezt állította.
A terhelttel szemben vádemelésre került sor ittas járművezetés vétsége miatt a városi bíróságon s a terhelt az 1998. november 20-án megtartott tárgyaláson, mint vádlott megismételte a nyomozás során tett valótlan állítását.
A bíróság a terhelt vallomásával szemben az őt terhelő bizonyítékokkal ítélte hitelesnek, s az 1999. szeptember 29-én meghozott ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki ittas járművezetés vétségében. A városi bíróság ítéletét a megyei bíróság 2000. június 6-án helybenhagyta.
A jogerős határozatok ellen a Legfőbb Ügyészség a terhelt felmentése érdekében felülvizsgálati indítványt nyújtott be. Az indokolása a következő:
Az ittas járművezetés vétsége miatt indult alapügyben a terhelt gyanúsítottként és nem tanúként tett olyan tartalmú vallomást, mely szerint B. G. - aki nem fogyasztott alkoholt - vezette a személygépkocsit és nem ő.
A terhelt ezzel a védekezésével nem követett el bűncselekményt. A vallomásában állított cselekmény - a józan állapotban lévő B. G. gépkocsit vezetett - nem bűncselekmény és nem is szabálysértés, ezért a terhelt valótlan állítása hamis vád bűntette nem lehet. Az alapügy terheltje a saját ügyében hamis tanúzást nem követhet el, mivel a Btk. 238. §-a szerint ennek elkövetője tettesként kizárólag a tanú, a szakértő, a tolmács, a szaktanácsadó és a fordító lehet.
Bűnrészesként a terhelt is felelőssé tehető a saját ügyében más által elkövetett hamis tanúzásért, a jelen ügyben azonban a tényállás nem tartalmaz semmiféle adatot arra, hogy H. S. terhelt rábírt volna valakit hamis vallomás tételére, vagy ehhez valakinek szándékosan segítséget nyújtott volna.
Mindebből az következik, hogy H. S. terhelt sem a Btk. 233. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott hamis vád bűntettét, amellyel vádolva volt, sem a Btk. 238. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés I. tétele szerint minősülő büntető ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettét, amit a jogerős bírósági ítélet megállapított, nem követte el, a bűnösségének a megállapítása a büntető anyagi jog szabályaiba ütköző törvénysértés.
A Legfőbb Ügyészség mindezek alapján a jogerős ítélet a terheltre vonatkozó részének a hatályon kívül helyezését és a terheltnek a hamis vád bűntette miatt emelt vád alól való felmentését indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány és annak indokolása alapos, és mindenben helytálló.
Ahogy azt az indítvány kifejtette, a terhelt az ítéleti tényállásban leírt cselekményével sem a hamis vád, sem a hamis tanúzás bűntettét nem követte el, s más bűncselekményt sem valósított meg, a bűnösségének a megállapítása törvénysértő volt.
A törvénysértés miatt a Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság ítéletének a terheltre vonatkozó részét a Be. 426. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, s a terheltet az ellene emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján felmentette. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.647/2005.)
BH+ 2001.6.254 I. A rendőrként szolgálatban levő - s ezért hivatalos személy -, vádlottak azzal a magatartásukkal, hogy a közlekedési szabálysértésen tettenért sértettektől a törvény szerint kiszabható helyszíni bírság összegét lényegesen meghaladó értékű külföldi fizetőeszközt követeltek, illetve vettek el, a feljelentés megtétele vagy szabályos intézkedés alkalmazása helyett, a hivatali vesztegetés bűntettét valósították meg, mert hivatali kötelezettségüket vagyoni előny megszerzése érdekében szegték meg. II. A hamis tanúzásra felhívás vétsége csak olyan személlyel kapcsolatban valósítható meg, akinek büntető (polgári) ügyben történő kihallgatására várhatóan tanúként kerül sor. Aki olyan személyt próbál hamis vallomásra rávenni, akinek az ügyben gyanúsítottként kell nyilatkoznia, a hamis tanúzásra felhívás vétségét nem valósítja meg [Btk. 242. §, 250. §].
A városi bíróság az 1999. szeptember 24-én kelt ítéletével Sz. P. I. r. és H. G. II. r. terheltek bűnösségét társtettesként, hivatali eljárásban elkövetett bántalmazás vétségében, társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétségében és társtettesként, hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettében állapította meg. Ezt meghaladóan az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki büntetőügyben elkövetett hamis tanúzásra felhívás vétségében is.
Ezért az I. r. terheltet 1 év 5 hónapi börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől eltiltásra, a II. r. terheltet pedig szintén 1 év 5 hónapi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
A megyei bíróság, mint másodfokú bíróság a 2000. június 21-én kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Így az elsőfokú bíróság ítélete 2000. június 21-én jogerőre emelkedett és az I. és II. r. terheltek tekintetében végrehajthatóvá vált.
A bíróságok az ügyben - lényegét tekintve - az alábbi tényállást állapították meg.
A K.-i Rendőrkapitányság állományába tartozó I. és II. r. terheltek 1998. február 28-án 19 órától voltak szolgálatban. Egyebek között feladatuk volt Cs. községben, a 44. számú főúton műszeres sebességmérés végzése.
Ezt a feladatot végezték, amikor 20 óra 38 perckor K. irányából érkezett az ellenőrzési ponthoz A. S. sértett, a németországi munkáltatója tulajdonát képező kamiont vezetve. A sértett a kamiont a lakott területen 90 km/óra sebességgel vezette.
Ezért az I. r. terhelt leállította. Közölte a sértettel, hogy túl gyorsan közlekedett, majd őt a sebességmérő műszernél tartózkodó II. r. terhelthez kísérte. A II. r. terhelt közölte a sértettel, hogy ezért 300 DM-t kell fizetnie.
Időközben a helyszínre érkezett - B. irányából - a sértett munkáltatójának egy másik kamionja, amely szintén túllépte a megengedett sebességet. Ezért az I. és II. r. terheltek ezt a gépjárművet is megállították. Vezetőjével az I. r. terhelt közölte a gyorshajtás tényét, majd útlevelének elvétele után felszólította 2000 forint helyszíni bírság kifizetésére. Tekintettel arra, hogy e kamion vezetője magyar fizetőeszközzel nem rendelkezett, engedélyt kapott arra, hogy a közeli benzinkútnál pénzt váltson.
Eközben a sértett kollégájával szót váltott.
A beszélgetést követően a sértett is kamionjához ment, hogy azzal az úttestről leálljon és társával ő is elmenjen pénzt váltani.
Ezt észlelve az I. és II. r. terheltek kiabálva a sértett kamionja felé kezdtek futni. Két társuk, az időközben helyszínre érkezett III. és IV. r. terheltek csatlakoztak hozzájuk.
A sértett látva a terheltek magatartását, megijedt és a vezetőfülke ajtaját magára zárta. Ezzel egyidejűleg azonban a vezetőfülke ablakát leengedte. Az I. r. terhelt a leengedett ablakon benyúlt, megragadta a sértett haját és azt rángatva a sértett útlevelét követelte. Akkor pedig, amikor a sértett az ajtót kinyitotta, a ruhájánál fogva őt a vezetőfülkéből kirántotta. A rántás következtében a sértett pólója elszakadt és a sértett az úttestre zuhant. Ekkor az I. és II. r. terheltek a földön fekvő sértettbe belerúgtak.
Amikor a sértett felállt és kamionja felé lépett, az I. r. terhelt ismét megragadta a haját és fejét a gépjármű oldalához ütögette. Ezt követően a sértett átadta útlevelét az I. r. terheltnek, majd társával elment pénzt váltani.
Miután a sértett és társa a pénzváltást elvégezvén visszajöttek, a sértett kollégája a 2000 forint helyszíni bírságot kifizette. Ekkor a terheltek a sértett társát útjára engedték. Az I. r. terhelt pedig közölte a sértettel, hogy feljelentik és 300 DM-t kell fizetnie. A közlést a sértett tudomásul vette, de kérte a terhelteket, hogy hívjanak orvost, mert fájdalmai vannak. A kérésnek a terheltek nem tettek eleget.
21 óra 30 perckor a terheltek a közúti ellenőrzést befejezték és felszólították a sértettet, hogy kamionjával kövesse őket. Egy közeli parkolóba irányították a sértettet, ahol megálltak és a szolgálati gépkocsiból kiszálltak. Ezt látva a sértett is kiszállt a gépjárműből, kezében 60 DM-t tartva.
Az I. és II. r. terheltek azon kérdésére, hogy mennyit hajlandó fizetni, a sértett visszakérdezett, mennyit fizessen. Ekkor a két terhelt a sértett kezében lévő 60 DM-t kivette, az I. r. terhelt a sértettnek az útlevelét visszaadta, majd a terheltek a helyszínről eltávoztak.
A sértett ezután a történtekről B.-án a rendőrségen bejelentést tett. A bántalmazás miatt 1998. március 1-jén magánindítványt terjesztett elő.
A DM középárfolyami értéke a vádbeli időben 115,05 forint volt.
A bántalmazás következtében a sértett a fej, a vállak és a mellkas 8 napon belül gyógyuló sérüléseit szenvedte el.
A sértetti bejelentés folytán a terhelteket, valamint T. J.-t és közvetlen parancsnokaikat a rendőrkapitányságra berendelték. A parancsnokok meghallgatták és elszámoltatták a terhelteket és T. J.-t a szolgálatuk alatt történtekről. Erről jegyzőkönyvet készítettek és jelentést írtak.
Ezt követően, 1998. március 2-án az I. r. terhelt felkereste T. J.-t a szolgálati helyén, Cs.-ön. Érdeklődött a meghallgatásról és azt mondta T. J.-nak, hogy legjobb lenne, ha azt mondaná, nem látott semmit.
1998. március 3-án T. J.-t a K.-i Rendőrkapitányság vezetője is elszámoltatta. Meghallgatta arra nézve is, amit jegyzőkönyvön kívül közvetlen parancsnokának mondott. Ezen meghallgatását követően az I. r. terhelt ismét megkereste T. J.-t. T. J. elmondta az I. r. terheltnek, hogy a látottakról beszámolt a kapitánynak. Közölte vele azt is, hogy autóval Sz.-ra viszik kihallgatásra. Ekkor az I. r. terhelt ismét azt mondta T. J.-nak, hogy a kihallgatás során jobb lenne, ha azt mondaná, nem látott semmit.
Még ugyanezen a napon a megyei ügyészségi nyomozóhivatal T. J.-t tanúként kihallgatta. Ennek során T. J. elmondta mit látott az események során. Beszámolt arról is, hogy az I. r. terhelt milyen kéréssel fordult hozzá.
A megállapított tényállásból a bíróságok az I. és II. r. terheltek bűnösségére vontak le következtetést. Cselekményeiket a fentebb írtak szerint minősítették és büntetést szabtak ki velük szemben.
Az előbbi jogerős bírósági határozatok ellen 2000. július 7-én I. r. és II. r. terheltek, valamint védőik felülvizsgálati indítványt nyújtottak be a K.-i Városi Bíróságnál.
Az indítványban kifejtett álláspontjuk szerint a bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait akkor, amikor az I. és II. r. terheltek bűnösségét a vesztegetés bűncselekményében, valamint az I. r. terhelt büntetőjogi felelősségét a hamis tanúzásra felhívás vétségében is megállapították.
Ezért indítványozták - megtámadott részükben - a jogerős bírósági határozatok hatályon kívül helyezését és az e cselekmények miatt a terhelteknek a vád alól történő felmentését, valamint a büntetés enyhítését.
A felülvizsgálati indítvány indokolásában kifejtették azt az álláspontjukat, hogy az I. és II. r. terheltek hivatali működésükkel kapcsolatosan előnyt nem kértek és nem fogadtak el; kötelességeiket nem szegték meg, hatáskörüket nem lépték túl, hivatali helyzetükkel sem éltek vissza. Fontosabb ügyekben eljáró, intézkedő, hivatalos személyeknek sem tekinthetők, - tehát azon túl, hogy a hivatali vesztegetés bűncselekményét nem követték el - a cselekményük minősítése is téves.
Az I. r. terhelt és védője hivatkozott arra is, hogy az I. r. terhelt akkor, amikor T. J. beszélt, nem bírt tudomással T. J. tanúkénti kihallgatásáról. Abban a tudatban volt, hogy T. J. - aki egyébként másokkal szemben velük együtt intézkedett - gyanúsítottként kerül kihallgatásra. Azt követően pedig, hogy nyilvánvalóvá vált, T. J. az ügyben tanúként fog szerepelni, vele többé nem beszélt. Ez okból pedig az I. r. terhelt a hamis tanúzásra felhívás vétségét nem követhette el.
Továbbmenően, az I. és II. r. terheltek és védőik hivatkoztak arra, hogy az elsőfokú bíróság megsértette az eljárási szabályokat is. Álláspontjuk szerint az ügyész a vádat a vesztegetés bűncselekménye tekintetében a terheltek terhére módosította, így az eljárást már a bűntetti eljárás szabályai szerint kellett folytatni, ennek ellenére az elsőfokú bíróság az eljárást nem ismételte meg.
Ezzel olyan súlyos eljárási szabálysértés valósult meg, ami a jogerős határozatok hatályon kívül helyezésére kell vezessen.
Az I. r. terhelt a felülvizsgálati indítványát írásban maga is külön indokolta. Ebben lényegében a jogerős határozatok megalapozatlanságára, a tényállás felderítetlenségére, iratellenes és téves következtetéseken nyugvó téves voltára hivatkozott. Sérelmezte a jogerős határozatokban a bíróságok indokolási kötelezettségének elmulasztását, a bíróságok bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenységét, az általuk előterjesztett bizonyítási indítványok elutasítását, továbbá az ügyben eljárt hatóságok eljárási szabálysértéseit is.
A legfőbb ügyész átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - a felülvizsgálati indítványokat alaptalannak tartva, a megtámadott határozatok hatályban fenntartását indítványozta.
1. Az I. r. terhelt és védője által előterjesztett felülvizsgálati indítvány részben, az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a Be. 284. §-a és 284/A. §-a kimerítően felsorolja azokat az okokat, amelyek alapján a jogerős bírósági határozatok felülvizsgálatának helye van. Ezen okok bővítésére törvényes lehetőség nincs.
A jogerős határozatokban megállapított tényállás felderítetlensége, iratellenes, vagy téves következtetéseken nyugvó téves volta - tehát a jogerős határozatok megalapozatlansága - felülvizsgálatra vezető okként a törvényi felsorolásban nem szerepel.
Ebből az okból tehát felülvizsgálati eljárás lefolytatására nem kerülhet sor még abban az esetben sem, ha a jogerős határozatok megalapozatlanságára alapítottan a bűnösség megállapítását, a cselekmény minősítését, illetve a büntetéskiszabást is sérelmezik.
A felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatokban megállapított tényállás nem támadható, az irányadó.
Hasonlóképpen nem képezheti felülvizsgálati eljárás alapját a bíróságok bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenysége, valamint a bizonyítási indítványok elutasítása sem.
A felülvizsgálati indítványban hivatkozott eljárási szabálysértések is ún. relatív eljárási szabálysértések. Ezek szintén kívül esnek a Be. 284/A. §-ában megjelölt eljárási szabálysértések körén, ezért nem képezhetik felülvizsgálati eljárás lefolytatásának alapját.
2. A felülvizsgálati indítványban hivatkozott anyagi jogi szabálysértések a Be. 284. §-a szerint érdemi felülvizsgálatra vezettek. Ebben a tekintetben a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a Btk. 250. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hivatali vesztegetés bűntettét az a hivatalos személy követi el, aki működésével kapcsolatosan előnyt kér, avagy az előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg az előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért.
Az irányadó tényállásból következően az I. és II. r. terheltek a vádbeli alkalommal hivatali (szolgálati) kötelezettségeik ellátása körében, hivatalos személyként intézkedtek a sértettel szemben. E működésük kapcsán a sértettől anyagi juttatást, azaz előnyt kértek, illetve a későbbiekben fogadtak el.
Ez minden vitán felüli, hiszen a vádbeli időben - az irányadó törvényi szabályozásból következően - a helyszíni bírság maximális összege 2000 forint volt. Így a II. r. terhelt akkor, amikor az I. r. terhelttel egyetértve, azt közölte a sértettel, hogy 300 DM-t kell fizetnie az általa elkövetett szabálysértésért, majd amikor a két terhelt a sértettől utóbb 60 DM-t elvett, nyilvánvalóan nem helyszíni bírság összeget, hanem vagyoni előnyt kért, illetve fogadott el a sértettől. Már a hivatali működésükkel kapcsolatosan történt előnykéréssel tehát megvalósították a hivatali vesztegetés bűntettét. E bűncselekményt illetően az I. és II. r. terheltek bűnösségét megállapító jogerős bírósági határozatok tehát törvényesek, a bűnösség megállapítása megfelel a büntető anyagi jog szabályainak.
A felülvizsgálati indítvány tehát e vonatkozásban alaptalan.
Nem alapos továbbá a felülvizsgálati indítvány az e cselekmény jogi minősítését támadó részében. A cselekmény minősítésének támadását a jelen esetben a törvény kizárja.
A Be. 250. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, és aszerint minősülő, s büntetendő hivatali vesztegetés bűncselekményének elkövetőjét ugyanis a törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti büntetni.
Az I. és II. r. terheltekkel szemben - a fentiekből kitűnően - a bíróságok egyenként 1 év 5 hónapi szabadságvesztést szabtak ki.
Bár a Be. 284. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében felülvizsgálatnak van helye akkor, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, vagy más anyagi jogszabálysértés miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak; azonban a (2) bekezdés ilyen esetekben a felülvizsgálatot kizárja, ha a büntetést a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között szabták ki.
Ebből következően még abban az esetben is, ha (feltéve, de meg nem engedve) az I. és II. r. terhelt cselekménye helyesen csupán a Btk. 250. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, aszerint minősülő hivatali vesztegetés bűntettének - azaz a bűncselekmény alapeseteként - minősülne, a velük szemben kiszabott szabadságvesztés tartama ennek a minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között helyezkedik el.
A Be. 284. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés folytán tehát a cselekménynek a jogerős határozatokban megállapított súlyosabb minősítése felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható.
Utal a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy téves a jogerős ítéletnek azon hivatkozása, mely szerint a terheltek cselekménye a Btk. 250. §-ának (2) bekezdésére tekintettel is a (3) bekezdés szerint minősül.
A terheltek ugyanis nem voltak vezető beosztású, vagy fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személyek. Az az ügy pedig, amelyben az I. és II. r. terhelt intézkedett, a töretlen ítélkezési gyakorlat szerint fontosabb ügynek nem tekinthető. Így a jogerős határozatoknak a Btk. 250. §-ának (2) bekezdésére hivatkozása téves.
Egyebekben azonban helyes az I. és II. r. terheltek vesztegetési cselekményének hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettekénti értékelése.
A terheltek ugyanis - a Btk. 258/A. §-ának 2. pontjában írt értelmező rendelkezésre is figyelemmel - megszegték hivatali kötelezettségeiket akkor, amikor a sértettet helyszíni bírság kiszabása nélkül, illetve feljelentés hiányában a helyszínen visszatartották, illetve elengedési kötelezettségüket csak az általuk kért előny megszerzése után teljesítették.
3. Tévedtek az ügyben jogerős határozatot hozó bíróságok akkor, amikor az I. r. terhelt bűnösségét a hamis tanúzásra felhívás vétségében is megállapították.
A Btk. 242. §-ában meghatározott hamis tanúzásra felhívás vétségét ugyanis az követi el, aki egyebek között mást büntető vagy polgári ügyben hamis tanúzásra rábírni törekszik.
A törvényi szabályozásból következően e bűncselekmény csak szándékosan követhető el. Az elkövetőnek tehát tudatában kell lennie annak, hogy az a személy, akit hamis vallomásra rábírni törekszik, tanúként kerül majd kihallgatásra a büntető vagy polgári ügyben.
Az adott esetben - a tényállásból következően - a vádbeli időben az I. r. terhelt annak tudatában volt, hogy T. J., aki velük együtt más személyekkel szemben intézkedett is, az ügyben gyanúsítottként kerül kihallgatásra. Ennek tudatában kérte, illetve javasolta T. J.-nak azt, hogy kihallgatása során legjobb lenne, ha azt mondaná, nem látott semmit.
Tekintettel pedig arra, hogy a töretlen ítélkezési gyakorlat szerint az, aki olyan személyt próbál meg hamis vallomásra rávenni, aki az ügyben gyanúsítottként kellene, hogy nyilatkozzon, a hamis tanúzásra felhívás vétségét nem követheti el, tévedtek az ügyben jogerős határozatot hozó bíróságok akkor, amikor az I. r. terhelt bűnösségét a hamis tanúzásra felhívás vétségében megállapították.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatokat az I. r. terhelt tekintetében - a rendelkező részben foglaltak szerint a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és a (3) bekezdés értelmében maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot.
Az I. r. terheltet az ellene hamis tanúzásra felhívás vétsége miatt emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján - bűncselekmény hiányában - felmentette.
4. A fenti 3. pontban kifejtetteket meghaladóan a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatokat az I. és II. r. terheltek tekintetében törvényesnek találta.
Az I. r. terhelt tekintetében a bűnösségének köre szűkült, és ez a büntetéskiszabás kérdéseinek újraértékelését tette szükségessé.
A bűnösség körének szűkülése ellenére a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az I. r. terhelttel szemben a jogerős határozatokban kiszabott büntetés arányban áll a terhelt által elkövetett cselekmények tárgyi súlyával, társadalomra veszélyességével, a terhelt személyi társadalomra veszélyességével, a terhelt bűnösségének fokával, és a büntetés kiszabása körében irányadó egyéb enyhítő és súlyosító körülményekkel.
A bűnösség körének szűkülése ennek folytán az I. r. terhelttel szemben a jogerős határozatokban kiszabott büntetés lényeges enyhítését nem teszi indokolttá.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatokat - a fentieket meghaladóan - az I. és II. r. terheltek tekintetében a Be. 291. §-ának (7) bekezdése alapján a hatályában fenntartotta.
A Be. 284/A. §-ának (5) bekezdésében foglaltak szerint minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt. Így azt az I. és II. r. terheltek, valamint védőik ismételten már nem terjeszthetik elő. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.2035/2000. sz.)