Elöljáró vagy a szolgálati közeg elleni erőszak

Ez a szabályozás azt célozza, hogy a katonai és rendvédelmi szervek tagjai (például katonák, rendőrök, őrök, ügyeleti szolgálatok) a jogszabályokban rögzített feladatukat félelem nélkül láthassák el.

A bűncselekmény alapesete alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, de minősített körülmények között – például fegyveres elkövetés, csoportos fellépés, vagy súlyos sérülés okozása esetén – jóval súlyosabb büntetések is kiszabhatók.

A bűncselekmény jogi tárgya nem csupán a testi épség védelme, hanem magának a szolgálati rendnek és a függelmi viszonyoknak a biztosítása is.

A hadseregben és a rendvédelmi szerveknél elvárható, hogy az elöljárók, feljebbvalók, őrök vagy más szolgálati közeg törvényben meghatározott jogosítványaikat akadály nélkül gyakorolhassák.

Ez fontos a katonai hierarchia működésében és a rendvédelmi feladatok ellátásában egyaránt.

A bűncselekmény sértettjei lehetnek olyan személyek, akik jogosultak parancs vagy utasítás kiadására, illetve a szolgálati rend fenntartására.

Ilyenek például a katonai elöljárók, a rendőrségnél a magasabb rendfokozatú rendőrök, vagy az őrszolgálatot teljesítők.

Az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak többféle elkövetési magatartást foglal magába:

1. Erőszak alkalmazása: Ez lehet ütés, rúgás, lökés, fojtogatás, megragadás vagy bármilyen, az emberi testre irányuló tettleges fizikai ráhatás, mely alkalmas arra, hogy a sértettet feladatának ellátásában akadályozza.
2. Erőszakkal fenyegetés: Ide tartozik az olyan kijelentés vagy magatartás, amely közvetlen erőszakot helyez kilátásba, és reálisan alkalmas a félelem felkeltésére.
3. Tettleges ellenállás: Ez a passzív ellenálláson túlmutató fizikai ellenszegülést takarja, amely nem feltétlenül erőszakos támadó magatartás, ám alkalmas lehet a sértett akadályozására a szolgálati kötelesség teljesítésében.

A bűncselekmény megvalósításához szükséges, hogy a cselekményre a szolgálat teljesítése közben, vagy amiatt kerüljön sor.

Ez lényeges különbség más erőszakos bűncselekményekhez képest, hiszen a törvény kiemelten védi azt a személyt, aki a közhatalmat gyakorolja.

A védelem akkor is fennáll, ha már lezárult a konkrét intézkedés, de a támadást kifejezetten azért követik el, mert a szolgálati személy korábban intézkedett.

A törvényalkotó abból indul ki, hogy ha a szolgálatot teljesítő közegnek attól kell tartania, hogy később emiatt éri erőszakos cselekmény, az jelentősen akadályozza a hivatása betöltését.

Az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszakot tipikusan az elöljáró alárendeltje, illetve a feljebbvaló esetén nála alacsonyabb rendfokozatú katona, vagy bármely más, a felügyeleti-szolgálati viszonyban álló személy követheti el.

A lényeg, hogy a függelmi viszony vagy a szolgálati jelleg érvényben legyen.

A motiváció – legyen az személyes bosszú, megtorlás, dühkitörés vagy egyéb indok – a jogi minősítés szempontjából közömbös.

Már a cselekmény ténye, az erőszakos vagy fenyegető fellépés önmagában elegendő a bűncselekmény megállapításához.

Az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak tényállása a katonai és rendvédelmi szervezetek zavartalan működését hivatott garantálni.

A törvény szigorúbb elbírálással él azokkal szemben, akik a szolgálatot teljesítő személyeket – például katonákat, rendőröket – erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozzák.

Ennek oka, hogy az állam számára nélkülözhetetlen a szolgálat biztonságos és hatékony ellátása, amely elképzelhetetlen lenne, ha a parancsnokoknak vagy járőröknek állandóan tartaniuk kellene a támadásoktól.