A lelkiismereti és vallásszabadság megsértése

E jogok megsértését a büntetőjog szankcionálja, hiszen a vallási és lelkiismereti szabadság elleni támadások nem csupán az egyén hitét vagy meggyőződését korlátozzák, hanem a társadalmi sokszínűséget és a békés együttélést is veszélyeztetik.

Ez a szabályozás összhangban áll az Alaptörvénnyel és a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 2011. évi CCVI. törvény elveivel.

Sértett lehet bármely természetes élő személy, függetlenül kortól, nemtől vagy vallási hovatartozástól (vagy éppen nem hovatartozástól).

A törvény tehát nem különböztet meg bizonyos felekezeteket vagy vallási nézeteket; a büntetőjogi védelem mindenkit megillet.

1. Korlátozás – a lelkiismereti szabadságra vonatkozik, és magában foglalja a lelkiismereti meggyőződés keretek közé szorítását. Például ha valakit erőszakkal kényszerítenek, hogy változtasson a nézetein, vagy fenyegetéssel próbálnak ráhatni, hogy ne vállalja nyíltan korábbi meggyőződését.
2. Akadályozás – a vallásgyakorláshoz kapcsolódik. Ekkor az elkövető a szabad vallásgyakorlást fizikai vagy pszichikai nyomással nehezíti vagy teszi lehetetlenné. 

A törvény egyértelműen rögzíti, hogy a bűncselekmény csak erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával valósulhat meg.

• Az erőszaknak személy ellen kell irányulnia és lehet akaratot megtörő, illetve akaratot hajlító is. 
• Fenyegetésnek a Btk. 459. § (1) bekezdés 7. pontja szerinti magatartás minősül, vagyis a tettes kilátásba helyez valamilyen súlyos hátrányt, és a körülmények alapján a sértettben reális félelem alakul ki.

A lelkiismereti és vallásszabadság megsértése  ún. immateriális (vagyis eredmény nélküli) bűncselekmény; befejezetté válik már abban a pillanatban, amikor a tettes erőszakkal vagy fenyegetéssel korlátozást, illetőleg akadályozást tanúsít.

Nincs szükség arra, hogy a sértett meggyőződését ténylegesen megváltoztassa, vagy a vallásgyakorlást véglegesen meghiúsítsa.

A bűncselekmény elkövetője tettesként bárki lehet, aki erőszakkal vagy fenyegetéssel korlátozza a másik személyt lelkiismereti vagy vallás szabadságában.

Ezt az elkövetőnek szándékosan kell tennie, ahhoz, hogy cselekménye bűncselekménynek minősüljön. 

A szándék ebben az esetben lehet egyenes szándék (ha kifejezetten a korlátozás a tettes célja), de az eshetőleges szándék sem kizárt (amikor az elkövető tisztában van azzal, hogy magatartása korlátozó hatású és ebbe beletörődik). 

A motiváció (például vallási gyűlölet, intolerancia) a felelősség szempontjából közömbös, bár a büntetés kiszabásakor a bíróság figyelembe veheti súlyosító körülményként.

Az állam a büntetőjog eszközével kíván fellépni azon személyek ellen, akik erőszakkal vagy fenyegetéssel gátolják, korlátozzák mások világnézeti vagy vallási szabadságát és annak gyakorlását.

Ez az szabályozás összhangban áll az Alaptörvény VII. cikkével és a 2011. évi CCVI. törvénnyel, amelyek kiemelten fontos alapjogként definiálják a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságát.

Mindezek a jogszabályok garantálják, hogy senkit ne érhessen hátrány vagy erőszakos nyomás vallási vagy lelkiismereti meggyőződése miatt, továbbá biztosítja a különböző vallási közösségek és a nem hívő személyek békés együttélését is.