A Be. 22. § (3) bekezdése kisegítő rendelkezése szerint amennyiben a Be. 22. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján az eljárásra illetékes bíróság nem állapítható meg, a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el [Be. 21. §, 22. §; Btk. 226. § (1) bek.].
[1] A D.-i Járásbíróság a 2020. szeptember 28. napján meghozott végzésével az ismeretlen tettessel szemben rágalmazás vétsége miatt indult büntetőügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróságra áttette. A végzés indokolásának lényege szerint az interneten közlésre elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés vétsége bűncselekmények esetén a bűncselekmény elkövetési helye a weboldalt működtető szerver helye (BH 2016.167.), amely a másik járásbíróság illetékességi területén van, mivel a feljelentésben szereplő közlést tartalmazó internetes oldalt működtető szerver az itt működő szerverteremben található.
[2] A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2020. november 24. napján meghozott végzésével nyomozást rendelt el az elkövető kilétének felderítése érdekében. A nyomozás során az elkövető személyét nem sikerült beazonosítani, de a nyomozó hatóság megállapította, hogy a feljelentésben meghatározott weboldalt nem a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességi területén működő D. H. Kft. üzemeltetésében lévő adatközpont futtatja, hanem a T. Kft. egy szlovák kiszolgálóról.
[3] Arra figyelemmel, hogy a T. Kft. székhelye a kerületi bíróság illetékességi területén található, a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2021. február 8. napján meghozott és 2021. február 26. napján véglegessé vált végzésével a büntetőügy a kerületi bíróságra történő áttételéről határozott. Az áttételről rendelkező végzés indokolása szerint a Be. 21. § (1) bekezdése értelmében az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek területén a bűncselekményt elkövették, és tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező cselekmény a T. Kft. által használt weboldalhoz köthető, amelynek székhelye és ebből következően a sérelmezett cselekmény elkövetési helye a járásbíróság 3. illetékességi területén található.
[4] A kerületi bíróság a 2021. május 6. napján kelt átiratában a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak jelezte, hogy 2021. január 1. napjától a T. Kft. székhelye a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességi területén lévő címen található.
[5] A kerületi bíróság a 2021. június 16. napján hozott végzésében ugyancsak megállapította az illetékességének hiányát. A végzés 2021. július 15. napján véglegessé vált.
[6] A kerületi bíróság az eljáró bíróság kijelölése érdekében az iratokat a törvényszék részére felterjesztette, amely azt átiratban - arra való hivatkozással, hogy az illetékességének hiányát az illetékességi területén lévő Pesti Központi Kerületi Bíróság és kerületi bíróság mellett a más törvényszék illetékességi területén lévő D.-i Járásbíróság is megállapította - a Kúriára terjesztette fel.
[7] A Kúria az elsőfokú eljárás lefolytatására a Pesti Központi Kerületi Bíróságot jelölte ki.
[8] A Be. 24. § (1) bekezdése értelmében az eljáró bíróságot ki kell jelölni a bíróságok között felmerült hatásköri vagy illetékességi összeütközés esetén, valamint akkor, ha a bíróság kizárás miatt nem járhat el.
[9] A Be. 24. § (3) bekezdése alapján a (2) bekezdésben foglaltakon kívüli eset fennállása miatt a Kúria határoz.
[10] Az ismeretlen tettes ellen rágalmazás vétsége miatt a D.-i Járásbíróságon indult büntetőeljárás, azonban a becsületsértés vétségének minősített ügyben a D.-i Járásbíróság az ügy áttételéről arra figyelemmel rendelkezett, hogy a feljelentésben sérelmezett, becsület csorbítására alkalmas kijelentésnek helyt adó weboldalt működtető szerver a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességi területén található. A Pesti Központi Kerületi Bíróság által elrendelt nyomozás megállapította, hogy a feljelentésben megjelölt weboldalt nem az illetékességi területén található D. H. Kft. üzemeltetésében lévő adatközpont futtatja, hanem a T. Kft. használja egy szlovák kiszolgálóról.
[11] A Kúria a BH 2016.167. számon közzétett döntésében kimondta, az interneten közléssel megvalósult rágalmazás vagy becsületsértés esetén a bűncselekmény elkövetési helye - amely egyben az általános illetékességi oknak felel meg - a weboldalt működtető szerver helye. Amennyiben a weboldal külföldi székhelyű szerverről működik, a bíróság illetékességét a terhelt lakó-, illetve tartózkodási helye határozza meg [1998. évi XIX. tv. (a továbbiakban: korábbi Be.) 17. § (1) bek., 18. § (1) bek., Btk. 226. § (1) bek., 227. § (1) bek.].
[12] Az interneten közléssel megvalósult rágalmazás vagy becsületsértés esetén a bűncselekmény elkövetési helye a weboldalt működtető szerver helye és nem a szervert üzemeltető gazdasági társaság székhelye.
[13] A jelenleg hatályos Be. 22. § (1) bekezdése a korábbi Be. 18. § (1) bekezdés I. fordulatával azonos módon szabályozza, hogy a Magyarország határain kívül elkövetett bűncselekmény elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek az illetékességi területén a terhelt lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye található.
[14] A Be. 22. § (2) bekezdése kimondja, ha a terhelt a bűncselekményt Magyarország határain kívül követte el és az eljárást a távollétében folytatják, az a bíróság illetékes, amelynek az illetékességi területén a terhelt utolsó ismert lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye található.
[15] A Be. 22. § (3) bekezdése kisegítő rendelkezésként szabályozza, hogy amennyiben az (1) és (2) bekezdésben foglaltak alapján az eljárásra illetékes bíróság nem állapítható meg, a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyben a Fővárosi Törvényszék jár el.
[16] A Be. 19. §-a értelmében a rágalmazás és a becsületsértés bűncselekménye járásbírósági hatáskörbe tartozik.
[17] A jelen ügy adatai alapján megállapítható, hogy a bűncselekményt Magyarország határain kívül követték el, az ismeretlen terhelt lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye pedig értelemszerűen nem állapítható meg, ezért az ügyben eljárásra illetékességgel a Be. 22. § (3) bekezdése alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelkezik.
[18] Mindezek alapján a Kúria a Be. 24. § (1) és (3) bekezdése alapján az ügyben elsőfokú bírósági eljárásra a Pesti Központi Kerületi Bíróságot jelölte ki.
(Kúria Bkk. I. 1.159/2021.)