EH 2005.1290

Az elsőfokú bíróság a 2003. december 4. napján hozott ítéletével a terheltet a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, garázdaság vétsége és lopás vétsége miatt halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt 2 év és 6 hónapi börtönre, 4 évi közügyektől eltiltásra és 1 millió forint pénzmellékbüntetésre ítélte.

A terheltet az ellene 1 rb. súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete, 1 rb. bűnsegédként elkövetett maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette és 1 rb. garázdaság bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A másodfokú bíróság a 2004. március 24. napján hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a terhelt vagyon elleni cselekményét sikkasztás vétségének minősítette, a terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetést 3 év és 2 hónapi börtönre felemelte, a pénzmellékbüntetés mértékét 600 000 forintra leszállította.

A felülvizsgálattal érintett cselekmények tekintetében megállapított tényállás lényege a következő:

a) A terhelt 2002 májusában ismerkedett meg N. T. sértettel és barátjával, M. G.-val. A terheltnek megtetszett a sértett, aki ugyancsak szimpatizált a terhelttel. Ebben az időszakban a N. T. sértett és M. G. kapcsolatában feszültségek voltak.

Néhány hét elteltével a terhelt felajánlotta N. T. sértettnek, hogy hagyja ott M. G.-t és költözzön hozzá, aki a terhelt ajánlatát elfogadta. Ezt követően a terhelt és a sértett közel 2 hónapon keresztül éltek együtt. Ezalatt a terhelt biztosította a sértett létfenntartását, fedezte kiadásait, ruhákat vásárolt neki. Négy-öt nap elteltével a terhelt megverte a sértettet, mert szerinte a sértett minden fiút megnézett, majd a terhelt a sértettet rendszeresen bántalmazta, hetente egy-két alkalommal megverte, ütlegelte, rugdosta. A sértettben a terhelttel szemben fokozatosan félelem alakult ki. Amikor a bántalmazások miatt a sértett kilátásba helyezte, hogy a terheltet elhagyja, a terhelt azzal fenyegetőzött, hogy "ez esetben megöli".

Július első napjaiban a terhelt a sértettel az Alföldre utaztak, huzamosabb ideig K.-n egy panzióban laktak. Ebben az időszakban a sértettben már kialakult a szándék, hogy a terheltet elhagyja, cselekedni azonban a terhelt bosszújától való félelmében nem mert.

Július 26. és augusztus 9. közötti időben a terhelt és a sértett B.-n a D. Panzióba laktak. Erre az időszakra a sértettben tovább fokozódott a menekülési vágy, rettegett a terhelttől, ezt azonban igyekezett palástolni. A terhelt a panzióban is bántalmazta a sértettet, előfordult, hogy ököllel arcul ütötte, egy esetben égő cigarettát nyomott el a lábán. A terhelt közölte a sértettel; "ha menekülni akar tőle, jobban jár, ha megöli magát". Kilátásba helyezte, hogy arra fogja kényszeríteni, hogy neki gyermeket szüljön, azután eladja kurvának. Rendszeresen cafkának, bunkónak nevezte.

A sértett a terhelttől elszenvedett ökölütés következtében nem tudta kinyitni a száját, ezért a terhelt vizsgálatra a S.-i Kórházba küldte. A terhelt a sértettet ismerősére, N. R.-re bízta azzal, hogy figyeljen rá. A kórházba érkezve csatlakozott hozzájuk N. R. élettársa is. A kórházban a sértett tudott beszélni az ott dolgozó édesanyjával, akitől segítséget kért. A különböző vizsgálatok során N. R. és élettársa a sértettet kísérték. A vizsgálatok közben a sértett telefonon beszélt korábbi barátjával, aki rövidesen megjelent a kórházban, majd az orvos értesítése alapján a kiérkező rendőrök N. R.-tet és élettársát előállították.

A különböző vizsgálatok során N. T. sértett bal végtagi zsibbadásról, szorongásról, fogyásról, alvászavarról panaszkodott, a bal arcfelén elszíneződött kékes duzzanat volt.

b) V. Cs. sértett gépkocsijával 2002. június 22-én este G. G.-vel együtt S.-on a H. tóhoz ment horgászni. V. Cs. sértett észrevette, hogy a terhelt gépkocsijával ugyancsak a tóhoz érkezett. A sértett tartva attól, hogy a terhelttel kapcsolatos korábbi nézeteltéréseik miatt újabb konfliktus támadhat, horgászfelszerelését hátrahagyva, és azt G. G.-ra bízva a sértett gépkocsijával eltávozott. Hazafelé menet szólt G. G. testvé­rének, hogy menjen ki a tóhoz a horgászfelszerelésükért. G. B. rövidesen meg is érkezett, G. G. a saját felszerelését összecsomagolta és elindult a gépkocsi felé. Ekkor összetalálkozott a terhelttel, aki érdeklődött, hogy a sértettel együtt voltak-e. Miután G. G. a saját felszerelését betette a testvére gépkocsijába, visszament a sértett horgászfelszereléséért. A terhelt szólt neki, hogy tegye le V. Cs. sértett felszerelését, mert úgyis beszélnie kell vele és akkor majd visszaadja neki. G. G. a sértett holmiját letette és a helyszínről eltávozott.

A terhelt a sértett mintegy 48 800 forint értékű horgászfelszerelésével ismeretlen módon rendelkezett, pontosan nem tisztázható körülmények között a sértett horgászfelszerelése a tónál a gát oldalába, a gazba került, amelyet kaszálás közben L. Z. talált meg. Ezzel a sértettnek okozott kár megtérült.

A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyben a személyi szabadság megsértésének bűntette és a sikkasztás vétsége tekintetében a terhelt bűnösségének megállapítását sérelmezte. Álláspontja szerint a tényállásból nem vonható le olyan következtetés, hogy a terhelt a sértettet mozgási, helyváltoztatási szabadságától vagy akár tartózkodási hely szabad megválasztásának lehetőségétől megfosztotta volna. Arra is hivatkozott, hogy a lefolytatott büntetőeljárás során kétséget kizáró módon nem nyert bizonyítást a sértett rendszeres bántalmazása és fenyegetése. Az ezzel kapcsolatos ténymegállapítások kizárólag a sértett vallomásán alapszanak, az eljárt bíróságok azonban nem vizsgálták kellőképpen a sértett szavahihetőségét.

A sikkasztás vétsége a jogtalan eltulajdonítás, illetve a sajátjaként rendelkezés tényállási elemek hiányában nem állapítható meg.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és az ügyész a nyilvános ülésen is - a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány a következők szerint alapos:

A Be. 420. §-a értelmében a felülvizsgálat során a megállapított tényállás az irányadó, annak megalapozottsága nem vizsgálható. Ezért a felülvizsgálati indítvány a tényállást támadó és a bizonyítékok értékelését vitató részében a törvényben kizárt.

Az adott esetben azt lehetett vizsgálni, hogy a tényállás jogi értékelése megfelel-e a büntető anyagi jog szabályainak.

Az irányadó tényállás alapján anyagi jogszabályt sértettek az eljárt bíróságok, amikor N. T. sértett sérelmére elkövetett cselekményt a személyi szabadság megsértése bűntetteként értékelték.

A személyi szabadság megsértésének tárgya: a cselekvési szabadság. A Btk. 175. §-a cselekvési szabadság meghatározott szűkebb körét: a mozgás, a helyváltoztatás, a tartózkodási hely megváltoztatásának szabadságát védelmezi. A cselekvési szabadság ellen e körön kívül eső támadások a Btk. 174. §-a szerinti kényszerítés törvényi tényállásába illeszkednek.

A személyi szabadság megsértése elkövetési magatartásának - az elkövetési módok különbözősége ellenére - objektíve alkalmasnak kell lenni arra, hogy mást a mozgási, helyváltoztatási, tartózkodási hely megválasztásának lehetőségétől megfosszon, abban akadályozzon vagy gátoljon.

Az irányadó tényállás szerint a sértettre féltékeny terhelt őt rendszeresen bántalmazta, elhagyása esetére öngyilkosságra bíztatta, megöléssel fenyegette, durván megalázta.

A tényállás alapján azonban nem állapítható meg, hogy a terhelt a sértettet mozgási, helyváltoztatási, tartózkodási hely megválasztásának lehetőségétől ténylegesen - akár időlegesen is - megfosztotta vagy abban gátolta volna. A sértett saját elhatározásából önként költözött a terhelthez, különböző szállodákba őt követte, ahol szabadon mozoghatott; két hónapig együtt élt vele. Az eljáró bíróság megállapítása szerint is a sértettnek objektív lehetősége lett volna, hogy segítséget vegyen igénybe, ezt félelmében nem tette.

Mindezekre tekintettel a terhelt cselekvési szabadságot sértő cselekménye a személyi szabadság megsértésének bűntettét nem valósítja meg. Maradéktalanul kimeríti azonban a Btk. 174. §-ába ütköző kényszerítés törvényi tényállását.

A kényszerítést az követi el, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz.

A kényszerítés és a személyi szabadság megsértésének jogi tárgya azonos, de a kényszerítés tágabb körben védi az ember cselekvési szabadságát. Az adott esetben a terhelt az általa alkalmazott erőszakkal, fenyegetéssel a sértett folyamatos megfélemlítésével azt akarta elérni, hogy a sértett ne hagyja el. A terhelt kényszerítő magatartása folytán tanúsított a sértett a saját akaratával ellentétes, a terhelt szándékának megfelelő magatartást, amikor továbbra is vele maradt és menekülése érdekében nem cselekedett, holott erre módja lett volna. A terhelt erkölcsileg megalázó, szorongást, kilátástalan helyzetet teremtett a sértett számára és ezzel a jelentős érdeksérelem, mint eredmény is bekövetkezett. Ezért a Legfelsőbb Bíróság - mivel a személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény sem valósult meg - a terhelt cselekményét kényszerítés bűntettének minősítette. Az enyhébb minősítés a büntetés enyhítését is indokolta.

Nem sértettek azonban anyagi jogszabályt az eljárt bíróságok, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét sikkasztás vétségében megállapították.

Az irányadó tényállás szerint a terhelt V. Cs. sértett rábízott tárgyait nem juttatta vissza a sértetthez, a számára idegen rábízott dolgot elhagyta. Az elhagyás pedig a tulajdonost megillető rendelkezési jog gyakorlását jelenti, ezért a sikkasztásnak a sajátjaként rendelkezés tényállási eleme megvalósult.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat a személyi szabadság megsértése bűntettének értékelt cselekmény minősítésére és büntetéskiszabására vonatkozó részében a Be. 425. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a Be. 426. §-a alapján maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot. Ennek keretében a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntetteként értékelt cselekményt kényszerítés bűntettének minősítette és ezért, valamint a terhére fennmaradó bűncselekmények miatt halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt 1 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte, a pénzmellékbüntetés kiszabását mellőzte.

A végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt terhelttel szemben a pénzmellékbüntetés kiszabását mellőzte.

(Legf. Bír. Bfv. II. 792/2004. sz.)