BH+ 2009.4.152

A F. Bíróság a 2005. február 28. napján kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki M. Z. terheltet emberrablás bűntettében, maradandó fogyatékosságot eredményező testi sértés bűntettében, és közokirat-hamisítás bűntettében. Ezért őt halmazati büntetésül 2 évi - végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.

Kétirányú fellebbezés alapján eljárva a F. Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a 2006. január 17. napján meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta, az emberrablás bűntettét, emberrablás bűntette kísérletének minősítette, a kiszabott börtönbüntetés tartamát 4 évre súlyosította, végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztését mellőzte, s a terheltet a közügyektől 4 évi eltiltásra ítélte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Az elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által kiegészített - tényállás felülvizsgálati indítvánnyal érintett 1. pont alatti részének lényege a következő.

A terhelt és családja valamint a sértett és családja egymással baráti kapcsolatban volt. 2002. év októberében a terhelt a sértettet keresve annak lakására ment, de csak a sértett férjét, M. K.-t találta otthon, aki előtt egy üzleti ajánlat sürgősségére hivatkozott.

2002. év novemberében a terhelt elhatározta, hogy - többmilliós tartozásának fedezése érdekében - úgy szerez pénzt, hogy a sértettet fogva tartja, s a szabadon bocsátásért a sértett férjétől, M. K.-tól 10 millió forintot fog követelni. Erre tudatosan, hosszabb időn át készült, felmérte a lehetőségeket, a sértett szokásait. 2002. november elején a terhelt a sértett munkahelyén érdeklődött a sértett után.

2002. november 11. napján előzetes megbeszélés nélkül a terhelt megvárta a sértettet annak háza előtt álló autójánál, akit - arra a valótlanságra hivatkozva, hogy a saját gépkocsija szervizben van - megkért, hogy vigye el a N. tó környékére, mert telket akar nézni. Mindketten beültek a sértett gépkocsijába. A tó közelébe érve a terhelt kérte a sértettet, hogy lassítson, mivel a telkek ott vannak, azonban a sértett nem lassított. Útközben a sértettet a férje telefonon felhívta, akinek a sértett elmondta, hogy mellette ül a terhelt, aki arra kérte, hogy vigye be a városba.

A terhelt szándéka valójában már ekkor is az volt, hogy elhatározott cselekményét véghezvigye, amiben részint az akadályozta meg, hogy a terhelt nem lassított, nem állt meg, részint pedig az, hogy a sértett telefonon közölte a férjével, hogy vele van a terhelt.

Ugyanakkor a terhelt az elhatározott szándékával nem hagyott fel, rákérdezett a sértettre, hogy meddig dolgozik és hazafelé menet visszavinné-e a lakóhelyére. A sértett azt válaszolta, hogy erről telefonon egyeztessenek.

Munkája végeztével a sértett felhívta a terheltet, aki a hívást tudatosan nem fogadta, viszont amikor aznap délután a sértett a munkahelyéről távozott, akkor a saját gépkocsijával mellé kanyarodott, és egy gépkocsi vásárlás ürügyével a sértettet a gépkocsijába csalta. Amikor a sértett beült, a gépkocsi ajtajait bezárta, elindult, majd egy mellékutcában megállt.

Ezt követően a terhelt - a sértett védekezésre képtelen állapotba helyezése céljából - egy bekapcsolt elektromos sokkolót folyamatosan több alkalommal a sértett nyakához, arcához, felső testéhez és mellkasához nyomott.

A sértett védekezett, megpróbálta a terhelt kezét lefogni, a terhelt azonban a szabad kezével a sértett vállait lefogta, testét a gépkocsi ülésébe, arcát az ablakhoz nyomta. A dulakodás közben a sértett a sokkoló egyik szárát eltörte. Mivel a sértett - sokkoló általi - védekezésre képtelen állapotba helyezése elmaradt a terhelttől elhangzott, hogy "nem értem", majd a történtek hatása alatt álló, megfélemlített sértettel a terhelt emelt hangon közölte, hogy azért fogta el, hogy elengedéséért a sértett férjétől 10 millió forintot kapjon.

Erre a sértett közölte, hogy nincs ennyi pénzük, majd a még mindig agresszívan fellépő terhelttől való menekülése érdekében, félelmében ígéretet tett arra, hogy kapcsolatai révén segítséget nyújt a terheltnek hitelszerzéshez. A terhelt elbizonytalanodott, a sértett ajánlatát elfogadta és hitelügylet későbbi lebonyolításának reményében a sértettet szabadon engedte. Ez idő alatt a sértett a megfélemlített állapota miatt helyzetét kilátástalannak tartotta és nem próbált a gépkocsiból kiszállni. Szabadon engedését követően a sértett nyomban bejelentést tett a kerületi rendőrkapitányságon.

A sértett a bántalmazás során az arc bal oldalán, valamint a mellkason elől a jobb mell belső szélénél a sokkoló okozta égéses jellegű bőrsérüléseket, és a jobb kéz hüvelykujj alappercének zúzódását szenvedte el, melyek 8 napon túl gyógyuló sérülések.

A kézsérülés kapcsán posttraumás degeneratív jellegű - jelenleg is panaszokat eredményező - folyamat alakult ki; a bőrsérülések kapcsán a sértett arcán és mellkasán - esztétikai szempontból - maradandó fogyatékosságként értékelendő bőrhegek jöttek létre. Mindez - a gyógykezelések ellenére - jelenleg is fennáll, észlelhető és valószínűsíthető, hogy a beállt állapotban objektíve értékelhető javulás nem várható.

A terhelt sem a cselekmény idején, sem pedig később nem szenvedett elmebetegségben, szellemi leépülésben, gyengeelméjűségben, tudatzavarban. Nála aszociális, antiszociális, és érzelmi labilitással jellemzett személyiségzavar áll fenn, mely a cselekmény idején sem korlátozó, sem kizáró mértékkel nem bír. A terhelt 2003. március 21. napjától kevert, szorongásos és depressziós zavar miatt gondozás, gyógykezelés alatt áll.

A másodfokú bíróság - a kiegészített tényállás alapján - megállapította, hogy a terhelt emberrablásként értékelt magatartása (szemben az elsőfokú bíróság álláspontjával) nem befejezett, hanem kísérletnek minősül.

Kifejtette, hogy - a Btk. 175/A. § (1) bekezdése értelmében - valaminek a követelése nem azonosítható valami ígéretének az elfogadásával; s részleteiben kell vizsgálni, hogy a terhelt kivel szemben lépett, illetve szándékozott fellépni az igénye érvényesítésének kikényszerítése céljából, illetve a hitel a terhelt és a sértett között milyen formában került szóba.

Ehhez képest a terhelt eredeti szándéka arra irányult, hogy a sértettet védekezésre képtelen állapotba helyezi, majd a sértett szabadon bocsátása érdekében a sértett férjétől váltságdíjat követel.

A terhelt eredeti szándéka szerinti cselekmény kísérleti szakba jutott, amikor a sértettet a gépkocsiba bezárta, ezáltal személyi szabadságától megfosztotta. A terhelt az eredeti szándéka szerinti cselekményt azonban nem fejezte be, mert követelését a sértett férje irányába nem nyilvánította ki, ebbéli szándékát csupán a sértettel közölte. A táblabíróság szerint akkor lett volna befejezett az emberrablás, ha a terhelt ezt követően a sértettel szemben lépett volna fel a követelésével.

Ugyanakkor miután a sokkoló alkalmazásával a terheltnek nem sikerült a sértettet akaratnyilvánításra képtelenné tennie, a történések irányítását a sértett vette át, aki - anélkül, hogy tőle ezt a terhelt követelte volna - találékonyan maga ajánlotta fel a hitelszerzés lehetőségét.

A terheltnek tehát nem volt szándéka, hogy a sértettel szemben követelést szegezzen, és erre nem is került sor. A sértett által kezdeményezett hitellehetőség ígéretének tudomásul vétele, elfogadása pedig követelés teljesítésétől függővé tételként nem értékelhető.

Az eljárt bíróság szerint a terhelt az emberrablási cselekményével halmazatban - az egyértelmű orvosszakértői véleményben foglaltakra is figyelemmel - megvalósította a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés szerint minősülő maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettét.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő - a Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése érdekében.

Az indítvány szerint a terhelt magatartása nem valósította meg az emberrablás törvényi tényállását, nem történt meg a törvényben előírt erőszak és fenyegetés. Az alkalmazott eszköz - szakértői vélemény alapján is - alkalmatlan volt arra, hogy a sértettet védekezésre képtelen állapotba helyezze, vagy akaratát megtörje; s alkalmazása még akaratot hajlító sem volt, mivel a sértett maga mondta, hogy a fájdalmat csupán akkor érzett, amikor arcához érintette a terhelt a sokkolót.

Következésképpen a sértett nem vált védekezésre képtelenné, s így a terhelt az ilyen állapotát sem használhatta ki. Élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés pedig el sem hangzott.

Mindemellett - az indítvány szerint - a terhelt önkéntes elállása miatt a Btk. 17. § (3) bekezdése szerinti büntethetőséget megszüntető ok megállapításának van helye. A terhelt cselekménye ugyanis csupán egy befejezetlen kísérlet, mivel a sértett szabadon bocsátását nem kötötte feltételhez.

A terhelt a bűncselekmény véghezviteléről véglegesen lemondott, amit döntően belső indokból tett; s a sértett általi ezt követő felajánlás nem tekinthető a terhelt követelésének. A terhelt - a sértett elmondására hivatkozó indítvány szerint - csupán az önkéntes elállása után közölte a sértettel az eszköz alkalmazásának, valamint támadásának okát, indítékát.

Ezért a terhelt nem az emberrablás kísérlete miatt, hanem legfeljebb a maradékcselekmény miatt vonható felelősségre.

Utóbbi tekintetében viszont téves az eljárt bíróság általi minősítés, mert a csupán esztétikai jellegű, jelentéktelen elváltozás a sértett mindennapi életvitelét, társadalmi életben való részvételét nem befolyásolja. Az eljárt bíróság azt sem kellő súllyal vette figyelembe, hogy a maradandó fogyatékosság bekövetkeztére, mint eredményre az elkövetőnek csupán a gondatlansága terjedt ki, mivel a sokkoló alkalmazása alapvetően nem szabad, hogy ilyen sérüléseket okozzon.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta, s a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség szerint, az emberrablás nem tényállásszerű, hanem csupán előkészület lehet, amíg a terhelt a törvényben megkívánt erőszak, fenyegetés, védekezésre képtelenné tétel nélkül a sértettet tévedésbe ejtve személyi szabadságától megfosztotta. Abból azonban, hogy ezt követően a mit sem sejtő, ellenállást nem tanúsító sértettel szemben, követelés közlése nélkül a terhelt a sokkolót alkalmazta, az következik, hogy a terhelt a cselekménye véghezvitele érdekében a sértettet védekezésre képtelen állapotba kívánta helyezni.

Ha pedig az elkövető erőszakkal juttatja a sértettet védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotba, akkor a tényállás első fordulata valósul meg; s kétségtelen, hogy az ilyen állapot elektromos sokkolóval történő előidézése erőszak - akaratot lenyűgöző erőszak - alkalmazásának minősül. Ehhez képest a terhelt cselekménye a bűncselekmény első fordulata kísérletének minősül.

Az önkéntes elállás pedig csak akkor lenne megállapítható, ha a terhelt túlnyomórészt a saját elhatározásából hagyta volna abba az elkövetési magatartást. Az irányadó tényállásból azonban az következik, hogy a terhelt erre az elhatározásra alapvetően a külső körülmények miatt jutott.

Miután az alkalmazott eszköz nem érte el a hatást, majd pedig használhatatlanná vált, a terhelt még nem hagyott fel a cselekmény elkövetésével. Ezt csak akkor tette meg, s a sértettet csak akkor engedte szabadon, mikor kiderült, hogy a sértett férje nem tudna fizetni, s a sértett pedig a hitel eléréséhez a segítségét felajánlotta.

Következésképpen - a Legfőbb Ügyészség szerint - mindezen külső, a cselekmény folytatását gátló körülmények együttes eredményeként vált lehetetlenné és értelmetlenné a további elkövetés; s a terhelt mindennek hatása alatt - s nem pedig saját elhatározásából döntött - a cselekmény felhagyásáról és a sértett szabadon bocsátásáról.

Az indítványnak a testi épség elleni cselekmény minősítésére vonatkozó kifogása kapcsán a Legfőbb Ügyészség kifejtette, hogy az elektromos sokkoló bőrfelülettel történő huzamosabb érintkezése köztudottan égési sérüléseket okozhat. Ehhez képest szándéka legalább eshetőlegesen kiterjedt az eredmény okozására.

A Legfőbb Ügyészség szerint - mindezeken túl - kizárt a felülvizsgálat az indítvány azon részét illetően, amely az alkalmazott eszköz alkalmatlan mivoltára, ennélfogva tényállásban nem szereplő, valamint a sérülések okozta eredmény vitatása kapcsán eltérő tényekre hivatkozik.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott; melyen a terhelt és védője a felülvizsgálati indítványt fenntartva, az abban foglaltakkal (s egyben a büntetés enyhítését is indítványozva), az ügyész pedig az írásbeli nyilatkozatával egyező tartalommal szólalt fel.

A felülvizsgálati indítvány - az alábbiak szerint - alapos.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető. A Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható.

A Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.

A Btk. 175/A. § (1) bekezdése alapján az emberrablás bűntettét az követi el, aki mást személyi szabadságától erőszakkal, vagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, illetve védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva megfoszt és szabadon bocsátását követelés teljesítésétől teszi függővé.

Az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti, hogy a terhelt eredeti szándéka az volt, hogy a sértettet fogva tartja, s szabadon bocsátását a sértett férjével szembeni pénzkövetelés teljesítésétől teszi függővé, ami kétségtelenül emberrablási szándék.

Kétségtelen az is, hogy a terhelt az emberrablás bűncselekményét megkezdte azáltal, hogy e szándéktól vezérelve a gépkocsijába mit sem sejtve beülő sértettet, bezárva a gépkocsi ajtaját, elvitte és vele szemben - védekezésre képtelen állapotba helyezése céljából - elektromos sokkolót alkalmazott.

Az elektromos sokkoló szándékoltan testközeli alkalmazása, és különösen annak az emberi testtel - ezen túlmenően pedig az adott testtájékokkal való - közvetlen érintkezése kétség kívül alkalmas az akaratot lenyűgöző erőszak megállapítására.

Mindezek együtteséből az következik, hogy a terhelt a sértett személyi szabadságát erőszak alkalmazásával, s ezáltal védekezésre képtelenné tétellel akarta megfosztani. A sértett ugyan nem vált védekezésre képtelenné (hiszen ezt követően védekezett, s a terhelttel való dulakodás közben a sokkolót is alkalmatlanná tette), azonban a személyi szabadságának megfosztása bekövetkezett, a gépkocsi elhagyására a terhelt magatartása miatt nem volt lehetősége.

Ezáltal a terhelt emberrablási cselekménye - az előkészületet nyilvánvalóan meghaladva - kísérleti szakba jutott, viszont később sem fejeződött be, mivel a sértett szabadon bocsátásának függővé tétele végett a terhelt, bár szándékában állt, de azzal felhagyva, végül senki felé nem nyilvánította ki a követelését.

Következésképpen a terhelt felhagyott azzal, hogy az emberrablás bűncselekményét befejezze.

Itt megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy jelen ügyben a Btk. 175/A. § (6) bekezdése szerinti büntetéskiszabási lehetőség, avagy a Btk. 17. § (3) bekezdése szerinti büntethetőséget kizáró ok tekintetében annak van jelentősége, hogy amíg az előbbi rendelkezés a már befejezett bűncselekmény, addig a Btk. 17. § (3) bekezdése a még kísérleti szakban maradt bűncselekmény esetében alkalmazható.

Következésképpen a Btk. 175/A. § (6) bekezdése szerinti "mielőtt abból súlyos következmény származott volna" kitétel nem értelmezhető akként, hogy a súlyos következmény az emberrablás befejezése lenne; s az "emberrablás abbahagyása" kitétel sem azt jelenti, hogy az emberrablás még nem befejezett. Az "emberrablás abbahagyása" alatt azt kell érteni, amikor az elkövető magatartása a tényállást (a követelés kinyilvánításával bezárólag) maradéktalanul megvalósította, viszont ezt követően önként jobb belátásra tér, s lemond a követelés teljesítéséről, vagy visszavonja a követelését és egyben a személyi szabadságától megfosztott személyt szabadon bocsátja.

Mindezekre tekintettel jelen ügyben - amint arra a védő is hivatkozott - a Btk. 17. § (3) bekezdésének van jelentősége.

A már kifejtettek alapján a terhelt - irányadó tényállás szerinti - magatartása (cselekvőségét és szándéktartalmát tekintve egyaránt) kétségtelenül megvalósította az emberrablás kísérletét.

Kétségtelen az is, hogy az irányadó tényállás szerinti külső körülmények (a sértett védekezésre képtelenné tételének meghiúsulása, a sokkoló alkalmatlanná, a szándékolt követelés kilátástalanná válása) hatással lehetett arra, hogy a terhelt elbizonytalanodott és a bűncselekmény végbevitelétől eltekintett.

Ugyanakkor az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti azt is, hogy a terhelt a sértett kezdeményezését - akivel szemben még nyilvánvalóan továbbfolytathatta volna eredeti szándéka szerinti magatartását - elfogadta, s a sértettet, elállva az eredeti szándéka szerinti követelés további fenntartásától, szabadon bocsátotta.

E tekintetben jelentősége van annak is, hogy a sértett kezdeményezésének, illetve ígéretének tartalma hitelszerzéshez nyújtandó segítség volt, ami nyilvánvalóan nem jelenthetett biztos pénzszerzést. Következésképpen a terheltnek döntenie kellett abban, hogy ennek elfogadásával az eredeti szándéka szerinti eltökéltségét felváltja-e.

A terhelt a sértetti ígéret elfogadása mellett döntött, ebből pedig az következik, hogy túlnyomórészt az ő döntése miatt maradt el az emberrablási bűncselekmény befejezése, irányadó tényállás szerinti magatartása az attól való elállás önkéntességének megállapítására alkalmas.

A táblabíróság egyébként helyesen mutatott rá az emberrablás bűncselekménye kapcsán arra, hogy valaminek a követelése nem azonosítható valami ígéretének az elfogadásával.

Mindezek alapján nem állapítható meg a terhelt bűnössége az emberrablás bűntette kísérletében, mert azt a Btk. 17. § (3) bekezdése kizárja.

Ugyanakkor - figyelemmel a Btk. 17. § (4) bekezdésére - a terhelt irányadó tényállás szerinti, s a megtámadott határozatban emberrablás bűntette kísérleteként értékelt magatartása kétség kívül, és maradéktalanul megvalósította a Btk. 175. § (1) bekezdése szerinti személyi szabadság megsértésének bűntettét.

Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy ehhez képest a terhelt által alkalmazott erőszak (ideértve a sokkoló alkalmazását és hatását is) nyilvánvalóan a maradandó fogyatékosságot eredményező testi sértést megvalósító magatartás értékelésével nyert elbírálást.

Az indítvány - amint arra a Legfőbb Ügyészség is utalt - a testi épség elleni bűncselekmény vonatkozásában részben az irányadó tényállástól eltérő körülményekre hivatkozva (ami törvényben kizárt), részben pedig alaptalanul kifogásolta a bűnösséget, illetve a megállapított minősítést.

Figyelmen kívül hagyta ugyanis, hogy a megállapított minősítés egyrészt nem csupán a sértettnek az elektromos sokkolóval okozott és bőrelváltozással járó esztétikai jellegű sérülésein, hanem a terhelttel szembeni védekezése során elszenvedett ujjsérülésén is alapul, ami kétség kívül degeneratív elváltozással járt. Másrészt a sértett irányadó tényállás szerinti feltűnően látható kozmetikai károsodása nem csupán jelentéktelen esztétikai jellegű sérülés, hanem - az ítélkezési gyakorlat szerint és összhangban az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. számú módszertani levelében foglaltakkal - maradandó fogyatékosságként értékelendő.

Ami pedig e bűncselekmény esetében az eredményre kiható szándékosságot vitató kifogást illeti, a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti, miszerint a terhelt a bekapcsolt elektromos sokkolót több alkalommal a sértett nyakához, felső testéhez és mellkasához nyomta. Ebből pedig kétség kívül következtetés vonható arra, hogy a terhelt nemcsak a magatartása kifejtésével, hanem annak következményeivel is tisztában volt, cselekményét abba belenyugodva, - az eredményre is kiterjedő - eshetőleges szándékkal követte el.

Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálat eredményeként a halmazatban álló bűncselekmények egyike esetében a jogerős határozathoz képest enyhébb tárgyi súlyú bűncselekmény miatt került sor a bűnösség megállapítására, így ehhez igazodóan a kiszabott fő- és mellékbüntetés a tartam szempontjából törvénysértővé vált.

Ekként a Legfelsőbb Bíróság a Be. 427. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a megtámadott határozatot megváltoztatta, a terhelt bűnösségét az emberrablás bűntettének kísérlete helyett személyi szabadság megsértése büntettében állapította meg, s a terhelt másik két bűncselekményben való bűnösségének megállapítását nem érintve, a terheltet halmazati büntetésül enyhébb tartamú fő- és mellékbüntetésre ítélte. Egyebekben a megtámadott határozat rendelkezéseit hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv.III.105/2007.)