több, mint 2000 büntető ügy.
A megyei bíróság az 1993. július 15. napján kelt ítéletével a vádlottat emberölés előkészületének bűntette; lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette; hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntette; rongálás vétsége és ittas járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 3 évi börtönbüntetésre, a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
A vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett az elsőfokú bíróság ítélete ellen.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A vádlott bűnösségére levont következtetés okszerű, és a cselekmények minősítése megfelel az anyagi büntetőjogi rendelkezéseknek.
Az elsőfokú bíróság helyes indokkal szögezte le, hogy az irányadó tényállást alapul véve megállapítható: a vádlott egyenes szándéka a sértett megölésére irányult, és az ehhez szükséges előfeltételeket biztosította is, tehát az emberölés előkészületét megvalósította.
Elkövette a vádlott a hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntettét is, mivel a rendőröket jogszerű eljárásukban fenyegetéssel akadályozta úgy, hogy pisztollyal fenyegette őket.
Az elsőfokú bíróság ugyanakkor tévesen fejtette ki, hogy a bűncselekmény "erőszakos akadályozással" és "intézkedésre kényszerítéssel" megvalósuló esete is megállapítható.
A hivatalos személy elleni erőszak - a megnevezéséből is kitűnően - kizárólag személy elleni erőszakos magatartással valósítható meg, a dolog elleni erőszak akkor értékelhető ilyenként, ha az erőszak a dologról a személyre "áttevődött". Ezért a rendőrségi gépkocsi ellen intézett erőszakos magatartás nem valósította meg a szóban levő bűncselekményt. Az "intézkedésre kényszerítés" az elsőfokú bíróság okfejtése szerint azáltal valósult meg, hogy a korábban eljáró rendőrök - mivel az intézkedésük sikertelen maradt - további rendőri erőket vettek igénybe. Ez az álláspont téves. A hivatalos személy elleni erőszak szóban levő változata akkor állapítható meg, ha a hivatalos személy arra kényszerül, hogy nem a saját, hanem az elkövető akaratának megfelelő magatartást fejt ki, és ezért valójában nem jogszerű, bár alakilag esetleg kifogástalan intézkedést alkalmaz. Ilyen esetekben az intézkedésre valójában nincs is szükség, a hivatalos személy a kényszer, illetve a fenyegetés hatására a jogszerű passzivitását adja fel. Ebből következik, hogy az engedelmesség megtagadása, illetve a hivatalos személlyel szemben kifejtett ellenállás nem tekinthető olyan magatartásnak, amely az "intézkedésre kényszerítés" fogalmi körébe esik. Bár a hivatalos személy esetleg ezek hatására intézkedik.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet jogi indokolását a kifejtettek szerint helyesbíti.
A büntetéskiszabási tényezők köre némi kiegészítésre és helyesbítésre szorul. További súlyosító körülmény az, hogy a vádlott hosszabb időn keresztül kifejtett magatartásával a köznyugalmat is megzavarta, és a büntetést növelő hatása a többszörös (és nem a "kettőt meghaladó" számú) halmazatnak van.
A kiszabott büntetés megfelelő, ezért annak enyhítése nem indokolt. Az elsőfokú bíróság az enyhítő körülményeknek is megfelelő hatást tulajdonított, amikor az ittas járművezetés miatt már elítélt, az adott esetben jelentős számú és tárgyi súlyú bűncselekményt megvalósító vádlottal szemben kiszabott főbüntetés és mellékbüntetések tartamát meghatározta.
A fellebbezések alaptalanok, s a Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az iratok tartalma alapján megállapítható, hogy a rendőrség a vádlottal szemben már 1992. szeptember 8-án 21 óra tájban a személyi szabadságot korlátozó intézkedést alkalmazott (ez egyébként az elsőfokú ítéletből is kitűnik), ezért az előzetes fogva tartásban töltött időt e naptól kezdve kell beszámítani a kiszabott szabadságvesztésbe, attól függetlenül, hogy az őrizetbevétel elrendelésére formálisan csak másnap került sor. A Legfelsőbb Bíróság az előzetes fogva tartás kezdő időpontját ennek megfelelően helyesbítette. (Legf. Bír. Bf. III. 2838/1993. sz.)
- Nyomozati szakasz
- Ügyészi szakasz
- Bírósági szakasz
