BH+ 2012.4.146

A városi bíróság - a pótmagánvádló vádindítványa alapján eljárva - a 2010. január 29. napján kihirdetett ítéletével a terhelt bűnösségét hamis vád vétségében (Btk. 234. §) állapította meg. Ezért a terheltet egy évre próbára bocsátotta, és kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A terhelt és védője által felmentésért bejelentett fellebbezés folytán másodfokon eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a terheltet megrovásban részesítette.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt meghatalmazott védője nyújtott be - a Be. 284. § (1) bekezdés b) pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt a bűnösség megállapítása miatt, bűncselekmény hiányában a terhelt felmentése érdekében.

A felülvizsgálati indítványra a pótmagánvádló jogi képviselője útján írásban tett észrevételében a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

A Kúria a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.

A felülvizsgálati indítvány - a bűnösség megállapítását valójában az irányadó tényállástól eltérő körülményekre hivatkozással, a BJD 8030. döntés eltérő értelmezésével támadta, ez azonban a törvényben kizárt.

A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja, illetve a Be. 373. § (1) bekezdés I. c) pontja alapján, feltétlen hatályon kívül helyezést és az eljárás megszüntetését eredményező eljárási szabálysértés, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el.

A törvényes vád fogalmát a Be. 2. § (2) bekezdése határozza meg. Eszerint törvényes az a vád, melyet a vádemelésre jogosult (alaki feltétel) konkrét személlyel szemben benyújtott, és tartalmazza az e személlyel szembeni büntetőigény érvényesítésének ténybeli alapját, tehát eleget tesz az alanyi és tárgyi meghatározottság, valamint személyre konkretizáltság törvényi követelményének (tartalmi feltétel).

A Kúria - a törvényes vád alaki feltételei szempontjából - vizsgálta, hogy a felrótt bűncselekmény miatt emelt vád az arra jogosulttól származik-e (BKv. 90.).

A Be. 53. § (1) bekezdése alapján a sértett - a büntetőeljárási törvényben meghatározott esetekben - pótmagánvádlóként léphet fel. A sértett pótmagánvádlóként történő fellépését a törvény bizonyos korlátok között engedi meg, amelyek egy része értelemszerű, kifejezetten szabályozott.

Az eljárási törvény ugyanakkor - eltérően a sértettnek biztosított magánvádlói (52. §) és magánféli (54. §) jogosultságra vonatkozó rendelkezésektől - nem határozza meg kifejezetten a sértett pótmagánvádlóként való igényérvényesítésének anyagi jogi kereteit (eltekintve az adott ügy szempontjából közömbös, a 199. § (3) bekezdése, valamint egyes, külön eljárásokra vonatkozó rendelkezésektől). Nem tartalmaz kifejezett rendelkezést arról, hogy mely büntető törvényi tényállások esetén van helye pótmagánvádnak.

Fő szempont, hogy ahol a bűncselekménynek passzív alanya van, ott általában helye van pótmagánvádra történő eljárásnak, ennek hiányában többnyire nincs erre lehetőség.

Pótmagánvádlóként a sértett (értelemszerűen az adott bűncselekmény sértettje) jogosult fellépni.

Mindebből azonban nem következik, hogy minden bűncselekménynek feltétlenül van eljárásjogi (természetes, illetve jogi személy, ekként pótmagánvádlóként fellépésre jogosult) sértettje. Ez attól függ, hogy adott törvényi tényállás diszpozíciója tárgyi ismérvként tartalmaz-e passzív alanyt, eredményt, illetve a sérelem közvetett vagy közvetlen.

Ha a törvényi tényállás passzív alanyt (aki szükségképpen természetes személy) tartalmaz, akkor általában az őt ért sérelem egyben eljárásjogi sértetti jogosultságot is megalapozhat. S ugyanígy, ha a törvényi tényállás eredményt tartalmaz; ez esetben is (akár passzív alanyiság nélkül is) fennállhat a sértetti jogosultság, illetve a pótmagánvádlóként fellépés lehetősége.

Ha azonban a törvényi tényállás egyiket sem tartalmazza, akkor nyilvánvaló, hogy az adott bűncselekmény általi jogsértés, veszélyeztetés az állami, társadalmi, vagy gazdasági rend (mint jogtárgy) sérelmével jár, s esetleges következménye konkrét természetes, vagy jogi személyre nézve csupán áttételes.

Minden esetben körültekintően kell tehát vizsgálni, hogy a vádindítványban felrótt bűncselekményt tekintve a konkrét törvényi tényállás alapján pótmagánvádnak, ekként a sértett általi büntetőigény érvényesítésének helye van-e. Különösen így van ez, ha a törvényi tényállás passzív alanyt ugyan tartalmaz, eredményt azonban nem, a sérelem, illetve annak lehetősége pedig közvetett.

Ennek eredményeként dönthető el ugyanis, hogy az adott bűncselekmény esetében a vád jogosulttól származik-e [BKv. 90., illetőleg HGY 1941., 1942., 2125.].

Az 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) 234. § szerinti a hamis vád vétségét az követi el, aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével azért vádol hamisan, mert gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan vagy a bizonyíték hamis.

A bűncselekmény jogi tárgya - a Btk. 233. §-ában írt hamis vád bűntettével egyezően - kettős, az igazságszolgáltatás rendeltetésszerű tevékenységéhez, és a személyek ártatlanságának vélelméhez fűződő érdek. Elkövetési tárgya, ekként passzív alanya a vádolt személy.

Ugyanakkor a Btk. 234. § szerinti gondatlanságból elkövetett hamis vád vétsége alaki bűncselekmény, eredménye nincs. Az eljárás megindítására alkalmas vádolással (aminek három eleme az elkövető valamely törvényi tényállás megvalósítására utaló nyilatkozata, annak terhelő volta és hatóság előtt tétele) befejezetté válik.

E bűncselekmény megvalósulása nem közvetlenül okozza konkrét személy tényleges és közvetlen jog- vagy jogos érdekbeli sérelmét, illetve nem közvetlenül vezet annak veszélyéhez, hanem közvetve, áttételesen.

Elsődlegesen az igazságszolgáltatás, a hatóság megtévesztésére, másodsorban a passzív alany ellen közvetve irányul. A passzív alannyal szembeni büntetőeljárást nem az elkövető indítja meg, az ő magatartása mindössze alkalmas a büntetőeljárás megindítására. A büntetőeljárás az eljáró hatóság eljárási cselekménye által veszi kezdetét közvetlenül a passzív alany ellen. Ha a hamis vád magánvád formájában valósul meg, akkor a személyes meghallgatásra idézéssel, ha közvádas cselekményre vonatkozik, akkor a nyomozás elrendelésével, illetve a halaszthatatlan nyomozati cselekménnyel, ha pedig pótmagánvádban fogalmazódik meg, akkor a tárgyalásra idézéssel.

Ebből következően a Btk. 234. § szerinti bűncselekmény miatt - bár közvádra üldözendő és passzív alanyt is feltételez - pótmagánvádnak nincs helye, a sértett pótmagánvádlóként nem jogosult a vádindítvány benyújtására (HGY 2301.).

A fentiekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jelen ügyben a pótmagánvád alaki feltétel (jogosultság) hiánya miatt nem törvényes, a bíróság törvényes vád hiányában járt el. A törvényes vád hiánya kezdetben a vádindítvány elutasításának [Be. 231. § (2) bek. d) pont], utána pedig az eljárás megszüntetésének oka.

Tévedett, tehát az elsőfokú bíróság, amikor az adott ügyben a pótmagánvádlóként fellépés lehetőségét, a jogosultságot a hamis vád vétsége tekintetében nem vizsgálta.

A Kúria ezért a Be. 428. § (2) bekezdése alapján a megtámadott határozatot - a Be. 373. § (1) bekezdés I. c) pontjában írt okból, a törvényes vád hiánya miatt - hatályon kívül helyezte. A terhelttel szemben a Btk. 234. §-ába ütköző hamis vád vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette. (Kúria Bfv.II.630/2011.)