Kényszerítés hatósági eljárásban

A jogalkotó célja, hogy szankcionálja azokat a cselekményeket, amelyekkel valaki más személyt – erőszakkal vagy fenyegetéssel – arra próbál kényszeríteni, hogy egy hatósági eljárásban ne éljen törvényes jogaival, vagy ne teljesítse kötelezettségeit.

A kényszerítés hatósági eljárásban a jogrendszer stabilitását védi.

Az eljárások során az állam azt kívánja garantálni, hogy minden résztvevő – legyen az tanú, szakértő, terhelt vagy védő – szabad akaratából tehesse meg jogi nyilatkozatait, teljesíthesse kötelezettségeit.

Az e szabadságot korlátozó erőszakos vagy fenyegető magatartások ezért különösen veszélyesek a közbizalomra és az igazságszolgáltatás hitelességére nézve.

A törvény két elkövetési módot ismer: erőszakot és fenyegetést.

Az erőszak kizárólag személy elleni fizikai támadást jelent – például bántalmazást, lökdösést –, amely az érintett akaratának megtörésére irányul.

A fenyegetés ezzel szemben pszichés ráhatás, olyan közlés vagy viselkedés, amely komoly hátrány bekövetkeztének kilátásba helyezésével félemlíti meg a másik felet.

E magatartások célja mindig az, hogy a másik személy ne tegyen meg valamit, amire a törvény feljogosítja vagy kötelezi.

A bűncselekmény „áldozata”, vagyis passzív alanya bárki lehet, aki egy hatósági eljárásban jogosult lenne valamely jog gyakorlására vagy kötelezettség teljesítésére.

Ebbe beletartoznak a tanúk, szakértők, tolmácsok, a terhelt, sőt akár az eljárásban szereplő ügyvéd is.

Azonban az elkövető nemcsak egy már folyamatban lévő eljárás kapcsán valósíthatja meg a bűncselekményt, hanem már az előtt is, ha várható, hogy az illető részt fog venni egy eljárásban.

A kényszerítés hatósági eljárásban materiális bűncselekmény, vagyis eredményhez kötött.

Akkor válik befejezetté, ha az érintett személy a kényszer hatására valóban nem gyakorolja jogát (pl. nem tesz vallomást), vagy nem teljesíti kötelezettségét (pl. nem jelenik meg idézésre).

A kísérleti stádium már az erőszakos vagy fenyegető magatartás megkezdésével megvalósul, ám a teljes befejezettséghez a kívánt „eredménynek” is be kell következnie.

Tettesként bárki felelősségre vonható, aki erőszakkal vagy fenyegetéssel próbál befolyásolni egy eljárási szereplőt.

Nincs szükség hivatalos vagy különleges státuszra.

Az elkövető akár maga is lehet az eljárás résztvevője, például a vádlott vagy egy másik tanú.

A felbujtás és a bűnsegély is büntetendő, ezekre az általános büntetőjogi szabályok vonatkoznak.

A törvény a cselekmény súlyosságát attól is függővé teszi, hogy milyen típusú eljárásban történik a kényszerítés:

• Büntetőügyben: 1–5 évig terjedő szabadságvesztés jár. Ha az ügy olyan súlyos bűncselekmény miatt folyik, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, a szankció 2–8 évig terjedhet.
  
  
• Polgári ügyben: A büntetés legfeljebb 3 évig terjedő szabadságvesztés. Ha az ügy különösen nagy vagyoni értéket vagy jelentős egyéb érdeket érint, a büntetés 1–5 év is lehet.
  
  
• Szabálysértési, közigazgatási vagy fegyelmi ügyben: A törvény enyhébb, vétségként 1 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti az elkövetőt.

A kényszerítés hatósági eljárásban csak szándékosan követhető el.

Az elkövetőnek tudnia kell, hogy egy eljárási szereplőt olyan nyomás alá helyez, amely célja a joggyakorlás vagy kötelezettségteljesítés meghiúsítása.

Gondatlanság e bűncselekmény keretében kizárt.

A büntetőeljárások során gyakran fordul elő, hogy az érintettek különböző módon próbálják akadályozni az eljárás tisztaságát vagy megfélemlíteni az eljárás szereplőit.

Ennek egyik formája a kényszerítés hatósági eljárásban, amely magában foglalja a tanúk, bírák, ügyészek vagy más hatósági személyek fenyegetését, megvesztegetését vagy más módon történő befolyásolását.

Az igazságszolgáltatás egyik alapvető értéke a hatóságok függetlensége és a befolyásmentes döntéshozatal, ezért minden ilyen típusú kényszerítési kísérlet komoly büntetőjogi következményekkel járhat.