BH 2005.4.128

I. Az elsőfokú bíróság 2003. február 10-én kelt ítéletében a II. r. terhelt bűnösségét 1 rb. bűnsegédként, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettében és 1 rb. bűnsegédként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében állapította meg, ezért őt halmazati büntetésül 2 évi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette.

Az ügyben másodfokon eljáró bíróság 2003. június 17-én kelt és jogerős ítéletében az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a II. r. terhelt cselekményeit társtettesként, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének, továbbá társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének minősítette. Nevezett büntetését 3 év börtönre felemelte, s a szabadságvesztés próbaidőre történt felfüggesztését mellőzte. Mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltást szabott ki vele szemben.

Az ítéleti tényállás szerint K. I. I. r. és B. Gy. II. r. terheltek egymással baráti kapcsolatban volt.

K. I. I. r. terhelt és dr. S. J. sértett - mindketten férfiak - között előbb munkatársi - baráti, majd ennél jóval szorosabb érzelmi kapcsolat alakult ki.

Dr. S. J. sértett K. I. I. r. terheltet több ízben anyagilag is támogatta, illetve kisegítette. Élettársi viszony, illetve vagyonközösség azonban nem jött létre közöttük.

K. I. I. r. terhelt 2002. február és március hónapokban nagyobb összegű tartozása rendezésére ismeretlen személyektől uzsorafeltételek mellett vett fel kölcsönt, amelyet tőle visszaköveteltek. K. I. I. r. terhelt a követelésnek nem tudott eleget tenni, ezért dr. S. J. sértettet kérte, hogy a tartozása rendezéséhez szükséges összeget biztosítsa számára. Dr. S. J. sértett erre nem volt hajlandó. Javasolta, hogy K. I. I. r. terhelt forduljon a rendőrséghez.

K. I. I. r. terhelt ennek ellenére úgy határozott, hogy a szükséges pénzt a sértettől szerzi meg, ezért 2002. március 26-án a délutáni órákban a sértettet a lakásba hívta, aki a közöttük fennálló érzelmi kapcsolatra is figyelemmel elment az I. r. terhelthez. Az I. r. terhelt a lakásban a sértett nyaka köré kötelet tekert és közölte vele, hogy megfojtja, ha nem engedelmeskedik. A sértett szíve szúrni kezdett, ezért az ágyra feküdt. Az I. r. terhelt a sebész foglalkozású sértettet késsel azzal is fenyegette, hogy a kezeit összedarabolja. A sértett megijedt, ezért nem ellenkezett, amikor az I. r. terhelt a kezeit az ágy két szélére kötözte, és lábait összekötötte. Az I. r. terhelt azzal is fenyegette a sértettet, hogy áramot vezet bele, a sértett szájába sálat tett, majd a fejére sapkát húzott. Ezt követően jelent meg a lakásban B. Gy. II. r. terhelt, aki azért jött, hogy vigyázzon a sértettre, amíg az I. r. terhelt a sértett lakásából elhozza az "elvenni" szándékozott tárgyakat. A II. r. terhelt az előzetes megbeszélésre figyelemmel tudott az I. r. terhelt tervéről, a közreműködésért az I. r. terhelt 900 000 forintot ígért a II. r. terheltnek.

Az I. r. terhelt a sértett ruházatát átkutatta, abból a lakása kulcsát magához vette és elment a sértett lakására. Az I. r. terhelt távollétében a II. r. terhelt vigyázott a sértettre, és többször felszólította, hogy ne mozogjon, bírja ki azt a kis időt, amíg az I. r. terhelt a lakásba visszatér. A sértett többször kérte a II. r. terheltet hogy szabadítsa ki, illetve lazítsa meg a kötelékeit, a II. r. terhelt e kérések teljesítését azonban megtagadta.

Az I. r. terhelt a sértett lakásából 70 000 forint készpénzt, Nokia 3310 típusú mobiltelefont, összesen 388 500 forint értékű arany ékszert, valamint 2 300 000 forint értékű bemutatásra szóló kincstárjegyet tulajdonított el. Az I. r. terhelt a kincstárjegyeket a saját nevén beváltotta, majd visszatért a lakásába, ahol a sértettet az ágyról elengedte, de a kezét hátratéve ismét megkötözte, majd a lifthez vezette, ahol a kezét elengedte és a sértett fejéről levette a sapkát. A liftben az I. r. terhelt felhívta a sértett figyelmét, hogy vigyázzon a távozásnál, mivel pisztolyos férfiak vigyázzák a házát. A sértettnek ezt követően sikerült eltávoznia, majd az utcán ismeretlen személy segítségével értesítette a rendőrséget.

A sértett a mobiltelefont visszakapta és 900 000 forint kára részben lefoglalással, részben a terheltek által történt önkéntes megfizetéssel megtérült.

A sértett az eset kapcsán az álltájék jobb oldalának zúzódását, a felső ajak bal oldalának zúzódását, valamint mindkét csukló és bokatájék körkörös zúzódását szenvedte el. A sérülések gyógytartama 4-6 nap volt, súlyosabb sérülés kialakulásának lehetősége nem állt fenn.

II. A jogerős ítélet ellen a II. r. terhelt meghatalmazott védője útján terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Ebben vitatta mindkét terhére rótt bűncselekményben megállapított bűnösségét és kifejtette, hogy büntetőjogi felelősségének megállapítására anyagi jogszabálysértéssel került sor.

A terhére rótt, társtettességben elkövetett rablás bűntettével összefüggésben saját vallomásaira hivatkozva - a megállapított ítéleti tényállással azonban ellentétesen - állította, hogy a sértettre lekötözött állapotában csupán azért "vigyázott", hogy az kárt ne tegyen magában. Nem vett tehát részt a sértett öntudatlan, védekezésre képtelen állapotának előidézésében, ez pedig kizárja az I. r. terhelttel fennálló szándékegység megállapíthatóságát is. A II. r. terhelt terhére így a rablás bűntette - tényállás elem hiányában - nem állapítható meg.

A személyi szabadság megsértésének bűntette tekintetében a védő - egyéb érvek mellett - utalt arra, hogy az ítélet jogi indokolása ellentétes a tényállást rögzítő megállapításokkal, ez utóbbiak ugyanis nem tartalmaznak olyan tényeket, amelyek a II. r. terhelt magatartását a sértett lakásából való eltávozásával összefüggésben tükröznék. A tényállás e részében csupán az I. r. terhelt magatartásáról van szó, ő volt az, aki az ágyról leszálló sértettet újra megkötözte, a lifthez kísérte, megfenyegette és megkötözött állapotban útjára bocsátotta. A II. r. terheltet - elkövetési magatartás hiányában - minderre figyelemmel a terhére rótt személyi szabadság megsértésének bűntette alól fel kell menteni.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában a sérelmezett jogerős határozat hatályban tartására tett indítványt. A felülvizsgálati eljárás során megtartott nyilvános ülésen részt vevő ügyész felszólalásában megerősített legfőbb ügyészi álláspont szerint a védő a rablás bűntettét vitató érveivel az ítélet tényállását támadta, ekként - a Be. 420. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - ezek az ítélet érdemi felülvizsgálatát nem eredményezhetik. A terhelt cselekménykori szándékát nem saját - egyébként a perbeli bizonyítékok mérlegelése során elvetett - vallomása, hanem a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján kell megítélni, ebből következően pedig nem kétséges a terhelttárssal fennálló szándékegység ténye.

A személyi szabadság megsértésének bűntettét érintően a nyilvános ülésen részt vevő ügyész rámutatott arra, hogy a másodfokú ítélet jogi indokolásában rögzített körülmények egyértelművé teszik, hogy a II. r. terhelt is részt vett a sértett személyi szabadsága megsértésében, hiszen abban az áll, hogy az ismételten megkötözött sértettet a terheltek "közösen kísérték" a lifthez. E tények - amelyek az ügyészi érvelés szerint csupán helytelen ítéletszerkesztési módszerből adódóan kerültek a jogi indokolás keretei közé - a II. r. terhelt e bűncselekményben való bűnösségének megállapítását is megalapozzák.

III. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálati indítvány a terheltnek felrótt rablás bűntette tekintetében téves érveket tartalmaz: a jogerős ítéletben rögzített tényállás a felülvizsgálati eljárásban nem vitatható [lásd Be. 420. § (1) bek.]. A védő a szándékegység hiányára alapított hivatkozásait a terhelt elvetett vallomásaira alapította, ám az ítéleti tényállás ezzel ellentétes. A II. r. terhelt ismerte társa pénzszerzéssel kapcsolatos célját, tudott a bűncselekmény kiterveléséről, megvalósítása módjáról és a társa által alkalmazott erőszak hatása alatt álló, ekként ellenállásra képtelen sértett felügyeletét az erőszak hatásának folyamatos fenntartása érdekében, tehát azért látta el, hogy a sértett semmiképpen ne kerüljön olyan helyzetbe, amelyben az I. r. terhelt tettét megnehezítheti vagy megakadályozhatja.

Itt utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a terheltek cselekménye a Btk. 321. § (1) bekezdés I. fordulatába ütköző rablás bűntette (a jogi megjelölés tekintetében a felülvizsgált jogerős ítélet hiányos): az I. r. terhelt súlyos, élet és testi épség elleni folyamatos fenyegetése, majd az általa alkalmazott és a II. r. terhelt által hosszabb időn át fenntartott erőszak (a betömött szájú, lekötözött sértett őrzése) e törvényi tényállás keretébe illeszkedik.

Elfogadta azonban a Legfelsőbb Bíróság a II. r. terheltnek felrótt személyi szabadság megsértése bűntettével összefüggő védői érvelést: az ítéleti tényállás nem tartalmaz olyan tényeket, amelyekből arra lehetne következtetni, hogy e cselekményben a II. r. terhelt részt vett. Az az ügyészi álláspont, amely szerint megállapított tényeknek a jogi indokolásban történő elhelyezése csupán ítéletszerkesztési hiba, s ez nem érinti az ítéletben (bárhol) rögzítettek figyelembevételének kötelezettségét, - jelen esetben nem foghat helyt. Az elsőfokú ítélet tényállásából ugyanis az állapítható meg, hogy az ágyról elengedett sértettet az I. r. terhelt egyedül kötözte meg, ő vezette őt a lifthez, itt engedte el a kezét és vette le fejéről a sapkát. Ő volt az, aki újólag megfenyegette a sértettet azzal, hogy a házra pisztolyos férfiak vigyáznak. Mindebben - az elsőfokú ítélet ténymegállapítása szerint - a II. r. terheltnek semmiféle szerepe nem volt. Amikor tehát a másodfokú bíróság határozatának jogi indokolásában a II. r. terhelt cselekvőségére is utalt, meg nem állapított tényekre épített jogi érvelést alkalmazott. Ellentétes ténymegállapítások esetén természetesen nem ítéletszerkesztési hibáról van szó, ekként nincs lehetőség a jogi indokolás körében elhelyezett - valójában a téves jogkövetkeztetést alátámasztó tények - ítéleti értékelésére.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Be. 426. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályon kívül helyezte az első- és másodfokú ítéletnek a II. r. terhelt személyi szabadság megsértése bűntette tekintetében a megállapított bűnösségére vonatkozó rendelkezését és őt e vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.

Minthogy a felmentéssel érintett bűntett tárgyi súlya a II. r. terheltnek felrótt rablás bűntette mellett komoly súllyal nem bírt, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben kiszabott büntetés mérséklésére alapot nem talált, ezért a felülvizsgált ítéleteknek a II. r. terhelttel összefüggő egyéb rendelkezéseit hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. II. 44/2004. sz.)