BH 2013.5.113

A városi bíróság - a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban - a 2011. január hó 19. napján kelt ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 171. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében. Ezért őt 11 hónap - végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre és 150 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.

A városi bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a büntetlen előéletű terhelt kb. 16 évvel korábban szerzett fegyvertartási engedélyt és azóta rendszeresen vadászott. A vadászatok során ismerkedett meg M. T.-vel, aki a B. V. Kft. alkalmazásában állt hivatásos vadászként. Egyik vadászat alkalmával megemlítette neki, hogy amennyiben a vadásztársaság területén egy rendellenes agancsú gímbika kilövésére nyílik lehetőség, akkor erről őt értesítse.

M. T. 2007. január 19-én 8.30 óra körüli időben munkavégzése közben a B. V. Kft. vadászterületén felfigyelt egy magányos, a jobb hátsó lábára erősen sántító gímbikára, amelynek további jellegzetessége az volt, hogy a bal oldali agancsszára a középág alatti részen a középágig törött volt, a felette lévő agancsrész pedig hiányzott. M. T. a gímszarvas bika sérülését nem ítélte meg annyira súlyosnak, hogy azt azonnal a helyszínen le kellett volna lőnie. 9.45 órakor telefonált a terheltnek és közölte vele, hogy látott egy olyan bikát, amelynek a kilövése őt érdekelné. Mivel az állat a jobb lábán sérült, emiatt kilőhető vadnak számít.

Terhelt magához vette az engedéllyel tartott vadászpuskáját és 7 db, a fegyverhez tartozó lőszert. Fiával együtt hármasban indultak el gépkocsival, majd gyalog arra a helyre, ahol a reggeli órákban M. T. a gímszarvasbikát elfeküdni látta. A terhelt ezen a vadászterületen helyismerettel nem rendelkezett. Ő egyedül nem volt jogosult vadászni, M. T. mint kísérővadász vett részt a vadászaton.

A sértett a B. V. Kft. területén vadászati tevékenységre nem volt jogosult. A sértett ugyancsak észrevette a sérült és az elfeküdt állatot. A magával hozott fegyverrel két lövést adott le a fekvő gímszarvasbikára, majd megkezdte a nála lévő vadászkéssel az általa jogszerűtlenül elejtett szarvasbika kizsigerelését. Eközben ért fel a fennsík tetejére a terhelt, a fia és M. T. Onnan már csak a terhelt és M. T. haladtak tovább úgy, hogy a széllel szemben próbálták a szarvasbika tartózkodási helyét megközelíteni.

11.45 óra körül M. T. észrevette a bokros terület mögött fekvő bika agancsát, amelyet mozogni látott, mivel a sértett épp akkor hajthatta végre a bika zsigerelését. Az állatot a hibás agancsáról kétséget kizáró módon be tudta azonosítani. A terhelt szintén látta, hogy mozognak az állat agancsai. A terhelt és társa a szarvasbika fejének mozgatása miatt azt élőnek vélték, azonban az addigra már kimúlt. Eközben a sértett abbahagyta a szarvas kizsigerelését és igyekezett úgy elbújni a bokrok között, hogy őt ne vegyék észre.

Miután M. T. azonosította az állatot, közölte a terhelttel, hogy "itt van ez a bika, és lehet lőni". M. T. már nem ment tovább. A terhelt őt megkerülte, pár métert haladt még jobbra-előre irányba, hogy elfoglalja a lőállást, ami az állattól kb. 18-20 méterre volt. Fél térdre ereszkedett és a lőfegyverén lévő célzótávcsövet a szeme elé emelte. Abba belenézve néhány másodpercet, célzott, majd a szarvas irányába leadta a lövést. A terhelt sem a lövés leadásának pillanatában, sem előtte a szarvas egész testét nem látta és azt nem is láthatta. Kétséget kizáróan a szarvas agancsa volt jól látható, illetve a feje a nyakáig. A szarvas többi része a sűrű aljnövényzettől és a bokortól nem volt látható.

A terhelt és társa a lövés leadása után odamentek a szarvashoz. Ekkor vették észre, hogy a leadott lövés a sértettet találta el, aki néhány méterre a szarvastól a földön feküdt, haláltusájában rángatózott. A terhelt által leadott lövés következményeként elszenvedett sérülések folytán a helyszínen életét vesztette.

A terhelt által leadott lövés nem találta el a szarvast. A lövedék röppályája során nem kapott gurulatot, nem változtatott irányt.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás tartalmazza továbbá, hogy a terhelt megsértette a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. tv. (a továbbiakban: Vtv.) végrehajtási szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet (Vhr.) 71. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat. A gímszarvas nagyvadnak minősül, és főszabály szerint csak álló nagyvadra (s így gímszarvasra) lehet lövést leadni.

A terhelt megsértette továbbá a Vtv. 72. §-ának (1) bekezdésében írt szabályt, amely szerint vadászlőfegyverrel és vadászíjjal lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizárólag felismerte és a lövéssel mások életét, testi épségét, illetve a vagyonbiztonságot nem veszélyezteti. A lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.

A vadászbaleset és a sértett halála a terhelt fenti foglalkozási szabályszegéseivel összefüggésben következett be.

Rögzítette még a bíróság, hogy a baleset keletkezésének időpontjában sem vadászati, sem erdőjárási tilalom nem volt érvényben.

Az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában megállapította, hogy a terhelt szándékosan szegte meg a foglalkozási szabályokat, a halálos eredmény pedig a terhelt foglalkozási szabályszegésével közvetlen okozati összefüggésben állott be. Utalt ugyanakkor arra, hogy nagyfokú sértetti közreműködés is megállapítható.

Az elsőfokú ítélet ellen a terhelt és védője felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést.

A megyei bíróság a 2011. december hó 13. napján tartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a pénzmellékbüntetésre vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezéseket mellőzte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a bűncselekmény pontos megnevezése: foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége [Btk. 171. § (1) bekezdés és (2) bekezdés b) pont].

A másodfokú bíróság az általa lefolytatott bizonyítás alapján az elsőfokú ítélet tényállását helyesbítette. A történeti tényállásból mellőzte azt, hogy a sértett adta le ismeretlen típusú fegyverrel a fekvő gímszarvasbikára a két lövést. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján ugyanis az volt megállapítható, hogy ismeretlenül maradt személy lőtte meg két alkalommal ismeretlen típusú fegyverrel a gímszarvasbikát. Az egyik lövés a teste jobb oldalán, a mellkastájékon a lapockáját érte, a másik lövés pedig a fején találta el a felső jobb oldali állcsont és a jobb oldali állkapocscsont közötti foghiányos részen. A csontokat nem érintve hatolt a szájüregbe. Az a lőfegyver, melyből a lövést a nagyvadra leadták nem került elő és az állat szabályszerűen eltávolított gyöngyfogát sem találták meg.

A másodfokú bíróság elfogadta az igazságügyi vadászati szakértő véleményét. Aszerint a Vhr. 71. §-ának (1) bekezdésében megjelölt álló nagyvad fogalmát úgy kell értelmezni, hogy a terhelt akkor adhatott volna le lövést a szarvasbikára, amennyiben az valamennyi lábán állt volna és a testét egyenes lábakkal tartotta volna. Mivel nem volt előismerete arról, hogy miért feküdt az állat, álló helyzetűnek nem lehetett volna értékelnie, így a fekvő bikára lövést nem adhatott volna le.

Amennyiben a terhelt e szakmai szabályt betartja és álló nagyvadra adja le a lövést, a vad finom érzékszerveire figyelemmel - amelyekkel 4-500 m-ről is érzékeli a szagot - nem kellett volna azzal számolnia, hogy élő vad közelében néhány méteren belül ember tartózkodik.

A terhelt foglalkozási szabályszegése okozati összefüggésben áll a sértett halálával, mely nem következett volna be akkor, ha a terhelt a foglalkozás szabályainak megfelelő magatartást tanúsított volna és a szarvasbikára nem fekvő helyzetében adja le a lövést.

Egyetértett ugyanakkor az elsőfokú bíróságnak a sértetti közrehatás kapcsán tett megállapításával.

Az ügyben meghozott első- és másodfokú ítélet ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján. Ebben, valamint a legfőbb ügyész átiratában foglaltakra tett észrevételében azt sérelmezte, hogy a terhelt a fekvő szarvasra leadott lövéssel nem sértette meg a Vhr. 71. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést és így nem sértett szakmai szabályt. Az eljárt bíróságok az irányadó jogot nem értelmezték és alkalmazták megfelelően és ezért a terhelt bűnösségét tévesen állapították meg.

Részletesen indokolt álláspontja szerint:

- nem védhető az az álláspont, miszerint a Vhr. 71. §-ának (1) bekezdésében a jogalkotó nem a mozgó és a nem mozgó (azaz álló) vadat, hanem a mozgó és a négy lábán álló vadat különbözteti meg egymástól;

- a perbeli szarvas állapota alapján sebzettnek minősült;

- a terhelt nem követett el szakmai szabályszegést;

- a sértett halálához vezető jogszabálysértéseket és szakmai szabályszegéseket nem a terhelt, hanem maga a sértett követte el;

- a terhelt azon tévedését, hogy a szarvas még él, a sértett okozta, és ez a tévedés vezetett a sértett halálához;

- az ügyben jogerősen felmentett M. T. hivatásos vadász volt a terhelt kísérője, ő állapította meg, hogy a bika kilőhető, és ő adta meg az engedélyt a terheltnek arra, hogy a lövést leadja.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt törvényben kizártnak tartotta és annak elutasítását indítványozta. Álláspontja szerint felülvizsgálati indítványában a védő a tényállást támadta, amikor azt állította, hogy a terhelt semmilyen foglalkozási szabályt nem sértett meg. Az eljárt bíróságok a terhelt cselekményét a büntető anyagi jogszabályoknak megfelelően minősítették és a kiszabott büntetés is törvényes.

A Kúria az ügyben nyilvános ülést tartott, amelyen a védő a felülvizsgálati indítványban foglaltakat fenntartotta és hangsúlyozta, hogy a megállapított és általa nem támadott tényállás alapján a terhelt felmentésének van helye.

A legfőbb ügyész képviselője az átiratában foglaltakat fenntartotta. Az álló vad fogalma tekintetében kifejtette, hogy - amint a kifejezés is tartalmazza - a vadnak állnia kell a lábán, nem pedig mozdulatlannak kell lennie. A terhelt felelősségét azonban az alapozza meg, hogy olyan területre adta le a lövést, melyet nem látott be tisztán. Nem mérlegelte a lövedék várható útját és becsapódásának helyét.

A védő viszontválaszában azt az álláspontját fogalmazta meg, hogy a másodfokú bíróság döntése szerint a terheltnek nem kellett a lövedék útját és becsapódási helyét mérlegelnie. A foglalkozási szabályszegést kizárólag azzal valósította meg, hogy a fekvő nagyvadra lövést nem adhatott volna le.

A legfőbb ügyész képviselője ugyancsak viszontválaszában a védői állásponttal szemben arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság a történeti tényállás egy részét ugyan mellőzte, ez azonban nem érintette a tényállásban - jogszabályhely formájában is - megjelölt foglalkozási szabályszegést.

A Kúria a felülvizsgálati indítványt alaptalannak, a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát alaposnak találta.

A Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. A védő ilyen anyagi jogi szabálysértésre hivatkozott, amikor azt állította, hogy egyrészt nem valósult meg a terhelt részéről a Vhr.-ben meghatározott foglalkozási szabályszegés, másrészt a terhelt tévedésben volt a nagyvad állapotát illetően, mert azt hihette, hogy az állat él és elejthető, és ezt a tévedését a sértett megtévesztő magatartása okozta.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás pontosan megjelöli azt a két foglalkozási szabályt, amelyek megszegésére a bíróság a bűnösség megállapítását alapozta. Ezek: a Vhr. 71. §-ának (1) bekezdése és a Vtv. 72. §-ának (1) bekezdése. A másodfokú bíróság a tényállásból nem mellőzte egyik törvényi hivatkozást sem, ezért a Kúria nem értett egyet azzal a védői érveléssel, hogy a másodfokú bíróság a Vtv. hivatkozott rendelkezésének a megsértését már nem rótta a terhelt terhére.

A felülvizsgálati indítvány lényege szerint az eljárt bíróságok a büntetőjogi kerettényállást kitöltő igazgatási jogszabályokat nem értelmezték és alkalmazták megfelelően.

A Kúria ezzel nem értett egyet. Azt állapította meg, hogy a sértett halála elsősorban a Vtv. 72. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezés megsértésével okozati összefüggésben következett be.

A Vtv. 72. §-ának (1) bekezdésében írt szabály azt határozza meg, hogy a vadászat során mikor, hogyan lehet lövést leadni. A jogszabályból egyértelműen következik, hogy "...lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizáróan felismerte, és a lövéssel mások életét, testi épségét, illetve a vagyonbiztonságot nem veszélyezteti. A lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódási helyét."

Az elsőfokú bíróság - ítéletének indokolásából megállapíthatóan - ezt a vadászati feltételt különös gonddal vizsgálta. Bizonyítékként értékelte az alapeljárásban elvégzett helyszíni szemlén rögzített adatokat. A helyszíni szemlére a vád tárgyát képező cselekményhez hasonló évszakban és időjárási körülmények között került sor. Az eljárási cselekmény során az eredeti helyszínnek megfelelően rekonstruálta a szarvasnak a lövés leadáskori helyzetét. Az elvégzett két láthatósági próbára is figyelemmel igen részletesen foglalkozott a helyszín domborzati viszonyaival. Azt egybevetette a terhelt vallomásával és az ugyancsak a helyszínen tartózkodó M. T. (kísérő vadász) tanúvallomásával. Az ítélet indokolása szerint a terhelt maga vallotta, hogy "nem csak a sértettet, de egy hadsereget sem látott volna a bokor mögött". M. T. tanú is megerősítette a terheltnek azt a kijelentését, hogy sűrű növényzet takarta a hátteret, amelyen nem láttak át.

Ezekből a - részben objektív (helyszíni szemlén rögzített) - adatokból egyértelműen megállapítható - és ezt rögzítette az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában -, hogy a terhelt a bokorral benőtt és általa be nem látott területre adta le a lövést, így nem láthatta a lövedék becsapódásának a helyét. Lőfegyverével az állat vélelmezett testtájékára lőtt, amit ezek után - 18-20 méter távolságból, távcsöves puskával - nem talált el.

A másodfokú bíróság e tekintetben a tényállást nem változtatta meg.

A terhelt által leadott lövés nem csupán a sértettet veszélyeztette, hanem bárki mást is, aki a domboldal mögött, a terhelt által be nem látott, idegenek elől el nem zárt területen a leadott lövés lövedékének röppályájának területén tartózkodhatott.

Fentiekre is figyelemmel a Kúria a legsúlyosabb és legalapvetőbb foglalkozási szabályszegésnek a Vtv. 72. §-ának (1) bekezdésében megjelölt foglalkozási szabályszegést tekintette.

Megállapította továbbá, hogy a terhelt megszegte a Vhr. 71. §-ának (1) bekezdésében foglalt foglalkozási szabályt is. Nem helytálló a védőnek az az álláspontja, hogy a perbeli szarvas, állapota alapján sebzettnek minősült. Az ítéleti tényállás szerint a terhelt szándéka egy rendellenes agancsú gímbika kilövésére irányult. A kísérő vadász egy ilyen agancsú, egyébként sántító vadra, nem pedig egy sebágyban fekvő állat kilövésére hívta fel.

Sebzett vad az a vad, amelynek állapota a kilövését indokolja. Az elsőfokú bíróság éppen M. T. kísérővadász vallomása alapján zárta ki a terheltnek azt a védekezését, hogy a kilőni szándékolt állatot sebzett vadnak vélte.

A védő érvelésére figyelemmel a Kúria vizsgálta az álló vad fogalmát is. Úgy foglalt állást, hogy az álló vad soha nem lehet fekvő vad. Ebből pedig az következik, hogy miután a terhelt által megcélzott vad nem állt hanem feküdt, így a lövés leadásával a terhelt megszegte a Vhr. hivatkozott rendelkezését.

A Kúria a felülvizsgálati indítványban foglaltak alapján vizsgálta továbbá, hogy a sértett kétségtelenül megtévesztő magatartása (amely szerint mozgatta a már élettelen állat fejét, agancsát és orvvadászként az elejtett vad mögé bújt) okozati összefüggésbe hozható-e a terhelt által elkövetett foglalkozási szabályszegéssel, illetve a halálos eredménnyel járó terhelti magatartással.

Azt állapította meg, hogy jelen ügyben a foglalkozási szabályok megtartása esetén csak álló nagyvadra lehetett volna lőni. A már nem álló, mert élettelen vadra ebből következően lövést leadni nem lehetett volna.

A megállapított tényállás szerint a sértett halála részben ezzel a foglalkozási szabályszegéssel, főként pedig azzal okozati összefüggésben következett be, hogy a terhelt olyan helyzetben adta le a lövést, amikor esélye sem volt meggyőződnie arról, a lövése veszélyezteti-e mások életét, biztonságát.

A tényállás részét képezi az a megállapítás is, hogy a baleset bekövetkezésének idején a vadászat helyszíne nem volt lezárt terület. Sem vadászati, sem erdőjárási tilalom nem volt érvényben, ott, arra bárki sétálhatott.

Mindezek alapján a Kúria azt állapította meg, hogy a terhelt a lövés leadásával - a két vadászati szabály megszegésével okozati összefüggésben - olyan közvetlen és konkrét veszélyhelyzetet hozott létre, amelyben bárkinek az élete, testi épsége, aki a lövés irányában tartózkodott, megsérülhetett. Jelen esetben ez be is következett. Ily módon az áldozat megtévesztő magatartása és a terhelt által megvalósított foglalkozási szabályszegés között nem áll fenn okozati összefüggés. A halálos eredmény a terhelt által előidézett a közvetlen és konkrét veszélyből származott.

Miután pedig e körben indokolási kötelezettségét mindkét bíróság elmulasztotta, rögzíti egyúttal, hogy a foglalkozási szabályok megszegésével okozati összefüggésben bekövetkezett közvetlen veszélyhelyzet - más vagy mások életének, testi épségének a közvetlen veszélyeztetése -, valamint a sértett ténylegesen bekövetkezett halála tekintetében a terheltet hanyag gondatlanság terheli. Magatartásának ezeket a tényállásszerű következményeit azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta.

Az eljárt bíróságok ezért - az irányadó tényállás alapján - nem sértették meg a büntető anyagi jogszabály rendelkezéseit a terhelt bűnösségének a megállapításakor, és a terhére rótt bűncselekmény jogi minősítésénél.

Mindezekre figyelemmel - s miután nem észlelt olyan egyéb eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a Kúria a védő felülvizsgálati indítványának nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat - a Be. 426. §-a alapján - hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 290/2012.)