Rágalmazás

A rágalmazás sértettje bárki – akár jogi személy, társadalmi szervezet vagy hatóság is – lehet. Természetes személy sértett esetén további feltétel, hogy élő ember legyen, ugyanis a halott emlékének meggyalázása kegyeletsértésnek minősül. A rágalmazás sértettje csak konkrét és beazonosítható személy lehet.

A rágalmazással szemben a büntetőjogi védelem egyformán megillet mindenkit, életvitelétől, szellemi képességeitől függetlenül.A bűncselekmény rendbelisége a sértettek számához igazodik. Az azonos sértett sérelmére elkövetett becsületsértést a rágalmazás magába olvasztja, ugyanakkor valóságos halmazatban állhat a tettleges becsületsértéssel.

Ennek a bűncselekménynek a tettese bárki lehet. A rágalmazás híreszteléssel elkövetése esetén mind a tény állítója, mind annak híresztelője megvalósítja a rágalmazás vétségét.

A rágalmazást, mint a becsület csorbítására alkalmas kifejezés közlését a Btk. három vagylagos elkövetési magatartásként szabályozza:

1. a tényállítás,
2. a híresztelés, illetve
3. a tényre közvetlenül utaló kifejezés használata.

A rágalmazás legtöbbször megvalósuló elkövetési magatartása a tényállítás, ami egy nyilatkozat, tartalmát tekintve valamely múlt vagy jelenbeli eseményre, állapotra vagy jelenségre történő utalás, például: „Jóska rendszeresen veri a feleségét”. A tényállítás saját tapasztaláson, tudáson, közvetlen élményen alapul.

A rágalmazás elkövethető híreszteléssel is. A híresztelés a mások tapasztalatán alapuló tényállítás továbbadása – „azt mondják, Jóska veri a feleségét” -, feltéve, hogy ez nem értékítélet, vélemény, kritika vagy bírálat.

A rágalmazás viszonylag ritka elkövetési aformája a tényre közvetlenül utaló a kifejezés, ha az elkövető a tényből olyan jellemzőt emel ki és ad tovább, melyből az adott eseményre lehet következtetni.

Így a községben az arcán kék folttal megjelenő nő férjére azt mondják: „itt a keménykezű asszonynevelő”. E kijelentésben az elkövető nem állítja tényként, hogy a nőt a sértett verte meg, azonban a megfogalmazásból erre egyértelműen következtetni lehet.

Ha az elkövető mást hatóság előtt rágalmaz meg alaptalanul azzal, hogy bűncselekményt követett el, nem rágalmazásért, hanem hamis vádért felel.

E bűncselekmény esetén a becsületcsorbításra való alkalmassága kapcsán minden esetben vizsgálni kell, hogy a tényállítás vagy az arra közvetlenül utaló kifejezés gyalázkodó hangvételű-e. A rágalmazás tényállása nem korlátozhatja indokolatlanul a bíráló jellegű kritikai megállapításokat. Ha tehát a a kifogásolt bíráló megállapítások nem gyalázkodó jellegűek, a rágalmazás megállapításának nincs helye.

A közhatalmat gyakorlók sérelmére elkövetett rágalmazás megállapíthatósága kapcsán más mérce érvényesül. A hivatalos személyeknek, közszereplőknek nagyobb a tűrési kötelezettségük bírálójukkal szemben. Ugyanakor, ha a bírálat a fenti személyek magánéletére vonatkozik, a rágalmazás szempontjából az általános szempontok alapján kell vizsgálni a magatartást.

A rágalmazás elkövetési magatartásainak közös jellemzői

A rágalmazás valamennyi elkövetési magatartása csak más előtt követhető el, ez értelemszerűen a sértetten túli harmadik személyt jelent. E feltétel hiányában az elkövető becsületsértésért felelhet.

Az elkövetési magatartásoknak alkalmasaknak kell lenniük a becsület csorbítására. E tekintetben a társadalom – vagy az adott szűkebb közösség – mércéje az irányadó, és ezen a szűrőn keresztül vizsgálandó, hogy az elkövetési magatartás objektíve alkalmas-e a becsületérzés megsértésére.

A rágalmazást akkor lehet csak megállapítani, ha annak elkövetési magatartása jogellenesnek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy a feljelentési, a tanúzási, a szakértői kötelesség teljesítése vagy például egy hivatali minősítés, nyilvános bírósági tárgyalásról közölt tudósítás körében elhangzott negatív tényállítás nem alapozza meg a jogellenességet, így nem állapíthtó meg a rágalmazás.

A cselekmény nem az elkövetési magatartások tanúsításával, hanem a tény más – harmadik személy – tudomására jutásával válik befejezetté.

A rágalmazás csak szándékosan követhető el, az elkövető tudatának át kell fognia tényállítása valótlan, becsületsértő voltát. Amennyiben az elkövetőnek csak a más előtti elkövetésre nem terjed ki a szándéka, a becsület csorbítására alkalmas tényközlés nem rágalmazást, hanem becsületsértést valósít meg.

Súlyosabban minősül a cselekmény, ha a rágalmazást

1. aljas indokból vagy célból,
2. nagy nyilvánosság előtt, vagy
3. jelentős érdeksérelmet okozva
4. követik el.

Az aljas indok vagy cél erkölcsileg elítélendő. Ilyennek minősülhet például a bosszú.

Nagy nyilvánosság előtt történik az rágalmazás, ha nagyobb vagy előre meg nem határozható számú személy előtt valósul meg, vagy a sajtótermék, médiaszolgáltatás, sokszorosítás vagy elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történik az elkövetés.

A rágalmazással okozott érdeksérelem a sértettet a bűncselekmény elkövetési magatartásával okozati összefüggésben ért valamennyi hátrányos következmény (például munkahelyéről való elbocsátása, házasságának felbomlása).

Könnyű testi sértés, magántitok megsértése, levéltitok megsértése, rágalmazás, becsületsértés és kegyeletsértés esetén – a sértett magánindítványára megindult eljárásban – a vádat nem az ügyész, hanem a sértett mint magánvádló képviseli.

A magánvádló gyakorolhatja a sértett törvényben biztosított jogait, így a jelenlét, az iratbetekintés, az indítványtétel és észrevételezés, a felvilágosítás kérés, a felszólalás, ezen túlmenően a polgári jogi igény érvényesítésének a jogát. Másrészről főszabály szerint a vád képviseletével járó jogok illetik meg.

Ez utóbbi legfőbb korlátja az, amikor az ügyész átveszi a vád képviseletét, és ezáltal a magánvádló már csak a sértetti jogokkal élhet. A magánvádlónak csak vádképviseleti joga van, de nem köteles a vádat képviselni. Ez annyit jelent, hogy nincs akadálya a vád elejtésének, és nem köteles azt indokolni.

A becsületsértés és a rágalmazás ugyanakkor mégis közvádra üldözendő, ha hivatalos személy sérelmére hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, vagy hatóság sérelmére hivatali működésével összefüggésben követik el.

További lényeges szabály ezen felül, hogy sem fiatalkorúval szemben, sem a katonai büntetőeljárásban magánvádnak nincs helye. Mindezekben az ügyekben a vádat az ügyész, illetve a katonai ügyész képviseli.

A magánvádló halála esetén helyébe harminc napon belül a hozzátartozója léphet. A terhelt bűnösségének bizonyítása a magánvádlót terheli, így az általa emelt vád tekintetében megilletik a vád képviseletével járó jogok.

Bár a magánvádló az ügyész „helyén” szerepel a perben, az ügyész hatósági-közhatalmi jogosítványai természetesen nem illetik meg, így pl. nem rendelhet el kényszerintézkedést, nyomozást és nem is végezhet nyomozati cselekményeket.

A magánvádló a vádat indokolás nélkül elejtheti, ha azonban az ügyész korábban a vádképviseletet a magánvádlótól átvette – ezt bármikor megteheti -, az ügyész csak elállhat a képviselettől, ezután a vádat ismét a magánvádló fogja képviselni.

A magánvádló a bizonyítékok megszerzése során nem rendelkezik a sértetti pozícióján túlmenő különleges nyomozati vagy bizonyítási jogkörrel. A nyomozást ilyenkor a bíróság rendel el, illetve az ügyész, feltéve, hogy a vádképviseletet átvette.

A magánvádas eljárás feljelentésre indul meg, amelyet szóban vagy írásban a bíróságon kell megtenni. A feljelentésben elő kell adni, hogy a feljelentő ki ellen, milyen cselekmény miatt és milyen bizonyítékok alapján kéri a büntetőeljárás lefolytatását. Az ügyész a feljelentést akkor küldi meg a bíróságnak, ha a vád képviseletét nem veszi át.

A bíróság az iratokat megküldheti az ügyésznek, ha pl. szükségesnek tartja, hogy az ügyész a vád képviseletének átvételét megfontolja. A magánvádas eljárásban a bíróság a feljelentettet és a feljelentőt kötelezően személyes meghallgatásra idézi és ülést tart.

A bíróság megkísérli a feljelentő és a feljelentett kibékítését. Ha a békítés eredménytelen, a bíróság felveszi a feljelentett személyi adatait, majd kérdést intéz hozzá, hogy a feljelentésben foglaltakat beismeri-e és védekezésének alátámasztására milyen bizonyítási eszközöket jelöl meg.

Szükség esetén megállapítja, hogy melyik sértett jár el magánvádlóként, illetőleg kijelöli a magánvádlót. Az eredménytelen békítést tárgyalás követi.