BH 2005.10.339

Az elsőfokú bíróság a 2002. szeptember 24. napján hozott ítéletével a terheltet a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege a következő:

A terhelttel szemben 2002. március 3-án éjszaka, a B.-tól B. felé közlekedő nemzetközi expressz vonaton Cs. A. és L. L. rendőrök intézkedtek. Ruházatátvizsgálás során előkerült 1 db R. R. nevére kiállított magyar útlevél, azonban a személyi igazolványban, illetve az útlevélben szereplő fénykép megegyezett az igazoltatott N. Gy. terhelt személyével. Ezt követően a további ruházatátvizsgálás során előkerült 1 db R. R. nevére kiállított adóigazolvány.

Az intézkedő rendőrök N. Gy. terhelt előállításáról akként intézkedtek, hogy a sz.-i vasútállomáson kívánták átadni a sz.-i rendőröknek őt.

A terhelt a vonaton önként alávetette magát az igazoltatásnak, az intézkedő rendőrökkel szemben együttműködőnek bizonyult, így a rendőrök nem bilincselték meg.

Miután a vonat megállt, a terhelt és a két intézkedő rendőr a vonatról leszállt és várták a sz.-i rendőrök kiérkezését. L. L. az előállított személytől és társától elment azért, hogy a vonat elindítását késleltesse. Ezt követően röviddel, hajnali 3 óra 35 perc körüli időben a terhelt hirtelen mozdulattal anélkül, hogy Cs. A. felé fordult volna, a karján lévő dzsekijét Cs. A. sértett arcába dobta azért, hogy elfusson, így a rendőri intézkedés alól kivonja magát.

Ezt követően a terhelt a vágányokon keresztül Sz., J. tér irányába menekült, Cs. A. utána futott, azonban a terheltet nem érte utol.

A terheltet a Sz.-i Rendőrkapitányság járőrei Sz. városban fogták el.

A másodfokú bíróság a 2003. március 7. napján hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a terhelt bűnösségét hivatalos személy elleni erőszak bűntettében megállapította, ezért őt, mint visszaesőt 8 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 1 évi eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

A másodfokú ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a terhelt azzal, hogy a kabátját a sértett arcába dobta, a rendőrt jogszerű eljárásban megakadályozta. Tévedett azonban, amikor arra következtetett, hogy a terhelti magatartás nem érte el a bűncselekmény megállapításához szükséges mértékű erőszakot.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint "a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megállapítása kapcsán az erőszaknak, az erőszakos magatartásnak nem kell olyan jellegűnek, fokúnak és hatásúnak lenni, amely a sértett akaratának teljes megtörését, annak teljes lenyűgözését jelenti, és nem jár szükségszerűen sérülés okozásával sem. Elegendő, ha cselekményével a hivatalos személy akaratának megfelelő magatartás tanúsításában korlátozza. Következésképpen, ha a magatartás személy elleni testi erőkifejtésben nyilvánul meg, mely a hivatalos személy testén hat és ekként akár közvetlen, akár közvetett formában számos módon érvényesülhet, így az erőszakos elkövetés megállapításához elegendő."

A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. A terhelt felülvizsgálati indítványában az alapeljárás során előterjesztett védekezését megismételve sérelmezte bűnösségének megállapítását olyan tényekre hivatkozva, amelyeket a tényállás nem tartalmaz.

A terhelt védője anyagi jogszabálysértés miatt törvényi tényállási elem - az erőszak - hiányában a terhelt felmentését kérte.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és az ügyész a nyilvános ülésen is - a megtámadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.

A védő felülvizsgálati indítványa alapos.

A felülvizsgálat során az alapeljárásban megállapított tényállás az irányadó. A terhelt felülvizsgálati indítványa a tényállást támadó részében a törvényben kizárt.

Az irányadó tényállás alapján anyagi jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét hivatalos személy elleni erőszak bűntettében megállapította.

A Btk. 229. § (1) bekezdésének I. fordulata szerinti bűncselekmény elkövetési magatartása a hivatalos személy jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozása.

Jelen esetben helyesen jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy a terhelt tényállásban írt magatartása a rendőrt jogszerű eljárásában akadályozta.

Tévedett azonban a másodfokú bíróság, amikor az adott esetben az erőszakkal akadályozást megállapította. E bűncselekmény megvalósulásához a törvény valóban nem kívánja meg a sértett akaratát megtörő, lenyűgöző erőszak meglétét és nem szükséges sérülés okozása sem. Nem elegendő azonban, ha az elkövető csupán a hivatalos személyt akaratának megfelelő magatartás tanúsításában korlátozza. Az akadályozás (korlátozás) és az erőszak nem szinonim fogalmak. A hivatalos személyt korlátozó cselekmény nem feltétlenül jelent egyben erőszakos magatartást. Az akadályozás megvalósulhat minden fizikai ráhatás nélkül, akár figyelemeltéréssel is. E bűncselekmény lényeges tényállási eleme azonban az elkövetés módja: az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása.

Jelen esetben fenyegetés alkalmazása nem merülhet fel, az erőszakkal történt akadályozás megállapítását pedig az irányadó tényállás nem alapozza meg.

Az erőszak fogalmát a törvény nem határozza meg. A bírói gyakorlat értelmében az erőszak fizikai erőkifejtéssel történő közvetlen vagy dolog által közvetített személy ellen irányuló tudatos meghatározó jellegű ráhatás, amelyet a konkrét eset összes körülményének figyelembevételével kell vizsgálni és megítélni.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt anélkül, hogy a sértett felé fordult volna, dobta széldzsekijét a sértett arcába. A terhelt magatartása nem volt támadó jellegű, a sértettet veszélyhelyzetbe nem hozta. A terhelt által a dzseki eldobásakor alkalmazott egyetlen mechanizmusú fizikai erőkifejtés intenzitása, az erőkifejtést közvetítő dolog súlya, jellege és annak alkalmazási módja, a sértettre gyakorolt nem meghatározó, jelentéktelen hatása nem érte el az erőszaknak azt a fokát, amelyet a bírói gyakorlat az erőszakkal elkövetéshez megkíván. Viszont kétségtelenül alkalmas volt arra, hogy a sértett figyelmét elvonja és rövid időre jogszerű intézkedésében akadályozza. A terhelt szándéka is erre irányult, célja az volt, hogy az eljárás alól kivonja magát, hogy elmeneküléséhez időt nyerjen.

A törvényi tényállási elem - erőszak, fenyegetés - hiányában a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítása anyagi jogszabályt sért. Az anyagi jogszabályoknak tehát az elsőfokú bíróság döntése felel meg.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 425. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a Be. 426. § (3) bekezdése értelmében maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot. Ennek keretében a terheltet az ellene hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól a Be. 331. § (1) és (3) bekezdése alapján bűncselekmény hiányában felmentette.

Az alapeljárás során felmerült bűnügyi költséget a Be. 339. § (1) bekezdése alapján az állam viseli.

(Legf. Bír. Bfv. II. 2286/2003. sz.)