Igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés

Az eljárások során keletkező, nem nyilvános adatok, tények és körülmények védelme kulcsfontosságú a tisztességes eljáráshoz, a jogbiztonsághoz és az érintettek személyiségi jogainak megőrzéséhez.

Az igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés védett jogi tárgya a hatósági és bírósági eljárások tisztasága és zavartalan lefolytatása.

Emellett védi az eljárások során megismert bizalmas, gyakran személyiségi jogokat is érintő adatok titkosságát.

A hatósági tanúk, valamint a zárt tárgyalásokon vagy bírósági tanácsüléseken részt vevő személyek titoktartási kötelezettsége ennek a védelemnek a jogi eszköze.

Ha ezeket a kötelezettségeket megszegik, az az egész eljárás integritását, továbbá a felek érdekeit is sértheti.

A hatósági tanú alkalmazása elsősorban közigazgatási eljárásokhoz – például lefoglalás, zárlat vagy szemle – kapcsolódik.

A 2016. évi CL. törvény alapján a hatósági tanú olyan személy, aki tanúsítja az eljárási cselekmény során történteket.

Bár a hatósági tanú alkalmazása nem kötelező, és bizonyos személyek nem is lehetnek ilyen szereplők (például az ügyfél vagy hozzátartozója), a tanúként eljárók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat titokban tartani.

A titoktartási kötelezettség alól kizárólag az eljáró vagy másodfokú hatóság, illetve a bíróság adhat felmentést.

A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében a bírósági tárgyalások általában nyilvánosak, azonban kivételes esetekben – erkölcsi, adatvédelmi vagy más ok miatt – a bíróság a nyilvánosságot részlegesen vagy teljesen kizárhatja.

Ilyen esetekben a résztvevőket kifejezetten figyelmeztetni kell arra, hogy a tárgyaláson elhangzottakról tájékoztatást nem adhatnak.

A tanácsülések – ahol a bíróság érdemi döntéseket hoz – eleve nem nyilvánosak, és az ott elhangzott vagy jegyzőkönyvbe foglalt információk semmilyen körülmények között nem hozhatók nyilvánosságra.

A bűncselekmény konkrét elkövetési magatartása a tény, adat vagy körülmény jogosulatlan felfedése, vagyis olyan információk harmadik fél számára való megismerhetővé tétele, amelyek elvileg titokban kellene maradjanak.

A felfedés történhet aktív magatartással (például közléssel), de mulasztással is (például dokumentumok nem megfelelő kezelése révén).

Lényeges elem, hogy a titoktartási kötelezettség alól nem történt felmentés, vagy a törvény azt eleve nem is engedi (mint például a tanácsülés esetén).

A bűncselekmény elkövetője az eset függvényében eltérő lehet.

Az (1) bekezdés esetében kizárólag hatósági tanú lehet a tettes. A (2) bekezdés – a zárt tárgyaláson elhangzottak felfedését – olyan személyekre vonatkoztatja, akik részt vettek azon, akár jogosultan, akár jogosulatlanul.

A (3) bekezdés szerinti elkövetők pedig azok, akik a bírósági tanácsülésen jelen voltak vagy a tanácsülés jegyzőkönyvéhez, mellékleteihez hozzáférnek.

Felbujtás vagy bűnsegély esetén az általános büntetőjogi szabályok irányadók.

Az igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés kizárólag szándékosan követhető el.

Az elkövetőnek tudatában kell lennie annak, hogy az adott információt nem hozhatja nyilvánosságra, és hogy cselekményével más személy ismerhet meg bizalmas adatokat.

A gondatlanság nem büntetendő, viszont ha a mulasztás következtében az információ hozzáférhetővé válik, az is bűncselekmény lehet, ha az elkövető tisztában volt a titoktartási kötelezettségével.

Az igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés a bíróságok és hatóságok eljárásainak zavartalan lefolytatásához nélkülözhetetlen szabály.

A jogalkotó célja, hogy a titkos információk, bizalmas adatok kizárólag azok birtokában maradjanak, akik jogosultak azok megismerésére.

A tényállás világos keretet biztosít a hatósági tanúkra, tárgyalási résztvevőkre és bírósági dolgozókra vonatkozó titoktartási kötelezettségekhez, egyben szankcionálja a tudatos titoksértést.