BH 2016.5.105

[1] A járásbíróság a 2014. július 8-án kelt ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki rágalmazás vétségében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 179. §], s ezért megrovásban részesítette.

[2] A terhelt fellebbezése alapján eljárva a törvényszék a 2015. február 5-én kelt végzésével az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy a terhelt terhére rótt bűncselekmény jogszabályi alapját a korábbi Btk. 179. § (1) bekezdésére pontosította.

[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a terhelt a járási gyámhivatalnál folyamatban lévő ügyben, a 2011. szeptember 15-én kelt beadványában azt állította, hogy G.-né B. R.-t, a terhelt feleségét korábban állásából elbocsátották a nagyobbik gyermek miatt igénybe vett táppénz folytán. Beadványában azt is állította a terhelt, hogy házasságuk fennállása alatt a feleségét "rendre elbocsátották állásából, olyan is előfordult, hogy egy általános iskolában fegyelmi eljárást indítottak ellene és elmarasztalták".

[4] G.-né B. R. 2011. október 5-én rágalmazás vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő.

[5] Az ítéletben megállapított tények szerint:

[6] a magánvádló 2012. december 10. napja óta a K. K. Szakképző Iskolában magyar nyelv és irodalom szakos tanárként dolgozik, ellene fegyelmi eljárás nem indult és elmarasztalása nem volt.

[7] Az R.-i P. S. Általános Iskolában 2006. augusztus 23. és 2008. augusztus 29. napja között állt alkalmazásban a magánvádló. Ezen időszak alatt összesen 8 hónapot hiányzott betegállomány miatt. Ellene fegyelmi eljárás nem indult, de az igazgató tájékoztatása szerint "az akkori iskolavezetésnek okozott némi problémákat".

[8] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melynek jogszabályi alapjául a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját jelölte meg. Ebben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a törvénynek megfelelő határozat meghozatalát - azaz a terhelt felmentését - kérte.

[9] Indokai szerint a terhelt kijelentései a kapcsolattartás szabályozása végett folyamatban lévő gyámhatósági eljárással szoros tárgyi összefüggésben álltak. A kapcsolattartás szabályozása során a felek szabadon tehetnek olyan nyilatkozatot, mellyel az eljáró hatóság a tényállás teljes felderítésére képes, és ennek során relevanciával bír a másik fél anyagi helyzete, illetve munkavégzési képessége, készsége, hiszen köztudomású tény, hogy a gyereknevelésnek anyagi vonzata van.

[10] Így a másodfokú bíróság azon álláspontja, mely szerint a terhelti kijelentések nem tartoztak a gyámhatósági eljárás tárgyához, nem áll összhangban az EBH 2011.2394. számú döntvényben kifejtett állásponttal. Egyébként sem a büntetőbíróság feladata - a védő álláspontja szerint - annak meghatározása, hogy mely nyilatkozat és bizonyíték tartozik az ügy tárgyához; erről kizárólag az eljárást folytató hatóság dönthet, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 50. § (1) bekezdése szerinti tényállás-megállapítási kötelezettségének a hivatkozott törvényhely (6) bekezdése szerinti teljesítése során.

[11] Az indítvány kiemeli: a hivatkozott döntvény alapján egy állítás akkor tekinthető az ügy érdemével összefüggésben állónak, ha a nyilatkozat

[12] - az eljárás tárgyához tartozik,

[13] - a fél legális érdekeivel indokolható, azaz nem öncélú, továbbá

[14] - nem gyalázkodó, becsmérlő jellegű.

[15] Jelen esetben pedig mindhárom feltétel fennáll.

[16] A bűnösség alapját képező nyilatkozat a korábban kifejtettek szerint az ügy tárgyához tartozott, és nem volt öncélú, mert a gyermek érdekét is szolgálta; az oktatási intézmény pedig megerősítette, hogy a magánvádlóval kapcsolatban merültek fel problémák. A terhelti kijelentés nem tekinthető gyalázkodó jellegűnek sem.

[17] A terhelti cselekmény ezért nem veszélyes a társadalomra, hiányzik annak jogellenessége.

[18] A védői álláspont szerint a jogerős ítélet sérti a korábbi Btk. 10. §-ának (1) és (2) bekezdését, 22. §-át és 182. §-ának (1) bekezdését.

[19] Ugyanakkor, mivel már a vád tárgyává tett cselekmény sem bűncselekmény, a bíróságnak a tárgyalás előkészítése során kellett volna megszüntetnie az eljárást. Ez pedig a valóság bizonyításának is az eljárásjogi akadályát képezte volna, így már a valóság bizonyítására sem - kizárólag a terhelt felmentésére - kerülhetett volna sor.

[20] A magánvádló a felülvizsgálati indítványra írásban tett észrevételt, és abban a felülvizsgálati indítvány elutasítását kérte.

[21] Ebben kiemelte: az a gyámhatósági eljárás, amelyben a terhelt a rágalmazó kijelentéseket tartalmazó beadványt benyújtotta, kizárólag a kapcsolattartásról szólt. Azzal párhuzamosan volt folyamatban a bíróság előtt a házasság felbontása iránti per, így a gyámhatóság csak az aktuális kapcsolattartást szabályozhatta. Ehhez pedig semmilyen módon nem volt köze a magánvádló munkaügyeinek, főképp akként, hogy a terhelt azokkal kapcsolatban egyértelműen valótlan állításokat tett.

[22] A magánvádló álláspontja szerint a terhelti állítás egy gyámhatósági eljárás során kizárólag a másik fél szándékos, valótlan befeketítését célozta, az kifejezetten nem állt összhangban a terhelt semmiféle legális érdekével sem, kizárólag az ügyintéző hangulatának a magánvádló elleni befolyásolását szolgálta.

[23] A magánvádló kiemelte: a gyámhatósági eljárással egy időben, a házasság felbontása és a gyermekelhelyezés tárgyában folyamatban volt bírósági perben volt helye a felek bevételei és kiadásai feltárásának, de ott sem lett volna helye a terhelt rágalmazó tényállításának. A nyári időszaki kapcsolattartás kapcsán indult eljárásban viszont fel sem merülhet a magánvádló anyagi helyzetének és munkavégzési képességének vizsgálata.

[24] A magánvádló álláspontja szerint kifejezetten becsmérlő jellegű, ha valakiről azt állítják a hatóság előtt: munkahelyéről fegyelmivel bocsátották el. Utalt rá: a későbbiekben még hosszasan színezte is a terhelt a sérelmezett állítását ("rendre elbocsátották, múltbéli magatartása, más okok is lehetnek a háttérben" stb.), ami kifejezetten öncélú, és semmi köze nem volt a kapcsolattartási ügyhöz.

[25] Végül kifejezte azon meggyőződését, miszerint a hatóság előtt megtett, egy embert a társadalom tagjai előtt hátrányos megítélésbe helyező, lejáratási célú kijelentés veszélyes a társadalomra.

[26] A felülvizsgálati indítvány a terhelt javára szól, ezért azt a Kúria a Be. 424. § (1) bekezdés első fordulata alapján tanácsülésen bírálta el.

[27] A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

[28] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja szerint felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.

[29] Ezt vizsgálva a Kúria megállapította: a terheltnek a jogerős ítéleti tényállásban rögzített magatartása a rágalmazás törvényi tényállási elemeit kimeríti, és a tényállásban rögzítettek a bűncselekmény valamennyi fogalmi elemét (korábbi Btk. 10. §) is megvalósítják.

[30] A korábbi Btk. 179. § (1) bekezdése szerinti rágalmazás vétségét az követi el, aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ.

[31] Következetes ugyanakkor a bírói gyakorlat abban, hogy nem valósít meg bűncselekményt a hatóság előtt folyamatban lévő eljárásban az ügyfél által az őt megillető jogok keretei között az ügy tárgyával, az abban érintett személlyel összefüggésben az ügy tisztázása érdekében tett - gyalázkodástól, becsmérléstől mentes - tényállítás akkor sem, ha a becsület csorbítására objektíve alkalmas volna.

[32] Hasonló elvet fogalmaznak meg az EBH 2011.2394., 2013.B.8. és BH 1998.470. számon közzétett döntések is.

[33] Ebben az esetben a tényállítás valós vagy valótlan volta - a jogellenesség kizártsága szempontjából - közömbös.

[34] Akkor pedig, ha a rágalmazás adott elkövetési módja kapcsán a fentiek - vagy más, a bírói gyakorlat által kidolgozott jogellenességet kizáró okok - nem vizsgálhatók, kerülhet sor - amennyiben a tényállítás megtételét közérdek vagy nyomós magánérdek indokolta - a korábbi Btk. 182. §-a szerinti valóság bizonyítására. Ennek eredményessége esetén a terhelt mentesül a büntetőjogi felelősség alól, míg az elrendelés feltételeinek hiányában, illetve a bizonyítás sikertelensége esetén a terhelt bűnössége megállapításának van helye.

[35] Ebben a sorrendben kell tehát az egyes feltételek meglétét vizsgálni. Ha valamelyik feltétel esetében nemleges az eredmény, akkor a továbbiak vizsgálata már közömbös.

[36] A Kúria - a kifejtetteknek megfelelően - az alábbi sorrendben, a következő kérdéseket vizsgálta és válaszolta meg.

[37] A rágalmazás szóba jövő elkövetési magatartása a becsület csorbítására alkalmas tény állítása. A tény fogalma alá tartozik valamely, a múltban bekövetkezett vagy a jelenben (a megnyilatkozáskor) tartó cselekmény (cselekedet, magatartás), történés (jelenség, esemény), továbbá állapot (így az ember múltban fennállt vagy jelenben fennálló tudatállapota is) (BH 1994.171.).

[38] A tényállítás olyan megnyilatkozás, amelynek tartalma múltban bekövetkezett vagy jelenben tartó cselekmény, történés, állapot. Jövőbeni cselekményre, történésre, állapotra vonatkozó megnyilatkozás nem tényállítás, hanem feltételezés; nem rágalmazás, hanem legfeljebb becsületsértés alapja lehet.

[39] A tényállításnak - törvényi tényállás szerint - valakiről kell megtörténnie. Ehhez képest a rágalmazás megvalósulásához szükséges tényállításon olyan, a sértett magatartását egyedileg felismerhetően meghatározó nyilatkozatot, kijelentést kell érteni, aminek tartalma valamely múltban megtörtént vagy jelenben történő esemény, jelenség, állapot (BH 2009.135.).

[40] Mindezek tükrében a konkrét esetben a terhelt bűnösségének alapját képező kijelentések - miszerint a magánvádlót állásából a gyermeke után igénybe vett táppénz folytán elbocsátották, mint ahogy ez korábban is rendre megtörtént, ellene már egy korábbi munkahelyén is fegyelmi eljárást indítottak, ami a marasztalásával zárult - nem vitathatóan tényállítások.

[41] A becsület csorbítására alkalmasság objektív ismérv. Objektíve, a társadalomban kialakult általános megítélés, az általános erkölcsi és közfelfogás figyelembevételével kell eldönteni, hogy az adott tény állítása, híresztelése alkalmas-e a becsület csorbítására.

[42] A sérelem absztrakt lehetőségét - a becsület csorbítására alkalmasságot - nem a passzív alany, a sértett szubjektív értékítélete, egyéni megítélése, érzelmi beállítottsága, esetleges érzékenysége alapján kell megítélni. A törvény bár az adott sértett személyét, illetőleg becsületét védi, azonban nem az adott sértett szubjektív becsületérzetéhez kötötten, mérten. Annak van meghatározó jelentősége, hogy a tényállítás az objektív értelmezés alapján és a társadalomban kialakult általános felfogás szerint alkalmas-e a becsület csorbítására (BH 1981.220., BH 1992.9., BH 1999.296., BH 2001.462.).

[43] Általában becsület csorbítására alkalmas az olyan tény állítása, híresztelése, ami alkalmas arra, hogy a sértettről, tulajdonságairól, magatartásáról a környezetében kialakult kedvező társadalmi megítélést, az elismertségét kedvezőtlen, negatív irányba befolyásolja (BH 2007.4.).

[44] Miután a becsület csorbítására alkalmasság a sérelem absztrakt lehetőségét jelenti, nem feltétele a bűncselekmény megvalósulásának, hogy a hátrányos következmény - a becsület csorbulása - ténylegesen bekövetkezzék. Rágalmazás esetében ugyancsak közömbös, hogy a tényközlés (tényállítás, híresztelés) a sértett becsületérzését ténylegesen érintette, sértette-e.

[45] Valaki elbocsátásának, különösképp a rendszeres elbocsátásának állítása közbeni értelemben sem értékítélet-mentes. Arra utal: a sértett munkahelyén olyat tett, ami miatt a munkaviszonya fenntarthatatlanná vált. Ezt akként is sejttette a terhelt, hogy utalt a táppénzzel kapcsolatos visszaélésre (ami önmagában is hátrányos), majd ezt tovább fokozta még azzal, hogy a valóságban akár ennél súlyosabb dolgok állhatnak a háttérben.

[46] Ráadásul - a terhelt további állítása szerint - a fentiek a sértettel rendszeresen megtörténnek. Ezzel a terhelt azt érzékeltette, hogy nem egyedi - akár véletlenre, vagy a munkáltató hibájára is visszavezethető - esetről van szó, hanem a sértett különböző munkáltatói egymástól függetlenül rendszeresen jutnak arra a következtetésre, miszerint a terhelt állásában nem tartható meg. Ebből következően a hiba nyilvánvalóan a sértett jellemében, természetében, intellektuális képességében - egyszóval: személyiségében - van, melynek folytán személye általában alkalmatlan arra, hogy tartós munkaviszonyban álljon, ami pedig - különösen gyermekeit egyedül nevelő személy esetében - a rendezett életvitel egyik alapfeltétele.

[47] Mindezek tükrében pedig nem kétséges, hogy a terhelt állításaiban szereplő tények a becsület csorbítására alkalmasak.

[48] A sértett nem közszereplő, a terhelt pedig nem hivatalos személy, aki hatáskörében eljárva tette meg állítását; ehhez képest sem terhelti, sem sértetti oldalról nem merül fel olyan körülmény, ami közvetlenül kizárhatná a rágalmazás megvalósulását.

[49] Mivel azonban a tényállítások megtételére hatóság előtt folyamatban volt ügyben került sor, a Kúria vizsgálta, hogy azok az ügy tárgyával összefüggésben álltak-e, valamint szükségesen és indokoltan, a tényállás tisztázása érdekében, nem gyalázkodó jelleggel kerültek-e megtételre.

[50] E körben azt kell előre bocsátani, hogy bár a tényállás nem tartalmazza, de az iratokból egyértelműen kitűnik a folyamatban volt hatósági eljárás tárgya: a kapcsolattartás aktuális szabályozása. Bár az elsőfokú ítélet indokolásában kétszer is tévesen gyermek­elhelyezési eljárásról ír, azonban ezt nem csupán a magánvádló cáfolta meg a felülvizsgálati indítványra tett észrevételében, de az alapeljárás során - fellebbezésének indokolásában - maga a terhelt jelölte meg ezt az elsőfokú ítélet kirívó tévedéseként.

[51] Így a másodfokú bíróság - bár nem emelte ki külön, hogy az elsőfokú bíróság hivatkozása téves - már végig a kapcsolattartást jelölte meg a folyamatban lévő gyámhatósági ügy tárgyaként, és ez áll összhangban az iratok tartalmával is.

[52] Ezért, ugyan osztotta a Kúria azt a védői álláspontot, miszerint a gyermek elhelyezése kapcsán szükséges a felek anyagi helyzetének, és így munkavállalási, munkavégzési szokásainak - már csak a gyermek eltartására vonatkozó képességük megállapítása miatti - feltárása, azonban ez nem irányadó a ténylegesen szóban forgó, kapcsolattartás szabályozása iránti eljárásra.

[53] A cselekmény elkövetésének idején hatályban volt 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 92. § (1) bekezdése szerint a gyermek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. Ez nem tehető függővé sem az együtt élő, sem a külön élő szülő anyagi helyzetétől. Ezért e körben semmiféle jelentősége nincs annak, hogy a felek bármelyike aktuálisan rendelkezik-e munkahellyel vagy más jövedelemforrással, és ha nem, az kinek a hibájára vezethető vissza. Még kevésbé relevánsak a felek munkavállalási képességeire, szokásaira és a munkavállalásaiknak korábbi szakmai kifutására vonatkozó adatok.

[54] A kapcsolattartás kérdésében ugyanis az anyagi szempontok, a szülő általános gyermekeltartási képességére vonatkozó adatok közömbösek. Ehhez képest indokolatlanok, és az ügy tárgyával összefüggésben nem állók voltak a terhelt vád tárgyává tett tényállításai is; azok célja annak ellenére volt a magánvádló gyermekek nevelésére nem alkalmas, eltartásukra képtelen személyként való beállítása, hogy az eljárás tárgya nem ez volt.

[55] Az ügyben eljárt másodfokú bíróságnak a kifejtettekkel megegyező álláspontja tehát mindenben helytálló és törvényes; az elsőfokú bíróság pedig szükségtelenül rendelte el a korábbi Btk. 182. §-a alapján a valóság bizonyítását. A terhelt cselekményének jogi megítélése szempontjából - a kifejtettek szerint - tényállításainak valós vagy valótlan volta közömbös.

[56] Megjegyzi a Kúria, hogy a fentebb írtaktól függetlenül nem értelmezhető az indítvány azon állítása, miszerint a jogerős ítélet a korábbi Btk. 22. §-át és 182. §-ának (1) bekezdését is sérti. A védő maga sem hivatkozott a korábbi Btk. 22. §-ában felsorolt egyetlen büntethetőséget kizáró okra sem; a - szükségtelenül elrendelt - valóság bizonyítása pedig a terhelt által állítottaktól éppen ellentétes eredményre vezetett.

[57] A jogerős ítélet tehát a terhelt bűnösségét az anyagi büntetőjog sérelme nélkül állapította meg.

[58] Az indítvány a felülvizsgálat jogszabályi alapjaként megjelölte még a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontját is, indokai között azonban annak megfelelő okfejtés nem szerepel. A védő ugyanis maga sem állította, hogy a jogerős ítéletben a cselekmény törvénysértő minősítése vagy más anyagi jogszabálysértés folytán törvénysértő intézkedés került volna alkalmazásra.

[59] Ez ugyanis fogalmilag maga után vonná a bűnösség nem vitatását is, noha a védő még ilyen alternatív nyilatkozatot sem tett. Emellett a védő a Be. 417. § (1) bekezdés II. pont c) alpontja szerint csak a terhelt javára nyújthat be felülvizsgálati indítványt, ezért az alkalmazott joghátrány kapcsán csak annak törvénysértően súlyos voltát sérelmezhetné; a megrovás viszont a magyar büntetőjog rendszerében szabályozott legenyhébb szankció, így a terhelt javára objektíve nem változtatható meg.

[60] Mindezekre figyelemmel - s miután nem észlelt olyan egyéb eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. III. 971/2015.)