BH 2011.1.4

A városi bíróság a 2008. június 19-én kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő:

2006. október 14. napján 00 óra 30 perc körüli időben az Ú.-i Rendőrőrs beosztottai, S. K. rendőrzászlós és P. Sz. rendőrtörzsőrmester Z.-on ittas járművezetés elkövetése miatt rendőri intézkedést kezdeményeztek T. L.-val szemben, akit vérvétel végett az orvosi ügyeletre kívántak előállítani. Az I. r. terhelt, valamint a II. r. terhelt és a III. r. terhelt a rendőröket tevékenységükben erőszakkal akadályozták meg:

Az erősen ittas állapotban lévő III. r terhelt S. K.-ra támadt, akit meg akart ütni, de ebben őt L. T. megakadályozta. Ezután T. L.-t a rendőrök a szolgálati gépkocsijukba akarták beültetni, de az I. r. terhelt T. L.-t meglökte, aki ezáltal a két rendőr fogásából kiszabadult.

Ezután az I. r. terhelt a T. L.-t elfogni akaró S. K. rendőrzászlós elé állt, az ott parkoló gépkocsikba belekapaszkodott, ezáltal a rendőr továbbhaladását megakadályozta. Eközben a III. r. terhelt P. Sz. rendőrtörzsőrmesterhez lépett, akit két alkalommal arcon ütött, majd ellökött, aminek következtében a sértett a földre került.

Ezt észlelve S. K. a III. r. terheltet meg akarta bilincselni, ezt azonban a II. r. terhelt megakadályozta azáltal, hogy őt hátulról átkarolta. A terheltek cselekménye folytán T. L. és a III. r. terhelt az intézkedés alól magát kivonta, és a II. r. terhelt házába menekült. T. L.-t végül a Sz.-i Rendőrkapitányság beosztottai segítségével sikerült vérvételre előállítani, akik a két intézkedő rendőr segélyhívására érkeztek a helyszínre.

P. Sz. rendőrtörzsőrmester a III. r. terhelt bántalmazása következtében mindkét oldali könyöktájékon felületes hámfosztásos sérüléseket, jobb térde alatt kis kiterjedésű felületes hámhorzsolásos sérülést, bal arcfelén hámzúzódásos sérülést, illetve nyálkahártya-sérülést szenvedett el, mely sérülések 8 napon belül gyógyulóak. A sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt 2006. november 7. napján magánindítványát előterjesztette a III. r. vádlottal szemben.

A városi bíróság ítélete ellen - amelyet az ügyész tudomásul vett - az I. r. terhelt és védője elsődlegesen felmentés végett, másodsorban a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.

A megyei bíróság a 2009. április 29-én meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet az I. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.

Kiegészítette a tényállást azzal, hogy az intézkedő S. K. és P. Sz. rendőrök telefonos segélyhívás eredményeként, az ügyeletes tiszt utasítására érkeztek a helyszínre és kívánták intézkedés alá vonni T. L.-t. Intézkedésük, eljárásuk megkezdése jogszerű volt. Végül rögzítette, hogy az I. r. terhelt a cselekmény elkövetésekor ittas állapotban volt.

A jogerős határozatok ellen a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontjára, továbbá eljárási szabálysértésekre hivatkozással felmentése érdekében az I. r. terhelt élt felülvizsgálati indítvánnyal.

Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság az ügyet nem derítette fel megfelelően, és a védekezésével szemben tévesen találta szavahihetőnek az intézkedő rendőröket. Indokolatlanul került sor a védői bizonyítási indítványok elutasítására is. Megalapozatlan, ezért annak megállapítása, hogy az intézkedés alá vont T. L.-t kilökte a rendőrök fogásából, és az is, hogy az üldözését akadályozta. A másodfokú bíróság pedig tévesen találta az elsőfokú ítéletet megalapozottnak, felülbírálatra alkalmasnak.

Eljárási szabálysértésként hozta fel, hogy a nyomozás során első kihallgatására védő jelenléte nélkül, jogairól kellő tájékoztatás hiányában került sor.

Ezen túlmenően kifejtette azt is, hogy az irányadó tényállás alapján sem állapítható meg a terhére a hivatalos személy elleni erőszak bűntette. Valamely személynek a hivatalos személyek fogásából kilökése, figyelemmel a bírói gyakorlatra is (BH 2005/339. sz.) az e cselekményhez megkívánt erőszakkal akadályozást nem merítheti ki.

A Legfőbb Ügyészség átiratában az indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak értékelte, és a támadott határozatok hatályban tartását indítványozta.

Rámutatott: a terhelt bűnösségének megállapítása és cselekményének társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősítése megfelel az anyagi jogszabályoknak, és a kialakult bírói gyakorlatnak. A terhelt által az intézkedés alá vont személlyel szemben alkalmazott erőszak egyértelműen alkalmas volt az intézkedés megakadályozására. T. L. kitaszítása a rendőrök fogásából ugyanis, olyan támadó jellegű fizikai erőkifejtés volt, amely a hivatalos személyek intézkedését gátolta. A II. és III. r. terheltek pedig az I. r. terhelt szándékával egyezően ugyanezen célból azért bántalmazták az intézkedő rendőröket, hogy a T. L.-val szembeni intézkedésüket megakadályozzák. Nem vétettek az eljárt bíróságok abszolút eljárási szabálysértést sem.

A nyilvános ülésen a védő az indítvány indokolását azzal egészítette ki, hogy az irányadó tényállás nem tartalmazza, T. L. meglökése milyen erejű volt, mint ahogyan azt sem, hogy milyen jellegű és erősségű volt a rendőrök fogása, amelyből ezáltal T. L. szabadult. A rendőri üldözés akadályozására nézve sem elégséges a tényállás. Ekként nem vonható következtetés arra, hogy lenyűgöző, akaratot megtörő lett volna a terhelti magatartás, és arra sem, hogy ennél enyhébb, de még erőszak körébe vonható cselekményt fejtett volna ki. Így a hivatalos személy elleni erőszak bűntette tényállási elem hiányában nem állapítható meg. A terhelt bűnösségének megállapítása esetén is vitatható a cselekmény csoportosan elkövetése, mivel az I. r. terhelt a II. és III. r. terheltektől időben elkülönülően cselekedett. A minősítő körülmény hiányában pedig a kiszabott büntetés is eltúlzottan súlyos.

A Legfelsőbb Bíróság az indítványt - a Legfőbb Ügyészség jogi álláspontjával egyetértve - a bizonyítékok értékelését és a tényállást támadó részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta.

A felülvizsgálati okok között a határozat megalapozatlansága nem szerepel. Ezt a Be. 423. §-ának (1) bekezdése egyértelművé teszi, amikor kimondja, hogy a felülvizsgálatban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, amely a felülvizsgálati indítványban nem támadható.

Ezzel szemben a terhelt döntően a tényállás megalapozatlanságát állította.

Azok a hivatkozások, amelyek olyan - egyébként az abszolút eljárási szabálysértések fogalmi körén kívüli - eljárási szabálysértéseket jelöltek meg, amelyek a valóságuk esetén a tényállás megalapozatlanságát eredményeznék, a felülvizsgálat során nem vehetők figyelembe, mert ezen az alapon a felülvizsgálat a törvénynél fogva kizárt.

Az irányadó tényállás alapján az I. r. terhelt bűnösségének megállapítása és a cselekmény társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntetteként minősítése mindenben megfelel az anyagi jogszabályoknak.

A Btk. 229. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hivatalos személy elleni erőszak bűntettét követi el egyebek között az, "aki a hivatalos személyt a jogszerű eljárásában erőszakkal, vagy fenyegetéssel akadályozza".

Amint arra a másodfokú bíróság helyesen rámutatott, a törvény az erőszak jellegét közelebbről nem határozza meg, azt nem szűkíti a személy elleni - ütés, rúgás, ellökés stb. - erőszakra. Ebből következően bármilyen támadó jellegű fizikai erőkifejtés tényállásszerű, amely a jogszerűen intézkedő rendőrt az eljárásában akadályozza, azaz, amely az intézkedést meggátolja, megnehezíti, hátráltatja.

Az erőszak ugyan tipikusan a hivatalos személyre irányul, de tényállásszerű az az erőszak is, amely nem közvetlenül a hivatalos személyre, hanem más személyre, vagy éppen dologra hat, de ez a hatás áttevődik a hivatalos személyre, oly módon, hogy akadályozza a jogszerű intézkedést.

Az irányadó történeti tényállás az I. r. terhelt több mozzanatú cselekvőségét írja le; ez a leírás egyértelműen alkalmas a tényállásszerű hivatalos személy elleni erőszak megállapítására.

Elöljáróban a Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy a cselekményt az abban résztvevő három terhelt egymás tevékenységét felismerve szándék és akarati egységben, ekként társtettesként, egyben csoportosan valósította meg. Az egymást kiegészítő erőszakos tevékenység-mozzanatokért, így egyaránt felelősséggel tartoznak.

Azonban az I. r. terhelt az intézkedés alá vont T. L.-t a rendőrök fogásából kilökte, aki a fogásból kiszabadult, majd elfutott. Ez a T. L.-ra irányuló az az erőszak hatásában áttevődött a rendőrökre, akadályozta a rendőri intézkedést, így a Btk. 229. §-a szempontjából tényállásszerű magatartást jelentett.

A terheltnek a rendőri intézkedést akadályozó szándékát egyértelművé teszi, hogy az útját elállva, akadályozta azt is, hogy T. L. tekintetében ismételt kézrátétel történjék. Ehhez kapcsolódott a II. és III. r. terhelteknek közvetlenül a rendőrökre irányuló erőszakos magatartása - az egyik sértett pofon ütése, majd ellökése, illetve a másik sértett lefogása - amely gátolta a rendőri intézkedést. A II. és III. r. terheltek magatartása az I. r. terhelttel szándékegységben valósult meg.

Nem helytálló a terheltnek a BH 2005/339. szám alatt közzétett eseti határozatra hivatkozása sem. Ebben az ügyben - ahol a cselekmény egy széldzsekinek a rendőrhöz dobása volt - teljesen eltérő tényállás alapulvételével helyezkedtek az eljárt bíróságok arra az álláspontra, hogy az adott esetben a Btk. 229. § (1) bekezdés I. fordulata szerinti hivatalos személy elleni erőszak nem valósult meg.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti eljárásjogi felülvizsgálati okot sem észlelt.

Ezért a fentieknek megfelelően a támadott határozatokat az I. r. terhelt vonatkozásában a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. I. 1083/2009.)