Ha bajban van, Nem hagyjuk cserben!

19. BK vélemény

Paragrafus jel
Hivatalos személy elleni bűncselekmények
A kölcsönösen elkövetett hivatalos személy elleni erőszakról Az elkövetővel ugyanazon szerven belül működő hivatalos személy sérelmére a kölcsönös vagy együttes hivatali eljárásuk alatt vagy ahhoz kapcsolódva is elkövethető a 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 310. §-ában meghatározott hivatalos személy elleni erőszak.

A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 310. §-ában foglalt törvényi rendelkezés által védett jogi tárgy a hivatalos személy cselekvési szabadságához és tiszteletéhez fűződő büntetőjogi védelmet igénylő közérdek.

A törvény az elkövető személye vonatkozásában annyiban különböztet, hogy a bűncselekmény elkövetője lehet egyes személy vagy pedig - csoportosan elkövetés esetén - a csoport szervezőjeként, vezetőjeként vagy tagjaként fellépő személy. Nem tesz azonban különbséget abban a vonatkozásban, hogy az elkövető hivatalos személy vagy pedig a Btk. 459. § (1) bekezdésének 11., 13. pontjában nem említett személy.

Ebből következik, hogy nem zárhatja ki az említett bűncselekmény megállapítását az, hogy az elkövető maga is hivatalos személy, akár ugyanazon szerven belül működik a sértettel, akár a Btk. 459. § (1) bekezdésének 11. pontja más alpontja alapján minősül hivatalos személynek, és a cselekményt kölcsönös vagy együttes hivatali eljárásuk során, vagy ahhoz kapcsolódva követte el.

Büntető ügyvédet keres?