BH 1999.7.292

II. A vallásszabadság megsértésének bűntette nem célzatos bűncselekmény, ezért az eshetőleges szándékkal is megvalósítható [Btk. 13. §, 174/A. § b) pont].

III. A vallásszabadság megsértése bűntettének a sértettje nem kizárólag természetes személy, hanem önálló jogképességgel nem rendelkező személyösszesség is lehet;

ekként a bűncselekményt egy rb. bűntettként kell értékelni abban az esetben is, ha az elkövető azonos alkalommal és akaratelhatározással az úrnapi körmenetben részt vevő több személyt akadályoz - erőszakkal vagy fenyegetéssel - a vallásának szabad gyakorlásában [Btk. 12. § (1) bek., 174/A. § b) pont].

A városi bíróság az 1996. december 11-én kihirdetett ítéletével a terheltet a vallásszabadság megsértésének bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. A bűncselekmény elkövetésekor a terhelt által használt, lefoglalt és bűnjelként kezelt riasztó- és gázfegyvert elkobozta; a fegyvertartási engedélyt a lefoglalás megszüntetése mellett a kiállító hatóságnak megküldte.

Az ítélet ellen az ügyész a téves minősítés miatt, a vád tárgyává tett cselekmények 15 rb. vallásszabadság megsértése bűntetteként minősítése végett, míg a terhelt és védője felmentés érdekében fellebbezett.

A megyei bíróság az 1997. december 9-én meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A terhelt budapesti lakos, aki a vidéki nagyvárosban helyismerettel csekély mértékben rendelkezett. 1994. június 5. napján dél körüli időpontban a terhelt az általa vezetett és tulajdonában levő személygépkocsival a városban közlekedett, és ennek során észlelte, hogy a római katolikus templom körül nagy számban emberek tartózkodnak. A gépkocsival megállásra kényszerült, mivel itt már olyan sűrű volt a tömeg, hogy továbbhaladni nem volt lehetséges. A jelzett útszakaszon ekkor több száz ember tartózkodott, akik a plébánia által erre a napra meghirdetett és hivatalosan bejelentett úrnapi körmeneten vettek részt. Amikor a terhelt a gépkocsijával a társaságában levő személlyel együtt a jelzett útszakaszon közlekedett, a körmenetnek az a része tartózkodott a kereszteződés körül, akik között a hívek az emberek feje fölé magasodó baldachint vitték, valamint a hívek egyházi énekeket énekeltek.

Mivel a terhelt innen nem tudott továbbhaladni, a gépkocsi ablakát lehúzva hangosan szitkozódni, káromkodni kezdett, aminek hatására egy ismeretlen személy a körmenetből közölte vele, hogy legyen türelemmel, mert a körmenet nemsoká elhalad. A hívek közül azok, akik a közelben tartózkodtak, a terhelt magatartásán megbotránkoztak, megdöbbentek. A terhelt azonban tovább kiabált, trágár szavakkal illette a körülötte levő híveket, és többek között olyan is elhangzott tőle "menjetek a templomba ott b...-ok szájba egymást" stb. Ahelyett, hogy megvárta volna a körmenetben részt vevők elhaladását, gépkocsijával oly módon nyitott utat az emberek között, hogy az előtte levő személyek ruházatát is érintve, közéjük hajtott, rákényszerítve ezáltal őket az elhaladás biztosítására. Ekkor érkezett a gépkocsihoz a körmenetben részt vevő egyik személy, aki a gépkocsi ablakán bekopogva megpróbálta megkérni a terheltet arra, hogy várja meg, amíg a körmenet elhalad. A terhelt ekkor a gépkocsit leállítva abból kiszállt, és ugyancsak kiszállt a társaságában levő személy is. A terhelt ezt a férfit szidalmakkal illette, majd pedig - miután több személy a hívek közül felháborodásában megpróbálta jobb belátásra bírni őt - kiabálás, hangzavar kezdődött, és a terhelt a körülötte levőket tovább szidalmazta, trágár szavakkal illette, olyan hangerővel ordibálva, hogy az a hívek éneklését, illetőleg a hangszóróból hallatszó felolvasást is túlharsogta. Továbbra is utat követelt magának, és ennek nyomatékot adva a terhelt elővett a gépkocsijából egy pisztolyt és azt a körülötte lévő személyek felé fordította, megfenyegette őket azzal, hogy lelövi őket, valamint a körülöttük állókat is.

Ekkor a körmenetben részt vevő személyek, akik a gépkocsi körül tartózkodtak, félelmükben utat nyitottak, ezután a terhelt beülve a gépkocsiba továbbhaladt.

Az időközben értesített rendőrök - már a cselekmény befejezését követően - igazoltatták a terheltet, és lefoglalták az általa használt fegyvert. Ez idő alatt a körmenet már behaladt a templomba.

A jogerős határozatok ellen a védő nyújtott be felülvizsgálati indítványt, a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt felülvizsgálati okra hivatkozással, a terhelt bűnösségének - álláspontja szerint - anyagi jogszabálysértéssel történt megállapítása miatt, az alapügyben hozott határozatok hatályon kívül helyezése, és a terheltnek a Btk. 174/A. §-ának b) pontjában meghatározott 15. rb. vallásszabadság megsértésének bűntette miatt emelt vád alól tényállási elemek hiányában felmentése végett. A felülvizsgálati indítvány indokolása szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok hiányos és egyoldalú mérlegelésével állapította meg a tényállást, amelyet tévesen tekintett a megyei bíróság a felülbírálatnál irányadónak. Ugyanakkor - hangsúlyozva, hogy ez okból a hatályos jogszabályok felülvizsgálatot nem tesznek lehetővé - azt fejtette ki, hogy a megállapított tényállás nem ad alapot a terhelt bűnösségének a vallásszabadság megsértése bűntettében történő megállapítására. A védői álláspont szerint ugyanis a terhelt lényegében "mindössze" annyit tett, hogy a gépjárműforgalom számára épített úttesten a biztosítás nélkül haladó személyek között próbálta elérni lassú haladás mellett a gépjárművével közeli úti célját, majd amikor ez egy idő után lehetetlenné vált, kölcsönös szóváltásba keveredett. Álláspontja szerint az eljáró bíróságok egyetlen olyan személyt sem találtak, aki azt állította volna, hogy őt a terhelt a vallásának szabad gyakorlásában akadályozta, mint ahogyan a terhelt szándéka nem is erre irányult. Ekként viszont tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a terhelt cselekményével több, pontosan meg nem állapítható számú személyt vallásának szabad gyakorlásában akadályozott. Tévedett azonban a másodfokú bíróság is, amikor a rendbeliséget mellőzve sértettként a vallási közösséget tekintette, mivel a Btk. 174/A. §-a még a vallás gyakorlására szolgáló helyiségen belül is kizárólag a vallásgyakorlást valóban zavaró botrányokozást rendeli szabálysértésként pénzbírsággal sújtani. Az adott esetben megállapított tényállás pedig még a szabálysértési tényállásnál is szűkebb körű.

A legfőbb ügyész a támadott határozatok hatályban tartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban érdemben nem foglalkozott a védő indítványában érintett - egyébként alaptalan - azzal a kérdéssel, amely a jogerős határozatok megalapozottságának a hiányára utalt, hanem elsősorban azt vizsgálta, hogy a terheltnek az irányadó tényállásban rögzített magatartása a Btk. 174/A. §-ának b) pontjában meghatározott vallásszabadság megsértése bűntettének a törvényi tényállási elemeit megvalósítja-e, ezen túlmenően vizsgálta azt is; amennyiben a cselekmény nem valósítja meg a vallásszabadság megsértésének bűntettét, úgy más bűncselekmény - elsősorban a Btk. 271. §-ának (1) bekezdésében meghatározott garázdaság vétsége - törvényi tényállási elemeit nem valósítja-e meg; végül, ha a cselekmény nem bűncselekmény, vizsgálatot igényel az is, a terhelt magatartása az 1968. évi I. tv. (Sztv.) 103/A. §-ában meghatározott vallásgyakorlás jogának megsértése szabálysértését, avagy 93. §-ának (1) bekezdésében meghatározott garázdaság szabálysértését valósítja-e meg.

A Btk. 174/A. §-ának b) pontja szerint a lelkiismereti és vallásszabadság megsértése bűntettét az követi el, aki mást a vallásának szabad gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz.

A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény - az Alkotmány 60. §-ának (2) bekezdésével összhangban - állapítja meg a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat, e jogok gyakorlásának kereteit, továbbá azokat a törvényes garanciákat is, amelyek biztosítják e szabadságjogok zavartalan gyakorlását.

E törvény szerint a lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit megillető alapvető emberi szabadságjog, amelynek zavartalan gyakorlását a Magyar Köztársaság biztosítja (1. §), a lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a vallási vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon - akár egyénileg, akár másokkal együttesen - nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa [2. § (1) bek.]. E törvényhez fűzött indokolás szerint a lelkiismereti és vallásszabadság az embert születésétől fogva megillető alapvető szabadságjog, amelyet nem az állam vagy más hatalom adományoz, ezektől senki nem fosztható meg, és mindenkit - bármilyen feltétel és jogi, nemzetiségi, nyelvi vagy más megkülönböztetés nélkül - megillet. Tehát Magyarországon a lelkiismereti és vallásszabadság jogát a magyar állampolgárok, valamint a Magyar Köztársaság joghatósága alá tartozó nem magyar állampolgár személyek egyaránt gyakorolhatják. Alapvető elvei a lelkiismereti és vallásszabadság jogára vonatkozó szabályozásnak, hogy az alapjog gyakorlását a Magyar Köztársaság nemcsak megtűri és elismeri, hanem azt aktív tevékenységével előmozdítani és biztosítani kívánja, így e jog gyakorlását törvényes védelemben is részesíti. A lelkiismereti és vallásszabadságnak keretében mindenkinek joga van ahhoz, hogy vallását vagy más lelkiismereti meggyőződését szabadon, minden kényszer nélkül megválaszthassa, ateista vagy hívő lehessen, utóbbi esetben pedig szabadon követhesse bármely vallás előírásait. Mindaddig, amíg az nem jár mások jogainak vagy szabadságának sérelmével, bírálhatja mások meggyőződését, ilyen értelmű propagandát folytathat, és összefüggésben a véleménynyilvánítás szabadságával, illetőleg a tanszabadsággal, ateista vagy vallásos nevelésben, oktatásban részesíthet másokat. Figyelemmel a tömegtájékoztatásra vonatkozó törvényi előírásokra, a vallási vagy más lelkiismereti meggyőződés gyakorlása a tömegkommunikációs eszközök adta lehetőségek igénybevételével is történhet.

Az Alkotmánybíróság 4/1993. (II. 12.) AB számú határozatában rámutatott arra, hogy a lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy a lelkiismereti meggyőződés és ezen belül adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele. A vallásszabadság szoros összefüggését az emberi méltóság jogával akkor is figyelembe kell venni, amikor a vallásszabadság másik két összetevőjéről - a vallásgyakorlásról, illetve a meggyőződés szerinti cselekvésről - van szó.

Az irányadó törvényi tényállást a fentieknek megfelelően vizsgálva megállapítható, hogy amikor a lelkiismereti és vallásszabadság jogának biztosítása körében a törvény a Btk. 174/A. §-a b) pontjának keretei között a vallásszabadság gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozást kívánva büntetendővé tenni - a védői állásponttal ellentétben -, széles körű védelmet kívánt biztosítani a védett jogtárgynak. Ekként a cselekményt nem kizárólag célzatosan elkövetettnek, hanem szándékosan, egyenes és eshetőleges szándékkal egyaránt megvalósíthatóként szabályozza. A hatályos Btk. tehát a vallásgyakorlás akadályozását és nem a vallási szertartás megakadályozását vagy tényleges megzavarását tekinti a tényállás elemének. Az irányadó tényállás alapján nem kétséges, hogy a terhelt a városban 1994. június 5. napján a plébánia által tartott úrnapi körmeneten részt vevő egyes - pontosan meg nem állapítható számú - személyeket a vallásuk szabad gyakorlásában, vagyis abban, hogy a megkezdett vallási szertartásban háborítatlanul, folyamatosan részt vehessenek, erőszakkal és fenyegetéssel akadályozta. Mindezt a terhelt tudata átfogta és ebbe belenyugodva cselekedett. A cselekmény tényállásszerűségének a megítélése szempontjából közömbös, hogy a terhelt a cselekményét nem célzatosan követte el, és szándéka nem egyenes, hanem csupán eshetőlegesen irányult az érintett személyek tekintetében a vallásszabadságuk akadályozására; egyértelmű ugyanis, hogy ez a bűncselekmény eshetőleges szándékkal is megvalósítható.

Nem tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor az irányadó tényállás alapján a terhelt cselekményét 1 rb. vallásszabadság megsértése bűntettének minősítették, és amiatt a törvényi büntetési kereten belül büntetést szabtak ki vele szemben.

Megjegyzendő, amennyiben a terhelt által megvalósított cselekmény a vallásszabadság megsértése bűncselekményének a törvényi tényállását nem valósította volna meg, akkor sem kerülhetett volna sor a terhelt felmentésére - ellentétben a felülvizsgálati indítványban kifejtettekkel -, mert a vallásszabadság megsértésének bűncselekménye a Btk. 271. §-ának (1) bekezdésében meghatározott garázdaság vétségével a specialitás viszonyában áll, és a garázdaság tényállási elemei a terhelt magatartásában maradéktalanul fellelhetők.

A vallásgyakorlás jogának a megsértése szabálysértését az követi el, aki a nyilvántartásba vett egyház szertartásainak rendelt helyiségben nyilvánosan botrányt okoz, illetőleg a vallási tisztelet tárgyát vagy a szertartások végzésére szolgáló tárgyat a szertartásokra rendelt helyiségben vagy azon kívül meggyaláz. Ezt a szabálysértést - egyebek mellett - az is elhatárolja a vallásszabadság megsértése bűncselekményétől, hogy az utóbbi konkrét meghatározott sértettet vagy sértetteket akadályoz, míg a szabálysértést elkövető magatartása nem meghatározott sértett ellen irányul.

Ugyanakkor a bűncselekmény jogi indokolása körében mind az első-, mind a másodfokú bíróság részben téves álláspontra helyezkedett a cselekmény sértettjeit illetően. Az elsőfokú bíróság ugyanis, bár helyesen ismerte fel, hogy az adott esetben több, de pontosan meg nem határozható számú természetes személy a terhelt cselekményének a sértettje de - miként a másodfokú bíróság is - tévesen helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a jelen ügyben sértettnek a vádbeli helyszínen egyazon vallást gyakorló hívők közössége, azok szám szerint meg nem határozható köre tekintendő, és ezért minősül a cselekmény 1 rendbeli bűntettnek.

Ugyancsak téves a felülvizsgálati indítványban kifejtett az a jogi álláspont is, hogy a vallásszabadság megsértését csak konkrét - természetes - személy vagy személyek sérelmére lehet elkövetni.

Kétségtelen, hogy a törvény ezt a bűncselekményt a Btk.-nak a személyek elleni bűncselekményekről szóló XII. fejezetében, és annak III. címén belül helyezte el, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vallásszabadság megsértése kizárólag természetes személy sérelmére lenne elkövethető. Azt, hogy ez a bűncselekmény megvalósítható jogi személy vagy nem jogi személy, személyösszességek sérelmére is, megerősíti a becsületsértés és rágalmazás bűncselekménye vonatkozásában követett az a töretlen bírói gyakorlat, amely szerint azok sértettje nemcsak természetes személy, hanem jogi személy, illetve meghatározott, bár önálló jogképességgel nem rendelkező személyösszesség is lehet (BH 1992/3/154. sz. határozat).

A Legfelsőbb Bíróság végül hivatalból vizsgálta, hogy az ügyben a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott eljárásjogi hatályon kívül helyezési felülvizsgálati ok nem forog-e fenn. Az alapügyben eljárt bíróságok azonban a büntetőeljárási szabályokat is megfelelően megtartották, az ügyben ilyen felülvizsgálati ok sem jelentkezett.

Miután a támadott határozatok tekintetében a Btk. 284. §-ának (2) bekezdésében meghatározott anyagi és eljárásjogi felülvizsgálati okok egyike sem forog fenn, a Legfelsőbb Bíróság az eljárt bíróságok határozatait hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.V.697/1998. sz.)