Bűncselekmény elkövetésével vádolják?

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést bárki elkövetheti, akinek a szakmáját olyan szabályok határozzák meg, amelyek célja, hogy az adott hivatással érintett személyek biztonságát garantálja.

A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést bárki elkövetheti, akinek a szakmáját olyan szabályok határozzák meg, amelyek célja, hogy az adott hivatással érintett személyek biztonságát garantálja. Ez pedig számos foglalkozásról elmondható. Ezért leginkább a szokásosnál is nagyobb körültekintést igénylő szakmák gyakorlói keresik fel irodánkat.

Az orvosi hivatás gyakorlói a szokásosnál is jobban ki vannak téve annak a veszélynek, hogy egy rossz döntés meghozatala után büntetőeljárás indul velük szemben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés. Kérje konzultációnkat.
A hét minden napján -24/7 személyesen vagy online
Konzultáció

A bűncselekmény jogi tárgya

Az élet, a testi épség és egészség sérthetetlenségéhez fűződő társadalmi érdek védelmét szolgálja ez a bűncselekmény a Btk-ban. A jogalkotó ennek a tényállásnak a megalkotásával szándékozik elérni, hogy a foglalkozás gyakorlója munkája során annak szabályait megtartsa.

A szabályok akár gondatlan megszegése ugyanis könnyen eredményezheti, hogy más élete, testi épsége, egészsége veszélybe kerüljön. Súlyosabb esetben testi sérülés, maradandó fogyatékosság, egészségromlás, tömegszerencsétlensége sőt akár halál is bekövetkezhet.

A foglalkozási szabályszegés

E bűncselekmény olyan szabályok megszegésével követhető el, amelyek célja, hogy garantálja a foglalkozással érintett személyek biztonságát. Nincs jelentősége annak, hogy a szabályszegés tevéssel vagy mulasztással valósul-e meg.

A szakmai szabályok egyik típusa részletesen leírt, pontos követelményeket fogalmaz meg jogszabályokban, szabványokban. Jellemzően ilyenek a lőfegyverrel, robbanóanyaggal végzett munkák szabályai, a műszaki szabályok, építésügyi szabályok. 

Vannak azonban olyan szabályok, melyek alkalmazására mindig az adott helyzetnek megfelelően kell sort keríteni. Az orvos hivatásának gyakorlását a jogszabályokban, egyéb előírásokban meghatározott írott szabályokon túl számos ilyen, mérlegelést igénylő előírás is meghatározza. Foglalkozási szabálynak minősülhetnek az orvosi tevékenység tudományos előírásai, de akár bizonyos sporttevékenység szabályai is.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

Orvosi tevékenység, a műhiba

Az orvosi műhiba kifejezést hétköznapi értelemben gyakran használják, azonban ez nem egy jogi szakkifejezés. Egy orvos által nem követhető el ez a bűncselekmény pusztán azzal, ha tévesen állítja fel a diagnózist. Akkor sem, ha ezért ennek megfelelően tévesen kezeli, esetleg megműti a beteget.

A bűncselekmény megvalósulásához ugyanis az is szükséges, hogy a fenti téves diagnózis felállítása azért történt, mert egyben foglalkozási szabályt is vétett az orvos.

Ugyanakkor az orvos akár úgy is elkövetheti ezt a bűncselekményt, ha nem közvetlenül a gyógyítási tevékenységhez kapcsolódó szabályokat szeg meg, hanem például bejelentési kötelezettségét. 

Lőfegyver (stb.) kezelésére és használatára vonatkozó szabályok

A Btk. 165. § (4) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezés alapján mindenkire nézve foglalkozási szabálynak minősülnek a lőfegyver, a robbantószer és a robbanóanyag kezelésére és használatára vonatkozó szabályok.

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény és a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet

Nincs jelentősége annak, hogy a fegyvert vagy ezen anyagokat jogszerűen tartja-e magánál vagy nem. 

A lőfegyverek vonatkozásában a lövés leadása is lehet elkövetési magatartás. Ha ez „véletlen” elsülés következménye, a gondatlan veszélyeztetés, ha pedig nem célzott, de a passzív alany irányába leadott volt, a szándékos veszélyeztetés megállapítását alapozhatja meg.

Büntetőjogi ügyvédi konzultáció
Büntetőjogi ügyvédi konzultáció

A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállási elemei

Más vagy mások

Bűncselekményt csak a „más vagy mások” életét, testi épségét, egészségét veszélyeztető cselekményekkel lehet elkövetni.  Ha valaki a foglalkozása gyakorlása során a szabályszegéssel kizárólag a saját életét, testi épségét, egészségét veszélyezteti, nem követ el bűncselekményt.

Közvetlen veszély

Nem elegendő a bűncselekmény megvalósításához, ha a mulasztás következtében pusztán egy absztrakt, általános veszély következik be. Amennyiben nem bizonyítható, hogy egy vagy több konkrét személy  a mulasztás következtében reálisan, konkrétan olyan helyzetbe kerül, hogy életének vagy testi épségének a sérelme reálisan bekövetkezhet, nincs helye büntetőjogi felelősségre vonásnak. A közvetlen veszély fennállását rendszerint a szabályszegés megvalósítása után bekövetkezett testi sérülés vagy a minősítő eredmények alapján lehet megállapítani.

Nem következhet be közvetlen veszély, ha a szabályszegésből következő veszély hatókörében nincs, és nem is lehet személy. Nem tekinthető közvetlen veszélynek az sem, ha a szabályszegő magatartás kizárólag dolgokat veszélyeztet.  

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés. Kérje konzultációnkat.
A hét minden napján -24/7 személyesen vagy online

Testi sérülés

A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés alaptényállásának eredménye a testi sértés okozása. A testi sértés könnyű és súlyos testi sértés is lehet, és a sértő eredmény magában foglalja az azt megelőző közvetlen veszélyt.

Okozati összefüggés

A foglalkozási szabályszegésnek és a bekövetkezett eredménynek okozati összefüggésben kell állnia. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért a büntetőjogi felelősséget a foglalkozási szabályok megszegésének ténye önmagában még nem alapozza meg, szükséges az is, hogy a szabályszegés és a bekövetkezett eredmény között az okozati összefüggés fennálljon (vö. EBH2007. 1680.). 

Szándékosság

A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gondatlanul és szándékosan is elkövethető. A szabályszegéssel megvalósuló bűncselekményeknél szokásos kétlépcsős vizsgálatot kell alkalmazni: az elkövetési magatartással kapcsolatos bűnösség vizsgálatát az eredményhez fűződő bűnösség vizsgálata követi. 

Nem állapítható meg büntetőjogi felelősség, ha az elkövetőt a foglalkozása szabályának megszegésével (felismerésével és betartásának elmulasztásával) kapcsolatban még gondatlanság sem terheli; vagy ha a szabály felismerése ellenére a szabályszegő magatartás és az ebből következő veszélyhelyzet elhárítására nincs más cselekvési lehetősége. 

Ha az elkövető kívánja a sértett halálát vagy e ténybe belenyugszik, szándékos emberölésért felelhet.

Kísérlet és a befelyezett bűncselekmény

Befejezett a bűncselekmény az eredmény (a közvetlen veszély vagy a sértő eredmény) bekövetkezésével. 

Kísérlet a Btk. 165. § (1) bekezdés szerinti gondatlan alapesetben fogalmilag kizárt.

A Btk. 165. § (3) bekezdés szerinti foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés alapesetében elvileg előfordulhat, ha szándékos a szabályszegés, de a közvetlen veszély mégsem következik be.

A bűncselekmény elkövetője, a foglalkozás gyakorlója

A joggyakorlat a foglalkozást gyűjtőfogalomnak tekinti, amely felöleli a hivatás és az állás fogalmát is, és azon munkavégzést is, amely nem jogszerű vagy engedély nélküli („kontárok”). 

A foglalkozási szabályokat megszegő elkövető felelősségét nem befolyásolja az, ha mások is szegtek meg foglalkozási szabályokat, amennyiben a tényállási elemek megvalósultak.

Az orvosi hivatás és a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés
Az orvosi hivatás és a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés

A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés minősített esetei

A minősített eseteket a gondatlan és a szándékos veszélyeztetés esetében azonosan, de eltérő büntetési tételekkel határozza meg. A minősítő eredményekre vonatkozó felelősség megállapításához az elkövetési magatartás és a minősítő eredmény közötti okozati összefüggés fennállása és a minősítő körülményt képező eredményre kiterjedő gondatlanság szükséges.

Tömegszerencsétlenség

Ha a szabályszegés maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget okoz, a büntetési tétel három évig terjedő szabadságvesztésre emelkedik. Tömegszerencsétlenség valósul meg a bírói gyakorlat szerint, ha a cselekmény következtében legalább tíz személy valamilyen fokban megsérül, és közülük legalább egy személy nyolc napon túl gyógyuló súlyos, vagy ennél súlyosabb minősítésű testi sértést szenved. 

Halálos eredmény

A gondatlanságból elkövetett halált okozó veszélyeztetés büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Halálos tömegszerencsétlenség

Ha a balesetben legalább két személy meghal, vagy halálos tömegszerencsétlenség következik be, a büntetési tétel kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. A halálos tömegszerencsétlenség megállapításának feltétele, hogy a cselekmény következtében legalább tíz személy valamilyen fokú sérülést szenved, és közülük legalább egy személy halála is bekövetkezik. A tömegszerencsétlenség esetében a súlyosabb fokú sérültek nagyobb száma, illetve a halálos tömegszerencsétlenség esetében a halálesetek, illetve a súlyosabb fokú sérülések nagyobb száma súlyosító körülményként értékelhető.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés Btk. szerinti tényállása:

Paragrafus jel
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés Btk. 165. §
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerint a Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés Btk. 165. § törvényi tényállása

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bírói gyakorlata:

BH kisokos - Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
A(z) Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés döntvények gyűjteménye
Az egyes ügyek pontos feltárásához szükséges a megfelelő Bírói határozatok áttekintése és a felkészülésben felhasználásuk a bíróságon. Az alábbi listában megtalálja az összes döntvényt az adott üggyel kapcsolatban.
Büntető ügyvédet keres?