BH 2016.5.108

[1] A törvényszék a 2012. április 3. napján megtartott tárgyaláson kihirdetett elsőfokú ítéletében a harmadfokú eljárásban érintett 12 vádlottat felmentette az ellenük csalás bűntette miatt emelt vád alól.

[2] Az ügyész által a felmentéseket sérelmezve a vádlottak bűnösségének megállapítását és büntetés kiszabását célozva bejelentett fellebbezés alapján eljáró ítélőtábla a 2014. április 1. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletében az e vádlottakat érintő felmentő rendelkezéseket megváltoztatta és a vádlottakat csalás bűntette miatt elítélte.

[3] Az ítélőtábla másodfokú ítélete ellen a vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést.

[4] A Legfőbb Ügyészség a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak.

[5] A csalásként értékelt cselekmények tekintetében a Legfőbb Ügyészség azt fejtette ki, hogy a vádlottak cselekménye a hátrányokozás mértékére tekintettel a Btk. 396. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének minősítendő.

[6] A Kúria a védelmi oldalról bejelentett fellebbezéseket a Be. 393-394. §-ai szerint nyilvános ülésen bírálta el.

[7] A fellebbezési indokolások közös lényege szerint a másodfokú bíróság jogi álláspontjával szemben az első fokon eljárt bíróságé a helytálló, az ún. építtető vádlottak tényleges építési és költözési szándékára figyelemmel bűnösségük megállapítására nem kerülhetett volna sor. A védők hangsúlyozták, hogy a vádlottak az ügyintézésben ténylegesen nem jártak el, a további ún. építési vállalkozó vádlott-társak intéztek mindent, és az esetlegesen valótlan adatokat is ők szolgáltatták, e személyek tevékenységéért pedig védenceik nem tartozhatnak felelősséggel. A kormányrendeletben foglalt cél megvalósult, ugyanakkor az önerő hiánya pusztán a bank üzletszabályzata és egyéb dokumentumai alapján nem róható fel. A védők erre tekintettel védenceik felmentését indítványozták.

[8] A csalás bűncselekménye vonatkozásában az első- és a másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja abból fakadt, hogy a történések eltérő mozzanatait tekintették meghatározónak e bűncselekmény megvalósulása szempontjából.

[9] Az elsőfokú bíróság minden olyan - másodfellebbezéssel egyébként nem érintett - építtető vádlottat elmarasztalt csalás miatt, akinek valós építési, költözési szándéka nem volt, a kedvezményt eladta, ezzel szemben a valós költözési szándékkal bíró valamennyi vádlottat felmentette, ekként az építtetők építési, költözési szándékát tekintette a csalás megállapításához szükséges megtévesztés szempontjából relevánsnak.

[10] Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos álláspontja azonban téves volt. Mindenben helyes érveléssel mutatta ki a másodfokon eljáró ítélőtábla, hogy e szándék nem perdöntő, törvényes álláspont kialakítása csak további szempontok figyelembevétele mellett lehetséges.

[11] Helyesen ismerte fel az ítélőtábla, hogy a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelettel szabályozott lakásépítési kedvezmény nyújtásának előfeltételeit meghatározták a másodfokú ítéletben részletesen ismertetett rendelkezések, amelyekből következően a kedvezményt igénylő építtetőnek bizonyos fokú önerővel kellett rendelkeznie, márpedig ilyennel az építtető vádlottak egyike sem rendelkezett. A tényállásban foglaltak szerint a támogatási szerződés aláírásakor az építtető vádlottak önerő meglétéről nyilatkoztak, noha tisztában voltak azzal, hogy ilyennel nem rendelkeztek. Önerő hiányában a kedvezmény nem lehetett volna igényelhető, a lakásépítési támogatás nem lehetett volna engedélyezhető, ekként e vádlottak jogtalan haszonszerzési célzata megállapítható. Ugyanakkor a megtévesztés hiányában a folyósításra nem kerülhetett volna sor, ekként a megtévesztéssel oksági kapcsolatban a kár bekövetkezése is megállapítható.

[12] Egyébként helytálló jogi álláspontja indokolása körében a másodfokú bíróság hivatkozott a BH 2006.243. számon közzétett eseti döntésre és annak tartalmára. Ezzel kapcsolatos fejtegetéseit a Kúria mellőzi, mivel a Legfelsőbb Bíróság 3/2009. BJE határozatában a másodfokú ítélet 123. oldalán kifejtettekkel ellentétesen foglalt állást. (Az ügy érdemi megítélése szempontjából e mellőzésnek jelentősége nincs, mivel a jelen eljárás tárgyát nem visszterhes hitelfeltétel, hanem ellenszolgáltatás nélküli támogatás igénybevétele képezi.)

[13] Rá kell mutatni arra is, hogy a 3/2009. BJE határozat, bár kötelező erővel a hitel megszerzése érdekében a piaci alapú kölcsön folyósításának feltételei jelentőségével foglalkozik, indokolása körében helyeslően utalt a BH 2001.160. számon közzétett eseti döntésben foglaltakra, mely szerint megvalósítja a csalás bűntettét, aki a lakásépítési kedvezmény igénybevételekor a folyósításhoz előfeltételül megkívánt saját erő megléte tekintetében a pénzintézetet megtéveszti, és a kedvezmény felvételével a pénzintézetnek kárt okoz. A jogegységi határozat ismerteti az eseti döntés alapjául szolgáló tényállás lényegét, mely alapjaiban jelen tényállással megegyező. Utalt arra, hogy a lakásépítési kedvezmény (szociálpolitikai támogatás) nem piaci alapú hitel (kölcsön), hanem az állam által biztosított olyan nem gazdasági jellegű és vissza nem térítendő pénzügyi támogatás, amelynek a jogosulatlan igénybevétele esetén a csalás megállapítható. A jogegységi határozat kiemeli, hogy a csalás tényállásában szereplő megtévesztés körében annak van meghatározó jelentősége, hogy a megtévesztés a sértettet ingyenes (illetve részben ingyenes), vagy visszterhes jogügylet megtételére indítja-e. Amíg ugyanis ingyenesség vagy részben ingyenesség esetén releváns az, hogy milyen indítékból adta azt a sértett, ez az indok, illetve cél a visszterhes jogügylet esetén közömbös. Visszterhesség esetén, mivel egyenlően kétoldalú kötelem keletkezik, szolgáltatások állnak egymással szemben, nem beszélhetünk sem jogtalan haszonszerzési célzatról, sem károkozásról. A bank rendes működése során kihelyezett hitel- (kölcsön-) szerződés keretében a bank alapfunkcióját teljesíti, az általa kihelyezett pénzösszeg kárnak nem tekinthető. Ugyanakkor a banktól kicsalt pénz valóban kárként jelentkezik, a bank az ilyen "kicsalt" pénzt is nyilvánvalóan igyekszik visszaszerezni, ám a csalással mint "bűncselekménnyel okozott kár"-nak a megtérítésére más szabályok vonatkoznak.

[14] A jogegységi határozatban is hivatkozott BH 2001.160. számon közzétett eseti döntés a jelenleg elbírált esetet megelőzően került közzétételre és - bár címében pontatlanul kölcsönösszeg jogtalan felvételéről ír - egyértelműen rögzíti a lakásépítési kedvezmény igénybevétele tekintetében, hogy az előfeltételek megléte tekintetében kifejtett megtévesztő magatartás a csalás megállapításának alapját képezi.

[15] A Kúria az ítélőtáblának a csalás bűncselekménye megvalósulásával kapcsolatban kialakított álláspontját a BH 2006.243. számú eseti döntésre utalás mellőzésével, a 3/2009. BJE határozatban kifejtettek nyomatékos felhívásával és a másodfokú bíróság által is említett BH 2001.160. számú eseti döntésben kifejtettek ismertetésével tekintette irányadónak.

[16] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel nem értett egyet az elsőfokú bíróság jogi álláspontját helyeslő, az építtető vádlottak költözési szándékának valósságát ügydöntőnek tekintő védelmi álláspontokkal. Nem elfogadható az a védelmi hivatkozás sem, hogy a lakás felépülésével a kormányrendeletben foglalt cél megvalósul, hiszen a támogatott személyek lakáshoz jutnak állami segítségnyújtással. Az ellenszolgáltatás nélkül támogatást nyújtó ugyanis saját maga határozhatja meg a támogatni szándékozott kört, az e körön kívüli megtévesztő magatartása ezért büntetőjogi következményekkel is járhat.

[17] Mindezek alapján egyértelműen leszögezhető, hogy az építtető vádlottak cselekvősége a csalás bűncselekményének a korábbi és a jelenleg hatályos Btk.-ban azonosan szabályozott tényállási elemeit maradéktalanul kimeríti [korábbi Btk. 318. § (1) bek., Btk. 373. § (1) bek.]. A cselekmények elkövetése idején hatályos Btk. rendelkezései szerint a 2012. január 1-jét megelőzően befejeződő cselekmények ekként is minősültek, azonban a cselekmények elbírálásakor hatályos Btk. alkalmazása már további törvényi rendelkezések figyelembevételét is szükségessé tette volna.

[18] A 2011. évi LXIII. tv. 2. §-a 2012. január 1-jei hatállyal már a korábbi Btk.-ba beiktatta a költségvetési csalás bűncselekményét, melynek szabályozása a cselekmények elbírálásakor hatályos Btk. 396. §-ában található. E 396. § (1) bekezdés a) pontja értelmében, aki költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja, és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz, e bűncselekményt megvalósítja.

[19] A költségvetési csalás új tényállása több olyan korábbi bűncselekményt egybevont, amely a költségvetés sérelmére történt és e körbe tartozó a csalás minden olyan esete, amely a költségvetés sérelmével jár.

[20] A vádlottak cselekménye a költségvetési csalás bűncselekménye törvényi tényállásában foglaltaknak maradéktalanul megfeleltethető. A csalás bűncselekménye kapcsán már elemzett megtévesztő magatartásuk eredményeként kifizetett támogatás a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében a központi költségvetésből történt, ekként annak okozott vagyoni hátrányt. A kifizetett összeg vagyoni hátrányként értékelése kétségtelen, annak "kár" mivoltát a másodfokú bíróság kimutatta, ugyanakkor a Btk. 459. § (1) bekezdés 17. pontja szerinti értelmező rendelkezés értelmében a vagyonban okozott kár a vagyoni hátrány része.

[21] A Legfőbb Ügyészség átiratában és a Kúria nyilvános ülésén részt vett képviselője ekként helytállóan mutatott rá arra, hogy az építtető vádlottak cselekménye az elbíráláskor hatályos Btk. 396. § (1) bekezdése szerint költségvetési csalásként minősítendő.

[22] A tényállásban rögzítettek szerint a vádlottak cselekményével okozott vagyoni hátrány minden esetben 500 001 és 5 000 000 forint közötti, ekként a Btk. 459. § (6) bekezdés b) pontja értelmében "nagyobb". A Btk. 396. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a költségvetési csalás büntetése bűntett miatt 3 évig terjedő szabadságvesztés, ha a költségvetési csalás nagyobb vagyoni hátrányt okoz.

[23] Megállapítható ekként, hogy az építtető vádlottak cselekménye ugyanazon büntetési tétellel fenyegetett csaláskénti és költségvetési csaláskénti minősítés mellett is. A Kúria a cselekmények eltérő minősítése mellett is maradéktalanul irányadónak tekintette az alkalmazandó jog kérdéskörében az ítélőtábla által a másodfokú ítéletben helytállóan kifejtetteket, és a vádlottak cselekménye enyhébb fenyegetettségére figyelemmel egyetértett a bűncselekmények elbírálásakor hatályos büntetőtörvény alkalmazásával.

[24] A Kúria a kifejtettek alapján a fellebbező vádlottak bűncselekményének minősítését érintő rendelkezését megváltoztatta, és e vádlottak csalásként értékelt cselekményét a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének minősítette.

(Kúria Bhar. II. 371/2015.)