BH 2014.5.128

A kerületi bíróság a 2009. október 1. napján megtartott tárgyaláson kihirdetett ítéletében hét terhelt ügyét bírálta el. Közülük a felülvizsgálati indítvánnyal érintett II. r. terhelt bűnösségét 2 rb. bűnsegédként elkövetett hamis tanúzás bűntettében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: Btk.) 238. § (1) bek., (4) bek. I. tétele] állapította meg, és ezért őt halmazati büntetésül 350 napi tétel, napi tételenként 800 forint, összegében 280 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ügyész által a II. r. terhelt terhére, valamint a terhelt és védője által felmentésért bejelentett fellebbezés alapján másodfokon eljárt F. Bíróság a 2010. október 6. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a kerületi bíróság ítéletét a II. r. terhelt tekintetében helybenhagyta azzal, hogy a terheltet további 1 rb. felbujtóként elkövetett hamis tanúzás bűntette [Btk. 238. § (1) bek., (4) bek. I. fordulat] miatt emelt vád alól felmentettnek tekintette.

A jogerős ítélet tényállásának a II. r. terheltet érintő részének lényege az alábbiakban foglalható össze:

A jelen ügy I. r. terheltjét az F. Bíróság a 2008. február 15. napján kihirdetett - és az F. Ítélőtábla mint másodfokú bíróság ítélete folytán 2008. október 29. napján jogerőre emelkedett - ítéletével 7 rb. bűnsegédként elkövetett csalás bűntette, 7 rb. banktitok megsértésének bűntette és 7 rb. bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A terhelt elítélésének alapját az képezte, hogy 2003 márciusától 2004 márciusáig egy bank account managereként egyes számlákhoz kapcsolódó olyan adatokat szolgáltatott ki az eljárás során ismeretlenül maradt társainak, akik e számlákról jogtalanul átutalásokat tudtak indítani.

Az I. r. terhelt abban az ügyben 2004. május 20. napjától előzetes fogvatartásban volt. Védelmét a 2004. május 22-én adott meghatalmazás alapján jelen ügy II. r. terheltje látta el a védelemből 2006. július 10. napján történt kizárásáig.

A II. r. terhelt helyetteseként esetenként a jelen ügy VII. r. terheltje járt el ügyvédjelöltként (A VII. r. terhelttel szemben indított eljárás a másodfokú eljárásban - halála miatt - megszüntetésre került.)

Az ellene indított másik ügyében az I. r. terhelt 2004. május 20-án (tehát az őrizetbe vétele napján és kettő nappal a II. r. terheltnek adott meghatalmazás kelte előtt) olyan tartalmú vallomást tett, hogy az általa szolgáltatott banki adatokat külföldi személyek fenyegetésének a hatására adta ki részükre és anyagi ellenszolgáltatást ezért nem kapott. A bankszámlájára befizetett 12 500 000 forint eredetéről a 2004. július 18-án történt folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatásán úgy nyilatkozott, hogy azt egy megnevezni nem kívánt ismerőse bízta rá azzal, hogy helyezze el a számláján.

A II. r. terhelt a 2004. június 4. napján tartott ügyvédi beszélőn közölte az I. r. terhelttel, hogy korábban tett vallomása nem lesz elegendő, ezért kellene keresni bizonyos embereket, akik az abban foglaltakat alátámaszthatják. Az ügyből úgy tud kijönni legjobban, ha talál ilyen embereket. A II. r. terhelt tisztában volt azzal, hogy I. r. terheltnek a fegyveres fenyegetésre vonatkozó kijelentései nem valósak. A II. r. terhelt tanácsolta továbbá, hogy a IV. r. terheltet jelölje meg 10 000 000 forint kölcsönadójaként, így azt a pénzt az eljárás alól ki lehet vonni.

Annak tanúvallomásokkal történő igazolását, hogy a bűncselekmény elkövetésére fenyegetések hatására került sor és az eljárás során lefoglalt pénzösszeg nem a bűncselekmények elkövetéséből származik, az I. r. terhelt a II. és VII. r. terhelt tanácsai alapján a III. r. terhelten keresztül szervezte meg, részben a II. és VII. r. terheltek által, részben pedig ismeretlen módon a III. r. terhelthez juttatott leveleken keresztül. A tényállás részletezi a III. r. terhelthez kijuttatott levelek tartalmát, a III. r., továbbá a IV. r. és az V. r. terheltek hamis tartalmú tanúvallomása megszervezésének és megtételének körülményeit. A tényállás szerint a II. r. terhelt tájékoztatta az I. r. terheltet arról is, hogy V. r. és IV. r. terheltek a tanúskodást vállalták.

A II. r. terhelt az I. r. terhelt 2004. szeptember 15-ei folytatólagos kihallgatásán jelen volt. Azt követően indítványozta a IV. r. és az V. r. terhelt tanúkénti kihallgatását, majd e tanúk meghallgatásán részt is vett. Ugyancsak jelen volt a III. r. terhelt tanúkénti kihallgatásán is.

A II. r. terhelt mindezen tevékenységét a kerületi bíróság akként összegezte, hogy aktívan részt vett az I. r. terhelt védekezésének megfelelő, azt alátámasztó történet kidolgozásában. A III. r. terheltnek írt levelek - amelyekben az I. r. terhelt a hamis tartalmú tanúvallomások megszervezésére adott iránymutatást - a II. r. terhelt tudtával íródtak, és azokat részben a II. r. terhelt juttatta el a III. r. terhelthez.

A másodfokon eljárt F. Bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ténymegállapító és a II. r. terhelt cselekményének jogi értékelését elvégző tevékenységével egyetértett. Külön is kiemelte, hogy a körülményekből következően II. r. terhelt tudta és átlátta a történet lényegét, valamint annak következményeit. Ezért az elsőfokú ítélet jogi indokolásának kiegészítése mellett a terhelt érdekében bejelentett fellebbezéseknek nem adott helyt.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen meghatalmazott védője útján a II. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a jogerős ítélet tényállásának leíró része a terheltre vonatkozóan tényállásszerű elkövetési magatartást nem tartalmaz, ezért a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. Erre figyelemmel elsődlegesen a jogerős határozat megváltoztatásával a terhelt felmentését, másodlagosan a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és az eljárt bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte.

A indítvány arra hivatkozik, hogy a II. r. terhelt az alapügyben mint ügyvéd, az I. r. terhelt védőjeként járt el. E minőségéből eredő - törvényen alapuló - jogosítványait az eljárása során nem lépte túl.

Az indítvány szerint nem bűncselekmény, ha egy ügyben eljáró védő bár tudja, hogy védencének előadása nem valós, ennek ellenére őt védői tanácsokkal látja el, védekezését segíti, tanúk meghallgatására tesz indítványt, a tanúkihallgatásokon védőként jelen van. Mindezen tevékenységek bűncselekmény elkövetéséhez nyújtott segítségként nem értékelhetők. (Megjegyzendő, hogy a felülvizsgálati indítvány a terheltnek az ítéletben felemlített tevékenységei között nem tér ki a III. r. terheltet a hamis tanúzások megszervezésére felkérő I. r. terhelti leveleknek a büntetés-végrehajtási intézetből a III. r. terhelthez történő kijuttatására.)

A Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt felülvizsgálati indítványát a törvényben kizártnak jelölte meg arra hivatkozással, hogy a felülvizsgálati indítvány a tényállást támadja. Ezen túlmenően a büntetőeljárási törvény egyes rendelkezéseinek a felhívásával idézi, összegzi a tényállásban rögzítetteket, és arra a megállapításra jut, hogy az ott írtak a terhelt részesi minőségének megállapítását megalapozzák. Erre tekintettel a terhelt indítványának tanácsülésen történő elutasítását indítványozta.

A Kúria a Be. 420. §-ának (1) bekezdése és a Be. 424. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a védő a felülvizsgálati indítványt változatlan tartalommal fenntartotta és indokolta. A Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálati indítvány nem a felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállást támadja, hanem azt kifogásolja, hogy az ítélet nem rögzíti, a terhelt mely magatartásával valósította meg a terhére rótt bűncselekményt. Álláspontja szerint bűncselekmény elkövetése egyetlen rögzített terhelti magatartás-részlet tekintetében sem állapítható meg. A védő a levelek kijuttatása kapcsán sem látott az irányadó tényállásban rögzített olyan konkrét körülményt, amely ellentétes következtetés levonására adhatna alapot. Minderre tekintettel elsődlegesen a terhelt felmentését, másodsorban a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta.

A legfőbb ügyész képviselője a nyilvános ülésen az ügyészi átiratban foglaltakat változatlanul fenntartotta. Az indítványt az irányadó tényállás támadására figyelemmel továbbra is törvényben kizártnak, a jogerős döntés érdemi felülvizsgálata esetén pedig alaptalannak tartotta. A terhelt bűnösségének megállapítása, a cselekmény minősítése és a kiszabott büntetés egyaránt törvényes.

A Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot az abban rögzített tényállás alapulvétele mellett bírálta felül.

A Kúria a terhelt felülvizsgálati indítványát alaptalannak találta.

A Kúria jogi értékelésében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásnak az ítélet 7. oldalának 3. bekezdésében rögzített részletei voltak meghatározóak. Ez alapján összevetve az ítélet egyéb helyein tett megállapításokkal is - a Kúria által a tényállás rövid összefoglalásaként rögzítettek ítéleti megállapítása egyértelmű. Nem vonja ezt kétségbe a felülvizsgálati indítvány sem. A terhelt és védője is kitér arra - talán nem véletlenül, legkevésbé a levelek kijuttatásával kapcsolatban -, hogy álláspontjuk szerint az egyes részmozzanatok miért nem értékelhetők bűncselekményként.

Kétségtelenül van alapja annak a védelmi észrevételnek, hogy a jogerős határozat nem rögzíti egyértelműen II. r. terheltnek az eseményekben játszott szerepét és azt, hogy cselekményét mely mozzanataiban értékeli bűncselekményként. Az egyébként színvonalas indokolással ellátott másodfokú ítélet sem tér ki arra, hogy a II. r. terhelt büntetőügyben védőként járt el, és e tisztéhez olyan jogosítványok kapcsolódnak, amelyek tevékenységének egyedi megítélését teszik szükségessé.

A Kúria maga is rendkívül lényeges kérdésnek tekinti, miként lehet megvonni a védő büntetőeljárásbeli közreműködésének a kereteit. Azt, hogy a terhelt védelmében mit tehet meg törvényesen a jogosítványaiból fakadóan, és melyek azok a határok, amelyeket már nem léphet át büntetőjogi következmények nélkül. A kérdés megválaszolása egyúttal közvetlenül kapcsolódik annak meghatározásához is, miként vonjuk meg a büntetőeljárás alá vont személy, azaz a terhelt alapvető jogának, a védekezéshez való jogának a kereteit.

A büntetőeljárásban a védő önálló szereplő. Funkciójának érvényesülése az igazságszolgáltatás rendeltetésszerű működésének és egyben a védelemhez való jog érvényesülésének nélkülözhetetlen előfeltétele. A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság pedig köteles biztosítani, hogy az, akivel szemben a büntetőeljárást folytatják, a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott módon védekezhessék [lásd Be. 5. § (3) bekezdésének 2. mondata].

Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy a büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez és a védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt [lásd XXVIII. cikk (3) bekezdésében].

Az Alaptörvényben biztosított alapjogok kereteit egyéb törvények vonják meg. A védelem jogához kapcsolódóan e körben a büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései az irányadók. A Be. az V. Fejezetében a büntetőeljárásban résztvevő személyek között határozza meg a védő jogait és kötelességeit, vonja meg tevékenysége határait, ami egyben a terhelt védőként kifejtett jogosultságaira is értelemszerűen kihat. A Be. 50. §-ának (1) bekezdése értelmében a védő köteles

a) a terhelttel a kapcsolatot késedelem nélkül felvenni,

b) a terhelt érdekében minden törvényes védekezési eszközt és módot kellő időben felhasználni,

c) a terheltet a védekezés törvényes eszközeiről felvilágosítani, a jogairól tájékoztatni,

d) a terheltet mentő, illetőleg a felelősségét enyhítő tények felderítését szorgalmazni,

e) akadályoztatása esetén - előre nem ismert elháríthatatlan akadály felmerülése kivételével - helyettesítéséről gondoskodni, amennyiben az eljárási cselekményen védő részvétele kötelező,

f) az akadályoztatás tényéről - ha ez lehetséges - az eljárást folytató bíróságot, ügyészt, illetőleg nyomozó hatóságot az eljárási cselekmény megkezdése előtt értesíteni, amennyiben az eljárási cselekményen védő részvétele kötelező és előre nem ismert elháríthatatlan akadály miatt helyettesítéséről nem tud gondoskodni.

Az 50. § (2) bekezdése értelmében a védő a védelem érdekében az ügyben tájékozódhat, a jogszabályokban biztosított lehetőségek és feltételek keretei között adatokat szerezhet be és gyűjthet. A (3) bekezdés szerint a terhelt jogait a védője külön is gyakorolhatja, kivéve azokat, amelyek értelemszerűen kizárólag a terheltet illetik.

A büntetőügy terheltjének nincs igazmondási kötelezettsége. A védelem joga valamennyi büntetőeljárás alá vont személyt megillet, így helytálló a II. r. terhelt védőjének az az érvelése, amely szerint a védő nem valósít meg bűncselekményt azzal, ha tudja, hogy védencének előadása nem valós, ennek ellenére védekezéséhez segítséget nyújt.

A terhelt törvényes védekezésének korlátja, hogy azzal bűncselekményt nem követhet el; mást bűncselekmény elkövetésével nem vádolhat, mást bűncselekmény elkövetésére nem bujthat fel. Ezek a korlátok a védő feladatellátása során is fennállnak. A Be. 50. § (1) bekezdése b) és c) pontjának megfogalmazása sem hagy kétséget afelől, hogy a törvényes védekezési eszközök és módok igénybevételére jogosítja és kötelezi a védőt.

Mivel a büntetőügy terheltje újabb (tehát az ellene indított eljárás tárgyát képező cselekménytől eltérő) bűncselekményt nem követhet el, ilyen bűncselekmény elkövetéséhez a védő sem nyújthat segítséget. Mindez a védekezés jogának és védelemnek egyaránt a korlátját jelenti.

A védőnek a törvényből fakadó kötelessége, hogy vizsgálja védence előadásának valós vagy valótlan voltát, ugyanakkor a terhelt védekezéséhez kötve van, és ahhoz a törvényes keretek között minden támogatást meg is kell adnia.

Ezen szempontokat szem előtt tartva vizsgálta a Kúria a II. r. terhelt tényállásban rögzített teljes tevékenységét és foglalt állást abban a kérdésben, hogy az irányadó tényállás alapján bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megtartásával vagy megsértésével került-e sor.

A terhelt tevékenységének megítélése körében jelentős tevékenységsor első releváns mozzanata az I. r. terheltnek az első meghallgatásakor, 2004. május 20-án (az őrizetbe vétele napján) előadott védekezése. E védekezés alátámasztására szolgáltak ugyanis azok az utóbb előadott hamis tanúvallomások, amelyek a jelen eljárás tárgyát képezték.

Az I. r. terhelt első vallomástételének időpontjában a II. r. terhelt az I. r. terhelt védelmét még nem látta el. Kapcsolatukra a bíróságok a védői meghatalmazását megelőző időszakra semmilyen megállapítást nem tettek. Az ügyvéd meghatalmazására két nappal később, 2004. május 22-én került sor. Ezen időpontok egybevetéséből az következik, hogy az I. r. terhelt a védekezésének lényegét a II. r. terhelttől függetlenül alakította ki. Utóbb adott ügyvédi, védői tanácsaival a II. r. terhelt e védekezési stratégia sikerességét igyekezett előmozdítani. Ennek igazolásában segédkezett, ezt támogatta, ennek elfogadtatása érdekében nyújtott felvilágosítást.

A védői jogok gyakorlásaként értékelendő az a tájékoztatása, hogy az I. r. terhelt védekezése önmagában nem lesz elegendő. Sikerre csak abban az esetben vezethet, ha azt egyéb bizonyítékok is alátámasztják. Teljes mértékben reálisnak tűnhet a védőnek az a feltételezése, hogy az I. r. terhelt úgy tud eredményesen védekezni (azaz úgy tud az ügyből legjobban kijönni), ha talál a vallomását alátámasztó embereket. A védőnek ez a felvilágosítása, ez a tanácsa, tippje - a védekezés valótlanságának ismeretében - ugyan már a törvényesség határait feszegeti, de a Kúria álláspontja szerint önmagában még nem alkalmas bűncselekmény elkövetésének megállapítására.

A továbbiakban II. r. terhelt védőkénti részvételét az egyes eljárási cselekményeken, az ítéletben részletezett bizonyítási indítványait, valamint szóban kifejtett védői közreműködését - melyeket ugyancsak rögzítettek a bíróságok az ítélet tényállásában - a Kúria ugyancsak a terhelti védekezés törvényes keretek közötti támogatásaként értékelte.

Meghaladta viszont már a törvényes védelem határait és bűncselekményt valósított meg a II. r. terhelt azzal a fizikai közreműködésével, hogy bár tudta, az I. r. terhelt több személyt is védekezése valótlan tartalmú tanúvallomásokkal történő alátámasztására igyekezett más személyeken keresztül rábírni, részt vett és segítséget nyújtott annak megszervezésében, amikor védence erre irányuló egyes leveleit - azok tartalmának ismeretében - a további szervezést biztosító III. r. terhelthez - a büntetés-végrehajtási intézetből kijuttatta, ekkor kétségtelenül a törvényes védelem biztosításán túlmenő és a védő fentebb már ismertetett törvényi kötelezettségeit sértő magatartást tanúsított. Ezzel az I. r. terheltnek újabb bűncselekménye elkövetéséhez fizikális segítséget nyújtott.

Erre figyelemmel foglalt állást a Kúria akként, hogy a II. r. terhelt bűnösségének a megállapítása és cselekményének jogi értékelése összhangban áll a büntető anyagi jog szabályaival.

Nem értett egyet e körben a Kúria a védőnek azzal a felvetésével sem, hogy a tényállás nem kellően konkrét. Az eljárt bíróság valóban nem tudta egyértelmű pontossággal meghatározni, hogy az eljárás során lefoglalt levelek közül pontosan hányat és melyeket juttatta ki a II. r. terhelt, de a vázolt körülmények között - az I. r. terhelt védekezésének teljes tisztánlátása mellett - ennek a II. r. terhelt bűnösségének megállapítása körében nincs is jelentősége.

A kifejtettek alapján a Kúria a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta, ezért annak nem adott helyt, és a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatot - a Be. 426. §-a alapján - hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. II. 436/2013.)