BH+ 2003.2.60

A megyei bíróság a 2000. június 20-án kelt ítéletével H. L. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - 5 évi fegyházbüntetésre és 4 évi a közügyektől eltiltásra ítélte.

Megállapította továbbá, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A tényállás a következő: H. L. vádlott vasútépítő és gépésztechnikus szakképzettséggel rendelkezik, legutóbb segítő családtag volt a nylonkészítő és forgalmazó vállalkozó volt feleségénél, havi nettó keresete 25-30 000 Ft volt, vagyontalan, elvált, egy 7 éves gyermeke van, aki az anyánál van elhelyezve, és eltartásához nem járul hozzá. Többször volt büntetve.

A vádlott a legutóbbi, 3 évi börtönbüntetésének töltése közben 1998. október hó 29. napjától november hó 1. napjáig eltávozást kapott a Bv. Intézettől. Visszatérési kötelezettségének azonban nem tett eleget, vele szemben elfogató parancs kibocsátására is sor került, de eredményre nem vezetett.

Ezen időszak alatt, 1999. február hó 8. napján éjszaka Sz. tartózkodott, különböző szórakozóhelyeken volt, enyhe fokú ittas állapotba került. Már, február 9-én 01.45 óra körüli időben, meg nem állapítható okból, a M. F. út 15. számú ház előtt rendszeresített autóparkolóban tartózkodott. T. Z. rendőr-főtörzsőrmester, M. L. rendőr-zászlós és M. I. rendőr-őrmester, rendőrhallgató, szolgálati gépkocsival éppen arra járőröztek. A gépkocsit vezető M. L. rendőr-zászlós arra kanyarodott és amikor a vádlott a rendőrkocsit meglátta, elkezdett szaladni. Először a rendőrök gépkocsival mentek utána, de azzal nem tudták megközelítetni, így T. Z. rendőr-főtörzsőrmester kiszállt és utána szaladt. Az I. krt. 3. szám előtt, a menetirány szerint jobb oldalon, a Z. folyó mellett lévő parkban, a kopjafák között érte utol. Testsúlyánál fogva nekiesett és előre lökte, annak megakadályozása végett, hogy tovább szaladjon. Ettől a vádlott szemből, fejjel a kopjafának esett. Mivel T. Z. rendőr-főtörzsőrmestert ismerte és tudta, hogy körözik kérte, hogy ne csinálja ezt vele. T. Z. rendőr-főtörzsőrmester azonban szemből a kopjafának állította, felszólította, hogy a két kezét tegye fel, a ruházatát átvizsgálta, majd a bal kezét lehúzta és arra a bilincset rátette. Amikor a másik, a jobb kezéért nyúlt, a vádlott szembefordult vele és egy konkrétan meg nem állapítható méretű, hengeres, a végén kihegyezett tárggyal, a jobb kezével, közepes erővel, a hasa bal oldalán megszúrta. T. Z. rendőr-főtörzsőrmester elővette a szolgálati fegyverét, élesre húzta, ráfogta és a törvény nevében felszólította, hogy a nála lévő eszközt dobja el.

Ekkor érkezett oda egy másik járőrkocsival C. J. rendőr-törzsőrmester és R. A. rendőr-hadnagy, amit O. I. rendőr-főtörzsőrmester vezetett, akiket időközben M. L. rendőr-zászlós értesített. A vádlotthoz először C. J. rendőr-törzsőrmester ment oda, R. A. rendőr-hadnagy pedig először T. Z. rendőr-főtörzsőrmesterhez, majd miután az közölte vele, hogy a vádlott megszúrta, ő is a vádlotthoz ment. A vádlott C. J. rendőr-törzsőrmester és R. A. rendőr-hadnaggyal szemben is támadóan lépett fel, a kezeivel hadonászott, rugdosott és C. J. rendőr-törzsőrmester látta, hogy a kezében markol valamit. Mivel a jobb kezére is rá akarták tenni a bilincset, de a vádlott ilyen ellenállása miatt erre nem volt lehetőség, ezért testi kényszert alkalmaztak vele szemben. Először az eszközt a kezéből kirúgták, ököllel és tenyérrel a fejére és a testére ütöttek és így sikerült hason fekvő helyzetben a földre vinniük. Itt C. J. rendőr-törzsőrmester a kezeit hátrahúzta, rátérdelt és a bilincset így tudta a jobb kezére is rátenni.

A gépkocsivezetők, M. L. rendőr-zászlós és O. I. rendőr-főtörzsőrmester T. Z. rendőr-főtörzsőrmester segítségére volt, aki a pisztolyt még akkor is a kezében tartotta. Elsősegélyt nyújtott neki és rádión a mentőt értesítette, így került kórházba.

Ezt követően és másnap a helyszínen eszközkutatást végeztek, de a vádlott által az elkövetéshez használt eszköz nem került elő. Csak a zöld nyelű, két pengéjű és dugóhúzóval ellátott zsebkését találták meg, ami a ruházatából esett ki a cselekmény elkövetése után, a földre kerülésének helyétől kb.1-2 méter távolságra, összecsukott állapotban.

A másnap végzett eszközkutatást pedig akadályozta, hogy addigra hóesés volt.

T. Z. rendőr-főtörzsőrmesternek a vádlott szúrása következtében a hasa bal oldalán, két harántujjra a bordaív alatt, 4 mm-es bemeneti nyílású szúrt sérülése keletkezett, mely a hasüregbe hatolt, de belső szervsérülést nem okozott, a szúrt csatorna hossza kb. 6-8 cm lehetett.

A sérülés tényleges gyógytartama 14 nap volt és a hasüregbe hatolás közvetett életveszélyt jelent.

Az adott testtájékon, a szervsérülés veszélye miatt, a sértetten hasüri feltáró műtétet végeztek. Ennek következtében nála nagymértékű - 25 kg-os fogyás következett be, emésztési panaszai vannak és a hasfala előboltosul. Ezen panaszai miatt jelenleg maradandó egészségkárosodása áll fenn. Állapotromlása esetén korrigáló műtétet igényelhet, illetve szövődményként hasfali sérv, vagy hasüri összenövések, illetve összetapadások kialakulásának lehetősége is fennáll. Az így megromlott egészségi állapota mellett rendőri szolgálatot, csak saját felelősségére láthat el.

H. L. vádlottnak a rendőri kényszerintézkedés során alkalmazott bántalmazásától a felső ajka bal oldalán 2 cm-es szakított, repesztett sebe, a bal állkapocsizület környezetében felületes zúzódása, a hasfala bal oldalán kb. gyermektenyérnyi hámsérülése keletkezett és a mellkas bal oldalán, az elülső hónaljvonalban, az alsó bordák felett nyomásérzékenységet jelzett. Sérüléseinek tényleges gyógytartama 8 napon belüli idő volt.

A cselekmény elkövetéskor vérében 1,31 ezrelék volt a véralkohol koncentráció.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője a cselekmények részben téves minősítése miatt, enyhítés végett jelentettek be fellebbezést.

A vádlott fellebbezésének írásbeli indokolásában a megállapított ítéleti tényállás megalapozottságát, cselekményeinek téves minősítését és a büntetéskiszabást is sérelmezte.

A Legfőbb Ügyészség átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének részleges megalapozatlanságára hivatkozva igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény beszerzését indítványozta. A felveendő bizonyítás eredményéhez képest kívánt az ügyben érdemi indítványt tenni.

A felvett bizonyítást követően a Legfőbb Ügyészség képviselője a fellebbezési tárgyaláson indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását. A vádlottnak a hivatalos személy sérelmére megvalósított cselekménye felfegyverkezve elkövetettként értékelését, egyebekben pedig a megyei bíróság ítéletének helybenhagyását.

A vádlott és védőjének fellebbezése nem, viszont a Legfőbb Ügyészség képviselőjének indítványa az alábbiak szerint alapos.

A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság fellebbezéssel megtámadott ítéletét az azt megelőző bírósági eljárással együtt, teljes terjedelmében felülbírálta.

Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a vonatkozó perrendi szabályok szerint, kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le.

A vád tárgyává tett cselekmények elbírálásához szükséges bizonyítékokat többségében feltárta. Azokat okszerűen, az ésszerűség és logika követelményeinek szem előtt tartásával értékelte, mérlegelte. Nem tévedett, nem vétett logikai hibát akkor sem, amikor megállapított tényekből további tényekre vont le következtetést.

Ennek ellenére az elsőfokú bíróság ítélete részben felderítetlen. Nem tisztázta az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott a cselekmény elkövetése idején nem szenvedett-e a beszámítási képességét érintő, az elmeműködés olyan kóros állapotában, amelynek folytán nem volt képes felismerni cselekményének a társadalomra veszélyességét, illetve a felismerésben korlátozott volt.

E felderítetlenség, illetve az ítélet megalapozatlansága, azonban a másodfokú eljárásban kiküszöbölhető volt.

A megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a Legfelsőbb Bíróság a Be. 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el és igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményt szerzett be a vádlott elmeállapotára nézve.

A felvett bizonyítás eredményeként a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az alábbiak szerint egészíti ki.

A vádlott a cselekmény elkövetésének idején nem szenvedett és jelenleg sem szenved az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely beszámítási képességét érintené. A cselekmény elkövetésének idején nem volt a kóros részegség, illetve a kóros részegség csökevényes formájának állapotában sem.

Az ekként kiegészített tényállás már minden szempontból megalapozott, következésképp az irányadó perrendi szabályok szerint a másodfokú eljárásban is meghatározó volt.

Az elsőfokú bíróság ítéletében - a szükséges körben - indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett. Kellő részletességgel számot adott arról, hogy mely bizonyítékokat, mely részükben és miért fogadott el, illetve melyeket, mely részükben és miért nem tartott valónak. Meggyőzően cáfolta a vádlott által az eljárás során előterjesztett és egyes részletkörülmények tekintetében többször is változtatott védekezést. Beszámolt arról a gondolati folyamatról is, amelynek során a logikai következtetés módszerével megállapított tényekből további tényekre vont le következtetést. Megindokolta ítéletének egyéb rendelkezéseit is.

Nem osztotta a Legfelsőbb Bíróság a védelem, de különösen a vádlott által előterjesztett, az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállást támadó fellebbezési érvelést. Így nem találta alaposnak azt az okfejtést, amely szerint a vádlottal szembeni rendőri intézkedés nem volt jogszerű.

A vádlott ugyanis a jogerős ítélettel vele szemben kiszabott szabadságvesztéséből engedélyezett szabadságából a büntetés-végrehajtási intézetbe nem tért vissza. Ezért vele szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki. Ezen túl is a vádlott az elkövetés helyszíne közelében olyan magatartást tanúsított, amely rendőri intézkedésre adott okot. Ennek során a vádlott az intézkedő rendőrrel szemben a tényállásban írt magatartást tanúsította.

A vádlotti magatartás a jogszerű rendőri intézkedést erőszakkal akadályozta, illetve a rendőrt jogszerű eljárásában intézkedésre kényszerítette. Így megvalósította a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét.

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a tényállásnak az előzőekben történt kiegészítésével megalapozott tényállást támadó vádlotti és védői fellebbezési támadás alaptalan.

A fellebbezési érvelések ugyanis csupán az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenységét sérelmezik, a bizonyítékok újraértékelését és a vádlotti védekezés elfogadtatását célozzák, ami a megalapozott ítéleti tényállás esetén a vonatkozó perrendi szabályok szerint a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethet.

Az a vádlotti érvelés tehát, amely szerint a megállapított ítéleti tényállás azért megalapozatlan, mert a bíróság által kihallgatott tanúk vallomása nem felel meg a valóságnak, a megyei bíróság bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenysége támadását jelenti, a védekezés elfogadtatását, a bizonyítékok újraértékelését célozza, ami a megalapozott tényállás ismeretében az irányadó perrendi szabályok szerint a másodfokú eljárásban eredményre nem vezethet.

Az ítéleti tényállásból okszerűen következtetett a megyei bíróság a vádlott bűnösségére és nem tévedett a vádlottnak a testi épség sérelmére megvalósított cselekménye minősítésekor sem.

Az ún. alanyi és tárgyi tényezőkből, tehát abból, hogy a vádlott a fel nem talált, de hengeres és a végén kihegyezett tárggyal legalább közepes erővel a sértettet hasba szúrta, a szúrás behatolt a sértett hasüregébe, és mintegy 6-8 cm hosszú szúrcsatornát hozott létre, s bár belső szervsérülés nem következett be, de közvetetten életveszélyes sérülést okozott; figyelembe véve a vádlott és a sértett konkrét kapcsolatát, a vádlott személyi tulajdonságait, a vádlott cselekményét kiváltó indítóokot, motívumot, a cselekményt megelőző pszichikus folyamatot csak, arra lehet következtetést levonni, hogy a vádlott aktuális tudatában felmerült a sértett súlyos, akár életveszélyes megsérülésének lehetősége is és ezen eredménylehetőséghez érzelmileg közömbösen viszonyulva hajtotta végre cselekményét. Tehát eshetőleges szándékkal cselekedett.

Az ezzel ellentétes védelmi érvelés - az, hogy a vádlott gondatlanul valósította meg cselekményét - minden alapot nélkülöz.

A bűnösség helyes megállapítása mellett azonban tévedett a megyei bíróság akkor, amikor a vádlottnak a hivatalos személy sérelmére megvalósított cselekményét nem minősítette felfegyverkezve elkövetettnek azért, mert a használt eszköz az eljárás során nem volt feltalálható.

Mint azt ugyanis az elsőfokú bíróság is helyesen, és megalapozottan állapította meg ítéletének tényállásában, a vádlott egy viszonylag hosszú, hengeres és a végén kihegyezett tárggyal szúrta hasba legalább közepes erővel T. Z. sértettet. A vádlott által használt eszköz áthaladt a sértett téli ruházatán, behatolt a sértett hasüregébe és mintegy 6-8 cm hosszúságú szurcsatornát hozva létre közvetetten életveszélyes sérülést okozott, amely maradandó egészségkárosodással gyógyult.

Ezen tényekből, körülményekből pedig arra kell következtetést levonni, hogy a vádlott által használt eszköz, - esetleg más testtájékot támadva, vagy nagyobb erővel használva - alkalmas az élet kioltására is.

A Btk. 137. §-ának 4. pontja értelmében pedig felfegyverkezve követi el a bűncselekményt az, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.

Az előbb kifejtettekből következően tehát a vádlottnak a hivatalos személy sérelmére elkövetett cselekménye helyesen a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, de a (2) bekezdés szerint minősülő és büntetendő felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntetteként értékelendő.

Az e cselekmény természetes egységével kapcsolatosan az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel a Legfelsőbb Bíróság egyetértett.

A büntetés kiszabása körében irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket a megyei bíróság többségében helyesen vette számba és azokat alapvetően a súlyuknak, nyomatékuknak megfelelően értékelte.

E körülmények azonban helyesbítésre és kiegészítésre szorulnak az alábbiak szerint.

A vádlott terhére nem értékelhető súlyosítóként az a tény, hogy cselekményét több hivatalos személy sérelmére valósította meg. Ezzel szemben viszont súlyosító körülményként kell a vádlott terhére értékelni azt a tényt, nagyobb nyomatékkal, hogy cselekményét a végrehajtandó szabadságvesztéséből engedélyezett eltávozás, illetve szabadság tartama alatt valósította meg.

Mindezekkel szemben viszont enyhítő körülmény a vádlott javára az a körülmény, hogy viszonylag hosszú ideig állt a büntetőeljárás hatálya alatt.

A részben ekként változott bűnösségi körülményekre is tekintettel, nem tévesztve szem elől a vádlott egyik cselekményének súlyosabb minősítését, a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés arányban áll a vádlott által elkövetett cselekmények tárgyi súlyával, társadalomra veszélyességével, a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességgel, a vádlott bűnösségének fokával és a büntetés kiszabása körében irányadó egyéb enyhítő és súlyosító körülményekkel.

A vádlottal szemben alkalmazott fő- és mellékbüntetés összhatásában alkalmas, és szükséges ahhoz, hogy a vádlottal szemben a büntetési célt, az egyéni és általános megelőzés követelményét elérje, érvényre juttassa.

A vádlottal szemben kiszabott büntetés enyhítésére törvényes lehetőség nincsen. Sőt a büntetés inkább enyhe, mint súlyos.

Mindezekből következően tehát a Legfelsőbb Bíróság a vádlott és védője fellebbezését nem találta alaposnak. (Legfelsőbb Bíróság Bf.III.2286/2000. sz.)