BH+ 2001.6.254

A városi bíróság az 1999. szeptember 24-én kelt ítéletével Sz. P. I. r. és H. G. II. r. terheltek bűnösségét társtettesként, hivatali eljárásban elkövetett bántalmazás vétségében, társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétségében és társtettesként, hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettében állapította meg. Ezt meghaladóan az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki büntetőügyben elkövetett hamis tanúzásra felhívás vétségében is.

Ezért az I. r. terheltet 1 év 5 hónapi börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől eltiltásra, a II. r. terheltet pedig szintén 1 év 5 hónapi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

A megyei bíróság, mint másodfokú bíróság a 2000. június 21-én kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Így az elsőfokú bíróság ítélete 2000. június 21-én jogerőre emelkedett és az I. és II. r. terheltek tekintetében végrehajthatóvá vált.

A bíróságok az ügyben - lényegét tekintve - az alábbi tényállást állapították meg.

A K.-i Rendőrkapitányság állományába tartozó I. és II. r. terheltek 1998. február 28-án 19 órától voltak szolgálatban. Egyebek között feladatuk volt Cs. községben, a 44. számú főúton műszeres sebességmérés végzése.

Ezt a feladatot végezték, amikor 20 óra 38 perckor K. irányából érkezett az ellenőrzési ponthoz A. S. sértett, a németországi munkáltatója tulajdonát képező kamiont vezetve. A sértett a kamiont a lakott területen 90 km/óra sebességgel vezette.

Ezért az I. r. terhelt leállította. Közölte a sértettel, hogy túl gyorsan közlekedett, majd őt a sebességmérő műszernél tartózkodó II. r. terhelthez kísérte. A II. r. terhelt közölte a sértettel, hogy ezért 300 DM-t kell fizetnie.

Időközben a helyszínre érkezett - B. irányából - a sértett munkáltatójának egy másik kamionja, amely szintén túllépte a megengedett sebességet. Ezért az I. és II. r. terheltek ezt a gépjárművet is megállították. Vezetőjével az I. r. terhelt közölte a gyorshajtás tényét, majd útlevelének elvétele után felszólította 2000 forint helyszíni bírság kifizetésére. Tekintettel arra, hogy e kamion vezetője magyar fizetőeszközzel nem rendelkezett, engedélyt kapott arra, hogy a közeli benzinkútnál pénzt váltson.

Eközben a sértett kollégájával szót váltott.

A beszélgetést követően a sértett is kamionjához ment, hogy azzal az úttestről leálljon és társával ő is elmenjen pénzt váltani.

Ezt észlelve az I. és II. r. terheltek kiabálva a sértett kamionja felé kezdtek futni. Két társuk, az időközben helyszínre érkezett III. és IV. r. terheltek csatlakoztak hozzájuk.

A sértett látva a terheltek magatartását, megijedt és a vezetőfülke ajtaját magára zárta. Ezzel egyidejűleg azonban a vezetőfülke ablakát leengedte. Az I. r. terhelt a leengedett ablakon benyúlt, megragadta a sértett haját és azt rángatva a sértett útlevelét követelte. Akkor pedig, amikor a sértett az ajtót kinyitotta, a ruhájánál fogva őt a vezetőfülkéből kirántotta. A rántás következtében a sértett pólója elszakadt és a sértett az úttestre zuhant. Ekkor az I. és II. r. terheltek a földön fekvő sértettbe belerúgtak.

Amikor a sértett felállt és kamionja felé lépett, az I. r. terhelt ismét megragadta a haját és fejét a gépjármű oldalához ütögette. Ezt követően a sértett átadta útlevelét az I. r. terheltnek, majd társával elment pénzt váltani.

Miután a sértett és társa a pénzváltást elvégezvén visszajöttek, a sértett kollégája a 2000 forint helyszíni bírságot kifizette. Ekkor a terheltek a sértett társát útjára engedték. Az I. r. terhelt pedig közölte a sértettel, hogy feljelentik és 300 DM-t kell fizetnie. A közlést a sértett tudomásul vette, de kérte a terhelteket, hogy hívjanak orvost, mert fájdalmai vannak. A kérésnek a terheltek nem tettek eleget.

21 óra 30 perckor a terheltek a közúti ellenőrzést befejezték és felszólították a sértettet, hogy kamionjával kövesse őket. Egy közeli parkolóba irányították a sértettet, ahol megálltak és a szolgálati gépkocsiból kiszálltak. Ezt látva a sértett is kiszállt a gépjárműből, kezében 60 DM-t tartva.

Az I. és II. r. terheltek azon kérdésére, hogy mennyit hajlandó fizetni, a sértett visszakérdezett, mennyit fizessen. Ekkor a két terhelt a sértett kezében lévő 60 DM-t kivette, az I. r. terhelt a sértettnek az útlevelét visszaadta, majd a terheltek a helyszínről eltávoztak.

A sértett ezután a történtekről B.-án a rendőrségen bejelentést tett. A bántalmazás miatt 1998. március 1-jén magánindítványt terjesztett elő.

A DM középárfolyami értéke a vádbeli időben 115,05 forint volt.

A bántalmazás következtében a sértett a fej, a vállak és a mellkas 8 napon belül gyógyuló sérüléseit szenvedte el.

A sértetti bejelentés folytán a terhelteket, valamint T. J.-t és közvetlen parancsnokaikat a rendőrkapitányságra berendelték. A parancsnokok meghallgatták és elszámoltatták a terhelteket és T. J.-t a szolgálatuk alatt történtekről. Erről jegyzőkönyvet készítettek és jelentést írtak.

Ezt követően, 1998. március 2-án az I. r. terhelt felkereste T. J.-t a szolgálati helyén, Cs.-ön. Érdeklődött a meghallgatásról és azt mondta T. J.-nak, hogy legjobb lenne, ha azt mondaná, nem látott semmit.

1998. március 3-án T. J.-t a K.-i Rendőrkapitányság vezetője is elszámoltatta. Meghallgatta arra nézve is, amit jegyzőkönyvön kívül közvetlen parancsnokának mondott. Ezen meghallgatását követően az I. r. terhelt ismét megkereste T. J.-t. T. J. elmondta az I. r. terheltnek, hogy a látottakról beszámolt a kapitánynak. Közölte vele azt is, hogy autóval Sz.-ra viszik kihallgatásra. Ekkor az I. r. terhelt ismét azt mondta T. J.-nak, hogy a kihallgatás során jobb lenne, ha azt mondaná, nem látott semmit.

Még ugyanezen a napon a megyei ügyészségi nyomozóhivatal T. J.-t tanúként kihallgatta. Ennek során T. J. elmondta mit látott az események során. Beszámolt arról is, hogy az I. r. terhelt milyen kéréssel fordult hozzá.

A megállapított tényállásból a bíróságok az I. és II. r. terheltek bűnösségére vontak le következtetést. Cselekményeiket a fentebb írtak szerint minősítették és büntetést szabtak ki velük szemben.

Az előbbi jogerős bírósági határozatok ellen 2000. július 7-én I. r. és II. r. terheltek, valamint védőik felülvizsgálati indítványt nyújtottak be a K.-i Városi Bíróságnál.

Az indítványban kifejtett álláspontjuk szerint a bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait akkor, amikor az I. és II. r. terheltek bűnösségét a vesztegetés bűncselekményében, valamint az I. r. terhelt büntetőjogi felelősségét a hamis tanúzásra felhívás vétségében is megállapították.

Ezért indítványozták - megtámadott részükben - a jogerős bírósági határozatok hatályon kívül helyezését és az e cselekmények miatt a terhelteknek a vád alól történő felmentését, valamint a büntetés enyhítését.

A felülvizsgálati indítvány indokolásában kifejtették azt az álláspontjukat, hogy az I. és II. r. terheltek hivatali működésükkel kapcsolatosan előnyt nem kértek és nem fogadtak el; kötelességeiket nem szegték meg, hatáskörüket nem lépték túl, hivatali helyzetükkel sem éltek vissza. Fontosabb ügyekben eljáró, intézkedő, hivatalos személyeknek sem tekinthetők, - tehát azon túl, hogy a hivatali vesztegetés bűncselekményét nem követték el - a cselekményük minősítése is téves.

Az I. r. terhelt és védője hivatkozott arra is, hogy az I. r. terhelt akkor, amikor T. J. beszélt, nem bírt tudomással T. J. tanúkénti kihallgatásáról. Abban a tudatban volt, hogy T. J. - aki egyébként másokkal szemben velük együtt intézkedett - gyanúsítottként kerül kihallgatásra. Azt követően pedig, hogy nyilvánvalóvá vált, T. J. az ügyben tanúként fog szerepelni, vele többé nem beszélt. Ez okból pedig az I. r. terhelt a hamis tanúzásra felhívás vétségét nem követhette el.

Továbbmenően, az I. és II. r. terheltek és védőik hivatkoztak arra, hogy az elsőfokú bíróság megsértette az eljárási szabályokat is. Álláspontjuk szerint az ügyész a vádat a vesztegetés bűncselekménye tekintetében a terheltek terhére módosította, így az eljárást már a bűntetti eljárás szabályai szerint kellett folytatni, ennek ellenére az elsőfokú bíróság az eljárást nem ismételte meg.

Ezzel olyan súlyos eljárási szabálysértés valósult meg, ami a jogerős határozatok hatályon kívül helyezésére kell vezessen.

Az I. r. terhelt a felülvizsgálati indítványát írásban maga is külön indokolta. Ebben lényegében a jogerős határozatok megalapozatlanságára, a tényállás felderítetlenségére, iratellenes és téves következtetéseken nyugvó téves voltára hivatkozott. Sérelmezte a jogerős határozatokban a bíróságok indokolási kötelezettségének elmulasztását, a bíróságok bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenységét, az általuk előterjesztett bizonyítási indítványok elutasítását, továbbá az ügyben eljárt hatóságok eljárási szabálysértéseit is.

A legfőbb ügyész átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - a felülvizsgálati indítványokat alaptalannak tartva, a megtámadott határozatok hatályban fenntartását indítványozta.

1. Az I. r. terhelt és védője által előterjesztett felülvizsgálati indítvány részben, az alábbiak szerint alapos.

A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a Be. 284. §-a és 284/A. §-a kimerítően felsorolja azokat az okokat, amelyek alapján a jogerős bírósági határozatok felülvizsgálatának helye van. Ezen okok bővítésére törvényes lehetőség nincs.

A jogerős határozatokban megállapított tényállás felderítetlensége, iratellenes, vagy téves következtetéseken nyugvó téves volta - tehát a jogerős határozatok megalapozatlansága - felülvizsgálatra vezető okként a törvényi felsorolásban nem szerepel.

Ebből az okból tehát felülvizsgálati eljárás lefolytatására nem kerülhet sor még abban az esetben sem, ha a jogerős határozatok megalapozatlanságára alapítottan a bűnösség megállapítását, a cselekmény minősítését, illetve a büntetéskiszabást is sérelmezik.

A felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatokban megállapított tényállás nem támadható, az irányadó.

Hasonlóképpen nem képezheti felülvizsgálati eljárás alapját a bíróságok bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenysége, valamint a bizonyítási indítványok elutasítása sem.

A felülvizsgálati indítványban hivatkozott eljárási szabálysértések is ún. relatív eljárási szabálysértések. Ezek szintén kívül esnek a Be. 284/A. §-ában megjelölt eljárási szabálysértések körén, ezért nem képezhetik felülvizsgálati eljárás lefolytatásának alapját.

2. A felülvizsgálati indítványban hivatkozott anyagi jogi szabálysértések a Be. 284. §-a szerint érdemi felülvizsgálatra vezettek. Ebben a tekintetben a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a Btk. 250. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hivatali vesztegetés bűntettét az a hivatalos személy követi el, aki működésével kapcsolatosan előnyt kér, avagy az előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg az előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért.

Az irányadó tényállásból következően az I. és II. r. terheltek a vádbeli alkalommal hivatali (szolgálati) kötelezettségeik ellátása körében, hivatalos személyként intézkedtek a sértettel szemben. E működésük kapcsán a sértettől anyagi juttatást, azaz előnyt kértek, illetve a későbbiekben fogadtak el.

Ez minden vitán felüli, hiszen a vádbeli időben - az irányadó törvényi szabályozásból következően - a helyszíni bírság maximális összege 2000 forint volt. Így a II. r. terhelt akkor, amikor az I. r. terhelttel egyetértve, azt közölte a sértettel, hogy 300 DM-t kell fizetnie az általa elkövetett szabálysértésért, majd amikor a két terhelt a sértettől utóbb 60 DM-t elvett, nyilvánvalóan nem helyszíni bírság összeget, hanem vagyoni előnyt kért, illetve fogadott el a sértettől. Már a hivatali működésükkel kapcsolatosan történt előnykéréssel tehát megvalósították a hivatali vesztegetés bűntettét. E bűncselekményt illetően az I. és II. r. terheltek bűnösségét megállapító jogerős bírósági határozatok tehát törvényesek, a bűnösség megállapítása megfelel a büntető anyagi jog szabályainak.

A felülvizsgálati indítvány tehát e vonatkozásban alaptalan.

Nem alapos továbbá a felülvizsgálati indítvány az e cselekmény jogi minősítését támadó részében. A cselekmény minősítésének támadását a jelen esetben a törvény kizárja.

A Be. 250. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, és aszerint minősülő, s büntetendő hivatali vesztegetés bűncselekményének elkövetőjét ugyanis a törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti büntetni.

Az I. és II. r. terheltekkel szemben - a fentiekből kitűnően - a bíróságok egyenként 1 év 5 hónapi szabadságvesztést szabtak ki.

Bár a Be. 284. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében felülvizsgálatnak van helye akkor, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, vagy más anyagi jogszabálysértés miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak; azonban a (2) bekezdés ilyen esetekben a felülvizsgálatot kizárja, ha a büntetést a törvényes minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között szabták ki.

Ebből következően még abban az esetben is, ha (feltéve, de meg nem engedve) az I. és II. r. terhelt cselekménye helyesen csupán a Btk. 250. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, aszerint minősülő hivatali vesztegetés bűntettének - azaz a bűncselekmény alapeseteként - minősülne, a velük szemben kiszabott szabadságvesztés tartama ennek a minősítésnek megfelelő büntetési tétel keretei között helyezkedik el.

A Be. 284. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés folytán tehát a cselekménynek a jogerős határozatokban megállapított súlyosabb minősítése felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható.

Utal a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy téves a jogerős ítéletnek azon hivatkozása, mely szerint a terheltek cselekménye a Btk. 250. §-ának (2) bekezdésére tekintettel is a (3) bekezdés szerint minősül.

A terheltek ugyanis nem voltak vezető beosztású, vagy fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személyek. Az az ügy pedig, amelyben az I. és II. r. terhelt intézkedett, a töretlen ítélkezési gyakorlat szerint fontosabb ügynek nem tekinthető. Így a jogerős határozatoknak a Btk. 250. §-ának (2) bekezdésére hivatkozása téves.

Egyebekben azonban helyes az I. és II. r. terheltek vesztegetési cselekményének hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettekénti értékelése.

A terheltek ugyanis - a Btk. 258/A. §-ának 2. pontjában írt értelmező rendelkezésre is figyelemmel - megszegték hivatali kötelezettségeiket akkor, amikor a sértettet helyszíni bírság kiszabása nélkül, illetve feljelentés hiányában a helyszínen visszatartották, illetve elengedési kötelezettségüket csak az általuk kért előny megszerzése után teljesítették.

3. Tévedtek az ügyben jogerős határozatot hozó bíróságok akkor, amikor az I. r. terhelt bűnösségét a hamis tanúzásra felhívás vétségében is megállapították.

A Btk. 242. §-ában meghatározott hamis tanúzásra felhívás vétségét ugyanis az követi el, aki egyebek között mást büntető vagy polgári ügyben hamis tanúzásra rábírni törekszik.

A törvényi szabályozásból következően e bűncselekmény csak szándékosan követhető el. Az elkövetőnek tehát tudatában kell lennie annak, hogy az a személy, akit hamis vallomásra rábírni törekszik, tanúként kerül majd kihallgatásra a büntető vagy polgári ügyben.

Az adott esetben - a tényállásból következően - a vádbeli időben az I. r. terhelt annak tudatában volt, hogy T. J., aki velük együtt más személyekkel szemben intézkedett is, az ügyben gyanúsítottként kerül kihallgatásra. Ennek tudatában kérte, illetve javasolta T. J.-nak azt, hogy kihallgatása során legjobb lenne, ha azt mondaná, nem látott semmit.

Tekintettel pedig arra, hogy a töretlen ítélkezési gyakorlat szerint az, aki olyan személyt próbál meg hamis vallomásra rávenni, aki az ügyben gyanúsítottként kellene, hogy nyilatkozzon, a hamis tanúzásra felhívás vétségét nem követheti el, tévedtek az ügyben jogerős határozatot hozó bíróságok akkor, amikor az I. r. terhelt bűnösségét a hamis tanúzásra felhívás vétségében megállapították.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatokat az I. r. terhelt tekintetében - a rendelkező részben foglaltak szerint a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és a (3) bekezdés értelmében maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot.

Az I. r. terheltet az ellene hamis tanúzásra felhívás vétsége miatt emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján - bűncselekmény hiányában - felmentette.

4. A fenti 3. pontban kifejtetteket meghaladóan a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatokat az I. és II. r. terheltek tekintetében törvényesnek találta.

Az I. r. terhelt tekintetében a bűnösségének köre szűkült, és ez a büntetéskiszabás kérdéseinek újraértékelését tette szükségessé.

A bűnösség körének szűkülése ellenére a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az I. r. terhelttel szemben a jogerős határozatokban kiszabott büntetés arányban áll a terhelt által elkövetett cselekmények tárgyi súlyával, társadalomra veszélyességével, a terhelt személyi társadalomra veszélyességével, a terhelt bűnösségének fokával, és a büntetés kiszabása körében irányadó egyéb enyhítő és súlyosító körülményekkel.

A bűnösség körének szűkülése ennek folytán az I. r. terhelttel szemben a jogerős határozatokban kiszabott büntetés lényeges enyhítését nem teszi indokolttá.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős bírósági határozatokat - a fentieket meghaladóan - az I. és II. r. terheltek tekintetében a Be. 291. §-ának (7) bekezdése alapján a hatályában fenntartotta.

A Be. 284/A. §-ának (5) bekezdésében foglaltak szerint minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt. Így azt az I. és II. r. terheltek, valamint védőik ismételten már nem terjeszthetik elő. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.2035/2000. sz.)