Védett kulturális javakkal visszaélés

Mindez a társadalmi érdekeket szolgálja, hiszen az ilyen tárgyak megőrzése kulcsfontosságú, mind a magyar nemzet, mind az emberiség számára.

A védett kulturális javakkal visszaélésre vonatkozó főbb rendelkezéseket a Btk. 358. § (1) és (2) bekezdése tartalmazza.

Ezek köré épül a 2001. évi LXIV. törvény is, amely részletesen meghatározza, milyen kulturális javak minősülnek „védettnek”, hogyan kell ezeket nyilvántartani, továbbá milyen engedélyek szükségesek például a külföldre vitelhez.

A keretdiszpozíció lényege, hogy a bűncselekmény konkrétan megnevezett magatartásait a Btk. csak alapjaiban határozza meg, a részletszabályokat pedig az említett ágazati törvények részletezik.

A bűncselekmény során megsértett védett jogi tárgy a kulturális örökség.

Ezzel a társadalom érdeke érvényesül, hiszen a kulturális örökség nemzetünk és az egyetemes kultúra fontos része.

Amennyiben valaki ilyen védett tárgyakkal úgy jár el, hogy megsérti a törvényi rendelkezéseket, az az állam és a közösség érdekei ellen vét, hiszen csorbítja a kulturális örökség megóvására irányuló erőfeszítéseket.

A 2001. évi LXIV. törvény pontosan meghatározza, mit nevezünk „kulturális javaknak”.

Ezek magukban foglalják az emberi történelem, a magyar nemzet, illetve a természet élő és élettelen fejlődésének kiemelkedő tárgyi emlékeit, beleértve a különféle művészeti alkotásokat is.

Fontos tudni, hogy nemcsak egy-egy műtárgy lehet védett, hanem gyűjtemények vagy tárgyegyüttesek is, amennyiben ezek együttese bír kiemelkedő kulturális jelentőséggel.

A Btk. 459. § (1) bekezdés 30. pontja alapján a „védett kulturális javak” azon műtárgyak, gyűjtemények, tárgyegyüttesek, amelyeket hatósági eljárás keretében védetté nyilvánítottak, vagy amelyek törvény erejénél fogva minősülnek védettnek.

Ez a védetté nyilvánítás nem keverendő össze az ideiglenes védelemmel: utóbbi még nem jelent végleges műemléki státuszt, pusztán a hatóság eljárásának átmeneti eszköze.

Ugyanakkor a Btk. kizárólag a ténylegesen védett kulturális javakat helyezi bűncselekményi oltalom alá.

 A védett kulturális javakkal visszaélés három tipikus magatartásban ölthet testet, amelyek mindegyikét a 358. § (1) bekezdés sorolja fel:

1. Előzetes hozzájárulás nélkül történő elidegenítés
   Ha valaki védett gyűjteményhez tartozó tárgyat vagy védett tárgyegyüttes darabját előzetes hozzájárulás nélkül ruházza át másra, megvalósulhat a bűncselekmény. A 2001. évi LXIV. törvény 51. § (2) bekezdése értelmében ugyanis az ilyen tárgyak elidegenítéséhez vagy őrzési helyüknek 90 napnál hosszabb időre történő megváltoztatásához a hatóság előzetes engedélye szükséges. A tulajdonjog átruházása lehet visszterhes (például adásvétel) vagy ingyenes (például ajándékozás).
   
   
2. Bejelentési kötelezettség elmulasztása
   Amennyiben a védett kulturális javak tulajdonjogában változás áll be (például eladás, öröklés vagy ajándékozás útján), a tulajdonosnak bejelentési kötelezettsége van, amit a 2001. évi LXIV. törvény 52. § (3) bekezdése ír elő. Ezt a bejelentést a hatósághoz haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül meg kell tenni. Az elmaradó bejelentés akadályozhatja az állam elővásárlási jogának gyakorlását, és így sérti a közérdeket.
   
   
3. Engedély nélküli külföldre juttatás
   A harmadik tényállás akkor valósul meg, ha valaki engedély nélkül juttatja külföldre a védett kulturális javakat vagy túllépi a kiviteli engedélyben megszabott kereteket. Előfordulhat, hogy valaki megszerzi ugyan a kiviteli engedélyt, ám a kiadható mennyiséget meghaladó mértékben akarja exportálni ezeket a tárgyakat, ami szintén büntetendő. A részletes szabályok a 2001. évi LXIV. törvény 3. Fejezetében lelhetők fel, különös tekintettel az 55. § (1) bekezdésére.
   
   

Lényeges, hogy a védett kulturális javakkal visszaélés kizárólag szándékosan követhető el.

Ez azt jelenti, hogy az elkövető tudatában van annak, hogy védetté nyilvánított tárggyal vagy gyűjteménnyel bánik jogellenesen, és kifejezetten ezt a célt is tartja szem előtt.

Gondatlan formában a törvény nem rendeli büntetni ezt a cselekményt, így a tévedés vagy tájékozatlanság nem feltétlenül jár büntetőjogi felelősséggel, amennyiben az elkövető valóban nem ismerte a tárgy védett státuszát.

A Btk. 358. § (2) bekezdése kiterjeszti a büntetendő magatartások körét.

Eszerint nemcsak a „védett” kulturális javak engedély nélküli külföldre vitelét szankcionálják, hanem minden olyan kulturális tárgyét is, amelyek kiviteli engedélyhez kötöttek.

A 2001. évi LXIV. törvény 56-57. §-a szabályozza ezen javak kivitelének feltételeit.

Ha valaki a kiviteli engedély nélkül, vagy azt túllépve juttatja ki ezeket a tárgyakat az országból, szintén elköveti a bűncselekményt.

Aki a védett kulturális javakkal visszaélés bűntettét elköveti a törvény szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hogy hány rendbeli cselekményről van szó, az attól függ, hogy  hány védett tárgy vagy tárgyegyüttes vonatkozásában történt mulasztás vagy tevékenység.

Például, ha valaki több különálló védett tárgyat egyszerre ad el engedély nélkül, akkor az egyes darabok számának megfelelően több rendbeli elkövetés is megállapítható.

A közigazgatási jogszabályok betartása a kulturális örökség védelmében is fontos szerepet játszik.

Ennek érdekében a törvény büntetni rendeli a műemlék vagy védett kulturális javak megrongálását, valamint a védett kulturális javakkal való visszaélést.

Ezek a bűncselekmények különösen súlyosak lehetnek, hiszen a kulturális örökség és a műemlékek megóvása nemcsak az adott ország, hanem az egész emberiség közös érdeke.